A Hon, 1871. november (9. évfolyam, 252-276. szám)

1871-11-26 / 273. szám

Horn Ede is pártolja Tisza K. módosítvá­­nyát, de a 4. pontban a 5% fentartását kívánja a telepitvényesek érdekében. Deák Lajos ezen passust: „Ennek megtör­téntével tartozásuk a telekkönyvben töröltetni fog.“ kihagyatni és az 5-ik pontban egy uj be­kezdésben a következő szavakat kéri beiktatni: „A rendes és rendkívüli törlesztések, az utolsó részletfizetés, és az egész tartozással együtt a fizetések alkalmával hivatalból fognak a­­könyv­­ben töröltetni.“ Wahrmann Mór Horn beszédére megjegyzi, hogy öntudatosan kívánta kihagyatni az 5%-ot. Az állam 66,000 hold föld birtokában van, azért szintén zálogleveleket kap és itt nagy különb­ség van abban, ha ezek 5 vagy 51/2 %-sok, mert az 5 % -nak csak 80 a cursusa, míg az 5 % % -nak 90-en és 90-en felül áll a cursusa. Az állam és a földbirtokosokra nagy előny van, a telepítvénye­­sekre azonban nem, az utóbbiaknál nagy a hát­rány, mert az első években, midőn nehezére esik a fizetés, csak 51/2 %-ot fizet. Deáky módosítványára pedig azt jegyzi meg, hogy az keresztül nem vihető s a telepítvényes érdekében sem kívánatos, mert minden részletfi­zetés után folyamodni kellene a telekkönyvi hi­vatalhoz. Móricz Pál azt tartja, hogy Wahrmann ál­lítása nem egészen correct, mert a telepítvé­­nyesre a záloglevél cursusának nincs semmi be­folyása; a földes úrra nézve van, de azt nem akarjuk hogy ez többet kapjon mint 5%-t; 2-szor az sem áll, hogy az 5%-os záloglevelek csak 80 fttal volnának értékesíthetők, mert azoknál jelenleg az 5°/e-seknek 86 ft az értéke, az 5­a %-nek pedig 88 a cursusa. Ez ma így áll és ez igen nagy differentia. — Pártolja tehát Horn indítványát. Kerkapoly Ghiczy és Péchy rövid fel­szólalása után a 2-ik pontból kihagyatik az 5 %, s ezen pont után Tisza K. indítványozott szövege fogadtatik el. A 3-ik pont Horn módo­­sítványával fogadtatik el; a 4. pontra nézve elfogadtatik Wahrman módosítványa Tisza al­­módosítványával. Horn Ede Deáky módosítványával szemben megjegyezvén azt, hogy a magyar földhitelinté­zetnél úgy van, hogy bármilyen legyen az ösz­­szeg, ha 100.000 frt is az adósság, mégis minden 1000 frt után, melyet az adós a tőkéből letör­­lesztett, kívánhatja a kikebelezést, következő módosítványt ajánl : „A 6-ik §. 5-ik pontja után mint 6-ik pont tétessék a következő : „Mihelyt a telepítvényes rendes vagy rendkívüli után a tőkének felét törlesztette, ezen összegnek telek­könyvi kikebelezését kívánhatja.“ Huszár I. hivatkozva a földhitelintézet alapszabályainak 128. §-ra, megjegyzi Horn módosítványára, hogy ennek elfogadásával az illető telepítvényei elesnek azon jótéteménytől, melyet neki a földhitelintézet alapszabályai nyújtanak. Kerkapoly sem pártolhatja e módosít­ványt. Péchy Tamás az eredeti szöveget fo­gadja el. Irányi felszólalása után az eredeti 4-dik pont Hajdú azon módosítványával fogadta­tott el, hogy a végére e szó tétetett: „hivatalból.“ Az 5. (most 6.) pontra nézve Horn Ede in­dítványozza, hogy annak 2-dik bekezdése kiha­gyatván, helyette ez tétessék : „Az ily rendkívüli törlesztés esetében a félévi járadékok száma a rendkívülileg lefizetett kamatok arányában szál­­líttatik le, a telepítvényes kivonatára a hátralevő egyes járadékok pénzösszege annyival szállítta­­tik alá, a­mennyit a törlesztési terven kívül tör­lesztett tőkéért kamatképen kellene fizetnie.“ Ezzel szemben Huszár Imre azt indítványozza, hogy a 2-ik bekezdés hagyassék, a­mely in­dítvány Kerkapoly és Hajdú felszólalása után el is fogadtatott. A 6-dik (most 7.dik) pont változatlanul ha­gyatott meg. A 7-dik (most 8-ik) pontra nézve Huszár Imre azt indítványozza, hogy a 2-ik sorban levő „háromszori“ helyett tétessék „3-at egymásután.“ Körmendy Sándor a 7-ik pontot követke­zőleg kívánná szerkeszteni: „Azon esetre, ha a megváltásra kötelezett va­lamely ré­szlet-tartozását lefizetni elmulasztaná, a megváltást közvetítő vállalkozó hitelintézet­nek jogában áll, a befizetni elmulasztott részlet összeg ennek járadékaira vagy a késedelmi ka­matokra, és a fizetési mulasztás által okozott károkra és költségekre minden előterjesztés nélkül, — a mennyiben fedezetet nyújt — a megváltást mulasztott ingóságaiból és csak a mennyiben ezekből ki nem kerülne, ingatlaná­nak fedezetet nyújtó és a telepítvényes által ki­jelölt részből végrehajtási árverezés útján is ér­vényesíteni.“ Máttyus Arisztid indítványozza, hogy az utolsó előtti második sorhang levő „károk és“ szavak hagyassanak ki. Halász Boldizsár az egész pontot kihagyatni indítványozza. Kerkapoly elfogadja Huszár módosít­­ványát, de Máttyusét nem fogadja el úgy,a­mint van, hanem következőleg alakítja át: „a fizetési mulasztás által netalán okozott károkat a vállal­kozó intézetek a rendes per útján kereshetik. “ A 7. pont Huszár és Kerkapoly módosítványai­­val fogadtatik el. Következik a 10. §. Erre nézve Fittler De­zső következő módosítványt ad be: „az első aliena megmarad; a 2-dik bekezdés ekként len­ne szerkesztendő: azon­ esetben, ha a birtok a földtulajdonos nevén áll és terhelve van, a­­ könyvi hatóság a jelzálogos hitelezőket jogaik­nak érvényesíthetése végett az eszközlendő te­hermentes áthatásról előzőleg értesíti, magát az átíratást pedig ezen értesítés megtörténte után 15 napra a betáblázva volt tehertől mentesen eszközli. A harmadik bekezdésre nézve indítványozza, hogy a 4-ik sorban ezen szavak után: „tarthat­nak igényt“ az „s“ kötszó kihagyásával ezen szavak tétessenek : „ez esetben azonban.“ Végre a 4. bekezdést, mint szükségtelent, ki­hagyatni kéri. Csiky Sándor ezen módosítványt nyújtja be: „A 10 ik §. 5-dik bekezdése helyett a követ­kező tétessék: a„telepítvényeseknek ekként meg­váltott mind belső mind külső birtokai a meg­váltásra kitűzött 22 illetőleg 34 évig az állam­adófizetésének terhe alól felmentetnek“ ; 6-ik ki­kezdésül pedig a következő tételnék: A 6 ik sza­kaszban említett földhitelintézet által kibocsá­tandó kötvények szintúgy, valamint a 8 % befi­zetéséből befolyó összegekről a telepítvényesek részére kiállítandó nyugták és egyéb minden ez ügyre vonatkozó iratok bélyegmentesek lesznek.“ A 10. §. 2-ik bekezdése ezen szövegben fogad­tatott el: „Azon esetben, ha a birtok a földtu­lajdonos nevén áll, és terhelve van ; az átírás ezen tehertől mentesen eszközlendő, a miről a hitelező a telekhivatal által azonnal hivatalból értesítendő.“ E­z többi része változatlanul elfogadtatván, az erre vonatkozólag beadott módosítványok eles­tek. Ezzel a telepítvényesekről szóló törvényja­vaslat tárgyalása befejeztetett. (Hajdú J. leszállván az előadói székről, megélj­eneztetik). Az ipartörvényjavaslat 3-at olvastatott fel. Ezután tárgyalás alá kerül a köztörvény­­hatósági házi pénztárak alapjairól szóló törvényjavaslat. Felolvastatván e javaslatra nézve a pénz­ügyi bizottság jelentése — melyet mi is egész terjedelmében közöltünk ezelőtt pár nap­pal — szót emel Széll Kálmán pénzügyi bizottsági előadó. Beszédének elején előre bo­csátja, hogy a minisztériumnak mindenekelőtt azon összeget kellett megállapítani, mely közi­gazgatási czélokra 1870-ben a tervhatóságoknak csakugyan kiszolgáltatott. Ennek magállapitásá­­nál azon eljárás követtetett, hogy a törvényha­tóságok részére utalványozott főösszegből min­denek előtt kiválasztottak tisztán a törvénykezé­si kiadások. Ennek kiválasztása után azon költ­ségek, melyek oly kiadásokra forditottak, me­lyek részben közigazgatásiak, részben törvény­kezésiek voltak, és így sajátlag sem egyik, sem másik osztályzatba, hanem mindkettőbe tartoz­tak.­­ Ezen költségek is felszámittatván, a mi­­nisterium ezen összegnek felét közigazgatásinak vette,felét törvénykezésinek,és igy felét a megma­radt összegből levonta. Miután azonban az 1870 IV. tvez. folytán az árvaügy kezelése, a gyám­hatóság gyakorlása és az abból folyó költségek ezután a törvényhatóságokat fogják terhelni,még egy bizonyos összeg vétetett fel e czimen és hoz­záadatott a törvényhatóságoknak kiadandó ösz­­szeghez. Ezen elvek alapján 4.145.749 frtban alapittatott meg, azon összeg,mely a ministerium feltevése szerint 1870-ben tisztán közigazgatási czélokra lett kiszolgáltatva. A törvény értelme szerint tehát ezen összeg lenne az egyenes adók­ból leütendő, mely összeg az összes egyenes adóknak 7—76% -át teszi. Megjegyzi hogy e számítás csak bizonyos fel­tevésen alapszik. Azt az utolsó fillérig kiszámí­tani, a közigazgatási költségek 1870-ben meny­nyibe kerültek, alig lehetséges, mert a törvény­kezési kiadásoknak szigorú elválasztása a köz­­igazgatási kiadásoktól, nem történhetik meg, mert a kormányzatnak e két ágazata: a tör­vénykezés és közigazgatás, elválasztva eddig nem voltak. Ettől eltekintve, ha a közigazgatási czélokra kiadott összeg 4 millióban megállapítva vétetik is fel, és az egyes törvényhatóságoknak egyenes adójából a felvett százalék alapján leüttetik az egyes törvényhatóságok adójából leütendő ösz­­szeg, nem vág össze és nem vághat össze azon összeggel, mely az egyes törvényhatóságoknak 1870-ben kiszolgáltatott. Ennek természetes oka kettő ; először az, hogy a közigazgatási kiadá­sok főösszegében, a­mint azt az 1870-i törvény megrendelte, a sz. kir. városok kiadási költségei nem foglaltatnak, mert közönségesen tudva van, hogy azok 1870-ben nem szolgáltattak ki az állampénztárból, holott az összes egyenes adók, melyek kerek számban 53 milliót tesznek, a sz. kir. városok egyenes adója is benn foglalta­tik. A második ok, a­miért az eredmény az egyes törvényhatóságokra kivetett összegeknél nem vághat össze a nekik kiszolgáltatott összeggel, abban rejlik, hogy a törvényhatóságok azon té­nyezőkre nézve, melyek az adóképességre be­folynak, egymástól nagyon divergálnak. Nagyon természetes hogy mibőn vannak törvényhatósá­gok, melyek 3 millió egyenes adót fizetnek, és más felől vannak olyanok, 100 ezer forion alól 40—60—80 ezer­ért egyenes adót fizetnek csak, az egyes törvényhatóságok területére kivetett adóból és a 7°jo-nyi levonásból eredményezett összeg nem vághat össze azon közigazga­tási kiadások összegével, melyet ők 1870-ben felhasználtak. A p. ti. bizottság úgy lévén meggyőződve, hogy a tvjavaslat keresztülvitelében végtelen zavarokra adna alkalmat, azt el nem fogadhatja s azért indítványozza , mondja ki a ház, hogy a tvhatóságok közigazgatási költségeinek fedezé­sére, az 1870-ik évi 42. t. ez. 9-ik §-ának módo­sításával oly törvényjavaslatot terjesszen a mi­nistérium a ház elé, a­melyben kimondassák az, hogy a törvényhatóságoknak közigazgatási költ­ségeik fedezésére utalványoztatnak azon össze­gek, a­melyek részükre 1870-ben törvényhozá­­silag megállapíttattak és ezen összegek oly for­mán számíttassanak ki, hogy az 1870-ben tör­vénykezési kiadások közé tartozott összegek számíttassanak le az 1870-ben minden egyes törvényhatóságnak kiadott összegből. Azon kiadások pedig, melyek sem egyik sem másik, sem a közigazgatási, sem a törvénykezési költ­ségek közé tisztán nem tartoztak, ne vonassanak le; ne vonassanak le pedig annak fejében, hogy az 1870 kf­t. ez. a gyámhatóságot ruházta a tör­vényhatóságokra, ezekre pedig ezen kötelesség gyakorlatából oly terhek fognak háromolni, a­melyek jóformán nagyobbak lesznek, mint azok, melyeket a ministerium számítási alapul akkor vett fel, midőn ezen törvényjavaslatban foglalt főösszeget kiszámította; tehát ezen terhek vise­lésére a megyéknek 1870-ben utalványozott összegekből azon kiadások, melyek némileg tör­vénykezési kiadások voltak, le nem vonatnának. Tisza Kálmán előrebocsátott indokolással következő indítványt terjeszt be. Tekintve, hogy a köztörvényhatóságok ren­dezése küszöbön áll, az azok költségeinek fedezésére vonatkozó intézkedés tovább nem ha­lasztható, tekintve, hogy az 1870. évi 42-dik t. ez. 90. §-nak rendelkezése alapján a törvényha­tóságok igen nagy részében a közigazgatás nem lévén az azokban lakó állampolgároknak újab­ban nagy mérvű megadóztatása nélkül beren­dezhető ; de tekintve végre azt is, hogy a pénz­ügyi bizottság által ajánlott módozat folytán más törvényhatóságoknak, jelesen külön törvény­­hatóságokat képező városok,­­ezen kívül a ren­dezett tanácsú községek érdekei kisebb vagy na­gyobb mértékben sértetnek, indítványozom,hogy a képv.­ház engedve a kényszer­helyzetnek, fogadja el a pénzügyi bizottság indítványát és utasítsa a ministeriumot, hogy az 1870. évi 42­ t. sz. 90. §-a a pénzügyi bizottságnak nézete szerinti megváltoztatása iránt terjesszen be tör­vényjavaslatot ; de midőn ezt teszi, tegye ezt azon határozott kijelentés mellett, hogy az ilyen módon létrejövő intézkedés csak az 1872.­­ évre fog érvénynyel birni és utasítsa egyszer­smind oda a ministeriumot, hogy azon év folytán a kérdés végleges megoldása érdekében oly tör­vényjavaslatot terjesszen a törvényhozás elé, melyben a törvényhatóságok különböző viszo­nyaira kellő figyelem legyen fordítva, s különö­sen a törvényhatósággal biró városok és rende­zett tanácsú községek igényei a mennyiben mél­tányosak, tekintetbe vétessenek.“ Bethlen János gr. még ezen pótinditványt terjeszti be: „Az erdélyi megyék, vidékek és székeknek és pedig egyenkint azok is utalványozandók, melyek 1870-ben a gyámhatóságok kiadásainak fedezésére forditottak. Széll K. mindkét indítványt, mint a pénz­ügyi bizottság által javaslott módból következőt­­ elfogadja. — Kerkapoly is magáévá teszi e 2­­ indítványt. L­ó­n­y­a­y gr. beterjesztvén a határőrvidék 1872-iki költségvetését, elnök a tárgyalás folytatását hétfőre tűzi s az ülést 2 órakor osz­latja el. Az állandó pénzügyi bizottság ál­talános jelentése az 1872. évi ál­lamköltségvetés tárgyában.. VI. Közlemény. A rendkívüli kiadások összege 75.530,348 frttal irányoztatott elő, az 1871-ik évihez képest 56.872,106 frthoz 18.658,242 frttal több , a rendkívüli szükséglet emelkedésének legfőbb okát, a nagyobb mérvű vasúti építkezések által okozott nagy kiadáso­kat, már fentebb érintette a bizottság, valamint kiemelte azt is, hogy a­z 1872-ik évi költségve­tés nagy hiányát a kamatbiztosítási összegeken felül épen ezek okozzák. A vasú építkezés költségei csak kölcsönből fedezhetők mint eddig is történt. Nem is lehet a beruházások ezen nemére igé­nyelt összegeket más, habár rendkívüli termé­szettel biró bevételi forrásokból meríteni. Ezen czélból határozta el a törvényhozás az új kölcsönnek felvételét, ezen kölcsönből véli a bi­zottság is a vasúti építés költségeit fedezendőknek. A közmunkaminiszter tárczáját terhelő ilyne­mű költségek a gömöri vasutakra előirányzott 1.000. 000 és a Ferencz-csatornára felvett 500.000 frttal együtt, melyeket a pénzügyminiszter elő­irányzata tartalmaz, összesen a pénzügyi bizott­ság ajánlata szerint a függőben hagyott tételek­kel 39.537.425 frtra rúgnak, ebből fedezve van vasúti kölcsön és gömöri záloglevelek által 19.589,166 frt, a hiányzó 19.944,259 frt lenne a 30 millió kölcsönből fedezve. A rendkívüli kiadások egy másik részét a 9.000. 000 frtra menő vasúti kamatbiztosítás képezi, melyre 1871-ben csak 5.500.000 irányoz­tatott elő. A vasúti kamatbiztositás még 1871-ben is tel­jesen ingó államvagyon értékesítésből fedez­tetett. 1872 re az ingó államvagyon értékesítéseiből 2.000. 000 frt van felvéve, tehát 7.000.000 frt más módon lenne előállítandó. A fedezésnek azon módja, mely eddig követ­tetett, 1872-re is lehetséges lenne, miután az ál­lam annyi ingó államvagyonnal rendelkezik még, a­mennyi e nagy költség fedezésére elég lenne, ha a pénzügyminiszer és vele egyetértve a bizott­ság, a még meglevő ingó államvagyon érté­­sí­­tésénél czélszerű­bbnek nem látná függő adós­ságnak létesítését. Ezen kiadásnak a bizottság által javaslatba hozott fedezési módja activák alapján teendő előlegezési hitelművelet lenne. Az állam rendes jövedelmei ép úgy, a­mint a vasutak építését meg nem bírják, nem bírják meg egyelőre legalább a kamatbiztosítást sem. Ezen kiadások különben nem képeznek inpro­­ductív költséget, sőt nem is képeznek érték­fo­gyasztást, mert a kamatbiztosítás alapján kia­dott összegek mind megannyi előleget, bizonyta­lan időre bár kiadott, de oly kétségtelen állam követeléseket képviselnek, melyek egyszer a vas­utak jövedelmezőségének idejében mindenesetre 4%-al visszatérülnek, a­mint visszatérültek már a tiszai vasútnak adott előlegek is. És azért tel­jesen indokoltnak látszik a bizottság előtt, ha a jelennek ezen nagy terhét megosztja és viselni segíti azon jövő, mely nemcsak leginkább fogja érezni a kifejlett vasúti hálózat jótéteményeit és anyagi gyarapodása és az általános jövedelmek emelkedése által is a jelen pillanatnál sokkal jobban élvezendi a most hozott áldozatoknak gyümölcseit, de kamattal visszanyeri azon tő­kéknek legnagyobb részét, melyek ma oly nagy mértékben igénybe veszik az állampénztárát és oly teherrel súlyosodnak az államnak pénz­ügyeire. A kamatbiztosítás fejében kiadandó összegek az államnak tekintélyes tőkét biztosítanak a jö­vő számára, sőt az államnak oly követelését képezik, mely tartalékban bármikor szolgálhat hitelművelet alapjául, és visszatérülésük idejé­ben azon tartozások törlesztésére fordíttathat­­nak, mely azoknak fedezésére ma felveendő lesz. A rendkívüli kiadások hátralevő része a bi­zottság által javaslatba hozott törlések és átté­telek mellett rendkívüli kiadások . . 70.673,829 frt. vasúti építkezés és kamat­biztosítás ......................... 48.533,425 , 22.140,404 ftra rúg. A közösügyi kiadásokon és a határőrvidék polgárosítására igényelt átmeneti kiadásokon kívül a rendkívüli szükséglet 16.223,405 frtot tesz ki. Ezen összegből a honvédelmi erő nagyobb fejlesztése a honvédség szaporodása folytán 2.321.000 frtot vesz igénybe. A fennmaradó 13.902,405 frt egyes kisebb számú tétel kivételével, mind részint gyümölcsöző beruházásoknak létesítésére van előirányozva, részint oly rendkívüli költségeket képviselnek, melyek, ha nem közvetlenül gyümölcsöző beru­házások is, de közvetve befektetéseket képez­nek, mert nem csak az állam functióinak min­den irányban rendben tartására szükségesek, hanem részint adóforrásokat is teremtenek és ez­által is kamatoznak, részint lépést tartva az élet fejlődésének követelményeivel, az államot mintegy lakályosabbá teszik, annak intézmé­nyeit, a viszonyokhoz képest előbbre viszik és oly szükségleteket elégíte­nek ki, melyek habár megszűnni nem fognak is, de, mert hol egyik, hol másik téren és néha változó alakban jelen­nek meg, helyesen a rendkívüliek közé soro­landók. A rendkívüli kiadásoknak ezen két neme ter­mészeténél fogva eddig is rendkívüli bevételi forrásokból fedeztetett, részint kész tőkék befek­tetése, ingó államvagyonnak értékesítése vagy függő adósság által. Ingó államvagyonnak gyü­mölcsöző beruházásokba fektetése nem egyéb, mint bizonyos értéknek más czélszerűbb, szük­ségesebb értékkel felcserélése vagy helyesebb felhasználása, azért ha a gyümölcsöző beruházá­sok költségeinek ez után fedezése tőkefogyasz­­tással jár is, másfelől valóságos vagyon­gyarapo­­dást képez. És ha azon rendkívüli kiadások is, melyek­ről másod­sorban tett a bizottság említést, és melyek tagadhatatlan nem képeznek közvetle­nül gyümölcsöző beruházásokat, csak rendkí­­vüli bevételi forrásokból voltak fedezve, és csak így lesznek 1872-ben is fedezhetők; szolgáljon ennek igazolásául azon körülmény, hogy nagy részben fedezhetők azon rendkívüli bevételek­ből, melyek törzsvagyont nem képviselnek, a múltnak azon jövedelmei hátralékaiból, előlegek visszatérítéséből, s több ily természetű bevéte­lekből, melyek ha befolytak, illetőleg előlegkép nem adat­uk volna, már előbb azon czélokra f­ordi­l­n­­attak volna, melyekre utólag felhasznál­ónak.­­ Hogy azon költségek,"melyek a beruházásokra és az utóbb említett czélokra 1872-ben is szük­ségesek, nagyon tetemes összegekre rúgnak, ter­mészetes következménye azon állapotnak, mely­ben az 1867-ik évi átalakulás az országot találta. Az ország legvitálisabb érdekei hát­térbe szorítva, az államélet minden terén, minden ágában a legnélkülözhetlenebb investitiók nélkül kezdte az ország pénzügyi kormányzatát: a múltból terheken kívül alig vett át egyebet az ország. A haladás előfeltételeinek megteremtése is már nagy áldozatokba került. Egész erővel az oly égetővé vált hiányoknak, a százados bajoknak orvoslását kellett megkez­deni. Történt is nagyon sok e téren 1867 óta. Ezen megkezdett beruházásokat megakaszta­ni nem lehet, vigyázva bár, de tovább kell ha­ladni a megkezdett ösvényen. A gyümölcsöző beruházások, melyeknek költ­ségeit a ministérium ezen költségvetésbe felvette, egytől egyig hasznosak, azoknak legnagyobb része szükséges is, és ha a bizottság mégis tör­léseket javasolt, e téren is csak azon törekvését akarta­m érvényesíteni, hogy most már midőn 1868-tól fogva négy éven át a törvényhozás nagy áldozatkészséggel sok milliót­ szavazott meg éven­­kint befektetésekre és ez által a legégetőbb szük­ségen már­is segített: a kiadások e terén is csak azon határok kö­zött szabad mozogni, melyeket az ország finan­ciális helyzete elénk szab. Ezen álláspontról ítélvén meg a bizottság az előirányzott rendkívüli kiadásokat, azokat, me­lyek korábban már kezdeményezve lettek vagy már hasznot haj­tó befektetéseknek nagyobb ér­tékesítését czélozzák, melyeknek mielőbbi gyü­­­mölcsözése minden kétségen felül áll és nélkü­­lözhetlenü­l szükségesek, készséggel megszava­zásra ajánlotta. Azon tételeket is, melyeknek törlését hozza javaslatba, csekély kivételekkel nem azon ok­ból véleményezi megtagadandóknak, mert azok­nak nagy hasznát sőt szükségét is be nem lát­ná, hanem mindazoknak inkább elhalasztását javasolja a képviselőháznak, melyek a körül­mények szigorú megbírálása után a szüksége­sek között is nem annyira sürgőseknek bizonyul­tak és azon kiadások közé voltak sorozhatók, melyek pozitív káros következmények nélkül is elhalaszthatók, azon időre, midőn az ország pénzereje azoknak létesítését megengedi. Hozzájárult ezen indokhoz a töröltetni java­solt tételeknek egy részére nézve az, hogy az adott viszonyok között a ministérium által ter­vezett mértékben létesíthetők sem lennének, és voltak végre tételek, melyekre nézve a bizott­ság előleges kérdéseknek eldöntését tartja szük­ségesnek, azokkal várhatlan kapcsolatban levő bizonyos előfeltételek teljesültét véli beváran­­dónak, míg azokra vonatkozólag költségek meg­szavazásába bocsátkozhatott volna. Általában kétségtelenül igaznak ismeri el a bizottság azt, hogy viszonyaink között az anyagi és szellemi beruházások terén feltétlen takaré­kosság nem fogja az ország fejlődését és felvi­rágzását előmozdítani, mert az elmulasztott időt néhol pótolni semmi sem bírná, sőt a beru­házásoknak terén túlságig vitt gazdálkodás azoknak megakasztása által az egyensúly helyreállításának ép ellenkezőjét vonná maga után azért, mert a jövedelem emelkedése egy részben feltételezi a befektetések szaporítását is; a hasznos beruházások az adóképességet emelik, új adótárgyakat teremtenek , új jövedelemfor­rásokat nyitnak, anyagi és szellemi téren jóté­kony mozgalmat idéznek elő és ez­által a hala­dást biztosítják, mind oly eredmények, melyek nem csak magasabb államc­élok miatt kívána­tosak, de az ország anyagi erejének és adóké­pességének emelésére, bevételeinek szaporításá­ra is szükségesek. Mind­e mellett a kiadások ezen téren is csak akkor üdvösek és csak úgy lesznek gyümölcsö­zök igazán, ha az erőknek túlfeszítése nélkül történhetnek, mert különben nemcsak nem hoz­zák meg a várt eredményeket, de teljesen ezért is tévesztenek. E szempont ép oly mértékben figyelmet érde­mel, mint a másik ; sorrendet kell tartani a ki­adások e­lemében is, vigyázva, gondosan kell elválasztani a kevésbé szükségest, habár haszno­sat a nélkülözhetetlentől, a kívánatost az elke­rülhetetlenül szükségestől, a sürgősen szükségest az elhalaszthatótól. Ezen irányt is szem előtt tartotta a bizottság, e két szempontnak összeegyeztetését kísértette meg akkor, midőn az előirányzott összegek jelen­tékeny részének törlését határozta a tisztelt képviselőház előtt javaslatba hozni. A tárgyalásoknak eredménye, minden rész­letnek gondos megbírálása után az, hogy a rendkívüli kiadásoknak 75.530,348 forinttal elő­irányzott összege a függőben tartott négy vas­úti tételt 5 427,541 forinttal le nem vonva, 70,673,829 frtra szállott, és így a bizottság által 4.856,519 frt töröltetett. Megjegyzendő, hogy a rendesből áttétetett ke­rekszámban mintegy 1.800,000 forint, viszont 990,077 frt a rendesbe vitetett át, tehát a való­ságos törlés a rendkívüli kiadások összes szük­ségletéből kerek számban 810.000 frttal nagyobb és így 5.676.519 frtot tesz ki. A brüsseli tüntetések. A táviratilag jelzett brüsseli eseményekről az „Ind. beige“ a következő részleteket közli: B­á­r a képviselő, volt igazságügyér, az alsó­házban 22-én a kormányt De Decker limburgi kormányzóvá lett kineveztetése iránt interpel­lálta. A képviselők majdnem teljes számmal je­lentek meg; a karzatok tömvek voltak; az ut­­czán nagy tömeg hullámzott, melynek zaja több­ször behatolt az ülésterembe is. Mielőtt Bara szót emelt, Cornette igaz­­ságü­gyét valóban gyerekes kifogás által kike­rülni iparkodott az interpellatiot, és azt állí­totta, hogy azon okmányok, melyekre támasz­kodva kíván Bara kérdést intézni a ministerium­­hoz, titkos iratok, melyek a periratokhoz tar­tozván, nem használhatók föl máshol, és lefog­­laltaknak tekintendők ! (holott e titkot az egész ország ismeri.) Hivatkozik Simon főügyészre, ki azt mondta, hogy az illető iratok csak „in­­discretio“ következtében, melyet Vanderstaelen, a Langrand-féle csőd pelügyelője követett el, juthattak nyilvánosságra. A kereskedelmi törvényszék elnöke Dán­­sort visszautasítá a minister ezen vádját, ma­gára vévén az „indiscretió“-ért a felelősségnek egy részét, és Vanderstaelen kartársát „becsüle­tes emberinek nevezi. Tudva van, hogy a Bara által összegyűjtött okmányok a főügyész tudtával és akaratával jutottak nyilvánosságra. Bara ezeket kellően fel is használta és ügyesen semmivé tette az igaz­­ságügyér helytelen okoskodását, mely helyte­len még akkor is, ha megengedjük állításá­nak jogi indokai helyességét is. Tournai követének ezen interpellátiója az egész ülést tölti be. Szónok végig ment a Lan­­grand-féle ügy egész történetén, melyben De Decker nevezetes és ötét igen terhelő szerepet vitt. Beszéde néha magánjogi perirat hangjára tért át, a­mi a dolog természetéből következik. Hivatkozott sok ismeretes tényre, de több újat is hozott föl. Az általa fölhozott okmányok közt, legérdekesebb az, melyből kitűnik, hogy már 1864 ben, midőn Langrand Ugye a legjobb hír­ben állott, és az igazgatók tömérdek hasznot húztak, Langrand néhány barátja és egytársa tudta hányadán áll a dolog és hogy nem sokára be kell következni a bukásnak. Ez kitűnik Alfonse Nothombhoz Langrand egyik ügynöke Dechamps által, 1864. febr. 16- ról intézett levélből, melyben ez arról értesíti barátját, hogy az üzlet nagyon gyenge lábon áll. Bara után szót emeltek Brasseur, és Nothomb kü­lügyér. A belügyér Kerwyn megelégedett azzal, hogy De Decker politikai múltjára hivatkozott, mely múlt ellen nincs kifogása senkinek. Bara nem támaszkodván másra mint De Decker nyilvá­nos szerepére a Langrand-féle csődügyben,mely­ben pedig igen compromittált egyénként sze­repel. Akár­milyen legyen De Decker politikai múltja, tagadhatatlan, hogy kineveztetése ily magas poletra most, midőn Langrand bukása következtében ellene még számtalan per van folyamatban, midőn annyi sértett érdek még igen élénk ingerültséget kelt országszerte,­­ legalább is nagy hiba. Bara nagy szerencsével fejtegette e thémát. A baloldal többször zajos tetszésnyilvánítással szakítá félbe a szónokot, s azt beszéde végén élénken megéljenzé. Az utczán az ülés tartama alatt élénk jelenetek folytak le. A nemzeti palota előtti tér és a szomszéd utczák zsúfolásig megteltek. Szü­net nélkül hangzanak fölkiáltások: „Éljen 1857 !“ kiált az egyik; — „Éljen Bara!“ a má­sik : „Leja ministeriummal! Éljen a király! Négy óra után Anspach Brüssel város polgármestere és országos képviselő elhagyja az ülést és a palotába vezető lépcsőn jelenik meg. Mindenfelé szívélyesen üdvözlik őt. A polgár­mester szót emel: „Uraim, a jó polgárokhoz for­dulok ; e tüntetések zavarhatják a közbékét.“ Egy hang: „Ez a közvélemény tüntetése.“ A polgármester folytatva szavait: „Nekünk uraim nem szabad ily tüntetések által elleneink mal­mára hajtani a vizet. Nekem mint polgármester­nek kötelességem a városban a rendet fentar­­tani. Kérem önöket, könnyítsék meg feladato­mat és oszoljanak szét!“ Több hang ellentmond: „Nem megyünk ! Le a papokkal! (A bas la ca­lotte.) Le a minisztériummal. Éljen Anspach.“ A polgármester visszatér az ülésterembe. Rövid idő múlva hivatalos jelvényével az övvel jelenik meg és a nép közé megy, mely készségesen tág tért enged neki és mindenütt szívélyes éljenek­kel fogadja őt. Azután visszatér a lépcsőzet­­re, hol körülbelül hatvan rendőr gyűlt össze. Ak­kor a ház egyik questora Anspachnak jegyet hoz az alsóház elnökétől, melyben az a polgár­­mestert arra kéri föl, hogy ürítesse ki a teret. Anspach újra a tömeghez fordul,mutatja a jegyet, elmondja tartalmát és újra távozásra szólítja föl a polgárokat. Erre többen kiáltják : „A ház elnökének nincs rendőri joga a házon kívül.Csak a polgármester követelheti a tér kiürítését.“ Ans­pach válaszolni kíván, de már ki nem hallgat­ják, a rendőrökhez fordulva őket magához hív­ja. A tömeg mozogni kezd, de minden ellensze­gülés nélkül tért enged, s egyhangúlag kiáltja: Le a minisztériummal! Le a papokkal! Más he­lyen a nemzeti dalt, a „Brabanconnét“ kezdik danolni. A rendőrség nyugodtan és biztosan en­gedésre inti a sok ezernyi tömeget, mely lassan hátrál. Öt órakor a tér szabad, a kamara befe­jezi ülését. A közel utczákba szorult tömeg tet­széssel vagy visszatetszéssel fogadja a hazatérő képviselőket, ki melyik párthoz tartozik, liberá­lishoz vagy a klerikálishoz. Csak este 57­ óra­kor szakad vége a tüntetésnek: az utolsó Éljen Bara, és Anspach-ra szól. Mint a táviratokból tudjuk, a kamara a nov. 23-ai ülésben, melyben az interpellate folytató­lagosan tárgyaltatott, 66 szóval 44 ellenében el­veti a Dedecker kineveztetését rászóló napi­rendet. A tüntetéseknek azért még nem szakadt vége, azok ellenkezőleg e határozat után még nagyobb mérvet öltöttek, úgy, hogy a polgár­­mester kénytelen volt a városi első nemzetörlé­­giót zászló alá hsni. November 24-ről pedig arról értesít a távirda, hogy a kamarában újra heves vita fejlett ki, több jobboldali képviselő és Anspach polgár­­mester közt néhány klerikális képviselőnek az utczán történt megsértése miatt. A jobb­oldal azt veti szemére Anspachnak, hogy nem teljesítette kötelességét. Bara a Langrand-féle csaló bank-

Next