A Hon, 1872. április (10. évfolyam, 76-100. szám)

1872-04-20 / 92. szám

A vesztegetések ellen. Csak akarni kell, és nincs szükség a vesztegetések elleni törvényre ; ez akarat nélkül, hasztalan minden törvény. A nemzet erkölcsi erejének kell föl­emelkednie ; fölülemelkedni minden más érdeken; mert a veszély, mely hazánkat a romlottság ezen ösvényén fenyegeti, na­gyobb, mint a minő érhetné bármely po­litikai fordulat által. Ma — valami csekély,számba sem vehető töredéken kívül, nincsen Magyarországon s reméljük, sohasem is lesz hazafiatlan párt. Csak a liberalismusnak kisebb-na­­gyobb foka, a nemzet vágyainak alsóbb vagy magasabb mértéke, mely a létező pártokat elválasztja egymástól. És hasz­talan erőködnek a jobboldal napi politi­kusai bebizonyítani a hazai ellenzék kormányképtelenségét, mert ez erőködés által csak önmagukról adnak szegénységi bizonyítványt. Igen, szegénységi bizo­nyítványt, mert ha a 67-es kiegyezés ál­tal oly parlamenti viszonyokat idéztek elő, melyek az elvek szerinti kormány­változást lehetlenné teszik, akkor előre bevágták útját a Parlamentarismus első létfeltételének Magyarországon, és épen erre gyűjtöttek volna gyuanyagot, mi­től leginkább borsózik hátuk — a for­radalomra. Szerencsére azonban a dolog nem így áll. A korona meghallgatta népei kíván­ságát forradalom nélkül is, s a kremsk­i alkotmány és a 67-es között — botor lenne­ki azt el nem ismerné — jóval na­gyobb távolság létezik, mint a mai fél­reál és a personális unió között, melyre a magyar ellenzék tör; talán nem is kell mondanunk, hogy Bach és Andrássy kö­zött a távolság még nagyobb volt. Az eszmék haladásának útját a dogmák meg nem akasztják; az ily akadályokon pedig — ne tessék félni — nem a sze­kér, a haladási eszmék nehéz vonata dől fel, hanem ezek súlya alatt maguk a dog­mák morzsolódnak szét. És ez eszmék elől ma már az uralkodók sem zárkózhat­nak el; s ha­bár sikerül ideig-óráig egy pár ügyes embernek spanyol­ falat ké­pezni a tömeges óhajok és a trónok kö­zött, a hang rendesen előbb-utóbb áttör azon is. Lehet, sőt a múltat tekintve, meg kel­lene engednünk, hogy a jelen kormány­nak, vagy a 67-es helyzetnek még ma is többsége van Magyarországon ; ha nincs, oka az lehet,hogy —mint egyik közelebbi czikkünkben kimutattuk — maga a jelen kormány ezen állásponttól is hátra­felé haladt és saját híveinek remé­nyeit sem igazolta. De hát 69. óta annyira növelte hatal­mát külterjileg , oly tömeg szemhunyorí­­tásától függő hivatalnokkal áraszta el az országot, hogy ezek befolyása nyomán többségét csakis azon esetben féltheti, ha politikáját a nemzet tetemes többsége va­lóban elvetette. Ez előtt pedig aztán hazafias köte­lessége meghajolni. Az erőszak és megvesztegetés, a hivata­los közegek terrorizálására semmi esetre sem lehet utalva. E gyógyszer roszabb a betegségnél,mert halál az, legalább biztos itt a nemzet po­litikai erkölcsiségének koporsójához. Be­szennyezi a kezet, mely alkalmazza s meg­öli annak férfiúi önérzetét, kire hatással lehet. Kiveszi az anyagi erőt hazafias ke­zekből s lélekkufárokéba adja ; összetöri azon társadalmi rend létföltételeit, me­lyet más után mentegetni akar. Örömmel halljuk, hogy egy megyében, melyben e halálos métely leginkább el van harapózva, a két ellenpárt lépéseket tesz e gyalázatos és meggyalázó eszkö­zök mellőzésére. A választó­kerüle­tek ismert politikai nézete sze­rint egyezkedésre fognak lép­ni a választandók iránt. Nem lehetne-e ugyanazt tenni az egész hazában? Nem lehetne-e ott is, hol a vá­lasztók többsége nem oly bizonyos, egy bizottságot küldeni ki, melynek egyénei akként választanának , hogy mindenik párt a másiknak legmegbízhatóbb egyéneit jelölné ki s ezek a választók többségét ke­rületenként kipuhatolnák ? Nem lehetne-e még ma annyi erkölcsi erőre számítani, hogy minden törvényha­tóságban megkaphatnék az „öt igaz em­bert“ mint Sodorna és Gomorhában, kik köreikben írásba adnák becsületszavukat, hogy az erkölcsi és physikai nyomásnak semmi eszközét sem gyakorolják s a vesz­tegetésnek határozott ellenei? Nem lehetne e magában a törvényho­zásban legalább annyi erkölcsi erőt ki­fejteni, hogy a politikai jellemét veszte­getéssel beszennyezőt, mint fekélyest, tár­sas köreiből kivesse? Hiszen a 30 —40-es években kisebb okokért is történt ilyesmi. Ha nem, — akkor feküdjünk le jó elő­re, mert a politikai szabadság nem ne­künk való. ! Ha igen, — akkor lépjünk nyíltan,­­ fölemelt fővel a választói küzdhomokra s küzdjünk nyílt elveink mellett a meggyő­ződés szabad és becsületes fegyvereivel. Ne tegyen és ne mondjon senki választói előtt olyasmit, mit bárki előtt tenni és mondani magát feszélyezné. .. Ez az első létföltétele a valódi parla­­mentarismusnak: a meg nem veszte­getett közvéleményből alakult többség; mutassa meg a kormánypárt és ellenzék, hogy csakis ezt akarja. P. Szathmáry Károly. Reform-párt és baloldal.­­ Mint a három anabaptista a Prophétában, úgy jelenik meg újra, meg újra a reform-párt eszméje nyilvános életünk tarka színfalai mö­gül. Megpendítették hírlapokban és röpiratok­­ban. Hangoztatták azt országgyűlési képviselők és országgyűlésen kívül álló honpolgárok. Várta az ország egy része, hogy egy volt minister ezen pártot megteremtse. Akadt védője a szélső ba­lon, balközépen és a jobbpárton. Az alapeszme volt: liberális deák­ pártot ala­kítani. úgy lett volna alakítandó, hogy a jobb­párt liberális része felmondva a barátságot, inl­­conzervativ és reactionarius elemeinek, a bal­párt pedig egyelőre feláldozva a közjogi oppo­­sitiót , egy hatalmas közép­párttá egyesültek volna. De a dolog semmiképen sem akart létrejönni. Mi azt mondtuk, hisz mi vagyunk a reformerek, a mi közjogi oppositiónk nem gátol benneteket a belkérdésekben velünk szavazni. A jobb párt azt mondta, csak a közjogi oppositió megszűnése után lehet igazán és valóban a belmunka és az üdvös reformok mezejére lépni. És ily módon mindannyiszor meg lett a szegény reform­párt­nak énekelve a „circum dederunt“, még mielőtt megszülem lett volna. Ha közelebbről nézünk ennek a reformpárt­nak szemébe, látjuk, hogy alapeszméje tulajdon­képen ugyanaz, mely a deákpárt alkotóját ve­zérletté, t. i. elfogadni állami önállóságunkra nézve azt, a­mit a körülmények engednek, hogy azután a nyert téren a mennyire lehet, javíthas­suk hazánk hiányait, munkálkodhassunk a ha­za érdekében. Legalább egyedül ezen czél bírta a deákpárt hazafias és felvilágosodott részét ar­ra, hogy az előbb tervezett personalunió keresz­tülviteléről lemondjanak. A­mint tudjuk, a párt, bár nagy többségben volt, alkotói és liberális ré­sze szándékának meg nem felelt. Ezt a deákis­ták maguk vallják be, midőn a reformok keresz­tülvitelére a baloldalt segítségre­ hívni kénytele­nek és saját soraikból legtöbbször hangoztatják az uj pártalakulás szükségességét. Ily módon hasonlít a reformpárt a bujdosó lélekhez, mely eddig nem tudott alakot és tes­tet találni. Ámde tagadhatlan, hogy azon jelsza­vak, melyek a reformpártnak mintegy ágens movens­eit képezik , mint: haladás, mivelődés, humanismus, a jelenkornak leghatalmasb jelsza­­vai.Mind a három párt dicsekszik azok birtokával, mind a három párt ezen jelszavakat tűzte ki zászlajára és ezzel fog a küszöbön álló válasz­tásoknál korteskedni. Az ily eszmékkel sem b­ablonszerűen, sem gavallérosan elbánni nem szabad, hanem különösen most a választások közeledtével, midőn a párttusa élénkebb és he­vesebb lesz, mint valaha, kötelessége minden gondolkodó hazafinak , azokkal tüzetesen fog­lalkozni. Mit akarnak, mit mondanak az ujabbkori reformerek ? Fő c­élunk legyen a haladás, mivelődés és nemzeti gazdagodás, s hogy ezt hamarabb és biztosabban elérhessük, ne forgácsoljuk, ne osszuk el erőnket, hagyjunk fel a közjogi vitával és elégedjünk meg azzal, amit épen a sorstól kap­tunk. Tagadhatlan, hogy miveltség, haladás és anyagi jólét képezik a nemzeti élet legszebb virágait. De a politika nem moral prédi­­káczió. Nem elég csupán azt mondani, mívelőd­­jünk, haladjunk és gazdagodjunk, hanem azt kell kimutatni, mily utakon és módon, mily esz­közök által érhetjük azt el. A praxis és a tudomány egy nép boldogsá­gának különösen a következő három nélkülöz­­hetlen főtényezőjét ismerteti velünk: önálló­ságot, a műveltség bizonyos fokát és egészséges nemzeti jellemét. Tagadhatlan,hogy a virulás e főtényezői szo­ros összefüggésben vannak. Hány nép él távol földrészeken teljes függetlenségben, de oly mély szellemi és miveltségi fokon, oly barbár állapotban, hogy velük a független sza­badság minden varázs hatalma daczára, alig cserélnénk. Másrészt egy nép önállóságát magas cultur fejlettséggel párosíthatja; de ha nemzeti jellemé­nek nagy hibái vannak, vagy ha nemzeti jel­leme elkorcsosul, komolyabb események bekövet­keztével összeomlik. Példa erre Görögország és Róma hanyatlásuk korában és legújabb időben Francziaország. A­mennyiben tehát a reformerek ezen össze­függésre utalnának, igazuk lenne. De ők tovább mennek. Azt mondják, mai nap a műveltség a fő, nem a kard, csak a műveltség nyújt módot a virulás többi factorait is megszerezni. Azután az önművelődés olyas­valami, a­mihez még fé­lig kötött kezekkel is, leginkább hozzáláthatunk. Azért hagyjatok fel a nagyobb önállóság után való törekvéssel, mely veszélyes és koczkáztató; hanem forduljatok a veszélytelen békés művelő­dés munkájához. Bármennyire csábító legyen is a művelődést egyedüli főtényezőül tüntetni elő, ezen okosko­dás hibás. Hibás, mert ignorálja a virulás egyéb két főtényezőjét, az önállóságot és a jellemet; ignorálja a három közt létező szoros összefüg­gést, ignorálja tovább azon kérdést, mily arány­ban vannak egymáshoz, melyik közöttük a fő, melyik az előbbre való ? Mert ha alaposan ku­tatjuk egym­áskozi viszonyukat, azt tapasztaljuk, hogy bár szoros összefüggésük szükséges egy nép boldog fejlődéséhez, mégis az önállóság alapja és előmozdítója a többinek. Azután kö­vetkezik a jellem és a műveltség. Azaz, hogy még élesebben fejezzem ki magamat, az önál­lóság megteremtheti a jellemet és e kettő a mű­veltséget. De jellem és műveltség, ha az önálló­s­ságot kivívni nem tudják, nemzetet virulóvá még soha sem tettek, s még kevésbé teremtett a műveltség magányosan jellemet vagy önálló­ságot. A belien nép még meghódittatása után is az összes világ tanára és műveltség forrása maradt, jellemét és önállóságát vesztvén, az összes világ hatalmasainak bérencz intrikusokat és méreg­­keverőket szolgáltatott. És még most is, ha Új­­görögországról van szó, vagyonbizonytalanság, hamis váltó és kártya jön okvetlen eszünkbe. Hogy mivé lett a hatalmas, művelt és gazdag Róma elfajulása és későbbi leigáztatása után, a történelem csaknem a legújabb időkig szomo­rúan igazolta. Phönikia ipara és magas művelt­sége, Charthago kereskedése és gazdagságának daczára meghódittatásuk után nyomtalanul el­tűntek, még nyelvüket sem ismerjük. Mint ellenkező példára szoktak hivatkozni Belgiumra, és újabb időben (a „magyar szótár“ daczára) érdekkel kezdünk tekinteni nyelvroko­nainkra, a finnekre. Pedig mind a két példa mellettünk bizonyít. Tudjuk, hogy a finnek, nem csak a svédek, de még az orosz uralom alatt is meg tudták óvni alkotmányukat. Hazájuk inkább strategikus fontosságú volt és nem rejtett magában kincse­ket, melyek a beavatkozásra különös kedvet sze­reztek volna. És mégis mind annak daczára, hogy a finnek a magyar tetterőt az éjszaki né­pek kitartásával párositják, a svéd uralom nem csak elélte a fényes ős finn culturát, de még mai napig is a művei­nk nyelve és a hivatalos nyelv a svéd. A­mi pedig a belgákat illeti, ezek 1830. óta, tehát épen azon idő óta, a­mikor nálunk a nem­zeti szellem újra ébredezett, önállóak. Az előtt pedig a spanyol, franczia és osztrák uralkodók székhelyeiktől távol, helytartók alatt, kevés és rövid kivétellel, teljes personal unió féle önálló­ságnak örvendettek. Mind­ezek daczára a belga politikai nemzetet képező két törzs, a vallon és flamand, mind inkább elfelejti anyanyelvét, és a francziát beszéli. Ezenkívül a belga pártok cso­­portulásáról, melyet némileg a függés idejéből örököltek, lesz alkalmunk szólani. Egy szóval, a történelem nem ismer népet, mely pénze, vére és nemzeti egyéb főérdekei fe­lett való szabad rendelkezést megőrizni nem tudván, boldog, dicső, viruló lett, vagy csak ter­mészetszerű egészséges fejlődésnek örvendeni tudott volna. A tapasztalás bizonyítja czáfolhat­­lanul, hogy az önállóság egy népre nézve az, mi a fának a szabad föld, lég és világosság. Simonyi Iván: Hazánk és a nemzetiségek. *) I. Und es wallet und siedet und brauset und zischt, Wie wenn Wasser mit Feuer sich mengt, Bis zum Himmel spritzet der dampfende Gischt, Und Fluth auf Fluth sich ohn' Ende drengt, Und will sich nimmer erschöpfen u­d leeren, Als wollte das Meer noch ein Meer gebären, Schiller ezen pár sorában a mostani­ helyzetet tö­kéletesen kifejezve és híven ecsetelve látom.Úgy tetszik, mintha az eddigi óvilág — hogy a költő szavaival éljek — egy új világot szülni akarna. A kötelék, mely az eddigi politikai világot, illetőleg államszerkezetet vagyis status quot fen­­tartotta, részint meglazult, részint elkopott vagy pedig egészen elszakadt, és mint egy szigetet, mely szemeink előtt elmerül, látjuk az óvilágot szövetségeivel, traditióival, irányadó eszméivel, tehetetlen diplomatájával, egyház és katonai szervezetével az idők árjában lassanként el­tűnni. Mindenkiben kihalt a hit, hogy a létezőt úgy­mint létezik továbbá avagy sokáig fentartani lehetséges, miért is kevesen vannak, kik ennek megkísérlésére vállalkozási kedvet mutatnának. E mostani korszak is hasonló az emberiség életében előforduló azon nevezetes, epochalis korszakokhoz, midőn mozgalmak keletkeznek, melyek eredetét tisztán, tökéletesen ki nem pu­hatolhatjuk, mozgalmak, melyek magukkal ra­gadnak embereket, nemzeteket, melyeknek hatalma által mindenki akaratlanul tovább sodortatik, — mozgalmak, melyek váratlanul keletkeznek mint a szelek a nélkül, hogy tud­nék, hogy honnan jönek és hová, merre és med­dig tartanak. Ezeket sem mondva csinálni, sem mestersége­sen előidézni vagy erőszakosan visszatartani, elnyomni vagy fejlődésükben megakadályozni nem lehet, és ezek keletkezésekor ha találkoz­nak is olyanok, kik azt hiszik, hogy miután sza­vuk gyújt és a sokaságban lelkesedést ébreszt, ők az események indítói és vezetői,csalatkoznak. Ne higgje tehát senki, egyes vagy nép magá­ról, hogy az eseményeknek irányt adhat, ezek folyamának medrét megáshatja vagy pedig azok fejlődését megakadályozhatja. A­minek jőni kell, jőni fog, mi túlérett, ma­gától lehull, valamint mind­az, mi életképes és minek ideje megérkezett, fejlődik, halad és tért foglal. Ilyen mozgalmak előestéjén állani látszunk. Megyünk, vagyis menetünk, haladunk vagyis sodortatunk ismeretlen partok felé, ma még egy remén­nyel gazdagabbak vagyunk, később pe­dig meglehet egy ujabbi csalódás szomorú, fájó tapasztalatainak hosszú lánczolatát egy szemmel szaporítandja. De azért tenni, működni és el nem csüggedni a férfiak, a népek hivatása és kötelessége. A munka befejezve nem lehet, míg a haladás, a tevékenység pályája nyitva áll azok előtt, kik ezen haladni kívánnak. A mostani általános európai béke, melyet él­vezünk, nem lehet tespedés,­­ a nyugalom, melynek karjaiban ringattatjuk magunkat, nem lehet a dermedtség, a tétlenség, a halál, hanem csak­is az élet nyugalma, mely ez alatt új erőt merít új munkára, új küzdelemre. A szélcsend el ne altasson, mert ez csak­is a zivatar előhírnöke szokott lenni,­­ készülni, körültekinteni, a körülményeket mérlegelni, szükséges mindazoknak, kik az életben az ese­mények által meglepetni nem akarnak. A jó nemes szándék nem elegendő, folyto­nos munkálkodás,haladás szükséges ennek érvé­nyesítésére, tettek nélkül holt nemcsak a hit, ha­nem az akarat is. *) Jelem közfigyelemreméltó czikksorozat már ré­gebben beküldetett hozzánk , de közlésével kényte­lenek voltunk várni, míg az országgyűlési viták be­fejeztettek. Szerk. falatokkal, tényekkel — mennyire csekély erőm­től kitelik — igazolni; — mert mig az egyes tanokból vont következtetések csalékonyok — addig a tények logicája — kérlelhetetlen. Missics János: Hány nemes vállalkozás, hány szent törekvés meghiúsult, mert a kifejtett tevékenység, az élet­erőnek e legbiztosabb fokmérője, elvesztvén ru­ganyosságát, nem állott arányban az akarat nagyságával. A mai világban azoknak, kik fennállani és létezni akarnak, nem elegendő követni mi egy­kor mondatott, hogy : „in magnis et voluisse sat est.“ Mindazon népek tehát, melyek habár valami nagyot létesíteni, maradandót alkotni akarnak is, de melyekről ezen legjobb akarattal kellő eré­lyesség nem párosul, az események rohama ál­tal vagy elsepertetnek, vagy a mindennapi élet gátjait keresztül tört világmozgalmak árja ál­tal volt legjobb szándékuk mellett is eltemet­­tetnek. Hogy ezt kikerülhessük, kettőztetett tevékeny­ségre, különös éberségre és fokozott erőkifejtés­re, egyetértésre, kitartásra van szükségünk, annyival is inkább, miután az utolsó idők tanú­sága szerint nincs mozgalom Európában, mely­nek hullámjai saját partjainkat is ne csapdosnák, sőt ha Janus templomának ajtai még egyszer megnyílnának, ki tudja — miután a világese­mények rohamosan szokták felváltani nem csak egymást, hanem színhelyeiket is, melyeken le­folynak, — hogy jövőben nem fogunk, habár akaratlanul is, azok örvényébe belesodortatni ? Jó szerencsében tehát elbizakodni, balsorsban elcsüggedni a nemzeteknek úgy mint kormá­nyoknak, nemcsak nem tanácsos sőt veszélyes. Mert jöhetnek még mindig idők, midőn azok­nak, kiket kedvező körülmények között maguk­tól eltaszítanak és barátságukkal nem gondol­nak, támogatására, szövetségére szorulhatnak és ha a veszedelem idejében ezeknek aranyhegyek is igértetnének, a múltak tanúságán okulva ha­sonló ígéretek hitelre nem találnának. Így más részről lehet még elegendő erő egy nemzetben megvédeni jogait, szabadságát, vallá­sát, függetlenségét, hazájának szent földjét, terri­toriális épségét, de miután saját erejébe vetett bizalmatlanság következtében lelkét a csüggedés szállj­a meg avagy bel­viszály, testvéri harcz­annak egy részét idegen szomszéd vagy távol szövet­ség karjaiba vakon hajtja, kislelkűségének avagy pártoskodásának áldozatává válhatik. Isten pedig óvjon meg minden országot, hogy bárkinek hibája vagy mulasztása által is ellen­ségeinek zsákmányává váljék, mert láttuk és tapasztaltuk, hogy mily sajnos és fájdalmas ér­zet szokta meglepni a hoc polgárokat, midőn né­mán és mozdulatlanul kénytelenek szemlélni, hogy miként dúlnak keblében ellenségei, miként törik szét a szent ereklyéket, melyekhez ők még nyúlni sem mertek, miként büntetik a hazafisá­­got mint bűnt és megjutalmazzák az árulást mint erényt, miként fúrják keresztül golyói a honfiak mellét, mig az árulókét érdemjelekkel diszesitik, miként osztozkodnak a legyőzött és megalázott hon utolsó foszlányain ? Ilyenkor a volt kislelküekben is a vér felforr és ezeket a hősök elszántsága, áldozatkészsége megszállni szokta, azok pedig, kik a dúló csa­ták tartama alatt ellenségek voltak és ez által habár akaratlanul is a közvetlenség kezére dol­goztak, egymásnak a barátság, testvériség szö­vetséges jobbját nyújtani és a csatát egy zászló alatt újból felvenni készek volnának, de már késő) mert az elvesztett hazát mint az elveszett paradicsomot többé visszaszerezni nem lehet,és a zászlót, mely egyszer széttépetett és megaláztatott, nehezen fogja egy legyőzött hon szellője lenget­ni többé! A leigázott földet sokkal nehezebb visszasze­rezni, mint megtartani és megvédeni egy szabad hazát! Hogy tehát mennyire szükségünk van az egyetértésre, össze- és kitartásra, igazolja a ve­szély, mely különben érhet, igazolják a mostani körülmények, viszonyok, valamint az utolsó évek óta gyakran megújuló, világot megráskód­­tató, mindig váratlanul jött és készületlenül ta­lált események, melyek habár mindannyiszor bevégzett tények gyanánt is állottak előttünk, mégis azok mindig újabb mozgalmak és bonyo­dalmak csiráját hordták és hordják méhükben. Láttuk, hogy Amerikának utolsó nagy har­­czát, melyben népek népek ellen síkra szállot­tak és egymást a háborúnak minden borzadal­­mával meglátogatták. Európában a legnagyobb béke közepette minden elegendő ok nékül tá­madt dühöngő véres harcz váltotta fel, melyben földrészünk legmiveltebb és legnagyobb két nem­zete egymás ellen az elkeseredés minden fegyve­rével küzdött. A béke bekövetkezett ugyan, de ki tagadhat­ná, hogy ez nem egy állandó béke, hanem csak fegyverszünet. Mi a kötött békét illeti, ez is csak olyan, mint minden béke, melyek a háborút viselt fejedel­mek és népek közt örök időkre — a békekötések szavai szerint — köttettek ugyan, de mégis minden szerződő fél leste és felhasználta a reá terhes habár örökidőkre is kötött szerződést fegyveres erővel megtörni. Mennyivel inkább feltehető tehát, hogy az utolsó idők békekötése maradandó és tartós nem leend és akkor ismét a most szeren­csésen jjjl kikerült bonyodalmak küszöbén ál­landóak. Hogy mi lesz mindezeknek és bármiként is bekövetkezhető újabb világesemények végered­ménye, az isten kezében van, egyes államok fel­adata azonban oda hatni, hogy­ azok fennállásuk, állami létük s polgáraik szabadságának hátrá­nyára ne végződjenek, vagyis mindezen közös kincseket idővel ne veszélyeztethessék. Hogy pedig ezt részünkről is előmozdíthassuk és hazánkat lakó népeknek vallás és nemzeti­ség különbsége nélkül a szabadság áldásait biz­tosíthassuk, valamint országunk állami önállását, függetlenségét, territoriális épségét jövőben is fentarthassuk, úgy földjét az ellenség hulásaitól megóvhassuk és becsületét megvédhessük, csak­is ennek honpolgáraitól függ. Miután tehát mind­ez meggyőződésem és mi­után elvitázhatlan ténynek tartom, hogy e hazát lakó népek saját érdeküknél fogva egymásra utalva annak és e szerint a közéletben általuk követendő politika nem egyes abstract eszmék, sympathiak avagy antipathiak szerint, hanem egyedül saját létezésük, fejlődésük és jövőjük érdekeinek szempontjából, tekintettel a közös államra, a tényleges helyzetre, határozható meg . — czélom ezen nézeteimet nem annyira a doctri­­narismus tanaival, melyekkel még eddig egy államot sem alkotni sem fenntartani senkinek sem sikerült, hanem mennyire lehet, az élet, a jelen és múlt gazdag forrásából merített tapasz­ A világkiállítási magy. országos bizottmány végrehajtó bizottsá­gának f. hó 18-án tartott ülésében a bizottság nevé­ben Korizmics László elnök Üdvözli az ülésben megjelent Sluck János pénzügyminiszeri tanácsos és Széles Dénes bányataná­csos urakat, mint a pénzügyminiszer által az ál­lami bánya és erdőmivelés termékeinek kiállí­tásával megbízott bizottság tagjait, egyszers­mind felszólítván a végrehajtó bizottság ülései­ben ezentúl is szíveskedjenek részt venni. Ezután tudomásul vétettek a földmivelés ipar­és kereskedelemügyi miniszernek az ápril havi költségvetés helybenhagyására s ennek kapcsán egy segéd­titkári állomás rendszeresítésére to­vábbá a pécs-barcsi vasút által a bizottmányi tagok utazásai számára kieszközlött 50 ° C, árle­szállításra vonatkozó leiratai, nem különben a XII. határőrvidéki ezrednek, a temesvári had­­parancsnokság által a ministerium útján a bizott­sághoz áttett azon jelentése, miszerint ez ezred területén 13 vidéki fiókbizottság kebelében élén­ken és sikert ígérően szerveződik a kiállítás ügye iránti részvét. Több egyénnek az országos bizottmány tagjai közé való kineveztetésére vonatkozó ügyiratok véleményadás végett a II. szakosztálynak ki­ adatai határoz­tattak. Vukotinovics Alajos, az országos bizottmány alelnökének átirata, melyben a horvát-, slavon­­országi kiállítási bizottságnak elnöklete alatt történt megalakulását jelenti, úgy­szintén a bras­sói kereskedelmi és iparkamara kebelében ala­kult fiókbizottság azon jelentése, miszerint a vi­lágkiállítási ügyben való részvétel előmozdí­tására Brassó városa 6000 ftot, az ottani taka­rékpénztár pedig 1000 ftot adományzott, örven­detes tudomásul vétettek. A komáromi, váczi, hódmezővásárhelyi, nyír­egyházi és fehértemplomi vidéki bizottságok megalakulásának tudomásul vétele után a sopro­ni bizottság azon kívánalmat vétetvén tárgyalás alá, melyekben a bizottság a kerületéből ki­állítandó tárgyak kezelése tekintetében a po­zsonyi fiókbizottságnak már­is engedélyezett ked­vezményekben részesülni óhajt; a fiókbizottság óhajtásai teljesíttetni és ehhez képest a fiókbi­zottság értesíttetni határoztatott, miszerint az általa gyűjtendő kiállítási tárgyak Pesten való előleges megbiráltatásától a végrehajtó bizott­ság azon reményben áll el, hogy a tárgyak a fiókbizottság által kellő szigorral fognak bírálat alá vétetni. A bécsi albizottságnak egy átirata fölött, mely­ben azon értesítés fonalán, miszerint az osztrák­magyar czukorgyárosok egylete a gyártás fel­tüntetésére a kiállítási téren egy a legtökéletesebb gépekkel ellátott czukorgyárat szándékoznak felállítani, a végrehajtó bizottság felszólíttatik, hogy a magyar czukorgyárosoknak ez eszmé­hez való csatlakozását mozdítsa elő, hosszabb eszmecsere fejlődött, melyben — annak meg­érintése után, hogy a hazai czukorgyártásnak az ausztriai gyárosokkal való együttes kiállítása Magyarországnak a világ­kiállításban leendő önálló fellépésével bajosan összeegyeztethető, de a magyarországi czukorgyárosok ily közös eljá­rás iránti hajlandóságuk sincs bebizonyítva : a bécsi albizottság átirata a II. ipari szakosz­tálynak oly utasítással határoztatott kiadatni, miszerint ily együttes kiállítás czélszerüsége vagy szükségtelensége feletti teljes tájékoztatás végett ez ügyet tüzetesen tárgyalván, a hazai czukorgyárosokhoz egyenként a végrehajtó bi­zottság elé terjesztendő felhívást intézzen, miszerint úgy a hazai termelés önállósága, mint saját érdekeik megóvása érdekében feszítenék meg erejüket gyártásuknak a világkiállításon az osztrákokkal ha nem is párhuzamos, de azon viszonynak megfelelő feltüntetésére, melyben a magyar czukorgyártás a lajtbántulival áll. Egyszersmind a hazai czukorgyártásnak a vi­lágkiállításon méltó képviseltetése érdekében a hazai czukorgyárosok kiállítási czéljainak neta­lán szükségesnek mutatkozó anyagi támogatása a földmivelés- ipar és kereskedelemügyi minisz­ternél javaslatba hozatal határoztatott. A II. szakosztály előterjesztésére az e szak­osztály expediálásánál tett szolgálatokért az iparegyesület két hivatal szolgáinak 10—10 ftnyi jutalomdij megszavaztatott, e szakosztály által a kiállítók számára kieszközlendő kedvez­ményekre vonatkozó átirata felhasználás végett a kiállítás költségvetése előirányzatának megál­lapítására kiküldött albizottságnak kiadatni ha­tároztatott. Dr. Szabó József bizottsági tagnak az V. szakosztály által a bizottsághoz áttett és a tudományos szerek kiállítására vonatkozó jelen­tése folytán, a közhelyesléssel fogadott jelentés értelmében a vallás és közoktatásügyi miniszter felkéretni határoztatott, miszerint a tudományos intézetek tanárait az általok feltalált műszerek vagy egy átalában kiállíttatni szándékolt művek vagy egyéb tudományos tárgyak kiállításában — melyből személyes hasznot rem várhatnak, mint p. o. ipartermelők — telhetőleg anyagi tá­mogatásban részesítse. A kiállítási közlöny ügyében kiküldött albi­zottság jelentése helyeslőleg fogadtatván, a lap­nak a földmivelés ipar és kereskedelemügyi mi­niszter által ez érdemben kibocsátott határoz­­mányok alapján való kiadásával véglegesen Steinacker Ödön kiállítási titkár bízatott meg, a szerkesztésre nézve szükséges intézkedé­sek egészen belátására bizatván. Fluck János ministeri és Széles Dénes bányatanácsosnak azon közlése, mi­szerint a pénzügyminiszer által kiküldött kiál­lítási bizottságnál az állami bányaigazgatósá­gok részéről már eddigelé is 1000 mázsát meg­haladó bánya és erdészeti czikkek lőnek beje­lentve, örvendetes tudomásul vétetett. A kiállítási titkár által beterjesztett bejelen­tési ív mintája végleg megállapittatott és ez ki­­nyomatás után az összes fiókbizottságoknak kellő számban megküldetni határoztatott.

Next