A Hon, 1872. december (10. évfolyam, 278-301. szám)

1872-12-03 / 279. szám

— az ő bukása legfeljebb a sajnálkozást ébresz­­té fel, ha ugyan nem a kárörömet. Mi nem tartozunk a kárörvendők közé. Meg­támadtuk élesen, kíméletlenül nem egyszer, míg hazánk érdekeire veszélyesnek tartottuk: most az ártalmatlanná tett ember fölött azzal az ér­zettel térü­nk napirendre, hogy tehetségével ez az ember csaknem ugyanannyit használhatott volna, a­mennyit ártott. S ha örvendünk, örven­dünk bukásának, de semmi esetre sem bukása dísztelen voltának. Az országház mai gyűl­ésén, a­hol a befejezett miniszterválság befejeztetett, ugyanez a hangu­lat látszott uralkodónak. A miniszterek közül egy sem volt jelen. Ellenben ott volt Deák, mo­solygó derült arczczal, mint a ki hoszú betegség­ből lábbadt fel, s körötte a jobboldali padokon oly vidám hangulat uralkodott, hogy a baloldali, mely a kormány lemondásának hitét éljenzés­sel fogadta, korántsem volt fogható hozzá. Az­­ért-, mert az ellenzék mindenesetre szívesebben látott volna a jobboldal szabadelvű elemeiből alakult egészen út, mint egy fejelési minisztéri­­umot, s így reményeit csak félig látta teljesülve, vagy mert a jobboldal nagyon is megérezte, mennyire javult a helyzet a történt változás ál­tal,­­ de annyi igaz, hogy a Deákpárt hangu­lata akkor sem lehetett volna a mainál rózsá­­sabb, ha ellenpárti miniszerelnököt sikerült volna lebuktatnia. Különben, hogy a Lónyay alatti és utáni helyzet az utóbbi előnyére tetemesen különböz­ni fog, azt minden ember előre látja. S akkor aztán ki fog derülni az is, hogy ha a kedve­zőbb hangulat e válság előtt be nem állhatott, vájjon annak oka az ellenzék volt-e, vagy va­lami más ? Törs Kálmán: Remete Géza önigazolása a baloldali kör legutóbbi értekezletén. Tisztelt értekezlet ! Köztudomású tény az, hogy a nagy­­­kanizsai kir. törvényszék, a pesti kir. ítélő tábla végzése által elrendelt vizsgálat foganatosíthatása vé­gett az országgyűléstől kiadatásomat kérelmezte , hogy a kérelem a mentelmi bizottsághoz utasít­­tatott. A későn megejtett választás bizonytalan ki­menetele, ügyvédi irodám végleges rendezése s átadásában gátolt s igy most valék kénytelen ezen számos érdeket érintő munkát bevégezni, mely körülmény, de főleg közbejött betegségem okai annak, hogy a tisztelt értekezlet előtt előbb mint ma meg nem jelenhettem s a fennforgó ügyben felvilágosításokat nem adhattam. Távol van tőlem azon remény, hogy egyol­dalú előadásom képes leend­ő tisztelt kör tagjai keblében elérni minden gyanút és kételyt, de erős meggyőződésem az, hogy a tényállás s ez ideig hozott bírói határozatok megismerése, a megszületett kételyt, ártatlanságomnak törvé­nyes kiderítése előtt is, alábbszállítani fogja. önérzetem feláldozásával jár a védelem, oly megtámadás ellen, melyről alapos meggyőződé­sem, hogy a jobboldali magas pártérdek aljas ármánya intézett s igy vele szemközt legilleté­kesebb fegyver a hallgatásban nyilvánuló hideg megvetés lenne. S választóim irányában, kiknek bő tudomá­sára, a jelen megtámadás is, a jobboldali prófé­ták s ezek között egy kir. törvényszéki elnök által is, a legfeketébb színben juttatott s ennek daczára bizalmukkal megajándékoztak; minden önszemrehányás nélkül választhatnám a fent jelzett utat. Azonban a letenyei kerület bizalma országos képviselővé tett, s ez okból az ország becsülését is kivívni kötelességemmé vált, minélfogva a kérdéses ügyben, annak az igazságszolgáltatás előtt leendő végleges eldöntéséig is igazolásomat megkísérteni óhajtom. Szolgáljon igazolási kísérletül a tényállás szá­raz előadása. Zala megye volt főispánja, a megye, közgyű­lés ajánlatára, a több évekről hátral­ékos rabtar­tási költségeknek végrehajtás utjáni behajtásá­val, több magán ügyvédet megbízott s őket t. tiszti ügyészekké nevezte ki. A kinevezettek között én is helyet foglaltam. Utasitá­st adatott, hogy az időnkint behajtott rabtartási költségek jelentések kísérete mellett minden hó végével a volt fenyitó törvényszékhez terjesztessenek fel s a megyei határozatban ki­mondatott, hogy a t. tisztiügyészeket, eljárásuk körül, oly mérvű költségek illetik meg, minek javukra egyéb magánügyekben megállapittatni szoktak. A fenti utasítás szerint jártam el a megyének újjá lett’szervezéséig. Ennek bekövetkeztével megbízatásunk s tiszti ügyészi állásunk megszűnt s az alispáni hivatal­tól utasítás adatott, hogy végleges számadásain­kat most már­­ hozzá terjesszük be. A végleges számadásomból kitűnt, hogy a legutóbbi időben a megyei házi pénztár javára befolyt hozzám összesen 555 frt 14 kr s hogy a folyamatban levő s most már általam be nem fejezhető ügyekben végrehajtási költségkövete­lésem 429 frt 30 krra rúg. Ezen javamra biróilag megállapított s tisztsé­gem megszűnte folytán általam többé be nem hajtható végrehajtási költségösszeget, vagyis 429 frt 30 krt, mint Zala megye közönségének megbízott ügyvéde — levontam a befolyt 555 frt 14 krból , a fenmaradt 125 forint 80 krt felter­­jesztem. A beszámítás tárgyává tett költségek valódi­ságát az egyes jelentéseimhez zárt közokmá­nyokkal, minek eredeti végrehajtási jegyzőköny­vek s végrehajtási zálogjog bekebelezési végzé­sek,igazoltam s még felhozandó,hogy csakis azon ügyekben tettem kintlé­vő költségeimet a beszá­mítás tárgyává, a melyekben végrehajtási fog­lalás által nyert kellő hypothekával ezen költsé­gek behajthatását a megye részére biztosí­tottam. Megjegyzésre méltó, hogy ezen végleges szám­adásom beadása a zalamegyei képviselőválasz­tásokra kitűzött június 22-ét néhány nappal előzte meg. Mit tett tehát Zala megye volt nagyérdemű főügyésze, a nagykanizsai kir. törvényszéknél számára nagykorúságáig, előttem ismeretlen országos érdemeinél fogva fentartott ülnöki állo­mást jelenleg elnyert Skublics Pál úr. Beadta a nagykanizsai kir. törvényszékhez , ellenem panaszlevelét s közsikkasztásért vizsgá­­l­­atot kért. Tette ezt, mert mint ügyvéd fejem terhére le­­számítom a folyamatban levő ügyekben javamra megállapított végrehajtási költségeket, melyek­nek egy részét az illető bírói kiküldötteknek saját pénzemből előlegezve már kifizettem, tette ezt, a­nélkül hogy beadott számadásomat az ily számadások átvizsgálására egyedül hivatott s illetékes megyei számvevőségnek kiadta és annak véleményét kikérte volna. A nagy­kanizsai kör­­törvényszék az elővizs­gálatot a megyei főügyésznek minden próbát nélkülöző egyszerű kérelmére elrendelte s junius 18-ára megidézett. A vizsgálattal megbízott bíró logalitásból a jegyzőkönyvi kihallgatás mellőzésével beadott írásbeli nyilatkozatomat elfogadta s ennek alap­ján hozatott a következő végzés: „Molnár Alajos királyi törvényszé­ki s vizsgáló biró ur Remete Géza letenyei ügyvéd ellen az általa beszedett 555 frt 14 kr zalamegye házi pénztára részére követelt hiva­talos pénzekből 429 frt 30 kr összegnek vissza­tartása miatt elrendelt elővizsgálatnak teljesí­téséről szóló vizsgálati iratokat bemutatvá­n a kir. ügyész urnak meghallgatása után régeszteette. A teljesített elővizsgálatból az tűnvén ki, mi­szerint jelen ügyben egyrészről Zala megye mint megbízó, másrészről Remete Géza mint megbí­zott között számolási viszony áll fenn, — mely közigazgatási illetőleg számvizsgálati úton ed­­digelé tisztára hozva nincsen, — ugyanazért je­len helyzetben az ügy bűnvádi eljárás tárgyát nem képezheti. Mivel Skublics Pál megyei főügyész úr jelen végzés kiadása mellett a zalaegerszegi kir. já­rásbíróság utján, valamint Remete Géza letenyei ügyvéd ur a letenyei kir. járásbíróság utján fel­­zeten értesi­tetni rendeltetnek. N.-Kanizsán a kir.törvényszék bünfenyitő osz­tályának 1872. évi j­úlius­á . tartott üléséből. Takács m. k. kir. törvényszéki jegyző.“ Ezen végzés ellen a megyei főügyész felfo­lyamodással élt s a kir. Ítélő tábla a jegyző­­könyvi kihallgatás mellőzését szabálytalannak ta­lálta s a kir. törvényszéket ennek eszközlésére utasította, minek alapján a kiadatási kérelem beadatott. Végül csak annyit jegyzek meg, miszerint ne­hogy a megye, irányában bizalmatlanságot ta­láljon abban, hogy a kiutalványozási kérelmet mellőztem, — a fentebbiek szerint jogosan visz­­szatartott 429 frt 30 krt azon kéréssel küldöttem fel, hogy az részemre utalványoztassék. Nem akarom ma tovább a tisztelt értekezl­et idejét a közü­gyektől elvonni s hosszabb beteg­ségem szülte kimerültségem sem engedi, hogy azon tények hosszú sorozatát ma előadjam, me­lyek megismerése bizonnyal meg fogja alkotni azon véleményt, hogy jelen megtámadást a va­lóban uralgó, határt és semmi szentet nem is­merő pártszenvedély intézte. S meg vagyok arról győződve hogy a tisztelt értekezlet a fenforgó fontos tekinteteknél fogva a legközelebbi értekezleten a fonal felvét­elét megengedi. Állami kereskedelmi tanodák. A magyar kormányférfiak mindannyiszor, va­lahányszor a magyar fajt végelpusztulással fenye­gető elnémetesedés miatt, s az ennek meggátlá­­sára szolgálandó intézkedések végett interpellál­tatnak, egyszerűen azt szokták felelni, miszerint a magyar fajt a culturának kell fenntartani, de nem törvények hozatala által. Nézzük tehát részletesen, hogy miként igye­kezik a magyar kormány a magyar fajt a keres­kedelmi téren, vagyis azon a téren a cultura ál­tal fenntartani, melyen az elnémetesedés már annyira elterjedt, hogy magyar kereskedőnek hite sincsen, és magyar szülők gyermekeiket ezen pá­lyára, noha ezen osztálytól némileg hazánk jö­vője függ, még neveltetni is iszonyodnak már. Vegyük legelőször a kereskedelmi képviselte­tést, vagyis a külföldi consulátusokat szem­ügyre. Mindazon nemzetek consulatusainál, melyek Pesten vannak, azon nemzet nyelvén, melyet a kereskedelmi téren képviselnek, és a magyar nyelven felvilágosítást és útbaigazítást kap a magyar kereskedő, azonban saját hivatalnokai­tól, már t. i. az osztrák magyar konzulátusoktól, magyar nyelven kaphatni valamit, magyar ke­reskedő még nem érte meg, de azt igenis folyto­nosan kénytelen tapasztalni, hogy ha magyar nyelven ír hozzájuk, tehát levelét még feleletre sem méltatják, saját hivatalnokai. És hogy mindez valóban így van, mutatja a következő tényállás. Egyik párisi képvisele­temtől megbizatván, hazánk egyik legfőbb vá­lasztott tisztviselőjétől egy ügyben felvilágosítást kérni, ez azt a legnagyobb készséggel magyar levélben velem tudatván is, ezen magyar levelet beküldöttem párisi képviseletemnek azon remény­ben, miszerint az osztrák-magyar consulátus a hű fordítást legjobban eszközlendi, azonban saját hivatalnokunk ezt az illetőnek kereken megta­gadta, és midőn e végett a közös külügyminiszer­­hez az eredeti válasz csatolása mellett orvoslásért folyamodtam, kérvényemre választ sem kapva, az eredeti magyar és franczia levél egy levélben egyszerűen visszaküldetvén, kénytelen voltam az itteni franczia consulátushoz, tehát egy idegen állam kereskedelmi képviselőjéhez ezen ügy el­­intéztetése végett fordulni, noha a konzulátusok egy részben a magyar állampénztárból tartatnak fenn. Ha hazánkban széttekintünk, itt még furcsább dolgokat vagyunk kénytelenek tapasztalni, mert az igazságügy miniszer úr a tőzsdei bíróságoknál, mint a­melyek fellebbviteli bíróságok, mert tő­lük fellebbezni nem lehet, a törvény azon ren­deletét , hogy végzéseiket, határozataikat és ítéleteiket mindig az állam hivatalos nyel­vén hozzák, mindeddig érvényre nem emelte, s „Erklärung, kön. ung. Zollamt“, s magyar czi­­merrel ellátott „Zahlungs-Rollette des kön. ung. Verzehrungssteuer-Amtes“­s „Zoll-Quittung“, hi­vatalos okmányokkal árasztja el a hazát, a ke­reskedelmi miniszter úr, „Amtliche Noth­ungen der Pester Waaren- und Effecten-Börse, der mi­nisterielle Börsencommissär,“ „Correspondenz­­karte.“ magyar czimerrel ellátott „Postanwei­sung" , „Frachtbrief", „Nachnahmeschein",„Auf­­gabsrezepisse", „Telegramm“ hivatalos okmá­nyok megvételére s elfogadására hivatalosan kényszeríti a magyar kereskedőt. A ménesek ne­­­mesítélésére majd 3 millió forintot a jövő évi költségvetésbe is előirányoz, de állami kereske­delmi akadémiák felállítására egy krajczárt sem, mert hát a ménesek gyarapítása szükségesebb, mint a kereskedelmi osztály műveltetése és ne­veltetése, a közlekedési miniszter úr pedig da­czára annak, hogy a gőzhajó és vasúttársulatok az állampénztárból évenként majd 20 millióval segélyeztetnek, megengedi azt, hogy ezen társu­latok a magyar kereskedőt mindenről német nyelven értesítsék, s még­hozzá hivatalnokaik­kal is németül legyen kénytelen beszélni, ha pá­lyáján boldogulni akar Magyarországban. Végtére, ha a kultura terén a kereskedelmet tekitjük, kénytelen a magyar kereskedő sajno­san tapasztalni azt, hogy a pesti kereskedelmi akadémia, melyben az előadási nyelv a német, évenkint tíz­ezer forintnyi államsegélyben része­­síttetik, és minthogy az oktatásügyi miniszter úr tárczája átvételekor határozottan ígérte azt, mi­szerint főfigyelmét a szaktanodák felállítására fordítandja, bátor vagyok tőle kérdezni, misze­rint hajlandó-e a kis Horvátország példájára, hazánkban legalább tizenöt állami kereskedelmi akadémia felállítását a jövő évi költségvetésébe felvenni, és így a magyar szülőknek lehetségessé tenni, hogy gyermekeiket ezen hazánkra oly fontos pályára neveltethessék, és kiképeztet­hessék. Fromm Antal, ügynök. Magyar tudományos akadémia. Dec. 2-ikán. Hunfalvy Pál, mint legidősebb tagja az el­ső szakosztálynak megnyitván az ülést, Gyu­lai Pál bejelenti, hogy az osztálynak buzgó és szorgalmas tagja Szénássy Sándor nov. hó 29-kén hirtelen halállal múlt ki. Az osztály gon­doskodni fog, hogy a gyászbeszéd megtartassék. E véletlen gyász­eset miatt Brassay Sámuel elő­adása is elmaradt, ez ülésről, mert éppen a bol­­dogultnak kellett volna azt felolvasni. Riedl Szende „Az irodalmi nyelv és nyelvjárások“ czím alatt értekezik. Ez ér­tekezésében értekező folytatja a harczot felállí­tott tana mellett. Felhozza, hogy múltkori érte­kezése sok nyelvtudósnál kiváló figyelmet kel­tett, s több oldalról érkeztek hozzá üdvözlő ira­tok; de voltak, kik megtámadták őt állításai miatt, s szemére vetették, hogy különbséget tett az irói és köznyelv között. Értekező e vádra fe­lel először, s'példákkal mutatja meg, hogy egy nemzet sem'hrugy a mint beszél, és nem beszél úgy mint ir; az élő nyelv nagyon különbözik az irói nyelvtől. Ezután áttér értekezésének tulajdonképeni tárgyára az ikea igeragozásra. E kérdésre: mi az ik ? Azt feleli, nem képző, hanem rag, s nem más mint a harmadik személytt n (en) testvére, vagy ha tetszik nagybátyja, mint például teszen, vészén, leszen. Az ikes igeragozást csak tekin­télyen alapulónak tartja. Valamelyik tekin­télyes író e sajátságos ragozást talán valame­lyik régi írónál találta, s ez után vette azt hasz­nálatba. Nem akarja azt tanácsolni, hogy az akadémia például hagyja meg rendeletileg, mi­szerint egy bizonyos naptól kezdve senki se hasz­nálja e ragozást, hanem azt tartaná legc­él­szerűbb eljárásnak, ha valamely tekintélyes író nem alkalmazná művében, s a példa többeket is vonzana a követésre. A 18-ik században az iker igeragozás még nem is volt rendszeresítve, sőt vannak ikes igéink p. o. úszik, fürdik, melye­ket Kazinczy 1815-ben még iktelenül használt. Az értekező nagyon üdvösnek találná, ha e ra­gozás eltörültetnék, s a ragozásban a második személy ragja egyszerűen sz vagy 1 betű a sze­rint minta tőige sziszegő betűvel végződik vagy nem.De czélszerű volna az ikes ragozást eltöröl­ni azon szempontból is, hogy az idegen ajkúak­­nak ez által megkönnyítenék a magyar nyelv tanulását. Ezek után indítványozza k-et, mond­­ja ki az akadémia, hogy az ikes ige­ragozás elvetendő,- 2-or küldje ki az akadémia a nyelvészeti bizottságot, hogy e ragozás elvetése következ­­tében támadt nyelvtani nyílt kérdés megoldása iránt véleményes jelen­tést adj­on. Értekezését azon kijelentéssel fe­jezi be, hogy az lesz életének legboldogabb per­­cze, ha e szellemetlen nyűgöt leveszik a magyar nyelv nyakáról. Alig tette le Riedl Szende értekezését, azonnal felállott H­u­n­f­a­l­vay s egy pár állítását kezdte czáfolgatni, s indítványozza: nyomassák ki az értekezés, hogy tüzetesebben lehessen hozzászó­­lani. Toldy nagyon tiltakozik e theoria ellen s ellenzi, hogy ez ügyben egy bizottság küldes­sék ki, ez az akadémiára csak pirító lenne. Kü­lönben érveket is hoz fel saját álláspontjának támogatására. Többek közt nem osztja azon állítást, hogy a nép nem használja az ikes rago­zást , mert vannak egyes vidékek — többek közt Vas megye — hol nagyon szorosan megfigyelik e ragozást. Hogy Kazinczy nem használta e rago­zást, az nem nyom a latba, mert Kazinczy ko­r­­ban a nyelv legzavarosabb volt. Az indítványt egyszerűen elvetendőnek tartja. B­u­d­e­n s nem ijed meg az indítványtól, ha még oly badar volna is; értekező különben nem is hozott fel értekezé­sében annyi és oly fontos érvet, hogy ezek alap­ján kívánná, miszerint az ügy elintézése a nyelv­tudományi bizottságra bizassék. Az ügy nyilt­­kérdésnek hagyatott s értekező megígéri, hogy a maga álláspontját még újabb érvekkel is fogja támogatni. Ezzel ez az ügy befejezettnek tekin­tetett. Ezt követte Hunfalvy Pál könyvismerte­tése. Ismerteti Ahluistnek finn nyelvtudományi dolgozatait és finn nyelvtanát, melyet 1870— 72-ben adott ki. Donner két összehasonlító nyelvészeti fel­olvasást küldött be; ugyan ő igen érdekes dol­gozatokat irt a finn-magyar összehasonlító nyelvészetről.K­r­o­n­t­ó­i megjelent é­s­z­t n­y­e­l­v­­t­a­n finnek számára. Ezután ismerteti Vadnay Rudolfnak „Az önhangzók olvadása“ czímű művét. Igazat ad ismertető Vadnaynak, midőn a közép e betűt ü-vel jelöli. Nagy gondot fordított az egyes vidékek kiejtésére, s az ezek közti kü­lönbséget igen élesen körvonalazta, s hangtani szempontból becses az ő munkája. Vadnay egy­­átalában igen gondosan és nagy lelkiismeretes­séggel fürkészett nyelvünkben. A szótár és nyelvtanító bő anyagot fog találni e műben. Kautz, a­ki Bacsányival igen Bokát foglalko­zott, megküldé az akadémiának Bacsányi és neje arczképét s mintegy 622 apró jegyzetet Ba­­csányiról. Ülés vége 7 óra után. KSi-úimSk. — A cholerabizottság ma délután összülést tartott. Tegnap a cholerabetegek 24-el, ma reggeltől estig 23 egyénnel szaporodtak. A mai esetekből a belvárosra 2, a Lipótvárosra 1, a Terézvárosra 4, a Józsefvárosra 3 és a Ferencz­városra 1. A halálozási arány az idén daczára a cholerának, nem nagy, és következő számokat mutat: januárban meghalt 711, februárban 742, márc­iusban 743, áprilisban 746, májusban 833, júniusban 747, júliusban 770, augusztusban 705, szeptemberben 580, októberben 564, november­ben 570. A temetőfelügyelő bejelenti, hogy a különböző városrészekben cholerában hirtelen elhunyt szegényebb sorsú napszámosok hullái kivitetnek a temetőbe, s ott nincs pap, ki a temetési szertartást végezze. A bizottság elvárja az illető lelkészektől, hogy a vallási szertartá­sokban minden halottat részesítsenek, a halottak könyvének pontos vezetése végett pedig megha­­gyatik a halottkémeknek, hogy a temetőbe szál­lított hullák neveit és lakásait a temetőfelügyelő­­nek e czélra készen tartott íveken jelentsék be, felügyelő fogja aztán ennek alapján a halottas­­anyaköny­veket vezetni. A köztisztaság ellen mu­lasztók neveit a bizottság első ízben a lapokban, másod ízben mulasztás és bírságolás esetében pedig falragaszok útján rendelte közzététetni. Ezen intézkedés utóbbi része ellen a józsefvárosi albizottság repugnál. A nagybizottság tehát a kérelemnek helyt ad. A nemz. szín. tulajdonához tartozó sarok­ház udvara (Wesztermayer féle) az ország és kerepesi út sarkán valóságos piszoafé­szék. Az intendáns záros határidő alatt fel fog hivatni, hogy e ház udvarát kitisztíttassa, kü­lönben meg fog bírságoltatni. Sztupa figyelmez­teti a bizottságot, hogy a hatvani utczában lévő Pálffy (Horváth féle) házban a tisztátlanságnak szintén nagynak kell lenni, főleg áll ez a Camon­­féle kávéház bizonyos helyiségére, mely inpreg­nálva van fertőztető anyaggal. Meg fog vizsgál­tatni. A kültelkeken megbetegültek vagy elhal­taknak kórházba szállítása ellen igen sok nehéz­ség merül fel, mert se kocsi,se hordkosár nem fe­lel meg a czélnak a nagy távolság miatt. Okvet­len szükséges volna külkórházakat felállítani. Leginkább szükség volna ilyen intézetekre a külső Lipót és a Terézvárosban. A járványorvo­sok és halottkémek feljogosíttatnak,hogy a hul­lák és betegek szállítására pénzért kocsikat fo­gadjanak fel, ha pedig nem kapnak, jelentsék be a Rókuskórháznál, hogy az ottani kocsikkal legyenek szállíthatók, egyúttal felhivatnak a Te­réz és Lipótvárosi albizottságok, hogy a külkór­házak felállítására alkalmas házakat szemelje­nek ki. A vízvezetéki víz városszerte romlani kezd, a bizottság tehát felhívja a vízvezetéki bi­zo­ttságot, mely épen holnap ülésezni fog, hogy a csőhálózat tisztítása iránt intézkedjék.­­ A d­oleraállásáról a belügy­miniszterhez dec.2-án beérkezett napi tudósí­tások szerint Budán, december 1-én 8 újabb cho­­leraeset merült fel, ebből esik a várra 0, Krisz­tinavárosra 0, Tabánra 0, Vízivárosra 2, Külte­lekre 0, Országútra 0, Újlakra 1, közkórházra 0, irgalmi kórház 5, összesen 8. Ehez hozzászá­mítván az ápolás alatt maradt 40-et, az összes beteglétszám 48, ezek közül meggyógyult 4, meghalt 3. Octóber 18. óta összesen megbetegült 693,kikből meggyógyult 391, meg­halt 261,gyógy­kezelés alatt maradt 40. A katonák között dec. 1-től decz. 2-ig megbetegült 1, a gyógyke­zelés alatt maradt 16, az összes beteglétszám 17, ezekből meggyógyult 5, meghalt 6, további ápolás alatt marad 12. P­e­s t­e­n dec. 1-től decz. 2-ig megbetegült 23, ebből esik a Belvárosra 0, Lipótvárosra 4, a Terézvárosra 7, a Józsefvá­rosra 1, a Ferenczvárosra 1, Kőbányára 0, a közkórházra 10, összesen 23. Ehez számítván az ápolás alatt maradt 188-at, az összes beteglét­szám 211, ebből meggyógyult 3, meghalt 13, a járvány kezdete óta összesen megbetegült 583, ebből meggyógyult 165, meghalt 223, további gyógykezelés alatt maradt 195.— Nagybá­nyán nov. 30. egy choleraeset merült föl, mely halállal végződött. Esztergom városban dec. 1. egy choleraeset fordult elő, a beteg ápolás alatt van­ Bács­ Bodrog megyében. Apa­­tinban nov. 24-től 26-ig két cholera eset merült föl, melynek egyike halállal végződött. Bihar­­megyében: A kábai vasút­állomáson egy cholera eset merült fel. Kassán a cholerabete­gek száma héttel szaporodott; az eddigi megbetegült 91 egyén közül meggyógyult 16; meghalt 52; ápolás alatt pedig maradt 23.­­-Hangverseny. Schumann Klára és Jo­achim Amália csütörtökön decz. 5 én esti 7­2 órakor a vigadó kis termében hangversenyt tartanak. Műsorozatuk ez: Beethoven 53. mü Sonata (kemény C.) Gluck Anna „Orpheuszból Schumann 6. mü „Davidsbündler“-ből 10. sz. Beethoven Mignon, a) Schubert Impromtu (lágy C.) Gavotte, Brahm­s átirata, a) Schubert „Früh­lingsglau­be“ b) Schumann„Widmung“ Mende­l­­son Scherzo a Sz. Iván éji álom“-ból a szerző sajá átirata.­­ A„MagyarSzinvilág“ czímű mű szerzője Benkő Kálmán arról értesít,hogy műve már sajtó alatt van. Egyszersmint pedig kéri ívtartóit, hogy az előfizetési íveket decz. 15 héig hozzá okvetlenül beküldjék, mert fölösle­ges példányokat nem nyomathat, mint halljuk még eddig egyetlen vidéki színész küldött be, Csóka S. néhány előfizetőt. Meg nem fog­hatjuk, honnan e hideg közöny,ezen köz­vetlen a színészeket érdeklő becses munka iránt. Benkőnek magának is vannak érde­mei, melyeket ha más senki nem is, de a vi­déki színész urak méltányolhatnak. Mint a nemz színház könyvtárnoka, igen sokat tett a vidéki színészet érdekében. Ő volt az első, ki czikke­­ket irt a lapokban, s a Győri Vilmos által föl­ajánlott „közönyt közönnyel“ czimű darabot számtalan társulatnak elárusította, mely összeg úgy­szólván alapját képezi a vidéki színészet nyugdíjának. Népszínművei — melyeket leg­­többnyire ingyen bírtak — évekig nagy jöve­delmeket hoztak a társulatoknak; sőt „Ubryk Borbálával“, épen nyár közepén, midőn bár­mily jeles darabbal nem bírtak közönséget te­remteni , százakat, ezresei kerestek a vidéki igazgató urak. Node itt az alkalom, s hisszük hogy megteendik kötelességüket, legalább a kiadási költségeket fedezni segítik az öreg ár­nak. — B i r s á g. A kolera-járvány ügyben mű­ködő bizottmány által hozott szabályok áthágá­sa miatt november 20-káig­ összesen 85 egyént bírságoltak meg. A bírság­összeg összesen 1450 ftra rúg. A bírságoltak közül legtöbb esik a jó­­zsefvárosra (63), a terézvárosra 11, a lipótvá­rosi 11. E kimutatás szerint a belvárosiak és a ferenczvárosiak példás tisztaságot tartanának. Tamások vagyunk benne. — Greeley Horáczi Pár hó előtt még mennyit nevettek az amerikaiak ama őszabásu kabáton és régi divatu nagy kalapon, melyben életlapjaik a jó öreg Greely —Grant tábornok elnöki ellenjelöltjét — figurázták ki, míg ma már könyezik a nevezetes embert, ki a nép be­csületes barátja és tanácsadója s Amerikának legnevezetesebb publcistája volt. A newyorki távirda múlt hó 29-éről jelenté, hogy meghalt. A­hol csak sajtó van s az ész és becsület szö­vetségét nagyra becsülik, ott mindenütt mély tisztelettel és részvéttel fognak megemlékezni e férfiúról, ki birta a yankee-jellem minden neve­zetes vonását annak kirívóbb árnyoldalai nélkül. Igaz, hogy nem ártott volna, ha valamivel simu­­lékonyabb modort sajátított volna el s ezért le­tesz vala némely különc­ségéről, melyeket az elnökválasztási mozgalmakban annyian kitréfál­tak (de sohasem tiszteletlenül) benne ; de úgy is — a­mint volt — egyike marad ő a legnemesb jellemeknek, kinek sírkövére rávéshetik az egy­szerű, de sokat mondó szót: „semper idem.“ Mert hű, becsületes és igaz maradt ő mindig; a haza, az emberjogok, a szabadság és a művelt­ség első rendű bajnoka, kinek volt néha folt — mint honfitársai megjegyezték — a kabátján, de soha a becsületén. Nem is az az ember volt, ki lelke nyugalmát föláldozhatta volna valamiért, sem hiúság, sem nagyravágy nem hántolták. Egyetlen becsvágya volt: hasznossá lenni ember­társainak, s e becsvágyát negyven év óta min­den nap betölté. A nép fia volt, mint mondjuk, New­ Hampshire állam Amherot városában szü­letett 1811.február 13-kán. (Van, a­ki születésé­t kora teszi.) Szülei földmivesek voltak. A su­hancz fiú is nappal atyjának a szántóföldön segí­tett, a vetett magot betakargatva­­vagy férgeké pusztítva; este pedig értelmes anyjának oktatá­sait hallgatta. Nagyerejű ficzkó lett, ki erősen­ megülte az ekés lovat és fáradatlanul tördelte a sziklakövet úti kavicsnak. Őrze a lovakat, felvi­gyázott a szénégetésre, szedte a komlót néha késő estig. Szóval, a munka korán komoly, rend­szeres embert csinált belőle. Ifjak társaságát, a kocsmát soha sem kereste. Inkább hallgatta anyját, kinek örömét képezte, vagy segített aty­jának, kinek támasza volt. Akármily sok mun­kája volt, sohasem veszte kedvét, vidorságát. Midőn 16 éves lett, ment tapasztalást gyűjteni s Vermontban nyomdásznak állott be, négy évig dolgozva a „Northern Spectator“ nyomdájában. Aztán városról-városra vándorolt gyűjtve tapasz­talatokat s tanulva minden este. New-Yorkban íróvá lett s 1830-ban ő alapitá az első olcsó la­pot , a „Morning Post“-ot, mely azonban csak három hétig élt. De neki életet adott, mert meg­ismerték tehetségét s ajánlatokat tettek neki. Nem ment azonban senki mellé, maga akart valamit teremteni. Ha az olcsó kis lap nem si­került, megpróbált egy igen nagyot s alapítá a New-York­ Tribune“-t, mely megjelenésével meglepte a közönséget, míg csakhamar tekin­tély, végre pedig a hatalom lett. Greely egysze­rűen, de magvasan írt bele a nap kérdéseiről. Czikkeit a legszerényebb műveltségű ember is megérte, a legtudományosabb is élvezte. Vele volt benne mindig, s az erély és jellem szint adtak munkáinak. 1848 ban már oly népszerű volt, hogy a kongressus tagjának is megválaszták. Mint szónok, szintén kitűnt. Sok erővel ítélte el a közigazgatás hibáit és mulasztásait, s a dol­gok megítélésében tárgyilagos maradt mindig. Például elismerte, hogy a déli rabszolgatartó államoknak van okuk, sőt joguk is az elszaka­dáshoz ; de midőn ezt polgárháborúval akarták elérni, az Unió legerélyesb hívei közt volt és sokat tett a győzelem érdekében. E hábo­rú előtt kevéssel utazást tett Európában s élményeit és tapasztalásait ki is adta egy mun­kában. Irt ő több politikai és közgazdászai könyvet, de munkálkodásainak súlypontját min­dig a „New­ York Tribune“ szerkesztése képezi, mely őt híressé, becsültté és gazdaggá tette. A háború után Lincoln elnökkel együtt a mérsékelt politika érdekében működött. Neki sok érdeme van abban, hogy a tapintat és nem a bosszú po­litikája kerekedett fölül. Midőn Jefferson Dávid, a déli elnök szabadlábra helyezése merült föl, Greely lett a kezes s a legyőzött fogolyért ő tette le a kívánt kétszázezer dollárt. Ez„emberi“ szép vonásért szerették úgy meg délen, hol a né­gerek — kiknek gügyét mindig szabadelvűen fogta föl, — már az előtt is családiasan csak Massa Greely“-nek nevezték. —Mint szerkesz­tő igen lelkiismeretes, mint iró fáradhatlan volt. Hetenkint csak egyszer ment ki Chappaqua nevű telepitvényére, hol húsz holdnyi mocsárt kiszá­rított, termőfölddé alakított, beültetve fasorokkal és szép gyümölcsös kerttel. Valódi mintagazda­ság ez, hol ő oly örömest töltött mindig pár órát, kimozogva magát, beszélgetve a munkásokkal, ültetve új fákat, megnézve üvegházát, b­elvezetve barátait kedvencz forrásához egy szép völgybe. A napszámossal ép oly szivesen beszélt, mint legbensőbb barátjával. — Egyszerűbb embert képzelni sem lehetett, bár igen nagy vagyonnal rendelkezett. Divatra és külsőségekre sohasem gondolt. Viseletében igénytelen volt egészen a cynismusig. Ha mosolyogták kopott kalapját és ódon köntösét, föl sem vette, s szívében feleba­­rátilag sajnálta a külsőségek embereit. Oly fedd­­hetlen ember volt, hogy ellenségei is kénytelenek voltak róla jót mondani. A „Self made man“ — a­mint nevezték — brrt is sok kilátással az elnöki székre. A múlt tavaszszal az egyes státusok con­­ventiói nagy részben mellette nyilatkoztak, s midőn május 2-án a Cincinnatiban tartott­ nagy­gyűlés is őt tűzte ki jelöltül, a „grant“-isták megijedtek. De annál jobban dolgoztak, s még a Greely hívei közt is sok emberben fölidézték az aggodalmakat. Az öreg — mondák ezek — mindenféle különö­séget bevinne a kormányba s rövid időn valamennyi állammal összeveszne, mert jó ember ugyan, de rövidlátó. Tartottak attól is, hogy a közigazgatásban nem lévén gya­korlati jártassága, elméletekhez ragaszkodnék s bajokat csinálna. Szóval végre is kisebbségben maradt. De elnöki szék nélkül is elég magas poleton ült ő, s mint az amerikai nagy sajtó út­törő bajnoka, hőse, rettenthetlen s becsületes

Next