A Hon, 1871. április (9. évfolyam, 76-100. szám)

1871-04-28 / 98. szám

vényszék és telekkönyv lévén, ki sem kell mennie szobájából az ügyvédnek, ott kénytele­nek az ügyes bajos emberek felkeresni s onnan zsarolják azokat. Önnek ezen nyilatkozatát, nem lehet egészen észrevétel és viszonzás nélkül hagyni, a­mennyi­ben ez által ön az ügyvédi állást olyannak tün­teti fel, a­milyet jóravaló ember becsülettel nem viselhet, az ügyvédeket pedig a vagyonbizton­ság oly ellenségeinek mutatja be, kiket mielőbb kiirtani a törvényhozás és kormány legfőbb kö­telessége volna. Ezen nyilatkozat sokat nyer fontosságban az által, hogy oly ügyvédtől származik, kinek hosz­szas gyakorlati pályáján elég alkalma volt, tisz­tába jönni magával az iránt, hogy lehet e az ügyvédnek zsarolás nélkül csupán becsületes ke­resményéből tisztességesen megélnie és vagyont szereznie vagy sem, és hogy az ügyvédi pálya szükségkép zsarolókká teszi-e azokat kiknek hivatása a jogtudományokban kevésbbé jártas közönségnek legfontosabb érdekeiben tanácscsal és segélylyel szolgálni. Sokat nyer fontosságban ezen nyilatkozat még az által is, hogy a törvény­hozó testület egy tagjától származik, ki a nyil­vánosság előtt ejtett szavaiért a közvélemény irányában felelőséggel tartozik s kinek tör­vényhozói állása meg nem engedi, hogy egy általa megvetésre méltónak kimondott testü­let tagja maradjon. Az ügyvédi kar lealacsonyitására már eddig is igen sok mondatott el a nyilvánosság előtt nagy részt alaptalanul, hanem önt illeti a dicső­ség, hogy ezt oly illetékesen és annyira kivétel nélkül tette, miszerint azokban, kik önnek hitelt adnak, semmi kétség sem maradhat fenn többé az iránt, hogy a zsarolástól tiszta egy ügyvéd sem maradhat, s hogy e szerint ezen életpályát egy becsületérzéssel bíró ember sem követheti. Önmagától támad tehát azon kérdés, hogy ha az ügyvédi foglalkozás általában oly becstelen, a­milyennek ön azt lefesti, miért folytatta ön azt egész addig, míg országgyűlési képviselővé meg nem választatott, s miért maradt az eszter­gomi főkáptalan ügyvéde egész mostanig? Ön­ként merül fel azon további kérdés, hogy ha az ügyvédek kivétel nélkül zsarolnak, ön saját va­gyonát szintén zsarolásból szerezte-e, avagy a káptalani ügyvédség olyan állás-e, a­mely az embert az ily bűntől megóvja és csupán a függet­len állású ügyvédek tekintendők-e a jogkereső felek zsarolóinak ? Öntől függ, hogy ezen kérdé­sekre választ adjon; én, ki önnek ügyvédi műkö­dését csak híréből ismerem, legkevésbbé sem kétkedem a fölött, hogy ez önre nézve kedvező­­leg fog kiütni, hanem nagy szolgálatot tenne ön vele azoknak, kik az ily kérdések felől tájékozva nincsenek és különösen az ifjúság azon részé­nek, mely az ügyvédi pályát benső hivatás­ér­zetből, a szép és igaz iránti lelkesültségből vá­lasztotta, és nagy elégtételt adna azon ügyvédek­nek, kik magukat önnek nyilatkozata által be­csületükben mélyen megsértve érzik. Azon számos kartársaim, kik súlyos törvény­kezési viszonyaink között a jogkereső közönség irányában kötelességeiket lelkiismeretesen telje­sítik, nem szorulnak védelmemre ; azokat pedig kik az ügyvéd névre magukat érdemetlenekké tették, védelmezni nem akarom. A józanul ítélő közönség tisztában van magának az ügyvédi karnak a társadalom irányábani érdemei felől, e részben valamit felhozni fölösleges munka és helytelen kétkedés volna. Eléggé tanúskodik a közönség méltánylata és azon tisztes állás, me­lyet az ügyvédek általában elfoglalnak arról, hogy az ön által használt jellemzés az ügyvédek legnagyobb részére nem alkalmazható, és remél­­tem, hogy ön is meg fogja engedni, miszerint nagyszámú kivételek vannak, kik közé bizo­nyára önmagát is sorolni fogja. Nem fojthatom el azért jogos felindulásomat önnek meggondo­latlanul tett nyilatkozata fölött, mely legéle­sebb árnyékát önre veti vissza, s melynek indokait önre nézve előnyösen megfejteni semmikép nem tudom, s nem fojthatom el fel­indulásomat a fölött, hogy ámbár más testület­nek is vannak érdemetlen tagjai, még sincs szokásban ezek miatt az egész testületet meg­vetésre méltónak jellemezni, hanem csu­pán az ügyvédi kar az, melyet egyesek bűnei miatt általában kárhoztatni szokás, sőt még an­nak némely tagjai sem tartják érdemesnek nyi­latkozataikban a becsülésre méltó kivételekről megemlékezni, épen azon tagjai, kiktől méltán várható, hogy az egész testületet önmagukról ítélik meg és saját öntudatukból tanulták meg azt becsülni. Ön azon lajtorját, melyen fölemelkedett hála­datlan megvetéssel taszította el magától; elfeled­te azonban, hogy azzal könnyen megsérthet má­sokat, és elfeledte, hogy még jöhet oly idő, mi­dőn önmaga is kénytelen lesz azt újra föltá­masztani s a felé arczc­al fordulva abba beleka­paszkodni. Én nem kívánom önnek, hogy ezen időt megérje, de csak akkor látná ön be egész valóságában, hogy mennyire igaztalan volt ön maga és kartársai irányában. Végül azon szemrehányásra, hogy az ügy­védek nem akarnak az alsóbíróságokhoz áttér­ni, csak kevés válaszom van. Ön eléggé tapasz­talhatta hatóság életünk feléledése óta, hogy az ügyvédek részéről a hivatalviselésre nem az akarat, hanem a lehetőség hiányzott, a­mennyi­ben a hivatalok elnyerésére megkívántató kel­lék nem az ügyvédi diploma, hanem a befolyá­sos családokkal való rokonság vagy pedig kor­tes szolgálat volt, melyekkel a szegény szárma­zású és önérzettel biró ügyvédek ritkán dics­e­­kedhettek. Reméljük azért mindketten, hogy ez meg fog változni s akkor nem lesz hiány jellem­mel és képességgel biró tisztviselőkben az alsó bíróságoknál. Burán János Esztergom kir. város tiszti főügyésze, tigris által megtámadt karaván“ műgonddal fes­tett kép, de az élet eleven mozgása és melege hiányzik belőle. „Az érdekelt barát“ csinos élet­kép: egy nőhöz, ki reggelijéhez készül, hízelegve simul cziczája. „A gyöngyvirág“-on szép szőke nőt látunk, a­mint fürtéi közé fehér virágot sza­kít a vízpartról, a­hol — tudtunkkal — nem igen terem gyöngyvirág. Nagyobb baj azonban a nőnek ülő helyzete, mely olyan mélyedés nél­küli, mintha az egész alak azonnal a vízbe for­dulna. Irinyi Sándortól a „Carthausi“ van ki­állítva, kinek ecsetje a fehér szerkelme, a kopo­nyacsont, asztalfa és könyvpapír közt csak szinben tesz különbséget, nem egyszersmind anyagban is, mert mind egyformán az érczlemez kemény merevségét mutatja. A Grosz Béla „Madonná“-ja inkább beteg és levert leány, mint ájtatos. Egy nő pedig: Ivanovics Katalin nagy történeti képet: „Mátyás király esküjét a Zsig­­mond templomban­ állította ki. Szép tőle, hogy nő létére ily nagy csoportozatba fogott,de maga a kép nem szép. Valami félénk korlátoltság lát­szik rajta. Az arczok nem mernek élni, a szivek dobogni, sőt még a ruhaszinek sem mernek szint vallani. Van még sok arczkép, tájkép, életkép, aqua­­rellek a Waldstein féle albumból, gyász szobrá­szati művek, (köztük Dunaiszkytól egy gyöngén sikerült mellszobor Reményitől), van az idősb Markónak egy régibb képe: aratók csoportja, (ez magán tulajdon), vannak Wagner bécsi épí­tésztől különféle tervrajzok, szóval a kiállítás elég tarka. A jövő hó közepén a Ligeti szép műveit németországi és bécsi festvényekkel fog­ják fölcserélni, miután ama hazai négy tájképet mielőbb be akarják helyezni az akadémiai ülés­terembe. Addig azonban van idő megnézni és bizonyára igen éredemes is megnézni. Ausztria. Közöltük volt a bécsi lapok véleményeit Ho­henwart előterjesztése fölött; kétszeresen köte­lességünk most a nemzetiségi lapok nyilatkoza­taival megismertetni olvasóinkat. A „Narodny Listy“ czímű cseh lap: „A rettenetes titok lelepleztetett“ föliratú czikkben foglalkozik Hohenwart alkotmány­javaslatával. Részünkről - írja — egy pillanatig sem kétked­tünk a fölött, hogy a cseh királyság önkormány­zata a Hohenwart ministérium előterjesztéséből nem fog megkövéredni. A már most ismert előterjesztéshez hasonló valami, az önkormányzat ügyét még ugyan nem érte sehol. Szeretnék tudni: Hohenwart gróf hol tanulmányozta az önkormányzat fejlődését és valódi kívánalmait. Ilyen önkormányzat elfogadására az állam­jogi ellenzéket a jelenlegi kormánynak épen úgy kellene majd kényszerítenie, mint kényszerítenie kellett azt az alkotmány elfogadására a prágai casinóból kikerült ministeriumnak. Az ered­mény kétségkívül ugyanaz leend. S így sze­rencsésen ismét ott vagyunk, a­hol 1867-ben voltunk. Részünkről a dolog egészen tisztán áll. Maradjunk a cseh államjogi ellenzék programmá­ja mellett, mely tudvalevőleg a bécsi parlament­ről semmit sem akar tudni. Ha a cseh ellenzék az államjogi kérdésekről valami határozatokat s­avaslatokat a bécsi parlament elé terjesztene, az által ez utóbbinak tételi jogosultságát ismerné el, s maga semmisítené meg a jogot, melynek elismerését és eldöntését a birodalmi tanácsra bizná. Hohenwart gróf tudja meg, hogy a cseh ki­rályság önkormányzati joga valami egészen más mint azon jog, hogy annak védői a cislai­­b­ániai parlamenttel levelezhessenek. A cseh államjog elismerését és keresztülvite­lét soha sem fogják a bécsi parlamentnél ke­resni. A „Narodny Listy“-n kívül más nemzetiségi lap véleménye Hohenwart előterjesztése fölött még nem fekszik előttünk. A régi „Presse“ ma szintén nyilatkozik a ministerelnök alkotmányjavaslata felől, s úgy látja, hogy Hohenwart előterjesztését a lehető legártatlanabb s legkevésbé feltűnő alakba ön­tötte, hogy ez által az aggodalmakat szétszórja. Ha elfogadja a reichsrath Hohenwart előterjesz­tését, úgy nem lesz képes majd az alkotmányt megóvni s az az ellen tett támadásoknak ellen­­állani. A „Tagblatt“ ma ismét a ministerelnök előterjesztéséről czikkez, s azon figyelemre méltó indítványt teszi, hogy ha a ministérium nem fog a visszalépésre hajlandóságot mutatni, a képvi­­selőház tagadja meg a delegátió-vá­­lasztásokat. Még mond valamit nevezett lap, mit említés nélkül nem hagyhatunk. „A magyarok — írja a „Tagblatt“ — ugyan nem okai helyzetünknek, de mint politikailag érett férfiak be fogják látni, hogy egy Hohenwart-ministérium ellen a leg­végsőig kell harczolni, s hogy ezen harcz nem csak a mi érdekünkben, hanem Magyarország érdekében is történik, mely szintén veszélyezte­tik, ha a fönálló alkotmány ellen haláldöféseket intéznek.“ Megemlíti ezután nevezett lap, hogy csak Andrássynak (megint Andrássy gr­­a deus ex machinal) köszönhető, hogy az előterjesztés olyan amilyen. Mi még eddig k­ép politikai érettségünknél fogva — nem láttuk be, hogy Hohenwart ellen a legvégsőig kellene harczolnunk. Még az első l­é­p­é­s : alkotmányjavaslat beterjesztése után is azt hisszük — wir können noch warten! * Bismarck leibjournálja is nyilatkozik a lajtán­­tuli viszonyok felől s úgy látja, hogy a zűrzava­rok megszüntetésének igyekezete azért szenve­dett eddig hajótörést, mert a minisztérium kezei nagyon meg voltak kötve. „Oly kormány — írja a „N. A. Z.“ — mely­nek kezei nincsenek megkötve különböző „libe­­rá­is“ intézményekkel, melynek nem kell ku­­darc­tól félnie, ha a nemzetiségi izgatások ellen a sajtóban juryre appellál, melynek nem kell alaptörvény-paragraphuso-k közt botorkálnia s félnie lépten-nyomon s az elbukástól, egy ily kor­mány valóban nem a kiegyezkedés csinálást tűz­né ki egyedüli czéljául. Egy ily kormány a neki törvény s alkotmány szerint rendelkezésére álló tekintélynél fogva általában egy közös jogálla­potot iparkodnék teremteni, s ez si­erülne is ne­ki. A „kiegyezkedések“ szükséglete ekkor egé­szen sajátságos esetekben állna csak elő, és két­ségkívül még ezen esetekben is czélhoz vezetne egy erőteljes kormány közvetítése. Ily vá­­lalkozásra­ azonban egy parlamentáris pártoktól folyton függésben tartott kormány­­ nem al­kalmas.“ Köszönjük Bismarck mr atyai gondoskodá­sát,de ha más receptet nem tud a lajthántali zűr­zavarok elhárítására, ilyennel bátran otthon ma­radhat. Reméljük, hogy a „közvetlen érdeklet­tek“ is igy gondolkodnak s hogy azok sem tűr­nék el a parlament mellőzését, mi a „N. A- Z.” czikkében leplezetten benn foglaltatik, ugyan , de kétségkívül A franczia polgárháború. Cl­u s­e r­e t tábornok a végrehajtó bizottság­nak ápril 22 én délután a következő jelentést tette: „Semmi nevezetes. A versaillesi csapatok Chatillonban erődítvényeket és Neuillyben tor­laszokat emelnek. A támadás St. Quenig és még azon túl is terjed. Az ellenség Suresnenél hidat állít.“ A déli erődök már több nap óta erősen lövöldö­zik a versaillesiak állásait, hogy őket az ostrom munkálatokban háborgassák, melyek már Meu­­don és Bellevue-ig terjednek. A tüzelő erődök: Bicetre, Montrouge, Vanves, Issy, Hantes-Brugé­res és Moulin-Sagnet. Minden arra mutat, hogy itt nevezetes dolgokra lehetünk elkészülve, bár a versaillesiak munkálatai igen lassan ha­ladnak. St. Quennél a harcz oly közel folyt a porosz állásaihoz, hogy a sarhadiak egyszer már a porosz előőrsökre is tüzeltek, szerencsére nem találtak és csakhamar észrevevén hibájukat, a versaillesiak parancsnoka bocsánatot kéretett a félreértésért. A köztársasági liga ismeretes tervére, miké­pen volna létrehozható Neuillyben a fegyverszü­net, Cluseret következőleg válaszolt: Egyetértésben a végrehajtó bizottsággal és tekintettel az emberség követelményeire, Neuilly­­ben fegyverszünetet engedek azon czélból, hogy az asszonyok, gyermekek, aggastyánok,egy szó­val a nem-harczolók, melyek Neuillyben vannak elzárolva, a charre ártatlan áldozatai, Párisba me­nekülhessenek. Dombrowski tábornok Bouvalet és Stupny polgárokkal egyetértésben Páris jo­gainak védelmére a szükséges intézkedéseket meg fogja tenni, hogy a fegyverszünet szigorú­an a status quo határai között maradjon. Mi­helyt Versaillesből válasz érkezene, meg fogom határozni a fegyverszünet napját és tartamát. A párisi hivatalos lap 23-ról a következő ka­tonai jelentésekkel tartja a közönséget: Montrouge erőd, apr. 22. Előőrseink tegnap este v­e­r­s a­i 1­1 e­s­­ bandák által megtámadtattak. A 138. zász­lóalj egy osztálya őket visszaverte. 1 halottunk és 6 sebesültünk volt; utóbbiak között van Ma­thieu parancsnok is, ki zászlóalja élén a legna­gyobb hősiességgel küzdött, kétségbevonhatlan bizonyítékát birjuk, hogy a versaillesi sereg rob­­banó puskagolyót használ. Az erőd parancsnoka Bezat. Issy és Vanves erődök, délután A versaillesiak nagy erőkkel megtámadnak, 10 golyószóró lövés elég volt elriasztásukra. Sem halottunk sem sebesültünk. A „Fr. Corr.“ 23-ról Írja: Az északi és keleti erődök a poroszok részé­­rőli elhagyatásáról Bismarck nyilatkozata után persze nem lehet szó. St.-Denisben tegnap né­­hány franczia zsandár volt látható, kik azonban csak rendőri őrésből mentek volt oda. St. Denis I. Páris újabb lövetése óta menedéke sok ingyen­élőnek, két leánynak és a főváros másféle söpre­dék népségének. Kivált ezek ellen van irányozva Kedem báró, St. Denis német parancsnoka azon rendelete, mely szerint minden idegen menekült, ki a városban nem bir állandó lakás­sal, 48 óra alatt elhagyni tartozik a várost Párisban egy bbottmány alakult egy lengyel légió toborzására. E comité a következő felhívást bocsátotta ki : Lengyel légió ! Toborzások lesz­nek holnap reggel 9 órától esti 4 óráig Rwe Pa­­tay 113. a lengyelnocial-democrata comité veze­tése alatt egy lengyel vadászzászlóalj szervezé­sére, mely teljes szervezése után azonnal a com­mune rendelkezése alá álland. A comité-delegált tagjai Nompareski, Turski, Wienacki, a commune gyűlése. A Commune 22-iki ülésében szóba jött,hogy miért lépett ki némely tag. Vermorel következőleg nyilatkozott: Pol­gárok ! Én azt hiszem, hogy a nyilvánosságnak önmagában van még moralitása. Megkaptuk Felix Pyat lemondását, de ez nem menti meg őt azon tények iránti felelősségtől, melyekben részt vett. Pyat közlönye a „Vengeur“ tegnap a leg­hevesebben ócsárolta több lap eltiltását; én szükségesnek tartom megállapítani, hogy a rend­szabályokat Felix Pyat polgár helyeselte és bi­zonyos mértékig ő volt a kezdeményező abban. Ezt tudni kell és kívánom, hogy megjegyzésem, miután a politikai morálra vonatkozik, a hiva­talos lapba kinyomassék. Regére polgár: E rendszabály kezdeménye­zése csak Rigaulttól eredt és tanúskodom, hogy Felix Pyatnak abban része nem volt. Vermorel: Felix Pyat Rigault előtt a végre­hajtó bizottmányban ehez hasonló indítványt tett. Vermorel és Regere közt heves szóváltás keletkezik, melynek elnök vet véget. Mortier.-Korábban azt határoztuk vala, hogy egy lemondást se f­o­ga­­tt­u­n­k e­l és nem látom be, hogy Felix Pyat polgár, ki jelen volt mikor a hírlap­írók elleni rendszabály hozatott, miért adta be ma lemondá­st? Babick:­Itt azt mondák, hogy a le­mondást árulásnak kell tekinteni. Több tag: Ez igaz. M o r t i e r: Az embernek nem szabad állo­mását elhagynia, ha az állomás veszélylyel és becsülettel van összekötve. Der eure: úgy hiszem hogy Regére polgár nem volt jelen mikor Pynt Felix a lapok elleni rendszabályt támogat, és ezért nem véd­heti, a­mi különös főleg akkor, mikor az egész gyűlés ellenkezőt mond. Clement: Felix Pynt mindig erőszakos rendszabályok mellett volt, ezért nem rovom meg. De különösnek tartom, hogy ő most min­ket nem csak a sajtóért támad meg, hanem a gyűlés tagjait ócsárolja. Mondom méltat­­lan,­hogy Félix Pyat az ügyet így hagyja cser­be. Önök sokkal kevésbé fontos dolgokért elfo­gatást rendeltek. Én határozottan követelem Felix Pyat elfogatását. A m­­­i­j­­­d igen nevetségesnek találom, hogy véleményadásaimnál, mindig elfogatásokról be­szélnek. Ledroit: Óhajtom, hogy Felix Pyat le­mondása tárgyában napirendre térjünk át, mert a gyűlés már kinyilatkoztató, hogy semminemű lemondást el nem fogad és ezért Pyat Felixet is visszautasítja. Agy­űlés tehát napirend- s nemzedék előtt. A színházak a szemérmetlenség­re tér át. Stoffel ezredes III. Napóleonnak tett jelentései a porosz hadseregről és népről. (Hetedik közlemény.) Francziaország gondtalansága, és ennek gyászos következményei. Hát Francziaország e válságos körülmények közt vetélkedik-e Poroszországgal vigyázatos­ságban ? Fájdalom — nem ! És mi még fájdal­masabb az, hogy senki sem tudná megmondani, mikor szakad vége ama gyászos elvakultságnak, mely Francziaországot meglepte. Mialatt iszony­tató háború előjelei mutatkoznak a láthatáron, s a kitörés óráját, várja, addig csak legelkesere­­dettebb ellenünk veszi észre e borzadalmas vész biztos közelgését. Lesi a harcz pillanatát, bár azt nem óhajtja, kész síkra szállani nemzetének összes férfierejével, a világ legfegyelmezettebb, legjobban szervezett, legkeményebb katonáinak egy teljes milliójával! És Francziaország­ban, hol mind e negyven milliónak meggyőződése kellene hogy legyen, mikép a háború elkerülhet jól cseppen a méreg a tudatlan és elpuhult tár­sadalom szerveibe, mely nem bir többé sem azon belátással, sem tetterővel, melyek szük­ségesek volnának arra, hogy jobb, jog és igazságra alapított intézményeket teremtenénk, intézményeket, melyek koránk szellemében fő­kép oda volnának irányozva, hogy műveltebbé, erkölcsösebbé tennék a társadalmat. De úgy a nemzet minden szép tulajdonságai lassan kint elhervadnak; a nemeslelkűség, a becsület, szel­lemünk varázsa és lelkünk lendülete el-elvész, és e nemes franczia faj nem­sokára már csak hibáiról lesz felismerhető! És ezalatt Franczia­ország észre nem veszi, hogy derekabb nem­zetek megelőzik őt a haladás versenyében, és hogy lassanként másodrangu nemzetté sülyed­­len sors, és csak az első alkalomra vár; hol minden más godolatnak háttérbe kellene szorul­nia, azon főgond elől hogyan menthető meg az állat.— Francziaországban alig akad egyik vagy másik, ki a helyzet tiszta képét bírja, s ki tu­­datá­ban van a veszélynek, melybe az minket sodorni kész. Annak, hogy én hazámat féltem, főoka épen azon feltűnő ellentétben rejlik, mely Poroszország éles látása és Francziaország elvakultsága közt mutatkozik. Nemzetek mint egyesek, fenyegető veszély elhárítására csak annak teljes tudatában képesek a szükséges rendkívüli előkészületeket megtenni. Ellenkező esetben tétlenek maradnak, s lesújtó csalatkozásoknak mennek elébe. Így azonban látjuk, hogy Poroszország min­den más tekintetet alárendel a háborús előké­születek életkérdésének, és hogy minden perez­ben kész a rendelkezésére álló óriási haderőkkel sorompóba állani, mig Francziaország mindin­kább elgyengíti, s biztonságával mit sem törődik Ily látványnyal szemben aztán lehetlen keserű panaszra nem fakadni azon átkozott tudatlanság és kárhozatos elvakultság ellen, mely elzárja előttünk annak belátását, mit Poroszország oly tisztán felismert: a háború végzetszerű elkerül­­etlenségét. Azon ellentét, melyet a két ország e tekintet­ben feltüntet, fájdalom, minden más viszonyaik­ban is feltalálható ; a kamarákban, a sajtóban, a két nemzet erkölcsi viseletében. A porosz kamarákban a pártok, bármint térjenek is el egymástól a belügyi poli­tika kérdéseiben, egyek azon gondolatban, hogy útját kell állani annak, a­mit ők a mi hamis dicsvágyunknak tulajdonítanak,a német ügyekbe való avatkozásunknak. Ha hazaszeretettől lán­golva, éles előrelátással feláldozzák a pártér­zelmeket a nemzet javának és egyképen támo­gatják és bátorítják a kormányt azon törekvésé­ben, hogy félelmes haderőt szervezzen, tekinté­lyes tengeri hatalmat teremtsen, és így a döntő pillanatban majdan készen állhasson Mit látunk ellenben Francziaország­ban ? Egy parlament­et, mely azzal di­csekszik, hogy az országot képviseli, s mely csakugyan változandóságával és könnyelműsé­gével, nem bánom, annak hű tükre, a­miről a mozgó nemzetőrségről szóló törvény tesz tanú­ságot, mely csupán csak a kamaráknak köszön­hető, valamint a ma megrögzött rövid látás,mely­lyel a Németország felől közeledő vészfelhőt ész­revenni nem akarja. Egy majoritást, mely majdnem kivétel nélkül középszerű egyéniségekből áll, egyénisé­gek kik nem birnak sem jellemmel, sem nemes lelkü­lettel, sem a dolgok azon ismeretével, mely törvényhozónál nélkülözhetlen. Egy ellenzéket, melyet hiú és dics vágyó ügyvédek uralnak, kik nem ismernek más haza­fiságot, mint kaján vádaskodásukat és kiszámí­tott boszuterveiket, kik képtelenségöket és te­hetlenségöket szónoklati szátyárkodással igyek­sz­enek elpalástolni, s ezt mind oly álarcz alatt mintha az ország érdekeit csakis egyedül ők hor­doznák szí­vökön, ők, kik olcsó népszerűség haj­hászásában a kormányt minden katona, minden krajczár miatt számon veszik, kiket csak meg­vetni lehetne, ha felfogni képesek volnának,mily bűnös eljárást követnek, midőn Francziaországot még inkább meggyengiteni segítik, mi annyit tesz, mint azt legfélelmesebb ellenségének el­árulni ? Az e fajta emberekre ráillik ama szó: „Újkori Tersitesek ők, marok nyelveléssel, de gyöngék szívben és karban, inkább fecsegésre, mint harczra termettek.“ Ugyanezen ellentéttel találkozunk a két szág sajtójában. Mig a porosz sajtó semmit sem mulaszt el, hogy Francziaország ellen irigykedést és gyűlö­letet keltsön; mig eszköz dolgában vissza nem riad még a gyalázás és rágalom elöl sem, ha­nem mindig egyértelmű, valahányszor a közön­ség franczia-ellenes szenvedélyeit kell szítani, mi végre országunkat mint Németország egye­düli kiengesztelhetlen ellenségét mutatja be; míg a sajtó teljes nagy tekintélyével a kormányt azon intézkedések keresztülvitelében támogatja, melyekkel az minden eshetőségek ellen biztos­ságot teremteni fáradoz, s mit látunk addig Francziaországban ? Ott a sajtó, melynek szervei nagyobbrészt nem is sejtik a helyzet veszedelmes voltát, szür­­telenül azon van, hogy az ország alapintézmé­nyeit megingassa. A napi­lapok terjesztik a had­seregben a fegyelmetlenséget és demorálisaitót, és azt sem tartották méltóságok alatt, hogy a létszám lejebb szállítását, sőt a lefegyverzést követeljék, a­helyett, hogy Francziaországot fel­hívnák, szedje össze minden erejét, minden ha­talmát és nézzen egyetértve a harcz elé, mely tán közel van, és mindenesetre rettenetes lesz. Ha végre a két ország erkölcsi álla­m­­­á­t nézzük, el kell ismernünk, hogy az a messze látó, óvakodó és feladatának oly tiszta tudatában élő porosz nép — egyszersmind Euró­pa legtanultabb és legfegyelmezettebb népe; hogy életerős, tettvágyó és hazafias, s érzéki gyönyör által még el nem puhult, és hogy he meggyőződését s a tiszteletreméltó tiszteletét megőrizni tudta. Mily sajgó ellentét! Francziaország mindent kinevet, és a legszentebb dolgok ott már nem számolhatnak tiszteletre. Az erény, a család, a hazaszeretet, a becsület, a vallás már csak gúny tárgyal figuráinak a könnyelmű és kétkedő r­ég fejlettség iskoláivá fajultak. Minden oldal­ különfélék. — Egy ifjú élet tragikuma. Az ifjabb irói nemzedék tagjai közül nem egy fog visszaemlékezni egy régi tanulótársra, kit gyö­nyörű észtehetséggel, minden szépért és neme­sért lángoló lélekkel­­,­nemes tiszta szívvel áldott meg az ég, s ki mindezek daczára mégis arra lett kárhoztatva, hogy a legszomorubb vége le­gyen. Az ifjú, a­kiről itt szó van, Miskolczon kez­­dé a gymnasiális tantárgyakat s lánglelkével és szorgalmával annyira meg tudta nyerni tanárai szeretetét, hogy minden módon elősegítik a sze­gény fiút, a­kinek vagyontalan öreg anyján kívül senkije se volt,a­ki támasza legyen.Melyik volt a másik támasza? nehéz megmondani. A fiatal ember kivált iskolai irálygyakorlataival tűnt fel s Lévai József, akkor az irodalom tanára Mis­kolczon, buzdította, hogy haladjon a megkezdett után. Később Debreczenbe ment a theologiára. Itt több munkája jelent meg az „Önképző kör“ által kiadott „Koszomban“, melyekből egyet „A művészet szózatát“, mint rendkívül figyelmet ger­jesztő s szerző iránt nagy reményekre jogosító művet Arany is átvett mutatványul,az akkor álta­la szerkesztett „Koszorúba“. Egyszer az a hir ter­jedt el, hogy a kihez annyi szép reményt kötöt­tünk, egy a diákok közt annyira szokásos korcs­mai összeszólalkozás alkalmával kést szúrt egy társába, ki erre menten meghalt. A fiút börtönre ítélték emberölésért. íme a szenvedély egy ellen­­őrzetlen pillanatban mily könnyű szerrel dönti romba egy egész emberélet múltját, jövőjét. A szerencsétlen gyilkost elfeledte a világ. De volt egy barátja, a­ki nem feledkezett meg róla, a­ki nem tudott végleg palctát törni az „ember“ fe­lett, azért mit beszámíthatlan állapotban, bor­tól és indulattól felhevülve, nem is ölési szán­dékkal a „gyermek“ elkövetett. Miért vesz­­szen el egy egész élet egy ballépés miatt? Nem lehetséges e, hogy az elkövetett tett­ért sokkal súlyosabban büntette őt meg sa­ját lelke, mint a törvény szigora? S nem igazságtalan e a társadalom, mely kizárja kebe­léből , nem engedi többé becsületes emberré lenni, a­ki egyszer vétkezett ? — Az elitéltnek e barátja a fogságidő lejárta felé levelet írt a sze­rencsétlennek, hogy ha a börtönből kikerül, jöj­jön Pestre, majd itt állást szerez neki, mely után becsülettel megélhet, senki se fogja szemére hányni a múltat, a­hol legtöbb az ember, ott legnagyobb a magány. Az elitélt Pestre jött s csakugyan kapott is állást az óbudai koronaura­dalomnál mint gyakornok. De mosolyogni, vidor­­nak nem látta őt senki többé, viselte a foltot lelkén s mindenkinek szeméből akarta kiolvasni, vájjon nem tudja-e múltját? Kerülte az embere­ket. Tegnapelőtt a következő újdonságot olvastuk a lapokban : Hétfőn este 8 órakor egy fiatal em­ber veti magát a lánczhidról a Dunába, hol a habok közt eltűnt. A lánczhidon egy könyvet hagyott hátra, czíme „A bíboros hölgy“. — Ma ez újdonságot a következőkkel bővítik meg . Az a fiatal­ember Zsutay János, az óbudai ko­­ronauradalomanál gyakornok volt. Harmincö? éves volt. Öngyilkosságának oka nem In­at­­­k .. .“ A menyétről mondják, hogy ha egy mocskot nem tud lemosni magáról, belehal. Az emberek közt is vannak ilyenek. Rablási kísérlet. Hétfőre vir­radóra Félegyházán az ottani takarékpénztár hivatalos helyiségében az egyik terem plafond­­ját betörve találták, s ezenkívül találtak jeleket, mik arra mutattak,hogy az elmúlt éjjel hívatlan vendégek jártak benn.­­ Bővebb vizsgálat után kitűnt, hogy a gázok a takaréktári épülettel összekapcsolt vendéglő padlásán a közfalat át­törve jutottak a takaréktári hivatal padlására s annak erős boltívét áttörve hatottak be a hivatal helyiségébe. Azonban re­­ntedta távoztak el, vagy azért, mert a szomszéd pénztárszoba aj­t­á­ját zárva találták, vagy — föltéve, hogy a hi­vatalszolgával egyetértve ide is bemehettek —■ mert a Wertheim-szekrénynyel nem tudtak el­bánni. A vizsgálat folyik. Érdekes színi verseny, fog közelebbről Londonban történni. Penington a Standard színház jeles jellem ábrázolójának ba­rátai ugyanis 1000 font sterling fogadást ajánlot­tak fel arra, hogy a shakespearei jellemeknek ez idő szerint ő a legkitűnőbb személyesítője. Egy ismeretlen elfogadta a felhívást. A 2000 font sterling már le van téve, s a verseny London legnagyobb színpadán fog megtartatni. — Ná­lunk is volt már egy ily kihívási eset, több évvel ezelőtt, írja az „Omnibus“, a midőn Mol­nár hívta volt ki Felekyt egy szál szerepre.A do­log azonban csak a kihívásnál maradt, — s a fogadási tétel is kevesebb volt valmivel 1 2000 font ste­lingnél. — A Szerencs­e-h­erék. Csaby Sán­dor győri származású fiatal ember igyekezetén kívül nem birt más földi javakkal, s gyalog jár­ta meg Páriát s ottani két évi kézi munkája árán Londont, s néhány hava bár ismerettel gazda­gon, de egyébként ép oly szegényen jött haza, mint távozott. S.eczkeadásból tartá fön magát, míg aztán pár nap előtt fölvirított neki is a vélet­len ritka szerencséje. Huszonötezer ftot nyert egyik bécsi kölcsön sorshúzásán. Ötszáz ft elő­leget kapott egyik idevaló bankháztól, s ma in­dult Bécsbe a pénzért.­­ Azon rablók, kik e hó 18-án Bouis József izraelitát Hugyajon kirabolták, s tőle 2500 ft készpénzt, egy háromá­s ezüst gyertya­tartót, s egy ezüst jeruzsálemi tornyot, s érték­papírokat elvittek, a debreczeni csendbiztos Megyaszay Samu értesítése szerint N.-Iványon elfogattak, s Tisza-Füredre kísértettek. — A jótékony bazár árushölgyei­nek névsora. Sütemények páholya: czégtu­­lajdonosnő Ádám Károlyné, társnő gr. Károlyi Pistáné, segédkező kisasszony gr. Wenckheim Krisztina. Diszmó-áruk páholya: czégtulajdonos úr­

Next