A Hon, 1870. január (8. évfolyam, 1-24. szám)

1870-01-16 / 12. szám

adás. 12. szám. Vill.v folyam Reg. Pest, 1870. Vasárnap, jan. 16. Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7.sz. földszint Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra.........................1 írt. 86 kr. 3 hónapra........................6 „ 60 „ 6 hónapra.......................11 „ — „ Az esti kiadás postai különküldéséért falulfizetés havonkint ....................30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ES KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Szerkesztési iroda : Ferencziek tere 7. sz. Beiktatási dij: • hasábos ilyféle betű sora . . . • kr. Bélyegdij minden beitatásért . . 80 „ Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyilt-téri 6 hasábos petit sorért . . 25 kr. Az előfizetési- és hirdetmény - dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. ■sas PEST, JANUÁR 15. A lajthántuli és a magyar ellenzék. (Sz.) Nem egyszer történt, hogy mind a lajthántuli ellenzék, mind — némi insinuate gyanánt — a magyar kormánypárt érintkezési pontokat, solidaritást keres az osztrák és magyar ellenzék között, s nem akarjuk tagadni, mert megtörtént, hogy magunk sem egyszer hivatkoztunk arra, hogy ime a mit s amiket mi a lajtán innen nem kedveltünk, a felett bizony oda túl sem nagy az öröm. Sok oly mozgalom történik oda túl, mely lehetlen volt, hogy részvétünket fel ne költse ; sokszor sajnáltuk a kisebbség túlságait épen úgy, mint a többségnek hatalmával visszaélését a gyöngébbek iránt. Igen természetes tehát, hogy a jelen küzdelemben, melyet e minden oldalról elkövetett túlzások oly élessé tettek, hogy magában a kormány kebelében is a legsajnosabb szakadást idézték elő, nem lehettünk egészen közönyös nézők. Csak egyben akarunk közönyösek lenni, a be nem avatkozásban. „Hanc veniam petimus, damusque vicissim. És valóban a magyar ellenzék mindannyiszor elutalta a solidaritást oly tényektől, melyek a beavatkozás színét viselték, mint a hogy többet ne említsünk— Galliczia ide kapcsolása eszméinél s a prágai zavarokban alkalmazott magyar katonaság kérdésében. Ezen be nem avatkozási ív azonban nem zárja ki azon meleg óhajtást, hogy a lajthántuli birodalom valahára megnyerje sulyegyenét; nem azt, hogy mindazon nyomást, melyet túlvitt centralisationális törekvések a kisebb nemzetiségekre gyakorolnak, őszintén együtt ne érezzük. Nemcsak, hanem általában mindaz a calamitás, mely a dolgok új rendje által hazánk függetlenségét érte, — és amott is közös, — legmelegebb rokonszenvünket költi fel. Azonban igen sajnálnók, ha lajthántali testvéreinktől félreértetnénk. A magyar oppositió, nem számítva azt a csekély fractiót, mely nálunk magát — ég tudja kinek megbízásából — nemzetiséginek nevezi, — tisztán parlamentáris, nem megrögzött ellenszenvektől, vagy ősi gyűlölségtől vezetett, s nem destruálni, hanem építeni akar. A magyar ellenzék tisztán jogtörténelmi alapokon áll, — és legkevésbbé sem tartja érdekében állónak, hogy e történeti alapokat széthányja; egyetlen lépéssel sem akarja siettetni — még ha ez volna is a végzet könyvébe írva — a monarchia szétomlását. A magyarországi ellenzéknek nincsenek ambitiosus álmai; nem tűzte czéljául sem a magyar birodalom határai terjesztését, sem a ‘kebelében lévő kisebb nemzetiségek elnyomását, — s e tekintetben határozottan conservativ természetű, de ép oly szívóssággal elutasít magától minden más föderatív kísérletet mindaddig, míg önléte czéljából ennek szüksége a szabadság érdekében föl nem tűnik. Meg van győződve továbbá arról is, hogy ilyen szétbontási kísérletek sem a lajthántali, sem a Magyarországon létező kisebb nemzetiségeknek nem, hanem a polgári szabadság örök elleneinek tennének az öngyengítés által szolgálatot. A magyar oppositio nem akarja hinni, hogy azon népek, melyeket oly hosszú szenvedés és, fájdalom, egymás általi szenvedtetés is kötött össze, a szabadság vívmányai birtokában ne tudnának együtt megférni s arra legyenek utalva, hogy a mint szabadságukat visszanyerték vagy mint egymás ellenei álljanak szemközt, vagy széthullva egyes nagyhatalmaknak váljanak könnyen felemészthető martalékává. Ezen álláspont fejti meg a magyar ellenzéknek magatartását mind a múltban, mind a jelenben s az fogja megfejteni, hisszük, a jövőben is. Mindaz, mi a polgári szabadság kérdése, vagy mi autonóm jog szemben a merev és népeket sohasem boldogított centralisatióval, meleg részvétünkre számíthat, semmi oly lépés, mely a bensőleg és egyenként is annyira elmaradott monarchia - részeket egy kétes jövő viharos tengerére vezetné, — nem lesz,nem lehet kedves előttünk. TÁROZA. Fekete gyémántok. Regény öt kötetben. Irta Jókai Mór. ELSŐ KÖTET. Második rész. Mikor már nem fér el az ember a földön. (Folytatás.) Iván egészen ki volt forgatva régi kedélyhangulatából. A megszokott, magas földöntúli szellemek elhagyták, s meglepték helyette, akiket eddig nem ismert. A daemonok, akik szent Antalt kísértették a pusztában.Az álmatlan lidérczek,a forró vér koboldai,kiket az ascéták szeges cingulumokkal űztek ki elfoglalt lakhelyeikből, kiknek ellenharczásául a testbintó remeték maró hangyákkal rakták tele öltönyüket. Mindenütt az a csábitó alak állt közötte és a hideg tudomány eszközei között. Ha vegytani kísérleteihez fogott, ha az olvasztó kemeneze alá fekete szenet rakott, s e szén elkezdett izzóba átmenni, abban is azokat a fekete szemeket látta, amik izzanak és égetnek. Ha az összeköttetéseikből szabaduló gázok sistergése elsüketlté füleit, úgy tetszik neki, mintha azon keresztül is az ő szavait hallaná, s midőn kezébe vette a tollat, hogy természetrajzi képleteket rajzoljon vele tanulmányai szélére, egyszer csak azon vette észre magát, hogy azt az arczot körvonalazta oda és jól találta vonásait. Akármit vett elő, az visszavezette e gondolathoz. A penészszagú könyv, mit szórakozására elővett, hirhedett férfiakról beszélt neki, kik őrjöngtek nem rangjukhoz született asszonyokért. Douglas lord egy juhásznéba szeretett, s minthogy az nem akart ő értte herczegnővé lenni, a mylord lett annak a kedvéért juhászszá, s őrizte vele együtt a juhokat. — Pelletiér gr. egy czigány leányt vett nőül, s elment vele együtt utczai zenésznek. — Bernadotte svéd király egy libapásztort kért nőül, s csak azon múlt, hogy az nem ment hozzá. — Habsburg-Lotharingi János császári herczeg egy falusi postamester leányát vette nőül, — egy másik osztrák császári herczeg egy provinciális színésznőt. — Nagy Péter czár neje egy falusi pap leánya volt. Egy Napoleonida egy mosónét vett el, ki elébb szeretője volt. És hát miért ne ? Nincs-e a daróczban is szépség, kellem, hűség, igaz szív, mint a selyemben? Ellenkezőleg! Nincsenek-e amott a magas vétkek ? Zoraia Albohacennel saját gyermekeit öleti meg, pedig király leány volt. Faustina a lupanárt látogatta s bért szedett szeretőitől, pedig apja császár s férje divus (isteni) volt,— Astorgas marquisnő férjének, mikor alszik, egy hoszszu hajtűt szúr a szivén keresztül. — Semiramis temetőt alkot megölt férjeinek síremlékeiből. — Ottó királyt a neje egy kesztyűvel mérgezé meg. Nápolyi Johanna maga fonja meg a zsineget, melylyel királyi férjét megöleti. — Jeanne, La Folie pedig halálra kínozza hitvesét.— Katalin czárnő megcsalja s megöleti uralkodóját és urát. Hát a Borgiák,a Tudorok,a Cilleyek, a kiknek asszonyai mind arról nevezetesek, hogy Aphrodite övét koronájuk körül csavarva viselték. S nincsenek-e a magas erények idő alant ? Gautsin, a komédiásné, ki a gazdag imádó charta biancójára a milliók helyett ezt írja: „örökre szeret.“ Quinsilie, a másik komédiásáé, ki elharapja nyelvét, hogy összeesküvő kedvesét el ne árulhassa a kíspadon. Alice, ki férje helyett párbajt fogad el és elesik. Az abelérák, kik kedveseikért mákonynyal ölik el magukat , és mindazok, akik ide alant tűrnek, szenvednek, hallgatnak és szeretnek! Még a philosophia és a história is Iván nyugalma ellen szövetkezett. Hát még az álmok! Az álom az a tündéri tükör, amelyben az ember olyannak látja magát, amilyen volna, ha saját vérére bízták volna, hogy alkossa meg magát. A kopasznak álmában haja van! Az imádott alak kit el nem bírt érni ébren, azt kényszeríti megjelenni új álmában, és úgy jelenni meg, ahogy neki tetszik. Az álom a leggonoszabb kerítő. A következett hét vége felé azt kezdte észrevenni Iván, hogy tökéletesen elvesztette jó ép eszének a használatát. Mentül jobban erőltette lelkét az abstract elméletekhez visszatérésre, annál jobban fellázadtak ellene daemonai. Utoljára egy este az történt vele, hogy mikor épen egy chlor gáz kísérleten fáradozott, úgy alásütött a gerebnek, hogy az szétpattant s úgy teleszórta üvegcserepekkel és parázzsal másfelé mélázó arczát, hogy nem győzte a támadt sebhelyeket tele faggatni angol fiaskómmal. Arra persze nem is gondolt, hogy az által egy cseppet sem lett szebb az arcza, hogy az orrán kerresztbe egy fekete flastrom-szeletet ragasztott. Már ezért komolyan megboszankodott magára. Hisz az egy eszeveszett ember, akivel neki dolga van. Ennek véget kell vetni. Vagy így, vagy úgy. „No hát, bolondulj meg! ha szerelmes vagy, hát azon majd segítünk. — Vedd el a leányt. Bánom is én. Magam vagyok az egész famíliám ! nem parancsol senki. Vedd el, aztán lássunk egyéb dologhoz. Ez igy nem mehet tovább. Mesalliance! ? Hat mértföldnyi kerületben nincs ember, aki ezt a szót érti. Aztán, ha volna is ? Jöjjön utánam a föld alá, mikor oda lenn járok s koromtól fekete a pofám, aztán nézze meg, hogy pirulok-e miatta nagyon? A következő szombatig nem látta Iván a leányt. Akkor, mint rendesen, ismét megjelent az,szokott találkozási helyükön, a nyitott folyosón, a fizető asztal előtt. Ezúttal Iván, midőn leszámlálta Evila kezébe a heti bért, egyúttal fogva tartá az eléje nyújtott kezet. A leány mosolygott. Tán az Iván arczán keresztül kasul faggatott fekete flastromokon. — Hallod-e, Evila, még egyet akarok neked mondani. — A leány ránézett és hallgatott. — Én téged feleségül akarlak venni. A leány tagadólag ingatta fejét. — Micsoda ? szólt Iván kétkedőleg. — Az nem lehet. Felelt a leány. — Nem lehet ? Miért nem ? — Mert énnekem már van vőlegényem, akinek el vagyok jegyezve. Iván elereszte a leány kezét. — Kicsoda az ? — Nem mondom meg, szólt a leány gyanakvó tekintettel, mert ha megmondanám, ön bizonyosan elkergetné innen, vagy nem adna neki előmozdítást. Pedig hamarább nem vehet el mint a mikor tárna-legénynyé lesz. — Tehát egy köznapszámos ? — Az ám. — S te azt többre becsülöd, mint engem ? A ki ur vagyok ! A leány vállat vont, fejét félrehajtá,szemszögleteiből egy kétkedő pillantást vetett Ivánra, mely azt még bódultabbá tette s azután egész merészen rendbeszedte magát és megfelelt a kérdésre. — El vagyok neki ígérve régen,még az anyámtól, s azt meg kell tartani. — Ördög vigye apádat, anyádat! tört ki haraggal Iván , mit bánom én mit ígértek ők egy bivalynak. Én tőled kérdezem, akarod-e velem elcserélni a vőlegényedet ? Evila ismét tagadólag ingatta fejét. — Nem lehet az. Az én mátkám dühös vad ember. Képes volna engemet megölni s ennek a tárnáját felgyújtani, mikor legjobban súg a viheder. Jó éjszakát. Azzal hirtelen elfutott a folyosóról s a kapu előtt ácsorgó társnéi közé vegyült. Iván úgy vágta az asztalhoz jegyzékkönyvét, hogy annak minden sarka kiment a helyéből. Egy pörleány, egy targonczatoló nőstény fenevad ! Visszautasítja a kezét és szivét! És kiért? Egy másik szurtos, rongyos, nyomorult, föld alatt furkáló parasztért! Egy vakondokért! (Folytatjuk.) A baloldali kör tegnap (jan. 15-ki) értekezletén a főszámvevőszéket tárgyazójavaslat került tárgyalás alá. Az értekezlet a pénzügyi bizottság javaslatát részletes tárgyalás alapjául elfogadja, s ennek következtében Várady Gábor ugyanazt illető javaslatát vissza fogja venni. A részleteket illetőleg különösen azon kérdésekben tér el a pénzügyi bizottság javaslatától, melyekben azt a minisztériumtól nem látja eléggé függetlennek, és amelyekben annak a törvényhozással egyenes és közvetlen érintkezhetését, nem látja eléggé biztosítva. A „pesti népkör“ helyiségeiben (Lipntcza 9. sz.) jövő vasárnap január hó 16-dikán, d. e. 10 órakor rendkívüli közgyűlés tartatik. A kör t. tagjai keretnek, minél számosabban megjelenni. A tanácskozás tárgya: a pestvárosi képviselőtestület restauratiója. Az id. váltisztmány nevében : Horn Ede, helv. elnök. — A nemzeti színházi enquétema (szombaton) kezdé meg újra teljes üléseit gr. Károlyi György elnöklete alatt. Jelen volt Rajner Pál belügyér is, Ribáry min. tanácsossal. A bizottság tagjai közül csak kevesen hiányoztak. B. Podmaniczky Frigyes legelébb is a 2-dik szakbizottság benyújtott munkálatát ajánlá tárgyaltatni. Legelébb is e munkálat „átalános szabályait“ vették vita alá, s mindjárt a színház czéljára nézve a bizottsági munkálat szövegén némi változás történt. E szerint a nemz. színház czélja: a mellett, hogy kellemes időtöltésre nyújt alkalmat, a fősúly eredeti színművekre, kivált tragédiákra és nemesi vígjátékokra fektetendő , de megengedtetik a jó középfajú színművek, valamint fordítások és átdolgozások előadása is. Az operára nézve szintén az eredeti és nagyobb dalművekre kellene fektetni a fősúlyt. Az idegen vendégszereplőkről szóló pontnál gr. Szapáry Antal óhajta bevezetni, hogy a nemz. színházban „olasz staggione“ is lehet. Ez az indítvány élénk Mai számunkhoz egy féliv melléklet van csatolva, vitát idézett elő, s többen kifejték, hogy az olasz staggione ma már sem anyagi, sem művészeti tekintetben nem válnék a nemzeti színház különös javára. Végre a többség el is vett a gr. Szapáry indítványát, s igy a bizottsági munkálat szervezete maradt meg, mely szerint „kitűnőbb operai művészek és művésznőknek vendégszereplés alkalmával megengedtetik, hogy saját nyelvükön is énekelhessenek.“ A többi pontnál sem történt lényeges változtatás. Az „igazgató“ról szóló fejezetben legelébb is azt a pontot változtaták meg, mely szerint az igazgatót a belügyminiszter nevezte ki, s abban állapodtak meg, hogy a belügyér őfelsége elé terjessze kinevezés végett. — A szakvezetőkről szóló pontoknál Csengery Antal megjegyzé, hogy : —• szerinte — e munkálat legfőbb hibája az, miszerint az állomásokat a most élő egyéniségek tehetségeihez szabták, s ezeken kívül bajos is lenne oly egyéneket találni, kik a művezetőktől megkívánt dolgokat teljesítni képesek lennének. Például, hogy a drámai szakvezető egyszersmind dramaturg is legyen. Az igazgatóról szóló fejezet szerkezetén nem történt változtatás. Adakozás. A honvédmenházra szerkesztőségünkhöz küldött, Vörös Károly Pest megyeszéki bírája által egy Mátyássy József t. főügyésznél barátságos estélyre gyűlt társaság Fodor Aurél által a sümegi kaszinótagság Farkas Jenő által több rozsnyói kaszinótag Petrik Géza egy tápiószt.-mártoni gyűjtés eredményéül küldött R. Adolf adott Varga Biró Mária Jászberényből Varga Maria Pesti ev. ref. theologia Batthyány Lajos szobrára : Barsmegyében több adakozó Pólya József jegyző által A viz által károsultaknak. Krób Károly által a kulai egyenlőségi kör több tagja Silveszer estéje alkalmából Gönczi Benő lelkész által a gödöllői ref. egyház perselyében uj év napján begyült, s azon felül több gödöllői lakos adakozott 40 ft — kr 26 „ 30 „ 116 „ 56 „ 27 n » f » » - » 50 „ n 50 „ 5 ,1 1. 50 „ „ 12 „A képviselőház összes osztályai f. hó 16-án reggeli 11. órakor ülést tartanak. Tárgya: az állami főszámvevőszék felállításáról szóló törvényjavaslatok. A hivatalos lap mai száma helyreigazítást közöl a honvédség felszereléséről lapunkban hozott egy közleményünkre, melyben panasz létezik aziránt, hogy a szállításnál a hazai iparosok nem vétetnek kellő tekintetbe. A hivatalos közleményből átvesszük, ami a tényállás felderítésére szolgálhat. A főszállítóval, Harapat és társával kötött szerződés nem pályázat, hanem alku útján köttetett ugyan, de csak azért, mert e szerződés sokkal előnyösebb, mint a pályázat útján érkezett ajánlatok. E szerződés 5-ik pontja így szól : „A ruhaneműek megkészítését első darabon kezdve végig Magyarországon, a vállalkozók egyenes felügyelete alatt álló műtelepek és műhelyekben kötelesek a vállalkozók foganatosítni.“ „A honvédelmi minisztérium jogosítva leend ezekben az üzletvitel módját és folyamát mindig szem előtt tartani, s akármikor megvizsgáltatni, mi végre az illető helyiségek a honvédelmi minisztériumnak megnevezendők. “ A bankügyi enquéte bizottmány. Szabad legyen egy interpellációt intéznünk a bankügyi enquéte bizottmányhoz? Két hónapja már, hogy az országgyűlés e bizottmányt egy igen sürgetés s az országra nézve legfontosabb kérdésben kiküldte. Ez a kiküldött bizottmány azóta semmit de semmit nem tett, nem kezdett,nem indított,— nem hívott szakértőket össze; a legsürgetősebb kötelességet a legnagyobb hanyagsággal elmulasztá. Most ismételten felszólítjuk hírlap útján e bizottmányt : szándékozik-e azon megbízásnak megfelelni, melylyel ez az országgyűlés mindkét háza felruházta. A felelősség a bankügyi kérdés pangása miatt most már nem a kormányt terheli, hanem azt az enquéte bizottságot. A pénzügyminiszter lépéseit e tárgyban, ha tenni akar is valamit, ezen kiküldött bizottság tétlensége megbénítja és feltartóztatja. Annálfogva kérjük azokat, kiktől e bizottmány eljárása függ, adjanak valami életjelt magukról és igazolják a képviselőháznak és felsőháznak bennük vetett bizalmát. Több képviselő. „Az anyagokat illetőleg pedig a májusra vállalt (800 emberre való) szállítmányhoz szükséges anyagmennyiséget, idő rövidsége szempontjából, vehetik akárhonnan, de már a következő szállításokra csak a m. kir. honvédelmi minisztériumnak bejelentett s annak felügyelősége alá állított gyárakból.“ „A vállalt daraboknak legalább 25 % a fővárosban készítendő, Ó-Budának is beleértésével, ha a szerződésileg biztosított árakon az ott megkészíthető lesz.“ „Ha e részlet elkészítését egészben vagy részben a fővárosi szabószédek igénybe vennék,úgy azt nekik a vállalkozók átadni tartoznak, azon egész munkabért biztosítván részükre, melyet a télhez mellékelt táblázat szerint maguk kapnak.“ Azt mondja a hivatalos lap továbbá, hogy Harapat nem itteni lakos ugyan, de itteni birtokos, társa Mandl pedig pozsonyi iparos. A többi 21 vállalkozó közül is 15 hazai, s mindnyájan arra köteleztettek, hogy az országban készíttessék a vállalt tárgyakat. Harapat mindjárt szerződése után bejáratta az ország nagy részét, felhívta a nagyobb városok iparosait munkavállalásra, ígérvén s fizetvén nem ritkán jelentékenyen nagyobb árakat is, csupán a varrásért, mint aminőket maga kap a szabás- és varrásért. Hasonlóan járt el a fegyházaknál is. Az eredmény lett: kevés és részben rosz munka, mi semmi csoda azon aránylag magas árak mellett, mik nálunk a magánipar terén elérhetők. Aközben az idő mind előbbre haladt, s az újonczok behivatásának ideje közelgett, s a szükséget okvetlenül fedezni kelletett. Ekkor ezért történt, hogy a ministérium megengedte 10.000 darabnak az országon kívül készíttethetését. A hivatalos lap szerint így áll a dolog. A Budapesti szabósegédek segélyző és önképző egylete elhatározta, hogy a honvéd menház építéséhez először filléreivel, az építéshez pedig mint napszámos fog járulni, továbbá, hogy gőzerőre szabóüzletet állít föl s azt a menház javára 3 hóig jövedelmezteti. Ez üzlet helyére később részvények alapján újabbat állít, s annak tiszta jövedelméből bizonyos százalékot fog szentelni a menház alaptőkéjéhez. Pest, jan. 15. Ismeretes dolog,hogy Lónyay ez évi Bécsben tartózkodásának czélja főleg a bankkérdés volt; a pénzügyér felette szeretett volna, egy sükerült egyezkedéssel, mint bevégzett ténynyel lépni a parlamentáris enquelbizottság elé, mi ennek nézeteire, az általa teendő javaslatokra irányadó befolyást gyakorolhatott volna. Ezen az egyezség ügyében tett,,utolsó“ kísérletrőli határozott hallgatása a kormánylapoknak, ennek eredménytelenségéről látszott tanúskodni. Ezen eredménytelenség most kétségtelenné válik a 21-ik oktoberi bankmemorandum közlése által, mely a folyó hó 13-ai ülésében elhatároztatván, azonnal foganatba is vétetett. Hogy az ily határozat mit szokott jelenteni, azt az egész világ tudja; e határozat csak egyszerűen azt jelenti, hogy az illető fél a kiegyezkedési kísérleteket mint sikerteleneket tekinti s a viszályos kérdést a közvélemény ítélő széke elé akarja vinni. Az első benyomás, melyet az oct. 21-iki emlékirat Magyarországban előidézend, szerfelett kínos lehet, sajátságos világot dorit az ebbeli helyzetünkre s a vezénylő egyéniségre. Ez utóbbi nem más, mint Magyarország igen tisztelt pénzügyére. Mint az e tárgyban az elmúlt ősz folytán vitt polémiáinkból még emlékezetben leend, nem bírtuk magunknak a kormány tettszegény és férfiatlan magatartását a válsággal szemben másként magyarázni, minthogy a miniszterek, minden törvényes kötelezettség hiánya ellenére, a bécsi nemzeti banknak bizodalmas „ígéretek“ által lekötvék. —■ A kormány részéről ezt határozottan, felháborodással utasítják vissza; a kiegyezkedés férfiai soha sem mertek volna Magyarország jogának ily hívatlan feláldozásába bocsájtkozni! A nemzeti bank emlékirata tanúságot tesz, mit lehet e szabadkozásokról tartani. Ez okiratilag bebizonyítja, hogy 1867-ben a bankkérdés egyik tárgyát képezte a mindkét részrőli minisztériumok egyezkedéseinek, hogy ez egyezkedés 18-dik pontja szerint a magyar pénzügyér kötelezte magát, hogy „a fennálló jogviszonyokat“ vagyis a „bank tényleges monopóliumát Magyarországban, sem közigazgatási, sem törvényhozási után háborgatni nem fogja, hogy végre Lónyay maga is ezen „egyezségre“ hivatkozott, midőn m. c. október 13-dikán a bécsi banknál magyar fiók intézeteinek bővebb dotátióját szorgalmazta. Tartózkodunk a kommmentálástól. A meztelen tények tökéletesen elegendők arra, hogy nagyon tisztelt pénzügyminiszterünk politikai becsületességét és igazságosságát méltányolhassuk. Lónyay tudtunkon kívül rendelkezett Magyarország egyik legdrágább joga, pénzügyi autonómiája fölött és három év óta keményen tagadván ezt, az ország és az országgyűlés előtt az igazságnak épen ellenkezőjét állította. De a rejtett üzérkedéssel még nem volt mindennek vége. A nemzeti bank a 18. pont negatív ígéretével nem akarja beérni, ő azt kívánja, hogy az ígéret positív kötelezettséggé változtassák; ő a tüzelés helyett biztosított jogállapotot kíván. Lónyay pedig a maga részéről érzi, hogy pénzügyi függetlenségünk tényleges elárusítása fejében legalább is annyival tartozik az országnak, hogy Bécsből elegendő pénz- és hitelszert nyerjen. És így alkudoznak — mint az október 21-diki okmányból kitetszik — már három év óta a mi bőrünkre; igy kötekednek, veszekednek és czigánykodnak 3 év óta, anélkül, hogy ezért értek volna. Csakhogy ezen tusában az előny épen nincsen Lónyay részén. A nemzeti bank anyagilag előnyben van : az ő részén van a bizlalás állapotja és nem kell egyebet tennie, mint a magyar pénzügyminiszter követelésének a magyarországi fiókintézetek dotatióinak nagyobbítását illetőleg a „tétlenség erejét“ elibe állítani; ő egyedáruságának törvényszerű elismerését követeli Magyarországban. Lónyaynak pedig nincs bátorsága, sem ezt az országgyűlésnak ajánlani, sem pedig arra, hogy Magyarország emancipációját a bécsi bank alól vegye czélba. A bank érzi ellenfelének ezen