A Hon, 1871. szeptember (9. évfolyam, 201-225. szám)
1871-09-01 / 201. szám
nyújthat segédkezet tanítására, érvényesítésére. A csalhatatlansági dogma minden tekintetben e szempont alá esik,és ha az állam érdeke parancsolja terjedésének megakadályozását, erre eszközöket az állam csak önhatalmában kereshet hazánkban is. A placetum középkori jog és így korunk elitéli azt — a szabadelvűség szempontjából. Mi is rajta leszünk, hogy megszüntettessék — de csak akkor, mikor a katholika egyház és minden felekezet levetkezett minden olyant, a mi középkori, vagy mi bármi módon a kor szellemébe ütközik és morális uton el nem hárítható. A katholika egyház szerkezete és Rómához való viszonya egészen középkori : abban a jogegyenlőségnek és lelkiismereti szabadságnak, vagy a demokrátia bármely követelményének semmi nyoma. Ha már most e középkori vaspánczélos lovaggal szemben az állam lefegyverkezik és a polgári egyenlőség védtelen ruhájában akar megállani , az menthetetlenül megtámadja, hatalmába keríti. E tett donquichottei hőstett lesz ugyan csak — de elég hogy könnyen megeshetik. És ez káros esztelenség lenne az államtól, a társadalomtól. Előbb le kell fegyverezni a középkori hőst és azután kell lefegyverezni az államot is — vele szemben. A viszony egyszerű, a dolog természetes. A placetum érvényesítése, az iskolai könyvek felügyelése egyaránt abnormis állapot — de ez csak is a nagyobb abnormitás: a katholika egyház szerkezetének és utóbbi reactionarius irányának természetes kifolyása. A szabadelvűség követelményeit igényelni és érvényesíteni a katholika egyházzal szemben most: annyi, mint a jogegyenlőség és lelkiismereti szabadság megsemmisítése, annyi, mint a reactió. Ha az állam magatartását a fenebb kifejtett elvekhez szabja, akkor nemcsak önmagát védi meg, hanem, midőn az ultramontanismust lehetetlenné teszi, biztosítja a katholikusok lelkiismereti szabadságát is és ezáltal lehetővé teszi, hogy ezek nyűgeikből szabaduljanak, és érvényesítsék szabadságukat, önkormányzati jogaikat ne csak az államban, hanem saját felekezetükben is. Az állam pedig addig gyakorolja a vis inertiaet. Ha dogma jő , tiltsa el, ha autonomikus szervezet jő, mely a hierarchia uralmát szentesíti, ne erősítse meg és álljon ellen minden néven nevezendő csábításnak, ha az létalapját, a jogegyenlőséget és lelkiismereti szabadságot bármily mértékben sérti, mert ez hivatása, önfentartási kötelessége. Ezáltal terméketlenné teszi az ultramontanizmus erősödését és lehetővé teszi az igazi autonómia megélését. Akkor aztán megjelenhet az egyházzal szemben is a polgári egyenlőség öltönyében, mert akkor ez is abban lesz. És lesz szabad egyház a szabad államban. De csak úgy és csak akkor, megvalósításához előkészületeket fognának tenni, elég idő lesz azoknak bővebb kifejtésére. A legelső kérdés, mely itt felmerül, az, hogy kinek kelljen a nagy fontosságú reform keresztülvitelét kezdeményezni. Miután az állam a főváros érdekeit a közmunkatanács kezébe tette le, a kormánytól jogosan senki sem várhatja a kezdeményezést. Pest város hatósága egyéb hatósági teendőivel van nyakig elhalmozva, s ha valaki ez ügyben hozzá fordul, a támogatást szívesen meg fogja ígérni, de kezdeményezni nem fog. Ez természetes is, miután a városi hatóságnak Pest emelésére vonatkozó hatásköre, a közmunkatanács létesítése által majdnem zérusra redukáltatok. E szerint a kezdeményezésre egyedül és kizárólag a közmunkatanács van hivatva. Tett is a közmunkatanács ez irányban egy két lépést, de a kellő öntudat és önbizalom nélkül. Pedig személyes tapasztalásból tudjuk, hogy a tanács némely tagja a legmelegebb rokonszenvvel és odaadással viseltetik ez ügy iránt. Mért tehát a tétovázás? Hiányzik tán bennünk a morális életrevalóságnak azon ellenállhatlan hatalma, mely a haladás embereit addig nem hagyja nyugodni, mig a mit jónak és üdvösnek elismernek, megtestesítve nem látják? Nem él-e e tanácsban senki, a kinek meggyőződéses lelkesültsége a vis mertiaenek hódoló elemeket is tettre ragaddni képes volna ? Nem hihetjük, hogy így volna, és reméljük, hogy a kezdeményezés nem soká fog késni. A második kérdés az, hogy mit kelljen a reform létezésére tenni ? Az elérendő czél, úgy hisszük, nem lehet kétséges . .. Múlt czikkemben ki volt fejtve, hogy olcsó családi lakházakat kell építenünk, ebből önként következik azon másik két követelmény is, hogy először az építésnek tömegesen — úgyszólván gyári termelés módjára — kell történni, és másodszor, hogy a tömegesen gyártott czikk számára tömeges elkelést kell biztosítanunk. Ha ezen eszmékkel, melyek a lakásreform czélját körülvonalazzák, tisztában vagyunk, könnyű leendő czél elérésére szükséges eszközöket is megtalálni. Két irányban kell itt működni: negatív irányban el kell hárítani a lakásreformnak létező akadályait, másfelől pedig pozitív irányban oly intézkedéseket kell tenni, melyek a czélt directe előmozdítják. A lakásreform legfőbb akadálya, mely egymaga is teljesen lehetetlenné tesz e téren minden átalakulást, az építési rendszabályok némely elve. A jelenlegi építési szabályok szerint Pesten csak igen nagy palotaszerű — vagy helyesebben ka- szárnyaszerü — házakat lehet építeni. Ezen szabályt, mely a gazdasági és mivelődési érdekkel homlokegyenest ellenkezik, okvetlenül mellőzni kell. Miután bizonyos városrészekben már a kaszárnyarendszer van meggyökeredzve, magától értetődik, hogy itt attól eltérni nem igen lehet. Hanem az nem lehet akadály a jövőben épülendő városrészekre nézve, melyek néhány évtized múlva valószínűleg nagyobb területet fognak elfoglalni, mint Budapest jelenleg beépített részei. Ennélfogva fővárosunk tervének megállapításánál és az azzal kapcsolatos építési szabályzat kidolgozásánál a fő gond arra lenne fordítandó, hogy mindenütt, ahol csak lehetséges, a kaszárnyarendszer ki legyen tiltva — s hogy az olcsó cottage-szerű építés kedvezményben részesüljön. Ez azonban még magában véve nem fogja biztosítani az úgynevezett cottage-rendszer meghonosulását. A hatósági felügyeletnek , mely eddig úgyszólván csak az utcza vonalra szorítkozott, ki kell terjedni a házak csoportosítására és az udvari vagy kerti levegőnek biztosítására. Az apró házak rendszere áldás helyett átok lenne, ha mindenkinek kénye kedvére volna bízva, hogy néhány ölnyi kertet nem tetszik e neki óriás falak közé zárni. Ezért szükséges, hogy az építési szabályok a cottage-rendszer szerint építendő városrészekre nézve eltiltsák a kertnek szánt belső tér beépítését. Ily módon azután oly házcsoportok fognak épülni, melyek köröskörül csinos egy-két emeletes lakházakkal lesznek övezve, s melyeknek közepén tiz, busz vagy akár száz apró kertecske egymásnak szögesedvén, egészben véve igen csinos és egészséges szabad tért képezend. Miután a cottage-rendszer több tért igényel bizonyos számú lakosság számára, mint a kaszárnya rendszer, szükséges arról is gondoskodni, hogy a telkek ára természetellenes magasságra ne csigáztassék. Márpedig a jelenlegi adóviszonyok olyanok, mintha csak mesterségesen azon czélra lettek volna kigondolva, hogy épen ezen káros hatást idézzék elő. A lakott házakért óriás magasságú házbéradó fizetendő, míg az üres telek tulajdonosa úgyszólván adómentes. Pedig ma már minden nemzetgazda tudja, hogy emelkedő városokban, és általában olyan helyen, ahol a telkek ára emelkedik, nemcsak a házhart jövedelmet, hanem az üres beépítetlen telek is; a különbség csak az, hogy az elsőt a lakóktól kell beszedni, míg a másik, mely a telek értékének emelkedésében áll, beszedés nélkül, közvetlenül a tőkéhez kapcsolódik. Így például ha valamely telek 10 év előtt 1000 ft értékű volt, jelenleg pedig 2000 frt értékű, világos, hogy a telek évenként 10 percentet jövedelmezett, anélkü , hogy a tulajdonos csak ujját mozdította volna is. Hogy ezen jövedelem adómentessége igazságtalan, arról most nem akarunk szólni, hanem tény az, hogy a mesterséges adómentesség, melylyel az üres telkek bírnak, azok árát mesterségesen növeli, s ezáltal igen megnehezíti a czélszerű lakásreformot. Ha amaz igazságtalan adómentesség az üres telkektől elvonatik, és érték után kiszámított adóztatás lép életbe, a telkek árának tetemesen alább kell szállni, s ezáltal meg fog könnyebbülni a lakásreform keresztülvitele. Nincs terünk a hosszabb bizonyítgatásra, hanem nemzetgazdaságilag bebizonyított tény az is, hogy a kaszárnyaszerű házaknak adott feltétlen adómentesség korántsem válik sem a házépítő vállalkozóknak, sem a lakóközönségnek előnyére,hanem tisztán csak a telkek árát szökteti fel, s ennélfogva a lakásreform szempontjából határozottan káros. Az adómentesség tehát egészen más alapokra fektetendő, oly módon, hogy az a lakásreform előnyére váljék, és azt előmozdítsa. Részletes javaslatokkal fellépni most még nincs helyén. Ha ily módon a városi fekvőségek megadóztatása és az adómentesség, az igazság és a nemzetgazdaságtan követelményei értelmében szabályozva lenne, a telkek ára sokkal, de sokkal lejebb szállna, annyira, hogy a telek drágasága nem képezhetne többé akadályt a lakásreform keresztülvitelében. Szembeszökő, hogy az itt javasolt intézkedések egyike sem kíván áldozatot, vagy befektetést, sem az állam, sem a városi közönség részéről. De ezen intézkedéseknél még nem szabad megállapodnunk. A lakásreform néhány legfőbb akadályának elhárítása nem elégséges a kitűzött czél elérésére, itt pozitív cselekményekre és fejlesztésre is szükség van. Még valóságos áldozatoktól és pénzbefektetéstől sem szabad viszszariadni, mert kétségtelen, hogy a hozott áldozatok tízszeresen visszakerülnek s a befektetések százszoros gyümölcsöt fognak hozni. Hogy mily modorban hasson a közmunkatanács a direct fejlesztés útján áldozatok hozatala és hasznos befektetések tétele által, erre nézve egyelőre csak egyet emelünk ki. A nagyban, tömegesen és olcsón leendő építésnek megindítása végett egy közhasznú házépítő társaságot kellene életbe léptetni, szükség esetében tetemes tőke előlegezésével. E társaság feladata volna nyereségre való igény nélkül tömegesen építeni, s az egyes házacskákat az előállítási áron a lakóknak 10—20 évi törlesztésre átengedni. E társulatot a városnak az által kellene támogatni, hogy neki bizonyos méltányos áron annyi telket engedne át, amennyire szüksége van. Elő kellene továbbá mozdítani azt is, hogy kölcsönös önsegély elvére alapított buildingsocietyk alakuljanak. Az ilyensegélyes társulatokat szintén azon kedvezményben részesíthetné a város, hogy nekik is méltányos áron telkeket adna törlesztésre. Mindez intézkedések főleg a munkás és kevésbbé vagyonos osztályok érdekében szükségesek, általuk ez osztályok helyzete lényegesen javíttatni fog, és a takarékosság nemes ösztöne, a vele járó üdvös erényekkel erős lendületet nyerene. És ez intézkedések üzleti szempontból is előnyösek. Nem kivánhatjuk-e tehát jogosan, hogy azok erélyes kézzel minél előbb foganatba vétessenek ? Ha javát akarjuk hazánk munkásosztályainak, melyeknek jóravalóságától nemzetünk előmenetele függ; ha a jelenlegi fővárosi lakviszonyok erkölcstelenítő és nemzetpusztító mételyét ki akarjuk irtani, bizonyára nem fogunk késni a kijelölt intézkedések megtételével s a lakásreform mielőbbi megindításával. Mudrony Soma: A fővárosi lakásreform keresztülvitele. Senki sem várhatta tőlünk, hogy ilyen hírlapi czikk keretében részletesen előadjuk azon teendők hosszú sorát, melyeket a fővárosi lakviszonyok gyökeres átalakítására a közmunkatanácsnak, az államnak, a fővárosi hatóságnak és végre magának az érdekelt közönségnek tenni kell. Csak arról lehet itt szó, hogy egy-két vonással megismertessünk néhány idevágó eszmét. Ha a cselekvésre hivatottak ez eszmék herczegnő volt, sőt maga Keresztély király száműzetése nyolcz évét (1523—1531) szintén többnyire Hollandban tölté. Izabella a szép Fülöp lánya IV-dik Károly császár és I. Ferdinánd magyar király nővére volt. Alig érte el 13-dik évét, midőn II. Keresztély dán királylyal eljegyzék.Ez időben még I.Miksa, Izabella nagyatyja volt a német császár, s II. Keresztély ez összeköttetésben a nagyapa segélyét kereste, mire a svéd királyság mozgalmainak elnyomása végett sürgető szüksége volt. A házasság Brüsselben 1514 pünkösdjén jött létre, Izabella azonban csak a következő évben ment Dániába, s Helsingörben szállván partra, bevonulását Koppenhágába aug. 9-dikén tartá. Házasságának első időszaka nem volt szerencsés. Már Belsingörben megtudta, hogy a királynak szerelmi viszonya van a szép művekével, kivel még trónralépte előtt 1513-ban ismerkedett meg norvég földön, Bergenben, s kinek anyja , Sigbritta Willems, igen nagy befolyást gyakorolt Keresztélyre. Általában azt hitték, hogy e viszonyt a király házassága felbontja ; de csalódtak, mert a király még gyöngédebb jön kedveséhez, Haider kastélyt adta át neki lakásai s Koppenhágában egy pompás házzal ajándékozta meg. Izabella ennélfogva mély bántódással fordult rokonaihoz s maga Miksa császár is közbenjárt unokája érdekében, Herberstein Zsigmondot küldve a dán királyhoz. Különben Keresztély, ki nem volt oly nyers természetű, mint némelyek írják, mindig sok figyelmet tanusit a fiatal neje iránt. Engedte, hogy egész udvari személyzete németalföldiekből álljon, sőt mindjárt 1516-ban Kopenhágában egy Amack nevű hollandi telepet alapíta a végett, hogy Izabellának ne kelljen nélkülöznie a honában megszokott hollandi vajat és sajtot. Ily előzékenységek enyhítőleg hatottak a királynőre, időközben Duveke anyja is, Sigbritta Willems, aki szintén hollandi nő volt, — meg tudta nyerni Izabella kegyét. S ha még voltak is sur-lódások a királyi pár közt, csakhamar egészen elenyésztek, midőn 1517. nyarán a szép Düveke hirtelen meghalt. Ez esemény jó hatású volt ugyan a királyi pár házaséletére, de Keresztély fejdelmi trónjára sok bajt hozott. Kiderülvén ugyanis, hogy Duveke méreg által halt meg, a király ez utálatos vétekkel Torben Oxe várnagyot vádolá, öt törvény elé állítva. Nemes ember lévén, az országtanács ítélt fölötte, mely a vád alól fölmenté. Ekkor a király egy paraszt törvényszék elé idéztette, mely a vádlottat halálra ítélte s kivégezteté. E tény miatt a király és országtanács közt viszály keletkezett, ama küzdés a nemességgel és papsággal, mely végre is a király koronájába és szabadságába került. Izabella 1519. februárjában fiat szült, ki a keresztségben János nevet nyert. II. Keresztély, hogy a papság hatalmát megtörje, elismerte az akkor sarjadzó Luther-tanokat. Már 1521-ben protestáns hittudósokat vitetett Wittenbergből, köztük Reinhard Márton mestert. De az új hittan kevés viszhangot kelte Kopenhágában. Még azon év nyár derekán a király Németalföldre utazván, Brüggében megismerkedett Rotterdami Erazmussal, s az ottani bölcsészekkel való érintkezései nagyon előmozdítók reformáló terveit. Mindamellett nem az övé az érdem, noha többnyire neki tulajdonítják, hogy északra bevitte a reformációt, mert valódilag ő maga is csak akkor vette föl Luther hitét, midőn már országából elűzetett, s fél Európát segélyért járva be, az északi birodalom cselekményeire nem nagy befolyással bírhatott. E vándorlása közben történt, hogy Schweidnitzben személyesen megismerkedett Lutherrel és Melanchtonnal s ennek következtében tért aztán nyilvánosan át a protestáns vallásra. Hogy Izabella ekkor már teljesen ki volt békülve férjével, arra meggyőző bizonyság az,hogy még abban az évben (1523) ő is követte Keresztély példáját, s noha különben ős katholikus család sarja volt, szintén a Luther-hitet vette föl. S ugyanekkor tűnt ki e nő jellemének fensége. — Szerelme ugyanis abban a mértékben nőtt, a melyben férjének szerencséje fogyott. S mennyi keserű szemrehányást kellett szenvednie családja tagjaitól! Vérrokonai: Vidik Károly császár s ennek testvére: Ferdinánd, továbbá a buzgó katholika hollandi Margit szörnyen megharagudtak rá hitehagyásáért. Mind a mellette nő nem riadt vissza, s szerencsétlen férje ügyét 1524. ápril havában bátran védte a nürnbergi birodalmi gyűlés előtt, daczolva testvére, Ferdinand haragjával is, midőn — férje tanácsára— a húsvét előtti csütörtökön Osiander kezéből protestáns mód szerint vette magához az Úr-vacsoráját. Ily tényekkel szemben nem lehetett többé tagadni, hogy ez osztrák herczegnő csakugyan teljesen és pedig önszántából lépett a Luther hitére át; ennélfogva későbbi történetírók azt akarták elhitetni, hogy utóbb megint visszatért az elhagyott egyház üdvözítő keblébe. Yssel de Schepper munkája azonban ezt a pontot is fölvilágosítja. Visszatérítési kísérletek — úgymond — kivált hollandi Margit részéről, semmiesetre nem hiányoztak ; különösen bánta a családot az, hogy Keresztély és Izabella gyermekeit protestáns hitű tanárok oktaták. De minden kísérlet meghiúsult az alig 24 éves herczegnő szilárdságán, ki mind férjének, mind Jens Michielsen nevű udvari lelkészének a leghatározottabban megigérte, hogy fölvett hitéhez egész életében hű marad. Az is maradt. Még halálos ágyán is protestáns szertartás szerint fogadá el az Úr vacsoráját. Igaz, hogy végpillanatában, Blankáért Tamás lelkész s Gerhard apát Géniből nyakrafőre siettek, hogy a már eszméletlennek föladják az utolsó halotti szentséget s az is igaz, hogy a katholikus szertartás szerint temették el, de aki tudja, hogy a katholicus papság mennyire törekedett mindig legalább a látszatot menteni meg ott, hol már a lényeget elveszité, s a ki tekintetbe veszi férjének egész a közönyösségig sújtott levertségét, s valamiért azt, hogy akkor még a két hit közti külső szakadásnak nem valónak oly határozott formái mint későbben, az nem sok súlyt fog helyezni a haldoklás és a temetés ráktukmált szertartásaira. Erre építeni Izabella királyné visszatérését s ez alapon tagadni az ő protestáns érzületét,nagyon merész vállalkozás. Életének utolsó részét Izabella nagyobbára Antwerpen mellett Lier nevű kis városban tölté, hol a máig is „dán udvar“-nak nevezett mostani városházban lakott. Férjének balsorsa, a folytonos bánat és gond, továbbá vérrokonainak örökös szemrehányásai és üldözései korán aláásták az ő egészségét, melyet az aacheni gyógyforrások használata is csak rövid időre bírt visszaadni. S midőn e fürdőhelyet újra akarta használni, ennek Margit — a helytartónő — határozottan ellenállt, részint mivel ott időzése sokba került volna, részint pedig vallási vakbuzgóságból, mivel Izabella csak kevéssel ezelőtt eszközle ki néhány fogoly megkegyelmeztetését,kik mint eretnekek, halálra voltak ítélve. Ekkér a fiatal királyné mind jobban jobban hervadt, s midőn — hogy frisebb levegőt szívjon — Gent mellett a swynaerdei kastélyba költözött, csakhamar sorvadásba esett, siratva környezete és mindazok által, a kik ismerték. 1526. január 19-én halt meg. Jelleme szeretetre méltó, erényei csöndesek; életpályája feddhetlen volt. A szivjóság tiszta értelemmel párosult nála. S mégis úgy beszéltek egykor róla, mint az ördög áldozatáról. Miért? Azért, mert újabb formák szerint imádta minden keresztyén ugyanegy istenét. Vidék. (Képviselő választási mozgalom.) Zólyomegye, aug. 20. Megyénk első alispánja id. Platty György, felszólittatva ellenzéki képviselő jelöltül "a korponai választó kerületben, meglátogatta mindazon városokat és községeket, melyek őt küldöttségileg jelölteknek felhívták volt.Zólyom városa, e kerület főpontja, Detva, Pelsőcz, Dobrona, Szászi, Rábaszék mezővárosok s legtöbb kerületbeli község — kivétel nélkül általános lelkesedés mellett fogadták jelöltünket. Pártbeliei közül számosan kisérték körútján mindenfelé. Augusztus 27-dikén Korponára rándult a jelölt, miután Korponán is van tekintélyes pártunk, melynek felhívására a látogatást viszonozni kellett. Nagy - Szalatnáról indulva, mig Korponára értünk, 40 kocsira nőtt a kiséret mintegy 150 választóval. Korponai pártbelieink küldöttsége Krupiniczára jött élénkbe s ezzel épen déli 12 órakor vonultunk be ünnepélyes komolysággal Korpona városába, hol a közpiaczon korponai pártunk legalább 100—120 legtisztességesebb polgárt számítva — várt reánk. Jelöltünk a polgárság szónoka által fogadtatva, épen fejtegetni kezdé politikai hitét, midőn a templom melletti utczából erős dobszó hallatszott, s nemsokára ennek kíséretében vad zajjal az elzárt piaczra utczai csőcselék vonult, s élén néhány városi kupaktanácsbeli taggal—fütykösökkel s késekkel fegyverzetten insultáló modorban,közmegbotránykoztatásunkra— ellenünk a városház felé húzódott. Látva a szólásszabadság és szabad véleménynyilvánítás elleni ezen merényletet, pártunk nem vesztve higgadtságát, küldöttségileg kerestette a városi hatóság illetékes rendőri közegeit. A polgármester nem volt fellelhető, azonban a kapitányt Bujkovszky Mihályt a csőcselék élén találtuk, ki számos pártbelieink jelenlétében arra szóllittatván fel : akarja-e a rendet biztosítani, miszerint jelöltünk a választókhoz szóllhasson, azt felelé : minek jöttünk mi demonstrálni. Ő — úgymond — 400 választópolgárral szemben (itt a rakonczátlan tömeget érte, mely szedett vetett s a kapitány által is berendelt népségében alig 30—40 választót számított) mit sem tehet. Eközben a dobszó, egy hegedű, egy klarinét és nagy brugó kíséretében folyton hangzott , az ittas csőcselék vad zajában jelöltjét Plachy Bertalant éltetve, nem merészkedven ünnepélyes higgadtságban tömörült pártunkat megtámadni. A jelen volt kapitány meg sem kisérte a rend biztosítását, nem is hederített arra, hogy a bokrosodott lovak, mily szerencsétlenségeket idézhettek elő a gyermekek csoportjaiban, melyeket épen Kubányi Károly tanító vesztegetve s itatva e rakonczátlan tömeghez társított. Mi csoportosulva jelöltünk személye körül, nézzük mi lesz ezen egész jelenetből? — A csoport Huber kupaktanácsos , nehány más tisztviselő s bukott markvirozott egyén által vezettetve, a nagy dob szava mellett a templom felé vonult; hol is felszedte jelöltjét Plachy Bertalant, Korpona városa újdonsült főispánjának fiát, s azt a nagy dob fölött, néhány az ekként létesített harmóniához társult síp által dicsőítve — ujongva czipelgette, — még ő maga személyének az eklatáns kitüntetését lelkének teljes gyönyörűségében vigyorgó arczcal fogadta. E jelenet kommentálása felesleges volna , s mi csak azt akarjuk konstatálni, hogy mindez a tanács részvéte mellett történt, s úgyszólván hivatalból viszonkoztatott, hogy a városi kapitány a csőcselék élén találtatott, s a rendet helyreállítani illetőleg biztosítani meg sem kisérté; hogy e csőcselékkel mint pártjával a kormánypárt jelöltje azonositá magát, s hogy az egész gyalázat Plachy Lajosra — mint városi főispánra háramlik, annyival inkább, mivel fiacskájának tiszteletére szóllott a tisztességes ellenpárt véleményének ezen bárdolatlan elnémíttatása. Visszamenet az útba eső Rábaszéken és Dobronán nagyszámú választók által becsületes józansággal s tiszta lelkesedéssel fogadtatott jelöltünk, míg az ellenpárt egész korponai svitjében a teljesen pártunkhoz tartozó Pelsőcz mezővárosát merte insultálni s háborítani. Pártunkat illetőleg, az józan r megvesztegethetlen honpolgárokból áll, kik tiszta meggyőződésből ragaszkodnak ellenzéki jelöltjükhöz; az ellenpárt — itt csak az igazságot mondjuk — látva, hogy nincs tere, mindenütt botrányt keres , itat és veszteget, semmi eszközt meg nem vet, így névtelen fenyegető levelekkel igyekszik deprimálni s félemliteni s az itatás oly mérveket ölt, hogy p. 1. Korponán Kubányi Károly tanító pláne a gyermekeket annyira itatja, hogy néhánya utczán fetrengve, rész nyavalyába is esett. Ajánljuk e pártot, jelöltjét s annak apját, az új főispánt, a kormány s jobboldal figyelmébe. Az országos ellenzéknek csak azt tartozunk figyelmeztetésül tudtára adni, miszerint gondolja meg, hogy felső vidékünk kerületeiben micsoda állást foglaljon — nehogy a felső vidéki firtlimágnásság s hivatalba kapaszkodó szolga sereg a közszabadság rovására erkölcstelenítő modorával továbbra is domináljon. Jelöltünkben a legtiszteletreméltóbb az, hogy példát akar szolgáltatni, mikép kelljen útját szegni a tót kerületekben a választások eddigi erkölcstelenítő folyamának; hisszük bizton, hogy győzelme el nem marad. Az újvidéki „Národ“ verseczi távirata szerint az ott ülésező szerb „Omladina“ elnökéül Pelagits bosniai archimandritát (kanonokot),, alelnökéül pedig Dimitrijevits Mihály, újvidéki városi tanácsnokot választa meg egyhangúlag. A triesti „II Cittadino“ saját távirati sürgönye szerint Alban-Seutariból augustus hó 28-ról jelenti, hogy Ismail basa az összes gyanús egyéneket lefegyverezte. Itt (t. i. Scutaban) és a hegyeken teljes nyugalom uralkodik. Francziaországi dolgok. Vachero’la Progrès de la Cote-d’ Or-hoz következő levelet intézte : Drága barátom ! Versailles, augusztus 25. Felette tisztelem és Ön iránti érzelmem folytán alig tudok kifejezést adni minden gondolatomnak. Egész másként ítélek én a politikai helyzetről, mint ön és dijon-i barátjai. Távol attól, hogy köztársaságiakat hanyagság és határozatlanságról vádoljam, úgy találom, hogy ők nagyon izgatnak és kevéssé kímélik a többség érzelmeit, inkább, mint hihető, készek lévén a köztársaság s a 48. constiiutio végleges elfogadására. Nem valószínűtlen, hogy ilynemű szándékuk rokon a gyűlésével. Ezen esetben vagyunk bizonyos számmal köztársaságaik, kik legerélyesebben küzdendünk e terv mellett, alapul ezen alkotmányt bírván, azon módosulatok épsége mellett, melyek gyakorlatiságát a szükségesség bebizonyítá. Jól tudom, Ön nem ismeri el, miszerint ön a működő gyűlésétől különböző törvényjavaslatot alkot. Monarchiát alkotni, nem. Midőn azonban a köztársaság tényleg létezik, midőn az 1848. alkotmány nem döntethetik meg egy államcsíny által, hiszem, hogy a gyűlés tökéletesen képes a szükséges módosítások megtartása mellett, az 1848-as alkotmányt életbe léptetni. Ez véleményem, melyet a nyilvánosság elé bocsáthat, ha helyesnek ítéli. Lekötelezettje E. Vacherot. Cissey tábornok, hadügyminiszter egy érmet veret, melyet mindazon elsass-lottringiak kapni fognak, kik Francziaország szolgálatában maradnak. Ezen érem ezüstből van, egyik oldalán a köztársaság képe, a másikon a fölirat: „Aux Alsaciens-Lorrains la France“. A közsogtanács a tegnapi ülésben elfogadta a szajnai prefect által neki benyújtott tervezetet az új kölcsön mikénti beszerzése módjáról. Egyes pontjai következők : 1) A kölcsön nyilvános aláírások által fog eszközöltetni. 2) A kölcsön annyi kötelezvényre fog szétoszlatni, ahány szükségeltetik a 350 millió megszerzésére. 3) A kötelezvények, melyek 500 franciával 75 év alatt visszafizettetnek, évenkinti 3 százalékot kamatoznak, és évenkint 100 millióra rugó részvények kisorsolásában részt veendenek. 4) A kibocsátási árfolyam az elnök által határoztatik meg, ki mellé e czélra három községi tanácsosból álló bizottság rendeltetik. 5) A kölcsön kamatjai az 1872 költségvetésben előterjesztendő adók által hajtatnak be. A Rochefort elleni per sept. 4. kezdődik. Rossel csak ő utánra vétetik elő. 109 nő, kik a párisi zendülés után elfogatva 3/2 hó óta a clermonti várban elzárja tartannak, Tolain küldötthöz fordultak, hogy ügyüket a nemzetgyűlés elé terjeszsze és számukra birát kérjen. A commune pere. Az augusztus 28-ki kihallgatáson elnök Marchandot kérdezte, akar-e még valamit Luttier védelmére felhozni. Marchand: Nagyon kedvezően értelmezték a beszédet, melyet mondtam. Elnök: Ki? hol? Marchand: Sokan, maga a sajtó. Elnök: Legyen szabatosabb azokban, miket mond. Marchand újból kiemeli a czélt, mely védenemének ugyanazonosságát tételezi föl s kijátszani igyekszik a gyanút, mely őt mint titkos ügynököt állítja elé, kivel pénzért rendelkezni lehetett. A mit ő akart, az a polgárháború elkerülése volt. Elnök: Egy szót: kezdetben Lubier — mondá ő — diktátori hatalmát arra akará használni, hogy Versaillal alkudozzék. Ön elfeledő mondani, hogy az utolsó napokban ugyanazt akará tenni. Marchand: Mart. 18-dikán Lubier dictator vala. Máj. 18-dikán igy szólt a Versailles ügynökökhöz: „Engedjétek a hatalmat vissza vennem, melyet mart. 18-dikán leírtam, én Páris városa nevében fogok értekezni a módról, megakadályozni a nagy szerencsétlecségeket, nevezetesen az ntezai harczokat. — Ő szelíd után akarta Párist Versaillessal kiegyeztetni, azért sürgeté a nemzetőrség fentartását. Ezért tette ő s nem pénzért s nem másért,mint azon biztosításért, hogy,, sem ő, sem törzskara nem fog nyomoztatni. Ő nem határozta meg a számot, ő kért 30,0o0 franknyi utalványt. Azon föltételek, melyeket tett, mindkét részről elfogadtattak. Ezért, kérem, mentsék föl Lulliert a nyomozás alól. L u 1 1 i e r : Én ma az voltam, mi tegnap. Én kész voltam megsemmisíteni a commünet, mert az az elfogadott program ellen volt. Én vádoltam azt az összejövetelekben, lapokban és még