A Hon, 1870. szeptember (8. évfolyam, 207-236. szám)

1870-09-13 / 219. szám

219. szám Vill. évfolyam Reggeli kiadás. Pest, 1870. Kedd, September 13 Indóhivatal: Ferencziek tere 7.sz. földszint- Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra...........................1 frt. 86 kr. 3 hónapra...........................5 „ 50 „ 6 hónapra.........................11 „ — „ Az esti kiadás postai különküldéséért felül­fizetés havonkint .......................30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető , s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAT ÉS KÖZGAZDÁSZAT! NAPILAP. Szerkesztési iroda : Ferencziek-tere 7. sz. Beiktatási dij: 9 hasábos ilyféle betű sora ... 9 kr. Bélyegdij minden be­itatásért . . 30 „ Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás n.ol lett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyilt-téri 5 hasábos petit sorért . . 25 kr. Az előfizetési- és hirdetmény - dij a t.v kiadó­ hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza Előfizetési árak „A HON“ 1870. II. félévére. September hóra ..... 1 frt 85 kt. September—decemberre (4 hóra) 7 „ 35 „ Az esti kiadta postai kü­lönkü­l­­déseért felulfizetés havonkint 30 „ Pest, június hóban 1870. A Moma kiaadóhivatalft. PEST, SEPTEMBER 12. A háború mint absurdum. Ez a hadjárat nem háború többé, ha­nem rendszeresített népvándorlás : a hábo­rúnak ad absurdum deducálása. Az egyik nemzet lóra ülteti, fegyver­be állítja és ráviszi a szom­széd országra összes éptagú fér­filakosságát;­­— a másik nemzet is hason­lót tesz azután. Lehet ennek a háborúnak valami bé­kekötés a vége ? Eltiprás, agyongázolás, a kimerültség ájulása igen, de békekötés soha. Azt mondják, hogy a poroszok, ha Párisba bemehetnek, diktálni fogják a békét. Kinek ? Császár nincs, a köztársaságot nem is­merik el. Az egész franczia nemzetnek ? Hisz az egy olyan leigázhatatlan nagy tömeg, hogy azt egészen át nem nyalábolhatják soha; ha leverik a keleti részét, feltámad a nyugati része. Nem addig kényszerül-e verekedni ember ember ellen, míg az utol­só töltény el nem fogyott ? És hát ez a kilátás legyen-e ezentúl Európa minden népére nézve ? Hogy senki negyvenötéves koráig ne lehessen bizton családi tűzhelyénél a fe­lől, hogy egy rut napon valamelyik koro­nás fö­rész álma miatt nem szólítják-e ki családja köréből, s nem viszik-e hazájától száz mérföldnyi távolra megdögleni mint veszett ebet egy ismeretlen ellenség po­kolgépe elé ? Az országok békés polgár­sága, mely szánt, vet, kenyeret teremt, műhelyében dolgozik, — a tanár, ki népet nevel, a kereskedő, ki üzletet visz, az or­vos, ki ápol, az ügyvéd, a biró, a költő, a művész, a családapa mindennap remegve nyúlhat a hírlap után felsóhajtva: ar Is­ten, nem jutott-e valami az uralkodómnak eszébe, a­miért nekem rögtön itt kell hagynom szántatlan földemet, gazdaságo­mat, műhelyemet, tanszékemet, üzletemet, betegeimet, ügyfeleimet, tudományom, művészetem terét, feleségemet, gyerme­keimet, a­kiket körülbelül nem is fogok többé látni, mert hisz az újabbkori had­járat védelemre nem talált fel semmit csak az öldöklésre. A régibb korban legalább volt paizs és pánczél. S ha a királyok elvitték alattva­lóikat a halál mezejére, legalább adtak testükre olyan vaslemezeket, a­mik meg­nehezítették a gyilkolás munkáját. Ilyen paizsa, vértje a mostani kornak is van, csak hogy a népek, úgy látjuk, elég oktalanok azt nem használni. Ezen paizs a honvédelmi törvény. Minden honvédelmi törvény különbsé­get tesz a katonaság és a honvédség kö­zött. A honvédség (Landwehr) csak a hon védelmére állítható ki törvény és al­kotmány szerint. A határon kívül csak a rendes hadsereg vihető.­­ Azoknak a sebe is fáj ugyan az egész nemzetnek, de ütközeteikből vagy diadal lesz, vagy veszteség, s béke következik utána. Ha a honvédség is túl vihető az ország határán, akkor nincs vége a hábo­rúnak, a­míg egy épkézláb ember van odahaza. Ez bolond tan! Hisz ez az ítélet napjához vezet, ha az európai államok in­solidum nem kötele­zik egymást, hogy az ellenséges földön csak rendes hadseregeikkel harczolnak, s honvédseregeiket csupán a határon be­tört ellenség ellen használják. Ezt épen úgy megállapíthatnák, mint azt, hogy a tábori kórházakra nem lőnek, hogy mér­get nem használnak, hogy a foglyokat le nem ölik. S a­ki a conventio ellen vétne, jogot adna minden szomszédjának, hogy az egyezmény végrehajtására fegyverrel kényszerítse. Úgy de ebből akkor az lenne,hogy egy invasionális hadsereg rögtön hátrányban áll, mihelyt ellenség földére jut, mert a­míg saját segédhadát, a honvédséget­­ott­hon hagyni kénytelen, addig az ellenség földén annak nemcsak rendes hadsere­gét, hanem honvédségét is maga előtt ta­lálja. De hisz épen ez kell, hogy a győztes­nek fék legyen a szájában a győzelem után, hogy a betörő a foglaló sereg előtt álljon mindig az erősebb ok a becsületes béke megkötésére, hogy annak legyen megnehezítve az elbizakodás, a kinek ked­vezett a szerencse. Mi nem látjuk más módját azon végzet megakadályozásának, hogy az általános fegyverkötelezettség rendszere mellett az európai háborúk a késdöfések harczává, a népkiirtás bevégezhetlen tusájává s min­den civilisatiót elpusztító guerilla harcz­­czá ne fajuljanak. — Minden állam le­gyen kötelezve honvédségét csak a ha­zája határán belül használni. S ki ügyelhet fel legelső sorban arra, hogy az a törvény megtartassák ? Maga a népképviselet. Mert hiszen honvédelmi törvény csak ott lehet, a­hol törvényhozás van. Absolut uralkodás mellett nem fegy­verzik föl a nemzetet, csak a katonát, a­mire jó okuk van. Tehát, hogy az alkot­mányos államok honvédelmi törvénye megtartassák, arra legelőször is köteles­sége felügyelni a képviselő testületnek. S ha ez a képviselő testület bír elég bátorsággal kormányát, sőt uralkodóját idején figyelmeztetni a törvény megtartá­sára ; ha nem lobban fel hamis dicsvágy­­tól tüzelve polgártársai százezreinek vé­­rével adakozó lenni, ha fentartja a nagy emberiségi és hazafias elvet, hogy fegy­vert mindannyian viseljünk a hazánk védelmére, s ott vérünkkel pazarlók legyünk;de idegen országok meg­­hóditására a vérrel fukarok , — akkor kitalálta azt a pakst s azt a vértet, mely­­lyel az ujabbkori csata-pokolgépek ellen polgártársait befedezte. Különben a békesség lesz absurdum. Jókai Mór: Nénike panasza. Igazán szükség volt már a komoly fel­szólalásra, hogy legalább szellemi fegy­verek viselői ne szítsák az emberek közt a fajharczot, s ne hirdessenek egymás el­len irtóháborút ! Ijesztő mérvben kezd terjedni az en­­gesztelhetlenség, a gyűlölet, a halálos el­lenségeskedés irodalma, holott az iroda­lomnak feladata volna az egyetértés, a béke, a solidaritás evangéliumát hirdetni az emberek között. Mi lesz ebből ? Előáll egy Arkolay s egy tollvonással letörüli a nemzetek felét Európa mappá­járól, mint olyanokat, kiknek az existen­­tiához joguk nincs, s kiket irtani, pusztí­tani kegyes cselekedet. Erre egyszerűen azt mondhatjuk, hogy őrült. Előáll About, s a mi szennyet, mocskot egy szellemdús, jeles publicista szellemi tárházában összeszedhetni, reá önti ellen­felére. Mintha bizony egy tiszteletet érdemlő nagy, nemes ellenséget nem lenne na­gyobb dicsőség legyőzni, mint egy olyat, a­kiről azt akartuk elhitetni a világgal, hogy hitvány, gyáva, alávaló, s mintha egy óriástól legyőzetni nagyobb szégyen volna, mint egy nyomoréktól. Szemébe köp annak, a­kit arra érdemesített, hogy kardot emeljen ellene. Még ez is excusálható, mert hisz egy vérező, letiport nemzet fia mondja, hazája sebeinek sajgó fájdalmában. De mit szóljunk az olyan emberekre, a­kiknek ily kifakadásokra sem a szellemi törpeség — mert tanultak és okosok, — sem a méltatlanság tudata — mert nem panaszkodhatnak rajtuk elkövetett mél­tatlanságokon — jogot nem ad ? Tehát se bárgyúság, se meggyőződés nem képezi szidalmaik indokát. Mi hát ? Az ember hajlandó volna azt hinni, hogy valahonnan meg vannak fizetve. Szól pedig ez a hosszú bevezetés az „Augsburger Allgemeine Zeitungnak“ a mi hagyományos jóakarónknak, a­ki még most is, a délnémet fegyverek diada­lának mámorában ráér velünk, szegény néppel foglalkozni. S micsoda incidensből ? Uramfia ! Hát azért, mert a pletykák atlanti tengerében újra felmerült, talán most ezredikszer az óriás kigyó, hogy Andrássy Beust helyé­re lép. — Tyhü, kruczi türken! no csak az kellene még, hogy Ausztria magyar pro­­vinczia legyen! De már ezt nem tűrjük, hogy a német elemet ennyire lábbal ti­porják, s a németség legerősebb támaszát Ausztriában ad acta tegyék. Mit tudja a magyar, mi az az osztrák birodalom? Ausz­triában egyedül a német elem hegemonik­áj­a jogos. A többi fajok nem lelkesülnek az osztrák eszméért. Elhagyván a magya­rokat mocskoló részt csak a következőt emeljük ki a kérdéses czikkből: „Akik Világosnál — úgymond az „Allgemei­ne“ — inkább a muszkok előtt tették le a fegy­vert, hogy az osztrákok előtt ne legyen mit le­­tenniök, s azoknak adja meg most magát Aus­tria? Akik az aradi vérpadról elmenekü­ltek, s kiknek nyakára Haynau a „hentes“ tette volt lábát, azok legyenek most urak Ausztriában ? Az az ember, kit mint az árnyék követ a német fajrokonság traditiója, azoknak engedje most át a helyét, kik a habsburg-dynastiát trónvesztett­nek jelentették ki ? Ez az ember megérdemelné sorsát, mert három évi hivataloskodása alatt nem tudta faját megoltalmazni az elnyomatástól; megérdemli, ha hivataloskodása utolsó fázisát nem használja fel arra, hogy a németeket nyílt ellenállásra hivja fel nemzetiségök minden el­lensége ellen, úgy kell neki, és a népnek is, ha Ausztria halálos ellenségének megengedik, hogy túl a Lajthán mindent ami német, vérrel, vassal és nyomdafestékkel kiirtson. Akik az erdélyi szászokat elnyomták, most ezzel a 10 millió­ osztrák németből álló­ marad­ványnyal akarnak kísérletet tenni. Jöjjenek! majd meglelik jutalmukat! Beust vagy An­drássy ! ez alternatíva miatt kelljen elkeseredett háborúra 35 millió ember. Érdemes is! De mégis szint kell vallanunk. Becsületünk, lételünk forog koczkán. Mikor a német ném lét a civilisatio élére lép, akkor a német népnek Austriában nem szabad magát megfogatni az egyesült magyar-aláv faj által neki vetett tőrben. Nem engedhetjük, Ausz­tria miatt, melynek egyedül a német néptörzs képezi alapját. A magyar ellenségének tekinti, a lengyel gyűlöli, a cseh utálja. Csak a német be­csüli Ausztriát nagyra. A­ki Ausztriát szereti, ne állíts­a az osztrák­ németséget azon alternatíva elé: porosz legyen-e vagy magyar. Ausztria ma­gyar provinczia nem lesz soha. No kedves néni, ezért ugyan kár volt görcsöket kapni! Nem szükség azt a ha­rangot mindjárt félreverni, mert, ily viha­ros időben, könnyen beleüthet a menykő. Lássa, kegyedet valaki nagyon felül­tette. Nem úgy van ám a dolog, a­hogy kegyed hiszi. Higyye meg, hogy mi na­gyon csendes emberek vagyunk, mi már régen lemondtunk minden hódítási vágy­ról hosszú időre, mert az örökkévalóság hosszú idő. Nem bántunk mi senkit, csak minket ne bántson senki. Hiszen kegyed maga mondja, hogy „hiába képzeli Ma­gyarország, hogy még ő is számít vala­mit Európa tanácsában.“„80,000 honvéd­del, műszaki csapatok, tüzérség nélkül“, mikről oly­ajkbigyesztő módon nyilat­kozik, nem igen megyünk világot hódíta­ni. Örülünk, ha szépszerivel megmenek­­szü­nk attól, hogy barac­kmagot törjenek a fejünkön. Mi nem nyomjuk el a köztünk lakó né­meteket. Jöjjön egyszer ide, fog-e hallani csak egy panaszt is, kivéve azt, a­mit ke­gyetek mesterségesen csináltak valahol — Augsburgban. Bizony nem! Biztosít­hatjuk, hogy széles Magyarországot be­utazhatja a nélkül, hogy csak egy kuk­kot is kénytelen legyen megtanulni nyel­vünkből, s Magyarország fővárosában elmulathat egy hétig, a­nélkül, hogy egy árva szót hallana­k magyarul. Oh mi nagyon udvariasak vagyunk az idegenek, kivált a németek irányában. Öröme telhetik bennünk. Várjon az által, ha Andrássy jutna a külügyek élére, magyar provinczia lesz-e Ausztriából ? azt nem tudjuk. De annyi bizonyos, hogy azért, mert most Beust úr a külügyér, nekünk még eszünk ágá­ba se jutott magunkat szász provincziá­­nak tartani. Egészen új doctrina lenne az, hogy a­mely nemzetiség nyelvét legjob­ban beszéli valamely állam külügymi­nisztere, olyan nemzetiségű kénytelen lenni az az állam. Higgye meg, nem azért beszélünk,mint­ha nagyon vágynók Andrássyt a „biro­dalmi“ külügyek élén látni. Mi az egész mostani birodalmi kanc­el­­lársággal úgy vagyunk, hogy legjob­ban szeretnék a többi „birodalmi közös” dolgokkal együtt eltörülni, s állítani he­lyébe egy „külügyminisztériumot,a­mely a parlamenti többség kifolyása s a tör­vényhozásnak felelős volna. Ilyen „vice­­császársági” intézményt a parlamentáris formákkal sehogy sem tudunk összeegyez­tetni. Önök e tekintetben jobb theoreti­­kusok. De végre is, honnan állíthatja ön oly bizonyossággal, hogy Andrássy lép Beust helyére? Mi nem látunk oly symptomá­­kat, melyek ezt gyaníttatnák, s higy­ye meg, hogy a hivatalos „Wiener Zeitung“ ha még meg nem unta e hit folytonos dementálását, azt a gorombaságot fogja elkövetni holnap, hogy a kegyed hirét „kávépletykának“ declarálja. Emlékez­zék rá! „Az osztrák németséget ne tegyék a valutra : porosz legyen-e vagy magyar. Mert magyar nem lesz soha.“ Hm........... Törs Kálmán: Orosz vélemény a béke mellett. Aprusophil „Szt.Péterburgskija Vjedomosti“n kívül a többi orosz lapok egyhangúlag állítják, hogy itt van már az ideje arról gondoskodni, miszerint a jelen háború bár­mily módon befe­jeztessék , mert azt többé nem lehet franczia­­porosz ellenségeskedésnek tekinteni, hanem olyannak, mely egész Európa érdekeit megsér­tette. — Megengedi, hogy Poroszország Elsaast és Lotharingiát magához csatolja, annyit tenne, mint saját személye és birtoka ellen működni. Európa sorsa a semleges hatalmak kezében van; addig kell a porosz vágyaknak ellenállani, mig a második új adagra óriás erőt nem irányoz; akkor késő lesz diplomatizálni. A szt. pétervári „Birzsevija Vjedomosti“ ve­­zérczikkét így kezdi: „az 1864-ik évben Dánor­­szággal, két évvel később Ausztriával, négy év­vel azután Francziaországgal — Poroszország háborút viselt — ha ez progressiv igy fog men­ni, 1878-ban nekünk is ellenséget kell várnunk? Lehet, hogy még előbb is. Oroszországnak ké­szen kell holnap lennie; — nem már ma. De nem csak hadsereggel és pénzzel — azok Fran­­cziaországot sem mentették meg. — Orosz­országnak erkölcsi erővel — azaz nemzeti érzü­lettel, azon erővel, mely Poroszországban nincs — és mely erő­hiány miatt Austria elbukott, s talán Francziaország is bukni fog — kell ké­szen állnia.“ Ezután nevezett lap Ausztria és Francziaor­szág gyöngeségének okait keresvén, azokat ab­ban találja, hogy a nemzeteket esztelen kor­mányzat által idegenítették el maguktól. Bis­marcknak érdemét csak abban látja hogy ezen gyönge oldalakat kikémelte, és a lehető legjob­ban használta fel. Az orosz kormánynak szivére köti, nehogy Sedan Oroszországra nézve valami­kép keservesebb eredményű legyen mint Sebas­topol volt. Csehország közjoga. A cseh országgyűlés majoritása feliratához , melyet közlött már a Hon egy emlékiratot csatolt, s ebben részletesen fejtegeti Csehország­nak sokak által kétségbevont és sokfélekép vi­tatott közjogát. Megismertetjük olvasóinkkal ezen emlékira­tot, mert nevezetes adalék Ausztria alkotmány­visz­ályaihoz. A politikai küzdelemnek tárgyát úgy is az képezi, hogy a cseh nemzeti párt Cseh­­országnak ősi, történelmi és szentesített közjo­gára hivatkozik, mig a németek, az alkotmány­­hívek tábora, mereven tagadja ily közjog lételét s egyébnek nem tekinti a cseh nemzeti párt tö­rekvését, mint mellette régi penészes okmányo­kon alapuló prokátori körmön­fontságnak. Minél kávosabb a csehek kitartása, — annál nagyobb fontosságot nyer az úgynevezett „cseh közjog.“ S mert a csehek kitartása úgy látszik csakugyan szívós, — figyelmet érdemel az a zászló melyet kitűztek, s mely köré Csehország lakosságának nagy része csoportosult. A cseh királyság s a jelenleg uralkodó dinasztia közti viszony — mondja az emlékirat — alapja azon szerződés, mely Ferdinand császárnak (akkor még csak főherczegnek) 1526 okt. 23-án a cseh or­szággyűlésen királylyá választatása által kötte­tett Ezen szerződésben, — mely egyszersmind alapját véte meg az ausztriai császárságnak — I. Ferdinánd kétszer — 1527. jan. 30-án és febr. 24 én kötelezé magát, hogy az ország alkotmányát fenn fogja tartani, az ország és képviseletének jogait és privilégiumait tisztelni fogja,s vé­deni fogja Csehország s a cseh ko­rona integritását és souverainitá­­s­á­t, elismervén azt is, hogy Csehország szabad akaratból, és nem holmi kötelezettségi­b­ő­l választá­tt királynak. Ez a szerződés utódainak elismervénye és koronázási esküje által mindannyiszor meg­erősítést nyert egész terjedelmében, a­mennyiben a koronázási országgyűléseken vál­tozás alá nem jött. Miután azonban oly okokból, melyeket itt nem szükséges megítélni, Csehország protestáns rendes felkelésre látták magukat kényszerítve, és ez legyőzetett II. Ferdinánd feljogosítottnak hitte magát az ország összes nyilvános jogát (a hozzá hű maradt katolikusokét is) eljátszották decretálni, a szerződést, melyre maga is meges­küdött, egyoldalúlag megszegni, és a csehekre ootrogálta az 1627. május 10 iki tartományi szervezetet. Ebben ugyan magához vonta a tör­vényhozási jogot, de 1627. május 29 iki rende­letében „Confirmatio privilegiorum“ czím alatt elismerte az ország privilégiumait. Az ily módon megerősített privilégiumok, a tartományi szervezettel együtt — és nem ez utóbbi egymaga, mely csak a magánjogra vo­natkozik — képezte tényleg a cseh korona nyil­vános jogát. Ezt a jogot fentarta maga II. Ferdi­nand is, s kötelező erre a maga utódait is, kik Csehország trónjára fognak ülni. A törvényhozási jognak általa kimondott kor­látoltságát enyhitő III. Ferdinand a „no­vella declaratoria által, melyet 1640. febr. 1-én adott ki, melyben az országgyűlésnek II. Ferdi­nand által elvett kezdeményezési jo­gát visszaadta, oly formán, hogy „csekélyebb“ tárgyakat— a királyi előterjesztések megoldása után, és olyakat, melyek a korona jogaiba nem vágnak bele — tárgyalás alá vehet az ország­gyűlés, de ezek királyi helybenhagyás elé ter­­jesztendők. Más nevezetes mozzanat Csehország közjogá­ra nézve a pragmatica sanctio, mely az ország közjogát fennhagyja, s csak a közös és együttes uralkodóról rendelkezik. Ez az alaptörvény a cseh országgyűlés által 1720. oct. 12-én fogadtatott el, az ország jogainak és privilégiumainak határozott fentartásával, s azon remény kifeje­zésével, hogy ő felsége ezen alaptörvényt meg fogja tartani. Hasonló határozatokat hoztak a cseh ko­rona országai: Morva 1720 okt. 17 én, Szilézia 1720. okt. 21 én. Ezekben, valamint minden más nevezetesebb kérdésben a cseh országgyűlés határozata meg­hallgattatott, így mikor a cseh territórium érin­téséről (a két Lausitz átadása György szász választó fejedelemnek, Szilézia átadása II. Fri­gyesnek) volt szó, a cseh országgá ülés beleegye­zése mindig ki lön kérve. További fejleményt ért a cseh közjog II. Li­­pótnak az 1790. országgyülés kívánságaira adott 1791. augusztus 12-diki nyilatkozata által melyben az alkotmány megál­lapítását s megváltoztatását, úgy az egész országot illető törvé­nyek hozását a cseh országgyűlés jogai közé sorozza. És van még egy fontos mozzanat: I. Ferencz császár és király 1804. aug. 1-jétől kelt nyílt parancsa, melyben az osztrák császári czím fel­­verésének alkalmából kijelenti, hogy valameny­­nyi királyságai, fejedelemségei és tartományai eddigi czímei, alkotmányai, előjogai és viszo­nyai érvényben maradnak továbbra is, s hogy a magyar és cseh királylyá koronázás meg fog tartatni ezentúl is. Valamennyi újabb aktus által tehát megerő­­sittetett azon közjog, mely már II. Ferdinand király alaptörvényeiben gyökerezik. Ezek össze­ge,— amint fenálltak II. Ferdinand óta 1848-ig, — képezi a cseh korona közjogát, mely vala­mennyi király által I. és II. József kivé­telével, megerősittetett, és esküvel pecsétel­tetek. Midőn V. Ferdinand 1848-ik decz. 2-án I. Fe­rencz József javára lelépett, másként nem ad­hatta át ezen koronát, mint az azzal járó köte­lezettségekkel együtt. Kiegészítő tudósítások Sedanból. A „Pali Mail Gazette“ jelentéséből átveszszük a következőket: „Chevente helység felett egy magas halom emelkedik, honnan pompás kilátás nyílik nem­csak Sedanra, hanem a Maaß völgyére is több mértföldre. E halom, melyen a király, Bismarck gr., Roon, Moltke tirnokok és törzskari tisztek (köztük Sheridan és Forsyth tirnokok az Egye­sült Államok egyenruhájában) gyűltek össze, mintegy három (angol) mértföldnyire van Se­­dantól. Balról tőlünk, mintegy egy mértföldnyire egy más magaslat emelkedik, melyen egy úton­­épült ízléstelen kastély áll, mely előtt a korona­­herczeg és törzskara foglaltak helyet. A völgy­ben balra nagy tömegben porosz lovasság volt felállítva, mely a franczia ágyuk lőtávolából ki­esett. Még tovább balra, de a mi látkörü­nkön kivül, állottak a württembergiek tartalékban azon esetre, ha a mindenütt körülzárt franczia hadsereg megkisértené arra kitörni. A lovasság előtt egy fél mértföldre a Maas folyik. A poro­szoknak ennek jobb partján hat ágyúból álló ütegük volt, mely nekik a harcz kezdetén nagy szolgálatokat tett. Ez ütegen túl Floing helység állt, melyet már kora reggel a franczia pattan­­tyúk felpörköltek. A porosz vonal e falun­­ál egy mértföldnyire terjedt egészen a condéi és sedani nagy erdőkig, melyek a belga határig kiterjeszkednek és a nagy ardeni erdő kiegészítő részét képezik. Jobbról tőlünk, mintegy három mérföldre, volt Sedan, melynek épületjeit és ószerű erőditvényeit­ puszta szemmel láthattuk. Sedan mellett van la Garenne erdő, és ez erdő s a város közt álltak a franczia csapatok, melyek egy része, úgy látszik, egész napon át tétlen ma­radt. A város keleti részén csekély magaslat van, ezen álltak a franczia ütegek, melyek át­­ellenében a szászok álltak a koronaherczeg ve­zérlete alatt. A szászok mögött a porosz gárdák álltak tartalékban,hogy a franciáknak carignani vagy montmédyi útjukban gátat vessenek. A szászok és a mi állásunk közt Sedantól délkelet­re a Maas mindkét partján két bajor hadtest volt. Közvetlenül tőlünk jobbra volt a la raar­­seei erdő, e közt és Sedan közt a térség lankái, hol a bajor tüzérség foglalt helyet, mely alat­tunk egész nap dörögtette az ágyukat. Továbbá írja levelező:... Az egész vonalon egy pillanatra a tüzelés megszűnt. Bismark ez alatt az amerikai és angol ismerőkkel társal­gott. „Én megmondtam a belga hadügymi­niszternek, hogy míg a belga csapatok mindent elkövetnek a határokon átkelő franczia csapatok lefegyverezésére“ így szólt Bramark, „addig Belgium semlegességét szigorúan fentar­­tom ; ha azonban a belgák hanyagságból vagy te­­hetlenségből nem fegyvereznek le minden hatá­rokon átkelő franczia egyenruhás egyént, akkor mi csapatainkkal az ellenséget nyomban követ­jük a semleges területre, és föltesszük, hogy a francziák voltak elsők, kik a belga semlegessé­get megszegték.Én egy tekintetet vetettem a hatá­rokon felállított belga csapatokra, — téve hozzá­ Bismark, „és megvallom, hogy nem nagy vele-

Next