A Hon, 1872. október (10. évfolyam, 226-252. szám)

1872-10-18 / 241. szám

241. szám. X. évfolyam. Heggel! kiadás. Pest, 1872. Péntek, oct. 18. Szerkesztési iroda: Ferencziek­ tere 7. szám. A lap szellemi részét illető minden kör­­ítmény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó­hivatal: Ferencziek-tera 7. sz. Süldszint. Előfizetési dlj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra f­ért 85 kr. 8 hónapra 6 hónapra.............................11 . n Az esti kiadás postai kulü­nki­­léséért felülfizetés havonkint . . . . 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján tü­rténik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. SZIKDRTÉHEK szintúgy mint előfizetések a k­iadó-ll­VA­­tárba (ferencziek­ tere 7. szám) küldendők. Előfizetési felhívás „A H 0 31 »dik évi folyamára. £ 218 f!l&stéa!­érák: iSrigz évre . . . S3 ft — kr Fel évre . ■ 11 ft — kr. Kegyed évre • . • 5 ft ®— kr. Külön elöfi a titdsi íveket am» kdláS&k szét. Slőfizos sry a postai utalványokat kérjük bass sálat, melyek bárateateátáse As­írtig csak 5, 10 k­ton felöl pedig tíz krba karul. Ax elöfi­­sz.teatá. a jjFo» kiadó-hivatala“ csim alatt Peri, fewcidek-tera 7. *a. alá küldendők. A MOH kladti-hivatala. k „sor ikuzii. A török fővárosról. ív. (y. y.) A mi nekünk,kegyeletes magyaroknak, egyedül szent a szultánok csodaszép városában, az két egyszerű pont, két gyászos sir­alom.Mind a kettőhöz hősi dicsőség és szomorú emlék van csatolva. Nem is mulasztja el egy jó magyar sem, hogy meg ne látogassa e helyeket, szivében bús komoly érzelmekkel, agyában meleg gondo­latokkal. A galatai St. Benoit templomban — ez igen egyszerű, régi épületben, — piheni örök álmát Rákóczi Ferencz s neje, a hős lelkű Zrínyi Ilona. Az angol temetőben pedig Guyon Rik­­hárd. Vasárnap épp német istentisztelet volt, s a rét­­szakálu szerzetest, ki elégséges deloquentiával ma­gasztaló isten dicsőségét és kárhoztató Török­ország földjét, mely szerinte nem egyéb, mint egy „gottloses Land“, vagy másfélszáz német keresztyén hallgatta, midőn néhányan megláto­gattuk egykori dicső, de szerencsétlen fejedel­münk nyughelyét. Ott pihen­t e szerény templom jobb sarkában s emlék­köve a talajba van helyezve latin epitáphiummal, mig a Zrinyi Iloná­é az oldal­falat ériiti, legalább a mi szemünkben, mert magukban véve e nagy emléktáblák igenis egyszerűek, ódonak. Fölöttük egy kis goltárkép áll szűz Mária, Magyarország védasszonya képét ve! A franczia szerzetesek, midőn az istentiszte­letnek vége volt, szívesen szolgáltak magyará­zatokkal, s mint látszik, ők érzik és értik, hogy azok a hamvak, melyek az ő gondviselésükre bizvák, mindennél drágábbak egy nemzetnek, mely nem feledi hőseit és vértanúit. Mindamellett e hamvaknak nem itt volna a helyük! Hányszor merült már föl a meleg óhaj­tás, hogy hozzák haza! És nem hoztuk máig sem. A bujdosó vezér szives fogadtatást talált ugyan a messze földön, hol életét be kellett végeznie, s III. Ahmed szultán aki első állított török földön könyvnyomtató műhelyt, de aztán mást gondolt s a kútba hányatta,­ nemeslelkű vendégszeretet­tel látta bár a szabadság dicső számű­zöttjét, mindamellett itthon illetné meg őt egy mauzóle­um, ott hol érttünk küzdött, harczolt, s egy eszme iránti hűségében oly fenkölten mondott le a világi szerencse minden javáról, hogy erény­ben és szabadságszeretetben példát adjon nekünk. Egy utitársunk beszélte, hogy Zala megyében megvan a szándék: lépéseket tenni az ő ma­radványainak hazaszállittatására, a nemesi pénztár költségén, s gr. Festetich György Csák­tornyán, a Zrínyiek egykori ősi fészkében szí­vesen is adna helyet a nagynevű pár koporsói­nak ; azonban Rákóczinak még­sem a Zrínyiek földjén kellene nyugodnia, hanem ott, hol maga élt, működött, hol a kuruez-világ nagyobb ese­ményei folytak — Zemplénben, Sáros-Patakon. De várjon gondol-e ott rá valaki, hol dicső éle­tének annyi nevezetes mozzanata történt, s hol emlékét kétszeresen kellene érezni minden ma­gyarnak ? Szemere Miklós, ki velünk együtt állt a gala­tai néma s mégis oly sokat beszélő kövek előtt, azt mondta rá: „Más gondja van most a világnak: vasút, banküzlet, rendjelek!“ A Guyon sírjánál, mely a márvány tenger partján fekszik, a gyönyörű angol temetőben, mindnyájunknak jól esett a branyicskói hős felett magyar siriratot találni. A földre van fek­tetve egy hosszú fehér márvány lap, s azon áll a felirat, mely szerint itt az a nemes férfi pihen, ki „Törökország főgenerálisa, Frankhon ivadé­ka, Angolhon szülötte s Magyarhon vitéze“ volt. E silirat sorai közé azonban egy boszantó saj­tóhiba fészkelődött, a­mennyiben Magyarhon „Magyahonnak“ van vésve. Különben élénk­zöld cyprusfák födik el oly sűrűn, hogy vezető nélkül csaknem bajos is volna rá találni. Neki ugyan mindegy, de nekünk jól esett látni, hogy szabadságharczunk e hőse, ki mint damaskusi kormányzó oly korán hagyta el e földet, ily gyönyörű helyen nyugszik. A nap épen lemenő­ben volt s megaranyozta az óriás sugár piramist, mely a Krimben elesett angolok emlékezetét örökíti, nehány ölnyire a mi hősünk sírjától. Oldalt Scutari minaretjei ragyogtak s a házak ablakai úgy vöröslöttek, mint valami izzó érez a napfénytől. A város végén a roppant Selimich­­ka szárnya, sarkán a négy toronynyal, feljebb a nagy cziprus temető s még följebb a Djamlidja­­hegy, tetején három nagy fával. A part másik oldalán Kadikei nyári palotáinak nagy tömege, hol a gazdag görög és frank kereskedők töltik a meleg idényt. Szemközt a távolban a Szerail hegyes foka, mögötte a kúpok, kioszkok, czipru­­sok és a nagy mecsetek sugár minaretjei. Előt­tünk a márványtenger fényes ezüst lapjaa, mely­hez most nem hatottak át a fekete tenger mindig nyugtalan habjai, mintha a vízben álló kis Leander-torony csakugyan egy csodás válasz­falat képezne az összefolyó két nagy víztömeg között, és a márványtenger távolában a Her­­czeg-szigetek kisebb-nagyobb sötét hegyalakjai — mindez oly változatos, phantastikus és mégis oly összhangzó nagy képet ad, hogy a halál árnyéka ilyen helyen nem is látszik feketének. Az embert oly naivvá teszi az ily táj varázsa, hogy azt mondtuk: tán sírban lenni is jobb itten, mint rideg földeken élni. Mintha a halott látna valamit abból, a­mi az élőt itt elragadja! „En revant jo y buis,“ — h­á Rousseau, a genfi tóra gondolva. Hát még az, a­ki a Propontis­e partján állt, mennyit fog álmodozni, álmaiban megint ott lévén mindig! S ily pont mennyi, de mennyi van a szultánok városa körül. Maga a Bosporus is elég volna. A többi már pazarlás. Én láttam elég képet s olvastam elég könyvet e hosszú tengeri csator­náról, mely Konstantinápoly bevezetését, nyitá­nyát képezi, s tulajdonkép az európai parton Tophanának, az ázsiain pedig Skutarinak foly­tatása ; de a nyári telepek, faluk, kioszkok, szultáni paloták, kertek, tornyok, várak e sza­kadatlan lánczolata (melyek közt a gőzösnek két órai útra van szüksége,) a szépnek és meg­lepőnek oly gazdagsága, melyről sem kép, sem könyv nem adhat fogalmat. Midőn, már mindent kimerítve vélünk, akkor jön a sokkal szebb, és azután a legszebb, és azután belefá­radunk a nézésbe, s a Beilerbei-kioszkot, a Tshirogánt, a Dolma-Bagdsét — a szemben fek­vő császári palotákat már nem is látjuk, mert szemünk elkáprázott, s csak napok múlva fe­­dezzü­k fel, hogy ime a rendkívül szép épületeket első ízben észre sem vettük ! Természetes, mi­után túl voltunk terhelve. Van különösen egy pont, hol a figyelem megfeszíti minden erejét, hogy a képet bevésse az emlékezetbe. Európa felöl a Rumili Hissar kerek vártornyai, Ázsia felöl Anadoli Hissar — szintén régi vártornyok­kal — fekü­sznek szemközt; ez utóbbi mellett ismét egy gyönyörű szultáni palota s aztán a hegyen Kandilli, kastélyokkal, teraszokkal, ker­tekkel. Megpróbáltuk térképen követni e helyeket, hogy megtudjuk mindegyiknek nevét; de a Bos­porus kifogott rajtunk, mert a sok látni való­s helynév oly gyorsan váltakozott, hogy csakha­mar összezavartuk az egészet s jobbnak láttuk eldobni a térképet, gondolván, szükséges-e tud­nunk a virágok botanikus nevét, midőn egy dúsgazdag kert virányaiban gyönyörködünk ? A Bosporus úgyis olyan, hogy veszteség nélkül egy másod­perczre sem vehetjük le róla tekintetün­ket. Napok múlva aztán volt alkalmunk megis­merni részletesebben, hajónkkal kikötve, hol az ázsiai, hol az európai partokon, sétálva Bajuk­­dere és Terápia tengerpartján, hol nyáron át a külföldi követek laknak, szellős palotákban, te­raszos, buja tenyészetü kertekben,ezédrusok közt s hol esténkint a parton nagy séta, zeneszó, tűzi­játék s csoportos sajkázás van, boldog, gondtalan élet, eltelve a természet bájaival s a lég fűsze­rével. Nem csoda, mondá valaki, hogy itt az emberek szeme oly nagy, megnőhet az örökké gyönyörködő nézéstől. Bujukdere és Terápia közt, közel a tengerhez, hol egykor, Medéa a habokba szórta méregfü­veit, s még közelebb a koloaszul is hét platánhoz, melyek alatt — a monda szerint — a Bouillon Gotfrid keresztes vitézei táboroztak, van egy kert, hová szabad a bemenet egy­­ piasterért. Ily potom pénzért szebbet sehol sem lát az em­ber, mint itten. Nyolcz év­­előtt készíttető ezt Kara Kralya bey, egy örmény eredetű török, a szultán kamarása, kinek lányát Nubar pasha, az egyiptomi alkirály ministere vette nőül. A mily ízléses, épp oly gazdag ember lehet. Volt szerencsénk vele beszédbe eredni, a mint kert­jének kioszkjában kedvtelve mokkázot, s egész nyájassággal mondá,hogy örü­l,ha kertjének sokan örülnek. Ezért is tette népkertté. A keleti tenyé­szet egész gazdagsága tárul fel itten. Tavak a legszeszélyesb szegélyzetekkel; szigetek rendkí­vüli szép fákkal, cserjékkel; virágágyak oly intenzív szinü virágokkal, minőket nem láttunk még soha; nagy ketreczek sokféle állattal; szürkekékre festett sziklák , (melyeknek agyagos festése képezi itt az egyedüli ízléste­lenséget, a színkedvelés tulságát;) mythologiai szobrok csinos vésetekben;­­lépcsőzetes kilátások a tenger mozgó vizére; keleti lugasok; egyenes és tekervényes fasorok lombgazdagon ; csepkö­­vekkel kirakott teraszok; majomtér, hová a beburkolt töröknők oly örömest­e járnak ki ka­­czagni; aquarium; pompás ülőkék tropicus növények alatt; szóval valóságos kerti fényűzés, min­t csak dúsgazdag ember kedvtelése szülhe­tett. Nyugaton vagy északon lehetlen volna ily kert, mert bármennyit pazarolnának­­is rá, nem teremthetnék elő a jég amaz aranyát s bíborát. K. t: mtepatmoimaMBn '£ry.t*a.23TSrv-^Mar. PEST, OCTOBER 17. Bécsi eszmeáramlat. (M.) Régóta s talán még soha nem is folyt nálunk oly élénk küzdelem egyes kérdések felett, mint jelenleg a bank­kérdésről. A helyzet napról napra aggasztóbbá lesz, mert a magyar kor­mány, melynek most határozott czél után törekedve, a kiviteli módok és eszközök teljes tudatával kellene a bankügyi alku­dozásokat vezetni, tájékozatlan s habozó magatartásában tova engedi magát sodor­tatni azon eszmeáramlat által, mely a bécsi pénzügyi és bankár- körökből szár­mazik s csak kissé változva megy át a pesti német és kormánypárti magyar lapokba. Hírlapok a bankjergyi czikkek özönét árasztják szét,és még sincs a ki megmond­ja : minő eredményre fog,minő eredményre kell ennek vezetni. A „Pester Lloyd“ az első, mely ma az alkudozások kimeneteléről véleményt koc­káztat. Definitívum­ fog léte­síthetni az oszt­rák nemzeti bankkal, s 32, 68 százaléknyi­­arányt e bank már az alkudozások folyama alatt is dotatióként megadja a magyar fió­koknak. E lapokban többször ki volt fejtve, hogy a bankügy ilyetén megoldását csak p­rovi­z­o­rium­na­k tekinthetjük, mert a nemzetet a pécsi bank nem elégít­heti ki, még akkor sem, ha pesti fiókját „nemzeti színűre befesteti.“ Egészséges gazdasági, önálló államgazdasági tevé­kenység és élet nem is képzelhető egy országban, ha nincs önálló bankrendszere. De a bécsi sajtó, mely most vezérczik­­keiben foglalkozik a magyar bank kérdé­sével, ezen megdönthetően tiszta igazsá­got mindenféle kigondolható lefogásokkal akarja eltakarni, eltagadni; sőt annak el­lenkezőjét igazság gyanánt hirdeti. És a hatalmas érdekek által vezérelt tollak­nak talán sikerül is kételyeket támaszta­ni s könnyen hívőket tévútra vezérelni. íme a “N. fr. Pr.“ October 16-ki vezér­­czikkéből néhány idézet: „Csak most, midőn a kérdés végleges megoldása elől már nincs kitérés, midőn a kényszerítő okok áldatlan falként zárják be a ma­gyar politikusokat, kezdik deákpárti kö­­rökben belátni, hogy az összefüggés az egységes nemzeti bank és a dualistikus közös állami intézmény fentartása kö­zött nem laza, s hogy egy jegybank fel­állítása. Pesten többet jelent, mint gazda­sági önállóságot^~Trbogy^Ts^Tép­és lenne ez a dualis t­i­k­u­s áll­a in­fo­r­ma szétszaki-ft&s­ára. Törségte­­lennek látszik előttünk, hogy egy magyar jegybank felállítása végső következmé­nyeiben a monarchia két fe..le kö­zötti gaa­zd­asági hibáj,átvonni­ ma­­ga után. Elméletileg ezt nem is szükséges be­bizonyítani. A következményekről éke­sen szól a történet. 1848-ban Magyaror­szágnak saját pénzjegyei voltak s minden a történelmet ismerő tudja azt, hogy csak az önálló magy. jegyek kibocsátása tette oly gyógyíthatlanná a szakadást, mely Magyarország és Ausztria között az 1848. áprilisi napok óta tátongott. Nem lehet ugyan feltenni, hogy véres háború tá­madjon, ha Magyarország a közös pénz­jegy alól magát emancipálni akarná, de a magyar bankjegyek sárkány fogai is­mét megérleltetnék azon ízetlen ellensé­geskedést, melyet az 1867-iki dualistikus intézmények megszüntettek.“ Az itt felhozott eszme azon főérv, me­lyet mindennemű magyar önálló tö­rekvések ellen oly különböző valla­tokkal hangoztatnak bécsi, pesti német és magy. kormánypárti lapok. Nagyon könnyű ezt úgy kiszínezni, hogy a való­­szinüség s az igazság látszatát öltse ma­gára s igy „komoly politikusokat“ a nemzeti törekvésektől elidegenitsen. Veszélyeztetve lesz a kiegyezés : tehát nem kell önálló magy. állami valuta. Ezt mondá közelebb az „Ung. Lloyd“ is, mil­őn egy különben nagyon figyelemre méltó czikket közölt arról, hogy mikép kell,a valutát Magyarországon rendezni.E lap bankügyi politikáját majd­nem mindenben el lehetne fogadni,ha ama bécsi eszmeáramlat el nem tán­torította volna a nemzeti törekvésektől. De vizsgáljuk meg még egyszer, vaj­. • » ^ yw—‡'W‡ *W| -w jón van-e és minő alapja annak, hogy az önálló magy. pénzrendszer veszélyeztet­né az Ausztriával való kibékülést. Az osztrák pénzügyminiszter fejtegeté­séből, mely most a lapokat bejárta, kitű­nik, hogy a bankrendszernek oly hatása van a gazdasági és állami életre, misze­rint egyes állami institutiókat is annak követelményeihez képest kell átalakítani. „Önállóvá kell tenni a m. hadsereg ad­min­isztratiój­át. El kell különíteni a ma­gyar vám- és adó­területet Ausztriától.“ Ez volna azon két fő követelmény, me­lyet az önálló magyar papírpénz forga­lomba hozatala megkíván. Hát oly kö­vetkezmények-e ezek, a­melyekről azt le­het mondani, hogy a monarchia két fele közötti ellenségeskedést szülik. Hiszen a tapasztalás, az országgyűlési választá­sok s az 1867-ik évi óta folyt közjogi viták számtalanszor igazolták, hogy addig a magyar nemzet nemcsak Ausztriával, de benn az országban is meghasonlásban fog élni, míg az önálló magyar hadsereg utáni törekvésével ezért nem ér. A­mi pedig az önálló vám és adó­­­területet illeti, igaz ugyan, hogy e kérdést még kevesen vi­tatták, de a legilletékesebb körök­­az iparosok országos gyűlése határozottan kijelenték, hogy az önálló nemzeti vámpo­litikát nemcsak veszélyesnek nem, de sőt kívánatosnak tartják. Ausztria tehát Magyarország részéről az ily kívánalmak megadása után csak a j­ó­­bar­áti­ v­­iszony szilán­dul­á­s­á­t várhatja; ellenségeskedés ezekből itt legkevésbé sem támadhat. A­mi pedig Ausz­tria magatartását Magyarországgal szem­ben illeti, jól tudjuk azt, hogy az ottani la­kosság velünk békében akar élni és nem akar felettünk kormányozni. Csak néhány centralista óhajtja ezt, és ha ezek ambi­­tiójának mesgyéje a tejthán innenre nem fog terjedhetni e körülmény szintén csak a jóviszony garantiájaként tekint­hetjük. Az úgynevezett „gazdasági háborútól“ mi nem rettegünk. Nemzetközi verseny­küzdelemre szükség van; csak igy mehet előbbre igazán az ipar s a kereskedés. Addig mig Ausztria ipara és kereskedel­me a mi piaczainkat monopolizálhatja, itt csak pangás lehet, s az osztrák ipar és kereskedés sem kapja azon ösztönt a ha­ladásra, mely a nyugati államokkal való versenyre megkivántatik.­­ Csak azok retteghetnek tehát eme „háború”­na­nke­­resztelt versenytől, kiknek valami pri­vilegizált monopóliumok van mások fe­lett. De ezek érdeke nem lehet irány­adó két állam életében, habár ez államok dualistikus egységet képeznek is . A magyar pénz értékére vonatkozólag töprenkedve kérdi a N. fr. Pr. hogy „mit fog az oly papírpénz érni, melynek a laj­­tán túl nem lesz kényszerfolyama ?“ A magyar kormány, ha akarja, gondoskod­ható arról, hogy az itteni pénz jobb le­gyen mint a mostani osztrák érték. A független nemzeti bankrendszer fel­állítása tehát semmi aggályra nem szol­gáltat okot oly értelemben, mint a bécsi eszmeáramlat velünk elhitetni akarná. — Az egyetemek szervezésére készítendő törvényjavaslat tárgyában összehí­vott enguete­m. hó 16-án tartotta meg elnö ülé­sét a közoktatásügyi miniszer elnöklete alatt. Jelen voltak: Csengery, Hoffmann, Horváth Mi­hály, Kantz, Korányi, Markusovszky, Mészáros, Molnár Aladár, Rupp, Schwarcz Gyula,­ Than, Tanárky és Toldy Ferencz. A tanácskozás alap­ját a tegnap közlött kérdések képezték, s habár formális határozatok nem hozattak is, egyes általános elvekben megállapodtak. — Ilyen elvek voltak az első kérdésre néz­ve, vájjon dolgoztassék-e ki egy általános törvényjavaslat, vagy pedig concret eset veen­dő-e fel ? az első felvétel fogadtatott el,­­azaz egy általános törvényjavaslat alkotandó, mely a benső szervezetre vonatkozik, s melyen egyes esetekben változtatni lehet. Második kérdés volt: mennyire terjeszkedjék ki a törvény az egyetemek szervezetének részleteire és mennyi­ben kell azokat rendeletekre bízni. Hosszas vita után abban állapodtak meg, hogy az állandó in­tézkedések, törvények, a kör­ülmények és viszo­nyoktól függők, szabályok által intéztessenek. Legérdekesebb volt a harmadik kérdés tárgya­lása : Hány és micsoda facultások állapíttassa­nak meg, s minő helyet foglaljon el a theologiai facultás a pesti egyetemen? A theologiai facultás védelmére felkelt Horváth Mihály és Toldy F., az előbbi különösen hangsúlyozta azt, hogy ez által a kisebb papság a püspökök ultramontan befolyásától megmentetik,s hogy ő egyáltalában nincs ellene, hogy a többi f felekezett számára is szervezzenek külön facultasokat..E fontos kérdés különben eldöntetlen maradt. A többire nézve megegyeztek abban, hogy négy facultás l­­egyen: orvosi, jogi, történelem-bölcsészeti és mathema­­tica-természettudományi. A bölcsészeti kar ezen kettéválasztását mi is mint haladást üdvözöljük. A negyedik kérdésre, várjon a műegyetemi fa­­cultasok egyesíttessenek e az egyetemmel, egy­hangúlag „nem*-mel feleltek. Ötödik kérdés volt: Az érettségi vizsgák megtartandók-e to­vábbra is vagy helyére más s minő intézmény hozassák be ? E kérdés — habár hosszas és ér­dekes vita fejlett is ki belőle, eldöntetlen ma­radt, miután a többség nézete szerint ez a kö­zéptanodák szervezésének kérdésével szoros összeköttetésben van. A többi kérdések a mai ülésben fognak tár­gyaltatni. Óhajtják s nyilvánosan követeljük is ezen enquette jegyzőjétől, hogy az eredményt a lapokkal mielőbb tudassa, mint tette azt a mi­nister az említett­ kérdésekkel. Jelen tudósítá­sunkat ugyanis másodkézből s épen egy német lap útján kellett megírnunk, a­mi az illető en­queule figyelmetlenségét a magyar sajtó iránt eléggé tanúsítja. Hazott összeg(nem valami rendszeresen szervezett hivatalnoki testület fizetésére rendeltetett fordít­­tatni, nem érezte magát hivatottnak a törvény­előkészítő bizottság költségeinek megszavazásá­ra, minekelőtte a ministérium ezen felállítandó intézményre nézve a törvényhozás intézkedését ki nem kérte. A dolog jelen állásában a bizott­ság a codificationális munkálatokra átalányt sza­vaz meg, s azt azon összegben állapíta meg, mint a múlt évben volt. Egyszersmind utasította a miniszert, hogy ha ilynemű intézményt akar életbe léptetni, terjeszszen ez iránt előterjesztést a képviselőház elé. Míg ez meg nem történik,­­ a bizottság mint rendszeresített testületet nem fogadhatja el. Ezután a honvédelmi költségvetés vétetett fel. Jelen volt a miniszerelnök úr mint honvédelmi minister, Hollán Ernő államtitkár és Cserhalmay Ferencz osztálytanácsos. Központi igazgatás czim alatt előirá­­nyoztatott 311.922 frt (72-ben volt 307.773 frt.) Az általános tárgyalás befejeztetvén ez összeg megszavaztatott azon különbséggel, hogy az egyik szakosztály-főnökségre ezredes van ugyan előirányozva, de ezen állomás tényleg alezredes által töltetvén be, alezredesi illetmény lesz a költségvetésbe felveendő. Honvédségi intézetek czím alatt elő­­irányoztatott 182,017 frt (72-ben 62,981 frt.) Az előirányzat megszavaztatott a következő módo­sításokkal: A 3-ik rovatnál „fegyverzeti bizott­sága 21,557 frt (72-ben­ volt 21,841 frt) 1.100 frt 55 fr, mint az újonan rendszeresítendő főhad­nagy fizetése, le vonatott. A Ludovicára vo­natkozó 5-dik rovatra nézve a következő módo­sítások történtek: az igazgató illetménye tábor­noki illetménynyel lévén felvéve, miután ez állomást jelenleg ezredes tölti be, a költségve­tésbe ezredesi illetmény veendő fel az igazgató részére; a hivatalnoki személyzetből két szám­vevő segéd fizetése töröltetett; a szolgai személy­zetből egy ajtónálló és egy kőnyomdász segéd fizetései töröltettek; a szolgák lakbérei pedig a többi hivataloknál előforduló összeg szerint álla­píttatott meg. Ujonczozási költségek czim alatt 20,000 ft irányoztatott elő (72-ben ugyan­annyi), mely összeg megszavaztatott; nemkü­lönben Honvédfőparancsnokság czim alatt 43,546 ft (72-ben 42,432 ft) s végre meg­szavaztatott a kerületi parancsnokságokra elő­irányzott összeg összesen 257,871 ftban (72-ben 251,902 ft.) Ezzel a bizottság ülését befejezvén ma d. u. 6 órakor folytatja tárgyalásait. A pénzügyi bizottságból. A pénzügyi bizottság­ma reggel tíz órakor tar­­ülésében előbb a ministerelnökség és azután a honvédelmi ministerium költségvetését tárgyalta. A ministerelnökség részéről jelen volt maga a ministerelnök Lónyay Menyhért gr. és Reviczky Sándor tanácsos. Rendes szükséglet 329.080 forint (1872-ben ugyanannyi). Elfogadtatott az előirányzat szerint, azon kü­lönbséggel, hogy a hátbér rovat függőben hagyatott, mert az uj szerződés megkötése iránt a tárgyalások még befejezve nincsenek. A rendkívüli szükségletre (60.000 ft, 1872 ben volt 30 ezer) mely a tör­vényelőkészítő bizottság költ­ségeire van előirányozva, csak 30.000 ft szavaz­tatott meg. A miniszer ezúttal előterjeszti e bizottság szervezési tervezetét, megadván hozzá a szük­séges felvilágosításokat. A pénzügyi bizottság azonban tekintettel a képviselőház múlt évi február havában hozott azon határozatára, mely szerint a codificationális munkálatokra megsza­­ l egyes apróságok. A múltkor azt írták a lapok, hogy Deák Fe­rencz úgy írta be magát a Deák-kör tagjai kö­zé, hogy „lakik a saját utczájában, de nem a saját házában.“ Azt is írták a lapok, hogy Lónyay a palotája mellett elvezető egy. utczát ajándék­ozott Buda városának, a­mit ez azonban csak az alatt a fel­tétel alatt akart elfogadni, ha ki is kövezteti. Mint a Pester Lloyd újságolja, Buda városa­­ a felajánlott ajándékot utólag elfogadta kiköver / - zetlenül is és elkeresztelte Lónyay-utczának. D / excellentiája tehát ezután úgy írhatja be magát­­ a Deák-kör tagjai közé, hogy „lakik a saját or­szágában, saját városában, saját utczájában és , , a saját palotájában.“ / / Mégis csak nagyobb ember Lónyay U-« . * w r ° ' t Mint curiosum jó vért csinált, hogy egy nagy­ságos ur lekésvén a személyszállító vonatról, a teherszállító vonatra úgy adatta fel magát, mint

Next