A Hon, 1871. január (9. évfolyam, 1-25. szám)

1871-01-16 / 13. szám

ül „igen“-nel szavazott 237, „nem“-mel 31, el­nök nem szavazott, távol volt 163. E szerint a tvjavaslat 206 szavazattal elfogadtatott. A részletes tárgyalás alapjául a szónoklatok sorát megnyit­ó­ Győrfi Gyula, kijelentvén, hogy a közp. bizottság azon óhajtását, miszerint a tárgyalás alatti tvjavaslat czimében a magyar sorhadi csa­patok alá rendelt kifejezés helyett „magyar hadse­regéről legyen szó, — nem vitatás alá eshető el­méleti okoskodásra alapította hanem a törvény megtartása iránti szándékra fektette. Beszédét így folytató: Előadásomban, most a kitűzött irányhoz híven ragaszkodva, minthogy azon óhajtás, hogy az életben levő törvénynek világos szavai alkalmaz­tassanak, indokolásra nem is szorul, alig lehet más hivatásom, mint gyenge erőmhöz képest jel­lemezni azon indokokat, melyek alapján az igen t. kormány és a központi bizottság kisebbsége ezen törvényjavaslatból a „magyar hadsereg“ czímét kiküszöbölni óhaj­tja. S e czélból te­hát mindenek előtt a tényállást kell helyre­állítnom, azon tényállást, melyet a központi bizottság ki­sebbsége, bizonyára tévedésből, de minden­eset­re a történtekkel összeütközőleg méltóztatott előterjeszteni. Azt állítja ugyanis a kisebbségi külön­véle­mény, mintha a törvényhozás már 1869-ben, midőn a véderőről szóló törvény alapján először sorozott ujonczokat, észrevette volna, hogy az 1867.12. t. sz. 9, 11, továbbá a 12 és 14 §-ai kö­zött valami látszólagos ellentét léteznék, és ezen látszólagos ellentét tapasztalása elég okot szol­gáltatott arra, hogy a törvényhozás törvényma­­gyarázási jogával éljen, és annak alapján a kor­mány által előterjesztett és a jelenlegivel telje­sen azon czím alatt állapította volna meg a ma­gyar sorhadi csapatok kifejezést, „a magyar sereg“ helyett. A központi bizottság kisebbsége által így fel­állított tényállás három lényeges eltérést foglal magában. Először is határozottan tagadnom kell azt, mintha a törvényhozás az 1867. 12. t. sz. most említett §-ai közt valami látszólagos ellentétet fedezett volna fel; tagadnom kell, hogy az 1869- diki ujonczozás tárgyalásakor vagy — tovább megyek — az 1870. évre igényelt ujonczok meg­ajánlásának, tárgyalása alkalmával valaki ezen látszólagos ellentét létezését csak egyetlenegy szóval is felemlítette volna, és felkérem a kisebb­ség igen t. előadóját — felkérem mindazon t. képviselő­társaimat, kik a kisebbség külön véle­ményét pártolják, hogy az országgyűlés napló­jából —­ mert országgyűlési határozatot nem is kívánok, csak az országgyűlés naplójából mu­lassanak csak egyetlen egy szónok előadásából, csak egyetlen egy sort, melyben ezen látszólagos ellentétről csak említés is léteznék. Itt vannak az országgyűlési napló illető kötetei, hogy köny­­ny­ebben kikereshessék, szolgálok vele. Ha azon­ban a különvélemény alapjául szolgáló ezen állí­tást határozott tagadásom ellenére a naplóból kimutatni nem tudják, akkor engedje meg a t. ház, hogy bennem csak megerősödjék azon meggyőződés, miszerint ezen látszólagos ellentét említése csak most készült újdon vett új okos­kodás, mely a 69—70-ki ujonczok megszavazása alkalmával indokul egyáltalában nem szolgál­hatott. Tagadnom kell továbbá te­hát, mintha az 1869. évben az ujonczok megszavazására vonatkozó­­ja­­vaslatban a honvédelmi minister az általa jelenleg óhajtott czimmel azonos czimet terjesztett volna elő. Tagadom a különvélemény ezen állítását, mert midőn a minister az 1869-dik évi hadju­­talékot kérte, akkor másképen fogalmazta a czi­met, mint az jelenleg előterjesztve van ; mi abból is kitűnik, hogy a központi bizottság ezen tör­vényjavaslat módosítása gyanánt hozta be a jelenleg annyira megkedvelt „Magyar sorhadi csapatok“ kifejezést. Az 1867-ki 12. törvényczikk egyáltalán nem áll ezen határban és a hazában oly gyanú alatt, mintha Magyarország jogait illetéktelenül túl­­terjesztette volna, és mégis az 1867. 12. t. sz. 12. és 14. §-ában világosan meg van említve a magyar hadsereg. Ennek törvényes következmé­nye te­hát­­ az, hogy a kiegyenlítési törvény ér­telmében kell, (a törvénykönyvre it) hogy Ma­gyarországnak külön hadserege legyen, kell, ha tiszteletben akarják a törvényt tartani. — Igaz, hogy ugyanezen törvény 11. §-a értelmében a magyar hadsereg a közös hadsereg kiegészítő része , de ebből csak az következik, hogy a ma­gyar hadsereg a közös ügy foga­lmának aláren­­deltetett, hanem azért habár ily minőségben is, ezen hadseregnek okvetlenül léteznie kell, mert annak tételét a törvény állapította meg. Ha valaki talán azon nézetben volna, hogy az 1867. törvényben a „magyar hadsereg“ kifejezés tévedésből, történetességből csúszott be, annak megnyugtatására, nagy tekintélyre, Pest belvá­ros igen tisztelt képviselőjére, Deák Ferencz­­re hivatkozom, ki a 12-ik t. ez. tárgyalása al­kalmával annak védelmére tartott fényes beszé­dében 1867. márcz. 28-ikán igen sokszor hang­súlyozta a „magyar hadserget.“ Már 1868. évben a védtörvény előterjesztése alkalmával meglepetésül szolgált véderőre vo­­natkozó törv. javaslatból a „magyar hadsereg“ kifejezés hiányzott. Történt is e miatt felszóla­­ás,­­s a t. kormány nem azt felelte akkor, hogy nagy­ hadsereg nem is létezik, tehát annak a tör­vényben ninc­s is helye , hanem azt mondta, hogy a magyar hadsereg ezen törvényben is ben fog­­altatik, mert a 11-ik szakaszban hivatkozás­örténik az 1867. 12­­. sz. mindazon szakaszaira, melyekben a magyar hadseregről van említés, és megvallom te­hát , hogy ezen hivatkozás a véd­­vőről szóló törvénynek e tekintetbeni hiányait elentékenyen pótolta, mert a 11 §-ban, azon sakaszban, melyben az összes haderő megálla­­titatik, a magyar hadsereg lételét biztositó tör­­ény alkotmányos jogalap gyanánt lévén fel­­mlitve, — mindazon magyar csapatok, ne­­lek ezen törvény értelmében és igy az annyi­kor említett 32. §. értelmében is kiállitandók, ugyan természetesen a magyar hadsereg szá­mára állítandók ki. A védrendszerről szóló törvénynek életbe lép­­­tése után az első ujoncz-jutalékot 1869-ben érte a kormány, az erre vonatkozó törvényjavas­­lt 1869. júl. 12. tárgyaltatott, és ekkor történt, egy a kormány által előterjesztett és ezen ház­on tisztelt többsége által is elfogadhatlannak látt czim helyett az akkori központi bizottság főadója egy uj czimet hozott indítványba, t. i. magyar sorhadi csapatok kifejezést. A kor­ánynak akkori ez ü­gybeni képviselője, t. i. honvédelmi államtitkár­a utólagosan bejegye­zett a czimnek a központi bizottság javaslata szerint leendő megváltoztatásában. Felszólalt azonban ellene Várady Gábor, és az alap­törvényre hivatkozva a „magyar hadsereg" ki­fejezést alkalmaztatni kérte. És mit felelt er­re t. hát ? egyátalában nem mondotta azt, hogy itt 1867. évi XII. törv §-ai között valami ellen­tétet fedezett volna fel, és igy a törvényt magya­­rázni kellene, nem talált ellentétet, nem gyako­rolt törvénymagyarázatot senki, mert Váradi G. t. b. előadására, miként a naplóból látható, a képviselő­házban nem is felelt senki. Egyedüli felelet az volt, hogy „szavazzunk“­­ és ez meg is történt. Épen úgy elvettetett a kormány által ja­vaslatba hozott czím mint a Várady Gábor módo­sítása és elfogadtatott a központi bizottság javas­lata. Ezt csak­is jellemzésül hozza fel szóló, hogy emlékeznék vissza a ház, milyen volt az eljárás, melyet most a központi bizottság kisebbsége törvény-magyarázatnak nevez. A második ujonczállitás az 1870. évre 1869. nov. 13-án tárgyaltatott. Akkor a kormány már „magyar sorhadi csapatok“ kifejezést vette fel a czimbe. Az egyik osztály, a IX. különvéleményt terjesztett elő, és azt, mely a magyar hadsereg érdekében volt beadva, épen egy jobboldali kép­viselő Hrabár Manó indokolta. Pártolták azt az­­ ellenzék szónokain kívül többen a jobb­oldalról is, nevezetesen Várady János,Patrubány Gergely, Hofman Pál. Elmondja még szóló, hogy a törvényhozás a törvény­magyarázat jogát nem szokta oly ti­­tokszerű módon gyakorolni, mint a­hogy azt a külön­vélemény képzeli, mert valóban titok­­szerűnek kellene tekinteni az oly eljárást, ha t. i. a törvényhozás midőn törvényt magyarázni akar, ezen fontos cselekmény alkalmával sem a kor­mány, sem a szónokok, sem a javaslat, sem a ha­tározat egyetlen szóval sem mondják meg azt hogy most törvénymagyarázás szándékoltatik. A törvénymagyarázás bizonyos formaiságokhoz van kötve, melyek itt meg nem tartottak. Ez igen természetes, mert törvényt­ magyarázni esze­­ágában sem volt senkinek. Azt hiszi, hogy ezek előadása után kimondhatja azon meggyőződését, hogy a kisebbségi különvéleményben foglalt alapérv és majdnem egyedüli érv, a levegőbe van építve. A különvélem­ény azon állítására, hogy miu­tán állandó hadsereg van, külön magyar hadse­reg nem is létezik , és külön magyar hadsereg nem létezvén, ahol nem szavazhatjuk meg az újonczokat, megjegyzi szóló, hogy ezen módosí­tásnak sem czélja ez alkalommal valami más magyar hadsereget létesíteni, mint a­minől a törvény meghatározott. De ezen hadseregnek létezni kell, ha csak a törvény kijátszva nincs. Pedig ki lenne játszva a törvény, — úgymond — ha úgy okoskodunk mint a kisebbség, hogy t. i. ne szavazzuk meg az újonczokat a magyar hadseregnek, mert nem létezik magyar hadsereg. Holott épen a magyar hadsereg nem létezésének legfőbb oka az, és azért tétezik lehetetlenné, mert nem akarják hoz­zá megszavazni az ujonczokat. Szavazzanak meg a magyar hadseregre ujonczokat és meglátják, hogy létezni fog magyar hadsereg. A magyar hadsereg létezésének jogosultsága — így fejezé beszónoklatát — törvénybe van fek­­­tetve.Ezen törvényt a t.ház alkotta, ezen törvény eltörülve nincs.Ezen törvény tekintélyére támasz­kodik a közp. bizottság, annak teljesítését kéri. Kéri a t. házat, ne méltóztassék megengedni, hogy a most czélba vett eljárással elaltassák azon eszme, melynek megszüntetését a nemzet legszentebb érdeke, és közvéleményével szemben nyíltan javaslatba hozni e házban nincs bátor­sága senkinek. (Helyeslés a baloldalon. Királyi Pál ott, hol a pártok nézetei ugyan­azon sorompók, fegyverek és ugyanazon sisakok alatt találkoznak, nem akar ismétlésekbe bocsát­kozni , miután ezek a didaktikában és köl­tészetben tán hasznosak és mulattatók lehetnek, de amott nem használnak semmit. Szerinte tör­vényességi szempontból nem lehet a szőnyegen fekvő tvjavaslat czime ellen megállható érvet felhozni: az 1867. 12. t. ez. 11. §-a ugyanis el­vül kimondja, hogy a hadsereg közös és a ma­gyar hadsereg kiegészítő része; az 1868. 40. t. ez. 32. §-a azt rendeli, hogy az ujonczok kizáró­lag magyar csapatokba osztassanak ; és igy — úgymond — midőn a közp. bizottság a tvjavas­lat czimén változtatni akar, bizonyosan valami előnyös politikai czélt tart szem előtt, mely egy kis kanyarodást az egyenes útról megérdemel. Kiemeli végül szóló, hogy a közp.­bizottság ál­tal javasolt módosítás az Ausztriával kötött szer­ződés alapfeltételeit alterálja és ez­által nemzeti hitelünk nem igen­­kedvező világításba lenne helyezve, ha elfogadtatnék. Tisza Kálmán mindenekelőtt Királyi szavai­ra tesz megjegyzéseket.Elismeri­ maga­ is,azt hogy az ismétlés a parlamentben nem mulatságos, csakhogy a parlamentek feladata nem az, hogy mulatságosak, hanem hogy hasznosak legyenek, és ha ezen szempontból vesszük fel, akkor van igen sok ismétlés, a­mely hasznos. (Helyeslés balfelől.) Ama híres római szónok is sokszor is­mételte, hogy denique, ceterum censeo Cartha­­ginem esse delendam. Ez bizonyosan unalmas volt azoknak, kik hallották, de utoljára meg­döntötték Karthágót. (Élénk helyeslés balfe­lől.) Mi is tegyük ezt, akár legyen unalmas, akár nem. Hidjék el, nem mulatságos ez nekünk sem, de mindaddig, míg nem sikerül lerontanunk azon akadályokat, melyek a magyar hadsereg útjában állanak, mindaddig fogjuk ismételni tá­madásunkat. (Helyeslés balfelől.) A­mi különben a kérdést illeti, ki kell monda­nia, hogy a kisebbségi vélemény előadója az 1867. évi Xll-ik t. czikket rágalmazta, mert azt mondta, hogy e t. ez. kimondja, miszerint a had­sereg közös, pedig abban arról egy betű sincsen, (úgy van­ balfelöl.) Azon t. ez. 11. §-ban megvan az, hogy a közös védelemnek másik eszköze a hadsereg és azontúl alább: Ő felségének a hadügy körébe tar­tozó alkotmányos fejedelmi jogát körvonalazza Ezen azt §.mondja:„Mindaz mi az egész hadsereg és igy a magyar hadseregnek, mint az összes hadsereg kiegészítő részének egységes vezérlé­séhez tartozik.“ Már most hihetőleg ezen egész hadseregből magyarázza ki Királyi azt hogy „közös.“ Azt mondja Királyi ezen fogalom „egész“ és „közös“ átalában azonos. Szóló nem hiszi, hogy ezt maga is feltenné. De vegyük a jelen esetet — úgy­mond — kiről van ott szó ? Van ő felségéről, kinek „egész“ hadserege van, mely egész had­seregnek részét teszi a magyar hadsereg, de abból, hogy a magyar hadsereg a királynak is hadserege, abból, hogy azon királynak más had­serege is van, azt kimagyarázni, hogy ezen „egész“ azt teszi, hogy ezen magyar hadsereg közös a másik állammal is, azt semmifélé után nem lehet. (Helyeslés balfelől.) Az 1868-ik 40-ik t. sz. — persze hogy nem szól magyar hadseregről, hanem közös hadse­regről, azonban már akkor kimondatott, hogy azon szakaszok a magyar hadsereget nem mellő­zik és hogy ez mellőztetni nem is szándékol­tatik. A 12. 1. czikk egyike megmagyarázza a had­seregnek helyzetét a fejedelemmel szemben, a későbbi szakaszokban pedig, midőn Magyaror­szágot illetőleg rendelkezik a­­törvény, már min­dig csak magyar hadseregről rendelkezik, a­mint hogy magyar törvénynek nem is lehet másról, mint magyar hadseregről rendelkezni. A volt honvédelmi államtitkár azt mondotta taval, hogy utoljára is „sorhadi csapatok“ vagy „magyar hadsereg“ mindegy , mert a magyar hadsereg magyar sorhadi csapatokból áll.“ Ha már most magyar sorhadi csapatok és magyar hadsereg egyet tesz és ha magyar hadseregbe nem lehet ujonczokat szavazni, mert nem létezik magyar hadsereg,­­ ak­kor a magyar sorhadi csapatokba nem lehet, ujonczokat szavazni, ha nem nevezni kell saját nevén a gyermeket, sza­vaztassanak meg az újonczok a közös hadsereg számára. (Felkiáltások jobbról: Úgy van! felki­áltás balfelől: Hanem akkor hagyják ki a „ma­gyar szót“!) Szóló minden előhaladásnak barátja és min­dent előhaladásnak tekint, a­mi a helyzetet tisz­tázza, és épen azért örül annak, hogy midőn most 4 szer szóba jön a hadsereg, legalább nyíl­tan megmondják, hogy mit akarnak , hogy közös hadseregről van szó. Királyi azt mondta, hogy ő az ellenzék helyzetében következetesség­ből sem fogná a „magyar hadsereg" szót meg­szavazni, mert ha két hadsereg lenne, keresni kellene valami összekötő kapcsot, talán épen valami delegátiot. Szóló sokszor tapasztalta azt, hogy valaki nagyon meszszi keresvén, valamit nem látta meg a­mi közel volt. A két hadsereg közti kapocs is igen közel van, nem kell azt ke­­resni,itt az a közös fejedelem személyében, kinek a magyar hadsereg irányában jogait soha senki megtagadni nem akarja. Különben azt is mondta Királyi,hogy minekünk praejádicálni nem sza­bad azoknak, a­kik 9 év múlva lesznek a ma­gyar törvényhozó testület tagjai. Erre meg kel jegyeznie,hogy itt nem módositásról,hanem egye­dül arról van szó, hogy legalább mit az 1867 : XII. t. cz.mondott és mit az 1868. 40-ik t. cz. le­hetetlenné nem tett, legalább annyit 'r - H . Egyébiránt is— váljon praejudicausi., i.k-e mi, ha arról volna is szó, — miről ma nincs, de lehet, sőt lesz is, — hogy megváltoztassák ezen törvény, váljon praejudicálhatnánk-e mi azok­nak, kik 9 év múlva lesznek a törv­hozó testület tagjai? Hiszen ha mi ma törvényhozásilag valamit teszünk,nem kényszeríthetjük a későbbi törvény­­hozást, hogy 6 év múlva mást ne tegyen, tehát ha mi megváltoztatjuk a mint jónak látjuk, ak­kor az soha sem zárja ki, hogy utódaink azt is­mét meg ne változtathassák, úgy a mint ők jó­nak látják, itt tehát praejudicálásról szó nem lehet. Végül még csak arra reflektál szóló, hogy mi az, mi a törvények iránti bizalmatlanságot szü­li és mit tesz az: tekervényes utakon járni ? A törvények iránti bizalmatlanságot szüli az, ha a­helyett, hogy a törvénynek szavaira alkal­maztatnának, más szavak alkalmaztatnak, ele­inte azon kijelentéssel, hogy ezek ugyanazt te­szik, mint most 3 éve történt, s azután azon kije­lentéssel, hogy egészen mást teszen, mint történt ma. Az ilyen eljárás az, a­mely megingatja a bizal­mat s az ilyen eljárás az, mely az igazságot te­kervényes utakon kerüli ki. Azon meggyőződésben tehát, hogy a ma léte­ző törvények szerint egyedül helyes kifejezés az, hogy a magyar hadsereg számára szavazzuk meg az újonczokat, pártolja a központi bizottság véleményét, és igen kéri a házat, ne küldje ezen szót magyar hadsereg ismét törvénytelen szám­kivetésbe annyival inkább nem, mert meggyőző­dése — pedig nem számítja magát azokhoz, kik nagyon sötétben szeretnek látni — hogy : mindenesetre van annyi úgynevezett fekete pont a láthatáron, mely gondoskodásra kell,hogy késztessen bennünket, hogy a fekete pontok nem veszélyesek reánk nézve, nem nagyon veszélyes legalább azon percztől kezdve, midőn a nemzet­nek van saját hadereje (úgy van­­ balfelől). Meg van győződve arról is, hogy ha el nem jön hamar azon időpont, midőn a kormány, midőn a fejedelem, midőn minden ember belátandja, hogy az országnak és dinasztiának biztos támasza csak a magyar hadseregben van, e fekete pontok óriás mérvre fognak nőni, és akkor nem hiszi, hogy nyugodt lélekkel nézhessék a következő veszélyt azok, kik készek e meggyőződést min­den után módon a koronás fejedelem szívébe csepegtetni. (Balfelől élénk helyeslés. Tóth Vilmos államtitkár nem hitte, hogy ez alkalomból a beterjesztett­­javaslat meg fog támadtatni, mert ez azonos a 1869. I. s XIV. t. cz.kel. Hogy az ellenzék évről évre fokozatosan élesebb támadást intéz e­­javaslat ellen, ennek okát úgy hiszi, ki találta, és ez az, hogy az el­lenzék mindinkább belátja a hadsereg ketté­osz­tásának szükségességét, és hogy opportunusabb­nak tartja e ketté­osztást ma mint előbb. Szóló nézete ettől eltér, mert ő ma is oly szükséges­nek ítéli a hadsereg egységét, mint 67-ben, sőt a világrázkódtató eseményekkel szemben azon tanulságot meríti, hogy ne idézzünk fel vissza­vonást, hanem iparkodjunk a birodalom védere­­jét megerősíteni. A kormány a magyar hadsereg eszméjét pár­tolja és sokat tett létesítésére. Ott van a 100.000 felfegyverzett, felruházott, betanított honvéd. (Élénk helyeslés jobbról.) Ezek tények és nem szavak, és megvárja Ivánka Imrétől, hogy be­váltja egykor mondott szavait, miszerint meghaj­lik a miniszter előtt, ha ez évben 60.000 újon­­czot állít ki. Azon politika, mely a honvédelmi törvényt megalkotta, tudott s megtanult e kö­rülményekkel számolni, de ép azért állította az eredményeket is, melyek olyanok, minekkel Ma­gyarország századok óta nem birt. (Élénk nyug­talanság a balon. vogy tetszés a jobboldalon.) E politikát egész lélekkel fogják tovább is űzni és miután Tisza ujabbkori Karthágónak neve­zett alkotmányának lerombolásához járulni nem akar, szavaz az eredeti­­javaslatra. (Élénk tet­szésnyilvánítások a jobboldalon.) Elnök: T. ház! miután a szólásra még töb­ben vannak feljegyezve, 2 óra azonban már el­múlt, a tárgyalást holnap folytatjuk. Ülés vége 2 óra 5 perczkor. — Az osztrák delegáció pénz­ügyi albizottságának szombat este tartott ülésében a véderő egyszeri fokozására kért összegeket tárgyalták. Az előadó, dr. D­e­­mel azt indítványozta, hogy e követelés Giskra indítványával szemben (a normális békebudgetet illetőleg) ne is tárgyaltassék.­­ Ez ellen a többi közt B­e a s t gr. is felszólalt, azt mondva, hogy a béke és a normális békebudget kérdése között nem lát oly összefüggést, mely az erős­ségi lövegek fölötti tanácskozásra befolyással lehetne; de másrészt meg kell jegyeznie, hogy minden békeszeretetet s a béke fentartására irányzott minden őszinte törekvése mellett e kér­dést megkerülni épen azért nem lehet, hogy kifelé nyomatékkal működhessék és épen az Ausztria és Németország közti egyetértés meg­szilárdítása oly mértékben fog növekedni, a­melyben Németország meggyőződik, hogy Ausz­tria is tekintélyes tényezőnek tekintendő. Ezen nyilatkozat folytán maga Giskra is a tárgyalás mellett emelt szót, s így a bizottság 10 szóval 1 ellenében a tárgyalást határozta el. Az első tételnél (erősségi lövegek és lőszer be­szerzésére 3.300.000 frt és már kiadott 115.000 frtnyi összeg engedélyezése) az előadó az egész 3.300.000 ftnyi tétel megtagadását s a 115.000 ft engedélyezését indítványozza. Banhans a költ­ségeket a helyettesítési alapból akarja fedeztet­­ni, mit Kuhn le.­ellenez. Giskra végre 400 darab ágyúra 2.000,000 frt megszavazását ajánlja,ami el is fogadtatik. A második tételnél (68,000 lovassági revolver beszerzésére 1.528,000 frt) az előadó az egész összegnek, valamint a hozzátartozó felszerelés a 22-ik tételben kért 337,475 frt megtagadását ja­vasolja. Brestel a revolvereket csak is az altisz­teknek kívánván megszavazni, 12,000 db revol­verre 250,000 frtot ajánl. Banhans 20,000 dbra 400.000 frtot óhajt megszavaztatni, hogy ezzel a lovasság, a tüzérség, a szekerészet s a még föl nem fegyverzett dzsidások szereltessenek föl.­­ Ezután B­e­u­s­t felhasználta az alkalmat, hogy válaszoljon Brestl azon szemrehányására, misze­rint a háború alatt kiadott kiviteli tilalom által Anglia és Amerika iparának kedveztünk a mienk rovására. Igen könnyű — mond a többi közt e válaszában — a kormány rendszabályait megtá­madni most, mikor a Németországgal való jó egyetértés kikötőjébe már bejutottunk, igen, Ausztria volt az a hatalom, mely minden álla­mok közül legszigorúbban vitte keresztül a sem­legességet és épen e körülmény volt főalapja azon megegyezésnek, mely Poroszországgal je­lenleg fönáll. Végül a bizottság Banhans indítványát fo­gadta el. Eredeti külföldi levelezés. (Saját tudósítónktól.) (M.) Turin, jan. 12-én 1871. Az olasz sajtó nagy része azt tarta, hogy a pápa nem fog vá­laszolni a király levelére, s ezen hiedelem elég­gé alaposnak látszott, miután mint a „Gazzetta Piem.“nek írják, a tanácskozás miatt összeült bibornokok a válasz ellen nyilatkoztak; ezen hie­delem azonban nem valósult, s a pápa daczára a bibornokok ellen nyilatkozatának, folyó hó 2-án sajátkezüleg irt volna az olasz királynak; a levél irályra nézve sokat különbözne az Antonelli bi­­bornok által szerkeszteni szokott jegyzékektől, mind a mellett az „Arena“ szerint nem volna egészen ment egynémely nem a leggyengé­­debb kifakadástól, különösen abban e­szge kese­rű szemrehányással illette volna a királyt, hogy az olasz csapatoknak megengedte betörhetni az egyház­államba. Hogy a pápa nem tud lemondani a világi ha­talomról, melyhez egy századnegyed alatt hozzá szokott, azt valahogy csak természetesnek talál­juk, (a szokás természetté válik) de hogy a be­törésért az alkotmányos királyt, s nem a nemze­tet okozza, azt nagyon következetlennek tart­juk, a népszavazás által megválasztott királytól csak nem fogja ő­szre kívánhatni, hogy a nem­zet akaratával daczoljon, vagy annak százados törekvéseit puszta udvariságból meghiúsítsa ! A kormány elhatározta volna Rómában minél előbb megszüntetni a kivételes állapotot; a „Gaz­ di Torino“ szerint a helyhatóság még e hó le­­folyta előtt meg fogna szűnni, s ezt szívből óhajt­juk, mert a teljhatalom, s az önkény karöltve szoktak járni, a rómaiaknak pedig a törvény uralmára nagy szükségök van. A nem rég megjelent statistikai adatokból ki­­veszszük, hogy a sz. városban 30 ezernél több egyén koldulásból él, vagy az állam segélyzésén hízik, ha Rómában az olasz törvény alkalmazást nyerend, a társadalom ezer heréi ugyanannyi hasznos polgárai leendnek a közös hazának, s a munka harmincz­ezer kart nyerend. A madridi olasz követ Blanc lovag, más ren­deltetést nyerend, előbb azonban visszatér Olasz­honba, egyelőre Cialdini tbk maga maradna a spanyol udvarnál, a „Gaz­ di Torino“ azonban azt tartja, hogy a tbk is nem sokára hazájába visszatérendne, minthogy Prim halála után, (a­kihez a régi barátság legszorosb viszonya csa­tolta őt) nem óhajt többé Spanyolhonban élni, vagy legalább is barátja halála által megfosztva azon befolyástól, melyet a spanyol ügyekre vélt gyakorolhatni, feleslegesnek tartja ott mara­dását. A „deficit“ fedezésére mint a „Gaz­ di Tor.“ ból értesülünk, az olasz pénzügyér­ 100 m./ frk kölcsönt szándékozik kibocsátni, az „Internazio­nale“ szerint azután több bel­s külföldi tőzsdék­kel már­is folyamatban lennének e­ tárgyra vo­natkozó alkudozások. Porosz rendelet Franciaországban. Versaillesben porosz hivatalos lap jelenik meg, mely azon rendeleteket tartalmazza, me­lyeket Versaillesből Francziaország meghódított részeire vonatkozólag adnak ki. E lap czíme: „Moniteur officiel de Gouverne­ment général du Nord de la France et de la Prefecture de Seine et O i­s­e.“Ez a következő két okmányt teszi közzé: 1. Királyi rendelet: „E hó 15-kéről tett jelentés tekintetbe vételével, beleegyezem egy új fő kor­mány képzésében, mely a Francziaország észak részén megszállott tartományok egyesítése által alakíttatnék. A Szajna és Oise departement, mely eddig Rheims kerületébe volt beosztva, az újonnan alkotott főkormányzósággal egyesítte­­tik, melyeknek vezetését a szász királyi had­ügyminiszterre, v. Fabrice altábornokra ruhá­zom, ideiglenes székhelyéül Versailles lesz ki­jelölve. Versailles, decz. 16. 1870. Vilmos, Bismarck, Boon. Fabrice mint főkormányzó a következő proclamatiót bocsátotta ki : „ Proclamatió. Ő felsége a porosz király a német seregek fővezére, ő felsége a szász király beleegyezése mellett méltóztatott engemet Szajna és Oise depar­tement, valamint azon Észak Francziaországban levő departementek főkormányzójává kinevezni, melyeket közelebbről a német csapatok által meg­szállottak és nem részei a rheimsi főkormányzó­ságnak,azaz­­ Somme, Oise, alsó Szajna, Eure és Loir, és Loiret departementok főkormányzójává. Midőn én ezen királyi kinevezést az említett departementek tudomására hozom, jogom van népességük részéről nyugott és előzékeny maga­tartást kívánni, mely különben saját érdekük­ben fekszik. Ezenkívül szilárd reményem van, hogy mindenki távol tartsa magát minden köz­vetlen vagy közvetett ellenséges vagy a német sergek érdekeibe ütköző cselekvéstől. Mindenek­előtt parancsolom a kormány- és községi ható­ságoknak, hogy híven teljesítsék azon parancso­kat, melyeket a főkormányzóság nekik közegei által tudomásukra hoz és felszólítom őket, hogy közreműködésüket ne tagadják meg, hogy sok nehézség nélkül feleljenek meg a jelen helyzet követelményeinek. Es lévén arra határozva,hogy mindenkit a lehetőleg megvédett vagyonában, a terheket aránylagosan osztom fel és a közbiz­tonság felett őrködöm, reméltem nem leszek arra kényszerítve, hogy a haditörvények által paran­csolt szigorhoz folyamodjam. Versailles, jan. 6. 1871. Fabrice, államminister,al­bk. A bajor kamarából. A versaillesi szerződések tárgyalása még min­dig foly. Schauss és Gürster azok mellett nyi­latkoznak, F­u­g­g­er gróf is, de azért, mert ez kényszer­helyzet és kijelenti,hogy ha a ministe­­rium a kamara töbségére,a patriótákra támaszko­dott volna,most nem lenne előtte az a háládatlan feladat, hogy ily szerződéseket aláírni kell. Bray gróf miniszter erre azt mondá:„Előttem szó­ló gróf úr azt hívé, hogy a minisztériumnak a ház többségére kellett volna támaszkodnia, ak­kor nem lennénk abban a kényszerű helyzetben, hogy e szerződéseket el kell fogadnunk. A gróf úr tévedésben van. A kényszer­helyzet, melyről oly sokat beszél­nek, anyagilag a bajor kormányra nézve Versail­­lesban sem létezett, mi elutazhattunk volna, de nem tettük azt azon okból, a melyből ön, érettebb megfontolás után szerződést vissza nem utasít­hatja­­­­i, mert felis­mertük, hogy Bajorország egy nagyon kedvezőtlen helyzetbe jutott volna. Egyszerre kétfelől jőnek a szerződés ellen a tá­­madások, a­mi a legjobb bizonyíték, hogy körül­­belől a jó középen van. Mondják meg tisztán, melyik állásponton vannak; a­ki Németország egységét akarja, annak akarnia kell azon en­gedményeket, melyek arra szükségesek. Mi sem tartjuk a szerződéseket kívánságaink eszményének, de nem arról van szó, hogy szer­ződést kössünk, hanem csak a már megkötötthez kell csatlakoznunk. Mi föderatív ala­pon akarunk egységet és nem egységes államot: e kettő úgy függ össze, mint reform és forradalom, és hogy az előbbi a déli államok csatlakozása által lénye­gesen erősbödnék, az kétségtelen.A mostani moz­­galmat nem szabad az 1848-ival összehasonlítani: most maguk a fejedelmek állottak az egységi mű­ élére, mi az alól nem vonhattuk ki magun­kat, és a kamara se teheti soká.“ Azután Herrmann, Grabner, Herz és Griel tar­tottak hosszú beszédeket, főleg az utóbbi unal­masan fejtegetve a romanismus­­és germanismus közti különbséget és azután bocsátkozva a kér­dés mélyére. A magy. tud. akadémia math. és termé­szettudományi osztályának ülése jan. 16-ikán, Stoczek elnöklete alatt Than K. rendes tag tar­ta székfoglalóját „Az egyetemi tanítás lényegé­ről“ szóló értekezésével. Megköszönve az aka­démiának az iránta tanúsított kitüntetést,felem­líti, hogy értekezésének tárgyát honi sajtónk és szomszédaink többször részakaró vádakkal illet­ték. Nem tagadja, hogy vannak hiányai egyete­mi tanításunknak, de vannak a mellett olyan el­­vitázhatlan előnyei, milyenekkel szomszédaink sem dicsekedhetnek. Az akadémia mai nap túlélt intézmény, a tu­dósoknak tanároknak, a tanároknak tudósok­nak kellene lenni, mint ez Németországban van. Az egyetemi tanításnak arra kellene c­élozni, hogy tudósokat neveljen, kik önálló kutatások­kal gazdagítsák a tudományt, mely ma több igényekkel lép fel, mint évtizedek előtt. Ezután a tudós és szakember közti különbséget fejteget­vén, záradékul azt hozza le, hogy az egyetemi tanároknak szaktudósoknak kell lenni. Németországban az egyetemi tanítást, emeli a szabad verseny és tanszabadság, mely nem anyagi érdekekre, hanem morális alapra van fektetve. A pesti magy.­egyetem nem áll rész­­lábon, nincs elhanyagolva, a­mint állítják, de ha a teremtést, önálló eredményeket vesszük tekintetbe, meg kell vallani, hogy nem bírunk a németekkel versenyezni. Értekezését tapsok­kal fogadták. Utána Márton Lajos értekezett „Az erőmtítaui csavar felületéről.“ Végül osztálytanácskozás. Különfélék. — A felnőttek oktatására vonat­­k­o­zó­l­ag Esztergomból a következő sorokat vesszük: Teljes megelégedéssel városunk min­den rendű polgárainak józan gondolkozásával, a legnagyobb örömmel constatálhatom, hogy közokt­­ügyi mint­ár a felnőttek oktatását illető rendelete tán hazánk egyik városában sem ka­­roltatott fel nagyobb ügybuzgalommal, szeretet­tel mint helyben. Jóllehet Esztergom v. legtöbb lakosai, általán véve,még nem emelkedtek a ma-

Next