A Hon, 1870. április (8. évfolyam, 74-98. szám)

1870-04-01 / 74. szám

74. siSx£ Vm. ^folyam. Rebiell filadsts. Pest 1870. Péntek, april 1 Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7. k. földszint. Előfizetési dij: Postán Midre, vagy Budepesten háb­os holdra reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra.......................1 frt. 86 kr. S „ 60 U .­­3 hónapra 6 hónapra és esti kiadás postai különküldéséért felfil­fssetés havonkint .......................80 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdheti­, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI, ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. 12 Szerkesztési iroda : Ferencziek­ tere 7. sz. Beiktatási díj: 9 hasábos ilyféle betű sora . . . 9 kr. Bélyegdij minden be­itatásért . . 30 „ Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mel­lett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyilt-téri 6 hasábos petit sorért . . 26 kr. jgSgT' Az előfizetési- és hirdetmény - dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentatlan levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési felhívás „A H ° N“ ápril— júniusi évnegyedére. Közeledvén az előfizetési idő, tisztelettel figyel­meztetjük azon t. et. előfizetőinket, kiknek elő­fizetése folyó martius hó végével lejár, előfizeté­süknek idején megújítására. A lap tartalmát illetőleg tudatjuk t. előfizető­inkkel, hogy a mennyiben a szedők strikje miatt hátralékban maradtunk, a jövő folyamban igye­kezni fogunk azt mellékletekkel pótolni. Az előfizetés megtételére, miután előfizetési ívet a lap mellett nem fogunk küldeni, ajánljuk a postai utalványokat, mint a legjutányo­­sabb és legc­élszerűbb előfizetési módot Előfizetési árak: April—júniusi évnegyedre . 5 frt 50 kr. April—septemberi félévre «11» — » April—decz. 3 negyedévre . 16 „ 60 „ Az esti kiadás postai kü­lönkül­déseért felülfizetés havonkint 30 „ Pest, martius hóban 1870. A „HON“ kiadóhivatala. PEST, MARTICIS 31. Mit czimez az igazságügyér bíró­sági szervezetnek ? III. A reformkormány jellemzésére a szent­székek bíráskodása továbbra is fentarta­­tik. Ugyanis, a járásbíróságok csak a sommás szóbeli polgári perekben s né­mely hozzájuk utasított kihágások fölött bíráskodnak (19. és 20. §.); a kir. tör­vényszékek azon ügyekben fognak bírás­kodni , melyekben eddig bíráskodtak, azon felül hozzájuk utasítottak a váltó, kereskedelmi, úrbéri s bizonyos kártala­nítási, pénzügyi törvényszéki ügyek (25. §.), némely törvényszékekbe** még ezen felül a bányaügyek (24. §.), ismét né­melyekhez még a sajtóügyek (28. §.) Azonban a mi Savigny-bölcseink — úgy nevezem őket, mert hiszik, hogy nagy legislátorok és legalább a vice Sa­­vignyk vagy Mittermayerek — a kato­likusok házassági pereit meg sem emlí­tik. A törvényjavaslat az első folyamo­­dású bíróságok rendezéséről és hatáskö­réről szól, de még nem mondatik sehol sem, mi történik különösen a katoliku­sok házasság-való pereikkel,ezek egyik bí­rósághoz sincsenek utasítva. De minek is? „providebit papa.“ Hát a magyar püspökök hiában költenék-e a jövedelme­ket Rómában ? Bársonyszékes excellentiás uraink öltsenek fel kámzsát, és vegyenek olvasót meg breviáriumot kezeikbe, nem pedig reform codificatori tollat! Elfelejtette az igazságügyminiszter ur az izraeliták házassági pereinek bírósá­gát is. Az 1868. LIV. t. sz. 22. §-sa fel­hatalmazta ugyan a minisztert, hogy az izraeliták házassági pereiben követendő eljárást ideiglenesen rendelet útján sza­bályozhassa. De mikor minden bíróságok újra szerveztetnek, és illetőleg egy egé­szen új rendszer hozatik be, nem provi­­zoriuskodik ám se­mmi törvényhozás, és nem bocsátja az ország polgárainak nagy számát egy miniszter „tel est mon plai­si­r“ hatalomszava alá. Azt hitte és várta volna az ember, hogy ha majd codificálunk, a sacra sedes főtisztelendőségeit a miniszter úr tör­vényjavaslatában a bíráskodástól csak felmenti még azon esetben is, ha a pol­gári házasság nem hozatnék be. Ecclesia ab horret matrimonium, és mégis a szent­szék­ek terheltetnek a házassági titkok egészen világi dolgaival.­ A megyei, városi, kerületi és átalában a választott bíróságokat el tudják a minisz­tériumokban törülni, a helybeli bírósá­gok szervezése nagy elvét a magyar tör­vényekből kiküszöbölni, városokat bír­­nak bíróság nélkül falakká degradálni, de Themisnek templomot emelni nem. Ez kormányunk reformja, haladása és kul­túrái, legislatiói tudománya. De­ a­mi el­avult, a mi országunkat a világnak mint valami rococo csudát feltünteti: a mág­­nási és püspöki senatust, a szentszékeket sat. kirakatba teendő szent reliquiákként fentartani és még azok megőrzésére az apostoli kereszt és Mátyás király törvé­nyei felett a római ultramontanismus kul­tuszminiszteri lobogóját is feltűzni tudják. Lud­vigh. A baloldali kör pénteken ápril 1-jén d. u. 5 órakor értekezletet tart saját helyiségében. A pesti népkörben szombaton ápril 2-án este dr. Bauer tart felolvasást „A lég befolyásá­ról az egészségre.“ TÁRCZA. Rulikovszky. „A nagyváradi lengyel sír“, d e név alatt ismeri a kegyelet azt az igénytelen halmocskát, mely Nagyvárad keleti részén, elrejtve, 22 év óta várja országos felszenteltetését. A temető árokszélén fekszik, mint a gonosztevőkké szokott, jeltelenül, mint az elfeledetteké szokott. Csak most, 22 év eltelte után születhetett meg az eszme : e sírt, a magyar szabadság iránti rokon­­szenvért, feláldoztatok férfi eirját, emlékkel dí­szíteni, csak most ejtheti ki tartózkodás nélkül az áldozat nevét a kegyelet, csak ma derítheti fel annak kilétét s feláldoztatásának körülmé­nyeit a nyilvánosság. Ama sírban Rulikovszky Kázmér nyugszik, orosz lovas százados, ki 1849-ben a magyar szabadságharczosok soraiba átjött, a a világosi fegyverletétel után e miatt agyon lövetett. Egy muszka főtiszt, ki a szabadságért rajong, magában véve is elég rendkívüli jelenség, hogy ügyét a közvélemény magáévá tegye, — egy lengyel a ki a magyar honvédekhez átjön azon pillanatban, midőn azok már épen a dicsőséges siker sírjának szélén állanak, a magyar ügyek egy bajnoka, kire magyar kéz mutat mint fel­áldozandó vértanúra, egy műves­­, vitéz, szép ifjú, kinek meg kell halni érzelmeiért, magában véve is méltó tárgya a kegyeletnek, — de hogy Rulikovszky emlékezete kultuszszá­temelkedjék, arról az 50-es évek kényuralma gondoskodott. Rulikovszky szerény sírját megkoszorúzták a f­áradiak. Braunhoff trink, akkor mindenható ka­tonai parancsnok, Ngyváradon, meghallotta ezt,­­ inquiráltatott és kisüttette, hogy néhány nő ki szokott a sírhoz járni, s virágot hord arra. Egy Braunhoff erre nem tehetett egyebet, mint haditörvényszék eb­be idéztette a nőket­. Elitélni bajos volt, de lehetett büntetni kínzó boszantás által. Kihallgatták őket, jegyzőkönyveket vettek fel vallomásaikról, fenyegették férjeiket, és ma­gukat, s hogy maga az eljárás érzékeny büntetés legyen rájuk nézve, kaszárnyába kell több na­pon keresztül járniok és annak folyosóján álldo­­gálniok, kitéve a helyzet minden kényelmetlen­ségének és kellemetlenségének. Azonfelül a min­denható saját magas színe eb­be is felhivatta a nőket, és szidta amúgy osztrákosan. Mindezt egy ártatlan virágért, egy halott iránt tanúsított kegyeletért! — Mily könnyű ebben a mi hazánkban vértanúvá lenni. Szerencsésebb adatgyűjtőkre bízzuk: e nőket, a női és honleányi szent érzelmekért szenvedet­teket egyenkint megnevezni. Mi csupán az Ör­­ley családra emlékszünk, melynek szeretetreméltó nőtagjai, úgy is mint kezdeményezők, úgy is mint üldözöttek, a nyilvános elismerést kiérdem­­lették. Az üldözésnek eredménye az lett, hogy a len­gyel sírról soha ki nem fogyott a virág, s a leg­első fellélekzésnél a sír is, annak fentartói és megkoszorúzói is elégtételt nyertek. Rulikovszkyról magáról ezeket írja a „Lem­­berger Nat. Ztg“. Lembergnek sok lakója emlé­kezik még talán az orosz csapatok átvonulására e városban, az 1849. évben. Az odaérkező ezre­­dek egyik elseje volt a Wosnesewskyféle ulán ezred, sárga hajtókával, sötétpej lovakon. Az egész ezred jó Családbeli lengyelekből alkottatott kik műveltségek és hazafias szellemük által ttbn- t­tek ki. E férfiak közül egyik sem bírta elviselni azon gondolatot, hogy a szabadság harcza ellen küzd­jön, s azért valamennyien szavukat adták, hogy a­mint magyar földre lépnek, azonnal áttérnek a függetlenségi harcz bajnokainak soraiba. Midőn azonban táborozásuk első napjaiban Görgey alkudozásairól értesültek, belátták ter­vük sikertelens­égét, s vérző szívvel bár, de el­­állottak szándékuktól. Csak egy volt köztük, kit társainak semmi kérése, rábeszéllése nem volt képes feltett szándékától eltéríteni. Ez a fiatal Rulikovszky kapitány volt. Wolnyaiában, Zwiahel helységben született, hol családja még most is földbirtokos. A fiatal, szép termetű és arczu, lelkes kapitány nem en­gedett. — Inkább ezerszer lőjjük főbe, — mon­­dá — semhogy kezét és lelkét egy szabadelvű testvérnép vérével fertőztesse meg. Adott szavá­hoz híven, az első alkalmat felhasználta arra, hogy századának egy részével a magyarokhoz áttérjen. Az ezred jól tudta, hogy Rulikovszky hova tűnt, de azért a napi parancs azt hirdette, hogy a kapitányt, századának vele kiküldött részével együtt a magyarok elfogták. A világosi fegyverletételnél, Görgei átadta Paskiewicz­kynek a hadi­foglyokat, s nem feled­te el Rulikovszkynál megjegyezni, hogy jó szán­tából, saját akaratából jött át a magyar táborba minek következtében a herczeg azonnal kimond­ta reá a halálos ítéletet, s Rulikovszky Nagyvá­radon föbelővetett.“ — N. N.­ség és jóllét által tűnt ki. Még a XVII-ik szá­zadban sok fiút hoztak Turócz s Liptó megyéből Nagy Sárosra a magyar nyelv tanulása végett, s van okmány, melyből világos, hogy száz­hat­van évvel ezelőtt magyarul levelezett, egy­mással a nagy-sárosi és eperjesi aranyműves ezék. A jóllétet nem kis mérvben mozditá elő a magyar-lengyel kereskedő világ itteni érint­kezése. Mind­ez azonban roszabbra fordult. A nagy járványok által kipusztitott magyar elem helyé­re szláz költözött s ez bámulatosan elterjedt. Gál­­liczia*felé kereskedelmünk élettelen, a nép va­gyontalan és iszákos, keresetét a regale bérlők rakják zsebre, a makoviczai kerület népét a nyomor egészen elcsigázta. Az egész megyének 177,307 lakosa van a leg­újabb összeírás szerint. E számból 6—12 év közt, azaz tanköteles gyermek találtatik :19,750, 10,336 fiú, 9414 leány. A népességnek valami­vel több mint 114/0 -ka él a tanköteles korban, de a törvény­ fontos rendeletét jelenleg megyénkben csak 14,728 gyermek, 7913 fiú és 6815 leány teljesíti, holott 2423 fiú és 2599 leány, vagyis összesen 5022 növendék felé sem néz az iskolá­nak. A tankötelesek közül tehát 25 százalék nem jár tanodába, hogy a megcsontosul­t előítéletek, káros babonák és átkos szenvedélyek gárdáját képezze. Sáros megyében találunk 379 községet, de csak 183 községben lelünk népiskolát, 196 köz­ség ellenben nélkülözi a legegyszerűbb taninté­zetet is, mit nemcsak indolentianak s az iskola­tartási kötelesség mellől a szigorú sanctio mellő­zésének,hanem a nagy szegénységnek is tulajdo­­­­nithatunk. A falusi iskolák különben ha léteznek­­ is, de nem ütik meg a törvényes mértéket. Rit­kán fordul elő más tan segédeszköz, mint a vessző A gyermekek rendetlenül járnak iskolába, az év egy részén barmot, baromfit őriznek, más részén pedig ruhátlanság miatt ki nem mehetnek a ház­ból, főleg a leánygyülekezetbeli tanulók, kiknek a zordon időben igen bajos az anyaegyház szék­helyén lévő tanodát látogatni.Legkevésbé lehet itt a czigányt jobb útra teríteni. Megtörtént, hogy a viskóban meztelenül lebzselő rajkót iskola­képesen felruházta néhány emberbarát. Alig múlt el 24 óra, a czigányfiú ismét kimaradt az iskolá­ból , a vén dádék leiitták a rajkóról ennek ru­házatát. Egyébiránt Sárosban a tanítók is igen képzet­lenek, az iskolát megkedveltetni nem bírják, a hét szű­k esztendő látszik a legtöbbön. Megyénk 215 népiskolájában működik 237 tanító, 36,935 ft 25 kr évi fizetésért. Tehát egy-egy tanító átla­gos évdíja 155 ft 84 kr, sőt ha a nevezett 36,935 ft 25 kr. tanítói fizetéshez Eperjes, Kis-Szeben és Bártfa sz. kir. városok által adott 16,200 ft járulékot mellőzzük, a falusi tanítók díja­zására 20,735 ft 25 kr jut, és így Sáros megyé­ben egy egy falusi tanító egész évi fizetése 103 ft 67 kr, tehát egy napi díja 28 krajczár, bele­értve azt is, mit mint organista, vagy kántor és ostyasütő keres. És mégis, ezen nyomorult vér­­díjon tengődő sáppadt böjtös tanítóink szolgál­tattak megyénknek a múlt évben 3500 oly vég­zett iskolást, ki olvasni tud, és 2582 oly iskolást, ki nemcsak olvasni hanem írni is tud. Meddig ? — Ezt ne kérdjétek. Az edény, mely­nek úgy is csak fenekén van a viz, ha ehez nem töltögetünk — hamar kiszárad. — vs. Adakozások. A honvédmenházra: A Pesti nép­kör által kiadott 3346. sz. íren Landauer Manó gyűjtött 17 ft 50 kr, Rohrer Sándor Mosonban gyűjtött 42 ft 50, Zudor Elek Losádon gyűjtött 18 ft 20 kr, Daróczy Ferencz Csokolyon gyűjtött 32 ft 80 kr, Stéger Ferencz felszólítására egy estélyen kólyiak és nagybágyaiak adakoztak 26 ftot, Kozma Mihály Nagykárolyban gyűjtött 26 ftot. A csokonyai olvasókör tagjai adakoztak 12 ft 95 kr, Magyar József Alsó Rajkról küldött 6 forintot, Bodó Alajos Nagykárolyban gyűjtött 133 forintot 50 kr, Szabó János M. Kovácshá­záról küldött 5 ftot. Az érsekujvári takarékpénz­tár küldött 100 forintot.­­­­A rittbergi olvasó­egylet ivén adakoztak 32 forintot, Szik­a Já­nos Enyingen gyűjtött 82 ft 40 krt. A balol­dali kör 586. sz. ivén Somossy Ignácz adott 4 aranyat. A baloldali körben Bogyó Sándor ivén csongrádmegyei szegváriak adakoztak 23 ftot. Ihász Márton Pesten gyűjtött 24 ftot. Tóth József családjának, Ko­vács Kálllay Borbála 1 db arany. Czigány Ká­roly k. v. eörsön gyűjtött 4 ftot A Batthyány szoborra: Czigány Károly k. v. eörsön gyűjtött 4 ftot. A Follinus színigazgató által Aradon rendezett előadásból bejött 42 ft. lek, odajutunk, miszerint nemzetünk kény­telen lesz a kétségtelenül elavult, de leg­alább a maga nemében kifejtett rendi al­kotmányt megsiratni. Mert mit csinál a mi kormányunk és parlamenti többségünk ? Napról napra b­ebb szállítja a Parlamentarismus lé­nyegét, elvonása, megsemmisítése által azon tulajdonságainak, melyek azt egye­dül teszik és tehetik áldásossá. Nézzük például, milyen fogalmat nyúj­tanak a miniszteri felelősségről, mely a parlamenti rendszernek első főelve, ezen törvényhozási forma barátainak úgy mint ellenségeinek. A kormány egyik osztálya ellen vádak emelkednek. A kormány vizsgálat nélkül eldönti annak alaptalanságát és a ka­binet kérdést csinál belőle! Van-e a parlamentarizmusról csak legkisebb fo­galma annak, ki az ily eljárást helyesel­heti. És pedig mi oly képviselőtől, kit oda túl portentumnak tartanak, hallottuk azon megjegyzést, hogy „csak nem va­gyunk bohók, hogy a magunk embereit megbuktassuk.“ Hát politikai vádak voltak-e azok, me­lyek a közlekedési minisztérium ellen emelkedtek? Nem,­­ az ország anyagi érdekei körüli hibás, vagy hiányos eljá­rás volt szőnyegen. Már most kérdem, tudnak-e fölmutatni esetet, hol ilyen vá­dakból felelős kormány kabinet-kérdést alkotott volna? Kérdem, várjon azon bűn­vádi keresetek alkalmával, melyek — például Angliában — előfordultak, még ha az illető miniszter vagy minisztérium hibásnak találtatott is, megbukott-e az illető miniszter vagy hivatala eljárása miatt az összes minisztérium, vagy jutott-e csak eszébe ilyesekből politikai vagy épen kabinet kérdést alkotni ? Bújt-e ily ese­tekben vádlott tagjával együtt a többség fedező szárnyai alá? Hisz épen ez és az ilyes eljárások azok, melyek valamely minisztériumtól a köz­véleményt s ez által a legközelebbről nyilatkozható választási többséget elvon­ják. Épen az ily eljárás által idézi elő, hogy a vád általános gyanúvá váljék elvonja az illetéket vagy a bekövetkez­hető büntetés, vagy a teljes fölmentés le­hetősége alól. Részünkről e tényt a parlamentarismu­son elkövetett merényletnek tartjuk és két­szeresen annak nálunk, hol a Parlamen­tarismus különben is még csak gyermek­korát éli; hol a feleletre vonás modalitá­sai úgyis a lehető leggyarlóbbak és hol a nemzet közvéleményét épen arról kelle­ne meggyőzni, hogy e sokszor fennen hir­detett felelősség nem illustrius. Miniszteri ajkakról hallottuk e napok­ban az ellenzékkel szemben „az olcsó di­csőség“ vádját hangoztatni; kérdjük, van-e olcsóbb dicsőség, mint hasonló ese­tekben a többség kényelmes köpenye alá vonulni. De még más olcsó dicsőségről is ad közelebbi időkben a minisztérium tanú­ságot. A kisebbségnek parlamenti életben egyetlen fegyvere az érvek fölszínre ho­zása, melyet a parlament házszabályai biztosítanak. És mi történik ezt illetőleg is? Minisztereink a mindannyiszor szól­­tatás jogát a többséggel oda magyaráz­atják, hogy szemben még az indítványok végszavával is, övék legyen a többé meg nem c­áfolható „utolsó szó.“ Különösen a pénzügyminiszter úr szokott közelebbi időkben az olcsó dicsőség eme kiváltsá­gának, mondhatni monopóliumával élni. Mindenki emlékezhetik még múlt ülés­szaki hírhedt párbeszédére, midőn Gh­y­­czy Kálmán érveit nem érvek, hanem csillogó pénzügyi állásunk kápráztató ecsetelésével igyekezett megdönteni. És Ghyczynek nem lévén többé alkalom ad­va a c­áfolatra, csak tegnapelőtti beszédé­ben olthatta ki végképen azt a görög tüzet, melyet a miniszter úr előadásához gyűjtött, kimutatván, hogy a felmutatott fényes eredmény illusórius előszámítások, szerencsés véletlen, de teljességgel nem a kormány gazdálkodásának végered­ménye. El lehetünk készülve reá, hogy Lónyay úr akkor, midőn Ghyczy előtt a végezá­­folat útja, mint legközelebbről, újra el lesz zárva, megfogja újítani szokott modorát s aratni fogja a valóban olcsó dicsőség babérait. Van még egy olcsó dicsőség s ezt már a miniszterelnök halántékj­ain­ találj­uk ; ő közelebbi időkben a sajtót szokta megtá­madni oly téren, melyen magát nem véd­heti. Tisza kezdeményezésével ez ügyben nem takarózhatik, ő csak gróf Mikó fel­­jajdulására idézett oly subventionalt czik­­ket, melyben személyében az „ur“ van megtámadva, határozottan communisticus intentióval. Tehát nem saját megtámadását, hanem a modort kárhoztatá, melylyel egy kor­mány subventionálta lap eljár. E két eset nem analóg. Tisza azért, hogy mint „urat“ teszik a gyűlölet tár­gyává, sajtópert nem indított, nem is in­­díthat; személyes megtámadásáért nem is szólott fel, mert hisz ez már a legotrom­bább modorban mindennapi dolog , ha­nem azon intenzio­­,melylyel a kormány az ellenzéket szokta vádolni. De a miniszter úrnak tetszett az olcsó dicsőség. Meg is kapta. Csakhogy ha parlamentünk egyéb gyar­lóságai mellett a felvett utakat követi, csak szegénységi bizonyítványt állít ki magáról és a magyar Parlamentarismus életre valóságáról, melynek legfőbb elveit megtagadja, melylyel az 1867 dec. 21-ről­­kelt s a birodal­mi képviseletet szabályzó törvény megváltoz­­tatik. A nevezett törvény 1—7. §-ai hatályon kivü­l helyeztetnek s azok helyére a következő hatá­rozatok lépnek : 1) Cseh-, Dalmát-, Galiczia és Lodomeria ki­rályságok, Krakó nagyherczegséggel, Felső- és Alsó-Ausztria nagy­herczegség, Salzburg, Stiria, Karinthia, Krajna és Bukovina herczegség, Morva őrgrófság, felső, Alsó Silézia herczegség, Tirol herczegitett grófság Vorarlberg vidékével, Istria őrgrófság Görz és Gradiska, Triest városa és vidéke képviseletére a birodalmi tanács van hivatva. A reichstáb­ áll egy ország és egy népházból, Landeshaus, Valkshaus. Senki sem lehet egy időbeli mind a két ház tagja. 2. Az országház áll a császári ház nagykorú herczegeiből, a jelenlegi urak házának örökös és élethossziglani tagjaiból, végre a királyságok , és tartományok képviselőiből, kiket saját or­szággyűlésük által saját választási rendjük alapján küldenek. 3) A népház a birodalom összes adófizető né­pességéből alakul közvetlen egyenes választás útján akképen, hogy minden 50.000 lakosra egy képviselő esik, s az összes képviselők szá­mának egy harmada a városok és mezővárosok, két­harmada a birodalom többi lakosai által egyenesen és közvetlenül választatik. A cselekvő és szenvedő választási képességre vonatkozó szorosabb meghatározások s a vá­lasztás gyakorlásának módja egy külön válasz­tási törvény által fog meghatároztatni. Külön törvény fogja egy­úttal az országgyűlések által kikü­ldendő képviselők számát is megállapítani. Addig minden országgyűlés annyi képviselőt küld a birodalmi tanácsba, a mennyit eddig küldött. 4) Az 1867 dec. 21-ről kelt törvény egyéb §-ai, azon kivétellel, hogy az eddigi urak háza helyébe az országok háza lép, érintetlenül ma­radnak. 5. E törvény végrehajtásával az összes mi­nisztérium bizatik meg. Aláírva Dr. Rechbauer és még 20 kép­viselő. — — A dalmacziai ügyre vonatkozólag jelentik, hogy a császár beleegyezett, miszerint a felkelésre vonatkozó hivatalos okmányok, me­lyekbe eddig csak a bizottsági előadónak volt be­tekintése, a dalmácziai felkelés tárgyalása alkal­mából a képviselőház elé terjesztessenek. -------A „Narodne Novine“ a­ horvát képvise­lőház elnökének következő felhívását hozza: Több kormányelőterjesztés és törvényjavas­lat tárgyalása tekintetéből elkerülhetlen szük­séggé vált­, hogy Horvátország, Sla­vonia és Dalmáczia királyságok or­szággyűlése minél előbb összeüljön. Ez okból az elnapolt országgyűlés ülései 1870. ápr. 20-án d. e. 10 órakor Zágráb fővárosában az országos ülések szokott helyiségében folytat­­tatni fognak, a­mi ezennel közhírré tétetik. Zág­ráb 1870. márcz. 26. Horvát-, Slavon- és Dalmátor­szágok országgyűlésének elnöke Vakanovics. Olcsó dicsőség. (Sz.) Ha úgy haladunk elő a parlia­ment élet gyakorlatában, mint a hogy a legközelebbi időkben neki indultunk, fé­l — A reichszáth tegnapi ülésében kormány előterjeszté a kisegítő törvényjavaslatot, az ü­lés vége felé pedig Rechbauer egy javaslatot az igazi direkt választások beho­zatalára s parlamenti reformra (egy tartomány- és egy népház alakítására; Länder und Volks,­hausz.) E javaslat szerint a birodalom minden adózó polgára egyenesen gyakorolná választási jogát, akképen, hogy minden 50.000 lakosra egy-egy képviselő esnék. Nem kell hozzá prófé­tai szellem megjósolni,hogy e javaslat is meg fog bukni, mint a Giskráé. A javaslat maga így hangzik: „Határozza el a ház a következő törvényt.­ ­ A népoktatás Sáros megyében. A Branyiszko és Dargó hegyek között fekvő megye, a múlt század előtt magyarosság, művelt­ Pest, március 31. A bécsi kormány észeichszab­beli mamelukjai tehát végre eljuttatták a dolgot odáig, hogy már most nem egyedül állandó miniszterkrízisről, ha­nem valósággal parlamentáris, sőt ha a tisztelt centralista uraknak jobban tetszik, birodalmi krizisről kell beszélnünk. Azok a jó urak sehogy sem bírták levetkőz­tetni a velük született központosítási hajlamokat pedig ha valamik­épen ezek a hajlamok azok, melyek egy oly heterogén elemekből összetákolt államban mint Ausztria, a centrifugai irányokat rendkívüli erőfeszítésekre szokták ingerelni, a­he­lyett, hogy érdekegységet s ennélfogva egyetér­tést, öszhangot bírnának létesíteni a különféle elemek közt.

Next