A Hon, 1872. november (10. évfolyam, 253-276. szám)

1872-11-22 / 270. szám

270. szám. X. évfolyam. Reggeli kiadás. Kiadóhivatal: Ferensztefe-td­e 7. sz. földszíni Eldfiletéel díj: PostÁn küldve, vagy Budapeston háshe* hordva reggeli és kiadií együtt: 1 hátlapra .............................í frt SS la. 5 hónapra ...... 6 „ 60 „ 6 hónapra .....................................11. —­­Ám esti kiadás postai különküldínéért fenilfizetés havon kint . . . . So fa Az előfizeti m as év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni POLITIKAI ES KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Pest, 1872. Péntek, nov. 22. üj«Rentési Iroda, Ferencziek-tere 7. szám. A lap szellemi rétjét illető mindse­kt» Vonény a szerkesztösighez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert késektől megadtatnak .1. — Késiratok nem adatnak vi.­san HIS4IÖ1STÉSEK ■sintagy mint előfizetések a Viadé-hiva­­t­alba (f.r.nerísi-tei« z. isim) küldendők. & „HOR“ TÁRCZÁSA. A jövő század regénye. Nyolcz kötetben. Irta Jókai Mór. Első rész. Az örök h­arcz. Első kötet. (7. Folytatás.) A mi a királynak nem szabad. A király huszonhét éves volt, és még nőtelen. Azt hirdelték felőle, hogy misogyn. Kerüli a nőket. A házassági összeköttetéseket, miket a család, a kormány oly sürgetőleg ajánl, állhatatosan visszautasítja. És a balkezével sem adakozó. Minden asszonyt csak kárbaveszi nála. A fan­­taisie passagiére nem tartozik királyi hajlamai közé. Egykedvűen nézi a gyémántos udvarhöl­gyeket s a még gyémántosabb ballerinákat. Különbözők felőle a vélemények. Némelyek azt tartják felőle, hogy szerencsétlen véralkata van, mások valami féltett titkot sejtenek nála, a­mit nem lehet kitudni. Egy nap ezt a titkot mégis meg kellett tudni valakinek. A minisztertanács után ő felsége legbelső szo­bájába vonult, és leült íróasztalához. Íróasztala egy pompás remekmű volt, melyet magyar asz­talos, esztergályos és ötvös készített, teknöncz­­hés kirakással, elefántcsont faragványokkal és sománczozott ezüst czifrázatokkal. Egy mester­ségesen kombinált zárt nyitott fel ő felsége az­zal a kulcséral, melyet mindig magánál hordott. Egy rejtett fiókból kivett egy elefántcsont könyv­alakú tokot, mely egy rugó nyomására kétfelé­­ nyílt. Abban volt egy arczkép. Eszményi szép hölgy képe. Hosszúkás­ görög idomú arcz, büszke magas homlokkal, vékony finom ajkak s nagy barna szemek, sűrü sötét­­szőke szemöldöktől árnyazva.Szintén sötétszőke, csaknem gesztenyeszin hajzata egyetlen fona­dékban a­­feje körül van csavarva, mint egy korona , a­mi az arczot még magasabbá teszi. A hölgy öltözete fekete. A király balfelöl maga mellé teszi ezt az arczképet, s aztán felnyitja levélmappáját, kivesz belőle egy lapot és ír. Levelet ír az arczképhez. Az az egész könyv, meglehet, hogy mind ilyen levelekkel van már tele,a­miket nem olvas senki. Ezt az egy levelet elolvasta valaki. „Te, a­kit szeretnem nem szabad !“ „Miért nem szabad? Mert király vagyok.“ „Megnyithatok minden börtönt, szabadon bo­csáthatok minden rabot ; — csak magamat nem bocsáthatom szabadon; — csak tégedet szeret­nem nem szabad.“ „Millióknak lehetek boldogítója, lehetek átka, lehetek gondviselője, csak saját sorsomat nem intézhetem. Csak tégedet szeretnem nem szabad.“ „Írhatok nevem mellé minden melléknevet, a­mit királyok viseltek: a „szent,“ a „nagy,“ a „hős,“ az „oroszlánszív,“ a „kegyetlen,“ csak azt nem írhatom, hogy „boldog.“ Csak tégedet szeretnem nem szabad.“ „Ura vagyok a háborúnak : ha egy sértő szót hallok, vagy roszat álmodom, s ha azt mondom, legyen harez! irtó tűz lepi el a fél világrészt, s addig foly a vér, a­mig azt nem mondom: „elégi“ Legyőzhetem ellenségeimet, csak tége­det nem hódíthatlak meg. Csak tégedet szeret­nem nem szabad.“ „Ura vagyok a békének. Köthetek frigyet leg­­gyűlöltebb, legmegvetettebb ortályosom­­mal ; vásárolhatom a békét szégyenletes pén­zen , eldarabolt tartományok árán; csak neked nem nyújthatok kezet, csak tégedet szeretnem nem szabad.“ „Jöhet rám egy fejedelmi őrültség, hogy ösz­­szetépjek mindent, a­mi szent­ esküt, alkotmányt, szabadságot, mindent, a­mi pergamentre, vagy oltárlapra, vagy örök népérzületbe van írva; uralkodhatom jog és törvény helyett vérrel és vassal, de téged vaskézzel sem érlek el. Téged szeretnem még akkor sem szabad.“ „Koczkára tehetem koronámat, elveszthetem, eldobhatom, villám leütheti, kard letörheti azt fejemről; de veled meg nem oszthatom azt,csak tégedet szeretnem nem szabad.“ A lap tele volt irva, a király behinté azt azzal az arany hímporral, mely a betűknek olyan szint ad, mintha lepkeszárnyakkal csókolóztak volna; azután ahoz készült, hogy más lapot vegyen; de mielőtt iratáról az aranyporzót visszatölthette volna a porczellántartóba, egy rémlátás feszté fel, mely egyszerre elűzte a nem királyi érzel­meket szivéből. Nyitott ablakán át egy roppant vésztűz világa lobogott be hozzá. A tűz Pesten volt, s a ver­senyben az országház árkádjai ragyogtak. Úgy látszott, hogy az országház maga ég. A király felugrott íróasztala mellől, s ott ha­gyott mindent zárva........................................ A harmadik előszobában hárman vártak a király lefekvésére: a főkomornyik, a testőrfutár, s az udvari czukrász. A király éjjel, mikor sokáig fenn van, lefekvés előtt valami ananászból, narancs és gránátalma­léből készült hűsítőt szokott inni, azzal várako­zik a czukrász, a futár pedig eshetőleges éjsza­kai sürgönyökre. A főkomornyik bécsi német, a testőrfutár pesti magyar, a czukrász párisi franczia. Az udvari czukrász addig is, mig ő felsége legkegyelmesebben jelt ad éjitala elkészítésére, hogy ne vesztegesse a drága időt, theát készít úri hivatalnok társai számára, melybe a ru­mon kívül az ő felsége számára készítendő ananász, narancs és gránátalma léből bőségesen töltöget; a mint illik is hü szolgákhoz, hogy mindent megkóstoljanak elébb, a mi az ő urak asztalára feladatok, hogy nincs-e abban méreg. — Nézzék, uraim, szól a c­ukrász, egy hírla­pot vonva ki zsebéből. Ma megveszek egy hír­lapot az utczán, a­mit a gamin teletorokkal árul: „Le Menteur!“ — Mondok: „le menteur?“ a hazug ? Ez már őszinte ficzkó.Kérdem, mi az ára? Tíz krajezár. Előveszek egy negyvenkrajczáros államjegyet a zsebemtől, oda adom neki, a ficzkó felváltja, fog egy ollót, elvár­ja négyfelé, három negyedrészét visszaadja, meg a hírlapot hozzá s nézzék uraim, a fripon­­ már a czimében is hazu­dik. Azt állítja, hogy a franczia lap s azután nin­csen benne egy szó sem francziául, az egész oláh, vagy török, vagy micsoda ! A másik két úr mosolygott. A királyi lakban nem szoktak nevetni, csak mosolyogni. — Ah „a Le Menteur! a Le Menteur !“ — Hja, ez furcsa lap. Mondá a testőrfutár. Magyarul van írva. — De én soha sem láttam még ezt. — Az udvarmester nem engedi a várba bejutni. — De hát miért nem ? — Először is azért, mert az egész csupa merő hazugság. Az az, hogy­ nem egészen úgy van, mert akkor még jó volna. Hanem elmond sok igazat is, de azokat hazugság alakjában adja elő; azután meg úgy hazudik, hogy az ember azt hiszi, hogy igazat mond. Telegrammokat kö­zöl a világ minden részéből mindennap, a­mik­ről tudja minden ember, hogy itt készültek, de azért mégis mindenki elhiszi. Vezérczikkeket ír olyan dolgokról, a­mik soha sem történtek meg; idéz nevezetes könyvekből nagy mondatokat, a­mik nincsenek odaírva; országgyűlési tudósítá­saiban a legkomolyabb hangon mondat el olyan bolondokat a képviselőkkel, a­mit azok soha se mondtak ; utaztat előre hátra nevezetes embere­ket, mikor épen betegen feküsznek ; összeháza­sít nyolc­van esztendős dámákat tizenhét esztendős hadapródokkal; örököltet milliomokat ismeretlenül elhalt nábobok után hátramaradt családokkal, s mikor azok az ország minden ré­széből összefutnak, akkor sül ki, hogy a nábob egy napszámos volt, a kit az utczán megütött a guta a sok pálinkától. Csinál háborúkat a világ minden nemzetei között; fenyegetőzéseket ad a ministerek szájába,a csapatmozgalmakat, hajóhad­rajok kiindulását jelezi, mikor azok legjobban pihennek; ajánlja sikeres tőkebefektetésül az­­ olyan vállalatokat, a­mik holnap már bukni fognak ; majd meg kollektát nyit meggaz­dagodott bankárok és földesurak számára, és maga megkezdi a jótékony adakozást-tíz fo­rinttal. Megbírálja a könyveket, az államgaz­­dászatot, mint jó szakácskönyvet, a komoly his­tóriát, mint humoristikus regényt; fölléptet sán­ta embereket, mint ballettánczosokat, komoly öreg urakat a jokey clubból szerződtet a nagy operához másodtenoroknak, bukott daraboknak a szerzőit kikeresi a felsőház tagjai közül. Meg­érkeztet a fővárosba külföldi potentátokat, leír­ja egész kíséretüket, hová szálltak, hogy vannak öltözve s ráuszítja a félvárost arra a vendéglő­re a chinai császárt keresni. Közöl egész törvény­­javaslatokat, a­mikről egy minister sem tud sem­mit. Meghalat és eltemet a legszebb parádéval életben levő embereket, még a búcsúztatókat is közli, a­miket fölöttük elmondtak, s a szüle­tettek lajstromára oda tesz minden új főispánt, meg éneklő prépostot. — De hisz az igen ártatlan tréfa attól a Le Menteurtől. — Hiszen ártatlan, a­míg hazudik. A publi­kum a bolond, a mért elhiszi.Ő előre megmondja, hogy az egész lapja csupa hazugság, ott van a czimén. Hanem azután keveri a sok hazugságot igaz dolgokkal. Elővesz minden ministert, papot, bankárt, tábornokot, primadonnát, udvarhölgyet, s a­mi hírt elkaphat felőlük, azt rendre kitálalja, hanem aztán hozzá teszi: lássa az ember, mi­ként rágalmazzák a legtiszteletreméltóbb ma­gas személyeket, ilyen hazugságokat keltenek felőlük! A közönség aztán annál inkább elhiszi hogy igaz az mind. — Még ő felségét sem kí­méli a gonosz. — Ah! A fripon ! S nem csukják be ? — Dehogy­nem. Minden héten elitélik. De hasztalan,mert a­mint az egyik ajtón becsukják, ő felsége a másik ajtón mindjárt keresztezi, meg­kegyelmez neki. — Ah Coquin ! — Monda nemes méltatlan­­kodással a c­ukrász s földhöz csapva az infamis lapot, kegyetlenül megtaposta azt a papucsával és ráköpködött. (Folytatása következik.) Mai számunkhoz egy féliv f­nöMklet van csatolva. : ^?£ita#AiLJvSSBttS­BaV'íVVf ö«rA?» nw­­ n«*au' *•* - VCnTV -rtC iK-rVt. Előfizetési felhívás. „A H 0 BI“ ~M dik évi folyamára. Arra . . . íáS ft — bt 5'öl évre . . . 11 ft — ki Negyei évr* . . 8 ft 8© bt. $s§ija X813« tJ'ISs.jtesi iveket aeai küldünk néi. Elöfigel* »re a j­ostel «talvisyoket kérjük kasa Sálai, peiyeV héraer.reaitéee tia írtig csak 6, 10 firtoo Mül y'.tig ti* krfea kerül. Az elSA «■stéte?­. a „Hoe kiadó­ hivatala“ csim alatt Pasi, te­tősiek-tasw 7. ts. alá küldendők. A BON blad©-hi­vatala. PEST, NOVEMBER 21 Az állami és törvényhatósági adók. A főváros rendezésénél nem kis nehéz­séget képez az egyesítendő városrészek különböző vagyoni és adóviszonyai. Ha Pest már jövő évi szükségeit csak úgy fe­dezheti, hogy vagy a községi adópótlé­kot emeli 33 W* - re, vagy ezt csak részben (a fővárosi számszék által javasolt 5%-al) emelvén, a hiányt házbér krajczárokkal és fogyasztási adókra vetendő pótlékokkal fedezi: ez nem kis aggodalmakat kelthet az oskola­adóval együtt 23 százalékot fizető budaiakban és a 25 százalékot fizető ó­budaiakban. Azonban ez aggo­dalmakat legyőzhetik magukban az ille­tők azon reménynyel, hogy részesülni fognak a főváros jótéteményeiben, emel­kedésében, de maga a községi és állam­adó viszonya van itt első­sorban érdekel­ve és ez egy nálunk még megoldatlan, nevezetes kérdés. Úgy látszik, a kormány is gondolko­zott erről, mert örömmel olvastuk a trón­beszédben ezt a passust: „képesekké kell tenni a törvényhatóságokat, hogy saját közigazgatási költségeikről ö­n a 11 ó­r­a­g gondoskodhassanak. “ Ennek őszintén örülünk és kívánjuk, hogy minél előbb megvalósuljon. De miképp? Miben áll e kérdés lé­nyege? Nemcsak arról van itt szó, hogy a törvényhatóságoknak nyújtott 4,510684 frtnyi közigazgatási segély az állambud­­getből kitöröltessék, hanem arról, hogy nemcsak a törvényhatóságok (tehát me­gyék és nagy városok) hanem minden község adózási viszonyai rendeztessenek úgy, hogy az államadó alapja soha koc­­­káztatva ne legyen és mégis a községi élet a törvényhatóságokkal együtt fel­virágozzék. E kérdésnek első fele az, hogy az ötöd­­fél milliót tevő államsegély elmaradása ezért a trónbeszéd is ö­n­á­ll­ó­s­á­g­o­t té­telez fel) esetén a törvényhatóságok áll­­­am­a­dója ez összegnek megfelelőleg lejebb szállíttassák. De "mily alapon történj élehez? És mely adók szállíttassa­nak le? Mily arányban történjék a leszállítás ? Mind­ez sok gyakorlati nehézséggel­­ járó kérdés. Igénytelen nézetünk szerint a törvényhatóságokat egyenes adós ösz­­szegének megfelelőleg kellene a felebbi összegek elengedésében részesíteni, azaz ugyanennyi állami adót törvényhatósági adóvá kellene tenni. De itt megint az a nehezebb kérdés merül fel, hogy az egyes adózók adó­könyvében milyen leírásokat, illetőleg államiról törvényhatósági adóvá való változtatásokat kell tenni ennek követ­keztében ? És általában a törvényha­tósági és községi adó mely alapokra le­gyen fektetve? Az államadó­ bizonyos szá­zalékát megyeivé vagy községivé változ­tatni könnyű, de nehéz a megyei és köz­ségi adórendszer megállapítása. Tudjuk azt, hogy a törvényhatóságok rendezéséről szóló törvény 11-ik szaka­szában a törvényhatósági­­költségek fede­zésére „a föld, ház, jövedelem, személyes kereseti“ tehát az egyenes állam­adók utáni százalékok kivetésére van­nak a megyék és városok felhatalmazva. Körülbelül ez a rendszer uralkodik az egész continensen ezerféle változat­ban. Francziaország, Belgium, Hollan­dia és Olaszország abban térnek el tő­lünk, hogy az egyenes adókon kívül a fogyasztási adókhoz is engednek „centi­mes additionels“ kivetését és „petroik“ fölállítását, — de másfelől törvényben szabták meg l) ez adók százaléki maxi­mumát, 2) a községi, departementi, illető­leg tartományi teendők sorát, megkülön­böztetvén a kötelező kiadásokat a nélkülözhetőktől. És mégis minden óva­tosság daczára: újabban a községi és me­gyei fogyasztási adók ellen nagy reactio keletkezett ez országokban. Francziaor­­szágban az agitatiónak az „oetroik“ ellen még nincs eredménye, de már parlamenti „enquete“-et idézett elő és mindig nagyobb mérvet ölt az. Belgiumban az 1860. júl. 18-iki törvényben eltöröltettek az oetroik és a kávé és szesz vámból kárpótolta az állam a községeket. Olaszország pedig legalább azzal segített magán, hogy az 1864. jul. 3-iki törvényben a városokat népességük szerint 5 osztályra osztván, kijelölte a megadóztatható fogyasztási adótárgyakat és azok adóhányadát. Hollandia az 1865. jul. 7. törvény által 1866. máj. elsejétől törte el az oetroikat: az illető községeket a személyes adó 4 ötöde és a házadóhoz csatolandó 21V* „Centime additionelle“ által kárpótolta. A belgiumi és hollandi megoldási mód ez országokban sok ellenszenvet, de a nagy többségben nagy tetszést vívott ki. Azon­ban nálunk alkalmazására szükség sincs. Az egyenes adókra nézve pedig Fran­­cziaországban a departementek 37, a községek 18, Belgiumban a megyék 13, a községek 20, Hollandan a községek épületadó után 40, a földadónál 10%-kon túl nem mehetnek. Az a kérdés tehát, hogy megmarad­junk-e mi is a mostani pótadórendszer me­lett, és kövessük-e a többi államokat ad­­ási viszonyaik fenebb rajzolt fázisai át? Mi nem tanácsolnék. Mert, ha az állami egyenes adók „pótlékát“ tartjuk meg, akkor sem a trónbeszéd „önállás“i Ígéretének eleg­et nem teszünk, sem a különböző vidéke­k gazdasági viszonyaira tekintettel nem le­szünk. Pedig ez baj lenne. Mert most­­ van több városunk, pl. Debreczen, Kas stb. melyeknek annyi­ községi vagyona van, hogy községi pótlékot nem is vetnek ki. De másfelől a négy egyenes adót most több helyen azért terhelik nagy pót­lékkal, mert más adótárgyat nem választ­hatnak. Ez még nagyobb baj lesz, ha a megyék és városok közigazgatási költsé­güket egészen viselik, mert az idővel mindig növekedni fog. Ezért szükséges, hogy az önkormányzatnak megfelelőleg , az adózási önállást is egészen biztosítsuk a törvényhatóságoknak. Tehát ne utá­nozzuk a szárazföldi nagy államokat e tekintetben, mert az folytonos állami be­avatkozásra és folytonos rendszerválto­zásra vezet. Hanem e helyett legjobb lenne a törvényhatóságoknak (megyék­nek és nagy városoknak) szabad kezet engedni az adótárgy és hányad megvá­lasztásában, csak a forgalom szabadságát kellene kikötni és nemcsak a törvényha­tósági, de az állami adó kivetését és be­hajtását is (szoros felelősség mellett) reá­­juk bízni. A községeket, az országgyűlés­hez való felfolyamodás mellett, adókér­désben egészen a megyékre kellene bíz­ni, így aztán minden törvényhatóság sa­ját viszonyainak leginkább megfelelőleg rendezné be adórendszerét és ez bizonyá­ra jobban biztosítná az anyagi fejlődést, mint az állami beavatkozás. Bizonyítja ezt Anglia és Schweicz példája, melyek­ben az önkormányzat elve adóügyben is valósulva van. Legfeljebb az adóhányad maximumát kellene megszabni, melyen túl csak az országgyűlés beleegyezésével legyen szabad menni. Hegedűs Sándor: — A baloldali kör nov. 21-iki esti ülésé­ben szó volt arról, hogy a párt mily eljárást fog követni a jobboldal azon indítványa iránt, mely­­­­ szerint a házszabályok revisioja tárgyában bi­­­­zottság lenne kiküldendő. A bizottság kiküldése­­ iránt, az indítvány szokott módon tárgyalásának fenntartása mellett, kifogás nem létezett, hanem az előterjeszteni szándékolt indo­kolást, a párt határozottan ellenzi, úgy­szintén azt is, hogy a házszabályok módosí­tásai az 1848. IV. t. sz. rendelete ellenére már az alatt életbeléptethetők legyenek. E tárgyalást megelőzőleg C­s­e­r­n­a­t­ot­ Lajos kijelentette, hogy ha netalán a párt azon nézetben lenne, hogy az ő egyénisége vagy mű­ködése a pártra nézve bármi tekintetben káros: ő — miután szívén mindenek felett a közérde­ket viseli — úgy a képviselőségtől, mint a lap­­szerkesztéstől visszalép. E nyilatkozata után a tanácskozási teremből távozott. Az értekezlet, a Gsernatonyra vonatkozólag terjesztett hírekkel szemben, a valódi tényállás­nak alapos ismeretével bírván, egyhangú megállapodással kijelentette, hogy Csernátony Lajost, mint eddig, úgy ezentúl is a párt tiszte­letre méltó, hasznos tagjának tekinti. Midőn az értekezlet bevégezte előtt Csernátony — meghí­vás folytán — éljenzések között újra a terembe lépett, e megállapodás az értekezlet elnöke által tudtára adatott. — A baloldali kör pénteken nov. 2- án d. u. 5 órakor értekezletet tart. — Az osztályok előadóiból alakult központi bizottság ma d. e. 10 órakor tartott ülésében tárgyalás alá vette a telepítvényekről szóló törvényjavaslatot. A bizottság az 5. § ig haladt. A 4. §-t akként módosította, hogy a javaslatban foglalt belsősé­gen kívül 4 hold külsőség adassék a telepítvé­­nyeseknek. Ezenkívül kimondatni kívánja ezen törvényben azt is, hogy az eddig szerződésileg fennállott szolgálmányok szintén megszűnjenek. A bizottság a tvjavaslat többi részét a pénte­ken tartandó nyilvános ülés után fogja tárgyalni.­­ A pénzügyi bizottság ma délelőtt tartott ülésében a pénzügyminiszter megadta azon felvilágosításokat, melyeket a pénzügyi bizottság némely pontra nézve kért. Egyszers­mind a fedezet kérdése felett tette meg előter­jesztését a miniszter. Erre nézve a tárgyalás még nem fejeztetett be, ennélfogva részleteket még nem közölhetünk. — A Deákpárt mai értekezletén a minis­­zerelnök kijelenté a ministérium nevében, hogy kielégítőnek tartja azon határozati javaslatot, melyet a pártértekezlet egyik tagjának indít­­ványára elfogadott. Reménye, hogyha ezen hatá­rozati javaslat elfogadtatik, jövőre meg lesz kí­mérve a képviselőház a f. hó 18-án előfordult botrány ismétlődésétől. Minden más parlament gondoskodott arról, hogy a tanácskozási rend biztosíttassák, s botrányoknak eleje vétessék, csak a mi házszabályaink hiányosak e tekin­tetben. Erre nézve szükséges intézkedni s a határozati javaslatnak ez a czélja. Ha e kérdés elintézve leend, az országgyűlés teendőire és elintézendőire nézve programmját a miniszterelnök előterjesztendi. Ezután a pénzügyminister szólalt fel, s el­mondd, hogy bár a pénzügyi bizottság nagy erőfeszítéssel működött, mindamellett alig van kilátás arra, hogy a folyó év végéig bevégez­hesse az országgyűlés a költségvetés tárgyalá­sát, és valószínűleg indemnyitt, kell a kormány­nak kérnie. A kormány azonban jövőre azon lesz, hogy az 1874-iki költségvetést már a jövő tavaszon előterjeszsze. A bank kérdésben történt felszólalásra a mi­­nszter kijelenti, hogy a pillanati bajokon ses­zítve legyen — a­mi meg is történt már — és holoy a végleges megoldás kérdése is rendeztes­­ séf, ez iránt a tárgyalások folynak.­egjegyzi azonban, hogyha pillanatnyi köny­nyibbítés a végmegoldás koc­káztatásával lenne elé­hető, akkor ő inkább a pillanatnyi áldozatot­­ véli elfogadandónak­, mintsem a végétél elté­vés tessék. Tegyünk már valamit h­ azánk királyhágóntúli kerületének speciá­lis kérdéseit e lap hasábjain, tehetségem m­nt részletesen kifejtettem a közelebbről efolyt hetek alatt, s a megoldási módot is igyekeztem mindenikre nézve formulázni. Most még csak a g­y­a­ko­rl­atl IV.X­LI.fi­l kérdése van megfel­tétlenül.­"Elmondom erre nézve is igénytelen­ nézeteimet. Ez legelső­sorban ama hazarész országos kép­viselőiek elengedhetlen kötelessége, kiket a kormány és törvényhozás kétségkívül támogatni fog, mihelyt látja és tudja, hogy: miben? A szemrehányások hálátlan munkájának ki­kerülése végett nem akarom ismételni, hogy e speciális kérdéseknek máig is függőben levő káros állapota miatt kiket sújt a mulasztás vádja. Nem történt semmi e részben 1867. óta, a mikor pedig e kérdések megoldásához hozzá fogni, s már régen befejezni kellett volna. Ha tekintetbe vesszük azon memorandumokat, melyeket a királyhágón túli speciális bajokról, egyfelől a volt erdélyi jobboldali képviselők, másfelől annak egyes tagjai, együtt és külön, a mai­ országgyűlés vége felé a kormányhoz bead­tak, úgy találjuk, hogy azok csak panaszok, melyekhez hasonlókkal a sajtó is koronkint tele volt s tele van, de egyben sem találunk módot a bajok orvoslására. Elődeinknek ez­ eljárását nem követhetjük a nélkül, hogy ugyanazon bűnbe ne essünk, melyből ők kivezekteni soha semmi körülmények közt nem tudnak. Nekünk tehát más eljárást kell követnünk. S mi legyen az? Mikor a törvényhozás összeült, a királyhá­gón túli kerület jobboldali képviselői mindjárt értekezletet tartottak. Itt a kérdésben forgó spe­ciális viszonyokra né­zve legelőbb is elhatározták azt, hogy értekezleteikből ama hazarész balol­dali képviselőit kizárják. Ezután tartottak még egy második értekezletet, melyben elhatározták, hogy a baloldali képviselőket is koránként meghívják. Azóta tudtommal ennél több nem történt ez ügyben. Azt hiszem, pártunknak egyik tagja sem oly kényes ambitiójára, hogy őszinte örömmel ne üdvözölje az ellenpárt igent,férfiait,ha — amaz ügyek megoldásának dicsőségéből bennünket kizárva is — valahára már helyesen elintézve látnak ama bajokat, melyek miatt egy ország­rész hat év óta hasztalan kiáll képviselőihez, kormányához és törvényhozásához. Azonban lehetetlen mély sajnálatomat ki nem fejezni a felett, hogy e kérdést épen most szán-

Next