A Hon, 1871. december (9. évfolyam, 277-301. szám)
1871-12-01 / 277. szám
277. szám. IX. évfolyam, Reggeli kiadás. Pest, 1871. Péntek, december 1 Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere 7. sz.földszint. Előfizetési dijt Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ........................1 frt. 85 kr. 5 hónapra ........................5 , 50 , 6 hónapra ...... 11 „ — „ Az esti kiadás postai különküldéséért felülűzetés havonkint ... 80 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. sz. Beigtatási dij: 9 hasábos ilyféle betű sora ... 9 kr. Bélyegdij minden beigtatásért . . 80 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyilt-téri 5 hasábos petit sorért . . . S5 kr. IgtSá' ~ Az előfizetési és hirdetményi dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kesakSót fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak viaaza. Előfizetési felhívás „A H O N“ra Előfizetési árak: Egész évre . . . 23 frt — ki Fél évre’ . . . 11 frt — kr Negyed évre . . . 5 frt 50 kr Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése tiz frtig csak 5, 10 frton felül pedig tiz krba kerül. Az előfizetések a „Hon kiadó hivatala“ czim alatt Pest, ferencziek tere 7. sz. alá küldendők. 1 i Pj i . u miu imwmm PEST, NOVEMBER 30. Felszólítás Pest város ellenzéki szabadelvű polgáraihoz. A főváros közhatósági rendezésének ügye rövid időn a törvényhozás elé kerülvén, e fontos életkérdés tárgyában kötelességünknek tartjuk a fővárosi ellenzéki szabadelvű polgárokat elvbaráti értekezletre összehívni. Az értekezlet ideje decz. hó 3-án vasárnap d. e.10 óra; helye Pestvármegye gyűlésterme. Pest, nov. 30. 1871. Csernátony Lajos, Jókai Mór, Vidacs János, Pest-Józsefv. orsz. Pett-terézv. orsz. Past-ferenczv. orsz. képviselő, képviselő, képviselő. Az 1872-dik évi költségvetés tárgyalásához. Pest, nov. 30. 1871. A képviselőház ma kezdi meg az 1872. évi költségvetés általános tárgyalását. A budget-okmányokon kívül két munkálat fekszik előtte, a pénzügyi bizottság többségéé s ugyanannak kisebbségéé. A tanulság körülbelül mindenikből azonos lehet, hogy Magyarország államadósságai már e néhány év alatt annyira felhalmozódtak, miszerint a mellett, hogy anyagi és szellemi érdekeinek a követelmények arányában eleget nem tehet, még folyton növekedő deficittel is kell küzdenie. A magyar ellenzék itt két álláspont között választhatott. Vagy azt mondhatta: „csak folytassátok az adósságcsinálást , úgy is ti terheltétek meg túlságosan az országot , a bukás pedig előbb vagy később elkerülhetetlen. És ezen álláspontra lépve az ellenzéknek épen azon kellene lennie, hogy az ország minden szellemi és anyagi szükségeit előtérbe állítsa, követelje azok kielégítését, létesítését. Ez lenne a deductio ad absurdum. A másik egy nem kevesebb satyrával kínálkozó, de hazafiasabb álláspont vola : a lehető gazdálkodás ajánlása s levonások hazafias és emberi, közmivelődési czélokból fájdalmas önmegtagadással. A kisebbség e hazafiasabb álláspontot választotta, s valószínű, hogy ezt az öszszes ellenzék elfogadja, mint irányadót. De valljuk meg, hogy, amint fentebb is említők, e fölfogás, ez álláspont keserű gúny a kormánnyal szemben. Parlamentáris országban , rendezett financziák mellett semmi sincs természetesebb, mint hogy az ellenzék a negatív térre lépjen, s ahol lehet, lealkuvásokat tegyen a költségvetés tételeiből. Nálunk e dolognak egészen más jelentősége van. Két körülmény teszi a mi helyzetünket egészen különlegessé. Egyik: hogy a jelenleg kormányon ülő párt maga vállalt el nagy mennyiségűállamadósságot és közterhet azon állítás mellett, hogy aztaz ország megbízja és saját érdekeire is képes lesz kellő tekintettel lenni. Másik: hogy egész országul mindenki előérezte, hogy azon pillanatban, midőn az ország csak féligmeddig is maga gazdájává lesz, az ország minden anyagi és közmivelődési szükségletei, aspiratiói előtérbe lépnek s szemökben a hosszú elnyomás könyvivel ajkaikon a régen viszszafojtott vágy esdeklő szavával fogják osztályrészüket követelni. A kormány pár évig, (Lónyay pénzügyérsége alatt) az ország pénzügyét kedvező szinben állította elő. Ennek gyanús őszintesége azonban kitűnt azon szűkmarkúság által, melyet különösen közmivelődési rovataiban mutatott be. Az ellenzék azonban kiugratta a bokorból a nyulat. Ellenzéki szokás ellenére ugyanis többleteket ajánlott közoktatási, közmivelődési czélokra,s ez által Heraclészt a válaszaira állitá, amíg végre mind a távozó, mind az érkező pénzügyminiszter bevallók, hogy „csak lassan urak, mert nincs miből, már is nyakig vagyunk a deficitben.“ Most tehát, midőn az ellenzék nem pártmanőverből, de tisztán hazafias szementökből visszatér a gazdálkodás, sőt szűkmarkúság politikájához, ez nem jelent egyebet, mint azt, hogy igazat ad azon eredeti meggyőződésének, hogy az államadóssági és közös kiadások oly mértékben vállaltattak el, mely az ország pénzügyi és ezáltal mindennemű elhaladásának gátul szolgál; de másodszor elvesztette azon hitét is, hogy a jelen kormány ki tudjon gázolni az ön alkotta hálóból, s mert az ország a haza ügyét nem teheti azonossá a kormány ügyével, nem akarja legalább annak útját zárni, hogy majd egy más kormány szerencsésebb auspiciumok alatt abból kibontakozhassék. Minden levonás tehát, melyet az ellenzék a budgettárgyalás folytán tesz, egyegy érv a 67-es szerződés ellen , s egy-egy szemrehányás azon párt ellen, mely képtelenné tette az országot legszentebb és sürgősebb ügyei gyámolítására is. P. Szathmáry Károly. — A cislajbhán dolgokról kevés új jelenteni valónk van s az esti posta is csak egyetlen érdekes hirt hozott. Ez a „Vaterland“nak azon hire, hogy Auersperg ministeriuma legfelsőbb helyről ama nyilt parancsot vette, hogy a lengyelekkel minden esetre egyezkedjék ki, s hogy legfelsőbb helyen a galicziai ministeri állás betöltése is óhajt képez. Még nem tudjuk, mennyi igaz ebből, de ha a „Vaterland“ híre alappal bír, úgy az Auersperg ministériuma nem igen bírhatja a legfelsőbb osztatlan bizalmat, ha a felől, mit tegyen, „nyilt parancsok“ által tájékoztatik. A „Gazeta Narodowa“ czimű lengyel lapban olvassuk, hogy Goluchowski és Sapiehang, a fő tartományi marsall, beadták lemondásukat. A lengyel lapok egyhangúlag lépnek föl, az Auersperg-minisztérium ellen. A krakkói „Kraj“ az új kormányról így nyilatkozik : az osztrák belpolitika a centralizmushoz és a német hegemóniához visszatér. Nem félünk attól, voltak már ily kormányok, melyek képességre nézve sokkal ügyesebbek voltak, mint a mostani minisztérium, és mégsem tudtak a kedvező eredményhez jutni. Ha Schmerlinget Auersperggel, Giskrát és Herbstet Lasserrel és Banhaussal összehasonlítják, akkor azok ezekhez képest óriásoknak tűnnek fel. Az alkotmányosság és a nemzetiségi jognak eltagadása nem fér el egymás mellett. Ha áll az, hogy Ausztria alkotmányosság nélkül nem képes magát fentartani, akkor áll az is, hogy az alkotmányosság a nemzetek kielégítése nélkül meg nem állhat. Végtére dorgálja a lengyel delegációt, mivel az is azon segített, hogy a centralismus győzzön. A lembergi „Gazeta Narodowa“ „Gácsország és az új minisztérium“ czímű czikkében, Lasser miniszter múltját előhozva, állítja, hogy az Bachtól kezdve, minden centralistikus minisztériumnak jobb keze volt. Ily embertől Gácsország semmi jót sem várhat. A jelen minisztérium a gácsországi ügyet status quo ante-ra elvetette. Ámbár az új minisztérium nem szakított egészen a lengyelekkel, de mi részünkről azon tervekre reá nem állhatunk, melyeket az új minisztérium a lengyelekkel szembe czélba vett. Csalatkozik a kormány, ha azt gondolja, hogy a reichstábba azért bemegyünk, mert a foederalistikus congressusban részt nem vettünk. Ha a kormány le nem kötelezi magát, hogy a Gácsországra vonatkozó javaslatot a reichsráth elé hozza, akkor nem lehet kilátása, hogy egy igazi lengyel képviselő miniszteri tárczát fogadna el, vagy hogy a lengyel delegátió a reichsráthba bemenjen. A HON TAUCZAJa. A székely ipar, kereskedelem és kivándorlásról. (Felolvastatott a „Pesti népkör"-ben nov. 26-án.) Irta: Bakcsi Ferencz. — Második közlemény. — A kereskedés legfőbb tárgyát a gabona, marha és gyapjú képezi. Ez utóbbról alább szólok. A két elsőről megjegyzem, hogy a székely, daczára régi földmivelési módjának, szorgalma által úgy kiveszi a földből a magáét, hogy rendszeres gazdászat nélkül senki különben. A lótenyésztés az újabb időben felette sokat haladt. Háromszéken s még Maros- és Udvarhelyszéken is a legszebb lovakat tenyésztik, míg a legszebb ökrök nagyobbrészt a két utolsó székben tenyésznek. Csikszékről egyik tekintetben sem lehet e kedvező állítást kockáztatni, hanem aztán a híres erdélyi lófaj apró, száraz lábaival és fejével, hosszú derekával, gazdag sörényével, tán csak egyedül még itt található fel, mely győzőssége és gyorsasága által páratlan. Ami a gabona- és marhakereskedést illeti, ezekkel is inkább csak helyi kereskedés űzetik olyan formán, hogy mind a gabonát, mind a marhát, az úgynevezett be 1t érek egyik piaczán összeszedik s a másikon kevés nyereséggel elárusítják. Megjegyzendő, hogy e bellérek is mind vagy termelők, vagy tenyésztők bármi kis mértékben , mert tisztán bellérkedni nem volna hozzájuk illő dolog. E kereskedés azonban csak annyit tesz, hogy aki vele foglalkozik, az kap annyit belőle, miszerint családja és marhája nem szorul másra. A Székelyföld külkereskedelme pedig Moldvaoláhországgal a só- és dohánycsempészeten túl évenkint egy pár szekér lencsére és néhány szekér deszkára szorul, mit Bukarestbe szállítanak. No, megemlítendő, hogy néhány szép lovat is szoktak bevinni a bojároknak, s számtalan ökröt hajtanak ki, melyek a hazai nevelésüekkel együtt, többnyire örmény kupeczek által, Brassó és Csik Gyergyó felől, Kolozsváron és Temesváron át Bécsig, sőt tovább is szállíttatnak. Itt látom helyén felemlíteni azon pontot, mely a Székelyföld népét rabszolgaságban tartja. És ez nem más, mint Brassó városa. Úgy van ! Mindaz, amit a Székelyföld, különösen Csik és Háromszék termel, valamint minden székely munkaerő Brassóba foly be. Brassó az a Székelyföldre nézve, mi Anglia a continensre nézve: kereskedelmi zsarnoka, megölő betűje! E város már századok előtt kicsiben mondhatni világkereskedelmi jelentőséggel bírt azon helyen, és hogy mindinkább ránehezedett a Székelyföldre, és hogy e nyomás, e kalmár zsarnokság alól a székelység magát emancipálni nem tudta: ennek oka ismét egyedül a társulati szellem teljes hiányában keresendő. Brassóba viszi a székely gabonáját, marháját, oda viszi csekély iparának gyümölcsét, deszkáját, zsindelyét, épület fáját, minden faedényét és oda vitte kivált régen s viszi ma is gyapját. Ez nem termeltetik most nagyban ugyan, de azért kicsiben csaknem minden székely gazda tart juhot. A gyapjú kis részét feldolgozzák a háznál, a többit pedig beviszik Brassóba, hol a szászok tetszés szerinti árban összeszedik. Sok kicsiből aztán igen tetemes gyapjú gyűl így össze e piaczon, mit a brassóiak a házi készítménynél valamivel finomabb posztóvá gyártanak, s aztán a jó olcsó székely gyapjúból adnak nekünk jó drága brassói posztót. S mi vesszük. E mellett, kivált korábban jelentékeny külkereskedése volt e városnak az ilyen posztóval. És mivel Brassó kelet felé nekünk a legvégső kereskedelmi pont, s bátran mondhatni egyetlen piaczunk, mi nagy olcsón oda, helybe szállítunk mindent,minekünk eladó,s ott kell nagy drágán vásárolnunk mindent, mire szükségünk van. Úgy veszi a terményt, ahogy akarja, és úgy adja a nekünk szükséges kereskedelmi czikkeket, ahogy akarja. Vesz olcsód, ad drágán, mint angol rokona. A székely századok óta Brassónak dolgozik, neki izzad, neki fárad, úgy, hogy e város mondhatni a székelyen vett nyereségből épült fel és emelkedett oda, ahol ma áll. — Ezt érzi a székely tenyere és homloka ugyan, de nem tudja. Különösen pénz dolgában sok székely földbirtokos néz kényes szemmel Brassó felé, mert ahelyett, hogy részvények, vagy más módozat alapján valami pénzintézetet létesítettek volna, inkább belementek jámborul, birtokostól együtt, a nagy kamat miatt, a brassói kereskedők zsebébe. Hanem a székely azt hiszi, hogy mindezt az isten így rendelte örökre. Pedig ez álomból fel kell riadnia, ha a keleti civilisatiónak csatornája akar lenni, és hosszas tételre jogot tart! Az eddigiekben röviden érintem a székely ipart, és kereskedelmet; most áttérek a székely kivándorlásra, mely amazokkal szoros összefüggésben áll. A kivándorlás korábban egyik népnek a másik által hazájából történt kiszorítása folytán, — a népvándorlás hullámzó napjai óta pedig, midőn a népek állandó hazákban telepedve, szilárd államéletbe kezdettek tömörülni, más körülmények nyomása folytán szokott előidéztetni: hajdan a nyíl és kard, később a nyomor és más végelkeseredésre vezető társadalmi s politikai bajok készték a népeket hazájuk odahagyására és idegen országokba való kivándorlásra. Példa Izland és legújabban Elszász. Vannak, kik minden kivándorlás okát szeretik a túlnépesedésben keresni. Én ezt hibás és eltévesztett tannak tartom, mert nem képzelek hazát, mely a legkedvezőbben növekvő népesedési arány mellett is el ne bírja tartani gyermekeit, ha azok e hazában a földmivelést, ipart és kereskedelmet a népesedés arányának megfelelőleg emelni és virágzó pontra jut,amni el nem mulasztják. Példa Anglia és Belgium. A túlnépesedés tanának megalapítói így okoskodnak : a túlnépesedés munkahiányt, a munkahiány keresethiányt, a keresethiány tömegnyomort s a tömegnyomor kivándorlást idéz elő. E hamis tannal szemben álljon itt: a társulási szellem a földmivelés vállain ipart és kereskedelmet, az ipar és kereskedelem a foglalkozások többféleségét, a foglalkozások többfélesége munkát, a munkakeresetet s ez jóllétet, a jóllét pedig hazához való ragaszkodást és erős hazaszeretetet szül. A Székelyföldön a népesedési arány igen kedvező ugyan , de túlnépesedésről, munka és keresethiányról, tömegnyomorról szó sem lehet, s a kivándorlás is egészen más természetű, mint ahogy a közvélemény előtt áll. Igaz, hogy Moldva-Oláhországban vannak székely-csángó-magyar telepek, de ezeknek alakulását nem az újabb kivándorlásban kell keresnünk, mert azok részint még az első megszállás idején tőlünk elmaradt székely testvérekből, részint a török-tatárdúlások idejében és később a múlt század végén és e század elején az erőszakkal felállított határőri katonáskodás miatt és a nagy éhség elöl kivándorlott családokból alakultak. Ma, a legközelebbi időktől fogva, nem annyira székely kivándorlás, mint inkább székely kicsavargás van. És ez veszélyességére nézve állami szempontból nem enged a másiknak.Mostanában nem igen marad kinn a székely, nem telepedik le, hanem visszatér s újra kimegyen, és így próbálgatja a szerencsét. Hogy épen egy sem telepedik ott le, azt nem állítom. Azonban a székely kicsavargás így, ahogy van, egy roppant társadalmi baj, melynek eredetét, okát, s orvoslási módját röviden megkísérlem előadni. Hogy nem a túlnépesedésben s az ebből eredt munkahiányban kell keresni az okot, erre elég csattanós bizonyíték az, hogy a Székelyföldön a nyári munkánál épen úgy meg kell küzdeni a földbirtokosoknak a munkáshiánynyal mint akár az alföldi nagy uradalmak tulajdonosainak. De ennek megint nem ott van az oka, mintha elég munkás nem volna, hanem van ott, hogy Brassó termelvényeink beharácsolása által nemcsak iparunkat és kereskedelmünket fojta meg még csírájában, hanem a székely munkaerő kizsákmányolása által fenyegeti a termelőképességet, és csakugyan készíti előre a nyomornak siralmas útját a Székelyföldön. Igen a nyári munka, különösen kapálás, kaszálás és aratás idején, hogy a cséplést ne is említsem, székelyeink tömegesen vonulnak a Szászföldre minden irányban s legkivált Brassó felé,ott hagyva miveletlenül és letakarítatlanul a székely határokat és réteket a gazda nyakában. És ilyenkor igen érzékeny munkáshiány áll be nálunk már néhány év óta, mi bizonyítja azt, hogy a területhez képest valami nagy feleslege nincs ott a lakosságnak, tehát túlnépesedésről beszélni sem lehet. S miért megy a székely munkás a Szászföldre, Barczaságra, miért Brassóba ? Itt lehetetlen a circumspectus szomszédot nagyon is jellemző eljárást nem ecsetelnem. Ők, mondhatni, a királyhá - ■■■ ■ ..................................— " ' ■ ' !■ mai számunkhoz egy félív melléklet van csatolva. Andrássy gróf körsürgönyéről. A Esti lapunkban egész terjedelmében közöltük Andrássy gr. első diplomatiai lépését: a beköszöntőt és megelégedéssel írhatjuk róla, hogy elég világos, elég határozott, sőt Beust sürgönyei felett azzal az előnynyel bír, hogy nem diplomatiai kétértelműséggel, hanem egyszerű őszinteséggel szabja meg külpolitikájának irányát. Miben áll ez irány ? Abban, mit a helyzet parancsol : a béke fentartásában. Ezt Beust is hangsúlyozta, de midőn Andrássy e politika két fő indokát is kifejti, t. i. először, hogy a monarchia területnagyobbodásra semmiféle irányban nem törekedik, mert ezt érdeke tiltja, amennyiben bármely területnagyobbodás reá nézve csak nyűg lenne és másodszor semmiféle háborúra nem vágyik, mert még a legkedvezőbb háború is roszabb lenne reá nézve, mint a béke fentartása; — mondom, midőn a követendő békepolitika e két indokát felhozza, akkor többet és jobbat tesz, mint Beusz, mert oly kézzel foghatólag bizonyítja be e politika szükségességét, hogy az valóságos biztosíték lehet nem csak a hatalmaknak, de a népeknek is. Igen, a népeknek is, mert a szláv és román fajokban rég terjesztik azt a vádat, hogy a monarchia Bosniára, Romániára és Isten tudja még miféle országokra vágyik. Ezt jó volt megcáfolni. A sürgönynek ez fénypontja és midőn kiemeljük, csak azt kívánjuk, hogy nem csak a hatalmak, hanem a népek iránt is oly politikát folytasson Andrássy, melynek kiindulási pontját sürgönyében téve le, t. i. győzze meg őket a monarchia békeszeretetéről, de egyszersmind szabadelvűségéről is. A szabadelvűség alatt itt azt értjük, hogy a békepolitikát ne csak a hatalmakkal való jó egyetértés, hanem a népek jogai iránti érzék és felismerés által keltett rokonszenv által is igyekezzék biztosítani, mert több jelenség arra mutat, hogy a külnépek rokonszenvére is nagyobb szüksége van a monarchiának, mint, az egyébiránt hasonlóan szükséges, hatalmakkal való jó egyetértésre. De szükség van a belegyetértésre, a belbonyodalmak megoldására is. Andrássy e kérdést is érinti sürgönyében, de sürgönyének e része már nem elégít ki. Elismeri, hogy a belbonyodalmak a „nagy átalakulás“ természetes következményei és minthogy „a nagy átalakulás“ alatt az 1867-es kiegyezést kell érteni: igy köszönettel tartozunk Andrássy grófnak, hogy bevallá, miszerint ennek „természetes“ következménye a bonyodalom; csak jobb szerettük volna,ha nem külföldnek tette volna e vallomást, hanem elmondta volna az országgyűlésen akkor, midőn a Tiszának adott válaszában határozottan tagadta, hogyó kiegyezés bármi részben előmozdította volna a bonyodalmat. És másfelől midőn a sürgönyben azt mondja, hogy e bonyodalmakat elhárítja „a kormány engesztelő eszméjének „szilárd, határozott alkalmazása“, ha „nem túlságos hosszú idő alatt“ a béke megzavarva nem lesz — akkor a la Beust nem mond semmit, vagy olyant mond, ami egy külügyi sürgönybe nem tartozik. Sőt csalódásba ringatja magát, ha azt hiszi, hogy a kormány (melyik kormány: külügyi vagy osztrák) engesztelő eszméje „szilárdan“ alkalmazva, mindent elintéz, mert ez azt sejteti, hogy ő is a német centralisták álláspontjára állott és azt hiszi, hogy a kérdések felnapolása — mert az „engesztelő eszme“ nem megoldás — lebonyolítja a bonyodalmat és kibékíti az ellentéteket. Szerettük volna, ha e passus a sürgönyből kimarad; vagy ha már benne van, szeretnők, ha Andrássy gróf ne a „kormány“ „engesztelő“ eszméjét támogatná az osztrák dolgokban, mert ez azt teszi, hogy: kormányozzunk és ignoráljuk a népek kívánalmait. Ez szruct politika és nem csak eredménytelennek bizonyult eddig, hanem a külpolitikára és hadügyre is bénítólag hatott, pedig Andrássy külpolitikája helyes és a sürgönyben is hangsúlyozza azt, hogy a monarchia erejét ki kell fejteni. Ez erőt az érdekek concordiája és nem a kormányzás „engesztelő“ eszméje adja meg, mely csak kimélet lehet, legjobb esetben is, és nem kibékítés. ( Országgyűlés. A képviselőház ülése nov. 30 án. Mint esti lapunkból is kitűnik, a mai ülés nagyon gazdag volt interpellációkban. Ezeknek, valamint a kérvények beadása után a ház egyik választandó jegyzőjére történt szavazás, melynek eredménye következő: Szeniczey Ödön kapott 139, Huszár Imre 108 szavazatot. E szerint Szeniczei választatván meg, köszönettel fogadá a bizalmat és „erejét messze túlhaladó tisztet.“ (Éljenzés.) Ezután elnök felszólítván az osztályokat, hogy a német birodalommal kötött távirda szerződést és a főrendeknek a vadászati tvjavaslatra tett módosításait vegyék tárgyalás alá, megkezdetik a költségvetés feletti általános vita. Szót emel Széll Kálmán p. u. bizottsági előadó. Beszéde elején általános szemlét tart a budget s illetőleg p. U. helyzetünk felett, azután áttér a kisebbségi különvéleményre. Az 1872-i költségvetés úgy a rendes, mint a rendkívüli szükséglet részére nézve sokkal nagyobb, mint az eddigi költségvetések bármelyike. A rendes kiadások 155,595125 frtban lévén megállapítva a pénzügyi bizottság által, körülbelül öt millió hatszázezer, és ha hozzáveszszük a megyék részére leütött négy millió háromszázezer forintot, 14 millió száznegyvenöt ezer, körülbelül 9 millió 300 ezer fttal nagyobbak, mint az 1871-ik éviek. 1872-ben a bevételek 152.775.002 fttal lévén előirányozva, körülbelül 8 millió 900 ezer fttal nagyobbak, és ha itt hozzávesszük a megyék részére az egyenes adókból már leszámított 30%-ot, akkor körülbelül 9 milliónyi többletet mutat fel. A rendkívüli kiadások nagyobbak a múlt évieknél, összesen 18.658242 fttal. A rendkívüli fedezet ellenben kisebb 10 millió fttal. Mindenek előtt hozzá kell adni az összes számokhoz azt, ami a rendes kiadásokból és bevételekből kiválasztatott és a hitelműveletek közé mint átfutó kiadás tétetett át, és az azon 3 millióért, melyet az osztrák terület a neki átengedett dohány ára fejében a magyar pénzügyministériumnak megtérített. Ha ezen összeget hozzávesszük, akkor az összes rendes kiadások emelkedése 12 millió forintot tesz. Ezen emelkedés egy részét a határőrvidék okozza, mely 1872- ben összesen 6 és 7 millió költségtöbbletet eredményez. Ebből 4 millió 6 százezer forint esik a rendes költségvetésre, 2 millió százezer pedig a rendkívülire, azon változtatások folytán, melyeket a pénzügyi bizottság a határőrvidék előirányzatában tett, 4 millió 600,000 forint, tehát a rendes kiadások többletéből a határőrvidékre esik 2,500,000 ftot,tesz a bel és igazságügy ministériumok költségvetéseinek emelkedése kombináltan együttvéve, mely emelkedést együttvéve a legnagyobb részben 2300000 fttal okoz az első biróságok szervezése. Ezen költség többlet az 1871. évi illető tez. alapszik, 3.370000 forintot tesz a pénzügyminisztérium költségvetésének többlete. Ezen többletnek igen csekély része administrationális kiadás, legnagyobb része — 160000 ft levonásával, melyet az administrationális költségek többlete tesz ki, — tehát 3140.000 forint az államvagyon előirányzatának emelésére esik, amit azonban bőven pótol viszont a bevételeknek emelkedése. A többletnek hátra levő része az egyes tárczák közt oszlik meg. A legnagyobb részt a kereskedelem, és földmivelési tárcza veszi igénybe 957000 ftal, mely emelkedés azonban ezen tárcza jövedelmének emelkedése által bőven leli pótlását. Ezen kivül 195000 ft a közmunka, 50000 ft a közoktatási minisztériumra esik. Ezekből áll az 1872-ki kiadási többlet. Az 1872. év hiányait ,összehasonlítva az előbbi évekével, azt fogjuk tapasztalni, hogy az 1872. évnek hiánya a múlt 1871-ki évihez képest csak 8.273.900 fttal nagyobb, 18.051.000 frttal nagyobb, mint az 1870-ki és 7 millióval nagyobb mint volt az 1869-ki, soha azon tételeket, melyek mint újak súlyosodnak a 72-ik évi költségvetésre, számba vesszük, számba vesszük a határőrvidék hiányát, az igazságszolgáltatás költségtöbbletét és azon 8 millió ft különbözetét, mely ma kamatbiztosításra és államvasutak deficitjének fedezésére fordítandó, akkor azt fogjuk tapasztalni, hogy kedvezőbb ezen részében a 72-ki költségezés, mely az előző költségvetéssel azonos, kedvezőbb 10 millióval mint a 71 ki, kedvezőbb 10 millióval mint a 70-ki és kedvezőbb 6 millióval, mint a 69-ki. Ismételve kijelenti szónok, hogy a 72-ik év valóságos hiánya 22 milló 300 ezer ftot tesz.