A Hon, 1871. október (9. évfolyam, 226-251. szám)

1871-10-19 / 241. szám

Reggeli kiad­ás. II. szám, IX. évfolyam. Pest, 1871. Csütörtök, October 19. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. sz. Beiktatási dí­j. .. adó­hivatal: Ferencziek-tere 7. sz. földszint. Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ...................................1 frt. 85 kr. 8 hónapra ...................................5 „ 50 „ 6 hónapra ................................11 „ — „ Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonkint ... 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, a ennek bármely napján történik ma, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ES KÖZGAZDÁSZAT! NAPILAP. 9 hasábos ilyféle betít sora ... 9 kr. Bélyegdíj minden beiktatásért . . 30 kr Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás­u. l lett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyi­t-téri 5 hasábos petit sorért . . . 25 kr §18$T" Az előfizetési és hirdetményi díj a up kiadó­ hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden k­é­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési felhívás „A H O N“ra. Folyó September hó végével az évnegyed letelvén, évnegyedes t. előfizetőink felkéret­nek megrendelésük mielőbbi megújításéra. Előfizetési árak: Egész­ évre . . . 22 frt — ki Fél évre . . . 11 frt — kr Negyed évre . . . 5 frt 50 kr Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük hasz­nálni, melyek bérmentesítése tíz frtig csak 5, 10 frton felül pedig tíz krba kerül. Az előfi­zetések a „Hon kiadó­ hivatala“ czim alatt Pest, ferencziek­ tere 7. sz. alá küldendők. ess — A bécsi miniszterválságról újabb hírek az esti postával nem érkeztek, bi­­­zonyos csak az, hogy a nagy miniszteri értekez­let ma összeült. A „P. Napló“ értesülése szerint, PEST, OCTOBER 18. Jobboldali leczkék. A A jobboldali lapok nagy zavarban vannak : egyik a másikat hazudtolja meg a cseh kiegyezés tárgyában elfoglalandó álláspontra nézve. A „Pester Lloyd “-ot a „Reform“ határozottan­­megc­áfolja s ki­jelenti, hogy a német lap beavatkozási viszkelegye tisztán egyéni vélemény, s természetes, hogy e leczke a „Pesti Naplódnak is szól, mely lap egészen a „Pester Lloyd“ német álláspontján áll. Sőt még önmagukkal is folytonosan ellenmondanak , mert egyik perczben di­­csekesznek azzal, hogy a kiegyezést még a csehek is sértetlenül hagyják, és a hely­zetet úgy tüntetik fel, hogy a lajthántali dolgok lefolyása minket nem érinthet; a másik perczben már veszedelmet látnak mindenben és úgy okoskodnak, mint a „Pesti Napló“, mely ma velünk polemi­zálván, azt mondja, hogy a veszedelem nem a delegatioban van, hanem abban, hogy : „A foederalisták ezúttal csak Ausztriát szedik szét. De mit gondol a „Hon“, közönyös lenne-e az ránk nézve, ha Magyarország Ausztriával csakis a­­szigorú personal-unióval lenne egye­sülve? Sőt többet mondunk. Azt hiszi-e, hogy teljesen közönyös dolog az Oroszországra nézve, ha Austriában a szláv befolyás a túlnyomó? Vagy pedig azt hiszi, hogy Németországnak mindegy, hogy mily állami configuratio a döntő az Elba forrásainál? Vagy ránk nézve közö­nyös dolog, hogy mily párt kormányoz Buka­restben, s hogy Belgrád barátainknak-e gyűl helye, vagy pedig összeesküvőké, kiknek nincs más gondjuk, minthogy Magyarországra uszít­sák a legkülönfélébb izgatóknak a sárkánydabát ?“ Ebből a gyönyörűséges okoskodásból természetesen az következik, hogy Ausz­triában csak Oroszországra és Németor­szágra „közönyös“ dolog történjék, ha ezekkel békességben akarunk élni, tehát belreformjainkban a szomszédok tanácsát kérjük ki. Pedig épen ezért az eszméért szidta rémségesen össze a „Pesti Napló“ Schmerlinget a delegatioba ei mondott be­szédéért. Vagy ha a „Pesti Napló “-ban nem a jó szomszédság, hanem épen a ki­­hívási vágy íratta ama sorokat, akkor az következik a fenebbe okoskodásból, hogy Ausztriában olyant tenni nem szabad, mi Németországot vagy Oroszországot meg­nyugtatja, hanem mindig az ellenkezőt; szóval, akármelyik értelmet vegyük, egyik se teszi azt, mit a józan politika diktál; t. i. reformálni, javítani, kielégíteni a nemzetiségeket, hogy a monarchia erő­södjék. Sőt a felidézett okoskodásból még az is követk­ezik, hogy a mi,kötelességünk meg­szabni nemcsak azt, hogy Bécsben, Prá­gában milyen kormány legyen, ha­nem még azt is , hogy milyen legyen Belgrádban és Bukarestben, úgy hogy a „Pesti Napló“ csak szerénységből nem terjeszkedett Párisig, Londonig, ha­bár ezt is ép oly joggal tehette volna, mert a franczia és angol kormány se „kö­zönyös“ reánk nézve. Ha pedig ez argu­mentumot, e „közönyös“ szót a „Pesti Napló“ nem beavatkozási szándékból hozta fel , akkor nincs értelme, mert mi is elismertük a bécsi dolgok vész­teljes voltát, de nem beavatkozás, hanem önállásunk helyreállítása által akarjuk biztosítani az ellenében hazánkat és azért tartjuk vészesnek a delegátiót, mert az a bécsi állapotokhoz annyira köt , hogy miatta beavatkozni is lehetünk kénysze­rítve. Igaz-e ez vagy nem? Erre feleljenek a jobboldali lapok — de erre még nem fe­leltek. A „Reform“ akar valamit mondani és ezt írja: „Nem áll Jókainak azon nézete, hogy a ki­egyezés fosztja meg a nemzetet a veszély elhárí­tásának eszközeitől. Sőt épen a kiegyezés, a­mennyiben a külügyet és a hadügyet az osztrák alkotmányválságtól emanczipálja, kölcsönöz a monarchiának némi erőt, hogy azt kiállhassa.“ Ebből egy szó se áll ! Emanczipálta-e a közös ügy a kül és hadügyet az osztrák alkotmányválságtól ? Dehogy emanczi­­pálta, hisz ha az osztrák válság miatt a delegatio nem jő létre, vagy a cseh ki­egyezés miatt más alakban jő létre — akkor kül és hadügyünk fennakad, ille­tőleg ellenkező irányt vesz. Hisz a jobb­oldal épen azért aggódik — és méltán — mert fél, hogy a delegatió változást szen­ved, és hogy a miatt a lajthántúli dol­gokba beavatkozni kénytelen. Úgy le van kötve külügyünk, pénz és hadügyünk az osztrák állapotokhoz, hogy már eddig is többször késett a delegáció, történt ház­tartásunkban fenakadás, és most, talán létre se jő azok bonyodalma miatt. És ha pénz és hadügyünk felett nem rendelke­zünk, vannak-e eszközeink a netalán laj­­thántálról vagy másonnan jövő veszély elhárítására ? Nincsenek. Ha pedig ez így van , kinek „nézete áll“, a „Reform­é“ vagy Jókai­é ? Könnyű a felelet. Végül a jobboldali lapok dühökben in­­sinuálnak is: a „Napló“ rászalja, hogy mi azon munkálattól (cseh kiegyezéstől) várjuk a monarchia „biztosabb és szaba­dabb“ mozgását, melyre Zágrábban „szlá­­vát“ kiáltanak és hozzá méltóan meg­jegyzi : „Hogy mi ily eljárásnak neve, azt olvasóink ítéletére bízzuk; ha magunk megmondanék, igen keserűek találnánk lenni.“ Szegény „Napló“ ! Mily testvéri szere­tettel és józan észszel bír! Szerinte a­mire Zágrábban „Szlávát“ kiáltanak, az mind rész, az ellen Magyarországnak küzdeni kell, pedig Szlávát kiáltottak Zágrábban a jobboldal több tettére már. Ez eszme épen alkalmas a nemzetiségek k­i­b­é­­­kítésére! — Fél a „Napló“, hogy „keserű“ talál­t lenni, ha megnevezné a mi „eljárásunkat“, mely abból áll, hogy a cseh javaslatot egy betűvel se dicsér­tük, csak azt mondtuk, hogy ha a csehe­ket kibékíti, ez által nyer a monarchia szi­lárdsága. És mi, mert ezt mertük írni (a „Napló“ eljárásnak nevezi) mi oly bűnt követtünk el, melyet a „Napló“ megnevezni se mer. Oh kérjük, nevezze meg, hogy le vezekelhessük, mondván: „Oh szent „Napló“ könyörülj rajtunk!“ És a „Reform“ ! — Ez kötelességet szab reánk, elrendelvén, hogy: „Az kell,hogy mikor a veszedelem Ausztria és Horvátország felől elölről fenyegeti a nemzeti kormányt, melyre az ország sorsa bízva van, az ellenzék ne használja föl az alkalmat, hogy azon kormányt és annak alapját a Deák-pártot, hátulról támadja me­g.“ Tehát ez már elismeri, hogy „Ausz­tria“ felől „veszedelem fenyegeti“ a „nemzeti kormányt“, és arra tanít, hogy ne igyekezzünk hazánk önállásának visszaszerzése által ezt biz­tosítani, hanem tartsuk fel a delegationá­­lis kormányt és így segítsük azt abban, hogy­­ reánk vonja a veszélyt beavat­kozása által. Köszönjük a tanácsot, de nem kérünk belőle. A HON TÁRCZÁJA. Epar ii nuove! (És még is mozog a föld!) Regény hat kötetben. Irta Jókai Mór. Hatodik kötet. A pusztában! (Folytatta.) Kálmán mosolygott az ajánlaton: épen akkor betücsömör volt a derekában. Sajátságos beteg­ség az : ismerik, a­kik folytonosan foglalkoznak irodalmi munkássággal, hogy egy egy időre úgy megutálja az ember a betűt, úgy undorodik a tintától,­­ ha a haláltól válthatná is meg ma­gát vele, vagy ha aranyakat igérnének is minden sorért, nem volna képes egy gondolatot leírni. Ilyenkor hasztalan minden erőtetés, nem jön ki a tollból az első szó, vagy ha kijön, úgy megha­ragszik rá az ember, hogy rögtön kitörli. Épen egy ilyen betű-utáló napon, (a­milyen minden írónak van, még a­ki úgy megszokta is a folytonos munkát, mint az arsenicumevé a maga méreg­adagját) jött elő Cseresnyés uram a maga ajánlatával. — Igaza van mester, mondá Kálmán, még ma veszek vásznat és festéket, próbáljunk más mesterséget is. És azután úgy tapasztalta Kálmán, hogy na­gyon jó az, ha az ember kétféle mesterséget tud. Nappal festhet, éjjel irhat. Az alatt, a mig fest, megpihen az Írástól, s a mig ir, addig megpihen a festéstől. Folyvást pihen. A festés közben visz­­szakapja a kedvét az íráshoz, s az írás közben a festéshez. Folyvást mulat. Cseresnyés uram arczképe nagyszerűen ütött ki. Olyan volt ezüst gombos magyar dolmányá­ban, hogy szinte megszólalt. A vén szolgáló, mikor Kálmán kifordult a szobájából, belopózott a képet megbámulni s megcsókolta a drágalá­­tos arczot; persze hogy egy akkora darab a szá­jához ragadt belőle, mert még nedves volt a festék. Sebaj ! (Kálmán helyreigazította a csók nyomát megint. Mikor készen volt az arczkép, Tseresnyés uram azt mondá : — Erre tehát lehajlik egy negyedév. Értette alatta az esedékes húsz forintot. — Ez bizony nem is rosz kereset, monda Kálmán; e mellett még könnyen el lehetne iro­­dalmaskodni. — Úgy lesz. Veté rá Tseresnyés uram. S azon­nal kifüggesztő a műhelyébe az arczképét, hogy láthassa minden ember, a­ki csizmát rendel, s kapjon kedvet utána. Csakhogy igen sok embernek van szüksége csiz­mára, a­kinek nincs szüksége arczképre. A má­sodik szobában dolgozó mesterembernek nem igen akart jönni munkarendelője. Egy napon mégis került egy hal a varsába. Wasztl volt az, ki Tseresnyés uramnál rendelt meg magának kordovány csizmát s ott meglátta azt a képet. Esh az neki nagyon megtetszett. Mi­be került ? Tseresnyés uram azt hazudta, hogy ötven forintba. Kegyes czélokra a hazugság meg van engedve. Wasztl pedig az az ember volt, a ki ilyen luxust megengedhetett magának. Egy gazdag fűszerkereskedőnét vett el s most már emeletes háza van. Hanem azért Tseresnyés uram, ki Wasztlt még hentes inas korából ismerte, csak most is „te Wasztli“-nak hija őt, az pedig viszont Tseresnyés uramat „majszter bácsinak“ s az egész városban senkit sem tart tekintélynek, csak Tseresnyés uramat. Tehát Wasztl azt mondta az ötven forintra, hogy az még nem is sok. Hol az a piktor? El is dobta rögtön a kezéből a fordító fát s a térdéről a lábszijat Tseresnyés uram s vitte Wasztlt a mentezsinórjánál fogva a konyhán ke­resztül a másik szobába, a­hol Kálmán atelierje volt felütve s e szókkal mutatá be ragadományát: „itt a kuncsaft!“ — Hát Wasztli kit akarsz lefestetni ? maga­dat, vagy az asszonyodat ? Wasztl önelégülten mosolygott. — Már majd csak magamat. Az asszonyom le van már festve fiatalabb korából. Nem sajná­lom magamért az ötven forintot. Kálmánnak kellemesen hangzott ez a szó. (a féldeficit törlesztése!) — Hanem én egészen akarnám magamat le­­festetni, hallja az ur, a­hogy állok. — Ne félj, lefest téged ez az ur mindenestül, még a sarkantyús csizmádat is oda festi, meg a zsinóros mentédet is. — De sőt inkább egészen mente nélkül és csizma nélkül akarnám magamat lefestetni. — Mi a kánya ? monda Cseresnyés uram, el­bámulva, pőrén, egy szál vászonban ? — Sőt egészen a nélkül, csupán egy nagy zöldlevélkoszorúval köröskörü­l, a­hová kell. — Tréfálsz te Wasztli ? — Nem én. Cseresnyés uram nem kérdte másodszor Wasztlitól, hogy tréfál-e, mert attól tartott, hogy meg­találja Wasztlit verni, hanem Kálmánhoz fordult. — De hát szokás ez a bolond positura ? Oh igen , nyugtató meg Kálmán , sőt külföl­dön az ilyen szép kifejlett herculesi termet lefes­­téséért, természetes mivoltában, a festők szok­tak fizetni. Sőt ez ránézve valódi becses tanul-­­ mányt fog képezni.­­ Cseresnyés uram csak a fejét rázta. — De hát mi a hét kőnek te neked az ilyen fertelmes figura, Vaszili, hisz azt kidobja a fele­séged a szobából. — Hát hiszen nem is viszem én azt a szobába. — Hanem eldugod a padlásra ? — Dehogy dugom a padlásra! A mi speceres boltunknak a czége: „a vad emberihez, kell nekem ez a kép boltczimernek az utczára, hogy hadd csudáljon ott engem minden ember! Cseresnyés uramban felforrt a harag e hármas szemtelenségre. — Micsoda ? Hát te azt hiszed, hogy ez az úr olyan piktor, a­ki­­­oltczimereket fest ? Ha véres oroszlánt fest, holnap fehér elefántot fest, hol­napután téged fest le vad embernek ? Annak kö­szönd, hogy nincs itt a szobában a fordítója, mert majd megtanítanálak én téged mindjárt becsületre. Pusztulj, takarodj , ide ne jöjj töb­bé a házhoz! Cseresnyés uram nagy haragjában megkapta két kézzel Waszil gallérját, úgy tolta ki az ud­varra. A nagy mohomed­ ember csak nevetett és könyörgött: „de hát legalább a csizmámat adja ide majszter bácsi, a­zért idejöttem. — Csizmát sem adok többé: ha vadember vagy, járj mezítláb! Cseresnyés uram egész felindulással ment visz­­sza Kálmánhoz. — A neveletlen ember! S még szóba álltunk vele. — De pedig kár volt elkergetni, monda Kál­mán , mert pénzt hozott volna a házhoz, s a munka egyre megy. — Ejh! Egy művésznek nem szabad bizonyos fokon alól leszállni. — De hisz ön maga mondta, hogy addig nem lesz belőlünk semmi, a­mig szégyeneljük a bör­­kötönyt. Cseresnyés uram úgy meg volt szorítva ez em­­­lékeztetés által, hogy ki kellett fordítania keb­le minden titkos gondolatjait. — Igaz, azt mondtam. Nem szabad szégye­llnünk a bőrkötényt és semmiféle becsületes munkát, nekünk többieknek. De ön nem jön ve­lünk egy kategóriába. Mikor Abdolonymus ki­rály maga kényszerült az eke szarvát megfogni, az az egész országára nézve volt szégyen. Mikor Dobzse László király kontóra nem kapott húst a mészárszékből, az egész Magyarországnak volt gyalázat. Ha ön megalázza magát, mi vagyunk megalázva , mi többiek, kik önt tiszteljük, bá­muljuk, és én inkább két órával dolgozom töb­bet naponkint, mint hogy engemet az irigyeink azzal gúnyoljanak, hogy „ahol van m­! a ti nagy emberetek boltezimereket fest!“ Nem, azt meg nem engedem. Tudok én annál az ön számára okosabb foglalkozást. Van itt egy műtárus, a­ki ké­pekkel is kereskedik. Fessen ön tájképeket.Azo­­kat az én ismerősöm bizonynyal megveszi.Vannak gazdag polgárok, a­kik szeretik a szobájukban a szép tájképeket, azoknak a képeknek lesz ke­­lete bizonynyal. Kálmán rá hagyta magát beszéltetni a csizma­diától, hogy tájképeket fessen. Két gyönyörű művet tett vászonra: az egyik volt egy sík alföldi puszta, tiszta derült nyári éggel, a távolban a gémes kút, közepén egy ala­csony ház, virágcserép takarta ablakokkal, az eresz alatt a kukoricza fonatok, a padlásablak­ban a paprika füzérek, a ház előtt parasztszekér, útra készen, az egész képen áldott melegség öm­lik el, minő egy csendes nyári délest varázsra e­­lege a pusztán. A másik kép szinte a pusztai táj volt éjjel. A háttérben az elsötétült falusi lak, csak egy ablakában ég a mécses ; a szérűn három férfi alak fekszik, lábaiknál egy komon­dor, a hold előtt fekete felhő vonul el, ezüst sze­gélyű, s a távol Tisza kanyarulatai csillognak a viszfényben a ködös láthatáron.­­ A pénzügyi bizottság oct. 18-iki ülésében folytatta a pénzü­gyminiszérium költségvetését, a sorrend szerint következett a pénzügy illetőleg vám és adóőrség költségeire előirányzott 2,769.695 ft, 71-re 1,902.500 ft sza­vaztatott meg. Ezen 867.195 frtnyi többletből a magyarországi őrségre mintegy 40,000 ft, a ma­gyar határőrvidékire 200,000 ft, és a horvát szlavón határőrvidékire mint­egy 620,000 frt. A magyarországi őrségnél a 40000 ftnyi többlet a fiumei pénzügyőrségnek felállításából és Buda­pesten 47 fővel történt szaporításból eredt. A bi­zottság tekintve a növekedő forgalmat, mely a szaporítást igényli és a pesti létszám felemelé­sének megtagadása az államjövedelemre csorbí­­tólag hatna, e többletet megszavazta. A magyar határőrvidéki vám és adóőrség költségeiből kö­­rülbelül 35.000 ftot és a horváth-szlavén határőrvidék ezen költségeiből mintegy 135000 ftot törölt, s így összesen 170.000 ft törlést fog a háznak javaslatba hozni. A két határőrvidéki őrség költségeit egyébként, mint átalányt fogja megszavazásra ajánlani. Jogügyi igaz­gatóságokra 53103 forint van előirányozva, 71-ben volt 50950 forint. A bizottság né­hány apróbb törlés mellett 153 ezer forin­tot szavazott meg. Pénzügyi törvényszékek költségei Horvát Szlavón­országban 7200 forint változatlan maradt. Állandó kataster az 1872. évre előirányzott és a folyó évre megállapított összeg között 243800 forint többlet mutatkozik. Ezen többletet egy részben a katasteri munkála­toknál alkalmazott mérnökök fizetés-felemelése, legnagyobb részben azonban és pedig 160.000 a határvidéken katasteri munkálatok foly­tatásának költségei eredményezik. Miután a bi­zottság meggyőződött arról, hogy a jelen fizetés mellett az állam nem képes szakértő mérnökö­ket kapni és megtartani, a fizetés felemelését el­fogadta, a határőrvidék katasteri felmérése költségeit azonban száz­hatvan ezer forintnyi ösz­­szegben a r­e­n­d­e­s költségvetésből a rend­kívülibe helyezte át. — Bányászati és erdészeti akadémia Selmeczbányán. — Ezen akadémiára 71-re megszavaztatott 81.300 frt, 72-re 128.071 forint irányoztatok elő. — E többletet az intézet újjászervezése, a tanításnak szaktanfolyamukra átalakítása és ennek folytán a tanári személyzetnek háttal szaporítása és a tanárok fizetései felemelése okozza. Tekintve azon fontosságot, melylyel a tanintézet, mind közgazdasági, mind kulturai tekintetben bír, a bizottság az előirányzott összeget 13,000 frt le­vonással, mely összeg mint építkezési költség a rendkívüli költségvetésbe tétetett át — 115,000 írtban szavazta meg. Holnap következik az egyenes adók kivetési és beszedési költségeinek tárgyalása. — Az iparjavaslat átvizsgálására kiküldött 15-ös bizottság mai ülésében a pon­tonkénti tárgyalást folytatta, következett a 47. §., mely az iparost tanoncsának cselédszolgá­­latokra használatát megtiltja, változatlanul ma­radt. A 48. §. megváltoztatott és ezen §. új szöve­gében megállapíttatott, hogy a 14 évet még be nem töltött tanonczok ,naponkint csak 10 órai munkára, a 14 évet meghaladottak pedig legfö­­lebb 12 órai munkára kötelezhetők. A 49. §, mely az­­éjjeli munkára vonatkozik, változást nem szenvedett. Az 50. §. csak annyiban válto­zott, a­mennyiben az iparos fegyelmi hatalma csak a 18 évet meg nem haladott tanonczokra szorittatott. Az 51. 52. és 53-ik §§. csekély válto­zással elfogadtattak. Az 54.§., mely a tanviszony elenyésztére vonatkozik, jelentéktelen változta­tással elfogadtatott. Az 55 §. két felé osztatott s egy külön §-ban a tanviszony azonnali felbontá­sát előidéző körülmények, s egy ismét külön §-ban a tanviszony­ felmondás általi megszünte­tésére jogot­­szolgáló körülmények, soroltatnak fel. Ezen §. szövegezésénél a bizottság az iparos és a tanoncz között a telj­es jogegyenlőséget lehe­tőleg szem előtt tartotta. Az 56. §-nál azon módo­sítás létetett,­hogy a tanviszony idő előtti fel­bontásánál nem csak az iparos, hanem a ta­­noncznak is kárpótlást követelni joga van. Az 57. §, mint felesleges töröltetett. Az 58. §-nál a szökevény tanonczot tudva felfogadott iparos a tanonczczal egyetemleges kárpótlásra szoríttatik. Az 59. §-nak a büntetésekre vonatkozó része, va­lamint a 60. §. mint külön fejezetbe tartozó, kihagyattak. A 61. §. változatlan maradt. A 62. §. azon része, mely a segédeknek megtiltja, az ünnepnapot kivéve, magukat a munkától elvon­ni, töröltetett, miután a segédek szerződés­sze­­géseinek meggátlása egy külön törvény által úgy is kellően rendezve lesz. A 63. §, mely az iparos segéd vándorlását megszünteti, mint fe­lesleges és túlszárnyalt, töröltetett. A 64. §., mely a munka­könyvekről szól, hosszasabb vi­tára adott alkalmat, s a bizottság abban állapo­dott meg, hogy a munkakönyvét mint rendőri igazolványt mellőzi ugyan, mindamellett ezen §-t akként fogja szövegezni, hogy a munka­könyvek, mint az oly annyira szükséges rend tényezői e §. szövegezésénél oly alkalmazást leljenek, mely a munkaadók önkényét lehetőleg kizárja. A végleges szövegezés a holnapi ülésre halasztatott, az értekezleten, tulajdonképen osztrák belügy, a cseh kiegyezésről lévén szó, sem a közös, sem a magyar miniszterek szavazattal nem bírnak, s gr. Andrássy ő felsége általi külön fogadtatása alkalmával szintúgy, mint egyes közös és oszt­rák miniszterekkel való értekezletei alkalmával a magyar kormány ebbeli ál­láspontját igen világosan és határozottan fejtette ki. Valuta provisorium. (M.) A pesti pénzpiac­ aggodalmas helyzete napirenden tartja a bank és valutarendezés kér­dését, mely közelebb oly beható eszmecseré­vel tölti be a lapok hasábait. Most az „Ung. Lloyd“-é az érdem, hogy a felü­leteskedés szín­vonaláról e nagy kérdések mélyére igyekszik vonni a közönség figyelmét. E lap Perrot ismert német közgazdasági írótól közöl egy czikksoro­­zatot, mely a bankkérdést általánosságban és különösen­ Németország viszonyaira való tekintet­tel behatóan tárgyalja. Perrot az újabb közgazdasági iskola növen­déke, kinek tisztult pénzügyi ismeretei vannak; nézetének alapeszméi igen sokban megegyez­nek azon eszmekörrel, melyből kiszakítva egyes részeket e lapok hasábjain is előadtunk. E főbb pénzügyi tudományos elveket nem akar­ják itt reprodukálni. De azt hiszem, olvasóinkat érdekelni fogja, ha ezen modern tanokat az oszt.-magy. monarchia zilált bank és valuta vi­szonyaira alkalmazom. A pénzügyekről, bankokról, valutáról, a le­begő és consolidált államadósságokról s ezek­nek egymáshoz való viszonyáról hazánkban még oly sok rég elavult nézet uralkodik,­­ mint ezt az országgyűlési bankenqneze kérdőpont­jainál és a kihallgatásoknál tapasztalni lehetett , hogy nagyon kívánatos a nézetek tisztázásá­ra e tárgyakról szólni. A bankügyről utóbbi időben megjelent czik­­kek s kivált a „Reform“ czikkei, a magyarországi viszonyokról szólva, félremagyarázták a valuta fogalmát. A pénzügytan minden művelője jól tudja, hogy valuta alatt azon jogi viszonyt kell érteni, melynélfogva valamely pénz, (legyen az arany vagy ezüst, vagy papírpénz) törvényes fizetési eszközt képez, melylyel az állam polgá­ra tartozásait akár az államnak (adó) akár más polgároknak és jogi személyeknek teljesítheti s viszont fizetésül állami, s más személyektől követelhet, ha csak magánszerződés által külö­nös fizetési eszköz nincs kikötve. A valuta e szerint vagy arany, vagy ezüst vagy vegyes (arany és ezüst) vagy pedig állami papír pénz valuta. Ez utóbbbi valutával az állam valamely magán bankjegyeit is felruházhatja,mi akként történik, hogy azokat szerződésben,törvény­ben, vagy hall­gatag adókivetésre alkalmasaknak ismeri el.Ma­gyarországon a valutára nézve ez idő szerint provisorium létezik,mely abban áll hogy a törvényhozó testület az 1765. XVI. t. VII. t. sz. által érvényben hagyta azon állapotot, mely Austriában az 1865—48-ki alkotmányozó ország­gyűlés előtt érvényben volt. Az erre vonatkozó czikk így szól: „Az austriai érték mig tör­vényesen meg nem válto­z­tatik, közös érték marad; azonban mind a két tör­vényhozó testnek az aranyérték behozatalára nézve egyforma előterjesztések fognak mielőbb létezni, miben a párisi pénzértekezlet elvei lehe­tőleg érvényre lesznek emelendők.“ E provisorium pedig köztudomás szerint két­féle valutát ismer el: egyik az osztrák ezüst forint láb, másik az osztrák ft a 11 a m­­­e­gly alapra épitett pénzrendszer. Előbbi vagyis az osztr. ezüst ft valutája csak elméletileg van ér­vényben ; ezt az osztr. szab. nemzeti bank volna hivatva érvényben tartani, ha jegyeit folytono­san ezüstre beváltaná, mely kötelezettsége alól azonban az osztrák császár feloldá­s mert Rusz-

Next