A Hon, 1872. október (10. évfolyam, 226-252. szám)
1872-10-20 / 243. szám
248. szám. X* évfolyam. KekKondoriatlan. Kiadóhivatal: Ferencziek-tert 7. sz. füldszásí. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten h.D.ho* hordvfc reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra................................‘ frt 6h kr. 8 hónapra . ■ • . . . & n &0 n 8 hónapra................................11 . n A p esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonkint ... .30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Pest, 1872. Vasárnap, oct. 20. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRVETÉSEI* szintúgy mint előfizetések a líiílíló-hivatalba (ferencziek tere 7. szám) küldendők. Előfizetési felhívás: „A H 0 N“ X -dik évi folyamára. fSlAftxatéai árak: Cvéss évr. . SS it — kr Fel évre . 11 ft — kr. Negyed évre 8 ft 50 kr. Külön előÉBfitési iveket (tata küldünk lsei. Clőfizetnsre a portai utalványokat kérjük hass célul, melyek bármentent&e fis írtig csak 5, 10 írton felül pedig titkrba kerül. As előfiaetátex a „Ilon kiadó-hivatala“ csim alatt Pest, ferenesiek tere 7. ss. alá küldendők. A HON kiadó-hivatala. PEST, OCTOBER 19. As önálló magyar bank akadályai. Azok, kik az osztrák bankkal való kiegyezés mellett harczolnak, azt mondják, hogy egységes vámterület mellett és abban a közös viszonyban, melyben mi vagyunk Ausztriával, csaknem lehetetlenség önálló magyar bankot állítani. Mert miféle pénzzel fizetnek a qyotat és államadóssági járulékot? Mivel fizetnék a közös hadserget, ha különböző pénzünk lenne ? És a különböző agró esetén, hogyan akadályoznék meg azt, hogy az előnyösebb pénzviszonyokban lévő félt a másik kereskedelme és pénzbeváltása által meg ne rövidítse ? Íme ezekre a kérdésekre kell megfelelnie annak, ki az önálló magyar bank mellett küzd. Legelső kérdés itt az, hogy mily alapon akarjuk rendezni a bankviszonyokat? Mert, ha az egész monarchiában nincs kényszerforgalom (s remélem ez a czél) sem nálunk, sem a Lajthán túl, akkor nem lehet szó agróról sem és ekkor az egységes vámterület semmi akadályt nem képezhet különböző jegybankok felállítására. Ha Amerika 1644 bankja, ha Anglia 63 részvényes s 158 magán bankja, ha Skóczia 12 nagyobb bankja 600 fiókkal, ha Olaszország két jegybankja, Spanyolország sok tartományi bankja, Németország 7 bankja működhet egységes vámterületen , akkor nálunk is létezhet kétféle jegybank minden nehézség nélkül. Épen így nem képezhetnek a közös viszonyok nehézséget, ha nincs agró, mert bármiféle pénzzel fizetünk mi vagy fizetnek nekünk az osztrákok, az egyaránt beváltható lévén aranyra és ezüstre — egyik fél sem rövidíttetik meg. Természetes, hogy éljen az agio megszüntetése végett a valuta rendezése közös érdekünk és ha a kiegyezésnél az államjegyekért (de nem a bank jegyeiért) jótállást vállaltunk, ezek beváltásában részt kell vennünk. Mert az tagadhatatlan igaz, hogy mindaddig, míg a valuta rendezve nincs, bármely bankjegyeinek diagiója lehet.Csak az a kérdés, hogy ha kiindulunk a tényleges helyzetből, ha most állítunk fel egy önálló magyar bankot és szakítunk az osztrák bankkal, tehát ez kivonja dotatiónját, mi pedig bizonyos idő alatt érvénytelennek jelentjük ki jegyeit, tekintve az osztrák bank jegyeinek kényszerforgalmát és disagióját, mily módon szervezhetjük a magyar bankot? Mily viszonyok fejlődnek ki ennek létrejötte által a pénzpiacon, a mindennapi életben és a monarchia kétfélének közös ügyeiben ? E kérdésben van összefoglalva a kiindulási pont és a kezdet minden nehézsége. Minthogy az osztrák bank hitfijét pótolhatjuk értékpapírokra adott „kölcsön és kincstári jegyekkel“ annak jegyeit nélkülözhetjük, és ha az a 11 a megyékből minket illető részt a 100 milliót azonnal átvesszük és consolidáljuk ,akkor elértük azt,hogy nálunk egyféle törvényes papírpénz lenn—de nem azt,hogy a vámterületen levő különféle jegyek egyaránt disagios alá ne jöhessenek. Itt tehát az a kérdés merül fel, hogy ily viszonyok között kényszerforgalommal lássuk-e el a magyar bankjegyeket ie, és ha nem, mi módon akadályozhatjuk meg azt, hogy bankunk összes érczkészletét ki ne merítsék, ki ne vigyék és így meg ne buktassák — a mi terhünkre. Megjegyezzük, hogy ez az állapot semmi esetre sem fog soká tarthatni, mert amely perezben szakítunk mi az osztrák bankkal, abban a perezben van úgyszólván kényszerítve úgy a két fél a valutarendezését megkezdeni, illetőleg a 350 milliónyi államjegy beváltási processusát szabályozni, amint másfelől az osztrák fél az osztrák bankkal való viszonyát (épen a valuta rendezésének is megfeleleg) úgy szabályozni , hogy jegyeinek kényszerforgalma és a disagio a monarchia másik felében is minél előbb megszűnjék. De mégis egy bizonyos időköz lesz, amikor (ha a magyar bankjegyeket kényszerforgalommal felruházni nem akarjuk, ami újabb nehézségeket okozna úgy a pénzpiacnak, mint a közös viszonyokban, a magyar bank érezalapját, mert jegyei beválthatók lesznek, könnyen kimeríthetik. Habár ez az eset is csak akkor következhetik be, ha az osztrákok be nem látva érdeküket, és úgy nem szervezik azonnal egészségesebb alapon pénzviszonyaikat, aminek elmulasztását csaknem képtelenségnek tartjuk. De tegyük fel e leg roszabb esetet : mi azt hisszük, hogy még ez esetben sincs veszély. Mert a magyar bank jegyeit sem adják ingyen, aki azt tőlünk megkapja, annak egyenértékét kellett nekünk adni. Tehát a beváltási processus nem jöhet osztrák részről nagyon rohamosan, csak a kereskedelmi áruforgalmat követné az. Hogy pedig belföldön ez be ne következzék, az ellen megóvhat az, ha — mint a porosz banknál van — [a közhatóságok felőtt kény- szerű fizetési eszközül ejegyek lesznek elfogadva. Ez csak fél kényszerforgalom, mert a magánforgalomra kötelező érvénynyel nem bír, de azért a papírjegyet jól fentartja (bizonyítja Poroszország példája) a forgalomban. Különben ez átmenetes idő legfeljebb 4—6 hó lehet, mert ez idő alatt már valamerre mindkét félnél megkezdődik a kibontakozás és igy a pénzviszonyok javulása, az agro apadása is. Ez időközben pedig épen a közös viszonyok. Fognak a pénzviszonyok javítására befolyni." Ugyanis van az osztják sea régieket, akár eshető-leg az újakat) fogjuk keresni a quota és államadóssági járulék lerovására és ezzel azok értékét emeljük a forgalomban, az osztrákok pedig a kereskedelemben, a közös ministérium magyarországi hadügyi kiadásai fedezésére stb. keresni fogják a mi jegyeinket és a kereslet általi ezek értékét emelik. Mindenkit kifizetünk a maga pénzével, ez a nemzetközi forgalom alapelve, ezt alkalmazni kell és lehet az egységes vámterületen is. Ha a velenczei, nápolyi, veronai stb. helyi pénzek, a papirikák bajt nem okoznak ugyanazon országban, nem lehet baj nálunk sem a kétféle jegy két külön országban — habár egységes vámterületen. Hisz a közös hadsereg fejezi ki leginkább az egységet, és, ha a kolozsvári, prágai, pesti stb. szállási, élelmezési pótlékokat a helyi körülmények szerint kell megszabni, ha az osztrák és magyar arany, ezüst, sőt váltópénz jól megfér egymás mellett a forgalomban, sőt egyik a másik területére átmegy, miért ne lehetne külön pénzben szabni meg a magyar és külön az osztrák földön lévő katona díját. Mi mindebben semmi nehézséget nem látunk. Sőt tovább megyünk és azt mondjuk, hogy ha a mostani államjegyek a forgalomban fenn is tartatnának, ha e szerint egy ideig 3-féle papírpénz lenne, még attól sem riadnánk vissza. Mert épen e jegyeket használná mindkét fél a közös tartozások kiegyenlítésére és a disagio nehézségekkel járna ugyan, de legyőzhetlen akadályokat nem képezne, ha a kis forgalomból (tehát az 1 és 5 forintos) ki lenne vonva minden kényszerforgalmú jegy, mert a nagy kereskedés a papír pénzt is váltónak tekinti, melynek (bár hányféle) cursusával jól tud számolni. Ne engedjük hát magunkat a felsorolt akadályok által visszariasztatni bankügyi önállósításunktól, mert ez ügyben minden változás áldozatokat követel úgy az egyesektől mint az államtól. Épen azért ha már áldozni kell, hozzuk meg azt az áldozatot, mely véglegesen teremti meg, rövid idő alatt, bankügyi önállásunkat! — Az álalános választások folytán sok oly elvtársunk lett a parlamenti „működés teréről elzárva, kik jellemök,hazafiságuk és tehetségöknél fogva egyaránt arra voltak hivatva, hogy a törvényalkotó testületben mint kiváló szellemek szerepeljenek s munkájok által ne csak pártunknak, de mindenek felett a hazának jó szolgálatokat tegyenek. Hogy erre képesek, azt elismerte felölök nem csak a jó barát, de elismerte minden lejális ellenfél is,és hogy szükség van rájuk,azt elismerte a választó közönség, elismerte tettel, midőn Ivánka Imrét Nádudvaron megválasztá,Horna, Edét Vágtíjhelyen, Tereczky Istvánt fród-Erős bennem a nír), hogy az érzékeny csorbát, mely pártunkon esett, elvtársaink erélyének és kitartásának lassan kint sikerül fényesre köszörülni s hogy visszaadják a jelesebb tehetségeketannak a pályának, amelyen leginkább működtetnek a haza boldogulásán. Se Vág-Ujhely,se Hódmező-Vásárhely lelkes ellenzéki polgárait nem sértem meg azzal, hogy a férfiakat, kiknek neveit önkényt tűzték zászlóira a MÜMsilasai. Egyik se új ember; mind a kettőnek van mire büszkén hivatkoznia, amit az ország érdekében eddig szóltak és tettek, az legyen ajánló levelük és egyúttal biztosítéka jövendő szavaiknak és tetteiknek. De hogy elfoglalhassák a helyet, mely reájuk vár, ahhoz az ellenzéki választók hazafias, önzetlen buzgalmára és összetartására van szükség. Ez az, a mire t. elvtársaimat fölkérni akartam s hiszem, hogy nem hiába kértem. Jókai Mór: A JÓI" TÁRCZAK A török fővárosról. V. (y. y.) A „Mokábile“ a török egyházi szertartások egyik érdekes látványa. „Mokábile“-nak — kölcsönös találkozásnak — hivják a trivialisan úgy nevezett „dervis táncz“-ot, vagyis a mevlevi szerzetesek szertartásos keringését,melyben a samatrák mystériumok sphaera-táncza maradt fenn. Sokat írtak már e szertartásról, de többnyire túlozva. Beszéltek fanatikus keringésekről, valódi tánczdühről, melyben a szerzetesek lázasan keringenek, míg végre ájultan rogynak össze. Meglehet, hogy valaha ilyen volt, de ma már oly szabályosan és érdekesen foly, legalább a pérai nagy úton fekvő kolostorban (lekké,) mint egy imaházi ballet. A vakbuzgóság orgiája nem itt található föl, hanem Skutariban a Rufaiderviseknél, ez ordító barátoknál, kik a „La illah, illah la“ Korán — mondatát néhány ezerszer volnának kötelesek egymás után elmondani , mondják is, amíg bírják , de csakhamar kimerülve, énekükből üvöltés válik, csak egyes szótagok morzaalékait képesek kihörögni, ajkuk vérrel tajtékzik, testük remeg s aléltan dőlnek össze. Ezek a vallásos őrültség papjai, kik nem is jöttek át az európai partra, hanem megmaradtak kisázsiai zárdaodujukban, hol azonban csütörtök-napokon rendesen bő számmal keresi fel őket a nyugati kíváncsiság, mely e látvány fölött egy darabig csodálkozik,és borzong, azután szánakozik és végre kedvetlenül mosolyog. A mevlevi-dervisek egészen más fajta szerzet. Látszik szertartásán, hogy egy költő alapítá, kit „Sultan el Ulemának“ — a tudósok királyá- nak — neveztek: Mevlana Dibellaleddin Rumi, ki a törökök Danteja, amennyiben egy nagy költeményben foglalta össze és fejezte ki kelet vallását, bölcsészetét és történelmi hagyományait. Öt század óta áll fenn e szerzet, s máig is legtöbb tiszteletben részesül. Seikjei (elöljárói) közt mindig voltak tudományos férfiak, így a pérai tekké mai szik-je is, ki még fiatal ember, tud sok régi és új nyelvet a eredetiben olvassa Horatinit, Dantét és Göthét. Kedden és pénteken délután egy órakor van a „Mokábile,amelyet szabad megnézni mindenkinek, ha az imaház előcsarnokában leveti saruját. Publikum mindig van, az alsó és felső karzaton egyaránt. Az nap, midőn én láttam, a szász trónörökös is jelen volt , a legkomolyabb érdeklődéssel nézte e különös szertartást s hallgatta e még különösebb zenét. A Semahane (imaház) csinos nyolczszögletü terem, körül zöld oszlopokkal és gfakarzattal, melyek új oldalait koránmondatok díszítik. A bejárattal szemben van a koránpolez, a miráb a felső karzaton foglalnak helyet a zenészek, mig oldalt elrácsozott fülkékben ülnek a nők. A terem hátsó részének ablakai nyitvák s megannyi keretei a legszebb tájképeknek, mert rajtuk átlátszik az arany szarv egy része árboczerdővel; ott a Leander-torony körülrepdesve tengeri sirályoktól; amott a vén Skatari hegy oldala,csillogva a napfényben. Gyűltek lassanként a dervisek,különféle szinü kaftánokban, sárgafehéres magas fövegükben s lekuporodtak az oszlopok alatt félkörü sorban. Majd jött a sejk is, fövegén zöld tekercsesei. Háromszor járták körül bágyadt lassúsággal a termet, mindig mélyen meghajolva a koránpolez előtt. Fenn a karzaton ,felhangzott az előírna arabul, mert a mohamed hit egyházi nyelve ez, ép úgy mint a római vallásé a latin; azután felhangzott az a sajátszerű hangszerzene és ének, melynek különös hangmenetei meglepik a hallgatót. Lassújában van valami keleti fájdalmas ábránd, de fokozódása már erőtetes. A legsajátosabb hangszert itt a nádsíp képezi. Ez — úgymond a török — a legdusabb hangot adja, mindig azt siratván, hogy anyatövéről lemetszették, s igy van ez, — teszi hozzá — az emberek lelkeivel is, melyek megannyi darabjai az istenségnek, s az egész életen át azért fájnak, mivel elszakadtak attól a visszavágynak ahhoz! A nádsípnak valóban oly különös zizegő, mélabús zenéje van, hogy eleintén el se tudtam képzelni: mi adhatja e hangokat? A keringés jelképies, minthogy e szerzet általában ép olysymbolikus szertartású, mint a szabadkőművesek. A nap — a sejk — mozdulatlanul ül a főhelyen, s csak ha a keringést elhibázza valamelyik, roppant egyet hallhatólag. A keringés előtt minden dervis leveti kaftánját a köpenyét, s ekkor egyenruhában állelőttünk mindegyik, hosszas fehér ránczes szoknyában, mely térdig ér. S kezdődika planétaforgás, fölemelt kézzel. A jobb kéz ég felé emelve,kitárt marokkal, mintegy kérve azégi malasztot, a balkéz pedig a föld felé hajolva, alá fordított kézfejjel, jeléül ,hogy a föld javait szívesen engedik át másoknak. A forgás a zene ütemeire mindig gyorsabb,folyvást előre haladva. Bár az egész talaj tele van a forgó dervisekkel, (köztük egy pár kisfiaival, tán a sejk fiaival, mert itt az elöljáróság firól fira száll, mint a királyi trónok,) egyetlen kéz sem ütődik össze soha. Valódi mesterség ez a szakadatlan egyforma forgás, mely semmi legkisebb zajt sem csinál, miután mezítláb foly. Köztük jár egyklaszin kaftános öreg dervis, ki — amintmondták — a holdat képviseli. Oldalt is áll egy pár, kiknek azonban már prózaibb hivatásuk van: végül a padozatra hajló, kifáradt dervisekre ráadni az imént elhányt és összeszedett köpenyeket. Bármily különös e szertartás, gúnymosolyban csak érzéktelen emberek részesíthetik. Eszmekifejezés van benne, sőt bizonyos rhytmikus szépség is. A dervisek arcza pedig csupa áhítat. Némelyik behunyja szemét, félrehajtja fejét s látszik rajta, hogy e forgása gyönyört okoz neki. Egy sincs, akin észrevehető ne volna az ünnepies hangulat, s midőna szertartás végén összeölelkeznek, igazi testvéreknek látszanak, a Semabaneban, bár azon kívül — meglehet — csak úgy czivakodnak egymással,, mint a keresztyén zárdák jámbor atyáik szoktak. Az imaházból kijövet, megnéztük az udvaron álló márvány türbéket,most is építenek egyet,) hová a szerzet sejkjeit s jelesb tudósait szokták temetni. Általában e város tele van mauzóleummal és kisebb nagyobb temetővel. A legélénkebb utczák házsorai közt is akadunk néha egy-egy kis térre, hol néhány sír van, turbános emlékkövekkel, kék lapra írott halotti iratokkal. A közegészségnek itt nem sok kárt tesznek, valamint ■ az atera szemetje sem, mert a lég miazmáit gyorsan elhordja a tenger szellője. Ha az ember csak szemből állna, akkor kevés roszat mondhatna Konstantinápolyról, föltéve, hogy a kikötő városrész szennye s néhol a faházak ormótlansága előtt megtenné azt a nagylelkűséget, hogy egyik szemét behunyná, a másikat pedig nem tartaná nyitva; mivel azonban több oly érzékünk és testi szervünk van,melyeknek valamennyie jogegyenlőséget követel, nem mondhatni, hogy a tourista Konstantinápolyban megkaphatna mindent, amit keres. Többi közt kényelmes vendéglőket hiába keres. E tekintetben nem csak Pest, de Bukarest is sokkal jobban kielégítheti az igényeket. Pera magas utcráin fekszik ugyan egy csomó „Grand Hotel“ francziás konyhával és olasz ágyakkal, hol húsz vagy tíz frankért teljes ellátást kap az utas, de vagy a szoba kényelmetlen, vagy a konyha rész. Legotthonosabban érezheti magát ez idő szerint az, ki a „Hotel de l‘Europe“-ba száll, hol van néhány igen csinosszoba, nagy ebédlő terem, ügyes pinczérek, s ahol az ellátás dija (reggelivel, dejennerrel és ebéddel) naponkint 14—15 frank, s Merne Alberti — ki francziául és németül is jól beszél — mindent elkövet, hogy vendégei jól érezzék magukat. Ez a rue Dervisle-ben fekszik, de három emelete daczára sincs benne több, mint 12—15 csinos szoba. A „Pest városa“, melyet Tóthfalusi (magyar ember) tart a pérai nagy után, szintén kielégítő, s a vendéglős derék magyar nejének konyhája sokkal jobb, mint a milyen hirbe keverte Dr. Busch Móricz„Die Türkei‘czíminű könyve,mely — mellesleg mondva — telve van hibás adattal, s nem alkalmas arra, hogy a „Lloyds illustrirte Reisebibliothek*-nek különös hitelt szerezzen. Útitársaink közül nem egy dobta félre mindjárt az első napon. Megjárják a dohányzók is, kik azt hiszik, hogy Konstantinápolyban pompás török dohányhoz, vagy szivarhoz jutnak. Ezt itt az utas ép oly kevéssé kap, mint Tokajban jó bort. A monopólium roszabb, mint a miénk, (amivel azt hisszük elég van mondva,) s egyetlen jó oldala csak az, hogy szabott ár lévén, legalább a silány árnézikkel nem csalják meg úgy az embert, mint Várnában, Ruszsukban vagy Viddinben. Mert monopólium még csak a fővárosban létezik, melynek számára még piasztereket is külön vernek rézből, amit aztán Törökország egyetlen más helyén sem fogadnak el; miért ? azt nem tudjuk, kivált miután Orsovától fogva a márványtengerig (s meglehet azon túl is), a világ mindenféle régibb és újabb, kisebb nagyobb ezüst és arany pénze forgalomban van, csakhogy oly ai számunkhoz egy iv melléklet van csatolva. — A delegátiókohó 24-dike körül érnek csak véget , e miatt az osztrák tartománygyűlések is csak nov. 5-dikén ülnek össze oct. 28-ka helyett. A horvát-magyar regnicoláris bizottságról írja az „Obzor“ : „a magyar országgyűlés nagyon respektálja a horvát kérdést, mert a regnicoláris küldöttségbe legkitűnőbb embereit választotta be, habár a conservative akik a czélszerűség politikáját nem igen kedvelik, többségben vannak is, mégis biztosan állíthatni, hogy a főbb pontokban mindannyian egyetértenek, mit — fájdalom — a horvát küldöttség tagjairól nem lehet elmondani.Közlő szerint Lónyay azon van, hogy a bizottságok minél előbb végezzék be teendőiket. Sennyey ellenben azon nézetben van, hogy ily fontos s annyi figyelmet szükséglő ügyet nem jó elhirtelenkedni. Különösen a dolog pénzügyi oldala fog sok időt és sok fáradságot igénybe venni. És ebben követel Horvátország Magyarországtól legtöbb jogot és igazságot, hacsak regntálatos öntés bélyegét nem akarja homlokára sütni. Közlőnek arról is van tudomása, hogy ő felsége egyik udvari ebéd alkalmával az egyik horvát delegátushoz e szóintézte: „a kiegyezésnek sikerülnie kell és sikerülni is fog.“ Lapunk f.hó 16-ki esti kiadásában ezen czim alatt „Figyelmeztetés a miniszerelnöknek“ megjelent czikre vonatkozólag illetékes helyről a következő felvilágositó sorokat vesszük: „Udvardy Péter m. kir. honvédőrnagy úr,snem magasabb intrikák következtében Texa- és büntetéskint jön a csalóközi zászlóalj parancsnokául Ógyallára áthelyezve, hanem, mert ezt a szolgálat érdeke megkívánta. Három év előtt, saját kívánságára, s mert e kívánsága a szolgálat érdekével, s a törvénynyel összeütközésbe nem jött, Balassa- Gyarmatra jön helyezve, s a honvédség katonai viszonyainak változtával, természetes, hogy egyes egyének a változásokba besodortatnak, de akkor, okvetlenül kell, hogy a katona kötelezettség érzete a magánérdeket háttérbe szorítsa, s ez utóbbinak alárendelje, nevezett őrnagy urnák áthelyezése ő felsége a király aláírásával rendeltetett el, s büntetésnek nem nevezhető — mert katonai jogi fogalom szerint az áthelyezés, mely tisztán a szolgálat érdekében történik, (mint a jelen esetben) a büntetés kategóriájában nem számíthat ; a jelen esetben pedig annál kevésbbé, mert az őrnagy ur gondjai alá egyike a honvédség legrendezettebb zászlóaljának bízatott. Mi Blaskovics sz. állományú őrnagy urra vonatkozó sorokat illeti, czikkíró teljesen téves információkból indult ki. Ő (hivatalosan bebizonyítható) saját kérelme folytán csak is gyakorlatra hivatott be Szalontára, hol nagyobb csapat volt összpontosítva — ideiglenes zászlóalj vezényletre, de tettleges állományba való kinevezése sem egyszer, (annál kevésbbé pedig kétszer) nem történt. Hogy Szalontán más — tényleges parancsnokot talált, természetes, mert a szalontai zászlóalj okvetlenül kellett, hogy egy tényleges parancsnok vezénylete alatt álljon. Egyébiránt Blaskovics őrnagy úr, ismét saját kérelme folytán, a bekövetkező novemberi előléptetés alkalmából királyi felségének alezredesül jön a szolgálaton kivüli viszonyban ajánlatba hozva. Végre megjegyzendő, hogy az idézett czikkben a királyi körrendeletre vonatkozó tétel teljesen hamis, mert ő felsége körrendeleteket nem bocsájt ki Boha; az 1870-ki XII. t. ez. 16. §-ának c. pontjára való hivatkozás is tévedésen alapul. E regnicoláris bizottság a napokban, lehet hogy holnap tartja első összes ülését. A távollevő horvát tagokat mára várták. A bizottmány mindenek előtt megválasztja a közös elnökséget s ezután a horvátok előterjesztik kivonataikat. Vegyes apróságok. A szüreti vacatió után, melynek édes örömeit most az országház nagy diákjai élvezik, újra megkezdődik a tanfolyam, mégpedig a mathesissel. Akkor kerül elő a jövő évi országos budget censurája, s meg vagyunk felőle győződve, hogy a censorok nem egy olyan tételt fognak fölfedezni az előterjesztendő számtani megoldványokban, ahol a kétszer kettő ötnek bizonyul. Akkorra hiszszük, hogy már a legszemesebb censorok egyike, Horn Ede is benn lesz a képviselőházban s a vágujhelyi kerület az ő beküldése által az országnak néhány illetéktelenül nagy illetéktelen mérvben kívánt budget- tételt meg fog menteni. Annyi bizonyos, hogy félnek tőle a jobboldalon, ésannyira, hogy még tetemes anyagi áldozatot sem kímérnek, csakhogy valamikép megmeneküljenek észrevételeitől. Amit a „Westungar Grenczbote“-nak írnak, az legalább ilyesmire látszik mutatni. A vágujhelyi takarékpénztárnál — írják a nevezett lapnak — az ottani Deák-pártnak még a múlt választások alkalmából egy kényelmetlen kis váltóadóssága maradt fönn 13.000 ftnyi öszszegben, mely szerencsésen le is járt— fizetetlenül, nem csekély zavart okozván a takarékpénztár ügymenetében. Horn ellen azonban okvetetlenül szükségesnek mutatkozott a kormánypárti jelölés s illetékes helyen egy kis pénzbeli áldozat árán sem tartották drágának megmenekülni a pénzügyi kényelmetlenségektől, miket a parlamentben igen alapos kilátásba helyez az illetőkre nézve Horn esetleges megválasztása.