A Hon, 1871. február (9. évfolyam, 26-48. szám)
1871-02-25 / 46. szám
Mudrony Soma, Blum J., Petz Ármin és Weisz Bertold urakat oly bizottság gyanánt tekintjük, melynek feladata a társaságot megalakítani, első teendő volna a házépítő társaságnak irodát nyitni. Miután az országos m. iparegyesület ez ügyet magáévá tette, feltehetjük, hogy helyiségét e czélra készséggel felajánlja, legalább kezdetben, míg a társulat az alapszabályok értelmében magát végleg constituálta. Ami pedig az előlegesen felmerülő költségek fedezését illeti, ezekre mindjárt a közelebb tartandó gyűlésen össze lehetne néhány szót hozni, amidőn egyszersmind ideigl, pénztárnokot s társulati titkárt is lehetne választani, valamint a fentebbi tagokból alakult bizottságot még a jelentkezők közül néhány tagból is ki lehetne egészíteni. És a bizottság egyes tagjainak feladatává kellene tenni, hogy a közhasznú társulat eszméjét minél tágabb körben megismertessék. Országgyűlési tudósítások: A mai ülés egyike volt a legfontosabbak és legérdekesebbeknek. Érezték ezt maguk a képviselők is, kik a lehető legnagyobb számban jelentek meg, míg más részről a karzatokat is zsúfoltig tele töltötte a közönség. Az indemnityre vonatkozó tvjavaslat tárgyalása után a tegnap "félbeszakított vitát folytatá a ház, melynek sarkpontját Tisza Kálmán nagyhatású beszéde képezte, ki után Andrássy Gyula gr. védelmezte a kormány és jobboldalnak a honvédség kérdésében elfoglalt álláspontját. Az ellenzék részéről szót emeltek még e tárgyban Vécsey Tamás, Horn Ede, és Podmaniczky Frigyes báró. A képviselőház 186. ülése febr. 24. Pulszky Ágost után szót emel : Vécsey Tamás, ki Pulszky A. azon állításával szemben, hogy a honvédség oly hézagot pótol az összes hadseregben, melyhez sem tüzérség, sem műszaki csapatok nem kívántatnak, megjegyzi, hogy a honvédségben a magyar nemzeti véderő csiráját akarja látni s fel akarja benne találni azon elemeket, melyek magasztos rendeltetését elősegítik. Azon megjegyzésre, hogy nem szivesen állnának azok a golyószórók elébe, kik azt a nemzet szemébe porszóróknak gúnyolják. Azt feleli, hogy igenis a porszórók elé nem fognak állani, de ha a haza kívánja, ki fognak állani az ágyuk torka elé. "(Tetszés.) A jobboldalról nagyon hangsúlyozzák a takarékossági elvet, de szóló nem tartja jó gazdálkodásnak , hogy valahányszor a nemzet vitális érdekeiről van szó, mindig alkalmazzák a „Spar- und Hunger-System“-et.Midőn Szüllő azt mondá, hogy csekélynek tartja a honvéd-lovasságot, azt hitte szóló, hogy legalább 8—10 lov.századdal kívánja szaporitni, de csalódott, mert azt óhajta, hogy mivel kevés a lovasság, tehát ne legyen tüzérsége sem. (Derültség balról.) Pártolja a kisebbség véleményét és a honvédséget tüzérséggel és műszaki csapatokkal kívánja felszereltetni. (Helyeslés balról.) Zichy Nándor gr. a szőnyegen forgó kérdést igen kényesnek tartja. Elismerte és elismeri most is, hogy a hondvédség jelen szerkezete nem teljes, hogy nincs organikus összhangzat és összefüggés. Azonban reménye és hiszi, hogy a hazának magy. honvédsége maga a hadsereg lesz, miért is kívánja, hogy az iránt oly bizalommal viseltessünk, mint a honvédség iránt; reményű és óhajtja, hogy amagyar sorcsapatokat azon szellem vezérelje és lelkesítse, melyet a honvédségben őrömmel üdvözlünk és akkor az osztrák magyar had, mint magyar, had a magyar hazának és magyar politikának hű támasza és sarkköve leend. A kisebbség módosítványát indokolt és helyesnek tartja, ha azt célozza, hogy a területi divisiókban Magyarországon is a magyar haderőnek megfelelő tüzérségi szervezet létesíthessék mindenütt ott, hol a stratégiai felosztás már béke idejében is ezt megkívánja. (Helyeslés jobbfelől.) azonban ezt nem értelmezi úgy , hogy külön tüzérséget kell állítni a honvédség számára, mert ez magának a honvédségnek veszélyeztetése volna. Tisza Kálmán : T. képviselőház ! (Halljuk.) Én nekem a szőnyegen lévő törvényjavaslathoz csak egyszer lehetvén szólni, nem tehetem azt, amit a miniszterelnök úr tett, hogy elválasszam azokat, amelyeket objective és melyeket kevésbbé objective akarok e tárgyról elmondani, és óhajtottam volna mielőtt szólok, a t. miniszterelnök úr objectív előadását is hallani, azon reményben, amelyet, meglehet gyanúsításnak fog nevezni, hogy objectiv előadásában több megelégedést s több örömet találhattam volna mint találtam abban, melyet nem objective tartott, a tegnapi napon (mozgás a jobboldalon. El is hihetik ezt a t. képviselő urak, mert én legalább örömet oly előadásokban, melyek egész pártokat gyanúsítanak,sohasem találok. (Helyeslés halfelöl.) Mielőtt reflectálnék azokra, amiket a miniszterelnök úr elmondott, csak igen rövid egy pár megjegyzést kívánok tenni, egy előttem szólott képviselő úr előadására. Egyik megjegyzésem az, hogy én nem látom alaposnak azon feltevést, hogy az, aki tegnap a mitradeuseökről beszélt, nem fogna a mitraileuseöknek elébe állani, nem láthatom pedig alaposnak azért, mert, nem a mitraileuseket nevezte porszóróknak, de azt mondta, hogy azok által akarnak port hinteni szemeinkbe, hogy ne lássuk az ágyuk szükségét, és mert azt a háznak egy oly tagja mondta, aki homlokán viseli jelét, hogy megállóit az ellenség előtt, míg a t. képviselő úrnak ezt még csak a jövendőben kell ha tudja, megmutatnia. (Élénk helyeslés balfelől.) T. hát ! Arra nézve, hogy mi a kanonenfutter, gondolom nem jól fogta fel a dolgot a t. képv. ur, mert kanonenfutter maga a legbátrabb csapat is, ha nincs ellátva azokkal, mikre szükség van, hogy midőn gyilkoltatik, lövetik, ő is lőhessen, és ha valaki azt mondja, hogy ha nem lesz mindennel ellátva a honvédség, kanonenfutterlesz, azzal semmit sem akart levonni, és nem is vont le semmit a honvédség bátorságából és hősiességéből, hanem jelezte azt, hogy minden bátorság, hősiesség, hazafiság hiábavaló, ha nincsenek meg a kellő eszközök, és ilyenkor a legbátrabb csapatból is kánonénfutter lesz. Hivatkozott különben a t. képv. ur szemben ezekkel a hadvezéri felelősségre. Meglehet hogy e felelősség létezik, és én megengedem, hogy ha valósággal megtörtént az, hogy a hadvezér hibája vagy meglehet rész szándéka miatt — ez nem gyanúsítás, mert nem tudjuk ki lesz a hadvezér — bekövetkezik a veszedelem, feleletre lehet vonni, még talán halálra is lehet ítélni, de kérdem, az intézet tökéletlen kifejlesztése, a fegyverzetben megtagadott biztosítékok nagy hiánya miatt beállott elpusztítása ezen becses intézménynek, ki fog-e pótoltatni a felelős hadvezér feleletre vonása által ? Én azt tartom, hogy az intézményt magát kell felruházni mindazokkal amikre szükség van, hogy feladatának megfelelhessen, hogy oda ne dobathassák egyes ember czélszertlen intézkedésének. A t. képv. ur azt mondja, hogy az ellenzék el akarja idegeníteni a hazától a közös hadseregben szolgáló fiait e hazának. Én nem tudom, hogy honnan veszi ezt a t. képv. ur és bátran merek rá hivatkozni, kérdezze meg azon hazánkfiait, kiket a közös hadseregbe tömegesen kivisznek, váljon azt találják e, hogy azok akarják-e őket elidegeníteni e hazától, kik a haza határain kívül küldik, vagy a kik azt mondják, mint mi, maradjatok e haza határain belől, hisz ti is e hazának fiai vagytok s ha katonák vagytok, legyetek katonák e hazában a hazai kormány alatt. (Zajos tetszés balfelől). Különben azon tanulságok közül, melyeket a 48. eseményekből levont, - - és többet nem is fogok beszédére reflectálni, mert fontosabb és komolyabb dologra akarok áttérni, — azon tanulságok közül egyet örömmel kell constatálnom , mert ez egynek constatálása elvet minden lehető érvet, mely még a közös hadsereg mellett osztrák-magyar szempontból is felhozható. Azt mondta ugyanis a tisztelt képviselő úr, hogy a 48. események bebizonyították, hogy midőn a százados viszony bomlásnak indult, bomlásnak indult a közös hadsereg is. Ugyan kérdem, ha ez áll, akkor mi szükség van tehát azon közös hadseregre, ha nem az védi meg az államot felbomlás ellen, ha nem az állammal együtt bomlik szét. Én különben épen mert nem óhajtom az ily nemű erőszakos bomlást, és azért óhajtom, hogy mindazon okok, melyek az elégületlenséget végre talán még oly sokra emelhetnék, hogy itt bomlásnak kellene bekövetkeznie, enyésztessenek el. Adassék meg mindenkinek, a mi az övé. Magyarországnak a mi Magyarországé, Ausztriának a mi Ausztriáé, és akkor nem kell a bomlástól és annak végveszélyétől félni, de mindaddig míg ez meg nem történik, kisebb nagyobb mértékben e veszély mindig létezni fog. (Igaz balfelöl). Az igen t. miniszterelnök úr tegnap gyanúsítással vett, és pedig ellene, illetőleg a kormány ellen intézett gyanúsításnak, bizonyos dolgokat, melyek e házban mondattak, így gyanúsításnak vette, hogy az mondatott, miszerint a golyószórók arra használtatnak, hogy porhintessék a nemzet szemébe, gyanúsításnak azt, hogy a bizalomhiány hozatott fel okául annak, hogy a honvédség tüzérséggel nem láttatik el, gyanúsításnak hogy politikai okok feltételezték és nem az itt felhozott okokat, melyek miatt ez megtagadtatik; gyanúsításnak, hogy szóba hozatott, hogy midőn itten a dolog financiális oldalát emlegetik, nem ez az igazi ok, hanem kell lenni másoknak is. Én először is hivatkozom arra, hogy a tegnapi napon midőn ezek felhozattak részint tisztán megmondatott, részint pedig a beszédek egész szövegéből kitűnik, hogy ha van gyanúsítás, ez nem a kormány, nem a többség ellen irányul. Azonban megengedem tehát, hogy azon t..barátom és elvtársaim, kik ezeket felhozták, tévedésben voltak, s akkor tévedésben voltam velük én is. Ugyanis ők bizonnyal nem tudták feltenni, s nem tudtam részemről én sem, hogy azon férfiak, kik nem régen hangsúlyozták a magyar haderő szükségességét, hogy azok, kik 67-ben s 68-ban a véd és a honvédelmi törvény alkotásával s azután is nem egy alkalommal részint nyilvánosan, részint magán után azt értették meg velünk, hogy hiszen ez csak kezdet, hogy ez nem akadályozza a fejlődést, hogy ezen intézménynek kifejlődnie kell, ahogy azon férfiak, kik azt mondták, hogy a honvédelmi törvény úgy , mint alkotva van, a tüzérség és műszaki csapatok felállítását nem akadályozza, mondom nem hihettük, hogy azok ma jó szántókból tegyék azt, hogy ennek létesítését megtagadják, sőt ezt úgy állítsák elő, mint amit kívánni sem szabad. Hasonlag midőn látták és láttuk, hogy megszavaztatnak az összegek a közös budgetben még oly ágyakra is, melyek két országban létező honvédség részére követeltetnek, bár a megszavazásból az , hogy arra követeltettek és arra szavaztattak meg, kimaradt, hogy, mondom, midőn ezt láttuk, midőn a két rész számára megszavazott összeg 30 °0-át fogván mi megfizetni, a financiális könnyebbség sem oly rendkívüli tetemes, midőn ezek szerint láttuk azt, hogy nem a pénzkimélés az igazi ok, mert hiszen a pénzt ki lehet adni, csak az ágyuknak nem szabad a magyar kormány rendelkezése alatt állani, — akkor, mondom, nem hihették és nem hihettük azt, hogy a mi kormányunk saját jó kedvéből teszi ezt, de hihették és hihettük, hogy oly akadályokba ütközött, melyeket legyőznie nem sikerült. Megvallom, ezt hittem, s úgy tudom, igen sokan ezt hitték. Ha ezen hitünk által gyanúsítottak felfogása szerint a t. miniszerelnök urat, én részemről bocsánatát kérem. Legyen meggyőződve, hogy nem fogjuk többé gyanúsítni, de hirdetni fogjuk ország és világnak (Halljuk), hogy nem az országon kívüli akadály az ok, nem (Úgy van!) hanem mert vagy kormányunk nem akarja, hogy legyen magyar hadsereg,hogy legyen honvéd ágyú. (Igaz ! Tetszés balfelől.) Egyébiránt. képviselőház , ha lettek volna gyanúsítások egyes szónokok részéről, akkor is részemről lehetetlenség, hogy ki ne mondjam, hogy az, hogy a ministerelnök e gyanúsítást az egész párton akarja megtorolni, nehezen nevezhető akár helyes, akár államférfias eljárásnak. (Igaz ! Úgy van ! balfelől) És én figyelmeztetem a t. miniszerelnök urat, miszerint épen annyira a mennyire szabad neki azon gyanúsításokat emelni,melyeket ellenünk mint egész párt ellen emelt, a mennyire szabad neki azt mondania, hogy mi mindent a népszerűségért teszünk, épen annyira szabadsága lehetne valakinek azt mondani, hogy a háznak másik része pedig mindent azért tesz, hogy a hatalmat, a hivatalt megtartsa. Hová fog ez vezetni, hát, ha ilyenekkel fogjuk egymást gyanúsítgatni. (Helyeslés balfelől.) Én merek hivatkozni, amit azokra feleltem, mik néhány napja e ház kebelében,elmondattak bizonyításáulannak, hogy én ezen utat nem követem; merek hivatkozni arra, midőn nyilvánítottam egy ilyforma felszólalás ellenében, hogy meg vagyok győződve, miszerint e háznak többségét a hazának érdeke, bár az én meggyőződésem szerint gyakran tévesen felfogott érdeke, de a hazának érdeke és nem mellékes tekintet vezeti. Én azt tartom, hogy szabad lehet, kell egymásnak nézeteit a végletekig ostromolni, de a szándékok és intenció tisztaságát ne bántsuk, mert különben politikai ellenfelek helyett ellenségek leszünk és amit el fogunk pusztítani,az mindnyájunk közös hazája. (Élénk helyeslés balfelől.) — És én ily példát épen a miniszterelnök úrtól nem vártam. Különben a miniszerelnök úr reflektálva Simonyi Lajos barátom által felhozott egy adomára, azt méltóztatott mondani, hogy a honvédség puskája sül; mindenki tudja, hogy a mitrailleusök el fognak sülni és csak egy dolog nem sült el, az én tisztelt barátom élete. Én azt, hogy a honvédség puskája, vagy mitrailleuvök el nem sülnek, bár jelen voltam, Simonyi barátomtól nem hallottam, abban pedig tökéletesen igaza volt neki, hogy ma egy hadsereg ágyú nélkül olyan, mint volt azon szegény insurgens kova nélküli kovás puskájával. (Helyeslés balfelől.) Azonban, hogy elsült e a viz, vagy nem, az iránt a ministerelnök úrral nem vitatkozom, adjon erre a ház padjairól mindenfelől kitört derültség, melyen a pártszempontok sem tudtak erőt venni ; egyet azonban tudok és ezen tudomásom nagyon biztos, mert a bizonyítékot épen maga a tisztelt miniszerelnök úr, szolgáltatta és ez az megy az, hogy ha nem szílt is el a viz, de talált. (Általános helyeslés.) Azt mondottam tehát, hogy e tekintetben biztosítékomat épen a miniszerelnök úr képezi. Ezen állításomat igazolni tartozom. Az igent. ministerelnök úrról lehetetlen bárkinek is feltennie, hogy nem tudná, hogy az ellenzék épen azon része, melyhez én is tartozom, nemcsak nem ellenezte soha a honvédséget, de az első pereitől fogva és még e miatt nem egyszer öszszetűzve ellenzéki társaival is. (Egy hang a szélsőbalon: Igaz!) a honvédség felállítására szavazott; lehetetlen nem tudni, hogy soha a honvédség számára nem követeltetett pénz, úgy, hogy azt, bármennyire szeretünk is más irányban gazdálkodni, készséggel megszavaztuk volna. A t minszerelnök úr tudja, hogy soha a honvédség intézménye tekintetében előlépés nem történt, úgy, hogy mi azt teljes készséggel meg ne szavaztuk volna. Ez az t. ház, amiért a t. miniszterelnök urat azon sárral dobálási alaptalan vámja miatt, részemről teljesen s tökéletes mértékben absolválom. (Derültség a baloldalon.) Ezenkívü t. ház, még több gyanúsításokkal is méltóztatott bennünket a miniszterelnök úr illetni. Azt mondta ugyanis, hogy az ellenzék sem nem felejt, sem nem tanul; azt mondta, hogy az ellenzéket egyedül a népszerűség utáni vágy vezeti; azt mondta, hogy az ellenzék azt gondolja: most, ime itt van egy kényes kérdés, szorítsuk sarokba a kormányt; azt mondta, hogy az ellenzék, ha a kormány önerején valamit akar tenni, mi népszerű, megijed, hogy a kormány népszerűvé talál lenni, és így megtámadja azt; azt mondta továbbá, hogy ő kényes kérdést nem ismer, és ha valamely kérdés kényesnek látszik mondjuk el őszintén a dolog állását és megszűnt kényes kérdés lenni. Legyen szabad ezekre is röviden reflectálnom. Én a vádak elsejére nézve, a magam személyét illetőleg igenis bevallom, hogy igen sok dolog van, mit sem elfelejteni, sem megtanulni nem tudok. Én nem tudom elfelejteni azt, hogy kötelességem követelni mindig és mindenkor mindazt, ami hazám államiságéra, hazám és a magyar trón biztosítására szolgál. (Helyeslés balról.) Nem tudom megtanulni, hogy meghajoljak azok előtt, kik hazám államiságának és biztonságának okvetlen feltételeit megtámadják. (Helyeslés balról.) Meglehet hogy önök e tekintetben többre haladtak. Ha igen, nagyon sajnálom. (Helyeslés balról). Pulszky Ferencz: Hát ez nem gyanúsítás? Tisza Kálmán : Ami a népszerűséget illeti, először is nyilvánítom azt, hogy én egyátalában nem akarom magamat minden áron és minden feltételek mellett mentegetni az ellen, hogy én a népszerűségre nagy súlyt fektetek, mert én azt tartom, hogy a népszerűségre való súlyfektetés első tisztelet, melylyel mindenki a népnek és a nemzetnek tartozik. De továbbá meg vagyok győződve arról is, hogy aki egy szabad államban azt segélyezi, hogy a népszerűségre nem ad semmit, az vagy nem őszintén nyilatkozik, vagy nem alkotmányos ember, de absolutista, hanem igenis szemben ezzel elismerem határozottan és hirdetem, hogy a népszerűség iránti szeretetnek sohasem szabad annyira menni, hogy valaki azért, mert népszerű, pártoljon mit veszélyesnek tart, vagy ne merjen megtámadni valamit azért, mert népszerű ha veszélyes is, ne merjen követelni olyant, mi népszerűtlen, ha a hazára nézve szükségesnek tartja azt. Ennyit általánosságban, elvontan a népszerűség fogalmát illetőleg. Ami pedig a mi helyzetünket illeti, hivatkozhatnám nem egy törvényre, mely bizonynyal népszerűtlen volt az országban, de melyet szükségesnek tartván, kötelességünk érzetében nem késtünk megszavazni, s bár az ügyek vezetéséért a felelősség nem minket terhel ma mindenek felett. Szavaztunk ellene olyanok bizonnyal is, mi hogy népszerű ne lett volna, épen önöknek a túlsó oldalon legkevésbé lehet állítaniuk, sőt önöknek azt kell állítani, hogy népszerű volt. Erre nézve egy példát akarok idézni. Méltóztatnak tudni, hogy mi 1867-ben a kiegyezés módozatait elleneztük, a nagy többség megszavazta azokat, már most csak egy kérdés merül fel: népszerűek voltak-e azon intézmények akkor amelyek alkottattak van nem ? Ha önök azt mondják, hogy népszerűek, belátják, hogy elleneztük azt is ami népszerű volt, mert rosznak, veszélyesnek tartottuk. Ha ellenben, azt mondják, hogy népszerűtlenek voltak és azért elleneztük, akkor fazon egyetlen egy alapot, melyen magukat védelmezhetik, s kidobták lábaik alól, mert akkor semmi néven nevezendő joguk nem volt azon intézményeket az országra petrogátni. (Helyeslés balfelől.) Azt mondja az igent, miniszterelnök úr, hogy mi félünk attól, hogy a kormány népszerű lesz, és azért támadjuk meg, ha látjuk, hogy valamely népszerű intézményt akar önerejéből létesíteni. Én már egy alkalommal elmondtam a házban, és most csak röviden érintem, hogy a felfogások legkülönösbikének tartom azt mondani, hogy valaki ki népszerűségre vágyik és népszerűséget hajhász, ezen czélból megtámadja azt, ami népszerű. Én egyébiránt egyénileg szólva őszintén bevallom, hogy amint a dolgok most állanak, én nem attól félek, hogy a jelen kormány nagyon népszerű lesz, hanem attól félek, hogy az egyénektől elvontan lejárja egy magyar kormánynak népszerűségét. Hogy túlságig népszerű legyen, attól nem félek. Igazságos akarok lenni. Egy kormánynak mindig vannak oly teendői, melyeket a kormány köteles végezni, és melyek népszerűséget nem szereznek; ezenkívül vannak oly különböző a kormánytól elkövethető hibák, melyek nem okvetlen következései ugyan helyzetének, de amelyeket azon helyzetben elkerülni igen nehéz, s melyek a népszerűség emelésére nem vezetnek. Ha ezeket abstrahálom is, ismétlem, én attól félek, hogy túlságos lesz s elragad a magyar kormány eszméjére a népszerűtlenség; mert midőn egy nemzet, mely mint mentő eszköz után csengett a magyar kormány iránt, látja hogy legégetőbb kérdései mind megoldatlanul maradnak, látja, hogy nincs igazgatása,, hallja, hogy a kormány maga hirdeti,hogy nincs igazságszolgáltatás, s rajta segíteni nem tud, ha ez még sokáig tart, e nemzet oda fog vezettetni, hogy nem a jelenleg kormányon ülőkben, de egyátalán a magyar kormányban elveszti hitét, és ha ezt elvesztette, akkor Magyarország elérte legszomorúbb időszakát. (Mozgás) hogy a kormányt az ellenzék sarokba, vagy falhoz akarja szorítani, nem emlékszem határozottan, melyik kifejezést használta a miniszterelnök úr, egy bizonyos fokig ez is áll Igenis éts bármely részről tétessék akármiféle indítvány, legalább egyénileg óhajtom az illetőt annyira sarokba, vagy falhoz szorítani, hogy megtudjam a valóságot, az igazi tényállást és a valódi indokokat, és én részemről csak azt sajnálom, hogy e tekintetben azon igen szép nyilatkozat a kényes kérdésekről és az őszinteségről későn érkezett, mert, ha, — amint nem szabad benne kétkednem, — az. kormánynak nézete az volt 1867 és 68 ban is, a mi ma, sokkal helyesebb lett volna egyenesen és őszintén megmondani, hogy akarod-e azt, mit csinálunk, ország, de tudd meg, hogy neked magyar hadsereged és honvéd tüzérséged sohasem lesz ?! (ügy van balfelől). Nincs nemzet, melynek kemény dolgokat ne kellene néha meghallani. Ez a nemzeteknek gyakran szükséges, gyakran üdvös, semmi esetre pedig a nemzetnek állandó kárt nem okozhat. De igenis, ha a nemzet oly biztosításokban ringattatik, melyek nem teljesülnek, ha látja azon biztosítások későbbi megtagadását, akkor azon nemzet megingattatik hitében és bizalmában. Egy darabig kedves álomban ringattatván, elgyöngittetik, ezentúl pedig azáltal,hogy azok nem teljesülnek, hitét vesztvén mindenkiben, utoljára is a bekövetkező legelső csapás alatt épen ezen hite elvesztése miatt fogja a legnagyobb szenvedéseket tűrni. A miniszerelnök úr még egy vádat emelt ellenünk, meglehet többet is, de nem emlékszem most többre. A vád az, hogy mi vagyunk okai, ha azt hiszik, hogy mi magyar hadsereget akarunk, hogy mi a honvédségnek tüzérséget, műszaki csapatokat akarunk. Én ellenkezőleg azzal — mit egyéb vádjaira és gyanúsítására mondtam —mondtam hogy határozottan elismerem, hogy ezen vád alapos. Igenis, mi magyar hadsereget, és addig, míg ez lehető lesz, a honvédségnek műszaki csapatokat, tüzérséget akarunk, s ezt kideríteni sem túl a Lajthán sem sehol nem valami nagy tehetség kellett, mert ezt évek óta mondtuk minden lehető alkalommal. Nekem erre eszembe jut az, mit egyalkalommal Cavour gr. még a piemonti parliamentben mondott. Gyanusitottán, hogy ő conspirál. Barát ellenség várta, mikép fogja magát kimenteni, s Cavour grófra kerülvén a sor, egyszerűen azt mondta: Vádolnak, hogy conspirálok, és e vád az utolsó betűig igaz; mert én conspirálok itt e házban, conspirálok szobámban, conspirálok az utczán és kávéházakban és minden helyen és időben, mind azért, mi hazám jólétére, boldog, sugára vezet. (Helyeslés.) Igen, reánk nézve is igaz a vád, mi akarjuk a magyar hadsereget és honvéd tüzérséget, akartuk tegnap, akarjuk ma, akarni fogjuk holnap s fogjuk akarni mindaddig, mig meg is lesz. (Helyeslés balfelől.) Ezek után t. képv. hát még egy pár szóval kivánom elmondani, hogy általában mit tartok én a honvédségről, és miért óhajtom én a honvédséget tüzérséggel és műszaki csapatokkal ellátni. (Balfelöl : Halljuk!) Én azt, hogy honvédségünk állapota olyan is, mint minőben ma van, elismerem, hogy előlépésnek tekinthető, és ebben nem is deferálok senkinek, mert hisz amennyiben körömbe esett, szavazatommal létesítéséhez magam is mindig hozzájárultam; elismerem, hogy ha a honvédségnél a lovasság száma szaporíttatik, elismerem, hogy ha a honvédségnél a dandár rendszer behozatik, elismerem, hogy ha a magyar sorhadi csapatok, — mert hisz a hadsereg szóval élni talán már nem is szabad, ha, mondom, a magyar sorhadi csapatok hazánkban minden fegyvernemekkel együtt hazahozattak; elismerem, hogy ez is nagy előlépés lesz a jó után; elismerem mindezt, de nem látom elegendőnek, mert ha itthon lesz is ezen hadsereg, nem a magyar kormány fog vele rendelkezni; egy országban pedig két úr, két kormány— még 1861-ben megmondta Deák Ferencz — a legnagyobb veszedelem. (Balfelől : úgy van!) Nem elég pedig, és e miatt nem mondhatok le azon óhajomról, hogy a honvédséghez tüzérség és műszaki csapatok adassanak, mert én honvédségünk sorsát nem akarom oly tüzérséghez csatolni, mely nem vele testvériesen nevekedett, amelybe — attól félek — a közös hadsereg kebelében nem a legjobb szellem fog csepegtetni. Hogy miért nem akarnak a t. túloldalról, honvéd tüzérséget, azt nem tudom, mert nem gondolom, hogy az elmondottak legyenek azon okok, melyek miniszerelnök urat vezetik, az ő részéről pedig még az ígért objektív nyilatkozatot nem hallottam, arra tehát nem akarok reflectálni; meg kívánom azonban jegyezni azt, hogy én megengedem, mert meg volt itten említve több részről, hogy a tüzérséget oly teljesen kiképezni a honvédségben a jelen szerkezet mellett nem lehet, mint lehet a 3 évi szolgálat mellett a rendes hadseregben. Mondom, én ezt megengedem, de nem fogadhatom el azt, hogy a talán nem oly tökéletesen kiképzettnél a semmi jobb legyen, és nem fogadhatom el azt, hogy a honvédségnél talán kissé tökéletlenebbül kiképzett tüzérségnél a csata hevében jobb legyen az, amely megszokta, rendeleteit, parancsait máshonnan venni. Mindaz amit önök e tekintetben felhozhatnak, csak egyről erősíti meg mentél inkább és inkább hiteit, és ez az egy az, hogy teljesen kielégítőleg megoldva a kérdés, megadva a teljes biztosíték a magyar trónnak és államnak csak akkor lesz, ha a magyar hadsereg teljesen helyreállítva lesz. (Helyeslés balfelől). De ezen kérdés megoldását ma nehezebbnek tartom, miután itt a törvények megváltoztatásáról lenne szó, követelem tehát addig is, míg a fenálló törvények módosíttatnak, hogy a honvédség tüzérséggel és műszaki csapatokkal elláttassék ; de mert minden tekintetet és minden érvet, mely alappal bír, figyelembe kívánok venni, miután itt több részről az mondatott, hogy nem helyes ily fontos intézményt így mellékesen akarni életbe léptetni: én részemről e tekintetben kész vagyok engedni, és kész vagyok, — mert csak a magam nevében beszélek, — az engedékenység apostola lenni pártfeleim az ellenzék tagjai közt, ha a t. miniszterelnök úr nyilvánítani és megígérni fogja, hogy miután helytelen így mellékesen megoldani e kérdést, a honvédségnek tüzérséggel és műszaki csapatokkal való ellátásáról tüzetes törvényjavaslatot fog még ez ülésszak alatt a Khk elé terjeszteni. Ezen ígéret, mellett azt hiszem, el fogunk állani a különvéleménytől. De ha ezen ígéretet meg nem nyerhetjük, ragaszkodnunk kell ahhoz, mert be kell bizonyítanunk, hogy egy része e háznak legalább követelte azt, mi a nemzeti haderő kiegészítésére szükséges, s ez esetben részemről pártolom a t. barátom Győrffy Gyula által beadott kisebbségi véleményt (Élénk éljenzés a baloldalon). Andrássy Gyula gr. kijelenti, hogy távol volt tőle, miszerint egész pártokat gyanúsítson, de ha nem is jószántából, kénytelenségből kötelességének tartotta visszautasítni azon állítást, mintha a kormány e kérdés megítélésénél közjogi szempontból indult volna ki, miután csak a gyakorlati, czélszerűségi és kivihetőségi szempontot vette alapul. Azon állításra, hogy szóló magán kívül lehetett, midőn azt állrta, hogy a honvédség iránti bizalmatlanságnak nem a kormány, hanem az ellenzék az oka, annak bebizonyítására, hogy csakugyan nem volt magán kívül, midőn ezt állitá, olvassa a „M. U.- ból a következőket: „Saját jövőnk érdekében kell azt óhajtanunk, hogy a honvédség a czélba vett szervezete mellett ne jöjjön létre és honvédegyenruhát hazánkban inkább sohasem lássunk, semhogy a honvédnevet egy oly haderő által lássuk képviselve és compromittálva, melylyel a hatalom csak függelék szerepet játszat és melyet a rendes elnemzetienitett közös osztrák hadsereg túlereje alatt majdan mint gyönge vak eszközt használhat föl minden czéljaira.“ (Fölkiáltások jobbfelől : Ez nem sárral dobálás ? Fölkiáltások a szélsőbalon • De mikor igaz !) Továbbá: „Nem úgy van már, mint volt régen, nem az a nap süt az égen.)“ Honvéd „toborzásnak keresztelni azt a szánandó eviczkélést, melyet az a siralmas képű feketesárga zsinóros honvéd strázsamester a kerepesi vámháztól a Rókusig, onnan meg visszafelé elkövet, legalább is iszonyatos kegyetlenség azon név iránt, melylyel történelmünk legszebb és legdicsőbb lapjai állanak oly szoros összeköttetésben, mint amilyenben áll a fény az árnynyal.“ A honvéd toborzásra vonatkozólag ezt: „Ha a kormánylapok lelkesítő felszólalásainak csak ennyi lett a sikere, ez bizony nem sok, s ha a toborzásnak lesz mégis eredménye, örvendetes lesz annyiban, hogy egy kissé megtisztítja városunkat. Délig négyet tudtak fogni a kilátásba helyezett árnyak. E négy oszlopát láttuk a dicső 69-diki honvédseregnek ,s mondhatjuk: annyi sem néz ki mélabús éhes arczaikból, hogy futni tudjanak.“ Nem akarja ezért a pártot gyanusítni, hanem ép oly rész taktikának tartja, mint azt, mely szerint tegnap az mondatott, hogy a golyószóró szemfényvesztés , mert el fog jönni az idő, midőn az elennézetűek lelátják, hogy a mit railieuse czélszerű és igy kénytelenek lesznek megfeledkezni arról, mit tegnap mondottak. (Tetszés jobbról.) Tisza K. azon megjegyzésére, hogy a kormány a népszerűtlenség által lehetlenné teheti egyáltalában a magyar kormány eszméjét, feleli, hogy e tekintetben teljesen nyugodt. A történelem azt fogja mondani a jelen kormányról, hogy legalább kötelességét megtette, s kívánja, hogy az utánaa következő még jobb legyen, de — úgymond — meg kell választani az utakat, melyen haladunk, nehogy ez legyen Magyarország fénykora, melyre talán vissza fog nézni egy sötét szomorú korszak. (Élénk helyeslés jobbról, nyugtalanság balfelől.) A népszerűségre vonatkozólag megjegyzi, hogy azt úgy lehet szeretni, mint a pénzt, részint csak önmagáért, részint mivel azt hasznos czélokra lehet fordítni , szóló azért szereli a népszerűséget, hogy azt szükséges, hasznos czélokra adja ki, míg az ellenzék ellenkezőleg elekszik.(Tetszés jobbról.) Arra nézve, hogy a kormány nem őszinte, kijelenti, hogy soha sem kívánt Magyarországnak külön hadserget, mert ezt veszélynek tartja s ezt mindig nyíltan, őszintén kimondotta, ellenben rászalja Tisza K. azon őszinte nyilatkozatát, hogy nem kíván közös hadserget, sem azt, hogy a honvédség abból kapja a tüzérséget, mert abban nem bízik. E tekintetben utal Francziaországra, mint melynek nem honvédsége, hanem századokon fenállott nemzeti hadserge volt,mégis elbukott, és két okból: nem számlálta meg ellensége számát, és mert azon eszméből indult ki, hogy elég a sereg legyőzhetlenségére, ha franczia, ez utóbbi nézetet vallja magáénak az ellenzék a magyar honvédségre nézve. — Bukásának oka az is volt, hogy nem gondoskodott szövetségesről (egy hang: bízott Ausztriában.) A mi szövetségesünk a közös hadsereg, mely saját vérünk és testünk, melynek az általunk hozott törvény szerint 400/„-ját mi adjuk. Ezután áttér magára a kérdésre. Ismétli, hogy itt nem forog fel közjogi akadály, ha ez állna, kimondaná nyíltan mint azt máskor is tette. A kormány itt tisztán a kivehetőségi szempontból indult ki, hogy a honvédség a tüzérséggel láttassák el, ezt tisztán belügynek tartja; a törvényben ugyan a honvédségre nézve csak gyalogság és lovasságról van szó, de minda mellett a törvény módosításával fel lehetne állítni a tüzérséget, miáltal csak több terhet rónánk magunkra, s nem sértenék meg az Ausztriával kötött szerződést, ha különben a közös hadsereg iránti kötelmünknek eleget tehetnénk. De épen az a kérdés, megbirja-e az ország mostani pénzviszonyai szerint a körülbelül 12—15 milliónyi új terhet,mely a tüzérség rendes fentartása mellet állandó lenne; de ha el is birná az ország e terhet,mit ugyan szóló nem hiszen, még gondoskodnia kellene a hadseregről is, és így két tüzérséget lenne kénytelen önállósítni. Ide számítva még a fegyvernemek tökéletesítésének