A Hon, 1871. október (9. évfolyam, 226-251. szám)

1871-10-18 / 240. szám

mezést papol, attól a hazafiaság szent ezimét meg kell tagadnunk. Sürgősebb teendője, mint a nemzeti nyelv és művelődés ez emeltyűjéhez, mint kezdeményező lépni,Pest városának ez idő­tájt nincs. A „Fővárosi Lapok“ írja : Nem kétkedünk, hogy a­mit Steiger Gyula képviselő indítványa kér, az alkalma­s telket fővárosunk képviselő testülete egész készséggel fogja föl­ajánlani. Ebben sem gazdálkodási, sem nyelvi szempont nem tehet töprengővé senkit. Egy vi­rágzó népszínház ugyanis annyi pénzforgalmat idéz elő s oly sokféle keresetágnak ad lendüle­tet, hogy a város áldozata nagyon is gyümöl­csöző kiadássá válhatik. Továbbá a népszínház játékrendjének jelentékeny részét énekes és lát­ványos művek képezvén , oly lakosok is élvet találhatnak, kik az ország politikai nyelvét csak hiányosan értik. A „Gyorsposta“ írja : A lakosság min­den rétege egyesül az ür­gy közös felkarolására s ez biztosíték arra nézve, hogy a főváros maga is részese a nagy nemzettestnek és nem elvtelen csoport többé, mely minden öntudatosság nélkül éli napjait, hanem legszegényebb árnyalatában is kiegészítője amaz elvnek, melyet egy dicső nagy nemzet vall magáénak. A magyar szinügy lesz ennek legbiztosabb záloga, és ha mindnyá­jan, az iparos és munkás egyaránt fogunk osz­tozni támogatásában, lehetetlen, hogy már a kö­zel jövő nem a legkedvezőbb irányulásban talál­ja a város minden lakóját a valódi hazafiság felé!! — Mert ennek elérését czélozzák mind­azok, kik a népszínház megalapítását szívükön hordják! Az „O­m n­i­b u­s“ megvárja a képviselő tes­tülettől, hogy fővárosi rangjához méltóan áldo­zatkésznek és az eszme fontosságától áthatott­­nak bizonyítsa magát, hogy hála fejében mind­azért, mit érdekében az egész ország tett és foly­vást tesz, ő maga vegye a kezdeményezést ke­zébe, s egy alkalmas és ingyen telek felajánlá­sával a második magyar színház létrehozatalát lehetővé tegye. Íme, itt vannak a pesti magyar napi­lapok mind valamennyien, az egy „Budapesti Köz­lönyt kivéve, mely bizonyára szinte csatlakozni fog az általános óhajtáshoz. De a mi legkellemesebb meglepetés volt mind­nyáj­unkra, az, hogy a fővárosi német sajtónak valóban sulylyal és jelentőséggel bíró része is ugyanúgy érez, mint a magyar. Örvendetes jele ez annak, hogy e tárgy fontosságával szemben a legtöbb alkalommal felmerülő nyelvi féltékeny­ség kicsiskedése és aggodalmaskodása is el­némul. A legelterjedtebb magyarországi lap, a „Pes­ter Lloyd“, mint a magyar lapok, szinte vezér­­czikket szentel ez ügynek. „A népnek kenyér és játék kell (Panem et circenses), igy szól: kenyér, hogy éljen, játék hogy munkakedvét, melylyel kenyerét keresi, megőrizze. Már ezért is pártolni kell a magyar népszínházat. A korcsmázást műélvezettel he­lyettesíteni a fővárosok vívmánya. A színpad valamennyi néposztálynak szükséglete. A tömeg­nek nem csak mulatsága, de nevelése is. A nép­színház társadalmi tényező. Az alsóbb osztályok házi életét emeli, a műveltebb osztályokkal más­hol nem érintkezhető szegény ember az előadott művekben megbarátkozik jobb módú embertár­saival, elveszti az irigységet és a meghunyász­­kodást — ember lesz, egyenlőbb amazokkal, mint előbb. — A mostani nemzeti és a két né­met színház alig fogadhat be többet 5000 néző­nél. Mi ez, több mint 200,000 lélekre. Csak 2% mehet a lakosságnak színházba egy este. A nem­zeti színházban, mint a kis vidéki színpadokon, a dráma és opera valamennyi műfaja egymásra van halmozva, egymást nyomja agyon. A német közönség a két fenálló német színházban min­den igényét kielégítheti. Magyarország fővárosában csak a magyar la­kosság az, kinek műigényeit kielégíteni nincsen ho­l.“ Ezt egy német nyelven megjelenő lap mondja. Végre a szinte német „Ungarischer Lloyd“ köszönetet szavaz Steigernek az esz­me felelevenítéséért mindazok nevében, a­kik általa át vannak hatva. A főváros növekvő jól­léte és lakosságának emelkedő száma kívána­tossá teszi, hogy egy uj magyar népszínház léte­süljön s meg van győződve, hogy a város képvi­seletének s az ügyért buzgó egyesek összemun­­kálásának mihamar sikerülni fog a tervet testté teremteni.“ Így szól a közvélemény e tárgyban. Milyen reformegylet kell n­ekünk. Sámi László, a szabadelvű, nagy tudományu kolozsvári tanár a magyar protestáns-egylet tit­kárához Kovács Alberthez egy levelet intézett, melyben a reformegylet felöli eszméit adja elő. A levél az egylet alakulása előtt van keltezve, s igy szépen tűnik ki, hogy mily messze esik az eszmény a valótól. Ez ép oly szép, mint szabad- s elvű levelet, melyet az újkori társadalmi tudo­mány leng át, közöljük egész terjedelmében és egyszersmind ajánljuk olvasóink figyel­mébe . A reformegylet alakító gyűlésére vágytam el­menni, körülményeim miatt el kell­ maradnom , sajnálom. Az alapszabályjavaslatot a reform havi köz­lönyéből olvastam , a tárgyalásban, megvallom, szerettem volna részt venni. Az ember — én azt tartom — soha nem elég magának. Cseréből élünk, cserélnünk kell nem csak terményeinket,de gondolatainkat és ér­zelmeinket is, így lesz nem csak kereskedel­münk, de tudományunk, morálunk sőt hitünk is. A Faust ábrándja, ki egy magára mindent is­merhetni és tudhatni vélt, lehet most is sok em­ber ábrándja — én ezek közé nem tartozom. Épen ez okból igen lehetőnek tartom, hogy száz és még több értelmes és jószelű ember közt, a reform egyletről itthon,szobám falai és kisker­tem növényei közt alkotott nézetem és vélemé­nyem módosulna, bár csak annyiban, hogy szem elöl nem tévesztve e tárgyban ideálomat, a té­nyezőknek szintől-szinte kiismerése után hálá­­sabban fogadnék minden lépést, mi ha­bár las­sabban is mint szeretném, de ideálom felé vezet. Ha már a gyűlésre nem mehettem, legalább önnel barátom e levélben—amennyire egy levél­írásra szánt idő alatt lehet — véleményemet a tervezet reform­egyletről közlöm. A gondolatot, hogy reformegyletet kell alkot­nunk, már születése perezében üdvözöltem,­­de rögtön megszületett az az óhajtásom is, hogy a reformegylet oly fenséges álláspontban alakul­jon meg, melyen mindazok, kiknek életében és törekvésében, az igazság, isten és emberszeretet felismerhető, nem és valláskülönbség nélkül az egyletnek munkás tagjai lehessenek. Az alapszabály tervezetben, ha jól emlékszem, nemünk szép feléről a nőkről épen úgy nincs egy szóval is említés, mint nincs a Mohamed theodiceájában. Ez alkalommal teljesen eltekintve a nők po­litikai egyenjogúsításától, mert arról hogy ezzel ha ma megtörténnék is, mit nyerne az emberi­ség, tapasztalat után még nem lehet tudomásom, a történelem ismerete után ezt már bátran me­rem állítani, hogy az emberi nemet dicsőítő leg­szebb cselekmények legnagyobb része elmaradt volna, ha a nők egy bátorító és helyeslő mosol­lyal vagy egy vigasztaló részvétteljes könnyű­vel bár közre nem működtek volna. Ha a nőket vágyaink, eszméink osztályosává nem tesszük, ha a­mint Shakespeare mondja, szívünkig nem emeljük, a segítség egy neveze­tes részétől fosztottuk meg magunkat, és náluk nélkül az erkölcsös élet­einek fejlesztésére kell törekednünk, a reform egylet által is aligha le­hetséges lesz. Az én véleményem az, hogy a nőket egyleti tagoknak el kell fogadni. Az alapszabály készítői azt mondják, hogy dogmával semmi köz­ük. Igen helyes. Elismert igazság, hogy a dogma uralma, úgy a­hogy ed­dig volt, a moral halála. De kérdem, minden dogmát kizár-e az első czikk, melyben ő van mondva: „A reform egylet a keresztyénségnek Krisz­tus szellemében és a mai kor mivelődésével ősz­­hangzásban való megújítására törekszik.“ E czikk ellen még akkor is volna kifogásom, ha a liberális keresztyénekkel azt vallhatnám, hogy a Krisztus nem hirdetett semmi doctrinát, csak az istennel való egyesülésnek módszerét is­mertette. Bár­mit mondjunk barátom, de az tagadhatat­lan, hogy keresztyénség név alatt egy olyan doc­­trina fejlődött ki, melynek a modern ember ér­telme előtt legtöbb tétele megbukott. Korunk legfőbb tana a tökéletesedés, minden értelmes ember ennek az eszmének híve, és ez merő ellentéte az eset tanának, mely alapja a keresztyénség minden institutióinak. Azt mondják sokan, hogy épen a keresztény­ség oltotta az emberbe a tökéletes utáni vágyat. Hogy a véges ember a véghetetlen után vá­gyakozzék, hogy értelmét a legfőbb igaz, szivét a legjobb szeretet, lelkiismeretét a leghelyesebb igazság elégíthesse ki csak ; ez az emberi ter­mészetből, és nem egyik vagy másik vallás doc­trináiból folyik. — Az ember­ek a keresztény­ségen kívül épen úgy mint belöl megvannak ösztönei és szükségei. A frzicizmust épen az az ösztön és szükségérzet állította elő, mi a keresz­ténységet, igen de ez az ösztön és szükségérzet ma is folytonosan alakít, alakítás közben. Sokat lehány a külsőből az ember is mint a pálmafa, de a­mint értelmesebb, szabadabb és erkölcsö­sebb lesz, mindig beljebb hatol a szellem biro­dalmába. A liberális keresztények ma már a keresz­ténységből csakis az evan ■jeliomi morált védel­mezik, erről azt állítják, hogy legtermékenyebb bányája a nemes érzelmeknek , és az a mora­, mely az isten atyaságát és az emberek testvéri­ségét tanítja, a lelkiismeretnek örökös ideálja kell hogy maradjon. — Jézusnak e tárgyban is más gondolata volt, ő azt mondotta tanítványai­nak, „sok dolgot nem értetek meg még most, majd egykor nagyobb dolgokat végeztek.“ Én azt tartom barátom, hogy az evangélium egy szép lapja annak a nagy Bibliának, melynek inspirátora az emberiség lelkiismerete, szerkesz­tői pedig, minden religiák és tudományok a­,os­tolai és bölcsei. Senki nem tagadja, hogy a kereszténységben, főleg az evangéliumi morálban sok szép van, de e vallomás mellett el kell ismernünk, hogy az intézményekben manifestálódott keresztény ta­nok nagyobb részét illetőleg, a modern ember merőben ellenkező nézetben van. A keresztény erkölcstan szép, de felvilágoso­dott korunk moráljával még­sem egy­­különböző már a kiindulás pont: a keresztény moral prin­cípiuma a g­r­a­t­i­a, a modern moral princípiuma a j­u­s­t­i­t­i­a. Morális világunkban is úgy van mint a ter­mészetben : minden újabb teremtmény panthe­­ona az előbbieknek. Az evangeliumi morálból semmi nem veszett el, mind benne van és még valamivel több a filosofiai morálban. — Sok em­ber van ki magát nem vallja keresztyénnek, de Kristust levette a keresztfáról, hol a keresztény felekezetek legnagyobb része most is tartja, és befogadta szivébe. Szeresd az istent. Szeresd felebarátodat; azt hiszem , néhány szóban áll a keresztény moral formulája. Hálásan elismerem,hogy egy jó keresz­tény, sok olyan fenséges erényt gyakorolt mely­nek forrása az isten és emberszeretet, igen, de a szeretet törvénye önzésünkön és szívtelensé­günkön még egy Jézussal sem tudott győzni. Az evangéliumi morál örökös mint a szeretet, de a modern világ morális törvényének még­sem lehet ideálja, ne továbbja, mert a szeretet csak érzelem, és a legszebb érzelem nem ér fel egy elvvel, mikor a lelkiismeretet ve­zetni kell. Az erőszak ellen a szeretet és igazság morálja óvást tesznek, ez mindkettőnek érdeme, de abban különböznek, hogy tényeink moralitá­sára nézve az igazság minden körülmények közt jobban elvezérel, mint csak a szeretet. Mikor a keresztény lelkiismeretnek még a morál terén is, hol legerősebbnek tartja magát, hogy jogait és kötelességeit megérthesse és te­hesse, más után bejött elvek segítségére van szüksége ; miért kizárni a reformegyletből azo­kat, kik minden létező keresztény felekezeten kívül állanak, de azért igen értelmes és becsüle­tes emberek lehetnek. Ha a morális életet reformálni akarjuk, pedig akarnunk kell, ne tegyünk magunk és mások elébe Hercules oszlopot e jelzővel: keresz­tény. Mikor nagy dologról tervelünk, ne legyünk kicsinyesek. Ismerjük el, hogy a kereszténységnek jogos örököse a tudomány, ez pedig nem zár ki a re­­formegyletből senkit, ki a morális élet nemesíté­sén fáradozni tud és akar. A világon nem volt és nem is lehet más forrá­sa az erkölcsi erőnek, csak a felvilágosodott szabad lelkiismeret­­­e pedig nem függ semmi­féle vallásos hittől, hanem függ összes tudal­­munktól. Tehát az eltérésekre, melyek a metafizikai ma­gaslatokon történhetnek, ne legyünk tekintettel: a reform egyletben minden jó akaratú ember egyesülhessen az erkölcsös élet emelésére és ne­mesítésére. Az én óhajtásom az, hogy alakuljon a Reform egylet minden egyházak felett a különböző­­egy­­házak tagjaiból és vezessék ügyeit oly embe­rek, kik a jobb jövőbe vezető út iránt leginkább tájékozva vannak; csak igy sikerülhet, hogy a különböző és egymástól eltaszító tanok és elvek egy magasabb elvben és tanban kibékülnek és népünk értelmi és erkölcsi színvonala felebb emelkedik. A vallásos formák hasznát nem tagadom, de úgy tapasztaltam, hogy mentül ismeretesebb az ember az élettel, annál kevésbbé ragaszkodik a formákhoz. Az írtak után önként következik, hogy­ a Pes­ten készült alapszabály-javaslat az én vágyai­mat nem elégíti ki. A kolozsvári protestáns közlönyben is olvas­tam egy javaslatot, ezt én feleslegesnek tartom, hisz csak a protestáns keresztények számára nem kell reformegylet, az egyháznak meg van­nak szervei, hasson ott kiki a hogy tud, reformál­jon a mennyit lehet. Nekünk nagy terjedelmű reformegylet kell. Politikai, vallásos és társadalmi megoldatlan kérdésekkel körül vagyunk véve, ezekkel szem­ben oda kell hatnunk, hogy a­kik a magyar ha­­­­zát tesszük, erkölcsileg és értelmileg, reményben és törekvésben, a lehetőleg egyek és egyenlők legyünk. Oda kell hatnunk, hogy ne csak a föld­­szinen foglaljunk el nagy helyet, hanem a világ­ban és időben is. Egy szép keleti példázat szerint volt egykor egy kedves vendég, kit minden sátorban szíve­sen fogadtak, de a szívesen fogadott vendégnek a volt a nyomorúsága, hogy a sátrak törpesége miatt egyikben sem egyenesülhetett fel, a ven­dég nagyobb volt a sátraknál. Reformot sürgetünk mindnyájan. Ne alkos­sunk olyan reformegyletet, melybe a tudomány mai állása szerint felvilágosodott ember vagy éppen nem, vagy csak fejét lehajtva léphet­ne be. Soha nem azok a reformátorok és a nép leg­jobb vezetői, kik hozzá lehajlanak, hanem azok kik magasra állanak és a népet is oda édes­getik. Azt mondják, a mi népünk ilyen kísérletekre nem képes. A fényből mindig többet kívánni az embernek nem csak vágya, de rendeltetése is, és ez a társadalom minden rétegére igaz, mert az ember mindenütt ember. Rövidbe vonva az Írtakat : Óhajtom, hogy a Reform-egylet megalakuljon. Óhajtom, hogy ennek tagja lehessen minden becsületes ember , nem és vallás-különbség nélkül. Óhajtom, hogy hatásköre kiterjedjen min­denre, miáltal a morális élet fejleszthető és ne­mesíthető. Óhajtom hogy mentői több helyen és többen fiók­egyleteket alakítsanak, mert mentői több helyen és többen jönnek össze, annál inkább nö­vekedik a benyomások száma és terjedelme, kö­vetkezőleg a közönség értelme és értéke. Korunkban és éppen hazánkban az a feladat, hogy minden morális szépséget, igazságot, nagy­ságot és erőt, mit az emberiség különböző idő­ben s különböző népeknél, vallásos és tudomá­nyos r­endszerek által kifejtett felhasználjunk, és ezek által eddigi állásunknál felsőbb és har­­monikusabb fejlődésnek alapját vessük meg. A nevezett czélra az egylet eszközei lehetnek a sajtó, ez alatt ezt értem, hogy havi vagy heti lapot ad ki, felolvasások, jó könyvek terjesztése, jó könyvek alatt azokat értem, melyekben annyi nagy gondolat és érzelem van, hogy az ener­­vált embereket is képesek megújítani. A propaganda leghatalmasabb eszköze a nev­elés. Erről, mint szintén a több eszközökről, most már nincs időm részletesen írni. Most még csak annyit mondok, hogy én a Reform-egylettől azt várom, hogy mindnyájunk­nak nemcsak életerejét, de munkaerejét is fo­kozza. Hogy mennyi legyen a tagsági díj, hogy le­gyen szervezve az igazgató választmány, köz­gyűlések hányszor és hol tartassanak, ezekhez szinte nem szólok. Még egy szót. Egy Mohamedanus azt kérdezte egykor az an­gol festőtől, ki épen egy hal hű képét fejezte be : „hogyan számolsz istennek az utolsó ítélet­kor, hogy csak testet adtál a halnak, de életet nem?“ Szivemből óhajtom, hogy a Reform egylet ala­kítóinak ilyen kérdést soha senki ne tehessen. Önnek barátja Sámi László. Kolozsvár 1871. sept. 30.­­ i -­g ő fölsége által kettős audencziában fo­gadtatott, miután az uralkodó óhajtá azon ember nézeteit meghallgatni, ki annak idejében a biro­dalmat sem átallotta föláldozni a centralis­­musnak. Schmerling a dolgok jelenlegi állásá­ról nyiltan mondta el véleményét s a cseh előter­jesztések veszélyességét fejtette ki ő felsége előtt és a császár komoly megelégedéssel hallgatta őt végig. Schäffle elbocsájtatása be­­végzett tény s a hivatalos lapban a fel­mentés legközelebb jelennék meg. A „Presse“ a következőket írja a válságról: „Mint megbízható oldalról értesülünk, a biro­dalmi kanczellár Beust és a belügyminiszter Ho­henwart közt a cseh feliratra adandó válasz fö­lött egyezség-féle jött létre. Továbbá határozot­tan állítják, hogy Schaeffle a miniszté­riumból kilép és az illető fölmentés a „Wiener Zeitungéban a legközelebb fog megjelenni. A bizalmi férfiak közt, kik ö fölsége által meghi­vattak, hogy véleményüket a cseh követelések és az alapczikkelyek fölött adják elő, Wrbna és Wenkheim grófokon kívül Schmerling is említetik, ki tegnap és ma a császár által fo­gadtatott.“ Az „Ung. Lloyd“ bécsi levelezője „hiteles for­rásból“ értesül, hogy Jirecsek és Schäffle négy nap óta miniszteri teendőiket első osztály­­tanácsosokra ruházták át. Ezzel kapcsolatban Schäffle elbocsájtatása valószínűnek látszik. Ugyancsak az „U­ L1.“ szerint a holnap tar­tandó nagy ministeri értekezleten Károly Lajos főherczeg is részt fog venni. A félhivatalos „Wanderer“ azt fejte­geti, hogy az egész kiegyezési ügyben végleg a birodalmi gyűlésnek kell döntenie és igy a­mint nem helyeselné ha a német alkotmánypárt ab­ból visszavonulna és minden kiegyezés elöl el­zárná magát, úgy nincs értelme annak se, hogy bármelyik fór­um elébb közbeelegyedjék és az ügynek praejudikálni akarjon. Egyébiránt el­ismeri, hogy Hohenwart és Beust élesen állnak egymással szembe, és kijelenti, hogy a­ki com­­promissum útján vél segíteni, az csalódik, mert ez csak személyi, de nem dologi megoldás lenne. Ez figyelemreméltó egy kormány­közlönytől. J.III.F.' ! __________g­.J'J1*..10.ff.TM A nyomdász ugyan megkapja a maga száz­­ forintját az új előfizetésekből, hanem már most­­ az új negyedévi bevétel annyival kevesebb lesz, pedig az előfizetők is nem hogy szaporod­tak volna, de sőt inkább azon körülménynél fogva, hogy a múlt ősz nagyon esős volt s a ku­­koricza megpenészedett, még tiz perczent el is maradt belőlük. így aztán lehet még egy évig folyvást az uj előfizetéssel dugni be a likat, folytatni a vállalatot, de akkor bizony baj lesz. S nem csak baj lesz, hanem szégyen is lesz. Kálmánt nagyon bántotta ez a veszteség, azonkívül Cseresnyés uramnak is hátralékban volt már egy negyedévi angáriával, s kezdte megtanulni, hogy az ugyan nagyon elősegíti a poétát a költésben, ha éhezik és fázik, hanem ha még tetejébe adósságok terhe is nyomja, s azt tudja, hogy a­mit most erre az üres papírra írni fog, annak az árával már régen tartozik va­lakinek, az nagyon megbénítja a karját. Cseresnyés uram kitalálni látszott Kálmán töprengéseinek okát. Egy napon azt mondá neki: — Nagy jó uram. Ön egészen elfelejti a­mit tanult, értem a festés tudományát. Szabad vol­na-e önt felkérnem, hogy fessen le engemet — illendő honoráriumért ? (Folytatása következik.) Várady Gábor országgyűlési levelei (1865—1868 ) (Kiadja Szilágyi István a szigeti lyceum igazgatója, a magyar tud. ak. 1. tagja. Kát nagy­ nyolczad rátii kötet. Megrendelési ár 5 frt, bolti ára 6 frt lesz.) Várady Gábornak azon levelei, a­melyek az 1865—1868. évi időköz alatt lefolyt országgyű­lés tárgyalásaira vonatkozólag,­a „Máramaros“­­ban időkoronként megjelentek , összegyűjtve most jelentek meg két 50 évre terjedő kötetben. Addig is, mig alkalomszerű­leg bővebben is­­mertetnek e leveleket, közöljük a gyűjtemény előszavát, mely Szilágyi István jeles tollából ered . E levelek, melyeknek eredeti czélja csak az volt, hogy a „Máramaros“-ban jelenjenek meg, s az író megyéje lakóinak, a kik ennek elszige­telt, sajátságos fekvése és viszonyai folytán egy otthon maradt nagy családnak tekinthetők, be­szélje el az országgyűlés fontos­ eseményeit, csakhamar utat törtek maguknak túl a megyén, mint a­lap szűkebb hazájának határain is; az ér­dekeltség irántok mind inkább növekedvén, több­felől nyilatkozott már akkor az az óhajtás, bár egykor összegyűjtetnének, s mint becses kutfé­­szerű adalékok amaz országgyűlések történetei­hez, egy tömegben is világ eleibe bocsáttatnának. Tudniillik semmi sem lehet annyira csekély, a­mi ama nagyfontosságú napok történetére vi­lágot vet, a mi az eszmék s gondolatváltozások menetelét s fordulatait földeríti, hogy az e kor történetírójának hasznos szolgálatot ne tegyen. Az a három év, a melyet a levelek befoglalnak, hazánk történetében korszakot alkotó. Nemzeti életünk minden irányban oly roppant átalaku­láson ment át, hogy annak iránya és gyorsasága még a kortanúknak is csak igen csekély száma előtt tárul föl egész jelentőségében. Ez átalaku­lás történetének kútfőit törvénykönyvünk s az országgyűlés naplói magukban nem képezhe­tik, mert ezek még a parlamenti küzdelme­ket is csak részben tárják föl előttünk, társa­dalmi átalakulásunkra pedig igen kevés világot vetnek. S Várady e levelei az e tekintetben való méltatást épen azért érdemlik meg, épen azért tartoznak az elsőbb rangú kútfők közé, mivel sok oly adatokkal bővelkednek, a­minőket másutt hasztalan keresnénk. Váradyn kívül ketten adtak még ama lefolyt országgyűlésekről jegyzeteket, de a nélkül, hogy bármelyiknek becséből, a mennyit t. i. azoknak íróik tulajdonítani kívántak, levonatnék, kimond-­­ ható, hogy míg egyik Napl­ó­rával inkább csak a „h­á­z“-ban történtekre szorítkozik, a másik pedig croqui-szerű rajzolataiban főleg szellemdús ötleteknek enged szabad szikrázást, minden to­vábbi s komolyabb igények nélkül. Várady egy történetíró lelkiismeretes komolyságával kíséri az események folytonos fejlődését, s egy mozzanat sem kerüli el figyelmét, a mely a hely­zet kellő megvilágosítására befolyással bír, s ezt megszakasztás nélkül teszi, hétről-hétre minden körülmények között írván egy-egy levelet a lap számára. E levelek, mint minden egykorú irat, mely több akar lenni ,egyszerű s száraz krónikás föl­jegyzésnél, bírálatos ismertetés az azonkori or­szággyűlések tanácskozásai felett, s mint ilye­neknél természetes, a subjectív felfogás bennök az előuralkodó. Lehet-e, szabad-e ez ily korán, ily közel az eseményekhez, sőt benne azokban ? Föltettem a kérdést, mert bármennyire elis­merem is, hogy a nyilvánosság véte iránt ná­lunk is tisztultabb fogalmak uralkodnak már ma, mint csak harminc­ évvel is ezelőtt, de azért még most sem fogyott ki azok faja közülünk, a­kik az ily eredetű adatokat nem tartják eléggé megbízhatóknak, részint azért, mert nem minden­kor állt vagy elég közel, vagy elég távol az ízó a dolgok láthatására, részint mert nem ritkán sze­mélyes érdekeltség, rokon­ és ellenszenv zavar­hatták a felfogás tisztaságát. Legyen, hogy igazuk van , azonban ha elfo­gadják az elvet a megbízhatatlanság alapjául, akkor el kell vetnünk a világ legelső történet­íróit, a kiknek müvein saját egyéniségük, párt­állások jelleme mindenütt praegnans vonásokban jelenkezik s fog is,ezután is,mindig mig emberek vagyunk, s nem találunk müvet, mely a források kristály tisztaságával bírjon, minden homálya nélkül emberi voltunknak. De ha a közvetlenség, mely az első kútfő rangját egye­dül érdemli meg; ha a színezet, mely magát az író bevallott egyéniségét egész teljességében tükrözi vissza s azt saját világában állítja elénk, biztosíthatják a hitelességnek egy bizonyos mérté­két az író számára, akkor e leveleket teljes jog­gal állíthatják egy sorba azokkal, a­melyek a megkülönböztetést, a figyelmet maguknak meg­szerezték. Kevesebbek ugyan a hivatalos naplók­nál , de épen azért többek is, mert bár kevés oly tényt tartalmaznak, a­melyet az olvasók az akkori napilapokból ne tudtak volna, de adnak ezek kiegészítéséül olyat, a­mi másutt nem volt feltalálható, fényt vetvén az országgyűlés belső történeteire, a képviselőházi s más egyéb viszo­nyok alakulására, szövődéseire, éles vonásokban vázolván a tények okait, összefüggését, a sze­replő egyének hivatalos és magán jellemét, s azok tetteinek nem ritkán csak a közelről szemlélő előtt ismeretes rugóit, s ez által sokat megmagyarázván , a mi azelőtt összefüggés nélkül és érthetetlen volt. — S ebben van nem közönséges beesők egyfelől, úgy­hogy a­ki ezen évek történetét, a haza viszonyai­nak közelebbi nagy átalakulását tanulmá­nyozni kívánja, e leveleket nem nélkülözheti, mert a nemzeti élet minden nyilvánulásával fog­lalkoznak; másfelől abban, hogy egy nagy párt­nak egyik oly vezérférfia nyilvánítja le ennek nézeteit leplezetlenül, a­kit tudomány, tapaszta­lat, belátás egyaránt képesítettek arra, hogy midőn a fenforgó viszonyok felett véleményt, ha kell, ítéletet mond, szavai azon figyelemben ré­szesíttessenek, a­melyet azok megérdemlenek. Mert bár párt­ember az író, s mint ilyen pártja érdekében működött, de azért e levelekből tisz­tán látszik, hogy bármit mond és ír, azt soha nem az igazság rovására teszi s csak azért, hogy az feltűnjék, hogy csillogjon. És ez, azt hiszem, elég biztosíték arra, hogy a­k­a­r­­ is az igazság érdekében szólani. Szólanom kell még e levelekről, mint olyanok­ról. E tekintetben minden habozás nélkül kimon­dom, hogy e gyűjteménynek irodalmi becse van, s ha nem helyezem is arra a fokra, a melyen Kazinczy Ferencz e nemű művei állanak, de a többiek által, a miket e nemben irodalmunk mind ekkorig bir, túlhaladva semmi tekintetben nincs. Tartalom, alak, nyelv oly szépen egyesül­nek e levelekben egy egésszé ; oly biztos, majd­nem művészi kézzel van egybeállítva, vezetve,ki­vi­ve minden, a­mint azt csak az e nembeli leg­jobb íróknál találjuk itthon és a külföld, külö­nös­n a német és franczia nemzet irodalmában. Az előadás a tárgyhoz, a melyről szól, alkalma­zóban majd élénk s tarka, majd mély és érzé­keny ; mindig érdekes és tanulságos, mindig változatos, mely soha sem untat ; fordulatokban gazdag; sima és finom; néhol, a­hol kell, erős nyelvezettel. Példái odaülök , életei ritkák bár, de találók s magvasok, nem mint a röppentyű, mely mig ég, kápráztatja a szemet, sőt sérti, de annyival nagyobb sötétet hagy maga után, ha egyszer kiégett. E mellett oly gazdag ke­délyélet nyílik meg e levelekben, hogy olvasá­suk, néha elég komoly tárgyak mellett is, min­dig fölmelegit, hidegen soha nem hagy. Változtatások az eredetileg adott formán nem történtek. A­mint voltak írva s jelentek meg elő­ször, akará az író, hogy jelenjenek meg most is, csak igy lehetvén ama kor napjainak hű hami­­sitatlan képei. A miniszterválság Lajthán túl. Az esti lapunkban közlöttek megerősítést nyernek. A válság minisztertanácsban fog eldön­tetni. Ezen értekezleten ő felsége fog elnökölni s arra a közös minisztereken s a magyar és cis­­lajthán minisztereken kívül a kormányzáson kí­vül álló, de befolyásos egyének is meghivattak. A miniszteri értekezlet hírszerint holnap fog megtartatni s eddig is csak Andrássy távolléte miatt halasztatott. A „Tagblatt“ értesülése szerint Schmer­ különfélék.­ ­ Örömmel értesülünk, hogy a városi képviselő testület mai előértekezletén Steiger Gyulának a népszínházra vonatkozó indítványa kedvező fogadtatásra talált. Ez azon reményt kelti bennünk, hogy a holnapi (szerdai) közgyű­lésen sem lesz hang, mely ellene nyilatkoznék. — A „M­i­r­e­t­i­c­s-p­á­r­t“ emberei közül mintegy 60—80-an gyűltek össze ma este az „Angol királyné“ éttermében, mint a­hová a „Zastave“ felhívta megjelenni mindazokat, a­kik a f. hó 18-án fogságából ki­szabadulandó Miletits Szveterának ünnepélyes fo­gadtatására megválasztott küldöttséghez, annak emelése végett csatlakozni akarnak. Az újvidék­ről feljött küldöttség élén láttuk dr.­­Nenadovi­­tsot (Pancsováról), dr. Wojnovitsot (Ó Becséről), Glanovits lelkészt (N.­Kikindáról), Csolits lel­készt (Turjáról), és Kreszitset (Vukovárról), a­kikbe­­ a jelenleg fővárosban időző e pártbeli szerbek is csatlakoztak, a helybeli szerb egyház lelkipásztorának élén. Kedélyes társalgás közt folyt el az este, elhatározván egymás között az időt és helyet, a­hol holnap Váczra indulandók találkoznak. A vacsora alatt Sárközy és Rácz Pali népzene társasága mulattatta őket, szerb nemzeti dalokkal. Pohárköszöntés egy sem tör­tént. A társaság különben 10 óra körül osztani kezdett. — Egyébiránt a Miletics Szvetozár párthívei által tervezett ünne­pélyes „diadalmene­t“-e­t a belügy­­miniszer, mint halljuk, meghiúsítja. — Két­szeres ok bírta őt rá. Első indoka az, hogy az ily megtisztelő eljárás oly egyén iránt, ki a tör­vényes biró által rája kiszabott büntetést kiállta, nem egyéb mint tüntetés a büntető jogi hatalom ellen és könnyen a jogérzet megvetését idézheti föl. Második indoka az, hogy ellentüntetésről ér­tesült, mi a nemzetiségek közti súrlódásra ad­hatna alkalmat. — Az őrs­z. magyar gazdasszo­­nyok kiállításában, — mely érde­keltségénél fogva napról napra méltán több-több látogatót vonz, — ma kezdték meg működésü­ket az egyes szakokra fölkért bíráló bizottságok. Az egyik választmány, a mely Szegfy Mórnc­ Emilia elnöklete alatt Szigeti József, Vadnay Károly és Szöllösi Sándor tagokból állott, első­sorban a gazdasszonykodási czikkeket vette ki.

Next