A Hon, 1872. január (10. évfolyam, 1-25. szám)

1872-01-26 / 21. szám

21. szám. X. évfolyam. Esti k­iadá­s. Pest, 1872. Péntek, január 20. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere 7. sz. földszint. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. sz. Előfizetési d­íj : PontAu köldve, vagy Budapesten háziér, hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ............................1 írt. 85 kr. 3 hónapra ............................5 „ 50 „ 6 hónapra ..........................11 „ — „ Az esti kiadás postai kü­lönküldéséért felülfizetés havonkint ... 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban m­egkez­dhető, s ennek bármely napján történik­­, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Beiktatási d­í­ji 9 hasábos ily féle betű sora . . . 9 kr. Bélyegdíj minden beiktatásért . . 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beig­tatás mel­lett kedvezőbb föltételek alatt vétetitek föl. — Nyilt-téri 5 hasábos petit sorért ... 25 kr. 9. Az előfizetési és hirdetm­ényi dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden közl­e­m­ény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. PEST, JANUÁR 2­­. Pest, jan. 26. A 30 milliónyi kölcsön ügyében a mai „Pesti Naplóban”* a következőt félhivata­los jelentést találjuk: A kölcsön a­­consortium­mal 74 százalékkal köttetett és Londonban, nem mint eddig általá­nosan hitték, 81-en, hanem csak BC'/a-en bocsát­tatott ki, miután az aláíróknak kamatélvezet czí­­mén egy félszázalék visszaszolgáltatott. A 74 és 77 árkeret közt fekvő többlet egyedül a consor­­tiumot illeti, ennek ellenben kötelessége vala­mennyi költséget viselni, még a colírozásét is. 78 és 79 között a bevételi többlet a pénzü­gym mi­­nistert és a consortiumot illeti egyenlő részletek­ben. Kerkapoly pénzü­gyministernek e szerint még egy százaléknyi követelése van. A nyolc­­­vanadik százalék ismét egészen a consortiumé. A 80 százalékon túli bevételi többlet ismét meg­­osztatik a pénzü­gyminister és a consortium kö­zött. Miután a tulajdonképeni kibocsátási árfo­lyam 80­/2, már csak egy félszázalék esik osztoz­kodás alá. A pénzügyministert az árfolyamemel­­kedésből tehát 1 ■­, százalék illeti, a consortiu­­mot (a költségek levonása előtt) bruttó 51/1 szá­zalék. A kölcsön tehát teljes pontossággal úgy ütött ki a magyar államra nézve, mint ez a pénz­­ügyminiszernek utóbbi országgyűlési előterjesz­tésében meg volt állapítva, t. i. 751/1 %-al. Ebből csak 75.000 ft, az az egynegyed százalék hiány­zik, mely a befizetések átszolgáltatása fejében a két pesti intézetnek, a franco magyar banknak és a magyar általános földhitelintézetnek igérte­­tett. Ezek az eredeti szerződés ij pontozatai. Vál­toztatás nem történt. A­mit egy bécsi hetilap a 150.000 ftos bírságról mond, mely a törlesztési terv megváltoztatásáért fizettetett volna, ennek semmi alapja sincs.“ Ezen félhivatalos nyilatkozat újólag megerősíti azon általunk több ízben kife­jezett véleményt, hogy a londoni pénz­­piact sokkal nagyobb bizalommal visel­tetik a magyar állam hitele iránt, mint a bécsi vagy más német pénzpiac­ok, de megerősíti ez egyúttal azon nézetet is, hogy a magyar kormány a hitelművelet megkötésénél nem járt­­el oly takarékos számítással, mint ezt hazánk pénzügyi érdeke megkövetelte volna. A horvátországi helyzetről az „Ung. Lloyd“ egy horváttól, ki a ma­gyar képviselőháznak is tagja, hosszabb czikket közöl. Ezen czikket a következő rövid kivonatban ismertetjük: Nem áll az, hogy a nemzeti párt soraiban bé­kében szellem uralkodott volna; a bécsi alkudo­zásokban részt vett vezérek a párt bizalmát bír­ták. Az országgyűlés haladéktalan föloszlatásá­­ból azt lehet következtetni, hogy Horvátország­ban nem annyira elvi, mint személyi kér­dés forgott szóban. A nemzeti párt az előfölté­­telt hogy a törvényes alapot a törvényhozási működés egyetlen alapjául ismerje el — el­fo­ga­d­t­a; ezt senki sem tagadhatja; az unió elve tehát biztosítva volt. Miután Hor­vátországban néhány rajongó kivételével, senki sem fog a Magyarországgal való unió ellen szólni, a fúzió a nagy politikai kérdést illetőleg megtörtént s az unió módosítása a törvényhozás dolga lett volna. Horvátország akarja az uniót, de a kiegyezkedési föltételek a praktikus kívánalmaknak feleljenek meg s tartassanak is meg. Hogy ez eddig nem történt meg, azt az u­n­i­o­n­i­s­t­á­k­­n­a­k kell tulajdonítani. Mindezt a jobboldali „Ung. Lloyd“ megjegyzés nélkül közli. A galicziai kérdés Lajthántól je­lenleg élénk érdekeltség tárgyát képezi. A parlamentáris actió teljesen az alkot­mány­bizottság albizottságában van ö­öz­­pontosítva, mely ezen kérdés fölött ta­nácskozik. De az albizottság tárgyalásai­ból semmi sem szivárog ki a világba. Annyit a bécsi lapok mégis tudnak, hogy a hangulat úgy az albizottságban mint az alkotmány­bizottságban kedvező s remélik, hogy a lengyelek beleegyeznek a galicziai ügy és a választási törvény együttes tárgyalásába. Wimpfen gróf, az olaszországi osz­trák-magyar követ, e hó 21-dikén az olasz király által magánkihallgatáson fogadta­tott. A két kormány közti bar­átságos vi­szony úgy a követ mint az olasz király által is hangsúlyoztatok s az uj követ ez alkalommal a rokonszenv nem kis jeléről győződött meg. A német partikularisztikus mozgal­mak egyre tartanak. A würtembergi ka­mara államjogi bizottságában a napokban volt tárgyalás alatt Oesterlen ja­­vaslata, mely körülbelül azonos Schüttin­­ger és Bariknak a bajor kamara előtt tett indítványával, a­mely szerint a szövetségi tanácsban az illető államnak fentartott jogkör kisebbítésére nézve határozat nem hozható, csak az illető állam beleegyezése után. Oesterlen­d javaslata a bizottságban nagy kisebbségben maradt. Nem érdektelen az sem, hogy iz a ba­jor ultramontánok és partikularisták köz­lönye a „Bairische Vaterland“ jan. 21-től, a­mely naptól számítja Bajorország önál­lóságának megszűnését: „És ha meg lenne nekünk és gyemekeinknek engedve — írja, — megérni az időt, hogy a bajor haza új életre kel,önállóan,­függetlenül, szabadon, tisztelve és becsülve, mint előbb, szebb napok­ban, akkor azokra is meg fognának­­ emlékezni, kik, mint Leonidas és hivei, kik jobban mint ők küzdtek a haza szabadságáért.... Vajha ne­m lenne távol az idő, a melyet remélünk, a mely­ben a régi Bajorország régi fényében, előbbi szépségében, szabadságban és tiszteletben uj életre kel a sírból, melyet neki 1871 jan. 21-én ástak, vajha mielőbb megérkeznék amaz áldott nap, mely Bajorországot újra visszaadandja a Bajoroknak.“ A német birodalmi kanczellár a szövet­ségi tanácsban előterjesztette azon kiszol­gáltatási egyezmény tervét, mely Német­ország és Nagybrittania kormánya közt köttetett. E javaslat a gonosztevők kiszol­gáltatásáról szóló angol törvény (The Estradition Act­. 1870.) határozmányai­­hoz ragaszkodik, mert még egy­részt az angol kormánynak csak e törvény értel­mében szabad kiszolgáltatási egyezményt kötnie, másrészt a határozmányok elég biztosítékot nyújtanak bármely ország­nak is. Az egyezmény ratificátióinak négy hét alatt kell Londonban kicseréltetniük. Francziaországban napoleoniszti­­kus izgatások kerülnek e napokban fel­­színre. Rouchernek a korsikai kerületben rég tervezett és előrekészített föllépése most zavarja legnagyobb mérvben hang­zatos proklamációkkal és választási üze­netekkel a köztársasági kormány czirku­­lusait.Benedetti, Pietri, Conneau s a császári párt más jelentékeny tagjai Korzikába mennek, hogy e választás mel­lett mindent elkövessenek. Mindezek da­czára francziaországi hírek szerint a csá­­­­szári ház exministere ellenjelöltjének, Ja­­velli köztársasági jelöltnek, minden kilá­tása van a győzelemre.­­ A franczia lapok a Thiers leköszönése által előidézett válság elmúltával köztik a magatartást, melyet azzal szemben egyes­­ katonai nevezetességek tanúsítottak. M­a­c Mahon a köztársaság elnökéhez sietett, s mindenre kérte, maradjon helyén. Kije­lentette, hogy ily válság esetén mily ne­héz a katonai parancsnok helyzete, s egy­úttal biztosította Thierst, hogy ő engedel­meskedni fog a nemzetgyűlés parancsai­nak, de valamely netán föltörni akaró diktátornak soha. Bazaine és Cissey nem jártak el ily egyenesen. Az előbbi, megemlékezvén ch­islehursti ura azon sza­vára, hogy Aumale herczeg lehetne legin­kább egy államcsíny embere, a válság ki­törése után rögtön a herczeghez sietett; Cissey tábornok pedig alkudozott a nem­zetgyűlés némely elemeivel, melyek neki akarták fölajánlani a köztársaság elnök­ségét. A katonaság magatartása különben határozottan kedvező volt a köztársaság ügyének, s nem mutatkozott hajlandónak felhasználtatni a monarchikusok cselszö­­vényeire. A válság alkalmából különben Gilar­­­din, ki tudvalevőleg annak idején azt ál­lította, hogy, ha Napóleon az ő tanácsait követi, nem jut szomorú társára. a Thi­­ersnek azt a jó tanácsot adja, egy az „In­­dependance“-ban közlött czikkben, hogy ne avatkozzék oly sűrűen a nemzetgyűlés vitáiba. A tanács valószínűleg jó, de­­ nehezen új. Spanyolország egyik minisztervál­ságból a másikba jut. A király ismét azon alternatíva előtt áll, hogy vagy a cortest kell föloszlatnia, vagy kormányát elbo­­csájtania. Valószínű, hogy az elsőre fogja magát elhatározni, amennyiben ez egyszerűbb, mint ismét kabinetet nevezne ki, mely úgy sem bírná a kamara több­ségét. A cortes a jelenlegi kormány elnö­két, Sagastát csak kevéssel ezelőtt vá­laszta meg kamara­elnöknek, ami Spa­nyolországban nagyjelentőségű állás . Sagasta még­sem támaszkodhatott a kama­rára, hisz tudjuk, hogy az csak három nappal azelőtt bizalmatlansági szavazatot adott a kormánynak, ami okozta az újabb krízist is. A portugál trónbeszédben annak ide­jén előre jelzett alkotmán­y-reformjavasla­tok már a kamara elé kerültek. E javas­latok rövidre fogva a következők: „A paireket a király nevezi ki élethossziglan, s a meghatározott kategóriákban; az örökösö­dési pairség tehát megszüntettetik. — A kama­ra föloszlatása után három hónapra ismét össze­­hivandó, s nem oszlatható el előbb, mint csak há­rom havi ülésezés után. — A kegyelmezési jog megszoríttatik. — A miniszerek felelősek a kor­mányzói hatalom tetteiért. A képviselők elleni perek az ülésszak végével azonnal megkezdőd­­­hetnek. — Minden tisztviselő ellen, a kormány előre kikért beleegyezése nélkül, lehet pert kez­deni. — A sajtószabadságnak minden megszo­rítása (kauezió) eltörültetik. — A halálbüntetés megszüntettetik. — Az adó- és ujonczjutalék kérdéseiben a választott kamara véleménye irányadó. — Az egyesülési és gyülésezési sza­badság semmi preventív megszorításnak nincs alávetve , az utczákon mégis a rendőri törvények uralma megmarad. — Választási jogot kap min­den családatya, s minden polgár, ki írni és olvas­ni tud.“ E javaslatok ellen különösen azon ok­ból van még a liberális sajtó részéről is nagy ellenzés, mert a kezdeményezési jog eddig Portugálliában kizárólag a kor­tesé volt, nem akarják tehát engedni,hogy ily fontos alkotmánykérdések kezdemé­nyezése kormányi részről eredjen. A svéd trónbeszéd, melyet a király or­­szággyűlése megnyitásakor tartott, előt­tünk fekszik, és egész terjedelmében a következőleg hangzik: Uraim ! Az alkotmány értelmében újból össze­ültek önök, hogy határozzanak a közügyek fö­lött. A legfontosabb kérdés tárgyában, a­mely fölött az utolsó ülésszak alatt kellett volna h­atá­­rozniok — a nemzeti védelem kérdésében — oly mérvű véleményeltérés mutatkozott, hogy nem csak a kérdés végleges megoldása mutatko­zott mind e mai napig lehetetlennek, de egy­szersmind érezhetővé vált minden vita elnapo­lásának szüksége, hogy eredmény érezhessék el. Én tehát ez ülésszak alatt nem fogok önök elé tervet terjeszteni a hadsereg újjászervezésére nézve. Csak arra fogok szorítkozni, hogy Önök­től az erődítések folytatására kérjek eszközöket, s a védelem kifejtésére a körülményeknek job­ban megfelelő segédszereket. Az ország gazdasági helyzete, mely hála az utolsó év jó eredményeinek, s a haladásnak, me­lyet az ipar minden ágában tett, — kedvező, — igen jó befolyással volt az állam pénzügyeire nézve. Tehát, hogy a budget kiadásainak elég legyen téve, nem lesz többé szükséges felhasz­nálni az utolsó rendes ülésszak alatt megszava­zott külön­adót, sőt lehető lesz némely más köz­terhek lejebb szállítása is. Javaslatok fognak tehát önök elé terjesztetni, melyek egyes adók megszüntetését, másoknak pedig lejebb szállítá­sát fogják indítványozni, oly adókét, melyek kü­­lönbség nélkül sajtolnak minden adózót, külö­nösen terhesek pedig a lakosság kevésbbé tehe­tős osztályaira. Az önök munkálkodásaira a mindenható áldá­sát kérve, megnyitottnak jelentem ki ez ülés­szakot. — A baloldali kör ma reggeli (jan. 16.) értekezletén a polgári hatóságok által az 1867—8­9-ben közbiztonsági czélokra igénybe vett katonai karhatalmak után fölmerült költsé­gek fedezéséről szóló törvényjavaslatot tárgyalta és fogadta el. A szegedi kormánybiztosság vég­leges költségvetését nyílt kérdésnek kívánja te­kintetni. A homeopathiai tanszéknek Szathmá­­ry javaslata szerint fölállítását pártolja. Ezután a fővárosok egyesítéséről szóló törvényjavaslat előleges megvitatására kiküldött bizottság tette meg okadatolt jelentését. A „HON“ TAHOZÁSA. „Magyar regevilág.“ (Irta: P. Szathmáry Károly. Pest 1872. Aigner Lajos kiadása.) (Sz. T.) Hogy elméleti ismeretek dolgában va­lami magas színvonalon állanánk, még jóaka­róink sem állítják. Nyugalmat szerető természe­tünkben rejlik, hogy minden elmélyedéstől gon­dosan óvakodunk s másokra bízzuk a komolyabb búvárkodást. A bölcseleti ismereteknek sohasem volt nagy kelete nálunk, sőt maga az aesthetika is, mely oly sok pontban érintkezik a minden­napi élettel, ez ideig csak egyesek kedvencz ta­nulmány tárgyát képezi. A nagy közönség minél kevesebbet bíbelődik a széptani olvasmányokkal s részben ez az ok, mely miatt a más országok­ban nagy keletnek örvendő essay-k és tanulmá­nyok nálunk máig sem tudtak meghonosulni. És ezen,ha tekintetbe vesszük mivelődési viszonyain­kat,nem lehet csodálkozni.Széptani ismeretek dol­gában iskoláinknak vajmi keveset köszönhetünk. Az ifjúságnak van ugyan alkalma megismer­kedni az ó­kor remekíróival, de a latin és görög nyelvek tanítása nálunk —dicséret a kivételnek! — még mindig magának a nyelvnek kedvéért történik, s csak nagyon kevés tanárnak jut eszébe, hogy hallgatóit egy-egy írónál a felölelt művek szépségeire is figyelmeztesse. így az ifjú­ság, ha csak az önképzési vágy benne önkényt föl nem ébred, többnyire széptani ismeretek nél­kül lépi át az iskola küszöbét, s később olvas­mányainak megválasztásában vagy a véletlenre vagy mások ízlésének követésére van utalva. Ez magyarázza ki nálunk a divatos művek keretét s a magvasabb termékek gyakori háttérbe szorí­tását. Irodalmunk e baján segíteni magának az iro­dalomnak áll hivatásában sőt kötelességében. A szép tanainak s a művészetek különböző fajai­nak nem felületes, de mindamellett könnyed és vonzó ismertetése az egyedüli eszköz, mely a ko­molyabb ismereteket megkedvelteti, s a jelesebb termékek elterjedésének utat tör. Ez okból min­den, ily irányban nyilvánuló törekvést kétsze­res örömmel kell fogadnunk. A széptani ismereteknek ily terjesztését tűzte ki f­öladatául P. Szathmáry Károly is, ki egy kö­­zelebb megjelent csinos kiállítású füzetében a magyar regevilágot ismerteti. A tárgy igen vonzó, s nem csupán irodalmi, de mivelő­­déstörténelmi szempontból is mélyebb fejtegeté­sekre adhat alkalmat. P. Szathmáry Károlyt fő­leg irodalmi czélok vezérlik, s csak itt ott tesz a mythologia vagy mivelődéstörténet körébe vágó észrevételeket, de regeiroda­lmunk termékeit ta­nulmányokon nyugvó gonddal csoportosítja s mindenütt széptani és kizi­kai szempontokból igyekszik megvilágítani. Először is a rege helyét jelöli ki a különböző költészeti fajok között. A rege, szerinte, a mythosz és monda mosto­hább másod­szülöttje, mivel a mythosztól keve­sebbet örököl mint az éposz, habár a csodálatost szintén nem nélkülözheti. E regényes hajlandó­sága különbözteti meg a mondától, mely eredeti alakjában nem akar több lenni, valamely való­ban megtörtént esemény hű és többnyire gyer­meteg előadásánál. A rege mindig hajlammal bír a csodálatos, megfejthetlen iránt; megfejtését inkább a képze­lődés naiv működésében, mint az ész logikájában keresi, s az éposztól már a mythosz kisebb mér­téke és szerényebb igényei is megkülönböztetik. Forrásai szintén elütök az époszétól, miután szö­vegét nem csak a valóban megtörténtekből, ha­nem a természetnek még megfej­tetlen tünemé­nyeiből is szokta meríteni. E rövid tájékoztató meghatározás után el­mondja szerző, hogy a magyar nemzet hitreges korszakát ősi hazájából kijötte idején már túl­élte volt. Új hazájában alig élt egy századig ősi vallásának mivelésében s a keresztyén vallás felette már is teljes diadalra emelkedett. Kállay, Jernei és Ipolyi szorgos kutatásainak ez okból nem sikerült a magyar bitregetant kerek egészé­ben feltüntetni. De maradtak fenn töredékek ős mondáinkban és regéinkben, melyek, miután ős­atyáink felfogásmódját is gyakran visszatük­­röztetik, rendkívüli fontosságúak. Ősregéink, melyeknek szövegét a régi latin krónikások, de különösen Béla király névtelen jegyzője és Jernandes őrizték meg, nagyobbára föl vannak dolgozva. Művészi alakot egy részök (a csoda­szarvas regéje, az isten kardja) Arany János „Buda haláláéban nyert. Etele, a hunnok hatalmas királya körül, nagy mennyiségű rege csoportosul. Ezek egy része a németek nagyszerű hőskölteményében, a „Nie­­belung-Lied­“ben van földolgozva, míg a kivá­lóan magyar csoporttal a „Buda haláláéban ta­lálkozunk. A magyar hagyomány, a külföld kró­nikásaihoz hasonlólag, a nagy királynak külön­böző nejeitől származott három fiáról emlékezik ugyan, de regéit, regei hajlamok szerint, a leg­­kisebbhez: Csabához köti. E regéket Jó­kai ragyogó fantáziája tette a magyar közönség kedvencz olvasmányaivá. A tündérnő fia, Az atya nyilai, A Zomotor, A csillag­lövés, Csaba í­e, A fehér sas, A Sztambulig lőtt nyíl, A hadak útja, alkotják a Csaba- féle regekört Jókai földol­gozásában. E rövid regékben Jókai elbeszélő tehetsége tetőpontján nyilatkozik. Az anyag itt beláthatlan tért engedett a képzeletnek s a költő fantáziája nagy részben betölté azt. Az Attila- és Csaba-féle regék után P. Szathmáry az idegen eredetű termékek közül csak Argyrus királyfi és tündér Ilona regéjét ismerteti Dózsa Dániel átdolgozásában, érdeke­sen és nyomatékosan c­áfolva egy pár tudósunk azon állítását,­­mintha e rege csak allegória len­ne, mely Dáciának Róma által való meghódítá­sát tüntetné elé. Ő Ipolyi nézetét osztja, ki azt állítja, hogy az Argyrusféle rege eretetve és tu­­dákos szerzők által egyesíttetett a mi, valószí­nűleg, önállólag létezett „Tündér Hanánkkal“, mely név az eredetiben nem is fordul elő. Az ős­regék záradékául még három regét mu­tat be Szathmáry a „Csörsz árká“-t, „Mahizeth“­­et és „Thonuzóbá“-t, a két utósát Jókai, az elsőt Tompa földolgozása után. Vörösmarty regéi, melyek „Zalán futásáénak egyes epizódjait képezik, több költői becseset bírnak mint történeti alappal; különösen szép a „délszaki tündér“ regéje, melyben a költő kép­zelődése féktelen, de bűvös játékát Űzi. E regék elemző bemutatása után szerző egy igen érdekes fejezetben a magyar regék sajátsá­gait ismerteti. A magyar rege hőse közelebb áll az epikus hőshöz, mint a nyugati népekéi. Bűverőre, taliz­mánra egyedül sohasem támaszkodik, legfőbb biztosítékát mindig saját férfiassága, esze és ereje képezi. Mindig mint hős és lovag jelenik meg, s jóval tevékenyebb a más ajkú regék hő­seinél. E sajátság kifolyásául tekinthető az is, hogy a költői igazságszolgáltatás többnyire hi­bátlan és a hős jelleméhez szabott. Állatok a mi regéinkben is szerepelnek, de tevékenységük itt felsőbb és jelentékenyebb körben mozog s egész a lélekvándorlásig látszik fölemel­kedni. A fehér szarvas a nemzet hagyományos vágyát képviseli, a turul madár pedig épen mint Réka királyné szelleme szerepel. Az ellentétek alkalmazása szintén egyik jel­lemző vonása regéinknek. Csak óriások és tör­pék szerepelnek, s az utóbbiak már önmagukban is ellentétet képeznek, a­mennyiben a törpének rendesen óriási ereje, nagy esze, hét rőtös sza­kálla stb. van.Az erő kifejezése csaknem mindig számokban történik, s a hasonlítási fokozat ren­desen a hármas számot adja ki, de átmegy néha a négyes számba is, mi ismét a magyar nyelv egyik kiváló sajátságának a „legisregnek“ felel meg. A keresztény regék legnagyobb részét a legen­dák alkotják. Apostoli királyaink közül egész regekör alakult, de a legtöbb mégis Sz. László­ról szól, ki valóságos központja a keresztény le­gendás befolyás alatt álló magyar regevilágnak. E legendákat legnagyobb részben Garay János dolgozta föl, de bírunk egyet a „Holtak har­­czá“-t Arany Jánostól is. A keresztény regéktől és legendáktól a ter­mészetrajzi regékig, mondhatni, észrevehetlen az átmenet. Ez utóbbiak a természet tünemé­nyeit regés színben tüntetik elő, s alapjukat nem ritkán a babona képezi. Nálunk ezek igen gya­koriak, s csak a kövületek regéi egész kis rege­irodalmat képeznek. De földolgozta a rege a ter­mészet többi megkapó vagy csodás tüneményeit is, így maga Tompa gyönyörű füzért kötött vi­rágregéiből. Szathmáry e csoporttal befejezi regéink is­mertetését, végül néhány szóban a rege irályáról s írgegyű­jteményeinkről emlékezve meg. E rövid megjegyzések, melyek többnyire hosszabb megfigyelés rövidre vont eredményei, bizonyít­ják, hogy tárgyán tanulmánynyal és szeretettel dolgozott. Mélyebb fejtegetésekbe ritkán bocsát­kozik ugyan, de a­ki irodalmi viszonyainkat kö­zelebbről ismeri, ezt nem is kívánhatja. A szi­gorúan tudományos fejtegetéseknek, mint e czikk elején érintettem, nálunk még igen kis közönsé­gük van, s különösen a bölcseleti és széptani is­mereteket csak óvatosan lehet az olvasók legna­gyobb részéhez becsempészni- A tudományos­ság kissé nagyob adagja könnyen megronthatná a magyar gyáraért. Ez okból igen helyesen tette P. Szathmáry, hogy tanulmányába regéink köl­tői földolgozásából gyakori idézeteket szőtt.Ezek párosulva a tárgy érdekességével, könyvét oly olvasmánynyá teszik, melyet még a nők is élve­zettel lapozhatnak. * iii 'i iin ii iimimíiwi iiíiiii|itiríTiiTinniTii '"iTTii)T<vri>'i i JMmramnaBam A nagy vasúti üzlet és a pest-zimo­nyi vasút. II. Most lássuk, hogy a felszínre hozott ujabbi vasúti alku műveletek hova ferdítik az eredeti tervet, s mint torzítják el a helyes alakot. — Nem bocsátkozunk az egész úgynevezett nagy vasúti ügylet minősítésébe, maradunk ez egye­düli pálya képleténél. Egy hang hallatszik a titkokat leplező függö­nyök mögül! — Mit akartok, miért zúgolódtok ? hiszen a szerb vasutakkali csatlakozásra egy helyett két irányba, két vonallal szándékunk a haza érdekeinek szolgálni!! Épen az a baj, hogy két vonal, s azzal két költség, és mégis egyik sem az igazi czélhoz ve­zető, sőt mind a kettő a valódi föladatot bénitja.­­ Az egyik a nagy-kikinda-pancsova-belgrádi, a másik a zimony-buda-bécsi. A kikindai vonal az osztr. Állampályába köt­ve Pestig 32/0 mértföldes lenne hosszabb mint a Pest-Zimonyi. Első tekintetre ez ha csekélységnek látszik is, de egy nagy forgalmi vasútnál, minőnek ezt kell hogy számítsuk,­­ alig gondolható nagy kü­­lönbséget hoz ki. Magát az idő­veszteséget te­kintve, az egész üzletnél egy év alatt ki teszen 15 napot, mely annyi, mintha az összes forgalom 15 napot szünetelne, a­mi pedig nagy szó, s egy állam vasútépítési rendszerben, ha van mód ezt kikerülni és nem tenni otromba ostobaság. Más­felől a szállítmány­ok nélkü­li több költsége ki teszen egy év alatt 3% mértföldnél mintegy, 630.000 forintot. Mértékül felvesszük az osztr. ál­lam pálya 1869, 1870 évi üzletének átlagát. E pályán a mondott két évben a bruttó jövedelem volt 360.000 mértföldenkint. Vagyis egy évre 180.000 fit, mely X 3 2A­­630000 ft. És igy a kikindai vonalon ugyanazon szállítás egy év alatt ennyivel fogna drágább lenni, a mi az ipar­forgalom rovására esvén, a­helyett hogy azt élénkítené, megbénítja meglazítja világos ká­rára az államgazdálatnak. Az, hogy a pályatársulat ugyan­annyival töb­bet vesz be, s látszólag egyik zseb nyeresége a másik veszteségét kiegyenlíti, nem mentség, sőt nagy csalódás, mert a szükségtelenül meghossza­­bított szállítás költsége, ideje és ereje teljesen el­veszett tárgyak, és az ezek által lazult forga­lomban hárul a kár az államra, még a társulat több haszna az országból kifolyik, mert tudva levő dolog hogy a vasúti részvényekből igen cse­kély rész,alig 3°/6 van hazai kezek között. Azonban ha kedve van az Osztr. Állampálya társulatnak, mint egészen feleleges vonalat, ka­mat biztosíték és subventió nélkül kiépíteni, ám tessék, de ez a Pest-Zimonyinak ne prejudi­­cáljon. Különben talán még így is több kárt mint hasznot okozna a közlekedésnek. Így is sokszor felhalmozódnak a szállítmányok azon a pályán, s a fehbér felemeléssel, a záridő megrövidítéssel mérsékeltetik a vasúton szállítás, hátha még egy utóbbi ágazatnak, és­pedig egy nemzetközi pá­lyának szállítmányait karolandja magához, mi torlaszok fognak képződni a rögtön tova nem szállítható tárgyakból ? A másik pályát illetőleg, a Zimony-Buda-Bécsi elnevezés, ha nem bírnék a szitán keresztül a valót felismerni, valóban előttünk egy érthetet­len kifejezés volna, mert hogy a Zimony-bécsi összeköttetés Budának kerül, és úgy megfoghat­­lan, mint az, hogy ha Budával, vagyis ez oldalról fővárosunkkali összeköttetés a fő czél, miért folytattatik az Bécsig? Feltéve, hogy ez egyetlen út volna Zimonyt a fővárossal kapcsolatba hozni, akkor is az or­szágnak jól felfogott érdekei nem azt követel­nék, hogy e vonal tovább Bécsnek vezettessék, hova Pest-Budáról már úgyis két irányban birunk

Next