A Hon, 1871. február (9. évfolyam, 26-48. szám)

1871-02-14 / 36. szám

polt, melyen ezen ügy jelenleg áll. Eddig az igaz­­ságügyminiszter saját maga nevében lépett a ház elé és kívánt előbb 10, azután 15 ezer ftnyi ösz­­szeget saját tárczája számára megszavaztatni azon codificationális munkálatok költségeire, me­lyeknek mint a pl. a büntető és polgári törvény, a büntető és polgári perrendtartásnak elkészíté­­se kiválólag az igazságügyministeri tárc­ához tartozik. Most az ügy más stádiumban van; jelenleg az igazságügyminister, nemcsak a saját maga ré­szére, hanem a többi ministériumokban is foly­tatandó codificationális munkálatok számára, az eddiginél nagyobb összeget 50000 ftot kér megsza­­vaztatni, és azon előterjesztésében, melyet költ­ségvetéséhez csatolt, világosan kijelenti, hogy ezen összeg a minister­tanács határozata folytán felállítandó külön codificationális osztálynak szervezésére fog fordíttatni. Ezen codificationális osztálynak feladatát az említett előterjesztésben az igazságügyminiszer igen világosan felfejti, kimondván, hogy az részint rendes, részint rend­kívüli tagokból állván, részint maga készítene az illető szakminisztériumok utasítása szerint trvja­­vasatokat és szabályrendeleteket, részint a mi­nistériumokban készítetteket újólag tárgyalná, felülvizsgálná, némileg egy niveában egy fokon állana a törvényjavaslatok és szabályrendeletek szerkesztésére nézve az illető szakminiszériumok­­kal, azoknak, a­mi nekem megvallom, különös­nek tetszik, koordinálva lenne, mert minden tör­vényjavaslatnak, mielőtt a ház elé terjesztetnék, minden szabályrendeletnek, mielőtt kibocsáttat­nék, a megállapított tervezet szerint a codificati­onális osztály véleményezésén kellene keresztül mennie. Az igazságü­gyminiszter előterjesztésében csak azt mondja, hogy a codificationális osztálynak szabályszerű működését, munkafelosztását, ve­zetését, üléseinek tárgyalásait, szóval egész szer­vezetét, a minisztertanács szabályrendelettel fogja megállapítani. A pénzügyi bizottság mind­a mellett, hogy érintkezésbe tette magát a mi­niszterelnökkel, sőt talán épen a miniszterelnök­től nye­rt felvilágosítások folytán ezen homály­nak és rejtélyességnek fokozásában túltett még az igazságügyminiszteren is. Mert a pénzügyi bizottság jelentése egyáltalában nem mondja azt, hogy a minisztertanács határozata szerint tervezett külön codificationális osztály legyen felállítandó, mint azt Perczel Béla képviselő­társam mondá, hanem a pénzügyi bizottság el­tekint, mint mondja, az indoklástól és szerve­zéstől, és így a codificationális osztálynak, nem­csak szervezését, hanem az igazságügy­­miniszter úr előterjesztésében körvonalazott fel­adatát is, egészen bizonytalanságban hagyja, sőt még az igazságügyminiszter úr előterjesztése szerint szervezett codificationális osztálynak esz­méjét is elejti, mert a codificationalis munká­latokra az összes minisztérium számára a mi­niszterelnöki költségvetésbe felveendő 35000 ftot a legnagyobb átalánosságban kifejezett azon czélból és oly indokolással javasolja megsza­vaztatni, hogy a minisztérium a közigazgatás minden ágában nagyszerű javaslatokat óhajtván létesíteni, azokat szakférfiak nagyobb köre által tárgyaltathassa, m­ielőtt az országgyűlés elé terj­esz­­tetnének , hogy a szakférfiak egyetemes műkö­dését, az összes minisztérium c­éljára vehesse igénybe. A pénzügyi bizottság általános kijelentése szerint így áll a tényállás, s ez felfogásom sze­rint más szavakkal annyit tesz, hogy a minisz­térium a törvényjavaslatok, törvénykönyvek, szabályrendeletek szerkesztésére nézve, más, az eddigitől eltérő módot és eljárást akar követni, s e czélra 50.000 forintot kíván a ház által meg­szavaztatni; de hogy minő eljárást, minő módot akar követni, minő eszközöket akar felhasznál­ni,azt a minisztérium eddig elé vagy maga sem tudja, vagy legalább velünk közölni nem akarja. (Helyeslés balfelől.) Kétségtelen és ebben is el­térek előttem szóló képviselő úrnak véleményé­től, hogy nemcsak az igazságügyminisztériumban, hanem a többi minisztériumokban is nagyfontos­­ságú organikus törvényjavaslatok készíttetnek, mert nekünk nemcsak polgári és büntető tör­vénykönyvre, hanem jó polgári és büntető per­­rendtartásra van szükségünk, melyeket az előt­tem szóló 1. képviselő úr említett fel, hanem szükségünk van kereskedelmi és bányatörvény­könyvre, ipar, közoktatási, pénzügyi és számos egyéb törvényekre, melyeknek tervezése majd egyik, majd másik minisztérium hatáskörébe tartozik. Bizonyos az is, hogy ezen törvényhozási mun­kálatoknak nemcsak helyes alapelveken nyug­vóknak , nemcsak ezen alapelvek nyomán, önmagukban is részleteikre nézve kikerekíttet­­teknek kell lenniük, hanem öszhangzásba kell lenniök egymás között, összhangzásban kell len­niük a létező törvények és intézmények egész rendszerével, a változhatlan tények, az élet visszautasítlatlan követelményeivel, mert igen helyesen mondja előterjesztésében az igazság­ügyminiszter úr,hogy az állam organizmusa csak úgy lehet életképes,hogy ha annak minden alkat­részei, az egyes törvények és intézmények, egy­mással teljes harmóniában állanak. Bizonyos továbbá, nézetem szerint, az is, hogy eddig ezen, figyelmen kívül sohasem hagyható igényeknek a törvényjavaslatok, úgy a­mint a ház elé eddig terjesztettek, sem szerkesztésekre, sem irályuk­ra, sem azon sorrendre nézve nem feleltek meg, melylyel a ház tanácskozásai alá bocsáttattak. És e tekintetben elég mindazokra hivatkoz­nom, kik részt vettek a külön bizottságokban, az osztályok és központi bizottságok üléseiben, vagy különben a ház tárgyalásait figyelemmel kísérték. Szükséges tehát, az én felfogásom sze­rint is, az, hogy a törvényjavaslatok, tvkönyvek szerkesztésére, s azon sorrendre nézve, mely szerint azok a ház tanácskozásai alá bocsátan­­dók, más, az eddigitől lényegesen eltérő, jobb és czélszerűbb mód követtessék, s nem hiszem, hogy legyen valaki e házban, ki ennek szüksé­gét velem együtt ne érezné. Részemről tehát a czélt, a­melyet a miniszté­rium e tekintetben magának kitűzött, én is igen üdvösnek és helyesnek tartom, de a kérdés mily pontja, nem a minden oldalról helyeselt czélnak kitűzésében, hanem azon módnak, azon eljárás­nak és eszköznek minőségében fekszik, mely által a czél elérhető, rejlik különösen azon kö­zegnek szervezésében, melyet a minisztérium e czélra felhasználni kíván, mert bármely czél csak czélszerű eszközökkel érezhetik el s épen ezen eszközöknek minősége az, a melyre nézve bennünket a ministerium teljesen homályban és bizonytalanságban hagy. A codificationális mun­kálatok teljesítésére nézve különféle eljárások lehetségesek. Kénytelen vagyok kérni a t. házat, engedje meg, hogy ezen módozatok egynémelyikére re­flektálhassak, mert szükségesnek tartom ezt indokolására azon határozati javaslatnak, melyet a t. ház elé terjeszteni bátorkodom. Némelyek, tisztelt ház, azon véleményben vannak, s e vélemény már itt a házban is több oldalról hangsúlyoztatott, hogy a codificationális munkálatok, jelesen a rendszeres codexek leg­jobban úgy készíttetnek el, ha azoknak elkészí­tése egyes kitűnő szakférfiakra bizatik. Azt el­ismerem, tisztelt ház, hogy ha valamely készí­tendő törvénykönyvnek alapelvei akár a minis­térium, akár az országgyűlés, akár valamely oly testület által, meg vannak állapítva, mely­nek keblében az eltérő részletek és érdekek közt kielégítő eszmecsere lehetséges, akkor az ily törvénykönyvnek részletes kidolgozása egyes­­kitűnő szakférfiakra, ha találhatók, sikerrel bo­­csáttatik. De nézetem szerint ez esetben is szükséges lesz az elkészült­ munkát más különböző érde­kű és viszonyú férfiaknak előleges megbírá­­lása alá bocsátani, mielőtt az országgyűlés tanácskozása alá terjesztetnének, mert egy nagy országban az élet viszonyai, a körül­mények , a tárgyak és ügyek, melyekre a törvények alkalmazandók, oly különbözők, oly változatosak, hogy azoknak csak nagyobb ré­szére is egyes egyénnek reflektálni csaknem lehetetlen. Van e részben még más gyakorlati nehézség. Én megengedem, hogy sokan vannak, kik ma­gukat egy s más tárgyban kitűnő szakférfiak­nak tartják, de a Solonok és Sirurgok csak rit­kán teremnek, s nagy tévedés volna azt hinni, hogy azért, mert egy vagy más országban, egy vagy más kitűnő lángész, valamely törvényköny­vet jól dolgozott ki, ugyanazon munkát más vi­szonyok között, más országban, más,habár jeles, de mégis középszerű tehetség is, szinte oly jól, el fogja végezhetni. Kitűnő szakférfiak csak kivételesen találtat­nak, azért a kivételt általános szabálylyá tenni, s átalánosan azt állítani nem lehet, hogy a rend­szeres törvénykönyvek úgy készíttetnek leg­­czélszerűbben, ha azoknak kidolgozása egyes szakférfiakra bizatik. Mások s talán épen azon okoknál fogva, me­lyeket az imént említettem, azon véleményben vannak, hogy — mint a napokban Hodossy képviselő úr is hangsúlyozta — a rendszeres törvénykönyvek s általában a codificationális munkálatok legczélszerűbben úgy készíttetnek el, ha azoknak kidolgozása az illető tárgyra nézve illetékes szakférfiak testületére bizatik. Hogy szakférfiak hozzájárulása nélkül nem le­het rendes codificationális munkálatot készíteni, az minden kétségen kívül áll. De én nem hall­gathatom el azon meggyőződésemet, hogy a szakférfiak az egyoldalúságtól nem mindig me­nekülhetnek. Ők beleélik magukat szakmájukba, az iránt, kizárólagos rokonszenvvel, gyakran túlbecsüléssel s az elfogultságig részrehajló elő­szeretettel viseltetnek. A kereskedő a kereske­delemnek, a földmivelő a mezei gazdaságnak, a bányász a bányászatnak érdekeit s igényeit, a szaktudós a tudomány tekintélyének nem min­dig csalhatatlan aphtos­epháját, a theoriának a gyakorlatban sokszor nem alkalmazható elveit tartja szem előtt, végre a bureaukrata nem te­kintve az egyéni szabadság követelményeire, a hivataloskodás kényelmét tartja főleg szem előtt. (Helyeslés) s midőn saját szakmájának előtte jól ismert igényeit az utolsó rész­letekig kielégíteni törekszik, észre sem veszi, hogy érzékenyen sérthet sok más jogosult ér­deket, s azért, ha a codificationális munkálatok­nál sikerrel akarunk haladni, nemcsak az illető szakma szakférfiait és azoknak is eltérő néze­teit és véleményeit, hanem más a tárgyban ér­dekelteket is meg kell hallgatnunk, a­mint­hogy a parl­amenti törvényhozásnak is egyik fő előnye abban rejlik, hogy abban számos kü­lönböző érdekű és viszonyú férfiak vevén részt, az ekként támadt eszmesurlódás folytán az ösz­­szeü­tköző érdekek között gyakran üdvös trans­acts létesült. Vannak továbbá te­hát, kik azon elvből indul­nak ki, hogy a törvényhozás elé hozandó tör­vényjavaslatok jóságáért a felelősség az illető szakministériu­m­ot illeti első­sorban,­­tehát az illető szakministériumban kell a codificationá­lis munkálatoknak elkészülniük. Azt én is elismerem, hogy­­valamely törvény­­könyv vagy törvényjavaslatra nézve az első kez­deményezésnek az alap­irány, az alapelv kijelö­lésnek az illető ministérium kebeléből kell ki­kerülnie. De az illető szakminisztériumra nézve is áll az, a­mit az egyes szakférfiakról mondot­tam, hogy az egyoldalúság hibájától nem min­dig menekülhetnek, és alig van törvény, mely­nek hordereje csak azon minisztérium hatás­körére terjedne ki, melynek kebelében tervez­tetik, rendszerint érintenek a törvények oly ér­dekeket, melyek más ministériumokban kép­viseltetnek, és gyakran oly érdekeket is, me­lyek szorosan véve egy ministériumban sin­csenek képviselve. Az egyes szakministéri­­umokban készült munkálatokra tehát előbb mintsem országos tárgyalás alá vétetnének, befolyás engedendő más minisztériumok képvi­selőinek, s más érdekek ismerőinek. Ha ez után haladunk, akkor nem fog megtör­ténni, ami már megtörtént, hogy pl. mint egy igen­­. barátom a napokban itt kifejtette, az igaz­­ságü­gyminiszer az úrbéri törvények közt mást javasoljon a kőszénre nézve, és mást tervezzen ugyanazon tárgyban a földmivelési miniszer a bányatörvényben­ (derültség balfelől.) nem fog megtörténni, a­mi szinte megtörtént, hogy az árva és gyámhatóság az igazságügyminisztérium tör­­vényjavaslatai szerint a rendes bíróságok hatás­körébe tartoznak, a belügyministérium törvény­javaslata szerint pedig a törvényhatóságok közigazgatási hatáskörébe soroztassék; nem fog megtörténni, hogy ugyanazon országgyűlés mely a kerületi táblákat­­az igazságügyminisz­­ter javaslatára eltörülte, ugyanazon kerületi táb­lákra a pénzügyminiszer javaslatára oly teendő­ket ruházzon, melyek al kerületi táblák megszün­tetésével bíró nélkül maradtak, és ez­által úgy vélem meg van c­áfolva az előttem szóló t. kép­viselő úr azon véleménye is, hogy a codificatio igényeinek elég lesz téve, ha a többi ministériu­­mok kebelében készített törvényjavaslatok az Igazságügyministériummal, és annak közegével közöltétnek előbb, mintsem az országgyűlés elé terjesztetnének. Vannak t. hát, és pedig tekintélyes oldalról hangsúlyoztatott az ezen házban, kik azon véle­ményben vannak, hogy a codificationális mun­kálatok legc­élszerűbben úgy végeztetnek, ha azoknak teljesítése országgyűlési vagyis inkább képviselőházi bizottságokra bízatik?A képviselő­­háznak és minden egyes tagjának a törvényho­zásban initiatívája lévén, elismerem, hogy ezen alapon egyes nagyfontosságú törvények sikerrel dolgoztathatnának ki, de átalános elvül szintén nem tudnám elfogadni azt, hogy a codificationá­lis munkálatok országgyűlési bizottságokra bi­­zattassanak, mert ez a parl­amenti kormány el­­veivel ellenkezőleg csakugyan oda vezetne,hogy a törvényhozás absorbeálja a kormányzatot, melynek teendője és főteendője, egyrészről a tárgyak helyes rendjének kijelölésével vezérelni a törvényhozás tanácskozásait, másrészről pedig azon adatok és segédeszközök felhasználásával, melyekről csak maga rendelkezik, előkészíteni az országgyűlés elhatározása alá tartozó tárgya­kat. E felett megjegyzendő még, hogy egy-egy codex kidolgozása hosszabb időt kíván, a kép­viselők mandátuma pedig időhöz van kötve; nem fog-e tehát veszendőbe menni a félig kész munka, ha azok, kik azzal előbb foglalkoztak, új választás alkalmával helyeiket másoknak lesznek kénytelenek átengedni. Íme, a mi man­dátumunk is már csak kevéssel tart tovább egy évnél, és kérdem, mily codex lenne az, melyet egy országgyűlési bizottság, melynek tagjai az országgyűlés folyama alatt oly sokféle más tár­gyakkal is el vannak foglalva, ez idő alatt töké­letesen bevégezhetné ? Én tartok attól, hogy ha ez után haladnánk, oda juthatunk a hova jutot­tunk az országos küldöttségek munkálatainak nagyobb részével, melyeknek nagyobb része mi­re az országgyűlés tanácskozása alá bocsáttatha­tott, el is vonult egyszersmind. Végre még csak egyet akarok említeni. Van­nak, kik a codificationális munkálatok teljesí­tése végett államtanácsot kívánnak felállítani. Én nem tagadom, hogy ezeknek véleményét, némileg a törvény az 1848. III. t. sz. is támo­gatja, a­mely az ország közügyei fölötti nem végezés, hanem éppen és egyenesen értekezés végett államtanácsot rendel felállítani. Hogy azonban félre ne értessem, előre is kijelentem, hogy én az államtanácsot oly alakban, mint az azt az 1848 ki törvény szervezése némely alap­vonásainak kijelölésével jelzi, egyátalában el nem fogadhatom, (Helyeslés) mert eltekintve at­tól,­ hogy ezen törvénynek némely, csak az ak­kori idők viszonyaira számított határozatai most már végre sem hajthatók, az államtanács azon alakban könnyen válaszfalat képezhetne a kor­mány és király, a kormány és az országgyűlés között. (Átalános helyeslés.) A kormány törvé­nyes tevékenységében tehát felelősségét is meg­változtathatná , meggyengíthetné. (Helyeslés.) de más részről bizonyos az is, hogy miután az államtanács felállítását a törvény rendeli, a tör­vényt vagy végrehajtani, vagy megszüntetni, vagy módosítani kell, és én részemről egyálta­lában nem tartom lehetlennek, hogy ezen tör­vénynek akár módosításával, akár annélkü­l is, habár codificationális osztály, vagy más név alatt, egy oly organismus létesíttethessék, mely úgy a különböző ministériumok és közigazgatási ágaknak képviselőiből, mint más különböző ér­dekű és viszonyú, nem túlságosan számos, de szakavatott férfiakból állván, a­nélkül, hogy rokkant államférfiak ápoldájává legyen, (élénk helyeslés balfelöl) vagy a ministeriumot törvé­nyes tevékenységében meggátolja, és így nem koordináta lévén a ministernek, hanem annak alárendelve, az egyes ministériumok kebeléből kikerülő törvényjavaslatok és törvénykönyvek fölött úgy és akkor, a­mint és a­mikor a minis­teriumok kivánandják, kimerítő véleményt mond­hasson, sőt érdemleges javaslatokat is dolgoz­hasson ki, és így a minisztérium teendőit a codi­­ficatió nagy munkájának teljesítésénél lényege­sen elősegíthesse. Ezeket azonban, te­hát, csak azért voltam bá­tor felemlíteni, hogy feltüntessem, hogy a codi­ficationális munkálatoknál több különböző mód és eljárás lehetséges, hogy a módok között a legczélszerűbbet választani mennyi gondot és figyelmet igényel és hogy a tévedés az eszközök megválasztásában a czélnak elérését mennyire veszélyezteti. De egyáltalában nem azért említettem ezeket, mintha szándékom volna a ház elé arról, hogy a codificationális munkálatok miképen legyenek teljesítendők, határozott javaslatot terjeszteni, mert miután elismerem, hogy az Országgyűlés tanácskozása alá terjesztendő tárgyak előkészí­tése a minisztérium feladata, el kell ismernem azt is, hogy azon módnak és eljárásnak terve­zése és indítványozása is, melylyel ezen feladatát megoldani akarja, a minisztériumot illeti, annak joga és kötelességei közé tartozik. Itt azonban te­hát kettős joggal és kettős jognak megfelelő kettős kötelességgel állunk szemben. A minisz­tériumnak joga és kötelessége tervezni, indítvá­nyozni azon eljárást, melyet a codificationális munkálatoknál követni akar, tervezni azon kö­zegnek szervezését, melyet e czélra használni kíván, főképen kötelessége ez akkor, midőn mint most teszi, e czélra nevezetes összeget kér a ház által megszavaztatni. Másrészről ellenben az or­szággyűlésnek is joga és kötelessége megvizs­gálni, megbírálni azon eljárást, azon közegnek szervezetét, melylyel a minisztérium említett fel­adatát megoldani akarja, s a kívánt összeget csak akkor szavazhatja meg, ha fölhasználásá­nak czélszerűségéről meggyőződik, mert e tekin­tetben a czélnak elérésére, a codificatió sikerére nézve minden azon módnak és eljárásnak mi­nőségétől, azon közegnek szervezésétől függ, mely e czélra használtatni fog; ha az eljárás czélszerű, a czél el fog érezni, ellenkező esetben a tévedés az eszköz megválasztásában, a legő­szintébb szándékot is meg fogja hiúsítani, s e czélra megajánlandó összeg az időveszteséget, mely semmi által sem pótolható, nem is számít­va, épen úgy kivetett pénz lesz, mint kevés lát­ható haszna volt eddig azon 10 és 15 ezer írt­nak, mely kizárólag codificationalis munkála­tokra eddig a ház által évenként megszavazta­tott, és e felett azon 2500 írtnak is melyért a három tagból codificationalis osztály számára munkahelyiségül egy nagy szállás, és nagysá­gához képest, mint állítatik, még olcsó áron is kibéreltetek. Az igazságügyminiszer úr ugyan a múlt alka­lommal felemlítette egy hosszú sorát azon tör­vényjavaslatoknak,melyek a codificationális osz­tály munkássága folytán készültek el. Ezen tör­vényjavaslatok részint a ház elé vannak terjeszt­ve, részint nincsenek. Azokhoz, melyek a ház elé nincsenek terjesztve, melyek még a ministerium illetőleg a codificationális osztály asztalfiában vannak, nem szólhatok, mert ezeket nem ismer­hetem, de nem akarok szólani azoknak minősé­géről sem, melyek az Országgyűlés elé vannak terjesztve, vonakodom ezt tenni, mert én azok közé tartozom, kik a törvényjavaslatok nagy részének alapelvét sem osztják és azt megtámadták, de azt nem hallgathatom el,hogy ugyanezen törvény­­javaslatoknak, nagy része azoknak is, kik azok­nak alapelveit osztják, indítványozása, vagy leg­alább jóváhagyása folytán, mind az osztályok­ban, mind a központi bizottságban nevezetes vál­tozásokon ment keresztül,a­mi tökéletességük mel­lett nem épen bizonyít. Nem hallgathatom el to­vábbá azt sem, hogy mind a mellett, hogy csak az igazságügyministérium számára volt eddig évenként 10 illetőleg 15.000 forint a ház által megszavazva, a többi ministériumok kebeléből is kerültek ki nagyfontosságú organk­us törvények, pl. az ipartörvényjavaslat a kereskedelmi minis­­tériumból, a védtörvény a honvédelmi ministé­­riumból, törvényhatóságok és közegek rendezésé­ről szóló törvények a belügyminiszériumból, szá­mos közoktatási, vasúti, kisebb-nagyobb pénz­ügyi törvények a kultus, közlekedési,és pénzügyi ministériumokból; nem mondom, hogy ezen tör­vényjavaslatok is nézetem szerint jobbak azok­nál, melyek az igazságügyministerium kebeléből kerültek ki; (balfelől derültség) de ezeknek egy előnyük mégis van s ez előny az, hogy nem ke­rültek 30.40 ezer ftba. (Balfelöl: Felkiáltások: ügy,van! Igaz,­ mely sommára rúg azon összeg, mely eddig az igazságügyministériumnak és pe­dig kizárólag csak codificationális munkálatokra és így azon munkálatokra szavaztatott meg, me­lyeknek neméből, ha meg kell az igazat vallani, mindeddig igen keveset láttunk még. De bármint legyen is mindez te­hát, én ar­ról meg vagyok győződve, hogy a codificationá­lis munkálatok, gyors, biztos és minden tekintet­ben kielégítő előhaladásától az ország jóléte és jövője függ, s ezen előhaladást csak az e vég­re követendő eljárásnak czélszerűsége biztosít­hatja. A codificationális munkálatoknál követendő eljárás minősége az arra nézve használandó közegnek szervezése, tehát egyáltalában nem közömbös, hanem nagyfontosságú közérdekű or­szágos ügy, és épen azért, mert ilyen, az csupán minisztertanácsi rendelettel nem szabályozható, hanem az orszá­gyűlés megvitatása és megbírá­­lása alá tartozik, sőt a­mennyiben a létező tör­vény megváltoztatása is szóba jöhetne, talán törvény útján lesz szabályzandó. Mindezek foly­tán bátor vagyok a t. háznak a következő hatá­rozati javaslatot bemutatni: Határozati javaslat. — Terjesz­­sze a minisztérium elé azon eljárás tervét, ille­tőleg azon közegnek szervezetét és költségveté­sét, melylyel a codificationális munkálatokat jövőre teljesíteni szándékozik, s a ház,ha a szer­vezést czélszerűnek találandja, az arra szüksé­ges költséget készséggel meg fogja szavazni, e nélkül a tárgyalás alatt levő rovatban kívánt összeget nem szavazhatja meg. Ajánlom határozati javaslatomat a t. háznak elfogadás végett. (Élénk helyeslés balfelől.) Zsedényi Ede Ghiczyvel szemben hivatko­zik a rómaiakra, kik szintén egyesek által dol­goztatták ki a törvényeket. Helyesli azt, hogy a kormány válogassa ki azon szakembereket, kik­ben bizalma van és ezekre bizza a munkálatot, mit ha állandó testületre bizna, nem tenne egye­bet, mint pénz és idővesztegetést. Máriássi Béla a codif. munkálatokra nézve mondja, hogy a nagy költség és hosszú idő után a hegy megszülte az egeret, a perrendtartást, melylyel a minister gyöngéd barátságból ügyvéd társainak be avatást nyit át. Csodálkozik, h­ogy az ig. ü. minister negyedfél é­v alatt polgári és büntető törvénykönyv nélkül tudott kormányoz­ni, a­mi annyit tesz, mintha valamely hadvezér ágyú és műszaki csapatok nélkül akarna síkra szállni. Innen az, hogy nálunk jogi tekintetben teljes anarchia uralkodik, minek egy másik oka az is,hogy a büntetések nálunk szerfelett enyhék, holott Angliában egy gyermeket,ki bekerített hely­ről egy almát orzott el, 5 évre ítéltek el. (Ellen­mondások.) — A hozott törvényeket 3 osztályra osztva, kiemeli, hogy pénzügyiek absolut, a me­gyei, községi és vadásztörvények aristokratikus, a szőlődozmaváltsági és udvartelkiek pedig socialistikus jelleműek. Hangsúlyozza azt is, hogy a szőlőváltsági módozat nem igazságos, mert néhol egy hold föld 400 ft, más helyen 20 frton váltatik meg. A codif. bizottság nem ön­álló, mert annak tagjait a minister nevezi ki és mozdítja el, — de nem is szakférfiakból áll: régi jogászok ezek, kiknek érdeme a per elnyuj­­tásában van. Államtanácsot kiván, melyet a kormány nevez ki ugyan, de mely elmozdu­­­hatlan. Hoffman Pál helyesli, hogy minden minisz­ter a maga szakmájában törvényeket készítsen és erre szakférfiakat jelöljön ki, és mivel ezt tisztán miniszteri belü­gynek tekinti, nem kíván arra semmi behatást gyakorolni, mint ezt Ghi­­czy K. határozati javaslata czélozza, de egy­szersmind mgütközését jelenti ki a felett, hogy az ig.-ü.-minister 4 év alatt nem tudott egy szer­ves codif. testületet felállítani. Elnök bejelenti, hogy belügyérnek Tóth Vilmos, vallás- és közokt­ügyi miniszternek Pauler Tivadar neveztetett ki. Stanesku Imre mielőtt megszavazná a cool. munkálatokra kért 50 ezer frtot, kívánja, hogy a miniszter mutasson be tervezetet az iránt, mi­ként szándékozik javítni a tarthatlan jogállapo­ton. Ajánlja jövőre, hogy a vallászabadság ne legyen csak írott malaszt és ne válasszon a mi­­niszter a cod. bizottságba csak biteraokratát, hanem minden szakban gyakorlati embert- Simay Gergely megjegyzi Ghiczy K. Kat. javaslatára vonatkozólag, hogy nem kíván elő­leges tervezetet a minisztertől a cod. munkála­tokra nézve, elég b­ztosítéknak tartja, ha a kért összeg utólagos számadás terhe alatt szavazta­­tik meg. Vidliczkay József nem egyeztethetvén meg az alkotmányosság eszméjével, a pénzügyi bi­zottság azon véleményét, hogy a cool.-ra meg­szavazandó összeg a miniszterelnök költségve­tésébe vetessék fel, mit a p.-ü.-bizottság azzal indokol, hogy ezen hitel az összes minisztériumot illeti, az alkotmányosság szempontjából óvást tesz. Ezen eljárást csak akkor tartaná helyes­nek, ha a miniszterek a miniszterelnök buerau­­cherjei volnának, minthogy pedig nem azok, ezen hibás logica azon veszélyes eredményre vezetne, hogy a miniszterelnök kezébe összpon­­tosíttatnék minden hatalom. A törvények készítésére oly közeget kíván, mely nem áll sem a kormány felett, sem alatta, hanem mellette, és az az államtanács, melyről szóló azt tartja, hogy alkotmányos monarchia nem lehet el a nélkül s e tekintetben hivatkozik An­gliára, hol az államtanács az alkotmány leg­első idejéből származik. Ezen intézményt nálunk annál szükségesebb­nek látja, mert a kormány két befolyásnak van kitéve: az egyik a nemzettől, a másik — a közös­ügyes rendszer nyomán Bécsből jön, mely utób­binak szóló nézete szerint sokké l lenyébb ele­get tenni államtanács nélkül mint a mellett. Ezt tartja valódi oknak arra nézve, hogy a kormány miért nem pendítette meg az 1848. 3. t. ez. 19 §-a végrehajtásának eszméjét. (Helyeslés balról.) Elnök. Az ülést bezárom. Holnapi napirend ugyanaz lesz mint a mai. Ülés vége 2 óra 15 perczkor. Napóleon a francziákh­oz. Francziák! A szerencsétől elhagyva elfogatá­­som óta ama mély hallgatagságban maradtam, mely a szerencsétlenséget gyászolja. Míg a had­seregek egymással szemben állottak, tartózkod­tam minden lépéstől, minden szótól,mely viszály­ra adott volna alkalmat. Ma az ország nagy sze­rencsétlensége előtt, nem hallgathatok tovább is, anélkül, hogy szenvedései iránt érzéketlennek ne tűnnék. Azon pillanatban, midőn kénytelen vol­tam magam fogolyként megadni, nem léphettem békealkudozásokba. Minthogy szabad nem voltam, határozataim úgy tűntek volna, mintha személyes tekintetek sugallatának engedtem volna.A Párisban a kam­rák között székelő régensi kormánynak hagytam a kötelességet, hogy határozzon a felett, vájjon kivánja e a nemzet érdeke a harcz folytatását. Hallatlan szerencsétlenségek daczára Franczia­­ország le nem győzetett, erődített helyeink még fenállottak,Pária folyton terjeszkedő védelmi ál­lapotban volt, szerencsétlenségeinknek még útját lehetett szegni, de a­mig mindenkinek tekintete az ellenségre volt irányozva,kitört a lázadás Pá­risban, a népképviseleten erőszakos nyomást kö­vettek el s a császárnét veszélylyel fenyegették. A városházán is egy uj kormány foglalt he­lyet és a császárság, melyet ép akkor harmad­szor hagyott helyben az egész nemzet, azok által döntetett meg, kiknek hivatása volt azt megvé­deni. Igazságos haragomat elnyomva,azt kiáltom önmagamban: Mit törődöm a dynastiával, ha a hazát meg lehet menteni! S a­helyett, hogy a jog­sértés ellen tiltakoztam volna, a legforróbb kí­vánságokat tápláltam a nemzeti védelem sikere iránt és csodálattal tölte el keblemet ama haza­fias odaadás, melyet a lakosság minden osztálya s minden pártja tanúsított. De most, midőn a háború szünetel és a fővá­ros hősies ellenállása után elesett, midőn eltűnt minden észszerű kilátás a győzelemre, most itt az idő, hogy felelősségre vonjam azokat, kik a hatalmat bitorolták a haszontalanul kiontott vér­ért, ez ok nélkül hozott áldozatokért az országnak ellenőrzés nélkül elköltött segédforrásaiért.Fran­­cziaország sorsát nem lehet egy oly kormányra, melynek nincs megbízása, bízni, mely a közigaz­gatást volt szervezetétől megfosztva, egyetlen egy oly­an hatóságot sem hagyott meg, mely keletke­zését az általános szavazati jognak köszöni. Egy nemzet nem engedelmeskedhetik sokáig egy oly kormánynak, melynek nincs joga paran­csolni. A rend, a bizalom és biztos béke csak ak­kor érhető el, de a népet megkérdezik azon kor­mány iránt, mely leginkább képes a hazát szen­vedéseitől megszabadítani. Azon ünnepélyes körülmények között, me­lyekben az invasió és Európa figyelmével szem­ben élünk, szükséges, hogy Francziaország egy legyen törekvéseiben, óhajaiban és határozatai­ban. Ez azon czél, melynek elérésére minden be­csületes polgárnak törekednie kell.A­mi engemet illet, meggörnyedve annyi igaztalanság és ke­serű csalatkozások alatt: nem akarom ama jogo­kat igénybe venni, melyeket 20 év lefolyása alatt négy ízben önként ruháztatok reám. A bennünket környező szerencsétlenséggel szemben nincs helye az egyéni becsvágynak, de míg a nép törvényes módon komitiáiban egybe­­gyűlve akaratát nem nyilvánítja, kötelességem­nek fogom tartani, mint a nemzet valóságos kép­viselője hozzá fordulni s előtte kijelenteni, hogy: minden, a­mi közvetlen részvevéstek nélkül tör­ténik, törvénytelen. Csak a népszuverainitásból származó kormány, mely a pártok önzésén felül képes emelkedni, hegesztheti be sebeiteket, nyit­hatja meg szigeteket a reménynek s megfertőz­­tetett templomaitokat az imáknak; csak ez vezet­heti vissza a munkásságot, egységet és békét a haza kebelébe. Wilhelmshöhe 1871. febr. 4. — Napoleon. Jelentés a Kisfaludy-társaság által 1870 re kitűzött pályázatok eredményéről: I. Kivontatott egy ballada. Jutalma 20 arany. E pályázatra 34 mű érkezett be, azonban a ki­tűzött jutalom nem adható ki, mert a bíráló bi­zottság többségének véleménye szerint a pálya­művek közt egy sincs olyan, mely a középszerű­ségből kiemelkedve, alakra és tartalomra, tárgy­ra és hangra megbírna felelni a ballada kellé­keinek. Egyik jó tárgyra talál, de nem leli meg hozzá az alakot; a másik jól versel, de tárgya nem al­kalmas a balladai feldolgozásra. A pályázatok nagy tömegéből mégis kiemel­kedik azonban három mű, melyek egy vagy más tekintetben megérdemlik a dicséretet. Ezek a 19. sz. „Ervin király,“ melynek jó berendezését egy pár szebb részletét, tiszta nyelvét és folyékony verselését; a 13. sz. „A hét dalnok,“ melynek szerkezetit, felfogását és alapgondolatát; é­s a 21. sz. „A két anya,“ melynek szintén szerkeze­tét és jól alkalmazott balladai fordulatát dicsé­retre érdemesíték a bírálók, a­nélkül, hogy a jutalom kiadását azoknak egyébb fogyatkozása­ik miatt javaslatba hozhatták volna. II. Kivántatott atragoediae­lm­él­e­­t­e, Jutalma 50 arany. E pályázatra három mű érkezett be. A 2-ik számú tanúsít ugyan némi érzéket a tragikum iránt, de alkatrészei csupán a régibb angol szé­pészeti irodalomból meríttettek, s inkább elme­futás, mint tudományos elmélet. A­­3-ik számú közelebb áll ugyan a feladat megoldásához, de sokkal vázlatosabb és a tragoedia technikáját illetőleg sokkal hézagosabb is, minthogy szerve­sen összefüggő és a kitűzött tárgy elméletét ki­merítő értekezés lehessen. Az 1-fő számú azonban, melynek jeligéje:

Next