A Hon, 1870. szeptember (8. évfolyam, 207-236. szám)
1870-09-13 / 219. szám
219. szám Vill. évfolyam Reggeli kiadás. Pest, 1870. Kedd, September 13 Indóhivatal: Ferencziek tere 7.sz. földszint- Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra...........................1 frt. 86 kr. 3 hónapra...........................5 „ 50 „ 6 hónapra.........................11 „ — „ Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonkint .......................30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető , s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAT ÉS KÖZGAZDÁSZAT! NAPILAP. Szerkesztési iroda : Ferencziek-tere 7. sz. Beiktatási dij: 9 hasábos ilyféle betű sora ... 9 kr. Bélyegdij minden beitatásért . . 30 „ Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás n.ol lett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyilt-téri 5 hasábos petit sorért . . 25 kr. Az előfizetési- és hirdetmény - dij a t.v kiadó hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza Előfizetési árak „A HON“ 1870. II. félévére. September hóra ..... 1 frt 85 kt. September—decemberre (4 hóra) 7 „ 35 „ Az esti kiadta postai különküldéseért felulfizetés havonkint 30 „ Pest, június hóban 1870. A Moma kiaadóhivatalft. PEST, SEPTEMBER 12. A háború mint absurdum. Ez a hadjárat nem háború többé, hanem rendszeresített népvándorlás : a háborúnak ad absurdum deducálása. Az egyik nemzet lóra ülteti, fegyverbe állítja és ráviszi a szomszéd országra összes éptagú férfilakosságát;— a másik nemzet is hasonlót tesz azután. Lehet ennek a háborúnak valami békekötés a vége ? Eltiprás, agyongázolás, a kimerültség ájulása igen, de békekötés soha. Azt mondják, hogy a poroszok, ha Párisba bemehetnek, diktálni fogják a békét. Kinek ? Császár nincs, a köztársaságot nem ismerik el. Az egész franczia nemzetnek ? Hisz az egy olyan leigázhatatlan nagy tömeg, hogy azt egészen át nem nyalábolhatják soha; ha leverik a keleti részét, feltámad a nyugati része. Nem addig kényszerül-e verekedni ember ember ellen, míg az utolsó töltény el nem fogyott ? És hát ez a kilátás legyen-e ezentúl Európa minden népére nézve ? Hogy senki negyvenötéves koráig ne lehessen bizton családi tűzhelyénél a felől, hogy egy rut napon valamelyik koronás förész álma miatt nem szólítják-e ki családja köréből, s nem viszik-e hazájától száz mérföldnyi távolra megdögleni mint veszett ebet egy ismeretlen ellenség pokolgépe elé ? Az országok békés polgársága, mely szánt, vet, kenyeret teremt, műhelyében dolgozik, — a tanár, ki népet nevel, a kereskedő, ki üzletet visz, az orvos, ki ápol, az ügyvéd, a biró, a költő, a művész, a családapa mindennap remegve nyúlhat a hírlap után felsóhajtva: ar Isten, nem jutott-e valami az uralkodómnak eszébe, amiért nekem rögtön itt kell hagynom szántatlan földemet, gazdaságomat, műhelyemet, tanszékemet, üzletemet, betegeimet, ügyfeleimet, tudományom, művészetem terét, feleségemet, gyermekeimet, akiket körülbelül nem is fogok többé látni, mert hisz az újabbkori hadjárat védelemre nem talált fel semmit csak az öldöklésre. A régibb korban legalább volt paizs és pánczél. S ha a királyok elvitték alattvalóikat a halál mezejére, legalább adtak testükre olyan vaslemezeket, amik megnehezítették a gyilkolás munkáját. Ilyen paizsa, vértje a mostani kornak is van, csak hogy a népek, úgy látjuk, elég oktalanok azt nem használni. Ezen paizs a honvédelmi törvény. Minden honvédelmi törvény különbséget tesz a katonaság és a honvédség között. A honvédség (Landwehr) csak a hon védelmére állítható ki törvény és alkotmány szerint. A határon kívül csak a rendes hadsereg vihető. Azoknak a sebe is fáj ugyan az egész nemzetnek, de ütközeteikből vagy diadal lesz, vagy veszteség, s béke következik utána. Ha a honvédség is túl vihető az ország határán, akkor nincs vége a háborúnak, amíg egy épkézláb ember van odahaza. Ez bolond tan! Hisz ez az ítélet napjához vezet, ha az európai államok insolidum nem kötelezik egymást, hogy az ellenséges földön csak rendes hadseregeikkel harczolnak, s honvédseregeiket csupán a határon betört ellenség ellen használják. Ezt épen úgy megállapíthatnák, mint azt, hogy a tábori kórházakra nem lőnek, hogy mérget nem használnak, hogy a foglyokat le nem ölik. S aki a conventio ellen vétne, jogot adna minden szomszédjának, hogy az egyezmény végrehajtására fegyverrel kényszerítse. Úgy de ebből akkor az lenne,hogy egy invasionális hadsereg rögtön hátrányban áll, mihelyt ellenség földére jut, mert amíg saját segédhadát, a honvédségetotthon hagyni kénytelen, addig az ellenség földén annak nemcsak rendes hadseregét, hanem honvédségét is maga előtt találja. De hisz épen ez kell, hogy a győztesnek fék legyen a szájában a győzelem után, hogy a betörő a foglaló sereg előtt álljon mindig az erősebb ok a becsületes béke megkötésére, hogy annak legyen megnehezítve az elbizakodás, a kinek kedvezett a szerencse. Mi nem látjuk más módját azon végzet megakadályozásának, hogy az általános fegyverkötelezettség rendszere mellett az európai háborúk a késdöfések harczává, a népkiirtás bevégezhetlen tusájává s minden civilisatiót elpusztító guerilla harczczá ne fajuljanak. — Minden állam legyen kötelezve honvédségét csak a hazája határán belül használni. S ki ügyelhet fel legelső sorban arra, hogy az a törvény megtartassák ? Maga a népképviselet. Mert hiszen honvédelmi törvény csak ott lehet, ahol törvényhozás van. Absolut uralkodás mellett nem fegyverzik föl a nemzetet, csak a katonát, amire jó okuk van. Tehát, hogy az alkotmányos államok honvédelmi törvénye megtartassák, arra legelőször is kötelessége felügyelni a képviselő testületnek. S ha ez a képviselő testület bír elég bátorsággal kormányát, sőt uralkodóját idején figyelmeztetni a törvény megtartására ; ha nem lobban fel hamis dicsvágytól tüzelve polgártársai százezreinek vérével adakozó lenni, ha fentartja a nagy emberiségi és hazafias elvet, hogy fegyvert mindannyian viseljünk a hazánk védelmére, s ott vérünkkel pazarlók legyünk;de idegen országok meghóditására a vérrel fukarok , — akkor kitalálta azt a pakst s azt a vértet, melylyel az ujabbkori csata-pokolgépek ellen polgártársait befedezte. Különben a békesség lesz absurdum. Jókai Mór: Nénike panasza. Igazán szükség volt már a komoly felszólalásra, hogy legalább szellemi fegyverek viselői ne szítsák az emberek közt a fajharczot, s ne hirdessenek egymás ellen irtóháborút ! Ijesztő mérvben kezd terjedni az engesztelhetlenség, a gyűlölet, a halálos ellenségeskedés irodalma, holott az irodalomnak feladata volna az egyetértés, a béke, a solidaritás evangéliumát hirdetni az emberek között. Mi lesz ebből ? Előáll egy Arkolay s egy tollvonással letörüli a nemzetek felét Európa mappájáról, mint olyanokat, kiknek az existentiához joguk nincs, s kiket irtani, pusztítani kegyes cselekedet. Erre egyszerűen azt mondhatjuk, hogy őrült. Előáll About, s a mi szennyet, mocskot egy szellemdús, jeles publicista szellemi tárházában összeszedhetni, reá önti ellenfelére. Mintha bizony egy tiszteletet érdemlő nagy, nemes ellenséget nem lenne nagyobb dicsőség legyőzni, mint egy olyat, akiről azt akartuk elhitetni a világgal, hogy hitvány, gyáva, alávaló, s mintha egy óriástól legyőzetni nagyobb szégyen volna, mint egy nyomoréktól. Szemébe köp annak, akit arra érdemesített, hogy kardot emeljen ellene. Még ez is excusálható, mert hisz egy vérező, letiport nemzet fia mondja, hazája sebeinek sajgó fájdalmában. De mit szóljunk az olyan emberekre, akiknek ily kifakadásokra sem a szellemi törpeség — mert tanultak és okosok, — sem a méltatlanság tudata — mert nem panaszkodhatnak rajtuk elkövetett méltatlanságokon — jogot nem ad ? Tehát se bárgyúság, se meggyőződés nem képezi szidalmaik indokát. Mi hát ? Az ember hajlandó volna azt hinni, hogy valahonnan meg vannak fizetve. Szól pedig ez a hosszú bevezetés az „Augsburger Allgemeine Zeitungnak“ a mi hagyományos jóakarónknak, aki még most is, a délnémet fegyverek diadalának mámorában ráér velünk, szegény néppel foglalkozni. S micsoda incidensből ? Uramfia ! Hát azért, mert a pletykák atlanti tengerében újra felmerült, talán most ezredikszer az óriás kigyó, hogy Andrássy Beust helyére lép. — Tyhü, kruczi türken! no csak az kellene még, hogy Ausztria magyar provinczia legyen! De már ezt nem tűrjük, hogy a német elemet ennyire lábbal tiporják, s a németség legerősebb támaszát Ausztriában ad acta tegyék. Mit tudja a magyar, mi az az osztrák birodalom? Ausztriában egyedül a német elem hegemonikája jogos. A többi fajok nem lelkesülnek az osztrák eszméért. Elhagyván a magyarokat mocskoló részt csak a következőt emeljük ki a kérdéses czikkből: „Akik Világosnál — úgymond az „Allgemeine“ — inkább a muszkok előtt tették le a fegyvert, hogy az osztrákok előtt ne legyen mit letenniök, s azoknak adja meg most magát Austria? Akik az aradi vérpadról elmenekültek, s kiknek nyakára Haynau a „hentes“ tette volt lábát, azok legyenek most urak Ausztriában ? Az az ember, kit mint az árnyék követ a német fajrokonság traditiója, azoknak engedje most át a helyét, kik a habsburg-dynastiát trónvesztettnek jelentették ki ? Ez az ember megérdemelné sorsát, mert három évi hivataloskodása alatt nem tudta faját megoltalmazni az elnyomatástól; megérdemli, ha hivataloskodása utolsó fázisát nem használja fel arra, hogy a németeket nyílt ellenállásra hivja fel nemzetiségök minden ellensége ellen, úgy kell neki, és a népnek is, ha Ausztria halálos ellenségének megengedik, hogy túl a Lajthán mindent ami német, vérrel, vassal és nyomdafestékkel kiirtson. Akik az erdélyi szászokat elnyomták, most ezzel a 10 millió osztrák németből álló maradványnyal akarnak kísérletet tenni. Jöjjenek! majd meglelik jutalmukat! Beust vagy Andrássy ! ez alternatíva miatt kelljen elkeseredett háborúra 35 millió ember. Érdemes is! De mégis szint kell vallanunk. Becsületünk, lételünk forog koczkán. Mikor a német ném lét a civilisatio élére lép, akkor a német népnek Austriában nem szabad magát megfogatni az egyesült magyar-aláv faj által neki vetett tőrben. Nem engedhetjük, Ausztria miatt, melynek egyedül a német néptörzs képezi alapját. A magyar ellenségének tekinti, a lengyel gyűlöli, a cseh utálja. Csak a német becsüli Ausztriát nagyra. Aki Ausztriát szereti, ne állítsa az osztrák németséget azon alternatíva elé: porosz legyen-e vagy magyar. Ausztria magyar provinczia nem lesz soha. No kedves néni, ezért ugyan kár volt görcsöket kapni! Nem szükség azt a harangot mindjárt félreverni, mert, ily viharos időben, könnyen beleüthet a menykő. Lássa, kegyedet valaki nagyon felültette. Nem úgy van ám a dolog, ahogy kegyed hiszi. Higyye meg, hogy mi nagyon csendes emberek vagyunk, mi már régen lemondtunk minden hódítási vágyról hosszú időre, mert az örökkévalóság hosszú idő. Nem bántunk mi senkit, csak minket ne bántson senki. Hiszen kegyed maga mondja, hogy „hiába képzeli Magyarország, hogy még ő is számít valamit Európa tanácsában.“„80,000 honvéddel, műszaki csapatok, tüzérség nélkül“, mikről olyajkbigyesztő módon nyilatkozik, nem igen megyünk világot hódítani. Örülünk, ha szépszerivel megmenekszünk attól, hogy barackmagot törjenek a fejünkön. Mi nem nyomjuk el a köztünk lakó németeket. Jöjjön egyszer ide, fog-e hallani csak egy panaszt is, kivéve azt, amit kegyetek mesterségesen csináltak valahol — Augsburgban. Bizony nem! Biztosíthatjuk, hogy széles Magyarországot beutazhatja a nélkül, hogy csak egy kukkot is kénytelen legyen megtanulni nyelvünkből, s Magyarország fővárosában elmulathat egy hétig, anélkül, hogy egy árva szót hallanak magyarul. Oh mi nagyon udvariasak vagyunk az idegenek, kivált a németek irányában. Öröme telhetik bennünk. Várjon az által, ha Andrássy jutna a külügyek élére, magyar provinczia lesz-e Ausztriából ? azt nem tudjuk. De annyi bizonyos, hogy azért, mert most Beust úr a külügyér, nekünk még eszünk ágába se jutott magunkat szász provincziának tartani. Egészen új doctrina lenne az, hogy amely nemzetiség nyelvét legjobban beszéli valamely állam külügyminisztere, olyan nemzetiségű kénytelen lenni az az állam. Higgye meg, nem azért beszélünk,mintha nagyon vágynók Andrássyt a „birodalmi“ külügyek élén látni. Mi az egész mostani birodalmi kancellársággal úgy vagyunk, hogy legjobban szeretnék a többi „birodalmi közös” dolgokkal együtt eltörülni, s állítani helyébe egy „külügyminisztériumot,amely a parlamenti többség kifolyása s a törvényhozásnak felelős volna. Ilyen „vicecsászársági” intézményt a parlamentáris formákkal sehogy sem tudunk összeegyeztetni. Önök e tekintetben jobb theoretikusok. De végre is, honnan állíthatja ön oly bizonyossággal, hogy Andrássy lép Beust helyére? Mi nem látunk oly symptomákat, melyek ezt gyaníttatnák, s higyye meg, hogy a hivatalos „Wiener Zeitung“ ha még meg nem unta e hit folytonos dementálását, azt a gorombaságot fogja elkövetni holnap, hogy a kegyed hirét „kávépletykának“ declarálja. Emlékezzék rá! „Az osztrák németséget ne tegyék a valutra : porosz legyen-e vagy magyar. Mert magyar nem lesz soha.“ Hm........... Törs Kálmán: Orosz vélemény a béke mellett. Aprusophil „Szt.Péterburgskija Vjedomosti“n kívül a többi orosz lapok egyhangúlag állítják, hogy itt van már az ideje arról gondoskodni, miszerint a jelen háború bármily módon befejeztessék , mert azt többé nem lehet francziaporosz ellenségeskedésnek tekinteni, hanem olyannak, mely egész Európa érdekeit megsértette. — Megengedi, hogy Poroszország Elsaast és Lotharingiát magához csatolja, annyit tenne, mint saját személye és birtoka ellen működni. Európa sorsa a semleges hatalmak kezében van; addig kell a porosz vágyaknak ellenállani, mig a második új adagra óriás erőt nem irányoz; akkor késő lesz diplomatizálni. A szt. pétervári „Birzsevija Vjedomosti“ vezérczikkét így kezdi: „az 1864-ik évben Dánországgal, két évvel később Ausztriával, négy évvel azután Francziaországgal — Poroszország háborút viselt — ha ez progressiv igy fog menni, 1878-ban nekünk is ellenséget kell várnunk? Lehet, hogy még előbb is. Oroszországnak készen kell holnap lennie; — nem már ma. De nem csak hadsereggel és pénzzel — azok Francziaországot sem mentették meg. — Oroszországnak erkölcsi erővel — azaz nemzeti érzülettel, azon erővel, mely Poroszországban nincs — és mely erőhiány miatt Austria elbukott, s talán Francziaország is bukni fog — kell készen állnia.“ Ezután nevezett lap Ausztria és Francziaország gyöngeségének okait keresvén, azokat abban találja, hogy a nemzeteket esztelen kormányzat által idegenítették el maguktól. Bismarcknak érdemét csak abban látja hogy ezen gyönge oldalakat kikémelte, és a lehető legjobban használta fel. Az orosz kormánynak szivére köti, nehogy Sedan Oroszországra nézve valamikép keservesebb eredményű legyen mint Sebastopol volt. Csehország közjoga. A cseh országgyűlés majoritása feliratához , melyet közlött már a Hon egy emlékiratot csatolt, s ebben részletesen fejtegeti Csehországnak sokak által kétségbevont és sokfélekép vitatott közjogát. Megismertetjük olvasóinkkal ezen emlékiratot, mert nevezetes adalék Ausztria alkotmányviszályaihoz. A politikai küzdelemnek tárgyát úgy is az képezi, hogy a cseh nemzeti párt Csehországnak ősi, történelmi és szentesített közjogára hivatkozik, mig a németek, az alkotmányhívek tábora, mereven tagadja ily közjog lételét s egyébnek nem tekinti a cseh nemzeti párt törekvését, mint mellette régi penészes okmányokon alapuló prokátori körmönfontságnak. Minél kávosabb a csehek kitartása, — annál nagyobb fontosságot nyer az úgynevezett „cseh közjog.“ S mert a csehek kitartása úgy látszik csakugyan szívós, — figyelmet érdemel az a zászló melyet kitűztek, s mely köré Csehország lakosságának nagy része csoportosult. A cseh királyság s a jelenleg uralkodó dinasztia közti viszony — mondja az emlékirat — alapja azon szerződés, mely Ferdinand császárnak (akkor még csak főherczegnek) 1526 okt. 23-án a cseh országgyűlésen királylyá választatása által köttetett Ezen szerződésben, — mely egyszersmind alapját véte meg az ausztriai császárságnak — I. Ferdinánd kétszer — 1527. jan. 30-án és febr. 24 én kötelezé magát, hogy az ország alkotmányát fenn fogja tartani, az ország és képviseletének jogait és privilégiumait tisztelni fogja,s védeni fogja Csehország s a cseh korona integritását és souverainitását, elismervén azt is, hogy Csehország szabad akaratból, és nem holmi kötelezettségiből választátt királynak. Ez a szerződés utódainak elismervénye és koronázási esküje által mindannyiszor megerősítést nyert egész terjedelmében, amennyiben a koronázási országgyűléseken változás alá nem jött. Miután azonban oly okokból, melyeket itt nem szükséges megítélni, Csehország protestáns rendes felkelésre látták magukat kényszerítve, és ez legyőzetett II. Ferdinánd feljogosítottnak hitte magát az ország összes nyilvános jogát (a hozzá hű maradt katolikusokét is) eljátszották decretálni, a szerződést, melyre maga is megesküdött, egyoldalúlag megszegni, és a csehekre ootrogálta az 1627. május 10 iki tartományi szervezetet. Ebben ugyan magához vonta a törvényhozási jogot, de 1627. május 29 iki rendeletében „Confirmatio privilegiorum“ czím alatt elismerte az ország privilégiumait. Az ily módon megerősített privilégiumok, a tartományi szervezettel együtt — és nem ez utóbbi egymaga, mely csak a magánjogra vonatkozik — képezte tényleg a cseh korona nyilvános jogát. Ezt a jogot fentarta maga II. Ferdinand is, s kötelező erre a maga utódait is, kik Csehország trónjára fognak ülni. A törvényhozási jognak általa kimondott korlátoltságát enyhitő III. Ferdinand a „novella declaratoria által, melyet 1640. febr. 1-én adott ki, melyben az országgyűlésnek II. Ferdinand által elvett kezdeményezési jogát visszaadta, oly formán, hogy „csekélyebb“ tárgyakat— a királyi előterjesztések megoldása után, és olyakat, melyek a korona jogaiba nem vágnak bele — tárgyalás alá vehet az országgyűlés, de ezek királyi helybenhagyás elé terjesztendők. Más nevezetes mozzanat Csehország közjogára nézve a pragmatica sanctio, mely az ország közjogát fennhagyja, s csak a közös és együttes uralkodóról rendelkezik. Ez az alaptörvény a cseh országgyűlés által 1720. oct. 12-én fogadtatott el, az ország jogainak és privilégiumainak határozott fentartásával, s azon remény kifejezésével, hogy ő felsége ezen alaptörvényt meg fogja tartani. Hasonló határozatokat hoztak a cseh korona országai: Morva 1720 okt. 17 én, Szilézia 1720. okt. 21 én. Ezekben, valamint minden más nevezetesebb kérdésben a cseh országgyűlés határozata meghallgattatott, így mikor a cseh territórium érintéséről (a két Lausitz átadása György szász választó fejedelemnek, Szilézia átadása II. Frigyesnek) volt szó, a cseh országgá ülés beleegyezése mindig ki lön kérve. További fejleményt ért a cseh közjog II. Lipótnak az 1790. országgyülés kívánságaira adott 1791. augusztus 12-diki nyilatkozata által melyben az alkotmány megállapítását s megváltoztatását, úgy az egész országot illető törvények hozását a cseh országgyűlés jogai közé sorozza. És van még egy fontos mozzanat: I. Ferencz császár és király 1804. aug. 1-jétől kelt nyílt parancsa, melyben az osztrák császári czím felverésének alkalmából kijelenti, hogy valamenynyi királyságai, fejedelemségei és tartományai eddigi czímei, alkotmányai, előjogai és viszonyai érvényben maradnak továbbra is, s hogy a magyar és cseh királylyá koronázás meg fog tartatni ezentúl is. Valamennyi újabb aktus által tehát megerősittetett azon közjog, mely már II. Ferdinand király alaptörvényeiben gyökerezik. Ezek összege,— amint fenálltak II. Ferdinand óta 1848-ig, — képezi a cseh korona közjogát, mely valamennyi király által I. és II. József kivételével, megerősittetett, és esküvel pecsételtetek. Midőn V. Ferdinand 1848-ik decz. 2-án I. Ferencz József javára lelépett, másként nem adhatta át ezen koronát, mint az azzal járó kötelezettségekkel együtt. Kiegészítő tudósítások Sedanból. A „Pali Mail Gazette“ jelentéséből átveszszük a következőket: „Chevente helység felett egy magas halom emelkedik, honnan pompás kilátás nyílik nemcsak Sedanra, hanem a Maaß völgyére is több mértföldre. E halom, melyen a király, Bismarck gr., Roon, Moltke tirnokok és törzskari tisztek (köztük Sheridan és Forsyth tirnokok az Egyesült Államok egyenruhájában) gyűltek össze, mintegy három (angol) mértföldnyire van Sedantól. Balról tőlünk, mintegy egy mértföldnyire egy más magaslat emelkedik, melyen egy útonépült ízléstelen kastély áll, mely előtt a koronaherczeg és törzskara foglaltak helyet. A völgyben balra nagy tömegben porosz lovasság volt felállítva, mely a franczia ágyuk lőtávolából kiesett. Még tovább balra, de a mi látkörünkön kivül, állottak a württembergiek tartalékban azon esetre, ha a mindenütt körülzárt franczia hadsereg megkisértené arra kitörni. A lovasság előtt egy fél mértföldre a Maas folyik. A poroszoknak ennek jobb partján hat ágyúból álló ütegük volt, mely nekik a harcz kezdetén nagy szolgálatokat tett. Ez ütegen túl Floing helység állt, melyet már kora reggel a franczia pattantyúk felpörköltek. A porosz vonal e falunál egy mértföldnyire terjedt egészen a condéi és sedani nagy erdőkig, melyek a belga határig kiterjeszkednek és a nagy ardeni erdő kiegészítő részét képezik. Jobbról tőlünk, mintegy három mérföldre, volt Sedan, melynek épületjeit és ószerű erőditvényeit puszta szemmel láthattuk. Sedan mellett van la Garenne erdő, és ez erdő s a város közt álltak a franczia csapatok, melyek egy része, úgy látszik, egész napon át tétlen maradt. A város keleti részén csekély magaslat van, ezen álltak a franczia ütegek, melyek átellenében a szászok álltak a koronaherczeg vezérlete alatt. A szászok mögött a porosz gárdák álltak tartalékban,hogy a franciáknak carignani vagy montmédyi útjukban gátat vessenek. A szászok és a mi állásunk közt Sedantól délkeletre a Maas mindkét partján két bajor hadtest volt. Közvetlenül tőlünk jobbra volt a la raarseei erdő, e közt és Sedan közt a térség lankái, hol a bajor tüzérség foglalt helyet, mely alattunk egész nap dörögtette az ágyukat. Továbbá írja levelező:... Az egész vonalon egy pillanatra a tüzelés megszűnt. Bismark ez alatt az amerikai és angol ismerőkkel társalgott. „Én megmondtam a belga hadügyminiszternek, hogy míg a belga csapatok mindent elkövetnek a határokon átkelő franczia csapatok lefegyverezésére“ így szólt Bramark, „addig Belgium semlegességét szigorúan fentartom ; ha azonban a belgák hanyagságból vagy tehetlenségből nem fegyvereznek le minden határokon átkelő franczia egyenruhás egyént, akkor mi csapatainkkal az ellenséget nyomban követjük a semleges területre, és föltesszük, hogy a francziák voltak elsők, kik a belga semlegességet megszegték.Én egy tekintetet vetettem a határokon felállított belga csapatokra, — téve hozzá Bismark, „és megvallom, hogy nem nagy vele-