A Hon, 1871. február (9. évfolyam, 26-48. szám)

1871-02-23 / 44. szám

oly számban,hogy minden állomást az építészeti igazgatóságnál és az újdon szervezett társulatok­nál is betölthettek volna,de másrészről bizonyos hogy a vezényletet és főbb állomásokat nem volt szükséges kizárólagosan idegenekre bízni, mert a magyar képzettebb szakerő már is volt oly számban, mely több fontosabb állomás betölté­sére elegendő volt. De Fackh úr a magyarok egyszerű mellőzésével nem elégedett meg, ő a jövőre nézve is akarta biztosítni német szövetsé­ge­seinek uralmát és jó végből mint értesülünk, oly szerződés köttetett az igazgatóság első veze­tőjével, melynek értelmében minden a személyzeti ügyre vonatkozó jog kizárólagosan ez igazga­tóság hatáskörébe tartozónak mondatik, a miniszer magának semmi jo­got fenn nem tartván. Hogy e szerződés által az idegenekre ruházott hatalom általuk derekasan kihasználtatott, azt ez alkalommal nem szándékom bővebben fejte­getni. E szerződés képezi kulcsát annak, hogy a főbb állomások betöltése alkalmával a hazai erők nem méltányoltattak és jogos követeléseik igno­­ráltat­tak. A jelenlegi miniszternek nem sokára lesz alkalma a szerződést széttépetni, a legköze­lebbi jövő fogja megmutatni, tud-e élni e jogával. Országgyűlési tudósítások. A képviselőház a mai ülésben az egyes téte­lek megszavazásában sokkal előbbre haladott, mint a tegnapiban. Főleg a közművelődési czélok előmozdítása, nevezetesen a régészeti és törté­nelmi műemlékek és források érdekében Hen­­szlman és Horváth M. felszólalása, hat­ javaslata és illetőleg indítványa, valamint az ezek által előidézett eszmecsere, melyben számos szónok vett részt, birtok főbb érdekkel. A képviselőház­ 294. ülése febr. 22. A közoktatási budget tárgyalását, megelőző­leg Hodossy Imre bemutatja a mentelmi bizottság jelentését Pest megye törvényszéke azon kérésére, hogy bizonyos vizsgálatot Guthy Benőre is kiterjeszthessen. A bizottság a kért engedély megadását indítványozza. Elnök nem tartja szükségesnek a biz. jelentésének ki­­nyomatását, miután Guthy egy hozzá intézett nyilatkozatban helyesli, hogy minden további tárgyalás nélkül az engedély megadassék. S­i­­m­o­n­y­i Lajos dr. azt hiszi, hogy midőn egy képviselő kiadatásáról van szó, nem az illető képviselőt, hanem a házat illeti a jog, hogy a felett nyilatkozzék. Kívánja a bizottság vélemé­nyének kinyomatását. — Ki fog nyomatni. Következik a napirend: a közok­t­ ügyi budget részletes tárgyalásának folytatása. A m. k.­ egyetemi alapkiadásai: Megszavaztatik tanárvizsgálati díjakra 500 frt, tanpénzekre 6848 frt, járulékokra az egyes tanintézetek f­entartásához 23907 frt, a., siketné­mák intézetére Váczon 22861 frt. — Ösztöndí­jak és egyéb tanulmányi czélok : megszav. uta­zási ösztöndíjakra 20,000 frt, a bécsi cs. kir. Theresianumnak 5725 frt, e tételnél a ház azon két izbeni határozata folytán, hogy a megürült helyek új egyénekkel nem tölthetők be, tudo­másul vette a miniszer nyilatkozatát, miszerint ezen határozathoz alkalmazkodott Várady Gábor felhívja a ministérium figyel­mét arra, hogy múlt évben az is kimondatott ha­­tározatilag, hogy a theresianumi magy. alapít­ványok­ a többiektőli elkülönítése és jövendője az országban érvényesitése iránt, a jövő 1871. évi költségvetés tárgyalása alkalmával javasla­tot terjesszen a képv.ház elé a cultusminister, ez pedig nem történvén meg, igyekezzék az ere­jében fenálló határozatot mielőbb foganatosítni. Táncsics Mihály megszavazza a tételt, de szégyen és gyalázatnak tartja, hogy ifjaink kül­földre menjenek tanulni, holott azt itthon is megtehetik. Kívánja, hogy ezen alapítvány Pestre tétessék át. E gazdag országban annyi alapít­vány van, az egyház szolgáinak kezeiben annyi jószágok vannak, —­s szomorú dolog, hogy ez iránt nem szándékozik a törvényhozás és a kor­mány üdvösebben intézkedni, — és azért nem mulaszthatja el, valahányszor alkalma nyílik rá­, mindig oda utalni, hogy mikor egy iskola­mester 120 írttól egész napi munkáért kénytelen tengetni egész családját, az alatt egy másik papi uralkodó százezer frt jövedelmet húz. Megszavaztatik segélyre a n.­szebeni There­­zianum árvaházának 22650 ft. a kolozsvári elemi iskola rajztanítójának 315 ft. alapjárulék az erdélyi iskola alapnak (a tanítók fizetésének pótlására) 10452 ft, az­­ösztöndíj alapsegélyére 1064 ft, szegénytanulók segélyezésére 1200 ft, Goldberg-féle ösztöndíj 5, egyenként 126 fttal 630­­ft, kamarai járandóság erdélyi hely, hitv. ev. egyházak és tanodák s némely kath. lelkész­ség számára 3545 forint, balli alapitványi segélydijakra 4910 ft, a bécsi tanuló ifjúsági betegsegélyező egyletnek segélykép 1000 ft. Majthényi Dezső helyesli, hogy az állam a bécsi tanuló ifjúságot segélyzi és pedig nemcsak humánus szempontból, miszerint ifjaink beteg­ség esetén ne legyenek elhagyatottságnak kitéve, hanem főleg azért, mivel ez­által lényegesen közre fogunk működni,hogy azok kiképezhetvén és idővel ide­haza értékesíthetvén magukat, a fiatal magyar nemzedék, ha egyes szakférfiak után akar nézni, ne legyen kénytelen vándorol­ni, és mint legközelebbi helyet Bécset keres­ni fel. De épen ezért azt kívánja, hogy e tétel a rend­kívüli szükséglete helyettessék mert hogy va­lamely egyetem vagy műegyetem világhírű le­gyen, és azt mint ilyet kereshessék fel ifjaink, több más könnyen változó körülményen kívül sok függ attól is, hogy él-e még ott ez vagy amaz nagyhírű tanár,a­mely állapot pedig egyik napról a másikra változhat. Ezenkívül, ha látják ifjaink, hogy nem rende­sen, hanem csak rendkívü­lileg segélyeztetnek, ez által is utalva lesznek, hogy még inkább önere­jükre támaszkodjanak és azt fejtsék ki. E tétel tehát a rendkívüli kiadások közé he­lyeztetik. Közművelődési czélok. Megszavaztatik a m. nemzeti múzeumra: sze­mélyes járandóságokra 26,800 ft, általános kia­dásokra 48,874 ft, a nyugélvezményekre elő­irányzott 5710 frtot a pénzügyi bizottság a minisztérium összes nyugdíjai közé áttétetni ja­vasolja. P. Szathmáry Károly azon kérést intézi a kormányhoz, illetőleg a n. múzeum igazgatójához, hogy az előterjesztett tudósítványokban egy kis­sé bőkezűbb legyen és ezen intézetünknek, ezen nemzeti kincsünknek szaporodásáról, kivált most, midőn még a beszerzések időszakában vagyunk, midőn a múzeum leltára készen leend, azt az országos levéltár részére a ház asztalára te­gye le. Pulszky Ferencz a múzeumra vonatkozó következő érdekes adatokat sorolja fel: a könyvtárt a múlt évben meglátogatta összesen 11,918 személy, a képtárt 7 hó alatt 63,210, a régiségi osztályt 41,661, a­­természettárt 32,000 s így összesen a múzeumot 150,000 ember láto­gatta meg. Jónak látná, hogy a múzeum gőzfű­tés által télen is használhatóvá tétessék. A kép­tár véglegesen be van rendezve, a katalógus kész, a természeti osztály a nagy anyag miatt még nincs kellőleg berendezve, a­mi a földtani részt illeti, a 40—50 darabból álló gyűjtemény fele már el van rendezve. A régiségi osztályban egészen új múzeum rendeztetett be, s a napokban meg fog nyílni. A kert ugyan gyenge lábon áll,­­ mivel a kertésznek 360 frt fizetése van csak, s a kert művelésére 300 forint van csupán elő­irányozva. Táncsics Mihály Pulszkynak azon mondá­sára, hogy itt a fővárosban egy műértő gépész van, ki a vegytani laboratóriumot fűtő géppel fogja ellátni, feltéve, hogy ezen gépész külföldi, szeretné, ha a kormány a közintézeteknél csak akkor alkalmazna külföldieket, ha arra magyar iparosok nem találkoznak. Megszavaztatnak az említett tételek a p. v. bi­zottság véleményével együtt, továbbá megszav. képzőművészeti czélokra 20,000 frt; a történelmi műemlékre előír. 16,500 frt. Henszlman Imre ezen tételnél következő módosítványt és ebből folyó határ,­javaslatot ad ii be. A módosítás ez : „tartassák meg a közműve­lődési czélok czimének 5-ik pontja a ház által múlt évben elfogadott szerkezet: t. i. 5-ik rovat magyar és erdélyországi történelmi műemlékek fölkeresésére, felásatására, felvételére, lerajzo­lására, lajstromozására, osztályozására és felü­gyeletére 15.600 ft szavaztatik meg. Ebből következik a határozati javaslat: „Uta­­síttassék a vallás és közoktatási miniszter, hogy a műemlékeinkre való országos felügyelőségről szóló­­javaslatát, hova hamarább terjessze a ház elébe.“ (Helyeslés.) Felemlíti, hogy tavat is tett ez irányban’indit­­ványt,,melylyel azt czélozta, hogy országos fel­ügyelőségek szereztessenek, mi, ha megtörtént volna, nem lenne okunk sajnálni a lőcsei város­kapu és a kolozsvári két kapu lerombolását, va­lamint a Rákócziak házának elferdítését Eper­jesen. Tanárky Gedeon a meglevő czímet kívánja megtartatni, hogy a műemlékek fentartására is tehessünk valamit, így megmenthetjük a vise­grádi romokat, és kijavíthatjuk a lőcsei templo­mot. A Henszlman által ajánlott czimet logiku­sabbnak tartja a­­javaslat szentesítése után el­fogadni, mert különben megint megszavaz a ház oly összeget, melyet nem tudunk értékesítői. A tavai e czim által a műemlékek fentartása ki lévén zárva, a kormány a 16,500 írtból csak 2 ezer pár száz írtot tudott kiadni. Henszl­­m­a­n oly sürgősnek tarja e kérdést, hogy a ház rá fog szánni pár órát, különben a vandalismus­­nak nyitunk tág tért. Elnök szavazásra bo­csátja a kérdést, és elfogadtatik Henszlman mó­dosít­ványa. A lőcsei templom kijavítására 5000 frt van előirányozva. A p. n. bizottság e tételt nem véli megszavazandónak, míg az erre vonatkozó ter­vezet és költségvetés elő nem terjesztetik. Henszlman Imre előadja, hogy a volt cultus miniszter által ő volt megbízva a lőcsei emlék és kijavítása költségeinek megvizsgálására, é­s a költségvetést a miniszternek beterjesztette. Szó­nok azt tartja, hogy a nemzetnek a pestin kívül még három múzeuma van: a kassai, bártfai és lőcsei templomok, melyek eléggé mutatják, hogy hazánk szobrászati és festészeti fejlettsége a 14—16 században vetekedett a külföldivel. Kí­vánja, hogy a 16.500 írtból tavalyról megma­radt összeg eredeti rendeltetésére fordíttassék, és ne tereltessék vissza az állam pénztárába. Felemlíti ezúttal, hogy a visegrádi és lőcsei munkálatokra, miután a 16,500 frtból csak 2221 frt 83 kr. költetett el, együttvéve 11,560 frt 47 kr. kér, a még hátra levő 2707 frt 70 krt pedig a zsegrai és lebényi templom kiigazítására lehetne fordítni. Kautz Gyula ezen indítvány érdeme ellen nem tesz kifogást, hanem az eljárás formáját il­letőleg, hogy az előbbeni tételnél megmaradt pénzfölösleg egy más tételre adassék vagy sza­­vaztassék meg, arra nézve azon észrevétele van, hogy ezen eljárást egy helyes és alkotmányos budget megállapításával összeférhetőnek nem ismeri, hanem kívánja, hogy a p. v. bizottsághoz utasíttassék. (Helyeslés). Csáky Tivadar gr. miután arra akarta kérni a házat, hogy a lőcsei templomra az 5000 frtot megszavazza a p. ü. bizottság véleménye ellené­ben, de erre nézve már Henszlman indítványt tett, ezt pártolja, s figyelmezteti a házat, hogy a késedelem miatt tetemes kár történhetik a fres­kó festményekben, a­mi a művészetre nézve va­lóban nagy kár lenne. Zsedányi Ede az 5000 ftot csak akkor kí­vánja megszavaztatni, ha az erre vonatkozó költségvetés előterjesztetik, mert tudni kell, hogy mennyibe fog kerülni a javítás általában. Irányi Dániel azt gondolta, hogy a helyes eljárás e kérdésnél nem abból áll, hogy egyes műemlékek fentartására szavazzunk meg költsé­geket a­nélkül,hogy tudnak mily karban vannak azon műemlékek, hanem hogy általában a mű­em­l­ékek fentartására szavazzunk meg ily ösz­­szeget,mely e czélra szükséges. Mi nem vagyunk illetékes bírái annak, hogy ez vagy amaz temp­lom kíván-e előbb fentartására szükséges ki­adást vagy nem és ezt csak akkor tehetnénk, hogyha eziránt nem csak egyes szakférfiak, ha­nem maga a kormány hivatalos úton terjesztené elő a költségvetést. (Úgy van.) Csengery Antal felemlíti azon körülményt, hogy boldogult közoktatási miniszer,ki egyszers­mind az akadémia elnöke volt, midőn az akadé­mia igazgató tanácsa a múlt évben az akadémia költségvetését készítette, az ezen rovat alatt ne­ki engedélyezett összegből a műemlékek kutatá­sára, osztályozására és a kutatások eredménye­inek feldolgozására 5000 frtot vétetett fel az akadémia költségvetésébe, mint oly összeget,me­lyet ő azon összegből,melyet neki az országgyű­lés ezen rovatban rendelkezésére adott, fog e czélra utalványozni. Az akadémia igazgató tanácsa csak e napok­ban tett az iránt lépéseket, hogy ez összeg az új minister által utalványoztassék, minthogy a volt közoktatási ministernek mint egyszersmind az akadémia elnökének ez iránt az akadémia jegyzőkönyvébe beigtatott positív ígérete létezik; ez tehát már leszállítja azon összeget, melyet Henszlman most más czélra akar utalványoztatni. De úgy tudja, hogy az akadémiának még más felterjesztései is vannak, pl. a Visegrádra vonat­kozó felterjesztések , a­melyek a­mennyiben a múlt évben engedélyezett összegből fölösleg ma­radna fen, az illető miniszer által március végéig tekintetbe vehetők ; következőleg, ha ezen elő­terjesztések folytán utalványozás történik, ez is leszállítja azon összeget, mely a múlt évben azon czélra e rovat alatt a miniszernek rendelke­zésére adatott. Ha tehát mindazon föntartási költségeket az e rovatban a miniszernek rendelkezésére bocsátott összegből­ kívánják födöztetni, attól fél, hogy márczius végén azon eredményre fognak jönni, hogy oly összeget utalványoz a képviselőház mely nagyobb részben nem létezik (Helyeslés.) Henszlman ezen hat. javaslata a pénzügyi bi­zottsághoz utasittatik, a másik pedig ki fog nyo­matni és szétosztatni. A magyar történelmi források és emlékek ki­adására előír. 15.000 ft. Horváth Mihály tekintve a magyar törté­nelem művelésének és ápolásának fontosságát és horderejét, indítványozza, hogy miután a bud­­getben e rovat alatt csak 15,000 ft van felvéve, ebből azonban 3000 frt más czélokra, műemlé­kekre adatik a régészeti bizottság rendelkezésé­re, úgy hogy a történelmi kútfők, források ösz­­szegyűjtésére és kiadására és az e czélokból szükséges utazásokra mindössze csak 12000 ft marad fen: a ház ezen czélra, különösen pedig a Rákóczy Ferencz okmánytárának tervezett kiadására és régi még kiadatlan országgyűlési irományok és végzések kiadására ezen 15,000 ftot 5000 fttal pótolja illetőleg ezen czím alatt a 7-ik rovatban,mely így szól: „Magyar történelmi források és emlékek kiadására“ előirányzott 15,000 forintot 20,000 forintra emelje. (He­lyeslés.) Simonyi Ernő pártolja az indítványt, hanem megjegyzi, hogy az akadémiának a történelmi okmányok kiadásában egyoldalúságot vett észre ugyanis azokat nem korrend szerint, hanem mai tekinteteknél fogva adja közre. Azt kívánja,hogy a tudomány köréből száműzessék minden más te­kintet, mint az az egy, mely a tudomány előmoz­­dítását czélozza. (Általános helyeslés.) Horváth Mihály megjegyzi, hogy az akadé­mia mindenben lelkiismeretesen járt el, hanem lehetlen volt néha oly rendben közölni az okmá­nyokat, mint a beküldők kivánták.Ha a ház meg­szavazza a 20.000 ftot,ez­által az akadémia törté­nelmi bizottsága több eszközzel rendelkezhetvén az ily panaszok árnyéka is meg fog szűnni. Henszlmann Imre ajánlja a lőcsei és Sper­­fogei krónikákat a kiadásra. Vukovics Sebő kiadások megállapításáról lévén szó,azt kívánja,h­ogy a hat. javaslata p. U. bizottsághoz utasittassék. — Oda utasittatik. Megszavaztatik a magyar tudományos aka­démia könyvtárának gyarapítására: 50.000. A közp. országos sebészeti szemléldére: 9.550. A m. k. természettudományi társulat évi segélyzé­sére 5.000 ft. Elszegényedett hazai irók és ezek családjainak segélyzésére előír. 2500 ft. A p. v. bizottság ezen összeget e czélból az irói se­gély egyletnek ajánlja átadatni. Ezen pontra nézve Horváth M. és több képviselő által alá­irt következő módositvány adatik be , hogy „El­szegényedett hazai irók vagy ezek családjainak segélyezésére 2500 ft”” helyett: „Érdemesült hazai irók számára 5000 frt“ vétessék fel. Csengery Antal, hogy „érdemesült irók“-nak 2500 ftot szavazzon meg a ház jutal­mul, oly képtelenségnek tartja, melyhez nem já­rulhat szavazatával, maradjon meg a régi czim. S­i­m­o­n­y­i Ernő elismeri, hogy a 2500 frt csekély; itt nem alamizsnáról van szó, hanem elismert érdemek méltánylásáról, — hadd lássa a világ, kiket jutalmaz az ország a művészet és tudomány terén szerzett érdemeikért; ezért kérdi, kiknek és mi módon osztatott ki? Tanárky Gedeon feleli, hogy a kormány 1000 frtot adott egy egyénnek, 1500 frtot pedig e czélra az írói segélyegyletnek adott. Schwartz Gyula szeretné tudni, minő irók értetnek, mert az írói egylet lévén megha­talmazva e tekintetben határozással, lehet, hogy csak szépirodalmi egyéneket, vagy journalistá­­kat, a­mi mostani pártmozgalommal szemben nem volna czélszerű, jutalmaz, vagy pedig tudo­mányos írók értetnek, mire pedig az irói segély­egylet nem competens forum. Tanárky G. azt feleli, hogy a czim a szaktudománynyal fog­lalkozókra is kiterjed, legtöbb összeget kapja, a­ki történelem és statistikával foglalkozott. Ne­veket azonban nem akar említeni. Berzenczey László kívánja, miután nincs mit szégyenleni a dolgon, és szóló ily dispositi­ons fondokat sem tudományos akadémiáknak, sem írói egyleteknek nem kíván kiosztás végett rendelkezésére bocsátani, hogy nyíltan tegyék ki neveiket, hogy a haza azokat kik megérdem­lik a nekik adott összeget, ismerje. (Felkiáltások az nem lehet!) Ha azonban azon segélyezendők oly szemérmesek, hogy neveiket nem akarják ily módon nyilvánosságra hozni, mindenesetre kívánja, hogy a zárszámadásokban legyenek megnevezve, hogy tudja az ország kiknek ada­tik ily segély. (Ellenmondások). Gonda László,a pénzügyi bizottság vélemé­nyét pártolja. Huszár Imre, T. ház. Legyen szabad azokra vonatkozólag, miket Csengery J. képviselő úr el­mondott röviden jelezni azon szempontot, mely­nél fogva az indítványozók nagyobb része, azok között én magam is, nem kívántunk nagyobb összeget ezen rovat alatt a mostani alkalommal fölvenni. Ennek oka az volt te­hát, mert először maga ezen rovatnak czöme egészen máskép jött be a költségvetési előirányzatba, mintsem mi óhajtottuk volna, mert ha méltóztatnak vissza­emlékezni, tavaly vagy két éve, midőn a budget viták alkalmával ezen kérdés felmerült, ezen czímnél az „érdemes írók“ szavakat behozni akartuk, de ettől elüttettünk ; most azért hoztuk be csak ezen összeget, hogy keresztül vihessük hogy legalább elvben elfogadja a t. ház, hogy érdemes íróknak adassék ezen segély. A­mi ma­gát az összeget illeti, én részemről szívesen kész vagyok azt bár­mikor emelni és e czélból vissza is utasítani a pénzügyi bizottsághoz. Azonban azon véleményben voltunk, legalább voltam én, hogy ha a czímre vonatkozó módosítás elvileg el nem fogadtatik, a pénzügyi bizottság nem lesz azon helyzetben, hogy ma mást mondjon, mint mit mondott ezelőtt. Ez volt tehát fő oka annak, hogy mi a módo­sítványt ily alakban hoztuk be. A­mi azon megjegyzéseket illeti, a­melyek itt erre nézve tétettek, ezeknek egyikére a t. állam­titkár úr megfelelt, t. i. Schwarz Gyula t. képv. ur azon kérdésére, hogy tudományos irók is kapnak ezen segélyezésből, és úgy hiszem, maga a képv. ur is elhiszi, hogy tudatlan irók nem fognak belőle kapni. A­mi pedig Berzenczey t. képv. társamnak azon véleményét illeti, hogy itt azoknak neveit, kiknek a kormány ezen segélyezést adja, tüze­tesen ki kell mondani, azt hiszem, hogy ha ez elfogadtatnék, akkor nem akadna ember, a­ki elvállalná és kitenné magát annak, hogy itt 400 ember által tárgyaltassék, hogy váljon ér­demes-e ezen segélyzésre, mondom, nem hiszem, hogy egyetlen önérzetes érdemes szó akadna, a­ki nevét ily meghurczolásnak kitenni akarná. Ha a t. h. legalább elvileg elfogadja módosít­­ványunkat, én részemről, hogy ha a módosítvány elfogadtatott, az iránt, hogy az összegre nézve a pénzügyi bizottsághoz visszautasíttassék és on­nan jelentéstétel elvárassék, az ellen semmi ki­fogásom nincs. Csernátony Lajos azon nézetben van, mely­ben Csengery. Nem akarja, hogy álfogalmak terjesztessenek. Ha valaki becsületes munka kö­vetkeztében szegényedik el, az nem szégyen. A­mi az összeget illeti, az oly csekély, hogy itt ju­talomról szó sem lehet, azonban magában Ang­liában is csak 1200 fontot adnak e czélra. Hogy a segélyzendők nevei itt a házban közzététesse­­nek, nem pártolja. Úgyis meg fogja tudni min­denki a neveket, a­kiket érdekel. Tóth Kálmán azért kívánja, hogy „elszegé­nyedett iró“ helyett „érdemes iró“ tétessék,mert az elszegényedettekről az irói segély­ egylet gon­doskodik. Az államnak hivatása nem a gyámo­­lítás, hanem az alkalomnyújtás, hogy például egy nagy tudor, vagy nagy költő ne legyen kénytelen kisszerű foglalkozást vinni, hanem hogy teremtsen oly műveket, melyekből az egész nemzetnek haszna lesz. E szempontból írta alá Horváth M. javaslatát. A ház elveti Horváth M. javaslatát. Tornamesterek kiképzésére meg­szavaztatik 5000 ftt a zenészet felsegélésére 5000 ft. Jankovics Miklós ez utóbbi tételt ekkér kí­vánja módosíttatni: a nemzeti zenedének 2500 forint , zenészed ösztöndíjakra szintén 2500 forint. Tanárky­nak nincs ellene észrevétele, mire a ház a módosítványt elfogadja. A ház ezután még elfogadja a magyar nem­zeti múzeum alap 24.490 frt fedezetét, mire 11/2 órakor eloszlott. go. Hangja éles, csaknem túlélés. Majdnem minden szót sajátságos hangnyomattal hang­súlyoz. Érdekes jelenet fordult elő a v e r i f í c a t i o alkalmával. Megható mozzanatot képezett az alsó és felső Rajna departementek köve­tei igazolása. Az illető bureau, miután lefesté Elsass népességének áldozatkészségét és haza­fiasságát, indítványt tett, hogy Elsass népessége iránt fejezze ki a kamara háláját és elismerését. Megragadó volt a Felső Rajna departement vá­lasztásai felől az előadó beszéd.1. Megindult hangon beszélte el Belfort szenvedéseit és Deu­­fort parancsnok és Grosjean project kitartását. Indítványozá tehát e választások igazolását Elsass iránt a csodálkozás kifejezése mellett. Egy szónok ellene nyilatkozott, de viharos : A B­a­s !­le vele! zúgott füleibe. Egy szónok a baloldalon felugrott és hozzá e szavakat intézi: „Ön megszentségteleníti az első alkalmat, midőn hazafiasságunkról bizonyságot tehetünk. A szó­nok a szószékre megy. Szólni kiván. A vihar újra kitör. Végre felkel a kamara és egyhangú­lag igazolja a választásokat és lelkesedéssel fogadja el az indítványt, hogy Elsassnak köszö­net mondassák ki. A karzat hangos tapsban tör ki. Rendre keresztül mentek az igazoláson, már Páris következett. Jelentésteljes szünet állott be. Ugyanis a legitimisták és orleanisták már készek lettek volna a kamara megalakításával; kijelölték az elnököt, jegyzőket stb. Azzal indokolták sietésüket, hogy nem kell bevárni a „vörösök“ megérkezését. De a többség az utolsó pillanatban el­veszti bátorságát e hatal­maskodás végrehajtásához. Egy orleanista szónok Malleville törte meg a hallgatást. „Uraim —■ mondá e szónok — az imént fejeztük ki legteljesebb elismeré­sünket a hősies, de szerencsétlen Belfort iránt és képviselőit igazoltuk. Ne feledkezzünk a pompás Párisról és annak dicső védelméről. Tartsuk magunkat távol oly lépéstől, mely poli­tikai vitákat idézne elő, mindaddig, míg Páris képviselői megjelennek, kik nem saját hibájuk­­ból tartatnak távol.“ Ez ősz ember szavai mély hatást tettek. Egy fiatal elsassi követ lépett fel és kijelenté, hogy polgártársai, kik a legszélső ellenállás mellett vannak, soha sem engedhetnék, hogy a ház Pá­ris képviseltetése mellőzésével alakuljon meg. Ezért a ház megalakulása elhalasztatott. A Place de la Comédie téren a színház épülete előtt a Tournay sétányon roppant tö­meg hullámzott és várta az ülés végét. Tüntetés­­rel volt e tömeg felhangolva. Midőn a képviselők szétoszlottak, roppant lelkesedéssel hangzott: Éljen a köztársaság! A bas les Cam­­pagnard­s(lea parasztképviselőkkel­) kü­lönös kitüntetésben részesült Hugo; kocsiját a nép maga akarta vonni. Hugo remegő hangon köszöné meg a rokonszenv e meleg kifejezését, és a köztársaság éltetésével fejezé be szavait. Hasonló ováziókban részesíték Chanzyt, kis ember. Hangja orrhang, s csak midőn a szenvedély elragadja, s a szószéken lábujhegyre áll, tanúsít szellemet, hogy még ellenei is szíve­sen hallgatják.“ Észre, szellem és tevékenységre nézve minden­esetre a kitűnő férfiú. A köztársaságiak közt is megőrze orleanista érzületét. Napóleon Lajos uralkodása­ alatt (az alkotmány embere lévén) visszavonult, írta a császárság történetének újabb köteteit. Napóleon szerette volna megnyerni, s fölhasználni, de ő nem engedte magát. A de­­c­emberi államcsínyt követő éjjel tehát elfogat­ta és száműzé, de egy év múlva kegyelmet adott neki. Évekig tarta ekkor magát távol a politiká­tól, nagy történeti művét írva. De végre is nem élhetett a politika és szószék nélkül. 1865-ben ismét az ellenzék élén állt, együtt a köztársasági Favre-val, kivel azonban a római kérdésben el­lenkezésbe jutott. Az orleanisták és republicanu­­sok barátsága —­­­tudvalevőleg — nem volt más mint összeesküvés egy harmadik (Napoleon) el­len. 1869 ben ismét Páris választotta képviselő­jévé. Nem volt „engesztelhetlen“, hanem Napó­leonnak legveszélyesb ellene. Jobban is félt a Caesar e mély i­llátású, eszes államférfitól, mint a heves Gambettától vagy a hóbortos Rochefort­­tól. Ő kétség kívü­l az ellenzék legnagyobb kitű­nősége volt; tekintély még a császári mameluk­kok előtt is, kik néha valószínűleg meg is tap­solják, ha a haragos Roucer nincs jelen. Az ő velős és gonddal szerkesztett beszédei, melyek néha két napig tartottak, mindenkit lekötöttek. Nem méltóságos az ő szónoklata, hanem folyé­kony, kellemes, elmondva nagy könnyedséggel, s fűszerezve adomákkal és történelmi idéze­tekkel. Most ő a békekötés híve, bár szíve annyival inkább sajog a terület csorbításáért, mert ő nem akarta a háborút. Neki most ismét nagy szerepe lesz, hogy hosz­­szú-e, az nagy kérdés, miután e nemzeti érzület­től hevülő, de­ az eszély által korlátozott állam­férfin, jelenleg már 73 éves múlt. Adja Isten, hogy sokat tehessen a szegény Francziaország sebeinek mielőbbi behegeszté­­sére. A franczia nemzetgyűlésből. Több felől panaszkodnak a lapok, hogy a hírlapírók semmi tekintetben nem részesülnek a nemzetgyűlés részéről, úgy hogy igen nehéz bejutni a nemzetgyűlésbe. A „Tribüne“ ki is kel e zárkózottság ellen. Rochefort is megjelent a nemzetgyűlés­ben, kezdetben nem vették észre, csak lassan­ként fordultak a tekintetek e kis, nyúlánk alak felé,ki a legszélső baloldalon foglalt helyet. Nem sokára eltűnt a félelmetes „lámpás“ szerkesz­tője és az ülésben többé nem volt látható. Ro­­cheforttól távolabb egy agg ült, kinek vonásai barátságos és emelkedett kinyomattal birtak. Tekintete lángoló szúró élességgel, birt, képét hófehér szakás véve körül. Nyugottan szemlélte az ünnepélyes gyűlést, melyben talán egy új szív­emelő dalra nyert lelkesedést. Mert ez aggas­tyán a nép dalnoka, a néptömeg költője, a Nyo­morultak énekese , Hugo Victor. Hugo mellett lelkesedést idézett elő egy szikár, piros alak, katona egyenruhában. Alig hinné az em­ber, hogy ily gyönge testben oly nyugtalan kato­nai szellem uralkodik, mert ez C h a n z y tbk. volt. Gambetta ekkor még nem volt jelen. A kormány tagjai az első padokon ültek. A man­dátumát letett kormány szónoki tehetsége A r a­ Galanterie-czikkek. Bohó kis német város ez a Buda, németül él­jenezi meg a magyar királyt, megharagszik, ha azt mondják neki, hogy a Hentzi-szobor helyére Eötvösnek emelnek emléket, a­ki a miniszterség mellett Buda országos képviselője is volt; néme­tül káromkodik a magyar előadásokra a várszín­házban, s németül csinál jó magyar vic­czeket. Az „új aerá“-ban, mint tudjuk, Tóth Vilmos (nem a Paulini, hanem a Barbarossa) már a har­madik belügyminiszter. Erre a budaiak a követ­kező életet faragták: „Der erste war krank, der zweite noch krän­ker, der dritte ist schon gar­t o­d­t.“ Paulerre is csináltak egyet, de már az egészen német: „Es kommt ein neuer Minister: Pauler, Die Beamten werden noch fauler.“ Ez bizony nagyon rosz vers, de hátha igaz? Soha sem akartam elhinni, a­mit az úri kö­rökben beszéltek, hogy Tóth Vilmosnak, az új belügyérnek, oly rendkívül jó tenor hang­ja van. Most, hogy Tóth Vilmos felvitte egész a belügy­­miniszterségig, nem kétlem többé, hogy jó te­norista. (Azt tartják jó tenoristának, a­ki magasra f­e­l­v­i­s­z­i.) Egy másik versió szerint az új belügymini­z­­ter nem a hangjának köszönheti jelenlegi áll­á­­sát, hanem annak, hogy egészen ellenkező p­ron­ton áll a színével. Ha egy párton állana vele, vörös republik­á­­nusnak kellene lennie. Hire jár, hogy a belügyéri változás hatalmas elhatározásra hangolta Pulszkyt. Már t. i. az öreget. A régi regime alatt nem mert előrukkol­ni vele. Egy tvjavaslatot készül ugyanis benyújtani, mely szerint az úrbéri követelések országos megváltásának mintájára a többi nemesi elő­jogok is országosan megváltandók lennének. E szerint a nemesek és nemnemesek vérdíja közti differentia országos költségből lenne kie­gyenlítendő, a „jus gladii“ és a „jus primaenoc­­tis elvesztése országos alapból fog kárpótoltat­­ni s a­miért most már nemcsak a nemeseket de a nem-nemeseket sem szabad betozni, azért az ország a nemeseknek megfizeti évi adójuk húszszoros összegét. Ez végtelen humánus indítvány. Remény­em, hogy a képviselőház elfogadja. De ha mégis nem fogadná el, alázatosan in­dítványozni bátorkodom, hogy ezentúl a botbün­­tetés alkalmazása a nemesekre s kivált némely képviselőkre is kiterjesztessék. Az egyenlőség ez­által nem lesz megsértve. A kereskedők a kereskedelmi minisztert is meghitták báljukra. Nem jelent meg. Ezért né­hány lap megrótta. Erre a „Pesther Lloyd“ egy értesítést hoz, mely szerint a kereskedelmi miniszter azért nem jelenhetett meg a kereskedők báljában, mert az utolsó pillanatban roszul lett. S ugyan az a Pesther Lloyd egy tudósításában azt írja, hogy a kereskedelmi miniszter a keres­kedők bálja estéjén (13-án) egy más bálban volt s nagyon jól méltóztatott mulatni. Orvos volt-e vele ? Egy tanárból lett miniszter azt mondá egyik barátjának.

Next