A Hon, 1871. február (9. évfolyam, 26-48. szám)

1871-02-25 / 46. szám

Mudrony Soma, Blum J., Petz Ármin és Weisz Bertold urakat oly bizottság gyanánt tekintjük, melynek feladata a társaságot megalakítani, első teendő volna a házépítő társaságnak i­r­o­­dát­ nyitni. Miután az országos m. ipar­­egyesület ez ügyet magáévá tette, feltehetjük, hogy helyiségét e czélra készséggel felajánlja, legalább kezdetben, míg a társulat az alapsza­bályok értelmében magát végleg constituálta. A­mi pedig az előlegesen felmerülő költségek fe­dezését illeti, ezekre mindjárt a közelebb tartan­dó gyűlésen össze lehetne néhány szót hozni, a­midőn egyszersmind ideigl, pénztárnokot s társu­lati titkárt is lehetne választani, valamint a fen­tebbi tagokból alakult bizottságot még a jelent­kezők közül néhány tagból is ki lehetne egé­szíteni. É­s a bizottság egyes tagjainak felada­tává kellene tenni, hogy a közhasznú társulat eszméjét minél tágabb körben megismertessék. Országgyűlési tudósítások: A mai ülés egyike volt a legfontosabbak és legérdekesebbeknek. Érezték ezt maguk a kép­viselők is, kik a lehető legnagyobb számban jelentek meg, m­íg más részről a karzatokat is zsúfoltig tele töltötte a közönség. Az indemnityre vonatkozó tvjavaslat tárgya­lása után a tegnap "félbeszakított vitát folytatá a ház, melynek sarkpontját Tisza Kálmán nagyhatású beszéde képezte, ki után András­­s­y Gyula gr. védelmezte a kormány és jobbol­dalnak a honvédség kérdésében elfoglalt állás­pontját. Az ellenzék részéről szót emeltek még e tárgyban Vécsey Tamás, Horn Ede, és Podma­­niczky Frigyes báró. A képviselőház 186. ülése febr. 24. Pulszky Ágost után szót emel : Vécsey Tamás, ki Pulszky A. azon állításá­val szemben, hogy a honvédség oly hézagot pótol az összes hadseregben, melyhez sem tüzér­ség, sem műszaki csapatok nem kívántatnak, megjegyzi, hogy a honvédségben a magyar nem­zeti véderő csiráját akarja látni s fel akarja benne találni azon elemeket, melyek magasztos rendeltetését elősegítik. Azon m­egj­egy­zésre, hogy nem szivesen állnának azok a golyószórók elébe, kik azt a nemzet szemébe porszóróknak gúnyolják. Azt feleli, hogy igen­is a porszórók elé nem fognak állani, de ha a haza kívánja, ki fognak állani az ágyuk torka elé. "(Tetszés.) A jobboldalról nagyon hangsúlyozzák a taka­rékossági elvet, de szóló nem tartja jó gazdálko­dásnak , hogy valahányszor a nemzet vitális érdekeiről van szó, mindig alkalmazzák a „Spar- und Hunger-System“-et.Midőn Szüllő azt mondá, hogy csekélynek tartja a honvéd-lovas­ságot, azt hitte szóló, hogy legalább 8—10 lov.­századdal kívánja szaporitni, de csalódott, mert azt óhajta, hogy mivel kevés a lovasság, tehát ne legyen tüzérsége sem. (Derültség balról.) Pár­tolja a kisebbség véleményét és a honvédséget tüzérséggel és műszaki csapatokkal kívánja felszereltetni. (Helyeslés balról.) Zichy Nándor gr. a szőnyegen forgó kérdést igen kényesnek tartja. Elismerte és elismeri most is, hogy a hondvédség jelen szerkezete nem teljes, hogy nincs organikus összhangzat és összefüggés. Azonban reménye és hiszi, hogy a hazának magy. honvédsége maga a hadsereg lesz, mi­ért is kívánja, hogy az iránt oly biza­lommal viseltessünk, mint a honvédség iránt; reményű és óhajtja, hogy a­­magyar sorcsapato­kat azon szellem vezérelje és lelkesítse, melyet a honvédségben őröm­­mel üdvözlünk és akkor az osztrák magyar had, mint magyar, had a magyar hazának és magyar politikának hű tá­masza és sarkköve leend. A kisebbség módosít­­ványát indokolt és helyesnek tartja, ha azt c­é­­lozza, hogy a területi divisiókban Magyarorszá­gon is a magyar haderőnek megfelelő tüzérségi szervezet létesíthessék mindenütt ott, hol a stra­tégiai felosztás már béke idejében is ezt megkí­vánja. (Helyeslés jobbfelől.) azonban ezt nem értelmezi úgy , hogy külön tüzérséget kell ál­­lítni a honvédség számára, mert ez magának a honvédségnek veszélyeztetése volna. Tisza Kálmán : T. képviselőház ! (Halljuk.) Én nekem a szőnyegen lévő törvényjavaslathoz csak egyszer lehetvén szólni, nem tehetem azt, a­mit a miniszterelnök úr tett,­ hogy elválas­szam azokat, a­melyeket objective és melyeket kevésbbé objective akarok e tárgyról elmonda­ni, és óhajtottam volna mielőtt szólok, a t. mi­niszterelnök úr objectív előadását is hallani, azon reményben, a­melyet, meglehet gyanúsítás­nak fog nevezni, hogy objectiv előadásában több megelégedést s több örömet találhattam volna mint találtam abban, melyet nem objective tar­tott, a tegnapi napon (mozgás a jobboldalon.­ El is hihetik ezt a t. képviselő urak, mert én legalább örömet oly előadásokban, melyek egész pártokat gyanúsítanak,sohasem találok. (Helyes­lés halfelöl.) Mielőtt reflectálnék azokra, a­mi­ket a miniszterelnök úr elmondott, csak igen rö­vid egy pár megjegyzést kívánok tenni, egy előttem szólott képviselő úr előadására. Egyik megjegyzésem az, hogy én nem látom alapos­nak azon feltevé­st, hogy az, a­ki tegnap a mit­­radeuseökről beszélt, nem fogna a mitraileuseök­­nek elébe állani, nem láthatom pedig alaposnak azért, mert, nem a mitraileuseket nevezte por­­szóróknak, de azt mondta, hogy azok által akar­nak port hinteni szemeinkbe, hogy ne lássuk az ágyuk szükségét, és mert azt a háznak egy oly tagja mondta, a­ki homlokán viseli jelét, hogy megállóit az ellenség előtt, míg a t. képviselő úrnak ezt még csak a jövendőben kell ha tudja, megmutatnia. (Élénk helyeslés balfelől.) T. hát ! Arra nézve, hogy mi a kanonenfutter, gondolom nem jól fogta fel a dolgot a t. képv. ur, mert kanonenfutter maga a legbátrabb csa­pat is, ha nincs ellátva azokkal, mikre szükség van, hogy midőn gyilkoltatik, lövetik, ő is lő­hessen, és ha valaki azt mondja, hogy ha nem lesz mindennel ellátva a honvédség, kanonenfut­­ter­­lesz, azzal semmit sem akart levonni, és nem is vont le semmit a honvédség bátorságából és hősiességéből, hanem jelezte azt, hogy min­den bátorság, hősiesség, hazafiság hiába­való, ha nincsenek meg a kellő eszközök, és ilyen­kor a legbátrabb csapatból is kánonénfutter lesz. Hivatkozott különben a t. képv. ur szemben ezekkel a hadvezéri felelősségre. Meglehet hogy e felelősség létezik, és én megengedem, hogy ha valósággal megtörtént az, hogy a hadvezér hi­bája vagy meglehet rész szándéka miatt — ez nem gyanúsítás, mert nem tudjuk ki lesz a had­vezér — bekövetkezik a veszedelem, feleletre le­het vonni, még talán halálra is lehet ítélni, de kérdem, az intézet tökéletlen kifejlesztése, a fegyverzetben megtagadott biztosítékok nagy hiánya miatt beállott elpusztítása ezen becses intézménynek, ki fog-e pótoltatni a felelős had­vezér feleletre vonása által ? Én azt tartom, hogy az intézményt magát kell felruházni mindazokkal a­mikre szükség van, hogy feladatának megfelelhessen, hogy oda ne dobathassák egyes ember czélszer­­tlen intézke­désének. A t. képv. ur azt mondja, hogy az el­lenzék el akarja idegeníteni a hazától a közös h­adseregben szolgáló fiait e hazának. Én nem tudom, hogy honnan veszi ezt a t. képv. ur és bátran merek rá hivatkozni, kérdezze meg azon hazánkfiait, kiket a közös hadseregbe tömegesen kivisznek, váljon azt találják e, hogy azok akar­ják-e őket elidegeníteni e hazától, kik a haza határain kívül küldik, vagy a kik azt mondják, mint mi, maradjatok e haza határain belől, hisz ti is e hazának fiai vagytok s ha katonák vagy­tok, legyetek katonák e hazában a hazai kormány alatt. (Zajos tetszés balfelől). Különben azon tanulságok közül, melyeket a 48. eseményekből levont, - - és többet nem is fo­gok beszédére reflectálni, mert fontosabb és ko­molyabb dologra akarok áttérni, — azon tanul­ságok közül egyet örömmel kell constatálnom , mert ez egynek constatálása elvet minden lehető érvet, mely még a közös hadsereg mellett osz­trák-magyar szempontból is felhozható. Azt mondta ugyanis a tisztelt képviselő úr, hogy a 48. események bebizonyították, hogy midőn a százados viszony bomlásnak indult, bomlásnak indult a közös hadsereg is. Ugyan kérdem, ha ez áll, akkor mi szükség van tehát azon közös had­seregre, ha nem az védi meg az államot felbom­lás ellen, ha nem az állammal együtt bomlik szét. Én különben épen mert nem óhajtom az ily nemű erőszakos bomlást, és azért óhajtom, hogy mind­azon okok, melyek az elégületlen­séget végre ta­lán még oly sokra emelhetnék, hogy itt bomlás­nak kellene bekövetkeznie, enyésztessenek el. Adassék meg mindenkinek, a mi az övé. Magyar­­országnak a mi Magyarországé, Ausztriának a mi Ausztriáé, és akkor nem kell a bomlástól és annak végveszélyétől félni, de mindaddig míg ez meg nem történik, kisebb nagyobb mértékben e veszély mindig létezni fog. (Igaz balfelöl). Az igen t. miniszterelnök úr tegnap gyanúsí­tással vett, és pedig ellene, illetőleg a kormány ellen intézett gyanúsításnak, bizonyos dolgokat, melyek e házban mondattak, így gyanúsítás­nak vette, hogy az mondatott, miszerint a golyó­szórók arra használtatnak, hogy por­hintessék a nemzet szemébe, gyanúsításnak azt, hogy a bizalomhiány hozatott fel okául annak, hogy a honvédség tüzérséggel nem láttatik el, gyanúsí­tásnak hogy politikai okok feltételezték és nem az itt felhozott okokat, melyek miatt ez megta­­gadtatik; gyanúsításnak, hogy szóba hozatott, hogy midőn itten a dolog financiális oldalát em­legetik, nem ez az igazi ok, hanem kell lenni más­oknak is. Én először is hivatkozom arra, hogy a tegnapi napon midőn ezek felhozattak részint tisztán megmondatott, részint pedig a beszédek egész szövegéből kitűnik, hogy ha van gyanúsí­tás, ez nem a kormány, nem a többség ellen irá­nyul. Azonban megengedem te­hát, hogy azon t..barátom és elvtársaim, kik ezeket felhozták, tévedésben voltak, s akkor tévedésben voltam velük én is. Ugyanis ők bizonnyal nem tudták feltenni, s nem tudtam részemről én sem, hogy azon férfiak, kik nem régen hangsúlyozták a magyar haderő szükségességét, hogy azok, kik 67-ben s 68-ban a véd és a honvédelmi törvény alkotásával s azután is nem egy alkalommal ré­szint nyilvánosan, részint magán után azt értet­ték meg velünk, hogy hiszen ez csak kezdet, hogy ez nem akadályozza a fejlődést, hogy ezen intézménynek kifejlődnie kell, a­hogy azon fér­fiak, kik azt mondták, hogy a honvédelmi tör­vény úgy , mint alkotva van, a tüzérség és mű­szaki csapatok felállítását nem akadályozza, mondom nem hihettük, hogy azok ma jó szán­tókból tegyék azt, hogy ennek létesítését meg­tagadják, sőt ezt úgy állítsák elő, mint a­mit kívánni sem szabad. Hasonlag midőn látták és láttuk, hogy megszavaztatnak az összegek a kö­zös budgetben még oly ágyakra is, melyek két országban létező honvédség részére követeltet­­nek, bár a megszavazásból az , hogy arra köve­­teltettek és arra szavaztattak meg, kimaradt, hogy, mondom, midőn ezt láttuk, midőn a két rész számára megszavazott összeg 30 °­0-át fog­ván mi megfizetni, a financiális könnyebbség sem oly rendkívüli tetemes, midőn ezek szerint láttuk azt, hogy nem a pénzkimélés az igazi ok, mert hiszen a pénzt ki lehet adni, csak az ágyuk­nak nem szabad a magyar kormány rendelke­zése alatt állani, — akkor, mondom, nem hi­hették és nem hihettük azt, hogy a mi kormá­nyunk saját jó kedvéből teszi ezt, de hihették és hihettük, hogy oly akadályokba ütközött, melye­ket legyőznie nem sikerült. Megvallom, ezt hittem, s úgy tudom, igen so­kan ezt hitték. Ha ezen hitünk által gyanúsítot­tak felfogása szerint a t. miniszerelnök urat, én részemről bocsánatát kérem. Legyen meggyő­ződve, hogy nem fogjuk többé gyanúsítni, de hirdetni fogjuk ország és világnak (Halljuk), hogy nem az országon kívüli akadály az ok, nem (Úgy van!) hanem mert v­agy kormányunk nem akarja, hogy legyen magyar hadsereg,hogy legyen honvéd ágyú. (Igaz ! Tetszés balfelől.) Egyébiránt­­. képviselőház , ha lettek volna gyanúsítások egyes szónokok részéről, akkor is részemről lehetetlenség, hogy ki ne mondjam,­­ hogy az, hogy a ministerelnök e gyanúsítást az egész párton akarja megtorolni, nehezen nevez­hető akár helyes, akár államférfias eljárásnak. (Igaz ! Úgy van ! balfelől) És én figyelmeztetem a t. miniszerelnök urat, miszerint épen annyira a mennyire szabad neki azon gyanúsításokat emel­ni,melyeket ellenünk mint egész párt ellen emelt, a mennyire szabad neki azt mondania, hogy mi mindent a népszerűségért teszünk, épen annyira szabadsága lehetne valakinek azt mondani, hogy a háznak másik része pedig mindent azért tesz, hogy a hatalmat, a hivatalt megtartsa. Hová fog ez vezetni­­, hát, ha ilyenekkel fogjuk egymást gyanúsítgatni. (Helyeslés balfelől.) Én merek hivatkozni, a­mit azokra feleltem, mik néhány napja e ház kebelében,elmondattak bizonyításául­­annak, hogy én ezen utat nem követem; merek hi­vatkozni arra, midőn nyilvánítottam egy ilyfor­­ma felszólalás ellenében, hogy meg vagyok győ­ződve, miszerint e háznak többségét a hazának érdeke, bár az én meggyőződésem szerint gyak­ran tévesen felfogott érdeke, de a hazának ér­deke és nem mellékes tekintet vezeti. Én azt tar­tom, hogy szabad lehet, kell egymásnak néze­teit a végletekig ostromolni, de a szándékok és intenció tisztaságát ne bántsuk, mert különben politikai ellenfelek helyett ellenségek leszünk és a­mit el fogunk pusztítani,az mindnyájunk közös hazája. (Élénk helyeslés balfelől.) — És én ily példát épen a miniszterelnök úrtól nem vártam. Különben a miniszerelnök úr reflektálva Simo­­nyi Lajos barátom által felhozott egy adomára, azt méltóztatott mondani, hogy a honvédség pus­kája sül; mindenki tudja, hogy a mitrailleusök el fognak sülni és csa­k egy dolog nem sült el, az én tisztelt barátom élete. Én azt, hogy a hon­védség puskája, vagy mitrailleuvök el nem sül­nek, bár jelen voltam, Simonyi barátomtól nem hallottam, abban pedig tökéletesen igaza volt neki, hogy ma egy hadsereg ágyú nélkül olyan, mint volt azon szegény insurgens kova nélküli kovás puskájával. (Helyeslés balfelől.) Azon­ban, hogy elsült e a vi­z, vagy nem, az iránt a ministerelnök úrral nem vitatkozom, adjon erre a ház padjairól mindenfelől kitört derültség, melyen a pártszempontok sem tudtak erőt ven­ni ; egyet azonban tudok és ezen tudomásom nagyon biztos, mert a bizony­ítékot épen maga a tisztelt miniszerelnök úr, szolgáltatta és ez az megy az, hogy ha nem szílt is el a vi­z, de talált. (Álta­lános helyeslés.) Azt mondottam te­hát, hogy e tekintetben biztosítékomat épen a miniszerelnök úr képezi. Ezen állításomat igazolni tartozom. Az igen­t. ministerelnök úrról lehetetlen bárkinek is fel­tennie, hogy nem tudná, hogy az ellenzék épen azon része, melyhez én is tartozom, nemcsak nem ellenezte soha a honvédséget, de az első pereitől fogva és még e miatt nem egyszer ösz­­szetűzve ellenzéki társaival is. (Egy hang a szélsőbalon: Igaz!) a honvédség felállítására szavazott; lehetetlen nem tudni, hogy soha a honvédség számára nem követeltetett pénz, úgy, hogy azt, bármennyire szeretünk is más irány­ban gazdálkodni, készséggel megszavaztuk volna. A t­ minszerelnök úr tudja, hogy soha a honvédség intézménye tekintetében előlépés nem történt, úgy, hogy mi azt teljes készséggel meg ne szavaztuk volna. Ez az t. ház, a­miért a t. miniszterelnök urat azon sárral dobálási alaptalan vám­ja miatt, ré­szemről teljesen s tökéletes mértékben absolvá­­lom. (Derültség a baloldalon.) Ezenkív­ü t. ház, még több gyanúsításokkal is méltóztatott ben­nünket a miniszterelnök úr illetni. Azt mondta ugyanis, hogy az ellenzék sem nem felejt, sem nem tanul; azt mondta, hogy az ellenzéket egyedül a népszerűség utáni vágy vezeti; azt mondta, hogy az ellenzék azt gondolja: most, ime itt van egy kényes kérdés, szorítsuk sarok­ba a kormányt; azt mondta, hogy az ellenzék, ha a kormány önerején valamit akar tenni, mi népszerű, megijed, hogy a kormány népszerűvé talál lenni, és így megtámadja azt; azt mondta továbbá, hogy ő kényes kérdést nem ismer, és ha valamely kérdés kényesnek látszik mondjuk el őszintén a dolog állását és megszűnt kényes kérdés lenni. Legyen szabad ezekre is röviden reflectálnom. Én a vádak elsejére nézve, a ma­gam személyét illetőleg igen­is bevallom, hogy igen sok dolog van, mit sem elfelejteni, sem megtanulni nem tudok. Én nem tudom elfelejteni azt, hogy kötelességem követelni mindig és min­denkor mindazt, a­mi hazám­ államiságéra, ha­zám és a magyar trón biztosítására szolgál. (He­­­lyeslés balról.) Nem tudom megtanulni, hogy meghajoljak azok előtt, kik hazám államiságá­nak és biztonságának okvetlen feltételeit meg­támadják. (Helyeslés balról.) Meglehet hogy önök e tekintetben többre haladtak. Ha igen, nagyon sajnálom. (Helyeslés balról). Pulszky Ferencz: Hát ez nem gyanúsítás? Tisza Kálmán : A­mi a népszerűséget illeti, először is nyilvánítom azt, hogy én egyátalában nem akarom magamat minden áron és minden feltételek mellett mentegetni az ellen, hogy én a népszerűségre nagy súlyt fektetek, mert én azt tartom, hogy a népszerűségre való súlyfektetés első tisztelet, melylyel mindenki a népnek és a nemzetnek tartozik. De továbbá meg vagyok győződve arról is, hogy a­ki egy szabad állam­ban azt segélyezi, hogy a népszerűségre nem ad semmit, az vagy nem őszintén nyilatkozik, vagy nem alkotmányos ember, de absolutista, hanem igenis szemben ezzel elismerem határozottan és hirdetem, hogy a népszerűség iránti szeretetnek sohasem szabad annyira menni, hogy valaki azért, mert népszerű, pártoljon mit veszélyesnek tart, vagy ne merjen megtámadni valamit azért, mert népszerű ha veszélyes is, ne merjen köve­telni olyant, mi népszerűtlen, ha a hazára nézve szükségesnek tartja azt. Ennyit általánosságban, elvontan a népszerű­ség fogalmát illetőleg. A­mi pedig a mi helyzetünket illeti, hivatkoz­­hatnám nem egy törvényre, mely bizonynyal nép­szerűtlen volt az országban, de melyet szüksé­gesnek tartván, kötelességünk érzetében nem késtünk megszavazni, s bár az ügyek vezetéséért a felelősség nem minket terhel ma mindenek felett. Szavaztunk ellene olyanok bizonnyal is, mi hogy népszerű ne lett volna, épen önök­nek a túlsó oldalon legkevésbé lehet állítaniuk, sőt önöknek azt kell állítani, hogy népszerű volt. Erre nézve egy példát akarok idézni. Méltóztatnak tudni, hogy mi 1867-ben a kie­gyezés módozatait elleneztük, a nagy többség megszavazta azokat, már most csak egy kérdés m­erül fel: népszerűek voltak-e azon intézmé­nyek akkor a­melyek alkottattak va­n nem ? Ha önök azt mondják, hogy népszerűek, belátják, hogy elleneztük azt is a­mi népszerű volt, mert rosznak, veszélyesnek tartottuk. Ha ellenben, azt mondják, hogy népszerűtlenek voltak és azért elleneztük, akkor fazon egyetlen egy alapot, me­lyen magukat védelmezhetik, s kidobták lábaik alól, mert akkor semmi néven nevezendő joguk nem volt azon intézményeket az országra petro­­gátni. (Helyeslés balfelől.) Azt mondja az igen­t, miniszterelnök úr, hogy mi félünk attól, hogy a kormány népszerű lesz, és azért támadjuk meg, ha látjuk, hogy vala­mely népszerű intézményt akar önerejéből léte­síteni. Én már egy alkalommal elmondtam a házban, és most csak röviden érintem, hogy a felfogások legkülönösbikének tartom azt mondani, hogy valaki ki népszerűségre vágyik és népszerűsé­get hajhász, ezen czélból megtámadja azt, a­mi népszerű. Én egyébiránt egyénileg szólva őszin­tén bevallom, hogy a­mint a dolgok most álla­nak, én nem attól félek, hogy a jelen kormány nagyon népszerű lesz, hanem attól félek, hogy az egyénektől elvontan lejárja egy magyar kor­mánynak népszerűségét. Hogy túlságig népszerű legyen, attól nem félek. Igazságos akarok lenni. Egy kormánynak mindig vannak oly teendői, melyeket a kormány köteles végezni, és melyek népszerűséget nem szereznek; ezenkívül vannak oly különböző a kormánytól elkövethető hibák, melyek nem okvetlen következései ugyan hely­zetének, de a­melyeket azon helyzetben elkerül­ni igen nehéz, s melyek a népszerűség emelésé­re nem vezetnek. Ha ezeket abstrahálom is, is­métlem, én attól félek, hogy túlságos lesz s elragad a magyar kormány eszméjére a népsze­rűtlenség; mert midőn egy nemzet, mely mint mentő eszköz után csengett a magyar kormány iránt, látja hogy legégetőbb kérdései mind meg­oldatlanul maradnak, látja, hogy nincs igazga­tása,, hallja, hogy a kormány maga hirdeti,hogy nincs igazságszolgáltatás, s rajta segíteni nem tud, ha ez még sokáig tart, e nemzet oda fog vezettetni, hogy nem a jelenleg kormányon ülőkben, de egyátalán a magyar kormányban elveszti hitét, és ha ezt elvesztette, akkor Ma­gyarország elérte legszomorúbb időszakát. (Moz­gás) hogy a kormányt az ellenzék sarokba, vagy falhoz akarja szorítani, nem emlékszem határozottan, melyik kifejezést használta a mi­niszterelnök úr, egy bizonyos fokig ez is áll Igen­is éts bármely részről tétessék akármiféle indítvány, legalább egyénileg óhajtom az illetőt annyira sarokba, vagy falhoz szorítani, hogy megtudjam a valóságot, az igazi tényállást és a valódi indokokat, és én részemről csak azt saj­nálom, hogy e tekintetben azon igen szép nyi­latkozat a kényes kérdésekről és az őszinteség­ről későn érkezett, mert, ha, — a­mint nem szabad benne kétkednem, — az. kormánynak nézete az volt 1867 és 68 ban is, a mi ma, sok­kal helyesebb lett volna egyenesen és őszintén megmondani, hogy akarod-e azt, mit csinálunk, ország, de tudd meg, hogy neked magyar had­sereged és honvéd tüzérséged sohasem lesz ?! (ügy van­ balfelől). Nincs nemzet, melynek ke­mény dolgokat ne kellene néha meghallani. Ez a nemzeteknek gyakran szükséges, gyak­ran üdvös, semmi esetre pedig a nemzetnek ál­landó kárt nem okozhat. De igenis, ha a nemzet oly biztosításokban ringattatik, melyek nem teljesülnek, ha látja azon biztosítások későbbi megtagadását, akkor azon nemzet megingattatik hitében és bizalmá­ban. Egy darabig kedves álomban ringattat­­ván, elgyöngittetik, ezentúl pedig az­által,­­hogy azok nem teljesülnek, hitét vesztvén mindenki­ben, utoljára is a bekövetkező legelső csapás alatt épen ezen hite elvesztése miatt fogja a leg­nagyobb szenvedéseket tűrni. A­­ miniszerelnök úr még egy vádat emelt ellenünk, meglehet töb­bet is, de nem emlékszem most többre. A vád az, hogy mi vagyunk okai, ha azt hiszik, hogy mi magyar­ hadsereget akarunk, hogy mi a hon­védségnek tüzérséget, műszaki csapatokat aka­runk. Én ellenkezőleg azzal — mit egyéb vádjaira és gyanúsítására mondtam —mondtam hogy határozottan elismerem, hogy ezen vád alapos. Igenis, mi magyar hadsereget, és addig, míg ez lehető lesz, a honvédségnek műszaki csa­patokat, tüzérséget akarunk, s ezt kideríteni sem túl a Lajthán sem sehol nem valami nagy te­hetség kellett, mert ezt évek óta mondtuk min­den lehető alkalommal. Nekem erre eszembe jut az, mit egy­­alkalom­mal Cavour gr. még a piemonti parliamentben mondott. Gy­anusitottán, hogy ő conspirál. Barát ellenség várta, mikép fogja magát kimenteni, s Cavour grófra kerülvén a sor, egyszerűen azt mondta: Vádolnak, hogy conspirálok, és e vád az utolsó betűig igaz; mert én conspirálok itt e házban, conspirálok szobámban, conspirálok az utczán és kávéházakban és minden helyen és időben, mind azért, mi hazám jólétére, boldog, sugár­a vezet. (Helyeslés.) Igen, reánk nézve is igaz a vád, mi akarjuk a magyar hadsereget és honvéd tüzérséget, akar­tuk tegnap, akarjuk ma, akarni fogjuk holnap s fogjuk akarni mindaddig, mig meg is lesz. (He­lyeslés balfelől.) Ezek után t. képv. hát még egy pár szóval kivánom elmondani, hogy általában mit tartok én a honvédségről, és miért óhajtom én a hon­védséget tüzérséggel és műszaki csapatok­kal ellátni. (Balfelöl : Halljuk!) Én azt, hogy honvédségünk állapota olyan is, mint mi­nőben ma van, elismerem, hogy előlépésnek tekinthető, és ebben nem is deferálok senki­nek, mert hisz a­mennyiben körömbe esett, sza­vazatommal létesítéséhez magam is mindig hoz­zájárultam; elismerem, hogy ha a honvédségnél a lovasság száma szaporíttatik, elismerem, hogy ha a honvédségnél a dandár­ rendszer behozatik, elismerem, hogy ha a magyar sorhadi csapatok, — mert hisz a hadsereg szóval élni talán már nem is szabad, ha, mondom, a magyar sorhadi csapatok hazánkban minden fegyvernemekkel együtt haza­hozattak; elismerem, hogy ez is nagy előlépés lesz a jó után; elismerem mind­ezt, de nem látom elegendőnek, mert ha itthon lesz is ezen hadsereg, nem a magyar kormány fog vele rendelkezni; egy országban pedig két úr, két kormány— még 1861-ben megmondta Deák Ferencz — a legnagyobb veszedelem. (Balfelől : úgy van!) Nem elég pedig, és e miatt nem mondhatok le azon óhajomról, hogy a hon­védséghez tüzérség és műszaki csapatok adas­sanak, mert én honvédségünk sorsát nem aka­rom oly tüzérséghez csatolni, mely nem vele testvériesen nevekedett, a­melybe — attól félek — a közös hadsereg kebelében nem a legjobb szellem fog csepegtetni. Hogy miért nem akar­nak a t. túloldalról, honvéd tüzérséget, azt nem tudom, mert nem gondolom, hogy az elmondottak legyenek azon okok, melyek miniszerelnök urat vezetik, az ő részéről pedig még az ígért objektív nyilatkozatot nem hallottam, arra tehát nem akarok reflectálni; meg kívánom azonban jegyez­ni azt, hogy én megengedem, mert meg volt it­ten említve több részről, hogy a tüzérséget oly teljesen kiképezni a honvédségben a jelen szer­kezet mellett nem lehet, mint lehet a 3 évi szol­gálat mellett a rendes hadseregben. Mondom, én ezt megengedem, de nem fogadha­tom el azt, hogy a talán nem oly tökéletesen ki­képzettnél a semmi jobb legyen, és nem fogad­hatom el azt, hogy a honvédségnél talán kissé tökéletlenebbül kiképzett tüzérségnél a csata he­vében jobb legyen az, a­mely megszokta, rende­leteit, parancsait máshonnan venni. Mindaz a­mit önök e tekintetben felhozhatnak, csak egy­ről erősíti meg mentél inkább és inkább hite­it, és ez az egy az, hogy teljesen kielégítőleg meg­oldva a kérdés, megadva a teljes biztosíték a magyar trónnak és államnak csak akkor lesz, ha a magyar hadsereg teljesen helyreállítva lesz. (Helyeslés balfelől). De ezen kérdés megoldását ma nehezebbnek tartom, miután itt a törvények­ megváltoztatásá­­ról lenne szó, követelem tehát addig is, míg a fenálló törvények módosíttatnak, hogy a honvéd­ség tüzérséggel és műszaki csapatokkal elláttas­­sék ; de mert minden tekintetet és minden érvet, mely alappal bír, figyelembe kívánok venni, mi­után itt több részről az mondatott, hogy nem he­lyes ily fontos intézményt így mellékesen akarni életbe léptetni: én részemről e tekintetben kész vagyok engedni, és kész vagyok, —­ mert csak a magam nevében beszélek, — az engedékenység apostola lenni pártfeleim az ellenzék tagjai közt, ha a t. miniszterelnök úr nyilvánítani és meg­ígérni fogja, hogy miután hely­tele­n így melléke­sen megoldani e kérdést, a honvédségnek tüzér­séggel és műszaki csapatokkal való ellátásáról tüzetes törvényjavaslatot fog még ez ülésszak alatt a Khk­ elé terjeszteni. Ezen ígéret, mellett azt hiszem, el fogunk álla­ni a külön­véleménytől. De ha ezen ígéretet meg nem nyerhetjük, ragaszkodnunk kell ahhoz, mert be kell bizonyítanunk, hogy egy része e háznak legalább követelte azt, mi a nemzeti haderő ki­egészítésére szükséges, s ez esetben részemről pártolom a t. barátom Győrffy Gyula által beadott kisebbségi véleményt (Élénk éljenzés a balol­dalon). Andrássy Gyula gr. kijelenti, hogy távol volt tőle, miszerint egész pártokat gyanúsítson, de ha nem is jó­szántából, kénytelenségből kö­telességének tartotta visszautasítni azon állítást, mintha a kormány e kérdés megítélésénél köz­jogi szempontból indult volna ki, miután csak a gyakorlati, czélszerűségi és kivihetőségi szem­pontot vette alapul. Azon állításra, hogy szóló magán kívül lehe­tett, midőn azt állrta, hogy a honvédség iránti bizalmatlanságnak nem a kormány, hanem az ellenzék az oka, annak bebizonyítására, hogy csakugyan nem volt magán kívül, midőn ezt állitá, olvassa a „M. U.- ból a következőket: „Saját jövőnk érdekében kell azt óhajtanunk, hogy a honvédség a czélba vett szervezete mel­lett ne jöjjön létre és honvédegyenruhá­t hazánk­ban inkább sohasem lássunk, semhogy a hon­védnevet egy oly haderő által lássuk képviselve és compromittálva, melylyel a hatalom csak függelék szerepet játszat és melyet a rendes el­­nemzetienitett közös osztrák hadsereg túlereje alatt majdan mint gyönge vak eszközt használ­hat föl minden czéljaira.“ (Fölkiáltások jobbfe­lől : Ez nem sárral dobálás ? Fölkiáltások a szélső­balon • De mikor igaz !) Továbbá: „Nem úgy van már, mint volt ré­gen, nem az a nap süt az égen.)“ Honvéd „tobor­zásnak keresztelni azt a szánandó eviczkélést, melyet az a siralmas képű feketesárga zsi­­nóros honvéd strázsamester a kerepesi vám­­háztól a Rókusig, onnan meg visszafelé elkö­vet, legalább is iszonyatos kegyetlenség azon név iránt, melylyel történelmünk legszebb és legdicsőbb lapjai állanak oly szoros összekötte­tésben, mint a­milyenben áll a fény az árny­nyal.“ A honvéd toborzásra vonatkozólag ezt: „Ha a kormánylapok lelkesítő felszólalásainak csak ennyi lett a sikere, ez bizony nem sok, s ha a toborzásnak lesz mégis eredménye, örvendetes lesz annyiban, hogy egy kissé megtisztítja váro­sunkat. Délig négyet tudtak fogni a kilátásba helyezett ár­nyak. E négy oszlopát láttuk a dicső 69-diki honvédseregnek ,s mondhatjuk: annyi sem néz ki mélabús éhes arczaikból, hogy futni tudjanak.“ Nem akarja ezért a pártot gyanusítni, hanem ép oly rész taktikának tartja, mint azt, mely szerint tegnap az mondatott, hogy a golyó­­szóró szemfényvesztés , mert el fog jönni az idő, midőn az elennézetűek lelátják, hogy a mit railieuse czélszerű­ és igy kénytelenek lesznek megfeledkezni arról, mit tegnap mondottak. (Tetszés jobbról.) Tisza K. azon megjegyzésére, hogy a kormány a népszerűtlenség által lehetlenné teheti egy­általában a magyar kormány eszméjét, feleli, hogy e tekintetben teljesen nyugodt. A történe­lem azt fogja mondani a jelen kormányról, hogy legalább kötelességét megtette, s kívánja, hogy az utánaa következő még jobb legyen, de — úgy­mond — meg kell választani az utakat, melyen haladunk, nehogy ez legyen Magyaror­szág fénykora, melyre talán vissza fog nézni egy sötét szomorú korszak. (Élénk helyeslés jobb­ról, nyugtalanság balfelől.) A népszerűségre vonatkozólag megjegyzi, hogy azt úgy leh­et szeretni, mint a pénzt, ré­szint csak önmagáért, részint mivel azt hasznos czélokra lehet fordítni , szóló azért szereli a népszerűséget, hogy azt szükséges, hasznos cz­é­­lokra adja ki, míg az ellenzék ellenkezőleg e­­lekszik.(Tetszés jobbról.) Arra nézve, hogy a kormány nem őszinte, ki­jelenti, hogy soha sem kívánt Magyarországnak külön hadserget, mert ezt veszélynek tartja s ezt mindig nyíltan, őszintén kimondotta, ellen­ben rászalja Tisza K. azon őszinte nyilatkozatát, hogy nem kíván közös hadserget, sem azt, hogy a honvédség abból kapja a tüzérséget, mert ab­ban nem bízik. E tekintetben utal Francziaor­­szágra, mint melynek nem honvédsége, hanem századokon fenállott nemzeti hadserge volt,még­is elbukott, és két okból: nem számlálta meg ellensége számát, és mert azon eszméből indult ki, hogy elég a sereg legyőzhetlenségére, ha franczia, ez utóbbi nézetet vallja magáénak az ellenzék a magyar honvédségre nézve. — Buká­sának oka az is volt, hogy nem gondoskodott szövetségesről (egy hang: bízott Ausztriában.) A mi szövetségesünk a közös hadsereg, mely sa­ját vérünk és testünk, melynek az általunk ho­zott törvény szerint 400/„-ját mi adjuk. Ezután áttér magára a kérdésre. Ismétli, hogy itt nem forog fel közjogi akadály, ha ez állna, kimondaná nyíltan mint azt máskor is tette. A kormány itt tisztán a kivehetőségi szempont­ból­ indult ki, hogy a honvédség a tüzérséggel láttassák el, ezt tisztán belügynek tartja; a tör­vényben ugyan a honvédségre nézve csak gya­logság és lovasságról van szó, de mind­a mellett a törvény módosításával fel lehetne állítni a tüzérséget, mi­által csak több terhet rónánk magunkra, s nem sértenék meg az Ausztriával kötött szerződést, ha különben a közös hadsereg iránti kötelmünknek eleget tehetnénk. De épen az a kérdés, megbirja-e az ország mostani pénz­viszonyai szerint a körülbelül 12—15 milliónyi új terhet,mely a tüzérség rendes fentartása mel­let állandó lenne; de ha el is birná az ország e terhet,mit ugyan szóló nem hiszen, még gondos­kodnia kellene a hadseregről is, és így két tü­zérséget lenne kénytelen önállósítni. Ide szá­mítva még a fegyvernemek tökéletesítésének

Next