A Hon, 1872. szeptember (10. évfolyam, 201-225. szám)

1872-09-26 / 222. szám

222. szám. X* évfolyam. Kiadó­hivatal: Ferencziek­ tere 7. sz. földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy B­ud­apesten házhoz h­ordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra............................1 frt 85 kr. 3 hónapra................................5 n 50 n 6 hónapra.......................• H­o­n Az esti ,dudás postai kü­lönküldéséért felü­lfizetés havonkint .... 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden­­ hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. Reggeli kiadás. Pest, 1872. Csütörtök, sept. 36. Laserk­esztési iroda: Ferencziek­ tere 7. szám. A lap szellemi részét illető minden köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI MAPI LAP. 11IRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a lillide­lli'V’al­talba (ferencziek­ tere 7. szám) küldendők. Előfizetési felhívás „A H 0 N“ 'M -dik évi folyamára Süt'ész évre . . . .3SS ft — kr Föl évt. . . . 11 ft - kr. Negyed évre . . . 5 ft 50 kr. Külön aBSxetési iveket szem küldőik esdi. ®18fiset#s?a k poetei utalványokat kérjük hasz­nálni, melyek bénáén tesiit&e tis írtig csak 5, 16 frfcon felül pedig tis­érlet kerül. As elöft­­oütdítis a „Hon kiadó-hivatala* esim alatt Pest, ferj.ncsiek-tere 7. ex. alá küldendők. A HŐSI bladé-y­vatala. PEST, SEPTEMBER 25. A főrendi házban. Pest, sept. 25. 1872. Minden mélyebben gondolkozót éve­ken át komoly aggodalommal töltött el az a jelenség, hogy Magyarország főrendi házában 1861. óta nem hangzott fel egyet­len szabad hang, mintha főuraink és a nemzet között a közelebbi évtizedek alatt egy átdatlan függöny ereszkedett volna le, mely a nemzet kívánalmait és sóhajait nem engedi többé füleikhez jutni; vagy mintha az illetők maguk is megérezték volna az őszi időt, melyen túl a tél, a halál országa következik. Az első fölfogás, vagy megfejtés, azt hisszük, igen szomorú lenne s talán némi­leg jogtalan is ; a második valószínűbb, de épen nem helyeselhető. Lehet az is, hogy azon kisebb rész, mely a főrendek közül a valódi liberalis­­mus zászlója alá sorozható, a meg nem hallgattatás veszélye elől vonult vissza. De e felfogásnak sem adhatunk jogosult helyet. A szabad szó még a pusztában is talál néha egy kis viszhangot ; az őszi szélnek pedig, mely a főrendi há­zat — mint ilyent — halállal fenyegette, a jobbakat épen a föltámadásra kel­lett volna emlékeztetnie, mert a politiká­ban mint a nagy természet forradalmai után, csak azon lények szoktak belépni az új fajok közé, melyek életképességü­ket és a climatisationális képességüket bemutatták. A főrendi ház éveken keresztül alig adott némi életjelt , és a­mikor adott is, nem volt köszönet benne. Kész szavazó­gépe volt a kormánynak minden belügyi kérdésben , még conservativ hajlamait sem tudta ott érvényesíteni, a­hol a nem­zet számára kellett volna jogot védelmez­ni, mint a hatóságok kérdéseinél; ellen­ben feudális hajlamokat mutatott az úr­béri kérdéseknél, ultramontant a val­lásügyekben s antiliberalist­a cautio kér­désében. És e határozatok hozatalánál egy jó szó sem emelkedett a modern jog­fogalmak mellett , úgy­hogy a közvéle­mény ezt a főrendi házat nemcsak egységében, de egyéneiben is kénytelen volt elítélni. A jelen országgyűlés még roszabb elő­jelek alatt nyílott meg. Nem hogy a főrendiház látszott volna új elemek fölvétele által nyerni a szaba­dabb eszmék érdekében, sőt nem nagy vigasztalására a szabadság barátainak, a képviselő­házban foglaltak amaz elemek helyet, melyeket amott sem örömest lát­tunk és hallottunk, s az a veszély kezdett mutatkozni, hogy a helyett, miszerint a főrendi házban kezdje egy komoly haza­fias ellenzék szavát hallatni,­­ a képvi­selőházban lehetünk elkészülve oly han­gok hallására, melyek a pozsonyi clerica­­lis clubbnak lesznek viszhangjai. Ma azonban egy kis változás mutatko­zik e dologban. A főrendi házban né­hány liberális főúr szólalt fel, és föl­szólalt oly kérdésben, melynek hangsú­lyozását a képviselőháznak is sajátjává kellene tennie,­­ a vallásegyenlőség kér­désében. Nem tulajdonítunk e lépésnek túlságos fontosságot, de arról még­is meg vagyunk győződve, hogy a szabadság minden ba­rátja előtt örvendetes jelenség ez. De még fontosságát sem lehet tagadni, kivált az esetben, ha Vay Lajos s a Keglevichek igyekezni fognak egy kis phalanxot ké­pezni maguk körül, melyet az eddig vis­­szavonult elemekből könnyen megalakít­hatnak. Nagy segélyére volna ez a képviselő­­házi ellenzéknek, a valódi reformok ke­resztülvitelében ; de használna magának a törvényhozás tekintélyének is, a­mennyi­ben az illetők kénytelenek volnának az­­­ eddiginél nagyobb számban jelenni meg és határozgatni az ország sorsa fölött; de használna úgy lehet, még azoknak is, kik most a föllépéstől leginkább irtóznak, a mennyiben az az „öt igaz ember“ leg­alább megvolna, kiknek hiányában Isten egykor Sodomát és Gomorkát elpusztí­totta. Kép nélkül szólva: ez által be lenne mutatva, hogy mégis van kiért vagy kikért az új felsőház alakításánál a törté­nelmi jogokra is némi tekintettel lenni. Teljes lelkünkből óhajtjuk, hogy e föllépés ne maradjon csak „egy kis tré­fa“, hanem maradjon meg állandó és ko­moly jelenségnek, mely ez átalakítási korszakban hazánknak okvetlenül nagy hasznára s a szabadelvű reformok átvite­lének nagy könnyebbségére lehetne. Azért csak for ever! P. Szathmáry Károly.­ ­ Andrássy gróf külügyi po­litikánkról. Az osztrák delegatió pénzügyi bizottságának ülésén Andrássy gr. külügyi politikánkról Van der Stras­s, illetőleg Giskra bizottsági tag fölszólitására hosszabb nyilatko­zatot tett. Van der Strass a budget tárgyalása előtt szük­ségesnek és kívánatosnak fejezte ki a nemzet­közi politika teljes s­zü ismerését. Van der Strass óhajtását Giskra biz.tag concret alak­ba öntötte s kérdést intézett Olasz-, Orosz-, Fran­­czia- és Németországhoz való viszonyaink, a berlini találkozás és a belgrádi legújabb esemé­nyek, illetőleg­­a Kállay-Blaznavácz confliktus felől. Giskra kérdései közt volt továbbá a Róma s általában az egyház, főleg a jezsuiták iránti vi­szony is. Giskra­ kérdéseire Andrássy lényegileg a választ adta. A hozzá intézett kérdésekre adandó válaszá­ban első­sorban azt fogja szem előtt tartani, hogy a kérdő fejtegetéseinek alapgondolata azon érdekeltségben rejlik, melylyel a gyűlés a béke fentartása iránt viseltetik. Ő, midőn hivatalát elfoglalta, e tekintetben kifejtette eszméit s most azokat csak is részletezőbb szabatossággal is­mételheti. Nézete szerint hiábavaló, vagy legalább is precarius dolog, a béke biztosítékát valamely külállam iránti pillanatnyi viszonyunkban keres­ni. A béke legbiztosabb garantia az állam saját politikája. E tekintetben nálunk több ízben némi fátyol leplezte a helyzetet és néha-néha fölvette­tett a kérdés, ha vájjon nem volna e lehetséges vagy épen kívánatos, más politikát követni ? A monarchia azon szerencsés helyzetben van, hogy már régóta megvan, azt csak fentartani kell és belsejében fejleszteni. Elvesztette azt, a­mit nem volt képes megtartani és a­mi fejlődésére nem is volt szükséges, azonkívül magában elég nagy arra, hogy új szerzeményeket nélkülöz­hessen. De vesztenie többet ,nem lehet és nem szabad. Absolut vétek volna a monarchia érdekei el­len, ha másként fognánk föl feladatunkat. Hogy vannak-e és mily különbségek az ő po­litikája és hivatalelődjeié között, arra nézve szóló megjegyzi, hogy az utóbbi múlt évi júliusban tartott beszédében a magyar-osztrák politikát körülbelül épen olyannak mondta, a­milyennek ö ( szóló — kénytelen a magáét jellemezni. Legfeljebb a szóban lehet különbség, a­mennyi­ben ö (szóló) a maga politikáját nem annyira a szabad kéz, mintsem a kötött marsruta politi­kájának nevezné, s e politika a béke mindenki­vel, első­sorban szomszédállamainkkal. Ha conjunctunális módon más czélokat tűz valaki politikánknak, sőt területi terjeszkedést insinuál, annak, azt kell szólónak kérdeznie, hogy hár mely objectumok volnának nekünk ren­delve és vajjon melyik államfelünkhöz kellene azokat kapcsolnunk ? Épen a kettő közé kellene azokat helyeznünk, s akkor talán a közmondás értelmében valósággal a két szék között a pad alá kerülnénk. De ha belső helyzetünk így helyesen van föl­fogva, akkor a külpolitika ebből magától adódik. Ausztria-Magyarország külpolitikájának czél­­pontjai tehát, hogy az előtte szólott bizottsági tag­nak feleljen, csak ezek lehetnek, hogy mondhas­suk az államnak:­ az áldozatok, melyeket tőled kérünk, a békét fogják biztosítani; hogy mond­hassuk a földmivelőnek: műveld nyugton föl­deidet, mert nem fogják összegázolni; hogy biz­­tosíthassák a városokat, építsétek házaitokat, nem fogják szétrombolni; hogy a tőkét meg­nyugtathassuk, hogy bátran befektethető és for­gatható az áldott béke kilátásaiban. Ezt bizto­sítani a külpolitika föladata. Mondhatni erre, hogy hisz ezek mindennapi föladatok, miniszter becsvágyai ki nem elégít­hetők. Ő. (szóló) ellenkezőleg oly feladatot lát eb­ben, melynek szerencsés megoldása kell, hogy letöltse egy miniszter legnagyobb ambitióját. Azonban e nyilatkozatnál óvást tesz a külügy­miniszter minden netalán keletkezhető félreértés ellen. A programra fölállítása magában véve­­ könnyű dolog, de végrehajtani kissé nehezebb.­­ Ez utóbbi az állam tendenciái és előérzete iránti bizalomtól függ. Két dolog szükséges ahhoz, hogy a végczét valósággal eléressék. Azt a meggyőződést kell keltenünk, hogy mint jó barát megbízhatók, mint ellenség veszedelmesek tudunk lenni. Az első a külügyminiszer föladata, a második a delegáttóké, azoké, kik áldozatokat hoznak (Tetszés.) A­mi a monarchiának más államokhoz való viszonyára vonatkozó spec­iális kérdést illeti, szóló, bár a sajtó azon hírét kelti, hogy felette nagy súlyt helyez a titoktartásra, mégsem átal­­ja kijelenteni, hogy egyátalán nincs hite a tit­kolódzás hatása iránt, mert meggyőződése, hogy oly politika, melynek végczéljait titkolni kell, gyakran alig éri meg a titoktartást. (Tetszés) ellenben igenis a d­i­s­c­r­e­t­i­o barátjának vallja magát, különösen más államokra való tekin­tettel. A­mi már most azon konkrét kérdést illeti, ha várjon a fejedelmek berlini találkozása alkal­mával jöttek-e létre egyességek és minéműek, kijelenti a minister, hogy a találkozásnak soha sem is volt c­élja, hogy politikai egyezmények jöjjenek létre, hanem ő­felsége szándéka tisz­tán az volt, hogy az újonnan alakult Németor­szág iránti őszinte jó viszonynak a berlini láto­gatás által világos kifejezést adjon. Egyezkedés tehát nem történt, de igenis a miniszerek között kölcsönös nézetcsere, melyről konstatálni lehet, hogy mindkét irányban teljesen kielégítő volt. A béke föntartása iránti óhaj őszinteségéhez semmi irányban kétség nem férhet. Mint általánosan tudva van, szóló, midőn hi­vatalát elfoglalta, az Oroszország iránti viszony­ban bizonyos meghatározhatlan feszültséget ta­lált létezőben. A Berlinben folyt eszmecsere azon örvendetes észleletre adott alkalmat, hogy bizonyos panszlavistikus törekvések,melyek foly­ton rajta voltak, hogy a két államot egymással ellentétbe hozzák, a nagy szomszéd birodalom mérvadó köreiben nem lelnek támogatásra, úgy hogy a kölcsönös érdekek bizalomteljes mérle­gelése mellett itt is kölcsönös felfogás bizalom­­keltőnek mondható. A mi Olaszországot illeti, szóló ezrállamhoz va­ló barátságos viszonyainknak a legnagyobb be­cset tulajdonítja. E barátságos viszony számunk­ra teljesen fönn van tartva és mindkét részről teljes mértékben fönnáll. Az egyetlen­ pont,mely e tekintetben nehézséggel jár, a római curiának vi­szonya az olasz kormányhoz. Itt a magy.-osztrák kormány azon fáradozott, hogy teljes nyíltsá­ga és valóban őszinte érzületének kifejtése által elfogadhatóvá tegye nézeteit a­nélkül, hogy a jo­gosult nemzeti érzületet bántsa. A kormány mindkét féllel szemben ugyanazon nyílt és tar­­taléknélküli hangon szólott, mert csak oly mó­don ígérhetett fellépése mindkét félre nézve hasz­nos eredményt, ha mindent kerül, a­mi mint kí­vülről jövő nyomás a nemzeti érzületet méltán sérthette, s két fél közti megegyezés czéljának elérését megnehezíthette­ volna. Szóló constatál­­hatja, hogy e modor helyességét az olasz kor­mány teljesen felfogta és őszintén méltányolta. Törökországhoz való viszonyunkat a miniszer általában a legjobbnak véli jellemezhetni. Az osztrák-magyar monarchia kelet felé hagyo­­mányszerű politikát folytat, melytől eltérni annyival kevesebb okunk van, mivel a megbíz­hatóság mellette szól. De ez ki nem zárja azt, hogy a kelet többi országaival, melyek részint a­­török­ biroda­lom kiegészítő részei, részint önálló államok, a legjobb viszonyt fentartani ne iparkodnánk, s jólétük, a gyarapodásuk iránt a legélénkebb ro­­konszenvet ne tanúsítanák. Mindezen országok iránti viszonyainkat a miniszter igen örvendetes­nek mondhatja. A­mi a Szerbiára vonatkozó speciális kérdést illeti, azt mondja a miniszter, hogy a hivatalos viszony köztünk és az odavaló kormány között szakadatlanul kielégítő volt. Hogy ennek daczá­­ra az ezen országhoz való politikai viszony nem mutatkozik oly zavartalannak, mint eddig, egye­sek azon hagyományos törekvésén múlik, hogy irántunk bizalmatlanságot keltsenek. De e tekintetben is kijelentheti, hogy az itte­ni és túlzó lapokban terjesztett hírek erősen túl­zottak, így konstatálva van, hogy a lapokban említett tény, mintha osztrák-magyar alattva­lók Szerbia fejedelmét királynak kiáltották vol­na ki, elő sem fordult, hogy az ottani kormány megtette a szükséges intézkedéseket, hogy min­dent megakadályozzon, a­miben kifelé megüt­közhetnének. Romániához való viszonyunkról igen megelé­gedetten nyilatkozott a miniszter. Végül, hogy keleti politikánkat rövid körvo­nalazásban jellemezze, még körülbelül ezeket mondotta: Határaink bármely irány felé való kiterjesztésének gondolata magától értetőleg ki van zárva, az csak teher volna Ausztria-Magyar­­országra nézve. A kormány feladata tehát egy­szerűen az, hogy a közgazdasági érdekeket előmozdítsa, a közlekedési eszközöket szapo­rítsa és javítsa, s ezáltal a köztünk a a kelet kö­zött való kereskedelemnek szabad utat nyisson. S e tekintetben a kormány törekvése gyümöl­csöző volt. Négy vasúti kapcsolat köztünk és Románia között biztosítva s az erről­ való egyezmény­ meg­­kötve van. Törökországgal a dunai hajózási akadályok elhárítása iránti tárgyalások teljes folyamatban vannak és jó eredményt ígérnek. Ily politika egyaránt hasznos a törököknek és a keresztényeknek, nem károsítja senkinek ér­dekeit s azért bizonyára minden oldalról meg­elégedéssel kell fogadtatnia. Dr. Giskra: Szabad e még kérdést tennem a romániai jogállapotot s főleg a császári kor­mánynak (?) a zsidóüldözés alkalmából tanúsí­tott magatartását illetőleg ? ” Andrássy Gyula gróf a vöröskönyv ebbeli közleményeire utalva, megjegyzi, hogy az úgy-­­ nevezett zsidóhajrák ott alkalmasint egy párt izgatásaival függnek össze, mely a kormánynak nehézségeket csinálni törekszik. Az odavaló kormány meg is teszi, a­mi lehetséges, s ügyelni kell arra, nehogy egy nagyon is erős külső nyomás látszata által magában az országban nehezítsük állását. Egyébiránt az osztrák­magyar kormány az izraelita alattvalóknak melegen pártját fogta s ez irányban az idegen kormányok lépéseihez csatlakozott. Örvendetes eredmények valósággal el is érettek. Bizonyítja, hogy az utolsó húsvéti ünnep alkalmával a zsidók bántalmazásának, melytől tartottak, a kormány idejekorán való gondoskodása elejét vette. D­r. Giskra e felvilágosításokkal meg van elégedve és még csak a jezsuita­ rend dolgában azon magatartás iránt kér némi magyarázatot, melyet a külügyi hivatal a németországi intéz­kedésekkel szemben követni szándékozik. Andrássy gr. erre megjegyzi, hogy ez oly kérdés, mely nem tartozik a külügyi minisz­­térium szakkörébe s et csak akkor fogná illetni, ha komplikatiók támadnának általa. A Németországgal való jó viszonyt, melyet a kérdő ez alkalommal kiemelt, szóló a kormány jól felfogott politikája alapjának ismeri s részé­ről az őszinte jó viszonyra a legnagyobb súlyt helyezi. De a két barátságos, paritásos államnak ezen jó baráti viszonyából csak az következik, hogy az egyik a másiknak belső nehézségeiből hasznot húzni ne törekedjék. Hogy ez a mi ré­szünkről nem történt, arról Németországhoz való viszonyunk, valamint vallási dolgokban igen szabadelvű törvényeink teljes kezességet nyújtanak. Ezen túlmenni és a baráti viszonyt úgy ér­telmezni, hogy minden pillanatnyi belső diffe­­rentiát, mely az egyik államban keletkezik, a másik is át­vegyen, oly felfogás, melyben széllé nem osztozhatik, s ezt senki sem is kívánta tőle. S hogy helyesen emelje ki a szomszéd állammal való őszinte egyetértést, még hozzá kell tennie, hogy ezen fölfogásában az említett hatalom ve­zérlő államférfia is teljesen osztozik. Általában mindezen irányban a rendelkezés a két állam törvényhozását és kormányát illeti. Ha külső komplicátiók támadnának az ügy­ből, a­mit ő absolute nem hisz, csak akkor há­rulna ö reá a kötelesség, hogy a felelősséget át­vegye. (Tetszés.) Dr. Grocholsky: Csak azon szerény kérdést bátorkodom még ő exciájához intézni. Váljon a kielégítő eszmecsere Berlinben csak a nemzetközi viszonyokra szorítkozott-e vagy kiter­­jeszkedett-e egyes országok belállapotára is, me­lyeket csak általában kívántam érinteni, de nem speciálisan megnevezni. Andrássy gróf erre megjegyzi, hogy e kérdésre határozottan azzal felelhet, hogy az esz­mecsere nyiltozton ugyan, de csak a külkérdése­­ket illető volt. Belső kérdések ebben nem kerül­tek szóba, mert egyáltalán igazán jó egyetértés két állam között csak akkor lehetséges, ha fön­­tartatik azon elv, hogy egyik állam se avat­kozzék a másik­­belügyeibe. Dr. Grocholsky e válaszszal meg van elégedve. Dr. Weber még arról kíván felvilágosí­tást, mily eljárást követett a kormány a szent székkel s főleg annak azon törekvésével szemben, hogy Ausztria belügyeibe avatkozzék. Andrássy gróf megjegyzi erre, hogy Ausztria minden belü­gyeit illetőleg szabatosan és következetesen azon nyilatkozatra kell szo­rítkoznia, hogy azok az ő hatáskörén kívül esnek. A concordatum kérdését hivatalba lépte­kor elintézettnek találta, a többire nézve ki kell emelnie, hogy a milyen tiszta Olaszország iránti viszonyunk, oly világosnak kell mon­dani viszonyunkat Romával szemben, s hogy a milyen nyílt a hang, melyen a szentszék­hez szól, oly nyíltan kell másrészt beismer­nie, hogy nem vette észre,hogy a szent­szék bel- Ügyekbe avatkozott volna. Ezzel befejezte Andrássy gróf általános tet­széssel fogadott fejtegetését a külügyekről.­­ A képviselőház Illik bíráló bi­zottsága Buda város­l-ső kerületében megejtett választás ellen beadott kérvényt f. évi Septem­ber hó 28-án, a Mármaros megye Huszt kerületi választás ellen intézettet f. évi sept. hó 30-án és az aranyosszéki választások ellen beadottat f. évi oct. hó­t-ére mindig reg. 9 órakor fogja tárgyalni nyilvános ülésben.­­ A „Pesti Napló“ mai esti lapjában élesen megrója a „Neue Freie Pressét.“ Ez a hírhedt bécsi lap ugyanis a Skene-féle szerződést védel­mezte s e védelemhez egyúttal támadást, vagy mint a „Napló“ mondja: gyanúsítást is csatolt a magyar delegátió egy tagja ellen, aki a „N.Fr. Pr.“ szerint „át akarná venni a Skene-féle szál­lításokat“ s aki e­z­é­r­t izgat a Skene ellen. Nem azért veszünk minderről itt tudomást, hogy kár­örvendj­ü­nk a magyar ellenzék ellen szövetkezett két néne ellen, sem hogy fogadatlan prókátora le­gyünk a „N. Fr. Pr.“ által gyanúsított magyar de­legátusnak, hanem, hogy csatlakozzunk­ a Napló azon kívánságához, miszerint a Skene-féle szer­ződés megbírálását az ország érdekei,s az egyéni becsületérzés iránti kötelesség a magyar delegátiónak elengedhetlen feladatán­ teszi.­­ Az osztályok köréből. Az I. osz­tály a kolozsvári egyetemre vonatkozón kívül valamennyi jelentését elfogadta a pénzügyi bizott­ságnak. A Lloydra vonatkozó czimére nézve azt határozta, hogy a „magyar-osztrák birodalom“ kifejezés „magyar-osztrák monarchiává“ vál­­toztattassék át s óhajtását fejezi ki, hogy az valahára állandóan használtattassék.­­ A IV. osztály szintén nevezetesebb módosítások nél­kül fogadta el a­­javaslatokat. A Ludovica- Akadémiára szükséges póthitel tárgyalása alkal­mával Lukács Béla indítványára elfogadta az osztály, hogy a Ludovica­ Akadémia alaptőkéjé­ről s átalában egész vagyonáról az inventárium illetőleg átadási okmány előterjesztessék, továb­bá, hogy a tőkék kezelése az országgyűlés egy korábbi határozata értelmében a pénzügyminis­­zériumra bizassék. — A VII. osztály a Lu­dovica-Akadémia pénzalapjait illetőleg szintén kimutatást óhajt. — A VI. és IX. osztály szintén lényegtelen módosításokkal fogadta el a­­javaslatokat. E­l­ő­a­d­ó­k: I. o. Wodiáner Béla, IV. o. Kvassay László, VI. o. Molnár Aladár, VII. o. Eötvös Károly, IX. o. Hedry Ernő. — A központi bizottság mad. u. 4 órakor tartott ülésében vette tárgyalás alá az osztályok által délelőtt elfogadott 6 jelentését a pénzügyi bizottságnak. Az 1869. évi közösügyi költségekre a magy. korona országai által pótló­lag fizetendő összeg fedezéséről, —■ a közös pénzügyminister által 1870-ben létesített előle­­gezési hitelművelet költségeinek fedezéséről, — a közös külügyministeriumnak 1871-re engedé­lyezett 300,000 frtnyi póthitel Magyarországra eső részének fedezéséről, — az osztrák-magyar Lloyddal kötendő szerződésről és a Ludovica academia fölszerelésére és az intézet 1872. évi fentartására pótlólag megajánlott összegek fede­zéséről szóló jelentéseket a pénzügyi bizottság szerkezete szerint változatlanul elfogadtatott és erre nézve előadóul Széll Kálmánt válasz­totta meg a bizottság. A kolozsvári egyetem fel­állítására s annak 1872. évi fentartására meg­szavazott póthitelről szóló jelentés tárgyalása elhalasztatott, miután az egyetem felállításáról szóló­­javaslat az osztályok által nem tárgyal­tatott. — A vasuti bizottság mai ülésében tár­gyalta és csekély csakis stiláris módosításokkal elfogadta a Győr-Sopronon át Ebenfurt irányában az ország határáig vezetendő és a Sopron-Po­­zsony-Lundenburg vágvölgyi kamatbiztosítás nélkül építendő vasutakról szóló­­javaslatokat. Előadó Szentpály Jenő. Ezen tvjavaslatok a pénzügyi bizottsággal együttes tárgyalása után fognak a ház elé terjesztetni. Skene-Harapat és az iparos szö­vetség. Az idei kecskeméti kiállításon egy egyszerű katona köpenyeg nagy mértékben magára von­ta a látogatók, s különösen a bíráló bizottság figyelmét. E szürke posztó köpenyre a kiállítók, Bauer testvérek Pestről, egy czédulát tűztek c lakonikus adattal: á­r a 9 frt.­ — Ha magában föltűnt e czikk olcsósága, még inkább feltűnő volt az a bíráló bizottmány azon tagjai előtt, kik tudták, hogy mily árban szerzi be a magyar kor­mány az efféle köpenyegeket a honvédség szá­mára. Utána jártunk egy kissé a dolognak s egé­szen hitelesen értesültünk arról, hogy a Bauer testvérek által kiállított „k. k.oesterr. Landwehr- Infanterie Mantel“ az anyag minőségére s meny­­nyiségére, a szabásra stbre nézve egy paraszt hajszálig hasonlít a magyar honvédség felöltő­jéhez, azon egy különbséggel, hogy Bauer test­vérek 12000 darab efféle köpenyeget szállítot­tak Bécsbe, Brünbe, Lembergbe és Grátzba 9 ft 10 — 9 frt 20 krjával (a 9 frton felüli árt a szál­lítási költségek szabályozzák), míg a Harapat- Mandl- Generalbank-féle Consortium a magyar honvédség számára e czikket ez évben 11 ft 92 krjával szállítja. Az árkülönbség nem tesz ki tehát többet mint 23—24%-ot. Igaz, hogy a gombok különböznek egymás­tól, csak hogy a számmal ellátott osztrák „Land­wehr“ gombok még drágábbak, mint a magyar honvédségéi. — Tehát körülbelül 250 k árkü­lönbség terheli ezen egy csikknél a magyar hon­védség budgetjét — csupán az vigasztalhat, hogy a Harapat-féle szerződés még csak 6 é­v­i­g tart! E csekély adat kiáltóan illustrálja, mily óri­ási összeget nyel el közvetve és közvetlenül az úgynevezett „Schlagfertigkeit“ a magyar pénz­ügy és a magyar ipar rovására. Az igaz, a Harapat-féle felszerelési szerződés e pillanatban nem áll napi­renden, hanem a de­­legátió-ülések folytán ismét napirendre került a Skene-féle monstrosus szerződés,­­mely f. é. sept. 30-án egy évre felmondható volna,ha Kuhn közös hadügyminiszer úr ő exciája egészen más­kép nem vélekednék, mint a közelebbi bécsi enquete, mint az összes magyar és osztrák ke­­resk. és iparkamarák és — mint a delegátiók többsége! Á­mde a lajthántúli iparosoknak megvan azon vigasztalásuk, hogy ők a „Landwehr“ felszerelé­sére szabad verseny útján eszközölhetik a szál­lításokét, s hogy a Skene-féle consortium a kö­zös hadsereg szükségleteiből is csak juttat nekik egyet mást „der Schanden­halber.“ A magyar ipar ellenben, mindezekhez még csak ily módon sem férhet hozzá; a honvédség felszerelése a magyar iparral szemben még határozottabb mo­nopóliumot képez, mint a Skene-féle szerződés szemben az osztrák iparral. De térjünk még egyszer vissza az utóbbira. A kereskedelmi és ipar­kamarák, a magyar köz­gazdászati kongressus, a bécsi enquéte, az ösz­­szes sajtó úgy hadügyi mint pénzügyi és nem-

Next