A Hon, 1872. augusztus (10. évfolyam, 176-200. szám)

1872-08-02 / 177. szám

itt lenne azonban az idő, hogy a kormány k­seményére itt is főleg társadalmi uton téressék meg a reformok tövises pályája. P. Szathmáry Károly: Építsünk laktanyákat. Országos terheink közül semmi sem nyomja a polgárok vállait oly érezhetőkig, mint a katona­tartás. — Sok gazda kénytelen saját marháját szabad ég alá kötni istálójából, csak hogy katona uram lovának legyen kényelmes helye , sőt sok helyen, a családtagnak kell szobáját elhagyni a durva, szennyes katona miatt. Felem­­tsem-e még ezeken kivül a sok lopást, mi ha kitudódik is, csak a károsult fél veszt még többet, mert boszut forralnak ellene, így történik ez vidékünkön is. Rábaköz helységei mentiek szoktak lenni tűz­vészektől s íme most, mintha katonákkal a pusz­títás angyala érkezett volna községeinkbe, csak­nem napirenden vannak a tűzvészek. Csak Mi­hályiban rövid három hét elforgása alatt három­szor volt tűzi veszély, s a közvélemény egyene­sen a katonákat­ okozza e miatt. Ugyanis a második tűz­eset épen azon ház­ban történt, hol a katonák számára egy kamrát börtönné alakítottak át. Épen a tűz alkalmával egy Mars fia ült a hűvösön, kit — mint mondják, társai így akarták kiszabadítani, hogy felgyúj­­ják a börtönt, minek három ház lett áldozata, más mellék épületekkel együtt. A legközelebbi tű­z­eset pedig — jul. 22. — épen a katonák fő helyén ütött ki. A gondtalan, idegen katonák könnyelműen pipára gyújtottak az istáléban s a szalmán elaludva, csakhamar lángba borult az épület. Szerencsére a lovakat ki tudták még vezetni, de sok nyereg, szerszám,­ pokrócz stb. lett a tűz martaléka. Itt még azt sem mondhatjuk, hogy a vigyázatlan megadta köny­­nyelműségének árát. Nem, mert az elégett nye­reg stb. helyett Kuhn közös hadügyminiszer uram majd újakat csináltat a mi kontónkra, mig a kárt okozók büntetlenül maradnak. A szomszéd Tóth-Kereszturott hasonló tűz­veszély volt két hét előtt. A korcsmáros pajtá­jában levő takarmányt a teljhatalmú katona urak ételenként meglátogatták s midőn elölök elzárta, elhamvasztották. Kijárnak a mezőre is, honnan a gabnát ké­vékben lopják el, mit ha a parancsnokló tisztnek feljelentenek, őröket állít fel ugyan a lopás meg­­gátlására, de eredmény nélkül, mert maguk az őrök lesznek a lopás eszközleivé. Ily körülmények között a mihályiak folyamod­tak már az alispánhoz orvoslás végett, de siker nélkül ismerek egyént, aki már a rá kiszabott időnél tovább tartja katonáját; folyamodott fáhöz-fához, hogy vegyék le nyakáról; de nem tudom azért-e, mert az illető a baloldal tekinté­lyes tagja vidékünkön vagy más ok miatt, had­nagy uram még mindig lefoglalva tartja két szobáját , istállóját, míg ugyanott, egy méltó­ságom ar, ki hatalmas jobboldali, egészen ment maradt a katonatartástól. Ezek után kérdem : mi által lehetne elejét venni a felemlített tűzi veszélyeknek, rablások­nak és ezen utóbbi törvénytelenségnek? Szerény véleményem szerint nem más, mint a kaszár­nya rendszer behozatala által. A kaszárnya rend­szer felállíthatási költségeinek fedezésére meg­­kivántató összeget tessék kivetni a haza illető polgáraira s mindjárt leveszszük a nagy terhet a nép nyakáról. — Vagy talán azt mondják, hogy a nép könnyebben eltartja a katona lovát istállójában, szívesebben ad a katonának is élel­met, mintsem hogy új adóval terheljük. Ez nem áll. Magam hallottam több szegény embertől, kik azt mondák : „Uram! szívesen fizetném a ka­szárnyák felállítására szükséges összegből a rám eső részt, csak katonát ne kellene tarta­nom.­ Laktanyát minden vidék központi he­lyére s meg fog szűnni a katonák által okozott sok kár és veszély, valamint azon törvénytelen­ség is, hogy míg egyes, országút mellett fekvő községek folytonosan érzik a katonatartás nagy terhét, addig más, talán gazdagabb helységek egészen mentek maradnak ugyanattól. Lakta­nyát a katonáknak a közjó és igazság érdeké­ben. Addig is azonban, míg ezek felállítatná­­nak, hajtsuk végre a törvény rendeletét, küldjük hazájukba az idegen katonákat s hozzuk haza saját­ gyermekeinket, mert ezek sokkal jobban fognak vigyázni arra, hogy testvéreiknek kárt ne okozzanak. Tóth Gyula, ev. s. lelkész. Azok a fanatikus kálvinista papok. (Felelet sokaknak.) A kormánypárt közlönyeiben, különösen a vá­lasztási mozgalmak alatt, gyakran olvashattunk oly vidéki tudósításokat, melyekben a reformá­­tus papok, mint ellenzéki izgatók és lázitók, az ellenzéki választó­polgárok pedig, mint „fanati­kus kálvinista papok által félrevezetett tömeg“ szerepelnek. Lássuk, miben áll ez a félrevezetés és fana­tizál ? Abban jobboldali uraim! — hogy buzdítottuk a népet polgári jogainak szabadon gyakorlására jobb meggyőződésének követelésére,—figyelmez­tettük a lélekvásárlóktól való őrizkedésre, — intettük az ellenvéleményüek iránti türelemre, a csend és béke meg nem zavarására, visszatartot­tuk a jobboldali kortesek vérig sértő kihívásai­nak megtorlásától, így fanatizáltuk—jobboldali uraim ■— így vezettük félre a népet, mi „rajongó kálvinista papok.“ Bátran valjuk be az egész világ előtt, hogy ezt tettük, ezt tette a kálvinista papok azon tisz­teletreméltó önzetlen hazaszeretettől lelkesülő része, mely még nem éhezett tanfelügyelőségre s más­­féle „zsíros falatokra,“mely még nem sze­gődött a kormánynak szolgalelkü uszályhordo­­zójává, melyet: Nee emum ardor prava jubentium, Nec vultus instantia tyranni Meute quatit solid«. És ezt­ tennünk nem csak szabad, de erkölcsi és bi­zafias, sőt, egyenesen lelkipásztori köteles­ségünk veti; mert a népnek a mindinkább hara­­pozó s a lélekvásárló kortesek által veszedelmes módon terjesztett demoralizatio és corruptio el­leni védelmezése 6k oltalmazása s a nép erköl­csén ezek által ütött nyilt sebek bekötösgetésé­­nek nehéz munkája épen nekünk lelkészeknek jutott osztályrészül. Azt mondják önök, hogy „papnak kathedrában a helye.“ Igaz uraim! csakhogy a népnek a templomi szószékén kivüli tanítása és felvilágo­sítása s a demoralizáció elleni oltalmazása, épen olyan kötelessége a papnak, mint a kathedrai szolgálat aztán meg a református pap is hon­polgár. Azt hiszik önök, hogy a hajdan gályarabságra harczolt dicső emlékezetű református papok pusztán csak szobatudósok voltak. Nagyon csa­latkoznak. Mert ama nagy férfiak midőn a tudo­mány és felvilágosodás szellemi fegyverét villog­­gtatták, midőn a népet szabadon gondolkoz­ni tanították, midőn azt a következetesen gyako­rolt elbutitás és a tudatlanság léleknyűgző lán­­czaiból kiszabadítani igyekeztek, ugyanakkor nem csak mint hitujitók, hanem mint a népsza­badság felkent apostolai és bajnokai is szerepel­tek, és épen ez volt szálka úgy a politikai, mint a hierarchiai zsarnokság szemében, mert mind­kettő a tudatlanságra és erkölcstelenedésre tá­maszkodik, jól tudván, hogy sokkal könnyebb egy ellentított demoralizált tömeget rabszolgává tenni, mint egy szabadon gondolkozó nemzetet. Az­által tehát, hogy a népet a templomi szó­széken kívül is oktatni és felvilágosítani igyeke­zünk és azt szabadon gondolkozni tanítjuk , még nem leszünk fanatizáló kortesekké,­­hanem csak kötelességünket teljesítjük, és halhatatlan em­lékű dicső elődeink példáját követjük. Nem mi kálvinista papok fanatizáljuk a népet kormánypárti uraim ! hanem fanatizálják a klé­rusnak önök korteseivé szegődött érdemtelen tagjai, kik minden nemtelen eszközt képesek fel­használni az önök érdekében, kik még az absolu­­tiót is azon feltétel adják meg a szegény bünval­­lónak, ha a jobboldalra szavaz. Vagy ez nem korteskedés, nem fanatizálás! De hát hogy is volna, mikor mindez a kormány­­párt és az önök érdekében történik. Ha egy kálvinista pap ellenzéki érzelmeinek a legszelídebb modorban is kifejezést adni me­részel, mindjárt idézik önök a „Ne se in negot­is politicis immisceant“ canon­t, miért nem teszik ezt önök a jobboldali érzelmű papok ellené­ben is ? Legyenek önök meggyőződve jobboldali uraim! hogy egyetlen önérzetes, hivatását igazán felfogó református pap sem fog bármely pártnak is kor­tesévé szegődni, — de hogy politikai érzületének kifejezést adjon, hogy törvényadta alkotmányos jogát gyakorolja s híveit a demoralizáló és cor­­ruptio veszélyes ragálya ellen védje és oltal­mazza : ezt tenni nem csak szabad de kötelessé­ge is minden hazája és hívei sorsát igazán szi­vén viselő lelkipásztornak. Szendi Lajos tiszafüredi segédlelkész. Vidéki levelesés Pótlék a jul. 26-ki ,,Hont-ban irt válaszomhoz, a ta­­polczai névtelen levelezők számára. Kővágó Örs jul. 20. Mai napság sok egyébnek lévén pótlékja,­­ önvédelmem kényszerít, hogy a tegnapi vála­szomhoz is pótlólag röviden elmondjam még, hogy ugyanazon névtelen levelező urak azt hí­­resztelik igénytelen személyemről, hogy kortes­kedésre 2 vagy 3000 frtot kaptam volna Pestről ? Hiszen hát csak kaptam volna? Ide vele — hol van hát? — majd tettem volna oly üdvös he­lyekre, hogy egy jó hazafi sem gáncsolhatná. Oly részletesen hirlik, hogy Tapolczán az adó vagy postahivatalnál vettem volna fel ? — Jó. Hát bizonyítsák be ezt csak egyetlen érdemes emberrel, akkor én önök tapolczai tűzoltó vagy más kedvencz egyletjükbe azonnal 100. v. 200. ftot. befizetek. D­e uraim, ha se látták, se adták, se önök se mások, se ennyit se kevesebbe, akkor e hírükkel ne inpertinenskedjenek. Egy két — máskor jóbarátom, nyíltan is be­szélte a népnek, hogy csak jöjjenek hozzám, kérjék követeljék ebbeli osztalékjukat tőlem !— Igaz, hogy egy se jött, sőt indignatióját híven megszente. De uraim, tréfának ez sok, komolynak pedig olyan rágalom, hogy büntető panaszra is érdemes. Vagy bebizonyítani hát, vagy visszavonni ! Egyiket követelhetem — becsületes embertől. Nem hiszem, hogy maguk e hitterterjesztők is hinnék azt, csak böködnek vele — ellenzéki voltomért— miután mással nem bírnak. Ha pedig hiszik, akkor szánom őket, mert nincs érzékük arra hogy miként lehet zsold nélkül fáradni és költekezni fizetetten hazafiságból! Tegnapi levelemből kimaradt még a zalame­­gyei 1. közgyűlés ott hivatkoztam végzésének száma — mely is 2,1/re, mit ezennel pótolok. Azt pedig éppen sajnálom, hogy midőn ott — a jelöltünkre névtelenül szórt sértésekre pár hig­gadt visszautasító szót írtam — tegnapi leve­lemből egészen kitörülte a t. szerkesztőség — szerénységből, mivel a jelölt a szerkesztőségnek két munkatársa is. Kár. A szerénység csak ha­sonlókkal szemben fizeti ki magát. És csak is azt írtam, hogy bírálónak vagy ócsárlónak ne­héz szerepe van, mert ha a megbíráltnak niveal­­jáig emelkedni nem bír, csak önmagáról ad sze­génységi bizonyítványt. Czigány Károly, ügyvéd. A 30 millió alájegyzése. A „Neue freie Presse“ a következőkben adja elő a nagy kölcsön alá­jegyzésének érdekes és sok tekintetben emelő történetét . A kölcsön aláírásának első napján, a­mi a fő­várost illeti, meglepő eredményt mutat föl. Pá­ria rendkívüli buzgalmat tanúsított. Daczára a roppant esőzésnek, mely az utczákat szomba­ton este tavakká változtatta, nagy és Bürü tö­meg foglalta el a húsz mairei hivatal előtti tért; a rendőrség minden erejét kifejtette, hogy az aláírók zsebeit netaláni jogtalan beavatkozások ellen biztosítsa. A bersealkuszok az első napon maguk aláírták a kölcsönt, maga a Rothschild ház 1500 milliót, s többi bankár és hitelegylet majdnem az összeg felét írták alá. A kölcsön aláírásának első napjáról a „Re­­publique Francaise“ a következőket közli : „Páris tegnap emlékezetes képet nyújtott. A műireségekben, az adóhivatalokban, a váltóügy­nököknél mindenütt tolongott a népség, hogy a kölcsönre aláírjon. Tekintetbe nem véve a tett előintézkedéseket, több ponton a közlekedés pillanatra egészen megszűnt. Gazdag és szegény elhozta részét, hogy a hazát megmentse. Ha Párisról, a departmentokra és a külföldre következtetést szabad vonnunk — és minden tudósítás, mely egyes helyekről érkezik, elő­nyösen hangzik h úgy Francziaországnak az egész világ hiteléhez intézett fölhívása colossa­­lis eredményeket szült. Már szombaton este, a zivatar megszűnte után, megkezdődtek az aláírások s az aláírási helyek valódi ostromállapotban voltak. A pantheoni és montrougei, valamint a tizen­harmadik arondissement marreségénél az alá­írók 200 méternyi sort képeztek. Különösen a népesebb negyedek municipális épületeit nagy tömeg férfi, nő és gyermekek vették körül, kik közül sokan az éjt várako­zással tölték el. Többen párnákat hoztak ma­gukkal ; mások, kik kevésbé voltak gondosak, megelégedtek a Macadam kemény fekhelyével. Az állam központi pénztáránál, az iparpalo­tában, hol a szobrok hosszában nagy, fából ké­szült és vászonnal bevont s karzatokra osztott épületek emeltettek, tegnapelőtt (júl. 29.) reg­geli 6 órakor több ezer ember foglalt állást. A nyugati palotassor egész hoszában elvonuló czella védte az aláírókat az égető napsugarak ellen. Hét órakor osztottak ki a sorszámok. Az első számokat annyian siettek megvenni, hogy a szá­mokért bevett összeg 30—40 francra rúgott. A tolongás mindenütt jelentékeny volt. Az első, tizennegyedik és tizenhatodik maireség a szó szoros értelmében ostromállapotban volt. Különösen a 14-dik mairei hivatalnál volt nagy a tolongás. A Fauburg du Temple minden munkásnépe itt tömörült össze. Bell­villében egész a Rue de Rigót ősig az aláírók blouseban hosz­­szú sort képeztek. Mindenki a haza elleni bűn­nek vélte, ha annak nem áldoz, sőt a legszegé­nyebb eljött, hogy megtakarított filléreit a haza oltárára lerakja. A tizennegyedik arrondissement mairesége előtt a közlekedés egy időre megszűnt. Egy osz­tály békebiztost kellett odarendelni, hogy a közlekedés ismét helyreálljon. A tizenharmadik arondissement mak­eségénél folytak leglassabban az aláírások. Jóllehet a künnállók tömege nagy volt, mégis csak 130 személy írt alá. Ez annyi­val inkább megfoghatatlan, mivel más maire hivataloknál, hol ugyanannyi hivatalnok van, az első napon több m­int ezer személy vett részt a kölcsönben. A különböző váltóházaknál és hitelintézetek­nél a tolongás sokkal csekélyebb volt, mint az állam pénzügyi hatóságainál, de azért ottan is elegen voltak és sokan irtak alá. Mindjárt az első aláírási nap estéjén beszélték, hogy maga Páris aláírta a szükséges 3 milliárdot, melylyel szabadságát megválthatja. A kisebb árjegyzése­ken kívül a főváros hatvan egyesült váltó­ügy­nöke födözte az egész kölcsönt.“ Ugyane tárgyról a „Fr. Corr.“ következőket ír : „Tegnap reggel 9 órakor nyittatott meg az elysei mezők ip­arpalotájában, hol a pénzügymi­nisztérium ideiglenesen székel, valamint Páris húsz maire-hivatalában a hatvan váltóügynök irodája, mely a három milliárdnyi kölcsönre az aláírásokat átvette. Már szombaton este az épület kapuja előtt az előre tolt aláírók tarka serege nyomult előre s a prózai, de alapjában örvendetes tényt, a nem­zeti élvezet egy nemévé változtatta; az ország fölszabadulásának tiszteletére ittak, daloltak és játszottak s több hazafi az aláírásra szánt 14 ’/* frankját elköltötte, mig mielőtt a haza oltárára helyezte volna. Soka­n ismét, mint a szinháztan, ési vilasztá­­sok által elfoglalt helyeket eladták, míg a har­madik a kapu előtt az átázott vevényekkel ide­­iglenes kereskedést kezdett. E jelenet mindenütt igen festői látványt nyújtott, különösen az iparpalota előtt, hol 9 óra tájban mintegy 10,00­0 ember a pénzügyőrök ablakai felé tola­kodott; itt voltak leginkább elhelyezve a képes újságok rajzolói. Tudvalevőleg itt 5 franknyi aláírásokról volt szó, mely másfél franknyi nye­reséggel járt, mert utólagos reductio alá nem estek. A nagyobb aláírásokkal nagyobb bank­házaknál rövid idő alatt végezni lehetett. Ha tehát ezen élénk, különösen a külváros­ban lefolyt jelenetekből következtetnünk le­het, úgy nem azon fordul meg a dolog, hogy az aláírások a kölcsönt hatszor vagy nyolcz­­szor fölülmúlták, hanem azon hogy jelenleg Pá­riában ezer meg ezer ember él, ki 3—4 franc­­nyi bérért egy élet az utcza kövezetén és egy vasárnap délelőttjét a júliusi forró nap alatt kész eltölteni. Ennélfogva a sikeren kételkednünk nem le­het , hanem szükségesnek tartjuk, hogy tekintve azon örült diadalformát, melyet a radicális la­pok Belleville, Montrouge, Montmartre és többi külvárosok hazafias részvétele fölött hangoztat­nak, a dolog lényege napvilágra hozassák. Több maire előtt, hol a szegény párisi embe­rek késő éjfélig éhen-szomjan sorban állani kényszerültek, még mielőtt az igazolványt, mely legfeljebb két francról szólt, kézhez kaphatták volna, nem egy visszaélés történt, különösen a tizenegyedik arondissementban, hol a tömeg ki­csapongását a rendőrségnek kellett megfékezni,“­reértve, a megesketés kérdése iránt akar-e aggá­lyokat kelteni. Dr. Ottrnberger Dunzinger Mária teg­napi vallomásából ismételte­ azt, a­mely szerint Pater Gabriel az ő leányának azt tanácsolta, hogy váljon el anyjától s vegyen föl külön szo­bát. „Mikor még Anna nekem erről szólt, így adja elő az anya, akkor még teljesen okos volt, s Máriaczellbe mentünk együtt, kérni az istent, s a szüzet, adja vissza neki előbbi állapotát, egyszerre csak felkiáltott: „Most már ismét vissza kell térnem páter Gábrielhez.“ Az elnök erre megjegyzi, hogy itt a búcsujárás aligha használt valami nagyon sokat. Erre Moser Ann­a tanú hivatik elő. Fonnyadt, 36 év körüli leány ez, igen kedvezőtlen kifeje­zéssel. Vádló tanúja és így Pechmüller vizsgáló biró már előre megeskette. Moser Anna szolgáló a kapuczinus-utczai I­. sz. házban, a­hol Dunczingerék mindaddig laktak míg „az újságba nem kerültek.“ Akkor a ház jámbor tulajdonosnője felmondott nekik. Moser Anna gyakran ment Dunzingerékhez, mert az anyát már régebben ismerte. Gyakrabban gyónt a karmelitáknál, s gyakran Dunzinger Annával együtt is ment oda; páter Gábrielnél azonban előbb egyszer se gyónt. Nem akart hozzá menni, mert gyónó széke „messze hátul“ volt. Dunzin­ger bírta először rá, hogy Gábrielnél gyónjon. Midőn először voltak együtt ott, Dunzinger Anna föloldozás nélkül elszaladt, mert Gábriel őt „ügyetlen lányzó“-nak mondta. Moser Anna is feloldozás nélkül maradt akkor, mert azt gyónta, hogy kártyát vetett,­­ ezért kegyetlenül kiszida­­tott. Elnök: Mondta azt ön Danzinger Annának, hogy p. Gabriel azt mondta, hogy sajnálja, hogy megbántotta. — Moser Anna: Igen, ezt mondtam. Elnök: Mondta ön neki, hogy menjen még egyszer oda? —Molher Anna: Nem, ezt nem mondtam. Elnök: Júl. 26-án ön ismét Dunzinger An­nával ment gyónni. Hogy ön az elmenetelre rá­beszélje őt, elmondtam neki, hogy p. Gábriellel, mint akár az ember apjával beszél, szólhat az ember vallási és világi dologban mindenről, minden tartózkodás nélkül. így azt mondta ön, hogy ön Gábrielnek nem csak saját vét­keiről, hanem, ezeket szépítendő, mások vétkei­ről is beszélt, így a harmadik rend nővéreiről, a­kikről azt mondta állítólag ön Gábriel előtt, hogy sokan papoktól vannak egy bizonyos állapotban? — Moser: Ezt nem mondtam, igazán nemit mondtam. Elnök: Nekünk Dunzinger Anna így val­lotta. — Moser: Én nem emlékezem. Elnök: Mária menybemenetelének ünnepén önök ismét együtt voltak a carmelitáknál. Végre­hajtotta-e akkor Dunzinger a főgyónást ! — Mo­ser Anna: úgy hiszem, egyszerre csak el­tűnt mellőlem. Elnök: Dunzinger Mária megtiltotta leányá­nak a főgyónást? — Moser Anna: Azt mondta,hogy a főgyónás csak bűnösöknek szüksé­ges, az ártatlanoknak fölösleges. Pedig már én is tettem főgyónást. Most kerül a sor Moser Anna dolgában a leg­kényesebb pontra,arra,hogy Dunzinger Anna val­lomása szerint — ő vezette D. Annát másodszor Gábrielhez. Hanem­ ha minden eddigi vallomásai­ban is föltűnő tartózkodó volt is Moser Anna, e kérdésre nézve teljesen elvesztette emlékezetét. Arra sem emlékezett, hogy Gábriel tette e őt, vagy ő Gábrielt a megsértett gyónóra figyelmes­sé ; arra sem, hogy ő mondta e, hogy pater Ga­briel a leányon a gyónó azéken elkövetett sértést rögtön megbánta. Arra emlékszik, hogy ő még­­egyszer kártyát vetett, csakhogy ezt meggyónva mégegyszer kidisputálhassa magát a páterrel. További vallomásaiban Moser Anna a minden­oldalú kérdések folytán elvégre elmondja, hogy ő igenis közölte Dunzinger Annával, hogy Pater Gabriel izeni, hogy sajnálja oly gyors távo­zását a gyónószékből, s azt izeni, jöjjön el újra. A tanú rettenetes makacs mindenütt, a­hol attól tart, hogy valami legcsekélyebb rojzat talál mondhatni Gábrielre vagy átalán a „főtisztelen­­dő karmelita atyákra.“ Stereotyp felelte: „Arra nem emlékszem,é­s ezt oly hangon ismételgeti, hogy a közönség mindannyiszor kaczajra fakad. Egyebek közt így nyilatkozik : Az urak fölszó­lítottak, hogy ha a hatodik parancs iránt kér­­deztetem, a tiszta igazságot mondjam el tar­tózkodás nélkül. D­r. Ottrnberger: Kit ért tanú ez urak alatt, kik adták önnek e tanácsot? Moser Anna (zavarban): Már nem tudom hogyan történt (Mozgás.) El­nök: A karmelita atyákat értette ön? — Tanú: Nem, csak eljárt a szám. (Derültség és izgatottság.) Vádló tanú szembesítését Dunzinger Anná­val azon indok mellett kéri elkerültetni, hogy még a tanúéhoz hasonló erős létekt is megzavar­­tatik a kérdések ily kereszttüze által. H a­m m­e­r­­ Mária és Terézia, továbbá Steiner Katalin tanúk állítólag hallották hogy egy idegen úr, ki Dunzinger Máriát meg­látogatta, így szólt ahoz: „Csak azt tehetne tud­ni, volt-e lánya vele a sekrestyében, ez esetben önök még igen gazdagok lehetnének, mert a bé­csiek nagyon érdeklődnek a dolog iránt. Ez ir magát a bécsi államügyészség kiküldöttjének adta ki. Werel Anna is látta ez urat, a­kinek le­írásában azonban tanuk nem egyeznek. Pechlersdorf Katalin önkényt jelentke­­zett mint tanú, mert az Erzsébet-testvér­ek házi szolgájától hallotta, hogy a tárgyalásnál Tuch­­ner Mária a karmelita templomnak Mária nap­ján mikor történt bezárásáról beszélt.Ő is a tem­plomban volt 7,7-kor és látta, amint sekres­tyéssel a rácsozatot felnyittatta. Tanú meges­­kettetik. Erre ismét Dunzinger Mária megeske­­tése lesz vita tárgya. Dr. Glanz az ellen, Dürrnberger nagy hévvel a megesketés mellett szól. A törvényszék elhatározza Dun­zinger Mária megesketését. Schmithné és Steiningerné tanuk a legjobbat bizonyítanak a két Dunzinger felöl. Megeskettetnek. Ezzel a tanúkihallgatás véget ért, s a felolva­sás következik. Semmi jelentékeny e közben nem történt. Holnap lesz a bizonyítási eljárás utolsó napja, s a felek végjavaslatai. Fater Gábriel. A tárgyalásban folyó hó 30-án mindenekelőtt előző napi vallomását azzal egészíti ki, hogy is­meri ama levélke szerzőjét, mely Walzelhez in­­téztetett, s mely iránt dr. Glanz annyira kiván­csi , de ő nem érzi magát kötelezve megneve­zésére. Dr. Glanz erre egy az Erzsébet-szerzetnél szolgáló, Pec­ersdorfer Katalin nevű leány kihallgatását javasolja, ki bizonyítandja, hogy a karmelitáknál a templom rácsozata es­­tenkint már hat órakor bezáratik. A törvény­szék elfogadja e javaslatot s elrendeli Pec­ers­dorfer Katalin elhivatását. Dr. Glanz erre kiemeli, hogy Dunzinger Mária pater Gabriel becsületének megsértése miatt kereset alatt van; nem lehet azonban ki­venni, várjon ezáltal, a büntetőjogi eljárást fél* IflLÖKFÉLÉI. — Irodalmi viszonyainkat igen szomorúan illustrálja egy vidéki hir, mely­nek valóságáról kétkedtünk volna, ha nem tel­jesen megbízható forrásból kapjuk. Szilády La­jos, Szilády Károlynak Katona „Bánk bán*-ja s több más jeles mű érdemes kiadójának fia, Kecs­keméten, követve apjának példáját, szintén érté­kes művekkel akarta gazdagítani irodalmunkat s pár hó előtt A­b­o­n­y­i Lajos népies beszé­deire hirdetett előfizetést, melyek első kötete már meg is jelent. E beszélyekre, melyek az öt­venes évek óta annyi élvezetet szereztek a ma­gyar közönségnek, — miként értesülünk — az egész hazából csak 2, mondd két előfizető ér­kezett. És ez történik akkor, midőn a Ponson du Terrail és Gaborneau-féle regények több ezer példányban forognak a magyar olvasók kezei közt s csaknem minden külföldi férezelménynek akad annyi vevője, hogy lefordittatását a kiadó jövedelmező vállalatnak találja. Valóban el kell szomorodnunk, ha olykor-olykor az irodalom színfalai közé betekintünk. — A­z országos honvéd egyleti közp. bizottmány legközelebbi ülésében elhatározta, hogy az 1848/9-iki honvédeknek 7-ik vagyis ez idei országos gyű­lése megtartásá­nak határideje augusztus hó 19-ről September hcó 28-ikára tétetik át, leginkább azon okból, hogy a menhát akkor már teljesen felszerelve átadat­hassák rendeltetésének. Így tehát az idei honvéd­­közgyűlés September hó 28-án, a menház ünne­pélyes megnyitása, s az építő bizottság által történő átadás pedig September hó 29-én fog megtörténni, a­mit is azon hozzáadással teszek ezennel hírlapilag közzé, hogy az érdekeltek er­ről külön körlevélben is fognak értesittetni. Pest, július hó 31-én Kühner Ignácz főjegyző,­­ Netter Borbála gyilkosa kézre került. Olvasóink még emlékeznek ama rejtélyes gyilkossági esetre, mely a Csillag-utczában jul. hó elején történt. Közöttük volt a fölvett tárgyi tényálladékot egész részletességgel. Azóta a ku­tatások erélylyel folytak és jul. 21-én eredmény­re vezettek. Kiss Ferencz és Fitz rendőrbiztosok az általuk kifürkészett gyam­okok alapján Siska Tamást, mint tettest letartóztatták budai laká­sán, a horgony-utczában 407. sz. a. A nevezett csehországi, szmilkai születésű, 53 éves, rom. kath. mesterségére nézve czipész és kerítéssel foglalkozott. A vizsgálat ellene már megindítta­­tott és már tanuk is voltak kihallgatáson. Egy fodrásznő határozottan állítja, hogy a gyilkosság napján reggeli 7 órakor látta Siskát a csillag­­utczában,és tudja, hogy ez Netterrel ismerős volt. Tanuk bizonyítják, hogy Siska jul. 8. és S-ke közti éjen nem volt otthon. Kochlechner Julia a három pipa utczában lakó kerítőnő bizonyítja, hogy jul. 9-kén d. e. 10 órakor S. nála volt és nagyon meg volt lepve e látogatás által, miután régóta haragban voltak, továbbá vallja, hogy feltűnt előtte miszerint Siska ez alkalommal foly­ton Netterrel beszélt.Neje azt vallja,hogy férje dur­­va ember, ki másfél év előtt őt is fejszével akarta agyonütni. Siska a tettet határozottan tagadja és tanukra hivatkozik, hogy a tett éjjelén otthon volt. A viszgálat a fenyitőtörvényszék előtt egy­re tart.­­ Lopás. A Sándor utczában 25. sz. alatt lakó Koricsánszky Lajos magánzónál szolgálat­ban állott Bibrák Zsófia f. julius 30-án gazdájá­tól 1000 frt értékű ékszereket ellopván, azokkal megszökött. Győrött azonban elfogták. Az ék­szerek legnagyobb részét még nála találták.­­ A Dunába fűlt. Ma reggel 9—10 óra tájban a földunasoron a vízmű­ táján egy 11—12 éves fiú hulláját fogták ki a Dunából. A fiú hihe­tőleg fürdés közben fűlt a vízbe. A hullát a Ró­­kuskórházba szállították.­­ A budapesti magyar gyorsíró e­g­y­­­e­t a gyorsírászat elsajátítására módot és alkalmat kívánván nyújtani mindazoknak, kik már tényleg a közpályán működnek, dr. Fayer László egyleti elnököt oly régből küldötte ki, hogy Pesten egy később meghatározandó idő­pontban hatheti gyorsírászati tanfolyamot nyis­son a közigazgatási tisztviselők részére. Tan­díjul a hallgatók arányához és a helyi viszonyok­hoz mérve 5—6 ft van megállapítva. Áthatva azon fontosságtól, melylyel a gyorsirászat alkal­mazása a közigazgatási ügyvitel sok ágazatában bízhat, a belügyminiszer ezen tanfolyamra azzal hívja fel Pest város figyelmét, hogy a helybeli közigazgatási tisztviselőket a kérdéses tanfolyam látogatására buzdítsa a Helyhatósági lap. Bakos Gábor és Barth László mint a „Közigazgatás“ czímű heti szaklap társszerkesztő, az iránt folyamodtak Pest városához, hogy a közgyűlés említett lapot Felső-Fehér megye példájára hivatalos közlönyül fogadná el, és módot nyújtson nekik, hogy oly napilapot adhassanak ki, mely a főváros hely­hatósági életének minden mozzanatát jelezvén ez által magát a fővárosi közigazgatást gyorsan áttekinthetővé és könnyű kezelésűvé tegye. A tanács e korszerű eszmét teljes méltánylattal fogadta, s a kérvényt a részletes programm és költségvetéssel együtt pártolólag azzal terjeszti a közgyűlés elé, hogy az a kérvényt a további megállapodások végett egy lapbizottságnak adja ki.­­ Nagyra törekvő fiatal­ember, Holezschuch József 17 éves tanoncz a Gschwindt­­féle szeszgyárban annyira barátja volt a nagyúri életmódnak, hogy minden eszközhöz nyúlt an­nak megszerzésére. Gazdája mintegy másfél év­vel ezelőtt azzal bízta meg, hogy árucsomago­kat az államvasútra adjon fel s e végből a vitel­dijak fedezésére naponként 20—30 frtot kapott készletül. Holezschuch az árucsomagokat fel is adta a vasútra s ott a viteldijat ki is fizette, de gazdájának nem az eredeti nyugtával számolt be, hanem hamis nyugtákat készített s azok alapján 3—4-szeresen számította fel a dijakat. Az ilyen után szerzett pénzen azután páholyt tartott a gyermekszinházban s annak primadon­nájával estélyeket csapott, nőket kocsikáztatott, szóval fertály mágnáskodott, még pedig szép sikerrel. Másfél év alatt 3200 frtot sikkasztott el. Napfényre kerülvén manipulatiója, a fenyi­tőtörvényszék elé került, hol tették bevallotta és a vésnököt is megnevezte, kinél a hamis bé­lyeget készíttette.­­ Közlekedés a közvágóhíd­­h­o­z. A tanács mai ülésében szóba jött, hogy a közvágó­hídhoz egyelőre, míg a lóvonatú vasút elkészül, semmiféle kocsiközlekedés nincsen. El­határoztatott tehát, hogy a kapitányság, általa meghatározandó ponton két társaskocsit rendel.

Next