A Hon, 1871. október (9. évfolyam, 226-251. szám)
1871-10-01 / 226. szám
Reggeli kiadás. Pest, 1871. Vasárnap, October 226. szám. IX. évfolyam. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. sz. földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra .......................1 frt. 85 kr. 3 hónapra .......................5 , 50 , 6 hónapra .......................11 — Az esti kiadás postai külünküldéséért felülfizetés havonkint ... 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. sz. B e i g t a td .: lij. 9 hasábos ilyféle betű sora ... 9 kr. Bélyegdij minden beigtatásért . . 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyilt-téri 5 hasábos petit sorért ... 25 kr. Az előfizetési és hirdetményi dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési felhívás „A H O N“ra Folyó September hó végével az évnegyedletelvén, évnegyedeit. előfizetőink felkéretnek megrendelésük mielőbbi megújítására. Előfizetési árak: Egész évre . . . 318 frt — ki Fél évre . . 11 frt — kr Negyed évre . . . 5 frt 50 kr. Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése tíz frtig csak 5, 10 írton felül pedig tízárba kerül. Az előfizetések a „Hon kiadó hivatala“ czim alatt Pest, ferencziek tere 7. sz. alá küldendők. PEST, SZEPTEMBER 30. A honvédmenház alapkövének letétele napján. A mai nap után talán kisebb lesz a szégyenpir a nemzet homlokán. Ma teszik le az első követ ahoz a házhoz, mely szabadságharczunk még élő rokkant bajnokainak s az elesettek özvegyeinek és árváinak menedékhelyül fog szolgálni. Csekély tanujele egy ország hálájának, kicsiny viszontszolgálat azokért az érdemekért, miknek kellő méltatására a mai kor gyermekének talán mértéke sincs; de végre is látható jele annak, hogy a nemzet szivéből a múltak iránti kegyelet minden szikrája ki nem hamvadott. Kicsiny oltár, de oltár; s bár „Pantheon“-i volnának érdemesek „névtelen filistereink“ s bár azoknak, kik nekünk „hazát“ adtak, csekély viszonzás csak „házat“ adnunk; de emelni fogja a majdan fölépülendő szerény hajlék értékét, hogy azt a nemzet maga hordta össze s a királytól a földmivesig van benne mindegyikünknek egy-egy homokszeme. Hiszen tudjuk, hogy oly jutalmat, amilyet megérdemeltek, ez a szegény ország úgy sem adhatott volna meg. Nagy volt a czél, amiért küzdöttek : hazánk megtámadott alkotmánya, az ország élete, fenmaradása. Küzdöttek, hogy éljünk, ha haláluk által is. Egy-egy megváltója volt nemzeti életünknek mindegyik. — És hogy küzdöttek! Az ő kardjuk villogásától látott meg, az ő dicsőségük fényétől ismert meg bennünket a világ s késő századok unokáinak életcsirája fakad majd abból a földből, mely az ő vérüktől lett kövér. Ne mondja senki,hogy küzdelmük sikertelen volt! Az ügy, melynek annyi martyrja lett, nem veszhet el soha! Eltemethetik, de föltámad. Sokáig volt eltemetve az ügy. S a bajnok, aki küzdött érte, rejtegetni volt kénytelen sebét, mit védelmében kapott. Üldözött volt a hazában, messze kerülte háza küszöbét, vad bokorban keresett nyughelyét s tova futott a szellő lebbenésétől, mert az is árulással volt tele. És jeltelenül, a földszinével egyenlőre taposva álltak a szent helyek, a mik az elesettek drága hamvait takarták. Nem volt szabad fejfát állitni föléjök; életével játszott a bujdosó honfi, ha megállt felettük eleven sirkőnek, s Antigoné szivét kellett viselni keblében a honleánynak, ha elhullt testvérei sirjára éjjel, lopva le merte tenni fájdalma harmatjának igazgyöngyeit. Ami erőt adott a terhes élet tovább hurczolására a szerencsétlen bujdosónak, az özvegynek és árvának, a mi talizmánként megóvta az elveszéstől, az valóban talizmán volt, — egy nemzet becsületszava. Az 1848-ki országgyűlés egy augusztusi ülésében kimondatott: „Mindazon közvitéz- és honvédtisztek illő jutalmazásáról, kik e hon szolgálatában az ellenség előtt magukat kitüntették, vagy bénulás miatt tehetetlenekké lettek, valamint az elhullottak családjáról az álladalom gondoskodni fog.“ Egy nemzet adott szava szent, a nemzet adott szavát be fogja váltani, csak türelem .... Jött a 61-ki korszak. Az ellenzék egy vezérszónoka már akkor hangsúlyozta, hogy az alkotmány esetleges visszaállása után a nemzet egyik első kötelessége legyen adott szavát beváltani. De ez a reménysugárnak felcsillanása volt. Az éhezés és fázás korszaka újra beállott s a csonka hős sorsában legfeljebb az a javulás állott be, hogy most már szabad volt bevallania : miért koldus ? A koronás király volt az első, a ki az ország szine előtt, az alkotmányra tett esküje letétele után fiainak fogadta, kiket egykor ellenségeinek tekintett, s az ő nyomoruk enyhítésére ajánlván fel a nemzet által neki hozott koronázási ajándékot. Mily közel állt ekkor a pillanat, mikor a nemzet beváltható ígéretét! . . . . 1867. junius 21-én az ország törvényhozó teremében felolvastatott a következő határozati javaslat ! „Az igazság megkívánja, hogy a nemzet, midőn ismét alkotmánynyal bir, megemlékezzék azokról, a kik szabadságáért küzdöttek.“ „Mondja ki ennélfogva a képviselőház, hogy a minisztérium — — — még ez év folytán terjeszszen törvényjavaslatot a ház elé azon intézkedések iránt, amelyek az 1848/9. évi honvédek, valamint özvegyeik és árváik sorsának biztosítása czéljából szükségesek és kivihetők, előre is kijelentvén a képviselőház, hogy az ezen czélra szükséges és az ország erejét meg nem haladó anyagi eszközök megajánlására mindenkor kész leend.“ Mily örömmel fogadta ezt akkor a nemzet közvéleménye ! Tehát nem lesz az az élő szemrehányás többé a nemzet lelkiismeretén ; nem lesznek koldusok többé, akiknek mi is köszönhetjük, amink van , a nyomor eltörlésével merni fognak új hősök teremni a hősök nyomában! . . . Azt az indítványt pedig az ország törvényhozása még azon ülésben megbuktatta 202 szavazattal 79 ellenében . . . A honvéd magán könyörületre lett utalva, mintha egy nemzet tartozását egyesek letörleszthetnék valaha. Ők kérjenek, ők, babért és kenyért, kiknél nagyobb, erősebb joga babérhoz, kenyérhez nem volt senkinek soha! Igen, a hitelező mondhatta volna azt : „vessünk fátyolt a múltakra! De az adós mondta, egy egész nemzet tövényhozásának többsége. ■fírre keressenek majd fátyolt, akik a kiegyezési korszak történetét úgy akarják megírni, hogy a késő sarjadék ne piruljon őseik miatt! Ez esemény fellázított a nemzet kebelében alvó minden nemesebb érzést. A lelkiismeret fájdalmával az indignatió haragja szövetkezett. A közvélemény nem maradhatott nyugton, s mikor a közös hadsereg 1870-ki költségvetésében a rokkantak és nyugdíjasok számára közel 11,000,000 kivántatott, az ellenzék ezzel együtt a rokkant honvédek és a honvédutódok nyugdíjaztatását is tárgyalni kívánta. Az 1869. decz. 14-ki ülésben erre nézve beterjesztett javaslatot aztán 1870. márt. 11-ki ülésben vették tárgyalás alá. Milyen lesújtó hatást gyakorolt a nemzet jobb részére e tárgyalás folyama s azon kisszerű érvek halmaza, melyek folytán 1848 — 49-ki szabadságharczunk bajnokai még az „erkölcsi elismerés“ annyira megérdemlett jutalmától el lettek ütve. Azóta a régi honvédek ügye az országgyűlés szine elé sem került, kitörültek az országos discussiók sorrendéből. De nem törülhették ki sem a történetből, sem a nemzet emlékéből. S mig történet lesz, és mig e nemzet él, ott fog állam mind amannak lapjain, mindennek szivében az 1848—9-ki bajnokok dicsőségét hirdető Mauzóleum, hatalmasabb, erősebb, mint az egyesek kegyeletéből emelkedendő menház, melynek alapkövét ma tesszük le. Törs Kálmán. — A pénzügyi bizottság mai ülésében az igazságügyminiszer rendkívüli költségvetését tárgyalván,a II.czim a lipótvári fegyintézetnél első rovat alatt: „Egy orgona beszerzésére“ előirányzott 900 ft és ugyanezen czim 3. rovata alatt: „A magánzárkák kiépítésére“ előirányzott 30000 töröltetni határoztatott. — Ez utóbbi rovatot a bizottság annyival inkább törölte, mert ez évre szintén e czim alatt már negyvenezer engedélyeztetett, mely összeg azonban még eddig nem használtatott fel.A rend-kívüli költségvetés többi tételeit a bizottság , úgy , mint azok előirányoztatak , megszavazta. A határőrvidékre vonatkozólag ugyanazon eljárás követtezett, mint rendes költségvetésnél, melyet már tegnapi tudósításunkban jeleztünk. A nyugdíjakra nézve abban állapodott meg a bizottság, hogy azok függőben tartassanak, míg a főszámszék a nyilvántartási jegyzékeket el nem készítette,melynek alapján aztán a bizottság legbiztosabban vél haladhatni. Az igazságügyminiszer egész költségvetésének befejezése után, a kereskedelmi budget került tárgyalás alá. Az általános tárgyalás megkezdésével élénk vita támadt Ghyczy Kálmán azon elvi indítványa fölött, hogy szemben a kilátásba helyezett deficittel, a bizottság ne bocsátkozzék jelenleg mindazon tételek tárgyalásába, melyek az 1871. költségvetésben megállapítottaknál magasabbra lettek előirányozva. A bizottság többsége azonban ellenkező nézetben lévén,hogy bár mindenütt a lehető takarékosságot szem előtt tartva, hanem azon tételeknél ahol különösen az iparés kereskedelem előmozdítása czéloztatik, a többletet, habár az az ország nagyobb terheltetésével járna is, kész megszavazni. Ezzel befejeztetett az általános vita. A bizottság a részletes tárgyalást„központi igazgatás“főczimén kezdi meg. A „személyes járandóságok“ czimén előirányzott 136.510 frtból 400 frt töröltetett, e szerint az 1871-re megállapítottösszeg fogadtatott el. „Dologi kiadások“ 5—8 rovata az előirányzat szerint megszavaztatott. „Ipari, kereskedelmi és külkereskedelmi czélok“ czime alatt előirányozva van 41.400 frt. Megszavaztatott. — „A gazdaság különböző ágainak emelése“czimnél mely 120000 fttal van előirányozva,az egyes tételeken a követk. leszállítások tétettek: A 2.rovatnál f) tétel alatt „két fatenyésztési vándortanitó részére 3.000 frt“ helyett 2.400 frt egyenlően a 71-re megállapított összeggel, ki tétel alatt: „Szakképzés előmozdítása czéljából 6 ifjúnak külföldön tanárjelöltté kiképzésére előirányzott 6.000 ftból 1.200 levonatott és úgy mint 1871-re 4.800 ft lett megszavazva; végül ezen czim 9. rovata alatt „Haltenyésztés emelésére“ előirányzott 6.000 frt 2000 ftra szállíttatott le. Mielőtt az ülés befejeztetett, a gazdasági tanintézetek felett fejlődött érdekes eszmecsere, t. i. különösen hangsúlyoztatok azon mindenesetre épen nem kedvező körülmény, hogy ezen intézetek, melyek hivatása volna minden a gazdaság terén felmerülő újabb mozzanatokat figyelemmel kísérve és ezek alapján haladva, mintegy kezdeményezője lenni a hasznos és czélszerű újításoknak a mezőgazdaság felvirágzására, ez irányban semmit sem tesznek, és így kitűzött hivatásuknak csak egyoldalúlag felelnek meg. Hogy e téren vajmi kevés történt, azt csak sajnálattal kell registrálnunk s ennek egyebek közt az is oka, hogy nálunk minden kezdeményezést a kormánytól várnak, holott másutt az megfordítva történik. Ezen eszmecsere képezte a mai ülés majdnem legérdekesebb részét, mely után a költségvetés tárgyalásának folytatása hétfőre halasztatott. A HON TÁRCZÁJA. Eppur sl ■■ in ovo! (És még is mozog a föld!) Regény hat kötetben. Irta Jókai Mór. Ötödik kötet. A boldog szerelem. (Folytatás.) Ejnye de megörült Béni bácsi ennek a szónak. — Vigyenek engem is magukkal a maguk kocsiján könyörgött gyermekes hangon. Van ott még hely elég. A szobaleány kisasszony átülhet az én helyemre. Nem leszek én alkalmatlan. A báró valamit súgott a hölgy fülébe, mire az azt mondta hogy „yes.“ — Hát jól van Béni bácsi, jöjjön velünk. — Mert, tudják, az édes mama küldött velem kísérőnek egy fiskálist, de én attól félek. — Miért fél tőle ? — Azért, mert sánta. — Mert sánta ? — Az ám. Aztán ha zsiványok találnak bennünket megtámadni az erdőben, ez a sánta meg nem védelmez, ellenben tudja hogy hol van elrejtve a pénzem, s elárulja, ha megijesztik. A fiatal házaspár nagyon jól mulatta magát Béni bácsinak ez alapos félelmén f el lett határozva, hogy magukhoz ültetik őt a saját gyorskocsijukra. Ez az egész útra kész mulatságtárgy lesz. Azért a szobaiyárnak sem kell kiszorulni a kocsiból, elférnek négyen is. Béni bácsi tehát csak előbb még visszaszaladt a hátulsó kocsihoz: azaz,ahogy csak mondta, hogy szalad, de inkább megállt s megvárta, mig az a kocsi helyébe jön, s akkor aztán megmagyarázta a sánta fiskálisnak, hogy őt milyen véletlen szerencse érte, hogy Bálvándy grófékkal utazhatik egy szekéren. Biróczy is úgy találta, hogy az nagy szerencse , hanem ott azután nem szabad ám sem pipázni, sem elaludni a kocsiban. — No majd hát tubákolni fogok, hogy el ne aludjam. — Az bizony jó lesz. Még egyre volt kiváncsi Béni bácsi. — Váljon ugyanaz a gróf kisasszony az, akit Kálmánnak el kellett volna venni. — Egészen az. Ejnye de bolondul tette Kálmán öcsém, hogy nem vette el. (Akkor te nem volnál majoresco, szamár !) Mondá magában Biróczy. Aztán a nyakába akasztotta Béni bácsinak az oldaltáskáját, hogy már most vigyázzon rá maga, mert abban van a passusa, s azt majd előkérik. A hegyhátra érve aztán beültették Bálvándyék magukhoz a vén gyereket, a kin igen jól mulatott egész Hohenstadtig a grófnő, ahol éjszakára megszálltak, a midőn Biróczy ismét átvette védenezét. Béni bácsi nem titkola, hogy leginkább azért szeret itten,mert nagyon fél a zsiványoktól. Moor Károlyból tudja, hogy a cseh erdők tele vannak rablókkal, sőt ethnographiai ismeretei folytán, miket vásárok alkalmával ponyvára festett gyilkos történetekből öregbített, nagyon jól tudja, hogy az a bizonyos Schinderhannes itt,, ezen a környéken űzi borzalmas utánállásait. Ő ugyan nem fél, mert az aranyai úgy el vannak dugva, bevarrva valahová, hogyy azokra senki rá nem talál, a többi pénze pedig váltókban van. Látott-e már Bálvándy váltót ? Megmagyarázta neki, hogy milyen az ? Majd arra is rávitte a feje, hogy a grófnőnek szépeket mondjon; egy lélekzet alatt gratulált neki, hogy igen derék emberhez ment nőül, és sajnálta,hogy nem tisztelheti sógorasszonyának. Megismertette az édes mamája szokásaival, s tudatta vele, hogy most ő a majorátus birtokosa, melyet mamája alkotott, midőn Kálmánt kitagadta; ha a jó szive engedte volna, a mennyi esze volt, még azt is megtette volna, hogy az ifjú házasok előtt Kálmán mostani állapotját elbeszélje, de olyankor mindig elszorult a torka a jó öreg fiúnak, mikor eszébe jutott, hogy ő most Kálmán öcscsének a részét is maga eszi meg az ebédnél, s valahányszor egy beatsteaket ketté vágott, a kisebbik felét mindig otthagyta a tányérján. Bálvándy tökéletes mulatságot tudott csinálni a bohócén fiúból, örökös félelmével, gyámoltalan naivságával jó szivü ostobaságával. Dorothea grófnő maga is kegyeskedett vele tréfálni, mit az igen nagyra vett, s este mindent elmondott Biróczynak, a kivel egy szobába került össze hálni. — De hát nem veszi maga észre, szólt neki goromba Biróczy, hogy ezek az urak magából bolondot űznek ? Ezért azután komolyan megneheztelt Biróczyra, kikérte magának, hogy ő irányában ily kifejezéseket ne használjon, mert azt nem tűri el senkitől. Olyan kedves volt, mikor megharagudott, az egész képe olyan lett, mintha vörösrépa léből álló tenger színe alól bukott volna fel vele. És tartotta a haragot. Prágába érve, külön szobát nyittatott magának, s kereken megmondta Biróczynak, hogy ő neki ne legyen mindenütt a sarkában, mert ő nem gyerek. A vendéglőkben mindig Bálvándyék társaságában étkezett, s evett olyan furcsaságokat, aminőket azok hozattak. Berlinben pedig egészen felmondta a barátságot Biróczynak. — Mit kisér engem az ur mindenüvé ? Menjen az ur vissza Pestre. Eltalálok én már Párisba más társaságban is. Nem kell az én hátam mögé hajdú. Mit kisér engem, mint a hajdú ? Én már írtam a mamának levelet, hogy nekem a maga kísérete nem kell. A mamától kaptam is rá választ, itt van, magának szól, olvassa, ebben tudatja magával, hogy ne strázsáljon engem mindig ; én azt tehetem, amit akarok, oda mehetek, ahova akarok. Hát engem ne kisérjen mindenüvé, mint a hajdú. Biróczy pedig egész hidegvérrel azt mondá neki,elvéve tőle a nagyasszony által neki írt levelet: — Én nem kisérem magát; én is megyek oda, ahoval nekem tetszik. Én megyek oda, ahol nekem dolgom van. — De én most épen Homburgba megyek. Béni bácsi csak kipattant vele, hogy miért akarja lerázni a nyakáról Biróczyt. — Hát akkor nekem is Homburgban van dolgom. . Béni bácsit nem valami gonosz szenvedély ösztökélte, hogy Bálvándyékkal a homburgi fürdőt is útba ejtse, de mivel kedves barátja olyan sok csudadolgot beszélt előtte az ottani játékbankról, szörnyű kiváncsi lett meglátni, hogyan nyerik el az emberek azt a tömérdek sok pénzt. Ő maga ugyan részt nem fog venni a játékban, az ő aranyai jól be vannak varrva, nem is tudni hová , a többi pénze pedig váltókban van, de szeretné látni, hogy miképen játszik más. A báró is fog játszani s a grófnő is azt mondta, hogy ő is próbál szerencsét. Ez nemes szenve- idély. Hanem hát alkalmatlan Biróczy csak oda is utána ment, s az is beszemtelenkedett a pompás játékterembe. Az első este mindjárt csoda dolgokat látott Béni bácsi. Látta Dorothea grófnőt mosolygó arczcal elveszteni száz louisdort a touletten, még csak a szempillája sem rezzent meg a közben , Béni bácsi pedig majd odaejtette a fejét a zöldasztalra bámultában. Még nagyszerűbb volt a rouge et noir asztal melletti élménye: ott Bálvándy vonta magára a közfigyelmet. Milyen hideg vérrel mondá: „mille francs“ és tette az aranytekercset a vörös lapra, megnyerte a tételt rajta, hagyta a vörös lapon. A tétel megnégyszereződött, lett belőle nyolczezer,tizenhat ezer, harminczkét ezer franc, akkor a fekete jött ki, a croupier behúzta az egészet. — Béni bácsi majdhogy sírva nem fakadt. S Bálvándy akárhányszor ismétlé azt a bravourt. Béni bácsi, mikor már nem látta azt a káprázatos halmazt aranytekercsekből,úgy szeretett volna közbe kiáltani: „vigye el ön már ! húzza be már!“ elgondolta magában, hogyha ő előtte egyszer úgy heverne már harminczkétezer frank, dehogy kockáztatná tovább, megtömné vele a zsebeit, extra postát fogadna, s úgy elhajtatna innen, hogy soha többé nem látná ötét Homburg.Egyszer meg aztán azt a maneouvret csinálta Bálvándy, hogy négyszer rajta hagyta egymás után a tételét a veresen, akkor átment vele a feketére, ott megint négyszer egymás után nyert és parolit tartott; hatvannégyezer frankot nyert, azt azután beseperte s azt mondta, hogy ez vacsora előtt elég lesz. Béni bácsi most kezdte még csak bámulni ! Mai számúnkhoz egy félig melléklet van csatolva A gymnasiumok uj tanterve. A vallás és közoktatási ministerium által legközelebb kiadott gymnasiumi tanterv első tekintetre az alaki képzés elvei szerint látszik kidolgozva, s így már ez irányzata által lehangolja várakozásunkat. A humanistikai eszme, régi paedagogiai értelemben, a már meghaladott álláspontokhoz tarttozik. Az újabb kor jól tudja, hogy nem csak a classicus ókor nyelvei, de bármely más nyelv, sőt az úgynevezett reális tantárgyak is képesek az értelem fejlesztésére, amiben látták a latin és görög nyelv fő érdemét. A másik úgynevezett előny, a classicus kor megismerése ; komoly gondolkozó előtt már is egészen csalárd phrazisként tűnik fel; azon gyermekek, kiket Cicero szövevényes mondataival, Tacitus rövidítéseivel kínzottak, vagy, még jobban szólva, kik előtt a classicusok csak grammaticai szabályok példatáraként tűntek fel, a classicus népszellemről sejdítéssel sem bírnak, nemhogy épen annak mélyére hatoltak volna. — S még ha állana is mindez, az ókor ama napjai oly annyira eltérők a mi korunk szelleme és gondolkozásmódjától, az akkori társadalmi viszonyok oly különbözők a mienktől, hogy valóban nem volna merészség állítanunk, miszerint e kor, s így a classicusok tanulmányozása is, csak az egyetemi előadások körébe tartozik. A múlt század végéig, midőn összes műveltségünk még ez írókon alapult, midőn a mindennapi élet szükségletei is e nyelvekre, vagy legalább egyikére, a latinra utaltak, megbocsátható volt ez irány: ma, midőn az öszszehasonlító nyelvészet, a polgári s irodalmi történelem kutatásai folytán el len ismerve, hogy a latin nyelv s irodalom egészben véve jelentéktelen, hogy a római nép barbar volt, melynek intézményei , gondolkodásmódjából alig lehet valamit tanulnunk,ez évszázadban,mely alatt az emberi műveltség egész más irányzatot vett mint a görögöktől fogva a múlt század végéig,midőn végre az oktatás módszere szigorú paedagogiai törvények alá vettetett, melyek elseje az, hogy az ismertről kell az ismeretlenre fokonként haladni: ma valóban megbocsáthatlan tévedés,ha egy e tekintetben egyáltalában korlátlan hatóság az alaki oktatásra fekteti a fősulyt s a tanórák felét nyelvtanítással tölti be. A latin nyelv e különös kegyeletét csak azon esetben lehetne némileg igazolnunk, ha a tervezet szerkesztője azt tisztán paedagogiai elvek folytán alkalmazta s igy összes törekvését az értelem kifejlesztésére fordította volna. Mert a gymnasiumok tanköréből tisztán csak azért, mert a tárgy gyakorlati fontossággal nem bir, semmit sem szabad kizárnunk s a paedagogia elve csak az, hogy az alaki képzés lehetőleg azon anyagokkal kapcsoltassák" össze, a melyek a gyermek gondolkozásmódja s látkürével szoros összeköttetésben vannak. A jelen tanterv azonban még e kívánatnak sem felel meg. A latin és görög nyelv tanításmodora a régi schlendrian módban hagyatott meg, még azon egyet sem követelik, hogy a classicusok cursiv módra, azaz ne grammatikai fejtegetések segélyével, hanem a béltartalomra és szellemre ügyelve olvastassanak. Sőt, mi több, a tantervezet egyes részleteiben határozottan hasznossági szempontból ellentétbe lép az alaki képzés elvével. Követeli, hogy egyes latin szavak s nevezetesebb olvasmányi darabok könyv nélkül betaníttassanak, követeli a történeti évszámok emlétését s talán csak is ezen elvből kifolyólag felállítja azon paedagogiailag valóban monstrum elvet, miszerint „az alsóbb fokú számműveleteknél különös tekintettel legyenek a nagyobb számmal való művelet begyakorlására.“ Vegyük még ehez mindazon számos gyakorlati intéseket, amelyek különösen a szám, magyar nyelv és rajz tárgyainál emeltetnek ki, de amelyek összekötő kapcsul egy következetesen keresztülvitt elvet sehol sem mutatnak fel, sőt, ha komoly vizsgálat után azt is el merjük róla mondani, hogy az egész tantervezetben csak egyetlen egy hely van, mely az alaki és anyagi képzés helyes megoldására némileg utasítást ad, az t. is. hogy a magyar történelemkorszakai a negyedosztályunk előtt a nagyobbszerű általános események is kiemeltessenek, bár toldáskép ide is betehették volna, a magyar történelem főbb pontjai ismételése mellett; e tények láttára kénytelenek vagyunk kimondani, hogy a jelen gymnasiumi tantervezet paedagogiai elvek és tapintat nélkül készített mű, melyben sem a humanistikai, sem a realistikus elvek keresztülvive nincsenek, s hol a gymnasium sem mint önczél, sem mint az egyetemre előkészítő nem tűnik fel, hanem tisztán mint bizonyos hagyományos tantárgyak elsajátítására szolgáló intézet. A tervezet bevezetésében nyíltan ki van ugyan mondva, hogy e jelen ma ideiglenes intézkedésként tekintendő s igy talán igaztalannak fog tetszeni annak elvi szempontból bírálata, azonban jogunk van következtetni, hogy e tantervezet iránya állandó marad, mert hiszen akkor felesleges volt egy-két évre az úgy is lényegesen el nem térő jelen gymnasiumoknak e tervet nyújtani s másrészről jól tudjuk, mint képes a felülről jött intézkedés könnyen hivő népünk egy részénél tekintélyre tenni szert. De ám legyünk igazságosak s vizsgáljuk meg a tervet azon alacsony szempontból, melyet al-