A Hon, 1872. október (10. évfolyam, 226-252. szám)

1872-10-10 / 234. szám

hogy e ház többsége, ezeknek köszöni jelen állását. Követte híven beszédem félremagyarázásában Schwartz Gyula­t, képviselő úr. Mindenre a­mit ő ez irányban mondott, nincs időm kiterjesz­kedni, csak egy kettőt kívánok kijelenteni. Az első az, hogy ő azt­­mondá, miszerint eltekintve a közjogi kérdést­­, azért sem fogadhatja el javaslatomat, mert ezen javaslat nem fele­ meg egy ellenzéki programm azon követelményének, mely az ország fölvirágoztatását helyezné kilá­tásba a­n­élkül, hogy a nemzettől megbízhatlan áldozatokat kívánna. Ugyan­­kérdem a t. képvi­selő úrtól, hol, mikor, melyik szóval kívántam a nemzettől áldozatot? Igaz, a dolog természe­tében van, hogyha valaki azon programaihoz ra­gaszkodik,melyhez ragaszkodom én is, szükséges lesz, mielőtt ezért érnénk,rövidebb vagy hosszabb idejű kitartás,szüksége lesz a többségben kétely­­lyel járó előnyökről lemondani. Ha azt érti Schwartz Gyula képviselő úr, megbízhatlan ál­dozatok alatt, nem tehetek róla, én abban áldo­zatot nem látok. (Derültség balfelől.) Azt is mondá,hogy reactionáriusnak mondtam az ő javaslatát, a képviselő időtartamra és a kép­viselők számának apasztására vonatkozó passusa miatt.Én­­. képviselőház azt mondtam,hogy e két tételt nem tartom egy szabadelvű reformprog­ramba valónak. Sem többet,sem kevesebbet nem mondtam. Ha a képviselő úr, aki absolut és rela­tív szabadelvűségről beszél, a reactionarius szót olvasta ki ebből, úgy látszik ezt saját öntudata súgta neki. (Balfelől derültség, jobbfelől zaj.) Arra nézve, van-e absolut szabadelvűség, nincs-e, a t. képviselő úr, ha jól emlékszem, Gulner képviselő úrtól megkapta a feleletet. Er­ről tehát nem vitatkozom, de ha relatív szabad­­elvűségről beszélünk, épen ennek bizonylatai szerint nem szabadelvű azon két tétel, mert ter­mészetes, hogy egy intézményt indítványba tenni egy országban szabadelvű, a másikban nem. Angliában például, melyre hivatkozott, hol 7 éves eyolus van, indítványozni, hogy öt éves le­gyen ezentúl, szabadelvű indítvány lenne, Ma­gyarországban, hol 3 éves volt, nem szabadelvű, viszont hol 100,000 lélekre esett egy képviselő, azt indítványozni, hogy ezentúl 80,000-re essék, a szabadelvű indítvány a relatív szabadelvűség szempontjából, míg ellenben ott, hol 30.000 re esett, indítványozni ezt, bizonynyal nem szabad­elvű. (Élénk helyeslés balfelől.) T. hát ! A f. képviselő úr bizonyosan érdem felett megdicsérve javaslatomat azt mondja, hogy azonban annak értelme a közjogi kérdésekre vonatkozólag nem tiszta, az diplomatice be van burkolva. Más képviselő urak is mondották ezt. Mások ismét — ha jól emlékszem — Lukács Béla és Molnár Antal, azt mondották, hogy az nem eléggé határozott, nem eléggé őszinte. Schwarcz Gyula képviselő úr a férfias nyílt­ság hiányával vádolta. A hiba szerinte, a­mint azt a közjogi kérdés fejtegetéseinél kimondotta, hogy én s azok, kik velem egy nézetben vannak, ámbár már kétszer szavazott ellenünk az ország, ezen kérdések vitatásától el nem állunk. Én nem mondom, te­hát, hogy a férfiasság azon egyedüli mérték, melylyel a politikai eljárást megmérni kell. Tudom, hogy nem az. De azt az egyet is tudom, hogy ha már csak férfiasságról beszélünk, a férfiasság nem abban áll, hogy azért, mert kisebbségben maradtunk, feladjuk nézeteinket, de abban, hogyha egyedül is állunk a világ közepette, megtartsuk. (Helyeslés bal felől, zaj jobb felől.) Különben, ha Schwarcz Gyula képviselő úr­nak az a nézete a férfiasságról, hogy ha valaki nézeteivel kisebbségben marad, a férfiasság, a férfias nyíltság azt kívánja, hogy ezen nézetei­nek vitatásától, ezen nézeteitől álljon el, akkor attól félek, hogy Schwarcz Gyula képviselő ur­­nak még igen sokszor lesz alkalma a férfiasság erényét gyakorolni, (Élénk derültség) mert igen sok van nézetei közül olyan, melyek egy részé­re sajnálattal mondom, de a­mi nem kétszer, de háromszor és négyszer talán le fog szavaztatni az országgyűlésen. A­mi pedig a határozottság hiányát illeti, én igen jól tudom, hogy azon kép­viselő uraktól, kik azt felhozták, véghetetlenü­l sokat tanulhatok. De szánjanak önmagukba és gondolják meg, hogy épen politikai határozott­ságot tanulhatunk-e tőlük vagy sem. (Élénk he­lyeslés balfelöl.) Különben azt állítom, hogy felirati javaslatom értelme is tiszta. Arról hogy mások abban diplomatiai ügyességet keresnek, hogy nem érik be azzal a­mi benne megvan, ha nem a sorok közt akarnak olvasni, én nem te­hetek. Benne van határozottan kifejezése annak, hogy nem az 1867. XII. törvényben rejlik alkot­mányunk biztosítéka. Benne van határozottan, hogy minden törvényt, legyen az közjogi kár, alkotmányos uton megváltoztatni lehet, és benne van, hogy fentartjuk magunknak a megváltoz­tatást annak idejében czélba és eszközlésbe is venni. Ezen utolsó részben az­által, hogy azt mondjuk „annak idejében,“ benne van kifeje­zése annak, hogy most, midőn nem látnók kivi­hetőnek, nem kíván­ok azok részleteinek fesze­­getésével azon időt elvenni, a­melyben tán oly dolgokat lehet eszközölni, a­melyeknek az or­szágra nézve gyakorlati haszna van. Ennyi van benne, sem több sem kevesebb. (Helyeslés bal­­felől.) Igen szerettem volna, ha b. Liptay Béla kép­viselő úr beszédére nem kellene felelnem vagyis megjegyzést tennem. El is mellőzök minden egyebet, csak azokra szorítkozom, a­melyek­kel vagy szavaimat magyarázta félre, vagy megtörtént dolgokkal mondott ellenkezőt. (igazi Ugyvan ! Dal felől) Legelőször is azzal támad meg engem, hogy helytelen az, hogy én a trón­beszédet azért rászaltam, mert nem jelzi az el­veket, melyek szerint az egyes kérdések meg­­oldaniók lennének, holott pedig, a­kik figye­lemmel hallgatták előadásomat, azt gondolom, fognak emlékezni, hogy épen ellenkezőleg azt mondottam, hogy azt tartanám helyesnek, hogy ne jelölje ki az irányt, és csak­is azért, mert azt a trónbeszéd nem tartotta meg, mert több pon­tokra nézve jelöl irány­t, érzem magamat kény­szerítve, hogy miután azon irányt helyesnek nem tartom, a magam részéről ellenkező irányt jelöljek ki,és bár ez alkalommal a t. képviselő úr egy igen szép passust mondott el beszédében arról, hogy ő felsége a király alkotmányosabb volt mint én ; azt hiszem uraim, nem teszem ki félreértésnek magamat, miután válaszfeliratom­ban oly határozottan hangsúlyoztam ő felsége alkotmányos érzeteibe vetett bizalmamat, ha a képviselő úrral szemben megjegyezem azt, hogy ő felségének alkotmányos érzületét egyes képviselő alkotmányos érzületével ha­sonlatba hozni, ő felsége nevét annyiszor és minduntalan a parlamenti vitákba bekeverni, mint a képviselő úr tette, sem nem alkotmányos sem nem tiszteletteljes eljárás ő felsége irányá­ban. (Helyeslés balfelől.) Azontúl beszéde fonalán a törvény iránti tisz­teletről azt mondja a t. képviselő úr, hogy ha bár az ellenzék akarná is, hogy a törvények tiszteltessenek, Mária, nem teheti azt, mert az­által, hogy a delegációba be nem ment, önmaga megszegte a törvényt,m­indenesetre pedig oly ál­láspontot foglalt el,melyet egy hű hazaimnak elfog­lalni nem volna szabad.Uraim, kénytelen vagyok a tények igazságát helyreállítani. Jól méltóztat­­nak tudni, hogy 1868-ban az ellenzék részéről is bementünk a delegatióba. Eléggé szemünkre hányatott és hányatik ez ma is az itt ülő képvi­selőtársaim részéről. Midőn azonban ezen dele­­gatiónak másodszor kellett volna Pesten össze­jönnie, már Bécsben merülenek fel aggályok azon törvénytelen c­ím miatt, melyet az akkori közös miniszerek használtak, mielőtt a delegatió Pesten összejött volna, követeltük, hogy arra nézve megnyugtatás adassék , hogy ily törvény­telen czimek a delegatióval szemben használtatni nem fognak. És miután ezt kizárólag meg nem nyerhettük, kiléptünk ezen bizonyos delegatió­ból. Később azonban, midőn az akkori minister­­elnök tudatta a házzal, hogy ezen kérdések ked­­vezőleg megoldottak, épen azért a későbbi időben pártunk a delegatiók összejövetele alkalmával mindannyiszor azt mondotta ki, hogy miután a delegatió — nekünk bár nem tetsző — de tör­vényes intézmény, nem tartjuk a törvények iránt tartozó tisztelettel megegyeztethetnek, hogy egy párt kimondja, hogy tagjai abban részt nem vehetnek, sőt minden egyes tag szabadsá­gára hagyjuk, hogy saját személyes viszonyai szerint a delegátióba belépjen, vagy be ne lépjen (Zaj jobb felöl); a választásokban pedig ha nem is mindannyian, de pártunkból hol töb­­ben, hol kevesebben mindig részt vettünk, részt vettem magam is mindannyiszor, kivévén ezen utóbbi esetet, midőn betegségem akadályozott a házban megjelenni. Nem áll tehát, mintha mi ki­mondottuk volna, hogy a detegszóba nem me­gyünk ; nem áll, hogy a törvény iránti tisztelet ellen ez úton vétettünk volna; különben miután már e tárgyban benne vagyok, elmondom pár szóval azt is, hogy én különben helyeslem a többség azon eljárását, hogy azóta nem válasz­tott be bennünket. Mert én e tekintetben tökéle­tesen egyetértek a volt miniszterelnök úrral, gr. Andrássyval, egyetértek pedig azért, mert az általános alkotmányos szempontot az ellenzéki szempontnak fölébe helyezem. Ellenzéki szem­pontból igen kellemes lehetne olykor kezet fog­ni ő felsége többi országai és tartományai né­pével, megtagadni a kiviteli módozatot egy oly politikától, melyet azon magyar kormány helye­sel, mely az országgyűlésen többséggel rendel­kezik, de alkotmányos szempontból azt, hogy a delegációban más országok férfiaival kezet fogva törekedjünk megbuktatni azon kormány politiká­ját, mely itt többségben van, legnagyobb szeren­csétlenségnek tartanám. (Élénk helyeslés balfe­lől.) A t. képviselő úr, s ez az utolsó pont, mely­re reflektálni akarok, a kíslügyekre vonatkozólag mondott passusomat Konczkés alá vette, sőt soká tanakodott felette, hogy mit akarhattam és mit nem akarhattam mondani, s mikép lehetne vagy nem lehetne azt magyarázni. Pedig — is­mét hivatkozom mindazokra, kik beszédemet végig hallgatták — határozottan megmondot­tam, hogy egyenesen csak annak akartam kife­jezést adni, hogy a német birodalommal előbb kezdődvén a jó viszony, ez már barátsággá fej­lődött és azzal ezt fönn kell tartani; azokra nézve pedig, melyekkel e jó viszony csak most kezdődik, e jó viszony megerősítésére kell töre­­kedni. Így állván a dolog, nem is lehet máskép, mint hogy a t. képviselő úr azért tanakodott annyit a felett, mit akarhattam s mit nem akar­hattam mondani, hogy alkalma legyen itt előt­tünk, azt hiszem kölcsönös meglepetésünkre mindnyájunknak, feltárni ama mindenesetre új eszmét, hogy az 1849. évi muszka invázió a Magyarország iránti barátságnak volt jele. (Mozgás.) Megengedjen a t. képviselő úr, de ezen állítá­sával szemben már igenis lehet és kell is alkal­mazni azt, mit ő az ellenzékről mondott, hogy nem oly álláspontot foglal el, minőt egy­iks ha­zafinak elfoglalni kellett volna. (Felkiáltások balról: nagyon igaz !) Különben is igen furcsa dolog: figyelmeztet a képviselő úr, hogy ne a keserűség szerint ítéljük a helyzetet, ne a sze­rint állapítsuk meg eljárásunkat; — ebbe vele tökéletesen egyetértek, — de ugyan­akkor, mi­dőn ezt tűzi ki, feladatán­ ismeri oly dolgokat em­líteni fel, melyeket, ha azt akarjuk, hogy szi­vünkből kiirtsuk a keserűséget, a mennyire csak lehet elfelejtenünk kell . (Felkiáltások balról: Igaz!). — Irányi Dániel t. képviselő úr beszé­dére is kevesebb megjegyzést teszek, mint ten­nem kellene.Ő beszédében egyik indokául annak, hogy javaslatomat nem fogadja el, azt is felhoz­ta, hogy ő és elvrokonai nem elégesznek meg, csupán a formával, nekik az alkotmányosság lényege kell, és aztán kifejezte, mily csekély véleménynyel van egyátalában álformákról. Én te­hát sem válaszfeliratomban, sem beszédemben, sem soha életemben azt, hogy nekem a forma elég volna, nem mondottam, de igen­is nagy súlyt fektetek arra, hogy parlamenti életünket a lehetőségig a parlamenti formák közé vezes­sük ; nagy súlyt azért, mert ezen formákat nem valami ideolog, nem valami szobatudós készí­tette kaptafára, hanem ezen formákat a par­lamenti élet maga teremtette, teremtette, mint olyanokat, melyek közt a lényeg legbiztosabban, legüdvösebben tud mozogni. (Helyeslés.) Különben ne kívánja tőlem a t. képviselő úr, hogy elhigyem, hogy ő a formára, az alakra oly keveset ad. Engedje meg, valamint egész, álta­lam tisztelettel elismert hazafias élete biztosítja őt arról, hogy oly megtámadások, mint a­minő­ket egy if­jú képviselő ellene intézett, róla min­den védelem nélkül lepattognak, és úgy más­felől mind­azok, kik a t. képviselő urat ismerik, tudják azt, hogy a forma az alak iránt soha oly nagy megvetéssel életében nem viseltetett; és ha lehetne még kétség az iránt, meggyőzhetett vol­na erről múltkori szónoklata, mert a­ki a for­mára és alakra súlyt nem fektet, az egy beszédet oly remekül összeállítani, oly remekül betanulni és művészileg előadni soha nem fog. (Tetszés.) A t. képviselő úr azonban azért sem fogadja el a javaslatot, mert azt mondja: nagy az ellen­tét e közt és a 69-iki felirati javaslatunk közt. Csanády képviselő úr pedig egészen annyira ment, hogy azt mondja, ha nem írták volna alá ugyanazon emberek, ő soha sem hinné, hogy ugyanazon emberektől, vagy ugyanazon pártból ered a mostani javaslat. Attól függ itt is­­ a lé­nyeget tekintjük-e vagy a formát. A lényeg­ben — mint épen előbb kifejtettem értelmét — a kettő közt eltérés nincs; a formára nézve — melyre önök semmit sem adnak — van. De kü­lönben is, részemről azt tartom, hogy összeté­veszti a czélt az eszközzel és az eszközt a czél­­lal az, a­ki a következetességet nem abban ke­resi, hogy az elébe kitűzött czél felé törekedjék, de abban, hogy mindig ugyanazon utón menjen azon czél felé, és mindig ugyanazon szavakat emlegesse. Mit mondanánk­­egy hadseregről vagy annak parancsnokáról, kinek feladata lévén egy várat bevenni, bár meggyőződött már, hogy azon it, melyet megpróbált, czélhoz nem visz, hogy ott csak veszteségeket szenvedhet, abban lelné fel­adatát, hogy mégis mindég ugyanazon uton induljon el ? Az eredmény az lenne, hogy czélját soha el nem érné, míg azon másik, ki megpró­bálja, hogy nem lehetne-e más után is bejutni a várba, czélját előbb-utóbb el fogná érni. A­mit pedig Csanády képviselő úr , úgy látszik, hogy szeretne, legalább hogy azt szeretné,szó­noklati modora is tanúskodik róla, hogy mindig ugyanazon szavakat, mondatokat mondja: (De­rültség) engedje meg, ez lehet igen szép követke­zetesség ; (Derültség) s ebben öt, magát egy nem szárnyatlan, de szárnyas kétlábú állat fölülmúlja (Nagy derültség.) Ezen szárnyas kétlábú állat­nak — nehogy az összes szárnyas sereget álta­lánosságban láttassam gyanúsítani, — a neve szajkó (Élénk derültség a jobb és bal és mozgás a szélső baloldalon.) Csakhogy azon madér,soha sem bölcseségéről, sem tapintatosságáról, sem arról, hogy valaha valamit kivitt volna, nem is­meretes. (Derültség. Mozgás.) Különben az éppen most említett képviselő úr nem hosszú beszédében mi reánk vonatkozó­lag, nem tudom már tisztán, 3—4 dolgot állított, de történetesen egyik sem igaz. És éppen azért kénytelen vagyok ezeket röviden­ felderíteni. A képviselő úr először is azt állítja, hogy a bal­középnek 1865-iki és 1869-iki válaszfelirati ja­vaslatával ellenkezik a jelen. No ez főleg járat­lanságot árul el, mert különben tudná, hogy 1865 ben a balközépnek külön válaszfelirati ja­vaslata nem létezett. De továbbá azt mondja, hogy a balközép bár 1869-iki válaszfelirati ja­vaslatában megígérte, hogy az ősi alkotmány­­hoz hű fog maradni, mind a mellett nem váltotta be szavát s mondja ezt midőn az elv iránti hűt­lenségről beszél — mert a védkötelességi törvényt megszavazta és bement a delegatióba. Már ugyan kérem, egy 1869-ben kiadott pro­gramúiban tett ígéretet hogy lehet 1868-ban megszegni ? Hisz mind a védkötelezettségi tör­vény megszavazása, mind a delegatióba való me­netel nem 1869. után történt, de történt azelőtt, vagyis némely része történt volna, ha történt volna; de — és ez állítását ismét a ház naplói­ban való járatlansága okozza,­­ a védkötele­­zettségről szóló törvényt ezen párt sohasem sza­vazta meg. Elfogadtuk az általános védkötele­­zettség elvét, de midőn nem sikerült a törvényt úgy alkotni meg, hogy az megfeleljen az ország követelményeinek és a ma is fennálló törvények­nek, akkor e törvény ellen szavaztunk. Minden­kit meggyőzhetnek arról a ház naplói. Végül azt mondja: és ezen törvény megsza­vazása os a delegátióba való menetel volt oka, hogy a 48-ezasok a balközéptől elváltak. Ez ismét — nem lehetek róla, de nem áll. Mert az elválás megtörtént ezt megelőzőleg s történt nem valami ily nagy elvi indoknál fogva, hanem történt azért, mert azon időben gyakran kellvén confe­­rentiákat tartani, azon pártnak akkori itt volt tagjai hűségesen eljöttek hozzánk, órákig vitat­koztak velünk, s midőn látták, hogy nézeteik nem a mi nézeteink, mindannyiszor felállott valaki közü­lök­, a­ki azt mondta: egyéb­iránt akármit határozzanak az urak, mi ebben már tegnap határoztunk és megállapo­dásunkhoz fogjuk magunkat tartani. Ez volt az, a­mi elvette türelmét egynémelyikünk­­nek, különösen egynek, kit sajnálattal nélkülö­zök most e ház kebelében, a­ki föltette a kér­dést , hogy hát mi haszna legyen akkor annak, ha ide jönnek az urak, ha már úgy is előre meg­állapodtak. Tehát nem valami nagy elvi indok­nál fogva, de ennek alapján — nem mondom egyébiránt, hogy minden hatás nélkül — kimen­tek értekezési termünkből és azóta nem volt önökhöz szerencsénk. Különben, te­hát, még csak azt jegyzem meg, mielőtt a túloldali szónokokhoz térnék át, hogy abban, hogy javaslatomat félre­magyarázza, Helly J. képviselő­társam ment legtovább, mert ő volt az, a­ki azt mondta két helyen is beszéd­jében, hogy javaslatomban a közjogi kérdések még csak érintve sincsenek. Már engedelmet kérek, midőn a jobb oldalról megtámadnak az­ért, hogy miért vannak benne, s midőn az önök részéről megtámadtatunk, hogy mért vannak benne oly alakban, a­mint benne vannak, a­mi­kor a nyomtatvány kezeik közt van,hogy akkor, hogy lehet ilyesmit állítani, nem tudom, nem ke­resem, nem is akarom okát keresni, mert csakis oly feltevésre jöhetnék, melyet pedig az ő ismert lojalitásáról feltenni nem akarok. A t. túloldalról egy, mondhatom jeles szó­nok, Pólya képviselő úr tartott egy bizonynyal e házban hatást tett beszédet, én elismerem, hogy e beszéd mind parlamenti tapintatról mind épen nem közönséges szónoki tehetségről, tanúskodik. Beszédében azt mondja többek kö­zött — mert hisz lehetetlen mindenre reflectál­­nom — hogy helytelen volt Csernátony képvi­selő úrnak hasonlata, melyet Schweitz, Belgium­, Hollandiáról felhozott annak bizonyítására, hogy Magyarország mint önálló állam is fennállhat. A t. képviselő úr kifejtette igen helyesen, hogy ezen országok nem azért, mert oly nagyok vagy oly kicsinyek, hanem azért állhatnak fenn, mert az európai egyensúlynál fogva fennállásuk Eu­rópának érdekében van. Felhozni ezeket egy irányban, egy szempontból, azt hiszem, hogy helyesen lehet, azon irányban és azon szempont­ból ugyanis, hogy Magyarországról kicsinysé­génél fogva nem lehet azt mondani, hogy ön­magában megállani nem tudna. De egyébiránt azért, hogy a szövetséget ő felsége többi orszá­gai és tartományaival fenn akarjuk tartani, pe­dig fenn akarjuk tartani mi is ép úgy mint önök, nem szükség annak indokolásául azt mon­dani, hogy azért tartsuk fenn, mert Magyaror­szág önmagában nem állhatna fenn, sőt azt tar­tom, hogy ha meggondoljuk, hogy nemzetek élete felett még századok is fognak elmehetni és hogy azoknak eseményeit előre belátni lehetet­lenség­k­épen azon kell lenni, hogy ezen szövet­ség kebelében ezen szövetséget fentartsa bár, Magyarországnak megadjuk mindazon erőt, melynél fogva bármikor érdekében legyen Európának itt ezen helyen, hol Európa érdeke egy erős állam létezését kívánja Ma­gyarország fönmaradása. Tartsuk meg e szövet­séget, de erősítsük önmagunkat, így ha ma­gunk erősek leszünk, e szövetségben is többet fogunk érni, megszerezzük annak föltételeit, hogy e szövetség nélkül is, ha valamikor kel­lene, megállhassunk. Azt is mondotta ha jól emlékezem, hogy nem lehet ugyanazon szóval a törvény iránti tiszteletet hirdetni, a­melylyel a kormány megtámadtatik és becsméreltetik. Engedje meg a t. képviselő úr, de abban igaza nincs. Ha elfogadnám, hogy ki a kor­mányt megtámadja, az nem hirdetheti a törvé­nyek iránti tartozó tiszteletet, ez ép úgy lehe­tetlenné tenne minden alkotmányos oppozitiót, mint a Simonyi Ernő t. képviselő úr beszédje végén elmondott tétel, mert ha az volna a köte­lesség, hogy valaki, ha egy törvényt meggyőző­dése szerint is a többség szavazott meg, meg ne támadjon, mint azt Simonyi Ernő t. képviselő úr saját személyére vonatkozólag ígérte, vagy ha nem lehetne a kormányt megtámadni a­nél­kül, hogy az­ ember a törvény iránti tisztelet ellen vétene, akkor nem lehetne oppozitió, mert hisz minden alkotmányos polgárnak első felada­ta a törvények iránti tisztelet fentartása. Lehet a kormányt megtámadni a törvény tiszteleté­nek fentartása mellett is, ha ez maga a legszi­gorúbb törvényességgel jár is el. Oly esetekben pedig, hol a kormány maga nem tiszteli a tör­vényt, ott a törvény iránti tisztelet sürgetését és a kormánynak megtámadását egy és ugyanazon hanggal lehet. De különben is a törvények iránti tiszteletnek felülről kell jönni. Tartsa meg, tisztelje a törvényt a kormány, tisztelje minden hivatalnoka, tisztelje minden tisztvise­lője és tiszteljék a megyék tisztviselői, alispán­jai, a választásoknál tiszteljék a választási bi­zottságok elnökei, ne engedjék a törvényt meg­rontani senki érdekében s akkor tisztelni fogja a törvényt mindenki. (Helyeslés). Igen szépen fejtegette a tisztelt képviselő úr a kötelesség és a jog közti viszonyt. Fájdalom, nagyon is igazán adta elő, hogy mennyire kezd az ezek iránti helyes fogalom hazánkban meg­­zavarodni, de arra kérem, ha látja ezt a t. kép­viselő úr, gondolja meg azt is, hogy ha azon helyzet, melytől ő fél, csakugyan fennáll, az t. i., hogy az emberek mindent csak az államtól várnak, gondolja meg, hogy ezt a centralisatió szokta előidézni, és épen azért hasson oda, saját pártja kebelében, hogy eltérvén az 5 év óta követett úttól, ne a merev centralisatió felé, mely ezen elsatnyulást előidézi, hanem a helyes alapokon nyugvó önkormányzatra törekedje­nek. (Helyeslés balfelől). Végén beszédének előadván, mennyire sü­­lyedt erkölcsileg a magyar nemzet; előadván, minő nagy veszély ez a hazára nézve, felszó­lított a képviselő úr, hogy miután én azt mon­dom, hogy tudom, hogy lehetnek minden párt­ra nézve oly perczek, melyekben valamely bel vagy külveszély miatt elvei megvalósítását el­halaszthatja a végből, hogy a haza megmen­­tessék, felszólított, valósítsam ezen nyilatkoza­tomat, meggondolván, hogy az erkölcsi veszély nagyobb minden bárhonnan jöhető veszede­lemnél. T. hát! Mindenes­etre constatálnom kell, hogy az erkölcsi sülyedésnek ily nagy volta és az abból eredő veszélyek iránt a túlsó oldalnak egy jeles szónokától hallottam e szavakat. Con­­statálom ezt azért is, mert bármit mondjanak is önök azon hibákra nézve, melyeket ez iránt az ellenzék elkövetett; bár legyenek mind iga­zak azok — mit én tagadok — mit önök e tekintetben mondanak; még akkor is fő oka ezen helyzetnek, ha megvan, csakis önök ré­szén van (Felkiáltások balfelől; Igaz! jobbfe­lől mozgás ) Megmagyarázom szavaimat. (He­lyeslés.) Önök kebeléből alakult a kormány, mely az erkölcsi sülyedés meggátlására vagy terjedésének elnézésére, vagy megengedésére igen sokat tehet, de ha nem tekintjük is ezt, ha önöket csak mint egyéneket és bennünket is mint egyéneket tekintnek; ha igaz az, a­mit semmi jogom kétségbe vonni, hogy önök az ország többségét valósággal képviselik, ez nem jelent egyebet, mint hogy az ország nagyobb részében, ez esetben a sokkal nagyobb részé­ben, önök bírnak befolyással, s így természe­tes, hogy ha az országban oly általános az er­kölcsi sülyedés, ha vádolhatnak is bennünket önök, hogy annak okai mi is vagyunk, lehe­tünk okai a kisebb részében az országnak, hol nekünk van befolyásunk, de a nagyobb részé­ben, hol önöknek van befolyásuk, csak önök lehetnek az okai. (Felkiáltások balfelől : Igaz! Derültség jobbfelől.) Különben t. képviselő úr, ha — mint nem kétlem — lelke meggyőződését mondotta ki, midőn azt mondá, hogy ily nagy veszély áll előttünk: engedje meg, hogy felkérjem, hogy méltóztassék és méltóztassanak önök, kik vele egy nézetben vannak, oda hatni saját pártjuk, a többség kebelében, hogy alakítsanak önma­gukból oly kormányt,amely akarja és tudja is ennek elejét venni. (Élénk helyeslés balfelől.) Legyenek meggyőződve, hogy ezen kormányt az erre irányzott törekvéseiben nemcsak, de mindenben, mit a haza anyagi és szellemi eme­lése czéljából tenni fog, nemcsak megtámadni nem, de egész lélekkel támogatni fogjuk, (Élénk helyeslés balfelől) és legyen meggyőződve arról, hogy addig, míg ennek helyes pillanata el nem érkezik, nem fogunk semmi eltérő nézetek szükségtelen fejtegetésével egy ily kormány elé gátokat vetni. (Élénk helyeslés balfelől.) És ha, a­mi igen szomorú volna, a többség­ben nem volna erre elegendő erő, akkor azok, kik e meggyőződésben vannak, kísértsék meg, hogy vájjon elvi feladás nélkül nem lehetne-e ezen erőt ezen czélra más pártokkal való ér­tekezés folytán megszerezni. (Helyeslés balfe­lől, mozgás jobbfelől.) De engedjenek meg a t. képviselő urak, mindaddig, míg emlegetik a létező veszélyt, emlegetik szükségét annak, hogy a magyar­­országi pártok kezet fogjanak, de a végered­ményben nem tudnak ezen emlegetéseknek más hangsúlyt adni, mint hogy az országnak egy, bár kisebbségben levő, de tekintélyes pártja tépje össze zászlóját, dobja oda elveit és fel­­csüggesztve jelenjen meg önök sorompói előtt, addig ezen emlegetés lehet párttaktika, de nem a haza bajain segíteni őszinte szándék. (Helyes­lés balról, ellenmondás jobbról.) Most, mielőtt még az igen t. minister urak beszédeire is reflectálnék, fájdalom, csak egy pár szóval érinthetem azon államférfim beszé­det, melyet a múlt napokban itt e házban hal­lottunk. Sajnálom, hogy csak kevéssé tehetem mert legnagyobb örömmel és kedvteléssel sze­retném ezen remek beszédet taglalni, s a mel­lett, néha azzal szemben saját nézetemet ki­fejteni. De midőn annyira kell reflectálnom, csak két pontra nézve kívánok nyilatkozni. Az egyik a választási visszaélésekre s a választá­sok körüli teendőkre vonatkozik. Elfogadom azon állást, melyet a t. képviselő úr elfogadott, hogy ne vitassuk ma már többé, hogy ki volt a hibás, ki nem volt a hibás, hanem igye­kezzünk oly törvényt alkotni, a­mely ily hi­báknak jövőre elejét vegye, és részemről bizto­síthatom, hogy ha — mint mondá — azon lesz, hogy alkottassák egy törvény, mely a politikai hatóság befolyását kizárja, mely az anyagi és szellemi megvesztegetés lehetőségét, a­mennyi­ben az csak eszközölhető, elenyészteti, ha, mon­dom, ily törvény alkotását fogja feladatává tenni, legyen meggyőződve arról, hogy a leg­nagyobb örömmel fogjuk e tekintetben igye­kezetét­ támogatni. (Helyeslés balról.) A másik pontra nézve nem lehetek egy nézet­ben. Vonatkozik az a hadsereg kérdésére. De itt is nem akarok mindazokra reflektálni, mik e tekintetben fölhozattak, én csakis egyik indoko­lásra kívánok megjegyzést tenni, kívánom pe­dig azért, mert míg az ilynemű, de ily conex­et alakban ki nem fejezett czélzásokat eddig elhall­­gathatóknak véltem, nem hiszem, hogy most, midőn oly alakban állíttattak elénk, azokra vo­natkozó ellenkező nézetemet elmondani ne kell­jen. (Halljuk!) A t. képviselő úr figyelmeztet bennünket, hogy a históriai jog, legitimitás mennyire elvesz­tette már Magyarországon kívül a szabadelvűek­nél a befolyást, és ennek kapcsában intett, vi­gyázzunk, hogy mi a magyar hadsereg iránti aspirálóinkkal a társországok, vagy a nem ma­gyar ajkú nemzetiségek hasonló aspirátióival valamikor ne álljunk szemben. Én­­ hát­ azt, hogy a történelmi jognak, a legitimitásnak nincs ma már meg azon hatálya, mely volt valaha, tö­kéletesen elhiszem, ha nem hiszem is, hogy min­den hatás nélkül való. Mondtam már a házban is, hogy a magyar állam fenállását, mint magyar államét én nem ettől, de attól teszem függővé, hogy szellemi és anyagi téren meg bírja-e tartani fajunk a suprematiát. De mégis nem fogadhatom el azt, hogy azon aspirációk, melyeket mi nem mint magyar nemzet, de mint magyar állam a társországok számára, és nemcsak magunk ma­gyarok, de minden, ezen hazában lakó nemzeti­ségek érdekében, szemben a dualistikus állammal felállítunk, hogy ezek ép oly alapon nyugodná­nak, mint a minőn fognának nyugodni a társ­országoknak vagy egyes nemzetiségeknek a ma­gyar hadsereg elleni igényei. Itt az állam, mint egész, igényel szemben a dualizmussal, amott a­z állam egyes részei állanának szemben az összes állammal. (Élénk helyeslés balfelöl.) A kettőt összehasonlítani nem lehet. De egyébiránt is, mert a nemzetiségi kérdés szóba jött, megjegye­zem, hogy nekem erős meggyőződésem, hogy épen ezen szempontból is okvetlenül szüksége van Magyarországnak arra, hogy hadserege el­­különíttessék (Helyeslés balfelöl) , mert tudjuk azt, hogy hazánk népei közt sokan vannak a mi­­veletlenebbek. Fájdalom, még messze van azon idő, midőn ezen bajtól meg fogunk mene­külni. Miveletlen ember nem okoskodik, mivelet­­len ember csak lát. Ő reá csak az hat, a­mit sze­mével lát és kezével megfog. Már most, míg ezeknek fiait ugyanazon zászló, ugyanazon jel­vények, ugyanazon parancsszó alatt viszik ka­tonáknak, mindig csak Austriát fogják látni és soha Magyarországot, és a magyar állam eszméje csak akkor fog húsukká és bérükké válni, ha azt a magyar hadseregben megtestesülve látják (Tetszés a baloldalról.) Sajnálattal bár de kény­telen vagyok a tisztelt szónok beszédétől ez al­kalommal búcsút venni. Ha megengedi a t. mi­­niszerelnök úr a rangfokozat elleni vétséget, előbb az igazságügym.előadására teszek pár észrevételt. (Halljuk.) Az igen t. Igazságügyminister úr be­szédének csak első részére, mely előde által a választások idejében kiadott körrendeletét védel­mezte, fogok pár megjegyzést tenni. Az igazság­­ügyminiszer úr nagy erővel, nagy hatalommal beszélt e tárgyról. Kétségtelenül be is bizonyított valamit, bebizonyította azt, hogy a törvénynek nem állott szándékában a bírákat választói jo­guktól megfosztani, — ezt kétségtelenül bebi­zonyította, de ezt bebizonyítani nem is volt ne­héz, mert senki sem tagadta. (Derültség balfe­löl.) De nem bizonyította azt,hogy azon igazság­­ügyminiszeri körrendelet megegyeznék a tör­vénynyel. Elég óvatos volt. Ismételve rámuta­tott az előtte fekvő rendeletre, de felolvasásától tartózkodott Azonban fölolvasta azt másnap Csernátony barátom, és mit láttunk ? Láttuk, hogy a tör­vény a bírótól megtagadja a politikai egyletek és gyülekezetekben való részvétel; látjuk, hogy az igazságügyminiszer úr azt mondja, hogy azon­ban a választási gyülekezetekben és választási comitékban részt vehetnek,ismert hisz ezek nem politikai gyülekezetek. (Nagy mozgás a balol­dalon.) Már ha volt és van valaha a világon poli­tikai gyülekezet, más auctoritásra nem, csak a józan észre hivatkozom, hogy a választási gyülekezet és comité, mely épen arra van érvé­nyesítve, hogy egy pártnak czélját mozdítsa elő egy más párttal szemben, bizonyosan politikai gyülekezet. És ha a bírót meg kell menteni, —­­mert csak ez lehet czélja annak, hogy a törvény nem akarja, hogy a bíró politikai gyülekezet tagja legyen, — ha a bírót meg kell menteni a pártszenvedélyek befolyásától, épen ezen tér az, melytől legtávolabb kell őt tartani, mert hiszen minden oldalról épen a választás körül fölmerült szenvedélyekről beszélünk Meg vagyok róla győződve, hogy ha valakinek, ki az alkotmá­nyosságról fogalommal bír, azt mondanám, hogy van Európában egy ország, melynek igazság­­ügyminiszere kiadta rendeletében, hogy a válasz­tási gyülekezetek nem politikai gyülekezetek, a másik pedig ezt helyeselte, legelőször is nem hinné el, hogy olyan ország létezik és ha elhin­né, bizonyára azt mondaná: sajnálom azon or­szágot, mert ott ugyan a pártok fölé emelkedett igazságszolgáltatásról nem lehet szó. De gon­dolják meg a t. miniszer urak azt is, hogy ha önök, ha épen az igazságminiszer nyitja meg a

Next