A Hon, 1871. október (9. évfolyam, 226-251. szám)

1871-10-27 / 248. szám

248. szám. IX. évfolyam. Reggeli kiadás. Pest, 1871. Péntek, October 27. jeladó-hivatal: Ferencziek­ tere 7. sz. földszint. Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ...........................1 frt. 85 kr. 8 hónapra ...........................5 „ 50 „ 6 hónapra ..........................11 „ — „ Az esti kiadás postai külünküldéséért felülfizetés havonkint ... 80 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZAIT NAPILAP. warmssamm Szerkesztési iroda: Ferencziek­ tere 7. sz. Beigtatási díj: 9 hasábos ilyféle betű sora . . . 9 kr. Bélyegdij minden beigtatásirt . . 80 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mel­lett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyílt­ téri 5 hasábos petit sorért . . . 26 kr­ossz Az előfizetési és hirdetményi dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. —— Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési felhívás „A H O N“ra Folyó September hó végével az évnegyed letelvén, évnegyedei­t. előfizetőink felkéret­nek megrendelésü­k mielőbbi megújítására. Előfizetési árak: Egész évre . . . 33 frt — kr Fél évre . . . 11 firt — kr Negyed évre . . . 5 frt 50 kr Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük hasz­nálni, melyek bérmentesítése tíz frtig csak 5, 10 frton felül pedig tíz krba kerül. Az előfi­zetések a „Hon kiadó­ hivatala“ czim alatt Pest, ferencziek­ tere 7. sz. alá küldendők. PEST, OCTOBER 26. A bécsi válság eredménye. A Hohenwarth minden valószínűség szerint megbukott, de nem csak ő, hanem az általa megkezdett kiegyezési politika is. Ebben öszpontosul a mai hírek összege. Ebből az következik, hogy a csehek és a többi nemzetiségek az alkotmány teréről leszoríttattak és így a legtöbb tartomány vagy az elégületlenség passivitásába fog merülni vagy valami Schmerlingféle „al­kotmányos eszközökkel“ betereltetni a birodalmi gyűlésbe — retinens elemnek. Hogy ennek a helyzetnek mily következ­ményei lesznek, azt egyelőre még belátni se vagyunk képesek, de hogy az semmi esetre se lesz Magyarországra és az egész monarchiára nézve Üdvös, az kétségen kí­vül áll. És ez eredményt úgy a bécsi lapok, mint ellenfeleik egyhangú nézete szerint legnagyobbrészt Andrássy grófnak ille­téktelen és jogtalan beavatkozása idézte elő — tehát miatta az emiatti gyűlölet Magyarországra fog háramlani. Az összes szláv elem fanatikus gyűlöletének czél­­táblái leszünk és egyszersmind el kell hordoznunk azt a felelősséget, hogy a Lajthántúl az alkotmányosságot lehetet­lenné tettük, mert hogy passivitásban lévő nemzetekkel és elégületlenséget fedő „oc­­trog“-kkal­­ alkotmányosság nem létezik, az kétségtelen. l. Holott épen az 1867-diki törvényben köti ki a jobboldal a Lajthántul is az al­kotmányosságot, és a delegatió létrejötte és veszélyeinek korlátolása is azt igényli. Mindez Andrássy gróf delegation­entés végetti beavatkozásának a mily rövidre vont, ép oly nagy horderejű eredménye. Nem fejtegetjük most, hogy ez által mennyiben van biztosítva a monarchia, sem azt, hogy ezentúl mily pontosan és mily elemekkel fog létrejönni a de­­legatio; elég, hogy az osztrák chaosból kiválni kezdő kiegyezést Andrássy gróf erőszakosan a chaosba visszataszitá és igy ennek nevekedését előmozditá. Viseljék a felelősséget érte , és azok, kiknek nevében cselekedett Bécsben — Magyarország érdekeinek rovására — Magyarország tudta és akarata nélkül! Az elkeseredettség a Lajthántúl növe­­kedőben van. Kitűnik ez egy állítólag Hohenwarthoz közel álló lapnak, az „Oester­ Journal“-nak lapunk mai szá­mában közölt nyilatkozatából. E czikk­­ben a németeknek azt súgják meg, hogy Hohenwarth az ő érdekükben dolgozott, mert centralisatiora törekedett­­ a foe­­deratio útján, és a magyarokat azzal fe­nyegetik, hogy a szláv mozgalom álta­lánossá lesz, és ellenünk fog fordulni. E czikk elárulja azt a keserűséget, me­lyet érez valaki bukása miatt, elárulja azt a gyűlöletet, melyet érez azok iránt, kik bukását okozták, és azok a túlzott fe­­nyegetődzések, melyekkel a magyarok érintve, azok az álnok ezélzások, melyek a németekhez intézve vannak, semmik se egyebek, mint egy félhivatalos közlöny buzgó, heves keseredettsége — gazdája bukása miatt. Azonban a félhivatalos la­pok „trop de zéle“-je miatt se Magyar­­országon, se másutt nem szokták a mi­­nistert magát elitélni. A „Pester Lloyd“ nem így gondolko­zik. Szóról szóra elhiszi a félhivatalos lap fenyegetődzését és hozzánk fordulva, ezt mondja : „Rész néven fogják-e venni a „Hon“ és „Ellenőr“ az „Oeterr. Journal“de naiv vallomása után is, hogy mi Hohenwart politikáját kez­dettől óta a legnagyobb bizalmatlan­sággal kisértük és egészen megfoghatat­­lannak tartottuk, hogy mikép lehessen bármely rokonszenvvel fogadni e politi­kát magyar szempontból ? Azon leleple­zés, hogy Hohenwart politikája legben­sőbb lényénél fogva mindig anti-dualisti­­kus és anti-magyar volt, valamint azon fenyegetődzés, hogy most már a szlávo­­kat bocsátják a nyakunkra: ezek oly dol­gok, melyek legalább ellenzékünk mérsé­keltebb elemeinek komoly gondolkozásra elég anyagot szolgáltatnak.“ Ez már egészen nevetséges dolog, ily komoly lec­két tartani egy félhivatalos kis lap heveskedése miatt. Mi a kiegyezést pártoltuk és nem néztük, hogy Hohenwart vagy Potocki vagy bárki más tűzi azt zászlójára, mert miután ugyanakkor Magyarország önál­lásának visszaállítását követeltük, elég védgátat véltünk helyezni ebben minden oly törekvés ellen, mely akár Hohenwart­­tól, akár a szlávoktól a kiegyezésen túl Magyarország ellen lett volna intéz­ve. Mi a kiegyezéssel rokonszenveztünk, mert ennek rész következményei ellen biztosítani akartuk Magyarországot, és j­ó következményeit a monarchiára nézve elkerülhetlennek tartottuk. De a „Pester Lloyd“ a kisebbségben lévő németség és a delegátió miatt báto­rul küzdött az egész kiegyezés el­len, és most miután az csakugyan meg­hiúsult, azt gondolja, hogy a mi politi­kánk vészes voltát bizonyítja be egy­­ hirlap kifakadásaiból. Nevetséges .... Hát talán az ő politikája, mely meg­tenné a Lajthántul a h­aost és ehez bilin­cselő Magyarországot is, mely minden nemzetiség gyűlöletét vonta ránk a ki­egyezés meghiúsulta miatt. — talán ez az üdvös politika ? Feleljen rá lelkiismerete. A mienk azt mondja, hogy e politika veszedelem és csak is veszedelem. A HON TÁRCZÁJA. Eppur ii n­uove! (És még is mozog a föld!) Regény hat skötetben. Irta Jókai Mór. Hatodik kötet. Kortes dolgok és családi bajok. (Folytatás.) S e dinomdánomnál, hol a mulatság saját bor­sát a Decséry főispánt értt kudarczok képezték, kellett vinni a házi asszonyi szerepet — De­cséry Dorothea grófnőnek. Hallania kellett a keserű életeket, látni a kárörömöt saját férje és vendégei arczán minden nap. Mikor azt a híres macskazenét adták a főispánnak, akkor neki épen egy víg táncrestély fényénél kellett szé­gyentől égő arczát mosolyra kényszeríteni, és hallgatni az egymás után érkező vendégektől, hogy mi történik most az utczán ? És Dorothea tudta jól, hogy azt a botrányt férje rendezte. Dorothea egyebeket is tudott már arról a fér­firól, a­ki az asszonyoknak ideálja. Hanem a nők sokat eltűrnek , megbocsátanak. A férj csapodárságát meg tudják bocsátani szerelemből, vagy megfizetnek érte hasonló pénzzel. Hanem egy dolgot ritka nő bocsát meg: azt, ha a férj az ő szüleit bántalmazza. A Decséry családnál különösen nagy volt a ragaszkodásuk a családtagoknak egymáshoz. Dorothea bálványozta atyját s azt legtökélete­sebb embernek tartotta a világon. Mint család­apa, Decséry igen jó ember volt s Dorothea nem emlékezett rá, hogy valaha szülői házánál egy könyet ejtett volna; őt atyja oly nagyon sze­rette. Mit tudott ő arról, hogy mi az a pártgyűlö­­let ? hogy mikor valakire azt mondják, hogy „országos gazember!“ ez csak egy politikai mű­szó, mely jellemet nem sért. Mind a két fél hasz­nálja azt. Hiszen honszeretetből teszik. És azután visszagondolt arra az emberre, a­ki tudott hazát szeretni, a­nélkül, hogy gyűlölt volna; a­ki hordta szívében a szabadság eszméit, adott nekik lángszavakat, lett mártyrjuk, ha­nem azért annak a családjához, a­kit szeretett, csak tisztelettel közelített mindig. Majd ez az ember még most sem ejt ki tollából egyetlen keserű szót sem a Decséry család ellen, pedig hivatása volna, hogy azt tegye, pedig divat volna s publikumot csinálna vele magának. És ha azt tenné, igazolva volna érte, mert ők elta­­szították őt maguktól. De az nem szól ellenük soha. Dorothea járatta magának mind a két lapot, a melybe Kálmán irt és a melybe Aszályi pisz­­kolt. Folyvást figyelemmel kisérte mind a kettőt és mindig jobban kezdte bámulni azt az embert, a ki a sors csapásai alatt meg nem görnyedt, folyvást magasabbra emelkedik. Aszályi piszko­­lódásaiból pedig megtudta azt, hogy minő sorsa van Jeneynek? A silány polémiának egyik el­­engedhetlen érve az, ha a megtámadottnak sze­génységét szemére vetheti; ha elmondhatja, hogy az ellenfél lapjának nincsenek előfizetői, csak teng: a szerkesztők, munkatársak koplalnak: a főmunkatárs, hogy éhen meg ne haljon, kényte­len a mázoláshoz fogni; zsidószatócsokat, meg csizmadiákat festeget öt forintért. Oh minő kínpad ezt olvasni Dorotheának. Azt is jól esik a silány polemiairónak kihíresz­­telni,hogy az ellenfél nagy beteg, vért köhög, ha­lálos mell­betegségben van. Ezt ha megtudja a publikum, nem mer majd a lapjára a jövő fél­évben előfizetni, hátha a két forintja ott vész. És Dorothea tudja jól, hogy a beteg költőnek nincs senkije, a­ki gondt viselne rá, hogy el van hagyva saját családjtól is. És még sem át­kozza azokat, a kik őt eletették. És Dorothea szive minen bántalmat kettősen érez ; egyszer magáért, msodszor az elhagyottért. Ah az egész lelkével a övé volt! De köve­telte, hogy úgy szeressék a milyenné önmagát teremté. Ez a másik s­enkié sem; nem is ki­vánja, hogy szeressék. Az szeret még most s, midőn kedvesével együtt mindenét elveszi. Emez meghidegült, mert nejének csak szivét kapta meg, de kincseit még nem. Ah­amaz őrzi még mág is bizonyosan a ne­­felejtseket! Nem csak a nő, a férj­e érezte azt jól, hogy ők terhére vannak egymsnak, de a hölgynek akarta engedni az előjogt, hogy ezt előbb ki­mondja. A Decséry főispánon elövetett megsértés nap­ján túl nem lehetett enne haladni. Másnap Do­rothea igy szólt férjéhez — Uram, én el akarol innen utazni. — Bécsbe kiván ön inni szüleihez ? — Nem. Erdélybe akszok menni. — S meddig óhajt ott maradni ? — Hat hétig. Bálvándy nem is kérdzte nejétől, hogy mit akar csinálni Erdélyben olyan jól értették már egymást. — Együtt fogunk utazi ugye bár ? kérdezé hideg udvariassággal. — Remélem. Legaláb oda. — Vissza külön ? Haim erre nézve egy do­log szükséges, hogy kiön jöhessünk vissza. Mind a kettőnknek prtestánsokká kell len­nünk. — S ez öntől nagy álózat lesz, miután ha­talmas püspök nagybátyi haragját vonja ma­gára vele. — „Azután“ majd oszatérek az orthodox hitre megint; ön szinte az teheti, hogy család­ját kiengesztelje. — Az az én magán­égem. — Ismeri ön bizonyos zsibói háznak a törté­netét, mely annyiszor változtatja gazdáját. — Ismerem. — Tehát kivánja, hogy azt a házat meg­vegyem. — Le fog vele kötelezni. Bálvándy kész volt szép nejét lekötelezni az által,hogy miután Európát Afrikát beutazta őt kí­sérve, hogy kezét elnyerje, még egy kis utat meg­tegyen érte Kolozsvárig, hogy elválhasson tőle. Olyan rövid idő elég volt, hogy kiszeressenek egymásból, hogy egymást meggyűlöljék. Bálvándy nem nézhetett Dorothea grófnőre a nélkül, hogy annak szemeiben azt ne lássa, hogy az most egy távol levő alakot lát ő rajta túl; s ha olyan közel lépett hozzá, hogy ar­czát érinté, látta a megdöbbenő tekinteten, hogy most kettőjük közül egy harmadik láthatlan ala­kot riasztott el. Minden gondolatja a nőnek az elhagyott szeretőé, s ezek a gondolatok kinn ül­nek a homlokon. A próza is belejátszott a kedvetlenség melan­­cholicus zürhangjába. Bálvándy nagyon rá volt szedve pénzbeli számításai által. Az öreg De­cséry az első könnyelműen elpazarolt százezer forint után semmit sem akart adni unokája fér­jének. Várjanak az ő haláláig. A boszantó dacz után, melylyel Bálvándy a főispánt visszatrom­­folá, még arra is számíthatott, hogy Dorothea grófnő öröksége a végrendeletben úgy körül lesz vaskerítéssel foglalva, hogy abba a férje be ne léphessen; sőt kitelik tőlük, hogy Do­rothea egészen ki lesz zárva az úri vagyonból. Bálvándynak nyűg volt már ez összeköttetés, s örült rajta, hogy a nő volt az első,ki az erdélyi hat hetet indítványba tette. Dorothea csak Kolozsvárról írta meg szüleinek, hogy Bálvándytól elvál. A családi tanácsban nagy lett e miatt a zavar. Dorothea indokait lehetetlen volt nem helye­selni : nem élhet oly férjjel, ki atyját, s az egész Decséry családot oly világraszóló sérelmekkel illeté, — de az eszközök, melyek e válást le­­hetségesitik, minden Decséryt kétségbeejtettek. A leghivebb katholikus családnak egy tagja ki­tér hitéből és protestánssá lesz. Minő gyász ez az egész családfára! Pedig más útja az elválásnak nincsen. És azután ha elvált is férjétől, csak protestánshoz mehet nőül , s így örökre el van veszve a családra nézve. Decséryék azt hitték, mikor Jeney Kálmán volt a kegyben, hogy az fog áttérni Dorothea kedvéért, és ime megfordítva történik : tulajdon családjuk tagja lesz apostata. Ez keserűbb döfés volt még a politikai bukásnál is. S el kellett tűrni, nem lehetett segíteni rajta. Azzal vigasztalták csak magukat, hogy hiszen ha egyszer elvált Dorothea, visszatérhet ismét az elhagyott oltárhoz, a­mi ugyan egyértelmű leend az örök zárda szűzi élettel, mert férjhez nem me­het, mint katholika; s ez örömtelen ifjúság lesz rá nézve ; de a család ősi hagyománya csorbítat­lanul megmarad; a Decséry családból soha sem volt felségáruló, rebellis, emigráns és protestáns, vagy ilyennek neje. Milyen nagy volt azután a család felháboro­dása, midőn a válóper lejártával a consistorium ítéletével együtt Dorothea grófnőnek azon hatá­rozott nyilatkozata is megérkezett, hogy ő meg­marad annak, a mire kitért. Ez megfoghatatlan makacsság ! Rokonait akarja-e halálra keseríteni vele ? A legöregebb Decséryt ez a hír úgy lesuj­totta, hogy többet ki nem lépett a szobájából. Dorotheával azonnal tudatta a család, hogy ez elhatározása után semmi részt nem fog kapni a vagyonból, azon százezer forinton kívül, a­mit Bálvándyhoz vitt hozományul, s a mit az vissza tartozott neki adni elválásukkor. Dorothea pedig arra gondolt, hogy van Pesten egy beteg költő, ki valahol elhagyatva fekszik kórágyán. Annak még talán vissza lehetne adni az életet. Csakhogy mindez késő volt már. (Folytatása következik.) — A pénzügyi bizottság oct. 26-án tartott ülésében a közlekedési miniszter költség­­vetését és illetőleg annak az államépítészet költségeinek átvizsgálását folytatta. A határőr­­vidék költségeit a részletes költségvetésből ki­választotta, és az összeget átalánykép fogja a háznak megszavazásra ajánlani. Egyébiránt fel­hívni határozta a pénzügyminisztert, adjon fel­világosítást az iránt, hogy a határőrvidéki utak­ra történt-e megállapodás, és pedig különösen arra nézve, mely utak lennének mint közösek, a magyar közös költségvetésbe felveendők, és me­lyek tartoznak Hanát-Szlavonország belső közigazgatása alá. Ezen észrevételek mellett az­ előirányzat nehány apróbb törléssel megsza­vaztatott. A kőutak fentartása cziménél, kezelés­re 4,141,092 ft van előirányozva, mely összeg változatlanul elfog­adtaott. Ut és hid fentartási költség járulék 1.609 ft szintén megszavaztatott. Utkaparó házak és szótár fentartására, utisze­­rek beszerzésére­ és javítására 20.705 ft,fedanyag előállítására 2.330.740 ft, — hidak építésére és javítására 275.792 ft, — és az úttest tartozékai­nak fentartására 164,5­7 ft szavaztatott meg. A különleges építkezései minden egyes tételeit átvizsgálta a bizottság a tervezett építke­­zések között talált olyanokat is, melyek 72-re mint nem feltétlenül szükségesek, azokat elhalaszthatóknak találta, és azért az ille­tő összegeket törölte. Az összes törlés 158 ezer frt, s e szerint csupán 239,252 frt szavaz­tatott meg. Útkaparók fizetése és a segéd nap­számosok díjazására felvett 517,004 frt, előre nem látható kiadások®, 6,040 frt, és igy a ha­tárőrvidéki költségeikel együtt, a bizottság 3,661,489 frtot szavazott meg Magyarország út­­fentartására, Horvát-Szlavonország részére pedig 345.638 forintot. A bizottság ez összegeknek megszavazása által azon útvonalakat is meg­szavazta, melyeket a közlekedési miniszter újabban javaslatba hozott. Ezen utak közt van a Héjas­falva-Bikszerda-gimesi országos út. Ezen ut Erdély az a részét szeli át, melyen keresztül eddig államit nem vezetett. A bizott­ság belátván hogy ezt ut, úgy forgalmi mint kereskedelmi szempotból, kiváló fontosságot különösen az által mér, mert egyenes vonal­ban köti össze Erdély Moldvával, teljesen indo­koltnak látta ez ut­ókőbbi kiépítésének szüksé­gét, az előirányzott sszeget megszavazta. A szentpéter-fiumei útvonlra, mely a fiumei pro­­visorium szervezése folytán a­ magyar állam­­utak sorába vétetett, az előirányzott 2000 ft meg­szavaztatott. Viziutak és tengeri kikötők fentar­tására előirányzott össag megszavaztatott, a Béga csatorna kivételévé, mely költség a rend­kívüli szükséglettel együtt fog tárgyaltatni. A nyugdijakra 82.437 ft helyett 77.437 frt szavaz­tatott meg. A bécsi válság el van döntve. Az esti postával érkezett hírek megerősítik ugyan Hohenwarth bukását, de azt is konstatálják, hogy Hohenwarth még ed­dig nem adta be lemondását. Hogy azonban ez be fog következni, azt a cis­­lajbhán ministériumhoz közel álló lapok, köztük­­ a „Wanderer“, is állítják. A cseh bizalmi férfiak a Magyarországra vo­natkozó kifogások ellenében kinyilatkoztatták, hogy azon könnyen túleshetnének, de ha a de­­c­emberi alkotmány előzetes elismerését követelik javaslatnak a reichsrath elé terjesztését megta­gadják , az alkudozást meg kell szakítaniuk . Csehország ismét a passiv el­lenállás terére lépne. Ezt,mint tudjuk,Hohenwarth ő felsé­gével azonnal tudatta, mire az uralkodó válasza az volt, hogy a leirat a Beust s And­rássy által tett módosítások szellemében szer­­kesztessék. Hohenwarth tegnapig ezen meghagyás ellen nem nyilatkozott s lemondását nem nyújtotta be, hirszerint azért, mert a c­s­e­h bizalmi férfiak oldalfordulatot tettek s ez abban állna, hogy az elvi kérdés nyitva ha­gyatnék, a cseh land taghoz seirat nem küldetnék, hanem ott egyszerűen megválasztanák a reichsrath-képviselőket. — Ez lenne a csehek oldalfordulata s ez által a vál­ság a reichsrathba helyeztet­né­k át. Most az a kérdés: lesz-e kedve Ho­­henwarthnak ezen taktikához. A félhivatalos la­pok egyhangú állítása szerint, Hohenwarthnak ezen dicsőséghez kedve nincs, s lehet, hogy már most, midőn e sorokat írjuk, beadta volt lemon­dását. A „Pester Lloyd“ bécsi levelezője szerint Hohenwarth már eleve bejelentette lemondását azon esetre, ha az eredeti leirat nem fogadtatnék el, az pedig — mint tudjuk — hajótörést szen­vedett. A hir már Hohenwarth utódjáról is szól. A „Vaterland“szerint mérsékelt alkotmány­­hívekből fog alakíttatni az új kabinet. A „Neue Presse“ azt írja, hogy átmeneti ministerium fog kineveztetni. Az átmeneti ministerium alakításá­val P­o t­o c­k­i bizatnék meg,csehországi hely­tartóvá pedig ezen esetben Koller tábornok neveztetnék ki. Egy más versió szerint az új ka­binet alakításával a szalzburgi tartománygyű­­lés elnöke , Auersperg Adolf­og bí­zatnék meg. Legvalószínűbb, hogy Hohenwarth után átme­neti ministérium fog kineveztetni. A kormányhoz közel álló „Wanderer“ „A helyzethez“ feliratú czikket közöl, a­mely hihe­tőleg Hohenwarth irodájából került ki. Közöljük e czikket egész terjedelmében. „Azon hírek szerint — írja a „Wanderer“ — melyeket késő este biztos forrásból vettünk, a kormány és a cseh vezérek közti tárgyalások a legelhatározóbb stádiumba léptek.’ Az eldöntés a császár kabinetjében van még s hogy miként fog kiütni, természetesen nem tudhatjuk. Mind­amellett a Hohenwarth-kormány ügyei sokkal roszabbul állanak, mint a birodalmi ministereké. Tegnap óta Bécsben vannak Rieger, Clam- Martinicz és Prazak. Ők tegnap úgy, mint ma hosszabb ideig tanácskoztak Hohenwarthtal. A tanácskozás központját a kibocsátandó legfő le­iratképezte. Úgy a Hohenwarth kormány tagjai, mint a cseh vezérek megegyeztek abban,hogy ha bármi súly is fektettetik a cseheknek a birod.­gyűlésben megjelenésére, a leiratnak oly módon kell formulázva lenni, hogy ne zárja el a priori a cseheknek az utat a reichsrathba. Tény, hogy a csehek jelenleg ismételten hang­súlyozták a birod­ tanácsba lépés iránti készsé­güket. A cseh vezérek készeknek nyilatkoztak minden török kitelhető concessióra, de a­nélkül, hogy évek óta a legnyakasabb következetességgel védett álláspontjukat megtagadniok kelljen. Készeknek nyilatkoztak az Andrássy által tá­masztott aggály eloszlatására, elejteni a magyar kiegyezési mű utóla­gos elismerését. „Mi“ — úgymond a cseh vezérek egyike — „az alkotmánypárttal szemben egy elvileg el­lentétes állásponton állunk. Mi hangsúlyozzuk a közjogot, ők a deczemberi alkotmányt. Ha az alkotmánypárt azt kívánja tőlünk, hogy a pri­ori elismerjük a nálunk nélkül alkotott de­czemberi alkotmányt, és mi vele szemben mere­ven ragaszkodunk az államjoghoz, ekkor ki van zárva minden kiegye­zés. Mi készek vagyunk a belzavarok le­­csendesítése tekintetéből az alkotmánypárt területére lépni és ott megalkotni a béke­­művet , de ne kívánják tőlünk, hogy a priori ismerjük el azt, a­mi ellen évek óta kitartóan küzdöttünk. Maga Griska minister is kijelente, midőn velünk alkudozni kezdett, hogy meg­tarthatjuk álláspontunkat úgy, mint akarjuk, ha elhatározzuk magunkat a reichsrat­­ba lépni. De ha most egy oly leiratot tartanak élénkbe, mely egészen tagadja az első leiratot, akkor azon meggyőződést merítjük, hogy az alkot­­mánypártnak nagyon is érdekében állott, hogy minket a birod. tanácsban ne lásson. Tán el akarják zárni előttünk a tribünét, mivel attól félnek, hogy a kiegyezési eszme érde­­kében­­propagandát csinálhat­nánk. Ezekből világos, hogy a csehek a leirat oly fogalmazását szándékolták, mely egyszersmind hidat képezne, egyrészt a cseh államjog és fön­­álló deczemberi alkotmány, másrészt a sept. 12- diki kir. leirat s a cseheknek a reichsrathba be­­­lépése után megkötendő kiegyezkedési mű közt. Ezen nyilatkozatokat tették a cseh bizalmi férfiak Hohenwarthnak.Hohenwarthot nem ez lep­te meg, mert már eleve kinyilatkoztatta, hogy a megváltoztatott leiratot addig nem fogja elkül­deni, mielőtt a cseh vezér férfiakkal a fölött nem értekezett. Hohenwarth a cseh bizalmi férfiak­kal való tanácskozás eredményét az uralkodó­val azonnal közölte. Eddig a „Wanderer­“nek a sajtóirodából vett czikke. Ezekhez a szerkesztőség megjegyzi, hogy nézete szerint a krízis eldön­­töttnek tekinthető. Hohenwarth valószínűleg legközelebb visz­­sza fog lépni és vele az egész ka­­binet. Beust és a többi minisz­ter urai a helyzetnek. Az állami biztosítás kérdéséhez. Az emberboldogító eszmék sajátságos fatali­­tás súlya alatt görnyednek. A társadalmi előme­netel egyes buzgó úttörői előtt ez eszmék tiszt

Next