A Hon, 1872. augusztus (10. évfolyam, 176-200. szám)
1872-08-02 / 177. szám
itt lenne azonban az idő, hogy a kormány kseményére itt is főleg társadalmi uton téressék meg a reformok tövises pályája. P. Szathmáry Károly: Építsünk laktanyákat. Országos terheink közül semmi sem nyomja a polgárok vállait oly érezhetőkig, mint a katonatartás. — Sok gazda kénytelen saját marháját szabad ég alá kötni istálójából, csak hogy katona uram lovának legyen kényelmes helye , sőt sok helyen, a családtagnak kell szobáját elhagyni a durva, szennyes katona miatt. Felemtsem-e még ezeken kivül a sok lopást, mi ha kitudódik is, csak a károsult fél veszt még többet, mert boszut forralnak ellene, így történik ez vidékünkön is. Rábaköz helységei mentiek szoktak lenni tűzvészektől s íme most, mintha katonákkal a pusztítás angyala érkezett volna községeinkbe, csaknem napirenden vannak a tűzvészek. Csak Mihályiban rövid három hét elforgása alatt háromszor volt tűzi veszély, s a közvélemény egyenesen a katonákat okozza e miatt. Ugyanis a második tűzeset épen azon házban történt, hol a katonák számára egy kamrát börtönné alakítottak át. Épen a tűz alkalmával egy Mars fia ült a hűvösön, kit — mint mondják, társai így akarták kiszabadítani, hogy felgyújják a börtönt, minek három ház lett áldozata, más mellék épületekkel együtt. A legközelebbi tűzeset pedig — jul. 22. — épen a katonák fő helyén ütött ki. A gondtalan, idegen katonák könnyelműen pipára gyújtottak az istáléban s a szalmán elaludva, csakhamar lángba borult az épület. Szerencsére a lovakat ki tudták még vezetni, de sok nyereg, szerszám, pokrócz stb. lett a tűz martaléka. Itt még azt sem mondhatjuk, hogy a vigyázatlan megadta könynyelműségének árát. Nem, mert az elégett nyereg stb. helyett Kuhn közös hadügyminiszer uram majd újakat csináltat a mi kontónkra, mig a kárt okozók büntetlenül maradnak. A szomszéd Tóth-Kereszturott hasonló tűzveszély volt két hét előtt. A korcsmáros pajtájában levő takarmányt a teljhatalmú katona urak ételenként meglátogatták s midőn elölök elzárta, elhamvasztották. Kijárnak a mezőre is, honnan a gabnát kévékben lopják el, mit ha a parancsnokló tisztnek feljelentenek, őröket állít fel ugyan a lopás meggátlására, de eredmény nélkül, mert maguk az őrök lesznek a lopás eszközleivé. Ily körülmények között a mihályiak folyamodtak már az alispánhoz orvoslás végett, de siker nélkül ismerek egyént, aki már a rá kiszabott időnél tovább tartja katonáját; folyamodott fáhöz-fához, hogy vegyék le nyakáról; de nem tudom azért-e, mert az illető a baloldal tekintélyes tagja vidékünkön vagy más ok miatt, hadnagy uram még mindig lefoglalva tartja két szobáját , istállóját, míg ugyanott, egy méltóságom ar, ki hatalmas jobboldali, egészen ment maradt a katonatartástól. Ezek után kérdem : mi által lehetne elejét venni a felemlített tűzi veszélyeknek, rablásoknak és ezen utóbbi törvénytelenségnek? Szerény véleményem szerint nem más, mint a kaszárnya rendszer behozatala által. A kaszárnya rendszer felállíthatási költségeinek fedezésére megkivántató összeget tessék kivetni a haza illető polgáraira s mindjárt leveszszük a nagy terhet a nép nyakáról. — Vagy talán azt mondják, hogy a nép könnyebben eltartja a katona lovát istállójában, szívesebben ad a katonának is élelmet, mintsem hogy új adóval terheljük. Ez nem áll. Magam hallottam több szegény embertől, kik azt mondák : „Uram! szívesen fizetném a kaszárnyák felállítására szükséges összegből a rám eső részt, csak katonát ne kellene tartanom. Laktanyát minden vidék központi helyére s meg fog szűnni a katonák által okozott sok kár és veszély, valamint azon törvénytelenség is, hogy míg egyes, országút mellett fekvő községek folytonosan érzik a katonatartás nagy terhét, addig más, talán gazdagabb helységek egészen mentek maradnak ugyanattól. Laktanyát a katonáknak a közjó és igazság érdekében. Addig is azonban, míg ezek felállítatnának, hajtsuk végre a törvény rendeletét, küldjük hazájukba az idegen katonákat s hozzuk haza saját gyermekeinket, mert ezek sokkal jobban fognak vigyázni arra, hogy testvéreiknek kárt ne okozzanak. Tóth Gyula, ev. s. lelkész. Azok a fanatikus kálvinista papok. (Felelet sokaknak.) A kormánypárt közlönyeiben, különösen a választási mozgalmak alatt, gyakran olvashattunk oly vidéki tudósításokat, melyekben a református papok, mint ellenzéki izgatók és lázitók, az ellenzéki választópolgárok pedig, mint „fanatikus kálvinista papok által félrevezetett tömeg“ szerepelnek. Lássuk, miben áll ez a félrevezetés és fanatizál ? Abban jobboldali uraim! — hogy buzdítottuk a népet polgári jogainak szabadon gyakorlására jobb meggyőződésének követelésére,—figyelmeztettük a lélekvásárlóktól való őrizkedésre, — intettük az ellenvéleményüek iránti türelemre, a csend és béke meg nem zavarására, visszatartottuk a jobboldali kortesek vérig sértő kihívásainak megtorlásától, így fanatizáltuk—jobboldali uraim ■— így vezettük félre a népet, mi „rajongó kálvinista papok.“ Bátran valjuk be az egész világ előtt, hogy ezt tettük, ezt tette a kálvinista papok azon tiszteletreméltó önzetlen hazaszeretettől lelkesülő része, mely még nem éhezett tanfelügyelőségre s másféle „zsíros falatokra,“mely még nem szegődött a kormánynak szolgalelkü uszályhordozójává, melyet: Nee emum ardor prava jubentium, Nec vultus instantia tyranni Meute quatit solid«. És ezt tennünk nem csak szabad, de erkölcsi és bizafias, sőt, egyenesen lelkipásztori kötelességünk veti; mert a népnek a mindinkább harapozó s a lélekvásárló kortesek által veszedelmes módon terjesztett demoralizatio és corruptio elleni védelmezése 6k oltalmazása s a nép erkölcsén ezek által ütött nyilt sebek bekötösgetésének nehéz munkája épen nekünk lelkészeknek jutott osztályrészül. Azt mondják önök, hogy „papnak kathedrában a helye.“ Igaz uraim! csakhogy a népnek a templomi szószékén kivüli tanítása és felvilágosítása s a demoralizáció elleni oltalmazása, épen olyan kötelessége a papnak, mint a kathedrai szolgálat aztán meg a református pap is honpolgár. Azt hiszik önök, hogy a hajdan gályarabságra harczolt dicső emlékezetű református papok pusztán csak szobatudósok voltak. Nagyon csalatkoznak. Mert ama nagy férfiak midőn a tudomány és felvilágosodás szellemi fegyverét villoggtatták, midőn a népet szabadon gondolkozni tanították, midőn azt a következetesen gyakorolt elbutitás és a tudatlanság léleknyűgző lánczaiból kiszabadítani igyekeztek, ugyanakkor nem csak mint hitujitók, hanem mint a népszabadság felkent apostolai és bajnokai is szerepeltek, és épen ez volt szálka úgy a politikai, mint a hierarchiai zsarnokság szemében, mert mindkettő a tudatlanságra és erkölcstelenedésre támaszkodik, jól tudván, hogy sokkal könnyebb egy ellentított demoralizált tömeget rabszolgává tenni, mint egy szabadon gondolkozó nemzetet. Azáltal tehát, hogy a népet a templomi szószéken kívül is oktatni és felvilágosítani igyekezünk és azt szabadon gondolkozni tanítjuk , még nem leszünk fanatizáló kortesekké,hanem csak kötelességünket teljesítjük, és halhatatlan emlékű dicső elődeink példáját követjük. Nem mi kálvinista papok fanatizáljuk a népet kormánypárti uraim ! hanem fanatizálják a klérusnak önök korteseivé szegődött érdemtelen tagjai, kik minden nemtelen eszközt képesek felhasználni az önök érdekében, kik még az absolutiót is azon feltétel adják meg a szegény bünvallónak, ha a jobboldalra szavaz. Vagy ez nem korteskedés, nem fanatizálás! De hát hogy is volna, mikor mindez a kormánypárt és az önök érdekében történik. Ha egy kálvinista pap ellenzéki érzelmeinek a legszelídebb modorban is kifejezést adni merészel, mindjárt idézik önök a „Ne se in negotis politicis immisceant“ canont, miért nem teszik ezt önök a jobboldali érzelmű papok ellenében is ? Legyenek önök meggyőződve jobboldali uraim! hogy egyetlen önérzetes, hivatását igazán felfogó református pap sem fog bármely pártnak is kortesévé szegődni, — de hogy politikai érzületének kifejezést adjon, hogy törvényadta alkotmányos jogát gyakorolja s híveit a demoralizáló és corruptio veszélyes ragálya ellen védje és oltalmazza : ezt tenni nem csak szabad de kötelessége is minden hazája és hívei sorsát igazán szivén viselő lelkipásztornak. Szendi Lajos tiszafüredi segédlelkész. Vidéki levelesés Pótlék a jul. 26-ki ,,Hont-ban irt válaszomhoz, a tapolczai névtelen levelezők számára. Kővágó Örs jul. 20. Mai napság sok egyébnek lévén pótlékja, önvédelmem kényszerít, hogy a tegnapi válaszomhoz is pótlólag röviden elmondjam még, hogy ugyanazon névtelen levelező urak azt híresztelik igénytelen személyemről, hogy korteskedésre 2 vagy 3000 frtot kaptam volna Pestről ? Hiszen hát csak kaptam volna? Ide vele — hol van hát? — majd tettem volna oly üdvös helyekre, hogy egy jó hazafi sem gáncsolhatná. Oly részletesen hirlik, hogy Tapolczán az adó vagy postahivatalnál vettem volna fel ? — Jó. Hát bizonyítsák be ezt csak egyetlen érdemes emberrel, akkor én önök tapolczai tűzoltó vagy más kedvencz egyletjükbe azonnal 100. v. 200. ftot. befizetek. De uraim, ha se látták, se adták, se önök se mások, se ennyit se kevesebbe, akkor e hírükkel ne inpertinenskedjenek. Egy két — máskor jóbarátom, nyíltan is beszélte a népnek, hogy csak jöjjenek hozzám, kérjék követeljék ebbeli osztalékjukat tőlem !— Igaz, hogy egy se jött, sőt indignatióját híven megszente. De uraim, tréfának ez sok, komolynak pedig olyan rágalom, hogy büntető panaszra is érdemes. Vagy bebizonyítani hát, vagy visszavonni ! Egyiket követelhetem — becsületes embertől. Nem hiszem, hogy maguk e hitterterjesztők is hinnék azt, csak böködnek vele — ellenzéki voltomért— miután mással nem bírnak. Ha pedig hiszik, akkor szánom őket, mert nincs érzékük arra hogy miként lehet zsold nélkül fáradni és költekezni fizetetten hazafiságból! Tegnapi levelemből kimaradt még a zalamegyei 1. közgyűlés ott hivatkoztam végzésének száma — mely is 2,1/re, mit ezennel pótolok. Azt pedig éppen sajnálom, hogy midőn ott — a jelöltünkre névtelenül szórt sértésekre pár higgadt visszautasító szót írtam — tegnapi levelemből egészen kitörülte a t. szerkesztőség — szerénységből, mivel a jelölt a szerkesztőségnek két munkatársa is. Kár. A szerénység csak hasonlókkal szemben fizeti ki magát. És csak is azt írtam, hogy bírálónak vagy ócsárlónak nehéz szerepe van, mert ha a megbíráltnak nivealjáig emelkedni nem bír, csak önmagáról ad szegénységi bizonyítványt. Czigány Károly, ügyvéd. A 30 millió alájegyzése. A „Neue freie Presse“ a következőkben adja elő a nagy kölcsön alájegyzésének érdekes és sok tekintetben emelő történetét . A kölcsön aláírásának első napján, ami a fővárost illeti, meglepő eredményt mutat föl. Pária rendkívüli buzgalmat tanúsított. Daczára a roppant esőzésnek, mely az utczákat szombaton este tavakká változtatta, nagy és Bürü tömeg foglalta el a húsz mairei hivatal előtti tért; a rendőrség minden erejét kifejtette, hogy az aláírók zsebeit netaláni jogtalan beavatkozások ellen biztosítsa. A bersealkuszok az első napon maguk aláírták a kölcsönt, maga a Rothschild ház 1500 milliót, s többi bankár és hitelegylet majdnem az összeg felét írták alá. A kölcsön aláírásának első napjáról a „Republique Francaise“ a következőket közli : „Páris tegnap emlékezetes képet nyújtott. A műireségekben, az adóhivatalokban, a váltóügynököknél mindenütt tolongott a népség, hogy a kölcsönre aláírjon. Tekintetbe nem véve a tett előintézkedéseket, több ponton a közlekedés pillanatra egészen megszűnt. Gazdag és szegény elhozta részét, hogy a hazát megmentse. Ha Párisról, a departmentokra és a külföldre következtetést szabad vonnunk — és minden tudósítás, mely egyes helyekről érkezik, előnyösen hangzik h úgy Francziaországnak az egész világ hiteléhez intézett fölhívása colossalis eredményeket szült. Már szombaton este, a zivatar megszűnte után, megkezdődtek az aláírások s az aláírási helyek valódi ostromállapotban voltak. A pantheoni és montrougei, valamint a tizenharmadik arondissement marreségénél az aláírók 200 méternyi sort képeztek. Különösen a népesebb negyedek municipális épületeit nagy tömeg férfi, nő és gyermekek vették körül, kik közül sokan az éjt várakozással tölték el. Többen párnákat hoztak magukkal ; mások, kik kevésbé voltak gondosak, megelégedtek a Macadam kemény fekhelyével. Az állam központi pénztáránál, az iparpalotában, hol a szobrok hosszában nagy, fából készült és vászonnal bevont s karzatokra osztott épületek emeltettek, tegnapelőtt (júl. 29.) reggeli 6 órakor több ezer ember foglalt állást. A nyugati palotassor egész hoszában elvonuló czella védte az aláírókat az égető napsugarak ellen. Hét órakor osztottak ki a sorszámok. Az első számokat annyian siettek megvenni, hogy a számokért bevett összeg 30—40 francra rúgott. A tolongás mindenütt jelentékeny volt. Az első, tizennegyedik és tizenhatodik maireség a szó szoros értelmében ostromállapotban volt. Különösen a 14-dik mairei hivatalnál volt nagy a tolongás. A Fauburg du Temple minden munkásnépe itt tömörült össze. Bellvillében egész a Rue de Rigót ősig az aláírók blouseban hoszszú sort képeztek. Mindenki a haza elleni bűnnek vélte, ha annak nem áldoz, sőt a legszegényebb eljött, hogy megtakarított filléreit a haza oltárára lerakja. A tizennegyedik arrondissement mairesége előtt a közlekedés egy időre megszűnt. Egy osztály békebiztost kellett odarendelni, hogy a közlekedés ismét helyreálljon. A tizenharmadik arondissement makeségénél folytak leglassabban az aláírások. Jóllehet a künnállók tömege nagy volt, mégis csak 130 személy írt alá. Ez annyival inkább megfoghatatlan, mivel más maire hivataloknál, hol ugyanannyi hivatalnok van, az első napon több mint ezer személy vett részt a kölcsönben. A különböző váltóházaknál és hitelintézeteknél a tolongás sokkal csekélyebb volt, mint az állam pénzügyi hatóságainál, de azért ottan is elegen voltak és sokan irtak alá. Mindjárt az első aláírási nap estéjén beszélték, hogy maga Páris aláírta a szükséges 3 milliárdot, melylyel szabadságát megválthatja. A kisebb árjegyzéseken kívül a főváros hatvan egyesült váltóügynöke födözte az egész kölcsönt.“ Ugyane tárgyról a „Fr. Corr.“ következőket ír : „Tegnap reggel 9 órakor nyittatott meg az elysei mezők iparpalotájában, hol a pénzügyminisztérium ideiglenesen székel, valamint Páris húsz maire-hivatalában a hatvan váltóügynök irodája, mely a három milliárdnyi kölcsönre az aláírásokat átvette. Már szombaton este az épület kapuja előtt az előre tolt aláírók tarka serege nyomult előre s a prózai, de alapjában örvendetes tényt, a nemzeti élvezet egy nemévé változtatta; az ország fölszabadulásának tiszteletére ittak, daloltak és játszottak s több hazafi az aláírásra szánt 14 ’/* frankját elköltötte, mig mielőtt a haza oltárára helyezte volna. Sokan ismét, mint a szinháztan, ési vilasztások által elfoglalt helyeket eladták, míg a harmadik a kapu előtt az átázott vevényekkel ideiglenes kereskedést kezdett. E jelenet mindenütt igen festői látványt nyújtott, különösen az iparpalota előtt, hol 9 óra tájban mintegy 10,000 ember a pénzügyőrök ablakai felé tolakodott; itt voltak leginkább elhelyezve a képes újságok rajzolói. Tudvalevőleg itt 5 franknyi aláírásokról volt szó, mely másfél franknyi nyereséggel járt, mert utólagos reductio alá nem estek. A nagyobb aláírásokkal nagyobb bankházaknál rövid idő alatt végezni lehetett. Ha tehát ezen élénk, különösen a külvárosban lefolyt jelenetekből következtetnünk lehet, úgy nem azon fordul meg a dolog, hogy az aláírások a kölcsönt hatszor vagy nyolczszor fölülmúlták, hanem azon hogy jelenleg Páriában ezer meg ezer ember él, ki 3—4 francnyi bérért egy élet az utcza kövezetén és egy vasárnap délelőttjét a júliusi forró nap alatt kész eltölteni. Ennélfogva a sikeren kételkednünk nem lehet , hanem szükségesnek tartjuk, hogy tekintve azon örült diadalformát, melyet a radicális lapok Belleville, Montrouge, Montmartre és többi külvárosok hazafias részvétele fölött hangoztatnak, a dolog lényege napvilágra hozassák. Több maire előtt, hol a szegény párisi emberek késő éjfélig éhen-szomjan sorban állani kényszerültek, még mielőtt az igazolványt, mely legfeljebb két francról szólt, kézhez kaphatták volna, nem egy visszaélés történt, különösen a tizenegyedik arondissementban, hol a tömeg kicsapongását a rendőrségnek kellett megfékezni,“reértve, a megesketés kérdése iránt akar-e aggályokat kelteni. Dr. Ottrnberger Dunzinger Mária tegnapi vallomásából ismételte azt, amely szerint Pater Gabriel az ő leányának azt tanácsolta, hogy váljon el anyjától s vegyen föl külön szobát. „Mikor még Anna nekem erről szólt, így adja elő az anya, akkor még teljesen okos volt, s Máriaczellbe mentünk együtt, kérni az istent, s a szüzet, adja vissza neki előbbi állapotát, egyszerre csak felkiáltott: „Most már ismét vissza kell térnem páter Gábrielhez.“ Az elnök erre megjegyzi, hogy itt a búcsujárás aligha használt valami nagyon sokat. Erre Moser Anna tanú hivatik elő. Fonnyadt, 36 év körüli leány ez, igen kedvezőtlen kifejezéssel. Vádló tanúja és így Pechmüller vizsgáló biró már előre megeskette. Moser Anna szolgáló a kapuczinus-utczai I. sz. házban, ahol Dunczingerék mindaddig laktak míg „az újságba nem kerültek.“ Akkor a ház jámbor tulajdonosnője felmondott nekik. Moser Anna gyakran ment Dunzingerékhez, mert az anyát már régebben ismerte. Gyakrabban gyónt a karmelitáknál, s gyakran Dunzinger Annával együtt is ment oda; páter Gábrielnél azonban előbb egyszer se gyónt. Nem akart hozzá menni, mert gyónó széke „messze hátul“ volt. Dunzinger bírta először rá, hogy Gábrielnél gyónjon. Midőn először voltak együtt ott, Dunzinger Anna föloldozás nélkül elszaladt, mert Gábriel őt „ügyetlen lányzó“-nak mondta. Moser Anna is feloldozás nélkül maradt akkor, mert azt gyónta, hogy kártyát vetett, ezért kegyetlenül kiszidatott. Elnök: Mondta azt ön Danzinger Annának, hogy p. Gabriel azt mondta, hogy sajnálja, hogy megbántotta. — Moser Anna: Igen, ezt mondtam. Elnök: Mondta ön neki, hogy menjen még egyszer oda? —Molher Anna: Nem, ezt nem mondtam. Elnök: Júl. 26-án ön ismét Dunzinger Annával ment gyónni. Hogy ön az elmenetelre rábeszélje őt, elmondtam neki, hogy p. Gábriellel, mint akár az ember apjával beszél, szólhat az ember vallási és világi dologban mindenről, minden tartózkodás nélkül. így azt mondta ön, hogy ön Gábrielnek nem csak saját vétkeiről, hanem, ezeket szépítendő, mások vétkeiről is beszélt, így a harmadik rend nővéreiről, akikről azt mondta állítólag ön Gábriel előtt, hogy sokan papoktól vannak egy bizonyos állapotban? — Moser: Ezt nem mondtam, igazán nemit mondtam. Elnök: Nekünk Dunzinger Anna így vallotta. — Moser: Én nem emlékezem. Elnök: Mária menybemenetelének ünnepén önök ismét együtt voltak a carmelitáknál. Végrehajtotta-e akkor Dunzinger a főgyónást ! — Moser Anna: úgy hiszem, egyszerre csak eltűnt mellőlem. Elnök: Dunzinger Mária megtiltotta leányának a főgyónást? — Moser Anna: Azt mondta,hogy a főgyónás csak bűnösöknek szükséges, az ártatlanoknak fölösleges. Pedig már én is tettem főgyónást. Most kerül a sor Moser Anna dolgában a legkényesebb pontra,arra,hogy Dunzinger Anna vallomása szerint — ő vezette D. Annát másodszor Gábrielhez. Hanem ha minden eddigi vallomásaiban is föltűnő tartózkodó volt is Moser Anna, e kérdésre nézve teljesen elvesztette emlékezetét. Arra sem emlékezett, hogy Gábriel tette e őt, vagy ő Gábrielt a megsértett gyónóra figyelmessé ; arra sem, hogy ő mondta e, hogy pater Gabriel a leányon a gyónó azéken elkövetett sértést rögtön megbánta. Arra emlékszik, hogy ő mégegyszer kártyát vetett, csakhogy ezt meggyónva mégegyszer kidisputálhassa magát a páterrel. További vallomásaiban Moser Anna a mindenoldalú kérdések folytán elvégre elmondja, hogy ő igenis közölte Dunzinger Annával, hogy Pater Gabriel izeni, hogy sajnálja oly gyors távozását a gyónószékből, s azt izeni, jöjjön el újra. A tanú rettenetes makacs mindenütt, ahol attól tart, hogy valami legcsekélyebb rojzat talál mondhatni Gábrielre vagy átalán a „főtisztelendő karmelita atyákra.“ Stereotyp felelte: „Arra nem emlékszem,és ezt oly hangon ismételgeti, hogy a közönség mindannyiszor kaczajra fakad. Egyebek közt így nyilatkozik : Az urak fölszólítottak, hogy ha a hatodik parancs iránt kérdeztetem, a tiszta igazságot mondjam el tartózkodás nélkül. Dr. Ottrnberger: Kit ért tanú ez urak alatt, kik adták önnek e tanácsot? Moser Anna (zavarban): Már nem tudom hogyan történt (Mozgás.) Elnök: A karmelita atyákat értette ön? — Tanú: Nem, csak eljárt a szám. (Derültség és izgatottság.) Vádló tanú szembesítését Dunzinger Annával azon indok mellett kéri elkerültetni, hogy még a tanúéhoz hasonló erős létekt is megzavartatik a kérdések ily kereszttüze által. H am mer Mária és Terézia, továbbá Steiner Katalin tanúk állítólag hallották hogy egy idegen úr, ki Dunzinger Máriát meglátogatta, így szólt ahoz: „Csak azt tehetne tudni, volt-e lánya vele a sekrestyében, ez esetben önök még igen gazdagok lehetnének, mert a bécsiek nagyon érdeklődnek a dolog iránt. Ez ir magát a bécsi államügyészség kiküldöttjének adta ki. Werel Anna is látta ez urat, akinek leírásában azonban tanuk nem egyeznek. Pechlersdorf Katalin önkényt jelentkezett mint tanú, mert az Erzsébet-testvérek házi szolgájától hallotta, hogy a tárgyalásnál Tuchner Mária a karmelita templomnak Mária napján mikor történt bezárásáról beszélt.Ő is a templomban volt 7,7-kor és látta, amint sekrestyéssel a rácsozatot felnyittatta. Tanú megeskettetik. Erre ismét Dunzinger Mária megesketése lesz vita tárgya. Dr. Glanz az ellen, Dürrnberger nagy hévvel a megesketés mellett szól. A törvényszék elhatározza Dunzinger Mária megesketését. Schmithné és Steiningerné tanuk a legjobbat bizonyítanak a két Dunzinger felöl. Megeskettetnek. Ezzel a tanúkihallgatás véget ért, s a felolvasás következik. Semmi jelentékeny e közben nem történt. Holnap lesz a bizonyítási eljárás utolsó napja, s a felek végjavaslatai. Fater Gábriel. A tárgyalásban folyó hó 30-án mindenekelőtt előző napi vallomását azzal egészíti ki, hogy ismeri ama levélke szerzőjét, mely Walzelhez intéztetett, s mely iránt dr. Glanz annyira kiváncsi , de ő nem érzi magát kötelezve megnevezésére. Dr. Glanz erre egy az Erzsébet-szerzetnél szolgáló, Pecersdorfer Katalin nevű leány kihallgatását javasolja, ki bizonyítandja, hogy a karmelitáknál a templom rácsozata estenkint már hat órakor bezáratik. A törvényszék elfogadja e javaslatot s elrendeli Pecersdorfer Katalin elhivatását. Dr. Glanz erre kiemeli, hogy Dunzinger Mária pater Gabriel becsületének megsértése miatt kereset alatt van; nem lehet azonban kivenni, várjon ezáltal, a büntetőjogi eljárást fél* IflLÖKFÉLÉI. — Irodalmi viszonyainkat igen szomorúan illustrálja egy vidéki hir, melynek valóságáról kétkedtünk volna, ha nem teljesen megbízható forrásból kapjuk. Szilády Lajos, Szilády Károlynak Katona „Bánk bán*-ja s több más jeles mű érdemes kiadójának fia, Kecskeméten, követve apjának példáját, szintén értékes művekkel akarta gazdagítani irodalmunkat s pár hó előtt Abonyi Lajos népies beszédeire hirdetett előfizetést, melyek első kötete már meg is jelent. E beszélyekre, melyek az ötvenes évek óta annyi élvezetet szereztek a magyar közönségnek, — miként értesülünk — az egész hazából csak 2, mondd két előfizető érkezett. És ez történik akkor, midőn a Ponson du Terrail és Gaborneau-féle regények több ezer példányban forognak a magyar olvasók kezei közt s csaknem minden külföldi férezelménynek akad annyi vevője, hogy lefordittatását a kiadó jövedelmező vállalatnak találja. Valóban el kell szomorodnunk, ha olykor-olykor az irodalom színfalai közé betekintünk. — Az országos honvéd egyleti közp. bizottmány legközelebbi ülésében elhatározta, hogy az 1848/9-iki honvédeknek 7-ik vagyis ez idei országos gyűlése megtartásának határideje augusztus hó 19-ről September hcó 28-ikára tétetik át, leginkább azon okból, hogy a menhát akkor már teljesen felszerelve átadathassák rendeltetésének. Így tehát az idei honvédközgyűlés September hó 28-án, a menház ünnepélyes megnyitása, s az építő bizottság által történő átadás pedig September hó 29-én fog megtörténni, amit is azon hozzáadással teszek ezennel hírlapilag közzé, hogy az érdekeltek erről külön körlevélben is fognak értesittetni. Pest, július hó 31-én Kühner Ignácz főjegyző, Netter Borbála gyilkosa kézre került. Olvasóink még emlékeznek ama rejtélyes gyilkossági esetre, mely a Csillag-utczában jul. hó elején történt. Közöttük volt a fölvett tárgyi tényálladékot egész részletességgel. Azóta a kutatások erélylyel folytak és jul. 21-én eredményre vezettek. Kiss Ferencz és Fitz rendőrbiztosok az általuk kifürkészett gyamokok alapján Siska Tamást, mint tettest letartóztatták budai lakásán, a horgony-utczában 407. sz. a. A nevezett csehországi, szmilkai születésű, 53 éves, rom. kath. mesterségére nézve czipész és kerítéssel foglalkozott. A vizsgálat ellene már megindíttatott és már tanuk is voltak kihallgatáson. Egy fodrásznő határozottan állítja, hogy a gyilkosság napján reggeli 7 órakor látta Siskát a csillagutczában,és tudja, hogy ez Netterrel ismerős volt. Tanuk bizonyítják, hogy Siska jul. 8. és S-ke közti éjen nem volt otthon. Kochlechner Julia a három pipa utczában lakó kerítőnő bizonyítja, hogy jul. 9-kén d. e. 10 órakor S. nála volt és nagyon meg volt lepve e látogatás által, miután régóta haragban voltak, továbbá vallja, hogy feltűnt előtte miszerint Siska ez alkalommal folyton Netterrel beszélt.Neje azt vallja,hogy férje durva ember, ki másfél év előtt őt is fejszével akarta agyonütni. Siska a tettet határozottan tagadja és tanukra hivatkozik, hogy a tett éjjelén otthon volt. A viszgálat a fenyitőtörvényszék előtt egyre tart. Lopás. A Sándor utczában 25. sz. alatt lakó Koricsánszky Lajos magánzónál szolgálatban állott Bibrák Zsófia f. julius 30-án gazdájától 1000 frt értékű ékszereket ellopván, azokkal megszökött. Győrött azonban elfogták. Az ékszerek legnagyobb részét még nála találták. A Dunába fűlt. Ma reggel 9—10 óra tájban a földunasoron a vízmű táján egy 11—12 éves fiú hulláját fogták ki a Dunából. A fiú hihetőleg fürdés közben fűlt a vízbe. A hullát a Rókuskórházba szállították. A budapesti magyar gyorsíró egyet a gyorsírászat elsajátítására módot és alkalmat kívánván nyújtani mindazoknak, kik már tényleg a közpályán működnek, dr. Fayer László egyleti elnököt oly régből küldötte ki, hogy Pesten egy később meghatározandó időpontban hatheti gyorsírászati tanfolyamot nyisson a közigazgatási tisztviselők részére. Tandíjul a hallgatók arányához és a helyi viszonyokhoz mérve 5—6 ft van megállapítva. Áthatva azon fontosságtól, melylyel a gyorsirászat alkalmazása a közigazgatási ügyvitel sok ágazatában bízhat, a belügyminiszer ezen tanfolyamra azzal hívja fel Pest város figyelmét, hogy a helybeli közigazgatási tisztviselőket a kérdéses tanfolyam látogatására buzdítsa a Helyhatósági lap. Bakos Gábor és Barth László mint a „Közigazgatás“ czímű heti szaklap társszerkesztő, az iránt folyamodtak Pest városához, hogy a közgyűlés említett lapot Felső-Fehér megye példájára hivatalos közlönyül fogadná el, és módot nyújtson nekik, hogy oly napilapot adhassanak ki, mely a főváros helyhatósági életének minden mozzanatát jelezvén ez által magát a fővárosi közigazgatást gyorsan áttekinthetővé és könnyű kezelésűvé tegye. A tanács e korszerű eszmét teljes méltánylattal fogadta, s a kérvényt a részletes programm és költségvetéssel együtt pártolólag azzal terjeszti a közgyűlés elé, hogy az a kérvényt a további megállapodások végett egy lapbizottságnak adja ki. Nagyra törekvő fiatalember, Holezschuch József 17 éves tanoncz a Gschwindtféle szeszgyárban annyira barátja volt a nagyúri életmódnak, hogy minden eszközhöz nyúlt annak megszerzésére. Gazdája mintegy másfél évvel ezelőtt azzal bízta meg, hogy árucsomagokat az államvasútra adjon fel s e végből a viteldijak fedezésére naponként 20—30 frtot kapott készletül. Holezschuch az árucsomagokat fel is adta a vasútra s ott a viteldijat ki is fizette, de gazdájának nem az eredeti nyugtával számolt be, hanem hamis nyugtákat készített s azok alapján 3—4-szeresen számította fel a dijakat. Az ilyen után szerzett pénzen azután páholyt tartott a gyermekszinházban s annak primadonnájával estélyeket csapott, nőket kocsikáztatott, szóval fertály mágnáskodott, még pedig szép sikerrel. Másfél év alatt 3200 frtot sikkasztott el. Napfényre kerülvén manipulatiója, a fenyitőtörvényszék elé került, hol tették bevallotta és a vésnököt is megnevezte, kinél a hamis bélyeget készíttette. Közlekedés a közvágóhídhoz. A tanács mai ülésében szóba jött, hogy a közvágóhídhoz egyelőre, míg a lóvonatú vasút elkészül, semmiféle kocsiközlekedés nincsen. Elhatároztatott tehát, hogy a kapitányság, általa meghatározandó ponton két társaskocsit rendel.