A Hon, 1869. november (7. évfolyam, 252-276. szám)
1869-11-02 / 252. szám
amire büszke lehet, az alsóbb néposztálynak, kézműveseknek, munkásoknak, napszámosoknak, szóval egész zömének példás magaviseletes összetartása, így, itteni főügynökségének alattvalóihoz intézett felszólítása: a császárnét méltó diszszel fogadni, álalános viszhangra talált, jóllehet a magas utazó minden hivatalos tisztelgést vagy fogadtatást mellőzni kívánt. Azonban a colonia felszólítására a főügynökség, távsttrgény útján azon kérést terjeszté a császárné elébe, hogy 35 ezer ottani alattvalójának hódolatát elfogadni méltóztassék, s a reményben, hogy kérése meg is fog hallgattatni, a tévé meg készületeit. Az ügynöki palota díszítésére s világositására 40 ezer frankot adott, s most este — midőn e sorokat irom — az egész palota tündérfényben ragyog. Egy párezer lampion jelzi a roppant épület körvonalait, minden ablakát, íveit, s mint roppant tűzkigyó fut végig a fedélzet élén s szélein. A tért a palota körül magas árbocz-erdő veszi körül, nemzeti zászlók s lobogókkal; mig a főerkélyt ezer meg ezer apró gázláng özönli el, hol virág csokorrá, hol koszorúvá alakítva, hol E N betűket jelezve, vagy folyondárkint evedzve az oszlopokat. De az akiért mindez mintegy varázsütésre előállt, csak egy pillantásra sem méltató, hanem hajójáról a vasútnak a kikötőhez vezető szárnyvonalához rohant, oly sietve, hogy még a vonal sem volt még állomásán, s egy rögtönzött s alig felényire kész indó-pavillonból, érkezése perczében kergeték el a munkásokat, így Ő felsége, a Khedevi kíséretében, egy előkapott szék segélyével mászkáltak fel a vagyonokba; a szó teljes értelmében tátott szájjal hagyva s nem kissé nevetségessé téve a nagy toiletteken várakozó hölgy koszorút, a különböző testületek képviselőit, a várakozó franczia coloniát, s a roppant kiváncsi tömeget. A hangulat mit visszahagyott, valóban nem kedvező, s a néptömeg, mely most este a palotát körülözönli, valóban nem az, mely annak díszítésére filléreit adá. A császárné Kairóban is egyenesen a nílusi hajóra lép, melylyel felső Egyiptomba utazik. Mi is austro-magyarok nagy dologban vagyunk. A Consulat ugyanis bált akar adni a császár és király tiszteletére, ki ide egyébaránt csak visszatérő útjában jő, minthogy Porto Saidban köt ki, onnan Cairoba megy, s aztán pedig ide, itt hajóra szállandó. Az ünnepélyre szükségelt összeg nagyobb részét néhány osztr. protektorút alatt levő bankár s egy pár osztr. vállalat képviselői már biztositák, a többi aláírás utján bejövend. Holnaputánra a Consulat, egy képviselő bizottmány választását tűzte ki; de kissé meggyűlt a baja épen velünk magyarokkal, kik közül most már mégis be kellene választani valakit; de kik bizonyára nem úgy viseltük magukat a Consulat iránt, hogy e tisztességre méltók legyünk. Csak nem rég is oly nagy lármát csaptunk valami leányokkal űzött kereskedésből, mintha a nemzet becsülete volt volna kérdésben. S mi legkeservesebb: még fényes elégtételt is kaptunk! Azonban akár leszünk képviselve e bizottmányban, akár nem: királyunk idejövetelének mi is szívünkből örülünk, s tán még őszintébben, a mennyiben minden személyes érdek nélkül. r. 1. gyümölcseit, mivel a nem katolikusokkal úgy bánik, mint az eretnekekkel, a mi azokat még inkább elkeseríti. Az „Osten“ írja, hogy a császári sereg és a fölkelők közt oly nagy az elkeseredés, hogy egyik sem kegyelmez a másiknak. Az elfogott fölkelőket rögtönítélő bíróság elé állítják Cattaróban, s agyonlövik. A sebesülteknek sem kegyelmeznek. Bulgáriában is felette komoly dolgokról értesítik az Ostent . Nálunk — így iz a levelező — rendkívül nagy földdarabokat bocsátanak a parasztok áruba s valóságos potom áron pocsékolják el. Ennek oka (vagy tán ürügye ?) az, hogy a török hivalnokok önkényesen emelik roppant magasra a tizedet, s a becsűt annyira halasztják, hogy a termés megrohad a mezőn. Azok, akik birtokaikat eladták,Oroszországba, vagy Szerbiába vándorolnak ki, a fiatal emrek pedig a hegyek közé vonulnak, s a fegyveres hajdúkhoz csatlakoznak,kiknek száma ijesztően növekszik. A „Cittadino“ írja, hogy a montenegrói fejedelem közt, ki a neutralitás mellett van, s a nép érzelmeit követő senatus közt, mely e fölkelőkhöz csatlakozást kívánja, komoly viszály tört ki, sőt hogy a fejedelem már pláne meg is szökött. Aligha ment még annyira a dolog. A „Neue freie Presse“ szerint gr. Auersperg Gottlieb tábornok fogja Wagnert Dalmácziában felváltani s már kedden elindulna új állomására. Egy orosz futár utazott Bécsen keresztül, aki a montenegrói fejedelemhez komoly utasításokkal küldetett. Távirati tudósítás szerint Lodonice és Risano közt van az osztrák tábor. Fabarackokat állított s jelenleg 20.000 emberből áll. A szükséges sátrakat és téli takarókat Lloyd gőzösök fogják utána szállítani. Cattaróból minden hírlaptudósítót kiutasítottak. A felkelők ellen kedden nagyszerű és erélyes actióval szándékoznak föllépni. Az osztrák sereg naponkint érkező csapatokkal növekszik. A diplomatiai tárgyalások következőben állnak : Ausztria egy török hadsereg felállítását kívánja Bosniában és Herczegovinában. Az osztrák csapatok csak a legnagyobb szükség esetén fogják a határt átlépni. A montenegrói terület megszállása nincs tervben. A császár Konstantinápolyból visszafelé Brindisiben fogna találkozni Victor Emanuellel s onnan egyenesen Cattaroba menne. A dalmát csatatérről. A „Presse“ cattarói levelezője, mint szemtanú, következőket írja a Trinita és Gorasda erődök melletti összeütközésről, mely okt. 23-kan történt. Mind a két erőd alig fél mértföldre fekszik Cattarótól a magaslatokon mintegy 1500 lépésnyire egymástól. Trinita a Cattarótól délre Budua felé vezető utat uralja. Az őrség, mely mindegyik erődben egy félszázad Wimpffen ezredbeli gyalogságból s néhány tüzérből állott egy-egy tiszt vezetése alatt, már szombaton reggel észrevette a felkelők gyanús mozdulatait, kik egyes csapatokban hol közeledtek, hol újra eltűntek. Egy óra felé egyszerre nagyobb csapatok érkeztek, kik az óriási sziklatömbök védelme alatt egész közel jöttek s a tüzelést megkezdték. Az őrség, 50—60 ember minden erődben viszonozta a tüzelést s nagy kárt tett a felkelőkben. De ennek daczára alig tarthatták volna magukat az erődök, ha 3 órakor egy csapat Ferencz Károly gyalogság segítségükre nem érkezik Cattaróból. A felkelők, mintegy 12—1500 még akkor is makacson tartották magukat egész 5 óráig, amikor az Ernő gyalogság egy csapata oldalukba került , 10 —12 sortüzet adott. Erre megfutottak, miközben a két hegyi üteg folyton tüzelt rájuk. Hat órakor történt az utósó lövés. A mi veszteségünk 3 halott és 8 sebesült, ezek közt egy tiszt. A fölkelők közül, mintegy 70 esettel s 100 sebesült meg, kiket azonban magukkal vittek. A csata néha oly dühös lett, hogy a fölkelők gyakran az erődök faláig nyomultak s a lövésekből lövöldöztek átok. 21 én este a fölkelők a Rudna melletti Stanievicz fa várat támadták meg. A támadásra azon pillanatot használták fel, midőn a parancsnok Wein Károly, 27-dik vadászzászlóaljbeli hadnagy esti 7 órakor sajátkezűleg kinyitotta a kaput, hogy az élelmszállító asszonyt bebocsássa.A hadnagy egy lövés és 14 késszúrás alatt elesett, a felkelők berohantak, néhány katonát agyonvertek, mire a többi őrség, 22 vadász és 7 tüzér megadta magát. Egy vadász megmenekülvén, jelentést tett ez eseményről Cattaróban. A War triesti levelezője írja okt. 28-káról, hogy ott sűrű hó esik a még zöld lombokra. Egy órával előbb pedig nyári zivatar volt villámlással és menydörgéssel. Ez azért nevezetes, mivel Triestben okt. végével még soha sem esett hó, sőt tavaly egész télen át sem.Ez nagy jelentőségű dolog a mostani hadjáratra, mert a katonáknak a kopár hegyeken még tüzelő fájuk sincs. Ma újra 2000 ember indult Cattaróba s a Zárában állomásozó Hartung ezred is hadilábra állíttatik. A zárai kerület nyugodt ugyan, hanem az illyr félszigeten nagyon komoly dolgok készülnek. Montenegro semlegessége is több mint kétértelmű. A török kormány engedélye török, s a porta szuverenitási jogánál fogva montenegrói területre lépni aligha használ Montenegro vonakodása ellenében a lépést megengedni. A bocche di Cattaróban s a Sabioncello szigeten valamennyi görög lakos házában az orosz czár arczképe van kifüggesztve. S a katholicus clerus átkos befolyása itt is megtermi keserít A pesti és a debreczeni ügyvédegyletek nyilatkozata az igazságügyminiszteri törvényjavaslatokra nézve. (Vége.) 3. A budapesti ügyvédi egylet nyilatkozata a bírák és bírósági hivatnokok áthelyezése és nyugdíjazása körüli eljárást szabályozó törvényjavaslata tárgyában. Ezen törvényjavaslatban a bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869 IV. t. cz.-ben foglalt elvek kimerítő és szigorú alkalmazását ismerjük fel, és csak azon irányban találunk hézagot, amennyiben a nyugdíj összege és mennyisége sehol sincs említve, sőt a 11. §.-ból még azt is lehetne következtetni, hogy ott hol törvény szerint nyugdíjazásról szó lehet, az igazságügyi miniszter a szolgálati évekre való tekintet nélkül a legutóbbi fizetés felét utalványozhatná. Minthogy azonban méltányos és illő, hogy az állam azon bíráknak, akik életük legszebb éveit is egész tevékenységüket a közjónak szentelték, ha munkaképtelenekké válnak, kellő ellátásáról gondoskodjék, bizonyos fokozatok volnának a törvényben megállapítandók, melyek szerint a bíráknak nyugdíjas kiméendők lennének. 4. A debreczeni Ügyvédegylet észrevételei „a büntető törvényre, és gyakorlatra vonatkozó némely intézkedésekről“ szóló törvényjavaslat tárgyában. Azon törvényjavaslat, mely „a büntető törvényre, és gyakorlatra vonatkozó némely intézkedésekről szól, ideiglenes jellemű, s így azon kívánalmak szerint, melyek egy codex vagy egy codexnek kiszakított, de azzal szerves összefüggésben lévő része iránt jogosultak lennének , nem bírálható. így tekintetbén általunk ama törvényjavaslat, nem kerestük, hogy melyek lehettek volna még azon intézkedések, melyek abba eszmerokonságnál fogva felvételt kívánhatnának, meg lévén győződve arról, hogy a rendszeres büntető törvénykönyv már nemsokára meg fog alkottatni. E nézetből kiindulva az érdekelt törvényjavaslatra vonatkozólag csakis a következő észrevételeink vannak. A javaslat 7-ik §-ában a vérdíj eltöröltessék. Ez intézkedést, mint a mai kor jogfogalmának megfelelőt, helyeseljük. Azonban óhajtanánk, hogy a vérdij helyett az 1843 iki büntető javaslat 127. 128. § aiban foglalt intézkedés, melyszerint a megöltnek hátrahagyottjai még azon veszteségre nézve is kárpótolandók, melyet azok a megöltnek halála miatt szenvednek, a törvényjavaslatba egyidejűleg befoglaltassék. A 8-ik §. a kisebb hatalmaskodást átalában büntető eljárás útjára tartozó vétségnek nyilvánítja. Minthogy azonban a kisebb hatalmaskodás némely esetei a kifejlett gyakorlat folytán is, és szerintünk helyesen, polgári útón szoktak orvosoltatni: óhajtásunk az volna, hogy a kisebb hatalmaskodás azon esetei, melyek büntető eljárás alá vonandók, minősíttetnének, s így elszámoltatnának. A 9-ik §, a becsületsértések megtorlásáról intézkedvén, a becsületsértést mint kihágást jelöli meg, s annak bírájául azon bíróságot, vagy hatósági közeget rendeli, mely a kihágásokra nézve eddig illetékes volt. Amint helyeseljük egyfelől azt, hogy a becsületsértés oda, ahová a helyes jogfogalmak szerint tartozik, a büntető eljárás útjára utaltatik, úgy másfelől egyátalában nem látjuk helyesnek azt, hogy a becsületsértés csak kihágásnak jelöltessék, mert a becsület az embernek a legdrágább kincse, s a becstelenkedő ez okból csupán kihágónak nem tekintethetik, és nagyon szükséges, hogy annak cselekvénye legalább mint vétség büntettessék; nem látjuk czélravezetőnek azt sem,hogy a becsületsértés eseteinek bírája , az egyes bíró, vagy épen valamely hatósági személy, tehát nem is rendes bíró legyen, mert a becsületsértés teljesen bír azon fontossággal, mely megérdemli, hogy a felett valódi szakértő rendes bíró, sőt épen társas bíróság, tehát a törvényszék bíráskodjék. Végül azon óhajtásunkat fejezzük ki, vajha Véleménye a budapesti ügyvédi egylet Illik szakosztályának „a büntetőtörvényre és gyakorlatra vonatkozó némely intézkedésekről szóló törvényjavaslat“ felett. Midőn tudomásunkra esett, hogy az igazság- ügyminiszter által a büntetőtörvényre és gyakorlatra vonatkozó némely intézkedések iránt törvényjavaslat jön az országgyűlés elé terjesztve, azt hittük, hogy abban oly intézkedések foglaltatnak, melyek által bűnügyi igazságszolgáltatásnak legkirívóbb bajai fognak orvosoltatni addig, mig egy rendszeres büntető codexnek létrehozása sikerülni fog, mert pillanatig sem kételkedünk, hogy az igazságügyi minisztérium a nemzetnek az 1791 : 67, 1827 : 8 és 1840:5. cz.-ben nyilvánult akaratját, s a már nemcsak sürgőssé, hanem épen halaszthatlanná vált szükséget is szem előtt tartva, szorgalmatosan működik egy büntető törvénykönyv létesítésén, s csak azért nyúl kisegítő eszközhöz mert igen jól tudja, hogy,habár a legnagyobb lelkiismeretességgel iparkodik is megfelelni ezen feladatának, egy az egész büntető törvényt és eljárást felölelő rendszeres munkálatnak a törvényhozás valamennyi retortáin való keresztülvitele még igen sok időt veend igénybe. Azonban a törvényjavaslatnak átvizsgálása után aggodalommal látjuk, hogy abban büntető igazságszolgáltatásunknak több oly hiányai érintetlenül hagyottak, melyek a bajnak legveszélyesebb fészkéül szolgálnak, több oly javítások elmellőztetnek, melyek e bajoknak enyhítésére leginkább szükségeltetnének. Midőn azért e törvényjavaslat egyes intézkedései iránt véleményünket nyilvánítjuk, hazafiúi kötelességünknek tartjuk egyúttal a törvényhozás figyelmét azon javításokra is felhívni, melyek nézetünk szerint ezen törvényjavaslatba szinte felveendők lennének, ha azt akarjuk, hogy büntető igazságszolgáltatásunk szánandó állapota némileg segítve, s egy büntető codex alapos megitatása és elkészítése nyugalommal bevárható legyen. A törvényjavaslat 1-fő §-a a testi büntetést törli el. Midőn azonban a humanismusnak ezen — a teljes győzedelemre jutásban oly sokáig visszatartott — vívmányát örömmel üdvözöljük a magyar büntető törvényhozás terén, nem mulaszthatjuk el, hogy ezenra egy megjegyzést ne tegyünk. Hazánk törvényeiben s ez ezekre vonatkozó királyi szabályrendeletekben elég sűrűen fordulnak ugyan elő intézkedések a testi büntetésről Azok azonban az 1848 ki törvények és az id. törv. szab. II. B. ben foglalt intézkedések alapján eltörölteknek tekintendők. Ezzel megegyezésg, s a királyi curiának több döntvényén alapult törvényszéki gyakorlatunk szerint utóbbi időkben már nem is alkalmaztatott többé bűntetteknél mint büntetés; azonban igen is alkalmaztatott sűrűen az 1840 : 9, 1848 : 22 törvényczikkek és az id. törv. szab. II. 2. 5. 6. §-ai alapján kihágásoknál, s alkalmaztatott minden törvényre való hivatkozás, minden törvény szabta előző eljárás nélkül, mint a nem korlátozott önkénynek folyománya. A nemesebb emberi érzet tehát nem az ellen jajdult fel országszerte, ami tettleg már nem létezik, t. i. olyan törvény ellen, mely a testi fenyítéket mint tüntetést eddig fenntartotta volna, hanem épen azon embertelen önkény ellen,melynél fogva az törvény ellenére, sokszor kihallgatás s jogorvoslat megengedése nélkül is alkalmaztatott. Mivel pedig nálunk a kihágások jobbára rendőrileg fenyíttetnek, megyékben a szolgabirák, városokban a kapitányságok által, s akik ily eseten nem a büntető törvények vagy gyakorlat, hanem statútumok vagy rendeletek szerint és nélkül járnak el, méltán lehet aggódni, hogy ezen közegek félre fogják érteni e törvény czélját, s mert annak címe is azt látszik mutatni, mintha ezen intézkedések csak „a büntető törvény és gyakorlatra“ vonatkoznának, azt találnák gondolni, hogy a rendőrileg büntetendő kihágásokra nézve a testi fenyíték nem töröltetett el, s azzal az elég világosan még ezen törvényjavaslatban sem eltörölt 1840:9, 1848 . 22. t. sz., az orsz. b. ért. II. 2. 5. 6. §§, statumok és rendeletek alapján tovább is embertelenkedni fognak. Kívánatos volna tehát, hogy a jelen törvényjavaslat l-ső §-nak világosabb és olyan szerkezet adassék, hogy kétely se keletkezhessék az iránt, vájjon a kihágásokra nézve is el van-e törölve a testi fenyiték s az — az 1840 : 9. és 1846 : 22. t. sz., valamint az orsz. b. ért. II. R- illető §§-nak, s az ezekre vonatkozó szabályrendeleteknek világos érvényen kívül helyezésével — félremagyarázhatlanul a rendőri közegeknek is szóljon. A 2. 3. és 4-dik §§-kat is a legmelegebben pártfogásába ajánljuk a törvényhozásnak, az 5-ik § ra nézve azonban ismét a már fentebb felhozott kételyre kényteleníttetünk utalni. Ugyanis a bírák és bírósági hivatalnokok felelősségéről szóló törvény rendeletei, melyek az ezen törvény határozványait megsértők büntetendők volnának, nem vonatkozván a rendőri és közigazgatási közegekre is, épen azoknak mikénti megbüntetéséről nem foglaltatnék kellő intézkedés a törvényben, akiknek túlkapásai és törvénytelen önkénykedései eddig a legtöbb okot szolgáltatták az oly sűrű panaszokra. A törvény tilalmának és fenyegetéseinek az ellen kelletvén intéztetnie, a kinek törvényszegéseitől leginkább lehet tartani, s — ha a múlt példáin okulni szabad — e tekintetben leginkább a rendőri és közigazgatási közegek túlkapásaitól kell félni, ennélfogva ezen §-ha oly határozott intézkedések volnának felveendők, melyek az ezen törvény ellen vétők mikénti megbüntetése iránt, legyenek azok akár bírói, akár rendőri, akár közigazgatási közegek, lehetőleg minden kételyt eloszlassanak. E javaslat 7-ik §-ában „a vérdíj eltöröltetik.“ Nem kételkednek, hogy ez alatt, úgy az élő mint a holt dij is akar értetődni. Az előre haladott kor fogalmainak úgy sem felelt meg egyik sem. Midőn azonban a vérdij eltörlése iránt csak pártolólag nyilatkozhatunk, egyszersmind azon óhajtásunkat is kifejezzük,hogy azon valóban jogos igények, melyek eddig a vérdíj megítélés által látszottak kielégíttetni, az igazság és méltányosság követelményeihez képest egy az eddiginél czélszerűbb és igazságosabb mód által biztosíttassanak. A vérdíj alapeszméje ugyanis az volt, hogy a bántalmazott fél részére, ha élve maradt, örököseinek, ha a jogtalan bántalmazás következtében meghalt, a bűnös ellen az illetőknek polgári állásához képest, a sérelemnek és veszteségnek mintegy kiegyenlítéseül egy bizonyos összeg ítéltetett meg. Alapeszméje ennek igen helyes, de a kimérési mód, mely szerint p. o. a nemesnek sérelme vagy élete többre becsültetett,mint a nem nemesé, egyáltalán a különféle osztályok ilyetén igényei a lakhely, polgári állás és a rang szerint a törvényben előre megtaksáltattak,nemcsak azért nem volt igazságos, mert azon oly régi időkben megállapított összegek a pénznek mostani becséhez arányosítva, már satyrává váltak, hanem azért is,mert ember és ember között megszűnt törvény előtt minden különbség s a sérelmek és viszonyok annyira különböző eseteire előre az ily czímen megítélendő öszszegek tövényben meg nem állapíthatók. Az élő vérdijnak eltörlése mellett biztositva maradnak ugyan egy f. évi jan. 3-án 1897. sz. a. kelt igazságügyminiszteri körrendelet által a megsértettnek orvosi, ápolási, fájdalomdij, munkamulasztás, kártérítés és több efélék czimén emelhető követelései, de egyrészt nincsen ezen körrendelet „a rendeletek tárába“ felvéve, s tartani lehet attól, hogy az e miatt csakhamar feledékenységbe fog menni, másrészt pedig ezen rendeletben nincsen gondoskodás arról, ami az eltörölt holt díjat pótolná, t. i. a megölt vagy meggyilkolt egyén hátrahagyottainak hasontermészetű igényei. Ilyen eseteknél is előfordulhatnak, ha az illető egy ideig még életben maradt, orvosi és ápolási költségek. De vannak mindenesetre temetkezési költségek is,s nem felel meg különösen az osztó igazságnak az, hogy a hátrahagyottak azon veszteségre nézve , melyet atyjuk, férjük vagy egyéb hozzátartozójuk megöletése által szenvednek, ne nyerjenek elégtételt. Elég eset fordul ugyanis elő, hogy egy egész család valamely tevékeny és munkaképes tagjának keresménye által tartatik fen. Az apa vezetője, p. o. valamely nagyobbszerű vállalatnak, s ezen tevékenysége annyit hajt neki, hogy — tőkevagyon hiányában is — képes gyermekeit a kívánalmakhoz képest neveltetni, neje, tán szülei is, tisztességes háztartásában minden tekintetben el vannak látva; ha aztán egy bűnös kéz kioltja ezen ember életét, a hátrahagyottak egyszerre nyomorba esnek. Nézetünk tehát oda terjed, hogy úgy , mint igazságos, hogy az életben maradt sértett fél fájdalomdíj, munkamulasztás, kártérítés, s többfélék czímén emelhető követelésr megítéltessenek a sértő ellen, úgy nem kevésbé igazságos az is, hogy a megöltnek hátrahagyottai a vagyonban történt káron, temetési költségeken, netaláni orvosi és ápolási kiadásokon felül, a körülményekhez képest még azon vesztességre nézve is kárpótoltassanak, melyet azok a megöltnek elveszte által szenvednek. Ezen elv már az 1843-as magyar büntető javaslatban is (127. és 128. §§-ok) el van fogadva, s az azóta külföldön készült valamennyi büntető codexekben is ki van mondva. A vérdíjnak ezen törvényjavaslatban időszerűleg történt eltörlése mellett tehát egyidejűleg az ilyetén igények biztosítása és megítélése iránt is intézkedések volnának teendők. (Folytatjuk.) A honvédelmi m. k. minisztérium 26,800. szám alatt kiadott körrendelete valamennyi törvényhatósághoz. Azon körülménynél fogva, hogy a véderőről szóló 1868. XL. t. sz. foganatosítására vonatkozó utazitá a sajtó alól csak néhány hét múlva kerülhet ki: egyelőre a f. július 6. és 25 ., valamint augusztus 23-án 16300, 17200. és 20235. sz. a kibocsátott közintézmények kapcsában, tudomás és szigorú alkalmazkodás végett még azon rendszabályok tétetnek közzé, melyek I. az állandó sorozó bizottságok szervezésére, II. az utóállítások foganatosítására, jelesen: A) a rendes Állítástól elmaradottaknak utóállítás alá vonására, B) megkeresés útjáni utóállításokra, C) az utóállításoknál fölszólamlási esetekben követendő eljárásra, és D) az utóállításoknál a tényleges szolgálati kötelezettség alóli fölmentetés végett benyújtott kérvények fölötti határozathozatalt illető eljárásra, — végre III. a hadsereg (haditengerészet) vagy honvédség kötelékéből leendő elbocsáttatás, vagy pedig a tényleges szolgálat alóli fölmentés iránti folyamodványok elintézésére — vonatkoznak. I. Állandó sorozó bizotságok szervezése. 1) Az utóállítások foganatosítására egyelőre minden hadkiegészítési kerületparancsnokság székhelyén, az egész hadkiegészítési kerületre nézve egy-egy állandó sorozó bizotság azonnal szervezendő részen.Működésének megkezdésére f. é. november 16 -a tűzetik ki. 2) Ahol netalán a hadkiegészítési kerületparancsnokság székhelyén kívül is föltétlen szüksége bizonyul be állandó sorozó bizottságok fölállításának : ilyenek a hadkiegészítési parancsnoksággal egyetértőig, az illető törvényhatóságnak minél előbb ide, illetőleg a Kolozsvárott székelő kir. biztossághoz, avagy a zágrábi országos kormányhatósághoz leendő indokolt ajánlata folytán —ha az ajánlott helyen egyszersmind katonaság is állomásozik,továbbá a honvédség képviselői is rendelkezésére állanak, s igy ez által új költség a kincstárra nem nehezedik — szintén fognak késedelem nélkül szerveztetni. 3) Az állandó sorozó bizottságnak minden hónap 16 ik és utolsó napján, ha pedig e napokra ünnep vagy vasárnap esnek, úgy az ezekre következő napon össze kell ülnie. 4) Az állandó sorozó bizottság egyébiránt a fönforgó szükséghez képest, a bizottsági tagok közötti előleges megállapodás folytán,más munkanapokon is összeülhet, de akkor arról kell gondoskodnia, hogy a hadkiegészítési kerületbeli mindazon hatóságok, melyeknek területe utóállítások tekintetében az illető állandó sorozó bizottsághoz tartozik, pontosan értesüljenek az óráról, mikor? és a helyiségről, melyben a bizottság öszsze fog ülni. 5) Ily helyiségül költségkímélés tekintetéből irodák avagy laktanyák használandók. 6) Az állandó sorozó bizottság szervezete és hatásköre általában ugyanaz, ami egy ilynemű mozgósított bizottságé volt; csakhogy a családi tekintetekből igényelt elbocsátásoknál, az illető elbocsátandó katonák vagy honvédek férfirokonai munka- és keresetképtelenségének megvizsgálása is ezen bizottság elé tartozik. 7) A törvényhatóság ahhoz képest, amint valamely megye (kerület, szék, vidék) területén, egy vagy több kiegészítési parancsnokság székel, ezek mindegyikéhez haladéktalanul egy polgári elnököt továbbá az illető szolgabirót és egy tiszti orvost, valamint két bizalmi férfit rendeljen ki, és azok neveit a. no. k. honv. minist.-hoz ha a törvényhatóság az erdélyiekhez tartozik, a Kolozsvárott székelő kir. biztossághoz, ha pedig a horvát és tetországiakhoz soroltatik, a zágrábi orsz. kormányhatósághoz jelentse föl, valamint az illető ha kiegészítési parancsnoksággal is tudassa. Ha állandó sorozó bizottság székhelye szabad kir. vagy ezzel hasonrangú város, a két bizalmi férfit a városi képviselők közül a város rendeli ki. 8) Az állandó sorozó bizottságba a kir. had-ereg és a m. kir. honvédség részéről kijelölendő tagok nevei a cs. k. hadkiegészítési parancsnok ág, illetőleg a m. k. honvédkerületi parancsnokság útján közöltetni fognak. 9) A szükségelt segédszemélyzet az illető működési hely törvényhatósága, katonasága és honvédsége részéről lészen kirendelendő. 10) Az előállítottnak személyes azonosságáért a honossági hely községi elöljárója kezeskedik. A község-elöljáró akadályoztatása esetére az előállítandó mellé biztos kiséret adandó. 11) A többire nézve ezen állításoknál is a f. é. július 25-én 17200. és augusztus 23 án 20235. közintézményekben foglalt rendszabályok szerint kell eljárni. 12) Az első helyen most idézett közintézmény I. melléklete szerinti utóállítási lajstromba beiktatandó határozatok és osztályozások kivonatban, az utóállítási lajstromra való hivatkozás mellett, egyszersmind az azon évi állítási lajstromnak „észrevétel“ czímű rovatába is átírandók, amely évre az illető utóállítás történik. Az állítási lajstromban ezen megjegyzéseknek mindig a hadkiegészítési parancsnok, illetőleg honvédzászlóalj parancsnok és a járási főtisztviselő, vagy ezeknek helyetteseik által kell aláírva lenniök. 13) A közös hadseregbe, (hadtengerészetbe) vagy pedig a honvédség részére történt utóbilításokról — az illető hadkiegészítési parancsnokság által a honosok és idegenek számára külön-külön egy sorozási jegyzék fog minden hadkiegészítési kerületben vezettetni. Hasonló sorozási jegyzőkönyveket fog vezetni a honvédség részére utóállítandókról a honvédségnek az állandó sorozó bizottságba rendelt képviselője is, kinek kötelessége egyszersmind a honvédzászlóalj parancsnokságokat a bizottság illető határozatáról, az utóállítási lajstrom kivonatának közlése mellett haladéktalanul értesíteni. II. Utóállitások. A. A rendes állítástól elmaradottaknak utóállitás alá vonása. 1) A törvényhatóságoknak különös kötelességek gondoskodni, valamint a had- (tengerészet) kiegészítési kerületi, úgyszintén a honvédzászlóalj parancsnokságoknak is oda kell hatniuk,hogy a rendes állítástól elmaradottak, akár az unihez vagy a póttartalék jutalékához, akár pedig a honvédséghez tartozzanak, a lehető leghamarább utó állítás alá vonassanak, hogy ennek folytán a magasabb sorszámot húzott, vagy magasabb korosztálynak a hadseregből elbocsáttathassanak. 2) E tekintetben a távollevők holtartózkodásának szükségeik kiplhatolását elsősorban az illető községelöljáróknak kell eszközölni, kiknek e körüli szakadatlan tevékenysége a járási főtisztviselő részéről szemmel tartandó. 3) Ha azonban e puhatolások eredményei valamely elmaradt egyén előállítása végetti tárgyalásoknak folytatását levélváltás útján követelnék , akkor a járási főtisztviselők kötelesek az ügyet fölkarolni, és azt kellő tapintattal és erélylyel folytatni. 4) Ha e puhatolások folytán kiderül, hogy az elmaradott egyén valamely más járásban tartózkodik , annak előállítása végett, tartózkodási helyének járási főtisztjével egyetértve, a B. alatt következő rendszabályok szerint kell eljárni. 5) Egyátalában akár hol keríttessék is kézre valamely oly hadkötelezett, kire nézve a nyomozások azt eredményezik, vagy csak alaposan gyaníttatják is, hogy hadkötelezettségének meg nem felelt, tartózkodási helyének járás-főtisztje a hadkötelezett illetőségi községének járási főtisztjétől a szükséges felvilágosításokat megszerezni és azokhoz képest eljárni tartozik. 6) A járásbeli főtiszt a foganatosított ujorczozástól valamely községből elmaradottak névjegyzéket az illető község elöljárójának kezéhez szolgáltatni köteleztetik. Ugyanily névjegyzék és pedig az egész sorozó járásra nézve, az illető honvédzászlóalj-parancsnoknak késedelem nélkül átadandó, ki is abból honvédszázadok szerint elkülönített lajstromokat készít, melyek az illető kezelő őrmestereknek, megfelelő utasítás mellett, megküldendők lesznek. A honvédzászlóalj parancsnokok részéről azon névjegyzékkel is ellátandók a honvédszázadi kezelő őrmesterek, melyekből kivehetik, hogy a század területéhez tartozó helységekben kik lettek mint utóegyének besorozva, kik tehát azok, kiknek legközelebb érdekükben fekszik, hogy a sorozástól távolmaradtak kézrekerüttessenek, és hajlandók lesznek az illető honvédői mesternek a sorozási szökevények nyomozása körül legsikeresebben segédkezet nyújtani. 7) Ha ily elmaradt egyén a községben megjelenik, felgyógyul, vagy annak másutt tartózkodása, vagy pedig halála kiderittetik; vagy a vizsgálati vagy fegyfogságban levő hadkötelezett ellen a bünfenyitő eljárás beszüntettetek, akkor ez a járás főtisztjének azonnal bejelentendő, ha ki is az illetőnek utóállíttatását, illetőleg kitörültetését, a legközelebbi rendes állítás bevárása nélkül eszközrendi. 8) A névjegyzékek az összes előjegyzett esetek elintézése után a járási főtisztnek visszaszolgáltatandók, addig pedig elteendők, ék valahányszor a községelőljáró változik, a lelépő községelőljáró által utódjának átadandók. B. Utóállitások megkeresés utján. 1) Ha a hadkötelezettnek más sorozó járásban leendő előállítása illetőségi községének járási főtisztje által megengedtetik. (f. é. julius hó 6 án 16300. sz. a. kelt honv. min. közintézvény I fejez. 11. §. c. és d. pontja) ez utóbbi a hadkötelezett tartózkodási helyének az állítás véghezvitelére felhatalmazott hatóságához az állítási lajstrom kivonatát két példányban közvetlenül azon eme törvényjavaslatnak törvényerőre emelésével egyidejűleg egy a kor színvonalán álló cselédrendszer is életbeléptetek.