A Hon, 1872. április (10. évfolyam, 76-100. szám)
1872-04-20 / 92. szám
A vesztegetések ellen. Csak akarni kell, és nincs szükség a vesztegetések elleni törvényre ; ez akarat nélkül, hasztalan minden törvény. A nemzet erkölcsi erejének kell fölemelkednie ; fölülemelkedni minden más érdeken; mert a veszély, mely hazánkat a romlottság ezen ösvényén fenyegeti, nagyobb, mint a minő érhetné bármely politikai fordulat által. Ma — valami csekély,számba sem vehető töredéken kívül, nincsen Magyarországon s reméljük, sohasem is lesz hazafiatlan párt. Csak a liberalismusnak kisebb-nagyobb foka, a nemzet vágyainak alsóbb vagy magasabb mértéke, mely a létező pártokat elválasztja egymástól. És hasztalan erőködnek a jobboldal napi politikusai bebizonyítani a hazai ellenzék kormányképtelenségét, mert ez erőködés által csak önmagukról adnak szegénységi bizonyítványt. Igen, szegénységi bizonyítványt, mert ha a 67-es kiegyezés által oly parlamenti viszonyokat idéztek elő, melyek az elvek szerinti kormányváltozást lehetlenné teszik, akkor előre bevágták útját a Parlamentarismus első létfeltételének Magyarországon, és épen erre gyűjtöttek volna gyuanyagot, mitől leginkább borsózik hátuk — a forradalomra. Szerencsére azonban a dolog nem így áll. A korona meghallgatta népei kívánságát forradalom nélkül is, s a kremski alkotmány és a 67-es között — botor lenneki azt el nem ismerné — jóval nagyobb távolság létezik, mint a mai félreál és a personális unió között, melyre a magyar ellenzék tör; talán nem is kell mondanunk, hogy Bach és Andrássy között a távolság még nagyobb volt. Az eszmék haladásának útját a dogmák meg nem akasztják; az ily akadályokon pedig — ne tessék félni — nem a szekér, a haladási eszmék nehéz vonata dől fel, hanem ezek súlya alatt maguk a dogmák morzsolódnak szét. És ez eszmék elől ma már az uralkodók sem zárkózhatnak el; s habár sikerül ideig-óráig egy pár ügyes embernek spanyol falat képezni a tömeges óhajok és a trónok között, a hang rendesen előbb-utóbb áttör azon is. Lehet, sőt a múltat tekintve, meg kellene engednünk, hogy a jelen kormánynak, vagy a 67-es helyzetnek még ma is többsége van Magyarországon ; ha nincs, oka az lehet,hogy —mint egyik közelebbi czikkünkben kimutattuk — maga a jelen kormány ezen állásponttól is hátrafelé haladt és saját híveinek reményeit sem igazolta. De hát 69. óta annyira növelte hatalmát külterjileg , oly tömeg szemhunyorításától függő hivatalnokkal áraszta el az országot, hogy ezek befolyása nyomán többségét csakis azon esetben féltheti, ha politikáját a nemzet tetemes többsége valóban elvetette. Ez előtt pedig aztán hazafias kötelessége meghajolni. Az erőszak és megvesztegetés, a hivatalos közegek terrorizálására semmi esetre sem lehet utalva. E gyógyszer roszabb a betegségnél,mert halál az, legalább biztos itt a nemzet politikai erkölcsiségének koporsójához. Beszennyezi a kezet, mely alkalmazza s megöli annak férfiúi önérzetét, kire hatással lehet. Kiveszi az anyagi erőt hazafias kezekből s lélekkufárokéba adja ; összetöri azon társadalmi rend létföltételeit, melyet más után mentegetni akar. Örömmel halljuk, hogy egy megyében, melyben e halálos métely leginkább el van harapózva, a két ellenpárt lépéseket tesz e gyalázatos és meggyalázó eszközök mellőzésére. A választókerületek ismert politikai nézete szerint egyezkedésre fognak lépni a választandók iránt. Nem lehetne-e ugyanazt tenni az egész hazában? Nem lehetne-e ott is, hol a választók többsége nem oly bizonyos, egy bizottságot küldeni ki, melynek egyénei akként választanának , hogy mindenik párt a másiknak legmegbízhatóbb egyéneit jelölné ki s ezek a választók többségét kerületenként kipuhatolnák ? Nem lehetne-e még ma annyi erkölcsi erőre számítani, hogy minden törvényhatóságban megkaphatnék az „öt igaz embert“ mint Sodorna és Gomorhában, kik köreikben írásba adnák becsületszavukat, hogy az erkölcsi és physikai nyomásnak semmi eszközét sem gyakorolják s a vesztegetésnek határozott ellenei? Nem lehetne e magában a törvényhozásban legalább annyi erkölcsi erőt kifejteni, hogy a politikai jellemét vesztegetéssel beszennyezőt, mint fekélyest, társas köreiből kivesse? Hiszen a 30 —40-es években kisebb okokért is történt ilyesmi. Ha nem, — akkor feküdjünk le jó előre, mert a politikai szabadság nem nekünk való. ! Ha igen, — akkor lépjünk nyíltan, fölemelt fővel a választói küzdhomokra s küzdjünk nyílt elveink mellett a meggyőződés szabad és becsületes fegyvereivel. Ne tegyen és ne mondjon senki választói előtt olyasmit, mit bárki előtt tenni és mondani magát feszélyezné. .. Ez az első létföltétele a valódi parlamentarismusnak: a meg nem vesztegetett közvéleményből alakult többség; mutassa meg a kormánypárt és ellenzék, hogy csakis ezt akarja. P. Szathmáry Károly. Reform-párt és baloldal. Mint a három anabaptista a Prophétában, úgy jelenik meg újra, meg újra a reform-párt eszméje nyilvános életünk tarka színfalai mögül. Megpendítették hírlapokban és röpiratokban. Hangoztatták azt országgyűlési képviselők és országgyűlésen kívül álló honpolgárok. Várta az ország egy része, hogy egy volt minister ezen pártot megteremtse. Akadt védője a szélső balon, balközépen és a jobbpárton. Az alapeszme volt: liberális deák pártot alakítani. úgy lett volna alakítandó, hogy a jobbpárt liberális része felmondva a barátságot, inlconzervativ és reactionarius elemeinek, a balpárt pedig egyelőre feláldozva a közjogi oppositiót , egy hatalmas középpárttá egyesültek volna. De a dolog semmiképen sem akart létrejönni. Mi azt mondtuk, hisz mi vagyunk a reformerek, a mi közjogi oppositiónk nem gátol benneteket a belkérdésekben velünk szavazni. A jobb párt azt mondta, csak a közjogi oppositió megszűnése után lehet igazán és valóban a belmunka és az üdvös reformok mezejére lépni. És ily módon mindannyiszor meg lett a szegény reformpártnak énekelve a „circum dederunt“, még mielőtt megszülem lett volna. Ha közelebbről nézünk ennek a reformpártnak szemébe, látjuk, hogy alapeszméje tulajdonképen ugyanaz, mely a deákpárt alkotóját vezérletté, t. i. elfogadni állami önállóságunkra nézve azt, amit a körülmények engednek, hogy azután a nyert téren a mennyire lehet, javíthassuk hazánk hiányait, munkálkodhassunk a haza érdekében. Legalább egyedül ezen czél bírta a deákpárt hazafias és felvilágosodott részét arra, hogy az előbb tervezett personalunió keresztülviteléről lemondjanak. Amint tudjuk, a párt, bár nagy többségben volt, alkotói és liberális része szándékának meg nem felelt. Ezt a deákisták maguk vallják be, midőn a reformok keresztülvitelére a baloldalt segítségre hívni kénytelenek és saját soraikból legtöbbször hangoztatják az uj pártalakulás szükségességét. Ily módon hasonlít a reformpárt a bujdosó lélekhez, mely eddig nem tudott alakot és testet találni. Ámde tagadhatlan, hogy azon jelszavak, melyek a reformpártnak mintegy ágens movenseit képezik , mint: haladás, mivelődés, humanismus, a jelenkornak leghatalmasb jelszavai.Mind a három párt dicsekszik azok birtokával, mind a három párt ezen jelszavakat tűzte ki zászlajára és ezzel fog a küszöbön álló választásoknál korteskedni. Az ily eszmékkel sem bablonszerűen, sem gavallérosan elbánni nem szabad, hanem különösen most a választások közeledtével, midőn a párttusa élénkebb és hevesebb lesz, mint valaha, kötelessége minden gondolkodó hazafinak , azokkal tüzetesen foglalkozni. Mit akarnak, mit mondanak az ujabbkori reformerek ? Fő célunk legyen a haladás, mivelődés és nemzeti gazdagodás, s hogy ezt hamarabb és biztosabban elérhessük, ne forgácsoljuk, ne osszuk el erőnket, hagyjunk fel a közjogi vitával és elégedjünk meg azzal, amit épen a sorstól kaptunk. Tagadhatlan, hogy miveltség, haladás és anyagi jólét képezik a nemzeti élet legszebb virágait. De a politika nem moral prédikáczió. Nem elég csupán azt mondani, mívelődjünk, haladjunk és gazdagodjunk, hanem azt kell kimutatni, mily utakon és módon, mily eszközök által érhetjük azt el. A praxis és a tudomány egy nép boldogságának különösen a következő három nélkülözhetlen főtényezőjét ismerteti velünk: önállóságot, a műveltség bizonyos fokát és egészséges nemzeti jellemét. Tagadhatlan,hogy a virulás e főtényezői szoros összefüggésben vannak. Hány nép él távol földrészeken teljes függetlenségben, de oly mély szellemi és miveltségi fokon, oly barbár állapotban, hogy velük a független szabadság minden varázs hatalma daczára, alig cserélnénk. Másrészt egy nép önállóságát magas cultur fejlettséggel párosíthatja; de ha nemzeti jellemének nagy hibái vannak, vagy ha nemzeti jelleme elkorcsosul, komolyabb események bekövetkeztével összeomlik. Példa erre Görögország és Róma hanyatlásuk korában és legújabb időben Francziaország. Amennyiben tehát a reformerek ezen összefüggésre utalnának, igazuk lenne. De ők tovább mennek. Azt mondják, mai nap a műveltség a fő, nem a kard, csak a műveltség nyújt módot a virulás többi factorait is megszerezni. Azután az önművelődés olyasvalami, amihez még félig kötött kezekkel is, leginkább hozzáláthatunk. Azért hagyjatok fel a nagyobb önállóság után való törekvéssel, mely veszélyes és koczkáztató; hanem forduljatok a veszélytelen békés művelődés munkájához. Bármennyire csábító legyen is a művelődést egyedüli főtényezőül tüntetni elő, ezen okoskodás hibás. Hibás, mert ignorálja a virulás egyéb két főtényezőjét, az önállóságot és a jellemet; ignorálja a három közt létező szoros összefüggést, ignorálja tovább azon kérdést, mily arányban vannak egymáshoz, melyik közöttük a fő, melyik az előbbre való ? Mert ha alaposan kutatjuk egymáskozi viszonyukat, azt tapasztaljuk, hogy bár szoros összefüggésük szükséges egy nép boldog fejlődéséhez, mégis az önállóság alapja és előmozdítója a többinek. Azután következik a jellem és a műveltség. Azaz, hogy még élesebben fejezzem ki magamat, az önállóság megteremtheti a jellemet és e kettő a műveltséget. De jellem és műveltség, ha az önállósságot kivívni nem tudják, nemzetet virulóvá még soha sem tettek, s még kevésbé teremtett a műveltség magányosan jellemet vagy önállóságot. A belien nép még meghódittatása után is az összes világ tanára és műveltség forrása maradt, jellemét és önállóságát vesztvén, az összes világ hatalmasainak bérencz intrikusokat és méregkeverőket szolgáltatott. És még most is, ha Újgörögországról van szó, vagyonbizonytalanság, hamis váltó és kártya jön okvetlen eszünkbe. Hogy mivé lett a hatalmas, művelt és gazdag Róma elfajulása és későbbi leigáztatása után, a történelem csaknem a legújabb időkig szomorúan igazolta. Phönikia ipara és magas műveltsége, Charthago kereskedése és gazdagságának daczára meghódittatásuk után nyomtalanul eltűntek, még nyelvüket sem ismerjük. Mint ellenkező példára szoktak hivatkozni Belgiumra, és újabb időben (a „magyar szótár“ daczára) érdekkel kezdünk tekinteni nyelvrokonainkra, a finnekre. Pedig mind a két példa mellettünk bizonyít. Tudjuk, hogy a finnek, nem csak a svédek, de még az orosz uralom alatt is meg tudták óvni alkotmányukat. Hazájuk inkább strategikus fontosságú volt és nem rejtett magában kincseket, melyek a beavatkozásra különös kedvet szereztek volna. És mégis mind annak daczára, hogy a finnek a magyar tetterőt az éjszaki népek kitartásával párositják, a svéd uralom nem csak elélte a fényes ős finn culturát, de még mai napig is a műveink nyelve és a hivatalos nyelv a svéd. Ami pedig a belgákat illeti, ezek 1830. óta, tehát épen azon idő óta, amikor nálunk a nemzeti szellem újra ébredezett, önállóak. Az előtt pedig a spanyol, franczia és osztrák uralkodók székhelyeiktől távol, helytartók alatt, kevés és rövid kivétellel, teljes personal unió féle önállóságnak örvendettek. Mindezek daczára a belga politikai nemzetet képező két törzs, a vallon és flamand, mind inkább elfelejti anyanyelvét, és a francziát beszéli. Ezenkívül a belga pártok csoportulásáról, melyet némileg a függés idejéből örököltek, lesz alkalmunk szólani. Egy szóval, a történelem nem ismer népet, mely pénze, vére és nemzeti egyéb főérdekei felett való szabad rendelkezést megőrizni nem tudván, boldog, dicső, viruló lett, vagy csak természetszerű egészséges fejlődésnek örvendeni tudott volna. A tapasztalás bizonyítja czáfolhatlanul, hogy az önállóság egy népre nézve az, mi a fának a szabad föld, lég és világosság. Simonyi Iván: Hazánk és a nemzetiségek. *) I. Und es wallet und siedet und brauset und zischt, Wie wenn Wasser mit Feuer sich mengt, Bis zum Himmel spritzet der dampfende Gischt, Und Fluth auf Fluth sich ohn' Ende drengt, Und will sich nimmer erschöpfen ud leeren, Als wollte das Meer noch ein Meer gebären, Schiller ezen pár sorában a mostani helyzetet tökéletesen kifejezve és híven ecsetelve látom.Úgy tetszik, mintha az eddigi óvilág — hogy a költő szavaival éljek — egy új világot szülni akarna. A kötelék, mely az eddigi politikai világot, illetőleg államszerkezetet vagyis status quot fentartotta, részint meglazult, részint elkopott vagy pedig egészen elszakadt, és mint egy szigetet, mely szemeink előtt elmerül, látjuk az óvilágot szövetségeivel, traditióival, irányadó eszméivel, tehetetlen diplomatájával, egyház és katonai szervezetével az idők árjában lassanként eltűnni. Mindenkiben kihalt a hit, hogy a létezőt úgymint létezik továbbá avagy sokáig fentartani lehetséges, miért is kevesen vannak, kik ennek megkísérlésére vállalkozási kedvet mutatnának. E mostani korszak is hasonló az emberiség életében előforduló azon nevezetes, epochalis korszakokhoz, midőn mozgalmak keletkeznek, melyek eredetét tisztán, tökéletesen ki nem puhatolhatjuk, mozgalmak, melyek magukkal ragadnak embereket, nemzeteket, melyeknek hatalma által mindenki akaratlanul tovább sodortatik, — mozgalmak, melyek váratlanul keletkeznek mint a szelek a nélkül, hogy tudnék, hogy honnan jönek és hová, merre és meddig tartanak. Ezeket sem mondva csinálni, sem mesterségesen előidézni vagy erőszakosan visszatartani, elnyomni vagy fejlődésükben megakadályozni nem lehet, és ezek keletkezésekor ha találkoznak is olyanok, kik azt hiszik, hogy miután szavuk gyújt és a sokaságban lelkesedést ébreszt, ők az események indítói és vezetői,csalatkoznak. Ne higgje tehát senki, egyes vagy nép magáról, hogy az eseményeknek irányt adhat, ezek folyamának medrét megáshatja vagy pedig azok fejlődését megakadályozhatja. Aminek jőni kell, jőni fog, mi túlérett, magától lehull, valamint mindaz, mi életképes és minek ideje megérkezett, fejlődik, halad és tért foglal. Ilyen mozgalmak előestéjén állani látszunk. Megyünk, vagyis menetünk, haladunk vagyis sodortatunk ismeretlen partok felé, ma még egy reménnyel gazdagabbak vagyunk, később pedig meglehet egy ujabbi csalódás szomorú, fájó tapasztalatainak hosszú lánczolatát egy szemmel szaporítandja. De azért tenni, működni és el nem csüggedni a férfiak, a népek hivatása és kötelessége. A munka befejezve nem lehet, míg a haladás, a tevékenység pályája nyitva áll azok előtt, kik ezen haladni kívánnak. A mostani általános európai béke, melyet élvezünk, nem lehet tespedés, a nyugalom, melynek karjaiban ringattatjuk magunkat, nem lehet a dermedtség, a tétlenség, a halál, hanem csakis az élet nyugalma, mely ez alatt új erőt merít új munkára, új küzdelemre. A szélcsend el ne altasson, mert ez csakis a zivatar előhírnöke szokott lenni, készülni, körültekinteni, a körülményeket mérlegelni, szükséges mindazoknak, kik az életben az események által meglepetni nem akarnak. A jó nemes szándék nem elegendő, folytonos munkálkodás,haladás szükséges ennek érvényesítésére, tettek nélkül holt nemcsak a hit, hanem az akarat is. *) Jelem közfigyelemreméltó czikksorozat már régebben beküldetett hozzánk , de közlésével kénytelenek voltunk várni, míg az országgyűlési viták befejeztettek. Szerk. falatokkal, tényekkel — mennyire csekély erőmtől kitelik — igazolni; — mert mig az egyes tanokból vont következtetések csalékonyok — addig a tények logicája — kérlelhetetlen. Missics János: Hány nemes vállalkozás, hány szent törekvés meghiúsult, mert a kifejtett tevékenység, az életerőnek e legbiztosabb fokmérője, elvesztvén ruganyosságát, nem állott arányban az akarat nagyságával. A mai világban azoknak, kik fennállani és létezni akarnak, nem elegendő követni mi egykor mondatott, hogy : „in magnis et voluisse sat est.“ Mindazon népek tehát, melyek habár valami nagyot létesíteni, maradandót alkotni akarnak is, de melyekről ezen legjobb akarattal kellő erélyesség nem párosul, az események rohama által vagy elsepertetnek, vagy a mindennapi élet gátjait keresztül tört világmozgalmak árja által volt legjobb szándékuk mellett is eltemettetnek. Hogy ezt kikerülhessük, kettőztetett tevékenységre, különös éberségre és fokozott erőkifejtésre, egyetértésre, kitartásra van szükségünk, annyival is inkább, miután az utolsó idők tanúsága szerint nincs mozgalom Európában, melynek hullámjai saját partjainkat is ne csapdosnák, sőt ha Janus templomának ajtai még egyszer megnyílnának, ki tudja — miután a világesemények rohamosan szokták felváltani nem csak egymást, hanem színhelyeiket is, melyeken lefolynak, — hogy jövőben nem fogunk, habár akaratlanul is, azok örvényébe belesodortatni ? Jó szerencsében tehát elbizakodni, balsorsban elcsüggedni a nemzeteknek úgy mint kormányoknak, nemcsak nem tanácsos sőt veszélyes. Mert jöhetnek még mindig idők, midőn azoknak, kiket kedvező körülmények között maguktól eltaszítanak és barátságukkal nem gondolnak, támogatására, szövetségére szorulhatnak és ha a veszedelem idejében ezeknek aranyhegyek is igértetnének, a múltak tanúságán okulva hasonló ígéretek hitelre nem találnának. Így más részről lehet még elegendő erő egy nemzetben megvédeni jogait, szabadságát, vallását, függetlenségét, hazájának szent földjét, territoriális épségét, de miután saját erejébe vetett bizalmatlanság következtében lelkét a csüggedés szállja meg avagy belviszály, testvéri harczannak egy részét idegen szomszéd vagy távol szövetség karjaiba vakon hajtja, kislelkűségének avagy pártoskodásának áldozatává válhatik. Isten pedig óvjon meg minden országot, hogy bárkinek hibája vagy mulasztása által is ellenségeinek zsákmányává váljék, mert láttuk és tapasztaltuk, hogy mily sajnos és fájdalmas érzet szokta meglepni a hoc polgárokat, midőn némán és mozdulatlanul kénytelenek szemlélni, hogy miként dúlnak keblében ellenségei, miként törik szét a szent ereklyéket, melyekhez ők még nyúlni sem mertek, miként büntetik a hazafiságot mint bűnt és megjutalmazzák az árulást mint erényt, miként fúrják keresztül golyói a honfiak mellét, mig az árulókét érdemjelekkel diszesitik, miként osztozkodnak a legyőzött és megalázott hon utolsó foszlányain ? Ilyenkor a volt kislelküekben is a vér felforr és ezeket a hősök elszántsága, áldozatkészsége megszállni szokta, azok pedig, kik a dúló csaták tartama alatt ellenségek voltak és ez által habár akaratlanul is a közvetlenség kezére dolgoztak, egymásnak a barátság, testvériség szövetséges jobbját nyújtani és a csatát egy zászló alatt újból felvenni készek volnának, de már késő) mert az elvesztett hazát mint az elveszett paradicsomot többé visszaszerezni nem lehet,és a zászlót, mely egyszer széttépetett és megaláztatott, nehezen fogja egy legyőzött hon szellője lengetni többé! A leigázott földet sokkal nehezebb visszaszerezni, mint megtartani és megvédeni egy szabad hazát! Hogy tehát mennyire szükségünk van az egyetértésre, össze- és kitartásra, igazolja a veszély, mely különben érhet, igazolják a mostani körülmények, viszonyok, valamint az utolsó évek óta gyakran megújuló, világot megráskódtató, mindig váratlanul jött és készületlenül talált események, melyek habár mindannyiszor bevégzett tények gyanánt is állottak előttünk, mégis azok mindig újabb mozgalmak és bonyodalmak csiráját hordták és hordják méhükben. Láttuk, hogy Amerikának utolsó nagy harczát, melyben népek népek ellen síkra szállottak és egymást a háborúnak minden borzadalmával meglátogatták. Európában a legnagyobb béke közepette minden elegendő ok nékül támadt dühöngő véres harcz váltotta fel, melyben földrészünk legmiveltebb és legnagyobb két nemzete egymás ellen az elkeseredés minden fegyverével küzdött. A béke bekövetkezett ugyan, de ki tagadhatná, hogy ez nem egy állandó béke, hanem csak fegyverszünet. Mi a kötött békét illeti, ez is csak olyan, mint minden béke, melyek a háborút viselt fejedelmek és népek közt örök időkre — a békekötések szavai szerint — köttettek ugyan, de mégis minden szerződő fél leste és felhasználta a reá terhes habár örökidőkre is kötött szerződést fegyveres erővel megtörni. Mennyivel inkább feltehető tehát, hogy az utolsó idők békekötése maradandó és tartós nem leend és akkor ismét a most szerencsésen jjjl kikerült bonyodalmak küszöbén állandóak. Hogy mi lesz mindezeknek és bármiként is bekövetkezhető újabb világesemények végeredménye, az isten kezében van, egyes államok feladata azonban oda hatni, hogy azok fennállásuk, állami létük s polgáraik szabadságának hátrányára ne végződjenek, vagyis mindezen közös kincseket idővel ne veszélyeztethessék. Hogy pedig ezt részünkről is előmozdíthassuk és hazánkat lakó népeknek vallás és nemzetiség különbsége nélkül a szabadság áldásait biztosíthassuk, valamint országunk állami önállását, függetlenségét, territoriális épségét jövőben is fentarthassuk, úgy földjét az ellenség hulásaitól megóvhassuk és becsületét megvédhessük, csakis ennek honpolgáraitól függ. Miután tehát mindez meggyőződésem és miután elvitázhatlan ténynek tartom, hogy e hazát lakó népek saját érdeküknél fogva egymásra utalva annak és e szerint a közéletben általuk követendő politika nem egyes abstract eszmék, sympathiak avagy antipathiak szerint, hanem egyedül saját létezésük, fejlődésük és jövőjük érdekeinek szempontjából, tekintettel a közös államra, a tényleges helyzetre, határozható meg . — czélom ezen nézeteimet nem annyira a doctrinarismus tanaival, melyekkel még eddig egy államot sem alkotni sem fenntartani senkinek sem sikerült, hanem mennyire lehet, az élet, a jelen és múlt gazdag forrásából merített tapasz A világkiállítási magy. országos bizottmány végrehajtó bizottságának f. hó 18-án tartott ülésében a bizottság nevében Korizmics László elnök Üdvözli az ülésben megjelent Sluck János pénzügyminiszeri tanácsos és Széles Dénes bányatanácsos urakat, mint a pénzügyminiszer által az állami bánya és erdőmivelés termékeinek kiállításával megbízott bizottság tagjait, egyszersmind felszólítván a végrehajtó bizottság üléseiben ezentúl is szíveskedjenek részt venni. Ezután tudomásul vétettek a földmivelés iparés kereskedelemügyi miniszernek az ápril havi költségvetés helybenhagyására s ennek kapcsán egy segédtitkári állomás rendszeresítésére továbbá a pécs-barcsi vasút által a bizottmányi tagok utazásai számára kieszközlött 50 ° C, árleszállításra vonatkozó leiratai, nem különben a XII. határőrvidéki ezrednek, a temesvári hadparancsnokság által a ministerium útján a bizottsághoz áttett azon jelentése, miszerint ez ezred területén 13 vidéki fiókbizottság kebelében élénken és sikert ígérően szerveződik a kiállítás ügye iránti részvét. Több egyénnek az országos bizottmány tagjai közé való kineveztetésére vonatkozó ügyiratok véleményadás végett a II. szakosztálynak ki adatai határoztattak. Vukotinovics Alajos, az országos bizottmány alelnökének átirata, melyben a horvát-, slavonországi kiállítási bizottságnak elnöklete alatt történt megalakulását jelenti, úgyszintén a brassói kereskedelmi és iparkamara kebelében alakult fiókbizottság azon jelentése, miszerint a világkiállítási ügyben való részvétel előmozdítására Brassó városa 6000 ftot, az ottani takarékpénztár pedig 1000 ftot adományzott, örvendetes tudomásul vétettek. A komáromi, váczi, hódmezővásárhelyi, nyíregyházi és fehértemplomi vidéki bizottságok megalakulásának tudomásul vétele után a soproni bizottság azon kívánalmat vétetvén tárgyalás alá, melyekben a bizottság a kerületéből kiállítandó tárgyak kezelése tekintetében a pozsonyi fiókbizottságnak máris engedélyezett kedvezményekben részesülni óhajt; a fiókbizottság óhajtásai teljesíttetni és ehhez képest a fiókbizottság értesíttetni határoztatott, miszerint az általa gyűjtendő kiállítási tárgyak Pesten való előleges megbiráltatásától a végrehajtó bizottság azon reményben áll el, hogy a tárgyak a fiókbizottság által kellő szigorral fognak bírálat alá vétetni. A bécsi albizottságnak egy átirata fölött, melyben azon értesítés fonalán, miszerint az osztrákmagyar czukorgyárosok egylete a gyártás feltüntetésére a kiállítási téren egy a legtökéletesebb gépekkel ellátott czukorgyárat szándékoznak felállítani, a végrehajtó bizottság felszólíttatik, hogy a magyar czukorgyárosoknak ez eszméhez való csatlakozását mozdítsa elő, hosszabb eszmecsere fejlődött, melyben — annak megérintése után, hogy a hazai czukorgyártásnak az ausztriai gyárosokkal való együttes kiállítása Magyarországnak a világkiállításban leendő önálló fellépésével bajosan összeegyeztethető, de a magyarországi czukorgyárosok ily közös eljárás iránti hajlandóságuk sincs bebizonyítva : a bécsi albizottság átirata a II. ipari szakosztálynak oly utasítással határoztatott kiadatni, miszerint ily együttes kiállítás czélszerüsége vagy szükségtelensége feletti teljes tájékoztatás végett ez ügyet tüzetesen tárgyalván, a hazai czukorgyárosokhoz egyenként a végrehajtó bizottság elé terjesztendő felhívást intézzen, miszerint úgy a hazai termelés önállósága, mint saját érdekeik megóvása érdekében feszítenék meg erejüket gyártásuknak a világkiállításon az osztrákokkal ha nem is párhuzamos, de azon viszonynak megfelelő feltüntetésére, melyben a magyar czukorgyártás a lajtbántulival áll. Egyszersmind a hazai czukorgyártásnak a világkiállításon méltó képviseltetése érdekében a hazai czukorgyárosok kiállítási czéljainak netalán szükségesnek mutatkozó anyagi támogatása a földmivelés- ipar és kereskedelemügyi miniszternél javaslatba hozatal határoztatott. A II. szakosztály előterjesztésére az e szakosztály expediálásánál tett szolgálatokért az iparegyesület két hivatal szolgáinak 10—10 ftnyi jutalomdij megszavaztatott, e szakosztály által a kiállítók számára kieszközlendő kedvezményekre vonatkozó átirata felhasználás végett a kiállítás költségvetése előirányzatának megállapítására kiküldött albizottságnak kiadatni határoztatott. Dr. Szabó József bizottsági tagnak az V. szakosztály által a bizottsághoz áttett és a tudományos szerek kiállítására vonatkozó jelentése folytán, a közhelyesléssel fogadott jelentés értelmében a vallás és közoktatásügyi miniszter felkéretni határoztatott, miszerint a tudományos intézetek tanárait az általok feltalált műszerek vagy egy átalában kiállíttatni szándékolt művek vagy egyéb tudományos tárgyak kiállításában — melyből személyes hasznot rem várhatnak, mint p. o. ipartermelők — telhetőleg anyagi támogatásban részesítse. A kiállítási közlöny ügyében kiküldött albizottság jelentése helyeslőleg fogadtatván, a lapnak a földmivelés ipar és kereskedelemügyi miniszter által ez érdemben kibocsátott határozmányok alapján való kiadásával véglegesen Steinacker Ödön kiállítási titkár bízatott meg, a szerkesztésre nézve szükséges intézkedések egészen belátására bizatván. Fluck János ministeri és Széles Dénes bányatanácsosnak azon közlése, miszerint a pénzügyminiszer által kiküldött kiállítási bizottságnál az állami bányaigazgatóságok részéről már eddigelé is 1000 mázsát meghaladó bánya és erdészeti czikkek lőnek bejelentve, örvendetes tudomásul vétetett. A kiállítási titkár által beterjesztett bejelentési ív mintája végleg megállapittatott és ez kinyomatás után az összes fiókbizottságoknak kellő számban megküldetni határoztatott.