A Hon, 1869. december (7. évfolyam, 277-301. szám)
1869-12-03 / 279. szám
megszüntethetők ? A terv nem rész, — csak az rész benne, hogy későn jó. — Dalmátiából jött tudósítások kiáltólag mutatták ki az egészségügyi csapatok szervezetének hiányosságát is. Eltekintve attól, hogy egy század ezen osztályból csak későn küldetett a harci térre, ami eléggé jellemzi hadügyminiszériumunkat, szervezetük egy hegyi vidéken folytatott háborúban teljességgel nem felel meg. A sebesült szállító ezen vidéken épen nem használható, és kényelmes nyergekkel ellátott öszvérekről sem jön gondoskodva. Pedig már évek óta folyton együtt ül egy katonai bizottság, mely a hadsereg egészségügyi állapotain akarna segíteni. Legújabb táviratok szerint a felkelők még eddig csendesen viselik magukat a Krivosclében, sem a Zuppa sem Castelnuovo lakosait nem háborgatják. A csapatok egészségi állapota — mióta szállásokra helyeztettek — javul. Montenegróban 170 sebesült krivosciánus ápoltatik. Herczegovina csendes. Folytatás a mellékleten Országgyűlési tudósítás A képviselőház 79-ik ülése dec. 2 án. Justh József indokoló végbeszéde után, szót emelt Ghyczy Kálmán: T. ház ! Azon indítvány miatt, melyet tettem, azon érvek miatt, melyekkel azt elvbarátaimmal együtt támogattuk, többoldalú megtámadásoknak lettünk kitéve. Az mondatott, éspedig meg kell jegyeznem: épen ellenkezőleg azzal, mit most legközelebb Justh József képviselőtársam mondott , az mondatott t. i. legelőször is, a háznak túlsó oldaláról, a háznak ezen oldala irányában, hogy a kérdéses számadások feletti észrevételeink nyilvánítása, csupán párttactia, nem egyéb mint a ministérium ellen, annak népszerűtlenítése végett, nem a közügy érdekében, hanem pártérdekből intézett megtámadás.(Igaz! jobbról. Halljuk ! balról.) Az is mondatott, hogy vakmerőség egyes kiszakasztott számoknál fogva egy számadást megtámadni, rosznak nyilvánítani a meg nem vizsgált számadásokat, és ezáltal megingatni az állam hitelét, meggyengítni a közbizodalmát, és talán a közbékét is megháborítani. Ezek irányában elég volna mondanom azt, miszerint régi tactica a szándékot gyanúsítani, midőn érvek hiányzanak. (Élénk helyeslés balról.) Részemről azonban csak sajnálom az illető képviselő urakat, hogy oly szomorú tapasztalatokon voltak kénytelenek keresztülmenni életükben, miszerint most már lehellennek hiszik, hogy emberképes lehessen, eltekintve az összes érdekeitől, tenni valamit csupán a közügyért és kötelességérzetből. (Tetszés baloldalon.) Mit mondtam, mit tettem a 6- ik esztendei számadásokra nézve? Azt mondtam, hogy az e végett a múlt esztendőben 32,3 sz. a. bemutatott kimutatás nem zárszámadás. Az 1868-ik esztendei zárszámadásra azt mondottam, hogy az nézetem szerint homályos, és az 1867 ik esztendei zárszámadás beterjesztése nélkül nem vizsgálható meg. Indokoltam ezen állításaimat, nem ezen számadások tüzetes megvizsgálásából, mint némely képv.társaim megemlítették, mert e tekintetben most is azon helyzetben vagyok, melyben voltam első felszólalásom alkalmával, azon helyzetben t. i. hogy megengedem saját hibám miatt, — nem vagyok képes azokat teljesen megérteni. Indokoltam állításaimat ezen számadások külalakjából, egyszerű, bárkinek is első tekintetre feltünő jelenségekből, azon könnyű, sok időt és fáradságot nem kívánó munkával, hogy az 1868-ik esztendei úgynevezett számadás, 328 sz. kimutatásának a 67-ik évi hitelmaradványokat és túlkiadásokat kitüntető végszámeredményeit összehasonlítottam az 1868 ik esztendei zárszámadás első rovatával, melyben ugyanezen tételek foglaltatnak, a legközönségesebb számtani elvek szerint azt vélvén, hogy ezen ugyanazon összegekről szóló tételeknek egyezőknek kell lenni egymás között. És azokat egyezőknek nem találtam. Ha ezen állításom téves — és meglehet hogy téves, mert ember vagyok magam is — számtaniig is könnyen megcáfolható azok által, kik a számtisztek légiójával rendelkeznek. De ha állításom nem téves, akkor alapos észrevétel, és annak nyilvánítása nem gyanúsítás, hanem gyakorlása azon jognak, teljesítése azon kötelességnek, melylyel bírok és tartozom, arra nézve, hogy nézeteimet és meggyőződésemet e helyen őszintén kimondjam. (Zajos helyeslés a baloldalon.) És ki ellen irányoztam észrevételeimet? Kimondtam és kimondom most is, miszerint meg vagyok győződve, hogy az állam pénzügyei a ministérium által hiven kezeltetnek, de azon véleményben vagyok, hogy hibák és tévedések a számadásokba csúszhattak be, és különösen a könyvelési és számviteli rendszer ellen szólaltam fel. És ki készítette ezen zárszámadásokat? A főkönyvelési osztály. Ezen főkönyvelési osztály, mint a pénzügyminem többször mondotta a házban, önálló, a ministériumtól független, teljes ellenőrzési joggal bíró hatóság. Ha ez így van,és önálló hatóság önállóig készítette a számadásokat, akkor észrevételeim csak magát a főkönyvelési osztályt érintik; ha ellenben észrevételeim által a minisztérium érezné magát érintve, akkor nem áll az, ami többször mondatott, hogy a főkönyvelési osztály önnálló és független, akkor ezen osztály nem ellenőrzője a minisztérium eljárásának, akkor magának a könyvelési osztálynak munkálatát kell ellenőrizni, és ezen munkálat az, amelyhez én részemről szakértő férfiak hozzájárulását szükségesnek tartom. Mondatott, hogy következetlenség elismerni a minisztérium hű kezelését, és a számadásokat mégis megtámadni, csak azok szerint is amiket ismét mondottam. Ezen észrevétel nem áll. Én lehetőnek tartom, hogy hibák és tévedések vannak a zárszámadásokban, de hűtlen kezelésről a minisztériumot nem vádlottam, nem vádolom, nem vádolhatom , azaz bűnről nem vádolom, mert ha ezen eset forogna fenn, akkor törvény szerint egészen más eljárást kellene követnem. (Helyeslés balról) De az, hogy bűnnel a minisztériumot vádolhatónak nem tartom, nem zárja ki azt,hogy meggyőződésemet ki ne mondjam az iránt, amit hibának, tévedésnek tartok. Azt mondják, hogy ezáltal megingattatik az államhitel, megzavartatik a közbéke és megingatatik a közbizalom a kormány irányában. Az igaz: a közbizalom és az állam hitele igen kényes növények, mikor nem szilárd alapokon nyugszanak. Az egész világ tapasztalata bizonyítja,hogy azon államokban áll az állam hitele legszilárdabban, azon államokban legnagyobb a bizalom a kormány iránt, melyekben legszigorúbb az államháztartás ellenőrzése. Az, ki az államháztartásnak szigorú ellenőrzését kívánja, nem ingatja meg azáltal hitelét, sőt inkább megszilárdítja azt és higgyék el önök,hogy ha valami van, mi az állam hitelét némileg gyengítheti, és gyengítheti a közbizalmat a kormány irányában — nem akarok senkit sérteni — de leginkább azon eljárás az, melyet önök ezen kérdésben követnek. (Igaz balról.) Hogy azok, amiket én is, elvtársaim is e tárgyban elmondottak, ellenszenvvel, több rendbeli ellenmondásokkal, szenvedélyes felszólalásokkal találkoztak, azt igen természetesnek tartom, de miután csaknem kétezer év előtt is már a római világ egy nagy államférfia kimondotta : subeundo sunt pro republica inimicitia, s azoknak közsorsa alól mi sem vonhatjuk ki magunkat, kik kisebb nagyobb mérvben részt vesznek a közügyek intézésében, mindezek mellett ezentúl is követendjük azon ösvényt, melyet eddig követtünk, teendjük azt, amit eddig tettünk, igyekezni fogunk kötelességünket híven teljesíteni és ezen ösvényről sem barátság, sem ellenszenv,sem gyanúsítás által letéríttetni magunkat, nem engedjük. (Balfelöl helyeslés.) Te hát, átmegyek most azoknak tüzetes tárgyalására, amik állításaim ellen többek által felhozattak, különösen pedig a t. pénzügyminiszter ur által, — fogom ezt tenni sine ira et studió, de azon teljes szabadsággal, mely engem képviselői állásomnál fogva megillet. Az 1867. számadásra, vagyis inkább a 328. szám alatti kimutatásra nézve azt mondottam, hogy az nem a magyarminisztérium számadása, nem számadás, nem zárszámadás és számadás tekintetében nem használható. Köszönettel tartozom több elvtársaim iránt, kik az általam felhozottakat saját előadásukkal támogatni méltóztattak, de legnagyobb köszönettel tartozom a pénzügyminiszter úrnak, ki állításaim fő részeit maga is igazolta. Elismerte t.i. most is azt, mit már több ízben kijelentett, hogy a kérdéses 328. sz. alatti kimutatás a bécsi számvevőszéknek munkája, azon 51 millióra nézve, melynek hovafordítása iránt maga a 328. sz. alatti kimutatás felvilágosítást nem ad. Szombaton tartott beszédében több érdekes, eddig nem ismert adatot közlött velünk. Megtudtuk ezekből először azt, hogy a közösügyi költségeknek 1861. esztendőben történt kielégítése alig történt a háznak azon évben hozott határozata, hanem történt más oly értelmű megállapodás szerint, hogy a 67-ik esztendei pénzügyi kezelésben az 1867-ik esztendei előirányzat szolgáljon alapul. Megértettük továbbá a pénzügyminiszter úr előadásából azt, hogy még ezen megállapodásnak értelme is kérdéses, mert a magyar minisztérium azon nézetben van, hogy a közösügyi költségeknek fedezésére 1867-ben csak azon összeg volt fordítandó, mely a magyar közigazgatás költségeinek fdézésére előirányzott 64 millión felül a jövedelmekből megmarad, és hogy így mindaz, mi ezen 64 millióból a magyar közigazgatási költségek fedezésénél megtakaríttatott, a magyar állampénztár javára eszközlött megtakarításnak tekintendő. A bécsi számvevőszék ellenben, legalább úgy látszik azokból, miket itt hallottunk, azon nézetben van, hogy az említett megállapodás szerint mindaz, mi a magyarországi közigazgatási költségekre 1867- dik esztendőben valóban nem fordíttatott, a közösügyi költségek fedezésére volt beszállítandó. És ha ezen értelmezés áll, akkor azon megtakarítás, mely mint itt többször hallottuk, a magyar állam javára 1837-dik évben eszközöltetett, alig létezik. Hogy oly iromány, oly számadás, melyben mindezen fontos körülményekre nézve egyáltalán semmi tájékozás, semmi felvilágosítás nem foglaltatik, nem számadás, nem zárszámadás , az nézetem szerint most sem kétséges. Akinek e részben azonban még netalán kétsége lett volna , azt eloszlatta szombaton a t. pénzügyminiszter úr saját tettével, midőn a háznak asztalára a bécsi számvevőszéknek az 1867-dik esztendőre nézve készített valóságos zárszámadását magyar fordításban letette, és ezáltal az előbb beadott okmányt maga megsemmisítette, mert ezen utóbbi zárszámadás f. évi szeptember 11-én készült, a tavaly beadott okmány tehát csak töredék lehetett, (Lónyay Menyhért közbeszól: „Nem áll“) mindenesetre idő előtt született, mert még anyjának életrejöttét is egy évvel megelőzte. (Derültség a baloldalon.) Az 1868 dik esztendei számadásra nézve azt mondottam, hogy az homályos, nem érthető. Azt mondottam, hogy azon többféle kimutatások és számadások között, melyek abban foglaltatnak — nem tudom, melyik a valóságos zárszámadás ? azt mondottam, hogy az 1868-iki zárszámadás a megelőző 1867 ikinek megvizsgálása, illetőleg beadása nélkül meg nem vizsgálható. Meg kell vallanom, hogy azok által, mik eddig előadottak, a kérdéses számadásokra nézve, az eddig létező homály, legalább az én szemeim előtt, felderítve nincs, azok által sem oszlattatott az el, miket t. barátom Érkövy Adolf volt szíves felsorolni, s azok folytán csak abban módosíthatom eddigi nézetemet, hogy ő az első, kitől hallottam, hogy ezen zárszámadásokat tökéletesen érti. (Derültség.) Azon kérdésemre nézve,hogy várjon az 1868-ik esztendei zárszámadásban foglalt különböző kimutatások közül melyik a valódi zárszámadás, választ eddig nem nyertem. Pénzügyminiszter úr csak azt mondta, hogy a két külön alapon készült számadások nem egyezhetnek meg, és hogy minden folyó évi számadásban szükségkép benne kell foglaltatni a múlt évre vonatkozó tételeknek, és e szerint, ha az én állításom állana, egy számadást sem lehetne megvizsgálni. Erre nézve meg kell jegyeznem, miszerint nem áll az, hogy a folyó évi pl. az 1868-ki számadásban szükségképpent kellene foglaltatnak oly tételeknek is, melyek az előző 1867-ik évre vonatkoznak; mrt hiszen magától a pénzügyminiszter úrtól hallottuk, hogy az 1868-ik év folyama alatt az előző 1867-ik év számlájára csak azon év első három négy hónapjában lehetett bevételeket és fizetéseket tenni. Ebből önként következik, hogy mindazon bevételek és kiadások, melyek az 1868 ik év folyama alatt az 1867 ik év számlájára tétetnek, nem az 1868 -ik év zárszámlájába, hanem az 1867-ik évibe tartoznak. Ez így történt mindig eddig is az állam zárszámadásokban s ez csak igy helyes, mert az 1867. évi bevételeket és kiadásokat előirányzattal csak úgy lehet összeegyeztetni, ha minden ide vonatkozó egyes tételek egy summában, egy számadásban foglaltatnak. De ha még ettől is eltekintek, nézetem szerint annyi kétségtelen, hogy az 1867-ik számadásból kitűnő hitelmaradványoknak és túl kiadásoknak, ha reassumáltatnak, az 1868 -i számadásban ugyanazon összegben kell reassummáltatniok. Ezt példával is fel lehet világosítani. Ugyanazon szárnyas szó, vagy példa lesz az, amelyet Erkövy Adolf képviselő úr felemlített. Tegyük fel, hogy akármelyik képviselő úrnak számadó tisztje beadja az 1868-ik évi számadását, melynek első tétele az, hogy a múlt évről 5000 frt követelése maradt a pénztáron. Kérdem, vájjon helyesnek fogja-e azt az illető képviselő úr azonnal elismerni, s nem fogja-e megnézni a múlt évi számadást, hogy meglássa, vájjon annak utolsó tétele megegyezik-e ezen évi számadás első tételével, és ha azt tapasztalja, hogy azon számadás még nincs megvizsgálva, nem fogja-e, mielőtt a követelést elismerné, az előbbi év számadását vizsgálni ? Kétszer kettő mindig négy ! (Derültség) És ami a magánszámadásokra nézve áll, áll e tekintetben az állam-számadásra nézve is-Buday J. képviselő úr szintén azt állította, hogy azon két évi számadások, melyeket többször említettem, megegyezők nem lehetnek, sőt akkor lennének hibásak, ha azon tételek, melyekre sokszor hivatkoztam, azokban megegyezők lennének. Indokait — távol ülvén tőle — tökéletesen nem hallottam, de ő csak e kettő közül mondhatott egyet. Vagy azt mondta, hogy a 67 iki számadásban, azaz a 328 szám alatti kimutatásban csak az 1867. évben annak végéig eszközlött bevételek és kiadások foglaltatnak, a 68-dik évi zárszámadásban pedig mindazon bevételek és kiadások, melyek az egész 1868. év folyama alatt az 1867. év számlájára tétettek, és ez esetben lehetetlen, hogy a két számadás közt az említett tételekre nézve különbség létezhessék; ha pedig mint vélem, a t. képviselő úr azt mondta, hogy az 1867-ik évi számadásban, azaz a 328. szám alatti kimutatásban, csak azon bevételek és kiadások foglaltatnak, melyek azon év végéig létettek, az 1868 -i zárszámadásban pedig ezen összeghez már hozzáadattak azon bevételek és kiadások is, melyek az 1868-ik esztendőnek első havaiban, a még t. i. ez a fennálló rend szerint megtörténhetett, az 1867-ik év számlájára tétettek, és az 1868-ik évi számadásban, annak első rovatában egy summában fejeztettek ki; de akkor azon kérdés támad, hogy hol könyveltelek, hol mutattalak ki és részleteztetek azon bevételek és kiadások, melyek az 1868-ik év első három havában az 1867-ik év kontójára történtek ? Azt mondta továbbá miniszter úr, hogy a kiküldendő hetes bizottságnak igen könnyű dolga lesz; a kiadások mind az illető miniszterek által utalványoztattakl; a számok ellenőrizve vannak 1867-re a bécsi főszámvevőszék által, az 1868-ik számadásra nézve a magyar főkönyvelési osztály által, 1867 re nézve továbbá a minisztérium a legiigasabb körű felhatalmazást nyerte meg, hogy szorosan véve csak arról kellene számolnia, hogy mi volt a jövedelem, mi adatott ki ? 1868-ra nézve pedig még könnyebb pl. miniszter úr szerint az eljárás, mert az azon évi költségvetésben csak 24 fejezet lévén, eknél a túlkiadás iránt tisztába jönni, ily kevés számú fejezetről lévén csak szó, nem nagy nehézség lesz. Körülbelül ilyenek is a teendők, melyek a számadások megvizsgálásánál előfordulnak, s én e részben csak azon csodálkozom, hogy más államokban oly nagy munkas fáradság fordíttatik az államszámadások megvizsgálására, és oly nagy számú költséges testületek állitatnak fel , midőn nálunk Magyarországban egy 7 tagú bizottság mindezt könnyen elvégezheti. De talán nálunk sem lesz oly könnyű ezen 7 tagú bizottság feladata mint vélik,"mert először a mi az 1867. évi számadásokat illeti, egy tágasabb körű felhatalmazás mellett is merülhetnek fel kérdések az iránt, hogy ez vagy amaz kiadás annak rendes szerint szabályszerűleg, jogosultan történt e ? És hozzájárulhoz az, hogy amint Budai Sándor képviselő úr és a pénzügyminiszter úr előadásából értettük, az 1867-iki számadásra nézve még az alap sincs tisztába hozva, mely szerint ezen számadás vezetendő. Kérdés t. i. vájjon csak az általános felhatalmazás alapján vezetendő-e ezen számadás, vagy pedig az 1867 ik évi előirányzat alapján? Ha az 1867 ki előirányzat alapján vezetendő a számadás, akkor kérdés, hogy a bécsi főszámvevőszék befolyása mennyiben jogosult? És e tekintetben csak azt csodálom, hogy számadásnak neveztetik a 328. sz. a. kimutatás akkor, midőn e házban kijelentetett, hogy még az alap sincs tisztába hozva, mely szerint az 1867-ili évi számadás vezetendő. (Helyeslés a balon: Igaz!) Ami az 1868-ik évi számadásokat illeti, igaz hogy csak 24 fejezet mindössze, ami a költségvetésben előfordul, és ezek mindegyikében nem történt tulkiadás, de ott a hol történt, nem egy sommában történt a túlkiadás, hanem az egyes fejezet több czimeiben. Ezen túlkiadások tehát nem igazolhatók egy summában, hanem igazolhatók csak mindazon egyes czimek alatt, melyekben létettek. Azt hiszem ennélfogva, hogy sokkal több kérdés lesz, mely a 7 tagú bizottságnak figyelmét e tekintetben magára vonhatja, mint azt egyelőre lehetőnek vélik. Megengedem, hogy az egyes minisztériumnak helyzete e tekintetben kedvezőbb, mert nekik bizonyos dotatiójuk van, és így a kérdés csak az: vájjon kijöttek-e vele, vagy túlkiadást tettek-e? Sokkal nehezebb azonban a pénzügyminiszter helyzete, aki nemcsak az állam kiadásairól, hanem jövedelmeiről is számolni tartozik. Ezen jövedelmekre nézve nem elég csak összeegyeztetni azokat az előirányzattal, hanem azok valósága tisztába hozandó, azok elosztandók a külön évek közt, melyekhez tartoznak, a jelen esetben az 1868. 1867. s 1866. évek között; ez pedig nehézséggel jár, főképen akkor, midőn — mint az 1867. 1868. években történt — egy régi számviteli rendszertől egészen más, új számviteli rendszerre történik átmenetel. A pénzügyminister maga is megemlítette, hogy vannak tételek, melyek az előirányzatba nem foglaltattak, mint a koronázási költségek, országgyűlési költségek stb. De vannak ezen felül még más tételek is, melyek az előirányzatban nem foglaltattak.Ilyen például a vasúti kölcsön, mely már Simonyi Ernő képv. ur által is megemlítve volt, és melyre nézve nem vagyunk oly helyzetben, melylyel dicsekedni lehetne, mert még e pillanatban sem tudjuk, hogy mennyi az a mivel valósággal tartozunk! Ily tétel a salgótarjáni vasút, melyre nézve az 1868-as 49-ik t. ez. azt mondja, hogy ezen vasút az állam részére megvétetett, és igy a megvétel mindenesetre igazolva van, de arról, hogy e vételnek feltételei és módozatai számvitelileg tisztába hozva lennének, nekem legalább tudomásom nincs. Ilyen a vasutkamat biztosítási alap, melyre nézve az 1868. 51. t. sz. az rendeli, hogy a pénzügyminiszer ezen mostani országgyűlés folyama alatt adjon be törvényjavaslatot arról, hogy ilyen vasúti kamatbiztositási alap létesittessék, melyhez azután a tiszai pálya részvényei csatolandók lesznek. De ezen vasúti kamatbiztositási alap már az 1868. sőt 1867. évi számadásokban is előfordul. Ilyenek még a kincstári, kölcsönkincstári előlegek, idegen pénzek és más efféle összegek, melyek nem teremhettek egyszerre az 1868-as esztendőben az állampénztárban, hanem akár szenvedő, akár követelő alakban már előbb létezniök kellett az 1867 ki esztendőben és a 328 iki kimutatásban egyáltalában érintve nincsenek. Mindezen összegeket tisztába hozni, minőségre, mennyiségre nézve megállapítani, okvetlenül szükséges. Szükséges annyival inkább, mert, mint Simonyi Lajos barátom is megemlítette, ily nagyobb össegeknek különféle csoportosítása, nagyobb kisebb mérvű befolyást gyakorolhat a számadás végeredményére is. Mindenekelőtt vizsgálat alá veendő tehát maga a könyvviteli és számviteli rendszer, s amint említem,ez épen az, mely, legalább nézetem szerint, okvetlenül megvánja,hogy mindenek előtt a számadások szakértő, független férfiak által vizsgáltassanak meg, s ez csak egy önnálló független államszámvevőszék által történhetik meg. (Helyeslés.) Én nem veszem kétségbe, mit Bánó József t. képv. ur mondott, hogy t. i. a kiküldendő 7 tagú bizottságnak tagjai, ha hibát találnak a számadásban, azt bizonyára meg fogják a háznak mondani, lesz, hiszem, annyi bátorságuk hogy ezt megtegyék, hanem anélkül, hogy megsérteni akarnék valakit, kénytelen vagyok kifejezni azon nézetemet, hogy a kiküldendők szakférfiak nem levél, a képességgel nem biandanak, mely szükséges arra, hogy a hibákat, ott ahol kell, fel is fedezzék. (Helyeslés a balon, nyugtalanság a jobbon.) És ez által nem deprimálom a magyar országgyűlésnek méltóságát más parlamentek irányában, mint Justh képviselő úr mondá, de nem is akarnám a magyar parlamentet más parlamentek fölé emelni, és azért követendőnek találom más parlamenteknek példáját, ahol a zárszámadások előbb mindig számvevőszék által viszgáltatnak meg, és azután jönnek a parlament vizsgálata alá (közbeszólás jobbról: Nincs számvevőszék). Már most te hát, bocsánatot kérek, de még egynéhány megjegyzésére. pénzügyminiszter úrnak nyilatkoznom kell, amelyek közelebbről rám vonatkoznak. A pénzügyminiszter úr azt mondá, hogy 1868. esztendő október 2-án beadta az 1867-ik esztendőre szóló számadását, mellékleteivel együtt, és e felett beadott különösen 13 mellékletet és ezen 13 mellékletre nézve kérte a házat, hogy azok megtekinthetés végett az irodában tétessenek le. Én megtekintettem e jegykönyveket; a kérdéses határozat, amelyből kitetszik, hogy a t. pénzügyminiszter úr az illető iratokat miképen adta be, következőkép hangzik : (Halljuk!) Olvas.) „Lónyay Menyhért pénzügyminiszter bemutatja az 1867. évi államszámadást és az erre vonatkozó iratokat; kinyomatni, a ház tagjai közt kiosztatni rendeltetett, és tárgyalás és jelentéstétel végett az állandó pénzügyi bizottsához utasíttatott. Mindazok tehát, melyek mint számadás és annak mellékletei voltak beadva, a ház rendeletéből kinyomattak és a ház tagjai közt kiosztattak. Nem hiszem, hogy valamelyik a t. képviselő urak közül egyéb kapott volna, mint csupán a 328. számú kimutatást. Mi történt az azonkívül bemutatott 13 melléklettel? részemről nem tudom ; meglehet, hogy rövid ideig a ház irodájában voltak, de soká ott nem lehettek, mert a pénzügyminister úr azután 1868. évi október 9 én ismét két csomagot adott át a pénzügyi bizottságnak és azoknak egy részét szintén a ház irodájába tétetni kérte, és e tekintetben reám is szíves volt hivatkozni, mint aki a pénzügyi bizottságnak tagja voltam. Erre nézve megjegyzem először, hogy nem tartom helyes eljárásnak azt, hogy midőn egy legsommásabb kivonatban szerkesztett kimutatás kinyomatik és kiosztatik a ház tagjai között, azon kimutatások, melyek a kivonatoknak felvilágosítására szolgálhatnak, a nyilvánosság elől elvonatnak, és csak a pénzügyi bizottsággal közöltetnek, és a ház irodába tétetnek le , mert mindaz, ami az állam számadásaira vonatkozik, szükséges, hogy ismeretes legyen nem csak a pénzügyi bizottságnak, hanem a háznak is minden tagja előtt. (Helyeslés jobbról.) Én őszintén megvallom, azon mellékleteket, melyek a ház irodájában — mint állíttatik életéve voltak, soha nem láttam, nem néztem meg azon egyszerű okból, mert a múlt országgyűlés pénzügyi bizottsága ezen 328. sz. alatti kimutatást soha nem tárgyalta, és nem emlékszem,hogy abban azon indítvány létetett volna, hogy e kimutatás tárgyalás alá vétessék. Amennyiben továbbá a miniszer szíves volt e tekintetben az én jelenlétemre is hivatkozni, én ismét köszönettel tartozom neki azért, hogy igazolta legközelebbi eljárásomat, melyre nézve úgy vélem, hogy a ház több tagjai balul ítélnek rólam ; balul ítélnek meg t. i. a miatt, hogy a bankügyben kiküldött bizottságban a tagságot nem fogadtam el, és ime a pénzügyminiszer úr most maga igazolta, hogy mily nehéz egy oly kisebbségnek helyzete, mely az ily bizottságokban egész más irányú többséggel áll szemben ; ami jó történik, az mind a többségnek érdeme, és ez természetes, mert a többség a döntő, határozó . (Helyeslés a baloldalon) ami azonban nem tetszik, az a többségnek rovatik fel. (Helyeslés a baloldalon, ellenmondás a jobboldalon.) Amidőn azonban pénzügyminiszter úr is ezt teszi, csak egyről felejtkezett meg: arról, hogy pénzügyminiszter úrnak az igen közönyös lehet, hogy mikép vélekedem én az említett 328 sz. alatti kimutatásról, de az mindenesetre verdict, és a 328. sz. a. kimutatásra nézve nem kedvező verdict, hogy ezen kimutatást a múlt országgyűlési pénzügyi bizottság maga is tárgyalhatnak nem vélte. (Lónyay M. pénzügyminiszter közbeszól: Hol mondta ezt a bizottság?) legalább soha nem tárgyalta. Már most még csak két észrevételt vagyok bátor tenni. Az egyik ismétléséért ugyanazon tárgyra már figyelmezett Tisza Kálmán J. barátom is, a dolog azonban oly fontos, hogy ismétlését nem tartom feleslegesnek. A t. pénzügyminiszter úr többször hivatkozott arra, hogy ami a kimutatásokban netalán hiányzik, az pótolva van azon előadásai által, melyeket itt a házban több ízben tartott. E házunk kebelében lehet szónoklatokban elveket fejtegetni, lehet az államháztartásnak főirányát, jóeredményeit rövidebben vagy hoszszabban a legnagyobb bőséggel is fejtegetni, de ami a számadásokat illeti, az egészen más dolog , a számadásoknak rendesen készült, kellő mutatványokkal ellátott, külön irot okmányoknak kell tenni. (Helyeslés a baloldalon.) És egyáltalában tiltakoznom kell részemről azon felfogás ellen, hogy ami itt e házban a pénzügyminiszter úr által elmondatik, s itt e házban el is hangzik, az ő számadásainak, vagy inkább a minisztérium számadásainak kiegészítéséül tekintessék. A t. pénzügyminiszter úr megemlékezett továbbá még azon néhány szóra is, melyeket a törvény szentsége iránti tisztelet szükségességéről egy akalommal a házban mondani szerencsém volt. Miképen vélekedem azon törvényeknek értelméről, melyekről most szó van, t. i. a 48-aiki 3-ik és a 67-ki 10-ik tezikkről, már első felszólalásomban megemlítettem. Most csak azon meggyőződésemet ismétlem, hogy ezen törvényeknek betű szerinti értelmezése nem kedvező azon magyarázatnak, melyet azoknak a pénzügyminiszter úr és több képviselő urak tulajdonítani méltóztattak. De ha még megengedném is, hogy ezen törvényeknek betű szerinti értelmezése kedvező azon magyarázatnak, melyet annak pénzügyminiszter úr és több képviselő urak tulajdonítani akarnak , akkor is elmondhatnám a szent irás szavaival : „A szellem az, a mi éltet, a betű meg öl.“ Beszédemet azzal zárom be, miszerint ismételve megengedem, hogy azon adatokban, melyeket előterjesztettem, tévedhettem, de nem ismerem el azt, hogy ellenvetéseimnek jogosultsága kérdés alá vétethessék oly adatokból, melyek a házzal netalán még csak ezentúl fognak közöltetni.Egyről pedig meg vagyok győződve, és szavaimról a kiküldendő 7 tagú bizottság hitem szerint meg fog emlékezni: meg vagyok t. i. győződve arról, hogy felette nehéznek fogja találni ezen 7 tagú bizottság azon számadásoknak megvizsgálását, melyeknek egyikét,a 68-dikit, a mostani pénzügyi bizottság, a másikat, a 67 kit, a múlt országgyűlési pénzügyi bizottság,melyeknek mindegyike túlnyomólag miniszteriális párthoz tartozó tagokból állott, bizottságilag tárgyalhatóknak nem találta. Egyébiránt továbbá is kérem a t. házat, méltóztassék indítványomat elfogadni. (Éljenzés a baloldalról.) Kautz Gyula, mint a pénzügyi bizottság előadója, csak röviden ennek álláspontját kívánja megvilágítani. Ennélfogva constatálja, hogy a bizottság korántsem kívánt a pénzügyminiszternek bizalmatlanságot szavazni- A bizottság a ház megbízatását nem úgy értette, hogy a számadásokat vizsgálja meg, hanem hogy véleményt adjon a vizsgálás módja iránt. E nézetből kiindulva tette a bizottság jelentését, és ennélfogva a pénzügyi bizottság eljárása által sem azon neheztelésekre, melyekkel a jobboldalról találkozott, sem azon dicséretre, melylyel a baloldal részéről elhalmoztatott, magát nem érdemesítette. (Derültség. Jobbról tetszés.) Lónyay Menyhért pénzügyminiszter az öt napi vitából azt éjtette ki,hogy mindenki,a jobboldal a baloldal a kormány egyértelműleg az államszámadások szigorú, részletes és szakértő vizsgálatát kívánja. Miben áll tehát az eltérés? Abban, hogy a jobboldal a törvénynek az államháztartásra vonatkozó rendeletét meg akarja tartani, meg akarja vizsgálni a számadásokban kimutatott eredményt és határozni a felett : váljon megmaradt-e a minisztérium az államháztartásra nézve az elébe szabott korlátok közt ? Tehát többet akar, mint az ellenzék, mely az ellenőrzést több hónapra elhalasztani, óhajtja. Az ellenzék egy államfőszámvevőszék felállítását sürgeti, mely a minisztériumtól függetlenül ugyan, de felelőséggel a minisztériumok számvevőségei által beküldött ezer meg ezer részletes számadást egy egészbe összeállítja és a kimutatást elkészíti. De ha ez meg is lesz, a képviselőháznak mégis mindig lesz azon feladata , egy különös bizottság által a zárszámadásokat szigorú vizsgálat alá venni. A 48. III. t. sz. különben is kötelességévé teszi a háznak ezen átvizsgálást, és ezt lehet is tennie, mert az csak mechanikus munka. Ha újabb törvény hozatnék is most az idézett törvény megváltoztatására, azt a jelen esetben nem lehetne alkalmazni, mert nincs visszaható ereje. Nem alaposak Ghyczy K. aggályai és azon észrevétele sem, hogy nem elégséges az 1868. XXVIII. t- czikkben foglalt tételek megvizsgálása, minthogy ott van még a vasúti kölcsön, a salgótarjáni vasút megvétele, a vasút kamatbiztosítási alap. Mindezen tételeket föltalálhatta Ghyczy a számadásokban, és ha a 7-es bizottság azokon nem tud elindulni, ezen esetre indítványozza, vegyen magához a bizottság szakértő számvevőket. A 67-ik évi számadás beterjesztésekor ő ezt kimutatásnak nevezte, most azt mondják neki, hogy ez csakugyan nem számadás, hanem kimutatás. Hát akkor mi a számadás ?! Megmondja ő, mi hozta azon urakat a baloldalon tévedésbe. Kezelési kimutatásnak híják számtani nyelven azon kimutatást, melyet az államszámadást ellenőrző hatóságok a bevételek és kiadásokból összeállítani szoktak. A zárszámadás is kimutatás, de már nem a kezelésnek kimutatása, hanem az évi államháztartásnak kimutatása. E különbségből eredt a tévedés és félremagyarázás.Egyébiránt a múlt szombaton beterjesztette a bécsi főszámvevőszék által díjbeállított 67-ei zárszámadást. Ghyczy mai beszédében kiemelte azon súlyos és terhes feladatot, melynek , mint a kisebbség képviselője, ki van téve a pénzügyi bizottságban. Erre nézve azt állítja két évi tapasztalatai után, hogy e bizottságnak alig volt tagja, kinek véleménye annyi nyomatékkal bírt volna, mint épen Ghyczyé. Minden ott tárgyalt törvényjavaslatnál nyomról nyomra képes kimutatni, hogy a pénzügyi bizottságnak egy tagja sem volt ki azon törvények körüli javaslattételeknél tényleg annyi befolyást gyakorolt volna,mind a szerkezetre, mind a lényegnek megváltoztatására, mint épen Ghyczy, (Felkiáltások balról.