A Hon, 1871. március (9. évfolyam, 49-75. szám)

1871-03-01 / 49. szám

beknek és jogoknak egyébképent átruházása iránt kezdeményező bejelentés történik, az igaz­gató tanács a maga kebeléből megbízottat nevez avégre, hogy a megváltás, illetőleg átruházás kérdésének szabályozását a kegyúr és község közt az illető püspöki hatóság befolyásával lét­rehozandó egyezség útján eszközölje. 38. §. Rendkívüli esetekben az országos kath. gyűlés egybehivása végett annak elnökségét fel­hívja, mire a rendkívüli gyűlés egybehivásának hat hét alatt meg kell történnie. 39. §. Az igazgató tanács a folyó ügyek elin­tézése végett minden hónapban ülést tart. Rend­kívüli esetekben az elnökség által időközben is összehívandó. 40. §. Érvényes határozat hozatalára hét tag jelenléte szükséges.­­ 41. §. Az igazgató tanács tagjai mindazon ha­tározatért, melyhez szavazatukkal járultak, egyenként felelősek. A tanácsülés jegyzőkönyvé­ben tehát, midőn véleménykülönbségek forognak fenn, az egyes szavazatok mindenkor név szerint kiteendők. 42. §. Az igazgató tanács jegyzőkönyvei az országos katholikus gyűlésnek évenként bemu­tatandó­k. C. Igazgató osztályfőnökök. 43. §. Az országos katholikus gyűlés hivatal­noki személyzetének élén egymástól elkülönzött három, azaz személyi, tanügyi és vagyonkeze­lési hivatal osztály szerint, állanak ezen osztá­lyok főnökei. 44. §. Az igazgató osztályfőnököket, az igaz­gató tanács meghallgatásával, az országos kath. gyűlés választja. Működésükért megfelelő évi fizetést húznak. Hivatalos állásuk állandó. 45. §. Az igazgató­tanácsra ruházott teendők korlátain belül, az igazgató osztályfőnökök ön­állóan és saját felelősségük mellett eszközük az országos kath. gyűlés határozatainak végrehaj­tását , és a központi közigazgatásnak megálla­pított vagy később megállapítandó hatáskörében az ügyeket szintén ily módon kezelik. 46. §. Végképen határoznak az egyházmegyei tanácsok által másodfokúlag elintézett panaszos ügyekben. 47. §. Az osztályfőnökök, illető osztályaik ügykezelésének főbb mozzanatairól és a függő­ben levő fontosabb kérdések állásáról az igaz­gató­tanács havi üléseiben előterjesztést tenni tartoznak. 48. §• Oly tárgyakban, melyeknek az országos kath. gyűlés általi eldöntését szükségesnek és czélszerűnek tartják, vagy a­melyeket az igaz­gató tanács ilyeneküt ismer fel — javaslatokat készítenek, és azokat véleményes jelentés kísé­retében az országos kath. gyűlés elé vitel végett az igazgató tanács elé terjesztik. 49. §. Azon felügyeleti kötelességnél fogva, mely az összes önkormányzati ügyekre nézve el­ső­sorban az osztályfőnökök által fog gyakorol­tatni, feljogosíttatnak, hogy az egyházmegyei, esperesi s egyházközségi gyűlések és tanácsok jegyzőkönyveit s ügyiratait előforduló esetekben felkivánhassák, s mindezen hatóságoktól úgy a személyi, mint a tanügyi s vagyonkezelési álla­potok iránt időnkinti szabályszerű kimutatásokat is kívánhassanak. (94. §.) Az ezek alapján felmerülő szükséghez képest vagy maguk intézkednek, vagy további intézke­dés végett az igazgató tanácsnak előterjesztést tesznek. 50. §. Minden osztályfőnök elkészíti saját osz­tályának költségvetését és ezt az igazgató ta­nácsnak bemutatja (36. §.) 51. §. A számadások az egyes osztályok által elkészíttetvén, a vagyonkezelési osztálynál össze­­állíttatnak és az igazgató tanács elé terjeszten­­dők. (36. §.) 52. §. Az első ízben kinevezendő osztályfőnö­kök mindenekelőtt elkészítik: a) saját osztályaik szervezetét és azoknak egymásközti érintkezésére, valamint az igazgató­tanácscsak­ viszonyukra nézve megállapítandó ügyrend iránti javaslatot; b) a tisztviselők kinevezése, fizetése, nyugdí­jazása, illetőleg fegyelmi úton történendő elbo­csátására vonatkozó szabályzat tervét; a­mely munkálatok a megfelelő költségvetéssel együtt az igazgató­tanácsnak, ez­által viszont, saját véleményes jelentésével, végleges megállapítás végett az országos kath. gyűlésnek lesznek felter­­jesztendők. Különfélék. — A Duna megkímélte a fővárost, de az alsóbb vidékeken annál borzasztóbban pusztít. Pestmegye solti járásában, —­ mint nekünk Ka­locsáról távirják — Úszódnál és Bátyánál két helyen tépte szét a viz a töltést, az országút há­rom helyen van elárasztva. Sárköz viz alatt van; a solti járásból több, mint 5000 hold van elá­rasztva. — Paksnak alsó városrészében tegnap reggel óta egy ölnél magasabb a viz. A jég Ka­locsánál, Foktőnél és Várszegnél mozdulatlanul áll. — Baján a vízállás normális, és a viz sem hord jeget. — Jótékonyság. A nyitrai takarék­pénztári t. ez. választmány f. é. február 23-án tartott közgyűlésén a helybeli r. kath. főgymna­­sium számára 550 ftnyi összeget adományozott, — úgy, hogy belőle 200 ft a természettani szer­tárra, 300 ft a rajzterem kellő átalakítására, 50 ft pedig az „önképző-egylet“ czéljaira fordít­­tassék. — B­e­r­l­i­n­b­e­n azt írják, hogy irányadó kö­rökben rögtön a béke megkötése után országos gyászt terveznek elrendelni. A porosz fővároson nem csak porosz, de szász, bádeni, würtembergi és bajor csapatok is keresztül fognak vonulni, mert a német császár azt akarja, hogy a diadal­ünnepnél az egész német sereg képviselve legyen. A városhatóság megkerestetett, hogy a város a béke megkötésének távirdai hírére ün­nepélyesen kivilágíttassék.­­ A németek h­a­d­i­zs­á­k­m­á­n­y­ár­ó­l kellő fogalmat szerezhet magának az ember, ha megtudja, hogy magában a mainzi fellegvárban több mint 212,000 chassepot fegyver van. Sok közte olyan, a­miből még nem is lőttek. E hó folytán egész ládákat hoztak újdonatúj chassepo­­kal, melyek úgyszólván egyenesen a gyárból jutottak a poroszok kezére. A zsákmányul ejtett lőfegyverek számát, a párisi helyőrségtől elvett puskákkal együtt, egy millióra teszik. Egy chas­sepot fegyver közép ára 100 frank lévén, a francziák veszte­sége csupán lőfegyverekben is már 100 millió. — Sajtóper: Biró Mihály kisgörgényi l­akos magánvádlónak Orbán Balázs mint a »Szé­kelyföld leirása“ czimü mű írója ellen folyamat­ba tett sajtóperében az esküdtszéki nyilvános tárgyalás mártius 2-án d. e. 9 órakor fog meg­tartatni.­­— Francziország jelen minisz­terei közt egy sincs fiatalabb egy félszázadnál. Thiers 74, Dufaure 73, Larcy 65, Favre 62, Leflo 61, Simon 57, Lambrecht 52, Picard 51 éves. Ügyvéd négy van köztük : Thiers, Dufaure, Picard és Larcy. Irodalom, színházi, művészet. — A nemzeti színház műsora március 1-től március 6-ig. Szerda „Egmont.“ — Csütörtök „Dinorah.“ — Péntek „Közönyt kö­zönynyel.“ — Szombat „Zsidónő,“ vagy „Ham­let.“ — Vasárnap „Nők az alkotmányban.“ — Hétfő „Velva,“ új betanulással először, Raabe Hedvig k. a. vendégjátékául. — Benkő Kálmán úrtól a nemzeti színház könyvtárnokától a következő sorokat vesszük : „Álmos“ partitúrája szőre szálán el­veszett a nemzeti színház könyvtárából; e miatt nagy a zavar a kerepesi után“ — mondja a „M. Újság.“ Ezen és minden ezutáni ilyes vádakra egyszer s mindenkorra azt felelhetem , hogy a nemzeti színház könyvtárából, a könyvtárnokot­­terhelőleg — el nem veszett és el nem veszhet semmi soha ! Egyeseknél eltévedhet valami, de azért mindig ők a felelősek, — s ha e nagybe­csű partitúra csakugyan elveszett volna, e miatt — tudtomra — semmi zavar a,kerepesi uton, miután 1870-ik September 7-én Almos 3 db par­titúráját maga a szerző vitette el a könyvtárból, hol még az operák rendes sorszámába beigtatva nem is volt; a „főkönyv“ Böhm rendezőnél; a zenészek pedig még ma is a szinházi zenemásoló fiókjában várják rendeltetésük helyét. A­ki még biztosabb meggyőződést óhajt, szívesen szolgá­­lok a könyvtári jegyzőkönyvekkel. — Szépirodalmunk jelen gyom­kertjében nem telhetvén az embernek valami nagy gyönyörűsége, bizony nem csoda, ha a ku­tató lélek visszavissza repül a régibb költészet virágai közé s fürkész mindenfelé, nem talál-e még valahol elrejtve egyegy ibolyát, ne felejtset, melyet valamelyik klassikusunk ültetett el. Az sem csoda, ha a költészetnek egy némely ily ki­sebb körben őrzött termékében a kutató vala­melyik igazi költőnk szellemét vélte föltalálni. Errare humánum est s ha a vers jó, hajlandók vagyunk azt nevesebb költő művének tartani. De a kritikának kötelessége aztán az ily téve­déseket ellenőrizni s helyre igazítani. — Ily tárgyban veszszük ma Kisújszállásról a követke­ző levelet: A „Hon“ I. évi 10-ik számában (es­ti kiadás) „Kiadatlan versek“ czime alatt emlit­­tetik, hogy a „Szabadság mint a népzászlója“ Vörösmartytól és Tompától hoz két ismeretlen költeményt; a Vörösmarty versének czime „In­dulatroham,“ melyben a zsarnoki uralom elleni s a nemzet leigázása feletti keserűség nyer ki­fejezést; a Tompáé „Isten felelete“ czim alatt az emberi nagyravágyást ostorozza. Sajnálom, hogy e felszólamlással, távollétem miatt, ennyire kés­tem ; annál is inkább sajnálom pedig, hogy az­■ óta azon költeményeket, a „Vasárnapi újság“ 6-ik számában, mint két halhatatlan költő mű­veit vette bírálat alá egy névtelen criticus. Most tehát minden kétely eloszlatása s a tiszta igaz­ság érdekében sietek kijelenteni, hogy a kérdé­ses „Indulatroham“ czimü költemény nem a Vö­rösmarty műve, hanem azon igénytelen dilet­tánsé, kinek utolsó, „búcsú a pipától“ czimü költeménye az 1851-ik évi május hóban, a „Hölgyfutárában Boross Csupor álnév alatt jelent meg. Az „Indulatrobam“ czimű költe­ményt Gorove Antal volt honvédtiszt, midőn mint fogoly szállíttatott itt keresztül, az 1849-ik év utolsó, vagy az 1850-ik év első napjaiban legelső és közvetlenül a szerző kezéből kapta meg; ezt ő — ha ugyan Olaszországban a cs. k. mangaléta alatt el nem halt — igazolhatja. Az „Isten felelete“ czímű költemény szerzője szintén nem Tompa, hanem néhai Kuliffai József volt kunhegyi ref. lelkész s esperes volt. S ezt saját nyilatkozata után egész biztonsággal állít­hatom. Szükség esetében több bizonyítékkal szolgálhatok a netalán mégis kételkedőknek. Gazdagh Imre: — Az „Ország Világ“ Vértesi képes lapjának legutóbbi száma megérdemli , hogy megemlítsük. Valóban díszére válik e nemű iro­dalmunknak, mind kiállításával, mind tartalmá­val. E lap figyelemreméltó előnye, hogy igen olcsó (évnegyedre 2 ft) s a legjobb írói erők tá­mogatják. Nem csak heti érdekű tehát, de beköt­ve évek múlva értékes részét fogja képezni a legválasztékosabb könyvtárnak. Gambetta és Rochefort nincsenek az aláírók közt. — A „France“ forma szerint megc­áfolja azon hírt, mintha a németeknek Toursban rablás engedtetett volna. A republikánus lapok a nem­zetgyűlésben névszerinti szavazást kívánnak a békeszerződés felett. Bécs, febr. 28. A „Neue Fr. Pr.“ jelenti Bor­­deauxból 27-ről. Thiers és kisérői holnap d. e. érkeznek ide. Megerősítik, hogy Cochin nevez­tetik ki római követté. Páris, febr. 27. A „Journal Officiel“ jelenti: Egy a Bastille-téren történt republikánus nyil­vánítás folytán a rajongók megtámadtak egy­ rendőrségi ügynököt s beledobták a Szajnába, hová bele is veszett. Egy bírósági hivatalnok, ki meg akará menteni, kénytelen volt egyik lak­tanyába menekülni, hogy a vízbedobatást ki­kerülhesse. Berlin, febr. 27. Daczára a nagy esőnek, nagy emberté­eg járkál az utczákon, örömtől izgatottan. A cs. palota előtt a tömegek végtelen ovatiókban törnek ki a császár és hadsereg ja­vára. Általános a lelkesedés. A város egy része fényesen ki van világítva. Bécs, febr. 28. (Hivatal, zárlat.) Magyar föld­­teh­erm. kötv. 79.75. Salgó-Tarján 108.75. Ma­gyar hitel 87.50. Magy. záloglevél 89.10. Er­délyi 167 50. Magy. bel. vas. 80.9. Magy. sors­jegy 92.80. Magy. vas. kölcsön 106.25. Angol­magyar 83.50. Fanco magyar 63.75. Alföld 169. 75. Magy. éjszak kel. vas. 156.50. Kel.­vasúti csőbbs. köv. 82 70 Porosz pénztári utalvány 583.25. Béna, febr. 28. Megnyitás. Hitelint. részvény 253.30. Napolend’or 9.88.—­. Lombardok 279. 80­. Angol-Ausztrian 214 70. Tramway 188. 20. Gen­eziai 246 60. Bécs. febr. 28 (Estibörze.) Hitdrv. 253.40 plas. vasat 2110.75 Állam vasat 378.—. 1860-k. sorsj. S4 70 1864-ki sorsjegyek —.—. Napo­laon­ der 9.87-7* Adómentes kölcsön - . Lombardi vasat 179.80. Magyar hitelréssé. 87 50 Ferencs­ József vasat —. Pécsi vasat — —■ Franco Hungarian *——. Alföldi vstor —­­ Kálogkölcsön —.—. Tramway 180 50. An­gio -Rumb­an 216.— Galiesmi vasat 247.50 Ft neo 102.75. Népbank —.—. Bécsi bank — ftp.tés­­bank-.-— Északkeleti-----. Magy. ja­tal. sorsj. 93.80. B­erlin, febr. 29. Csehnyugati var.. 101.7/s. Ga­ins­ai 101.25 Államvasut 207.—. Önkénytes böl­­c­si —.—. Metalliques 48.3/s. Nemzeti köles. 56.—. Hitelsorsiearvek 89.25. 1860-diki 77.25. 1864-iki 68.— Bécs 81.25.— Hitelrészvények 137.7/s. Romániai 47.25. Lombardok 79.75-Frankfurt , febr. 28 Zárlat. Váltóárf. 95. 75 1959-ki E. metalliques —.—. Uj ezüst köl­csön —.— Nemzeti kölcsön —.—. Régi metalli­­ques —.—. Uj adómentes kölcsön —.—. Ameri­kai 1882-ig 96.—. Osztrák hitelrészv. 243 50. Osztrák államvasut 364 50. 1854-ki sorsjegyek 70 50. 1864-ki 118.75. 1860-iki 77.25. Fér. Jó­­zsefvasut 182.50. Lombardok 173.25 Galieziai 237 50.Papír járadék —. Ezü­stjáradék — Osztr. bankréasv. 693.—. Magy. sorsj. 89.25. Egyleti és közintézeti hírek. — A budapesti m. gyorsíró­­egylet f. évi martius 5-én (vasárnap) d. u. 27­ órakor évi közgyűlést tart a pesti főreálta­nodában. A „Hon“ távsürgönyei. Brüssel, febr. 28. Az „Etoile Reige“ jelenti Párisból 27-ről. Ma éjjel általános marsot ver­tek , a nemzetőrség tömegesen vonult ki fegyve­restül, hogy a németek bevonulásának ellensze­güljenek. Fájdalmas eseményeket várhatni. A poroszok valószínűleg szerdán mennek be Pá­­risba. London, febr. 28. Az alsóház tegnapi ülésé­ben Gladstone — Otwaynak válaszolva — eze­ket mondá: Bernstorff tudata, hogy a békeelő­­zetek aláírattak, azonban a feltételekről nem volt hivatalos tudomása. A kormány nem fog megfeledkezni ígéretéről, és azon lesz, hogy a békefeltételek mérsékeltségére közreműködjék, de jelenleg nem mondhat ennél többet.­­ Az általános szabály tiltja, hogy katonai eredmé­nyek alkalmából tartott ünnepélynél a katonai attaché jelen legyen; a kormány ennélfogva utasítá a brit katonai attachét, hogy a németeket semmiféle győzelmi diadal­ünnepély alkalmából ne kisérje Párisba. Bordeaux, február 27. Egy, Victor Hugo, Louis Blanc és még 30 republikánus követ által aláírt kiáltványban ezek mondatnak: Mi előle­­gesen is semmisnek és érvénytelennek tartunk minden oly okmányt vagy szerződést, valamint minden szavazást és plebiscitumot, melylyel bár­mely területátengedés fogna létezni. A köztársa­ság Elsass- és Lotharingiának azt ígéri, hogy szünetlenül fogja visszakövetelni. Nemzeti színház. Márczius 1-én adatik harmadszor: „Egmont“. Szomorujáték 5 felv. A nagy komlóban Bakonyi magyar daltár­sulata és Bunkó Feri népzenéje. KÖZGAZDÁSZATI ROVAT. — A vasúti ezüst árkeletpót-­­­é­k mártiusi hóra a magyar korona területén 20 százalékban lett megállapítva. — A budaörsi takarékpénz­tár és a pápai kereskedelmi és iparbank alap­szabályai a törvényes bemutatási záradékkal el­láttattak. — A „Haza“ magy. életbizto­sító bank febr. havi kimutatása: Benyujtatott 324 darab bevallás 506.253 ft tőkére,­­függőben maradt a múlt hónapból 535.430 ft, együtt 1041.683. Ebből kiállíttatott 305 darab bevallás 501.624 frt tőke­ függőben maradt 430.179 ft, elutasittatott 109.880 ft. Összesen 1041.683 ft­ A bank működésének kezdete óta t. i. 1867. sept. 1871. febr. végéig az összes benyújtott be­­vallások összege 35392.315 ft. — A komáromi takarékpénztár 1870. évi kimutatása. Bevételi főbb tételek: 1869. deczember 31-től készpénzbeli maradvány 33783 frt 19 kr, felek betételeiből 629819 frt 43 kr, kölcsön-visszafizetésből 47605 frt 10 kr, kölcsön kamatból 30782 frt 24 kr, előlegezési visszafizetésből 132371 frt 93 kr, magyar föld­­hitelkötvének elárusításáról 18427 frt 98 kr, ki­adási főbb tételek: felek bevételeinek vissza­fizetésére 594070 frt 40 kr, azok kamataira 4878 frt 39 kr, kölcsönökre 84060 frt 50 kr, előlegezésekre 117414 frt 90 kr, váltókra 1964092 frt 69 kr, magyar földhitel-zálogleve­lek vételére 26013 frt 48 kr, magyar kincstári kamatos jegyek vételére 10000 frt, szőlőváltsá­­gi kötvények vételére 14950 frt, osztalékra 13480 frt, készpénzbeli maradvány 1870. de­czember 31-én 65195 forint 94 kr, összesen 2933446 frt 67 kr. A vagyon mérleg kimutatás főtétele 1429106 frt. Tiszta jövedelem 17­480 forint.­­ A szigetvári takarékpénz­tár forgalom kimutatása 1869 ik évi October hó 1-ső napjától 1870. évi deczember hó 31-ig. Bevételi főbb tételek: részvénytőke 40800 ft, felek betételeiből 103010,85, letétemények 13356,24, váltókból 164419.10, kölcsönök és betáblázott magánváltókból 38170 ft, előlegek­ből 25633 ft. Összeg 397789 ft, 79 kv. Kiadási főbb tételek: Felek bev­ételeinek visz­­szafizetése 37344.71, visszafizetett letétemények 12872.2, leszámított váltókra 205696.81, köl­csönök ingatlan vagyonra 62665 ft, előlegekre 31810,54, házvételre 35000 ft, pénztári állás 1870. évi deczember 31-én 4145,41. A jövedel­mi kimutatás főtétele 12824 ft, tiszta jövedelem 735 ft. A mérleg és vagyon kim. főtétele 113660 forint.­­ A győri takarékpénztár 1870. évi üzleti forgalma. Bevételi főbb téte­lek: készpénzmaradvány 1869. deczember 31-én 63381 frt 84 kr, 4% betételek 94872 frt 8 kr, 4%«% betételek 35290 frt 30 kr, 5°/» betételek 1240765 forint 28 kr, visszafizetett kölcsönök 115701 frt 68 kr, visszafizetett előlegek 518877 frt, visszafizetett váltók 996606 frt, kölcsönöktől befolyt kamatok 56645 frt 54 kr, előlegektől befolyt kamatok 14329 frt 89 kr, váltóktól be­folyt kamatok 20599 frt 42 kr, személyes hitel­­kölcsön befizetések 125980 frt, személyes hitel­­kölcsön kamatok 9867 frt 84 kr, Hypothekautal­­ványok eladásából 20500 frt, Escompt-jegyek eladásából 65500 frt, magy. valut-kölcsönkamat 7137 frt 70 kr, magyar földhitelintézeti zálog­levelek eladásából 25200 forint, összes bevétel 3430185 frt 80 kr. Kiadási főbb tételek: vissza­fizetett 4% betételek 319553 frt 15 kr, vissza­fizetett 4­2% betételek 255433 frt 13 kr, vissza­fizetett 5°/p betételek 605794 frt 26 kr, kifizetett kamatok 79703 frt 32 kr, kölcsönök ingatlan javakra 147958 frt 57 kr, előlegek áruk­, állam- és hitelpapírokra 491629 frt, váltókra adott ösz­­szeg 1065348 frt, személyes hiteli kölcsönökre 177740 frt, takarékpénztári részvényosztalékok 20846 frt, beszerzett hypotheka utalványokért 18500 frt, beszerzett escomptjegyekért 134500 frt, pénztármaradvány 1870. végén 81899 frt 84 kr, összes kiadás 3430185 frt 80 kr. A vagyon­kimutatás főösszege 1968509 frt. 1870. évi tiszta nyereség 20350 frt. A nyereség és veszteség számla főösszege 121944 frt. — A pozsonyi első takarékpénz­tár 1870-ik évi forgalmának kimutatása. For­galom. Bevétel. Felek betételei 3,529,360 ft, elő­legek 3,268,514, kölcsönök 212,346 frt, váltók 2,308,176 frt, eladott értékpapírok 2,10,455 stb. Az összes forgalom 10,414,719 frtot tesz. Kia­dás. Visszafizetett betétek 3,558,125 frt, előlege­­zések 3,525,542 frt, kölcsönök 386,634 frt, vál­tók 2,005,461, vett hitelpapírok 346,434 frt stb. — Vagyonmérleg. Vagyon. Kölcsön tőkeszámla 3,062,255 frt, előlegezési számla 1,212,736 frt, váltók 728,683 frt. Értékpapírok 1,506,354 frt. Házak 123,000 stb. Összesen vagyon 7,186,576 frt. Tartozás: Felek betétei 6,988,708 frt, kama­tok 163,136 frt, tiszta jövedelem 23,125 frt. — A­ társaság részvénytőkéje 120,000 frtot, a tar­taléktőke 61,309 frtot, a nyugdíjalap 27,330 fo­rintot tesz. Üzlet. Pest, febr. 28. Az értéktőzsde ma nagyon lá­togatott volt. Befektetési, biztosító és helybeli bank papírokra nézve jó volt a hangulat s azok magasabb árfolyamon is vásároltattak. Magy. vasúti kölcsön 106—106.10 p., m. jutalomsors­jegy 92.60 kelt. Biztositó papirok közül a Pan­nónia viszonbizt. 310 forinton adatott el. Pesti közúti részvények közül a régebbi kibocsátás 289 adva, újabb kedvelt 2611/1— 262 fton véte­tett. Bankok közzül a magy. hitel 87,87.25, franczia magy. 64, osztrák hitel 253.50.—253.10 takarék és hitelegylet 43.25—44.50. Pesti ke­reskedelmi bank 657 adva. Szálloda részvények után jó tudakozás volt, 140 fton vétettek. Kőbá­nyai serfőzde 585 adva. Értékek nem változtak. Gabni üzletünkben a hangulat búzára nézve csendes volt s a tegnapi árak magokat ne­hezen tarthatták fenn, mivel a malmok tartóz­kodók voltak. A forgalom mintegy 20,000 mé­rőre ment. Rozs 5 krral javult; más szemes élet változatlan. Eladások: Búza: 800 vm. 87 fas 6.45, 300 vm. 6.40, 600 vm. 86 Vm fos 6.30, 600 és 400 vm. 86 fos 6.25, 1500 vm. 853/4 fns 6.20, 900 vm. 8572 fos 6.20, 1900 vm. 6.15, 1100 vm. 85 fns 6.15, 600 vm. 6.10, 800 vm. 843/4 fns 6, 300 vm. 84 VA fns 6, 400 vm. 833/4 fns 5.95, 500 vm. 83 V2 fns 5.92 %, 400 vm. 5.85, 1000 vm. 83 fns 5.75, mindez 3 havi fizetésre; 1500 vm. 82 V2 fns 5.55, 2000 vm. 82 fns 5.527,, 1000 vm. 5.40, mindez készfiz. Rozs, 600 mr. 78-80 fns 3.52­2, 1200 mr. 3.50 800 mr. 78—80 fns 3.45, 600 mr. 3.40, mindez készfiz. Árpa, 500 mr. 70—72 fns 2.60, 1200 mr. 68—72 fns 2.45, 300 mr. 2.30, Zab, 600 mr. 45-50 fns 2.32, 500 mr. 2.30, 1100 mr. 1.2772, 450 mr. 2.25. Kukoricza, 800 mr. 2.90. R e p c z e, 3000 mr. 8­75, martz. átviteli. (Beküldetett.) Elhárítása minden betegségnek gyógy­szer és költség nélkül kellemes Revalesciéra du Barry londoni tápszer által, mely felnőttek s gyermekeknél a orvosi költségeket 60 szeresen megtakarítja. — 72.000 gyógykezelés gyomor ideg,­ altest,- mell,­ tüdő légzés mirigy vese és hólyag bajban melyekről bizonyítván másolatok kívánatra ingyen küldetnek. 64210, gyógyszer Nápoly, 1862. apr. 17. Uram ! Egy májbetegség folyta hét év óta rémitően elsoványodtam s szenvedtem. Kényte­len voltam olvasni vagy írni; reszkettem minden idegeim­ben ; rosz emésztés, folytonos álmatlanság s ideg izgatot­tság egy pillanatig sem engedett ugodnom s egészen buja­­kórossá tett.Sok belföldi és franczia orvos kimerítette tudo­mányát bajaim enyhítése nélkül. Teljes kétségbeesésében megkísértem az ön Bevalesciére-jét, s most három havi­használat után, hálát adok a jó istennek. A Bevalesciére megérdemli a legtöbb dicséretet: egészségemet helyreállí­tás képessé tett társas állomásomat ismét elfogadni.Fog­d­ja uram belső hálám és tiszteletem biztosítását. — Ma­r­­buise de Bréhan. PlfShszelanczékfeen­ l/g font 1 ft. 60 kr, l font 2 ft. 6 kr, 2 font 4, 60 k. 6 fnt 10 ft. S.1S font 21­ ft. 24 font 36 f — Bevaleseiere choeolatée táblákban 12 csészére 1 ft. 6 kr ; 24 csészére 2 frt b0 kr; 48 csészére 4 frt 60 kr poralakban 12 csészére 1 ft. 50 kr, 24-ra 2. 50 kr, 48-ra 4­50 kr, 120-ra 10 ft, 288-ra 20 ft. 676-ra 16 ft. ~ kapható: Barry du Barry és t-ná! Bécsben, Wallfisch­gisse. 3, Pestan Tilk Jóssef gyógyszerésznél, K­­ozsvárott Kronstadt­­né! , Alaó-Kubinban Tyroler és Schlesingernél, Debreczenben Borsos Ferencznél, Duna Földváron Nathera Pálnál, Kárelyfővárott Brilli F.-né Nagy Kanizsán Lovak Károlynál, Érsekújváron Conleg­ner Ignátznál , Székes-Fehérváron Cseballa Györgyné­ Verseczen Fischer Mórnál, e minden városban s gyógy­szer, fűszer, ég csemegeárusoknál. A bécsi börze távirat® febr. 28. 5% metalliques 59.30 Hitelint. részv. 253 20 Nemzeti kölcsön 68 30 London . . 124.— 1860-ki sorsjegy. 94.70 Ezüst . . . 122.­Bankrészvény 724.— Arany . . 5.83­ Vízállás. Felelős szerkesztő : JÓKAI MÓR. február fölött időjárás 27 Pesten 13­­6* felhős 27 Pozsonyban 1 6‘ zaj­lás „ Máramarosszigeten 0' 9" száraz„ Szathmáron . 8' 6"» „ Tokajban . 12' 0" r» „ Szolnokon . 12'T felhős „ Szegeden . 17' 6"» , Aradon 1* 2*n „ Nagy becsk­­ereken 6' h‘» „ Bezdánban . 6' 10"» „ Verbászon 4' 0"n „ Eszéken 4' ; l* száraz 26 Sziszeken . 1­' 0" tt „ Mitroviczon 12' 7"» „ Zimonyban 14' 4" *. » Ó-Orsován . 11' 4" felhős MYIlIT-TÉR. A férfi és gyermek disz­­t&xóruhák Magyarország 3 legnagyobb férfiruharaktárában GRÜNBAUM és WEINER magyar kir. udv. szabók Pesten. I. társa az evang. templom át­ellenében. 1148—1* II. Hatvani atosa és onsáint szögletén, a Zrínyi kávéház átellenében. IH A régi szinbászáron levő be­zárt»®!» a „M kir.“ ez száll, átellenében. A falu jegyzője. Regény. Irta báró EÖTVÖS József. Második kiadás. 3 kötet. 3 frt. (Kapható az Athenaeum könyvkiadó hivatalában Pesten hal­tak tere 7. sz. és aLala Magyarország minden könyvárusánál.)_____________ A vasutak menetrende lapunk febr. 26. reggeli kiadásában található Pesti áru és értéktőzsde febr. 28. Társlény font­nyi Búza bánsági tiszai - fehérmegy­ei bácskai 83 85 87 83 85 87 83 85 87 83 85 87 83 85 Ár vám­mázsánként 5 60-5 90-6 20- 5 65-5 95-6 25- 5 65-5 95-6 25- 5 65 5 95 6 25 5 60 5 90­-5 70 -6 — -6 30 -5 75 -6 05 -6 3­5 -5 75 -6 05 -6 35 -5 75 -6 05 -6 35 -5 70 font­nyi 8486 88 8486­88 848688 848688 8486 Ár vám­­mázsánként 5 75—5 85 6 10—6 15 5 80—5 60 6 15—6 20 5 80-5 90 6 15 -6 20 5 80 —5 90 6 15—6 20 5 75—5 85 6 10—6 15 Termény font­nyi Rozs ... Arca malátának , etetésra Zab ... Kukoricza Rab . . . Köles . . . Repcze káposztás hiúsági­­ gyártmány Dara . . . 0. király liszt 1. láng . . 2. láng . . 3. zsemle piaczi szokás font­nyi Ár­vá­k i­mázsánként: 78—79 3 45—3 50 78—79 2 45—2 85 68—70 2 3­5—2 45 66—68 44—48 2 25—2 35 44—48 84 —— 84 85 82 2 70—2 80 80 75— 75 3 85—3 3 ----------------3 2 90—3 4 15—4 1 90-3 90 1 5° , 80 -1 4. zsemleliszt . . . 12 80 5. tiszta „ ... 12 50 6. tészta „ ... 11 50 7. kenyér „ ... 10 40 6. kenyér...................8 50 9. korpa „ ...2 70 Értékpapír M.0 AdvaTartva Magyar vasúti kölcsön. M. jutalom kölcsön. M. földtehermentesités, M. földt. 1867 kisor. Bánáti földt. . . „ „ 1867 kisor Horváto földt. . . It­rdélyi „ • • Bordézsma vált k. . . Egys. államadoa. 5°/, P&P­­I n ezüst jan. I ” mn ^pr' '1866”kisors. 500 ftos. . . il860 n 100 ftos. . • 11864 „ 100 ftos. . . felsö magyar biztosító ts. 'Haza életbiztosító bank. .­­ Pannónia viszonbiztositó. Pesti biztositó . Hunnia „ iUnio » Nemzeti „ Pécsbarcsi vasút. Pesti közúti I. és H. k. „ , IV. kib. Buda „ i­­ Alföld fiumei v. Északkeleti n .Magyar-keleti „ Budai hegyi „ i Angol-magyar-b **.nk Bánáti ker. és iparb. Magyar ál­alános hítel. Franczia magyar­ bank . Magyar jelzálogbank . . Pozsonyi ker. bank . . n iparbank . . . Takarék és hitelegylet . Pesti népbank . . . .­­ Budai keresk. bank . .­­ Pesti „ n­a­gy iparbank . . . . ■Baranyai tak. és hitel. .­­Debreczeni ker. bank Temesv. ker. és jelz. b. Első erdélyi bank . . Szerb bank ideig, jegy . óbudai takarékpénztár. . 75 315 150 210 300 800 300 200 200 200 200 200 200 80 100 L. 8 Értékpapír cu. AdvaTartva Értékpapír 105 90 106 10Fer. és Józsefv. tak. p. 50 49 50 1­ 50 50 92 50 95 751Félegyházi tak...................— 1 1 79 50 80 Gödöllő „ . . . . 40— — —— — Terézv. iparbank . . . 30— — 1 3­00 1­­77 78 Pesti takarékpénztár . . 633500— — Budapesti fővár. takp. 100 162 163 1— — Terézvárosi takarékp. 50 46 49 25 75 75 50Kőbányai takarékp. . . 40 39 49 16 73 75 73 50Pest külv. tak..................... SO 27 75 28 59 25 59 71SSzen­drei „..................... 27 29 68 25 68 78 Újpesti takarékpénztár . 50 38 13 j£ 68 25 68 75 Árpád gőzmalom . 500 280 290 94 75 95 25 Aradi n 56­ t— _ 109 110 B rumféle r 500 200 210 124 125 Concordia n 50 485 495 755 760 Borsodmiskolczi „ 500— _ 99 101 Király „ 500 300 380 310 315 Lujza t. 160 128 130 253 257 Molnárok és pékek gőzm. 200 185 186 140 245 Szarvasi gőzmalom . 200— 275 278 Temesvári „ Oflo— — — Unió „ 500 270 290 164 166 Hengermalom . . . . 300 900 910 288 290 Victoria gőzmalom. . . 210 215 263 264 Első budap. M . • . 500 495 500 128 181 Budai gyártelep . . . . 100 70 71 170 171 Felsőmagy. gőzmalom . 200—­­ 156 50 157 50 Pannónia „ topo 555 560 82 83 Első magy. serfőzde . . 500 580 535 89 91 Király serfőzde . . . . 200 82 83 84 50 85 Hajó hitel I. kib. . . . 200— 122_ Sertéshizlaló.................... 206 225 230 67 87 25Athenaeum könyvny. . . 200 135 140 63 75 64 25 Deutsch-féle „ . . 50­— — — Pesti könyvnyomda . . Vegy és keményítő . . Első magy. gőzh. . . . 200— — 200 80 81­­ 45 46 Becskereki gőzhajó . .— 81 32 Első magy. hodógy. . . 200— 202 205 Flora szappangyár. . . 200— 655 660 Ganz vasöntöde . . . 335 345 405 410 Gschwindt-féle gyár . . 210 187 190 Kereskedelmi épület . . 200 445 455 \1_ Gyaratott fonál gyár . . 525 132 134­­ Első magy. bőrgyár . . 100 85 87_ Országos gőzhajózás . . 200 40 41 65 68 Magy. Lloyd gözh. . . . 200— — 76 78 Losonczi posztó . . . 05­9 Adva Tartva­­ és vegygyár . l­es gla ■‘Sl. 5Va% , járad . »log 5‘/10/o uk zálogl. •ti vaust . , k. mai. els . osztógyár Értékek. 200 660 800 200 200 200 200 100 200 140 200 500 600 106 200 200 200 200 6000 108 152 8 h­avi váltok igsburg 3 d. u. ft. . 195 94 88 & | i |?: 109 155 42 198 95- I 1­89 50­­ 39 89 25— — 1 82 5o 83 90 22 90 50 - ?— — — i 145 150 í 5 82 9 86 121 182 103 103 25 91 25 123 50 5 83 | mÜ| 1 sa | 18 103 50 103 75 ' 91 75 H 12l pari Nem hivatalos. radi keresk. bank. . Zugligeti nyárilak . . Építőanyag . . . . Üveg gyár . . . . Szálloda.................... pan parii Securitás.......................... 500 500 Nagyváradi ker. és ipar. Győri keres......................... Székesfehérvári keresk. Spiering-féle .... Sóskúti kőbánya . . Temesvári közúti . . 140 — 142 M. belga gépgyár . .­ géptégla . . Waggongyár . . Bécs-pesti aszály Bécsi tramway . Gyapjúmo80 . . Gyufagyár . . . Victoria ó-budai tégla 60 183 — 98 65 184 110

Next