A Hon, 1872. október (10. évfolyam, 226-252. szám)

1872-10-27 / 249. szám

meg van győződve arról, hogy gazdálkodás mel­lett lehetséges lesz a miniszernek megtakarítá­sokat eszközölni, ennélfogva az előirányzott költ­ségekből 50.000 frtot levon. Továbbá előfordul az előirányzott összegben egy 50.000 frtnyi tétel, mely a felállítandó műz- és iparmúzeumi tárgyak beszerzésére van szánva. Miután a bizottság nézete szerint ezen mű és iparmúzeum ügye még nem jutott oly stádiumba, hogy annak felállítása már közelebbről létesít­­tethessék,­­pénzviszonyaink jelen állapota pedig megkívánja, hogy a nem okvetlen sürgető kia­dások elhalasztassanak, ezen 50,000 forintot is törlendőnek véli, és igy összesen a kiállítás czéljaira 300,000 forintot szavaz meg. A keszthelyi gazdasági tanintézetnél az újból felveendő tanonczok lakszobáinak butorzására sat. kívánt 14,000 frtot törölte, miután a minis­ter még nincs azon helyzetben, hogy e pontra nézve a részletes terveket és költségek kimuta­tását előterjeszsze. A debreczeni intézetnél gőzcséplőgépre kívánt 6480 frtot törölte mint nem elkerülhetetlen ki­adást. A magyar­óvári intézetnél felszerelésre és építkezésre kívánt 19,330 frtot törölte. A kolozs-monostori tanintézetnél a felszerelé­sekből 1000 frtot törölt, mely convictusszerü berendezésre kivántatott. A hradeki földműves iskolára kívánt 4800 frtot törölte. A beszterczei földműves iskolára kívánt há­romszázezer frtot törölte. A kassai gazdasági tanintézetre előirányozta­­tott 150.000 frt (múlt évben 100.000 ft.) A bizottság­­álvizsgálván a tervezetet, azon meggyőződésre jutott, hogy a tervezett építke­zések nagyon költségesen és fényűzéssel vannak tervezve, felhívta a minisztert, hogy takaréko­sabb és gazdálkodóbb építkezési rendszert álla­píttasson meg. Ezen utasítás mellett 50.000 frtot törölvén százezret szavazott meg. Átalában a gazdasági tanintézetnek költségvetése tárgyalá­sában, miután a debreczeni, kolozsmonostori és kassai intézetek költségei nagy összegeket vesz­nek igénybe, az ország pénzügyei jelen helyze­tében kénytelen volt a többi intézetekre kívánt költségeket a lehető minimumra redukálni. Alladalmi ló tenyész -intézetek. Tenyész anyag a vérlovak vásárlására a ménesekhez 90.000 frt-ból 60.000 frtot szavazott meg, mint a múlt évben. Új építésekre a ménesgazdaságoknál 118,000 ft 38,000 frtot törölt. [Az [Erdélyben szervezendő ménes részére a pénzü­gyministériumból átveendő fogarasi uradalom berendezésére 60,000 frt, miu­tán az ország pénzviszonyai nem engedik azt, hogy e ménes felállíttassék, törölte a 60,000 ftot. Pesti állatgyógyintézet. 2. rovat: Az új állat­­gyógyintézet építésének megkezdésére előirá­nyozva van 200,000 frt; miután a tervezetek nem mutattattak be, a miniszer azok előterjesztésére utasíttatott, addig a kérdést a bizottság függő­ben hagyta. Távirda. 3. rovat: 81 mérföldnyi új távirda ve­zeték, előirányozva van 48,720. A bizottság­­ezen összegből 41,000 ftot törölt azon megjegyzéssel, hogy csak a legszükségesebb vonalak építtesse­nek, és ahol valamely új vasút megnyitása vagy más körülmény nem kívánja, uj vonalak építése elhalasztassék. A rendkívüli szükséglet többi czimei és rovatai megszavaztattak. Egy nemzeti sajátságunk. Első fele. „Siessünk s vegyük magunk elé azon sok derekast, a mi hazánkban rejtve van s ne tűr­jük, hogy megelőzzön minket az idegen s az tapsolja s dicsérje, a mit nem is gyanítunk, hogy mienk, vagy annak még hátat is fordítunk s mi magunk tiporjuk otrombán saját szültein­­ket, midőn még a rhinoceros se sérti tulajdon borját.“ Midőn Széchenyi e szavakat mondá, szeme előtt lebegett mindenek előtt nemzetünk jellemé­nek mind azon jó tulajdonsága, mely egyedül a mienk, mely külön sajátságunkat, nemzeti jel­legünket képezi, vagy legalább nemzeti egyé­niségünk ismérvét magán viseli s fejlesztve, ápolva egy magyar nemzeti culturának bázisát képezheti, s a legelső boltok is csak szűkkörű forgalomra mutatnak. Sőt ha a jó természet Szerbiát külö­nösen meg nem áldotta volna ama röfögő jószá­gokkal, melyeket megvet ugyan a Korán és Talmud, de annál jobban pusztít az emberiség, akkor bizony még a dicsőségesen uralkodó Ob­­renovics-család sem vett volna élre annyi aranyat a­mennyivel az öreg Mirostól kezdve mai napig elég szerencsésen tudott boldogulni. Hogy az állam maga sem rendelkezik valami sok pénzzel, az épp úgy­­meglátszik a katonasá­gon, mint a híres vár mai állapotán. A belgrádi garnisonnak elég sok nyalka tisztje van ugyan,­­ még sapkájuk (francziás kappi) tetejére is bőven jut az aranyos zsinórból, hanem a legény­ség egyenruháján bizony volna elég igazítani való. A várbástyák erősen csorbuló falai pedig vagy azt mutatják,hogy nincs rá elég költeni való, vagy pedig azt a meggyőződést, hogy a mai har­­czi eszközök és rendszerek mellett egy olyan erősséget, mint Belgrád, legfölebb is csak azért méltó úgy , hogy fentartani, mivel a múlt örö­kéből a jelenkor nyakán maradt, s egy csomó dicső történeti emlék van hozzákötve. Ez em­lékekből azonban egy jó rész a miénk. Hiszen Salamon királyunk épittete; hiszen Hunyadi és Kapisztrán védték oly dicsőségesen a török ha­talom ellen; hiszen Eugén herczeg és Laudon is nagyobbára magyar seregekkel foglalták el! Milyen Krisalma volt egykor ez a vár! Hatalmas seregek lapdáztak vele, s hol a magyar, hol a török, hol a szerb kéz kapta el, de egyikben sem maradt sokáig. Kulcsa volt hazánk délke­leti kerületének, s ezért folyt körülte annyi vé­res harcz. De ez a kulcs nagyon megrozsdáso­dott, s értéke addig volt csupán, mig a hatalmas porából nem vált beteg ember. Kis nép, minő a szerb, hiába próbálna vele nagy kaput nyitogat­­ni, bele törnék a kulcs. Az, ami a nagykárusítási ünnep óta történt, reményt ad, hogy Szerbia megtalálja azt az utat melyen egyedül boldogulhat. Lemond a nagy szavakról, hogy munkához fogjon. A művelődés utján önismerethez jut, ez az önismeret pedig azt súghatja neki, hogy jobb mezőgazdaságra, utak­ra, közlekedési eszközökre ss fejlettebb fővárosra van szüksége. El kell foglalnia az ipar és vállal­kozás minden ágát, mert ezen a téren egy hódí­tott lépés többet ér, mint az­­ábrándokban egy birodalom. Mert mit használ, ha Belgrád vendég­lői, melyek különben nem valami nagy szabá­snak s a mi kis vidéki városaink csinos­ fogadói­hoz hasonlitnak, három nyelven hirdetik is czimükben a­„Szerb király "-t és „Szerb koronát,“ ha a vállalkozók németek; s mit használ ha a Száván és Dunán sóvár szemmel tekingentnek is át akkor, midőn saját területüket sem mivelik úgy, a­hogy kellene és lehetne. A szerb nép elég eszes,élénk és munkaképesbe az elcsengevészült török ellen kiviveit vitéz sikerei elhízottá és sok tekintetben képzelgővé tették. Mihelyt e bajtól megszabadul, mindjárt izmosodni fog. Irántunk sok tekintetben elfogult s az újvidéki próféta sza­vainak eddigelé többet hitt, mint kellett volna. De józanabb körök nem osztoznak e mesterkél­ten szitott ellenszenvben, s egy okos emberüktől, a­ki a nagykárusitási ünnep után pár héttel még mindig kedvetlenül gondolt a magyar kor­mány útlevél-rendeletére, a következő figyelem­reméltó szavakat hallom : „Nem csoda, ha nálunk hamar támad izgalmas ellenszenv. Hosszú ideig nagyon benne voltunk a törökök elleni fantipa­­thiában, s most, midőn már erre nincs többé ok, de a hajlam mintegy természetünkké vált, ha­mar fölizgulunk, mihelyt a szomszédságból ked­vezőtlen­­bírt kapunk. Aztán nem is oly régen bírjuk a függetlenséget, hogysem azt; nagyon ne féltenék, talán arról az oldalról is, ahonnan teljességgel­­nem fenyegetik. Hanem hát mi is csak növünk és erősödünk, s talán nem­­sokára eljön az idő, midőn derekasan a dologhoz látva, s nem kifelé, hanem befelé tekintünk.“ Néhány héttel e szavak hallása után a fiatal fejdelem maga proklamálta,hogy Szerbiára nézve az ifjúság ábrándjai elmúltak, s ideje a férfikor munkáihoz látni! Szerencsére túl vagyunk már azon,hogy nyel­vünkért mint az ő idejében — élethalálharczot kelljen küzdenünk s daczára Palaczky jóslatá­nak, hogy nem érjük meg nemzeti fennállásunk második ezredévét s daczára a Lindan „Gegen­­wart“-jában megjelent egy tudományos érteke­zésnek, mely azt állítja, hogy századok múlva az angol, német,franczia, orosz, olasz és spanyol nyelv fog csak fenmaradni a világon s minden egyéb nyelv beolvad ezekbe; szilárd bennem a hit, hogy irodalmunk fejlődése a magyarnak is biztosítani fogja az élő nyelvek közti maradást. De e legelső s legfontosabb tulajdonon kivül a magyarnak még más egyéb jó sajátságai is vannak, melyek együtt képezik nemzetiségünk jellegét s melyeket e nemzeti jelleg érdekében aránylag kell fejlesztenünk s fejlesztésük által jobban körvonalaznunk nemzeti egyéniségünket a többi nemzetek családjában. Kicsinyeseknek tetszhetnek e dolgok az u. n. nagyszabású államférfiak előtt; de hogy sokkal nagyobbak még­is, semhogy azok felett joga lenne kicsinylő mosolyra fakadni bármi nagy­szabású államférfinak is , arról ismét meg lehet győződve bárki,a­ki figyelemmel kisérte, hogy a nagy nemzetek mivelődési történetében micsoda szerepet játszottak s mennyire közrehatottak más tényezők mellett,hogy e nemzetek nagyokká nőjjenek. Nem lehet c­élom ezeket egyenként elősorolni; elég legyen felemlítenem ama lendületet, melyet a németországi közszellemnek a német philoso­­phia,Olaszországnak a képzőművészet és a zene adott. Amannak intensív hatása történelmet csi­nált, ez pedig vódító hadjáratot indított az egész civilizált világ felett. Én nem várom­ a nemzetünk vérében rejlő jó tulajdonok kifejtésétől sem azt, hogy más fordu­latot adnak a világtörténet folyamának, sem a világ hódolatát kierőszakolni nem kívánom ve­lük , de nemzetiségünk megszilárdítását és így jö­vőnk nagyobb biztosítását mindenesetre re­ménylem. S mert ez meggyőződésem: legkevésbé sem félek magamat a nagyszabású emberek kicsinylő mosolyának kitenni, ha most az egyszer nemzeti jellegünk egy ily kulturális factorára hívom fel figyelmét azoknak, a­kiknek semmi se kicsiny, semmi sem jelentéktelen, a­mitől nemzetiségünk megizmosodását némi mérvben remélhetjük. Ez a factor, melyről most szólni akarok, a magyar zene. Nem írok zenei értekezést, ne tessék megijedni, tegyék azt a szaklapok, vitassák meg értékét, fejlődésképességét stb. — én róla csak mint létező sajátságunkról s mint művelődési tényezőről kívánok e néhány szerény sorban megemlékezni. Hogy van nemzeti zenénk, arról hegyeink völgyeink viszhangjai, folyók mente, síkságok délibábja bőven tanúskodnak. Van zenénk, olyan régi, mint nyelvünk s ha bölcsőjében van is még s a salonok zongorái bombáznak is tőle, gon­doljuk meg, hogy nyelvünkre is járt ily idő egy­szer, az előtt is zárva voltak a főúri társalgó ter­mek ajtai,az is volt nemcsak bölcsőjében,de már sírjához is közel. A fejletlenség még nem fejlő­dési képtelenség s ha meggyőződtünk, hogy, mint nyelvünkkel történt, ennek is tudunk föl­lendülést adni, akkor ezt meg nem tennünk vétek, bűn saját nemzetiségünk ellen. Épen ma van ötven éves évfordulója egy férfi halálának, a­ki sejtetni kezdte a magyarral, mennyi gyújtó láng van elrejtve a húrban, ha magyar lélek reszketteti meg. Alkalmas pillanat e tárgy megvilágítására. Erre igen jó alkalmat szolgáltat a cultusmi­­nisternek a közoktatás állapotáról szóló jelen­tése,mely épen e napokban került ki a sajtó alól. Ez is elismeri, hogy zenénk a nemzet életével egykorú , megemlékezik hegedőseinkről s méltányolja a közművelődési jelentőségét s mint a népnevelés egyik eszközét is jogosultnak ítél­vén, előadja, hogy a nép- és polgári iskolákban az ének és zene köteles tantárgggyá avattatott. De ez nem fejlesztése a zenének, ez legfeljebb ringatása annak a bölcsőnek, melyben nemzeti zenénk fekszik. Ezen felül pedig vajmi keveset teszünk, hogy fejlődés­képességét előmozdítsuk. Azt mondja a jelentés, hogy a kormány a népdalokkal járó népies zenére „befolyást nem gyakorolhat.“ Ezt az elasticus phra­­sist nem értjük eléggé. Ha azt akarja jelenteni, hogy a kormány se nem csinálhat, se nem csináltathat népdalokat, akkor igaza van. De más az, a­mit mi ez irányban a kormánytól vá­runk. Népdalainkban a nemzetnek olyan kincse van, melynél egy nemzetnek sincsen gazdagabb. Csak fel kell ölelni azt a kincset, összegyűjteni, hozzáférhetővé tenni. A­mi eddig e téren történt, az mind csak egyesek fáradozásának köszön­hető s a népdalgyűjtő Bartalus segélyezését kivéve,a kormány épen semmit sem tett ez irány­ban. Népdalszövegeiek gyűjteménye már né­hány kötetre megy. E népdalok majd mindegyi­kének külön dallama van, melyeknek legna­gyobb részét senki sem jegyzi fel, úgy száll szájról-szájra, mintha a hangjegyírás mestersé­ge még föl se lenne találva, — valóságos zenei szájhagyomány, mely elenyész, elmosódik mint a hang, mely neki ék­et ad s alig száll a máso­dik nemzedékre. Szomorú példa erre a Rákóczy dala, valóságos kincs, történeti szempontból még tán inkább, mint zeneiből, mert egész nemzet lelkesült hangjain, s ama kor törté­netének kiegészítő részét képezi, mondhat­nék, szellemét adja vissza. Elveszett, elhangzott, s most hogy újra feltalálták, a ki tudja, az igazi-e, az őshangok-e azok, vagy ki van vet­kőzve eredeti jellegéből s annyi nemzedéken keresztül — mert nem volt felj­egyezve — el nem csavarta-e a szájhagyomány. A magyar eredeti népdalok minél teljesebb összegyűjtésére segélyt, jutalmat, ösztöndíjat kellene kitűzni, és ez irányban a népzenére gyakorolhat befolyást a kormány. A közoktatásügyi minister jelentése a közoktatás 1870­ és 1871. évi állapotáról. III. ( Gy. A.) A volt közoktatásügyi miniszter, életpályájánál fogva, sokkal közelebb állott a fenső tanodákhoz, mint a népiskolához, s a mennyiben ezen tereken reformokat kisértett meg, azokról sokkal jobban nyilatkozhatunk. Gymnasium van jelenleg 99 fő, 47 al s igy egy fögymnasium 47 □ mértföldre jut, mig Ausztriában 62 □ mértföldre s Poroszhonban 34 □ mért­földre jut egy fögymnasium. A magyar viszonyokat e tekintetben kielégítőknek tart­hatjuk. A gymnasiumi tanárok száma szaporo­dott 182-vel,a tanuló­­­száma apadt 2698- al, míg a reáltanulók száma 2652-vel szaporo­dott. A közoktatás­ügyi miniszter gondoskodá­sát a gymnasiumokról valóban méltányolnunk kell. A tanárképezde felállítása,hol évenként 45 növendék képeztetik, 73 tanárjelölt és tanár kül­földre küldetése,55,938 frt értékű taneszköz kiosz­tása s különösen a tanárok fizetésének felemelése , a nagy áldozatokkal járó felszerelések és épit­kezések (ujjonan felállitatott 14 gymnasium) di­cséretet érdemelnek. A miniszter adott ki még azon kívül külön szabályzatokat a középtanodai ügyrendtartás,fegyelem­i tandíjra vonatkozólag, valamint tudvalevőleg Pauler kormánya alatt lé­pett életbe az Eötvös-féle tanrendszer is, a nélkül azonban, hogy annak épen legérdekesebb részét, a­mely a legfőbb három évi tanfolyamra vonat­kozott, keresztülvitte volna. A középtanodák re­formja hasonlókép csak törekvés maradt s innen ered, hogy — a mint a jelentés egyik bő s igen érdekes kimutatása is tanúsítja — kül. a protes­táns felekezet által még mindég igen sok oly gymnasiumnak csúfolt intézet tartatik fenn, mely tanügyünknek valóságos kárára szolgál. Az ily intézeteknek polgári iskolákká alakítását a kö­zéptanodai szabályrendelet életbe lépte előtt is lehetne követelni, mert hiszen nem lesz minden­kor oly kedvező a sors, mint midőn végre önma­gától megszüntette ama hírhedt szikszói tanodát, hol 6 gymnasiális osztályt ketten tanítottak s mindketten olyanok, kik az egyháznál is igen el voltak foglalva: a rector és káplán. — A reáltanodákra vonatkozólag különben még oly nemű intézkedéseket sem tett a ministerium, mint a gymnasiumokra nézve.Ma már főkép a minister közreműködései folytán 28 reáltanoda van Magyarországon, de ezeknek tanterve még mindég az elavult régi szabályza­tokon, vagy­is inkább szokáson alapszik s a belszervezetre nézve csak is e jelentésből lát­juk, hogy a ministeriumnál már elkészültek az előmunkálatok. A reáltanodák gyors emelkedése, a­mit a fentebb költött tanulók számából is lát­hatunk,elengedhetlenné teszi,hogy a terv mielőbb megvitattassék s érvényre jusson. A felsőbb tanintézetek közül a miniszeri jelen­tés legelébb a hittani intézete­kről szól iló intézet van jelenleg 41, 231 tanár s 1660 tanulóval. A kath.theologiai intézetek — a pesti hittani facultast kivéve — a vallásalapból tar­tatnak fenn. A minister e téren tudvalevőleg semmit sem tett. A jogakadémiák érdekében az 1867- ben megalapított tanterven kivül két igen lénye­ges intézkedést tett a ministérium. Egyik az, hogy e jogi akadémiákon csak oly tanárok al­kalmazhatók, kik az egyetemi magán­tanárságra képesítettek,s a másik, hogy a magántanuláshoz kívánt tanhatósági engedélynek szükségét meg­szüntette. Az első papíron maradt, az utóbbi ellen már­is oly sok alapos nehézség terjeszte­tett fel, hogy annak megváltoztatása kilátásba van helyezve. A tanárok fizetése itt is fölemelte­tett,új tanépületről azonban csak I. Váradon gon­doskodtak. A felekezeti intézetekről itt is csaknem az áll, a­mit a gymnasiumokról mondtunk s óhajtva várjuk, hogy az egyetem rendezésére nem rég kiküldött bizottság javaslata, mely szerint az egyetem jogi fakultásának szervezete a jogakadémiákra nézve is kötelező erejűnek mondatik ki, mielőbb törvénynyé változzék. A pesti egyetemről hosszasan értekezik a minister, azonban jelentéséből kitűnik, hogy— az egy vegytani intézet felállításán kívül — min­den más tette másodrangú volt. Legfontosabb ezen intézkedések közül az, hogy a jogi és böl­csészeti facultásokban több tudományra nézve külön tanszékek állíttattak s hogy az orvosi fa­­cultásban is létettek ilyen kilátások. A tanárse­gédek számának szaporítása, egyes építkezési javítások is dicséretet érdemelnek.­­ Sokkal na­­gyobbszerűek azonban a minister ígéretei úgy a belreform, mint az építkezések terén, a­melyek­nek megvalósulását — a nevezett enquéte mun­kálatai s a jelen költségvetés alapján — bizton reménythetünk. A statisticai adatokból feljegyez­zük, hogy a múlt évben az egyetemi tanítók száma 1,419 a hallgatóké 2375 volt s a ministerium létezése óta­ mindkettő tetemesen növekedett. A kir. józsef műegyetem hazánk csaknem összes intézetei közt legtöbbet köszönhet ezen ministe­­riumnak, mely valóban ujjáteremtője volt. Ezelőtt a műegyetem középtanodák módjára kormá­nyozva csak egy általános műszaki osztálylyal birt, jelenleg önkormányzata, mellett egyetemes osztályán kívül új szervezete szerint négy szak­osztályt foglal magában. Tanárai száma 1867-ik évben tizenkettő volt öt tanársegéddel, jelenleg 26 rendszeresített tanszék és 16 tanársegéd van benne.A műegyetem szervezésekor nagyobb be­ruházásokra adatott mintegy 4.000 forint; most egyszerre 24,000 forint.­­ - Az elméleti és gyakorlati oktatás szükségleteire előbb éven­kint 2,541 forint fordittatott; most 18,500 fo­rint fordittatik ; s egybefoglalva minden ki­adást, míg ezelőtt a műegyetem szükségleteit 28,000 frtból kellett volna fedezni, most az 1872- dik évi költségvetésben ugyane czélra 158,200 főt szavaztatott meg. Mig ezelőtt a műegyetemi hallgatók­ száma évenként alig érte el a 250-et, most már meghaladja az 500-at; s mig ezelőtt egy épületben volt a budai várban elhelyezve, most már ugyanott négy épületben sem talált elég helyet s a legközelebbi 187213-ik tanévben Pestre költözött át, hol virágzó gyűjtemények s egy igen csinos könyvtár állanak rendelkezésére. A többi felsőbb tanintézetek s tudományos tes­tületekre vonatkozólag alig tudunk meg valamit ezen ministeri jelentésből. A kolozsvári orvos­sebészi tanintézet, mely most szerencsére meg­szűnt, az előtt is csak tengett 14 tanár s 48 tanu­lóval. A jog- és államtudományi államvizsgálati bizottságok intézkedése több lényegtelen módosí­táson ment át, amelyek közül csak azt emeljük ki, hogy a magyar közjog is felvétetett az állam­vizsgálati tárgyak közé. Ily bizottságok a prot. jogacadémiáknál is állíttatván fel, jelenlegi szá­mok 20. A Rábatanodákra vonatkozólag sok üdvös intézkedések történtek, újabban Pozsony­ban, Nagyváradon akarnak ilyeneket szülészi ko­rodákkal együtt alkalmazni.­­ Végül szól még a jelentés a ministérium kezelése alatt álló ösz­töndíj alapítványokról, habár csak egy általános táblázatban, melyből annyit tudunk meg, hogy évenként 779 ösztöndíjra összesen 138,314 forint fordíttatik közvetlen ezen alapokból. Eddig tart a jelentés a felsőbb tanodákról. A negyedik szakaszban, mely a közművelő­­dési ügyeket tárgyalja, első helyen áll a m­a­­gyar nemzeti múzeum. Első czikkünkben felemlítettük, mily nagy volt e nemzeti kincsünk szaporodása a legközelebbi két év alatt. Múze­umunkról jelenleg már el is lehet mondani, hogy az európai múzeumok színvonalára emelkedett s meg van vetve az alap, melynél fogva azt rövid idő alatt Európa figyelemre méltóbb gyűjtemé­nyei között fogják említeni. A ministeri jelentés még több figyelemre méltó tervet is említ fel, a többek között, hogy az „Acta musaei nationalis“ folytatásáról intézkedés történt s ezenkívül egy hazai népismei gyűjtemény is fog felállittatni. Örvendetes tudomásul szolgálhat, hogy Kolozs­várt, Kassán, Pozsonyban,Győrött, Szombathelyt és Szathmárt vidéki muzeumok keletkeztek s a ministerium az által is igyekszik azok gyarapu­­lását elősegíteni, hogy a múzeumban lévő többes példányok köztök kiosztatnak. A képző­művészetek haladásáról nem lehet oly kedvezően nyilatkoznunk, habár el kell ismernünk, hogy a ministerium a csekély budgethez aránylag — eléggé gondoskodott er­ről. A művészek segélyezőre nézve ezen mi­nisterium mostanig 28.800 forintot fordított s 49.200 forint erejéig tett megrendelése­ket, ide nem számítva Than­s Lotz fresco­­műveit s a pályázatokat. Pauler egy képző­művészeti tanácsot is alkotott, a­melyn­ek működéséről azonban a jelentés nem­ mond semmit. — Az Eszterházy képtár megvétele s az Ipolyi gyűjtemény ajándékozása igen érdekes mozzanatokat képeznek csecsemő korában lévő képzőművészetünk történelmében. A ministérium elismerésre méltóan működött közre a rajztaní­­tás terjesztésénél is, midőn az országos minta­­rajztanodát s rajztanár képezdét megalapította, másrészt azonban lehetetlen megrovás nélkül hagynunk, hogy a képzőművészeti társulat ne­mes kezdeményezé­sét a vidéki tárlatokra vo­natkozólag nem vette pártfogása alá. A képző­művészek előmozdítására ezen tárlaton kívül egy nagy szépészeti múzeum építése és egy mű­vészeti folyóirat kiadása által lehetne főkép se­gíteni. Mindkettőre nézve megtétettek az intéz­kedések és óhajtanék, ha mielőbb sikerre vezet­nének. A műemlékek sorozatát, mely ezen jelen­tés végére van illesztve, már előbb kitüntetőleg emeltük ki, fájdalommal kell azonban megemlí­tenünk, hogy a minisztérium e tekintetben Vi­­segrád, Vajdahunyad, a lőcsei s­zarmnai templo­mok restauratioján kivül alig tett valamit s eb­ben is nemcsak hogy nem illeti őt a kezdemé­nyezés dicsősége, de sőt inkább minden téren egyes buzgó szakfériak megfeszített működésé­nek sikerült csak a részvétet felébreszteni. Ol­vassuk azonban, hogy már készül egy törvény a még létező műemlékek kisajátítására vonatkozó­lag s hogy a miniszter a rajztanoda tanítványai közül többet 60—60 frtnyi segélylyel kiküldött műépítészeti rajzgyakorlatok végett — s ez is több a semminél. Valóban alig van még tér Ma­gyarországon, hol az állam beavatkozása oly annyira szükséges volna, mint a képzőművésze­tek terén. A zenészeti oktatás s általában a zene ápolásáról ezen jelentés igen röviden szól. Az 1871. és 1872. évi költségvetésben a zene segé­lyezésére, illetőleg zenészed ösztöndíjakra kü­­lönkülön 2500 főt szavaztatván meg, ezen összeg­ből 1871-ben nyolcz, 1872. évben pedig kilencz zenész részesíttetett ösztöndijakban. A zeneokta­tás terén az állam által csak is hiányosan se­gített pesti nemzeti zenede mutat fel legnagyobb sikert, a mennyiben 1871-ben 217 tanulót képe­zett ki a zene különböző fajaiban. Ezen intéze­tet a minisztérium jelenleg pártfogása alá akarja venni s mintegy zeneakadémia rangjára óhajtja felemeltetni, a­mi végett a jövő évi költségvetés­ben 7500 frtot előirányzott. A zenészeti birodalom előmozdítása végett a kormány Ábrányi Kornél által egy zenetudományi kézi­könyvet, Bartalás István által két iskolakönyvet hatott s egyidejű­leg segítette az utóbbit, hogy a régi magyar zene emlékeit s a magyar nép dallamait összegyüjt­­hesse. A miniszter jelentése kissé vérmes remény­nyel is beszél Bartalus tankönyveinek eredmé­nyéről a képezdékben és a póttanfolyamokon. Azon tervét, hogy a középtanodák növendékei is bevezettessenek a mű­éneklésbe, csak helye­selhetjük. Eddig szól a közoktatásügyi miniszer jelentése, a­melyről még általánosan is szükséges lesz egy pár szót szólanunk. Eötvös jelentése, mely azonban nem az összes közoktatásügyről, hanem csak a szorosabb ér­telemben vett népiskolákról szól, részletezett adatainál fogva bír érdekkel, azonban a jelen­legi jelentés csaknem minden tekintetben na­­gyon becsű mű nála. Történelmi bevezetései, a külföldi viszonyokkal összehasonlítás,a könnyen áttekinthető s mégis a legfontosabb adatokat tisztán nyújtó tartalom és táblázatok, végre a Gönczy által csinosan készített térképek s a már d­csért műemlékek sorozata e műnek — eltekintve hivatalos jelentőségétől­— valóságos tudományos becset adnak, s mert jövőben e jelentést egyetlen egy férfiú sem nélkülözheti, ki a tan­ügygyel részletesebben foglalkozik, óhajt­juk,hogy a ministerium e jelentést — lehető olcsó áron — könyvárusi útra is bizza. Különösen si­került rész a negyedik, mely a közművelődési ügyekről szól, továbbá a középtanodák történe­téről szóló rész s a vakok és siketnémák in­tézetének leírása, melyek mindegyikében való­ban szakértő kezek munkáira lehet ismer­nünk. Ezen őszinte elismerésünk mellett lehetetlen egy a mű olvasása közben, különösen a népis­kolai résznél, könnyen felmerülhető gondolatot elhallgatnánk, s ez az: a papír sokat eltűr, mi a valóságban nem is úgy áll. Nem a miniszert s e jelentés készítőit akarjuk ezzel vádolni, hanem azokat, kik az adatokat lelkiismeretlenül szol­gáltatták át. Egyes felső magyarországi megyék viszonyai nagyon is rózsás színben tűnnek fel e jelentés mellett, s nem tagadhatjuk el azt sem, hogy nagyrészt tót Gömör megye iskolái jobban állanának, mint az alföldiek, jobban mint Po­zsony, hogy a tanügy terén oly annyira előhala­­dottnak hirdetett Zala megyét szomszéd Somogy messze túlhaladja stb. Az adatokat e tekintetben vidékről várjuk s tartózkodunk bármely egyes megyének kimutatásáról is határozottan nyilat­kozni, de be kell vallanunk, hogy mély fájdal­mat okozna a tanügy minden igaz barátjának, ha bebizonyulna, mit e mű olvasásakor önkény­­telenül kell sejtenünk, hogy a ministérium tiszt­viselői félnek a nyilvánosságtól, s hogy akadnak lelkiismeretlen tanfelügyelők, kik az által akar­nak hatást idézni elő, hogy port hintenek elöl­járóik szemébe. Bár ne lenne igy! KALÍBFÉUI. — A pesti telekkönyvek átalakítása iránt az igazságügyministeriumnál tartandó en­­quet határideje f. é. October 30-kára van újab­ban kitűzve, miután az e tárgyban szerkesztett törvényjavaslat a tagok között csak ma oszta­tott szét. Az elnökséget a vegyes bizottság ala­kuló ülésén maga az igazságügyminiszer vitte. Jelen voltak még Csemeghy államtitkár, Daru­­váry, Déván, Halmosy, Kazay, Csemák, Széher, Csengey.­­ A száz ház tulajdonosai folyamodtak a hatósághoz a csömöri út és mellékutczáinak lég­­szeszszel való kivilágítása iránt. A légszeszügyi bizottmány javaslata folytán a tanács a légszesz­­világítást engedélyezte, de oly formán, hogy a mellék­utczákban világítandó két lámpa után a gáztársulatnak fizetendő világítási költséget a száz ház tulajdonosai a városnak visszatéríte­ni tartoznak.­­ Belgrád majdnem Chicagó sorsára jutott a múlt kedden kitört tűzvész által.A„zarsija“-nak nevezett bazár keskeny utczát képez, melynek két oldalát egy és két emeletes házak szegélyzik. E házak mindannyian igen könnyű anyagokból vannak építve, nagy része deszkákból össze­rótt bódékból áll. Ez épületekben azonban nagy értékű áruk voltak egybehalmozva. Csak egy bolt, Georgevics kereskedőé, százezernél több áruval volt megrakva. A tűz keletkezése után néhány perczre a zazsija egy része lángba volt borulva, és csak nagy nehezen tudta a várból érkező tüzérség korlátozni. A kárt 100,000 aranynál többre becsülik. Sok gazdag kereskedő koldusbotra jutott. —­ Gabna és gyapjubazár az u. n. pa­­rasztvásártére­n. Az evang.tói hitközség köz­tudomásúlag elhatározta,hogy a kerepesiut men­tén fekvő egyháza körül három telken monumen­tális külsejű bazárt fog építtetni.A városi gazda­sági bizottmány azonban a kérdéses telkek közöl csak kettőnek eladását javasolta, miután a har­madikon a városi mérleghivatal elhelyezése van czélba véve. Ez ügyre vonatkozólag — mely kö­zelebb a közgyűlés elé kerül — úgy értesülünk, hogy fővárosi tekintélyes nagykereskedők köré­ben egy emlékirat szerkesztetett, mely kiterjesz­kedik az egész vásártér rendezésére, súlyt fek­tetvén főkép arra, hogy e téren összpontosíttas­­sanak a gabnakereskedők magjára,nemkülönben a gyapjúkereskedők raktárai. Az emlékirat, kör­­vonalazván annak fontosságát, hogy a gabona- és gyapjúkereskedés számára szükséges lerakodó elvek lehetőleg e gy. ponton,s a főforgalmi vonalak közelében létesíttessenek, hangsúlyozza mikép a gyapjúkereskedők az orszá­gútnak boulevárddá leendő átalakítása által elvesztik eddigi raktá­raikat, és készleteik elhelyez­sére a vásártért találták legalkalmasabbnak. A­mi a tót evang. egyház körül fekvő telkek beépítését illeti, az emlékirat határozottan a­­bazártervet pártolja, miután ily kiváló épület által az egész vásártér környéke sokat fog nyerni szépségben.A mérleg­hivatal számára a városnak akár­hány más elő­nyös telke van, és figyelembe veendő, hogy ép a tót evang. egyház körül fekvő iszapos talajú telken a városra nézve költséges lenne az épít­kezés, míg a bazárépület emelése által előnyös árt kapna telkéért. Az emlékirat, mely mint tekin­télyes üzletemberek és polgárok részéről szár­mazó enunciatió a benne felhozott nyomós­z érvek miatt mindenesetre figyelmet érdemel, holnap kerül ki a sajtó alól, és informatióként a városi képviselőknek meg fog küldetni._____________ Folytatás a mellékleten. A pesti állandó magy. népszínházra a „Hon“ szerkesztőségénél részint aláírás, ré­szint befizetés után begyük 5305 ft 25 kr.

Next