A Hon, 1871. szeptember (9. évfolyam, 201-225. szám)
1871-09-12 / 209. szám
209. szám. IX. évfolyam Reggeli kiadás. Pest, 1871. Kedd, szeptember 12. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere 7. sz. földszint. 116 fizetési áll: Pesten küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ........................1 frt. 85 kr. 8 hónapra ........................B „ 60 „ 6 hónapra ........................11 „ — , Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonkint ... 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető , s ennek bármely napján történik is, mindenkori hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Szerkesztési iroda : Ferencziek-terv 7. sz. Beigtatás! díj: 9 hasábos ilyféle betű sora ... 9 kr. Bélyegdij minden beigtatásért . . 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyilt-téri 5 hasábos petit sorért. . .25 kr. 69" Az előfizetési és hirdetményi dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el — Kéziratok nem adatnak vissza Előfizetési felhívás „A HO N“ IX-ik évi folyamára. Egész évre . . . 22 frt — kt Fél évre frt — kr. Negyed évre . . . 5 frt 50 kr. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonkint . . . 30 kr 69" Külön előfizetési íveket nem küldünk, mert senki sem használja, s sokkal egyszerűbb is a pénzt postai utalványozással küldeni, mert ennek bérmentesítése csak fi krajczárba kerül. A HÖK krasló-hivatala. PEST, SZEPTEMBER 11. Öt év alatt. XI. „Ez a reformok országgyűlése lesz“, így szólt a megnyitó trónbeszéd. Annak az ellenkezője lett. Váljon meg van-e elégedve maga a tiszta értelemben vett kormánypárt működésének eredményével? Meg van-e elégedve minisztériumával ? Kérem önöket, magyar miniszter urak, ne higgjenek azoknak, akik önök fülét telehizelkedik, önöket hátuk mögött a saját pártjuk emberei rárják legjobban. A szabadelvűek azért, mert sokallják a hátrafelé haladást, a reactionariusok pedig azért, mert kevesellik. Önök a legheterogénebb elemekből alkottak maguknak egy majoritást. Egybeolvasztották a Deák neve alatt egyesült szabadelvű hazafiakat, kik a Parlamentarismus hívei, az óconservativekkel, a szabadkőműveseket az ultramontánokkal, a szabadságharcz emigránsait a badeni emigránsokkal. S mind a két felekezet elégedetlen önökkel és saját pártjával, é épen ezért az absurdus egyesülésért. A különbség csak az, hogy az önök szabadelvű párthívei nem merik önöket megbuktatni, mert félnek a szabadelvű ellenzék győzelmétől; — de a reactionarius párthívei meg merik önöket buktatni, mert azok nem félnek a reactio győzelmétől. S maguk a kormánypárti szabadelvűek is mennyi ellenmondást egyesítenek külön-külön személyenként magukban. Az egyik a honvédelmi kérdésben rajongó szabadelvű, hanem a vallásszabadság kérdésében már fanaticus ultramontán. A másik a kultusz ügynél tiszta fővel szabad elveket pártol, hanem a honvédelmi kérdésben a katonai kamarillának hódol. A harmadik reformokat sürget a vallás és honvédelem ügyénél is, hanem az önkormányzat kérdésében illiberális. A negyedik elszánt védője az önkormány- za tnak , hanem a maradék úrbéri viszonyok kérdésében feudális nézeteket képvisel. Az ötödik szabadelvű az ideális kérdéseknél, de a financiális ügyben megköti a kezünket. A hatodik szabadelvű volna, de a mellett szász partikularista s privilégiumokról beszél. Hogy lehet ezekkel egyöntetű politikát csinálni? S van különösen a kormánypártban egy faj, a legkárhozatosabb, a legveszedelmesebb faj, a desperatusok faja, mely a panaszokra, sürgetésekre azzal szokott felelni, hogy bizony roszul mennek az ügyeink , de nem lehet máskép tenni; végünk van, nincs semmi jövendőnk; egyedül igy, ahogy élünk, húzhatjuk napjainkat; vége van Austriának is, vége van Magyarországnak is; — csak egymás lánczait szorongatva existálunk még, a hogy existálunk ; s munkánk nem egyéb, mint bukásunknak leplezése. Hogy ily hittel lehet valakinek öngyilkossá lenni, azt értem, láttam is nagy és megdöbbentő példákat rá ; de hogy ezt a hitét valaki, aki szép nyugodtan táplálja a termetét s megüli a magas hivatali széket, egész hidegvérrel prédikálja úton-útfélen a kormánypolitika magyarázatára, az már több, mint imbecilitás. Aki azt hiszi,hogy el vagyunk veszve, az tartsa meg magának ezt a hitét és hallgasson el vele, s ne mérgezze meg vele az egész nemzedék erkölcsét. Az a párt, melynek ez a politikai crédája, vonuljon félre s adjon helyet azoknak, a kiknek hiszekegye azon kezdődik, hogy „hiszek egy Magyarország örök életében!“ a kik hiszik azt, hogy a magyart nem a kétséges számarány, nem a materiális erőhatalom, nem Ausztria gráfiája, hanem saját erkölcsi fölénye tartja meg e hazában — és Európában. Ha ez erkölcsi fölényt, melynek alapja mindig a szabadelvűség volt, rontják meg önök, akkor igenis megrontják Magyarország jövendőjét, de akkor sem örökre, mert egy nemzet jobb erkölcse soha sem engedi magát végkép eltemettetni. Lehet egy nemzetnek a hibáival is kormányozni, mint tették a Hunyadiak utáni korban egész Mohácsig; az megboszulja magát, de a nemzet erényei élve maradnak s győznek megtagadóik daczára. Ennek a nemzeti erkölcsnek a tanait forgatja fel a mostani vezénylő politika. Más időben Magyarországon erény volt a megtakarított fillért a haza oltárára önkényt letenni,most a kincstárt megcsalni a virtus. Más időben a vitézségnek osztották a koszorút, most az ellenségtől rettegés a tábori jelszó. Más időben azt nevezték becsületes embernek, ki szavát megtartja; most annak osztanak hivatalt, rangot, ki honfitársának adott szavát megszegi. — Ennek az eredménye aztán a léhaság, az elcsüggedés, az olcsó áron árkodni törekvés, de szolgálni nem akarás, a pénzügyi szédelgés, a hivatalnoki restség, a közügyekbeni elernyedés, a jövendővel nem törődés, amely inficiálja lassan kint majoritásunkat, a képviselőháztól elkezdve az utolsó bureauig. Én beszélek-e erről csupán? Nem. Beszélnek erről az özönlő nyilatkozatok, melyek küldöttségek, petitiók alakjában önök ajtain kopogtatnak; "— beszélnek a hivatalszobák növekedő retardátumai; beszélnek a deficitek és adóhátralékok; beszélnek az egymásután elhagyogatott ministeri székek ; beszélnek még az országos árvizek is ; de beszélnek az önök saját klubjában ismétlődő heves viták; sőt beszélnek maguk a deákpárti hírlapok is, mikor egy-egy nyilalló fájdalom erőt vesz a pártfegyelmen s feljajdulásban tör ki, — és ami mindennél hangosabban beszél: részakaróink káröröme. És önök azt hallják nagyon jól. Miért szólalunk tehát fel mi? Önök ezt mondják: a jövő választásokra való korteskedésből kezdjük ezt a hangot. Távol van tőlünk. Ahol a kapacitatio használ, ott senki sem kapacitál az önök politikája ellen sikeresebben , mint önök maguk. Bort, pénzt, földet, hivatalt pedig a mi soraink nem osztanak. De felszólalunk azért, mert ime most kezdődik a jelen országgyűlés utolsó ülésszaka. Sybilla utolsó három könyve! Még most sok jót lehet tenni; nem ugyan mindent, amit akkor követel, mert időnk rövid , de a jó akarat és politikai bátorság a sikert hatványozhatja. Még tehetjük az országgyűlést emlékezetessé nagy és üdvös reformok létrehozatala által, ha azok, kik jobb és baloldalon ily reformokat komolyan óhajtanak, egymást megértik s összeműködni semmi párttekintet által magukat gátoltatni nem engedik. Ne mondják önök azt, hogy a közjogi alapfelfogás különössége választ el bennünket. Azt önök jól tudják, hogy a meghozott törvényt mi is úgy tiszteljük, mint önök, s hogy ehez a reform kérdéseknek semmi köze, mert ha volna hozzá köze, akkor a reformokban legalább is haladnánk Ausztriával egy nyomon, s nem maradnánk el a háta mögött. A reform kérdésekben nem a mi kötelességünk pártunk sorait elhagyni, és önökhöz áttérni, hanem az önöké. És higgyék el önök, hogy aki közülünk önökhöz átmegy, az nem azért megy,hogy ott a reformokat megalkotni segítsen, hanem hogy önérdekét szolgálja s lesz belőle roszabb reactionárius, mint a minőktől önök szabadulni akarnak. Még félévünk van, hogy kötelességeinket, miket a hazai korszellem ránk rótt, teljesíthessük. Értsünk azokban egyet. Mindnyájunk ügyéről van szó. Közös ügyünk a szabadelvűség, a haladás ügye. Magyarországot csak a szabadelvű politika menti meg a jövő számára. S ha ez nem menti meg, akkor semmi sem menti meg. S végtére is, inkább tépjenek szét bennünket mint a szabadság oroszlánjait,mintsem agyonverjenek, mint a reactió igavonó állatait. De hiszek Istenben és nemzetem szellemének erejében, hogy sem széttépni, sem agyonverni nem fognak bennünket. Jókai Mór: A belügyminiszter a közelebbi napokban Csongrád, Békés, Somogy, Doboka, Zemplén, Szepes, Zala, Bács, Temes megyék és Fogarasvidék szervezési munkálatait intézte el. A miniszterelnök megérkezvén a fővárosba, ma déli 12 órakor teljes minisztertanácsot tartott, hová Jekelfalussy székesfehérvári püspök is megidéztetett. Andrássy Gyula gr. itt a püspök előtt felolvasta ő felsége kéziratát, melyben ő felsége az emlitett püspök azon tettét, hogy az uj dogmát kihirdette, roszalja, és hogy a nus placeti-t tekinteten kívül hagyta, határozottan megrója. Jekelfalussy a felolvasott kézirat meghallgatása után kijelente, hogy a királyi hatalomnak aláveti és alkalmazza magát. Az „IP Ltd.“ azt írja, hogy a királyi levél indirecte a többi püspökhez is van intézve. Ennek is örülünk. De ez nem elég. A püspököknek a csalhatatlansági dogmát határozottan és nyíltan vissza kell vonniok és pásztorlevelekben kijelenteni, hogy az érvénytelen és Magyarország katolikusait nem kötelezi. Ezt követelte az országgyűlés. Továbbá az eddigi kihágásért a püspököket és Paulert a mulasztásért jókora pénzbírságban kellene elmarasztalni a nép nevel és számára. Ha ez utóbbit a kormánytól nem is reméljük, de a visszavonalást határozottan követeljük. A salzburgi találkozásról igen érdekes elmefuttatásokat közöl némely külföldi lap. Főleg nevezetes a berlini „Börsen Courier“-nek egy erre vonatkozó czikke, melyben azt mondja, hogy Ausztria és Németország Gastein és Salzburgban, habár nem akarják nyíltan kimondani, véd- és daczszövetséget kötöttek és ezen eredmény felett nagy örömét fejezi ki. Fontos még e tekintetben a londoni „Cast. Bud.“, melyet osztrák orgánumnak tartanak, következő czikke : „Ez alkalommal az egyesség, mely a gasteini conferentián czéloztatott, végérvényesen megköttetett. Igen sok lenne mondva az által, ha valaki szentesítésről akarna beszélni, mert habár fontos az egyesség, még távolról sem viseli a nemzetközi szerződés jellemét. Szerződést egy részről sem szándékoltak. Mindkét miniszter feladata abban állott, hogy vizsgálják meg, mennyire lehetne öszhangba hozni a Közép-Európában uralkodó két dynastia képviselőinek személyes közeledését illető birodalmaik érdekeivel és mennyire lehetne azt az európai béke előmozdítására értékesitni. Mindkét államférfinak becsületére válik, hogy egyenlő bölcsességgel és erélylyel felfogták azon nagy előnyö A HON TARCZÁJA. Az aradi vándorgyűlés után. (y. y.) Gondolom, Paul de Kock mondá, hogy két nő barátsága nem egyéb, mint összeesküvés egy harmadik ellen. Elég szellemdús mondat, mely azonban inkább illik a diplomatákra és doktorokra, mint a hölgyekre. A „figulus figulum edit“ átalános felebaráti sajátsága ugyan mindazon osztályok és körök tagjainak, kik egy utón törekesznek hirért és kenyérért; de legkirívóbb vonásként domborodik ki ama tudományos faj némely egyéneinél, mely a szenvedő emberiség testi bajainak szenteli életét. Ha e különben oly nemes foglalkozású férfiak egynehányának megtetszik valamely eszme, terv, válalat vagy rendszer: ez már magában is elég arra, hogy rögtön kollegák egy clique-je alakuljon, mely ugyanazt az eszmét, tervet, vállalatot vagy rendszert halálosan gyűlölje. Ha támad az emberiség javára egy-egy természeti lángelme, mindjárt megindul a vak ostrom is. Hisz a szegény Priesznitzet is majd becsukatták, most meg már Dal-Cin asszonyt szeretnék megkövezni. A mely osztály fenekén ily forrongó elemekből áll az iszap: ott hamar kap sarat a legjobb intézmény is. Csoda-e tehát, ha a magyar természetvizsgálók és orvosok vándorgyülésezésének is épp orvosi körökben elég ellensége van, midőn csakugyan tény, hogy e gyűlések szerkezetében léteznek hibák, s eljárásai ellen szintén lehet tenni elég kifogást ? Helyén van tehát ellenük a kritika, bármily kemény legyen is, mert hiszen valamint „errando discimus“, épp úgy „virgando crescimus.“ Botolva tanulunk és verve növünk. De midőn jóakaratu kritika helyett az idétlenség fészkelődik s a szerénytelenség ágaskodik egy oly régi intézmény ellen, melynek sok jó oldala van, akkor nagyon szükséges,hogy a józan közvélemény ily en és személykedés ellenében oltalma alá vegye magát az ügyet, s tartsa fenn, ha lényegében jó, s reformálni kívánja, ha szerkezetében hibák és hiányok vannak. Az idén nem egy értelmes embert vitt Aradra ez a józan gondolat. Miután voltak, kik e gyülésezést egyátalán „nemzeti eszem iszomnak“ nevezték, s mások, kik a tudomány megalázását látván benne, tehetlen nagyozásukban sub rosa egy más, komolyabb, (talán pedánsabb) alakú gyűlés tervezésén törték a fejüket; míg más oldalról 14 gyűlés évkönyvei, monographiai, pályaművei s egész halmaz tudományos értekezése szóltak e gyülésezés hasznos ivolta mellett, mindenesetre elegendő ingerrel bírhatott, szemtől szemben megismerni egy ily nagy gyűlést, vizsgálni elemeit és eljárásait, s tárgyilagosan ítélni meg horderejét. Magunkat is ez vezetett Aradra. Útközben még jobban nőtt bennünk az inger, midőn egy doktor, ki a közegészségi tanácshoz, különben pedig a tudomány „Demimonde“-jához tartozik, nagy hangon ítélte el az egészet, mondván, hogy aki most Aradra megy, az már eorpso nem szakértő. S hogy állítását — tehetsége szerint igazolja, ő maga nem is jelent meg. E hiány azonban nem volt érezhető, mert szerencsére, az aradi gyűlésen annyi jeles gyakorló orvos, ismeretes tudós s buzgó tanár gyűlt össze, hogy mind a köz-, mind a szaküléseket egészen érdekessé, s azt hisszük, hasznossá is bírták tenni. Nem szándékozunk leírni az eredményt, melyet e gyűlés elért. Elmondta azt röviden a „Napi közlöny,“ érintekt a hírlaptudósítók, s bőven fogja felsorolni az aradi nagygyűlés kiadandó „Évkönyv“-e. Mi ezúttal a gyűlés szerkezetének némely hibáit s egyszersmind az ily modorú összejövetelek jó oldalait fogjuk érinteni. Félszeg szemponton áll az, ki ily vándorgyűlések eredményét akadémiai vagy szakegyleti mérték szerint latolgatja. A hol nincs meg a működés folyamossága, sőt a hol idő sincs elég az eszmék és uj vívmányok részleges tárgyalására , ott a tudomány valami meglepő előbbviteléről szó sem lehet. Amit a vándorgyülésezés elér, az legfölebb hasznos eszmecsere, mely mindig a gyűlés keretén kívül teremheti meg üdvös gyümölcseit. Továbbá buzdítás, melynek elágazó horderejét bajos dolog volna kézzel fogható eredményekben mutatni föl. De aki lát ily gyűlést, meggyőződhetik róla. Összegyűl vagy ötszáz tag; azok közül szorosan véve alig van több százötven szakértőnél, s ezek közt is van a ki hátrább maradt a másiknál; jön aztán egy csomó művelt ember, ki örömest szerez ismereteket ; s végre egy másik csomó, melyet csakugyan nem egyéb hoz össze, mint a sokaság tarka volta s a kirándulások élvezete. De e sokféle elem egyesülése mindig haszonnal jár. A szakértők kölcsönösen tanulnak egymás eszméiből : a hátramaradtabb buzdulást kap; egyegy ismeretlenebb jeles képesség kiválik,mint most is, hogy csak egyet említsünk: Rozsnyai Mátyás zombori gyógyszerész, ki Fiuméban pályadíjat nyert művével, most pedig a robbanóanyagokról tartott szabad, folyékony előadásával tűnt ki; a művelődni vágyók némi ismeretet visznek el magukkal a szakülésekről, melyeket — mint Aradon láttuk — nem-szakértők is bőszámmal látogatnak, s végre a csupán szórakozni jövő is szerez valami jó tapasztalást, ha egyebet nem, egy-egy hazai vidék ismeretét. Meglehet, szobatudás szempontjából mindez nem sok eredmény. De mégis sokkal több, mint ha semmi se volna. Aztán nincs gyűlés, melyen valami jó és hasznos eszme ne születnék. Nem is említve az orvosi szakba vágó indítványokat, emlékiratokat, stb. csak a társadalmi szakosztály ama mostani pályakérdését emeljük ki, mely a babona elhárítására célzó könyv megiatására vonatkozik. Ha e pályázatnak jó eredménye lesz, t. i.ha egy oly (minden nálunk szokásos népnyelvre lefordítandó) könyv fog napvilágot látni, mely meggyőzi a népet, vagy annak csak némely részét is, mostani babonái, kuruzsolásai, vakon hitt balszokásainak esztelenségéről és tkáros voltáról, akkor az aradi nagygyűlés ez osztálya már magában is sokat, sőt eleget tett a népügy érdekében. A nagygyűlés nyilvánosabb részének feladata: a természettudományi ismeretek népszerűsítése, örvendetes, hogy a közüléseket Aradon is mily érdekeltséggel látogatták. A színházban 7 értekezés volt, melyeket örömest hallgathatott a közönség. Nem volt ezekben valami sok új tartalom, szakmai eredetiség, de megfeleltek a czélnak, t. i. terjesztettek egy csomó ismeretet, s bizonyára nem egy hallgatóban ébreszték föl a vágyat, e tárgyakkal bővebben is megismerkedni. Mindenütt ily utakon terjed a komolyabb műveltség, s ha a „Természettudományi Közlöny“nek ma már nálunk is széles olvasó köre van , arra bizonyára az Aradig lefolyt tizennégy „nagygyűlésnek“ szintén jelentékeny befolyásuk volt. S ily nemű lassú, de hatékony eredmények után, bizony el lehet nézni e társulás árnyoldalait. Mi is jól láttuk, hogy nem mind arany volt, ami fénylett; vettük észre, hogy a tudományosság táblabírái (vagyis az új haladásoktól elmaradt férfiak, sok helyet foglaltak el itt is, sajnosan nélkülözünk számos jeles természettudóst, kikért szívesen odaadhattunk volna akár százat a tagok névsorából; de mivel sehol a világon nincs fény árnyoldal nélkül, a társulás sok jó oldaláért itt is elnézhetők lehetünk a félszegségek és hiányok iránt. Az, hogy mindenki tag lehet hat forintért, a társaságnak tarka demokratikus szint ad. Tény, hogy a szervezet a czimnek nem felel meg, mert sok tag van, ki sem orvos, sem természetvizsgáló. Jobb volna tehát egy általános czim, például „A természetbarátok nagygyűlése.“ Mivel azonban a mai névnek már mintegy történelmi jelentősége van, s mivel a nagygyűlés tényleges szerepkedését mégis csak orvosok és természetvizsgálók viszik , maradhatunk a régi névnél, melyre talán még ez intézmény feledhetlen alapítója, dr. Bene maga keresztelő. Volt egy értekezlet Aradon is a végett, hogy nem kellene-e változtatni a szervezeten? Például, hogy lehessen-e továbbra is tag mindenki, qualificatió nélkül ? De mivel helyes qualificatiót kitalálni igen nehéz, másfelől pedig mivel a nagygyűlések fentartására minél több részvevőre van szükség: maradtak a réginél. Úgyis a dilettánsok csak a nagygyűlés staffage-át képezik. Aztán még állandó irodalmi és tudományos társulatoknak is, (mint a történelmi, természettudományi s Kisfaludy-Társaságnak,) lehet — habár csak pártolók tagja bárki is, anélkül, hogy szakismereteiről vizsgát kellene letenni. Igaz, hogy a tudomány méltósága nyerne tán vele, ha e nagygyűlés mind szemenszedett tudásból állna, de semhogy e jó társulás megszűnjék , inkább nyissanak tág kaput mindenkinek, kivált miután úgy is csak tisztességes emberek lépnek be rajta. Az aradi nagygyűlés két nevezetes vádra adott kiáltó cáfolatot- Egyik az „eszem-iszom“ állítása. Aradon a tagok csak a magánházak szives asztalainál ettek és ittak ingyen , de a városnak még csak egy kitűzött zászlójába sem sérültek. Ami közebéd volt, azt megfizették Adón, Lippán és Petrozsényben egyaránt. Az... kaszinó udvaron például nagyon is drága ár mellett maradtak éhen. Ami ingyen volt, az csupán a kóstolóra küldött hegyaljai jó borok,mlyeket néhány termelő ajándékozott. A radna - lippai szívélyessége alkalmával is a lakomának (igen helyesen) ára volt, noha oly olcsó, minőt csak a vendégszeretet nyújthat. Különben sem a megye, sem a város nem verte magát költségbe, amin maga a szívélyes aradi lakosság ütközött meg,nem pedig a nagygyűlés tagjai, kik igen elhibáznák a dolgot, ha bárhová is igényekkel mennének. Egyetlen nagy,mondhatni fejedelmi ajándékban részesült a nagygyűlés: az első erdélyi vasúttársulat részéről, mely Aradtól Petrozsényig és vissza, egész nagy vonatot adott két napra a tagok rendelkezésére, ami körülbelül tízezer forinttal ér föl. E példátlan bőkezűségre nem ok nélkül lelkesült fel egy szerzetes tanár, azt kiáltva az erdélyi társaságra : „vivat, crescat, floreat !“ Másik vád az volt, hogy a nagygyűlések mindig arisztokratákat ültetnek az elnöki székbe ő ket, melyeket az osztr.-magy. monarchia és a német birodalom egy egységes politikából húzni fognak. Mindkét miniszternek be kellett látni, hogy államaik legsürgősebb és legfontosabb érdeke: a belső megerősödés és külpolitikai kérdéseket csak annyiban akartak érinteni, amennyiben szükséges , hogy mindkét részen elő legyenek készülve az eseményekre, melyek a lényegesen békés feladatnak útjában állanának. Az egyesség tárgya kiválólag a védelem volt és ezért a gasteini programmot mindenütt, hol hasonló czélokra törekednek, csak rokonszenvvel fogadhatják. Nem csoda tehát, ha közelebbről Olaszország hozzájárulását fejezte ki a gasteini értekezlet alapgondolatához. Másfelől Anglia , mely rendesen kezdeményező szokott lenni ott, hol a béke fentartása jó tekintetbe, as eddig hallgatott. Ha már magában csupán azon , tény, hogy két államnak erkölcsi egyessége elég arra, hogy európai kérdések egyoldalú megoldását meggátolja, itt-ott kedvetlenséggel fogadtatik, mégis vannak tárgyak, mint pl. a socialistikus mozgalom, melynek Gasteinban történt tárgyalása, ily érzelmeket ki kellene hogy zárjon. Különösen Franczia- és Oroszországnak, tekintve a legújabb idők mozgalmaidénak üdvözölniök kellene minden intézkedést a socialise in ellen. Ehez még hozzá lehet tenni, hogy azon hír, miszerint Bismarck bg felajánlotta volna szolgálatát a bécsi kabinetnek mint közbenjáró Ausztria és Oroszország között, a lengyeleknek Galicziában adott kedvezményekre vonatkozólag, csak feltevés és minden tényleges alapot nélkülöz.“ Észrevételek a lübechi határozatokra. Közöltük a német nemzetgazdák lübechi congressusának határozatait. Most legyen szabad egypár megjegyzést tennünk azokra. A lübechi congressus működését teljesen eredménytelennek nem mondhatjuk, ha szinte közölt objectív ismertetésünk alapján bizonynyal senki sem lesz hajlandó azt teljesen kielégítőnek tartani. A legérdekesebb tárgy, mely e congressus elé kitüzetett,bizonynyal a bankügy volt,s az újabban a bankszabadság, s bankmonopolium felett élesen kifejlődött vita folytán kettőzött érdekkel néztünk a szakférfiak véleménye elé. Azonban mint láttuk, ebben" csalódnunk kellett s talán csalódtunk volna, ha szinte az ügy bővebben tárgyaltatik. Igen érdekes volt azonban a pénz , illetőleg az érmekérdés tárgyalása. Igen fontos dolognak tartjuk, hogy a kettős valuta helytelensége általában elismertetett. Ha egy okból is lehetne valamire következhetnünk, úgy hajlandók volnánk, mint egy híres német jogász a rómaiakról megjegyzette, a franczia nemzet jelen buktát is pénzügyi zavarainak tulajdonítani, s hogy e zavarok nagyrészt a kettős valuta állandósításából is eredtek, szakértő nem fogja tagadhatni. A következtetés mindenesetre merész s igaztalan, azonban némi jogosultságot tőle elvitatnunk lehetetlen. Az új valuta, még ha Spetbeer indítványa folytán a kettős valutát átmeneti intézkedésként sem engednék meg, pénzügyi zavarokat nem idézhet elő. A szerződésekből eredő kötelezettségnél meg lehetne hagyni az adósnak egyelőre azon jogot, hogy a fizetési eszközt saját tetszése szerint választhassa ; ha pedig a szerződés még a valuta kimondása előtt történt, a hitelezőt kellene feljogosítani, hogy bizonyos határidő alatt a pénznemet kijelölje. Megjegyezzük azonban, hogy e nem szabadelvű intézkedést csak feltételesen .