A Hon, 1871. február (9. évfolyam, 26-48. szám)
1871-02-14 / 36. szám
polt, melyen ezen ügy jelenleg áll. Eddig az igazságügyminiszter saját maga nevében lépett a ház elé és kívánt előbb 10, azután 15 ezer ftnyi öszszeget saját tárczája számára megszavaztatni azon codificationális munkálatok költségeire, melyeknek mint a pl. a büntető és polgári törvény, a büntető és polgári perrendtartásnak elkészítése kiválólag az igazságügyministeri tárcához tartozik. Most az ügy más stádiumban van; jelenleg az igazságügyminister, nemcsak a saját maga részére, hanem a többi ministériumokban is folytatandó codificationális munkálatok számára, az eddiginél nagyobb összeget 50000 ftot kér megszavaztatni, és azon előterjesztésében, melyet költségvetéséhez csatolt, világosan kijelenti, hogy ezen összeg a ministertanács határozata folytán felállítandó külön codificationális osztálynak szervezésére fog fordíttatni. Ezen codificationális osztálynak feladatát az említett előterjesztésben az igazságügyminiszer igen világosan felfejti, kimondván, hogy az részint rendes, részint rendkívüli tagokból állván, részint maga készítene az illető szakminisztériumok utasítása szerint trvjavasatokat és szabályrendeleteket, részint a ministériumokban készítetteket újólag tárgyalná, felülvizsgálná, némileg egy niveában egy fokon állana a törvényjavaslatok és szabályrendeletek szerkesztésére nézve az illető szakminiszériumokkal, azoknak, ami nekem megvallom, különösnek tetszik, koordinálva lenne, mert minden törvényjavaslatnak, mielőtt a ház elé terjesztetnék, minden szabályrendeletnek, mielőtt kibocsáttatnék, a megállapított tervezet szerint a codificationális osztály véleményezésén kellene keresztül mennie. Az igazságügyminiszter előterjesztésében csak azt mondja, hogy a codificationális osztálynak szabályszerű működését, munkafelosztását, vezetését, üléseinek tárgyalásait, szóval egész szervezetét, a minisztertanács szabályrendelettel fogja megállapítani. A pénzügyi bizottság minda mellett, hogy érintkezésbe tette magát a miniszterelnökkel, sőt talán épen a miniszterelnöktől nyert felvilágosítások folytán ezen homálynak és rejtélyességnek fokozásában túltett még az igazságügyminiszteren is. Mert a pénzügyi bizottság jelentése egyáltalában nem mondja azt, hogy a minisztertanács határozata szerint tervezett külön codificationális osztály legyen felállítandó, mint azt Perczel Béla képviselőtársam mondá, hanem a pénzügyi bizottság eltekint, mint mondja, az indoklástól és szervezéstől, és így a codificationális osztálynak, nemcsak szervezését, hanem az igazságügyminiszter úr előterjesztésében körvonalazott feladatát is, egészen bizonytalanságban hagyja, sőt még az igazságügyminiszter úr előterjesztése szerint szervezett codificationális osztálynak eszméjét is elejti, mert a codificationalis munkálatokra az összes minisztérium számára a miniszterelnöki költségvetésbe felveendő 35000 ftot a legnagyobb átalánosságban kifejezett azon czélból és oly indokolással javasolja megszavaztatni, hogy a minisztérium a közigazgatás minden ágában nagyszerű javaslatokat óhajtván létesíteni, azokat szakférfiak nagyobb köre által tárgyaltathassa, mielőtt az országgyűlés elé terjesztetnének , hogy a szakférfiak egyetemes működését, az összes minisztérium céljára vehesse igénybe. A pénzügyi bizottság általános kijelentése szerint így áll a tényállás, s ez felfogásom szerint más szavakkal annyit tesz, hogy a minisztérium a törvényjavaslatok, törvénykönyvek, szabályrendeletek szerkesztésére nézve, más, az eddigitől eltérő módot és eljárást akar követni, s e czélra 50.000 forintot kíván a ház által megszavaztatni; de hogy minő eljárást, minő módot akar követni, minő eszközöket akar felhasználni,azt a minisztérium eddig elé vagy maga sem tudja, vagy legalább velünk közölni nem akarja. (Helyeslés balfelől.) Kétségtelen és ebben is eltérek előttem szóló képviselő úrnak véleményétől, hogy nemcsak az igazságügyminisztériumban, hanem a többi minisztériumokban is nagyfontosságú organikus törvényjavaslatok készíttetnek, mert nekünk nemcsak polgári és büntető törvénykönyvre, hanem jó polgári és büntető perrendtartásra van szükségünk, melyeket az előttem szóló 1. képviselő úr említett fel, hanem szükségünk van kereskedelmi és bányatörvénykönyvre, ipar, közoktatási, pénzügyi és számos egyéb törvényekre, melyeknek tervezése majd egyik, majd másik minisztérium hatáskörébe tartozik. Bizonyos az is, hogy ezen törvényhozási munkálatoknak nemcsak helyes alapelveken nyugvóknak , nemcsak ezen alapelvek nyomán, önmagukban is részleteikre nézve kikerekíttetteknek kell lenniük, hanem öszhangzásba kell lenniök egymás között, összhangzásban kell lenniük a létező törvények és intézmények egész rendszerével, a változhatlan tények, az élet visszautasítlatlan követelményeivel, mert igen helyesen mondja előterjesztésében az igazságügyminiszter úr,hogy az állam organizmusa csak úgy lehet életképes,hogy ha annak minden alkatrészei, az egyes törvények és intézmények, egymással teljes harmóniában állanak. Bizonyos továbbá, nézetem szerint, az is, hogy eddig ezen, figyelmen kívül sohasem hagyható igényeknek a törvényjavaslatok, úgy amint a ház elé eddig terjesztettek, sem szerkesztésekre, sem irályukra, sem azon sorrendre nézve nem feleltek meg, melylyel a ház tanácskozásai alá bocsáttattak. És e tekintetben elég mindazokra hivatkoznom, kik részt vettek a külön bizottságokban, az osztályok és központi bizottságok üléseiben, vagy különben a ház tárgyalásait figyelemmel kísérték. Szükséges tehát, az én felfogásom szerint is, az, hogy a törvényjavaslatok, tvkönyvek szerkesztésére, s azon sorrendre nézve, mely szerint azok a ház tanácskozásai alá bocsátandók, más, az eddigitől lényegesen eltérő, jobb és czélszerűbb mód követtessék, s nem hiszem, hogy legyen valaki e házban, ki ennek szükségét velem együtt ne érezné. Részemről tehát a czélt, amelyet a minisztérium e tekintetben magának kitűzött, én is igen üdvösnek és helyesnek tartom, de a kérdés mily pontja, nem a minden oldalról helyeselt czélnak kitűzésében, hanem azon módnak, azon eljárásnak és eszköznek minőségében fekszik, mely által a czél elérhető, rejlik különösen azon közegnek szervezésében, melyet a minisztérium e czélra felhasználni kíván, mert bármely czél csak czélszerű eszközökkel érezhetik el s épen ezen eszközöknek minősége az, a melyre nézve bennünket a ministerium teljesen homályban és bizonytalanságban hagy. A codificationális munkálatok teljesítésére nézve különféle eljárások lehetségesek. Kénytelen vagyok kérni a t. házat, engedje meg, hogy ezen módozatok egynémelyikére reflektálhassak, mert szükségesnek tartom ezt indokolására azon határozati javaslatnak, melyet a t. ház elé terjeszteni bátorkodom. Némelyek, tisztelt ház, azon véleményben vannak, s e vélemény már itt a házban is több oldalról hangsúlyoztatott, hogy a codificationális munkálatok, jelesen a rendszeres codexek legjobban úgy készíttetnek el, ha azoknak elkészítése egyes kitűnő szakférfiakra bizatik. Azt elismerem, tisztelt ház, hogy ha valamely készítendő törvénykönyvnek alapelvei akár a ministérium, akár az országgyűlés, akár valamely oly testület által, meg vannak állapítva, melynek keblében az eltérő részletek és érdekek közt kielégítő eszmecsere lehetséges, akkor az ily törvénykönyvnek részletes kidolgozása egyeskitűnő szakférfiakra, ha találhatók, sikerrel bocsáttatik. De nézetem szerint ez esetben is szükséges lesz az elkészült munkát más különböző érdekű és viszonyú férfiaknak előleges megbírálása alá bocsátani, mielőtt az országgyűlés tanácskozása alá terjesztetnének, mert egy nagy országban az élet viszonyai, a körülmények , a tárgyak és ügyek, melyekre a törvények alkalmazandók, oly különbözők, oly változatosak, hogy azoknak csak nagyobb részére is egyes egyénnek reflektálni csaknem lehetetlen. Van e részben még más gyakorlati nehézség. Én megengedem, hogy sokan vannak, kik magukat egy s más tárgyban kitűnő szakférfiaknak tartják, de a Solonok és Sirurgok csak ritkán teremnek, s nagy tévedés volna azt hinni, hogy azért, mert egy vagy más országban, egy vagy más kitűnő lángész, valamely törvénykönyvet jól dolgozott ki, ugyanazon munkát más viszonyok között, más országban, más,habár jeles, de mégis középszerű tehetség is, szinte oly jól, el fogja végezhetni. Kitűnő szakférfiak csak kivételesen találtatnak, azért a kivételt általános szabálylyá tenni, s átalánosan azt állítani nem lehet, hogy a rendszeres törvénykönyvek úgy készíttetnek legczélszerűbben, ha azoknak kidolgozása egyes szakférfiakra bizatik. Mások s talán épen azon okoknál fogva, melyeket az imént említettem, azon véleményben vannak, hogy — mint a napokban Hodossy képviselő úr is hangsúlyozta — a rendszeres törvénykönyvek s általában a codificationális munkálatok legczélszerűbben úgy készíttetnek el, ha azoknak kidolgozása az illető tárgyra nézve illetékes szakférfiak testületére bizatik. Hogy szakférfiak hozzájárulása nélkül nem lehet rendes codificationális munkálatot készíteni, az minden kétségen kívül áll. De én nem hallgathatom el azon meggyőződésemet, hogy a szakférfiak az egyoldalúságtól nem mindig menekülhetnek. Ők beleélik magukat szakmájukba, az iránt, kizárólagos rokonszenvvel, gyakran túlbecsüléssel s az elfogultságig részrehajló előszeretettel viseltetnek. A kereskedő a kereskedelemnek, a földmivelő a mezei gazdaságnak, a bányász a bányászatnak érdekeit s igényeit, a szaktudós a tudomány tekintélyének nem mindig csalhatatlan aphtosepháját, a theoriának a gyakorlatban sokszor nem alkalmazható elveit tartja szem előtt, végre a bureaukrata nem tekintve az egyéni szabadság követelményeire, a hivataloskodás kényelmét tartja főleg szem előtt. (Helyeslés) s midőn saját szakmájának előtte jól ismert igényeit az utolsó részletekig kielégíteni törekszik, észre sem veszi, hogy érzékenyen sérthet sok más jogosult érdeket, s azért, ha a codificationális munkálatoknál sikerrel akarunk haladni, nemcsak az illető szakma szakférfiait és azoknak is eltérő nézeteit és véleményeit, hanem más a tárgyban érdekelteket is meg kell hallgatnunk, aminthogy a parlamenti törvényhozásnak is egyik fő előnye abban rejlik, hogy abban számos különböző érdekű és viszonyú férfiak vevén részt, az ekként támadt eszmesurlódás folytán az öszszeütköző érdekek között gyakran üdvös transacts létesült. Vannak továbbá tehát, kik azon elvből indulnak ki, hogy a törvényhozás elé hozandó törvényjavaslatok jóságáért a felelősség az illető szakministériumot illeti elsősorban,tehát az illető szakministériumban kell a codificationális munkálatoknak elkészülniük. Azt én is elismerem, hogyvalamely törvénykönyv vagy törvényjavaslatra nézve az első kezdeményezésnek az alapirány, az alapelv kijelölésnek az illető ministérium kebeléből kell kikerülnie. De az illető szakminisztériumra nézve is áll az, amit az egyes szakférfiakról mondottam, hogy az egyoldalúság hibájától nem mindig menekülhetnek, és alig van törvény, melynek hordereje csak azon minisztérium hatáskörére terjedne ki, melynek kebelében terveztetik, rendszerint érintenek a törvények oly érdekeket, melyek más ministériumokban képviseltetnek, és gyakran oly érdekeket is, melyek szorosan véve egy ministériumban sincsenek képviselve. Az egyes szakministériumokban készült munkálatokra tehát előbb mintsem országos tárgyalás alá vétetnének, befolyás engedendő más minisztériumok képviselőinek, s más érdekek ismerőinek. Ha ez után haladunk, akkor nem fog megtörténni, ami már megtörtént, hogy pl. mint egy igen. barátom a napokban itt kifejtette, az igazságügyminiszer az úrbéri törvények közt mást javasoljon a kőszénre nézve, és mást tervezzen ugyanazon tárgyban a földmivelési miniszer a bányatörvényben (derültség balfelől.) nem fog megtörténni, ami szinte megtörtént, hogy az árva és gyámhatóság az igazságügyminisztérium törvényjavaslatai szerint a rendes bíróságok hatáskörébe tartoznak, a belügyministérium törvényjavaslata szerint pedig a törvényhatóságok közigazgatási hatáskörébe soroztassék; nem fog megtörténni, hogy ugyanazon országgyűlés mely a kerületi táblákataz igazságügyminiszter javaslatára eltörülte, ugyanazon kerületi táblákra a pénzügyminiszer javaslatára oly teendőket ruházzon, melyek al kerületi táblák megszüntetésével bíró nélkül maradtak, és ezáltal úgy vélem meg van cáfolva az előttem szóló t. képviselő úr azon véleménye is, hogy a codificatio igényeinek elég lesz téve, ha a többi ministériumok kebelében készített törvényjavaslatok az Igazságügyministériummal, és annak közegével közöltétnek előbb, mintsem az országgyűlés elé terjesztetnének. Vannak t. hát, és pedig tekintélyes oldalról hangsúlyoztatott az ezen házban, kik azon véleményben vannak, hogy a codificationális munkálatok legcélszerűbben úgy végeztetnek, ha azoknak teljesítése országgyűlési vagyis inkább képviselőházi bizottságokra bízatik?A képviselőháznak és minden egyes tagjának a törvényhozásban initiatívája lévén, elismerem, hogy ezen alapon egyes nagyfontosságú törvények sikerrel dolgoztathatnának ki, de átalános elvül szintén nem tudnám elfogadni azt, hogy a codificationális munkálatok országgyűlési bizottságokra bizattassanak, mert ez a parlamenti kormány elveivel ellenkezőleg csakugyan oda vezetne,hogy a törvényhozás absorbeálja a kormányzatot, melynek teendője és főteendője, egyrészről a tárgyak helyes rendjének kijelölésével vezérelni a törvényhozás tanácskozásait, másrészről pedig azon adatok és segédeszközök felhasználásával, melyekről csak maga rendelkezik, előkészíteni az országgyűlés elhatározása alá tartozó tárgyakat. E felett megjegyzendő még, hogy egy-egy codex kidolgozása hosszabb időt kíván, a képviselők mandátuma pedig időhöz van kötve; nem fog-e tehát veszendőbe menni a félig kész munka, ha azok, kik azzal előbb foglalkoztak, új választás alkalmával helyeiket másoknak lesznek kénytelenek átengedni. Íme, a mi mandátumunk is már csak kevéssel tart tovább egy évnél, és kérdem, mily codex lenne az, melyet egy országgyűlési bizottság, melynek tagjai az országgyűlés folyama alatt oly sokféle más tárgyakkal is el vannak foglalva, ez idő alatt tökéletesen bevégezhetné ? Én tartok attól, hogy ha ez után haladnánk, oda juthatunk a hova jutottunk az országos küldöttségek munkálatainak nagyobb részével, melyeknek nagyobb része mire az országgyűlés tanácskozása alá bocsáttathatott, el is vonult egyszersmind. Végre még csak egyet akarok említeni. Vannak, kik a codificationális munkálatok teljesítése végett államtanácsot kívánnak felállítani. Én nem tagadom, hogy ezeknek véleményét, némileg a törvény az 1848. III. t. sz. is támogatja, amely az ország közügyei fölötti nem végezés, hanem éppen és egyenesen értekezés végett államtanácsot rendel felállítani. Hogy azonban félre ne értessem, előre is kijelentem, hogy én az államtanácsot oly alakban, mint az azt az 1848 ki törvény szervezése némely alapvonásainak kijelölésével jelzi, egyátalában el nem fogadhatom, (Helyeslés) mert eltekintve attól, hogy ezen törvénynek némely, csak az akkori idők viszonyaira számított határozatai most már végre sem hajthatók, az államtanács azon alakban könnyen válaszfalat képezhetne a kormány és király, a kormány és az országgyűlés között. (Átalános helyeslés.) A kormány törvényes tevékenységében tehát felelősségét is megváltoztathatná , meggyengíthetné. (Helyeslés.) de más részről bizonyos az is, hogy miután az államtanács felállítását a törvény rendeli, a törvényt vagy végrehajtani, vagy megszüntetni, vagy módosítani kell, és én részemről egyáltalában nem tartom lehetlennek, hogy ezen törvénynek akár módosításával, akár annélkül is, habár codificationális osztály, vagy más név alatt, egy oly organismus létesíttethessék, mely úgy a különböző ministériumok és közigazgatási ágaknak képviselőiből, mint más különböző érdekű és viszonyú, nem túlságosan számos, de szakavatott férfiakból állván, anélkül, hogy rokkant államférfiak ápoldájává legyen, (élénk helyeslés balfelöl) vagy a ministeriumot törvényes tevékenységében meggátolja, és így nem koordináta lévén a ministernek, hanem annak alárendelve, az egyes ministériumok kebeléből kikerülő törvényjavaslatok és törvénykönyvek fölött úgy és akkor, amint és amikor a ministeriumok kivánandják, kimerítő véleményt mondhasson, sőt érdemleges javaslatokat is dolgozhasson ki, és így a minisztérium teendőit a codificatió nagy munkájának teljesítésénél lényegesen elősegíthesse. Ezeket azonban, tehát, csak azért voltam bátor felemlíteni, hogy feltüntessem, hogy a codificationális munkálatoknál több különböző mód és eljárás lehetséges, hogy a módok között a legczélszerűbbet választani mennyi gondot és figyelmet igényel és hogy a tévedés az eszközök megválasztásában a czélnak elérését mennyire veszélyezteti. De egyáltalában nem azért említettem ezeket, mintha szándékom volna a ház elé arról, hogy a codificationális munkálatok miképen legyenek teljesítendők, határozott javaslatot terjeszteni, mert miután elismerem, hogy az Országgyűlés tanácskozása alá terjesztendő tárgyak előkészítése a minisztérium feladata, el kell ismernem azt is, hogy azon módnak és eljárásnak tervezése és indítványozása is, melylyel ezen feladatát megoldani akarja, a minisztériumot illeti, annak joga és kötelességei közé tartozik. Itt azonban tehát kettős joggal és kettős jognak megfelelő kettős kötelességgel állunk szemben. A minisztériumnak joga és kötelessége tervezni, indítványozni azon eljárást, melyet a codificationális munkálatoknál követni akar, tervezni azon közegnek szervezését, melyet e czélra használni kíván, főképen kötelessége ez akkor, midőn mint most teszi, e czélra nevezetes összeget kér a ház által megszavaztatni. Másrészről ellenben az országgyűlésnek is joga és kötelessége megvizsgálni, megbírálni azon eljárást, azon közegnek szervezetét, melylyel a minisztérium említett feladatát megoldani akarja, s a kívánt összeget csak akkor szavazhatja meg, ha fölhasználásának czélszerűségéről meggyőződik, mert e tekintetben a czélnak elérésére, a codificatió sikerére nézve minden azon módnak és eljárásnak minőségétől, azon közegnek szervezésétől függ, mely e czélra használtatni fog; ha az eljárás czélszerű, a czél el fog érezni, ellenkező esetben a tévedés az eszköz megválasztásában, a legőszintébb szándékot is meg fogja hiúsítani, s e czélra megajánlandó összeg az időveszteséget, mely semmi által sem pótolható, nem is számítva, épen úgy kivetett pénz lesz, mint kevés látható haszna volt eddig azon 10 és 15 ezer írtnak, mely kizárólag codificationalis munkálatokra eddig a ház által évenként megszavaztatott, és e felett azon 2500 írtnak is melyért a három tagból codificationalis osztály számára munkahelyiségül egy nagy szállás, és nagyságához képest, mint állítatik, még olcsó áron is kibéreltetek. Az igazságügyminiszer úr ugyan a múlt alkalommal felemlítette egy hosszú sorát azon törvényjavaslatoknak,melyek a codificationális osztály munkássága folytán készültek el. Ezen törvényjavaslatok részint a ház elé vannak terjesztve, részint nincsenek. Azokhoz, melyek a ház elé nincsenek terjesztve, melyek még a ministerium illetőleg a codificationális osztály asztalfiában vannak, nem szólhatok, mert ezeket nem ismerhetem, de nem akarok szólani azoknak minőségéről sem, melyek az Országgyűlés elé vannak terjesztve, vonakodom ezt tenni, mert én azok közé tartozom, kik a törvényjavaslatok nagy részének alapelvét sem osztják és azt megtámadták, de azt nem hallgathatom el,hogy ugyanezen törvényjavaslatoknak, nagy része azoknak is, kik azoknak alapelveit osztják, indítványozása, vagy legalább jóváhagyása folytán, mind az osztályokban, mind a központi bizottságban nevezetes változásokon ment keresztül,ami tökéletességük mellett nem épen bizonyít. Nem hallgathatom el továbbá azt sem, hogy mind a mellett, hogy csak az igazságügyministérium számára volt eddig évenként 10 illetőleg 15.000 forint a ház által megszavazva, a többi ministériumok kebeléből is kerültek ki nagyfontosságú organkus törvények, pl. az ipartörvényjavaslat a kereskedelmi ministériumból, a védtörvény a honvédelmi ministériumból, törvényhatóságok és közegek rendezéséről szóló törvények a belügyminiszériumból, számos közoktatási, vasúti, kisebb-nagyobb pénzügyi törvények a kultus, közlekedési,és pénzügyi ministériumokból; nem mondom, hogy ezen törvényjavaslatok is nézetem szerint jobbak azoknál, melyek az igazságügyministerium kebeléből kerültek ki; (balfelől derültség) de ezeknek egy előnyük mégis van s ez előny az, hogy nem kerültek 30.40 ezer ftba. (Balfelöl: Felkiáltások: ügy,van! Igaz, mely sommára rúg azon összeg, mely eddig az igazságügyministériumnak és pedig kizárólag csak codificationális munkálatokra és így azon munkálatokra szavaztatott meg, melyeknek neméből, ha meg kell az igazat vallani, mindeddig igen keveset láttunk még. De bármint legyen is mindez tehát, én arról meg vagyok győződve, hogy a codificationális munkálatok, gyors, biztos és minden tekintetben kielégítő előhaladásától az ország jóléte és jövője függ, s ezen előhaladást csak az e végre követendő eljárásnak czélszerűsége biztosíthatja. A codificationális munkálatoknál követendő eljárás minősége az arra nézve használandó közegnek szervezése, tehát egyáltalában nem közömbös, hanem nagyfontosságú közérdekű országos ügy, és épen azért, mert ilyen, az csupán minisztertanácsi rendelettel nem szabályozható, hanem az országyűlés megvitatása és megbírálása alá tartozik, sőt amennyiben a létező törvény megváltoztatása is szóba jöhetne, talán törvény útján lesz szabályzandó. Mindezek folytán bátor vagyok a t. háznak a következő határozati javaslatot bemutatni: Határozati javaslat. — Terjeszsze a minisztérium elé azon eljárás tervét, illetőleg azon közegnek szervezetét és költségvetését, melylyel a codificationális munkálatokat jövőre teljesíteni szándékozik, s a ház,ha a szervezést czélszerűnek találandja, az arra szükséges költséget készséggel meg fogja szavazni, e nélkül a tárgyalás alatt levő rovatban kívánt összeget nem szavazhatja meg. Ajánlom határozati javaslatomat a t. háznak elfogadás végett. (Élénk helyeslés balfelől.) Zsedényi Ede Ghiczyvel szemben hivatkozik a rómaiakra, kik szintén egyesek által dolgoztatták ki a törvényeket. Helyesli azt, hogy a kormány válogassa ki azon szakembereket, kikben bizalma van és ezekre bizza a munkálatot, mit ha állandó testületre bizna, nem tenne egyebet, mint pénz és idővesztegetést. Máriássi Béla a codif. munkálatokra nézve mondja, hogy a nagy költség és hosszú idő után a hegy megszülte az egeret, a perrendtartást, melylyel a minister gyöngéd barátságból ügyvéd társainak be avatást nyit át. Csodálkozik, hogy az ig. ü. minister negyedfél év alatt polgári és büntető törvénykönyv nélkül tudott kormányozni, ami annyit tesz, mintha valamely hadvezér ágyú és műszaki csapatok nélkül akarna síkra szállni. Innen az, hogy nálunk jogi tekintetben teljes anarchia uralkodik, minek egy másik oka az is,hogy a büntetések nálunk szerfelett enyhék, holott Angliában egy gyermeket,ki bekerített helyről egy almát orzott el, 5 évre ítéltek el. (Ellenmondások.) — A hozott törvényeket 3 osztályra osztva, kiemeli, hogy pénzügyiek absolut, a megyei, községi és vadásztörvények aristokratikus, a szőlődozmaváltsági és udvartelkiek pedig socialistikus jelleműek. Hangsúlyozza azt is, hogy a szőlőváltsági módozat nem igazságos, mert néhol egy hold föld 400 ft, más helyen 20 frton váltatik meg. A codif. bizottság nem önálló, mert annak tagjait a minister nevezi ki és mozdítja el, — de nem is szakférfiakból áll: régi jogászok ezek, kiknek érdeme a per elnyujtásában van. Államtanácsot kiván, melyet a kormány nevez ki ugyan, de mely elmozduhatlan. Hoffman Pál helyesli, hogy minden miniszter a maga szakmájában törvényeket készítsen és erre szakférfiakat jelöljön ki, és mivel ezt tisztán miniszteri belügynek tekinti, nem kíván arra semmi behatást gyakorolni, mint ezt Ghiczy K. határozati javaslata czélozza, de egyszersmind mgütközését jelenti ki a felett, hogy az ig.-ü.-minister 4 év alatt nem tudott egy szerves codif. testületet felállítani. Elnök bejelenti, hogy belügyérnek Tóth Vilmos, vallás- és közoktügyi miniszternek Pauler Tivadar neveztetett ki. Stanesku Imre mielőtt megszavazná a cool. munkálatokra kért 50 ezer frtot, kívánja, hogy a miniszter mutasson be tervezetet az iránt, miként szándékozik javítni a tarthatlan jogállapoton. Ajánlja jövőre, hogy a vallászabadság ne legyen csak írott malaszt és ne válasszon a miniszter a cod. bizottságba csak biteraokratát, hanem minden szakban gyakorlati embert- Simay Gergely megjegyzi Ghiczy K. Kat. javaslatára vonatkozólag, hogy nem kíván előleges tervezetet a minisztertől a cod. munkálatokra nézve, elég bztosítéknak tartja, ha a kért összeg utólagos számadás terhe alatt szavaztatik meg. Vidliczkay József nem egyeztethetvén meg az alkotmányosság eszméjével, a pénzügyi bizottság azon véleményét, hogy a cool.-ra megszavazandó összeg a miniszterelnök költségvetésébe vetessék fel, mit a p.-ü.-bizottság azzal indokol, hogy ezen hitel az összes minisztériumot illeti, az alkotmányosság szempontjából óvást tesz. Ezen eljárást csak akkor tartaná helyesnek, ha a miniszterek a miniszterelnök bueraucherjei volnának, minthogy pedig nem azok, ezen hibás logica azon veszélyes eredményre vezetne, hogy a miniszterelnök kezébe összpontosíttatnék minden hatalom. A törvények készítésére oly közeget kíván, mely nem áll sem a kormány felett, sem alatta, hanem mellette, és az az államtanács, melyről szóló azt tartja, hogy alkotmányos monarchia nem lehet el a nélkül s e tekintetben hivatkozik Angliára, hol az államtanács az alkotmány legelső idejéből származik. Ezen intézményt nálunk annál szükségesebbnek látja, mert a kormány két befolyásnak van kitéve: az egyik a nemzettől, a másik — a közösügyes rendszer nyomán Bécsből jön, mely utóbbinak szóló nézete szerint sokké l lenyébb eleget tenni államtanács nélkül mint a mellett. Ezt tartja valódi oknak arra nézve, hogy a kormány miért nem pendítette meg az 1848. 3. t. ez. 19 §-a végrehajtásának eszméjét. (Helyeslés balról.) Elnök. Az ülést bezárom. Holnapi napirend ugyanaz lesz mint a mai. Ülés vége 2 óra 15 perczkor. Napóleon a francziákhoz. Francziák! A szerencsétől elhagyva elfogatásom óta ama mély hallgatagságban maradtam, mely a szerencsétlenséget gyászolja. Míg a hadseregek egymással szemben állottak, tartózkodtam minden lépéstől, minden szótól,mely viszályra adott volna alkalmat. Ma az ország nagy szerencsétlensége előtt, nem hallgathatok tovább is, anélkül, hogy szenvedései iránt érzéketlennek ne tűnnék. Azon pillanatban, midőn kénytelen voltam magam fogolyként megadni, nem léphettem békealkudozásokba. Minthogy szabad nem voltam, határozataim úgy tűntek volna, mintha személyes tekintetek sugallatának engedtem volna.A Párisban a kamrák között székelő régensi kormánynak hagytam a kötelességet, hogy határozzon a felett, vájjon kivánja e a nemzet érdeke a harcz folytatását. Hallatlan szerencsétlenségek daczára Francziaország le nem győzetett, erődített helyeink még fenállottak,Pária folyton terjeszkedő védelmi állapotban volt, szerencsétlenségeinknek még útját lehetett szegni, de amig mindenkinek tekintete az ellenségre volt irányozva,kitört a lázadás Párisban, a népképviseleten erőszakos nyomást követtek el s a császárnét veszélylyel fenyegették. A városházán is egy uj kormány foglalt helyet és a császárság, melyet ép akkor harmadszor hagyott helyben az egész nemzet, azok által döntetett meg, kiknek hivatása volt azt megvédeni. Igazságos haragomat elnyomva,azt kiáltom önmagamban: Mit törődöm a dynastiával, ha a hazát meg lehet menteni! S ahelyett, hogy a jogsértés ellen tiltakoztam volna, a legforróbb kívánságokat tápláltam a nemzeti védelem sikere iránt és csodálattal tölte el keblemet ama hazafias odaadás, melyet a lakosság minden osztálya s minden pártja tanúsított. De most, midőn a háború szünetel és a főváros hősies ellenállása után elesett, midőn eltűnt minden észszerű kilátás a győzelemre, most itt az idő, hogy felelősségre vonjam azokat, kik a hatalmat bitorolták a haszontalanul kiontott vérért, ez ok nélkül hozott áldozatokért az országnak ellenőrzés nélkül elköltött segédforrásaiért.Francziaország sorsát nem lehet egy oly kormányra, melynek nincs megbízása, bízni, mely a közigazgatást volt szervezetétől megfosztva, egyetlen egy olyan hatóságot sem hagyott meg, mely keletkezését az általános szavazati jognak köszöni. Egy nemzet nem engedelmeskedhetik sokáig egy oly kormánynak, melynek nincs joga parancsolni. A rend, a bizalom és biztos béke csak akkor érhető el, de a népet megkérdezik azon kormány iránt, mely leginkább képes a hazát szenvedéseitől megszabadítani. Azon ünnepélyes körülmények között, melyekben az invasió és Európa figyelmével szemben élünk, szükséges, hogy Francziaország egy legyen törekvéseiben, óhajaiban és határozataiban. Ez azon czél, melynek elérésére minden becsületes polgárnak törekednie kell.Ami engemet illet, meggörnyedve annyi igaztalanság és keserű csalatkozások alatt: nem akarom ama jogokat igénybe venni, melyeket 20 év lefolyása alatt négy ízben önként ruháztatok reám. A bennünket környező szerencsétlenséggel szemben nincs helye az egyéni becsvágynak, de míg a nép törvényes módon komitiáiban egybegyűlve akaratát nem nyilvánítja, kötelességemnek fogom tartani, mint a nemzet valóságos képviselője hozzá fordulni s előtte kijelenteni, hogy: minden, ami közvetlen részvevéstek nélkül történik, törvénytelen. Csak a népszuverainitásból származó kormány, mely a pártok önzésén felül képes emelkedni, hegesztheti be sebeiteket, nyithatja meg szigeteket a reménynek s megfertőztetett templomaitokat az imáknak; csak ez vezetheti vissza a munkásságot, egységet és békét a haza kebelébe. Wilhelmshöhe 1871. febr. 4. — Napoleon. Jelentés a Kisfaludy-társaság által 1870 re kitűzött pályázatok eredményéről: I. Kivontatott egy ballada. Jutalma 20 arany. E pályázatra 34 mű érkezett be, azonban a kitűzött jutalom nem adható ki, mert a bíráló bizottság többségének véleménye szerint a pályaművek közt egy sincs olyan, mely a középszerűségből kiemelkedve, alakra és tartalomra, tárgyra és hangra megbírna felelni a ballada kellékeinek. Egyik jó tárgyra talál, de nem leli meg hozzá az alakot; a másik jól versel, de tárgya nem alkalmas a balladai feldolgozásra. A pályázatok nagy tömegéből mégis kiemelkedik azonban három mű, melyek egy vagy más tekintetben megérdemlik a dicséretet. Ezek a 19. sz. „Ervin király,“ melynek jó berendezését egy pár szebb részletét, tiszta nyelvét és folyékony verselését; a 13. sz. „A hét dalnok,“ melynek szerkezetit, felfogását és alapgondolatát; és a 21. sz. „A két anya,“ melynek szintén szerkezetét és jól alkalmazott balladai fordulatát dicséretre érdemesíték a bírálók, anélkül, hogy a jutalom kiadását azoknak egyébb fogyatkozásaik miatt javaslatba hozhatták volna. II. Kivántatott atragoediaelmélete, Jutalma 50 arany. E pályázatra három mű érkezett be. A 2-ik számú tanúsít ugyan némi érzéket a tragikum iránt, de alkatrészei csupán a régibb angol szépészeti irodalomból meríttettek, s inkább elmefutás, mint tudományos elmélet. A3-ik számú közelebb áll ugyan a feladat megoldásához, de sokkal vázlatosabb és a tragoedia technikáját illetőleg sokkal hézagosabb is, minthogy szervesen összefüggő és a kitűzött tárgy elméletét kimerítő értekezés lehessen. Az 1-fő számú azonban, melynek jeligéje: