A Hon, 1870. december (8. évfolyam, 289-313. szám)
1870-12-01 / 289. szám
289. szám. VIP, évfolyam. Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7.sz. földszint. Előfizetési díj: Postra küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ..... t frt. 85 kr. 3 hónapra...................... , 50 B 3 hónapra......................11 — , Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés havonkint.......................30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető , s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni.. ] ".A V Reggeli kiadás. Pest, 1870. Csütörtök, december 1. Szerkesztési iroda : Ferencziek-tere 7. sz. Beiktatási dij: 1 hasábos ilyféle betű sora . . . • kr. Bélyegdij minden beitatásért . . 30 „ Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyílt-téri 5 hasábos petit sorért . . 25 kr. Az előfizetési- és hirdetmény - dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Előfizetési felhívás „A HON“TM. December hóra.........................1 frt 85 kr December —martiusi 4 hóra. . . 7 frt 35 kr Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonkint 30 „ Külön előfizetési íveket nem küldünk, mert senki sem használja, s sokkal egyszerűbb is a pénzt postai utalványozással küldeni, mert ennek bérmentesítése csak 5 krajczárba kerül. A „HON“ kiadóhivatala. PEST, NOVEMBER 30. A Közös minisztérium és a delegátió is. Mióta, alkotmányos önállásunk megcsonkítva van: cím- és hadügyünk feletti Őrködés a delegátiókra van bízva. Ezek kezdeményezésétől vártuk, ezek erélyétől függött, hogy legfontosabb érdekeink legalább félig meddig, amennyire a delegationális szervezetengedi, alkotmányos utón kezeltessenek. A delegátiók már 3 éve működnek, és e tárgyban hoztak is elég „határozatot,“ melyeknek végrehajtása, illetőleg teljesítése lett volna a közös minisztérium „kizárólagos“ kötelessége. Mert ha ez irányban sem működik, ha a delegációnak sem engedelmeskedik, akkor független absolutistikus közeg, melyet a törvény hiánya felment a felelősség alól, és e hiányos törvény megszegése felment az engedelmesség alól. Aki a közös had- és pénzügyérnek a két delegativ együttes és külön hozott „határozatai“-ra (a delegationális törvényre) adott válaszait végig betűzte, az meggyőződhetett arról, hogy csak azt teljesítik e közegek, aminek jelentősége nincs, és hogy minden másban a delegációk határozataira éveken át semmit jelentő ígéretekkel felelnek, melyek legjobb esetben oda mennek ki,hogy még nincs bevégezve ez, vagy amaz ügy, és ezt mondja az a minisztérium, melyre csakis ez az ügy volt bízva, és mondja ismételten 3 évenát! A közös pénzügy magyar kézben van. Lássuk, mikép támogatja Deák művét Lónyay — engedelmesség által? 1868. nov. 28-án határozza a delegatio, hogy a közös activák különittessenek el. Tegnapelőtt múlt két éve, hogy ezt a határozatot hozták. A magyar és az osztrák budgetben fedezetül mindenütt ott szerepelt minden budgetben ez activa. Nem különíték el; a delegatio határozata holt betű. 1869. aug. 9-én megnyita a delegatio „határozatát.“ Nem ér semmit! Lónyay mai nap is csak azt mondja, mit mondott két év előtt Becke, s a „tárgyalások folyamatban vannak.“ És e miatt a mulasztás miatt mind a három budgetben szerepel egy „fekete pont“, mely csinál sok zavart azok számára, kik szeretnének a zavarosban halászni. Pedig az egész egyszerű pénztári művelet, megtudni a könyvek nyomán kit mi illet abból a pénzből ? És ezt nem tudák megtenni 3 éven át! 1869. aug. 9-én „határozza“ a delegátió, hogy a pénzügyér polgári nyugdíjazási törvényt készítsen, és mivel válaszolnak erre? A törvényjavaslat kész, tárgyalás végett a két fél kormányánál van, de míg elkészülne, ő felsége f. év nov. 12-én egy „rendeletben“ intézkedett ez ügyben, s az intézkedés 1871. január 1-én életbe lép. Tehát a jövő évben nem „alkotmányos utón meghozott törvényt,“ hanem fejedelmi rendeletet léptetnek életbe, és a „törvény“ készül „ad graecas kalendas.“ Miért ? Mert a minisztériumnak volt ideje egy önkényű rendeletet elkészítni, de nem egy alkotmányos törvényt létrehozni. És ezt a minisztériumot közös költségen tartjuk fenn azért, hogy „közös ügyeink“ „alkotmányos utón“ kezeltessenek! Még két határozatot hoztak a pénzügyér számára. A külügyi nyugdíj külön czímeken vezettessék. Ez csak kezelési dolog , tehát ennek eleget tett. De, hogy a közös számvevőség a minisztériumtól függetleníttessék, ezt már nem teheti. Miért? Mert csak akkor lehet, ha a monarchia mindkét felének külön számvevőszékei lesznek, és ilyen a Lajthán túl még nincs. Ez Lónyay mentsége. Ennek semmi értelme nincs. A közös pénzügy külön forrásból a quotából ered, külön kezeltetik és az országok külön pénzügyei kezelésének módja semmi befolyással nincs a közös pénz kezelésére. Hogy mikép kezelik azt a cassát, melyből a quota jő, ahoz a közös pénzügyérnek semmi köze, neki a quotáról és a megszabott államadóssági járulékról kell számolni, és erre lehet szervezni egy független számvevőszéket már akkor is, midőn a pénzügyek országos ágában még nincs. Az osztrák delegatio a pénzügyért még arra is kérte, hogy a valuta ingadozásaira hívja fel a két fél minisztériumának figyelmét, és tegyenek ez iránt intézkedéseket. Lónyay erre csak azt mondja, hogy „im geeigneten Momente“ összeköttetésbe fogja tenni magát a minisztériumokkal. Különös! Az 1869. septemberben és 1870. júliusban beállott pénzválságok és a folyton magasan álló agro sem voltak Lónyayra nézve elég „alkalmas“ pillanatok, melyekben a monarchia e rákfenéje iránt valamit tegyen, hanem ezentúl vár az „alkalmas“ pillanatra. Majd itt lesz az: — banqueroute a neve, Íme ezek voltak a közös pénzügyőrség „műkö dései“, ezekből kitűnik, hogy mit tett ? és mit nem tett ? Úgy hiszszük, a válasz igen könnyű. A hadügyértől többet követeltek a delegációk, és aránylag többet is kaptak, habár ez is csekélység. Kértek katonai törvényt, nyugdíjazási törvényt, a központi hivataloknál lévő személyzet előléptetési reformját, a laktanyai kérdés rendszeres megoldását, a katonák jövedelmi adójának a monarchia két fele közt jog szerinti felosztását, a közalapoknak átadását a pénzügyérnek.Mindebből semmi sincs. A katonai és nyugdíjazási törvény készül, ami pedig a magyar delegáció azon kívánságát illeti,hogy a központban (hol a protectió csaknem kizárólag szerepel) lévő egyének csak ideiglenesen alkalmaztassanak, és minél előbb rendes állomásaikra osztassanak be, valamint azt, hogy míg a nyugdíjazási törvény elkészülne,addig is, ahol lehet, leszállításokat tegyen, azt a hadügyér kereken megtagadja, csak azért, mert „nem lehet.“ Sőt a közalapokat azon egyszerű okból nem bocsátja ki kezéből, mert ő tudja, hogy jobban tudja kezelni, mint Lónyay. Még különösebben bántak el azon határozattal, hogy a katonai nyugdíjazási adók, a szolgálati és jellegdíjaknak a monarchia két fele közti felosztása iránt törvényjavaslat készíttessék. Mert e helyett, jelenti a közös kormány, hogy már úgy egyezett a két kormánynyal, hogy 1868. január 1-től kezdve ez az illető egyén lakásának pénztárába foly, a külföldön lakóké pedig a közös pénztárba. Szóval, ez azt teszi, hogy a kormányok a delegáció határozata ellen, a törvényhozások kikerülésével ez ügyet elintézték maguk közt. A szolgálati és jellegdíjakat pedig a katonai pénztár számára tartja fenn, mert „mindig így volt.“ Ily alkotmányos válaszokat kap az alkotmányos delegatió ! De hogy „aliquid fecisse videatur“ a közös hadügyér: csinált szerleltárt, létszámkimutatást és engede a delegatió azon határozatának, hogy protestáns papot a superintendentia tudomása nélkül nem nevez ki. Ezek a delegatió 3 évi alkotmányos vívmányai címe, ez hű képe a delegatió működése és eredményének, a közös kormány alkotmányosságának, és a mi alkotmányos szabadságunknak! Hegedűs Sándor. A huszonötöss bizottság november 30-iki ülésében végig ment túl a dunai kerületen, e képen: 6. Zala megyében javasoltatik két törvényszék: Zala-Egerszegen, s ehez tartoznának a köv. járásbíróságok: [Zalaegerszeg, Baksa, Tapalcza telekkönyvvel, Belatinz, és alsó Lendva, ez utóbbi telekkönyvvel. Másik törvényszék Nagy-Kanizsán, ehez következő járásbiróságokkal: Keszthely telekkönyvi hatósággal, Sümegh, Csáktornya, Letenye, és Nagy-Kanizsán, Sümegh és Csáktornya, telekkönyvekkel. Itt Muraköz érdekét igen szívesen pártolta Nyáry Pál, Füredet Novánti Ghyczy és többen, de e két utóbbi leszavaztatott, mig Muraköz a fentebbi beosztással kielégitettnek mondatott. 7. Veszprém megyében két törvényszék állittatik: Veszprémben, és Pápán; járásbíróság hat adatott : Veszprém, Enying, Zircz, Palota, Pápa, és Devecseren; telekkönyvi hatósággal, a törvényszéki helyeken kívül csupán Zircz ruháztatik fel. 8. Vasmegye nyert két törvényszéket, Szombathelyen, és Szent Gothárdon. Járásbíróságot fizet és pedig Szombathely,Felsőőr, Kisszell,Sárvár, Kőszegh, Szent Gothárd, Németujvár, Mura Szombath telekkönyvi hatóságokkal, Jánosháza, és Körmend pedig telekkönyv nélkül. 7. Somogyban az ellenzék két törvényszéket javasolt, Kaposváron, és Marczaliban, de Marczali leszavaztatott, lesz tehát egy törvényszék Kaposvárott. De a kormány által adományozott következő nyolcz járásbíróság helyett: Kaposvár, Igar, Somogyvár, Tab, Marczali, Szigetvár, Iharos-Berény, és Nagy-Atád, tíz szavaztatott meg, hanem minthogy a kormány nyolcz járásbíróságra tette elosztásait, időt kért az ig. Ügyminiszter, hogy a tízhez képest új beosztást tehessen, s a tíz járásbíróság beosztása feletti határozás holnapra halasztatott. 8. Tolna megye kap egy törvényszéket Szegszárdon, és hat járásbíróságot, mind telekkönyvi hatósággal, u. m. Szegszárd, Paks, Bonyhád, Dunaföldvár, Hőgyész és Tamásiban. Itt Duna- Földvár fölött volt vita, s alighogy telekkönyvi hatóság nélkül nem maradt. 9. Baranya megyének egy törvényszék adatik Pécsett, és kilencz járásbíróság és pedig Pécsett, Sásdon, Mohácson, Siklóson,Dárdán telekkönyvi hatóságokkal, Pécsváradon, Szent-Lőrinczen, Vajszlón, és Mágocson telekkönyvek nélkül. A telekkönyvi hatósággal most még fel nem ruházott járásbíróságok területei, hogy melyik telekkönyvi hatósághoz fognak beosztatni, később intéztetik el. Túl a dunai kilencz megyébe tehát javasol a bizottság 14 törvényszéket, és 77 járásbíróságot. A jobboldali elaborátumhoz képest egy törvényszékkel, és kilencz járásbírósággal többet. Holnap délután négy órakor ülés lesz, és következik a dunán-inneni kerület, TARCZA. A nemzeti színház operájáról. (Kaltner Mari k. a. föllépése alkalmával.) (v.) Volt szerencsénk látni a városligeti sugárút fényképeit, s azok egyikén a nagy dalszínház tervét. Jó, hogy azt a pompás műcsarnokot rendel homlokzatával, imposant arányaival s művészi jelvényeivel az előormon, nem félthetjük attól, hogy a mesebeli tündérek egyszer csak egy éjjel fölépítik. Bizony megjárnak e bűvös ajándékkal, mert amilyen operát abba jelenleg vihetnénk, arra ugyanazt mondhatjuk, amit József császár egy körútjában a gyér patak nagy kőhídjára mondott: „aut minus de ponte, aut plus de aqua.“ Vagy a hídból volna kevesebb, vagy a vízből több! Mivel azonban a fénykép már kész, s egy szerencsés évtized végén megérhetjük azt is, hogy a képből épület lesz, ideje, hogy a nemzeti színház is jó előre készüljön, s a megnyitásra oly dalmű-személyzetet szállíthasson bele, mely megérdemelje a fényes palotát s a fényes palotával együtt járó magas árakat. Roppant pénzerővel kétségkívül egy év alatt is lehetne igen jó magyar erőkből álló dalműszemélyzetet csoportosítani, mert Stéger még mindig jeles tenorista, Bignio méltó kedvence a bécsieknek, Voggenhuber Vilma asszony közkedveltségnek örvend Berlinben, Benza Ida kisasszonyt szintén mindenütt tapsokkal fogadják , lyrai énekesnőket pedig nem volna szükség keresnünk, miután Pauliné és Balázsné asszonyok bármily fényes operaháznak is díszére válhatnak. Hanem arra, hogy a külföldön szerteszét szereplő kitűnőségeket Pestre állandóan szerződtethessük, nincs még elég nagy és gazdag fővárosunk , a segélypénzünk pedig nem lesz rá soha. Idegen ajkú nevezetességeket pedig annyival inkább bajosabb nyerni, mert az ilyenek sokkal nagyobb árt kívánnak nálunk, mint külföldön, ama két igen természetes oknál fogva, mivel itt egy rájuk nézve idegen és általuk sehol másutt nem használható nyelven kell tanulniok a szövegeket, és mivel a pesti színvilág — be kell vallanunk őszintén — kívül esik a világkritikán, s így itt szerzett babérjaik a külföldi művészet piaczán nem emelhetik eléggé értékük agróját. Ennélfogva az emelendő nagy dalszin- háznak is legjobb s egyedül biztos segélyforrása csak a színi tanoda lehet. De mit várhatunk e segélyforrástól, ha benne a képzés, a tanrendszer, a szellem meg nem változik, s a mostani ferde külön-igazgatás tovább is fenmaradván, csak hangjegy-éneklő bábok s nem színpadi képességek kerülnek ki belőle ? A jövő érdeke követeli, hogy b. Orczy Bódog gyökeres reformot léptessen életbe a tanodában is, különben a nagy dalszínházát sem sokkal jobb személyzettel fogja (ő vagy más) birtokba vehetni, mint a minővel ma rendelkezhetik. E reformok legfőbbje természetesen egy helyes és sokkal szélesebb alapú tanrendszer, mely magába foglalja az éneken kívül az általános színpadi képzést, az opera drámai elemeit. A második pedig az, hogy a növendékek felvételénél ne a számra, hanem szigorúan a minőségre tekintsenek, mert itt nem az a czél, hogy sok legyen a tanítvány, hanem, hogy ami van, arra meglehetős biztossággal lehessen számítani. S mint áll most a dolog ? úgy, hogy az énektanároknak annyit kell vesződniük a hívatlan vagy csak alig hivatott növendékekkel, hogy aztán a valódi képességekre alig maradhat elég idejük és élénk buzgalmuk. Ekép a fölöslegek a tanodában a szükségeseknek egyszersmind igen nagy akadályai. A reformok érvényesítését pedig nem szabad halogatni, miután csak öt-hat operai erő kiképzése is évek munkája, s ha egy jóravaló személyzet hézagait óhajtjuk a tanodából kipótolni, arra bizony legalább is egy évtizedet számolhatunk, miután ajjtehetség különben nem oly bőven fordul elő, hogy minden év elő bírna állítani csak egyet is. Ma már a színi tanoda — ha jól emlékezünk — a hetedik évfolyamát éli, s ha ez idő alatt rendkívüli eredményt nem szült, azt az egyoldalú tanrendszeren, szűk pénzkörülményeken kívül annak is kell egy részt tulajdonítanunk, hogy az ily intézetek mindenütt csak nehezen jönnek bele a helyes kerékvágásba, s nagyobb vonzerőnek (a képességekre nézve) csak akkor kezdenek örvendeni, ha növendékeik közül egy-kettő nagyon kitűnik a közönség előtt, s a színpadokon sok babért és jövedelmet arat. Ily jelenségek gyorsan keresetté teszik,s ha sok bejutni kívánó jelentkezik, akkor mód van jobban válogatni, s kilátás a sok közt igazi képességekhez jutni, míg a középszerűségek vagy félsikerek sem a tanoda nimbuszát nem emelik, sem pedig a fiatalságban nem ébresztik föl valami nagyon élénken a hajlamot, becsvágyat, törekvést. Miután ritkán van terünk a nemzeti színház operájáról és tanodájáról e hasábokon tüzetesebben emlékezni meg, ezek rövid megemlítésére most kívántuk fölhasználni az alkalmat, midőn a szini tanoda egy operai növendéke Kaltner Marik. a. tegnap (kedden) tévé első szini kísérletét a „Troubadour Azucénájában. S e föllépés némi kapcsolatban áll fönebb elmondott észrevételeink egy pár pontjával. Kaltner k. a. ugyanis noha operára képezte magát, saját szorgalmából a drámai leczkéket is hallgatta. S ez meg is látszott előadásán. Legalább a tanodából eddig kiképzett fiatal énekesnők közül színpadunkon egy sem mozgott csak ennyi ügyességgel is, valamint a fölfogásban és szövegkiejtésben sem tanúsított csak egy is több értelmet és érthetőséget. Pedig az ő drámai képzése, a szokásban lévő tanrendszer keretén kívül, inkább hézagos, mint rendszeres volt, és mégis ennek is jó hasznát vette, mert ha e legelső föllépése alkalmával, a második felvonás után a közönség élénken megtapsolta és két ízben kihivá: e tetszésben bizonyára jelentékeny része volt annak is, hogy nem mozgott merev báb gyanánt és hogy a szöveget meglehetős érthetőséggel ejti ki. Hozzá kell tennünk, hogy a fiatal kezdő énekesnő e tekintetben korántsem példány, hanem mindenesetre példa azokra nézve, kik az operai osztályokban a hangjegyeken kívül semmi egyébbel nem törődnek, mintha csupán a szalonba s nem a színpadra készülnének. Régi baj a nemzeti színháznál, hogy az operánál, elégnek lárták az üdvösségre a hang szépségét vagy erejét. E bajnak azonban meg kell szűnni, miután a dalművészetet magasabb szempontból kezdi tekinteni a nagyközönség is. Az új zeneirány, mely a hangokat a szöveg illusztrálására használja s a logikát sohasem mellőzi, évről évre mind jobban érvényesíti a drámát az operában. E helyes törekvéssel a dalszínházaknak is lépést kell tartaniok, s közel az idő, midőn nálunk sem fog boldogulhatni a legszebb ének és legerősb hang sem, ha a fölfogás hibás, a jellemzés félszeg s a játék gyarló lesz. A mi színpadunknak igen kitűnő és gazdag dalműi játékrendje van, de nagy baj, hogy a sok szép dalmű előadása igen egyenetlen. A „Hamlet“-et például élvezhetjük (egy szerepét kivéve) teljesen, mert Pauline asszony és Odry nem csak szépen énekelnek, hanem jól is játszanak benne, hanem sokkal könnyebb más dalművek még igen fölületes hatást tehetnek, mert a játék, érzelem kifejezés összevisszaságai közt hiányzik a benyomás összhangja, a művészet e legszebb eredménye. Ha a felebbiekhez még Balázsné asszonyt, Köszeghyt, (s a fiatalabb hölgyek közül Toperczer Ilkát,) vesszük, akkor ki van merítve a névsor, mely a játék jellemzetességére sikerrel törekszik. Ha a „Troubadour“ tegnapi előadását tekintjük , ebben is sok hiány és hiba volt. Hiányzott például az a romantikus hév, mely e különben nem valami velős, dramatikus érrel irt dalműnek sajátszerű, speciális s költőileg érdekes szint kölcsönözhetne. Sőt a játék, a mozgás szabatosságát sem láttuk. Keresték a hatást nagy hangokban, melyekből sokat szívesen engedhettünk volna el egy kis érzésért, egy kis ízlésért. Ellinger szokás szerint a hang physikai feszitésével pótla a szenvedélyt, s nemezise jön egy pár hangficamja Láng játéka szögletes, éneke száraz volt, Kocsis Irma k. a. pedig épp az indulat legmagasb fokaihoz szolgáltatott legvékonyabb éneket, sat. sat. Kaltner k. a. — mint láttuk — bir felfogással s énekébe néha érzést is vegyitett. Hallottunk tőle csinos postamentákat, sőt egy ízben még trillát is koczkázott, mely legalább nem ütött ki balul. De ha szabad ítélnünk egy elfogultsággal és lámpalázzal járó első kísérlet után, egész éneke ránk azt a benyomást tette, mintha az ily drámai erejű és sötét hangszínezetű szakmára erőltetve képezték volna. Bizonyos, hogy vannak mély hangjai, de az ének legszintelenebb nála a mély fokozatokon. Mihelyt emelkedik, énekébe több csengés, szín és kifejezés vegyül. Ezt nem csak most tapasztaltuk nála, hanem a szini tanoda tavaszi vizsgáján is, s ha második előadása szintén ezt igazolná, akkor alig volna kétség róla, hogy énekképességének kifejtését nem a leghelyesebb irányban keresték. Mielőtt azonban ez teljes biztossággal el lenne dönthető : többször is kell hallanunk. Ezúttal énekének hatását igen megcsorbító két baleset: egy gixer a románczban s pár hamis hangvétel az álomdalban. Mentségére azonban meg kell jegyeznünk, hogy az intonátió biztosságát a gyakorlat hozza meg a zeneérzékkel bíró operistáknál is, kiknek körén kivül helyezni Kaltner k. asszonyt nincs okunk. Ő mindenesetre talentumot mutatott, de saját érdekében állana, hogy jobban csügjön a jövőn, mint a jelenen, s fejtse meg hangját és színpadi képességeit, mielőtt állandó szerepléshez fogna. A holnap egész sikere mindig többet ér, mint a ma félsikere. A magyar delegáció hadügyi albizottsága nov. 30-án tartott ülésében, elnöke, Wenkheim Béla jelente, hogy a közös külügyminiszternek az albizottság kívánságát előadta, minek folytán a külpolitikát illető felvilágosítások megadása végett a közös kül és hadügyminiszterek, és a magy. kir. miniszterelnök az albizottság dec. 2-án tartandó ülésében meg fognak jelenni. Ezután folytattatott a múlt delegáció által hozott határozatok és a közös hadügyminiszternek ezekre adott válasza feletti tárgyalás. Az ezekre hozott fontosabb határozatok következők : A 109-dik czikkre nézve, hogy t. i. a közös hadügyminisztérium alatt álló összes ingó vagyon felszerelési és fegyverzeti szerekről egy tökéletes leltár készíttessék, mely határozatnak a hadügyminiszter az 1869. végével létezett állapot szerint megfelelt. Jövőben is leltárak készítése elhatároztatott. Ez alkalommal indítványoztatok, hogy ezen leltáraknak a valóságos állapottal való összehasonlítása végett egy bizottság küldessék ki. — Az albizottság ezen indítványt annak idején figyelembe fogja venni. Továbbá a hadügyminiszter fel fog szólíttatni, hogy a felszerelési tárgyak, fegyverzeti szerek stb. jelen állapotáról az albizottságnak jelentést tegyen. A ludoviceumi alapra vonatkozólag az albizottság, mely ez alapnak és a ludoviceumi épületnek eredeti rendeltetésének megfelelő alkalmazását erélyesen sürgeti, fel fogja szólítani a közös hadügyminisztert és a magyar honvédelmi minisztert az alap épület átadás iránt folyó tárgyalások jelen stádiumának előadására, hogy az átadást gátló körülmények elhárításáról gondoskodjék s a ludoviceumi intézet eredeti rendeltetéséhez képest életbe is léptethessék. Ezután az előirányzatba felvett illetményfelemelések hosszasb beható vita után az albizottság többsége által elfogadtattak, mihez képest az ezredesek és alezredesek és az ezekkel hasondíkosztályban álló hadbírák és orvosok fizetései a közös hadügyminiszter által ajánlott tételek szerint felemeltettek. A szárazföldi hadsereg rendes költségvetésének felvétele előtt határoztatott, hogy a közös hadügyminiszter az albizottság üléseiben a tárgyalások folyama alatt vagy személyesen, vagy képviselője által részt vegyen. Egyúttal a tárgyalások megkezdése előtt a hadügyminiszter felszólíttatni határoztatott, adja elő : a jelen hadszervezet mellett hány harczképes embert képes és minő idő alatt egy bizonyos ponton felállitni, úgy szinte a hadügyminiszter a hadsereg állandó hadi szervezetének és állandó elhelyezése tervének előadására is felszólittatott. Legközelebbi ülés dec. 1. d. e. 10 órakor. Egy liók jelent meg a m. k. honv. minisztériumra czimezve egy kis német röpirat alakjában Pesten. A röpirat czíme „Ein Wort zur rechten Zeit“ , szerzője a legmélyebb incognitóban maradt. A rövid röpirat azon kezdi, hogy mily óriási hátrányára van a seregnek, ha gyors mozgósítás esetében nem lehet azonnal felszerelni, s ebből kiindulva, összehasonlítja a Harapatt-féle consortiumot a Skene consortiummal, s ez összehasonlításból azt tünteti ki,hogy a bécsiek sokkal előnyösebb szerződést kötöttek Skenevel, mint mi Harapattal. A röpirat táblása kimutatást is közöl, így pl. egy gyalogsági köpeny Harapattnál 11 forint 35 krba kerül; Skenénél csak 10 ft 58 krba. — Egy lovassági köpeny amott 15 ft, emitt 13 ft 58 kr. Egy ublánka amott 9 ft 69 kr, itt 6 forint 41 kr. stb. Ezek folytán azt kívánja a röpirat, hogy a Harapattal kötött szerződés megsemmisittessék, vagy legalább is változtassák át olyanná, mint a Skene szerződése, így a szerződés, én azonban azt hiszem, kár volna nekünk cseberből vederbe lépni. A Ill ik osztály dec. 1-jén d. e. 10. c. szokott helyiségében ülést tart. Az osztályelnök úr megbízásából Huszár Imre helyettes jegyző, A IX-ik osztály dec. 1. napján d. e. 10 órakor esetleg az országos ülés után ülést tart. Tárgy : a telepitvényekről szóló törvényjavaslat. — Szilágyi Virgil m. k. Országgyűlési tudósítások. A képviselőház 244 ik ülése nov. 80-án d. u. 1 órakor. Elnök: Somssich Pál , jegyző : Ivácskovics György. A kormány részéről jelen volt: Kerkapoly K., s Horváth B. A múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után elnök bemutatja Fálk Miksa Kőszeg kerületi képviselő megbízó levelét. (Éljenzés. — Az állandó igazoló bizottsághoz utasittatik. Kérvények. Kálray Ákos N. Kálló kérvényét nyújtja be, melyben a szervezendő kir. törvényszéket kebelében kéri felállitatni. Csiky Sándor Eger