A Hon, 1872. október (10. évfolyam, 226-252. szám)

1872-10-20 / 243. szám

248. szám. X* évfolyam. KekKondoriatlan. Kiadóhivatal: Ferencziek-tert 7. s­z. füldszásí. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten h.D.h­o* hordvfc reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra................................‘ frt 6h kr. 8 hónapra . ■ • . . . & n &0 n 8 hónapra................................11 . n A p esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonkint ... .30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Pest, 1872. Vasárnap, oct. 20. Szerkesztési iroda: Ferencziek­ tere 7. szám. A lap szellemi részét illető minden köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HI­RVETÉSEI* szintúgy mint előfizetések a líiílíló-h­iva­­talba (ferencziek­ tere 7. szám) küldendők. Előfizetési felhívás: „A H 0 N“ X -dik évi folyamára. fSlAftxatéai árak: Cvéss évr. . SS it — kr Fel évre . 11 ft — kr. Negyed évre 8 ft 50 kr. Külön előÉBfitési iveket (tata küldünk lsei. Clőfizetnsre a portai utalványokat kérjük hass célul, melyek bármentent&e fis írtig csak 5, 10 írton felül pedig tit­krba kerül. As előfi­aetátex a „Ilon kiadó-hivatala“ csim alatt Pest, ferenesiek­ tere 7. ss. alá küldendők. A HON kiadó-hivatala. PEST, OCTOBER 19. As önálló magyar bank akadályai. Azok, kik az osztrák bankkal való ki­egyezés mellett harczolnak, azt mondják, hogy egységes vámterület mellett és abban a közös viszonyban, melyben mi vagyunk Ausztriával, csaknem lehetet­lenség önálló magyar bankot állítani. Mert miféle pénzzel fizetnek a qyotat és államadóssági járulékot? Mivel fizet­­nék a közös hadserget, ha különböző pén­zünk lenne ? És a különböző agró esetén, hogyan akadályoznék meg azt, hogy az előnyösebb pénzviszonyokban lévő félt a másik kereskedelme és pénzbeváltása ál­tal meg ne rövidítse ? Íme ezekre a kérdésekre kell megfelel­nie annak, ki az önálló magyar bank mellett küzd. Legelső kérdés itt az, hogy mily ala­pon akarjuk rendezni a bankviszonyokat? Mert, ha az egész monarchiában nincs kényszer­forgalom (s remélem ez a czél) sem nálunk, sem a Lajthán túl, akkor nem lehet szó agróról sem és ekkor az egységes vámterület semmi akadályt nem képezhet különböző jegybankok fel­állítására. Ha Amerika 1644 bankja, ha Anglia 63 részvényes s 158 magán bankja, ha Skóczia 12 nagyobb bankja 600 fiókkal, ha Olaszország két jegybankja, Spanyol­­ország sok tartományi bankja, Németor­szág 7 bankja működhet egységes vám­területen , akkor nálunk is létezhet két­féle jegybank minden nehézség nélkül. Épen így nem képezhetnek a közös vi­szonyok nehézséget, ha nincs agró, mert bármiféle pénzzel fizetünk mi vagy fizet­nek nekünk az osztrákok, az egyaránt beváltható lévén aranyra és ezüstre — egyik fél sem rövidíttetik meg. Természetes, hogy éljen az­ agio meg­szüntetése végett a valuta rendezése kö­zös érdekünk és ha a kiegyezésnél az ál­lamjegyekért (de nem a bank jegyeiért) jótállást vállaltunk, ezek beváltásában részt kell vennünk. Mert az tagadhatatlan igaz, hogy mind­addig, míg a valuta rendezve nincs, bár­mely bankjegyeinek­ di­agiója lehet.Csak az a kérdés, hogy ha kiindulunk a tény­leges helyzetből, ha most állítunk fel egy önálló magyar bankot és szakítunk az osztrák bankkal, tehát ez kivonja dotatión­ját, mi pedig bizonyos idő alatt érvényte­lennek jelentjük ki jegyeit, tekintve az osztrák bank jegyeinek kényszerforgal­­mát és disagióját, mily módon szervez­hetjük a magyar bankot? Mily viszonyok fejlődnek ki ennek létrejötte által a pénz­­piac­on, a mindennapi életben és a mo­narchia kétfélének közös ügyeiben ? E kérdésben van összefoglalva a kiindu­lási pont és a kezdet minden nehézsége. Minthogy az osztrák bank h­itfijé­t pótolhatjuk értékpapírokra adott „kölcsön és kincstári jegyekkel“ annak jegyeit nélkülözhetjük, és ha az a 11 a m­­­e­­gyékből minket illető részt a 100 milliót azonnal átvesszük és consolidáljuk ,akkor elértük azt,hogy nálunk egyféle törvényes papírpénz lenn—de nem azt,hogy a vám­területen levő különféle jegyek egyaránt disagios alá ne jöhessenek. Itt tehát az a kérdés merül fel, hogy ily viszonyok között kényszerforgalommal lássuk-e el a magyar bankjegyeket ie, és­ ha nem, mi módon akadályozhatjuk meg azt, hogy bankunk összes érczkészletét ki ne merít­sék, ki ne vigyék és így meg ne buktas­sák — a mi terhünkre. Megjegyezzük, hogy ez az állapot sem­­mi esetre sem fog soká tarthatni, mert a­mely­ perezben szakítunk mi az osztrák bankkal, abban a perezben van úgyszól­ván kényszerítve úgy a két fél a valuta­rendezését megkezdeni, illetőleg a 350 milliónyi államjegy beváltási processusát szabályozni, amint másfelől az osztrák fél az osztrák bankkal való viszonyát (épen a valuta rendezésének is megfeleleg) úgy szabályozni , hogy jegyeinek kény­szerforgalma és a disagio a monarchia másik felében is minél előbb megszűnjék. De mégis egy bizonyos időköz lesz, a­mikor (ha a magyar bankjegyeket kény­szerforgalommal felruházni nem akarjuk, a­mi újabb nehézségeket okozna úgy a pénzpiac­nak, mint a közös viszonyok­ban,­ a magyar bank érezalapját, mert jegyei beválthatók lesznek, könnyen ki­meríthetik. Habár ez az eset is csak akkor következhetik be, ha az osztrá­kok be nem látva érdeküket, és úgy nem szervezik azonnal egészségesebb ala­pon pénzviszonyaikat, a­minek elmulasz­tását csaknem képtelenségnek tartjuk. De tegyük fel e leg roszabb esetet : mi azt hisszük, hogy még ez esetben sincs veszély. Mert a magyar bank je­gyeit sem adják ingyen, a­ki azt tő­­lünk megkapja, annak egyenértékét kellett nekünk adni. Tehát a beváltási processus nem jöhet osztrák részről na­gyon rohamosan, csak a kereskedelmi áruforgalmat követné az. Hogy pedig belföldön ez be ne következzék, az el­len megóvhat az, ha — mint a porosz­­ banknál van — [a közhatóságok felőtt kény-­­ szerű fizetési eszközül ej­egyek lesznek el­fogadva. Ez csak fél kényszerforgalom, mert a magán­forgalomra kötelező érvény­nyel nem bír, de azért a papírjegyet jól fentartja (bizonyítja Poroszország példá­ja) a forgalomban. Különben ez átmenetes idő legfeljebb 4—6 hó lehet, mert ez idő alatt már valamerre mind­két félnél megkezdődik a kibontakozás és­ igy a pénz­viszonyok javulása, az agro apadása is. Ez időközben pedig épen a közös vi­szonyok. Fognak a pénzviszonyok javítá­­sára befolyni." Ugyanis van az osztják se­­a régieket, akár eshető-­­leg az újakat) fogjuk keresni a quota és államadóssági járulék lerovására és ezzel azok értékét emeljük a forgalom­ban, az osztrákok pedig a kereskedelem­ben, a közös ministérium magyarországi hadügyi kiadásai fedezésére stb. keresni fogják a mi jegyeinket és a kereslet általi ezek értékét emelik. Mindenkit kifizetünk a maga pénzével, ez a nemzetközi forgalom alapelve, ezt alkalmazni kell és lehet az egységes vámterületen is. Ha a velen­­czei, nápolyi, veronai stb. helyi pénzek, a papirik­ák bajt nem okoznak ugyanazon országban, nem lehet baj nálunk sem a kétféle jegy két külön országban — habár egységes vámterületen. Hisz a közös had­sereg fejezi ki leginkább az egységet, és, ha a kolozsvári, prágai, pesti stb. szállási, élelmezési pótlékokat a helyi körülmé­nyek szerint kell megszabni, ha az osz­trák és magyar arany, ezüst, sőt váltó­pénz jól megfér egymás mellett a forga­lomban, sőt egyik a másik területére át­megy, miért ne lehetne külön pénzben szabni meg a magyar és külön az osz­trák földön lévő katona díját. Mi mind­ebben semmi nehézséget nem látunk. Sőt tovább megyünk és azt mondjuk, hogy ha a mostani ál­lam­jegyek a forgalomban fenn is tartatnának, ha e szerint egy ideig 3-féle papírpénz lenne, még attól sem riadnánk vissza. Mert épen e jegyeket használná mindkét fél a közös tartozások kiegyenlítésére és a disagio nehézségekkel járna ugyan, de legyőz­­hetlen akadályokat nem képezne, ha a kis forgalomból (tehát az 1 és 5 forintos) ki lenne vonva minden kényszerforgal­­mú jegy, mert a nagy kereskedés a pa­pír pénzt is váltónak tekinti, melynek (bár hányféle) cursusával jól tud szá­molni. Ne engedjük hát magunkat a felsorolt akadályok által visszariasztatni bank­ügyi önállósításunktól, mert ez ügyben minden változás áldozatokat követel úgy az egyesektől mint az államtól. Épen azért ha már áldozni kell, hozzuk meg azt az áldozatot, mely v­ég­l­eg­e­sen teremti meg, rövid idő alatt, bank­ügyi önállásunkat! — Az­ álalános választások folytán sok­ oly elvtársunk lett a parlamenti „működés teréről elzárva, kik jellemök,hazafiságuk és tehetségök­­nél fogva egyaránt arra voltak hivatva, hogy a törvényalkotó testületben mint kiváló szellemek szerepeljenek s munkájok által ne csak pártunk­nak, de mindenek felett a hazának jó szolgála­tokat tegyenek. Hogy erre képesek, azt elismerte felölök nem csak a jó barát, de elismerte minden lejális el­lenfél is,és hogy szü­kség van rájuk,azt elismerte a választó közönség, elismerte tettel, midőn Ivánka Imrét Nádudvaron megválasztá,H­o­r­n­­a, Edét Vág­tíjhelyen, T­e­r­e­c­z­k­y Istvánt fród-Erős bennem a nír), hogy az érzékeny csorbát, mely pártunkon esett, elvtársaink erélyének és kitartásának lassan kint sikerül fényesre köszö­rülni s hogy visszaadják a jelesebb tehetségeket­­annak a pályának, a­melyen leginkább működ­tetnek a haza boldogulásán. Se Vág-Ujhely,se Hódmező-Vásárhely lelkes ellenzéki polgárait nem sértem meg azzal, hogy a férfiakat, kiknek neveit önkényt tűzték zász­­lóira a MÜMsilasa­i. Egyik se új ember; mind a kettőnek van mire büszkén hivatkoznia, a­mit az ország érdekében eddig szóltak és tettek, az legyen ajánló levelük és egyúttal biztosítéka jövendő szavaiknak és tetteiknek. De hogy elfoglalhassák a helyet, mely reájuk vár, ahhoz az ellenzéki választók hazafias, ön­zetlen buzgalmára és összetartására van szük­ség. Ez az, a mire t. elvtársaimat fölkérni akar­tam s hiszem, hogy nem hiába kértem. Jókai Mór: A JÓI" TÁRCZAK­ A török fővárosról. V. (y. y.) A „Mokábile“ a török egyházi szertar­tások egyik érdekes­ látványa. „Mokábile“-nak — kölcsönös találkozásnak — hivják a triviali­san úgy nevezett „dervis táncz“-ot, vagy­is a mevlevi szerzetesek szertartásos keringését,mely­ben a samatrák mystériumok sphaera-táncza maradt fenn. Sokat írtak már e szertartásról, de többnyire túlozva. Beszéltek fanatikus keringésekről, va­lódi tánczdühről, melyben a szerzetesek lázasan keringenek, míg végre ájultan rogynak össze. Meglehet, hogy valaha ilyen volt, de ma már oly szabályosan és érdekesen foly, legalább a pérai nagy úton fekvő kolostorban (lekké,) mint egy imaházi ballet. A vakbuzgóság orgiája nem itt található föl, hanem Skutariban a Rufai­­derviseknél, ez ordító barátoknál, kik a „La illah, illah la“ Korán — mondatát néhány ezer­szer volnának kötelesek egymás után elmondani , mondják is, a­míg bírják , de csakhamar kime­rülve, énekükből üvöltés válik, csak egyes szó­tagok morzaalékait képesek kihörögni, ajkuk vérrel tajtékzik, testük remeg s aléltan dőlnek össze. Ezek a vallásos őrültség papjai, kik nem is jöttek át az európai partra, hanem megma­radtak kisázsiai zárdaodujukban, hol azonban csütörtök-napokon rendesen bő számmal keresi fel őket a nyugati kíváncsiság, mely e lát­vány fölött egy darabig csodálkozik,és borzong, azután szánakozik és végre kedvetlenül moso­lyog.­­ A mevlevi-dervisek egészen más fajta szerzet.­­ Látszik szertartásán, hogy egy költő alapítá,­­ kit „Sultan el Ulemának“ — a tudósok királyá-­­ nak — neveztek: Mevlana Dibellaleddin Rumi, ki a törökök Danteja, a­mennyiben egy nagy költeményben foglalta össze és fejezte ki kelet vallását, bölcsészetét és történelmi hagyomá­nyait. Öt század óta áll fenn e szerzet, s máig is legtöbb tiszteletben részesül. Seikjei (elöljárói) közt mindig voltak tudományos férfiak, így a pérai tekké mai szik-je is, ki még fiatal ember, tud sok régi és új nyelvet a eredetiben olvassa Horatinit, Dantét és Göthét. Kedden és pénteken délután egy órakor van a „Mokábile,a­melyet szabad megnézni minden­kinek, ha az imaház előcsarnokában leveti saru­ját. Publikum mindig van, az alsó és felső kar­zaton egyaránt. Az nap, midőn én láttam, a szász trónörökös is jelen volt , a legkomolyabb érdeklődéssel nézte e különös szertartást s hall­gatta e még különösebb zenét. A Semahane (imaház) csinos nyolczszögletü terem, körül zöld oszlopokkal és gfakarzattal, melyek új oldalait koránmondatok díszítik. A be­járattal szemben van a koránpolez, a miráb­ a felső karzaton foglalnak helyet a zenészek, mig oldalt elrácsozott fülkékben ülnek a nők. A terem hátsó részének ablakai nyitvák s meg­annyi keretei a legszebb tájképeknek, mert raj­tuk át­látszik az arany szarv egy része árboczerdő­­vel; ott a Leander-torony körü­lrepdesve tengeri sirályoktól; amott a vén Skatari hegy oldala,csil­logva a napfényben. Gyűltek lassanként a dervisek,különféle szinü kaftánokban, sárgafehéres magas fövegükben s lekuporodtak az oszlopok alatt félkörü sorban. Majd jött a sejk is, fövegén zöld tekercsesei. Háromszor járták körül bágyadt lassúsággal a termet, mindig mélyen meghajolva a koránpolez előtt. Fenn a karzaton ,felhangzott az előírna­­ arabul, mert a mohamed hit egyházi nyelve ez, ép úgy mint a római vallásé a latin; azután fel­hangzott az a sajátszerű hangszerzene és ének, melynek különös hangmenetei meglepik a hall­gatót. Lassújában van valami keleti fájdalmas ábránd, de fokozódása már erőtetes. A legsajá­tosabb hangszert itt a nádsíp képezi. Ez — úgy­mond a török — a legdusabb hangot adja, min­dig azt siratván, hogy anyatövéről lemetszették, s igy van ez, — teszi hozzá — az emberek lel­­keivel is, melyek megannyi darabjai az isten­ségnek, s az egész életen át azért fájnak, mivel elszakadtak attól a visszavágynak ahhoz! A nádsípnak valóban oly különös zizegő, mélabús zenéje van, hogy eleintén el se tudtam képzelni: mi adhatja e hangokat? A keringés jelképies,­­ minthogy e szerzet általában ép oly­­symbolikus szertartású, mint a szabad­kőművesek. A nap — a sejk — mozdu­latlanul ül a főhelyen, s csak ha a keringést elhibázza valamelyik, roppant egyet hallhatólag. A keringés előtt minden dervis leveti kaftánját a köpenyét, s ekkor egyenruhában áll­­előttünk mindegyik, hosszas fehér ránczes szoknyában, mely térdig ér. S kezdődik­­a planétaforgás, föl­emelt kézzel. A jobb kéz ég felé emelve,­­kitárt marokkal, mintegy kérve az­­égi malasztot, a balkéz pedig a föld felé hajolva, alá fordított kézfejjel, jeléül ,hogy a föld javait szívesen en­gedik át másoknak. A forgás a zene ütemeire mindig gyorsabb,­­folyvást előre haladva. Bár az egész­ talaj­ tele van a forgó dervisekkel, (köztük egy pár kis­­fiaival, tán a sejk fiaival, mert itt az elöljáróság firól fira száll, mint a királyi trónok,) egyetlen kéz sem ütődik össze soha. Valódi mes­terség ez a szakadatlan egyforma forgás, mely semmi legkisebb zajt sem csinál, miután mezít­láb foly. Köztük jár egy­­k­laszin kaftános öreg dervis, ki — a­mint­­mondták — a holdat képvi­seli. Oldalt is áll egy pár, kiknek azonban már prózaibb hivatásuk van: végül a padozatra hajló, kifáradt dervisekre ráadni az imént elhányt és összeszedett köpenyeket. Bármily különös e szertartás, gúnymosolyban csak érzéktelen emberek részesíthetik. Eszme­kifejezés van benne, sőt bizonyos rhytmikus szépség is. A dervisek arcza pedig csupa áhítat. Némelyik behunyja szemét, félrehajtja fejét s látszik rajta, hogy e forgás­a gyönyört okoz neki. Egy sincs, a­kin észrevehető ne volna az ünnepies hangulat, s midőn­­a szertartás végén összeölel­keznek, igazi testvéreknek látszanak, a Sema­­baneban, bár azon kívül — meglehet — csak úgy czivakodnak egymással,, mint a keresztyén zárdák jámbor atyáik szoktak. Az imaházból kijövet, megnéztük az udvaron álló márvány türbéket,­­most is építenek egyet,) hová a szerzet sejkjeit s jelesb tudósait szokták temetni. Általában e város tele van mauzóleum­mal és kisebb nagyobb temetővel. A legélénkebb utczák házsorai közt is akadunk néha egy-egy kis térre, hol néhány sír van, turbános emlékkö­vekkel, kék lapra írott halotti iratokkal. A köz­egészségnek itt nem sok kárt tesznek, valamint ■ az atera szemetje sem, mert a lég miazmáit gyorsan elhordja a tenger szellője. Ha az ember csak szemből állna, akkor kevés roszat mondhatna Konstantinápolyról, föltéve, hogy a kikötő városrész szennye s néhol a fahá­zak ormótlansága előtt megtenné azt a nagylel­kűséget, hogy egyik szemét behunyná, a másikat pedig nem tartaná nyitva; mivel azonban több oly érzékünk és testi szervünk van,melyeknek va­lamennyie jogegyenlőséget követel, nem mond­hatni, hogy a tourista Konstantinápolyban meg­kaphatna mindent, a­mit keres. Többi közt kényelmes vendéglőket hiába ke­res. E tekintetben nem csak Pest, de Bukarest is sokkal jobban kielégítheti az igényeket. Pera magas utcráin fekszik ugyan egy csomó „Grand Hotel“ francziás konyhával és olasz ágyakkal, hol húsz vagy tíz frankért teljes ellátást kap az utas, de vagy a szoba kényelmetlen, vagy a konyha rész. Legotthonosabban érezheti magát ez idő szerint az, ki a „Hotel de l‘Europe“-ba száll, hol van néhány igen csinos­­szoba, nagy ebédlő terem, ügyes pinczérek, s ahol az ellátás dija (reggelivel, dejenner­rel és ebéddel) napon­kint 14—15 frank, s Merne Alberti — ki fran­­cziául és németül is jól beszél — mindent elkö­vet, hogy vendégei jól érezzék magukat. Ez a rue Dervisle-ben fekszik, de három emelete da­czára sincs benne több, mint 12—15 csinos szo­ba. A „Pest városa“, melyet Tóthfalusi (magyar ember) tart a pérai nagy után, szintén kielégítő, s a vendéglős derék magyar nejének konyhája sokkal jobb, mint a milyen hirbe keverte Dr. Busch Móricz„Die Türkei‘czím­inű­ könyve,mely — mellesleg mondva — telve van hibás adattal, s nem alkalmas arra, hogy a „Lloyd­s illustrirte Reisebibliothek*-nek különös hitelt szerezzen. Útitársaink közül nem egy dobta félre mindjárt az első napon. Megjárják a dohányzók is, kik azt hiszik, hogy Konstantinápolyban pompás török dohány­hoz, vagy szivarhoz jutnak. Ezt itt az utas ép oly kevéssé kap, mint Tokajban jó bort. A mo­­nopólium roszabb, mint a miénk, (a­mivel azt hisszük elég van mondva,) s egyetlen jó oldala csak az, hogy szabott ár lévén, legalább a silány árnézikkel nem csalják meg úgy az embert, mint Várnában, Ruszsukban vagy Viddinben. Mert monopólium még csak a fővárosban létezik, melynek számára még piasztereket is külön ver­nek rézből, a­mit aztán Törökország egyetlen más helyén sem fogadnak el; miért ? azt nem tudjuk, kivált miután Orsovától fogva a már­ványtengerig (s meglehet azon túl is), a világ mindenféle régibb és újabb, kisebb nagyobb ezüst és arany pénze forgalomban van, csakhogy oly­ ­ai számunkhoz egy iv melléklet van csatolva. — A delegátiókohó 24-dike körül érnek csak véget , e miatt az osztrák tarto­­mánygyűlések is csak nov. 5-dikén ülnek össze oct. 28-ka helyett.­­ A horvát-magyar regnicoláris bizottságról írja az „Obzor“ : „a magyar országgyűlés nagyon respektálja a horvát kér­dést, mert a regnicoláris küldöttségbe legkitű­nőbb embereit választotta be, habár a conserva­tive a­kik a czélszerűség politikáját nem igen kedvelik, többségben vannak is, mégis biztosan állíthatni, hogy a főbb pontokban mindannyian egyetértenek, mit — fájdalom — a horvát kül­döttség tagjairól nem lehet elmondani.Közlő sze­rint Lónyay azon van, hogy a bizottságok minél előbb végezzék be teendőiket. Sennyey ellenben azon nézetben van, hogy ily fontos s annyi figyel­met szükséglő ügyet nem jó elhirtelenkedni. Kü­lönösen a dolog pénzügyi oldala fog sok időt és sok fáradságot igénybe venni. És ebben követel Horvátország Magyarországtól legtöbb jogot és igazságot, hacsak regntálatos­ öntés bélyegét nem akarja homlokára sütni. Közlőnek arról is van tudomása, hogy ő felsége egyik udvari ebéd alkalmával az egyik horvát delegátushoz e szó­­intézte: „a kiegyezésnek sikerülnie kell és sike­rülni is fog.“­­ Lapunk f.hó 16-ki esti kiadásában ezen czim alatt „Figyelmeztetés a miniszere­l­­nöknek“ megjelent czikre vonatkozólag illeté­kes helyről a következő felvilágositó sorokat vesszük: „Udvardy Péter m. kir. honvédőrnagy úr,snem magasabb intrikák következtében Te­x­a- é­s bü­nteté­skint jön a csalóközi zászlóalj parancsnokául Ó­gyallára áthelyezve, hanem, mert ezt a szolgálat érdeke megkívánta. Három év előtt, saját kívánságára, s mert e kí­vánsága a szolgálat érdekével, s­ a törvénynyel összeütközésbe nem jött, Balassa- Gyarmatra jön helyezve, s a honvédség katonai viszonyainak változtával, természetes, hogy egyes egyének a változásokba besodortatnak, de akkor, okvetle­nül kell, hogy a katona kötelezettség érzete a magánérdeket háttérbe szorítsa, s ez utóbbinak alá­rendelje, nevezett őrnagy urnák áthelyezése ő felsége a király aláírásával rendeltetett el, s büntetésnek nem nevezhető — mert katonai jogi fogalom szerint az áthelyezés, mely tisztán a szolgálat érdekében történik, (mint a jelen esetben) a büntetés kategóriájában nem számít­hat ; a jelen esetben pedig annál kevésbbé, mert az őrnagy ur gondjai alá e­g­y­i­k­e a honvéd­ség legrendezettebb zászlóaljának bí­zatott. Mi Blaskovics sz. állományú őrnagy urra vo­natkozó sorokat illeti, czikkíró teljesen téves információkból indult ki. Ő (hivatalosan bebizo­nyítható) saját kérelme folytán csak is gya­korlatra hivatott be Szalontára, hol nagyobb csapat volt összpontosítva — ideiglenes zászlóalj vezényletre, de tettleges állományba való kine­vezése sem egyszer, (annál kevésbbé pedig két­szer) nem történt. Hogy Szalontán más — tény­leges parancsnokot talált, természetes, mert a szalontai zászlóalj okvetlenül kellett, hogy egy tényleges parancsnok vezénylete alatt áll­jon. Egyébiránt Blaskovics őrnagy úr, ismét saját kérelme folytán, a bekövetkező novemberi előléptetés alkalmából király­i felségének alez­redesül jön a szolgálaton kivüli viszonyban aján­latba hozva. Végre megjegyzendő, hogy az idézett czikk­­ben a királyi körrendeletre vonatkozó tétel teljesen hamis, mert ő felsége körrendelete­ket nem bocsájt ki Boha; az 1870-ki XII. t. ez. 16. §-ának c. pontjára való hivatkozás is téve­désen alapul. E regnicoláris bizottság a napok­ban, lehet hogy holnap tartja első összes ülését. A távollevő horvát tagokat mára várták. A bi­zottmány mindenek előtt megválasztja a közös elnökséget s ezután a horvátok előterjesztik ki­­vonataikat. Vegyes apróságok. A szüreti vacatió után, melynek édes örömeit most az országház nagy diákjai élvezik, újra megkezdődik a tanfolyam, még­pedig a mathe­­sissel. Akkor kerül elő a jövő évi országos bud­get censurája, s meg vagyunk felőle győződve, hogy a censorok nem egy olyan tételt fognak fölfedezni az előterjesztendő számtani megold­­ványokban, a­hol a kétszer kettő ötnek bi­zonyul. Akkorra hiszszük, hogy már a legszemesebb censorok egyike, Horn Ede is benn lesz a kép­­viselőházban s a vágujhelyi kerület az ő bekül­­­dése által az országnak néhány illetéktelenül nagy illetéktelen mérvben kívánt budget- tételt meg fog menteni. Annyi bizonyos, hogy félnek tőle a jobbolda­lon, ésannyira, hogy még tetemes anyagi áldo­zatot sem kímérnek, csakhogy valamikép meg­meneküljenek észrevételeitől. A­mit a „Westungar Grenczbote“-nak írnak, az legalább ilyesmire látszik mutatni. A vágujhelyi takarékpénztárnál — írják a nevezett lapnak — az ottani Deák-pártnak még a múlt választások alkalmából egy kényelmetlen kis váltóadóssága maradt fönn 13.000 ftnyi ösz­­szegben, mely szerencsésen le is járt— fizetetle­­nül, nem csekély zavart okozván a takarékpénz­tár ügymenetében. Horn ellen azonban okvetetlenül szükségesnek mutatkozott a kormánypárti jelölés s illetékes helyen egy kis pénzbeli áldozat árán sem tartot­ták drágának megmenekülni a pénzügyi kényel­metlenségektől, miket a parlamentben igen alapos kilátásba helyez az illetőkre nézve Horn esetleges megválasztása.

Next