A Hon, 1872. szeptember (10. évfolyam, 201-225. szám)

1872-09-11 / 209. szám

sem kívánjuk, hogy pártunkról feltegyék azt, hogy Grayczy tervét f­e­lt­é­t­l­e­n­ül el­fogadja és követi — ez ellen tiltakoznánk is, mert nem mondottuk, szóval, for­mailag ő­k helyesen jártak el. De itt nem formalitásról van szó: itt arról az önzetlen örömről, előzékenységről beszé­lünk, melyet oly dologban is, melynek elfogadása nem bizonyos, kellene tanúsí­tani azok iránt, kiktől nagy áldozatot vár valaki. Kicsi dolgok jellemzik leginkább az embereket. Mily ellentét van itt a két párt közt: a baloldal egyik vezérférfia nyíltan abdikál eddigi taktikájáról—erre a jobb párt vezérférfia azzal felel, hogy még nagyobb szigort indítványoz ama párt irá­nyában ; a baloldal előleges küldöttség által értesíti a jobboldalt, hogy az ennek szokása szerint neki engedett jegy­zőség­re kit ajánl: a jobboldal épen azt uta­sítja vissza egészen indokolatlanul. Ez boszantó kicsinyeskedés, mely rész­letjei, rész bátorítás Ghyczy nagy önmeg­tagadására. Vegyes apróságok. Ma már azt is küzlik a lapok, hogy mit eszik­­a három éjszaki császár Berlinben? Nagy­­megnyugtatásunkra szolgált elolvashatni az étlapot s azt tapasztalnunk, hogy arra a ta­lálkozó császároknak egyike sincs feljegyezve. Jele, hogy egymásból még nem esznek. Reméljük, hogy erre nem is kerül a sor, ha megismerik egymás rettenetes voltát. S hogy e találkozáskor megismerik, hogy még eddig lega­lább egyik sem elegendő „mürbe“ a megevezés­­re , arra némi garancziát látszik nyújtani az éj­­szaki népek mythologiájának következő epi­­sódja. Thor, a háború vas­kalapácsos istene, egyszer elindult világot látni incognito. Egy rengetegen keresztül vezetvén útja, meglát egy barlangot , azt szemeli ki magának éji szállásul. Belépvén a barlangba, annak hátsó rekeszében egy furcsa kis embert lát meg, a kinek úgy világított fel­­meredő haja, mint a fekete macska szőre a sö­tétben s mellén valami érerlemez látszott, mely szertelövelte vörös sugarait, mint valami vérbe mártott napgolyó. A kis ember mohó étvágygyal falatozott egy roppant nagy hordóból, fertály tulkokat, egész szarvas pzimereket nyelvén le egyszerre. A hadisten némán bámulta a rendkí­vüli embert, s felette csodálkozott, hogy miért nem nő meg a hasa, mikor már csak azóta is, a­mióta ő nézi, legalább húszszor annyi húst bele­rakott, mint a mennyit ő maga nyom. Megrázta kalapácsát, a mitől az egész barlang összerendült s odalépve a barlanglakóhoz : „Ki vagy te, hogy annyit tudsz enni?“ — Én Luke vagyok, a tűz istene, válaszolt amaz — a­mit én lenyelek, az mintha tűzbe volna dobva, elenyész nyomtalan. Téged is meg­eszlek, ha itt lábatlankodol. — Csak csendesen, Luke barátom, mert én meg a had istene vagyok, s ha engem elnyelsz, úgy szétka­pácsolom a gyomrodat, hogy nincs az a kovács, a­ki belőled új istent ková­csoljon. — Azt pedig én nem hiszem, hogy te a had isten vagy. Hanem ha megeszed azt a maradé­kot ebből a hordóból, ha kiiszod a vizet ebből a kürtből s fel birod emelni a földről ezt a kutyát, akkor elhiszem, hogy te vagy a hadisten. A vitéz isten tehát neki gyürközött az evés­nek s megevett három tulkot és kilencz birkát; de itt aztán a gyomor felmondta a szolgálatot , a hordón meg se látszott a fogyaték.Elővette ak­kor a kürtöt s elkezdett belőle inni.De az mindig teli maradt. Akkor aztán megragadta a kutyát, hogy majd fölemeli. De azt, mintha gyökeret eresztett­­ volna a lábai, nem­ lehetett fölemelni. Minél magasabbra emelte, annál hosszabbra nyúlt, utoljára már a barlang tetejét is kinyomta vele, s a kutya lábai még mindig a földön voltak. A hadisten megszégyenülve állott a kis em­ber előtt. Ez pedig vigasztaló hangon így szólt hozzá: — Nem sikerült megoldanod a feladatot, de én azért most már mégis elhiszem, hogy te vagy a nagy Thor, a rienydörgető kalapácscsal.A hor­dó-maradékot lehetetlen volt elfogyasztanod, mert az a hordó a természet. A­mi egyik felén elpusztul, másik oldalán újból terem, el nem fogy soha. Annak a kürtnek a vége a tengerbe nyúlik, egy tengert hát csak meg nem ihatok Az a kutya pedig, amit te felemelni akartál, nem kutya, hanem az a kígyó, a­melyik az egész világot, hogy szét ne essék pántjaiból, mint va­kmi gyűrű­/­ Összetartja. Láthatod ebből, hogy a feladatot megoldanod lehetetlen volt. De a­mit itt a szemem láttára műveltél, az eléggé bebizo­nyítja isteni hatalmadat , engem bámulat­ba ejt. Óhajtandó volna, hogy a császárok is­­hasonló respectust támasszanak egymásban magok iránt s ne akarjanak kifogni sem a természeten,sem a világot összetartó kapcsokon. * A „Karlsruher Zeitung“ Andrássy grófnak egy újabb verebes szavát jegyzi fel a berlini találko­zás alkalmából. —Én is ott leszek a nagy concerten—igy szólt volna — de nem fogok játszani, csak tartani fo­gom a kólákat. Ez volna a legjobb, igy legalább senki se fog­hatja rá a­­­­ixert.* Ma szavaztak a képviselőházban az elnökre, két alelnökre, hat jegyzőre és háznagyra. A jobboldal oly kegyes volt, s a baloldalról is vá­lasztott egy jegyzőt, de kegyessége már nem ment odáig, hogy azt választotta volna, a­kiben az ellenzék megállapodott. Ez már veszélyes con­­cessió lett volna. Különben pedig nincs unalmasabb ülés, mint az olyan, a­hol négyszáz nevet ötször hatszor egymás után végig olvasnak. Borsódzik az ember háta, annyiszor hallani, hogy: Brezovay, Brogyányi, Bilics, brrrr! * A bucetben ma a következő párbeszédeket le­hetett hallani: / — Tudod-e, kinek örül Tóth Vilmos az egész házban legjobban. — Hogy­ne ? hiszen azt az egész világ tudja, hogy Baldácsinak. — Három Dániel van a képviselőházban, Dá­niel Ernő, Dániel Márton és Dániel Pál és egyik se mert közülök átjönni a baloldalra. — Hja öcsém, az öreg Dániel próféta csak az oroszlánok barlangjában volt s ott is roszul érezte magát. A maradékai hát hogy mehetnének tigri­sek közé.* Egy jobboldali lap ma azt mondja, hogy nem kívánja Deáknak, hogy túl élje művét. De bizony élje ! azt mondjuk mi. Már most melyikünk szereti jobban Deákot ? Olvasóink emlékezni fognak »a „Szabad Saj­­tóban“ „Lónyay inog“ czím alatt s általunk is reproducált czikkre, melyben elmondatik, hogy mikor Lónyay előterjeszté a minisztertanácsnak a trónbeszéd szövegét, Szlávy miniszter is elő­húzott a zsebéből egyet. E történet folytatását ma így adja elő a „Sza­bad Sajtó“: „A véletlen úgy hozta magával, hogy e czikket Rózsaági Antal írta, a­ki kereskedelmi ministeri fo­galmazó. A czikk úgy látszik, felsőbb helyen igen rosz vért csinált, mert megjelenése után czikkíró fő­nökétől Szlávy ministertől rendeletet kapott, melyben felszólíttatott, miszerint nyilatkoztassa ki, hogy a czikket csakugyan ő irta-e, és ha igen,miképen véli meg­egyeztetni ezen czikket hivatalos állásával ? Rózsa­ági Antal nem folyamodott a gyávaság fegyveréhez, a tagadáshoz, hanem őszintén­­bevallotta, miszerint a csikket ő irta, mert véleménye szerint egy oly hiva­talnok, a­ki csupán administratív hatáskörben van al­kalmazva, nem jöhet összeü­tközésbe hivatalos állásá­val ha szabad idejét másnemű munkásságra, sőt ha ké­pessége megengedi, politikai discussiókra is fordítja, mert szerinte az ily alsóbbrendű tisztviselő, kinek állásához politikai fogadalom nincs hozzákötve, nem azért hozza fizetését, hogy politikai érzékét megta­gadva magát a politikai küzdtérről száműzze, hanem azért, hogy a főnöke által számára kije­lölt munkát elvégezze, és ha azt elvégezte, és oly szabad ember, mint maga a minister, a­ki, ha tetszik, olvas, ha tetszik, ír, vagy kártyázik, avagy a „dolce far niento“ gyönyörei felett elmélkedik. Ezen nyilatko­zat után néhány nappal, Rózsaági Antal munkatársunk egy ukázt kapott principálisától, melyben tudtára adatik, miszerint hivatalától fel van mentve, és fizetése beszüntetve (hivatalos műnyelv). Ezen eljárás indokául csupán az hozatott fel, miszerint a miniszer úr meg nem tilthatja ugyan, hogy hivatalno­kai politizáljanak, de nem tűrheti, hogy politikájukat a kormány ellen érvényesítsék.“ Gyönyörű illustrációja jelen állapotainknak. A kormány egész sereg hivatalnokot fizet, a­kik­nek mellékesen fournalistikai szolgálatokat tenni egyenes kötelességük.A hivatallal tehát nem tartja összeférhetlennek a czikkezést, mert ak­kor nem fizetne ezért. Czikkezni tehát szabad a hivatalnoknak, de csak a kormány védelmére. Ha ellene mer szólani,­ az akkor hűtlenség, nóta infideli­­tatis. Pedig hát igaza van az idézett lapnak, hogy az administratív hivatalnok megmarad, még ha a kormány változik is és lehet olyan hivatalnok, ki 4—5 capitulatiót végig szolgál. Hát az ilyen hivatalnok, hogy legyen aztán politikai meg­győződésében híve az ellentétes irányú vala­mennyi kormánynak ? Úgy látszik, a mostani rendszer mellett oly olcsó lett az ember, hogy nyomorult pár száz forintért a hivatalnoknak nem csak szolgálatát, nem csak munkáját, de meggyőződését is meg­vehetni vélik. Hanem az is igaz, hogy csak olyan ember hisz valamit megvehetni, a­ki természetesnek találja, hogy az lehet eladó. Ha így gondolkoznak, akkor ugyan biztos ke­zekbe tettük a haza sorsát. Törs Kálmán, Országgyűlési tudósítás. A képviselőház 6. ülése. sept. 10-én. Esti lapunk tudósításában jelentettük az el­nökségre beadott szavazatok eredményét. Az első alelnökre beadatott 300 szavazati jegy, ebből kapott Percz­el Béla 207-et, Sunonyi Lajos báró 84-et, Bánó József 4-et, Bittó Béla 1-et, Dániel Pál 1-et, érvénytelen 3; s így szava­zattöbbséggel Perczel Béla választatott meg első alelnöknek. Következik a szavazás a második alelnökre. Beadatott 282 szavazat; ezek közül Bánó Jó­zsef nyert 202 szavazatot; Tisza László 74 sza­vazatot ; érvénytelen 3 szavazat; egyes szavaza­tot nyertek Popescu Elek, Torma Károly és Simonyi Lajos dr. így tehát Bánó József választatott meg szava­zattöbbséggel másod alelnöknek. Várady Gábor indítványozza,hogy úgy a jegyzőkre, mint a háznagyra együtt történjék a szavazás. (Élénk általános helyeslés). A jegyzőkre beadott szavazatok közül Széll Kálmánra esett 195, Mihályi Péterre 195, Tom­­bor Ivánra 189, Wächter Frigyesre 181, Szeni­­czey Ödönre 173, Kiss Miklósra 162. A többi szavazatok a következőkre oszlottak el: Huszár Imre kapott 105, Simonffy Kálmán 79, Gullner Gyula 75, Horánszky Nándor 74, P. Szathmáry Károly 74, Majthényi Dezső 73, Gr. Csáky Gyula 26, Szentmiklóssy Pál 7 szavazatot. E sze­rint a ház jegyzőivé megválasztottak: Széll Kál­mán, Mihályi Péter, Tombor Iván, Wächter Fri­gyes, Szeniczey Ödön és Kiss Miklós. A háznagyra beadatott 276 szavazat ; ebből esett Kovács Lászlóra 193, Jankovits Miklós­ra 78, 3 szavazat üres, Lónyay Menyhért grófra­­. (Nevetés.) Gubody Sándor korelnök : T.képviselő urak" A képviselőkét minden hivatalnoka megvá­lasztatván, az én korelnökségem is megszűnt. A ház alakulására vonatkozó előkészületi munkálatok sokkal terhesebbek voltak rám néz­ve, mint előre gondoltam volna s ennélfogva örömmel lépek le e helyről, hanem mégis bizo­nyos megelégedéssel, mert azon jutalmat viszem el keblemben, hogy képviselő­társaim a rövid elnökségi időm alatt tett gyengéim iránt szives elnézéssel voltak (Éljenzés) s az nekem nagyon jól esett,­­ ezt meg fogom tartani emlékemben. Magamat a te­hát kegyes jó indulatába ajánlom . (Éljenzés). Deák Ferenc* : Adja Isten hogy jövőben megint korelnöke legyen e háznak ! Ghyczy Kálmán : Indítványozom hogy a ház a t. korelnök urnák fáradozásáért jegyző­könyvileg fejezze ki köszönetét (Általános he­lyeslés) Deák Ferencz : És a körjegyzőknek is (Élénk helyeslés) (Gabody Sándor korelnök és a körjegyzők éljenzések közt elhagyják az elnöki és a jegyzői székeket, melyeket a rendes elnök és a rendes jegyzők foglalnak el.) Bittó István (Éljenzések közt elfoglalja az elnöki széket) Mélyen liszteit képviselő társak ! Nem egyéni hajlamomat, hanem kötelesség ér­zetem sugallatát követem, midőn imént nyilvá­nított akaratuk előtt meghajolva habozás nélkül lépek e helyre, melyet nagyérdemű elődömnek Somssich Pál képviselőtársamnak — egészségi tekintetekből történt sajnos visszavonulása foly­tán — megtisztelő bizalmuk, számomra kimu­tatott. Mint a képviselőháznak két éven át volt al­elnöke sokkal közelebbről ismerem én ezen ál­lás nehéz feladatait, sokkal mélyebben érzem saját tehetségeim parányiságát, hogy sem ag­godalom nélkül gondolhatnék a teher nagysá­gára mely annak elvállalásával gyenge vállaim­­ra nehezedik; de önök igy akarták és én mint mindig úgy ezúttal is készséggel engedelmeske­dem parancsuknak, mert míg egy részről azt hiszem, hogy minél terhesebbek a szolgálatok, melyek a közélet terén követeltetnek tőlem, an­nál kevésbé szabad kitérnem azok előtt, más­részről nem csekély bátorítást merítek magam­ra nézve azon meggyőződésből, hogy most, miu­tán a szavazatok többségével e díszes helyre emel­tettem, a tisztelt képviselőház tagjai úgy ösz­­szesen, mint egyenként, hazafias jó­indulattal fogják támogatni az ez állással járó nehéz kö­telességek­étt teljesítésére irányzandó törek­véseimet. Anny­ival biztosabban remény­em és várom én önöknek pártkülönbség nélküli hazafias támo­gatását e törekvéseimben, minthogy a tanácsko­zások folyam­ának rés­zrehajlatlan vezetése és az­ azokban a rendnek törvényeink és házszabályaink szigorú követése melletti fentartása képezvén elnöki tisztem legfőbb feladatát, az én czéljaim mindenben azonosak a képviselőház összeségé­nek czéljaival és azon mindnyájunkra nézve kö­zös érdekben összpontosulnak, hogy a tanács­kozások szabadságának sértetlen fentartása mel­lett biz­osítva legyen egyszersmind azoknak si­kere is és megóva a parlamentnek —alkotmá­nyos intézményeinek e legbecsesbjének tekin­télye és méltósága. És habár e czélok teljes biztosítása szempont­jából magam részéről sem vélem egészen hall­gatással mellőzhetni azt, hogy a tapasztalás­hoz- , szabályainkat sok tekintetben határozatlanoknak és hiányosaknak, és így azoknak átvizsgálását , felette kívánatosnak tüntette ki, az önök alkot­mányos érzületébe vetett bizalmamnál fogva; mégis erősen hiszem, hogy addig is, míg m­ó­­­dunkban lesz törvényes uton czélszerűen módo-­­síthatni e szabályokat, — a ház egyik oldalán­­ sem fog hiányozni a parlamentaris discretio azon ■ érzete, mely valamint a múltban a legélesebb­­ elvi ellentétek mellett is lehetővé tette e szabá­­­lyokkal szám­os nagy horderejű és üdvös törvé-­ nyek alkotását, úgy teljes hitem szerint most­­ is képessé teend bennünket fontos feladatiaknak­­ megfelelni. (Tetszés.) E meggyőződésben és ily reménynyel fogla­lom el a számomra kimutatott elnöki széket ezen országgyűlés tartamára, mely ő felségének urunk , királyunknak legkegyelmesebb trónbeszéde szerint arra van hivatva, hogy a már lerakott alapokon folytassa a belső átalakulás megkez­dett nagy munkáját, s a kor igényeinek és a nemzet érdekeinek megfelelőleg eszközölje fo­kozatosan államszervezetünk rendezését. Nagy tehát a feladat, mely reánk vár, mert kétséget nem szenved, hogy csak­is annak czél­­szerű­ megoldása fogja a jogi és kulturállamok sorába emelhetni hazánkat, és biztosítani an­nak hatalmi állását, sőt magát fenmaradá­­sát is. De istennek hála, bírjuk a siker minden fel­tételeit, mert míg önök díszes sorai nagy szá­mát tüntetik fel a férfiaknak, kik a törvényho­zási téren politikai bölcseségüknek és állam­­férfiúi tapintatuknak sok fényes bizonyítványait adták, a kedvező viszonyok pedig biztos kilá­tást nyújtanak az ezen nagy munkához annyira szükséges béke állandóságára , más­részről a hazaszeretetnek mindnyájunkkal közös ér­zelme biztos zálogul sz­olgál arra nézve, hogy bármi különbözők legyenek is közöttünk a fel­fogások az alapról és eltérők a vélemények egyes kérdések felett, — e különbségek bizo­nyára nem a helyzetünk által sürgősen követelt, és a nemzet által jogosan várt siker meghiúsí­tását, hanem csak az egyes kérdéseknek minden oldalról való megvilágosítását és alaposabb megvitatását fogják eredményezni minden­koron. Midőn ezek után mélyen érzett hálámat fejez­ném ki a tisztelt képviselőháznak az érdemem feletti nagy kitüntetésért, és a ház nevében kö­szönetet mondanék érdemes korelnökünknek és a korjegyző uraknak az alakulásunk körül oly készséggel és buzgósággal tett fáradozásaikért — házszabályaink értelmében ezennel megala­­kultnak nyilvánítom a képviselőházat, és azon mindnyájuk keblében élénk visz hangra találó óhajtással zárom be szavaimat: éljen a király, éljen a haza! (Hosszasan tartó élénk éljenzés). Perczel Béla alelnök: Fogadja a t. hár ma­gam és tisztviselőtársaim nevében is legforróbb hálánkat azon kitüntető bizalomért, melyben minket részesíteni méltóztatott. A kötelesség teljes érzetével és azon bátorító reménynyel kezdjük meg működésünket, hogy a t. ház a hivatalukat lelkiismeretesen betölteni törekvő választottaitól nem fogja megtagadni szíves istápolását és jóakaratát, melyre oly nagy mértékben van szükségük, és a­melybe tisztelet­­teljesen magunkat ajánljuk. (Élénk éljenzés). Elnök. Hogy rendszeresen működhessünk, szükséges azon bizottságok megalakítása, me­lyek a házszabályokban előírvák. Ilyen első­sor­ban a kilencz bíráló bizottság, továbbá a kér­­vényi, a gazdasági, a naplóbíráló és a szám­­vizsgáló bizottság megválasztása. Ha a t. ház osztoznék nézetemben, ezen át rendbeli bizott­ságra talán holnap a különböző ládában egy­szerre történhetnék meg a szavazás. (Helyeslés) Másodkorban, szükséges lesz a pénzügyi és vas­úti bizottságokat megválasztani és ha még hol­nap marad idő megalakíthatjuk sorshúzás útján a kilencz osztályt. Ha m­éltóztatnak ebben meg­nyugodni, akkor a holnapi ülés napirendjére ezen általam fölsorolt tárgyakat fognánk ki­tűzni. (Helyeslés). Ghyczy Kálmán: Csak azt vagyok bátor kér­dezni a t. elnök úrtól, váljon a kérvényt, gazda­sági, napló bíráló és számvizsgáló bizottság tag­jainak száma az marad-e, mely a múlt ország­gyűlésen volt, vagy pedig eziránt változás törté­nik. (Maradjon!) Én is azt hiszem, hogy ugyan­azon szám mellett kellene maradnunk. (Általá­nos helyeslés.) Deák Ferencz: Annál inkább el lehet ezt fogadni, mert ha netalán valamelyik bizottság tagjainak száma nem mutatkoznék elegendőnek, pótlólag mindig választhatunk még tagokat. (He­lyeslés.) Elnök: A múlt országgyűlésen csupán a naplóbíráló bizottság tagjainak száma iránt me­rült fel ezen kérdés, és akkor szavazás útján 22-ben állapíttatott meg ezen bizottság tagjai­nak száma. Ha méltóztatnak most is e mellett maradni, akkor ugyanezen számban fog a vá­lasztás eszközöltetni. (Helyeslés.) Felkérem a t. ház tagjait, méltóztassanak hol­napra mindezekre a szavazati jegyeket elkészí­teni. Még egy kérésem van azon képviselő urak­hoz, a­kik két kerületben választottak meg. Méltóztassanak nyilatkozni az iránt, hogy me­lyik választást fogadják el. Én magam részéről bátor vagyok bejelenteni a t. háznak, hogy miu­tán az alsó csalóközi kerületen kivüit az abrud­­bányai kerületben is megválasztattam, az abrud­­bányai központi bizottságnak megküldöttem le­mondásomat és a választás határnapja már ott ki is van tűzve. Úgy hiszem tehát, hogy méltóztat­nak megnyugodni abban, hogy azon képviselők, a­kik két helyen választottak meg, három nap alatt nyilatkozzanak az iránt, hogy melyik vá­lasztást fogadják el. (Helyeslés.) Deák Ferencz: Azt vagyok bátor kérdezni, várjon az abrudbányai kerületben már most akarnak választani ? Elnök : Úgy tudom, hogy folyó hó 17 éve van a választás elrendelve. Deák Ferencz. A dolog rendje azt kívánja, hogy a­ki két kerületben van megválasztva, a háznál tegyen jelentést az iránt, melyik kerület választását fogadja el, és azután az elnök szó­lítja föl a másik kerületet az új választás esz­közlésére, így eljárni most sem késő. Minthogy az elnök úr az abrudbányai választást nem fo­gadja el, szólítsa fel mint elnök hivatalosan az abrudbányai kerületet az uj választás megejté­­sére. (Helyeslés.) Ülés vége 2 óra 45 perc­. Törvényszéki csarnok. (A kecskeméti bünper folytatása.) Szegeden, sept 5. Laczkó Antal kecskeméti lakos ellen elkövetett rablás és súlyos testi sértés. Az 1867-ik évi november 29-én este Tükör Gubicaa József és Bajdor János előre kicsinált rablási tervvel a kecskeméti vásárpiacz melletti térségre, az úgynevezett „nyomásra“ menvén, ott Laczkó Antal 72 éves szénaárusnak kuny­hója előtt megállották, s tőle azon ürügy alatt, mintha lovaik lennének, s azoknak szénát szán­dékoznának venni, bebocsáttatást kértek. Midőn az öreg a rablók felhívására jóhiszemüleg az ajtót felnyitó, Bajdor János és utána Tükör Gu­­bicza József hirtelen a kunyhóba ugrottak, s míg az­­első nyakszirten ragadta, ez utóbbi furkós­­botjával fejbe vágta az öreg szér­a­­árust. Laczkó ezen súlyos ütés által vértől elbo­rítva földre rogyott, mely eszméletlen állapot­át az áldozatnak a nevezett rablók arra használták fel, hogy annak subáját, mandliját és néhány forintnyi készpénzét magukhoz véve, zsákmá­nyukkal gyorsan eltávoztak. Vádlottak ezen előadott tényt mindketten, és pedig úgy egymás között, mint a panaszos elő­adásával megegyezőleg beismerik, miért is ezen vallom­ások által a rablás, az orvosi látlelet által pedig az eszközben okozott sú­lyos testi sértés teljesen igazolva lévén, azzal nevezettek jogszerűen vádolhatók és e szerint abban mint közvetlen tettesek mondattak ki bű­nösökül, súlyosító körülményül vétetett azon körülmény, mely szerint rablók egy ily tehetet­len hajlott korú öregen követték el véres bűnté­nyüket. Gyenes Márton kecskeméti lakos ellen elköve­tett rablás. Az 186­­­ -ki tél folyama alatt Gyóni Imre egy alkalommal megfordulván Gyurkó Lajos kecskeméti csizmadiánál, ettől beszéd közben hallotta, hogy Gyenes Márton kecskeméti csiz­madia a megelőző nyáron szerencsés üzletek által szép nyereségre tett szert. Nem sokára ezután Gyóni Imre összejővén Bajdor János czimborájával, ezen hírt közölte vele, s egyszers­mind megmutatta neki azon házat, melyben a kiszemelt Gyenes Márton lakott; ugyanekkor elmondván neki azt is, hogy ő az ablakon át kiteste, mikor a nevezett csizmadia pénzét meg­olvasta. Bajdor a vett tudósítás folytán elhatározta magában, hogy Gyenes Mártont kirabolja, s evégből czimborák szerzéséhez látott és erre nézve B. Bognár Józsefet, Vikor Andrást, Spá­­nyik Istvánt és Borbély Istvánt mégis nyerte, kik közül Spányik István, hogy a helyszínét kö­zelebbről is megismerje, koldusruhába öltözött, s igy ment el Gyenes házához s ott tervük biz­tos kivitelére szükséges körülményeket ki­kereste. Ily előzmények és előkészületek után az 1868- dik évi január 17-én a fentebb nevezett bűnszö­vetség tagjai, Bajdor János házánál jöttek össze,­­ onnan körülbelül esti 7—8 óra tájban botok­kal, baltákkal és lőfegyverekkel ellátva magu­kat, bekötött arczczal Gyenes Márton háza felé tartottak. A helyszínére érkezvén, ott az udvar felöli ajtón kopogtattak és bebocsátást kértek. Gyenes és felesége ez időben még femn voltak és semmi roszat sem gyanitva, sőt azt gondolva, hogy ismerőseik közöl valaki jó hozzájuk, Szabó János nevű inasokat a konyhaajtó kinyitása végett küldték. Ez megtörténvén, a rablók a konyhába nyomultak, s az inasz ki rémültében előlük mene­külni akart megfogták és az utcza felöli szoba ajtóhoz vágták; minek következtében az ajtó felnyitott, Szabó János azon át a szobába esett s ott egy szekrény mögé rejtőzött. Az alatt mig ezek a konyhában történtek,oda­ben Gyenes Márton a szokatlan zaj és hangok hallattára, azonnal roszat,gyanított, s belülről a szobaajtajához támaszkodott, hogy a kintlevőt a bejövetelben megakadályozza. Azonban ezen erőfeszítése mindhiában történt, mert a kívülről jövő nyomás nagyobb lévén, az ajtó sarkaiból kiemeltetett és betaszíttatott. Erre vádlottak kö­zül Bajdor János, Borbély István és Spányik István a szobába nyomultak, a­hol azután míg egyikük Gyenes Mártont ragadta meg, a másik kettő ennek nejét és anyját özv. Gyenes Mátyás­nál, ki már ekkor le volt feküdve és ágyából ug­rott ki, — ágynemüekkel betakarták és megkö­tözték. — Gyenes Márton egy ideig küzdött el­lenfelével, de ezen dulakodások közben a rablók egyike bita mögé kerülvén baltájával fejbe ütötte mely Ütésre vérétől elborittatva eszméletlenül a földre rogyott s ezen tehetetlen állapotában a rablók­at megkötözték. Ekkor aztán pénze átadására szólittatott fel,­­ midőn Gyenes a faggatásokra megnevezte a szekrényt, melyben pénzét tartani szokta, a rab­lók a szekrény ajtaját baltával kihasitván, ab­ból 1700 frt 50 kr. vettek ki. Ezután felkutatták a másik utcza felöli szobát is, s mi­után abból is egy utazó téli subát magukhoz vettek, zsákmá­nyukkal eltávoztak, s maguk után a konyhaaj­tót becsapván, egyenesen kiindulási helyeikre Bajdor János házához tértek vissza, a­hol azután a rablott pénzen megosztozkodtak. Ezen osztály alkotásával Bajdor János a fel­bujtó Gyóni Imre részére is visszatartott egy 100 frintos bankjegyet , azzal neve­zettet később meg­kínálta, de miután Gyóni Imre azt azon okból, mert azon Gyenes Márton neve rá volt írva, el­fogadni nem akarta, azért Bajdor neki 46 forin­tot fizetett osztályrészül. Bajdor 100 forintos bankjegygyel később Krá­­nicz Pál majsai lakost is megkínálta, de miután Kránicz Pál a kölcsön fejében Kecskeméten neki felajánlott bankjegyet a már érintett indokból el nem fogadta, Bajdor elvitte hozzá egy alka­lommal felváltás végett Majsára, a­hol azután Kránicz Pál házánál az ennek neje által beszer­zett választóvízzel megkísértették Gyenes Már­tonnak csirizzel ráirt nevét kivenni, a mi meg­történvén, a bankjegy felváltás végett Kránicz Pálnál maradt. Ezen rablási és súlyos testi sértési bűnügyben a szegedi kir. biztosságnak sikerült a valódi tet­teseket a fent nevezettek személyében felderíteni s ez által e bűntény tárgyi és alanyi tényálla­­déka vádlottak önbeismerő vallomásaik által iga­zolva lévén azzal ők jogosan vádolhattak és esze­rint Bajdor János mint főczinkos és közvetlen tettes, Borbély István, Spányik István és id. Vi­kor András mint közremunkáló tettestársak, a rablás alatt okozott testi sértésnek sulyositásul vétele mellett; továbbá Gyóni Imre mint értelmi bűnszerző, végre Kránicz Pál, mint rablási or­gazda mondattak ki bűnösöknek. EIILÖHFÉLÉK. — A budai tornaegylet zászlajá­nak ünnepélyes felavatását jövő vasárnap a bu­dai polgári lövöldében tartja meg. A zászló­anyi tisztét az egyleti elnök neje gr. Karátsonyi Máris vállalta el. Fölavatás után d. u. két órakor dí­sz ebéd lesz a Margitszigeten. Esti 8 órakor pedig tánczvigalom ugyanott a vendéglő termében Kedvezőtlen időjárás esetében ez ünnepély egy héttel későbbre t. i. szeptember 22-re fog elhal­­ úsztatni.­­ A pesti nemz. dalkör tagja tegnap este, a váradi halárünnepélyről való meg­érkezése után, a „Téli sörcsarnok“-ban avattál föl a nagyváradi dalversenyen nyert disze ezüst serleget, a­melyen a következő fölirat ol­vasható: „Nagy-Várad hölgyei az 1872 dik dalárünnepélyre.“ A fölavatáson a dalkör tag­jain kivü­l jelen volt az esztergomi, pécsi és ér­sek-ujvári dalárda néhány tagja, valamint Fáy Frigyes zongora­művész is. —A Kertészet kedvelőinek or­szágos vándorgyűlése. Lukács, Sándor a gyakorlati kertipar egyesület igazgató­ja felkéri a kertészet kedvelőit Nagy-Körösön 1 évi sept. 29 és 30-ik napján rendezendő kiállítá­son leendő megjelenésre, hogy ott a hazai kert­ipar érdekeltjei, a kertészet kedvelői országa vándorgyűlésének alapját letegyék. Tárgya ez első alakitó vándorgyűlésnek: Borsod megye gazdasági egyesületnek emlékirata, a földmivelt nép árváinak kertmunkásokká leendő képezte­tése tárgyában; a futóhomok és partos vidék vízmosásainak befásítás útján orvoslása; a föld­birtok eldarabolásával­­ és a vasúti hálóza terjedésével a gyümölcskert ipar kifejtése és érté­kesítése; a magtermelési ipar kifejtése és érté­kesítése; a szakbeli üzleti viszonyok rendezése a nép szakbeli oktatása; a kertipar fejlődésénél útjában álló akadályainak legyőzése; egyéb­ indítványok, végül a jövő 1873-ik évi vándor­gyűlés elhatározása. — Pályázat. A pest-budai nőipar egyre legközelebb felállítandó nő ipartan­odáj­á­nál egy igazgató női állomásra pályára hirdettetik.A pályázónak a magyar és anémet nyel­vet teljesen kell értenie s e mellett tanítónői ok­levéllel birnia. Az elválasztott kötelezendi maga hogy legalább 8 hóig Bamburgban s azután 1 hóig Európa más városaiban fogja tanulmányoz­ni a nőipartanodákat s legalább 5 évig az egy­let intézetében marad. Úti költségül 400 tallért s azontúl, mint igazgatónő, évenként 800 forin­tot s szabad lakást­­később teljes ellátást is nyerene. A felszerelt pályázatok 1. év oktober 1-jéig aláíírt elnöknőhöz (Pest Sándor utcza 1( sz) küldendők be. Kühner Ignáczné, elnöknő.1 — A távirdai hivatalok botrá­nyos hanyagsága sok fölszólalásra adott már al­kalmat. Az ily hanyagságról győződtünk meg mi is, tudósításaink elvesztésének árán, a na­pokban. A nagy­váradi határünnepélyre küldőt tudósítónk e hó 6-kán esti 7 órakor adott fe Nagy-Váradon sürgönyt, amely azonban csak másnap, 7-ikén déli 12 órakor érkezett tde. Folytatás a mellékleten.

Next