A Hon, 1871. szeptember (9. évfolyam, 201-225. szám)

1871-09-19 / 215. szám

215. szám. IX. évfolyam. Reggeli kiadás. Pest, 1871. Kedd, szeptember 19. Ki­dd-hivatal: Ferencziek-tere 7. sz. földszint. Előfizetési i­ij: Postán küldve, vag­y Budapesten házhoz kordva reggeli és esti k­iadás együtt: 1 hónapra ........................1 írt. 85 kr. 3 hónapra ........................5 „ 50 , 6 hónapra ........................11 n­ő . Az esti kiadás postai kü­lönkü­ldéséért felülfizetés havonkint ... 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető , s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP Szerkesztési iroda : Ferencziek­ tere 7. sz. Beigtatási dijt 9 hasábos ilyféle betű sora . . . 9 kr. Bélyegdij minden beiktatásért . . 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mel­lett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyilt-téri 6 hasábos petit sorért . . . 25 kr. :" As­slőfizetési és hirdetményi dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. A lap szellemi részét illető minden köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert keséktől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza . Előfizetési felhívás „A HON IX-ik évi folyamára. Egész évre . . . 23 frt — ki Fél évre . . . 1­1 frt — kr. Negyed évre . 8 frt 50 kr. Az esti kiadás postai különkül­­déséért felülfizetés havonkint . . , 30 kr Külön előfizetési iveket nem küldünk, mert senki sem használja, s sokkal egyszerűbb is a pénzt postai utalványozással küldeni, mert en­nek bérmentesítése csak 5 krajczárba kerül. A HON kiadóhivatala, PEST, SZEPTEMBER 16. Nézetek a bankügy és valuta rendezéséről. II. 6-or. A jegybank-ügy rendezésének tár­gyában elintézendő tárgyak között első helyet foglal el a bank­ügy szilárd alap­ra fektetésének egyik fő feltétele: a va­luta helyreállítása, s e végett a közös függő adósságnak a bírói, tanácsban kép­viselt országok törvényhozásával egyetér­tőig eszközlendő rendezése. A függő adósság, melynek fedezéséhez a magyar korona országai hozzájárulni tartoznak, 312 millió forintban van tör­vény és kölcsönös egyesség által megálla­pítva. Ezen összeg tehát az, a­melynek be­váltásáról, illetőleg az 1868. XV. t. sz. szavai szerint megállapításáról (Fundk­­­ung) a magyar állam részéről gondos­kodni kell, mert az állam­jegyek azon többletére nézve, mely azoknak az osz­trák sóbányákra bekebelezett 100 millió frtnyi zálog­jegyekkeli összefüggéséből időnként eredhet, s a függő államadósság ellenőrzésére kiküldött országos bizottság f. é. sept. 2-tól kelt jelentése szerint már 48,578,267 frt 50 krt tesz, a magyar állam csak jótállást vállalt: azoknak be­váltása, vagy fundálása mindazonáltal magukat a birodalmi tanácsban képviselt országokat terheli, mivel ezen 100 millió frtnyi zálog­jegyeknek kamatoztatásához és törlesztéséhez szükséges összegekből a magyar államra eső évi járulék, ennek államadóssági állandó, és változhatatlan évi járulékában az 1868. XV. t. sz. 5-ik §-a szerint már benne van foglalva. A fennemlített 312 millió frtnyi állam­jegyeket azonban a valuta helyreállítása végett most mindjárt mind beváltani nem szükséges, mert ha a német császári bi­rodalomban bankjegyek mellett teljes név szerinti értékben akadálytalanul for­galomban lehetnek az egyes államok­nak különféle összegű államjegyei, meg­történhetik az, egy ideig legalább nálunk is, ahoz hasonló módon, melyen a német birodalomban, illetőleg annak némely ál­lamaiban történik, azon módon t. i., hogy törvény által ne csak az állapíttassák meg, hogy az államjegyek minden állami pénz­tárnál teljes név szerinti értékben elfoga­­dandók,hanem az is rendeltessék el,hogy a közvetlen adók s talán némely közvetett adók is, s az államnak több kiadásai bizo­nyos, pl egy­harmadrészben államjegyek­ben fizetendők, oly intézkedés tétessék tovább, hogy az ily államjegyek, ha be­váltás végett bemutattatnak, az állam e végett felállítandó néhány beváltó hiva­talánál érempénzért mindig beválthatók legyenek. Ezt feltéve , azon véleményben va­gyok, hogy ha a forgalomban levő állam­jegyek nagyobb részének beváltása, illető­leg a forgalombóli kivonása után,bizonyos összegű, például 150 millió forintnyi név szerinti értékű államjegy új alakú, tíz , forintnál kisebb összegekről szóló állam­­­­jegyekkel cseréltetik fel, ezen államje­gyek a forgalomban teljes név szerinti ér­tékükben mindig, vagy legalább bizonyos előre kitűzendő határidőig még akkor is fentarthatók lesznek, ha különben magá­nyosok között kényszerforgalommal nem bírnak, s ha ezen összeget, a közforgalom, mint a fentebbi feltevés mellett vélem, valóban megbírja, az államjegyek, érez­­pénzérti beváltások végett leendő esetle­ges bemutatások után, a forgalomba ennek hátránya nélkül ismét visszabocsáthatók, sőt addig, míg az állam beváltó hivatalai­ban érezpénzért rendesen beváltatnak, bármely bank által is fizetésül elfogadha­tók lesznek ; s a német államokban tett tapasztalás után ítélve, azt is merem re­ményleni, hogy az érezpénz, melylyel az államjegyek ily beváltása végett az ál­lami beváltó hivatalok ellátandók lenné­nek, nagy összegre alig fogna felrúgni. Önként értetik mindazonáltal, hogy ez esetben a monarchia mind a két államá­nak a forgalomban maradandó államje­gyek bármely szín alatti szaporításának jogáról komolyan és ünnepélyesen le kell mondani; s hogy pénzügyeink jobbra fordultával az e két ideiglenesen fennma­radandó államjegyeknek is a forgalom­ból, melyben veszély nélkül soha nem léteznek, kivonattatniok kell. 7-szer. Nem csekély fontosságú, s már eddig is sok polémiára szolgáltatott alkal­mat azon kérdés, hogy miképen, ki által fizettessék vissza azon 80 millió forint, melyet az osztrák­ nemzeti bank szaba­dalma megszűntével visszakövetelni jogo­sítva van. Ezen összeg visszafizetésének terhe egyedül a birodalmi tanácsban képviselt országokat illeti, mert az osztrák­ nemzeti bank az ő bankok, ők azt magukénak, alapszabályainak felebb említett egyoldalú megváltoztatása által is tényleg elismer­ték: az államadóssági egyezmény 1-ső§-a tovább felmagyarázhatatlan világos sza­vakkal kimondja, hogy állandó, semmi to­vábbi változás alá nem eső azon összeg, melyet a magyar korona országai állam­adóssági évi járulék czime alatt fizetnek ; ugyanazon egyezmény 2-ik m­a pedig azt rendeli, hogy az akkor létezett különféle adóssági czimek, a tőke-visszafizetéseknek a lehetségig elkerülése végett, lehetőleg kimerítő módon egységes járadék adós­sággá változtassanak át, s azon adósságok visszafizetésére, melyek egységes járadék­adóssággá átváltoztatásra nem alkalmasak, megkívántató összegek jövőbeli egységes járadék adóssági kötvények kibocsátása által szereztessenek évenkint be, de az e beszerzésből származó teher-többletet ő felségének többi országai és királyságai, a részükre épen e miatt engedett igen jelen­tékeny pénzügyi előnyök, a. m. a magyar korona országai által a törlesztésre éven­kint fizetendő 1.150.000 írtnak, a törlesz­tések folytán eleső kamatoknak s az ál­lamadóssági kamatszelvények és sorsjáték nyeremények után fizetendő adóknak ki­zárólagos élvezése mellett vállalják el. Van azonban az érintett államadóssági egyezménynek egy másik pontja, melyből a birodalmi tanácsban képviselt országok viszont saját részükre vonhatnak pénz­ügyi tekintetben előnyös következtetést. Az 1867 : XV. t. sz. 5-dik §-ban ugyanis a két fél közös jótállása alá helyezett függő adósság 312 millió forintban állapíttatván meg, folytatólag az mondatik, hogy az osztrák sóbányákra bekebelezett 100 mil­lió forintnyi zálogjegyek, a­melyeknek kamatoztatásához és törlesztéséhez szük­séges összegekből a Magyarországra eső évi járulék az ennek terhére megállapított állandó és változhatatlan összegekben már be van foglalva , oly összefüggésben állanak az államjegyek forgalmával, hogy e zálogjegyek, és az államjegyek együtt­véve 400 millió forintot meg nem halad­hatnak ugyan, de ezen véghatáron belül a zálogjegyek időnkénti kereskedése a forgalomban államjegyekkel pótolandó. A sóbányai zálogjegyek több ideig fentartották magukat a forgalomban a kitett 100 millió forint név szerinti érték erejéig, s miattuk az államjegyek számát szaporítani nem volt szükséges; egy idő óta azonban , úgy látszik, tömegesen visszafolynak ezen zálogjegyek, államje­­gyekérti becserélés végett az állami pénz­tárba, s a­mint felőbb említtetett, már ed­dig is közel 50 millió forintra rúg azon összeg, melylyel a sóbányai zálog­jegyek visszaváltása végett a forgalomban levő államjegyeket szaporítani kellett. Hogy ez így történjék, az egyezményi­­leg meg van állapítva, de a birodalmi tanácsban képviselt országok az állami pénztárba visszakerült sóbányai zálogje­gyektől , addig míg forgalomban voltak, kamatot fizettek, ezen kamat ötven millió forint után, a zálogjegyek nagyobb részé­nek eddigi kamatja 4­000/1 szerint számítva évenként 2.250.000 frtot tesz ; ezen ösz­­szeget, az államjegyek után kamat nem járván, a birod. tanácsban képviselt or­szágok most is már megtakarítják maguk­nak, mindamellett, hogy ahol a magyar korona országai a reájuk eső állandó ál­lamadóssági járulékban, az államadóssági terhek megosztásánál alapul vett arány szerint 23%-val számítva, egy évre 517 ezer 500 frtot fizetnek. E megtakarítás, ha a­­sóbányai zálogjegyek forgalma to­vábbá is apad, a birodalmi tanácsban képviselt országok előnyére folyvást és tetemesen öregbedhetik, s hogy ez esetben mi történjék, arról az államadóssági egyez­ményben, a magyar korona országaira nézve szintén felette terhes azon megálla­podáson kívül, hogy a két fél jótállása az államjegyeknek ez összefüggésből időn­ként eredhető többletére is kiterjesz­tetik, semmi intézkedés nem foglaltatik A birodalmi tanácsban képviselt orszá­gok mindazonáltal e tekintetben ugyan­azon érvet, melylyel mi élünk, s a mely­nek érvényesítésétől igen sok fontos ok­nál fogva el sem állhatunk, ellenünk is használhatják,s­ nem jogosan ugyan,és nem méltányosan, de az államadóssági egyez­mény szószerinti tartalmához ragaszkodva azt mondhatják: A magyar korona or­szágainak államadóssági évi járuléka ál­landó és változhatatlan, nem öregbedhe­tik , de a tőketörlesztés esetét kivéve, nem fogyhat; folyvást fizetendő tehát egész összegében mind a mellett, hogy a terhek, melyeket annak ellenében mi vál­laltunk, a fennérintett megtakarítás által kereskedtek, s e megtakarítás minden compensatio nélkül javunkra szolgál. Az államadóssági egyezmény ily hi­­­ánya egyikét képezi a bank­ügy azon részleteinek, a­melyeknél a szigorú jog követelésétőli elállás, s a mindkét részrőli méltányos intézkedés mindegyik félnek érdekében van. Az államjegyek, és a sóbányai zálog­jegyek között fennálló, s általános pénz­ügyi elvek szerint is mód nélkül helytelen összefüggésnek meg kell szűnni, a biro­dalmi tanácsban képviselt országoknak saját maguknak vissza kell venni a forga­lomból a sóbányai záloglevelek helyett forgalomban levő államjegyeket, s kom­­pensálni kell a nyereményt is, melyet az államjegyekké, és így kamat nélküli adós­sággá átváltoztatott előbbi kamatozó só­bányai kötvényi adósságuk kamatpótlása fejében a magyar korona országaitól egy időtől fogva illetéktelenül élveznek. De az államadóssági egyezménynek említett hiánya más részről a magyar ko­rona országaira nézve is egy indokul sz bank tell arra, hogy azon esetre, ha a az ő jogaiknak s érdekeiknek kielégitésével minden részletében elintéztetik, ők is viszont ré­ngg­eles véglegesen szűkről az osztrák­ nemzeti banknak két­ 80 millió forintnyi követelésére déses nézve melyből mint az egyezmény megkötése előtt már létezett adósságból, az államadóssági terhek meg­osztásánál alapul vett, vagyis zátg-os arány szerint számítva, reájuk 18,400,000 forintnál bank valutában több semmi esetre nem hárulhat, áldozatot hozzanak , s ez áldozatot pénzügyi tekintetben is in­­dokoltnak találhassák azon okból, mert 88, vagy épen 100 millió forintnyi állam­­jegyeknek, az 1867. XV. és 1868. VII. t. czikkek folytán a sóbányai zálogjegyek helyett a pénzpiaczra rögtönözve is tör­ténhető bedobása vagy abból kivétele, az államjegyeknek árfolyamát folyvást in­gadozásban tarthatja, minden forgalmi árakat a közforgalomnak nagy hátrányára zavarba hozhat, s e felett a magyar ko­rona országait a birodalmi tanácsban kép­viselt országok nem kamatozóvá vált adós­sága kamatjai egy részének helytelen fe­dezésére kényszerítheti, 8-szor. A bankügy czélszerű rendezése alatt hazánkban részemről azt értem, hogy a monarchia mind­egyik államában önál­lóan ugyan, de egyenlő elvek szerint mű­ködő jegyeiket érez pénzért mindig be­váltó, s azokat egymás közötti szakadatlan kicseréléseknek vagy beváltásoknak ki­kötése mellett, kölcsönösen elfogadó, szi­lárd alapú jegybankok állítassanak fel. Bármily kívánatos legyen e c­él elérése, az rögtön a monarchia egyik államában sem értehetik el, mert e végre mindenek­előtt a valuta helyreállítása szükséges, az pedig rögtön nem történhetik meg: 1- szer azért, mert a valuta rögtönzött helyreállítása, még akkor is, ha a for­galomban lévő államjegyeket az állam által súlyos kamatra kölcsön veendő ércz­­pénzzel azonnal mind beváltani lehetne, az ingó és ingatlan vagyonok becsének, a forgalmi áraknak, a munkabéreknek, az adók értékének rögtönös megváltoztatá­sával, úgy az állami, mint a magánosok pénzügyi viszonyait a legnagyobb za­varba ejtené, úgy annyira, hogy ez ok­ból a bankügyi enquetteben kihallgatott szakértők is, csaknem mindnyájan, a va­lutának rögtönös helyreállítása ellen, és csupán némi hosszabb idő alatt törté­nendő fokozatos helyreállítása mellett nyilatkoztak. 2-­or. Nem állittathatik rögtön helyre a valuta azon tehernek nagysága miatt, nagysaj____ a melybe az államnak kerül, mert az ál­­lamjegyek mindannyi adóssági kötvényei az államnak, melyeket e hon polgárainak vagy külföldieknek az általuk neki an­nak idejében adott valóságos értékekért kiszolgáltatott. Az adósság semmivel nem, hanem csak a valósággal átvett értéknek visszaadásával vagy annak megfelelő ér­tékű pénzzel fizethető vissza. E visszafi­zetés, sok milliónak megtéríléséről lévén szó, az állam nagy terhe nélkül nem tör­ténhetik meg, s e teher általa csak úgy viselhető el, ha annak vitelére több évre osztatik fel. Mindamellett azonban, hogy jegyeiket érez pénzért mindenkor beváltó szilárd alapú jegybankoknak azonnali felállítása nem lehetséges, a magyar korona orszá­gainak jogai és érdekei mégis munkatla­­nul megkívánják, hogy addig is, mig ily bankok felállithatók, ők szintén ugy,mint a birod. tanácsban képviselt országok, kü­lön önálló jegybankkal bírjanak, s ily jegybank kebelükben mielőbb felállit­­tassék. Oly combinatió létesítése szükséges en­nélfogva, mely lehetővé tegye, hogy a) a valuta helyreállítása azonnal meg­kezdetvén, se rögtön, se elkésve ne fejez­tessék be. b) Az államra e miatt nehezedő teher, fedezésének több évre felosztása által el­viselhetővé tétessék. c) A magy­ar korona országai érdekei­nek megfelelőleg, a valuta helyreállítása előtt is, a birodalmi tanácsban képviselt országokban létezőn kívül, Magyarország­ban is egy önálló jegybank, és pedig mi­előbb állíttassák fel. d) A valuta helyreállítása után mind a két jegybank jegyeinek érczpénzzeli be­váltását azonnal megkezdhesse. Hogy ezeknek kellő foganatbavétele végett az osztr. nemz. banknak, az­ót a A HON TÁRCZÁJA. Anglia művelődésének története. Irta Henry, Thomas Buckle. Általános bevezetés. Első fejezet. (A történetbuvárlat segédforrásainak jelen helyzete. Az emberi cselekedetek törvényszerűségének kimutatása. Ezen cselekedetek szellemi és természeti törvényei. Mind­­két irány vizsgálatának szükségessége. Természettudo­mány nélkül nincsen történelem­. *) (Folytatás.) A bűnök közt, azt lehetne vélnünk, a gyilkos­ság a legönkényesebbek s legrendetlenebbek egyike. Ha ugyanis meggondoljuk, hogy az, ha szinte rendszerint hosszú bűnös életmód következ­ménye,gyakran csak a szenvedély látszólag rögtö­ni fellobbanásának közvetlen eredménye is lehet, hogy kiszámított gyilkosság a büntetés lehető elkerülhetése végett, a kedvező körülmények ritka összejövetelét igényli, a­melyre a bűnösnek közönségesen várakoznia kell; hogy tehát fa gyilkosnak az időt s körülményeket megvizs­gálnia kell, miután azok nincsenek hatalmában ; hogy az elhatározás szempillanatában sokat cserben hagy bátorsága a tettet végrehaj­tani, hogy a kérdés: „végrehajtsa e a bűnt, *) Mutatvány Buckle világhírű művének Lang Lajos társai által eszközlött Pfeiffer Ferdinand kiadásában e­gjelenő fordításából,­­ vagy ne­va a bűnöst ingadozóvá teszi, ellen­­t­mondó okok közt, milyenek például egy­részt a törvénytől, a vallás által kijelentett bün­tetésektől való félelem, lelkiismeretének szava, az aggodalom a tett utáni lelkiismereti furdalá­­sok miatt; más­részt a nyelvágyhosszúállás, irigység avagy kétségbeesés — ha mind­ezt ösz­­szefoglaljuk, az okok oly zavara áll be, hogy va­lóban kételkednünk kell, képesek leszünk-e bár­minő rendet vagy módszert felfedezni ama finom , folytonosan változó ingerek eredményé­ben, melyek a gyilkosságot előidézik vagy meg­gátolják ! Mint áll azonban a dolog valóban ? — Tény, hogy a gyilkosság oly rendszerességgel történik, oly következetes viszonyt mutat ismert körülményekhez, mint az apály és dagály vál­tozása s az évszakok egymásra következése. Q v e t e t e t, ki egész éltén keresztül a külön­böző népek statistikai adatainak gyűjtésével s módszeres rendezésével foglalkozott, szorgalmas kutatásának eredményét nagyhírű művében így fejezi ki: „a bűnökre vonatkozólag ugyanazon számok ismétlődnek félreismerhetlen állandóság­gal ; s ez áll oly bűnökre nézve is, melyek az ember számításának körén kívül látszanak esni, pl. a gyilkosságok, melyek rendszerint igen csekély,esetlegesnek látszó okokból eredő viszál­­kodások következményei; mindamellett tudjuk tapasztalatból, hogy minden évben nem csak ugyanazon számmal történnek a gyilkosságok, hanem hogy még az eszközök is, melyek által a gyilkosság elkövettetik, folytonosan egyenlő mértékben használtatnak, így szólt már 1835- ben Európának elismert első statistikusa, és minden következő vizsgálat megerősítette ez állítás helyességét. A későbbi vizsgálatok mu­tatták ki ugyanis a csodálatos tényt, hogy a bűnök egyenlő ismétlődése világosabban kimu­tatható s előre megmondható, mint a természet­­törvényei, melyektől testünk betegsége és ha­lála függ. így például Francziaországban 1826- tól 1844-ig bűnváddal terhelt személyek száma történetesen körülbelül egyenlő az azon időben Párisban meghalt férfiakéval, csak azon kü­lönb­­séggel hogy a bűnökre vonatkozólag kisebb volt az ingadozás, mint a halálra vonatkozólag;­­ továbbá minden különös bűnágban hasonló rend­szeresség ismertetett fel, mindenik egyenlő s korszakonként visszatérő törvényt követett. E tények bizonynyal különöseknek fognak látszani azok előtt, kik az emberek cselekede­teit inkább az egyesek sajátságaitól, mint a tár­sadalom általános állapotától hiszik függőknek. De meg kell említenünk egy körülményt, a­mely még feltűnőbb. A nyilvánosan följegyzett bűnök közt egy sincs, mely oly teljesen az egyéntől látszanék függni, mint az öngyilkosság. A gyil­kossági és rablási kísérletek sokszor tartó­san is meghiúsíthatók, néha a megtámadottak, néha a törvény szolgái gátolják meg azt. Az öngyilkosság kísérlete azonban sokkal nehe­zebben akadályozható meg. Ki el van ha­tározva a tettre, nem talál a végpillanatban küz­dő ellenállásra s mivel a törvény szolgáinak be­avatkozásától is könyen megóvhatja magát, tet­te mintegy elkülönített, minden idegen zavartól ment és sokkal inkább lehet saját elhatározásá­nak eredménye, mint bármi más bűn E mellett az öngyilkosság ritkábban is történik, mint a többi bűn, mások ösztönzése következtében, s a szabad akaratot netalán korlátozható külső be­folyások egy nagy része itt elesik, így termé­szetesen lehetetlennek látszik az öngyilkosságot is általános elvekre vonni s bizonyos törvényszerű­séget találni benne, mivel az oly különöz, oly el­szigetelt­ törvényhozásra nézve oly elérhetlen s a legélénkebb rendőrség által sem gátolható meg. Ezenkívül más akadály is áll nézetünk elé, az öngyilkosság legpontosabb kikutatása is minden­kor igen hiányos; a vízbefulás eseteiben a halá­lozások gyakran öngyilkosságokként fogatnak fel, ha szinte esetlegesek is, míg másrészt más esetek szerencsétlenségeknek tekintetnek, melyek ön­­kénytesek voltak.Ennek következtében az öngyil­kosság nemcsak önkényes és megmagyaráz­­hatlan,hanem igen nehezen kikutatható tény gya­nánt tűnik fel, s mindezen okokból észszerűleg kételkednünk kellene, hogy azt valaha vissza tudjuk vezetni az általános okokra, melyek elő­idézték. Ezen sajátságos bűntett különösségei folytán valóban csodálatra méltó tény, hogy min­den bizonyíték pontos következetességre mu­tat s nem enged a felett kételkednünk, miszerint az öngyilkosság lényegesen a társaság általá­nos helyzetének eredménye,s miszerint ez egyes bűnös csak azt valósítja meg,ami a megelőző kö­rülmények szükséges következménye volt. A társadalom bizonyos állapotában az emberek bizonyos számának meg kell ölnie magát. Ez általános törvény, a részletes kérdés, kinek kell e bűnt elkövetnie, természetesen, különös törvé­nyektől függ, melyeknek azonban észhatásukban meg kell egyezniük az általános törvénynyel mely mindnyájok felett uralkodik. S e magasabb törvény hatalma oly ellen­állhatatlan, hogy sem az élet szeretete, sem a túlvilágtól való félelem nem képes legkisebb befolyást sem gyakorolni működésének, meggátlásá­­ra. E feltűnő rendszeresség okát később fogom vizsgálni, de a rendszeresség ténye mindenki előtt ismeretes, ki az erkölcsi sta­tistik­ában járatos. A legkülönbözőbb országok­ban, honnan adatok ismeretesek, évről évre ugyanazon arányt találjuk az öngyilkosok szá­mában, s ha tekintetbe vesszük a tökéletes kimu­tatás lehetetlenségét, igen kis tévedéssel képe­sek vagyunk előre megmondani minden követ­kező korszakra nézve az önkéntes halálesetek számát, természetesen azon feltétel alatt, hogy a társadalom állapota nem fog lényeges változást szenvedni. Magában Londonban, daczára a válto­zásoknak, melyek a világ e legnagyobb és leg­­fényűzőbb városában történnek, sokkal nagyobb rendszerességet találunk, mint azt a társadalmi törvények legbuzgóbb védelmezője is várhatná, mert a politikai zavarok, kereskedelmi válságok s a drága táplálék következtében előálló nyomor, valódi okok az öngyilkosságra, s mindezek foly­tonos változásban vannak. Mindemellett e nagy fővárosban évenkint körülbelül 240 ember öli meg magát; az évenkinti öngyilkosságok idő­szerinti okok befolyása folytán legfölebb 266 s legalább 213 közt ingadoznak. 1846-ban a vas­úti zavarok következtében 266 öngyilkos volt Londonban; 1847-ben jelentéktelen javulás ál­lott be s az öngyilkosok száma 256-ra sülyedt ; 1848-ban 247, 1849-ben 213 és 1850-ben 229 volt számuk. (Vége következik.)

Next