A Hon, 1870. február (8. évfolyam, 25-47. szám)

1870-02-23 / 43. szám

43. szám. VIII e' ite&gen­ loanas. rest, 1670. szerda, febr. 20. rm ii / l / kiadóhivatal. Ferencziek terv 7.*7. földszint Előfizevégi 41­­. f'­. után küldve, vagy Budapesten highs* borává reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra.......................1 írt. 85 kr. S hónapra . . . . . 6 „ 60 „ ti hónapra.......................11 , . . As esti kiadás pisótai különküldéseért felül­isetés havonkint .......................30 kr. As elő­fisetés­es év folytán minden hónapban megkessdhetik, s ennek bármely napján történik re, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Szerkesztési Iroda : FerenczieMera 7. sz. Beiktatási díj; • hasábos ilyféle betű sora . . . # kr. Bélyegdij minden be­jtstásért . . 30 „ Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás­ra il­­lott kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyilt-téri 6 hasábos petit sorért . . 25 kr. Az előfizetési- és hirdetmény - dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden köz­­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el — Kéziratok nem adatnak Tissza. mm PEST, FEBRUÁR 22 Metamorphoseon. II. (Sz.) Melyek legyenek azok a nagy eszmék, melyek a magyar nemzet munkaerejét kedvre ébreszszék, szivét betöltsék ? Erre könnyű a fe­lelet : épen azok, melyeket a kormány eddig leginkább elhanyagolt. Mely utat válasszon, hogy a nemzet bizalmát és vonzalmát kiérde­melje ? Épen azt, melyet eddig eltöviselt. Egy nemzetnek, melynek ereiben még romlat­lan vér foly, jövőt kell mutatni. És mit tettetek ti ? Félvén a nemzet forradal­mi reminiscentiáitól és hajlamaitól (!) azt hitté­tek : kötelességtek e lelkesedést csappantani , a múltat részben megtagadni, és a nemzet jogos ambitióinak, vágyainak jövője elé spanyol falat állítani. És itt már Deák Ferenczet is határozottan vá­dolnom kell. Mert az igaz és bölcs mondás, hogy az aspiratiók kifejezése nem szolgálhat politikai alapul, de az még nagyobb és igazabb, hogy az aspiratiók jövőjét megtagadó politika sohasem válhatik egy nemzet szeretett tulajdonává. Nem a „m o­s t“ban, hanem a „s o h á“ban volt itt a hiba , és én csak örülök azon átválto­zásnak, mely a kormány pártjában e tekintetben létrejött, csak késő ne legyen. De félő, hogy igen tekintélyes rész azon túl­­nyugalmas jóllétbe, mely a szabadságnak nem szokott tenyésztő iskolája lenni, nagyon is beél­te már arra magát, hogysem legkisebb veszé­lyeztetésre is kész lehetne; s ezt abból sejtem, hogy a kormánypárt csökönyös részében oly hangadók kezdenek fölvergődni, kiknek föllé­pése az ellenzéket bámulásra és nevetésre egya­ránt ingerli. Ultramontán és reactionárius szó­noklatokat hallottunk csak e napokban is meg­­éljeneztetni. Félő, hogy a kormány, melynek tagjaiban a jóakaratot nem akarjuk kétségbe vonni, ha lesz eset —és pedig ennek lennie kell, — midőn sa­ját állását szemben egy idegen reaetióval, párt­ja által akarja majd támogattatni, saját pártjá­ban is megleli azokat, akik elől és kik el­len menekülést keres, és viszont az oppositio tá­mogatására szorul, mint már egy pár ízben. Jónak látjuk e szerint, ha nem növelgeti a szolgai megadás rózsás kertjét, melyben mind az ő, mind a nemzet számára igen sok tövis te­remhet. „Reform úgy a közjogi helyzet, mint a belü­­gyek terén.“ Ennek kimondása mentheti meg Magyarországot, é­s merjük mondani, a dynas­­tiának is ebben kell keresnie jövendőjét. Közelebbről különösen esett a jobboldal eddig legcsökönösebb egyik tagja szájából azt halla­nánk, a­mit az ellenzék évek óta hangoztat,hogy az ország jövője a honvédelem czélszerű átala­kításában rejlik. Nem tudjuk, azt értette-e alatta, a­mit mi : a sorhadsereg fokonkénti amortizá­lását, — de ha ezt, és ezt a kormány nézetével egyezőleg állítja, — akkor csak azon negativn kell csodálkoznunk, melylyel a kormány hivei ez eszmének még látszatát is eltávolították eddig. Mig költséges hadsergünk van, nem lehet pén­zünk ; mig pénzünk nincs, gyökeresen nem se­gíthetünk belügyeinken, s mig ezt nem tehetjük, nem hogy önálló nemzet, de még nemzet sem va­gyunk,­­ és kedvelt ügyfelei közt többé soha meg nem­­ engedhetők. És hogyan lehetne ily „barátságos“ egyez­ményt oly kölcsönnel megengedni, mely még meg sincs szavazva ? Ilyesmit feltenni még a legszolgaibb országos képviseletről is túlságos volna : ennyire még a mi majoritásunk sem sü­­lyedhetett. És ki merné az ország alkotmányát ennyire lábbal tiporni? Egy magyar miniszter, ki már csak névleg az, egy miniszter, ki az országnak hátat fordított, s már féllábbal közös minisz­ter ; egy pénzügyminiszter, ki türelmetlenül vár­ja a hét bátor férfi­­absolutióját, hogy aztán eltávozzék, mielőtt az állami főszámvevőszék három évi gazdálkodását komolyan vizsgálat alá vonná. És e férfinak engedtetnék meg, hogy elmenetelekor még mint magyar financzbasa virs felje magát, és a nemzet tudta nélkül kölcsönt decretáljon és négyszem­közt alkut kössön ? Az ismételve felmerülő hírekkel szemben ide­je volna már egy interpellate által az ügy miben­létéről tudomást szerezni, és ha a hir való, ezen a nemzet érdekeit s az országgyűlés praerogativáit lábbal taposó kihágásnak vala­­hára véget vetni. A pesti népkör választmányának t. ez. tagjai csütörtökön febr. 24-én este 6 órakor , a kör helyiségén tartandó választmányi gyűlésre tisztelettel meghivatnak. Adakozás. A honvédmenházra Pintér Illés P.­Sülyről küldött 3 ft 50 krt. A bicskei febr. 17-diki bál jövedelméből Király Soma küldött 65 ftot. A tiszaföldvári népkör gyűjtött 23 ftot. A dunaszerdahelyi népkör adott 5 ftot. — Az uj sorsjegy kölcsönről a NI. Fr. LI.-ban egy jó alapossággal és kitűnő publicis­­tikai ismeretekkel irt czikk jelent meg Horn Edétől, melynek kivonatolt tartalma követ­kező : A kölcsön megkötése erkölcsi képtelenségnek látszik előttünk, daczára azon határozottságnak, melylyel ezen bir a lajtáninneni és lajtántuli félhivatalos lapokban felmerül, és daczára azon részleteknek, melyek a kölcsönről felhozatnak. Alkotmányos államban a kormány nem köthet kölcsönt, mielőtt azt a törvényhozó testület megszavazta, s mielőtt a kölcsön nagyságát, tartamát s felhasználását a törvény meg nem állapitá. A magyar törvényhozó testületben az uj kölcsönről még szó sem volt. Előre nem lá­tott sürgős szükség sem forog fenn. A parlament együtt van s a budgetről tanácskozik, és a kor­mány ezalatt háta megött egy oly alkut kötne, mely az 1870. évre eső uj kamatterhek által a képviselő­háznak számításait és megállapítá­sait halomra dönti ?! Ily cynismussal régóta nem mert volna Európa egyik kormánya sem eljárni a nemzeti képvi­selettel szemben. A kormány eljárása ez ügyben annyit jelentene, hogy: „mi vagyunk az urak, mi parancsolunk ; az országgyűlés szavazó­gép, mely kénytelen jóváhagyni, a­mit mi hatá­roztunk és végrehajtani jónak láttunk.“ Alkotmányos államban a kölcsön­felvételnek két módja van. Az állam maga állapíthatja meg a kibocsátandó kötvényeket, a befizetés és visz­­szafizetés feltételeit, s közvetlenül a közönség­hez fordulhat mint Francziaországban 1854 óta történik, a honnét Olaszországba s más államok­ba is átment. Vagy ha e közvetlen mód mellőz­­tetik, akkor a bankári közvetítésnél okvetlen a szabad verseny és teljes nyilvánosság fogadandó el. De titkos szerződések a pénzügyminiszter Országgyűlési tudósítás. A képviselő Mx 12- ik ülése febr. 22 én. Körmendy Sándor úgy látja, hogy Hor­váth Mihályból nem a szabadelvű történetíró beszélt, ki Svájcz téréin a szabadságnak minden követelményeiért, még a papi nőtlenségért is lelkesült, hanem a tribuniczi püspök (Elnök szó­lót figyelmezteti, hogy a házban csak Szeged képviselője, nem a tribuniczi püspök szól.) Szó­ló csak jelezni kívánta, hogy Horváth Mihályt bizonyára nem azért küldötte ide, hogy azon óriási vagyont, melyet a nemzet nem fényűzésre, és nem péterfillérekre adományozott főpapjainak, hanem mintegy fidei commissumot, elvitassa a nemzettől, hogy ettől elvitassa a tulajdoni jo­got, és kérdésessé tegye a nemzetnek ahoz való jogát. (ügy van!) Áttérve a költségvetésre, rászólja, hogy inpro­­ductív czélokra sok millió vétetik igénybe, míg a közoktatási budgetre csak 1.900.000 frt. jutott. Óhajtja, hogy a miniszter teljes közművelődési és a közoktatási ügyeket rendszeresen előter­jesztő­­javaslatot terjeszszen elő, és óhajtja, hogy a miniszter ne csak írjon és beszéljen, hanem cselekedjék is. Rónay Jáczint czélszerűtlennek és idősze­rűtlennek tartja a valláskérdés vitatását, nem azért, mintha azokhoz sorakoznék, kik vagy nem mernek vagy nem akarnak haladni, nem azért mintha barátja volna azon kétségbeesett szabadelvűségnek, mely beteg nemzetünknek egyszerre az egész szabadelvű gyógyszertárt be akarja adni, (helyeslés jobbról) hanem mert első teendőinknek azt tartja, hogy a megyék összhangzásba hozassanak a parlamenti kor­mányformával. Neki bizalma van a haladásban, azért várni tud. Az egyházi vagyonnak saecularisatioját fel­hozták többen. E kérdésben nem akar a jogi térre lépni, nincs is helyén és különben is tudja a történelemből, hogy e kérdés eldöntésénél a népek úgy, mint a fejedelmek nem szokták azt kérdeni : quid juris ? hanem quid consilii ? Tör­ténjék bármi, meghajlik. Vallási szempontból nem aggasztja semmi, mert vallása alapját azon isteni tanban keresi, mely azt hirdeti, hogy a tör­vénynek első és utolsó betűje a szeretet. — Nem helyesli, hogy a papok ellen némelyek vádakat emeltek, és kéri az illetőket ne csináljanak sza­bad hazában páriákat. — A keletkező kath. au­tonómiában bízik, és óhajtja, hogy legyen e ha­zában minden vallásfelekezet szabad ; óhajtja, hogy népünk miveltsége és lelkiismeret-tisztele­­te oly fokra emelkedjék, mikép egykoron az or­szágházban lehetetlen legyen a vallásról csak szólani is. (Helyeslés.) Salamon Lajos a készülőben levő kath. autonómiára tesz megjegyzéseket. Mindenki előtt tudva van, — úgymond —, hogy a múlt ország­gyűlés folyama alatt az u. n. püspöki tanács ve­gyes gyülekezete tervezetet bocsátott ki. Ez volt a legelső kiindulási pont Magyarországon, mely a kath. autonómiának eszméjét megpen­dítette. Ennek folytán Pesten a megyeház termében kath. képviselők és nem képviselők összejővén, tanácskoztak annak jó­ vagy nem jó voltáról, és hozzájárulásról, vagy a megváltoztatásról. Ghy­­czy K. indítványára itt ezen szerkezet megvál­toztatása tárgyában pártkülömbség nélkül egy felterjesztést írtak alá a prímáshoz, és mikor ennek eredménye nem lett, hanem a prímás a csal­hatatlan pápának tanaihoz híven, mint annak hű fia, „non possumus“-sal válaszolt, akkor visszavonultak minden további lépéstől. — Ez a tényállás. — Hogy így cselekedett a clerus és a prímás, azon nem ütközik meg, de a­mit ő ezen okmány szerint a katolikusokkal megosz­tani és gondjaikra bizni akar, az oly kisszerű, a fönálló többi vallásfelekezetek autonómiájához képest oly csekélység, hogy nem érdemli meg az autonómia nevet, mert az csak bitorlása volna ezen névnek. — Hanem, hogy a kormány, mind a mellett, hogy a képv. testületnek cath. tagjai pártkülönbség nélkül nem helyeselték ezen eljárást, jónak látta az összeülendő tanács­nak munkálatát mégis ő felségének jóváhagyá­sa végett felterjeszteni—ez rá nézve,mint catholi­­cusra, és igen sok catholicusra nézve Magyar­­országban valóságos sérelem. A cath. autonó­mia alakult egy tervezet szerint, melyet mond­hatni, a clerus és egy igen kevés számú jezsuita clique alakított össze a tanácskozás alkalmá­val, hogy ez képviselje 6 millió catholicusnak érdekeit. — Ha csak oly eljárást követett volna a miniszter mint a zsidóknál követett, bizonyo­san meggyőződött volna, hogy azon munkálat nem fejezheti ki a catholicusok érdekeit. A miniszter azonban jónak látta annak mun­kálatait sietve minél előbb ő felsége elé terjeszteni, hogy ő felsége jóváhagyása­ után, most már a­ vá­­lasztások kiírathassanak, melyekről tapasztalat­ból tudja,hogy ezek újvidéken többnyire lelkészek által vezettetvén, az írásbeli szavazatok besze­dése egy olyan népnél, melynek legalább fele része írni, olvasni nem tud, ez valóságos mysti­­ficatiója a szabad választásnak (Helyeslés bal felöl). A pozitív szavazatokat felírja a plébánosáé azoknak szavazatai, a­kik nem az illető jelöltre szavaznak, rendesen elvesznek, és ez valóságos kijátszása azon úgynevezett alakítandó kato­likus autonómiára választandó képviseletnek, mert itt csak egy clique választ, az ultramon­tán clique. Minden erejéből támogatná egy kath. autonó­miának létesülését, és ha nem teszi, annak okát ne keressék itt a házban, sem kívül. Ha oly autonómiát akarnak, milyennel bírnak a pro­testánsok, akkor keressék annak ellenségét Ró­mában. Mig Rómában a csalhatatlannak hirde­tett pápa és annak hivei az összes magyar cle­­rusnak törvényt szabnak, mig ezek hitága­zati formulába van­nak öntve, mig a canon­jog fenáll, mig kimondhatják Rómában: „Elátko­zott legyen az ki nem hiszi!“ addig oly autonó­miát, minővel bírnak más felekezetek, Magyar­­országban, m oly szabadságra fektetve nem csak a clerus, hanem egyszersmint a világiak­ra nézve létesittetni akarni ,képtelenség. (He­lyeslés balfelöl, közbeszólások jobb felől . Nem ide való.) Kérdi,van-e a katholikusoknak a clerus és Róma irányában más hivatásuk és jo­guk,mint hinni és engedelmeskedni­ ? Mig a pro­testánsoknál minden dologban egyenlő, sőt túl­nyomó részt vesznek a világiak, és mig ott a vallástan oktatására a papok felett gyakorolt fegyelem által szintén túlnyomó befolyással bír­nak a világiak, addig a katholikusoknál ezen szervezetnél képtelenség azt hinni, hogy ez va­laha sikerülni fog (Helyeslés balfelöl.) Azt mondá Prileszky, hogy az autonómiára vonatkozólag két párt létezik jelenleg, az egyik az ultramontán, a másik a szabadelvű párt. Szóló szerint nemcsak ezen két párt létezik, hanem van azonkívül egy harmadik legnagyobb párt nem csak Magyarországon, hanem az egész világon, melyhez maga is tartozik, és ez az elátkozottak pártja: az, melyet a Syllabus elát­kozott. Az összes katholikus világban ez lesz a legerősebb párt. (Igaz, úgy van!) Szomorú dolog lenne, ha nem úgy volna. Samassa azt mondá, hogy Kállay nem is ka­tholikus. Erre azt feleli, menjen S. Franczia- Olasz- vagy Spanyolországba, és azt fogja ta­lálni, hogy az ő felfogása szerint ott már az összes nemzetek nem is katholikusok. (Helyes­lés és derültség balfelöl). Szóló azzal végzi be­­szédét, ám kisértse meg az összeülendő kath. congressus Magyarország összes katholikusai nevében szólani és végezni, majd meglátják az eredményt, t. i. azt, hogy elfordul tőlük legna­gyobb része a katholikusoknak, és a legveszé­lyesebb testvéri vitáknak nyitnak tért. Pártolja Ghyczy indítványát. (Éljenzés a baloldalon.) Benedek Gyula röviden kijelenti, hogy tel­jes bizalommal viseltetik a kath. autonómia lé­­tesülése iránt, mely szerinte meg fog felelni a korszellem kivánalminak. Ludvigh János beszédét egész terjedelmé­ben közlendjük. Zichy Nándor gr. a miniszter által követett e­ljárásban nem lát a törvénynyel, sem a józan politikával ellenkezőt, és azonfelül teljes biza­lommal van a kath. autonómia iránt. Móricz Pál azon kérdésre, hogy mit mon­danának a protestánsok, ha vagyonukról itt e házban számadást követelnének, Deák Ferencz 48-iki beszédével felel meg Horváth püspöknek. Ghyczy K. akkor indítványt hozott szőnyegre, melynélfogva­ a felekezeti iskolák felekezeti va­gyonból tartassanak fel. Deák F. e tárgyban igy szólott: „Ne hasonlítsuk a különböző hitfelekeze­­tek alapítványait a katholikus alapítványokkal össze, miután ezeknek nem csekély része még Szt. István király által a status javaiból ada­tott, azon jószágokból, melyeket a status a közszükségletek fedezésére rendelt akkor, midőn a közjavakat felosztották; a protestánsok és a hitüek minden alapítványai pedig magán alapít­ványok, melyekhez a status semmivel sem já­rult“.­­ Ebben meg van adva a felelet. A cultusminiszter kiemelte beszédében, hogy nem épített fényes palotákat a közművelődés­nek, hanem annál többet tett a népnevelés ügyé­ben. Elismeréssel fogadja ezt, de azt tartja, ha a miniszter az­éttekintett volna a hazában, a köz­nevelés költségeire igen gazdag forrásokra akad. Ha megkísértette volna megakadályozni, hogy e források Rómába ne szivárogjanak, és hogy a magyar ifjak nevelésére szánt pénzeken guáv csapatok ne alakítassanak, akkor bizony ma­radandó emléket szerez nevének. (Helyeslés.) A költségvetést tekintve, azt látja, hogy a mi­niszter igen rosz gazda. Mutatja ezt hivatalno­kainak nagy száma. A minisztertanácsosokra fordított költségek háromnegyed részét bizo­nyára megtakaríthatta volna, kiknek száma húsz. A költségek megtakarítására ajánlja, hogy ne engedje a miniszter, hogy valaki két fizetést húzzon, ne engedje meg, hogy hivatal­nokai kép­viselők lehessenek, és ez­által nagy megtakarí­tást fog eszközölni. A tanfelügyelők teremté­sében sem volt szerencsés a miniszter gazdál­kodási szempontból. Ezek teendőjét a felügye­letet, végezhették volna a főispánok, kiknek úgy­sincs más tényleges elfoglaltságuk. Ismeri az ellenvetést, hogy vannak főispánok, kik ezen kö­telességüknek meg nem felelnének. Erre csak azt mondja, hogy a tanfelügyelők közt is van­nak olyanok, kik ezen kötelességüknek meg nem felelnek. A minister politikáját sem helyeselheti. Azt mondják, hogy a cultusminister nagy a szabad­elvű eszmék föltevésében, hanem alkalmazásuk­ban elmarad. Példa rá az intercalaris jövede­lem. Tényeket hoz fel. Ha a papi érdek úgy hozza magával, a miniszter régi törvényekre hi­vatkozik ; ha a jezsuiták birtoklási jogáról van szó, mire nézve innen is, túl is, hónapok óta tör­téntek interpellációk, a kultusminister hallgat és ha a papi érdek ismét úgy hozza magával, a régi törvényeknek nincs hatályuk. Lehetetlen, hogy ezen tények után a nemzet ne legyen azon hitben, hogy a kultuszminiszter a papi érdekeket legyőzi, (ügy van­ balfelől.) Pedig alig volt mi­nister szerencsésebb körülmények közt, kit na­gyobb bizalommal környezett volna a nemzet, nagy bizalommal viseltetett a nemzet a bölcsész iránt, bizalommal a költő iránt, ki oly találólag adott hangot szép költeményeiben a nemzet mélabús fájdalmának, és bízott a reformerben, ki merész kezekkel szaggatta fel a nemzet sebeit, talán talán nagyítva a betegség jeleit, de min­dig azon szándékkal, hogy az orvoslás minél hamarabb bekövetkezzék. És most, midőn előtte van a tevékenység köre, a philosoph késik a nagy eszmék alkalmazásával. A koszorú hervad fejéről, hervasztja azt az ultramontán befolyás és orvoslást, itt nem mer a beteg sebére alkalmazni, fél a papi hatalomtól. Szóló bocsánatot kér, hogy ily nyíltan nyilat­kozik, de ez az ellenzék kötelessége. A barátok nem mondják meg az igazat. Végül arra kéri a minisztert, hogy nagyon takarékosan járjon el a nemzet filléreivel, mert vegye tekintetbe, hogy azon kormány napjai meg vannak számlálva, mely deficittel kormányoz. Másrészről figyel­mezteti a minisztert, hogy ne késedelmezzék, hanem lépjen határozottan a reform ösvényére, és ne gondoljon egy kis fractio ellenzésével, mert az egész haza osztatlan tetszése fogja kí­sérni működését. Ghyczy indítványát pártolja. (Élénk helyeslés balról.) S­z­u­p­p­a­n Zsigmond mellre összetett kezek­kel felkiált: méltóztatnak elkobozni az egyházi javakat, hisz uraim, ez az alkotmányosság ro­vására fog történni, mert megint az állam fogja vezetni az egyházat, mint Franczia- és Porosz­­országban. (Felkiáltás : Hát Rómában ?!) A vallásszabadságot úgy érzi, hogy a­ki alá akarja magát vetni a hierarchiának, az teheti, de a­ki alá nem veti magát, még nem szűnt meg katholikus lenni, előbb ki kell azt jelente­nie, hogy az egyházat el akarja hagyni. A protestáns autonómiát átültetni a katholika egyház terére, teljes lehetetlenség, mert a hie­rarchia fen­tartja magának a jogot in doctrina, in cultu. In rebus sacra, circa sacra, non in sacra; azonban erős hite, hogy létre fog jönni az au­tonómia. Németh A . felszólította a cultusminisztert, ajándékozza meg a papságot bizonyos keblek tit­kaival (Nagy nevetés, Halljuk) és meg akarja né­pesíteni a plébániákat és káplánok kertjeit bi­zonyos csengő zengő virágokkal. (Nagy nevetés. Halljuk !) Sajnálja, hogy Németh odafordult, honnan segítség nem jöhet (Derültség. Igaz !) Ezt az autonómia fogja megadni, (úgy van !) sőt már megadta, már megvan. Ott vannak a csen­gő zengő virágok, ott, az iskolákban, és azon pap, ki az iskolát szereti, nem lesz kénytelen do­hány­füsttel és egyéb dolgokkal tölteni idejét. Helyesli, hogy a protestánsoknál a pap egy­szersmind tanító, de hiszi, hogy a katholikusok­nál ezt is meg fogja hozni az autonómia. Nem szereti, hogy a ministert azral vádolják, hogy semmit sem tett. Az oktatás tere az, hol várni kell, hol ha a plántát megingatják, és mégis mindjárt érett gyümölcsöket akarnak, bizony semmire sem mennek. Eszébe jut egy német mondás : die Ungarn sobald sie ein Bäumchen pflanzen, wollen gleich Früchte sehn, und wenn das Bäumchen (Csernátony das Weibchen ? óriási derültség.) Nem Weibchen, hanem, wenn das Bäumchen nicht gleich Früchte bringt wird es als eine unnüttze Pflanze zur Thür­hinaus ge­worfen. Eredményt nem lehet mindjárt látni, vár­ni kell, be fog az következni. Valaki a vita folyamában azt mondta, hogy mi papok az absurdumot azért hisszük, mivel absurdum credo, quia absurdum (Derültség.) Er­re azt mondja, credere, ex motivis credibilitatis eredere, mert az ész, positiv kinyilatkoztatás, a hagyomány a közmegegyezés úgy hozzák ma­gukkal nem absurdum, hanem non eredere et nihil eredere absurdissimum absurdum (Élénk hosszas derültség.) általánosságban pártolja a költségvetést (Zajos helyeslés jobbról.) E­ö­t­v­ö­s J. dr. miniszter bemutatja az áru és értéktőzsde külön bíróságnak visszaállításá­ról szóló szentesített törvényt és kéri kihirdetését. Ennek megtörténtével a ház 2 órakor eloszlik. A holnapi ülésben valószínűleg be fog fejez­tetni az általános tárgyalás. P á r i s b ő 1. — Az alkotmány 57-ik czikkét el­­törlő senatus-consultum javaslata így hangzik: „ Az alkotmány XIII. szakasza rovataiban ez áll: Általános és átmenetes intézkedések, 57-ik czikk: A maireket a végrehajtó hatalom nevezi ki és a városi tanácson kívül is választhatók“. Az 1852. julius 7-iki törvény a municipalis ta­nácsok megnyitásáról, ugy­anezt határozza a se­gédekre és az 1855. m­ájus 5-iki törvény, mely most igazgatja a municipális szervezetet, ismétli az alkotmány és az 1852-iki alkotmány e sza­vait. „Január 15-étől óta a minisztérium a pecsétőr és igazságügyminiszter által elő­adá önöknek az alkotmány 57-ik czikkére vonatkozó véleményét, úgy véli, hogy ez a rendszabály, melyet már az alkalmazásban megszorítani szükségesnek tarta, most meg kell hogy szűnjön.“ „Úgy hiszi, hogy a mairek és segédeik kineve­zése nem az alkotmány körébe tartozó kérdés, hogy ez törvényhozási kérdés, melyet különbö­­zőleg lehet megoldani, a körülmények szerint, a­nélkül, hogy politikai alkotmányunk alapja érintve lenne. Ha jó, hogy egy alkotmány töké­letesíthető legyen, az is okos­­dolog, hogy abból eltávolíttassék mindaz, mi lényegileg körébe nem tartozik, azért, hogy kik­et­ültessenek az igen gyakori módosítások, melyek csak árthat­nak azon tiszteletnek, melyre joga van. „Az alkotmány 57-ik czikkének eltörlése a kormánynak teljes szabadságot adand, hogy gonddal vizsgálhassa meg mindazon különböző rendszereket, melyek a mairek és segédeik ki­nevezéséről előterjesztettek. Ezután előadandja azon javaslatot, mely a jog elveinek és a pilla­nat szükségeinek szerinte a legjobban megfele­­lend. E javaslat az alkotmány által megszabott módon fog megvitattatok Az átmenetes idő alatt, municipális szervezetünk az 1852. május 2-iki törvény szerint lesz szabályozva.“ — Algírban az éhség nem elégedett meg azzal a 300,000 áldozattal, melyet a múlt évben elsodort, most újra dühöng. Plevncen vá­rost valósággal ostromolják az ínségesek és kol­dusok. Az utczán egyik háztól a másikig nem lehet menni a nékül, hogy az embert a koldu­sok ne ostromolják. Ugyan­így van a dolog Phi­­lippevilleben is, hová az arabsok­ rohannak be az éhség e­lé. A gyarmatok és legtöbb falu arabjai hadi­lábon állnak a folytonos rablások és lopá­sok ellen. Constantineban a rendőrség folytono­san üldözéssel foglalkozik. A katonai kórházba minden nap az utczán vagy utakon félighalva talált embereket visznek be.­­ A pártok tanácskozásokat tartottak. A jobbközép a Hotel du Louvreban tartott confe­­rentiát, melyen Ollivier, Louvet és Maurice Ri­chard miniszterek is megjelentek. Ollivier, ki igen melegen fogadtatott, újólag kijelenté, hogy a kormány minden kérdésben teljesen egyetért s esetleg együttesen fog visszalépni épen úgy, mint hogy együttesen jön kinevezve. „A kamra felosz­latását — mondotta e — általában csak egy tuc­at hírlapíró, ki be nem várhatja, hogy a Palais Bourbonba juthasson, követeli. Igen sajnáljuk, hogy nem bírunk az ő belátásukkal, de az ő kedvükért nem akarjuk s nem akarhatjuk ma­gunkat a jelen kamrától megfosztani, melynek többsége együtt jár a kormánynyal. Mi engem illet, én a többségből jöttem ki s vele élni és hal­­ni óhajtok.“ E nyilatkozatot a jelenlevők nagy tetszéssel fogadták, és Leysse, Vendre, Clément, Duvernois és Aglies néhány megjegyzése után, az elnök Albefére a gyűlés nevében kijelentette a minisztereknek, hogy a közelebbi vitákban a kabinet számíthat a jobb­közép támogatására. A balközép is tanácskozott a Grand Hotelben, több mint 40 tag vett részt a conferen­­tiában, csak Thiers és Chambone mentették ki magukat betegséggel, és e párthoz tartozókat miniszter , Daru és Buffet maradtak távol, hogy a tanácskozásnak szabad folyást engedjenek. A vita heves volt: Martel, d’Andellarre (az elnök) és La Tour du Alentin stb. az új minisztérium­nak eddigi halogató magatartása iránt elégület­­lenségeket élesen fejezték ki. Jules Favre inter­­pellációját, gondos megfontolással a következő napirenddé alakíták: „A kamara meggyőződvén, hogy az ország legfőbb érdeke parancsolja, miszerint az új rendszer minél jobban érvénye­süljön és a múlttal határozottan szakítson; a minisztérium határozott nyilatkozataiban és ígé­reteiben való bizalomban, főleg azon programm teljes végrehajtására számítva, melyhez a mi­nisztérium csatlakozott, napirendre megy át.“ Továbbá 2. „A balközép a legerélyesebben fog közreműködni a választás kidolgozásában, mely elég támogatást ad neki, hogy túlsúlyra emelkedjék.“ 3. A mairek kinevezését a végre­hajtó hatalomnak engedi át, mely a községi tanácsok által ajánlott 3 jelölt egyikét neve­zi ki.­­ Jules Favre 21-én a törvényhozó testben megelégedését fejezé ki azzal, hogy az államfő elismeré, miszerint a nemzeti akarat és nem egyéni akarata dönt határozataiban; ez jelentékeny tény, mert semmi sem jobb egy békés forradalomnál; még a korlátolt szabad­ság is többet ér, mint az, mely zivatarok közt vivatott ki. Egyedül a nemzeti szuveranitásnak kell most parancsolnia. Minden egyéni vagy collectiv kisebbség, mely ez ellen szegülne, lázongó és az utolsó csepp vérig küzdeni kell az ellen. De a kormány szemére veti, hogy az országnak még nem mondá meg és nem bizo­­nyítá be, hogy az ország akarata kormányoz és kérdi a kormánytól, hogy a jobb vagy a bal­közép programmját követi-e. Buffet azt feleli, hogy a kormány mind a két programmot fogja követni. Favre azt mondja, hogy e két programm ellenmondó. Buffet és Daru minisz­terek ezt tagadják. Jules Favre a minisztérium szemére veti hogy vér folyt. Daru azt feleli, hogy nem mi öntünk vért, hanem ügynökeink vére folyt. Favre kérdi, hogy a januáriusi összeesküvés ha­sonlít-e az utóbbi júliusihoz, rászalja a 455 elfo­gatást és azt mondja, hogy bebizonyítja, misze­rint a befogatások többsége ártatlan. A jelen kabinet kevésbé szabadelvű, mint a személyes kormány volt. Külfölddel szemben fentarthatjuk­­­ a békét ? Nem ! Nem ismerjük a minisztérium nézeteit, és míg azt nem ismerjük, addig, míg a kormány a katonai törvényrevisióját és a nem­zetőrség reorganisatióját nem javasolja. Ha a kormány parlamentinek akar látszani , újítsa meg a törvényhozó testet. Ha a kormány e re­formokat megteszi, akkor támogatjuk, ha fenn­tartja a személyes kormányt, akkor engesztel­hetetlen ellenei leszünk. Pinard — mert a hivatalos jelöltek megron­tották a rendszert, pártolja a’feloszlatást és egy decentralisationalis tervet fejt ki. A többség nem pártolja. Különfélék. — Azon t. polgártársaink, kik ad nap f. hó 23-án esti hét órakor Horn Ede, Jól

Next