A Hon, 1873. január (11. évfolyam, 1-25. szám)
1873-01-14 / 10. szám
10. szám, XL évfolyam. Kiadóhivatal , Barátok tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra............................2 frt —kr. S hónapra ..... 6 . honfira............................12 „ „ Az esti kiadás postai ldík'iitküldéséért ; el .. fizetés havonklat . . . .30 kr. Az el.«fizetés az ev folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, i mindenkor a nó első napjától lúg szauvitatius. Reggeli kiadás. Buda-Pest, 1873. Kedd, jan. 14 Szerkesztési iroda : Barátok tere, Athenaeum-épület 1. emelet, A lap szellemi részét illeti" minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Harátok tere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás „A HON“ X 1-dik évi folyamára. Előfizetési árak: Félévre Negyedévre 12 frt 6 „ “fcKülön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítve tíz írtig csak 6, 10 frton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a „Hon kiadóhivatala“ czim alatt Pest, Ferencziek tere 7. sz. alá küldendők. AHON kiadóhivatala Buda-Pest, január 13 Pénzügyeink tárgyalása. A Közelednek a budgetviták, a pártok már készülnek pénzügyeink megvitatására. Szükségesnek tartjuk e vitákra felhívni úgy a közönség, mint a pártok figyelmét , mert ha őszinte volt mindaz a sok vallomás, melyet pénzügyeink szomorú állapotáról a pénzügyi bizottságtól, a jobboldali követektől balránk, és melyeket a jobboldali sajtó havak óta viszhangoz, részletez, akkor az idei budgetvita egész jelleme és hordereje más lesz, mint az eddigieké. Meglehet,és ezt kivájuk, hogy pénzügyi politikánk, sőt parlamenti tárgyalásaink fordulópontjává lesz. Eddig a budgetnek nemcsak általános megszavazása volt pártkérdés, mert ez rendjén lett volna — de a budget minden tétele, sőt a jobboldalról jövő minden egyéni érdektől sugallt újabb tétel is egészen pártszempontból volt tárgyalva és megszavazva. Aki végig hallgatta a jobboldal eddigi budgetvitáit: az, ha abona fideszt tételezett fel mindenikben, okvetlenül arra a meggyőződésre kellett hogy jusson, hogy Magyarországnak oly „csalhatatlan“ kormánya van, melynek nemcsak általános politikai és nemzetgazdasági, vasúti, kultúrai és pénzügyi, kormányzási és törvényhozási működése kifogástalan, hanem annak minden lépése, minden szava, minden intézkedése a legüdvösebb, legjobb volt és az ország minden krajcrárját a kellő időben, a kellő helyen a leggazdaságosabban használta fel. De mekkora lehetett ennek a jámbor embernek kiábrándulása, midőn a múlt nyártól és ősztől kezdve, épen azok kezdék hirdetni, hogy közlekedési politikánk rész és pénzügyeink zavarban vannak, akik eddig mindent a legjobb rendben találtak , értem a jobboldali lapokat és képviselőket. Örülünk ennek a változásnak, de épen azért, hogy ennek eredménye legyen és hogy komolyan segítsünk közlekedési és pénzügyi zavarunkon, okvetetlenül szükséges a budget viták jellemét is változtatni. E tekintetben a felebbiekből folyó első követelmény az, hogy anyagi és pénzkérdésben sem pártszempontoknak, sem egyéni éredekeknek a budget vitában tért ne engedjünk. Feltétlenül szükséges, hogy végre valahára a kétszerkettő uralkodjék nálunk is pénzügyeinkben és ne legyen jobboldali vasút vagy vashámor, baloldali, megrövítendő választókerület. Ne legyen pártfogásba veendő hivatalnok, minden áron fedezendő miniszteri hiba, és helybe hagyandó részgazdálkodás. Természetes, hogy az időben is gazdálkodnunk kell és másfelől államháztartásunkba bizonyos rendszert kell behozni. Az utóbbi szempont követeli a rendes és rendkívüli budget szabatos megállapítását, egyelőre újabb vállalatok mellőzését és a most folyamatban lévő munkálatok és terhek idő és pénz általi fedezéséről, beosztásáról való gondoskodást. Ezek a legsürgősebb teendők. Ide tartoznék a pénzügyi bizottság által is követelt közigazgatási hivatal szervezés is, de erre az idén csak a kezdeményezést lehet és kell megtenni. Ugyancsak az államháztartás rendezése érdekében szükséges az, hogy a budgetvita fősúlya ne az általánosságokra legyen fektetve, miután a reformokat, megtakarításokat csak in concreto lehet keresztül vinni. Hanem az egyes tételeknél kell kimutatni azt, hogyan és mit lehet meggazdálkodni, szóval pénzügyeinkben beszéljünk már végre valahára kétszer kettőről, ne frasisokról. De úgy a fenebbiekből folyó követelmény, mint az idővel való gazdálkodás szüksége két más nevezetes változást követel még budget vitáinkban. Az egyik a szoros pénzügyi szempontnak a politikai felé helyezése és a másik a partikuláris érdekek megtagadása anynyiban, amennyiben azok a közérdek pénzügyi rovására lennének. Nem szeretnénk félreértetni. Tudjuk hogy minden parlamentáris országban a budget vita a legkedvezőbb és legszokásosabb alkalom arra, hogy a kormánynak ne csak pénzügyi gazdálkodását, hanem általános politikáját is részletes bírálat alá vegyék. Hisz a politika és pénzügy közt a legszorosabb összefüggés van, ezért mondá a franczia restauratió egyik pénzügyminisztere: „faits moi de bonne politique et je ferais des bonnes finances. “ Des est modus in rebus.“ Nálunk az opportunitás most (a jogcsorbítása nélkül) követeli azt, hogy minél kevesebb politikát és minél több pénzügyi tudományt öntsünk a budget vitába. Eddig ez is megfordítva volt nálunk, ez a reform is üdvös lenne. A partikuláris érdekeknek pedig azt kell mondani, mit Kossuth mondott 1848. júl. 11-én a reformot és segélyt igénylő országnak: most várjon és tűrjön mindenki. Akkor az ellenség, most pénzügyi zavarunk parancsolja ez önmegtagadást. Vajha felemelkednénk az 1848. júl. 11-ei országgyűlés magaslatára! De, fájdalom, rosz előjel az, hogy a mai ülésben Ghyczy határozati javaslatát leszavazták. Kezdjük máskép a budget vitát! A baloldali kör kedden f. h. 14-kén délután öt órakor értekezletet tart. A Minisztertanács tartatott szombaton, mely körülbelül két óráig tartott s melynek tárgya a határörvidéki uj törvényszékek szervezésének kérdése volt. A minisztertanács, melyben az összes minisztereken kívül résztvett Mollináry altábornagy is, nem vezetett végleges megállapodásra. Ez ügyben, melynek márcz. 11-ikéig meg kell oldatnia — mindenesetre még több minisztertanácsi ülés fog tartatni. A magyar kormány által kiküldött bankbiztosok a napokban utaznak Bécsbe, hogy a bankkérdésben a tárgyalásokat megkezdjék. — A bankbiztosok egyike, Érkövy úr, mint az „U. Lt.“ értesül, azon reményt táplálja, hogy a magyar bankbiztosoknak sikerülni fog a bankkérdést tíz nap alatt „kedvezően megoldani.“ — Vederemo. — A Deákkör tegnapi ülésén K. Dézsán fölemlítvén, hogy a legfitétőszék egy perben úgy ítélt, hogy a határőrvidék Magyarországra nézve külföld, és kiemelvén a nagy zavart, mely abból támad, hogy az ország különböző részeiben (Erdély, határőrvidék, Fiumé) különböző codexek — az osztrák polg. törvénykönyv, más és más változatokkal — vannak érvényben, míg a szorosan vett Magyarországon a régi magyar jog szerint ítélnek, kérdé az igazságügyminisztert, hajlandó-e e zavaron segíteni ? A miniszter válasza az volt, hogy a bíróságok ítéleteibe nem avatkozhatik, ami azonban a codexeket illeti, a büntető törvénykönyv kész, a polgárikönyvre nézve még nem határozhatott. A hadsereg fölszerelése ügyében a delegátió által kiküldött enquête-bizottmányt a közös hadügyminiszter egybehívta. Magyar részről e bizottságba meghivattak: Bujanovics Sándor, gr. Szapáry Gyula, s gr. Zichy Nándor s a kereskedelmi minisztérium egy képviselője, valószínűleg: Kozma osztálytanácsos. — Beust gróf levelét Grammont herczeghez meghozta az „Indep. beige“ . A levél f. évi jan. 4-én kelt s mint olvasóink vasárnap reggeli lapunk távirataiból is tudhatják, hol Beust levele elég kimerítő és terjedelmes kivonatban volt közölve, adatokkal való indokolását kéri Grammont azon állításának, mintha Ausztria-Magyarország háború esetére segítséget ígért volna Francziaországnak vagy azt háborúra serkentette volna. A levél mellett közli a nevezett lap Beustnak Metternichighez 1870. jul. 11-én intézett sürgönyét is, mely Grammont állításainak czáfolatát foglalja magában; de miután már csak történeti érdekkel bir s mivel ez ügynek a franczia-német háború idejebeli külügyi politikánkra vonatkozó része többször és eléggé tüzetesen volt ismeretre — közlését feletlegűnek tartjuk. Hivatalos okmányok a bank-ügyi alkudozásokról. (1—3 okmány) A múlt évben folytatott bankügyi alkudozásokról a hivatalos okmányok csak most tétettek közzé. Az osztrákj nemzeti bank 15 jegyzéket adott ki, melyeket a magyar pénzügyminiszter, a bank s az osztrlk pénzügyminiszter, egymással váltottak. Ha ez okmányok kelte óta már nem lett volna miniszteri válság, azok elegendő indokot szolgáltatnak arra nézve, hogy a kormányt a törvényhozás az ország legvitálisabb érdekének elhanyagolása miatt felelősségre vonja. De most már a helyzet lényegesen megváltozott s ez okmányok már csak történelmi becsesei bírnak. E szempontból azok vázlatát a következőkben ismertetjük. A magyar pénzügyminiszter 1872. február 21-ikén lett az országgyűlés által az ismeretes Trefort-féle határozati javaslattal a kérdés megoldására utasítva. Kerkapoly úr azonban csak 1872. mártius 4-én vagy is 42 nap lefolyása után, intézte jegyzékét (1. okmány) a bankhoz. És ebben nem mond egyebet mint azt, hogy ő az országgyűléstől az ismeretes megbízást kapván, felkéri a bankot, tegyen részletes és határozott indítványokat, melyekszerint az országgyűlés által kimondott óhajtás teljesedésbe mehesen. A pénzügyminiszer tehát a helyzetet tökéletesen félreismerve, üres lapot adott a bank kezébe, ahelyett, hogy ő egy részletesen kidolgozott tervvel állott volna elő, melynek el- vagy el nem fogadásától tételezte volna fel a további lépéseket. Ez oly hiba volt, mely által a bankkal szemben egy részről elárulta a feladat feletti tájékozatlanságát s más részről a kérdés megoldásának késleltetését a bankra, bízta. De meg kell vallani, hogy a bank kormányzója nem élt nagyon vissza a magyar kormány tájékozatlanságával. Pipitz lovag a márczius 4-én kelt jegyzékre márczius 21-én válaszolt, tehát a postaidőt leszámítva, csak két hétig várakoztatta meg a kormányt s erre is oka lehetett, mert a m. kormány jegyzékét a bankigazgatási ülésen kellett tárgyalni. A válaszban (2-ik okmány) a bankkormányzó azt mondja, hogy a bank a valuta helyreállításának eszméjét (tehát nem a valutarendezést) örömmel fogadja. 1866-ban is kész volt az érczpénzzel való fizetést megkezdeni s azóta is úgy vezette ügyeit, hogy mihelyt a nem tőle függő akadályok elmellőztetnek, minden pillanatban kész pénztárait a beváltásnak megnyitni. A központi jegyforgalmi közegre vonatkozólag pedig kimondja Pipitz úr, hogy a bank Magyarország jogos hiteligényeinek eddig is elegendő eszközöket bocsátott rendelkezése alá arra nem gondol, hogy üzletét Magyarországon megszorítsa vagy felbontsa. A válasz többi része oly udvarias frázis, melylyel ki van mondva, hogy tessék a fehér lapot visszavenni s arra felimnt mik azon pontok, melyekre Magyarország részéről súlyt fektetnek. Kerkápoly 73 napig késlekedett a válaszszal, de végre jun. 2-án az elkészült (3-ik okmány). E jegyzék valamennyi között a legnagyobb jelentőséggel bir. A bécsi bank által felszólítva, a magyar kormánynak világos és részletes tervet kellett előadni s ezt Kerkápoly igy terjeszti elő. Oly végleges eredményt, mely az osztrák nemzeti banknak állását a mostani bankprivilegium lejárta után a az egész osztrák-magyar monarchiára vonatkozólag foglalná magába, csak a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok közreműködésével lehet kötni. S nem szabad szem előtéveszteni azon körülményt, hogy amint már a magyar országgyűlésnek a bankkérdésre vonatkozó határozatában is érintve van, az erre vonatkozó tárgyalásokkal szükségképen a valuta helyreállítását illető tárgyalásoknak is karöltve kell járni. Tekintve azonban a nemzeti banknak ismételve kifejezett azon óhajtását, hogy állása Magyarország irányában minél előbb szabályozandó és biztosítandó, örömmel kész vagyok addig is, míg az említett feltételtől és más tényezők közreműködésétől függő végleges rendezése a bankkérdésnek bekövetkezhetik, egy ideiglenes, a bankprivilegium tartamára azaz 1876. év végéig érvényes egyezményt kötni, melynek az volna czélja, hogy a mostani bizonytalan állapotnak vége szakadjon s a nemzeti banknak a magyar korona területén törvényesen analóg állás biztosíttassák, mint a monarchia másik felében. Ezen egyezménynek a magyar miniszertanács által készített alapvonalai következők volnának: A magyar kormány hajlandó a bankprivilegiumot s a banknak abból folyó jogát (kizáró jogot jegy kibocsátásra s annak kényszer árfolyamát) valamint a bank mostani alapszabályait a magyar korona országaiban 1876. év végéig a magyar országgyűlés által elismertetni. A nemzeti bank ellenben tartoznék a magyar korona országai részére, a jelzálog kölcsön dotatiótól eltekintve, oly öszdotatiót biztosítani, mely viszonyítva a monarchia másik felében levő intézményei dotaiójához, megfelel a közös államháztartási járulék aránynak. A magyar kormány ezen viszonyt azon okból tartja indokoltnak és helyesnek, mivel az meglehetősen megfelel a monarchia két felében levő pénzforgalmi viszonynak s a magyar országgyűlés által is leginkább elfogadtatnék. Ezen öszdözallót az egyes magyar fiókok között felosztani a pesti igazgatóságnak volna feladata. A bank ugyanis üzletei vezetésére a magyar korona országaiban egy önálló s csak a részvényesek közgyűlésétől függő igazgatóságot állítana fel Pesten, hasonló hatáskörrel, mint a bécsi gyakorol; a pesti igazgatóság hatáskörét a magy. kormány főfelügyelete alatt töltené be. Az egyezmény határozatainak részletes hiteaz imént kijelölt kereten belül annál inkább excellentiád bölcs kezdeményezésére gondolom hagyhatónak, mivel az főrészben az administrate belső kérdéseire vonatkoznék. De még egyszer hangsúlyoznom kell, hogy a magyar kormány határozott dotatio viszony megállapítására, az önálló administratióra Pesten úgy pénzügyi mint politikai okokból kölcsönös súlyt fektet Tekintve, hogy a bankszabadalom már 1867. év végén lejár s hogy a kötendő ideiglenes egyezmény még is csak alárendelt jelentőséggel bir, egyszersmind indíttatva érzem magamat készségemet kijelenteni az iránt, hogy a tárgyagyalások az osztrák nemzeti bank viszonyáról a mostani privilégium lejárta után, melyek az 1863-kijan. 3-án az államkormány és bank közt kötött egyezmény 13 §-a értelmében legkésőbb 1874. évben meginditandók, a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok ministeriumával egyetértőleg megkezdessenek, s hogy ha azok, mint reményem, kielégítő eredményre fognak vezetni, a most alkotandó provisorium, esetleg azonnal megszűnjék s a definitivum lépjen életbe.“ E jegyzéket Kerkapoly azon észrevétellel zárja be, hogy miután a nemzeti banknak a szabadalom törvényes elismerése érdekében áll s a kikötött feltételeknek áldozatok nélkül eleget tehet, reméli, hogy a bank kormányzója készséggel el fogja fogadni s részletezni a magyar kormány tervezetét. E 3yik okmányban az eredeti német szövegben következetesen a birodalmi szó használtaik a monarchia szó helyett; nem hisszük, hogy a pénzügyminiszer a kettő közötti különbség nagy horderejét ne ismerné s igy miután feltehetjük, hogy Kerkapoly magyarul szövegezte jegyzékeit, csak a fordító hibájának tulajdoníthatjuk ezen a tényleges alkotmánynyal össze nem egyeztethető eszmezavart. Hasonló elvi jelentősége van egy más fogalomzavarnak is, mely a jegyzékben előfordul. Az első okmányban valutarendezésről volt szó. Ez okmányban már valutahelyreállításáról szól a miniszer. A kettő közötti különbséget annak idejében tüzetesen kifejtettük: a valutarendezés nem zárja ki a magyar érték alkotását, sőt arra utal, a valuta helyreállítás ellenben csak az osztrák értékre vonatkozhatik. A pénzügyminiszer tehát e tekintetben már Pipitz lovagnak magyarellenes álláspontjára helyezkedett,s azon az osztrák bankpolitika kelepczéjébe ment, mely a priori kizárja azt, hogy oly magyar bankrendszer létesülhessen, mely magyar valutára van alapítva. Ez legvilágosabb bizonyítéka annak, hogy a kormány teljes tájékozatlansággal bocsátkozott a bankkérdés tárgyalásába. Ha Kerkapoly úr következetesen megmarad az országgyűlési határozatban kimondott valutarendezés eszméje mellet, akkor e ballépést kikerülte volna és semmi esetre sem törekedett volna a definitiv bankrendszer létesítését az osztrák nemzeti bankkal megkísérleni, mi érdekeinkkel ellenkezik s mire nincs is semmi szüksége. Azt is nagy hibának kell neveznünk, hogy pénzügyminiszer a bank szabadalmának törvényesítéséről szólva, nagyobb jogot hajlandó bank részére törvénybe igtatni, mint az egyezmény létesítésére szükséges, ugyanis „ jegykibocsátás kizárólago jogát és a kényszer árfolyamot“ hajlandó elismerni. Holott már a „kény árfolyamú jegyek kiváltsága is olyan szerződmény, melyet a nemzet csak aggodalommal ismerhet el bármi rövid időre, nem kénszerárfolyamújegye kibocsátási jogát pedig az állam semmi feltétel alatt nem áldozhatja nélkül egészséges hitelviszonyok soha sem lesznek. ezzel, mert országban Országgyűlési tudósítás, Budapest, jan. 13. A ház mai ülésével megkezdte érdemleges munkásságát, s tegnapelőtt megállapított napirendjéhez képest először is, Lónyay Menyhért a zárszámadásokat illető határozati javaslata került tárgyalás alá. A tárgyalás — annak daczára, hogy Lónyay miniszterkedése után első parlamenti debütjével volt összekötve — nem nyújtott oly érdekes momentumot, mint a minőt tán várni lehetett. Átalános megütközést keltett azonban a jobboldal taktikája, mely Ghyczy módosításait, midőn Zsedényi is magáévá tete azokat, „átalános helyeslés “-sel kisérte, később azonban leszavazta. Mondják, hogy az ellenkező a Deákkör azon határozatának, mely a Lónyai-féle határozati javaslatot változtatás nélkül elfogadni határozta, blamerirozása lett volna. Csak soha nagyobb blamage ne érje azt a kört. — E javaslat elfogadása után az altisztek alkalmazása körül törvény került tárgyalás alá. A részletekre nézve alábbi tudósításunkra utaljuk az olvasót. A képviselőház ülése. Az esti lapunkban közlött tudósítás Lónyay gróf a zárszámadásokra vonatkozó hat. javaslatának tárgyalásánál szakadt meg. A kérdéses, általunk már közlött javaslat igy hangzik : Miután az államszámvevőszék által átvizsgált, illetőleg elkészített 1869. 1870. és 1871. évi zárszámadásoknak és az államszámvevőszék 1867. és 1868. évi számtani vizsgálatra vonatkozó jelentésének az 1848. III. törvényczikk 37. §-a által elrendelt megvizsgálása és illetőleg jóváhagyása mindeddig meg nem történt, határozza el a ház, hogy mindezen számadások,illetőleg az azokra vonatkozó államszámszéki jelentések és a ministériumnak ezekre tett észrevételei kiadatnak az állandó pénzügyi bizottságnak azon utasítással, hogy azokat vagy maga vegye tárgyalás és vizsgálás alá,vagy adjon azok megvizsgálásának módja iránt véleményes jelentést. A zárszámadások megvizsgálásával foglalkozó adottság tekintse meg a kormány által kötött minden oly szerződést is, melyre nézve fölvilátást és okmányszerű tájékozást szerezni szükségesnek vél, és jelentését oly időben adja le, hogy még ezen ülésszak alatt a zárszámadóasház által is tárgyalhatók legyenek, és a törvény értelmében elintézést nyerjenek. Ezen bizottság adjon az iránt is véleményes jelentést, hogy jövőre az államra nézve kötelező és törvényhozási intézkedést nem igénylő, mely szerződések s mikép lennének a ház tudomására hozandók a nélkül, hogy ez a közigazgatás törvényes hatásköre , annak rendes menete akadályt szenvedjen. E hat javalat felolvatatván, első szólalt föl. Ghyczy Kálmán : T. ház! A tárgyalás alatt levő határozati javaslatra nézve nekem több rendbeli észrevételem van. Először is különösnek tartom azt, hogy a pénzügyi bizottságnak optio adatik arra nézve, hogy vagy maga vizsgálja meg e zárszámadásokat, vagy ha azokkal foglalkozni nem akar, a terhet másra ruházza át. A zárszámadások megvizsgálása a képviselőház legfontosabb feladatainak és kötelességeinek egyike. Ezen kötelességét a képviselőház első alkalommal fogja teljesíteni most, és az a mód, mely most elfogadtatik, precedensül fog szolgálni jövőre is. Én tehát igen indokoltnak tartanám, hogy előbb, mintsem kijelöltetnének azon egyének, kik a s zárszámadásokat vizsgálni fogják, állapíttassák meg a zárszámadások vizsgálásának módja, és azért a pénzügyi bizottságot csak arra kívánnám általában utasíttatni, hogy adjon véleményt a zárszámadások megvizsgálásának módja iránt. (Helyeslés balfelöl). De van észrevételem a határozati javaslat második bekezdésére nézve is, úgy annak első, mint második részére is. Ezen bekezdés első részében az mondatik : „A zászámadások megvizsgálásával foglalkozó bizottság tekintse meg a kormány által kötött minden oly szerződést is, melyre nézve felvilágosítást és okmányszerű tájékozást szerezni szükségesnek vél.“ Az 1848. évi XIII. t. ez. 30 §-a a képviselőházat és az általa kiküldött bizottságot azon joggal ruházza fel, hogy a ministériumnak mindazon hivatalos irományait megtekinthesse, melyeket megtekinteni szükségesnek vél. Azon intézkedés, melyet a határozati javaslatnak általam felolvasott szavai foglalnak magukban, szűkebb körre szorítja a kiküldendő bizottság hatáskörét annál, melyet számára a törvény kijelölt és mintegy utasítást látszik adni arra nézve, hogy a zárszámadásokat vizsgálandó bizottság, csak a szerződéseket tekintse meg, melyeket a ministérium kötött, nem pedig a többi hivatalos irományokat is, melyek megtekintése szintén szükségessé válhatik. A második része ezen bekezdésnek ekképen szól: „a zárszámadások megvizsgálásával foglalkozó bizottság jelentését oly időben adja be, hogy még ezen ülésszak alatt a zárszámadások a ház által is tárgyalhatók legyenek és a törvény értelmében elintézést nyerjenek.“ Lehet, tehát egy évi, lehet több évi zárszámadásokat is megvizsgálni rövid idő alatt, ott hol a zárszámadások szerkesztésének rendszere már meg van állapítva, hol a zárszámadások átlászók, könnyen megérthetők; ahol a szószámadások számtani oldalára, a zárszámadásokban foglalt számcsoportosításokra nézve semmi kérdés fenn nem forog, hanem csak az iránt foroghat fenn kérdés, ha várjon a ministérium a törvény által megállapított költségvetéshez alkalmazkodott-e vagy nem. Ott ahol ez úgy van, ezt a kérdést könnyen meg lehet oldani. Nálunk ellenben tehát az állami zárszámvitelnek fő elvei meg vannak ugyan állapítva, a törvény által, de ezen elvek keresztülviteleinek módja nincs meghatározva; a zárszámadások szerkesztésének rendszere nincs megállapítva. A mi a zárszámadásaink — miképen itten már többször említve volt nem könnyen átlátszók, nem világosak és könnyen megérthetők.Ezenkívül a számvevőszék a zárszámadások készítésénél több tekintetben eltért a törv. rendeletétől és igen fontos tárgyakra nézve véleménykülönbség merült fel a számvevőszék és a ministérium közt.Ezen véleménykülönbség megbírálása mélyebb s behatóbb megvizsgálást,nagyobb tanulmányt kíván és általában szükséges,hogy a kiküldendő bizottság a zárszámadások szerkesztésének egész rendszerét előbb megvizsgálja, és bírálja meg mielőtt azon kérdésre térhetne át,ha várjon a ministérium a törvény által meghatározott költségvetéshez alkalmazkodik-e, vagy nem.Ily nagy munkát többévi zárszámadásra nézve rövid időre szorítani nem lehet, ha csak a t. ház előre nem akarja sanctionálni azt, hogy a zárszámadások tüzetesen vizsgáltassanak meg, hanem felületes megvizsgálásukkal is meg fog elégedni. Nekem úgy látszik, tehát, hogy ezen határozati javaslat szerkesztésénél a javaslat készítőjének az 1848-iki 4. törv.-czikk 6. §. lebegett szeme előtt, mely azt foglalja magában, hogy az évi ülésszak az utolsó évről a számadások előterjesztése és az irántoki határozatnak meghozatala előtt be nem rekesttethetik, sem az országgyűlés fel nem oszlattathatik. Ha a törvénynek ezen rendelete még ma is fennállana, kérdésen kívül az, hogy a zárszámadások még ezen ülésszak folyama alatt meg vizsgálandók lennének, úgy de a törvénynek ezen