A Hon, 1870. december (8. évfolyam, 289-313. szám)
1870-12-11 / 297. szám
f 297. szám. VIII. évfolyam. 4 Kiadóhivatal: Ferencziek-tere 7.sz. földszint. Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Hadiipasteu házhoz hordva reggeli 1ra esti kiadás együtt: 1 hónapra ...... 1 frt. 85 kr. 3 hónapra . . . . . 6 „ 50 „ 6 hónapra ..............................11 ■ „ — „ Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonkint ... 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. /- ‰+*-, \ / V- *+•‡ ■ 2^ . ?•› Béteti kiadás Pest, 1870. Vasárnap, december 11 Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. sz. Beigtatási dij: 9 hasábos ilyféle betű sora . . . 9 kr. Bólygdij minden beigtatásért . . 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyilt-téri 5 hasábos petit sorért . . . 25 kr. pSp"* Az előfizetési és hirdetményi dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési felhívás „A HON“ December hóra.........................1 frt 85 kr. December—martiusi hóra . . . 7 frt 35 kr. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonkint. 30 kr. Ily Külön előfizetési íveket nem küldünk, mert senki sem használja, s sokkal egyszerűbb is a pénzt postai utalványozással küldeni, mert ennek bérmentesítése csak 5 krajczárba kerül. A „HON“ kiadóhivatala. PEST, DECEMBER 10. Pest város költségvetése. Pest költségvetése országos érdekű , nem csak azért, mert ez az ország szíve és az egész ország adóz annak emelésére,mivel ezáltal előmozdítja anyagi és szellemi előhaladását, de érdekes azért is, mert az állam és község közötti viszony visszatükröződik abban a legbiztosabb tükör — az anyagi terhek által. Ami a város anyagi állapotát illeti, az valami fényesnek nem mondható, mert a 11 milliót meghaladó (a letéti alap nincs ide véve) költségből csak 4 milliót tud fedezni, és 1.240.000 forintot a régi és 5.635.000 forintot új kölcsönökből akar pótolni. De ez főleg a múlt hiányos kezelésének, a város elhanyagolt állapotának következménye, habár tervszerűség és kezelés tekintetében most sem áll a város minden kifogáson kívül. Hová fordíttatik ez összeg ? oly kérdés, mely minden magyar embert érdekel, és mennyi jut ebből a nevelésnek és humanitásnak? kérdés, mely minden embert érdekel. A városi nevelésügy nem áll rész lábon, ha hazánk általános nevelésügyi állapotával hasonlítjuk össze, és csak akkor homályosul el, ha a mivelt világ valamely nagy városát állítjuk mellé. Pest a jövő évben az összes nevelésügyre 708,728 forintot akar fordítani. De ebből 471,500 ft megy építésre, és csak 237,228 forint tulajdonképeni szellemi szükségre; de ha meggondoljuk, hogy ebből a népoktatási különadó és tandíj útján 224,900 forint fedezve van, láthatjuk, hogy a város saját pénztárából (a 20% községi adóból és más jövedelmekből) csak 12,328 frtot fordít ez ügyre. Azonban első dolog,hogy a nevelésnek háza legyen, és így csak helyeselni lehet azt, hogy erre fordít egyelőre nagy gondot. Habár az építést csak adósságból teszi. Hát a humanitás? Jótékony czélra, lelenéz, árvatartásra, betegápolásra összesen fordít a város 28,150 ftot (a letéti alap nincs ide véve). És ha meggondoljuk, hogy a Rókus, szegény ház, dologház, a Jossinum, fi- és leány árvaház költségeinek fedezésére csak 56,785 frttal járul, sőt ebből is 8662 ft szegényház és Jozefinum többletéből, és a lelencttáplálás megtérítéséből jött felesleg által fedezve van, kitűnik, hogy ez ügyre Pest 48,123 forintot költ. Ez valóban nagyon kevés, főleg ha tudjuk, hogy példa London 10 millió ftot költ rá. Az igaz, hogy Londonnak 10 akkora lakossága és legalább 10 annyi szegénye van — de még úgy is aránytalanul csekély ez összeg. Főleg ha meggondoljuk, hogy a terézvárosi paplakra 100.000 forint van előirányozva. Volt ugyan még 100.000 forint munkásházakra megszavazva, de ezt— a városrendezésért— egy évvel újra elhalaszták. Amit csak sajnálni lehet. Azonban az állam itt is bűnt követ el, mert a fennebbi jótékony intézeteket egytől egyig megadóztatja és bélyegilletékekkel terheli, a mi más mivelt országban nem létezik. Így pl. Belgium már 1815. márt. 21-én meghozta a „Pro Deo“ törvényt, melyben a jótékony intézeteket a bélyeg alól is kiveszi. De különös sziliben tűnik fel az is, hogy a szegényház és Jozefinumra a város nem hogy nem költ, de rajtuk évenként 7772 forintot nyer, ahelyett,hogy az intézetek nagyobbítására és javítására fordítaná. Lelenczés árvatartásra (mint fennebb láttuk) 6500 forintot fordít a város. De ez úgy, mint mindenki meggyőződhetik, aki felőle tudakozódik, a legnyomorultabb állapotban van. Egy gyermek tartására egész évre ad a város 20—36 forintot. Ennek következménye, hogy azokat roszul tartják, dolgoztatják, sőt a legtöbb esetben koldulni küldik. Sőt, hallomás szerint, oly kevés gond fordítódik ez ügyre, hogy évek előtt elköltözött egyénekre bízott vagy rég elhalt gyermekek még folytonosan a régi számmal szerepelnek a lajstromokban. Jó lenne erre több gondot fordítani. A város egészségügyi állapotának javítására a város fordít öntözés és tisztítás 94,150,csatorna építés és fentartás 300,000, parkok és faültetvényekre 39,908, vízvezetékre és kutakra 56,400, városligeti kiadás czím alatt 36720 forintot és így öszszesen 627,178 forintot, és mégis Pestváros — e többnyire nyári költségek daczára — az egész világ, sőt Magyarország népesedési mozgalmaiban is kivételt képez, mert míg mindenütt e világon a halálozás télen legnagyobb, Pesten megfordítva épen nyáron, mert még Magyarországon is a halálozás 258/c-re esik a téli és 22% a nyári időre (másutt még kevesebb), Pesten 30% esik a nyári és 21% a téli időszakra, mi világosan bizonyítja egészségügyi intézkedéseink hiányos voltát. Angliában van egy törvény, mely szerint ha valamely helységben ezer lakóból 23-nál több hal meg egy évben, e helység elveszti ez ügy feletti rendelkezés jogát és az átmegy a „general board of health“re. Ha nálunk ily törvény léteznék, legelőször Pest város vesztené el e tekintetben önállóságát, és azután egész Magyarország, mert nálunk mindenütt meghaladja a halálozás a 33—34-et ezer után. Ami a város segélyforrásait illeti, abban a községi 20% adópótlék 839,669, a jövedékek 932,750, haszonbér 106,323, telekátírás 160,000 forinttal és az állam által törvénykezési czélokra adandó 222181 forint teszik a főbb tételeket. Pest e tekintetben is eltér a többi nagy városoktól, mert a szárazföldi nagy városok jövedelmének túlnyomó részét a fogyasztási adók és illetékek teszik, és inkább közeledik az angol rendszerhez, hol épen az egyenes adók szerepelnek inkább a községi adórendszerben. És megvalljuk, ezt mi előnyösnek tartjuk. De, mint láttuk, mégis csak az adósság játsza Pestnél is a legnagyobb szerepet, - ebben már határozottan kis Páris. Azonban tekintve a nagy hiányokat és szükségeket, az adósságcsinálást igazoltnak tartjuk bizonyos határok közt és e határt most már Pest akkor nem fogja átlépni, ha a jövő nagyság és emelkedés nagy költségeit a megszavazott fővárosi 24 millió kölcsönből úgy tudja fedezni, hogy e nagyság alapját és egészséges pénzügyi helyzetet teremt magának e kölcsönből. Mert nagy csak úgy lesz, ha egyszersmind gazdag is, és ez, adósság mellett nem lehet. Ez kötelessége , mert az ország pénze Pest nagyságának és nem terméketlen adósságnak volt szánva. Hegedűs Sándor. A baloldali kör vasárnap f. h. Ilikén délután öt órakor értekezletet tart saját helyiségében. Az I fő osztály hétfőn december 12-én délelőtt 10 órakor ülést tart. Tárgya a még hátra lévő pénzügyi és a fővárosi munkatanácsnak adandó hitel tárgyában beadott törvényjavaslatok. — Ugyay Zsigmond, osztr. jegyző. A képviselőház IXI-ik osztálya holnap december 11-én délelőtt 10 órakor — az úrbéri birtokviszonyok rendezéséről szóló törvényjavaslat tárgyában ülés tart. Pesten, 1870. évi december 10-én. Huszár Imre s. k. b. jegyző. A 6-ik osztály szokott helyiségében f. hó 12-kén hétfőn az országos ülést után ülést tart. Tárgy: az összes adó és pénzügyi törvényjavaslatok. — Radvánszky Károly osztály• jegyző. A delegátiók ez évben nem fogják teljes ülésben tárgyalni a költségvetéseket, mert f. hó 20-án elnapolják magukat s január 8-áig ünnepi szünidőt tartanak. Addig is 16-án egy nyilvános ülést tartanak, hogy a közös kormánynak megszavazzák január és február hónapokra az indemnityt az idei költségvetés tételei szerint. Felvilágosításai illetékes helyről megkerestettünk annak közlésére, miszerint a közlekedési ministérium budgetjében, a vasútépítészeti igazgatóság számára irodai általány fejében kért 28000 forint, amely összeg az előbbi évekhez képest azért emeltetett fel ennyire, mert az előre nem látható térkép — műszer beszerzések,nyomtatványok stb. az előre nem látható kiadásokra felvett 20000 ft törlése után másként nem találtak volna fedezetet, — a pénzügyi bizottság által nem négyezer ftra, hanem csak négyezer fttal, s igy 24000 ftra szállíttatott le. Az osztrák (magyar) haditengerészet. (Sz.) Tegethofflissai győzelme, — melynek érdeméből ugyan semmit sem akarunk levonni, de melyben a véletlennek, a vakmerőségnek és az ellenfél gyávaságának is nagy szerepe lehetett, — az osztrák tengerésztiszteket , sőt úgy látszik, a legfelsőbb katonai köröket sem hagyja alulni. Fejekbe vették, hogy az osztrák hajóshadsereg az adriai vagy földközi tengeren nagy aktív szerepre van hivatva. E jó urak ez egyetlen győzelem fényétől elvakítva, feledik, hogy Velencze elvesztése után a monarchiának csak felényi tengere van, s hogy az olasz egység nem oly múlékony tünemény, melyet Ausztriának módjában lehetne valamikor visszacsinálni. Vagy épen fordított okoskodással élnek, akként okoskodva, hogy minél kisebbre szorult az osztrák-magyar tenger, annyival becsesebb az, és minél nagyobb Olaszország hatalma, annál félthetőbb. Akármelyik útján haladtak legyen ez okoskodásnak, annyi bizonyos, hogy azon eszmével, hogy egy tetemes osztrák (mert magyarnak csak a terhek közös viselésére nézve mondható) marinát tartsanak fel, nemcsak arra alkalmazza, hogy csekély tengerpartunkat védje, s kereskedelmi érdekeinket a távol partokon szükség esetében támogassa, hanem, hogy egyszersmind fenyegessen is. És ezen czél elérésére a két ország delegátusaitól 8.051.000 rendes és 3.882700 írt rendkívüli szükséglet fedezését, tehát majdnem 12 millió forintot igényel a haditengerészet. A cs. kir. tengerészet czéljait nyíltan kifejti, midőn költségvetése indokolásának 33-ik lapján, többek közt ezt mondja: „ő neki magának is érdekében fekszik, hogy az osztrák-magyar állam földrajzi fekvésének és politikai feladatának megfelelő hajóhad előállítására vonatkozó tervezetei, jövőre nem a bizonytalan és előre még csak megközelítőleg sem gyanítható évenkénti budget-engedélyezések ingatag alapjára, hanem egy állandó létszámra fektethessenek, stb. Mi őszintén kijelentjük, hogy az osztrák (magyar) marinának czéljaiul ma egyebet nem ismerünk, mint azon két feladat megoldhatását, melyet fentebb is érintünk: — az osztrák-magyar tengerpart biztosítását, mely szerény véleményünk szerint ez időkben alig lehet fenyegetve és — a monarchia tengeri kereskedésének, kivált nyugat felé támogatását. Mindazon czélok , melyek ezen túl vannak, nem egyebek hiú ábrándoknál, és az igazat megvallva, igen drága ábrándoknál. Ausztria - Magyarország continentális, szárazi hatalom szárazi haderejére kell, ha szükségesnek látszik, súlyt fektetnie. Az Adria partjait pedig nem fenyegeti senki. Olaszországnak sokkal több tengere van, hogysem a trieszti, vagy fiumei kikötőkre fájjon a foga, de berendezkedése több dolgot is adnak neki, hogysem puszta partok meghódítására gondolhasson. E szerint nem maradna más eset hátra, mint ha nekünk volna kedvünk hódítani. Az ily felfogást mi részünkről tiszteljük a katonában mindenkor. Tegethoff bajtársának ez csak becsületére válik, de hogy csak egy osztrák-magyar államférfin is álmodozzék ilyesmiről, azt nem tudjuk föltenni, még kevésbé tehetjük ezt föl csak magyar államférfimról, ki bizonyosan nehezen megy abba bele,hogy egy oly hajós sereg szaporítása által, mely a nemzetet még hajói nevében sem tisztelte meg, (egy „Niklas Zrinyi“-nek nevezett pár ágyús naszádon kivül) mely mindent inkább véd mint magyar kereskedelmi érdekeket, s mely Trieszt, Pola, Oliva és a jó ég tudja mik mellett, Fiuméra még egy futó tekintetet sem vet: — a közös kiadások összegét annyi millióval, és valóban vízbe dobott millióval szaporítsa. A monarchiának van jelenleg 11 pánczél hajója, 7 magas és 16 alacsony párkányú fregattja és naszádja, 16 csavar galétje, 5 kerékgőzöse stb. A nagyobb pánczélhajók kiállítása és fölszerelése a másfél és négymillió között váltakozik, (így a fölszerelés alatti „Lissa“ hajótest 3.450.000 forintra, fölszerelése 528.000-re van előirányozva.) Ezenkívül, mint a kimutatásból látszik, az Adrián a hajók kiszolgálási éve 10—15 év között váltakozik, miért már az 50-es években épített hajók, ez idő szerint már a „kisorozandók“ között foglalnak helyet. E szerint ez oly luxus articulus, melynél évenként pár millió forint a szó teljes értelmében tengerbe vesz. Ezeket tekintetbe véve, könnyen feltehetjük a kérdést: Várjon Ausztria és különösen Magyarország van-e oly szerencsés helyzetben, fordít-e annyit nemzetgazdasági, közművelődési czéljaira, és szárazföldi hadereje] kifejtésére a honvédelem alapjára, hogy egy valódi fictio kedvéért, mert Ausztria - Magyarország a tengeri nagyhatalmakkal még a kijelölt kiadások mellett sem versenyezhet, hogy roppant és folyton növekedő államadósságai mellett e pár milliót évenként mint a Doge-gyűrűt egykor, tengerbe dobhassa. Minden hadihajó egy mozgatható vár; belé is kerül annyiba, mint egy középszerű szárazföldi erőd; csakhogy e várat néhány év múlva pensionálni kell, és ilyen vár 30—40]igényeltetik a legkevésbé fenyegetett tengerparti határokra, míg a fenyegetett részekre alig tudunk pár milliónyi erődítési szükségletet kiizzadni. Ausztria-Magyarországnak sem természeti fekvése,sem politikai missiója, melyet az indokolás hangsúlyoz, nem igényli tengeri haderejének ily nagy mérvű szaporítását. Pár jó hajó a távol vizeken kereskedelmi érdekei védelmére, ha kell tudományos s kereskedelmi missiókra; egy-két hajó a parti erődítések, a védelmi rendszer foganatosítására; ennyi bőven elég s a milliókba kerülő pánczélhajók tömeges szaporítását, kivált oly szellem mellett, mily a marinánál Magyarország és alkotmánya iránt van, oly ma TARCZA. A Beethoven-ünnepek. (V. K.) E héten ünnepli meg a nemzeti színház s a főváros műveit közönsége ama géniusz születésének százados évfordulóját, ki a zeneköltészetben épp oly utólérhetlen magaslaton áll, mint a drámairodalomban Shakspeare. S mind a kettő nem csak egyes nemzetek, hanem átalában az emberiség büszkesége lévén: illő, hogy emlékezetük ünnepeit valamennyi nemzet megtartsa, mely az örökszépért, a magasztosért hővül. Nálunk mind a Shakspeare-, mind a Beethoven-Ünnep többet jelent, mint az alkalmi pompák rendesen szoktak. Mi nem tüntetünk e nagy nevekkel, hanem megragadjuk az alkalmat, melyen hálánk adóját némileg leróhatják ama világszellemek iránt, kik műveik által igen sok gyönyört és vigaszt nyújtottak nekünk évtizedek óta, mióta t. i. a magyar szellem élénkebb életre ébredt. Talán nem dicsekvés ezúttal elmondani, hogy a magyar fogékonysághoz mily hamar utat lelnek a külföldi lángelmék költői termékei. Már irodalmi nyelvünk reformátora: Kazinczy F., Shakspearet és Moliére-t fordítá, Beethoven pedig e század tizenkettedik évében egyenesen Pest számára irt, egy pár nagyobb hangszeres zenekölteményt. Ő maga is több ízben volt fővárosiakban. Midőn az a szenvedélyes szerelem, míg öt Giuicciardi grófnőhöz kötő, szomorú öngyötrödésekben s keserű lemondásban ért véget, s a lelki harcz ez izgalmas költő kedélyét és egészségét földúlta. 1803-ban a budai meleg forrásoknál keresett gyógyulást. Él még nehány öreg ember, kik ismerték őt, s a nemzeti szinház veterán hegedűse, az öreg Kirchlehner, ki egyik benső barátja volt, s oly sokat tudott beszélni róla, csak pár év előtt hunyt el. Egykor Erdödy Julia grófnő is, ki Beethovent a szeretet bensőségével áraszta el Bécsben, szintén hazánkba, falusi jószágára hozta, hogy a meghasonlásokkal küzdő költő kedélye a csöndes magyarországi falu idylljei között épüljön ki. Továbbá 1812-ben két nagy nyitányt irt ő a pesti redont-színház számára. Egyiket: az „István királyt“ e színház megnyitására; másikat az „Athénéi romok“-at Kotzebue hasonló czímű ünnepi játékának élőzenéjéül. Hogy az elsőhöz „István királyt“ választá tárgyul,mutatja, hogy német létére is magyarabb kívánt lenni Pesten, mint azok a fényes nevű magyar mágnások, kik ahelyett, hogy a vándorló hazai színészetnek emeltek volna állandó bajnokot: egy nagy német színház ápolásában és igazgatásában lelték művészeti szenvedélyüket. Beethoven érthette e visszás helyzetet. O, ki Bécsben, a főrangúak és udvari összeköttetések környezetében is, mindvégig törhetlen republikánus maradt, s az „eroica symphonia“ eszményi alakjának mintájául a francziák Napóleonját vette, élénk érzékkel bírhatott a nemzeti eszmék és törekvések iránt, s a pesti német színháznak alig jósolhatott valami nevezetes művészeti missiót. Innen lehet következtetni, hogy e művei, aránylag a többiekhez, nem is nagyon viselik magukon a lángelme teljes ihletét. „István királykát azonban bántatlanul hagyta, míg a másik pesti nyitányt, az „Athénéi romokat“ 1822-ben átdolgozta a Bécs- Józsefvárosi uj szinház megnyitási ünnepére s „Zur Namensfeier“ czimen vette föl ama tíz nagy nyitánya közé, melyeknek csúcsfokait a négy „Leonóra“ ketteje, „Egmont“ és „Coriolán“ képezik. E hősök őt valóban ihleték s különben is Göthe és Shakspeare legkedvesebb költői voltak. A büszke római vezér épp oly mélyen szólt férfias jelleméhez, mint a németalföldi szabadsághős az ő köztársasági gondolkodásmódjához. Átalában Beethoven a mély lángelme, épp oly igazi ember volt. Ami műveiben nyilatkozik, az a szellemnek valami csodálatos tisztaságát mutatja. Semmi salak, semmi köznapias nyűg nem volt lelkén. A természet és emberiség lelkesíték. Amannak a „pastorale symphonia“ élénken megragadó hangjaiban mutatá be épp oly fönséges, mint alázatos hódolatát; az emberszeretet boldogító érzetének pedig a „kilenczedik symphoniá“-ban állított kolosszális emléket. Elsorolni műveit, a három triótól kezdve, melyet 1795-ben Bécsben adott ki „opus I.“ felirattal, a kilenczedik symphoniáig, melyet Bécsben 1824-ben adtak először elő,de akkor, és azután is még sokáig nem értették meg), oly föladat volna, mely egy tárcza keretébe alig lenne szorítható. De fölösleges is lenne, miután e remekműveket mindenki ismeri. Ama kezdet és vég között a symphoniák, dalok, oratórium, misék, szonáták, koncertek, négyesek, ötösek egész kincstára áll, s egy hatalmas és szenvedélyes dalmű, a „Fidelio“, a női hűség és önfeláldozás e magasztos képe, melyet— dicséretére legyen mondva a nemzeti szinház múltjának! — már 1839. végén, tehát a megnyitás után csakhamar fölvettek a műsorba, s czimszerepe a máig sem pótolhatott Schedelné egyik legfényesebb operai alkotását képezte. Átalában Pesten Beethoven elég korán és gyorsan lett ismeretessé s közbámulat tárgyává. Erkel és a philharmonikusok, a hangversenyzők, az ötvenes években színházi zenekarunkból kikerült quartettisták (Huber, Ridley, Kohne, Spiller), egymásután ismerteték meg remeknél remekebb hangszeres költeményeit, s alig volt zene-ünnepély, melyben a műsor oroszlán részét nem költőnek adták volna, aki azt valóban leginkább is megérdemli mind e mai napig. Ő a zeneóczeán világító tornya, oly magas talapon, hogy a habok csak csókolják lábait, anélkül, hogy el akarnák mosni nagyságát. Nincs oly nagy zeneköltő, kinek babérjait az újabb irányok vakbuzgói meg ne tépték volna már, nem véve ki Mozartot és Haydnt sem, kik a Beethoven mesterei és példányai valának; csak ő maga maradt illetetlen. Wagner Rikhárd, ki keserűn hadakozik a régi czopffal és az újabb zeneirók hatásvadászatával (Meyerbeer neki csak „unverschämter Jude“), Beethovenről térdet hajtva beszél, s a kilenczedik symphoniát „a jövendő művészeti evangéliumáénak nevezi. Ő az az általános géniusz, kivel szemközt nincs felekezet, nincs iskola, nincs gáncsolódás, nincs előítélet. Ő az összhangok oly nagy mestere, hogy még a fejek véleményében is harmóniát bírt létrehozni. Shakspearenek még akadtak kicsinylői, (Voltaire maga is az volt) , de a Beethoven általános elismerésében senki sem ejtett csorbát. E nagy szellem életrajza meg van írva nagy könyvekben és minden ismerettárban. Valamenynyi műveit ember tudja tehát, hogy mint fejlődött, s mily viszonyok közt élt. Ennélfogva csak az alkalmiság formalitásának hódolunk, ha megemlítjük, hogy Bonnban 1770. decz. 17-én született és Bécsben 1827. márcz. 27-én hunyt el. Családtalan volt s egyéb szülöttje nem maradt örökéletü műveinél. Atyja a Kelemen Ágost választó fejedelem udvari zenésze volt, ki fiát (Lajost) is csakhamar megtanutó orgonázni és zongorázni, de nem, hogy nagy művész legyen, hanem, hogy ő is tudjon keresni valamit a háztartáshoz. Rendszeres zenei nevelésben azonban 22 éves koráig nem részesült. Atyja szűkkeblű, de anyja szelid, nemes lélek volt. A fiú indulatos és makacs. De természetét csakhamar szeliditék a Rajna vidék szépsége (ő mindig nagy természetbarát volt), a bonni Breuning-család műveit hölgyei, a költők művei, először Klopstock, ezután Göthe és Schiller. Mindezek kedélyét emelkedetté, jellemét erősen szilárddá tették. Bécsbe menvén, Haydn, Schenk és Albrechtbergertől tanulta a zeneszerzés tudományát. És azután 35 évet élt Bécsben, tisztelet, bámulat, de egyszersmid sok baj között: kitűnő házak szívesen látott vendége len, s a legelőkelőbb pártfogói támadtak: Rudolf főherczeg, Lichnovsky Károly herczeg és neje, Lobkovicz herczeg, a magyar urak közt Erdödy és Brunszvick grófok, stb., kik jelentékeny évdijat biztosítottak neki, hogy költészetének élhessen. Deje Mecénások közt sem vált soha bábbá, játékszerré vagy szolgává. A férfi maradt mindenben, s a szabadság szeretete mindig élénken lobogott lelkében. A költészeten kívül semmi sem lelkesítő úgy, mint a franczia forradalom eszméi. Voltak szerelmei Hal számunkhoz egy ív melléklet van csatolva.