A Hon, 1871. október (9. évfolyam, 226-251. szám)
1871-10-18 / 240. szám
mezést papol, attól a hazafiaság szent ezimét meg kell tagadnunk. Sürgősebb teendője, mint a nemzeti nyelv és művelődés ez emeltyűjéhez, mint kezdeményező lépni,Pest városának ez időtájt nincs. A „Fővárosi Lapok“ írja : Nem kétkedünk, hogy amit Steiger Gyula képviselő indítványa kér, az alkalmas telket fővárosunk képviselő testülete egész készséggel fogja fölajánlani. Ebben sem gazdálkodási, sem nyelvi szempont nem tehet töprengővé senkit. Egy virágzó népszínház ugyanis annyi pénzforgalmat idéz elő s oly sokféle keresetágnak ad lendületet, hogy a város áldozata nagyon is gyümölcsöző kiadássá válhatik. Továbbá a népszínház játékrendjének jelentékeny részét énekes és látványos művek képezvén , oly lakosok is élvet találhatnak, kik az ország politikai nyelvét csak hiányosan értik. A „Gyorsposta“ írja : A lakosság minden rétege egyesül az ürgy közös felkarolására s ez biztosíték arra nézve, hogy a főváros maga is részese a nagy nemzettestnek és nem elvtelen csoport többé, mely minden öntudatosság nélkül éli napjait, hanem legszegényebb árnyalatában is kiegészítője amaz elvnek, melyet egy dicső nagy nemzet vall magáénak. A magyar szinügy lesz ennek legbiztosabb záloga, és ha mindnyájan, az iparos és munkás egyaránt fogunk osztozni támogatásában, lehetetlen, hogy már a közel jövő nem a legkedvezőbb irányulásban találja a város minden lakóját a valódi hazafiság felé!! — Mert ennek elérését czélozzák mindazok, kik a népszínház megalapítását szívükön hordják! Az „Om nib us“ megvárja a képviselő testülettől, hogy fővárosi rangjához méltóan áldozatkésznek és az eszme fontosságától áthatottnak bizonyítsa magát, hogy hála fejében mindazért, mit érdekében az egész ország tett és folyvást tesz, ő maga vegye a kezdeményezést kezébe, s egy alkalmas és ingyen telek felajánlásával a második magyar színház létrehozatalát lehetővé tegye. Íme, itt vannak a pesti magyar napilapok mind valamennyien, az egy „Budapesti Közlönyt kivéve, mely bizonyára szinte csatlakozni fog az általános óhajtáshoz. De a mi legkellemesebb meglepetés volt mindnyájunkra, az, hogy a fővárosi német sajtónak valóban sulylyal és jelentőséggel bíró része is ugyanúgy érez, mint a magyar. Örvendetes jele ez annak, hogy e tárgy fontosságával szemben a legtöbb alkalommal felmerülő nyelvi féltékenység kicsiskedése és aggodalmaskodása is elnémul. A legelterjedtebb magyarországi lap, a „Pester Lloyd“, mint a magyar lapok, szinte vezérczikket szentel ez ügynek. „A népnek kenyér és játék kell (Panem et circenses), igy szól: kenyér, hogy éljen, játék hogy munkakedvét, melylyel kenyerét keresi, megőrizze. Már ezért is pártolni kell a magyar népszínházat. A korcsmázást műélvezettel helyettesíteni a fővárosok vívmánya. A színpad valamennyi néposztálynak szükséglete. A tömegnek nem csak mulatsága, de nevelése is. A népszínház társadalmi tényező. Az alsóbb osztályok házi életét emeli, a műveltebb osztályokkal máshol nem érintkezhető szegény ember az előadott művekben megbarátkozik jobb módú embertársaival, elveszti az irigységet és a meghunyászkodást — ember lesz, egyenlőbb amazokkal, mint előbb. — A mostani nemzeti és a két német színház alig fogadhat be többet 5000 nézőnél. Mi ez, több mint 200,000 lélekre. Csak 2% mehet a lakosságnak színházba egy este. A nemzeti színházban, mint a kis vidéki színpadokon, a dráma és opera valamennyi műfaja egymásra van halmozva, egymást nyomja agyon. A német közönség a két fenálló német színházban minden igényét kielégítheti. Magyarország fővárosában csak a magyar lakosság az, kinek műigényeit kielégíteni nincsen hol.“ Ezt egy német nyelven megjelenő lap mondja. Végre a szinte német „Ungarischer Lloyd“ köszönetet szavaz Steigernek az eszme felelevenítéséért mindazok nevében, akik általa át vannak hatva. A főváros növekvő jólléte és lakosságának emelkedő száma kívánatossá teszi, hogy egy uj magyar népszínház létesüljön s meg van győződve, hogy a város képviseletének s az ügyért buzgó egyesek összemunkálásának mihamar sikerülni fog a tervet testté teremteni.“ Így szól a közvélemény e tárgyban. Milyen reformegylet kell nekünk. Sámi László, a szabadelvű, nagy tudományu kolozsvári tanár a magyar protestáns-egylet titkárához Kovács Alberthez egy levelet intézett, melyben a reformegylet felöli eszméit adja elő. A levél az egylet alakulása előtt van keltezve, s igy szépen tűnik ki, hogy mily messze esik az eszmény a valótól. Ez ép oly szép, mint szabad- s elvű levelet, melyet az újkori társadalmi tudomány leng át, közöljük egész terjedelmében és egyszersmind ajánljuk olvasóink figyelmébe . A reformegylet alakító gyűlésére vágytam elmenni, körülményeim miatt el kell maradnom , sajnálom. Az alapszabályjavaslatot a reform havi közlönyéből olvastam , a tárgyalásban, megvallom, szerettem volna részt venni. Az ember — én azt tartom — soha nem elég magának. Cseréből élünk, cserélnünk kell nem csak terményeinket,de gondolatainkat és érzelmeinket is, így lesz nem csak kereskedelmünk, de tudományunk, morálunk sőt hitünk is. A Faust ábrándja, ki egy magára mindent ismerhetni és tudhatni vélt, lehet most is sok ember ábrándja — én ezek közé nem tartozom. Épen ez okból igen lehetőnek tartom, hogy száz és még több értelmes és jószelű ember közt, a reform egyletről itthon,szobám falai és kiskertem növényei közt alkotott nézetem és véleményem módosulna, bár csak annyiban, hogy szem elöl nem tévesztve e tárgyban ideálomat, a tényezőknek szintől-szinte kiismerése után hálásabban fogadnék minden lépést, mi habár lassabban is mint szeretném, de ideálom felé vezet. Ha már a gyűlésre nem mehettem, legalább önnel barátom e levélben—amennyire egy levélírásra szánt idő alatt lehet — véleményemet a tervezet reformegyletről közlöm. A gondolatot, hogy reformegyletet kell alkotnunk, már születése perezében üdvözöltem,de rögtön megszületett az az óhajtásom is, hogy a reformegylet oly fenséges álláspontban alakuljon meg, melyen mindazok, kiknek életében és törekvésében, az igazság, isten és emberszeretet felismerhető, nem és valláskülönbség nélkül az egyletnek munkás tagjai lehessenek. Az alapszabály tervezetben, ha jól emlékszem, nemünk szép feléről a nőkről épen úgy nincs egy szóval is említés, mint nincs a Mohamed theodiceájában. Ez alkalommal teljesen eltekintve a nők politikai egyenjogúsításától, mert arról hogy ezzel ha ma megtörténnék is, mit nyerne az emberiség, tapasztalat után még nem lehet tudomásom, a történelem ismerete után ezt már bátran merem állítani, hogy az emberi nemet dicsőítő legszebb cselekmények legnagyobb része elmaradt volna, ha a nők egy bátorító és helyeslő mosollyal vagy egy vigasztaló részvétteljes könnyűvel bár közre nem működtek volna. Ha a nőket vágyaink, eszméink osztályosává nem tesszük, ha amint Shakespeare mondja, szívünkig nem emeljük, a segítség egy nevezetes részétől fosztottuk meg magunkat, és náluk nélkül az erkölcsös életeinek fejlesztésére kell törekednünk, a reform egylet által is aligha lehetséges lesz. Az én véleményem az, hogy a nőket egyleti tagoknak el kell fogadni. Az alapszabály készítői azt mondják, hogy dogmával semmi közük. Igen helyes. Elismert igazság, hogy a dogma uralma, úgy ahogy eddig volt, a moral halála. De kérdem, minden dogmát kizár-e az első czikk, melyben ő van mondva: „A reform egylet a keresztyénségnek Krisztus szellemében és a mai kor mivelődésével őszhangzásban való megújítására törekszik.“ E czikk ellen még akkor is volna kifogásom, ha a liberális keresztyénekkel azt vallhatnám, hogy a Krisztus nem hirdetett semmi doctrinát, csak az istennel való egyesülésnek módszerét ismertette. Bármit mondjunk barátom, de az tagadhatatlan, hogy keresztyénség név alatt egy olyan doctrina fejlődött ki, melynek a modern ember értelme előtt legtöbb tétele megbukott. Korunk legfőbb tana a tökéletesedés, minden értelmes ember ennek az eszmének híve, és ez merő ellentéte az eset tanának, mely alapja a keresztyénség minden institutióinak. Azt mondják sokan, hogy épen a kereszténység oltotta az emberbe a tökéletes utáni vágyat. Hogy a véges ember a véghetetlen után vágyakozzék, hogy értelmét a legfőbb igaz, szivét a legjobb szeretet, lelkiismeretét a leghelyesebb igazság elégíthesse ki csak ; ez az emberi természetből, és nem egyik vagy másik vallás doctrináiból folyik. — Az emberek a kereszténységen kívül épen úgy mint belöl megvannak ösztönei és szükségei. A frzicizmust épen az az ösztön és szükségérzet állította elő, mi a kereszténységet, igen de ez az ösztön és szükségérzet ma is folytonosan alakít, alakítás közben. Sokat lehány a külsőből az ember is mint a pálmafa, de amint értelmesebb, szabadabb és erkölcsösebb lesz, mindig beljebb hatol a szellem birodalmába. A liberális keresztények ma már a kereszténységből csakis az evan ■jeliomi morált védelmezik, erről azt állítják, hogy legtermékenyebb bányája a nemes érzelmeknek , és az a mora, mely az isten atyaságát és az emberek testvériségét tanítja, a lelkiismeretnek örökös ideálja kell hogy maradjon. — Jézusnak e tárgyban is más gondolata volt, ő azt mondotta tanítványainak, „sok dolgot nem értetek meg még most, majd egykor nagyobb dolgokat végeztek.“ Én azt tartom barátom, hogy az evangélium egy szép lapja annak a nagy Bibliának, melynek inspirátora az emberiség lelkiismerete, szerkesztői pedig, minden religiák és tudományok a,ostolai és bölcsei. Senki nem tagadja, hogy a kereszténységben, főleg az evangéliumi morálban sok szép van, de e vallomás mellett el kell ismernünk, hogy az intézményekben manifestálódott keresztény tanok nagyobb részét illetőleg, a modern ember merőben ellenkező nézetben van. A keresztény erkölcstan szép, de felvilágosodott korunk moráljával mégsem egykülönböző már a kiindulás pont: a keresztény moral princípiuma a gratia, a modern moral princípiuma a justitia. Morális világunkban is úgy van mint a természetben : minden újabb teremtmény pantheona az előbbieknek. Az evangeliumi morálból semmi nem veszett el, mind benne van és még valamivel több a filosofiai morálban. — Sok ember van ki magát nem vallja keresztyénnek, de Kristust levette a keresztfáról, hol a keresztény felekezetek legnagyobb része most is tartja, és befogadta szivébe. Szeresd az istent. Szeresd felebarátodat; azt hiszem , néhány szóban áll a keresztény moral formulája. Hálásan elismerem,hogy egy jó keresztény, sok olyan fenséges erényt gyakorolt melynek forrása az isten és emberszeretet, igen, de a szeretet törvénye önzésünkön és szívtelenségünkön még egy Jézussal sem tudott győzni. Az evangéliumi morál örökös mint a szeretet, de a modern világ morális törvényének mégsem lehet ideálja, ne továbbja, mert a szeretet csak érzelem, és a legszebb érzelem nem ér fel egy elvvel, mikor a lelkiismeretet vezetni kell. Az erőszak ellen a szeretet és igazság morálja óvást tesznek, ez mindkettőnek érdeme, de abban különböznek, hogy tényeink moralitására nézve az igazság minden körülmények közt jobban elvezérel, mint csak a szeretet. Mikor a keresztény lelkiismeretnek még a morál terén is, hol legerősebbnek tartja magát, hogy jogait és kötelességeit megérthesse és tehesse, más után bejött elvek segítségére van szüksége ; miért kizárni a reformegyletből azokat, kik minden létező keresztény felekezeten kívül állanak, de azért igen értelmes és becsületes emberek lehetnek. Ha a morális életet reformálni akarjuk, pedig akarnunk kell, ne tegyünk magunk és mások elébe Hercules oszlopot e jelzővel: keresztény. Mikor nagy dologról tervelünk, ne legyünk kicsinyesek. Ismerjük el, hogy a kereszténységnek jogos örököse a tudomány, ez pedig nem zár ki a reformegyletből senkit, ki a morális élet nemesítésén fáradozni tud és akar. A világon nem volt és nem is lehet más forrása az erkölcsi erőnek, csak a felvilágosodott szabad lelkiismerete pedig nem függ semmiféle vallásos hittől, hanem függ összes tudalmunktól. Tehát az eltérésekre, melyek a metafizikai magaslatokon történhetnek, ne legyünk tekintettel: a reform egyletben minden jó akaratú ember egyesülhessen az erkölcsös élet emelésére és nemesítésére. Az én óhajtásom az, hogy alakuljon a Reform egylet minden egyházak felett a különbözőegyházak tagjaiból és vezessék ügyeit oly emberek, kik a jobb jövőbe vezető út iránt leginkább tájékozva vannak; csak igy sikerülhet, hogy a különböző és egymástól eltaszító tanok és elvek egy magasabb elvben és tanban kibékülnek és népünk értelmi és erkölcsi színvonala felebb emelkedik. A vallásos formák hasznát nem tagadom, de úgy tapasztaltam, hogy mentül ismeretesebb az ember az élettel, annál kevésbbé ragaszkodik a formákhoz. Az írtak után önként következik, hogy a Pesten készült alapszabály-javaslat az én vágyaimat nem elégíti ki. A kolozsvári protestáns közlönyben is olvastam egy javaslatot, ezt én feleslegesnek tartom, hisz csak a protestáns keresztények számára nem kell reformegylet, az egyháznak meg vannak szervei, hasson ott kiki a hogy tud, reformáljon a mennyit lehet. Nekünk nagy terjedelmű reformegylet kell. Politikai, vallásos és társadalmi megoldatlan kérdésekkel körül vagyunk véve, ezekkel szemben oda kell hatnunk, hogy akik a magyar hazát tesszük, erkölcsileg és értelmileg, reményben és törekvésben, a lehetőleg egyek és egyenlők legyünk. Oda kell hatnunk, hogy ne csak a földszinen foglaljunk el nagy helyet, hanem a világban és időben is. Egy szép keleti példázat szerint volt egykor egy kedves vendég, kit minden sátorban szívesen fogadtak, de a szívesen fogadott vendégnek a volt a nyomorúsága, hogy a sátrak törpesége miatt egyikben sem egyenesülhetett fel, a vendég nagyobb volt a sátraknál. Reformot sürgetünk mindnyájan. Ne alkossunk olyan reformegyletet, melybe a tudomány mai állása szerint felvilágosodott ember vagy éppen nem, vagy csak fejét lehajtva léphetne be. Soha nem azok a reformátorok és a nép legjobb vezetői, kik hozzá lehajlanak, hanem azok kik magasra állanak és a népet is oda édesgetik. Azt mondják, a mi népünk ilyen kísérletekre nem képes. A fényből mindig többet kívánni az embernek nem csak vágya, de rendeltetése is, és ez a társadalom minden rétegére igaz, mert az ember mindenütt ember. Rövidbe vonva az Írtakat : Óhajtom, hogy a Reform-egylet megalakuljon. Óhajtom, hogy ennek tagja lehessen minden becsületes ember , nem és vallás-különbség nélkül. Óhajtom, hogy hatásköre kiterjedjen mindenre, miáltal a morális élet fejleszthető és nemesíthető. Óhajtom hogy mentői több helyen és többen fiókegyleteket alakítsanak, mert mentői több helyen és többen jönnek össze, annál inkább növekedik a benyomások száma és terjedelme, következőleg a közönség értelme és értéke. Korunkban és éppen hazánkban az a feladat, hogy minden morális szépséget, igazságot, nagyságot és erőt, mit az emberiség különböző időben s különböző népeknél, vallásos és tudományos rendszerek által kifejtett felhasználjunk, és ezek által eddigi állásunknál felsőbb és harmonikusabb fejlődésnek alapját vessük meg. A nevezett czélra az egylet eszközei lehetnek a sajtó, ez alatt ezt értem, hogy havi vagy heti lapot ad ki, felolvasások, jó könyvek terjesztése, jó könyvek alatt azokat értem, melyekben annyi nagy gondolat és érzelem van, hogy az enervált embereket is képesek megújítani. A propaganda leghatalmasabb eszköze a nevelés. Erről, mint szintén a több eszközökről, most már nincs időm részletesen írni. Most még csak annyit mondok, hogy én a Reform-egylettől azt várom, hogy mindnyájunknak nemcsak életerejét, de munkaerejét is fokozza. Hogy mennyi legyen a tagsági díj, hogy legyen szervezve az igazgató választmány, közgyűlések hányszor és hol tartassanak, ezekhez szinte nem szólok. Még egy szót. Egy Mohamedanus azt kérdezte egykor az angol festőtől, ki épen egy hal hű képét fejezte be : „hogyan számolsz istennek az utolsó ítéletkor, hogy csak testet adtál a halnak, de életet nem?“ Szivemből óhajtom, hogy a Reform egylet alakítóinak ilyen kérdést soha senki ne tehessen. Önnek barátja Sámi László. Kolozsvár 1871. sept. 30. i -g ő fölsége által kettős audencziában fogadtatott, miután az uralkodó óhajtá azon ember nézeteit meghallgatni, ki annak idejében a birodalmat sem átallotta föláldozni a centralismusnak. Schmerling a dolgok jelenlegi állásáról nyiltan mondta el véleményét s a cseh előterjesztések veszélyességét fejtette ki ő felsége előtt és a császár komoly megelégedéssel hallgatta őt végig. Schäffle elbocsájtatása bevégzett tény s a hivatalos lapban a felmentés legközelebb jelennék meg. A „Presse“ a következőket írja a válságról: „Mint megbízható oldalról értesülünk, a birodalmi kanczellár Beust és a belügyminiszter Hohenwart közt a cseh feliratra adandó válasz fölött egyezség-féle jött létre. Továbbá határozottan állítják, hogy Schaeffle a minisztériumból kilép és az illető fölmentés a „Wiener Zeitungéban a legközelebb fog megjelenni. A bizalmi férfiak közt, kik ö fölsége által meghivattak, hogy véleményüket a cseh követelések és az alapczikkelyek fölött adják elő, Wrbna és Wenkheim grófokon kívül Schmerling is említetik, ki tegnap és ma a császár által fogadtatott.“ Az „Ung. Lloyd“ bécsi levelezője „hiteles forrásból“ értesül, hogy Jirecsek és Schäffle négy nap óta miniszteri teendőiket első osztálytanácsosokra ruházták át. Ezzel kapcsolatban Schäffle elbocsájtatása valószínűnek látszik. Ugyancsak az „U L1.“ szerint a holnap tartandó nagy ministeri értekezleten Károly Lajos főherczeg is részt fog venni. A félhivatalos „Wanderer“ azt fejtegeti, hogy az egész kiegyezési ügyben végleg a birodalmi gyűlésnek kell döntenie és igy amint nem helyeselné ha a német alkotmánypárt abból visszavonulna és minden kiegyezés elöl elzárná magát, úgy nincs értelme annak se, hogy bármelyik fórum elébb közbeelegyedjék és az ügynek praejudikálni akarjon. Egyébiránt elismeri, hogy Hohenwart és Beust élesen állnak egymással szembe, és kijelenti, hogy aki compromissum útján vél segíteni, az csalódik, mert ez csak személyi, de nem dologi megoldás lenne. Ez figyelemreméltó egy kormányközlönytől. J.III.F.' ! __________g.J'J1*..10.ff.TM A nyomdász ugyan megkapja a maga száz forintját az új előfizetésekből, hanem már most az új negyedévi bevétel annyival kevesebb lesz, pedig az előfizetők is nem hogy szaporodtak volna, de sőt inkább azon körülménynél fogva, hogy a múlt ősz nagyon esős volt s a kukoricza megpenészedett, még tiz perczent el is maradt belőlük. így aztán lehet még egy évig folyvást az uj előfizetéssel dugni be a likat, folytatni a vállalatot, de akkor bizony baj lesz. S nem csak baj lesz, hanem szégyen is lesz. Kálmánt nagyon bántotta ez a veszteség, azonkívül Cseresnyés uramnak is hátralékban volt már egy negyedévi angáriával, s kezdte megtanulni, hogy az ugyan nagyon elősegíti a poétát a költésben, ha éhezik és fázik, hanem ha még tetejébe adósságok terhe is nyomja, s azt tudja, hogy amit most erre az üres papírra írni fog, annak az árával már régen tartozik valakinek, az nagyon megbénítja a karját. Cseresnyés uram kitalálni látszott Kálmán töprengéseinek okát. Egy napon azt mondá neki: — Nagy jó uram. Ön egészen elfelejti amit tanult, értem a festés tudományát. Szabad volna-e önt felkérnem, hogy fessen le engemet — illendő honoráriumért ? (Folytatása következik.) Várady Gábor országgyűlési levelei (1865—1868 ) (Kiadja Szilágyi István a szigeti lyceum igazgatója, a magyar tud. ak. 1. tagja. Kát nagy nyolczad rátii kötet. Megrendelési ár 5 frt, bolti ára 6 frt lesz.) Várady Gábornak azon levelei, amelyek az 1865—1868. évi időköz alatt lefolyt országgyűlés tárgyalásaira vonatkozólag,a „Máramaros“ban időkoronként megjelentek , összegyűjtve most jelentek meg két 50 évre terjedő kötetben. Addig is, mig alkalomszerűleg bővebben ismertetnek e leveleket, közöljük a gyűjtemény előszavát, mely Szilágyi István jeles tollából ered . E levelek, melyeknek eredeti czélja csak az volt, hogy a „Máramaros“-ban jelenjenek meg, s az író megyéje lakóinak, a kik ennek elszigetelt, sajátságos fekvése és viszonyai folytán egy otthon maradt nagy családnak tekinthetők, beszélje el az országgyűlés fontos eseményeit, csakhamar utat törtek maguknak túl a megyén, mint alap szűkebb hazájának határain is; az érdekeltség irántok mind inkább növekedvén, többfelől nyilatkozott már akkor az az óhajtás, bár egykor összegyűjtetnének, s mint becses kutfészerű adalékok amaz országgyűlések történeteihez, egy tömegben is világ eleibe bocsáttatnának. Tudniillik semmi sem lehet annyira csekély, ami ama nagyfontosságú napok történetére világot vet, a mi az eszmék s gondolatváltozások menetelét s fordulatait földeríti, hogy az e kor történetírójának hasznos szolgálatot ne tegyen. Az a három év, a melyet a levelek befoglalnak, hazánk történetében korszakot alkotó. Nemzeti életünk minden irányban oly roppant átalakuláson ment át, hogy annak iránya és gyorsasága még a kortanúknak is csak igen csekély száma előtt tárul föl egész jelentőségében. Ez átalakulás történetének kútfőit törvénykönyvünk s az országgyűlés naplói magukban nem képezhetik, mert ezek még a parlamenti küzdelmeket is csak részben tárják föl előttünk, társadalmi átalakulásunkra pedig igen kevés világot vetnek. S Várady e levelei az e tekintetben való méltatást épen azért érdemlik meg, épen azért tartoznak az elsőbb rangú kútfők közé, mivel sok oly adatokkal bővelkednek, aminőket másutt hasztalan keresnénk. Váradyn kívül ketten adtak még ama lefolyt országgyűlésekről jegyzeteket, de a nélkül, hogy bármelyiknek becséből, a mennyit t. i. azoknak íróik tulajdonítani kívántak, levonatnék, kimond- ható, hogy míg egyik Naplórával inkább csak a „ház“-ban történtekre szorítkozik, a másik pedig croqui-szerű rajzolataiban főleg szellemdús ötleteknek enged szabad szikrázást, minden további s komolyabb igények nélkül. Várady egy történetíró lelkiismeretes komolyságával kíséri az események folytonos fejlődését, s egy mozzanat sem kerüli el figyelmét, a mely a helyzet kellő megvilágosítására befolyással bír, s ezt megszakasztás nélkül teszi, hétről-hétre minden körülmények között írván egy-egy levelet a lap számára. E levelek, mint minden egykorú irat, mely több akar lenni ,egyszerű s száraz krónikás följegyzésnél, bírálatos ismertetés az azonkori országgyűlések tanácskozásai felett, s mint ilyeneknél természetes, a subjectív felfogás bennök az előuralkodó. Lehet-e, szabad-e ez ily korán, ily közel az eseményekhez, sőt benne azokban ? Föltettem a kérdést, mert bármennyire elismerem is, hogy a nyilvánosság véte iránt nálunk is tisztultabb fogalmak uralkodnak már ma, mint csak harminc évvel is ezelőtt, de azért még most sem fogyott ki azok faja közülünk, akik az ily eredetű adatokat nem tartják eléggé megbízhatóknak, részint azért, mert nem mindenkor állt vagy elég közel, vagy elég távol az ízó a dolgok láthatására, részint mert nem ritkán személyes érdekeltség, rokon és ellenszenv zavarhatták a felfogás tisztaságát. Legyen, hogy igazuk van , azonban ha elfogadják az elvet a megbízhatatlanság alapjául, akkor el kell vetnünk a világ legelső történetíróit, a kiknek müvein saját egyéniségük, pártállások jelleme mindenütt praegnans vonásokban jelenkezik s fog is,ezután is,mindig mig emberek vagyunk, s nem találunk müvet, mely a források kristály tisztaságával bírjon, minden homálya nélkül emberi voltunknak. De ha a közvetlenség, mely az első kútfő rangját egyedül érdemli meg; ha a színezet, mely magát az író bevallott egyéniségét egész teljességében tükrözi vissza s azt saját világában állítja elénk, biztosíthatják a hitelességnek egy bizonyos mértékét az író számára, akkor e leveleket teljes joggal állíthatják egy sorba azokkal, amelyek a megkülönböztetést, a figyelmet maguknak megszerezték. Kevesebbek ugyan a hivatalos naplóknál , de épen azért többek is, mert bár kevés oly tényt tartalmaznak, amelyet az olvasók az akkori napilapokból ne tudtak volna, de adnak ezek kiegészítéséül olyat, ami másutt nem volt feltalálható, fényt vetvén az országgyűlés belső történeteire, a képviselőházi s más egyéb viszonyok alakulására, szövődéseire, éles vonásokban vázolván a tények okait, összefüggését, a szereplő egyének hivatalos és magán jellemét, s azok tetteinek nem ritkán csak a közelről szemlélő előtt ismeretes rugóit, s ez által sokat megmagyarázván , a mi azelőtt összefüggés nélkül és érthetetlen volt. — S ebben van nem közönséges beesők egyfelől, úgyhogy aki ezen évek történetét, a haza viszonyainak közelebbi nagy átalakulását tanulmányozni kívánja, e leveleket nem nélkülözheti, mert a nemzeti élet minden nyilvánulásával foglalkoznak; másfelől abban, hogy egy nagy pártnak egyik oly vezérférfia nyilvánítja le ennek nézeteit leplezetlenül, akit tudomány, tapasztalat, belátás egyaránt képesítettek arra, hogy midőn a fenforgó viszonyok felett véleményt, ha kell, ítéletet mond, szavai azon figyelemben részesíttessenek, amelyet azok megérdemlenek. Mert bár pártember az író, s mint ilyen pártja érdekében működött, de azért e levelekből tisztán látszik, hogy bármit mond és ír, azt soha nem az igazság rovására teszi s csak azért, hogy az feltűnjék, hogy csillogjon. És ez, azt hiszem, elég biztosíték arra, hogy akar is az igazság érdekében szólani. Szólanom kell még e levelekről, mint olyanokról. E tekintetben minden habozás nélkül kimondom, hogy e gyűjteménynek irodalmi becse van, s ha nem helyezem is arra a fokra, a melyen Kazinczy Ferencz e nemű művei állanak, de a többiek által, a miket e nemben irodalmunk mind ekkorig bir, túlhaladva semmi tekintetben nincs. Tartalom, alak, nyelv oly szépen egyesülnek e levelekben egy egésszé ; oly biztos, majdnem művészi kézzel van egybeállítva, vezetve,kivive minden, amint azt csak az e nembeli legjobb íróknál találjuk itthon és a külföld, különösn a német és franczia nemzet irodalmában. Az előadás a tárgyhoz, a melyről szól, alkalmazóban majd élénk s tarka, majd mély és érzékeny ; mindig érdekes és tanulságos, mindig változatos, mely soha sem untat ; fordulatokban gazdag; sima és finom; néhol, ahol kell, erős nyelvezettel. Példái odaülök , életei ritkák bár, de találók s magvasok, nem mint a röppentyű, mely mig ég, kápráztatja a szemet, sőt sérti, de annyival nagyobb sötétet hagy maga után, ha egyszer kiégett. E mellett oly gazdag kedélyélet nyílik meg e levelekben, hogy olvasásuk, néha elég komoly tárgyak mellett is, mindig fölmelegit, hidegen soha nem hagy. Változtatások az eredetileg adott formán nem történtek. Amint voltak írva s jelentek meg először, akará az író, hogy jelenjenek meg most is, csak igy lehetvén ama kor napjainak hű hamisitatlan képei. A miniszterválság Lajthán túl. Az esti lapunkban közlöttek megerősítést nyernek. A válság minisztertanácsban fog eldöntetni. Ezen értekezleten ő felsége fog elnökölni s arra a közös minisztereken s a magyar és cislajthán minisztereken kívül a kormányzáson kívül álló, de befolyásos egyének is meghivattak. A miniszteri értekezlet hírszerint holnap fog megtartatni s eddig is csak Andrássy távolléte miatt halasztatott. A „Tagblatt“ értesülése szerint Schmer különfélék. Örömmel értesülünk, hogy a városi képviselő testület mai előértekezletén Steiger Gyulának a népszínházra vonatkozó indítványa kedvező fogadtatásra talált. Ez azon reményt kelti bennünk, hogy a holnapi (szerdai) közgyűlésen sem lesz hang, mely ellene nyilatkoznék. — A „Miretics-párt“ emberei közül mintegy 60—80-an gyűltek össze ma este az „Angol királyné“ éttermében, mint ahová a „Zastave“ felhívta megjelenni mindazokat, akik a f. hó 18-án fogságából kiszabadulandó Miletits Szveterának ünnepélyes fogadtatására megválasztott küldöttséghez, annak emelése végett csatlakozni akarnak. Az újvidékről feljött küldöttség élén láttuk dr.Nenadovitsot (Pancsováról), dr. Wojnovitsot (Ó Becséről), Glanovits lelkészt (N.Kikindáról), Csolits lelkészt (Turjáról), és Kreszitset (Vukovárról), akikbe a jelenleg fővárosban időző e pártbeli szerbek is csatlakoztak, a helybeli szerb egyház lelkipásztorának élén. Kedélyes társalgás közt folyt el az este, elhatározván egymás között az időt és helyet, ahol holnap Váczra indulandók találkoznak. A vacsora alatt Sárközy és Rácz Pali népzene társasága mulattatta őket, szerb nemzeti dalokkal. Pohárköszöntés egy sem történt. A társaság különben 10 óra körül osztani kezdett. — Egyébiránt a Miletics Szvetozár párthívei által tervezett ünnepélyes „diadalmenet“-et a belügyminiszer, mint halljuk, meghiúsítja. — Kétszeres ok bírta őt rá. Első indoka az, hogy az ily megtisztelő eljárás oly egyén iránt, ki a törvényes biró által rája kiszabott büntetést kiállta, nem egyéb mint tüntetés a büntető jogi hatalom ellen és könnyen a jogérzet megvetését idézheti föl. Második indoka az, hogy ellentüntetésről értesült, mi a nemzetiségek közti súrlódásra adhatna alkalmat. — Az őrsz. magyar gazdasszonyok kiállításában, — mely érdekeltségénél fogva napról napra méltán több-több látogatót vonz, — ma kezdték meg működésüket az egyes szakokra fölkért bíráló bizottságok. Az egyik választmány, a mely Szegfy Mórnc Emilia elnöklete alatt Szigeti József, Vadnay Károly és Szöllösi Sándor tagokból állott, elsősorban a gazdasszonykodási czikkeket vette ki.