A Hon, 1873. február (11. évfolyam, 26-49. szám)

1873-02-21 / 43. szám

Buda-Pest, 1873. Péntek, febr. 21. 43. szám, XI. évfolyam. Stvggvu HIHUUUi Szer­keszité­si irod­a : Barátok­ tere, Athenaeum-épü­let 1. emelet, A lap szellemi részét illető mimten köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal : Barátok­ tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési díj : Postási kü­ldre, vagy Budapesten házhos hordra reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra...................................2 frt —­kr. 8 hónapra...................................6 n ~ n 6 hónapra.................................12 „ — „ Az esti kiadás postai kü­lönkiilitáseért felülfizetés havonkint . . . . 80 kr. As előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, S ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. HIRDETÉSÜK szintúgy mint előfizetések a khdli-!i!va|^lba (R* ritok­ tere, Athenaeum-épület) küldendők. |MC«a£MM a*** Előfizetési felhívás IH­ON' X 1-dik évfolyamára. Előfizetési árak:Félévre . . . 12 frt Negyedévre ...­­ „ Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfize­tésre a postai utalványokat kérjük használni, me­lyek bérmentesítve tíz írtig csak 6, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések­ a „Hon ki­­adóhivatala“ czim alatt Pest, Ferencziek­ tere 7. sz. alá küldendők. A »HON« kiadóhivatala. Buda­ Fest, február 20. Egy újabb üzlet. A Hogy pénzügyi gazdálkodásunk ve­zetői nincsenek tisztában az iránt sem, hogy a kormánynak, mint a nemzeti va­gyon kezelőjének mily szerepe van már hivatásánál fogva egy nemzet gazdasági életében, arról bizonyságot tesz egy újab­ban czélba vett üzlet. Nem kis megütközéssel olvastuk, hogy pénzügyminiszter megköti már a szer­ződést az Erlanger féle consortiummal a vajda­hunyadi vas- és a zsilvölgyi kőszén­bányák bérbe adására. Még a szerződés hiteles szövegét nem ismerjük és így an­nak pénzügyi jelentőségét most bírá­lat alá nem vehetjük. De van még egy magasabb szempont, melyből már „ex principio“ az ily üzletet roszalnunk kell, és ez­ a nemzetgazdasági. A lapok azt írják, hogy a vasbánya művek és a zsilvölgyi kőszén­bányák 60 évre lesznek az említett consortiumnak bérbe adva, de oly feltétel alatt, hogy az állam beruházásainak megtérítésén kívül az állam tulajdonostárs és az igazgatóta­nácsban is harmad részben képviselve lesz. E részletekből tehát a szerződés vé­dői azt fogják következtetni, hogy úgy az ellenőrzésben, mint a haszonban való osz­tozkodás által, az állam érdeke jövőre is biztosítva van és azon kikötés által, hogy a consortium bizonyos összeget köteles az üzletbe befektetni és ezt is a szerződés le­­telése után kártérítés nélkül az államnak átengedni — ismétlem — ezen kikötés ál­tal a jövő nemzedékének kellő mérvben vélnek eleget tenni. Azonban bármilyen e szerződés pénzügyi oldala, mi azt hisszük, hogy nemzetgazdaságilag az állam úgy a jelen­tben, mint jövőben egy ily szerződés által csak megkárosítva lesz. Mert bármennyi része legyen is az államnak a haszonból és igazgatásban: az tény, hogy a consor­tiumnak feltétlen rendelkezésére áll az ország csaknem egyetlen nagy kőszén­telepe, annak 60 évig jogában lesz ebből annyi kőszenet kivonni, a­mennyit csak tud, sőt a szerződés erre némileg kény­szeríti részben azon kikötés által, hogy legalább ötnegyed millió mázsa vasat kell évenként termelnie, részben az által, hogy pénzügyi kötelezettségein felül, mi­nél több haszna legyen. Már most kérdem: érdekünkben áll-e az, hogy 60 év alatt minél több kő­szenet kivonjunk a földből és dobjunk a piac­ra ? Határozottan állítom, hogy nem. Mert mindenben és leginkább a tüzelő­szerben úgy kell gazdálkodni, hogy az a legtermékenyebben hasz­náltassák az ország javára fel. Már­pedig tüzelőszert csak ipari uton lehet valódi produktivitással fel­használni. Iparunk pedig csak most kezd fejlődni, tehát, ha nagymérvben hozzá fogunk most akár az erdő, akár a kőszén - pusztításhoz, az külföldre fog vándorolni, mert iparilag még sokat fel­használni nem tudunk, és kiteszszük ma­gunkat annak, hogy épen akkor lesz drá­gább (mert kevesebb és nehezen előállít­ható) a tüzelőszer, mikor arra iparunk­nak legnagyobb szüksége lenne Nem egy évtizedről, hanem századról beszélünk, mert azt hisszük, hogy a mostani és kö­vetkező nemzedéknek nem áll jogában az utódok létfeltételeit megne­hezíteni. Hogy erdőállományunk pusztul , az tény. Hogy kőszéntelepeink sokkal ki­sebbek, mint Angliáé: ez második tény. Ezekből pedig az következik, hogy sok­kal rövidebb idő, sokkal kevesebb ipari haladás és meggazdagodás mellett eljut­hatunk oda, hol most már Anglia van? hol jelenleg komolyan aggódnak a jö­vőről , a kőszén apadása és drágasága miatt. Határozottan roszaljuk hát a zsilvöl­gyi kőszénbányák bérbeadását, mert erdő és kőszén: ez a két nemzetgazdasági tényező követeli leginkább az állam sok időkre kiható, előrelátó gond­oskodását. Ha tehát most egy pár millió fejében , nem belföldi hasznos feldolgozásra (mert erre még képesek nem vagyunk) hanem tisztán pénz keresés végett egy consor­tium által 60 év alatt az országot egy pár száz millió mázsa kő­széntől megfosztjuk, ezt a nemzet­­gazdasági erő veszteséget a jövőnek nem kárpótolja sem az, hogy mostani és egy pár évi deficitünket (talán?) fedezni tudtuk, sem az, hogy ha­gyunk neki egy pár milliót érő felszere­lést — de jól kimentett kőszénbányával. Némileg ellensúlyozza ugyan e veszte­séget az, hogy e hatvan év alatt a con­sortium legalább öt-negyed millió mázsa vasat köteles produkálni évenként. De a­míg egyfelől ez csak egy helyen fejti ki a vasipart és másutt talán épen a verseny által annak megölésére fogna vezetn­i, úgy másfelől magában a nyers vas rohamos ter­melésében csak akkor lenne valódi előny, ha az a hazában fel is dolgoztatnék, de erre most még kilátás nincs. Tehát ki fog vitetni, hagyván maga után pillanat­nyi hasznot és sok nyers­anyag veszte­ségét. Tudjuk azt, hogy marad még vas és kőszén is, de mégis az említett szerződés­nek okvetetlenül két szoros következmé­nye lesz. Az egyik az, hogy vas és kő­szén állományunkat jelentékenyen meg­­fogyasztanák, a jövő nemzedéknek a kő­szén állítást nehezebbé tennék, és másik az, hogy a vas és kőszén fogy­asztásnak nem megfelelő nemzetgazdasági erőket, illetőleg gazdagságot hagynánk hátra. Mert, ha most eladunk külföldre 100 millió mázsa kőszenet és egy pár millió mázsa vasat feldolgozás nélkül, bármily hasznosan használjuk is fel azt a pénzt, annak gyümölcse távol­ról sem lenne hasonlítható ahoz, ha a kő­szenet és vasat iparunkkal feldolgoznék és készgyártmányok alakjában ad­­nák el, mert ekkor nem csak több pénzt kapnánk, de egyszersmind iparunk fejlő­dését is­ előmozdítnók és ez a jövő nem­zetgazdasági tényezői közt legbiztosabb és leghasznosabb örökség lenne, mert ez élő e­r­ő és nem holt anyag. A jövő érdekében tehát rászaljuk a hu­nyadi vas és a zsilvölgyi kőszénbányák bérbe adását. De, mi azt hisszük, hogy a jelen és közelebbi nemzedékre nézve sem lenne ez jó üzlet. Mert (eltekintve a pénz­ügyi kérdéstől, melyet most nem fejte­­­gethetünk) a vas és kőszén árának meg­szabása egy oly consortium kezében len­ne, mely a piac­ felett uralkodnék és azt hisszük, hogy a kormánynak adott egy harmadnyi befolyás és ellenőrzés nem fog­­ná azt meggátolni abban,hogy csaknem mo­­nopolistikus helyzetét (mert nagy terme­lési erővel lépne fel) saját hasznára, ipa­runk kárára, ki ne zsákmányolja. Hogy a bányák felhasználásánál, a be­ruházások és üzleti költségek felszámítá­sánál is mennyire meg lehet pénzügyi­le­g is károsítani az államot, azt az ed­digi vasúti üzletek bizonyítják, melyek­nél ép úgy ellenőrzi a számvitelt a kor­mány, mint ellenőrizné az új vállalatnál. Mind­ez és még száz ok szól a mellett, hogy az Erlanger consortium kezére ne kapja vajdahunyadi vas és zsilvölgyi kő­szén­bányáinkat. — Tóth Vilmos, belügyminiszter teg­nap formálisan is benyujtá lemondását a mi­­niszterelnökn­ek. — A miniszterelnök és a pénz­ügyminiszter szombaton Bécsbe utaznak. Bécs­­ben idézésük alkalmával megállapittatik az 1874-iki közös budget. — A budgetvita gyorsabb befejezé­sének elérhetésére az üléseknek 9 órától d. u. 3 óráig meghosszabbítása van tervben. — A magya­r-h­orvát bizottság magyar albizottságának ma d. u. mutatta be Széll Kálmán az általa kidolgozott munkálatot a horvát financziális követelményekről. Való­színű — írja a „P. N.“ hogy mielőtt a bizott­ság együttes ülést tart, a magyar és horváth tagok bizalmas magán­értekezletre gyűlnek össze. — A nagykikindai marad­ványföldek ügyében a szerb kir. biztos f. hó 14 én Nagykikindán járt s magához­­ren­delte mind az »überlandialis“ földek jelenlegi birtokosainak, mind az ezen földek uj fölosztá­sát szorgalmazó népnek befolyásosabb egyéneit. A kir. biztos előadván röviden küldetése czélját, felhívta őket, hogy mindegyik rész adná elő sza­badon saját nézetét az „überlandialis“ földek kérdésére nézve, azért, hogy igy ő is érveiket alaposan megismervén, küldetésének teljesítésé­ben biztosabban tájékozhassa magát. Az érte­kezlet a „P. N.“ szerint mintegy két óráig tar­tott. A kir. biztos mindenkit meghallgatott s a maga ellenérveit is elmondván, kijelentette,hogy a kincstár ragaszkodik ugyan továbbra is a nagykikindai község küldötteivel már megálla­pított feltételekhez és vételárhoz (az egész tiszta jövedelemnek 16-szoros tőkéje) ellenben az „überlandialis“ földek új felosztását illetőleg óhajtja, hogy a két ellenfél egymás közt vala­mely barátságos megállapodásra jusson,­­mely czélból a feleknek elégséges értekezési időt kí­ván engedni. Másnap délelőtti tíz és fél órakor a kir. biztos az „überlandialis“ földek új felosztását szorgal­mazó lakosság nagy számú küldöttségét fogad­ta, majd az­nap esti 7 órára ismét összehívta a birtokosokat és a nép embereit új értekezletre. Itt a kölcsönös eszmecsere után abban történt megállapodás, hogy kir. biztos a kerületi főkapi­tányság útján fel fogja hívni N.­Kikinda város képviseletét, miszerint az még e héten rendkí­vüli közgyűlést tartván, ebből egy választmányt küldjön ki, mely előtt mind a­­birtokosok, mind a maradvány földek uj fölosztását szorgalmazó nép kívánságaikat nyilvánítván, e választmány iparkodjék a felek közt mind a kincstárnak fize­tendő vételárra, mind a földek mikénti felosztá­sára nézve egyezséget létrehozni, melyet aztán a községi képviselet is magáévá tevén, ezt a ke­rületi hatóság utján a biztossal tudassák, ha azonban a község általi kiegyezkedési kísérlet meghiúsulna, a k. biztos fentartotta magának az akadályok elhárítását, s a földek kérdésének más módon leendő gyors elintézését; — itt lévén, úgymond az ideje, hogy ezen félszázados baj valahára orvosoltassék. — A dalmát g. keleti egyház­nak az uj bukovinai érsekség alá helyezését il­letőleg a „P. N.“ tudósítója kiemeli, hogy te­kintetbe véve, hogy a zárai g. k. püspöki szék alig 50 esztendeje mióta létezik, a cattaroi püs­pökség pedig csak 1870-ben alapittatott,továbbá tekintve, miszerint ez idő alatt is a dalmát g. k. egyházak a karloviczi patriarchátusnak csupán dogmatikai szempontból hódoltak, s a püspök felszenteltetését kivéve, a patriarchától, miként az erdélyi román vagy a bukovinai-czernoviczi püspök, elannyira függetlenek voltak, hogy az úgynevezett nemzet-egyházi alaphoz sem való legkisebb közük vagy j­árulásuk sem­; végül te­kintve a kánonokon alapuló amaz elvet, misze­rint minden külön államban külön metropolita állítandó, s jelenleg Dalmátia még ép úgy, mint Bukovina Bécsből kormányoztatik ; mindezek­nél fogva az új alakulás ellen a karloviczi patriarcha - adminisztrátor G­r­u­­­c­s Nikánor püspöknek érdemleges kifogása nem lehetett; noha ő szerette volna, ha ez ügygyel a bécsi kormány addig vár, mig majd a szerb egyházi ügy rendezése folytán a karloviczi synodus meg­alakulhat , mert fontos egyházi kérdésekben döntő véleményt csak az adhat. Az új metropo­­litnok lélek­száma körülbelül így áll: Bukoviná­ban van 175,000 ruthén és 165,000 rumén , Dal­­mátiában 90,000 szerb. A Deákpárt értekzletén, mely ma d. u. 6 órakor tartatott, Trefort minister kijelenté, hogy Lüke interpellátiójára válaszolni fog s annak tartalmát körvonalazta, utána tévén, hogy ha a törvényekkel ellenkező ily nemű té­nyek fognak felmerülni, a törvény rendeleteinek szigorúan érvényt szerzene. Ezután Balo­gh János és Steiger Gyula az iparmúzeum számára vásárlandó kiállítási czikkekre szánt 50.000 frt megszavazása érde­kében emeltek szót. Szólnak még e kérdéshez Molnár Aladár, Tavaszi, Lipthay B. K., Wodianer és Zsedényi, ki czélsze­­rűbbnek látná, ha iparosokat küldenének fel nagyobb számmal; mig Csáky Tivadar gr. emlékezetébe hozza, hogy e kérdés K­o­r­­­z­­mics indítványára az utóbbi értekezletek egyikén már eldöntetett. A párt az 50,000 frt megszavazása mellett marad. Bánó József indítványozza, hogy a ház ülései d. u. 3 óráig tartassanak. Némelyek hogy d. u. 2 óráig tartassanak reggeli 9 órától. Végre S­o­m­s­s­i­c­h Pál felszólalására elhatá­roztatott, hogy reggeli 10 órától d. u. 3 óráig fognak tartatni az ülések. Az egyetemi építkezések ügye. I. Körölbelül tizennyolc­ év előtt az egyetem hatvani-ajvilágutczai saroképületében voltak el­helyezve nemcsak az összes orvoskari tanintéze­tek, hanem még a vegytani dolgozda, s ezen fe­lül ásvány- állattani gyűjtemény­tár, továbbá az orvoskari könyvtár, és a tanártestületi úgyne­vezett ülésterem is, mely inkább csak szobának lett volna nevezhető. Azóta a pesti, egyetem or­vosi karánál a helyiségek tágítása, illetőleg sza­­ mm SÜSS porítása, nemkülönben azoknak czélszerűbb át­alakítása dolgában sok történt, de még távolról sem elég. Azon épületből máshova tétetett át az ásványtani gyűjteménytár, az állatgyógyintézet főépületében helyeztetett el az élettani intézet, az állattani dolgozda, a szülde és a szebészeti kóroda, a könyvtár részére és kari helyiségekül tágas szállás béreltetett, az egészen újan felállí­tott kór­ szövettani intézet szinte külön bérelt szállásban van, s a legközelebbi május folytán a kórboncttani gyűjteménytár hasonlóképeit bér­házban helyeztetik el. Ekként az orvoskari épü­letben a leíró és tárboncttani intézeten kívül a következő tanszékek fognak maradni: a. m. a két belkóroda, a szemészeti kóroda, az államorvos­­tan, a gyógyszertan, a általános kórtan és a kó­­rodai előkészítő sebészet. Nem tagadhatni, hogy 1854-től kezdve minden kormány, különösen pe­dig 1867-en innen, s legkevésbé 1861—1866. között, iparkodott az egyetemi intézeteknek tér­beli ínséges állapotán segíteni, azonban mindaz, a­mi történt, megközelítőleg sem annyi, mennyi­nek az egyetem felvirágoztatása érdekében tör­ténnie kellett volna. A jogi kar, továbbá a bölcsészeti, nyelvészeti és történeti tanszékek szükségleteit könnyen fedezhetni, mennyiben jó tanárokon kívül csak czélszerű tantermekről kell gondoskodni, s ha mindehez még kellően ellátott és a czélnak meg­­felelőleg kezelt könyvtár járul, a meglevő igé­nyeknek teljesen elég van téve, — ámde sok­kal nehezebb az orvosi és a természettudomá­nyok tanszékeivel egybekötött igények kielégí­tése, mert ezeknél a sikeres tanításhoz, tanulás­hoz és búvárláshoz a fentebb elősorolt kelléke­ken kívül még tágas, jól berendezett és minden szükségessel felszerelt intézetek kivántatnak. S meg kell vallanunk, hogy a budapesti egyetem orvosi és bölcsészetkaránál — az újan épült vegytani intézeten kívül — nincs egyetlen tan­intézet, mely jelenleg a kívánalmaknak megfe­lelne, tekintsük bár akár a hallgatók nagy szá­mát, akár a tudományos búvárlatok mai szín­vonalát. A párisi orvosi főtanodát és a bécsi egyetem orvosi karát nem tekintve, a budapesti egyetem mérkőzhetik orvoskari hallgatóinak számára nézve — kik az orvosi intézeteket kizáró, a természettudományi intézeteknek pedig legna­gyobb számát kitevő látogatói — a berlini, lip­csei, müncheni, würzburgi, greifswaldi sat. egye­temekkel, igy, a sebészeket és gyógyszerészeket nem számítva, a budapesti egyetem orvosi kará­nál a téli félévben 1871-ben összesen 516 (461 rendes és 55 rendkívüli), 187­2-ben pedig 645 (579 rendes és 66 rendkívüli) orvos hallga­tó volt liirva, s ezen szám a jelen félévnek is körülbelül megfelel. A hallgatóknak ily jelenté­keny száma mellett,mely az ötvenes évbelieknek (évente 170—190) majdnem négyszerese, elke­­rülhetlen, hogy egyes tantárgyakra 130-an, 180-an, sőt 200-on felül is vannak beírva, holott a tantermek nem kényelmesen, hanem zsúfolva 100-ra, legfeljebb 150-re valók, ekként pedig a hallgatók kénytelenek álló helyzetben szűk he­lyen szorongani, míg azok, kik könnyebben ve­szik a dolgot, indokolva látják, ha az előadáso­kat gyérebben látogatják. Az orvosi és a természettudományoknál egy­aránt szükséges lenne, hogy a tanulók — azon­felül, hogy az előadásokra eljárnak, — akként mint mostan a boncztannál és a kórodákon tör­ténik, valamennyi más tanintézetben dolgozza­nak, s ily módon a vizsgálati módszerekkel, nemkülönben az illető tudományok anyagával gyakorlatilag alaposan megismerkedjenek. Hogy azonban a tanítás ily képen történjék, arról in­tézeteink korlátolt helyiségei mellett szó sem lehet. A boncttani dolgozda, továbbá a kórodai helyiségek sem olyanok, hogy a tanulóknak annyira mennyire rendszeresített dolgoztatása kellő terjedelmű és eléggé beható lehessen; a többi tanintézetekben pedig még annyi sem le­hetséges. — Várjon mit tehetni, midőn némely tanintézetben dolgozóhely még egy tanulónak sem jelölhető ki, más dolgozdókban pedig van hely öt vagy talán hat tanuló számára,holott lega­lább harminc, vagy még több növendéknek kel­lene azokban folytonosan munkálkodniok. S ha mindehhez még hozzáadjuk, hogy a helyiségek elégtelensége mennyire korlátolólag, sőt bénító­­lag hat az önálló kutatásokra, körülbelül némi fogalmat szerezhetni,hogy a fejlődésünkre nélkü­­lözhetlen térben mennyire szűkölködünk. Ezen hiányok illetékes, a döntésre hivatott körökben már régóta ismeretesek s azokban mindig érezték annak szükségét, hogy a meglevő bajon segíteni kell, mert a térbeli szükségletek fedezése egyetemünk kifejlődésének és emelke­désének egyik főtényezője, s nem kevésbé fontos mint milyen a kor színvonalán álló és hivatá­sukat teljesen átérző, buzgóságban fáradhatlan tanárok alkalmazása. Tudva van, hogy a németországi egyeteme­ken, melyek szervezete a mi egyetemeinknél mintául szolgál, az egyetemi tanintézetek épí­tése nem történik tömegesen, hanem a szerint mint az egyik vagy másik tudománynak kitűnő képviselője akad, nemkülönben mint ennek, úgy az egyetemen mint a kormánynyal szemközt te­kintélye van, majd az egyik, majd a másik tan­szék részére emelnek terjedelmes és alkalmasan berendezett dolgozdat. S Németországon így le­het ez, mert ott az egyetemek tanintézetek dol­gában már akként fejlődnek majdnem század óta, s míg az egyik egyetemen az élettan szá­mára építenek mintanintézetet, a másik egyete­men ugyanakkor a vegytant,maj­d a harmadikon a bonettant látják el azzal,minélfogva ha nincse­nek is mindegyik egyetemen minden tudo­mány számára egyaránt tágas és czélszerű in­tézetek ; de azért az egész szövetség területén minden tudomány részére több olyan intézet van, mely semmi kívánni valót sem hagy fenn , minthogy,, pedig az egyetemi városok sűrűn fe­küsznek egymás mellett, a tanulók az egyik évet az egyik helyen, míg a másikat más helyen töl­tik, mint azon tantárgy, melyet épen hallgatni akarnak, itt vagy ott jobb tanár által adatik elő, nem különben czélszerűbb intézetben tanít­­tatik. A mi viszonyainknak egyetemi tanintézetek egyenkinti építése nem felel meg,mert ez igen las­san menvén, a tanulóknak egyik vagy másik tu­dományban, melyik számára t. i. az intézet már elkészült, alkalmuk van magukat képezni, de a többiekben — azon eg­­gyel vagy kettővel ösz­­hangzásban — nem tehetnek olyan előmenete­leket, mint ez kívánatos lenne. A kolosvári egye­tem tanintézetek dolgában még alig jöhet szám­ba, a buda­pesti egyetem pedig azokban eléggé szegény, minélfogva az utóbbi tanintézeteinek hiányosságai mellett a tanuló a magyar állam te­rületén nem talál helyet, hol magát kedve és te­hetségei szerint jól kiképezze. Hogy egyetemün­kön segítve legyen, okvetlenül hozzá kell látni intézeteinek tömeges építéséhez, mi­alatt­­nem értem azt, hogy valamennyit egy vagy két év alatt felépítsek, hanem annyit igen, hogy egy­szerre több intézet emeltessék fel, hogy öt vagy hat év alatt valamennyi elkészülhessen. Egyéb­iránt Németországban is megérzik, ha az egyik egyetem tanintézetének jó karba helyezésében nagyobb tevékenységet és erélyt fejt ki mint a másik. A szász kormány és Lipcse városa az utóbbi hat vagy nyolcz év alatt a lipcsei egyetem ügyét igen lelkesen és értelmesen felkarolta, úgy hogy az egyik tanintézet után a másik gyor­san emelkedik, így keletkeztek legközelebb az élettani, vegytani, kórtani és boncttani intézetek, nemkülönben a korodák,mig a berlini egyetemen minden körülbelül a régiben maradt, s ezt mégis érzi, mert a hallgatók száma az orvosi karnál — noha az előbbi hírneves tanárok, Graefe kivéte­lével, még élnek és működnek — szembeszökő­­ség alászáll, így a jelen félévben 404 re szállott alá; mig a lipcsei egyetemet ugyanoly mérték­ben sűrűbben látogatják, s azon után van, hogy Németország első egyetemének magaslatára emel­kedjék. Vannak Berlinben egyes tanintézetek, melyek a hasonló lipcsei intézeteket meghaladják, de Lipcsének nagy előnye, hogy egyezményesen kifejlesztett jó intézetek dolgában eddig élé sem­mi más németországi egyetem nem haladja meg. Würzburg egyetemének orvosi kara néhány évig kiváló helyen állott, mert egymással össz­hangzásban létesített tanintézeteiben, az akkori viszonyoknak megfelelve, a tanulók összhang­­zatos képeztetése lehető volt; jelenleg azonban nemcsak a lipcsei egyetem tanintézeteinek töké­letesebb kifejlesztését érzi, hanem már a múlt félévben is megértette a strassburgi egyetem­nek közelségét, melynek minden egyes intézetét a német kormány minden szükségessel a legdú­­sabban látja el, s bár nem is egészen tudomá­nyos, hanem legalább részben politikai okokból, de minden esetre páratlan gyorsasággal intéz­kedik. Ott van Greifswald, Pommeraniának nyugati zugában, távol az emberforgalom útjaitól, egé­szen félreeső helyen, s egyetemének orvosi kara — a többi karok hallgatóinak csekély száma mellett — igen látogatott, mennyiben a tanulók évi száma a háromszázat meg szokta haladni, noha a tanárok nem tartoznak a leghírnevesebb német tudósok közé, de a tanintézetek egyenlő­en jól vannnak építve és felszerelve. Ifjabb időben hallatszott ugyan nálunk egy­két hang, mely egyetemi tanintézeteinknek­­­tö­meges és gyors építésére nem volt kedvező, czélszerűbbnek tartva az egyenkénti lassú épít­kezést; de azt hisszük, hogy — tekintve a mon­dottakat — nem szükséges a lassú építkezés és az ezzel járó késedelmezés káros voltát fejte­getni, s aligha tévedünk, ha azon nézet keletke­zését annak tulajdonítjuk, hogy sokan, midőn nálunk a külföldi szokásokat, eljárást és intéz­ményeket alkalmazni akarják, nem figyelnek eléggé viszonyainkra, melyek több tekintetben mások mint a külföldiek, így pedig egy és más szempontból különböző intézkedéseket igé­nyelnek. Mondhatjuk, hogy eléggé elterjedt a nézet egyetemi tanintézeteink tömeges építésére néz­ve, s megvolt és megvan a jóakarat, hogy a szükséges építkezések megtörténjenek, de ezek mindannak daczára ekkorig nem létesültek; ér­demes tehát kutatni, mi lehet annak oka, hogy a jóakarat mellől mi hiányzott, mi nem engedte az igének testté válását. Hogy az akaratból Cserekvés legyen, annak elég erősnek kell lennie, szóval az akarat jósága egymagában még nem elég, hanem erélyre is van szükség. Talán nem hibázunk, ha mondjuk, hogy az egyetemi építkezéseknek fő akadályát az képezte, miszerint mindeddig nem volt elég erélyes akarat arra, mely határozottan és vissza­­vonhatlanul megállapítsa a helyet, hol az illető épületek felemeltessenek. E körül fordult meg minden, úgy a negyvenes években, mint 1859- ben, 1862-ben, 1869 ben és jelenleg 1872/3-ban. B­alogh Kálmán: Országgyűlési tudósítások. A képviselőház ülése febr. 20. Elnök Bittó István, jegyzők: Mihályi, Wachtel­, Kiss. A miniszterek közül jelen vannak: Szlávy, Trefort, Tisza, Pauler. Mihályi Péter olvassa a múlt ülés jegyző­könyvét, mely észrevétel nélkül hitelesíttetik. Elnök: jelenti, hogy Eder Ferencz­­Kassier képviselő megrongált egéssége helyreállítására hat heti szabadságidőt kér, megadatik. Fillen­­baum Ferenc* Szerdahelyszék képviselője tör­

Next