A Hon, 1870. április (8. évfolyam, 74-98. szám)

1870-04-20 / 89. szám

A plebiscites mozgalom. — A baloldal csakugyan megtarta gyű­lését Cremieuxtól. A párisi és vidéki sajtót is beleszámítva, körülbelül 320 egyén vett abban rés­zt. A gyűlés czélja volt, hogy milyen legyen a dem­ocrata párt magatartása a plebiscitummal szemben. Nem kell-e szavazni, „nem“mel kell-e szavazni vagy fehér lappal ? ez volt a kérdés. A vita hosszas volt, s végre abban állapodtak meg, hogy „nem“reel kell szavazni. De néme­lyek — főleg a lapok — egyszersmind manifes­­tumot is akartak, de ez ellen a baloldal több tagja, főleg Picard küzdött, ki különben az új­ság ir­ókat csak a szavazás módjának megálla­pításáb­an tartó illetékeseknek. Grevy azt felelte, hogy csak a plebiscitumra adandó válaszról van szó, de többen egy követek és journalistákból alakítandó vegyes bizottmányt kértek kinevez­­tetn­i egy manifestum szerkesztésére, több jour­­nalista messziről, bizottmányoktól utasítással ellátva jött és nem térhet vissza manifestum­ nél­kül. Gambetta igyekszik a véleményeket, kiegyeztetni. Grevy ellenzi a vegyes bizottmányt de azt nem bánja, ha a journalisták egy mani­festumot szerkesztenek, mely csak a plebisci­tumra vonatkozik. Végre acclamatióval megvá­­lasztatik e bizottmányba: Delescluze, Peyrat, Duportal, Ulback, Lavertayon, Pierre Lefranc és Eugene Veron. A határozatot e 3 pontba foglalták. 3) A gyűlés elhatározza, hogy a tagadó szavazásnak előnye van, nem zárva ki különben a plebisci­­tum elleni tiltakozás más módját sem, odaértve a részt nem vevést is. 2) A gyűlés tanácsolja minden választó­kerületben egy működő bizott­mány szervezését. 3) A jelenlévő hírlapírók 7 küldöttet jelöltek ki a baloldal követeivel való tanácskozásra egy a plebiscitum elleni manifes­tum szerkesztésére. Másnap a „Reved“ szerkesztőségében egy meghitt emberekből álló tanácskozás volt még, melyen Ledru Rollin is részt vett; ő is csatlako­zott a gyűlés azon határozatához, hogy „nem“­­mel kell szavazni. Elhatározták továbbá, hogy szavazó­lapokat nyomatnak és az egész Fran­­cziaországba szétküldik. A „Marseillaise“ homlokán kijelenté, hogy megbízottja részt vett ugyan e­gy ülésen, de ő és hívei „nem m­ind nem fognak szavazni, hanem távol marad a szavazástól. Ugyan­ e lapban az „Association inter­nationale des travailleurs“ a franczia néphez egy felhívást intéz, melyben azt mondja,hogy a plebiscitum a császárságtól csak egy tervezés. „Mi mindnyájan a köztársaságra fo­gunk szavazni és azért beiratlan czédulát vetünk az urnába. Nem távol maradás, hanem beiratlan lap ?“ A szerkesztőségi bizottmány ! De a másik párt is működik, Párisban a Rue de Rivoli N. 18- ben meg van alakulva. Az 1870-iki plebiscitum központi bizottmánya.“ A bizottmány áll: Bouet Willanmez senator és ten­gernagyból, La Guerroniére senatorból, Frederic de la Gauge követből, Cement Douvernois követ­ből és Emile Girardinból. Manifestumában ez áll: „A szabadság és forradalom állanak egy­mással szembe. Mindenik kifejté harezsorát és zászlóját. A szabadság zászlójára ez van írva: „Igen“, a forradalom zászlójára ez: „Nem.“ A tartós szabadságnak Francziaországban való győzelmére nézve fontos, hogy az 1870. plebis­citum minél több szavazatot egyesítsen. E gondo­lat teremté. „Az 1870. pleb. központi bizottmá­nyát, kizárólagos szellem nélkül alakitva és csak önmagától függve, a bizottmány mindazokat közreműködésre hivja fel, a­kik hiszik,hogy egy ország által tehető minden megtakarítás között a legnagyobb egy forradalom megtakarítása.“ A bizottmány helyiségében aláírásokat fogad el. — Andelarre marquis a „Francais“ ban egy levelet tesz közzé, melyben tiltakozik az el­len, hogy ő a balközép és Daru nevében azt mondta volna, hogy „Daru azt javaslá a csá­szárnak, miszerint az ügyek élén marad, ha a plebiscitalis jog a koronának nem adatik meg a kamarák közreműködése nélkül, csak oly meg­határozott esetekben,melyek a koronának a gyű­lések szervezésére és hatalmára vonatkoznak.“ Ő csak egyet hajlandó a néptől kérni és ez „hogy 1870-ben szüntesse meg az 1851-ben el­fogadott önkény elvét.“ De erre helyesen jegyzi meg a „Temps“ hogy a helyzetet nem világo­sítja meg és Daru visszavonulásának indokára nézve épen zavarba hozza az embert. Lopez és Paraguay. A Paraguay és Brazília közt folyt 5 évi had­járatnak vége. „Francisco Solano­opez meghalt, anyja fogságba esett, Rés L­ ____■ i^mmmssssssssmmassBBBm kardmarkolatára támaszkodva. Segédei odafu­tottak hozzá, hogy felemeljék s félrevigyék. Iván kardját hegyével leeresztve, ott állt már­ványhideg, szenvnélküli arczc­al. Segédei üdvözölve siettek hozzá. — Meg vannak-e azok az urak elégedve ? kér­dező Iván. — Szeretem hinni, hogy meg vannak eléged­ve. Monda Ödön gróf. Ezt jobban nem lehetett csinálni. Az ügy be van végezve. Azzal visszabocsáták Ivánt a mellékszobába,­­ hogy ismét felöltözzék. Midőn Iván a terembe visszatért, már akkor ellenfele felocsúdott, kábulatából. Mind a két or­vos vele volt elfoglalva. Az egyik a fején, a má­sik a karján kapott sebeket tapasztgatá. Iván lovagias szokás szerint odament hozzá a kibékülésre. — Megbocsáss, bajtárs. Salista cordialiter nyújta eléje balkezét: — Aha! Szót sem érdemel. Derék vágás volt. Ez az utolsó. A másik kettő nem számol semmit. Mondtam, hogy két „vér“t adok. Hanem a har­madik, az emberséges ütés volt. Nem tesz sem­mit. Egy hét múlva begyógyul. Iván kérdező az orvosoktól, hogy nem veszé­lyesek-e a sebek ? — Katonadolog ! viszonzá helyettük Salista. Ilyent százat osztottam én másnak. Ideje, hogy én is kapjak egyet. Föl se veszem. Hanem va­lami fáj mégis nagyon. A­mit sem arnica, sem jégburok meg nem enyhít, a­mit csak te gyó­gyíthatsz meg, a ki adtad. Valld meg, igaz hitedre, hogy voltál te valaha katona. — Hát hogy ne lettem volna ? mondá Iván. Huszárhadnagy voltam a szabadságharcz alatt. — No hát vigyen el az ördög, mért nem tud­tad azt hamarább mondani ? Micsoda ezrednél szolgáltál ? — A Vilmos huszároknál. Valószínűleg én vagyok az az u­t­o­l­s­ó e­m­b­e­r, a­kit te, mikor mind levágtad őket, meghagytál közülök hír­mondónak. Hahotával kacsagott mindenki, legjobban maga a sebesült. Az orvosok szidták, hogy ne nevessen, mert minden flastrom felválik a képén a sebéről. — Jól van no, monda Salista. Hát csak a fél szájammal fogok nevetni. Az Isten áldjon meg bajtárs. Mármost fel sem veszem a vágást. Csak hogy katonától kaptam , csak hogy nem komisz d­i­g a civilista volt, a ki megvagdalt ! Gyere, csókold meg a másik pofámat, a­hol nem vágtál meg, így ni. Puszti brúder. A jobbomat nem nyújthatom, mert arra keresztes rendet rajzoltál. Az is jó volt. Huszárvágás. Már így nem bánom. És azzal összecsókolóztak az e­lenfelek. Hanem Salista egy percz múlva megint da­lott a vérvesztéstől, s Iván ölébe vette a fejét, úgy tartotta, míg sebeit bekötözték s azután se­gített őt hintájába átszállítani. — Fidelis egy ficzkó ! Mondták egymás között a kitűnő gentlemanek. (Folytatása következik.) Ázsiai néprajzok. Vámbéry Ármintól. II. A kardok. Az ópársz szemlélődés és vallásos rajongás hagyományos emlékei s utolsó képviselői a mai „gebrek“ mellé, mintegy sajátságos ellenté­tül, az ázsiai rokonczatlan vadság és féktelen nomádélet embereinek, az ebbeli tulajdonaikkal már három évezred előtt is dicsekedő kurdoknak mai képét állíthatják. Már Berodot és Xenopnon beszél e nép már akkor hírben álló kalandos és rabló szenvedélyéről, s e tekintetben egy haj­szálnyit sem tért el nemzeti jellemétől. Mint az általuk már évezredek óta lakott he­gyek, oly vadregényes külső tekintetek és belső­­ eszmejárásuk még mai napság is. „A baktrai bölcs“ régi vallása, emberbarát bölcselő taná­val, a hedrászi prophéta megjelenése, az iszlám­nak a rákövetkező több évszázadon át virágzó­­ mivelésével együtt, minden nyomtalanul vonult el a kurd föld rideg sziklafalain; semmi sem terelhette az iráni törzs er­ős családját a műve­lődés ösvényére, és még mai napság is, midőn már a nyugati mű­vekség egyes sugarai utat ta­ *­láltak maguknak Konstantinápolyból a Tigris és­­ Euphrates távol partjain keresztül, egészen még i­lyen be Ázsia belsejébe, ma is — mondom — ké­­­­pes ellenszegülni Kurdistan és népe az „előre“­­ hatalmasan mennydörgő parancsszavának.­­ Bizony, Kurdisztán több figyelmet érdemelhet-­­­ne az európai utazók részéről, mint amennyire eddig méltatták. Mintegy Sveicza az Ázsiának,­­ melynek szépsége csak az Alatau tájékával ha­­­­sonlítható össze. Imposantok ugyan a Himalaya hegyei, de elbájoló az Euphrates északi környék­­­ke, és habár az északi persa tartományokban­­ Gilanban és Mazenderanban bujább is a tenyé­­j szél, de viszont a kurd hegységnek nincs az a­­­lattszülemle légköre, s inkább megbűvölő hava­­j­­ainak éghajlata. Bár Mesopotamia, Armenia,­­ Azerbaidsán és Irak közé szorítva, még ma is ép­p oly kevéssé ismer határt a kurd föld, mint lakói­­i­­­nak vad ösztöne, melyet soha egy kormánynak ,­­ sem sikerült zabolára vetni.­­ A törökök, persák és arabok uralma, mindig ! . csak névszerinti volt felettök, csak a babonás ! ’ félelem tudja őket néha visszatartani,s nemhogy­­ az államérdek hasznára és javára, mint inkább­­ . terhére és bajára voltak jaz,illető kormányoknak. ’ Mivel úgy is­ a legkeletiebb pontját képezik a­­ török császárságnak, ma is jobbnak találta a­­ porta a helyett, hogy veszedelmes küzdelmekbe­­ bocsátkoznék velök (mint Bedr­kban bejjel) in- | kább hallgatólag venni kihágásaikat, mintsem eredménytelen fenyítési kísérleteivel magamagá­nak ártson. A kurd olyan mint egy vad­kecske — mondá nekem egyszer egy török — a­ki meg akarja fejni, annak tudni kell szik­láról sziklára utána ugrani, s mivel ezt a mi szultánunk szolgái nem tanulták, azért megy oly könnyen a kurdoknak a nyitó ollót szépszerével kikerülni. Persiában a kormánynak még jobban meg van velök gyűlve a baja,mivel az ország különbö­ző részein el vannak széledve és mindenütt csak nehézséget gördítnek a hatóság elé. A legkisebb csoport Jók Cborasztan­­ban Kabusan körül tartózkodik, mely a turko­­mánok ellen előőrsül telepíttetett oda; igen gyakran megesik azonban, hogy a kurdok, da­czára a vallásbeli különbségnek is, közösen men­nek velük rabolni. A második csoport Azerbaidján tar­tomány délkeleti részét lakja és csak addig is­meri el a sah felsőségét, míg békébe hagyják az adó felemelésétől, mert ha e tekintetben va­lamit követelni találnának tőlök, már átmentek a szultán vagy a czár szomszédos tartomá­nyaiba. A harmadik csoport — makui kurdok­nak neveztetnek — az Ar­arát hegy aljában lakik, jelenleg a sahnak hódol­nak, nem annyira saját jószántokból, mint sok­kal inkább azon gazdag ajándékokért, melyek főnökeinek Teheránból befolynak. A negyedik csoport Souds Bulak a tulajdonképi kurd világ központja körül léte­zik; összes létszámuk itt meghaladja a negyed­­­milliót; s hogy e vidéknek a teheráni központi­­ igazgatáshoz v­ló viszonyairól fogalmat nyújt­­­­hassak, meg kell említenem, hogy az utazás, in­nen kezdve a kurd tartomány mélyebben bent fekvő részeibe persának, vagy bárkinek még mindig veszélyekkel van összekötve. Az ötödik csoport az, melynek a legdéliebb S­z­e­n­n­á­ban van tartózkodási helye; mind­nyájok közt ez a legnevezetesebb, és leginkább szabályzott viszonyok közt él, s a­mi jutalék esik a perzsa sereghez a kurdokra, az na­g jobbá­­ra Szenna és a közel Kirmansah ujonczaiból ke­rül ki. Ezen a vonalon is legnagyobb a kurdok ipara. Jelentékeny mennyiségű szőnyegek, da­­rócz, posztó kelmék, rövidszárú juh gyapjú, ha­risnyák, a legpompásabb színvegyületben vitet­nek innen ki Irán legtávolabbi részeibe. A­mi a bevitelt illeti, fegyvereken és némi női ékszereken kívül,az európai iparnak csak nagyon kevés terméke van náluk forgalomban. A kurd nő mint a turkomán és általában minden nomád nő, különös szorgalma és igyekezete által válik ki. Gyermekével a hátán üti fel a sátort, feji meg a kecskéket és juhokat, sző harisnyát, va­karja urának lovát, tisztogatja fegyvereit s köti is fel néha a legtarkább szöveteket turbánja kö­rül. Esőben és hóban, zivatarban és a nap hevé­ben ő mindig tevékeny s örökösen sürgölődő tagja a családnak ; s daczára ennek mégsem áll igen nagy tiszteletben, mert miután a lakást nagy fáradsággal rendbe hozta és az ételt fel­tálalta, rabszolgai alázattal nézi, mint lakozik belőle a férfi társaság, mialatt az ő neme a ma­radékból tartozik jóllakni. Bizony a nomád nő türelme leirhatlan és megfejthetlen. (Folytatjuk) Auin első hadvezére fogoly és senki sem szaba­dult meg hogy e birt azon kevés paraguainak megvigye, kik az erdőben bolyongtak, hogy szen­vedéseik gyámoltalan társnőjét, a szerencsétlen Lynch asszonyt megmentsék, valamint C­a­­b­a 11 é­s a paraguai tisztet is, ki csak később játszott oly előkelő szerepet az eseménydús had­járatban.“ így hozza a Buenos Airesben megje­lenő „Standard,“ a paraguai köztársaság által szenvedett nagy vereség hírét. Az eseményeket a san rosarioi brazíliai főhadi­szállásról, a had­ügymini­sztériumba, Rio Janeiroba küldött sür­gönyök írják le. „Camara csapatai, azót az első sürgöny, megverték Lopezt és csapatait az Aquidoban melletti csatában, Lopez kardjával kezében esett el, nem akarván magát megadni. Anyja, fivére, a tábornokok és Resquin fogságba­­ estek. Lynch asszony az erdőkbe menekült, hol rejtőzködik. Csapatok küldettek Caballero ül­dözésére.­A csata mártius 1-én volt. Camara csa­patai éjjel az erdőben kibontakoztak. Hajnal ha­sadtakor Lopez csapataira rontottak, a folyó utolsó gátjánál. A paraguaiak egynéhány szá­zan voltak, valamint a brazíliaiak is (?) A csata rövid volt, Lopez megsebesítve, bár felszólítta­­tott, nem adta meg magát. Caballero a folyam másik partján volt és úgy látszik nem vett részt a csatában.A brazilaiak folyóra szálltak és foly­tatják az üldözést. A­mi e háború okait illeti: nagyon eltérnek a nézetek. A brazíliaiak azt álltják, hogy Lopez területét szomszédja kárával akarja szélesbíteni és a császárságra nézve oly fontos hajózást a Paraguayn akadályoz­ , míg Para­guay azzal vádold Braziliát,hogy a Plata folyam torkolatának urává akarná magát tenni, hogy Paraguayt a tengerrel való összeköttetéstől el­zárja. Midőn tehát 1865-ben a császárság a Pa­raguay szövetségesére, Uruguayra fegyverrel akará Flores tábornokot elnöknek tolni, Lopez­­ Rio Janeiróba fenyegető jegyzéket küldött,mely­­­­ben megírta, hogy az Uruguay ellen intézett tá­­­­madást, ellene intézett erőszaknak fogja venni. Erre — mert Brazília nem engedett — a hábo­rú Paysandu b­ombáztatásával megkezdődött és Montevideo bevételével végződött, a­mikor Flores uralmát Paraguayban a brazíliai fegverek védelme alatt kezdte meg. Lopez szavának állott, s hadizenés nélkül elfoglalt egy brazíliai hajót és a Matto-Gross0 tartomány rajta levő kormány­zóját. Lopez csakhamar elfoglald e tartomány déli részét. Az Argentini köztársaságot felszólí­­tó, ez habozott, ezért elfoglald Corrientest, e na­gyon nevezetes stratégiai pontot, ezért az argen­­tini köztársaság ellenségeivel szövetkezett 1868. május 5-én. A szövetségesek ellen több évig véd­te Lopez Humaitat, s mikor éhség miatt feladá, Villettaba vonult számos csata után végre Lopez Assuneionba, fővárosába vonult. Carion végre 1869. jan. 2. ide is bevonult. Lopez 500 lovas­sal futott­­ nem A két fél végső erőfeszítést tett Ascuranál, Curuguatynál és Iquatemynál véres csaták voltak. Lopez ez indiánokkkal is szövet­kezett, kik 15 ezer embert adtak neki. A végső csata, mint emlitek, az Aquidaban folyónál volt. Külföldi hírek. — Egy röpirat jelent meg, Kummer porosz tábornoki törzstiszttől, melyben a kato­nai hatalmaknak 1868 óta kifejtett tevékenysé­gét a katona ügyben adja elő. A tiszt állásánál fogva jó forrásokat használhatott és egyszers­mind iratának is félhivatalos jelentősége van. Kiemeljük adatait: Az északnémet szövetség hadi ereje 944321, tehát a lakosság 3 %-re, sőt ha ehez számítjuk Bajorország, Würtenberg és Baden szövetséges haderejét, mi 182,406 fő, ak­kor a haderő 1,126,727 főből áll. Ha leszámítjuk a megszállási és őrségi csapatokat, az észak­német szövetségnek marad 551,993 embere és szövetségeseinek 107,496. Ha ezt összehason­lítjuk Francziaországéval és Ausztriáéval, kitű­nik, hogy az észak­német szövetség egymaga anynyi katonát képes kiállítani, mint Ausztria és Francziaország együtt véve. Mert Francziaor­­szágnak múst év októberi hivatalos adatok sze­rint volt: 647172 embere, de leszámítva az őr­séget és tartalékot, csak 300000 embert képes síkra állítani. Ausztria sem képes most többet kiállítani, mint 1866-ban, azaz 300000-t. Sőt Ausztria most még kisebb erőt képes a serpenyőbe dobni, mint 1866-ban, mert az újon­nan behozott általános fegyverviselési kötelezett­ség hatásai, csak több év múlva fognak mutat­kozni. —­ Oroszország valami 2 hónapi készület után is csak 150090 embert képes a nyugati ha­tárra öszpontosítani. Fadereff 230000-et mond. — Olaszország csak 200000-et mozgósíthat. Te­hát az északnémet szövetség van hivatva legin­kább az európai lefegyverzést megkezdeni. Mert ha a most hadköteles 55400-t­ is oda számítjuk, az északnémet szövetség hadserge 1 millióra megy. Természetesen szerző a porosz tisztikart dicsőíti, az olaszról pedig azt mondja, hogy a ré­gi jó piemonti conservativ szellemet kiölte a sok Garibaldiféle, és politikailag compromittált tiszt“. Ezért Olaszország hadseregének is egy sor „béke év“ kell.­­ A franczia törvényhozó test­ben Ferry interpellálta a kormányt: „Igaz­, hogy február 7. és 8-án nyomozás indíttatott, mely eleinte 450 vádlottra terjedt ki, hogy a be­­fogatások többnyire a rendőrfőnök blanco pa­rancsára és oly könnyelműen történtek, hogy az elfogott journalisták közül sokan 14 nappal vagy 3 héttel később állíttattak szabad lábra, a­nélkül, hogy ismét szabad lábra állíttattak vol­na? Igaz-e hogy az összesküvéssel vádlottak száma 450 ből lassanként 71-re olvadt le, hogy ezek közül is az utóbbi időben többen szabad lábra állíttattak, de a hiányt új befogatásokkal pótták ki, és hogy a nyomozás, mint a törvény­­széki lapok írják, most is 6 hetet fog igénybe venni. Máskor előbb gyanujeleket kerestek, s azután történt a befogatás, most előbb a befoga­­tás történik meg és azután keresik a bizonyíté­kokat. Ha mindez így van el, kell mondanunk, hogy hazánk a személyes szabadság tekinteté­ben a nap alatt az utolsó 1. 0 11 m­v­­­e­r azt feleli, hogy a befogatások a torlaszemeléssel járó felkelés miatt történtek. A kormány nem akart a törvényszék működésébe bele­elegyedni, csak a legnagyobb gyorsaságot ajánló annak, néhány nap és nem 6 hét alatt lesz bezárva a nyomozás, gyorsabb volt az, mint minden előbbi összeesküvési nyomozás, mert ezek átlagos ide­je 4—5 hó volt. A r a­g­y ha valaki 6 hétig el van fogva, a nélkül, hogy kikérdeztetnék, mint ez Bruneauval történt, akkor az ország azt fogja mondani, hogy a „Lettres de cachet“ ideje visszatért. Ferry a felelettel némileg meg van elégedve, de a kormány rendőrsége eljárását soha sem fogja igazolhatni. P e 1 1 e t a n: a blanco befogatási parancsok iránt tesz még egy­szer kérdést, ha a kormány hallgat. — Az amerikai hajózás hanyat­lása élénken foglalkoztatja a congressust. Egy bizottmány volt kiküldve ennek okai kinyomo­­zására. A biottmány munkálatát bevégezte és az elnök múlt hó 23 ki üzenetében értesíti erről a senatust. Ez előterjesztésből kitűnik az, hogy a köztársaság 20—30 millió dollárt ad idegenek­nek, mert a kereskedelmi hajókázatot kiejtő ke­zéből. Pedig ez nevezetes befolyással van a hadi hajókázatra is, mert a polgárháború alatt, Amerika 150,000 tonna térfogatú és 8000 em­berrel biró kereskedelmi hajókázattal birt és ez adott a nemzetnek a háborúra 600 hajót és 70000 tengerészt. Ezért hajók építését, a tengeri hajókázat subventióját és főleg a legkívánato­sabb vonalak általános segélyezését ajánlja az előterjesztmény. — A svájczi szövetség karit­á­­nya, támaszkodva az alkotmány 8-ik czikkére, a cantonokhoz egy köriratot intézett, melyben emlékezetbe juttatja az 1866. december 24-iki köriratot és figyelmezteti a cantonokat, hogy tu­domására j­utván, miszerint a jezsuiták némely cantonokban, mint köztanitók kezdenek szere­pelni, tiltakozik ellene és felkéri a cantonokat, hogy tegyenek ez iránt lépéseket. A földm., ipar és keresk. m­­. minis­zer által szervezett II dik státi­stikai tanfolyam folyó évi márczius hó végével be­fejeztetvén, belőle a vizsgák május hó folytán fognak megtartatni. Erről a hallgatók, főleg az illető hatóságaik által vizsga letételére kötele­zettek azon megjegyzéssel értesíttetnek, hogy az előjegyzések folyó évi ápril 20-tól, május 15-ig történhetnek a ministérium statistikai osztályá­ban (Kis mező utcza 3. sz. II. emelet.) A vizsgák megtartásának módozatait követ­kező pontok szabályozzák: 1. A statistikai tanfolyamból tartandó vizsgák három tagú vizsgáló bizottság előtt folynak; mindegyik bizottság egy elnök s két vizsgáló tagból áll. 2. Az előadott tantárgyak három csoportra, úgymint: elméletire, közigazgatásira és nemzet­­gazdaságira oszlanak; az első vagyis elméleti csoport alá esik: 1. a statistika elmélete, 2. a népszám­lálás, 3. a népesedési mozgalom ; a második, közigazgatási cso­port alá esik: 1. az államszervezet és köz­igazgatás, 2. az igazságszolgáltatás, 3. a köz­oktatás, 4. a közegészségügy, 5. az államház­tartás és pénzügy; a harmadik, nemzetgazdasá­gi csoport alá esik : 1. a mezőgazdaság, 2. a bányászat, 3. az ipar, 4. a kereskedés, 5. a közlekedés. 3. Minden vizsgáló bizottsági tag, az elnököt is ide értve, csak egy-egy csoportból vizsgál, minden megvizsgálandó hallgató azonban mind­egyik csoportból egy vagy több kérdésre felel. 4. A vizsgálatok folyó évi május hava folytán, vasár- és ünnepnapokat kivéve, naponként dél­után 5 órakor tartatnak a közgazdasági ministé­rium helyiségében (Aldunasor 2. sz. I. emelet) és nyilvánosak. 5. A vizsgát tenni szándékozók folyó évi áp­ril 20-tól, május 15-ig minden hétköznapon je­lentkezhetnek a ministérium statistikai osztályá­ban (Kismező utcza 3. sz.) s jelentkezésük sor­rendje szerint tűzetik ki számukra a vizsgálati határnap, melyet betartani kötelesek. 6. Egy-egy vizsgálatra rendszerint négy vizs­gálati jelölt bocsátandó. 7. A vizsgálatok díjtalanok, de a bizonyít­ványra szükséges bélyeget minden vizsgálati je­lölt tartozik magával hozni, s előre letenni az el­nök asztalára. 8. A kiállott vizsgáról azonnal adatik ki bizo­nyítvány a minőségnek két fokozatát tüntetvén ki, melyet a „dicséretes“ és „kielégítő“ szók je­leznek. 9. Minden vizsgáról jegyzőkönyv vezettetik, melybe a vizsgáló bizottság, a megvizsgáltak ne­vein kívül a kiérdemelt fokozat, a vizsgálat meg nem állása vagy a kitűzendő új határnap beje­gyeztetik. 10. A vizsgát meg nem állt hallgató, ha kíván­ja, újabb határnapot is nyverhet, melyen bizonyit­­ványt kiérdemelhet. Pesten, 1870. April 15. A földmivelés, ipar és kereskedelemügyi m. k. ministerium statistikai osztálya. Újpesti újdonságok. — Husvét-vasárnapján szemlélte meg a magyar gőzhajó társaság főigazgatója Sebők Károly és főfelügyelője Bodendorfer Gusztáv, Leiner Simon gyámok és Szekrényessy József ügyvéd, mint Újpest község tanácsosai kíséretében és javaslatuk szerint azon helyiséget, melynél a Duna partján, naponta négyszer köz­lekedő szent­endrei helyi gőzöseiknek állomást kijelölhetnének, — mely helyi gőzös által Újpest összeköttetnék , Buda, Margitsziget, Császár fürdő, Bombatér és Pest városával. — Újpest legelső­j­e szerint legrégibb családi házát Lőwy Dávid épület és tűzifa ke­reskedő testvér örököseitől megvásárolván, an­nak tágas pinczéit „Elysium“ mulató helylyé, főutczai szöglet részét pedig „Bazár“-fokká ala­kíttatta át — A p­e­s­t-v­á­c­z­i országutnak kellő ki­­köveztetése és kiépítése következtében több megrendelés tétetett velocipédekre, melyeket a naponkint közlekedők használni akarnak. — Újpest községtanácsa elhatározta, a községiskolákhoz, egy harmadik osztályú iskola­termet építtetni, és az ott levő kert egy részéből tornászatot csináltatni. Különfélék. Pest, april 19. — Maria Valeria főherczegnő teljesen felépült gyengélkedéséből. — Mária Valéria főherczegnő szüle­tésének harmadik évnapján Schubert János pest­terézvárosi választó polgár ünnepi misét mondat a Hermina kápolnában, melyben a vakok inté­zete növendékeinek énekkara is részt vesz. Ugyane polgár ez ünnepélyre üdvözlő verset nyomatott magyar és német nyelven. — Gervay Mihály osztálytanácsos és orsz. főpostaigazgató ritka ember. Felszólította egy vállalkozó, hogy engedje meg arczképét ki­adnia, és­­ nem engedte meg, úgy hogy az elő­leges hirdetést vissza kellett vonni. E szerény­ség csakugyan elismerést érdemel oly korban, midőn oly nagy divatja van a „hazafi“ nagyság­nak s a hivatalos égig magasztalásnak. — A honvéd-menház könyvé­nek a Föv. 1. szerint következő tartalma lesz: „A honvéd“, költemény, Lugossy Józseftől; „A­­ tizenhármak kivégeztetése“ (történeti rajz), Tisz­­­­ti Lajostól ; „A csonka hősök“ (költ.) Zalártól; „Bem jellemrajza“, táborkari főnöke, Bauer után közli Makray László; „Gábor Áron sírjára“ (költemény), Szász Károlytól; „Kmety, Guyon, Bem és Stein tábornokok kimenekülése“ Ma­­gyari Lajostól; „Tihanynál 49 után“ (költ.) Hia­dortól; „Mikor engem Szeged városából per schule kisértek ki“ (humoreazk féle) Tóth Kál­mántól; „Az aradi nap 1849. okt. 6.“ (költ.) Lévay Józseftől; „A komáromi éji támadás®, Bobik Gusztávtól, Knezics Ilek volt segédjétől; „Egykori iskolatársak“ (költ.) Szemere Miklós­tól; „A nádor huszárok hazajövetele“, a fősze­replők naplói után, Virág Lajostól; „Emlékezés“ (költ.), Tóth Kálmántól ; „Emigráns éveimből“, naplótöredék, Klapka Györgytől; „Az első ma­gyar hadi tanoda“, Rónay Jácinttól; „Hogy el fog veszni a magyar“ (költ.), Szász Károlytól; „Élményeim 1848. és 49-ben“, Szathmáry Ká­rolytól ; „Jó Sipos Pál“ (költ.), Szabó Nándortól ; „Az erdélyi összeesküvés 1851 től 54-ig“, Deák Farkastól ; „A csata után“ (költ.) Lauka Gusz­távtól ; „Egy kiáltvány Kossuth Lajostól“, közli Hevessy Géza; „Bujdosásom idejéből“, Szegfi Mórtól; „Egy száműzött naplójából“, Mednyánsz­­ky Sándortól; „A zászló“ (költ.), Dalmady Győ­zőtől ; „Az urfiból lett honvéd“, beszély, Degré Alajostól; „Kik voltak a honvédek“ (költ.), Tóth Kálmántól, stb. — Pest József külvárosában a házak kelendőségét is tanúsítja azon adásve­­vés, mely szerint e napokban Hegyesi Lajos pesti asztalos mester 50,000 ftjába került stáczió utczai két emeletes házát Tipray Mihály földbir­tokosnak 76, 00 ftért, Incze György pestvárosi főmérnök pedig szintén stáczió utczai egy emele­tes házát köz- és váltóügyvéd Kriskó János úr­nak 37 ezer ftért adta el. — Furcsa ezüst. Párisban történt, de nálunk is megtörténhetett volna. Egy fiatal házi­asszony, ki még néha-néha megemlékezik kony­hájáról is, elkülde szakácsnéját holmi vásárlá­sok végett, s azalatt maga vigyázott a tűzhelyre. Alig távozott azonban a szakácsnő, mikor belép egy vadkinézésli tolvaj, s éles kést mutatva, kö­veteli az ezüstneműt. Az asszony, hogy legalább időt nyerjen, egy, a konyhában levő szekrényre mutat. A tolvaj mohón neki esik, egy kis fá­radság után feltöri azt,­­ de nem igen kedves meglepetésére ott nem ezüstöt talált, hanem egy markos gránátost, ki azonnal nyakon csipte őt, s elvitte a rendőrséghez. Mielőtt azonban eltávo­zott, visszafordult a házi asszonyhoz, s udvaria­san meghajtva magát azzal búcsúzott tőle: „Le­gyen szives asszonyom engemet excusálni sza­­kácsnéja előtt; szerettem volna megvárni őt, ha­nem e kis intermezzo folytán nem lehet.“­­• N e v e z e t e s a d o m­á n­y o k. A moldva­­oláh törökországi első, prot. ev. ref. magyar missioban lévő szászkuti egyház és iskolának Sgardeli Antal 28 hold földet. A galaczi iskolá­nak a szabad­kőmives társulat Galaczon 1000 francot. Ő felsége Erzsébet magyar királyné ma­gán­pénztárából 10 aranyat adományozott, s a missiora az egyetemes gyámintézet 15 frtot, — 7.—I­sten előtt mindenki egyenlő ; ur és koldus, gazdag és szegény. Nem igy az isten szolgái előtt, kik a templomban az isten házában is tudnak emberi rangkülönböztetése­­ket tenni. Nagyszombaton véletlenül oly jelenet­nek voltunk tanúi, mely nem igen emelheti a hívők ájtatosságát. Több úri hölgy jött a tömött templomba, s nem találva helyet, kérdőre von­ták a sekrestyést, hogy miért nem gondoskodott helyről, mikor ők jó előre „megrendelték“ azt magoknak. Erre a sekrestyés, hogy hibáját jóvá tegye, a templomba ment, s egy ott imádkozó öreg embert tuszkolt ki padjából, ki a körüllevők lelki épülésére és ájtatosságának emelésére át­­kozódva hagyta el helyét. A hölgyek magok is reszelni látszottak ez eljárást, de a sekrestyés nem tágított, s valószínűleg azt hitte, hogy az isten is jobban szereti a selyemruhát, mint a darócs­kai átot. — Ehhez hasonló több esetet is hallottunk a nagy hét és a feltámadás napjaiból, de mivel csak erről van egészen biztos és két­ségtelen tudomásunk, hát a többit elhallgatjuk. — A két uj gőzös, melyet húsvét­hétfőn mutattak be a közönségnek, szép össze­get képvisel. A „Baranya“ 100000, az „Orient“ pedig 450000 ftba került. —­ Illetékes helyről vett fölhívás folytán kijelentjük, hogy a Wenckheim Krisz­tina grófhölgy eljegyzésére vonatkozó egészen alaptalan hir szerkesztőségünkhez Almásy Aurél aláírással küldetett be Szentesről. — Aradmegye eleki kerületé­nek birtokosai s értelmisége, a tervszékek el­rendezését e .kerületre néz­ve sérelmesnek látván, Eleken ápr. 25-én nyilvános értekezletet tart. — Kápolnai P. István a „Kato­nai Közlöny“, szerkesztője ejnapokban jegyzette el Barsmegyéből Kilithy Irén kisasszonyt. — Sajtóper: Szabó József, temesme­■■I .■■■■o."T:i*.r.g.^^..ii»hvi^-r-11..1!!.1..'1.1..i'.'jj.l.iill. . . i ..mn Folytatás a mellékleten.

Next