A Hon, 1872. október (10. évfolyam, 226-252. szám)
1872-10-10 / 234. szám
hogy e ház többsége, ezeknek köszöni jelen állását. Követte híven beszédem félremagyarázásában Schwartz Gyulat, képviselő úr. Mindenre amit ő ez irányban mondott, nincs időm kiterjeszkedni, csak egy kettőt kívánok kijelenteni. Az első az, hogy ő aztmondá, miszerint eltekintve a közjogi kérdést, azért sem fogadhatja el javaslatomat, mert ezen javaslat nem fele meg egy ellenzéki programm azon követelményének, mely az ország fölvirágoztatását helyezné kilátásba anélkül, hogy a nemzettől megbízhatlan áldozatokat kívánna. Ugyankérdem a t. képviselő úrtól, hol, mikor, melyik szóval kívántam a nemzettől áldozatot? Igaz, a dolog természetében van, hogyha valaki azon programaihoz ragaszkodik,melyhez ragaszkodom én is, szükséges lesz, mielőtt ezért érnénk,rövidebb vagy hosszabb idejű kitartás,szüksége lesz a többségben kételylyel járó előnyökről lemondani. Ha azt érti Schwartz Gyula képviselő úr, megbízhatlan áldozatok alatt, nem tehetek róla, én abban áldozatot nem látok. (Derültség balfelől.) Azt is mondá,hogy reactionáriusnak mondtam az ő javaslatát, a képviselő időtartamra és a képviselők számának apasztására vonatkozó passusa miatt.Én. képviselőház azt mondtam,hogy e két tételt nem tartom egy szabadelvű reformprogramba valónak. Sem többet,sem kevesebbet nem mondtam. Ha a képviselő úr, aki absolut és relatív szabadelvűségről beszél, a reactionarius szót olvasta ki ebből, úgy látszik ezt saját öntudata súgta neki. (Balfelől derültség, jobbfelől zaj.) Arra nézve, van-e absolut szabadelvűség, nincs-e, a t. képviselő úr, ha jól emlékszem, Gulner képviselő úrtól megkapta a feleletet. Erről tehát nem vitatkozom, de ha relatív szabadelvűségről beszélünk, épen ennek bizonylatai szerint nem szabadelvű azon két tétel, mert természetes, hogy egy intézményt indítványba tenni egy országban szabadelvű, a másikban nem. Angliában például, melyre hivatkozott, hol 7 éves eyolus van, indítványozni, hogy öt éves legyen ezentúl, szabadelvű indítvány lenne, Magyarországban, hol 3 éves volt, nem szabadelvű, viszont hol 100,000 lélekre esett egy képviselő, azt indítványozni, hogy ezentúl 80,000-re essék, a szabadelvű indítvány a relatív szabadelvűség szempontjából, míg ellenben ott, hol 30.000 re esett, indítványozni ezt, bizonynyal nem szabadelvű. (Élénk helyeslés balfelől.) T. hát ! A f. képviselő úr bizonyosan érdem felett megdicsérve javaslatomat azt mondja, hogy azonban annak értelme a közjogi kérdésekre vonatkozólag nem tiszta, az diplomatice be van burkolva. Más képviselő urak is mondották ezt. Mások ismét — ha jól emlékszem — Lukács Béla és Molnár Antal, azt mondották, hogy az nem eléggé határozott, nem eléggé őszinte. Schwarcz Gyula képviselő úr a férfias nyíltság hiányával vádolta. A hiba szerinte, amint azt a közjogi kérdés fejtegetéseinél kimondotta, hogy én s azok, kik velem egy nézetben vannak, ámbár már kétszer szavazott ellenünk az ország, ezen kérdések vitatásától el nem állunk. Én nem mondom, tehát, hogy a férfiasság azon egyedüli mérték, melylyel a politikai eljárást megmérni kell. Tudom, hogy nem az. De azt az egyet is tudom, hogy ha már csak férfiasságról beszélünk, a férfiasság nem abban áll, hogy azért, mert kisebbségben maradtunk, feladjuk nézeteinket, de abban, hogyha egyedül is állunk a világ közepette, megtartsuk. (Helyeslés bal felől, zaj jobb felől.) Különben, ha Schwarcz Gyula képviselő úrnak az a nézete a férfiasságról, hogy ha valaki nézeteivel kisebbségben marad, a férfiasság, a férfias nyíltság azt kívánja, hogy ezen nézeteinek vitatásától, ezen nézeteitől álljon el, akkor attól félek, hogy Schwarcz Gyula képviselő urnak még igen sokszor lesz alkalma a férfiasság erényét gyakorolni, (Élénk derültség) mert igen sok van nézetei közül olyan, melyek egy részére sajnálattal mondom, de ami nem kétszer, de háromszor és négyszer talán le fog szavaztatni az országgyűlésen. Ami pedig a határozottság hiányát illeti, én igen jól tudom, hogy azon képviselő uraktól, kik azt felhozták, véghetetlenül sokat tanulhatok. De szánjanak önmagukba és gondolják meg, hogy épen politikai határozottságot tanulhatunk-e tőlük vagy sem. (Élénk helyeslés balfelöl.) Különben azt állítom, hogy felirati javaslatom értelme is tiszta. Arról hogy mások abban diplomatiai ügyességet keresnek, hogy nem érik be azzal ami benne megvan, ha nem a sorok közt akarnak olvasni, én nem tehetek. Benne van határozottan kifejezése annak, hogy nem az 1867. XII. törvényben rejlik alkotmányunk biztosítéka. Benne van határozottan, hogy minden törvényt, legyen az közjogi kár, alkotmányos uton megváltoztatni lehet, és benne van, hogy fentartjuk magunknak a megváltoztatást annak idejében czélba és eszközlésbe is venni. Ezen utolsó részben azáltal, hogy azt mondjuk „annak idejében,“ benne van kifejezése annak, hogy most, midőn nem látnók kivihetőnek, nem kívánok azok részleteinek feszegetésével azon időt elvenni, amelyben tán oly dolgokat lehet eszközölni, amelyeknek az országra nézve gyakorlati haszna van. Ennyi van benne, sem több sem kevesebb. (Helyeslés balfelől.) Igen szerettem volna, ha b. Liptay Béla képviselő úr beszédére nem kellene felelnem vagyis megjegyzést tennem. El is mellőzök minden egyebet, csak azokra szorítkozom, amelyekkel vagy szavaimat magyarázta félre, vagy megtörtént dolgokkal mondott ellenkezőt. (igazi Ugyvan ! Dal felől) Legelőször is azzal támad meg engem, hogy helytelen az, hogy én a trónbeszédet azért rászaltam, mert nem jelzi az elveket, melyek szerint az egyes kérdések megoldaniók lennének, holott pedig, akik figyelemmel hallgatták előadásomat, azt gondolom, fognak emlékezni, hogy épen ellenkezőleg azt mondottam, hogy azt tartanám helyesnek, hogy ne jelölje ki az irányt, és csakis azért, mert azt a trónbeszéd nem tartotta meg, mert több pontokra nézve jelöl irányt, érzem magamat kényszerítve, hogy miután azon irányt helyesnek nem tartom, a magam részéről ellenkező irányt jelöljek ki,és bár ez alkalommal a t. képviselő úr egy igen szép passust mondott el beszédében arról, hogy ő felsége a király alkotmányosabb volt mint én ; azt hiszem uraim, nem teszem ki félreértésnek magamat, miután válaszfeliratomban oly határozottan hangsúlyoztam ő felsége alkotmányos érzeteibe vetett bizalmamat, ha a képviselő úrral szemben megjegyezem azt, hogy ő felségének alkotmányos érzületét egyes képviselő alkotmányos érzületével hasonlatba hozni, ő felsége nevét annyiszor és minduntalan a parlamenti vitákba bekeverni, mint a képviselő úr tette, sem nem alkotmányos sem nem tiszteletteljes eljárás ő felsége irányában. (Helyeslés balfelől.) Azontúl beszéde fonalán a törvény iránti tiszteletről azt mondja a t. képviselő úr, hogy ha bár az ellenzék akarná is, hogy a törvények tiszteltessenek, Mária, nem teheti azt, mert azáltal, hogy a delegációba be nem ment, önmaga megszegte a törvényt,mindenesetre pedig oly álláspontot foglalt el,melyet egy hű hazaimnak elfoglalni nem volna szabad.Uraim, kénytelen vagyok a tények igazságát helyreállítani. Jól méltóztatnak tudni, hogy 1868-ban az ellenzék részéről is bementünk a delegatióba. Eléggé szemünkre hányatott és hányatik ez ma is az itt ülő képviselőtársaim részéről. Midőn azonban ezen delegatiónak másodszor kellett volna Pesten összejönnie, már Bécsben merülenek fel aggályok azon törvénytelen cím miatt, melyet az akkori közös miniszerek használtak, mielőtt a delegatió Pesten összejött volna, követeltük, hogy arra nézve megnyugtatás adassék , hogy ily törvénytelen czimek a delegatióval szemben használtatni nem fognak. És miután ezt kizárólag meg nem nyerhettük, kiléptünk ezen bizonyos delegatióból. Később azonban, midőn az akkori ministerelnök tudatta a házzal, hogy ezen kérdések kedvezőleg megoldottak, épen azért a későbbi időben pártunk a delegatiók összejövetele alkalmával mindannyiszor azt mondotta ki, hogy miután a delegatió — nekünk bár nem tetsző — de törvényes intézmény, nem tartjuk a törvények iránt tartozó tisztelettel megegyeztethetnek, hogy egy párt kimondja, hogy tagjai abban részt nem vehetnek, sőt minden egyes tag szabadságára hagyjuk, hogy saját személyes viszonyai szerint a delegátióba belépjen, vagy be ne lépjen (Zaj jobb felöl); a választásokban pedig ha nem is mindannyian, de pártunkból hol többen, hol kevesebben mindig részt vettünk, részt vettem magam is mindannyiszor, kivévén ezen utóbbi esetet, midőn betegségem akadályozott a házban megjelenni. Nem áll tehát, mintha mi kimondottuk volna, hogy a detegszóba nem megyünk ; nem áll, hogy a törvény iránti tisztelet ellen ez úton vétettünk volna; különben miután már e tárgyban benne vagyok, elmondom pár szóval azt is, hogy én különben helyeslem a többség azon eljárását, hogy azóta nem választott be bennünket. Mert én e tekintetben tökéletesen egyetértek a volt miniszterelnök úrral, gr. Andrássyval, egyetértek pedig azért, mert az általános alkotmányos szempontot az ellenzéki szempontnak fölébe helyezem. Ellenzéki szempontból igen kellemes lehetne olykor kezet fogni ő felsége többi országai és tartományai népével, megtagadni a kiviteli módozatot egy oly politikától, melyet azon magyar kormány helyesel, mely az országgyűlésen többséggel rendelkezik, de alkotmányos szempontból azt, hogy a delegációban más országok férfiaival kezet fogva törekedjünk megbuktatni azon kormány politikáját, mely itt többségben van, legnagyobb szerencsétlenségnek tartanám. (Élénk helyeslés balfelől.) A t. képviselő úr, s ez az utolsó pont, melyre reflektálni akarok, a kíslügyekre vonatkozólag mondott passusomat Konczkés alá vette, sőt soká tanakodott felette, hogy mit akarhattam és mit nem akarhattam mondani, s mikép lehetne vagy nem lehetne azt magyarázni. Pedig — ismét hivatkozom mindazokra, kik beszédemet végig hallgatták — határozottan megmondottam, hogy egyenesen csak annak akartam kifejezést adni, hogy a német birodalommal előbb kezdődvén a jó viszony, ez már barátsággá fejlődött és azzal ezt fönn kell tartani; azokra nézve pedig, melyekkel e jó viszony csak most kezdődik, e jó viszony megerősítésére kell törekedni. Így állván a dolog, nem is lehet máskép, mint hogy a t. képviselő úr azért tanakodott annyit a felett, mit akarhattam s mit nem akarhattam mondani, hogy alkalma legyen itt előttünk, azt hiszem kölcsönös meglepetésünkre mindnyájunknak, feltárni ama mindenesetre új eszmét, hogy az 1849. évi muszka invázió a Magyarország iránti barátságnak volt jele. (Mozgás.) Megengedjen a t. képviselő úr, de ezen állításával szemben már igenis lehet és kell is alkalmazni azt, mit ő az ellenzékről mondott, hogy nem oly álláspontot foglal el, minőt egyiks hazafinak elfoglalni kellett volna. (Felkiáltások balról: nagyon igaz !) Különben is igen furcsa dolog: figyelmeztet a képviselő úr, hogy ne a keserűség szerint ítéljük a helyzetet, ne a szerint állapítsuk meg eljárásunkat; — ebbe vele tökéletesen egyetértek, — de ugyanakkor, midőn ezt tűzi ki, feladatán ismeri oly dolgokat említeni fel, melyeket, ha azt akarjuk, hogy szivünkből kiirtsuk a keserűséget, a mennyire csak lehet elfelejtenünk kell . (Felkiáltások balról: Igaz!). — Irányi Dániel t. képviselő úr beszédére is kevesebb megjegyzést teszek, mint tennem kellene.Ő beszédében egyik indokául annak, hogy javaslatomat nem fogadja el, azt is felhozta, hogy ő és elvrokonai nem elégesznek meg, csupán a formával, nekik az alkotmányosság lényege kell, és aztán kifejezte, mily csekély véleménynyel van egyátalában álformákról. Én tehát sem válaszfeliratomban, sem beszédemben, sem soha életemben azt, hogy nekem a forma elég volna, nem mondottam, de igenis nagy súlyt fektetek arra, hogy parlamenti életünket a lehetőségig a parlamenti formák közé vezessük ; nagy súlyt azért, mert ezen formákat nem valami ideolog, nem valami szobatudós készítette kaptafára, hanem ezen formákat a parlamenti élet maga teremtette, teremtette, mint olyanokat, melyek közt a lényeg legbiztosabban, legüdvösebben tud mozogni. (Helyeslés.) Különben ne kívánja tőlem a t. képviselő úr, hogy elhigyem, hogy ő a formára, az alakra oly keveset ad. Engedje meg, valamint egész, általam tisztelettel elismert hazafias élete biztosítja őt arról, hogy oly megtámadások, mint aminőket egy ifjú képviselő ellene intézett, róla minden védelem nélkül lepattognak, és úgy másfelől mindazok, kik a t. képviselő urat ismerik, tudják azt, hogy a forma az alak iránt soha oly nagy megvetéssel életében nem viseltetett; és ha lehetne még kétség az iránt, meggyőzhetett volna erről múltkori szónoklata, mert aki a formára és alakra súlyt nem fektet, az egy beszédet oly remekül összeállítani, oly remekül betanulni és művészileg előadni soha nem fog. (Tetszés.) A t. képviselő úr azonban azért sem fogadja el a javaslatot, mert azt mondja: nagy az ellentét e közt és a 69-iki felirati javaslatunk közt. Csanády képviselő úr pedig egészen annyira ment, hogy azt mondja, ha nem írták volna alá ugyanazon emberek, ő soha sem hinné, hogy ugyanazon emberektől, vagy ugyanazon pártból ered a mostani javaslat. Attól függ itt is a lényeget tekintjük-e vagy a formát. A lényegben — mint épen előbb kifejtettem értelmét — a kettő közt eltérés nincs; a formára nézve — melyre önök semmit sem adnak — van. De különben is, részemről azt tartom, hogy összetéveszti a czélt az eszközzel és az eszközt a czéllal az, aki a következetességet nem abban keresi, hogy az elébe kitűzött czél felé törekedjék, de abban, hogy mindig ugyanazon utón menjen azon czél felé, és mindig ugyanazon szavakat emlegesse. Mit mondanánkegy hadseregről vagy annak parancsnokáról, kinek feladata lévén egy várat bevenni, bár meggyőződött már, hogy azon it, melyet megpróbált, czélhoz nem visz, hogy ott csak veszteségeket szenvedhet, abban lelné feladatát, hogy mégis mindég ugyanazon uton induljon el ? Az eredmény az lenne, hogy czélját soha el nem érné, míg azon másik, ki megpróbálja, hogy nem lehetne-e más után is bejutni a várba, czélját előbb-utóbb el fogná érni. Amit pedig Csanády képviselő úr , úgy látszik, hogy szeretne, legalább hogy azt szeretné,szónoklati modora is tanúskodik róla, hogy mindig ugyanazon szavakat, mondatokat mondja: (Derültség) engedje meg, ez lehet igen szép következetesség ; (Derültség) s ebben öt, magát egy nem szárnyatlan, de szárnyas kétlábú állat fölülmúlja (Nagy derültség.) Ezen szárnyas kétlábú állatnak — nehogy az összes szárnyas sereget általánosságban láttassam gyanúsítani, — a neve szajkó (Élénk derültség a jobb és bal és mozgás a szélső baloldalon.) Csakhogy azon madér,soha sem bölcseségéről, sem tapintatosságáról, sem arról, hogy valaha valamit kivitt volna, nem ismeretes. (Derültség. Mozgás.) Különben az éppen most említett képviselő úr nem hosszú beszédében mi reánk vonatkozólag, nem tudom már tisztán, 3—4 dolgot állított, de történetesen egyik sem igaz. És éppen azért kénytelen vagyok ezeket röviden felderíteni. A képviselő úr először is azt állítja, hogy a balközépnek 1865-iki és 1869-iki válaszfelirati javaslatával ellenkezik a jelen. No ez főleg járatlanságot árul el, mert különben tudná, hogy 1865 ben a balközépnek külön válaszfelirati javaslata nem létezett. De továbbá azt mondja, hogy a balközép bár 1869-iki válaszfelirati javaslatában megígérte, hogy az ősi alkotmányhoz hű fog maradni, mind a mellett nem váltotta be szavát s mondja ezt midőn az elv iránti hűtlenségről beszél — mert a védkötelességi törvényt megszavazta és bement a delegatióba. Már ugyan kérem, egy 1869-ben kiadott programúiban tett ígéretet hogy lehet 1868-ban megszegni ? Hisz mind a védkötelezettségi törvény megszavazása, mind a delegatióba való menetel nem 1869. után történt, de történt azelőtt, vagyis némely része történt volna, ha történt volna; de — és ez állítását ismét a ház naplóiban való járatlansága okozza, a védkötelezettségről szóló törvényt ezen párt sohasem szavazta meg. Elfogadtuk az általános védkötelezettség elvét, de midőn nem sikerült a törvényt úgy alkotni meg, hogy az megfeleljen az ország követelményeinek és a ma is fennálló törvényeknek, akkor e törvény ellen szavaztunk. Mindenkit meggyőzhetnek arról a ház naplói. Végül azt mondja: és ezen törvény megszavazása os a delegátióba való menetel volt oka, hogy a 48-ezasok a balközéptől elváltak. Ez ismét — nem lehetek róla, de nem áll. Mert az elválás megtörtént ezt megelőzőleg s történt nem valami ily nagy elvi indoknál fogva, hanem történt azért, mert azon időben gyakran kellvén conferentiákat tartani, azon pártnak akkori itt volt tagjai hűségesen eljöttek hozzánk, órákig vitatkoztak velünk, s midőn látták, hogy nézeteik nem a mi nézeteink, mindannyiszor felállott valaki közülök, aki azt mondta: egyébiránt akármit határozzanak az urak, mi ebben már tegnap határoztunk és megállapodásunkhoz fogjuk magunkat tartani. Ez volt az, ami elvette türelmét egynémelyikünknek, különösen egynek, kit sajnálattal nélkülözök most e ház kebelében, aki föltette a kérdést , hogy hát mi haszna legyen akkor annak, ha ide jönnek az urak, ha már úgy is előre megállapodtak. Tehát nem valami nagy elvi indoknál fogva, de ennek alapján — nem mondom egyébiránt, hogy minden hatás nélkül — kimentek értekezési termünkből és azóta nem volt önökhöz szerencsénk. Különben, tehát, még csak azt jegyzem meg, mielőtt a túloldali szónokokhoz térnék át, hogy abban, hogy javaslatomat félremagyarázza, Helly J. képviselőtársam ment legtovább, mert ő volt az, aki azt mondta két helyen is beszédjében, hogy javaslatomban a közjogi kérdések még csak érintve sincsenek. Már engedelmet kérek, midőn a jobb oldalról megtámadnak azért, hogy miért vannak benne, s midőn az önök részéről megtámadtatunk, hogy mért vannak benne oly alakban, amint benne vannak, amikor a nyomtatvány kezeik közt van,hogy akkor, hogy lehet ilyesmit állítani, nem tudom, nem keresem, nem is akarom okát keresni, mert csakis oly feltevésre jöhetnék, melyet pedig az ő ismert lojalitásáról feltenni nem akarok. A t. túloldalról egy, mondhatom jeles szónok, Pólya képviselő úr tartott egy bizonynyal e házban hatást tett beszédet, én elismerem, hogy e beszéd mind parlamenti tapintatról mind épen nem közönséges szónoki tehetségről, tanúskodik. Beszédében azt mondja többek között — mert hisz lehetetlen mindenre reflectálnom — hogy helytelen volt Csernátony képviselő úrnak hasonlata, melyet Schweitz, Belgium, Hollandiáról felhozott annak bizonyítására, hogy Magyarország mint önálló állam is fennállhat. A t. képviselő úr kifejtette igen helyesen, hogy ezen országok nem azért, mert oly nagyok vagy oly kicsinyek, hanem azért állhatnak fenn, mert az európai egyensúlynál fogva fennállásuk Európának érdekében van. Felhozni ezeket egy irányban, egy szempontból, azt hiszem, hogy helyesen lehet, azon irányban és azon szempontból ugyanis, hogy Magyarországról kicsinységénél fogva nem lehet azt mondani, hogy önmagában megállani nem tudna. De egyébiránt azért, hogy a szövetséget ő felsége többi országai és tartományaival fenn akarjuk tartani, pedig fenn akarjuk tartani mi is ép úgy mint önök, nem szükség annak indokolásául azt mondani, hogy azért tartsuk fenn, mert Magyarország önmagában nem állhatna fenn, sőt azt tartom, hogy ha meggondoljuk, hogy nemzetek élete felett még századok is fognak elmehetni és hogy azoknak eseményeit előre belátni lehetetlenségképen azon kell lenni, hogy ezen szövetség kebelében ezen szövetséget fentartsa bár, Magyarországnak megadjuk mindazon erőt, melynél fogva bármikor érdekében legyen Európának itt ezen helyen, hol Európa érdeke egy erős állam létezését kívánja Magyarország fönmaradása. Tartsuk meg e szövetséget, de erősítsük önmagunkat, így ha magunk erősek leszünk, e szövetségben is többet fogunk érni, megszerezzük annak föltételeit, hogy e szövetség nélkül is, ha valamikor kellene, megállhassunk. Azt is mondotta ha jól emlékezem, hogy nem lehet ugyanazon szóval a törvény iránti tiszteletet hirdetni, amelylyel a kormány megtámadtatik és becsméreltetik. Engedje meg a t. képviselő úr, de abban igaza nincs. Ha elfogadnám, hogy ki a kormányt megtámadja, az nem hirdetheti a törvények iránti tartozó tiszteletet, ez ép úgy lehetetlenné tenne minden alkotmányos oppozitiót, mint a Simonyi Ernő t. képviselő úr beszédje végén elmondott tétel, mert ha az volna a kötelesség, hogy valaki, ha egy törvényt meggyőződése szerint is a többség szavazott meg, meg ne támadjon, mint azt Simonyi Ernő t. képviselő úr saját személyére vonatkozólag ígérte, vagy ha nem lehetne a kormányt megtámadni anélkül, hogy az ember a törvény iránti tisztelet ellen vétene, akkor nem lehetne oppozitió, mert hisz minden alkotmányos polgárnak első feladata a törvények iránti tisztelet fentartása. Lehet a kormányt megtámadni a törvény tiszteletének fentartása mellett is, ha ez maga a legszigorúbb törvényességgel jár is el. Oly esetekben pedig, hol a kormány maga nem tiszteli a törvényt, ott a törvény iránti tisztelet sürgetését és a kormánynak megtámadását egy és ugyanazon hanggal lehet. De különben is a törvények iránti tiszteletnek felülről kell jönni. Tartsa meg, tisztelje a törvényt a kormány, tisztelje minden hivatalnoka, tisztelje minden tisztviselője és tiszteljék a megyék tisztviselői, alispánjai, a választásoknál tiszteljék a választási bizottságok elnökei, ne engedjék a törvényt megrontani senki érdekében s akkor tisztelni fogja a törvényt mindenki. (Helyeslés). Igen szépen fejtegette a tisztelt képviselő úr a kötelesség és a jog közti viszonyt. Fájdalom, nagyon is igazán adta elő, hogy mennyire kezd az ezek iránti helyes fogalom hazánkban megzavarodni, de arra kérem, ha látja ezt a t. képviselő úr, gondolja meg azt is, hogy ha azon helyzet, melytől ő fél, csakugyan fennáll, az t. i., hogy az emberek mindent csak az államtól várnak, gondolja meg, hogy ezt a centralisatió szokta előidézni, és épen azért hasson oda, saját pártja kebelében, hogy eltérvén az 5 év óta követett úttól, ne a merev centralisatió felé, mely ezen elsatnyulást előidézi, hanem a helyes alapokon nyugvó önkormányzatra törekedjenek. (Helyeslés balfelől). Végén beszédének előadván, mennyire sülyedt erkölcsileg a magyar nemzet; előadván, minő nagy veszély ez a hazára nézve, felszólított a képviselő úr, hogy miután én azt mondom, hogy tudom, hogy lehetnek minden pártra nézve oly perczek, melyekben valamely bel vagy külveszély miatt elvei megvalósítását elhalaszthatja a végből, hogy a haza megmentessék, felszólított, valósítsam ezen nyilatkozatomat, meggondolván, hogy az erkölcsi veszély nagyobb minden bárhonnan jöhető veszedelemnél. T. hát! Mindenesetre constatálnom kell, hogy az erkölcsi sülyedésnek ily nagy volta és az abból eredő veszélyek iránt a túlsó oldalnak egy jeles szónokától hallottam e szavakat. Constatálom ezt azért is, mert bármit mondjanak is önök azon hibákra nézve, melyeket ez iránt az ellenzék elkövetett; bár legyenek mind igazak azok — mit én tagadok — mit önök e tekintetben mondanak; még akkor is fő oka ezen helyzetnek, ha megvan, csakis önök részén van (Felkiáltások balfelől; Igaz! jobbfelől mozgás ) Megmagyarázom szavaimat. (Helyeslés.) Önök kebeléből alakult a kormány, mely az erkölcsi sülyedés meggátlására vagy terjedésének elnézésére, vagy megengedésére igen sokat tehet, de ha nem tekintjük is ezt, ha önöket csak mint egyéneket és bennünket is mint egyéneket tekintnek; ha igaz az, amit semmi jogom kétségbe vonni, hogy önök az ország többségét valósággal képviselik, ez nem jelent egyebet, mint hogy az ország nagyobb részében, ez esetben a sokkal nagyobb részében, önök bírnak befolyással, s így természetes, hogy ha az országban oly általános az erkölcsi sülyedés, ha vádolhatnak is bennünket önök, hogy annak okai mi is vagyunk, lehetünk okai a kisebb részében az országnak, hol nekünk van befolyásunk, de a nagyobb részében, hol önöknek van befolyásuk, csak önök lehetnek az okai. (Felkiáltások balfelől : Igaz! Derültség jobbfelől.) Különben t. képviselő úr, ha — mint nem kétlem — lelke meggyőződését mondotta ki, midőn azt mondá, hogy ily nagy veszély áll előttünk: engedje meg, hogy felkérjem, hogy méltóztassék és méltóztassanak önök, kik vele egy nézetben vannak, oda hatni saját pártjuk, a többség kebelében, hogy alakítsanak önmagukból oly kormányt,amely akarja és tudja is ennek elejét venni. (Élénk helyeslés balfelől.) Legyenek meggyőződve, hogy ezen kormányt az erre irányzott törekvéseiben nemcsak, de mindenben, mit a haza anyagi és szellemi emelése czéljából tenni fog, nemcsak megtámadni nem, de egész lélekkel támogatni fogjuk, (Élénk helyeslés balfelől) és legyen meggyőződve arról, hogy addig, míg ennek helyes pillanata el nem érkezik, nem fogunk semmi eltérő nézetek szükségtelen fejtegetésével egy ily kormány elé gátokat vetni. (Élénk helyeslés balfelől.) És ha, ami igen szomorú volna, a többségben nem volna erre elegendő erő, akkor azok, kik e meggyőződésben vannak, kísértsék meg, hogy vájjon elvi feladás nélkül nem lehetne-e ezen erőt ezen czélra más pártokkal való értekezés folytán megszerezni. (Helyeslés balfelől, mozgás jobbfelől.) De engedjenek meg a t. képviselő urak, mindaddig, míg emlegetik a létező veszélyt, emlegetik szükségét annak, hogy a magyarországi pártok kezet fogjanak, de a végeredményben nem tudnak ezen emlegetéseknek más hangsúlyt adni, mint hogy az országnak egy, bár kisebbségben levő, de tekintélyes pártja tépje össze zászlóját, dobja oda elveit és felcsüggesztve jelenjen meg önök sorompói előtt, addig ezen emlegetés lehet párttaktika, de nem a haza bajain segíteni őszinte szándék. (Helyeslés balról, ellenmondás jobbról.) Most, mielőtt még az igen t. minister urak beszédeire is reflectálnék, fájdalom, csak egy pár szóval érinthetem azon államférfim beszédet, melyet a múlt napokban itt e házban hallottunk. Sajnálom, hogy csak kevéssé tehetem mert legnagyobb örömmel és kedvteléssel szeretném ezen remek beszédet taglalni, s a mellett, néha azzal szemben saját nézetemet kifejteni. De midőn annyira kell reflectálnom, csak két pontra nézve kívánok nyilatkozni. Az egyik a választási visszaélésekre s a választások körüli teendőkre vonatkozik. Elfogadom azon állást, melyet a t. képviselő úr elfogadott, hogy ne vitassuk ma már többé, hogy ki volt a hibás, ki nem volt a hibás, hanem igyekezzünk oly törvényt alkotni, amely ily hibáknak jövőre elejét vegye, és részemről biztosíthatom, hogy ha — mint mondá — azon lesz, hogy alkottassák egy törvény, mely a politikai hatóság befolyását kizárja, mely az anyagi és szellemi megvesztegetés lehetőségét, amennyiben az csak eszközölhető, elenyészteti, ha, mondom, ily törvény alkotását fogja feladatává tenni, legyen meggyőződve arról, hogy a legnagyobb örömmel fogjuk e tekintetben igyekezetét támogatni. (Helyeslés balról.) A másik pontra nézve nem lehetek egy nézetben. Vonatkozik az a hadsereg kérdésére. De itt is nem akarok mindazokra reflektálni, mik e tekintetben fölhozattak, én csakis egyik indokolásra kívánok megjegyzést tenni, kívánom pedig azért, mert míg az ilynemű, de ily conexet alakban ki nem fejezett czélzásokat eddig elhallgathatóknak véltem, nem hiszem, hogy most, midőn oly alakban állíttattak elénk, azokra vonatkozó ellenkező nézetemet elmondani ne kelljen. (Halljuk!) A t. képviselő úr figyelmeztet bennünket, hogy a históriai jog, legitimitás mennyire elvesztette már Magyarországon kívül a szabadelvűeknél a befolyást, és ennek kapcsában intett, vigyázzunk, hogy mi a magyar hadsereg iránti aspirálóinkkal a társországok, vagy a nem magyar ajkú nemzetiségek hasonló aspirátióival valamikor ne álljunk szemben. Én hát azt, hogy a történelmi jognak, a legitimitásnak nincs ma már meg azon hatálya, mely volt valaha, tökéletesen elhiszem, ha nem hiszem is, hogy minden hatás nélkül való. Mondtam már a házban is, hogy a magyar állam fenállását, mint magyar államét én nem ettől, de attól teszem függővé, hogy szellemi és anyagi téren meg bírja-e tartani fajunk a suprematiát. De mégis nem fogadhatom el azt, hogy azon aspirációk, melyeket mi nem mint magyar nemzet, de mint magyar állam a társországok számára, és nemcsak magunk magyarok, de minden, ezen hazában lakó nemzetiségek érdekében, szemben a dualistikus állammal felállítunk, hogy ezek ép oly alapon nyugodnának, mint a minőn fognának nyugodni a társországoknak vagy egyes nemzetiségeknek a magyar hadsereg elleni igényei. Itt az állam, mint egész, igényel szemben a dualizmussal, amott az állam egyes részei állanának szemben az összes állammal. (Élénk helyeslés balfelöl.) A kettőt összehasonlítani nem lehet. De egyébiránt is, mert a nemzetiségi kérdés szóba jött, megjegyezem, hogy nekem erős meggyőződésem, hogy épen ezen szempontból is okvetlenül szüksége van Magyarországnak arra, hogy hadserege elkülöníttessék (Helyeslés balfelöl) , mert tudjuk azt, hogy hazánk népei közt sokan vannak a miveletlenebbek. Fájdalom, még messze van azon idő, midőn ezen bajtól meg fogunk menekülni. Miveletlen ember nem okoskodik, miveletlen ember csak lát. Ő reá csak az hat, amit szemével lát és kezével megfog. Már most, míg ezeknek fiait ugyanazon zászló, ugyanazon jelvények, ugyanazon parancsszó alatt viszik katonáknak, mindig csak Austriát fogják látni és soha Magyarországot, és a magyar állam eszméje csak akkor fog húsukká és bérükké válni, ha azt a magyar hadseregben megtestesülve látják (Tetszés a baloldalról.) Sajnálattal bár de kénytelen vagyok a tisztelt szónok beszédétől ez alkalommal búcsút venni. Ha megengedi a t. miniszerelnök úr a rangfokozat elleni vétséget, előbb az igazságügym.előadására teszek pár észrevételt. (Halljuk.) Az igen t. Igazságügyminister úr beszédének csak első részére, mely előde által a választások idejében kiadott körrendeletét védelmezte, fogok pár megjegyzést tenni. Az igazságügyminiszer úr nagy erővel, nagy hatalommal beszélt e tárgyról. Kétségtelenül be is bizonyított valamit, bebizonyította azt, hogy a törvénynek nem állott szándékában a bírákat választói joguktól megfosztani, — ezt kétségtelenül bebizonyította, de ezt bebizonyítani nem is volt nehéz, mert senki sem tagadta. (Derültség balfelöl.) De nem bizonyította azt,hogy azon igazságügyminiszeri körrendelet megegyeznék a törvénynyel. Elég óvatos volt. Ismételve rámutatott az előtte fekvő rendeletre, de felolvasásától tartózkodott Azonban fölolvasta azt másnap Csernátony barátom, és mit láttunk ? Láttuk, hogy a törvény a bírótól megtagadja a politikai egyletek és gyülekezetekben való részvétel; látjuk, hogy az igazságügyminiszer úr azt mondja, hogy azonban a választási gyülekezetekben és választási comitékban részt vehetnek,ismert hisz ezek nem politikai gyülekezetek. (Nagy mozgás a baloldalon.) Már ha volt és van valaha a világon politikai gyülekezet, más auctoritásra nem, csak a józan észre hivatkozom, hogy a választási gyülekezet és comité, mely épen arra van érvényesítve, hogy egy pártnak czélját mozdítsa elő egy más párttal szemben, bizonyosan politikai gyülekezet. És ha a bírót meg kell menteni, —mert csak ez lehet czélja annak, hogy a törvény nem akarja, hogy a bíró politikai gyülekezet tagja legyen, — ha a bírót meg kell menteni a pártszenvedélyek befolyásától, épen ezen tér az, melytől legtávolabb kell őt tartani, mert hiszen minden oldalról épen a választás körül fölmerült szenvedélyekről beszélünk Meg vagyok róla győződve, hogy ha valakinek, ki az alkotmányosságról fogalommal bír, azt mondanám, hogy van Európában egy ország, melynek igazságügyminiszere kiadta rendeletében, hogy a választási gyülekezetek nem politikai gyülekezetek, a másik pedig ezt helyeselte, legelőször is nem hinné el, hogy olyan ország létezik és ha elhinné, bizonyára azt mondaná: sajnálom azon országot, mert ott ugyan a pártok fölé emelkedett igazságszolgáltatásról nem lehet szó. De gondolják meg a t. miniszer urak azt is, hogy ha önök, ha épen az igazságminiszer nyitja meg a