A Hon, 1871. február (9. évfolyam, 26-48. szám)
1871-02-01 / 26. szám
26. szám. IX. évfolyam. Mentett kiadás. Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7. sz. földszint. Előfizetési díj: Posktán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: hátlapra ........................1 írt. 85 kr. 3 hónapra ........................6 „ 60 „ 6 hónapra ........................Un — » Az esti kiadás postai kilönküldéséért felülfizetés havonkint ... 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZAIT NAPILAP. Fest, 1871. Szerda, február 1. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. sz. Beiktatási díj* A hasábos ilyféle betű sora . . . 9 kr. Bélyegdij minden beigtatásért . . 80 kr. Terjedelmes hirdetősek többszöri beigtatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyilt-téri 5 hasábos petit sorért ... 25 kr. Az előfizetési és hirdetményi dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési felhívás „A HO N“ IX-ik évi folyamára. Egész évre.......................... 22 frt — kr* Fél évre . ......................... 11 frt — kr' Negyed évre .................... 5 frt 50 kr. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonkint. 30 kr. Kilön előfizetési ízeket nem küldünk, mert senki sent használja, s sokkal egyszerűbb is a pénzt postai utalványozással küldeni, mert ennek bérmentesítése csak 5 krajczárba kerül. A „HON“ kiadóhivtala. PEST, JANUÁR 31. Pest, 1871. jan. 81. L. Thiers a franczia nemzetnek azt a tanácsot adja, hogy válassza meg a belga királyt uralkodójának, vegye át a belgiumi alkotmányos azzal együtt Belgiumot is egyesítse Francziaországgal. Az ajánlatban sok csábító van. Francziaország ez által ismét koronás főhöz jutna, s eként az európai monarchius államok rokonszenvét könnyebben biztosítaná magának. Kapna egy derék becsületes uralkodót, aki abban növekedett, hogy a nép érdekei az elsők az uralkodás vezetésében. És azután kapna az elveszett tartományok helyett egy nagyobb, gazdagabb és nevezetesebb országrészt, s még nagyobb lenne a háború után, mint volt azelőtt. Hanem az a kérdés, hogy mit kapna Belgium, s mit kapna a belga király? Belgium, a gazdag, a semleges, a mindenki által védelmezett, lemondana önállóságáról s kapna egy anyaországot, melyben minden érdekének fel kell olvadnia, melynek óriási passivái az ő anyagi jóllétét egy percz alatt fölemésztenék, nemzetiségi jogait azonnal eltörölnék, s európai politikája őt is belevonná a minden órán újra kezdhető actióba. Míg a belga király kapna a maga kis békeszerető országa helyett egy nagy birodalmat, melyet a köztársasági és a napoleonida császársági érzületnek egymással harczoló elemei folyvást aláaknázva tartanak. Mi, mint magyarok, e tervnek nem lehetünk barátai. Magunk is közép-állam vagyunk; óhajtanunk kell, hogy rajtunk kívül mentül több közép-állam létezzék Európában, mely fennállása, boldogulása, szabadsága által igazolja a mi saját önállósági törekvéseinket. Mi Belgium felolvadását Francziaországba a legnagyobb kalamitásnak tekintenők, a mi saját szempontunkból nézve. Belgium eddigelé ránk nézve egy valóságos minta ország volt, melyre hivatkoztunk, valahányszor saját jóllétünkre példát akartunk előállítani. Ország, mely nem nagy, mégis erős, gazdag, mely dynastikus és leyális, mégis szabadelvű és alkotmányos. Nekünk azt kell óhajtanunk, hogy Francziaország tartsa meg köztársasági kormány formáját, s ha terjeszteni akarja a szabadság és a népfenség eszméit,azokat TARCZA. Eppnr sí muove! (És mégis mozog a föld!) Regény hat kötetben. Irta Jókai Mór. Második kötet. A theátristák. (Folytatás.) A theátristák első föllépésükkel meghódították az egész közönséget. A vármegye-gyűlésen nem beszéltek annyit a gravaminákról, a rosz utakról és jogtalan katonai túlkapásokról, mint Varsay színtársulatáról. A társaság kitűnő tagjait egyik előkelő ház a másik kezéből ragadozta ki ebédre, társas mulatságra, s mindezen alkalmakkal kitűnt, hogy a theatristák nem valami szedett vedett csőcselék, hanem litteratus, jól mivelt emberek. A direktorral nem is lehet másról beszélni, mint astronomiáról, vagy históriáról. Azokban úgy otthon van, akár egy professor. Neje, az első hős szerelmesnő, egész tiszteletet parancsoló alak; s viszont a költői irodalomban jártas; a naivistáné csupa szemérmetesség s csak az a kár, hogy idegen szavakat szeret beszédébe elegyíteni, a miknek az értelmével nincsen egészen tisztában ; a komikus lámpáczik személyesítője a legkomolyabb férfiú a világon : bámulja az ember, hogy tudja magát úgy elváltoztatni a színpadon, hogy mindenkit megnevettet ? a gonosz vén intrikus a legbecsületesebb fiú, aminőt csak kívánni lehet, sőt még maga a czédulahordozó is a törpe, nagyfejű, széles szájú kis Rák bácsi, egy respektábilis persona,ki mint tudva van maga is házi úr Miskolczon, s csak a művészet iránti szeretetből jár együtt a truppal s egyúttal a társaság szabója, de már másodnap minden embert ismer és nevén szólít az utczán, s előre elmondja, mi lesz a mai darabban. Ami végül a fiatal primo amorozot Bányaváryt illeti, az egy tökéletes gavallér, s akárhogy elváltoztatta a nevét és alakját, mindenki tudja felőle, hogy ez egy alispánnak a fia, vagy Sárosból, vagy Szepesből, vagy Sopronból, de bizonyosan alispánfi ! Játékrendjük is kitűnő: előadják a „Tolvajokat, vagy Moor Károlyt“ Schillertől, a „Fösvényt“ és a „Botcsinálta doktort“ Moliértől, „Romeo és Júliát“ Shakespearetől, Koczebue „Baközét, Zűrzavarát,“ Benyovszky „Móriczát“, Körner „Zrínyijét“, Göthe „Faustját* színre alkalmazva, operákból Béla futását, Zampát (oh milyen Zampa Bányaváry !) az „Arany időt“, a „Harisnyatakács és uszkárnyirót.“ Sőt néha annyira megy a nemes buzgalom, hogy eredeti magyar darabot is kerítenek, (írja azt valaki, de nem teszi ki a nevét) mint például Bocskay István és Cserni Gyurka. (Ez utóbbiak természetesen a kockáztatott vállalatok közé tartoznak, — szerző kegyes elnézésért esedezik). — Súgó pedig nem hallatszik ám az előadás alatt. Tömve is van mindig a nézőhely. A sedriák alatt sok vidéki uraság van idefenn, kiket a késő estig ülésező törvényszékek sem tartanak vissza, hogy a színházba el ne menjenek. Hódítás volt az, minden hazafias frázis nélkül. Vitte a közönséget, — nem gallérjánál foga tva, — a „hazafiság a nemzetiségnek“, hanem az, hogy gyönyörűségét találta benne. Csak Kálmánt nem ragadta magával az általános lelkesedés és kíváncsiság , pedig nagymama és Czilike mindennap elmentek a theatrumba, s vacsoránál a nagyasszony végig elmondott mindent, hogy mi volt a darabban; öszsze is pörölt ítéletében sokszor Béni bácsival, akinek az otromba komikum tetszett legjobban, amit a nagyasszony ki nem állhatott. Béni bácsi azt szerette volna, hogy bár csak egyszer „Kakambukifornihorgyeminomen herczeget“ adnak. „Az már csak pajtába való !“ –volt rá a nagyasszony véleménye (T. I. olyan színésztársasághoz méltó, mely pajtában üti fel Thalia oltárát.) Kálmánnak pedig minderre semmi gondja sem volt. turistai utótanulmányát oly szorgalommal folytatta, hogy már az ötödik hónapban készen állt a magánvizsga letételére, s így félévet megnyert életpályáján, ez volt most minden gondja, mentül hamarább szabadulhatni az édes otthonból, és megkezdhetni a küzdelmet a nagy ellenséggel , a világgal. Azért neki kisebb gondja is nagyobb volt a színházba menetelnél. Egy este pedig, már a hét órai harangszó után jócskán, szalad nagy sietve haza Béni bácsi; csak most eresztették el a törvényszékből, hol nagy kriminális eset tárgyalásában volt szükség a volumára. Béni bácsi aztán, amint szabadulhatott, szaladt, a kardját hóna alá kapva, azt hitte volna az ember, hogy megy most valakit levágni. De bizony az volt a baja, hogy elkésett már a theatrumból, s aztán alíg átöltözött magyarból civilbe, mind azon aggódott, hogy senki sem talál már lenni a cassánál, akitől kilétet váltson, hogy megy be bilét nélkül ? — Nem jön el ma sem kedves Kálmán öcsém a theatrumba ? Azt hitte, Kálmán majd csak beviszi ötét is valahogy. — Nem, bátyám, tanulnom kell. — Ejnye, minek tanul olyan sokat ? még csont nő tőle a fejében. Én ismertem már egy olyan urat, akinek az agy velejében csont nőtt a sok tanulástól. De Kálmánt csak ez a fenyegetés sem bírta rá, hogy vele menjen. Utóbb is csak egyedül kellett vállalkoznia. S csakugyan nem volt már a Kassánál senki. Béni bácsi hiába tépett lábott alá s fel, hogy valakit elfogjon kilétért, utoljára is rászánta magát, hogy bevetemedik fizetetlenül a néző helyre, mert odabenn nagy volt már a nevetés. „Sganarellát“ adták. Hát csak befurakodott, gondolta, a billétszedőnének majd megmagyarázza e betörés indokait, de az sem volt ott: az is elment már a karzatra a darabot nézni. Béni bácsi aztán a bűntudat lelki mardosásával húzódott egy oszlop mögé, hogy ő most fizetetlenül lopta be ide magát. Minden pillanatban attól remegett, hogy valaki megfogja a karját s azt kérdi, hát maga hogy jött ide ? Ha valaki rá nézett, azt hitte, most mindjárt elő fogja kérni a billétet. A színpadról Sganarella ha felé fordult, azt várta, hogy rá fog kiáltani: „amii ott egy ember áll, aki nem fizetett be.“ De föltette magában, hogy ez állapoton segíteni fog, s amint az első felvonás után leeresztették a kurtinát, keresztül furakodott az embertömegen, a redingót szárnyak merész koczkáztatásával egész a proscenium lámpákig, s az alatt, mig a czigányok gyantázták a vonót, kivette az ezüst húszast a zsebéből s elkezdett vele a súgó félkupoláján bekoczogtatni. — Súgó ur! Súgó ur, kérem! Húzassa fel egy kicsit megint azt a kurtinát. A súgó azt hitte, valami megtiszteltetés vár valakire, s jelt adott a függöny felhúzására. Amint az egy kicsinyt meglebbent, Béni bácsi nem látva mást a színpadon, mint a történetesen ott álló primadonnát, egyenesen hozzá intéző szavait. — Ifiasszony. Kérem ! Igazgatónő ifjasszony ! Jöjjön ide. Kérem alássan. Nézze, nem találtam, a cassánál senkit, hát itt adom meg az antrét. S azzal lábaihoz helyezte a húszast, mit az igazgatónő kecses pukkedivel fel is emelt. Noha nem támadt erre boltozathámlitó kaczagás az egész teremben. Béni bácsi hátrafordult s el nem tudta gondolni, hogy mit nevetnek ? Hiszen ő igen ildomosan cselekedett. — Ah! Ez nagyszerű ! Mányifik ! Kiálta egy mindenen túl csengő férfi hang a nézők seregéből , mely hang urát mindenki báró Bálvándy név alatt ismeré: — mányifik ! Ez még nem volt soha ! Ez túl tesz Sganatellán! Ezt kérjük ismételteim ! Hanem elébb érdemes lesz ennek a báró Bálvándy személyének egy fejezetet kerekítenünk, (Folytatása következik.) terjessze azon országokban, ahol azok még nincsenek érvényben, ne pedig azon országokban, a mik ezen eszmék szerint sokkal régebben kormányoztatnak, mint Francziaország. A Berlini lapokban nagy az öröm kifejezése azon válasz felett, melyet Andrássy Stratimirovicsnak adott, s a ház általános tetszésnyilvánítása fölött. A baloldali kör szerdán február 1-én d. u. 5 órakor értekezletet tart. — A dunatorkolat ügyében újabb híreket veszünk. Ezek szerint a magyarosztrák birodalom törekvéseit a londoni értekezleten Poroszország is támogatni fogja, míg más részről Oroszország nem fogja ellenezni. — Törökország magatartásáról mit sem tudni, ennek ellenzése azonban aligha képezne komoly akadályt. — A horvátországi kormányban Zlatarovics, Zavics és Poglebics osztályfőnökök helyébe Suhaj (belügy) Radivojevics (igazságügy és Horváth Péter (közoktatásügy) fognak kineveztetni. — A cseh országgyűlést igen hihető hírek szerint fel fogják oszlatni, mihelyt a lajtbántáli minisztérium újjáalakulása bevégzett tény leend. — Ez újjáalakulás most már aligha várathat sokáig magára, miután tudvalevőleg a birodalmi tanács csak február végéig szavazta meg a jelen minisztériumnak az indemnityt. A Pest város tanácsa a váltó végrehajtások tárgyában 1869. ápril 8-kán kib. rendelet 31. és 32-ik §§ ait az igazságügy miniszterium által rendeletileg akként kérte magyaráztatni, hogy a városi tisztviselőknek csupán 300 ftot meghaladó rendes évi fizetéseik vezethessenek foglalás alá, ellenben az ideiglenesen megszavazott lakbérátalány letartás, drágasági pótlék, gyógyítási és temetési költség végrehajtás alá vonhatók ne legyenek. Az igazságügyminisztérium erre tagadólag felelt, miután a törvények vagy törvényerejű rendeletek magyarázata és alkalmazása egyedül a bíróságokat illetheti. Mindez igen helyes, de úgy tudjuk, hogy a miniszteriális hivatalnokokat, dacára mindezeknek, mégis részeltették azon kedvezményben, hogy lakbérátalányaikat elvonták a végrehajtható dolgok közül. Vagy a városi tisztviselőnél nem jöhet tekintetbe az, mi a miniszteri hivatalnokra alkalmaztatott ? Magyarság a közgazdasági téren. (Részvénytársulatok, a vasutépítészeti és állami vasutüzlet igazgatóság.) (M.) A nemzetek hatalma gazdasági intézményeiktől függ. A nemzeti vállalatokban, nemzeti iparban és kereskedelembenrejlik amaz erő, mely az állami törekvések és cselekvények kivitelére képesít. És mi mégis nagyhatalmi ambitiokkal stépelődünk,Magyarország keleti hivatását hangsúlyozzuk, holott gazdasági intézményeinkkel oly keveset, sőt mit sem törődünk.Aggodalom nélkül hagyjuk szemeink előtt lefolyni ama processust, mely a magyarvállalatokat nemzetiségi jellemükből végkép kivetkőzteti ! Politikai tekintetben túlságosan féltékenyek vagyunk: az egyhazában lakó idegen ajkú nemzetiségek önállósági törekvéseit csaknem irigyszemmel nézzük. Ellenben a gazdasági téren megnyugvással hagyjuk a magyarságot az idegen német elem által elnyomni,kiküszöböltetni. A közelebb lefolytévekben ez országban halomra nőttek uj vállalatok, s halomra buktak is; de ezen új gazdasági intézmények a nemzet anyagi erejét nem növelték intellectuális és morális tekintetben, nemzetünket nem izmosíták. Sőt egyenesen azt idézik elő, hogy a magyarnak született iparos, kereskedő vagy üzér, ama vállalat kedvéért siet német lenni.Valóban a közgazdasági tért a legtöbben közülünk egészen ártalmatlannak tekintik nemzetiségi tekintetben. De e nézetben roppant tévedés van. Egy-egy részvénytársulat, bank vagy forgalmi intézet a nemzetiség fejlesztésére nagyobb befolyást gyakorol, mint a legjobb tanító. Mert azon szakadatlan összeköttetés, melyben az ily intézet a közönséggel van, annak társadalmi és nemzetiségi hatását rendkívül elősegíti. Ha a fővárosi sőt állami gazdasági s forgalmi intézeteket sorra vesszük, megdöbbenéssel kell tapasztalnunk, hogy Magyarország fővárosa igazán magyar vállalatokban nagyon szegény. Ellenben a németségnek propagandát csináló vállalatoknak már egész raja tanyát ütött Pesten. Hogy ez így van, azt senki sem fogja tagadni, ki így az év elején, midőn részvénytársulataink évi rendes közgyűléseiket tartják , e gyűléseken megfordul. És ezen a magyarságot elérő áramlatnak nagy részben mi magunk vagyunk okai. Ha egy eredetileg magyar vállalat részvényét valami bécsi ember vagy Pestre vetődött német megveszi s a magyar társulat közgyűlésén megjelenik (mi igen is gyakori eset) ő egész impertinens arrogantiával felszólal, midőn valaki magyarul szól „deutsch !“ S a magyar ember csupa udvariasságból a németi szót töri, sőt, a társulat igazgatósága a jelentést németül szerkeszti, és miután két nyelven egy és ugyanazon "dolgot elmondani vagy kinyomatni feleslegesnek látszik, a magyar társulatnak a német lesz hivatalos nyelve. És ezen udvariasságban társulataink annyira mennek, hogy (mint erről több alkalommal meggyőződtem), még oly ülésekben is, hol az illető szónokon kívül nem volt ember, kinek a német nyelvet beszélni könnyebb lett volna mint a magyart, az illető úr rendszerint igy kezdi beszédét: „Damit mich auch jene Herrn verstehn, di der ungarischen Sprache nicht ganz mächtig sind, werde ich mich deutsch ausdrücken“, és az egyszer németül megindult tanácskozmányt nem volt ember ki magyarra terelje. Itt az ideje, hogy gazdasági intézményeink és vállalataink iránt a közönyösséggel felhagyjunk. A magántársulatokra kényszerhatást gyakorolni nem szükséges, azok a közhangulat által elegendő pressióval fognak nemzeti öntudatra serkentetni. De igenis kívánatos, hogy az oly intézetek, társulatok és egyletek vagy bármi néven nevezendő gazdasági intézmények, melyek nem szigorúan magán jellegűek, hanem úgyszólván közintézetek, a magyar nemzet méltóságának megfelelő nemzeti jelleget nyerjenek. Ily intézeteknek tekintjük mi mindenek felett a közlekedési ügy körébe esőket. És ezek között legnevezetesebb a vasútépítészeti igazgatóság, melynekaz összes vasúti társulatokra irányadó befolyása van. Már több ízben felszólaltunk, hogy ezen intézetet nemzeti szakerök vezetése alá kell helyezni. Azonban sokan e kívánságnak nem tulajdonítanak elegendő fontosságot, nem lesz tehát felesleges még néhány vonással kimutatni azt, hogy az építészeti igazgatóság nemzetiségi tekintetben minő hatalmas faktor. Érintve volt, hogy magyar műszaki terminológia teremtésére elsősorban az építészeti igazgatóság van hivatva. Ez kétségtelen. De midőn amaz intézetben kizárólag németek kezében van a véleményes jelentéstétel, e feladat megoldását az intézet mostani szervezetétől senki sem várhatja. Műszaki terminológia nélkül a forgalmi nyelv soha sem lehet magyar, e nélkül pedig a magyarság tartósan német supprematia alatt marad a forgalmi téren, mely a közéletnek mai napság egyik főrészét képezi. De a vasútépítészeti igazgatóság jelen szervezetében még más irányban is károsan hat a magyarságra. A vasúti társulatok ügyeinek vezetése rendszerint azokra ruháztatok, kiket a vasútépítészeti igazgatóság, mint ez ügyekben legavatottabb közeg , a vasúti társulati igazgatóságnak ajánl. Már most köztudomású, és a tapasztalásból is mindenki láthatta, hogy a v. u. építészeti igazgatóság német férfiai a társulatoknak saját clique-jükből ajánlanak embereket, úgy hogy a német igazgatóság befolyása folytán, csaknem összes vasúti társulataink üzleti vezetése és balkezelése németek kezébe kerül, kik ezen forgalmi intézeteknél hivatalos nyelv gyanánt a németet fogadják el, s az egész intézetnek nemet jelleget adnak. Ha a vasúti épitészigazgatóság vezetése magyarok kezében volna, mihamar meg volna teremtve a magyar műszaki terminológia s a vasúti társulatok főbb állomásai is nagyobbára magyar emberek által töltetnének be,kik azokat[magyar jelleggel ruháznák fel.A közlekedési minisztérium feladata, hogy e tekintetben a magyar nemzet jogos követelményeinek eleget tegyen. Ha jól vagyunk értesülve, a vasútépítészeti főigazgató Pranger úr rövid idő múlva állomását feladja s a bécsi Unicbankhoz megy át. Reméljük, hogy Gorove úr ezen alkalmat fel fogja használni nevezett intézet újjászervezésére. Egy más, a közgazdasági téren nagy befolyással bíró intézet, mely reformot igényel, a magyar kis. államvasutak üzletigazgatósága. Ez hasonlag német férfiak alatt áll, kik az alájuk rendelt magyarok felett és az ügyek igazgatásában valóságos basáskodást követnek el. Stempf főigazgatót ugyan sokan ügyes embernek mondják, de azt tartják felőle, hogy határozott törekvése bebizonyítani azt, hogy a magyar állam a vasúti üzletet magyarok által kielégítő sikerrel nem igazgathatja.........Az építészeti és a pályafentartási főnökök szintén németek, nem csoda tehát, ha az állami vasutak üzletvitele rosz és német. Országgyűlési tudósítások. A képviselőház 276. ülése jan. 31. A földmivelésipar és kereskedelmi minisztérium költségvetésének általános tárgyalása. Az általános vitában Érköly után Péchi Tamás vett részt, ki Máttyus Aristid beszédére reflectálva, megjegyzi, hogy a miniszter hallgatással mellőzte a Máttyus által felhozott azon concret esetet, hogy az állam vaspálya kettős vágány készítésére nem köteleztetik, holott ez szükséges lenne, mert egyes vágány a forgalomnak meg nem felel; a helyett, hogy erre a miniszter (Gorové) válaszolt volna, csupán a forgalom emelkedését érintette. Érkövy azon összehasonlítására vonatkozólag melyet 1848 és 1868 évek között tett s így a kereskedelem tekintetében haladást mutatott fel, azt válaszolja, hogy ez nem elég annak bebizonyítására, hogy a kormány a kereskedelem terén mindent megtett legyen. Elnök: Miután nincs senki sem felírva, a vita bezáratik. Tisza Kálmán képvo ur azonban önálló indítványt adott be és így szólási jogával élhet. Tisza Kálmán, T. képviselőház. Én a tegnapi napon igen sok érdekes tárgy vitatásától, mely ezen budget tárgyalásakor felmerült, tartózkodtam nehogy kitegyem magamat azon ellenünk igen gyakran használt vádnak, hogy a t. ház idejét ez alkalommal vesztegettem. Mai napon azonban oly nagy mérvben hozattak fel ezen igen nagy érdekű kérdések, és én részemről egyéni szempontból — ezt a világért sem megrovásként mondom miután éppen a túloldal részéről is igen nagy mértékben történt, azt hiszem, hogy nem fognak nekem szemrehányást tenni, ha az itt mondottakra ily dolgokkal, habár lehetőleg röviden, foglalkozom. Ami legelsőbben előttem szólott képv. úr beszédét illeti, elismerem, hogy az igen tanulságos beszéd volt, sőt többet mondok, az ellenzék padjairól köszönetet szavazok neki, hogy oly sikeresen eloszlatta azon dicsőséges káprázatot, melyet az elért eredményekről a közlekedési miniszter úr az imént elénk varázsolt, mert valóban közgazdászai helyzetünket élesebben megkritizálni alig lehetett. Még emelte szerintem a kritikának ezen hatását az, amit ő talán hogy egyéb mondásait enyhítse, a nagy előmenetelek bebizonyítására hozott fel. És maga is azt bizonyítja, hogy bizony ha illusiokat nem akarunk magunknak csinálni, ezen előmenetel sehol sem létezik. Először is ő az 1844. évet 1868-kival hasonlítván össze, természetesen ezen 25 év alatt történt emelkedést a 3 évi kormányzatnak tulajdonítani már azért sem lehet. De ha közelebbről megnézzük ezen számokat, az igaz ugyan, hogy sokkal nagyobb a kiviteli érték, melyet 68 mutat fel, mint a minő 44-ben volt, da ha ezen kiviteli érték mellé meggondoljuk azt is, hogy mennyire változott kiviteli czikkeink értéke, mi volt 4- ben és mi 68-ban egy köböl búzának, egy ökörnek s egy sertésnek ára, akkor kisül ugyan, hogy nagyobb az összeg, melyet kiviteli czikkeinkért beveszünk, de kisül egyszersmind az is, hogy államgazdászati, tenyésztési, és termelési tekintetben jóformán semmit sem haladtunk, mert ha az árakat figyelembe vesszük, alig hiszem, hogy több lett volna a termelés 68-ban, mint volt 44-ben, mert hogy 25 év alatt az árak csaknem 4-szerte nagyobbak, azt úgy hiszem mindenki be fogja ismerni. Sok hibára tett a t. képviselő úr figyelmetessé mondván egy igen nagy igazságot is, hogy a tevékenységet, a munkásságot,a vállalkozási szellemet decretálni nem lehet. Én ezen mondásán igen megörültem és reményem, hogy miután ő is azon meggyőződésben van, hogy azokat decretálni nem lehet, azoknak önaguktól kell jönniük, ha eddig nem tévé, amit fájlalok , majd a jövőre, midőn oly törvények, oly kormányintézkedések ellen fogunk felszóllalni, melyek épen arra fognák szoktatni az embert, hogy ne tudja önmagától tenni, hogy ne gondolkozzék önmaga — mert ily arányban haladnak többékevésbé minden közigazgatási törvényeink; e tekintetben bennünket pártolni fog s nem fog ellenünk szavazni. Ami a gazdasági egylet ellen felhozott panaszt illeti, az fájdalom nagyon is igaz ; látunk tevékenységet gazdasági egyleteinknél; egynéhány buzgó ember csinál néhol valamit, de ezen érdekeltség melyre szükség volna az országban, nagyon hiányzik. Méltóztatnak megengedni, ha mind gazdasági egyleteink iránti hidegségnek, mind pedig a tudomány némely helyes intéseinek irányában észlelhető majd megfoghatlan közönyösség egyik okára vagyok bátor felhívni a tisztelt ház figyelmét, és ezen ok az, tisztelt ház, — én legalább úgy láttam, és tapasztaltam, s talán a magyar természetben fekszik az, hogy gazdasági egyleteink, ahol tettek valamit, a csillogó után kapkodtak , pl. nem akarnék senkit megbántani, de olvassuk azon gazdasági ismertetéseket, melyeket egyetlen egy igazán működő gazdasági egyletünk szétbocsátott, látunk azokban, megengedem, egy igen szép, de oly gazdaságokat leírva, melyeknek nyomán, haegy magános ember haladni akarna, egy két év alatt tönkre menne; oly gazdaságokat, melyek a befektetett tőkének alig 1—2 százalékát hajtják,a földtől pedig semmit sem hajtanak). Épen azért mert a közönség látván egyes példákból, hogy egyesek követni akarván ezen gazdasági módot megbuktak, e miatt elvesztették hitelüket gazdasági egyleteink. (Helyeslés baloldalon.) Hogy a tudomány intései kevesebb hatásúak, annak oka az, hogy gazdasági tanintézeteinkben az oktatás theoreticus volt nagyon, mert ha egy tapasztalatlan fiatal ember oda megy és azon igen szép theoriakat megtanulja, midőn hazamegy azon veszi észre magát, hogy gazdálkodni épen semmit sem tud. Nálunk nem tartatik szem előtt az, amit nekem fiatal koromban egy igen tapasztalt német gazda mondott, kinek gazdasági tanintézetében több magyar ifjak mentünk tanulni.Azt kérdezte tőlünk: gazdálkodtake az urak már azelőtt? s midőn mi erre azt feleltük, hogy nem, azt kérdé tőlünk akkor minek jöttek az urak ide, mert gazdasági tanintézetben csak az tanulhat haszonnal, ki a mindennapi gazdaságot már tudja, ki a practicust az inpraetikustól megkülönböztetni képes.