A Hon, 1871. január (9. évfolyam, 1-25. szám)

1871-01-14 / 11. szám

11. szám. EX. évfolyam. Reggeli kiadás: Pest, 1871. Szombat, január 14. Kiadó-hivatal: Ferencziek­ tere 7. sz. földszint Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra .......................1 frt. 85 sz. 3 hónapra .......................6 „ 50 „ 6 hónapra ........................11»­­ . Az esti kiadás postai különküldáseárt felülfizetés havonkint ... 30 kz. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, a ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. sz.­­ Beiktatási díjt 0 hasábos ilyféle betű sora . . . 9 kr. Bélyegdij minden beiktatásért . . 80 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mel­­l­lett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — ■ Nyílt-téri 6 hasábos petit sorért . . . 25 kr. (JQF Az előfizetési és hirdetményi dij a lap­­ kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden köa­­kmény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési felhívás „A H­O N“ IX-ik évi folyamára. Égisz évre............................ 22 frt — kr. Fél évre.................................. 11 frt — kr. Negyed évre ...................... 5 frt 50 kr. Az esti kiadás postai különküldé­séért felü­lfizetés havonkint. 30 kr. gay Külön előfizetési iveket nem büktünk, mert senki sem használja, s sokkal egyszerűbb is a pénzt postai utalványozással küldeni, mert ennek bérmentesítése csak 5 krajezérba kerül. A „HON­’ kiadó Motala, PEST, JANUÁR 13. A jobboldal hazafiságához és józan eszéhez. A középkor véres és a magánérdek ezer­féle rugóitól indított párttusáiban,jótékony­­befolyása volt a papság azon intézkedésé­nek, hogy a szerda és hétfő közti idő alatt nem szabadott harczolni; ez volt a „Treu­­ga Dei. “ Kibékíte akkor mindent az Isten létében való hit. Ama világráró háború, mely most foly le, fennen hirdeti annak szükségét, hogy oly ország, mely mint vár egymagában áll a mindenfelől tornyosuló vihar köze­pette, ne ismerjen pártkérdést ott, hol lételének biztosításáról van szó. A lét ér­deke, a hazaszeretet ez alfája követeli ezt a „Treuga Deit.“ Ezért fordulunk a jobboldalhoz, hogy oly sok keserű csalódás után, legalább a honvédelem ügyben kössünk „Treuga Deit.“ Miről van szó ? A baloldal számtalan küzdelem után, most végre valahára egyik sarkalatos el­vét, melyért 4 év óta szüntelenül küzd — az önálló magyar hadsereg eszméjét — az osztályokban többségre juttatá, ki­vitte , hogy a központi bizottmány az országgyűlésnek 43.000 újonczot fog ajánlani nem az osztrák armádiába ol­vasztott magyar csapatok , hanem a „magyar hadsereg“ számára. Ez első lépés hadügyünk függetlenítésére, és a mi fel­e lépés m­é­g a közös ügyes tör­vény határai közt mozog, tehát a jobbol­dal a törvény fentartása érdekében, elvi­leg azt nem ellenezheti. Igen, a kiegyezési törvény világosan „magyar hadseregről“ szól, és csak 1868-ban és a tavaly nyáron értük meg azt a szomorú állapotot, hogy a jobboldal Deák vezérlete alatt ezt megtagad­­t­a, és csak a csapatokéról akart tudni. Ha a jobboldal szívére teszi kezét és megszavazza a „hadsereg“ elvi kimondá­sát, akkor legalább jóvá teszi nem a ki­egyezést, hanem annak retrograd elferdí­tését, az 1868-iki és a tavalyi sülyedést. Teheti-e ezt? Mi hisszük, hogy teheti, nemcsak, hanem hazafias kötelességének tartjuk, mely alól fel nem oldozza a kie­gyezés fentartásának szüksége, sőt épen erre kötelezi. Van a jobboldalnak egy közlönye, mely oly szerepet játszik e párttal szem­be, mint Garnier de Cassagnac Napóleon­nal szembe: reactionariusabb a jobboldal­nál, királyibb Királyi Pálnál, és ez ma reggel lucidum intervallumra ébredett és töredelmes önzéstelenséggel ezt gyónja : „Tény az, hogy a kiegyezési alaptörvény vi­lágos szavai szerint van magyar hadsereg ; eb­ből következik, hogy a magyarországi ujonczo­­zás által ennek kell kiegészíttetnie. Hogy ezen törvény világos szavai nem áltatnának az által, hogy a hadkiegészítésről szóló törvény czímé­­ben „magyar hadcsapatok“ áll, az képtelenség; mert hisz a magyar hadsereg miből áll másból, mint magyar csapatokból, melyek kiegészítésre várnak ?“ Tehát nyugtassa meg magát minden becsületes jobboldali musulmán , a khadi kijelenté, hogy az a lépés, melyet a haza érdeke követel, melyet a haza­­szeretet parancsol, nem ütközik a kiegyezés koránjába. Ha a betűhez ra­gaszkodó farizeus így magyarázza a tör­vényt, akkor a jobboldal zsidói is jó lel­­kiismerettel szavazhatnak — a haza ér­deke mellett. Mit akarunk e szavazással elérni ? Tudjuk azt, hogy a czél a „magyar hadsereg“ valósítása, mert akarjuk, hogy a haza minden hadereje a ha­zában legyen és annak érdekei sze­rint kezeltessék, vezéreltessék. Most — míg a kiegyezés fenáll — erre két eszkö­zünk van. Az egyik, mit a baloldal most alkalmaz, t. i. hogy újonczaink külön,ma­gyar hadsereget alkossanak, mely magá­ban az országban és itt kiegészítő kerüle­tében legyen és csak a közös a vezérlet és fővezetés által legyen a monarchia többi erejével összekötve. Ezt bizonyos határok közt, még a közös hadügyérség f­őállása, a kiegyezési törvény minden igényeinek kielégítése mellett is el lehet érni. Erre mutat az a másik eszköz is, me­lyet most Kuhn báró nyújt a delegátió­­nak. Ő ugyanis megígéri azt, hogy a csa­patok hadkiegészítő kerületeikbe vizetnek vissza, ha 3 milliót megszavaznak e végre. Ezt tegyék meg a delegátusok, vagyis inkább szavazzanak meg e czélra annyit, a­mennyit e czél elérésére szükségesnek tartanak, de őrködjenek aztán, hogy a czél el legyen érve. Már most ha a jobboldal az országgyű­lésen reactionáriuskodik és a „magyar hadsereg“ eszméjét újra megöli, mi lesz a dologból ? Egyfelől költünk azért, hog­y a csapatok hazajöjjenek és másfelől, meg­szavazzuk az újonczokat, hogy — kivi­gyék őket, mert ha nem magyar hadse­reg számára és nem azon kikötés mellett szavazzák meg az ujonczot, hogy az benn maradjon, akkor e katonák még ki fog­nak szállíttatni a künn lévő ezredekhez, hogy aztán újra bejöjjenek a 3 millió árán — akkor, a­mikor Kuhnnak tetsze­ni fog. Ez ellenmondás. Ezt az ellenmondást követi el Királyi Pál, a kisebbségi vélemény előadója. És különöse­n azt, hogy a „magyar hadse­reg“ eszméje feladassák, mely az 1867- diki törvényben megvan és ezt nyíl­tan elismeri, azzal indokolja, hogy e törvényt megvonták 1868-ban és ezt a törvényszegést megváltoztatni nem lehet, mert most e­z törvény. Tehát az országgyűlés megmásíthatja az 1867. tör­vényt, mely a magyar hadserget fentart­­ja és nem másíthatja meg az 1868-iki ha­tározatot, mely azt megsemmisíti. Szép szabadelvűség! Királyi úr alkotmányos­sága szerint csak a szabadságot ron­tani lehet, de építeni nem szabad — ugyanazon egy országgyűlésnek, ő Királyi alattvalósága hű kifejezője az újabb jobboldali alkotmányosságnak, csak sajnálni vagy nevetni lehet — le pauvre diable! A dolog logikája ez: mi a czélja a Kuhntól követelt és megígért csapat dislocatiónak ? Hogy a­ki magyar kato­na, az Magyarországon legyen. Mi a czélja az ujonczozásnak ? Hogy a csapa­tok kiegészíttessenek. De egy ország ka­tonái csak akkor képeznek egy organi­kus egészet (egy magyar poli­tikának használható ser­­get) ha együvé tartoznak, ha Magyaror­szág minden katonája egy collectív egé­szet képez, és ez­­ a magyar hadsereg. Mert ha a dislocatió és újonczadás által nem ezt érjük el, ha a magyar katona nem azért jő haza, hogy Magyarországé legyen, akkor a dislocatiónak nincs ér­telme , akkor legfeljebb csak azért köl­tünk, hogy a fiú anyja közelében legyen, de a haza ezáltal mit sem nyer; mert az országnak haszna csak úgy van, ha a visszatérő katonákban nem egyese­ket, hanem egy egészet nyer vissza. Mert ha kívülről behozzuk őket azért, hogy érdekeink követelik, nem nyerünk semmit ha ez érdekeknek i­tt benn sem használhatjuk fel, akkor mindegy akár benn, akár kinn legyenek. Gondolja meg ezt a jobboldal és bír­jon annyi józan észszel, hogy a hazafiság kötelességének eleget tehessen. Hegedűs Sándor: —­ A közalapok megvizsgálására kiküldött bizottság szombaton d. u. 4 órakor tartja alaku­lását a képviselőház társalgási termében. — A képviselőház osztályai — a III-nak kivételével, mely ülését ma tartja — tegnap a honvédelmi miniszer által előterjesztett­­javaslatokat tárgyalták. Ezen osztályok egyi­kéből a következő közleményt vesszük: Az V-ik osztály a hosszasan szolgált al­tiszteknek közszolgálati alkalmazásáról szóló törvényjavaslatot tárgyalván, az e feletti vitá­ban az ellenzék részéről Dezső, Kürti, Horn, Guthy és Rákosy vettek részt, s végre a Dezső és Horn által tett indítvány, a Guthy módosít­­ványa értelmében fogadtatott el, s e szerint a törvényjavaslatot az osztály, mint olyant, mely az 1868. évi 40. t. cz. 38. §-ának rendelkezésén túlmegy,általános tárgyalás alapjául sem fogad­ta el, hanem a kormányt utasítani kivárja az 1868. évi 40. t.cz. 38. szakaszának szellemében, újabb törvényjavaslatot beterjeszteni. Ezután tárgyalta, a honvédeknek tiszti és al­tiszti kiképzés végett teendő behívása tárgyá­­bani törvényjavaslatot, a­mely ismét élénk vi­tára adott alkalmat; a fentebbieken kívül, részt vett ebben Majoros és Vajda, míg nem a részle­tes tárgyalásnál a czím változás alá jött,s az első bekezdési pont, mint egyszerű indokolás, és a 3-ik §. mint felesleges kihagyatott. Az 1. és 2-ik §. felett pedig a kormány felvilágosításadásra kéretett fel. A honvédkerületek új beosztása, a honvéd lo­vasszázadok szaporítása, a honvédzászlóalji tör­zsek személyzetének változtatása tárgyában be­adott­­javaslatok, a honvédorvosokra vonatkozó törvényjavaslattal együtt, mint egymással szo­ros összefüggésben levők, egy törvényjavaslatba vétettek, s különösen csakis a honvédlovasság törzslétszámának meghatározása tekintetéből mondatott ki, a minisztérium által egy minél előbbi törvényjavaslat beterjesztésének szüksé­gessége, s ezen javaslatok többi részeiben elfo­gadtatván az előadóul választott Dezső Szaniszló a­ szükséges felvilágosítások megszerzésére meg­­bizatott. TÁRCZA. Egy léghajós, kit Amerikába vert át a szél. Közli Jókai Mór. (Folytatás.) Társam a lobogót csóválta, arra az egyik ha­jós alakja szinte csóválta lobogóját, léggömbünk félrehajlott, az övék szinte. Ez a tünemény az „Ulloa dicsköre“, a fran­­cziák az ő felfedezőjükről „chrale ’de Flamma­­rion“nak hívják azt. Csodaszerű láttani tüne­mény, mint a déli bábok tündér alakzata; a ré­giek Anthelie név alatt ismerték. Magas hegyte­­tők ritkult levegőjében fordult az elő, Ulloa ide­jében. A csónakot, mely a varázstüneményt követte, egy élesen körvonalazott dicsfény vette körül, mint egy kerek szivárvány, a csónak körül sár­gafehér esik, azontúl egy halvány kék kör, azu­tán egy sárgásszürke szérű, mely végre iiola­veres árnyalatban folyt össze a köddel. A káprázatos kép oly élesen volt rajzolva a felhőlapra, hogy minden kötelét léghajónknak meg lehetett számlálni rajta. Szinte sajnáltuk, hogy eltűnt szemünk elöl, midőn a felhőrétegbe alámélyedtünk. Ismét a mély átláthatlan köd fogott bennünket körnl, s a homály közepett láttuk,­­ hogyan szüle­tik a hó ... . Ezernyi hókristály lepte el fekete kabátjain- t i­s,­e csillámló, sziporkázó atomokkal volt tele­m­­lég, ezeknek az összesége képezte azt az át­láthatlan valamit, mely nem fekete, de mégis világtalanabb, mint minden sötétség. Hallatszott ez apró kristályok finom zörgése léggömbünk tafotáján. Valami kebelszorító érzés volt, a minta hófel­­hők, az égi szörnyek, a messziről feketének tet­sző hullámok hömpölyögtek óriási tömegekben felénk, a mint keresztül suhantak rajtunk , a mint tátongó örvényeket nyitottak alattunk, a­mikbe szédületes rohammal esett alá léggöm­bünk, perc­enkint 600 lábnyi sebességgel. Óhajtottuk, hogy e nyomasztó cháoszból ki­juthassunk minél elébb. Lassan kint kezdett a sűrű ködtömegen át va­lami halavány aureolája látszani a napnak, alat­tunk és felettünk világosodott a légi Űr. De várakozásunk ugyan keserves meglepetés­sel lett megjutalmazva. Alattunk volt a tenger. A­helyett, hogy az angol szárazföldre jutottunk volna, az északnyugati szél elterelt bennünket valahova a balti tenger fölé. Szárazföldet nem láttunk sehol. Delejtünk útmutatása szerint rég túlhaladtunk a britt szigetek fölött, képzelhetetlen gyorsaság­gal, mit kiszámítanunk nem lehetett, miután a szelet a léghajóban nem érzem­. És most még egy veszedelem várt reánk. A légben kétféle áramlat volt, a­mit meg lehe­tett ítélnünk az egymás fölött keresztbejáró cirrhus és cumulus felhőréteg irányából. A felső légáram­lat, mely bennünket idáig hozott, egészen déli szél volt, az alsó pedig északnyugati. Ha az utób­bi áramlatára bízzuk magunkat, az okvetlen ki­ver bennünket az atlanti Oceanra, s ottan azután el kell vesznünk. Minden áron el kellett érnünk ismét a felső légáramlatot, a­melyből alá szálltunk. Hirtelen kiszórtuk csónakunkból a túlterhet, s a megköny­­nyebbülés után sebesen kezdett el ismét emel­kedni léggömbünk ; ránczai újra kisimultak, alakja kigömbölyödött, a mi repültünk feljebb az égbe. Azt reméltük, hogy ha ily gyorsan repülünk, mint idáig jöttünk, még ma Svédországot kell elérnünk. A nyugati szél rohamából már kiértünk, de oly magasra, mint reggel voltunk, nem sikerült már felemelkednünk. Délutánra eltisztultak előlünk a felhők , csó­nakunk párkányával azonos magasban ismét megjelent a láthatár. Köröskörül tenger. Nem tudtuk többé, hogy hol vagyunk? Delejtünk olyan zavargásoknak volt kitéve, hogy egy óra alatt háromszor is változtatta irá­nyát. — Barátom, én azt hiszem, hogy mi minden emberlakta földet elhagytunk már, s az éjsark­hoz közeledünk. Mondom Daltonnak. — Az is jó. Felelt az én barátom nagy nyuga­lommal , akkor legalább meglátunk egy olyan vidéket, a­hova még senki sem jutott el. Szép biztatás! Késő estig nem jött elénk más táj, mint a tenger. Távcsöveinkkel a nagy messzeségben láttunk egyes vitorlázó pontokat, mik tőlünk mindannyian távoztak. Vagy mi azoktól ? A nap ismét leszállt, s mi egy újabb csodaszép látványnyal gazdagodtunk, a tengerbe elmerülő nap tüneményével. S azután ránk borult egy csillagos ég, mely­nek bámulata elfeledteti a földet. Már a második éjszakát töltöttük a csillagok közelében. Gyakran egy-egy meteor futott felettünk vé­gig az égen, melynek futását néha egész a láthatárig elkísérhettük; a hosszú tűz itt sokáig ott maradt némelyik után az égre rajzolva. Most még későbben jött fel a hold. A tenger harsogása egészen felhallatszott hoz­zánk. Társam el volt álmosodva s én kénytelen vol­tam mindig hozzá beszélni, hogy el ne aludjék, mert megfagy. Odafenn már 17 fok volt, a hideg. Valami rémletesebbet nem tudok képzelni, mint az volt,mint mikor ebben a földfeletti isteni mély hallgatásban a saját hangomat kellett meg­hallanom. Úgy tetszett, mintha szentségtörés volna minden hangom e szentelt régiókban, a­hol hallgatás a dolga az embernek, mint a tem­plomban. Dalton nem igen felelt szavaimra, hanem an­nál rémletesebb volt, a mint azokat a fejünk fe­letti nagy léggömb öble viszhangoztató. A száraz hévmérő még egyre alább szállt: a nedves hévmérőt már épen nem használhattuk, mert a víz odafagyott hozzá, hanem a hygrome­ter szaporodó nedvességet jelzett. Éjfél után a hévmérő hirtelen emelkedni kez­dett. Én annak nem örültem. Ez a tünemény a nagy fagyokat követi a nagy vizek közelében. Mikor a viz jéggé fagy, akkor egyszerre sok kö­zött meleg elszabadul s a levegőt egy időre az teszi melegebbé. Dalton pedig abból magyaráza a tüneményt, hogy midőn sűrűbb jég nehezedik felülről rit­­kább jégrétegre, ez nagy meleget idéz elő , s ezt könnyen előidézheti a déli és nyugati kettős széláramlat, mely egymás alatt halad el. A dél­sarki enyhe napokat épen ez indokból magya­rázzák ki. Ez éjszaka minden felhő eltűnt a láthatárról. Hanem az éjszaka végtelen hosszú volt már. A napéjegyen reggelének kellett vo­na lenni s mi még hét órakor sem láttuk szürkülni az eget. Igenis ! Huszonnégy fokkal voltunk közelebb az éjszaki földsarkhoz, mint tegnapelőtt, s a gönczöl csaknem a fejünk körül fordult már meg az égen. Mikor végre nagy lassan virradni kezdett s rézsűt a láthatáron csúsztatva sápadt gömbjét, feljött a várt nap; nekünk egy képet világított meg, melyet soha el nem feledek s melytől örök­ké borzadni fogok. Egy mindenséget jégből! Ott lebegtünk a jeges tenger fölött! Oh ez isteneknek való látvány volt onnan fe­lülről : emberi idegeket tönkre tesz az: ez a végtelen egyeteme mindennek a mi fehér! még fehérebb! egymást agyon tündöklő fehér! A végtelen hósivatagok, miket nem szakit meg egy változatos pont, mik úgy fénylenek, mint egy fe­hér ég, hogy a nap visszasugárzik róluk s azu­tán a ragyogó halm­ak, kristály béretek, palo­ták, gigászok várai, halomra döntött romok kristályból, merészen ivlő boltozatok ezüstből; és aztán hosszú zegzugos vonalak, partok talán, miknek hegyes csúcsai mintha üveg csipkéből volnának szőve, fonva, s e rettenetes művészetü rámában egy mérföldeket átölelő sima jégtükör, melyből a nap úgy kel elő, mint egy isten, ki ön­magát nézi. És mind e fölséges nagy látványnak a neve „semmi !“ Ez a gondolat, hogy mi most egy ország fö­lött járunk, a melynek neve m a semmi: elölt bennünk minden érzést, a mi emberi­ eszméle­tet, fogékonyságot, félelmet, vágyakat. Engedtük léghajónkat úszni a jegek országa felett. Nem volt már miért leszállanunk a földre. Ide fenn sínes már hidegebb, mint oda lent. De még egy gondolat volt, mely melegített bennünket. — Dalton. Mondom társamnak. Ha ez a lég­áramlat még estig így tart, el kell érnünk a­hová Franklin, Kane, Masham, Mackintosh, Bel­cher el nem juthattak, az éjsarki szabad ten­gerig. E szó felvillanyozta elmerengő barátomat. — És még talán elérhetjük az éjsarki száraz­földet is, a­minek létét annyian állítják, a­hol új növényzetnek, állatoknak, tán embereknek is kell lenni. — A kikről nem tud a világ semmit. — A kiket nem hódíthat meg senki. Elhallgattunk mind a ketten. Eszünkbe jutott az az ország, ahonnan jöttünk,s melyet talán so­ha sem fogunk látni többé. — Nézd , milyen sötétkék e fehér táj fölött az ég! — Az ám. Valóságos „berlini kék.“ Annyi világos volt előttünk, hogy­ innen meg nem szabadulunk. A szélnek, mely bennünket idáig hozott, valahol meg kell állni, erőink fogy­tán van, két évet már álmatlanul töltöttünk el, s e hidegben elaludni annyit tesz, mint megfagy­ni. A hideg úgy szok­ja koponyáinkat, mintha szíjjal csavarnák körül, kezeink a kertjükön át is megmeredtek; bundáink nem tartottak már meleget, s a ritkult légben orrunkból és füleink­ből szivárgott a vér. Három postagalambot hoztunk magunkkal, hogy hírt adhassunk magunkról; azok közül ket­tőt kivettünk kalitjából, hogy elbocsássuk, félig meg voltak már dermedve azok is, ha ezáta me­leg gyapotfészküknek. Azt hittük, a repüléstől majd fölmelegesznek s eleresztettük őket. Az egyik galamb úgy esett le a földre, mint egy darab kő, egyenesen az orrával lefelé. Bizonyo­san megfuladt az esésben. A másik küzdött az eséssel, bukfenezeket hányt, de nem bírt repü­lésre kapni a ritkáit légben, s aztán eltűnt sze­münk elől. A harmadikat még tartogattuk. — A képviselőház II. osztálya f. hó 14 én d. e. 10 órakor a földhitelintézetről szóló törvényjavaslat tárgyalását folytatja. — A 6-i­k o­s­z­t­á­l­y f. hó 14-kén szomba­ton d. e. 11 órakor szokott helyiségében ülést tart. Tárgya: A kisbéri uradalom tvczikkek éről A felnőttek elemi oktatásáról. A magyar földhi­telintézetről szóló­­javaslatok. — A jegybankügyi bizottságnak ja­nuár 14-kére jelzett értekezlete s 15-ére kitűzött ülése egyelőre elhalasztatik. Pest, jan. 13.1871. Zichy Nándor gr. A magy. delegatio had­ügyi albizottsága f. hó 13 án tartott ülésében vette fel újra tanács­kozásai folyamát, és most már naponkint két ülést tartana, hogy feladatát mielőbb befejezze. A mai ülésben bemutatta Benedek tábornok mint a hadügyminiszter képviselője, a csapatok­nak hadkiegészítési kerületeikbe, vagy azok kö­zelébe elhelyezésére, és a területi divisiók fel­állítására vonatkozó előterjesztést, az ez által előidézendő költségtöbblet 2.817.501 ftot tesz. Az albizottság ezen általa kívánt és sürgetett előterjesztésnek rögtöni tanulmányozását elha­tározó, é­s addig is a rendes költségvetés egyes czimeinek ez előterjesztés által változást nem szenvedő részét tárgyalás alá vette, s követ­kező tételeket megszavazott. Az I-ső czimnél központi vezetés, hatóságok s a t. 1-ső tétel „hadü­gyministerium“ 20,000 fitnak törlésével 550,617 ftot. 2 ik tétel „Ő Felsége katonai irodája“ az elő­irányzott 43,946 frtot. 3­ ik tétel „főhadi, hadosztályi, és katonai pa­rancsnokságok“ tekintettel a beadott előterjesz­tésre, függőben maradt. 4 ik tétel „katonai figyelőség“ 8.237 ft törlé­sével 540 009 ft megszavaztatott. 5-ik tétel „a műszaki bizottság vezetése,“ az előirányzott összeg 9.057 ft megszavaztatott. A 6-ik téte­l „városi tér, és várparancsnoksá­gok“ az előirányzott 199.766 ft. helyett 21.786 ft törlésével 175.000 ft megajánltatott 7- ik tétel „katonai papság“ az előirányzott 163.991 ft azon megjegyzéssel, hogy a csapa­toknak hadkiegészítési kerületeikbe leendő el­helyezésével, e tételnél nagyobb mérvű megtaka­rítások eszközölhetők,és időközben is eszközlen­­dők, elfogadtatott. 8- ik tétel „katonai igazságügyi igazgatás* a hadügyminiszter képviselője előterjeszti, hogy a tétel szükséglete a valóságos állapot szerint 541.935 forintot tesz, ez előirányzatba fel­vett szükséglet a rendezés utáni állapotot tünteti elő, minthogy a katona­bíráskodás­ról szóló tvényjavaslat a magyar országgyűlésen még nem tárgyaltatott, a valódi szükséglet ve­endő a tárgyalás alapjául. Az albizottság az igazságügynek mielőbbi törvényes rendezé­sét óhajtja,addig is e tétel szükségletére 535000 ftot szavaz. 9 ik tétel „katonai pénztári igazgatás“ az elő­irányzott összeg 74915 ft megszavaztatott. A ka­tonai pénztáraknak a polgári pénztárakkal le­endő egyesítését az albizottság sürgetendi. 10-ik tétel „katonai szakszámosztály“ az elő­irányzott összeg 348824 ft megszavaztatott. Ezzel az ülés 21/8 órakor eloszlott, következő ülés 5 órakor este. A közös had­ügy­érnek egy újabb előterjesztése. A közös hadügyér pótlólag eddigi költségve­téséhez két tételre újabb összegeket kér. Az egyiket a hadcsapatok kiegészítő kerületükbe vagy azok közelébe leendő áthelyezésének le­hető keresztülvitelének s egy esetleges mozgósí­tásnak fedezésére; a másikat a hadosztályi és dandári törzsek állandó szaporítására, azután néhány közigazgatási intézetnek állománya és­­ üzlete magasítására való költségekre. • A hadügyér ezt következőleg indokolja. A háború, mely Német- és Francziaország közt még mindig dühöng, a tapasztalásnak azon tételét, mikép­p sereg szervezetének készségé­ben és azon gyorsaságban, melylyel a béke- és a háborúalakulásba átlépni lehet, a győzelemnek csaknem legfőbb főfeltétele rejlik, a szakfér­fiaknál úgy mint az avatlanoknál tagadhat­óan axiómává téve. Azon állam, mely ezen föfeltéteket nyugalmas állapotban, igy tehát viszonylag csekélyebb ne­hézségekkel és mérsékelt áldozatokkal teljesí­teni elmulasztja, népeinek nemcsak jólétét, de talán politikai létét is igazolhatlan módon koc­­­káztatja. A mozgósítás bevégzésével és azon erőösszeg hadászati kiindulásával, mely az ellen vissz­a­utasítására szükségeltetik, néhány napi elkésés.

Next