A Hon, 1873. május (11. évfolyam, 100-125. szám)

1873-05-30 / 124. szám

124. szám, XI. évfolyam. Kiadói hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reg­g­eli és sz.i kiadás együtt: 3 hónapra . . . ■. . . 0 frt — - kr. 6 hónapra . . 12 »­­ » Az esti kiadás postai különkü­ldéséért felü­lfizetés negyedévenkint . . .­­ » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számittatik» Esti kiadás■ Budapest, 1 373. Péntek, május 30. Szerk­t­síztési iroda s Barátok-tere, Athenaeum-épület T. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény­t szerkesztőséghez intézendő, l­é­­mentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el.­­Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. HIRDETÉSEM szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Bari­tok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. Budapest, május 30. Budapest, máj. 80. A határőr­vidéki ezredek pol­gárosítására vonatkozó törvényjavasla­tok alkalmul szolgálnak a „Naplódnak az azokban foglalt megállapodások egy részétől eltérő nézeteket nyilvánítani. E nézetek egyrészről a vármegyék területének kikere­­kítésére, másrészről a házközösségi jog­­viszony tisztába hozatalának előmozdítá­sára vonatkoznak. Teljesen osztjuk a „Napló“ azon kívánságát, hogy­ a kormány a házkö­­zösség-jogviszony rendezése czéljából a tör­vényhozás közreműködésével azonnal te­gyen intézkedéseket, mihelyt a kérdéses tör­vényjavaslatokat elfogadta a ház. Czélszerűtlen intézkedésnek tekinti neve­zett lap azt,hogy a szerbbánsági ezred te­rületének egy része K­r­a­s­s­ó, másik része T­e­m­e­s, harmadik része pedig T­o­r­o­n­t­á­l vármegyéhez csatoltatik, mely utóbbival még a német-bánsági ezred tiz százada is egyesit­­tetik. Czélszerűtlen intézkedésnek bizonyul ez azért, mert a három vármegy­e jövőre a Maros­tól a Dunáig fog terjedni, és míg Krassó megye alig 5 — 6 mértföld szélességben eddig is 22 mértföld hosszúságra nyúlt , addig a most hozzákapcsolt területtel még hosszabbra nyuj­­tatik. Ennek aztán azon következménye van, hogy a vármegye némely újabb községei kö­rülbelül 18 mértföldnyire esnek a megye köz­pontjától. Ez áll Temes megyére vonatkozólag is, mig Torontál különben is jelentékeny te­rülete és lélekszáma több mint félmillióra emeltetik. E területfelosztással szemben, melynek helytelensége tényleg szembeötlő, a „NI.“ czél­­szerűbbnek tartotta volna, ha a németbánsági ezredből s a szerbbánsági ezred 5—6 századá­ból egy 60 négyszegmértföldnyi s vagy 160 ezer lélekből álló szabályos alkatú vármegye alakíttatott volna. Hasonlag könnyű lett vol­na az oláhbánsági ezred északi felét Krassó­­m­egye északi felével összeolvasztani s abból külön megyét csinálni, mig viszont ugyan­azon ezred déli felét Krassómegye déli felé­vel egyesítve, szintén új megye állott volna elő. Ez lett volna a területi rendezkedés leg­természetesebb és és azért politikailag és köz­igazgatásilag leghelyesebb módozata. Hanem e módozatot,melyet úgyszólva egyetlen pillan­tás a térképre ajánlatossá tesz, nem volt képes kitalálni a törvényjavaslatok ké­szítőinek bölcsesége. Majd megválik, nem lesz-e szükség már rövid idő múlva helye­sebb területi arra­nyitozást létesíteni. A két­szeres, háromszoros munka ugyanegy ügyben nálunk már megszokott valami, hogy szinte nem is képzelhetünk helyes meg­oldást egyszerre. Az „Ungarischer Lloyd“ ma azon benyo­másról vezérczikket, melyet az angol trónörökös pesti fogadtatása az angol sajtó hasábjain keltett. Főleg a liberális sajtó az Angliában, mely élénken fejezi ki most rokonszenvét Magyarorság iránt. A conservativ közlönyökben kevésbé mele­gen nyer kifejezést a Magyarország iránti ro­­konszenv. Ez azért természetes, mert hát az angol conservativek gyakran tanúsítottak vonzalmat a külföld absolutistikus tendentiái iránt, sőt az osztrák „feketesárga”” pártnak minden alkalommal kifejezték rokonszen­­vüket. Másként áll azonban a dolog a szabad­­e­l­v­ű angol sajtót és pártot illetőleg. A nép főleg visszatartott lélekzettel kisérte Magyar­­ország 1840 es-diki szabadságharczát és sze­rencsétlenségünk meleg rokonszenvet keltett irántunk Angliában. A H­a­y­n­a­u-féle hóhé­rok nevét még ma is alkalmazza az angol, ha valami gyalázatot akar jellemezni. Ezen han­gulaton alapult azon nagyszerű és példátlan lelkesült fogadtatás, melyben Anglia a Do­verben partra szálló menekülteket, főleg pe­dig Kossuth Lajost részesítette. Ily dia­dalmenetet nem látott azelőtt London, és nem is részesült olyanban később semmiféle feje­delem, még a rendkívül népszerű Garibal­di sem. De másrészről teljes elismerést és mél­­tánylatot talált az angol nép előtt azon szí­vósság és erély, melylyel Magyarország fölemelkedett lesújtott helyzetéből. Semmit sem tisztel annyira az angol, mint a csügge­­detlenség és nemzeti bátorság jellemvonásait. Természetes tehát, hogy az angol trónörökös pesti útja alkalmul szolgál most az angol saj­tónak — még a vidékinek is — arra, hogy felhozza a múlt évek reminiscentiáit, és Ma­gyarország újabb történetéről és politikai fej­lődéséről közleményeket nyújtson olvasóinak. Így aztán lassanként mind­nkább megerős­­bül a barátság azon köteléke, mely Angliát Magyarországgal összefűzi. Mac-Mahon üzenetére vonatkozó­lag, melyet reggeli lapunkban közöltünk, a „Journal d. Deb. “ lágy-meleg hangon írt czikkében azt jegyzi meg többi között, hogy a terület felszabadítását illetőleg kevés teen­dője maradt az új kormánynak, miután Thiers két évi kormánya alatt 4 milliárdot már le­­törlesztett s a még hátralevő fizetések részletei nagy részben már megvarrnak a kincstárban. Az új kormány feladata tehát csak az, hogy a készletet beszedje és lefizesse. Az üzenetben kifejtett belügyi politikára nézve, ellenkező­nek találja azt Thiers politikájával, ki mindig arra törekedett, hogy a pártharczot és a ke­délyeket lehetőleg csillapítsa, s az így eszkö­zölt egyetértéssel hajtsa végre a fontos alko­tásokat. Az új kormány belügyi politikája nem alkalmas az ország consolidatiojára. Egészen más hangon ír az elnöki üzenet­­ről a „Liede.“ Először is két nagy tévedést lát benne, az első az, hogy az üzenet szerkesz­­tője azt hiszi, hogy a 16 szónyi parlamenti többség az ország többségét képviseli; a má­sodik pedig az, mintha e többség egységes volna és három csoportozata ugyanazon egy czélra törekednék és egy zászló alatt szolgálna.­­ A­mi pedig a belügyi po­litikát illeti, az új kormány minden parlamentáris kormány kötelessége ellenére, nem az országban uralkodó többség közvéle­ményéhez alkalm­azkodik, hanem át akarja azt idomizni mesterséges eszközökkel a maga ideája és czéljai szerint. De azt is mondja az üzenet, hogy egy f r­a­c­­ i­o veszélyezteti a köz­rendet, mert a nemzetgyűlés feloszlatását sür­geti. És kivel merészelnek ily hangon beszél­ni? A republikánusokkal, a francia nemzet többségével. Ezt nevezik fractionak. Azt,hogy e republikánus többség a bék­és küldékét ve­szélyezteti, csak az állíthatja, ki képzelt ve­szélyekről álmodozik, mint az új kormány. Nem inkább veszélyezteti-e a köznyugalmat az, hogy a megyékre csoportonként oly pr­efekte­­ket neveznek ki, a­kik minden más véleményt képviselnek inkább, mint azon többség közér­zületét, melyet kormányoznak. És lehet-e — így végzi a nevezett lap — „egységet és kö­vetkezetességet, meg Cohnesiot“ hozni be a közigazgatás ágaiban, midőn az a kormány­ban sincs meg, mely épen 3 különböző párt fractióból van összealkotva.“ Az új kormány alig vette kezébe az ügyek vezetését, azzal adott első életjelt ma­gáról, hogy tömegesen bocsátja el a repub­likánus praefekteket s a megürült állo­másokat a legreactionáriusabb emberekkel tölti be, kik ellen a közvélemény a leghatározot­tabb ellenszenvvel viseltetik. Mai reggeli la­punk egyik távirata is ily tömeges praefect és alpraefect,változásokról tesz említést. Francziaországban most egy valóságos mozgalom indult meg a Thiershez intézett nagyszámú üdvözlő és bizalmi nyilat­kozatok alakjában. E nyilatkozatok aláírói — a megyék és városokból — tántoríthatlan bizalmuknak adnak kifejezést Thiers iránt, hálájukat fejezik ki azon nagy szolgálatokért, melyeket a köztársaság érdekének és az or­szágnak hozott két évi kormánya alatt oly végtelenül súlyos körülmények között. Az új franc­i­i­a kabinet nem min­den nehézség nélkül jött létre. Mac-Mahon ellene volt annak, hogy Batbie, a „politi­que de Combat“ feltalálója a kormányba lép­jen, de végre mégis kénytelen volt engedni, hogy ez a közoktatás és cultus már megint egyesített, és fontos tárczáját vegye át, me­lyeket azelőtt 8 nappal Thiers különválasz­tott volt. Dupanloup még Batbieval sem volt megelégedve, ő Ernoult akarta ez állomáson látni, hanem ez jobbnak látta az igazságügy miniszteri tárczát elvállalni, miután itt egy igen fontos tárgya van a „politique de Combat“-nak: a liberális sajtó! — Igen jellemző a monarchisták coalitiójára azon, utólag napvilágra került tény, hogy az E­r­­noul által beterjesztett napirendet, mely Thiers bukását vonta maga után, Roucher (bonapartista) szerkesztette és hogy a „Centre Perier (15 — 30 ember) nevében Target által tett azon nyilatkozat a válságos pillanat­ban, hogy ők Ernoul napirendjére fognak szavazni, Target és Buffet között már előre meg volt állapítva. Az új franczia minisztereket következőleg ismerteti a „Rep. Franqaise“: „Nagyon bajos biztosan meghatározni, hogy minő mérvben vannak képviselve a különböző mo­narchista pártok az új kabinetben. Az o­r­le­a­n­i­s­­t­á­k nem bírnak abban kiváló szereppel, mert B­r­og- 1­­­e legt volna az, kit leginkább magukénak mond­hatnak, de ő sem tartozik tulajdonképen a Chan­­tilly-udvarhoz és eddigi életpályája azt tanúsítja, hogy inkább az egyház, mint a dynastia szolgálatá­ban áll. Legismeretesebb az által lett, hogy a „Corres­pondent“ ba dolgozott, mely Tallon urnák papi veze­tése alatt állott. Audiffret hg. sokkal hamisítatlanabb orlea­­nista, de fel kellett őt áldozni a bonapartisták ellen­szenvének. A chislehursti párt minden eset­ben számíthat M­a­g­n­e arra, ki a császárság alatt ismételten volt miniszter s ki iránt III. Napóleon az által fejezte ki bizalmát, hogy meghívta őt titkos ta­nácsába. Ezen kivül a bonapartisták emberei még Deseilligeny és Dampierre d'Hor­­noy. Az előbbi ugyan oly embernek tüntette fel magát egy idő óta ki „a republikánus megoldás­ felé hajtott, de nem szabad feledni, hogy az 1869-ki tör­vényhozó testület elnökének, Schneidernek helye. d’Hornoy gyorsan emelkedett a császárság alatt s gyakran bizalmas küldetésekben részesült, de min­dig inkább clericálisnak, mint dynastikusnak tarta­tott. Jellemző reá nézve, hogy miniszteri ellenjelöltje (Montagnac tengernagy) azért nem neveztetett ki, mert nem bír széleskörű összeköttetéssel az orleanista párttal. Ernőül és de la B­o­u i 1­1­e r­­­e a kormányban a legitimista — clerikális jobboldalt képviselik. Az előbbi inkább clerikalis, mint legitimist­­a, az utóbbi inkább légitim­ista, mint clericalis­ és a franczia episcopatusban egy testvére v­an. De mit szóljunk Beul­éról? 1848 ban Deleseluze által a köztársaság biztosának neveztetett ki és a távolból tiltakozott az 1851-ki államcsíny ellen, nem sokára pedig Mathild hgnő házi barátja lön. A császárságot epigrammokkal és gúny iratokkal csip­­deste. 1871 ben újra ajkán volt a köztársaság szó. Ma már azt beszélik, hogy úgy ő, mint Bouillerie, Treppel püspök ajánlatára neveztettek ki. Fő jelleme tehát az egész kormánynak a c­­­e­­rb­alismus. Akarjuk hinni, hogy ez a kül­föld irányában nem fog nekünk kellemetlenségeket szerezni. Mi a belügyi politikát illeti, ha van vala­mely tan, melynek Francziaországban lehetetl­­­e­n, hogy a tömeget hatalmába kerítse, álljanak rendelkezésére bármely politikai eszközök is, az bi­zonyára nem más, mint a clerikális.“ A „Times“ többi közt ezeket írja a franczia válságra nézve : „Évszázadok óta az angol királyok jelszava: „Dieu et montroit“ volt. A legújabb franczia államfő jelszava pedig: „Isten és a hadsereg!“ Mac-Mahon soha sem volt politikus és bajosan lesz most azzá 65 évvel. Egyedül csak a rend fentartá­­sára fog szorítkozni és a kormányzást minisze­rére hagyja. Ha az új kormány roszat fog czélba venni, ott lesznek a liberálisok a szó­széken és urnáknál, hogy annak gátat ves­senek.“ Végre a „Prov. Corresp.“ táviratilag is jelzett czikke így hangzik : „Az új franczia kormányalkotás, mely tisztán a belviszonyok alapján jött létre, úgy látszik, hogy a külföldhöz való viszonyokat és névleg Francziaor­­szágnak Németország iránti szerződésszerű kötele­zettségeit nem érinti.­ Ezután megdicsérve Thierst államférfiai belátása és lejális kormányzásáért, mely­nek sikerült Németország és Francai­aország között a békét helyreállítani. Kiemeli, hogy a német kor­mány legtávolabbról sem szándékozhatik befolyást gyakorolni a szomszéd állam belpolitikájára,­­ az­tán igy folytatja: „A mi viszonyunk az új franczia kormányhoz egyedül annak magatartásától s neve­zetesen a Németország irányában elvállalt kötelezett­ségek teljesítésétől függ. Az első jelekből azt lehet ítélni, hogy az új kormány e tekintetben az előbbeni politikát fogja követni. Ha különböző oldalról azon remény és aggály merül fel, hogy az új franczia kor­mány confessi­onális tekinteteknek ad and befolyást külügyi politikájában, ezen feltevés csak a belső franczia pártviszonyok tekintetbe vételén ala­pulhat. Azonban kétséges, hogy e confess, tekintetek bármi eredménynyel befolyást gyakorolhatnának Francziaország külügyi politikájára.­­— Németor­szág minden körülmények között a biztonság és nyugalom érzetével tekinthet a franczia viszonyok fejlődése elébe.“ A pénzpiaca helyzete javulni látszik , ha a bécsi tőzsde árjegyzéseire még valamit adni le­het. Az irányadó bankok papírjai a bécsi tőzsdén tegnap pár forinttal emelkedtek: hitelbank, unió­­bank, bankegylet, anglo osztrá­k bank mindannyian 5 írttal javultak, franco partr. 4 fetal, s más papírok is feltűnően emelkedtek. Ezen fordulatot a kényszer­eladások beszüntetésére való kilátás idézte elő. A hites bécsi tőzsdealkuszok ugyanis egy küldöttséget menesztettek a pénzügyminiszterhez, közreműködé­sét kérve ki az iránt, hogy nagy garanciaalap al­­kottassék, mely a kényszereladás nyomasztó hatását elhárítsa. A garantiaalap legalább 50 millióra men­ne , akként hozatnék össze, hogy minden nagyobb bank 5 millió frtot készpénzben s a többit egyetem­­leges szavatossággal kiállított váltókban fizetné le. Az alap arra szolgálna, hogy abból egyrészt a kény­szereladásra kerülő papírok összevásároltassanak s más­felől értékpapírokra előlegek adassanak. A ga­­rantia-alap létrehoztass végett egy 7 tagú bizottság választatott, melynek feladata leend a pénzügymi­nisztert és a tőzsdekarmarát arra birni, hogy az esz­mét megtestesítsék. De ha a tőzsdejegyzéstől eltekintve, megfi­gyeljük az osztrák pénzviszonyok alakulását, kevés támpontot találunk, melyből azt lehetne következtet­ni, hogy a válságos helyzet jobbra fordult. Sőt ellen­kezőleg úgy látszik, mintha a tisztulási processus most már oly czégeket is megsemmisíteni késztetne, kik a vihar kitörésekor még rendületlenül megálltak. Weikersheim az elsőrendű bécsi bankárok közzé tartozott, s ő megbukik. Hogy kit ránt magával, még nem lehet tudni, de ha ő megbukhatott, társai is kö­vethetik, kik vele egyenrangot foglaltak el. Hogy az ily bukások hazánkra is kihatnak, az onnan van, mivel némely városok kereskedelmi kö­rei nagyon Bécs felé szítottak. Ilyenek első­sorban a magyar nyugati városok mint Soprony, Pozsony. Igen most már Pozsonyból is ide hallatszik a jajveszéklők hangja. A nyugat magyaror­szági leszámítoló és hitelbank fi­zetés­képtelenségét jelentik s a Napló szerint a bank­nál a letéteket veszély fenyegeti. Pozsonynak majd­nem összes társadalma bele­sodortatott e bank által a bécsi börzejátékba s nem egy tönkre jutott család adja meg most ennek árát. A nyugatmagyarországi leszámítoló tisztán a bácsi alapítás szüleménye. A pa­pírok mesterségesen nagy agrával bocsáttattak ki s már ebből tudni lehetett, hogy itt szédelgés van a játékban, ha most e bank bukik, az nem lehet meg­lepő, mert bécsiek csinálták, és nekik most első gond­juk a saját bőrüket megmenteni. De az osztrák nemzeti banknak s mindazon bécsi pénzintézeteknek, melyek a pozsonyi leszámí­toló bankot létre­hozták, vagy létre­hozni segítettek, erkölcsi kötelességük volna most a bukás utóhatását minden kitelhető áldozatokkal enyhíteni ; ha ezt tenni nem akarják, vagy erre nem képesek, a boszu nem fog elmaradni. A sopronyi bukott pénzintéze­tekre vonatkozólag is ugyanezt mondhatjuk. Sop­ronra is Bécs mérte a nagy csapást. E tudat által vezéreltetve fordult a sopronyi kereskedő közönség Ő Felségében, ha­­ a bécsi banktól segélyt esz­közöljön ki. — Kiváncsiak vagyunk, hogy fog­ják magukat viselni a bécsi bankárok az ál­taluk okozott nagy veszteségekkel szemben. — Ha ezeket orvosolni nem tudják, saját tehetet­­ségüket vagy részakaratukat árulják el. És ekkor legalább tudni fogja ország-világ, ha eddig még meg nem tanulta, hogy lehet-e valakinek Magyarországon a bécsi financierekre támaszkodni. A sopronyi piac­ helyzetét az ottani német lap így ismerteti. A sopronyi hitelbankról s a sopronyi kereskedelmi és iparbankról remélik, hogy a forgalomban levő pénztári jegyekre meg lesz a fedezet a tömegvagyonban. Az ez utóbbi által alapí­tott sopronyi építő és földhitelintézet folyó­számlája teljes­en tiszta, a kereskedelmi bank tulajdonát képező fekvőségekre való bekebelezés­i által. A sopronyi átalános bank részint csekély klientulája, rész­nt az igazgató tanács egyetemleges jótállása által megme­­nekültnek tekinthető. Jól áll a sopronyi leszámítoló bank, a takarékpénztár és a takarék- és kölcsön egy­let s csak az esetre vannak veszélyeztetve, ha a la­kosság hova hamarabb észre népi tér rémületéből és meg nem szűnik tömegesen kiszedni betételeit. — Pozsonyból a nyugatmagyarországi leszámítoló bank bukásáról még nem kaptunk tudósítást. A bukás hirét eddig csak a „Pesti Napló“ közli. De ez már több oly bukást adott hírül, mely mint a Schwarcz czégé, valótlannak mondatik. El nem mulaszthatjuk itt kiemelni azt, hogy Kerkapoly pénzügyminiszter a magyar pénzintézetek helyzetét a pesti kereskedőknek, adott válaszában roszul ítélte meg. Nem helyeztünk volna erre nagy súlyt, de miután a miniszter úr szavait bécsi lapok is reproducálták és abból következtetést vonnak, a miniszter úr nyilatkozatát nem hagyhatjuk szó nélkül. Kerkapoly úr a győri és sopronyi bukások­ból következtetve átalánosságban kimondá azt, hogy a kis magy. pénzintézetek nem nyújthatnak a váltói­kat viszleszámítoló osztrák banknak (a pesti fiók­nak) elegendő biztonságot. A bécsi lapokban s a Lloydban,közölve volt szavaknak legalább ez az értelme. És ha Kerki­polg úr csakugyan azt mondta, akkor a jelen válságos időben nagyon igazságtala­nul és eszélytelenül ítélt a magy bankok és takarék­pénztárak felett. A magy. pénzintézetek igazgatósá­gai sokkal óvatosabban viszik az üzletet, mint maga az osztrák nemzeti bank. Statistikai adatok bi­zonyítják , hogy az összes magyarországi taka­rékpénztáraknak éveken át nem volt üzleti vesz­teségük. Az osztrák nemz­eti bank fiókjainak azonban jókora összeget a tartalékalapból kell fedezni. Az igazi magyar pénzintézeteknél tehát sokkal kevésbé lehet valaki, legyen bár az az osztrák nemzeti bank, veszélyeztetve, mint a nagy bécsi papírmillionáriu­­soknál. Legfeljebb azon pénzintézeteknél nem érez­heti pénzét a közönség­biztonságban, melyek a bécsi tőzsde-speculatió által elkapatták magukat; de ilyen pénzintézet igen kevés van s ujjal rá lehet azokra mutatni. Nevezte volna meg hát őket a miniszter úr, de általánosságban ne discreditirozza a magyar pénz­intézeteket. A dotatio-felemelés elvben már megtörtént. A Nationalbank az összes fiókok dotatio­­ját 9 millióval emelte fel, ebből esik Pestre 2 millió, a többi magyar fiókokra egy millió és a fennmaradó összeg az osztrák fiókoknak jut. A bankok fusiójára és a liquidatióra vonatko­zó híreket a következőkben foglalhatjuk össze : Bécs­­ből máj. 29 ikén ezt távírják a „P. Lloydnak.“ Szá­mos új bank fusiójára előkészületek történnek. A sértetlenül maradt bankok majdnem kivétel nélkül egyesülni akarnak. A tőzsde és forgalmi bank s a bécsi tőkepénzesek bankja liquid­álnak. A kereske­delmi közönség nyugodtan várja az ultimot. Előké­születek tétettek, hogy a veszélyben forgó bankár körök felett baj nélkül elvonuljon az ultimo A pénz­ügyminiszter a bankok képviselőinek megígérte, hogy minden fusiót és liquidatiót elő fog mozdítani. A csődben levő bizományi bank passivai 11 millióra rúgnak, a liquidationalis tárgyalásnál 8 millió forint volt képviselve, az osztrák kocsikölcsönző 1.170,000 fttal, arbitrage alkuszbank 1.225,000 írttal, Herz­feld Móricz 620,000 Kurzer 647,000 jelzálog-jára­dék bank 668,000 osztrák építő társulat 579,000 fttal osztrák takarék bank 343,000 Weissenfeld 191,000 jelzálog- hitel és jelzálog biztosító bank 750,000 osz­trák központi földhitelbank 349,000 lombard és le­számítoló bank 207,000 Leopold Städter bank 46,000 Schenkl az arbitrág- alkuszbank igazgatója 253,000 fttal tőzsde hitelbank 10200 ital, Arnau Hamburgban 140,000 fttal. Az osztrák kormány folytatja a bankok mérle­gelnek megvizsgálást. Szakértőktől a kormánybizto­sok mellé kineveztették Quitte keresk akadémiai tanár és Rotschild hivatalnoka, Porges keresked. is­kolai igazgató és volt bankdirector, sok az erre vonatkozó törvényjavaslatnak a legkö­zelebbi napokban beterjesztésére. Wachter Frigyes kijelenti, hogy a szászföldi képviselők nincsenek ellene a szászföld mielőbbi ren­dezésének. E ezután szavazásra kerül a dolog. A többség — 62 szóval 57 ellen — ne­m fogadja el a kérvényt biz. véleményét, hanem Lázár indítványát emeli ha­tározattá. Liptó, Újvidék, Komárom és Arad a jezsuiták kiűzését kéri. A kérvényi bizottság e kérvények fe­letti határozást a Majthényi-féle hat. javaslat tárgya­lásáig felfüggeszteni indítványozza. Orbán Balázs sürgeti az ez ügyben való gyors intézkedést. A ház elfogadja a kérvényi bizottság véle­ményét. Pest megye, Kecskemét, Kassa és Szászrégen város a katona elszállásolás szabályozását kérik. A kérv. biz. a honvédelmi miniszterhez indítványozza utasíttatni tanulmányozás végett. Győrffy Gyul­a azon kérdést intézi a honvé­delmi miniszterhez, hány esztendeig fog még e tanul­mányozás tartani? Szende Béla kijelenti, hogy még ez ülésszak alatt be fogja terjeszteni a javaslatot. A ház elfogadja a javaslatot. Árvam­egye az országgyűlési nyomtatványok megküldése iránti kérvénye a gazdasági bizottság­hoz, Árva s Pestmegye kérvénye a tüzkárbiztositás országositása iránt a keresk. minisztériumhoz utasit­tatik. Heves- és Külső-Szolnok s Pest-, Pilis- és sóst-­ megye az 1868. XL. t. sz. 20. § ának megváltoztatá­­sát kérik. Deáky Lajos a kérvények felolvasását kéri az esetre, hajóm megtagadtatnék, indítványozza, hogy a kért megváltoztatás elfogadtatván, a miniszer ez iránt­i javaslat benyújtására utasíttassák. A kérvények felolvastatnák. Arra vonatkoz­nak e megváltoztatást kérelmező feliratok, hogy az egyéves önkénytes intézmény folytán a honvédségbe nem jut mivelt egyén, mert ezek sorszámhúzás nél­kül mind a hadseregbe kénytelenek beállani. Ezt javasolják és kérik megváltoztatni. Ghyczy Kálmán : Deáky indítványa nem cor­rect, mert a ház nem fogadhatja el így rögtön e vál­toztatást. Hanem indítványozza, hogy a kérdés külön napirendre tűzessék ki. A többség a kérvényi bizottság véleményét fogadja el s egyszerűen a honvédelmi miniszterhez utasittatik. A kolozs-dobokai tanító-egylet kérvényénél levelezésük bélyegmentessége iránt felszólal. Szatmári Károly s a kérvényt pártolólag in­dítványozza a keresk. miniszterhez utasíttatni. A többség egyszerűen utasítja a miniszterhez , szintigy Kecskemét város kérvényét a virilis s a vá­rosi főispán intézmény eltörlését kérő kérvényét, melyhez a pártolást Bobory Károly indítványozza. A többi kérvények az illető miniszterekhez vagy bizottsághoz utasíttatnak, minden ellenmondás nélkül. Szót csak az utolsó kérvénynél a kolozsvári egyes tanárok fizetésemelés iránti kérvényénél, me­lyet a p. ü. bizottsághoz utasít a budgetnél való ta­nulmányozás czéljából a ház,—­emel Lázár Ádám kiemelve e kérvény jogosságát, mert a kolozsvári egyetem jelen helyzetében nem maradhat. A mai ülésnek egyéb tárgya nincs. Elnök je­lenti még, hogy Lónyay Béla a 6-ik osztályba, jut, s hogy Gál Mihály egészségi szempontból szabadsági időt. Szlávy József indítványozza, hogy a földadó tárgyában kiküldött bizottsághoz tétessék át a ka­tasteri fölmérésről szóló javaslat is. Elfogadtatik. A jövő ülés a szokott után fog tudomásra ho­zatni. Ülés vége­tt 11-kor. Országgyűlési tudósítás. A képviselőház ülése május 30. Elnök Bittó István, jegyzők Szeniczey, Mihá­lyi, Kiss. A miniszterek közül jelen vannak : Szlávy, Pauler, Trefort, Szapáry, Szende. A múlt ülés jegyzőkönyve hitelesíttetik. Elnök bejelenti Abaujmegye kérvényét Rá­­kóczy hamvainak hazaszállítása iránt. Bemutatja továbbá Murechianu Joachim megbízó levelét, ki ed­digi elmaradását később igazolandó betegséggel kéri kimenteni. Az ig. bizottsághoz utasittatik. Szőgyényi László, az állandó ig. bizottság előadója jelenti, hogy az állandó ig. bizottság Ló­­nyay Bélát a 30 nap föntartásával igazolta. Következik a napirend, a XX. számú sorjegy­zékben foglalt kérvények tárgyalása. Liptó, Árva, Torna, és Kükül­lő megyék a ki­rályföld rendezése iránt kérvényeznek. A kérvényi bizottság a belügyminiszternek in­ditványozza kiadatai tanulmányozás végett. Lázár Ádám hivatkozva egy régibb interpel­­latiójára, inditványozza, hogy a miniszter utasittas­ Barangolások a kiállításon. Bécs, máj. 28. „Rozzant, rongyos házikó; a szél csak úgy ká­­nyh­e-kedvére járja át és tág nyílásain kényelmesen sétál ki s be. Ez a nóta most az egyszer nem a „csár­dáról“ szól. A csárda, az meghazudtolta Petőfit, azon fogott a modernizálás szelleme, s úri, czivilizált csárda lett belőle, legalább a bécsi Práterben. Ha az a kis faal­kotmány, a­melyikbe most akarunk betérni, vala­hogy e mellé az úri csárda mellé kerül — no hiszen jaj neki! Hogy nézte volna le az a jól épített csárda az ő szerény, egyszerű voltát! Azért jól tette, hogy a nemzetközi faluban húzta meg magát; ott is legegyszerűbb, legszegé­nyebb, de legalább holmi csárda-parvénok lenézésé­ben nem részesül. Azt mondják és egynémely magyar lap leve­lezője szintén állítja, hogy ez a faalkotmány tót ház. Jártam-keltem tótjaink közt én is, de ilyen há­zat tót falukban nem láttam. A lakói, kik, mikor épületüket szemügyre veszszük, a pitvarban állanak , tótosan vannak öltözve. Három tagból áll a Csa­lád: férj és feleségből és a ház öröméből: a „korona herczegből.“ Ennek a kis embernek ménkű nagy ka­r­­ás kalapja egész a nyakáig esett be, az a szűz pedig, melyet nyakába akasztottak, csak annyival hosszabb nálánál, hogy a „többlet“ akármelyik úri dáma uszályának is beillenék. Bocsánat, csak a hosszúságát értem. Öltözetük hát tótos, hanem a nyelvük nem szláv. Mikor a küszöböt átléptem, a gazdasszony sze­rényen m­ondá: „Jao bei’nsz esz al- saom.“ Mindjárt tisztában voltam, hogy felvidéki németekkel van dolgom s hogy a mit rósz németséggel hallottam, az tisztán németül annyit jelent, hogy: „ja, bei uns ist alles so arm“, magyarul pedig : „hjali! nálunk min­den oly szegényes.“ Ebben igazat adtam a nagy kalapu trónörökös anyjának. A­mily egyszerű, szegényes a ház kívül­ről, és oly egyszerű, szegényes a belseje is. De szóljunk előbb a lakóiról. A házigazdát Steinhübernek hívják s élete párjával és a kis Hanssal együtt nem csekélyebb küldetést teljesít itt a nemzetközi kiállításon, mint azt, hogy a nyitra megyei németséget, s jelesen a g­a­­­d­e­­­i­akat képviseli. Valamikor a 12-ik században thüringiai és szászországi németek telepedtek meg hazánk felső vidékein. Ezekből a telepitvényesekből Nyitra me­gyének is kijutott a maga része s még m­ai napig

Next