A Hon, 1870. szeptember (8. évfolyam, 207-236. szám)

1870-09-21 / 227. szám

227. szám Vili. évfolyam. —*—■ » —- ———I ■ ■■ ! ■■■■■ — !—■■ ■!■ C'*V.W f -iW' s Reggeli feladás. Pest 1870. Szerda,­­1 'W JL • Kiadóhivatal: Ferc.;c.iek tere 7.sz. földszint. K­l­u í i /. c t é­s i d­i­j : Pestra küldve, v.ioy Budapesten házhoz hord** rw^g-oli és eleti kiadás együtt: 1 hónapra ......................1 fil. 15 kr. 3 hó­napra ......................5 „ hu „ 6 hónapja . . . . 11 „ — „ Az esti kiadás postai különküldéséért felü­l­fizetés havon­kint ......................30 kr. Az előfizetés az év folytán a­­inden hónapban megkezdhető , s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. MT K­-ssn Szerkesztési iroda : f­erencziek­ tere 7. sz. Beiktatási díj: 9 hasábos ilyféle both sora . . . 9 kr. 1Bélyegdij minden be­itatásért . . 30 «. Terjedelme­s hirdetlek többszöri beiktatás m­el­­lett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. Nyilt-téri 6 hasábos petit sorért . . *d5 kr, HT A* előfizetési- és hirdetmény - díj a l.vfs kiadó h­­vatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden köz­­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza Előfizetési felhívás „A HON“ utolsó évnegyedére. October—decemberi 1­. évfí . 5 írt 60 kr. A­­ civi­­l kiadás postai kölönkül­déséért felülfizetés havonkint 80 „ &rs " Külön előfizetési íveket nem küldünk, mert senki sem használja, s sokkal egyszerűbb is a pénzt postai utalványozással küldeni, mert ennek bérmentesítése csak 6 krajczárba kerül. A „HORT kiadóhivatal*, PEST SEPTEMBER 20 Nostradamus jóslatai. Kezdjük azon, hogy ,,épen most, midőn , a párisi katakombákat felkutatták, a vég­ből, hogy a földalatti harczot előkészítsék a betóduló németek lába alatt, találtak egy befalazott üregre, abban az üregben egy avult könyvre, a­mi nem volt más, mint Nostradamus profécziáinak összesége, s annak egyik pergamen lapján ezt a mot­tót olvasák : „Bella gerant alii, tu felix Austria, nube ! Quae dat M a r 8 aliis, dat tibi regna Venus.“ A­mi magyarul ilyenformán hangzik, szinte versben : „Más hadd harcaoljon, te szerencsés Austria csak löszsz! ! Más kar­d­d a­­ hódit , nálad a csók teszi meg !“­­ Régen volt lest ez. Utána azután következtek a profécziák, diák, görög és zsidó nyelven a boldog Ausztria XIX. századi 18-ik tizede fátu­mairól, melyeket a tudós akadémia eként fordított le. Stb. Legyen ez a bevezetés, mert különben nem hiszik el, hogy komoly dolog. Hi­szen mindazt, a­mi most Francziaország-­­ ban történik, nehéz volna elhinni, hacsak előre meg nem jövendölte volna Nostrada­mus . (a Figaróban közöltetett.) Tehát: „nil, nisi nostra damus.“ „1870-ben a csehek nem akarnak Aus­tria birodalmi tanácsába belépni. Ugyanazért tromful az osztrák németek­­ is ki akarnak maradni a b.r. tanácsból,hogy az határozatképtelen legyen. A hit Tirol alig vehető rá hogy Bécs­­ben elfoglalja helyét. Egyedül a jó lengyelek vallják meg magukat hű osztrákoknak. A brandenburgi választófejedelem uno­kája maga alá veti egész Németországot, összetöri Galliát és a Római császár biro­dalmának azt mondja: csitt. És Vindobona lakosai erre nagy öröm­re gerjednek és éneklik a „Heil dir in Siegeskranz“ ot. Mindenki futni akar Ausztriától. Min­denki eltagadja, hogy Autrichien,h­autre akar lenni, csak chien nélkül. A csehek futni akarnak a kis németek­től a nagy németekbe, hogy a kis néme­tek ne hatalmaskodjanak rajtuk, s a kis­­ németek olvadni akarnak a nagy néme­­­­tekbe, azért, hogy a cseheknek ne legye­nek kénytelenek valamit engedni. Csak az imádság tartja őket össze, meg a közös Magna Charta, melyet egy Scy­­thiai bölcs, a magyarok legnagyobb Deákja, hozott le nekik az Elborus he­gyéről. No meg a közös hadsereg. Ezért nehéz is már kapni ministernek vállalkozó embert Ausztriában. Kényte­len a státus Magyarországról requirálni. Még háborúja sincs Ausztriának s a költők már is azt éneklik a hadsereg­ről, hogy csak „in deinem Lager ist Oes­­treich.“ A Hohenzollernek főkanczellárja nyíl­tan kimondja, hogy Ausztria súlypontja Buda. Marginális jegyzet: (Ez idő sze­ri­n­t a török sultán országának ötödik fővárosa, a­kit törökül neveznek „Dzsi­­gerdilen“ névvel: „Szivfárditó“) Abból sem csinálnak semmi titkot, hogy seriusotius a német császári korona alatt minden német nyelvű tartomány egyesítessék. Annálfogva mind Bécsben, mind Prá­gában a legokosabb emberek erősen kez­dik ráspolyozni azokat a kapcsokat, ame­lyek a német tartományokat a nem néme­tekkel egybefűzik. És ezért csak egy erős rázkódás kell majd, hogy szétváljanak és kiki megtér­jen az ő atyáihoz.“* * * Eddig Nostradamus. Már most engedtessék meg nekünk, hogy e kitűnő astrolog jóslataihoz némi kommentárokat írhassunk, segélyül hiva a jelenkori csodálatos égi aspectusokat. Tehát — posito, sed non concesso, hogy egy ilyen csodálatos világrázkódás alkalmával, a milyent ez évben már min­dennapi eseményül szokott meg a nyájas olvasó, — a midőn az osztrák-német tar­tományok elcsapnának bennünket ma­guktól, hogy részükről a nagy Germania keblére boruljanak, mi lenne legelőször is mibelőlü­nk ? mi lenne Magyaror­szágból ? Tehát mindenek felett bizonyos az,hogy megmaradna leyális dynasticus országnak, mely a törvényhez, melyre királya meg­esküdött , maga is híven ragaszkodik: megmaradna ő felsége „És Magyaror­szágának.“ Hozzá tapadna még tán Gali­­czia is, melynek volna hová menni, de azt nem kívánhatja, s még talán Istria is velünk jönne, ha suffrage universellere bocsátanák, mivelhogy olasz, tehát nem német, annálfogva magyar. Azonban ha Triestet elvinnék is, azért várainkat le­vegőbe nem vettetnek. Fiumét minden­esetre megtennék Reichsmnmittelbarnak, hogy a fölötte való ibis redibis verseny­­gést megszüntessük, s az lenne a biroda­lom főkikötője. Loyalitásunk pedig őszinte és tartós volna, nemcsak azért, mert már egyszer próbáltunk valami olyan respublicaforma emancipatiót, de nagyon megadtuk az árát; rajtunk nem 3 milliárd frankot, de 3 milliárd ezüst forintot vettek, s mi nem Lothringent vesztettük el, hanem egész Magyarországot adtuk oda Lothringen­­nek; más apróbb dolgokat számba sem véve , a­mikre mind az akkor hatalom­ban levő franczia köztársaság annyit mondott, hogy — nem emlékezem már, hogy mondott volna rá valamit. De nem csak a tapasztalán a posteriori, de a józan logica is a priori biztosítja eventualiter loyalitásunkat, a­mennyiben nálunk sokféle elemet összetartó amal­­gama a dynasticus érzelem, a legitimitás s a királyi udvar valódi neutrális tér, a­hol százféle rivális érdek összetalálkozik kezet szorítani. Különben is ezúttal nagyon meg lehe­tünk elégedve a dynastiánkkal, mert ugyan nagy volt a csáb, hogy bele­vi­gyen bennünket ebbe a mostani háború­ba, s békében maradt a „mi kedvünkért.“ Ezért örökre háladatosak leszünk. És ha egyszer még Németországon is a köztársaság találna lenni az a roi de prusse, a­kinek a javára travaille le roi de prusse most, biztosíthatjuk a helyvál­toztatásra kényszerülhetendő német feje­delmeket, hogy itt Pesten mindeniknek a nevére lesz már akkorra építve egy ho­tel, s abban igen nyugodalmasan és igen drágán fognak élhetni. Még talán a pápa is idejön hozzánk. Hozza Isten! Bel­­ügyünkben kissé könnyebben fogunk mozoghatni, ha nem kell arra gondol­nunk, hogy hát azt hogy csinálja utá­nunk a német? utána leszünk, hogy pénzt szerezzünk és a gyerekeinket jól neveljük és senkit meg ne bántsunk, és hogy deficitünk ne legyen. De hát kifelé? Hát a hatalmi állás hogy lesz? Már erre nézve két lehetőség kínál­kozik. Vagy elhozzák a catastrophák azt a vi­lágot gyújtó pillanatot, melyben a kis államok népei észreveszik, hogy ha ők egymással rögtön szövetséget nem köt­nek, a nagy államok őket rögtön felszív­ják és láthatatlanokká teszik ; s akkor a román és szerb országok bölcs uralkodói Magyarország uralkodójával életre halál­ra hű szövetséget kötnek; a midőn azután egy ily államszövetség, mely 30 millió népnek parancsol, tiszteletreméltó állást foglaland minden égsark felé; népei ész­reveszik, hogy ők egymás barátságára vannak utalva. Szövetségük az újabb kor­szellem által igazolva lesz, mely meg­szüntette a criteriont „miveit népek“ és „barbárok“ között, mert 1870-en túl Európában csak „Írástudó barbárok“ és „írástudatlan barbárok“ vannak még. Te­hát az Írástudatlan barbároknak szent kö­telességük lesz egymásnak vetni a hátu­kat, hogy valamelyik tudós kannibál meg ne egye őket. Akkor azután szépen felfegyverezünk minden épkézláb embert, ifjak vének is­kolába járunk, s tanulunk geographiát, azért hogy tudjuk hol van az ellenség földön ütközetnek, kivonatnak való hely? tanulunk geometriát, hogy ki tudjuk szá­mítani bombáink paraboláit, tanulunk arithmetrcát, hogy pénzünk legyen had­viselésre s várainkat jó karban tartjuk. Egymásról pedig mindig jót beszélünk. Vagy pedig a másik eshetőség jön : hogy a kisebb államok népei ezután is gyűlölni fogják egymást, miért? nyelv­ért, hogy uralkodóik nem emelkednek magasabb szempontra, mint a mennyi kell egy tiszttartónak, s ki ide, ki oda el­szegődik vazallusnak; hát akkor Magyar­­országnak igen világos lesz a helyzete. Ez lesz az utolsó sziget, mely a panszla­­vismus délnek törő árja, s a pangermanis­­mus keletnek tartó özöne között fennáll. És igy mind a kettőnek érdekében fog állni, hogy azt fentartsa, mert a­melyik rárohan, hogy elöntse, bizonyosnak tart­hatja, hogy az ellenfele szövetségesévé teendi, s tizenöt milliónyi gens betiltása a Kárpáthok és Duna között nem megve­tendő differentia akármelyikre nézve is a végleszámolásnál. Magyarországnak tehát igen szerény és csendes szerep jutna, olyan belga neu­­tralitás-féle, elismernének bennünket „eu­­rópai szükségnek“ (hol a zsebkendőm ?) s diplomatiánknak fenn volna hagyva, hogy válaszszon a két protector között, melyikkel protegáltassa magát jobban? az orosz vagy a német által ? S miután a nehéz és kétséges helyzetek szokták az államférfi­ ügyességét kifejteni, előre láthatnék, hogy igen ügyes államférfiaink fognak növekedni. Egyébiránt „m­undus se expediet.“ Vagy mint Apaffy Mihály a bölcs feje­delem jelszava hangzott: „fata viam in­­venient.“ (A sors majd csak kilyukad valahol!) De mi lesz (posito, sed non concesso) a tőlünk elszakadandott né­met ajkú tar­tományokkal odakinn a hidegen. Ezt a részét Nostradamus profécziájá­­nak szabad legyen egy második commen­­tárban megvilágitanom. — Interpellate a belügyi, igazság­ügyi, pénzügyi és földmivelési mi­niszterekhez. Az 1868. XXIX. tczikk elrendeli a szőlőbir­tok után járó tartozások megváltását. Elrendeli hogy a szőlőbirtok után járó tarto­zások kiszolgáltatási kötelezettsége már 1868-ra nézve megszűnik. Elrendeli hogy a megváltás valósítása végett s a váltságtartozások felszámításának el­közlé­sére az igazságügy miniszter a szőlős vidékekre annyi biztost küld ki, a­mennyi a kiszámítási eljárás gyors befejezésére meg­­kivántatik. Honnan van mégis, hogy a valósító biztosok Erdélyre nézve még ma sem küldettek ki. Magyarország legtöbb bortermelő vidékén a vált­­ság már meg is történt, a szőlőbirtokosok meg­­óspták illető váltságösszegei­ket,­­de Erdélyre­­ nézve nem történt még semmi. Hányád megyében és Alsófehér megyében te­­­­kintélyes désmásszőlők vannak , ide sem neve-­­ zett még ki a kormány biztost, legalább ez nem­­ ad magáról semmi életjelt. Ez nem egyezik meg a törvény azon határoz­­­zott rendeletével, hogy a valósítás „gyorsan fejeztessék be.“ képvisel egy köztár­saságot,mely megteste­síti Európában a népakarat legnagyobb szabadságát, kizárólagos uralmát, jogo­sultságát, szentségét! Ez sokkal több vív­mány, hogysem el ne felejtsük legalább egy perczre azt a vért, mely e jelenséget akarata ellenére előidézte, hogy meg ne feledkezzünk kissé azon átokról, mely annak színhelyét környezi. Most álljanak elő a kishitűek és hirdes­sék az erő uralmát, a kard diadalát — mi­vel ők szembe állítják e képet, az em­beri szabadság győzelmét a győzedelmes hatalom rettentő, pusztító ereje felett. Ki győzött most? A Vilmos király sergei nyomulnak elő­re, Bismarck diplomatiája ül diadalt, és mindketten csak a zsákmány után áhí­toznak, körültök tengernyi fegyveres erő, hátuk mögött letiport ellenséges föld — övék a csatatér, a zsákmány, a fogoly, a mitrailleuse, az ágyú, a kard — de nem ők gy­őztek, hanem az emberiség őstörvé­nye — a demokratia. Bármit követeljen Vilmos, az a dolgon nem változtat, ő eszköz volt a történelmi fejlődés kezében : regenerálta azt a nemze­tet, melyet megölni akart; diadalra jut­­tatá azt az elvet, melynek csak gondo­latától is irtózik, mely saját hatalmának merő tagadása. Ez a fegyverszünet jelentősége. De hát a béke? Nagy lépés, még addig sok van. És — hogy ábrándozóknak ne látszassunk — beismerjük, hogy ebből sok keserű keletkezik Francziaországra és sok rész származhatik Európa szabad­ságára nézve is. Hogy Vilmos és Bis­marck elveszik, a­mit csak vehetnek, az bizonyos. De az az erő, mely meg­alázta őket és kezet nyújtat velük egy köztársaság népének — az az erő — bár láthatatlanul — befolyással lesz a béke­föltételekre is, és megmenti Franczai or­szág becsületét és — remélni szeretjük — integritását. Mindkettőre nagy szüksége van sze­gény Francziaországnak, a köztársaság­nak, Európának. Mert nem tekintve e háború pusztítá­sait, szégyenét, gyalázatát, legalább 5 milliárddal fog súlyosodni­­— szerény hozzávetés szerint — államadóssága, és ha ehez veszszük a császárság átkos ha­gyományait, adósságát, demoralisatióját — akkor elképzelhetjük, hogy a fiatal köztársaságnak sokat kell elfogadhatóvá, eltűrhetővé tenni a büszke franczia nemzet előtt a nélkül is, ha a végső csapást, a te­rület­csonkítást nem is méri reá. Már­pedig a nép a kormányokat nem el­veik,nem hivatásuk,hanem terheik szerint ítéli meg,és ha a sok ellentétes elem elleni küzdelemben sok erőt kell kifejteni a fia­tal köztársaságnak, még inkább igénybe veszi életerejét — népszerűségét a ret­tentő teher, melyet a bábom és békekö­tés reá hárít. Ha ez egy bizonyos határt túlhalad — összeroskad alatta , mert alapja: a nép nem lesz képes vagy nem akarja elviselni azt. És ha a köztársaság, nem a háború, hanem a béke súlya alatt rogy össze, — akkor még inkább compromittálta elvét, ------------- | jövőjét, mint akkor ha kard által veszett «__ .. . ! el, mert ez esetben csak martyr lesz, ki-A fegyverszünet.­­ nek emléke magasztos, megható,felemelő. Több lap hozza azt a hirt, hogy a fegy- , mig a másik esetben bukott, melytől vérszünet meg van kötve. Jules Favre­te- a jobb meggyőződés is irtózattal for* hát nem hiában volt Mauxban Bismarck dúl *1. gróffal tőte-is-téte. Ha e hir való­­— akkor ! A fegyverszünet azon elvnek győzelme, békéje is lehet kilátásunk, még pedig mely a franczia köztársaságnak anyja — Francziaország megaláztatása nélkül­ , kívánjuk, hogy a béke által ne gyilkolja És ha Bismarck Jules Favre-val köt meg anyját — sem ő, sem Bismarck, sem békét, ez azt teszi, hogy elösmeri a fran­czia köztársaságot, elfogadja Napoleon bukását és az „Isten kegyelmének, embe­­­­re aláírja, megerősíti a világszabadság el­­s­ső hitczikkét, hogy a népek önsorsuknak feltétlen urai. Ha e hit való — és valóságában több­­ okunk van hinni, mint kételkedni, — ak­kor a demokrat világrend törvénye mind­inkább érvényre kezd jutni — nemcsak Napóleont buktatja meg, nemcsak Rómát adja csaknem vér nélkül az olaszoknak, nemcsak köztársaságot teremt egy perez alatt — hanem meggyőzi, mert hódolatra, engedésre bírja elvi ellenségét , Vilmos szolgáját és ambitiója teremtőjét. Ez lesz legnagyobb, legdöntőbb győzelme. Fegyverszünet és alku az egyenlőség alapján azon uralkodó közt, ki előtt csak egy jog van : az „Isten kegyelme“ alatt lévő kard és csak egy alkotmány: tetszé­­­ se — és azon egyszerű polgár közt, ki : Európa. Ez borzasztó lenne. Hegedűs Sándor, Jókai Mór, és körültekintőbb­ként pedig — kereket oldó Párisból. Girardine, a „Liberó,“ Willemessant a „Fi­garo“ szerkesztője elhagyták Ponst, mert — mint mondják — rövid látók. A rövidlátó, mint tudjuk, mindent csak közel lát, tehát a veszélyt is. Attól pedig taná­csos távol lenni. No ezek ugyan szépen mutatnak példát nem­zetüknek a kitartásra, mondhatom. Ily szép madar a fájdalom, nagyon sok van Francziaországnak. Talán ellensúlyzón­ azokért a félistenekért, a­kik elszántan rohannak a biz­tos halálba, kilátás nélkül a győzelemre. Victor Emanuel így szólt szeretetreméltó ve­­jéhez Napóleon herczeghez: — Ha én az ön bőrében volnék, császári ro­konom oldala mellett kerestem volna a halált. — Phü! Én is ha biztos volnék felőle, hogy — nem találom meg. Nem tudom, ezt válaszolta e a vörös herczeg, de hogy ezt gondolta, arra fogadni mernék. A 14-ki „Liberté“ ma már csak félformátum­­ban jelent meg a jelzett papírhiány miatt. Ap­ró betűkkel van szedve, s lehető rövidre szo­rítva minden czikke, mintha telegramul volna. A többi közt­ leírja azon ovatiót, melyben September 12-ként Washburn­e,és­akamerikai kö­vetet a párisi mobile garde részesíté. Beláthatlan tömeg áramlott a követségi palota felé, melyben az északamerikai követség egész személyzete össze volt gyűlve. A követet Boetzel kapitány üdvözte a gárda nevében, mire Washburne következőleg felelt : Biztosítsák önök társaikat s véssék jól szivé­be egész Francziaországnak, hogy az északame­rikai egyesült államok respublicája, a franczia respublika idősb testvére, soha sem fogja elfe­ledni, hogy a múlt század végén 25 hajó futott ki a bresti kikötőből, megrakva merész hősök phalanxával, Lafayette és Rochambeau vezérle­te alatt, hogy akkor a francziák, kar kar mel­lett, vállat vállhoz vetve együtt küzdöttek az amerikaiakkal, s hogy kiord­ott vérükből fölsar­jadt szabadsága az uj világnak, mely szabadság újjá teremti az ó világot is. Határtalan v­olt a lelkesedés, melylyel e sza­vakat fogadták. Van is benne valami Üditő, lel­ket öntő, a mi visszahívja az elhalni készülő életet, mint uj tavasz lehellete a tengeren túlról. Ki tudja, nem ez az ősz hozza-e meg a szabad­ság tavaszát ? „Francziaország kezdi végre belátni, hogy egy nemzetet nem menthet meg más, csak ön­maga.“ E mottóból kiindulva követeli a Liberté, hogy­­ a nemzetek önmaguk vegyék kezükbe védelmük eszközét, s ne bízzák biztonságukat zsoldos csa­patokra, melyeket „állandó“ hadseregnek gú­nyolnak. Önmagát védeni mindenkinek első kötelessé­ge, de mástól nem kívánhatni jogosan, hogy egy solért védelmünkben megölesse magát. Az önvédelem drácói szigorral hozandó, de hajthatlan logikájú törvénynyel szabandó ki mindenkire. Követeli tehát az igazság, a jog, a szabadság s a végveszélyben forgó haza nevében, hogy minden franczia polgár, a ki igaz ok nélkül tá­vol van, tekintessék szökevénynek. „Abandon de son posta á Tonnepai, mort.“ E törvény analógiájára mondassák ki: Mindenki, a ki helyét, mint polgár, az ellen­séggel szemben elhagyja: 1. Elveszti egész vagyonát a védők özvegyei és árvái javára; 2. neve, állása, lakhelye a köztársaság hiva­talos lapjában a szökevények névsorozatában közzé tétetik. . .. Másfél hóval ez­előtt sokat lehetett volna elérni efajta törvényekkel. — Most már aligha nincs későn felírni a Párisból megszökötek há­zaira e szót: „gyáva!“ Távirdai összeköttetésünk Párissal a mai nap­tól fogva megakadt. Ezentúl tehát csak a párisi főhadiszá­láson át destillált híreket fogunk hoz­hatni Párisból, ha ugyan a magántáviratok által jelzett fegyverszünet valami utat nem enged a direct közlekedésre. Némi sovány kárpótlásul szolgáland azonban, hogy most vidéken fogják szerkeszteni a legtöbb­­ párisi lapot. Az a 1200 galamb, melynek szárnyaira a pá­risi ostrom tartamára az egész postaügyi bizatott, ki tudja, hogyan fogja pótolni a vasutakat. Vajha az első kiröpített galamb a béke galambja lenne. T­ö­r­si Kálmán­ , Apróságok. Egy nagyhatalom volt, melynek támogatására, hű szövetségére bátran számíthatott Francziaor­­szág elejétől végig — s most­ ez is megbukott. E megbukott nagyhatalom: a hatodik — a sajtó. Páris mindennel el van látva bőven, csak egy az, a­mije már az ostrom előtt jóformán elfo­gyott — a papír. El lehettünk rá k­észül­ve, hogy rövid időn nem érkezik lap Páriából, még ha nem sikerül is cernirozása. Nem lesz mire nyomtatni új­ságot. Ki tudja, a nyomdabetüket is nem éri-e az a sors, hogy ma­holnap golyót öntenek belőlök. Annyi igaz, hogy a journalistica militant­ szét van robbantvs. Egy része künn rekedt, mint hirlaptudósitó a harcztérről s most nincs hova tudósítson, más része beállt franc-tireurnek vagy mobile gardenak, a vagyonosabb, tekintélyesebb A sedaui csata. (Hivatalos porosz jelentés.) Aug. 31 én elrendelte a király, hogy a szász koronaörökös hadser­e akadályozza meg a fran­­cziák balszárnyát, hogy keletnek törjön a Maas s a belga határ közt. A harmadik hadsereg a porosz koronaörökös vezérlete alatt előnyomulását folytatandó volt, s az ellenséget meg kellett támadnia, ha ez a Maasnál állást foglalna, s egyszersmind a jobb szárnyon s az arczvonalban úgy kellett operál­nia hogy a franczia hadsereg a Maas s a belga határ közti szűk térre szorittassék össze. Az ellenséggel folytonos érintkezést tartván, mozdulataival is tisztában valánk. Remiliynél a bajor hadtest tüzérsége hatalma­san szorongatta a Sedanra visszavonuló franczia hadoszlopokat. A visszavonulás folyton rendet­lenebb volt, végül felszerelésük eldobásával és málhájuk hátrahagyásával menekültek a csapa­tok teljes feloszlásban.

Next