A Hon, 1870. szeptember (8. évfolyam, 207-236. szám)

1870-09-18 / 224. szám

Hesseli kiadás. 224. ézám Vill. évfolyam. Pest, 1870. Vasárnap, od?pbrc S. Kiadóhivatal­ Ferencziek tere 7.sz. földszint. Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra . . . . . X frt. 15 kr. 3 hónapra.......................5 „ 50 , 6 hónapra.......................11 , . , Az esti kiadás postai különkü­ldéséért felü­l­fizetés havonkint .......................30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP: KKBTi«c»txHaKBsaesau»iat.sHeaHBm Szerkesztési iroda : Ferencziek-tere 7. s? Beiktatási dij: 9 hasábos ilyféle betű sora ... 9 kr. Bélyegdij minden be­itatásért . . 30 . Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás lett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyílt­ téri 5 hasábos petit sorért . . 25 kr­afip— Az előfizetési- és hirdetmény­­ dij­a :a kiadó­ hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden köz­lem­ény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak rsmért kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza aaexaartpv.'t* Előfizetési árak „A HON“ 1870. II. félévére. September hóra ....................1 frt 85 kr September—decemberre (4 hóra) 7 „ 85 „ Az esti kiadás postai kü­lönkü­l­­déseért feltdlfizetés havonkint 30 „ Pest, Innins hóban 1870. A „HÖH“ kiadóhivatala. HB MBBM—BBHBMBMWBBWKill PEST, SEPTEMBER 17. „Csehül vagy­unk“ — Ausztriában. A trónbeszédet, melylyel a császár a birodalmi tanácsot ma d.­előtt 11 óra­kor megnyitotta, olvasóink mai esti lapunkban találhatták egész terjedel­mében. Jól esik a harczi zaj, a folytonos ágyu­­dörej között valahára egy egy szózatot hallani, melyből megtudja a lőporftisttől kábult fő, hogy „inter arma“ nem min­dig „jilent­ő­leges“, hogy a béke géniu­­sa a nemzetek között még a legviharosabb időben is munkál s a rombolás között is épit, hogy az alkotmányosság érzete mind mélyebb gyökeret kezd verni, s a fegy­verjog mellett hallgatnak már kissé a né­pek jogára is. Ausztria fejedelme fenyege­tő háború közepett összehívja az állam törvényhozó testületét, hogy intézkedjék sorsa felett s trónbeszédében ünnepélye­sen kijelenti, hogy nem retteg a szom­széd házak égésétől s bízik az állam bé­kés consolidatiójának munkájában. Ez a trónbeszéd mottója, melynek előre bocsátása után kifejti a kormány pro­­grammját, mely az újonnan összehívott ülésszak teendőit határozza meg. A dele­­gatió tagjainak megválasztása, az állam és a római katholikus egyház közötti vi­szony rendezése, a polgári perrendtartás, anyagi és alaki büntetőjog függő kérdé­seinek megoldása, az egyetemi és közok­tatási reform, az államköltségvetés s egyéb sürgőseknek mutatkozó kormányelőter­jesztések képezendik ezen ülésszak mű­ködésének tárgyát. Mind csupa béke van, mintha nem is lenne háború Európában. Azonban van a trónbeszédnek egy fe­kete pontja, mely, ha nem sikerül azt az igazságosság és méltányosság napsuga­raival ideje­korán eloszlatni, könnyen vészterhes felhővé nőhet, s kitör belőle a vihar, mely halomra döntheti mindazon békemunkálatokat, melyeket a trónbe­széd kilátásba helyez, azokkal együtt a melyek már készek. Ez a cseh kérdés. Ez a legnevezetesebb része a trónbe­szédnek, s mint ilyen, első helyen is em­­líttetik abban. Sajnálatát fejezi ki ő­fel­sége, hogy Csehország képviselői távol maradnak az alkotmányos tevékenység közös mezejéről, s a kormány feladatává teszi minden törvényes eszközt felhasz­nálni, hogy e királyság ez ülésszakban részt vegyen. A törvényhozás feladata lesz azon rendszabályok felett tanácskozni, melyek alkalmasak lesznek az alkotmány alapjának biztonsága mellett minden tar­tomány és néptörzs egyes kívánalmait, a monarchia hatalmával megegyezően tel­jesíteni. Így szól a trónbeszéd e kérdésre vo­natkozó helye, mely az egybegyűlt kép­viselők részéről — mint a távsürgöny írja — lelkes éljenzéssel fogadtatott. Alkotmányos országban élvén, bírunk azon joggal, hogy a fejedelemnek az ál­lam ügyében tett manifestatióiról őszin­tén kimondjuk véleményünket; annál in­kább kimondhatjuk azt egy trónbeszéd­nél, melyben — alkotmányos államban — a fejedelem nem maga személyes ér­zelmeit, hanem a koronkénti kormány né­zeteit és szándékait tolmácsolja. Ki is mondjuk tehát minden tartózko­dás nélkül, hogy mi az idézett passusban nem látunk semmi újat, a­mi azon re­ményre jogosulna fel, hogy a már-már égetővé váló kérdés megoldásához csak egy lépéssel is közelebb jutunk, s hogy Csehország, mely annyi idő óta holttete­mét képezi Ausztriának, most már szer­ves, életerős, munkás része is lesz annak. Mert a nemzetiségeknek „az alkot­mányos alap biztosítása mellett, a monarchia ha­talmával megegyezően le­endő­ kielégítése nemcsak ezen, de a megelőző kormányoknak is fel­adatává tétetett, nekik is az volt köteles­ségük, hogy a kivételes állapotoknak va­­lahára véget vessenek, s teremtsenek már egyszer rendet, állandó viszonyokat az államban. Mi eredménye volt e megha­gyásnak? Meddő experimentátiók, me­lyeknek felsülése után, egymásután buk­tak a kormányok,­­ a feltett kérdés meg­oldatlan maradt. Változtak-e azóta a viszonyok? A je­len osztrák kormány hívei abban a véle­ményben voltak, hogy igen. S e feltevés nem is volt egészen jogosulatlan. Nyuga­ton kitört egy nagy fenyegető háború zi­vatarja, melyről sokáig nem tudhattuk, villámai nem érnek-e minket is. A ve­szély felvillanyozza az összetartozandó­­ság érzetének, rokonszenvnek ellankadt idegeit, a­kik közös sorsra vannak utal­va, jobban simulnak egymáshoz a veszély között. E pillanatot alkalmasnak látták a kormánykörökben Csehország szívéhez szólani, azt hitték, hogy a csehek „pa­­triotizmusára“ való hivatkozás megteszi hatását, s most már nem fognak vona­kodni, habár áldozatok árán is, a béke­jobbot elfogadni. S csakugyan úgy látszott eleinte, hogy igazuk van. Bécsben, Prágában egymást érték a konferencziák, klubbozások, a declaransok, feudalisták engedékeny­­ jel­lem­éről nem egy távsürgöny bocsáttatott világgá, a cseh pártvezérek tanácskoztak a kormány tagjaival, kihirdették a válasz­tásokat, mármár azt hihettük, hogy most mindjárt nem lesz cseh kérdés többé, s íme egy szép reggelen arra viradtunk, hogy minden úgy marad, a­hogy volt, a kor­mány nem hajlandó concessiókra, a cse­hek pedig még jobban ragaszkodnak kö­veteléseikhez, mint előbb. A választások eredménye az lett,hogy a renitensek Prá­gában is, a vidéken is két-két új szavaza­­tot nyertek, s a nagybirtokosok választá­sainál is előnyt vívtak ki. Most már újra „csehül vagyunk“ — Austriában. A Potocki ministerium meglehetős jó auspiciumok közt született. A kormány­elnök lengyel származásá­hoz nem egy reményt kötöttek az elége­detlen nemzetiségek. A galicziai resolutio elfogadására Rech­­bauer módosítása szerint a volt reichsrath számos alkotmány­párti tagja hajlandó lett volna, a csehek kielégítésére is némi remény kezdett derengeni a jogtagadás politikáját űzött megelőző kormány­buká­­sából, s e remény folyton növekedett az előzetes békealkudozások megkezdése ál­tal, s akkor újra előáll, s egy lehelettel elsú mindent az a lidérct, mely annyi idő óta nyomja Austriát, a centralisatió, az egy kalap alá szorítás szelleme, melyet a trónbeszéd úgy nevez, hogy „monar­chia hatalma.“ Ez a passus: „a népek kívánságát tel­jesíteni kell — a monarchia hatalmával megegyezően“ — szép mondás, s ennek ellenkezőjét a népek se kívánják. De hát hiába, abban a hibában szenved, mint minden diplomatikus mondás, t. i. na­gyon elasztikus s minden szépsége attól függ, hogy értelmezi az ember. Minden az illető kormány felfogásától függ, mely azon ürügy alatt, hogy a monarchia ha­talmával meg nem egyez, a népek legár­tatlanabb kívánságait is visszautasít­hatja. Nem kívánjuk, hogy a kormány a trón­beszéd szavai által lekösse szabad actióját; nem ellenezzük azt a kis oraculum sze­rűséget, de Ausztria bonyolult helyzetéből az egyetlen kivezető útnak csak azt ismer­jük el,mely nem választja el az ország ha­talmát és a nép megelégedését. Szeretnék, ha pythikus mondását a je­len kormány is igy értelmezné s letevén a szűkkeblűség politikájáról, kiadná a jel­szót: „ a népek megelégedése az államok hatalma.“ Törs Kálmán. Kossuth Lajos a P. Ll. értesülése szerint elfogadja az ókanizsai képviselőséget, s legköze­lebb haza­jön, hogy székét elfoglalja, a nél­kül azonban, hogy visszatérésre engedelmet kér­ne, vagy azzal bármi kötelezettséget magár­a venne. Pest, sept. 17. (xv.) Százszor merült fel, százszor demontiroztatott az a hír, hogy Beust gr. visszalép a külügyi tárczától és Andrássy gr. lép helyébe. A bécsi lapok most újból egész határozottsággal emlitik e hirt. És némelyik kö­zülök már nem látja többé Andrássy gr. „biro­dalmi kanczellárságában“ (!) azt a rettenetes merényt mely rettenetes önkívületbe hozta vala őket akkor, midőn legelsőbb fölmerült e hir. Azt az egy körülményt azonban nem vagyunk képesek megérteni, hogy épen az „Oest.­ung. W e h r - Z t­g.“, mely a magyar befolyásról bi­rodalmi ügyekben mit sem akar hallani — leg­inkább kardoskodik Andrássy grófnak külügy­­minisztersége mellett. Magyarország miniszter­elnökéhez nem méltó ez a protectorátus, és vall­juk meg őszintén, hogy Andrássy gr. a „Wehr- Ztg.“ ily kitűnő méltánylatára még nem szer­zett érdemeket. „ Andrássy­t ismeri Magyarország, — úgymond a nevezett lap — ismeri Ausztria, és ha ő reá esnék a választás, mi örömmel fogadnók, noha nem rég csak feltételesen nyilatkoztunk mellette; ő egy férfi gazdag eszmékkel, mély belátással, nagy s határozott jellemmel, praktikus az alku­dozásokban ; valódi alkotmányos érzülete minden kétségen fölül áll.“ A bécsi lapok hírei szerint osztrák mi­niszterelnöknek Potocki gróf helyébe M­o­e­r­i­n­g tan. volna kiszemelve. Hogy minő combinatio lehet e két névben: Andrássy és Moering , értse aki értheti. Mi csak kacsának tartjuk az egészet, mert nem hihetjük, hogy egy tábornok helyeztessék oly polozra, honnan a po­litika viszontagságai már annyi államférfit le­dobtak. Sőt azt hiszszük, hogy ő felsége azon trónbeszéde, melylyel a kir. tanácsot megnyitá, feljogosít azon alapos következtetésre, hogy a Potocki kabinet fentartja magát továbbra is. Különben azt hisszük,hogy Andrássy gr.­gokat emlegetett külügyministersége csak annyira re­­ducálandó, hogy a­ki a jelenlegi háborúval szemben a monarchiának helyesebb politikát tanácsolt, az ő volt, a­midőn Bécsben tudtul ad­ta a magyar országgyűlés manifestatióját, hogy mindaddig, míg érdekeink nem veszélyeztetnek, semlegesek akarunk maradni, és ez által meg­­hiusitá a kardcsörtető, revancher politikát, mely alig-alig hogy Bécsben diadalt nem ült. Akkor, midőn némely urak kardcsörtetése daczára ki len mondva a monarchia semlegessé­ge, a W. Ztg.[és8788 epéjét­­záönté a magyar or­szággyűlésre és kormányjára; ma azonban meg­nyugodnék Andrássy gróf külü­gyminisztersé­­gében. Napoleon hasztalan golyókereséséből és Se­­danból úgy látszik mégis tanultak valamit a kardcsörtető urak. Mert hát, hej de furcsán ütött volna ki a revanche politika ! — Benst grófról furcsa hírek kerin­genek. Dr. Rieger a cseh landtagon oly c­élzást tett a kir. kanczellár személyére vonat­kozólag, mely akkor Bokák előtt érthetetlen ma­radt. A bécsi lapok azonban útba vezetnek.­­ Ha megtörténhetik az -mondá Rieger,hogy ő a Felsége közvetlen közelében levő személyek gya­­­­lázatosan védőitalnak, anélkül hogy elégtételt­­ keresnének, — ez oly demoralizationak a jele,­­ minő még nem létezett Ausztriában.­­ E czélzás Beustnak szólt. A bécsi lapok egyike i is, másika is hiába ismételgette e szavakat, hiá­­­­ba hangsúlyozó, hogy erkölcsi kötelesség, misze­­­­rint Beust gr. feleljen azokra valamit. Beust gr. , mélyen hallgat még ma­jd. De mire czélzott Rieger ? Az „Ekonomist“ vá­dolta Beust grófot azzal, hogy államférfim ál­lását csak egyéni hasznára zsákmányolja ki, vádolta azzal, hogy 700,000 írtért, melylyel az Uniobanknak tarto­zott, megbuktatta a Hasner-Giskra minisztériumot. Felszólító egyszersmind, hogy ha ezen állítást valótlannak találná, állítsa helyre megsértett be­csületét, a törvény színe előtt. — Beust hall­gatott, és nem lépett a törvény sorompói elé, amott. Fölingerelt érzelgések — vagy túlságos követelések enyhítésére közvetítőül léphetünk ugyan, föl de ez vagy ama föltételek elfogadá­sának kierőszakolására nincs sem hatalmunk, sem jogunk. A „Times“ a franczia követ megérkeztét ta­láló szavakkal üdvözli, melyek a helyzet változ­tatására irányulnak. Az említett lap nagyon tartózkodó s csak azon nézetnek ad kifejezést, hogy Francziaország jogosultsága Strassburg és Metz erődök lerombolása vagy legalább bizo­nyos ideig való birtokban tartása. A Times ígéri, hogy a franczia kormány minden méltá­nyos ajánlatát, az angol kormány egész erkölcsi súlyával támogatni fogja. A conservativ Stan­dard az egyedüli lap, mely az angol kormányt időszerű beleavatkozásra hívja fel. Thiers küldetéséről az „Avenir National“ írja: „A kormány nem tudatta Thiers küldeté­sének tárgyát és határát, de vonatkozva Jules Favre köriratára el lehet képzelni, hogy miben áll e küldetés: Thiers előadandja a kabinetek­­nek, a­melyekhez megy, az egy hó óta történt katonai és politikai események által teremtett igen egyszerű helyzetet. E helyzet kettőbe von­ható össze: először Páris és Francziaország azon erélyes akarata, hogy nem fogad el oly békefeltételt, mely nem a területi integritáson alapulna, és 2-szor azon veszélyt, mely Európá­ra származhatik a porosz hatalom növeked­éséből. Páris és Francziaország ellenállása elhatá­rozásunk, hogy mindent kiállunk, Európát közö­nyösen hagyhatják, mert a kormányok általában a humanitás kérdéseit másod­vonalra helyezik, de az nem lehet, hogy Anglia, Ausztria, Orosz­ország saját érdekeik iránt oly közönyösek le­gyenek. A legyőzött és megkisebbített Franczia­ország rövid időn kikerülhetlenné tesz egy eu­rópai háborut.F­rancziaországgal bukik legelébb Ausztria. Minden csapás, mely minket ér, őt szivén találja, ezt Beustnak tud­nia kell. Azután jó Anglia, melynek nemcsak befolyása kereskednék a szárazra, de tengeri vetélkedésre lehet kilátása Poroszországgal; a­mi Oroszországot illeti, a megnagyobbodott és szemtelen Poroszországgal való szomszédsága egy összeütközést bizonyossá tesz és már most viaskodóssá keseredhetik. „Íme e tekinteteket fogja Thiers érvényre jut­tatni tapasztalása egész tekintélyével.“ A béke és Thiers küldetése. A Lyonban megjelenő Salut­ Publice egy irat­ról értesít, melyet Bismarck gróf a sedani capi­­tulatio után egy lord barátjához intézett. Utóbbi kérdést tett Bismarcknál, hogy nincs-e esz­köz a további mészárlás meggátlására. A válasz következő: Ami ennek a fegyverszünetre és annak kivite­lére vonatkozó kérdését illeti, arra egész nyíl­tan azt felelem, hogy nem elegyedem bele. Mi, a király, Moltke és én együttesen határoztak el, mennyire fogunk menni, mit fogunk tenni és mik követeléseink. A terv szilárdul áll, bármi történ­jék, változtatva nem lesz rajt . Holnap két had­test indul Páris felé, hová 15 én érkeznek meg. A különböző támadási pontok Moltke által már rég ki vannak szemelve, ki kész az ellenállást colossalis eszközök által törni meg. Mihelyt végre lesz hajtva ez elégtét, feltételeinket tu­datni fogjuk azonnal. Bizonyára nagyon szigo­ruknak fognak azok látszani, de ki a hibás ? Thiers küldetésére következőt jegyzi meg a „Daily News“: Thiers sokkal bölcse­bb ember, hogysem kormányunkat arra sarkalja, hogy a harczba elegyedjék. Ő igen jól tudja, hogy mi nem fogunk háborút kezdeni Németország­gal, hogy Párist a megszállástól és Francziaor­­szágot a megaláztatástól megmentsük. Ha pe­dig nem lennénk arra elkészülve, akkor beléele­­gyedésünk Európa kaczaját vonná maga után. Nem hisszük, hogy az európai kormányok bár­melyike több hajlamot érezne magában a belé­­elegyedés felelősségének elfogadására, de úgy hiszszük, hogy egy pontban mindenik egyetért, s ez Francziaország alárendelt szerepét javalja. Németország szabja meg követeléseit. Franczia­­országnak kell megfontolni azokat. Nem a mi dolgunk vallomásokat erőszakolni ki, itt vagy a franczia köztársaság és Portugál. Portugal követe Jules Favrehoz a következő sürgönyt intézte: Páris. September 11. Minister úr­­ ő felsége kormánya, melyet siet­tem értesíteni azon közleményről, melylyel ex­­cellentiád tisztelt meg engem e hó 5-én a honvé­delmi kormány megalakulásáról és exeellentiad­­nak kü­lügyministerré neveztetéséről, megparan­­csolta nekem hogy azonnal hivatalos összekötte­tésbe lépjek exeellentiaddal és hogy fejezzem ki önnek azon óhaját, hogy fenmaradjanak a hon­védelmi kormánynyal azon jó viszonyok, me­lyek, szerencsére, fenállanak Portugál és Fran­cziaország közt. Igen szerencsésnek érzem magamat és hizeleg nekem, hogy közvetítő lehetek kormányom és azon híres egyénnel, ki most a külügyek vezeté­sével van megbízva; én e megbízatásom teljesíté­sében minden erőmet megfeszítem, hogy fen­­tartsam és megszilárdítsam a két kormány közt a legjobb viszonyt. Kérem excellentiával fogadja magas nagyrabe­csülésem és mély tiszteletem kifejezését, melylyel vagyok stb. Lancastre Portugal követe. A külügyér erre igy felelt: Kedves követ úr ! Kaptam azt a levelet mely­lyel megtiszteli és melyben jelenti, hogy kor­mánya megrendelte önnek, hogy azonnal hivata­los összeköttetésbe lépjen a honvédelmi kor­mánynyal. Az a nagy becs, melyet Francziaország min­dig tulajdonított azon barátságos viszonynak, melyben van az ön nemes hazájával, megengedi, hogy biztosítsam önt, hogy a honvédelmi kor­mány élénk elégtétellel fogja fogadni a jó hírt. Én részemről nagyon szerencsés vagyok hogy ezt átadhatom neki, és az ön jóakarata túlzásá­nak tulajdonítva mind­azt, a­mi lekötelezőt irt nekem, kérem önt legyen meggyőződve,hogy én egész erőmből igyekezni fogok szilárdítani azon kötelékeket, melyek a két országot össze­fűzik. E feladatom teljesítésében szerencsésnek ér­­zendem magam, ha minden alkalommal bebizo­­nyítandom nagyrabecsülésem azon érzelmeit, melyekkel van szerencsém Portugál követe iránt viseltetni. Jules Favre: A kormány alelnöke, kü­lügyminister. A német hadsereg Fran­ Cziaországban. Azon nagy fenhéjázással szemben, melylyel a Francziaországban levő német hadsereg erejét emlegetik, a nélkül, hogy a tényállást némi kritika alá venni igyekeznének, érdekes lesz a tényállásnak hivatalos adatok alapján megköze­lítő hű képet nyújtani. Kiderül ebből, hogy még­is csak hiányzik valami abból az egy millió ka­tonából, kikkel némely újság Francziaországot elárasztotta, s hogy a háború még nem merítette ki egészen Németország véderejét, s hogy végre a németek vesztesége mily alapossággal te­hető százezrekre, vagy pláne félmillióra, mint azt egy bécsi lap tévé. Minden éjszaknémet hadtestben két hadosz­tály van, 12—13 zászlóalj gyalogsággal, egy lovasezreddel, két könnyű (4 fontos) és egy ne­héz (6 fontos) gyalogüteggel. Ehhez járul még a tartaléktüzérség, két könnyű, két nehéz gyalog, és két lovas üteggel, hat osztálylyal egy árkász egy utász-zászlóalj, hidászcsapattal. Egy ily hadtest rendes összes ereje 34,313 ember, 25,798 gyalog, 1250 lovas, 84 ágyú. Kivételkép a 12-ik és a testőrhadtestnek van még egy vadászezrede és egy lovashadosztálya. A 12-ik hadtestben van 40,408 ember, vagy harczképes 29,918 gyalog, 5067 lovas és 90 ágyú. Minthogy a 9-ik hadtestből az egész 17-ik hadosztály a tengerparton maradt tartalékul, a hesseni (25-ik) hadosztályt kapta, a­mely 2 gya­log és 1 lovas dandárból, összesen 14,900 em­berből (10,302 gyalog, 1251 lovas, 36 ágyú) áll. Azon lovasezredekből, melyek a gyaloghad­osztályokba nincsenek beosztva, 6 lovas hadosz­tály alakíttatott, egyenkint 6 ezreddel, két üteg­­gel, összesen 4438 ember (3812 lovas 12 ágyú) Délnémet csapitól?: szervezete nem különbö­zik, a bajorok két hadtestet és egy lovas tarta­lékot képeznek a hadtestek 5 vadászzászlóaljból állnak, holott az éjszaknémet hadtestekbe csak 1—2 van beosztva. A würtembergiek 1 hadosz­tályt képeznek, 3 gyalog,1 lovas dandárral,épen úgy a bádeniek csakhogy ez utóbbiak erőseb­bek, miután a würtenbergiek gyalogezredei csak 2 zászlóaljból állnak.­­ A táborozás kezdetén az első hadtest állott a gyalogsági tábornok Steinmetz alatt az 1., 7., 8. hadtestből és 1. és 3-ik lovas divisióból; a má­sodik hadtest — a lovasság tábornoka Károly Frigyes alatt — a tesrörök 2., 3., 4., 9., 10., 12. hadtestéből, az 5. és 6-ik lovas divisióból és a harmadik hadtest az 5., 6., 11. és 1., 2. bajor hadtestből, a 2., 4 ik és bajor lovas divisóból, a württembergi és badeni divisióból. Megjegyzen­dő, hogy az 1., 2., 3. hadtest az 1., 2. lovasdi­­visió mintegy egy hét múlva a határon átlépése után kezdett közvetlenül működni. E szerint az operatio előtt, midőn minden teljes volt, igy állott: 1 ser. f. 5 zászl. f. 2 esc. 282 ágyú 111,815 gyal 2 „ 184 „ 148 „ 624 „ 265,409 „ 3 „ 166 „ 36 „ 546 „ 235,250 „ összesen 425 zászlóalj, 356 esc., 1452 ágyú, 612,474 gyalog élelmezési állapotban. Ebből küzdő: 1. sereg 77,394 gyal. 11,374 lovas 2. „ 109,850 „ 23,383 „ 3. „ 171,208 „ 21,446 „ * 1 öasszen 438,452 gyal., 56,203 lovas. E csapatokból csak a badeni tábori diviaio maradt Strassburg előtt és Elsass fedezésére, a többi részt vett a tényleges működésben. Az eddigi veszteség ugyan nincs tökéletesen ismer­ve, de semmiesetre nem megy, 100000 ember­nél többre, természetes e között sok könnyű se­besült és eltévedt. Beteg és szolgálatképtelen mintegy 90,000 re tehető. E mintegy 190,000 emberre menő veszteség, már majdnem pótolva van. Mint tudva van, az észak-német szövetség hiány­pótló osztályai, melyek a háború előtt ala­kíttattak, az illető tábori csapatok egyharmadát tették.­­ A pótcsapatok útnak indultak már a metzi csata után és mérsékeltek leszünk, ha a fentnevezett számok, felét kiegészítettnek szá­mítjuk, az az 95,000, mely­ szerint a­ hadseregösz- 786S ereje jelenleg 515000 emberre megy, mely­nek zöme Páris körül táboroz. Azonban még új csapatok is mentek a hatá­ron át, mely alatt azonban nem k­ell érteni a szász koronaörökös úgynevezett 4 ik sergét, melyet az eddigi 2 ik sereg alkatelemeiből al­­­­kották. Ez utóbb előrenyomult seregrészek a követ­kezők: 1. A landwehr őrség és az l-ső tartalékosztály (az utóbbi a mainzi őrség 30 és 34-ik ezredei­ből, 4 combinalt landwehr ezredből és az 1. tar­talék lovas dandárból képezve), melyek a bade­­niekkel Werber tábornok hadtestét képezik El­­sassban, 30 gyalog, 16 lovas zászlóalj, 86 ágyú, körülbelül 24000 ember és 2000 lovas. 2. A 3-ik tartalék dandár (Kummer tábornok, a 19-ik és 81 -ik gyalog­ezredből, 4 combinált landwehrezredből, a 3-ik tartalék lovasdandár­ból alkotva.) 28 gyalogzászlóalj, 12 lovaszászló­alj, 36 ágyú, és 15200 ember. 3. A 4-ik landwehrosztály Metz előtt (rajnai és westfaliai landwehrek) 12 zászlóalj, 18 ágyú és 16000. 4. A mecklenburgi nagyherczeg tartalékhad­teste Lothringiában, mely áll a 17 ik gyalog­ezredből és 2 landwehr osztályból, és mely ed­dig a partokon volt — 29 zászlóalj, 16 lovas­zászlóalj, 54 ágyú, 26000 ember és 2900 lovas. 5. A magdeburgi és thüringiai landwehr élel­mezési vonatok őrségének 12 zászlóalj, és 10 ezer ember. Összesen 101 gyalog­zászlóalj, 48 lovaszászlóalj, 144 ágyú, 85200 ember és 6400 lovas. Ez osztályokból rendesen élelmeztetik kere­ken 100000 ember, így tehát most min­dent egybe véve 615000 ember áll franczia földön, körülbel 1­ü­l 1600 ágyúval. Ezenkívül az észak-német szövetségnek még 140 landwehr zászlóalja van, melyekből jelenleg Berlinben és Glogauban tartalék hadtestek állít­tatnak föl; rendelkezés alatt állnak még régibb contingensek fölöslegei és az 1870.iki újonc* Contingens, a melyekből s a legközelebbi négy hét alatt negyedik zászlóaljak alakíthatók minden ezrednél, s a csapatok hiányai minden­esetre kiegészíthetők. Dél-Németországnak is megvan még összes landweh­rje (48 zászlóalj), s rendelkezés alatt áll egy würtembergi dandár is, leszámítva a 4-ik zászlóaljakat­, melyek­nek kiá­llítását Bajorország is elrendelte. Ezek a csapatok legkevésbé 250,000 embert képviselnek, a német erők tehát még nincsenek teljesen kimerítve.­­ Ezek tényezők, a­me­lyekre a hadvezérnek biztosan lehet számítani. Németország eléggé gazdag lovakban, annyi­ra, hogy nemcsak a 14. tartalék-lovasezred sze­reltetett fel teljesen, hanem a 6-dik századok felállítására is és a lovasság további szaporitá.

Next