A Hon, 1871. április (9. évfolyam, 76-100. szám)
1871-04-28 / 98. szám
vényszék és telekkönyv lévén, ki sem kell mennie szobájából az ügyvédnek, ott kénytelenek az ügyes bajos emberek felkeresni s onnan zsarolják azokat. Önnek ezen nyilatkozatát, nem lehet egészen észrevétel és viszonzás nélkül hagyni, amennyiben ez által ön az ügyvédi állást olyannak tünteti fel, amilyet jóravaló ember becsülettel nem viselhet, az ügyvédeket pedig a vagyonbiztonság oly ellenségeinek mutatja be, kiket mielőbb kiirtani a törvényhozás és kormány legfőbb kötelessége volna. Ezen nyilatkozat sokat nyer fontosságban az által, hogy oly ügyvédtől származik, kinek hoszszas gyakorlati pályáján elég alkalma volt, tisztába jönni magával az iránt, hogy lehet e az ügyvédnek zsarolás nélkül csupán becsületes keresményéből tisztességesen megélnie és vagyont szereznie vagy sem, és hogy az ügyvédi pálya szükségkép zsarolókká teszi-e azokat kiknek hivatása a jogtudományokban kevésbbé jártas közönségnek legfontosabb érdekeiben tanácscsal és segélylyel szolgálni. Sokat nyer fontosságban ezen nyilatkozat még az által is, hogy a törvényhozó testület egy tagjától származik, ki a nyilvánosság előtt ejtett szavaiért a közvélemény irányában felelőséggel tartozik s kinek törvényhozói állása meg nem engedi, hogy egy általa megvetésre méltónak kimondott testület tagja maradjon. Az ügyvédi kar lealacsonyitására már eddig is igen sok mondatott el a nyilvánosság előtt nagy részt alaptalanul, hanem önt illeti a dicsőség, hogy ezt oly illetékesen és annyira kivétel nélkül tette, miszerint azokban, kik önnek hitelt adnak, semmi kétség sem maradhat fenn többé az iránt, hogy a zsarolástól tiszta egy ügyvéd sem maradhat, s hogy e szerint ezen életpályát egy becsületérzéssel bíró ember sem követheti. Önmagától támad tehát azon kérdés, hogy ha az ügyvédi foglalkozás általában oly becstelen, amilyennek ön azt lefesti, miért folytatta ön azt egész addig, míg országgyűlési képviselővé meg nem választatott, s miért maradt az esztergomi főkáptalan ügyvéde egész mostanig? Önként merül fel azon további kérdés, hogy ha az ügyvédek kivétel nélkül zsarolnak, ön saját vagyonát szintén zsarolásból szerezte-e, avagy a káptalani ügyvédség olyan állás-e, amely az embert az ily bűntől megóvja és csupán a független állású ügyvédek tekintendők-e a jogkereső felek zsarolóinak ? Öntől függ, hogy ezen kérdésekre választ adjon; én, ki önnek ügyvédi működését csak híréből ismerem, legkevésbbé sem kétkedem a fölött, hogy ez önre nézve kedvezőleg fog kiütni, hanem nagy szolgálatot tenne ön vele azoknak, kik az ily kérdések felől tájékozva nincsenek és különösen az ifjúság azon részének, mely az ügyvédi pályát benső hivatásérzetből, a szép és igaz iránti lelkesültségből választotta, és nagy elégtételt adna azon ügyvédeknek, kik magukat önnek nyilatkozata által becsületükben mélyen megsértve érzik. Azon számos kartársaim, kik súlyos törvénykezési viszonyaink között a jogkereső közönség irányában kötelességeiket lelkiismeretesen teljesítik, nem szorulnak védelmemre ; azokat pedig kik az ügyvéd névre magukat érdemetlenekké tették, védelmezni nem akarom. A józanul ítélő közönség tisztában van magának az ügyvédi karnak a társadalom irányábani érdemei felől, e részben valamit felhozni fölösleges munka és helytelen kétkedés volna. Eléggé tanúskodik a közönség méltánylata és azon tisztes állás, melyet az ügyvédek általában elfoglalnak arról, hogy az ön által használt jellemzés az ügyvédek legnagyobb részére nem alkalmazható, és reméltem, hogy ön is meg fogja engedni, miszerint nagyszámú kivételek vannak, kik közé bizonyára önmagát is sorolni fogja. Nem fojthatom el azért jogos felindulásomat önnek meggondolatlanul tett nyilatkozata fölött, mely legélesebb árnyékát önre veti vissza, s melynek indokait önre nézve előnyösen megfejteni semmikép nem tudom, s nem fojthatom el felindulásomat a fölött, hogy ámbár más testületnek is vannak érdemetlen tagjai, még sincs szokásban ezek miatt az egész testületet megvetésre méltónak jellemezni, hanem csupán az ügyvédi kar az, melyet egyesek bűnei miatt általában kárhoztatni szokás, sőt még annak némely tagjai sem tartják érdemesnek nyilatkozataikban a becsülésre méltó kivételekről megemlékezni, épen azon tagjai, kiktől méltán várható, hogy az egész testületet önmagukról ítélik meg és saját öntudatukból tanulták meg azt becsülni. Ön azon lajtorját, melyen fölemelkedett háladatlan megvetéssel taszította el magától; elfeledte azonban, hogy azzal könnyen megsérthet másokat, és elfeledte, hogy még jöhet oly idő, midőn önmaga is kénytelen lesz azt újra föltámasztani s a felé arczcal fordulva abba belekapaszkodni. Én nem kívánom önnek, hogy ezen időt megérje, de csak akkor látná ön be egész valóságában, hogy mennyire igaztalan volt ön maga és kartársai irányában. Végül azon szemrehányásra, hogy az ügyvédek nem akarnak az alsóbíróságokhoz áttérni, csak kevés válaszom van. Ön eléggé tapasztalhatta hatóság életünk feléledése óta, hogy az ügyvédek részéről a hivatalviselésre nem az akarat, hanem a lehetőség hiányzott, amennyiben a hivatalok elnyerésére megkívántató kellék nem az ügyvédi diploma, hanem a befolyásos családokkal való rokonság vagy pedig kortes szolgálat volt, melyekkel a szegény származású és önérzettel biró ügyvédek ritkán dicsekedhettek. Reméljük azért mindketten, hogy ez meg fog változni s akkor nem lesz hiány jellemmel és képességgel biró tisztviselőkben az alsó bíróságoknál. Burán János Esztergom kir. város tiszti főügyésze, tigris által megtámadt karaván“ műgonddal festett kép, de az élet eleven mozgása és melege hiányzik belőle. „Az érdekelt barát“ csinos életkép: egy nőhöz, ki reggelijéhez készül, hízelegve simul cziczája. „A gyöngyvirág“-on szép szőke nőt látunk, amint fürtéi közé fehér virágot szakít a vízpartról, ahol — tudtunkkal — nem igen terem gyöngyvirág. Nagyobb baj azonban a nőnek ülő helyzete, mely olyan mélyedés nélküli, mintha az egész alak azonnal a vízbe fordulna. Irinyi Sándortól a „Carthausi“ van kiállítva, kinek ecsetje a fehér szerkelme, a koponyacsont, asztalfa és könyvpapír közt csak szinben tesz különbséget, nem egyszersmind anyagban is, mert mind egyformán az érczlemez kemény merevségét mutatja. A Grosz Béla „Madonná“-ja inkább beteg és levert leány, mint ájtatos. Egy nő pedig: Ivanovics Katalin nagy történeti képet: „Mátyás király esküjét a Zsigmond templomban állította ki. Szép tőle, hogy nő létére ily nagy csoportozatba fogott,de maga a kép nem szép. Valami félénk korlátoltság látszik rajta. Az arczok nem mernek élni, a szivek dobogni, sőt még a ruhaszinek sem mernek szint vallani. Van még sok arczkép, tájkép, életkép, aquarellek a Waldstein féle albumból, gyász szobrászati művek, (köztük Dunaiszkytól egy gyöngén sikerült mellszobor Reményitől), van az idősb Markónak egy régibb képe: aratók csoportja, (ez magán tulajdon), vannak Wagner bécsi építésztől különféle tervrajzok, szóval a kiállítás elég tarka. A jövő hó közepén a Ligeti szép műveit németországi és bécsi festvényekkel fogják fölcserélni, miután ama hazai négy tájképet mielőbb be akarják helyezni az akadémiai ülésterembe. Addig azonban van idő megnézni és bizonyára igen éredemes is megnézni. Ausztria. Közöltük volt a bécsi lapok véleményeit Hohenwart előterjesztése fölött; kétszeresen kötelességünk most a nemzetiségi lapok nyilatkozataival megismertetni olvasóinkat. A „Narodny Listy“ czímű cseh lap: „A rettenetes titok lelepleztetett“ föliratú czikkben foglalkozik Hohenwart alkotmányjavaslatával. Részünkről - írja — egy pillanatig sem kétkedtünk a fölött, hogy a cseh királyság önkormányzata a Hohenwart ministérium előterjesztéséből nem fog megkövéredni. A már most ismert előterjesztéshez hasonló valami, az önkormányzat ügyét még ugyan nem érte sehol. Szeretnék tudni: Hohenwart gróf hol tanulmányozta az önkormányzat fejlődését és valódi kívánalmait. Ilyen önkormányzat elfogadására az államjogi ellenzéket a jelenlegi kormánynak épen úgy kellene majd kényszerítenie, mint kényszerítenie kellett azt az alkotmány elfogadására a prágai casinóból kikerült ministeriumnak. Az eredmény kétségkívül ugyanaz leend. S így szerencsésen ismét ott vagyunk, ahol 1867-ben voltunk. Részünkről a dolog egészen tisztán áll. Maradjunk a cseh államjogi ellenzék programmája mellett, mely tudvalevőleg a bécsi parlamentről semmit sem akar tudni. Ha a cseh ellenzék az államjogi kérdésekről valami határozatokat savaslatokat a bécsi parlament elé terjesztene, az által ez utóbbinak tételi jogosultságát ismerné el, s maga semmisítené meg a jogot, melynek elismerését és eldöntését a birodalmi tanácsra bizná. Hohenwart gróf tudja meg, hogy a cseh királyság önkormányzati joga valami egészen más mint azon jog, hogy annak védői a cislaibániai parlamenttel levelezhessenek. A cseh államjog elismerését és keresztülvitelét soha sem fogják a bécsi parlamentnél keresni. A „Narodny Listy“-n kívül más nemzetiségi lap véleménye Hohenwart előterjesztése fölött még nem fekszik előttünk. A régi „Presse“ ma szintén nyilatkozik a ministerelnök alkotmányjavaslata felől, s úgy látja, hogy Hohenwart előterjesztését a lehető legártatlanabb s legkevésbé feltűnő alakba öntötte, hogy ez által az aggodalmakat szétszórja. Ha elfogadja a reichsrath Hohenwart előterjesztését, úgy nem lesz képes majd az alkotmányt megóvni s az az ellen tett támadásoknak ellenállani. A „Tagblatt“ ma ismét a ministerelnök előterjesztéséről czikkez, s azon figyelemre méltó indítványt teszi, hogy ha a ministérium nem fog a visszalépésre hajlandóságot mutatni, a képviselőház tagadja meg a delegátió-választásokat. Még mond valamit nevezett lap, mit említés nélkül nem hagyhatunk. „A magyarok — írja a „Tagblatt“ — ugyan nem okai helyzetünknek, de mint politikailag érett férfiak be fogják látni, hogy egy Hohenwart-ministérium ellen a legvégsőig kell harczolni, s hogy ezen harcz nem csak a mi érdekünkben, hanem Magyarország érdekében is történik, mely szintén veszélyeztetik, ha a fönálló alkotmány ellen haláldöféseket intéznek.“ Megemlíti ezután nevezett lap, hogy csak Andrássynak (megint Andrássy gra deus ex machinal) köszönhető, hogy az előterjesztés olyan amilyen. Mi még eddig kép politikai érettségünknél fogva — nem láttuk be, hogy Hohenwart ellen a legvégsőig kellene harczolnunk. Még az első lépés : alkotmányjavaslat beterjesztése után is azt hisszük — wir können noch warten! * Bismarck leibjournálja is nyilatkozik a lajtántuli viszonyok felől s úgy látja, hogy a zűrzavarok megszüntetésének igyekezete azért szenvedett eddig hajótörést, mert a minisztérium kezei nagyon meg voltak kötve. „Oly kormány — írja a „N. A. Z.“ — melynek kezei nincsenek megkötve különböző „liberáis“ intézményekkel, melynek nem kell kudarctól félnie, ha a nemzetiségi izgatások ellen a sajtóban juryre appellál, melynek nem kell alaptörvény-paragraphuso-k közt botorkálnia s félnie lépten-nyomon s az elbukástól, egy ily kormány valóban nem a kiegyezkedés csinálást tűzné ki egyedüli czéljául. Egy ily kormány a neki törvény s alkotmány szerint rendelkezésére álló tekintélynél fogva általában egy közös jogállapotot iparkodnék teremteni, s ez sierülne is neki. A „kiegyezkedések“ szükséglete ekkor egészen sajátságos esetekben állna csak elő, és kétségkívül még ezen esetekben is czélhoz vezetne egy erőteljes kormány közvetítése. Ily válalkozásra azonban egy parlamentáris pártoktól folyton függésben tartott kormány nem alkalmas.“ Köszönjük Bismarck mr atyai gondoskodását,de ha más receptet nem tud a lajthántali zűrzavarok elhárítására, ilyennel bátran otthon maradhat. Reméljük, hogy a „közvetlen érdeklettek“ is igy gondolkodnak s hogy azok sem tűrnék el a parlament mellőzését, mi a „N. A- Z.” czikkében leplezetten benn foglaltatik, ugyan , de kétségkívül A franczia polgárháború. Clu se re t tábornok a végrehajtó bizottságnak ápril 22 én délután a következő jelentést tette: „Semmi nevezetes. A versaillesi csapatok Chatillonban erődítvényeket és Neuillyben torlaszokat emelnek. A támadás St. Quenig és még azon túl is terjed. Az ellenség Suresnenél hidat állít.“ A déli erődök már több nap óta erősen lövöldözik a versaillesiak állásait, hogy őket az ostrom munkálatokban háborgassák, melyek már Meudon és Bellevue-ig terjednek. A tüzelő erődök: Bicetre, Montrouge, Vanves, Issy, Hantes-Brugéres és Moulin-Sagnet. Minden arra mutat, hogy itt nevezetes dolgokra lehetünk elkészülve, bár a versaillesiak munkálatai igen lassan haladnak. St. Quennél a harcz oly közel folyt a porosz állásaihoz, hogy a sarhadiak egyszer már a porosz előőrsökre is tüzeltek, szerencsére nem találtak és csakhamar észrevevén hibájukat, a versaillesiak parancsnoka bocsánatot kéretett a félreértésért. A köztársasági liga ismeretes tervére, miképen volna létrehozható Neuillyben a fegyverszünet, Cluseret következőleg válaszolt: Egyetértésben a végrehajtó bizottsággal és tekintettel az emberség követelményeire, Neuillyben fegyverszünetet engedek azon czélból, hogy az asszonyok, gyermekek, aggastyánok,egy szóval a nem-harczolók, melyek Neuillyben vannak elzárolva, a charre ártatlan áldozatai, Párisba menekülhessenek. Dombrowski tábornok Bouvalet és Stupny polgárokkal egyetértésben Páris jogainak védelmére a szükséges intézkedéseket meg fogja tenni, hogy a fegyverszünet szigorúan a status quo határai között maradjon. Mihelyt Versaillesből válasz érkezene, meg fogom határozni a fegyverszünet napját és tartamát. A párisi hivatalos lap 23-ról a következő katonai jelentésekkel tartja a közönséget: Montrouge erőd, apr. 22. Előőrseink tegnap este vers ai 11 es bandák által megtámadtattak. A 138. zászlóalj egy osztálya őket visszaverte. 1 halottunk és 6 sebesültünk volt; utóbbiak között van Mathieu parancsnok is, ki zászlóalja élén a legnagyobb hősiességgel küzdött, kétségbevonhatlan bizonyítékát birjuk, hogy a versaillesi sereg robbanó puskagolyót használ. Az erőd parancsnoka Bezat. Issy és Vanves erődök, délután A versaillesiak nagy erőkkel megtámadnak, 10 golyószóró lövés elég volt elriasztásukra. Sem halottunk sem sebesültünk. A „Fr. Corr.“ 23-ról Írja: Az északi és keleti erődök a poroszok részérőli elhagyatásáról Bismarck nyilatkozata után persze nem lehet szó. St.-Denisben tegnap néhány franczia zsandár volt látható, kik azonban csak rendőri őrésből mentek volt oda. St. Denis I. Páris újabb lövetése óta menedéke sok ingyenélőnek, két leánynak és a főváros másféle söpredék népségének. Kivált ezek ellen van irányozva Kedem báró, St. Denis német parancsnoka azon rendelete, mely szerint minden idegen menekült, ki a városban nem bir állandó lakással, 48 óra alatt elhagyni tartozik a várost Párisban egy bbottmány alakult egy lengyel légió toborzására. E comité a következő felhívást bocsátotta ki : Lengyel légió ! Toborzások lesznek holnap reggel 9 órától esti 4 óráig Rwe Patay 113. a lengyelnocial-democrata comité vezetése alatt egy lengyel vadászzászlóalj szervezésére, mely teljes szervezése után azonnal a commune rendelkezése alá álland. A comité-delegált tagjai Nompareski, Turski, Wienacki, a commune gyűlése. A Commune 22-iki ülésében szóba jött,hogy miért lépett ki némely tag. Vermorel következőleg nyilatkozott: Polgárok ! Én azt hiszem, hogy a nyilvánosságnak önmagában van még moralitása. Megkaptuk Felix Pyat lemondását, de ez nem menti meg őt azon tények iránti felelősségtől, melyekben részt vett. Pyat közlönye a „Vengeur“ tegnap a leghevesebben ócsárolta több lap eltiltását; én szükségesnek tartom megállapítani, hogy a rendszabályokat Felix Pyat polgár helyeselte és bizonyos mértékig ő volt a kezdeményező abban. Ezt tudni kell és kívánom, hogy megjegyzésem, miután a politikai morálra vonatkozik, a hivatalos lapba kinyomassék. Regére polgár: E rendszabály kezdeményezése csak Rigaulttól eredt és tanúskodom, hogy Felix Pyatnak abban része nem volt. Vermorel: Felix Pyat Rigault előtt a végrehajtó bizottmányban ehez hasonló indítványt tett. Vermorel és Regere közt heves szóváltás keletkezik, melynek elnök vet véget. Mortier.-Korábban azt határoztuk vala, hogy egy lemondást se fogattunk el és nem látom be, hogy Felix Pyat polgár, ki jelen volt mikor a hírlapírók elleni rendszabály hozatott, miért adta be ma lemondást? Babick:Itt azt mondák, hogy a lemondást árulásnak kell tekinteni. Több tag: Ez igaz. M o r t i e r: Az embernek nem szabad állomását elhagynia, ha az állomás veszélylyel és becsülettel van összekötve. Der eure: úgy hiszem hogy Regére polgár nem volt jelen mikor Pynt Felix a lapok elleni rendszabályt támogat, és ezért nem védheti, ami különös főleg akkor, mikor az egész gyűlés ellenkezőt mond. Clement: Felix Pynt mindig erőszakos rendszabályok mellett volt, ezért nem rovom meg. De különösnek tartom, hogy ő most minket nem csak a sajtóért támad meg, hanem a gyűlés tagjait ócsárolja. Mondom méltatlan,hogy Félix Pyat az ügyet így hagyja cserbe. Önök sokkal kevésbé fontos dolgokért elfogatást rendeltek. Én határozottan követelem Felix Pyat elfogatását. A mijd igen nevetségesnek találom, hogy véleményadásaimnál, mindig elfogatásokról beszélnek. Ledroit: Óhajtom, hogy Felix Pyat lemondása tárgyában napirendre térjünk át, mert a gyűlés már kinyilatkoztató, hogy semminemű lemondást el nem fogad és ezért Pyat Felixet is visszautasítja. Agyűlés tehát napirend- s nemzedék előtt. A színházak a szemérmetlenségre tér át. Stoffel ezredes III. Napóleonnak tett jelentései a porosz hadseregről és népről. (Hetedik közlemény.) Francziaország gondtalansága, és ennek gyászos következményei. Hát Francziaország e válságos körülmények közt vetélkedik-e Poroszországgal vigyázatosságban ? Fájdalom — nem ! És mi még fájdalmasabb az, hogy senki sem tudná megmondani, mikor szakad vége ama gyászos elvakultságnak, mely Francziaországot meglepte. Mialatt iszonytató háború előjelei mutatkoznak a láthatáron, s a kitörés óráját, várja, addig csak legelkeseredettebb ellenünk veszi észre e borzadalmas vész biztos közelgését. Lesi a harcz pillanatát, bár azt nem óhajtja, kész síkra szállani nemzetének összes férfierejével, a világ legfegyelmezettebb, legjobban szervezett, legkeményebb katonáinak egy teljes milliójával! És Francziaországban, hol mind e negyven milliónak meggyőződése kellene hogy legyen, mikép a háború elkerülhet jól cseppen a méreg a tudatlan és elpuhult társadalom szerveibe, mely nem bir többé sem azon belátással, sem tetterővel, melyek szükségesek volnának arra, hogy jobb, jog és igazságra alapított intézményeket teremtenénk, intézményeket, melyek koránk szellemében főkép oda volnának irányozva, hogy műveltebbé, erkölcsösebbé tennék a társadalmat. De úgy a nemzet minden szép tulajdonságai lassan kint elhervadnak; a nemeslelkűség, a becsület, szellemünk varázsa és lelkünk lendülete el-elvész, és e nemes franczia faj nemsokára már csak hibáiról lesz felismerhető! És ezalatt Francziaország észre nem veszi, hogy derekabb nemzetek megelőzik őt a haladás versenyében, és hogy lassanként másodrangu nemzetté sülyedlen sors, és csak az első alkalomra vár; hol minden más godolatnak háttérbe kellene szorulnia, azon főgond elől hogyan menthető meg az állat.— Francziaországban alig akad egyik vagy másik, ki a helyzet tiszta képét bírja, s ki tudatában van a veszélynek, melybe az minket sodorni kész. Annak, hogy én hazámat féltem, főoka épen azon feltűnő ellentétben rejlik, mely Poroszország éles látása és Francziaország elvakultsága közt mutatkozik. Nemzetek mint egyesek, fenyegető veszély elhárítására csak annak teljes tudatában képesek a szükséges rendkívüli előkészületeket megtenni. Ellenkező esetben tétlenek maradnak, s lesújtó csalatkozásoknak mennek elébe. Így azonban látjuk, hogy Poroszország minden más tekintetet alárendel a háborús előkészületek életkérdésének, és hogy minden perezben kész a rendelkezésére álló óriási haderőkkel sorompóba állani, mig Francziaország mindinkább elgyengíti, s biztonságával mit sem törődik Ily látványnyal szemben aztán lehetlen keserű panaszra nem fakadni azon átkozott tudatlanság és kárhozatos elvakultság ellen, mely elzárja előttünk annak belátását, mit Poroszország oly tisztán felismert: a háború végzetszerű elkerületlenségét. Azon ellentét, melyet a két ország e tekintetben feltüntet, fájdalom, minden más viszonyaikban is feltalálható ; a kamarákban, a sajtóban, a két nemzet erkölcsi viseletében. A porosz kamarákban a pártok, bármint térjenek is el egymástól a belügyi politika kérdéseiben, egyek azon gondolatban, hogy útját kell állani annak, amit ők a mi hamis dicsvágyunknak tulajdonítanak,a német ügyekbe való avatkozásunknak. Ha hazaszeretettől lángolva, éles előrelátással feláldozzák a pártérzelmeket a nemzet javának és egyképen támogatják és bátorítják a kormányt azon törekvésében, hogy félelmes haderőt szervezzen, tekintélyes tengeri hatalmat teremtsen, és így a döntő pillanatban majdan készen állhasson Mit látunk ellenben Francziaországban ? Egy parlamentet, mely azzal dicsekszik, hogy az országot képviseli, s mely csakugyan változandóságával és könnyelműségével, nem bánom, annak hű tükre, amiről a mozgó nemzetőrségről szóló törvény tesz tanúságot, mely csupán csak a kamaráknak köszönhető, valamint a ma megrögzött rövid látás,melylyel a Németország felől közeledő vészfelhőt észrevenni nem akarja. Egy majoritást, mely majdnem kivétel nélkül középszerű egyéniségekből áll, egyéniségek kik nem birnak sem jellemmel, sem nemes lelkülettel, sem a dolgok azon ismeretével, mely törvényhozónál nélkülözhetlen. Egy ellenzéket, melyet hiú és dics vágyó ügyvédek uralnak, kik nem ismernek más hazafiságot, mint kaján vádaskodásukat és kiszámított boszuterveiket, kik képtelenségöket és tehetlenségöket szónoklati szátyárkodással igyekszenek elpalástolni, s ezt mind oly álarcz alatt mintha az ország érdekeit csakis egyedül ők hordoznák szívökön, ők, kik olcsó népszerűség hajhászásában a kormányt minden katona, minden krajczár miatt számon veszik, kiket csak megvetni lehetne, ha felfogni képesek volnának,mily bűnös eljárást követnek, midőn Francziaországot még inkább meggyengiteni segítik, mi annyit tesz, mint azt legfélelmesebb ellenségének elárulni ? Az e fajta emberekre ráillik ama szó: „Újkori Tersitesek ők, marok nyelveléssel, de gyöngék szívben és karban, inkább fecsegésre, mint harczra termettek.“ Ugyanezen ellentéttel találkozunk a két szág sajtójában. Mig a porosz sajtó semmit sem mulaszt el, hogy Francziaország ellen irigykedést és gyűlöletet keltsön; mig eszköz dolgában vissza nem riad még a gyalázás és rágalom elöl sem, hanem mindig egyértelmű, valahányszor a közönség franczia-ellenes szenvedélyeit kell szítani, mi végre országunkat mint Németország egyedüli kiengesztelhetlen ellenségét mutatja be; míg a sajtó teljes nagy tekintélyével a kormányt azon intézkedések keresztülvitelében támogatja, melyekkel az minden eshetőségek ellen biztosságot teremteni fáradoz, s mit látunk addig Francziaországban ? Ott a sajtó, melynek szervei nagyobbrészt nem is sejtik a helyzet veszedelmes voltát, szürtelenül azon van, hogy az ország alapintézményeit megingassa. A napilapok terjesztik a hadseregben a fegyelmetlenséget és demorálisaitót, és azt sem tartották méltóságok alatt, hogy a létszám lejebb szállítását, sőt a lefegyverzést követeljék, ahelyett, hogy Francziaországot felhívnák, szedje össze minden erejét, minden hatalmát és nézzen egyetértve a harcz elé, mely tán közel van, és mindenesetre rettenetes lesz. Ha végre a két ország erkölcsi államát nézzük, el kell ismernünk, hogy az a messze látó, óvakodó és feladatának oly tiszta tudatában élő porosz nép — egyszersmind Európa legtanultabb és legfegyelmezettebb népe; hogy életerős, tettvágyó és hazafias, s érzéki gyönyör által még el nem puhult, és hogy he meggyőződését s a tiszteletreméltó tiszteletét megőrizni tudta. Mily sajgó ellentét! Francziaország mindent kinevet, és a legszentebb dolgok ott már nem számolhatnak tiszteletre. Az erény, a család, a hazaszeretet, a becsület, a vallás már csak gúny tárgyal figuráinak a könnyelmű és kétkedő rég fejlettség iskoláivá fajultak. Minden oldal különfélék. — Egy ifjú élet tragikuma. Az ifjabb irói nemzedék tagjai közül nem egy fog visszaemlékezni egy régi tanulótársra, kit gyönyörű észtehetséggel, minden szépért és nemesért lángoló lélekkel,nemes tiszta szívvel áldott meg az ég, s ki mindezek daczára mégis arra lett kárhoztatva, hogy a legszomorubb vége legyen. Az ifjú, akiről itt szó van, Miskolczon kezdé a gymnasiális tantárgyakat s lánglelkével és szorgalmával annyira meg tudta nyerni tanárai szeretetét, hogy minden módon elősegítik a szegény fiút, akinek vagyontalan öreg anyján kívül senkije se volt,aki támasza legyen.Melyik volt a másik támasza? nehéz megmondani. A fiatal ember kivált iskolai irálygyakorlataival tűnt fel s Lévai József, akkor az irodalom tanára Miskolczon, buzdította, hogy haladjon a megkezdett után. Később Debreczenbe ment a theologiára. Itt több munkája jelent meg az „Önképző kör“ által kiadott „Koszomban“, melyekből egyet „A művészet szózatát“, mint rendkívül figyelmet gerjesztő s szerző iránt nagy reményekre jogosító művet Arany is átvett mutatványul,az akkor általa szerkesztett „Koszorúba“. Egyszer az a hir terjedt el, hogy a kihez annyi szép reményt kötöttünk, egy a diákok közt annyira szokásos korcsmai összeszólalkozás alkalmával kést szúrt egy társába, ki erre menten meghalt. A fiút börtönre ítélték emberölésért. íme a szenvedély egy ellenőrzetlen pillanatban mily könnyű szerrel dönti romba egy egész emberélet múltját, jövőjét. A szerencsétlen gyilkost elfeledte a világ. De volt egy barátja, aki nem feledkezett meg róla, aki nem tudott végleg palctát törni az „ember“ felett, azért mit beszámíthatlan állapotban, bortól és indulattól felhevülve, nem is ölési szándékkal a „gyermek“ elkövetett. Miért veszszen el egy egész élet egy ballépés miatt? Nem lehetséges e, hogy az elkövetett tettért sokkal súlyosabban büntette őt meg saját lelke, mint a törvény szigora? S nem igazságtalan e a társadalom, mely kizárja kebeléből , nem engedi többé becsületes emberré lenni, aki egyszer vétkezett ? — Az elitéltnek e barátja a fogságidő lejárta felé levelet írt a szerencsétlennek, hogy ha a börtönből kikerül, jöjjön Pestre, majd itt állást szerez neki, mely után becsülettel megélhet, senki se fogja szemére hányni a múltat, ahol legtöbb az ember, ott legnagyobb a magány. Az elitélt Pestre jött s csakugyan kapott is állást az óbudai koronauradalomnál mint gyakornok. De mosolyogni, vidornak nem látta őt senki többé, viselte a foltot lelkén s mindenkinek szeméből akarta kiolvasni, vájjon nem tudja-e múltját? Kerülte az embereket. Tegnapelőtt a következő újdonságot olvastuk a lapokban : Hétfőn este 8 órakor egy fiatal ember veti magát a lánczhidról a Dunába, hol a habok közt eltűnt. A lánczhidon egy könyvet hagyott hátra, czíme „A bíboros hölgy“. — Ma ez újdonságot a következőkkel bővítik meg . Az a fiatalember Zsutay János, az óbudai koronauradalomanál gyakornok volt. Harmincö? éves volt. Öngyilkosságának oka nem Inatk .. .“ A menyétről mondják, hogy ha egy mocskot nem tud lemosni magáról, belehal. Az emberek közt is vannak ilyenek. Rablási kísérlet. Hétfőre virradóra Félegyházán az ottani takarékpénztár hivatalos helyiségében az egyik terem plafondját betörve találták, s ezenkívül találtak jeleket, mik arra mutattak,hogy az elmúlt éjjel hívatlan vendégek jártak benn. Bővebb vizsgálat után kitűnt, hogy a gázok a takaréktári épülettel összekapcsolt vendéglő padlásán a közfalat áttörve jutottak a takaréktári hivatal padlására s annak erős boltívét áttörve hatottak be a hivatal helyiségébe. Azonban rentedta távoztak el, vagy azért, mert a szomszéd pénztárszoba ajtáját zárva találták, vagy — föltéve, hogy a hivatalszolgával egyetértve ide is bemehettek —■ mert a Wertheim-szekrénynyel nem tudtak elbánni. A vizsgálat folyik. Érdekes színi verseny, fog közelebbről Londonban történni. Penington a Standard színház jeles jellem ábrázolójának barátai ugyanis 1000 font sterling fogadást ajánlottak fel arra, hogy a shakespearei jellemeknek ez idő szerint ő a legkitűnőbb személyesítője. Egy ismeretlen elfogadta a felhívást. A 2000 font sterling már le van téve, s a verseny London legnagyobb színpadán fog megtartatni. — Nálunk is volt már egy ily kihívási eset, több évvel ezelőtt, írja az „Omnibus“, a midőn Molnár hívta volt ki Felekyt egy szál szerepre.A dolog azonban csak a kihívásnál maradt, — s a fogadási tétel is kevesebb volt valmivel 1 2000 font stelingnél. — A Szerencse-herék. Csaby Sándor győri származású fiatal ember igyekezetén kívül nem birt más földi javakkal, s gyalog járta meg Páriát s ottani két évi kézi munkája árán Londont, s néhány hava bár ismerettel gazdagon, de egyébként ép oly szegényen jött haza, mint távozott. S.eczkeadásból tartá fön magát, míg aztán pár nap előtt fölvirított neki is a véletlen ritka szerencséje. Huszonötezer ftot nyert egyik bécsi kölcsön sorshúzásán. Ötszáz ft előleget kapott egyik idevaló bankháztól, s ma indult Bécsbe a pénzért. Azon rablók, kik e hó 18-án Bouis József izraelitát Hugyajon kirabolták, s tőle 2500 ft készpénzt, egy háromás ezüst gyertyatartót, s egy ezüst jeruzsálemi tornyot, s értékpapírokat elvittek, a debreczeni csendbiztos Megyaszay Samu értesítése szerint N.-Iványon elfogattak, s Tisza-Füredre kísértettek. — A jótékony bazár árushölgyeinek névsora. Sütemények páholya: czégtulajdonosnő Ádám Károlyné, társnő gr. Károlyi Pistáné, segédkező kisasszony gr. Wenckheim Krisztina. Diszmó-áruk páholya: czégtulajdonos úr