A Hon, 1873. szeptember (11. évfolyam, 200-224. szám)
1873-09-01 / 200. szám
Kiadó)-hivatal: Barátok tere, Alli&íKeum-épület földszint, íílftu. tjéMI ííi| -Postán küldve, vagy Budapesten akzhoz. bontva re';;'"éli é*sti kiadás együtt: 3 hónapra.............................................6 frt — Sr. 6 hónapra .... - 12» » A* esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés negyedévenkint . . . 1 » — « Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor A hó tsisa’napjától számittatik. Esti kiadás. Budapest, 1873. Hétfő. sept. 1. 200 szám. XI. évfolyam. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési írásm ! Barátok tere, Athenaeum-épület 1. emeld. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő fe mentetlen levelek csak ismert kezektől tagadhatnak !.. . Kéziratok nem adatnak vissza HIRDETÉSIEM színtugy mint előfizetések a kiadó tilvafalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Budapest, September 1. Budapest, sept. 1. A horvát dolgok sok port vernek föl a sajtóban, s a zágrábi országgyűlésen történt új pártalakulás az első sorban, mely körül a discussio többé vagy kevésbé ingerült hangon forog. Mi megtettük már néhányszor észrevételeinket báró Rauch pártjának ellenszenves magatartását illetőleg az újonnan alakult középpárttal szemben. A „Reform,“ mely a Rauch fractio érdekében írt czikkeket közöl lapjában zágrábi levelezőjétől — úgy mutatja be a párttöredéket, mintha egyedül az biztosíthatná a törvényesség és rend uralmát Horvátországban. A „Napló“ mely ma egyik czikkében polemizál az említett lap ellen, elismeri az unionista hazafiak érdemeit a kiegyezés körül, de joggal kérdi, hogy váljon Horvátországban egyedül a mágnáspárt-e az, amelylyel kormányozni lehet? Ilyesmiért a felelősséget a horvát mágnások majdnem egyhangúlag viszszautasítanák. Kiemeli a „SSlapló“, hogy a horvát-szlavén mágnások nem bírnak a nép zömében azon sulylyal, mely őket vagyonuk és értelmiségüknél fogva megilletné. Más körülmények, de a főurak saját hibája folytán is köztük s a nép zöme közöttük támadt melynek betöltésére elsősorban kell törekednie a helyes kormány politikának. Kiemeljük egyébiránt a „Napló“ czikkéből a következő részeket: A kormány két szélsőség s egy középáramlattal állt szemben. Az egyik szélsőség, a Strossmayer- Makanecz párt volt, Strossmayerék részéről, ha jól vagyunk értesülve, az követeltetett, hogy az országgyűlés összeülése előtt neveztessék ki ellenzéki részről a bán. — A kormány e kivonatot természetesen visszautassá s mint előre látható volt, a szélsőpárt ismét megkezdő izgatásait. A másik szélsőséggel szemben joggal lehetett számítani az illetők hazafiságára. Aki a pártok közötti közlekedést akar létrehozni, az nem állíthatja az első sorba azt, ki a legélesebben kiszögellő álláspontot foglalja el. A zágrábi érsek mindig bizonyos közvetítő, kibékítő szerepet játszott és joggal lehetett várni — hogy báró Rauch és hivei elő fogják mozdítani az érsek nehéz és nemes fáradozásait — hisz azok a közös haza javára — az unió érdekében s a közbéke előmozdítására kezdeményeztettek. A horvát „középpárt,“ (habár csak ad hoc) létesült, s ha a hazafias figyelmeztetés Zágrábban még némi sikerre tarthat számot, azt ajánlanék, hogy a közös ellenfél s közös veszély ellen szövetkezzenek mindazok, kik a közös hazafius álláspontot foglalják el. Annak ideje már kétségkivül megérkezett volna, hogy a magyar kormány Strossmayer püspökkel számoljon. Azt sehol sem tűrnék, hogy egy egyházfejedelem az állam javadalmainak segítségével agitáljon az állam ellen. S a palásttal el fog hullni ezúttal a herczeg is. Ha az „unionisták“ s a „középpárt“ egyetértenek, a mai zűrzavarból még örvendetes eredmények fejlődhetnek ki. Az „Agramer Zeitung“ kiemeli, hogy a középpárt clubjába való belépés fölötte megvan nehezítve az alapszabályok azon pontja által, mely szerint az új tagok fölvétele fölött a club titkos szavazással határoz. Hozzávéve ehez azon körülményt, hogy a club alakulásakor az abban való részvételre nem minden unionista hivatott meg, világos, hogy ezekre nézve most már körülményességekkel jár a belépés. A belépést a magyar országgyűlési clubok példájára a tagok önkénytes hozzájárulásától kellett volna függővé tenni. A „Napló“ e titkos szavazásra vonatkozó pontot politikai tapintatlanságnak nevezi, s azt mondja, hogy az első értekezletre mindenki meghivatott részint írásilag, részint szóbelileg, csak báró Rauch és öt társa nem. A középpártra vonatkoznak a levelező következő adatai: A közpárt programmját már aláirta: 46; hiányzik még K. Prandau, Derencsin, T. Rogulics, Dr. Schramm, Antolek, Puszi, gr. Nugentz és gr. Jel- Zách György, kik bizton aláírják, csak hogy még nincsenek itt, azonkívül lesz még vagy 8. Az aláírottak nevei következők: Smaica elnök, Zsifkovics alelnök. Tagok gr. Pejacsevics László, Mihajlovits érsek, Mazuranics, Mrazovics, Kresztics Miklós, Quiring, Mirko Horvát, Rogulics J., Mihálovits Károly, Jurkovica, Kusevich, Kraljevics, Kiss, Brankó Ivanovics, Dutkovics, Gercsics, Balasko, Tombor, Kresjevics P., Lábos, Jagics, Jakics, Kottur, Czop, Brlica, Stekovics, Turabo, Davidovics, Vrbancsics, Pogacsnik, Horvát Péter, Kiss Gábor , Musler , Spisits, Lobhammer, Moletz, D. Krsnyavi, Vraniczanyi, Luskovich, Kipach, Turkovics, Miskatovics, Voncsina. A bécsi udvari körök állítólagos befolyása a franczia fusióra s illetőleg a monarchikus restauratióra sok port vert föl az európai sajtóban. E hírek leghatározottabb dementálása már régebben megtörtént Andrássy gróf részéről. A hir azonban fentartotta magát s terjesztetett, csakhogy olybá tüntettetett fel, hogy az udvar e hangulata Andrásy nézetei ellenére érvényesül, s esetleg a külügyér bukását is vonhatja maga után. E kalandos hirek is meghazudtolásukat találják az ágostai „Alig. Ztg.“ egy bécsi levelében,melyből átveszszük a következőket: A franczia nagykövetnek hosszú szabadságidejéből visszatérte óta már volt alkalma kihallgatást nyerni az uralkodónál s az uralkodó saját szájából hallania, hogy gróf Andrásy politikája egyszersmind az »udvari köröké« is, s hogy egész Ausztria-Magyarország ma mint előbb el van határozva, minden, bármikép intézett befolyástól távol maradni Francziaország belügyeire, különösen pedig arra nézve, monarchia legyen-e ott, vagy köztársaság. ElsassLotharingiában m. hó 28-ra volt kitűzve a municzipális testületek ülésezésének megnyitása. A hivatalos jelentés hiányzik ez „alkotmányos“ tényekről, s e szerint aligha történhettek ott valami nagyon épületes dolgok. Metzből ezeket távírják a „Republique française“-nek: „A municipális tanács ma nyittatott meg Metzben déli 12’/+ órakor, Arnim tartományi főnök elnöklete alatt. Harmincznégy tag közül harminczkettő jelen volt. A megnyitás után rögtön az eskü letételét kérték, a Vilmos császár iránti hűségre. Csak tíz tag engedelmeskedett e felhívásnak. E tiz közül is kilencz hivatalnok s már mint ilyenek letették az esküt. A többi huszonkettő erélyesen visszautasította, az eskü letételét. Rögtön fölkérettek az ülésterem elhagyására s az ülés a tiz megesketett tag jelenlétében folytattatok. A huszonkét meg nem esküdött tiltakozást szerkesztett s intézett az elnökhöz.“ A franczia sajtóban úgy tüntettetett fel Broglie ismeretes s általunk is régebben közlett beszéde, mint mely a minisztérium kebelében uralgó egyenetlenségekről tesz tanúságot. A „Presse“, a franczia kormányhoz közelálló lap, erre nézve a következőket írja: „Bármit mondanak is, semmi eltérő nézet nem merült fel a kormányban Broglie Evreuxben tartott beszédét illetőleg. Ezen, előbb a minisztertanácsban közölt beszéd, a kormány ténye, nem pedig egyes miniszter személyes meggyőződésének kifejezése. E megjegyzés csak fontosabbá teheti ama beszédet, s általa csak nyerhet ama felfogás, mely szerint a franczia, fusio ügye koránt sincs oda fejlődve, mely szerint a kormányhoz csatlakozhatnék, saját maga lehetetlenné tételének veszélye nélkül. A nemzetgyűlés állandó bizottságának e hó 28-diki üléséről közöljük a következőket : Mindenekelőtt a múlt ülésről a hírlapokba került jelentések miatt kezdett Buffet vitát, melyben azok némely téves állításai ellen hevesen kikelt. Fölmerült, hogy ítéltessék meg az ülések nyilvánossá tétele (!),az egyes tagok feleletre vonhatósága mellett, föl az is, hogy hivatalos jelentések adassanak ki. A napirendre térés mondatott ki, az indítványok mellőztettek. Jozan: Interpellációt intézek a minisztériumhoz, az ostromállapotban nem levő departementokban a sajtó ellen foganatba vett rendszabályokra nézve. Több hang: De ostrom állapotban vannak. — Jozon tiltakozik. — Több hang: Mindig a régi nóta. — Ma h y : Mert a kormány bűnei is a régiek. Azok kényszerítenek bennünket hason interpellációk megújítására. Buffet kijelenti, hogy nincs helye itt egyes tényekre nézve interpellálni s határozni, hanem csak a nemzetgyűlés esetleges összehívása iránt. Jozon erre interpellációját kibővíti a május 24-ike óta a sajtó ellen foganatba vett összes rendszabályokra, melyek szigorúságukban túlhaladják a császárság leggyászosabb idejét. Kérdi tehát: 1. Mikor vetnek véget a sajtó elleni elnyomó rendszabályoknak ; 2. szándékoznak-e legalább e rendszabályokat csak az ostromállapotban levő departementokra szorítani; 3. szándékoznak-e megállapítani végre az ostromállapotban levő departementek hivatalos jegyzékét. Belé védvén eljárását, ígéri, hogy a kért hivatalos jegyzéket előt ijeszti. Ezután az ülés csakhamar véget ér. A fusióra vonatkozólag is mindennap érkeznek újabb hírek. A „Decentralisation“ írja a következőket: Midőn a párisi gróf visszajött Frohsdorfból, meglátogatta családja egy régi barátját M. F.-et. És kérte őt, engedje meg neki, egy indiskrét kérdést intéznie hozzá. — Tessék, felelte a herczeg. — A kérdés most a nemzetgyűlésen a Chambord grófé fordul meg, mondta ez. Ha a nemzetgyűlés oly alkotmányt készít, a melyet Chambord gróf nem fogad el, s erre a nemzetgyűlés fölségedhez fordulna, elfogadná-e ön a koronát? — Uram, szólt élénken a herczeg, én becsületes ember vagyok. Soha sem fogadhatnám el ! A departementek ülésező főtanácsairól közöljük a következő híreket: A Vosges departement többsége bizalmi feliratot, intézett Thiershez, melyben a legkeményebb roszalást fejezik ki a május 24-ike emberei iránt; a corsikai főtanács számos tagja ( hely a bonapartismus főfészke) szintén bizalmi nyilatkozatott intézett Thiershez, melyben tiltakoznak, hogy a bonapartista üzelmekkel egész kerületük azonosittassék ; a Rhone-departement üléstermében a köztársaság szobrának felállíttatását határozta el, mert e kormány formát fogadta el a nemzet, s ezt van eltökélve, szükség esetén, erélyesen védelmezni is; az Ardéchekerület az ingyenes s kötelező oktatás mellett nyilatkozott; a Niévre-departement egy szó többséggel az erre vonatkozó indítványt mellőzte. Spanyolországból érkezett távirati hírek közül közöljük a következőket: Egy Bcsaából érkezett sürgöny megerősíti a carbiaták leveretését. Bayonneban múlt hó 27-kén Irán felöl lövöldözést hallottak; a Numancia nevű hadihajó elhagyta Carthagénét. Azt hiszik, hogy a felkelőknek hiányzó élelmiszerek beszerzésére indult. A kormány egy megbízottat menesztett Alicanteba, hogy tárgyalásokba bocsátkozzék az angol kormánynyal arra nézve, minő feltételek mellett egyeznék az bele ama angol kézen levő spanyol fregattoknak a spanyol kormány kezére való viszszabocsátásába. — Estella védői mindvégig a legnagyobb hősiességgel küzdöttek. Minden arra mutat különben, hogy Carigena védői a legóriásibb elfeszítésre készülnek. Ez a kommunisztikus jellegű fölkelés végmenedéke. A közvágóhídon. Egy éve múlt, hogy a közvágóhíd fenáll, s azon intézetek közül, melyeket Pest városa eddig létesített az egyetlen, melyet nemcsak a reá fordított tőkének kamatait behozza, hanem oly szerencsésen van berendezve és oly jól administrálva, hogy közegészségi tekintetben is csak áldásosnak mondhatjuk. De nemcsak a közegészségi intézményekben még annyira szegény főváros lakosságára nézve jótékony hatásúnak, hanem az állam és város anyagi viszonyaira nézve is felette rentabilisnek bizonyult be a közvágóhíd. Sok ezrekre megy a nagy és aprómarha száma, mely után a mészárosok az intézet fenállása, óta a fogyasztási illetéket lefizették, mit a vágóhíd felállítása előtt zsebükben hagytak, mert a marhát derűre borúra csempészték. Nem érdektelen azon küzdelmeket vázolni, melyek alatt ezen közszükségletet pótló intézmény létrejött. Pestnek már 48 előtt volt egy közös, bár igen primitív vágóhídja. Ez a kezdetleges intézmény azonban csak rövid ideig tartotta fenn magát, mert a mészárosok nem csak egymás közt torzankodtak, hanem a hatóság közegét is elmarták. Hiába, a rend, a törvény iránti tisztelet s a nagy közönség iránti tekintet a mészáros ezéknek sohasem volt erős oldala s a ezék helyébe lépett mai mészáros társulatban is túlnyomóan képviselték mindazon elemek, melyek a fennálló rendet csak addig s annyira becsülik, mig ellenük nem szól. Ilyen elemekkel állott szemben Pest város hatósága midőn egy nagy közvágóhid felállításának eszméje megpendült, s a mint Kamerraager Károly tanácsnok, ki e téren nem eléggé dicsérhető buzgalommal és lelkesedéssel — saját költségén is, alapos tanulmányokat, tett, néhány jóravaló képviselő s az u. n. hulügyi bizottmány hozzájárulásával, az eszmének testet kezdett adni, akkor kezdőtött el a mészárosok nyílt és titkos ellenségeskedése start máig. E liga pénzzel, rábeszéléssel s minden más rendelkezésére álló eszközökkel folytonosan azon fáradozott, hogy az eszmét már bölcsőjében megölje. Voltak s vannak e ligában olyan mészárosmesterek nevekkel ha tetszik szolgálunk — kik az intézmény tönkretételére nemcsak mint mészárosmesterek, hanem egyidejűleg mint városi képviselők is érvényesítik minden befolyásukat. Elképzelhető, hogy ennyi titkos és nyílt támadás közben, milyen nehezen fejlődhetett a közvágóhíd ügye. A mészárosmesterek mint városi képviselők és szakértők is, henyltok a városi hüsügyi bizottmányban a hol a közvágóhíd ügye folytonosan fenforgott. Miután az eszme, hogy legyen közvágóhíd már kimondatott, látszólag megnyugodtak benne s míg csak arról volt szó, hogy a vágóhidon minden az ő kényelmükre fog berendeztetni, ellenszenvüket jól roszul elpalástolták s inkább azon voltak, hogy a leendő intézmény kezelésére nézve befolyásukat biztosíthassák. Végre a nagyszerű építmény elkésőtt s igazgató állomás betöltésére került a sor. Itt a mészárosok minden követ miugattak, hogy ezen állást vagy egyik czéhbeli vagy olyan egyén nyerje el, aki velük egyetért s a szigorú kezelési szabályok kijátszására segédkezet nyújt. Csakis Kamermayer tanácsnok erőfeszítésének sikerült a bajnak elejét venni s az állomás betöltésénél csak egy szavazaton múlt, hogy a mészárosok embere nem győzött. A közvágóhidat tehát a mészárosok ellenére választott igazgató alatt átadták a forgalomnak. Azóta egy év telt el, s a ki a közvágóhídon megfordult meggyőződhetetett arról hogy ott rend és tisztaság uralkodik. A csempészet az ott alkalmazott tisztikar erélye folytán véget ért s a mészárosok kénytelenek bevallani, hogy sem a tisztviselők sem a szolgaszemélyzetre a vesztegetés, részrehajlás vagy mulasztás vádját egyetlen egy ténynyel sem tudják igazolni. De az elégedetlenség kovásza folyton erjedt, s titkon a mészárosok csak alkalomra vártak, hogy az igazgatóság ellen egy coupot véghez vihessenek. Erre legalkalmasabbnak látszott nekik azon időpont, midőn Kamermayernok, a közvágóhíd főfelügyelője távol van, s így következett be az augusztus 26 -i esemény, melynek consequential a közvágóhidat mint a közegészség ellenőrzésére rendelt tényezőt örök időkre megsemmisíthetik, az esemény lefolyását a hivatalos kihallgatások nyomán jövő közleményünkben adjuk elő. Lázongásnak neveztük el a közvágóhídon történteket s méltán, mert az aug. 26-iki esemény , a megejtett s még foyamatban levő vizsgálat eredménye után ítélve, a legkomolyabb természetülés előidézéséért főleg Vizy, továbbá annak s Katzer mészárosmester legénye a legszigorúbb felelősségre vonandók. Vizi azért, mert kétségtelenül kiderül, hogy a lázadás támogatója, szitója volt, a legények pedig azért, mert oly vastag kihágást követtek el, melyért rendezett államban a legszigorúbb büntetést el nem kerülhetik. Az eset ez: Berán József legénye Richter vágókamráját — az intézetben fenálló szigorú tisztasági szabályok ellenére — most már másodízben piszkosan hagyván, Nagy felügyelők által kitisztítására utasíttatott. Itt nem a város, hanem a gazdám parancsol, volt a kurta válasz. Bejelentetvén az ügy az igazgatónak ez a legényt 1 ft birságban marasztalta. Nem fizetek az istennek sem, ezzel fizette ki a legény az igazgatót is. De nem csak a legény, hanem Vizi a mester is azt kiabálta : a vágóhíd a miénk, itt nem a város szolgái parancsolnak, hanem azok, kik a legénynek kenyeret adnak. A legény semmi szin alatt sem akarván engedelmeskedni, az igazgató, hogy tekintélyét fentartsa kénytelen volt erőszakhoz folyamodni s elrendelte hoggy a legényt az őrszobába vigyék be, a vágókamrában levágott ökröket pedig két vágóhidfelügyelő munkálja fel. Ezzel ki volt adva a jelszó a nyílt hatalmaskodásra a mészáros legények részéről. Vizi mészáros mester legénye Rózsa Pál bezáratta a vágókamrákat s a legényeket csoportosulásra s az igazgatóság megtámadására uszitá. Ezek késeikkel felfegyverkezve rögtön csoportosultak is. Erre az engedetlen legény — Vizi mészáros mester szavai által biztatva — még inkább szarvat kapott, s csak a legvégső erőszakkal volt az őrszobába czipelhető. Másnap 27-én reggel Vizi legénye sorra járta a vágókamarákat s agyonütés fenyettetése alatt tiltotta le a legényeket a munkától. Ez különben felesleg volt, mert a legények már akkor mestereik biztatására egész éjjel a korcsmában dorbézoltak s a reggel is ott találta őket. Az engedetlenkedő legényt az igazgató már V A „HON44 TÁRCZÁJA. Az udvarok történetéből. Az európai udvarok történetében, eltekintve az apró német fejedelmek és uralkodó herczegek kisebb udvari komédiáitól, nagy szerepet játszott a titkos rendőrség ikertestvérével a titkos diplomácziával. A tizenhetedik század utolsó, és a tizennyolcasidik első felében uralkodó kormányviszonyok míg a legnagyobb súlylyal nehezedtek a népek vállaira, s tekintet nélkül minden egyes érdekeit zsarnokul az állam szeszélyének rendelték alá, addig az udvari és a felső körökben a politikai és személyes cselszövények, fényűzés és vígzaj, ivások és bankettek, játékok és szerelmeskedések folytak mindenfelé megnevezhetlen formákban és a legfrivolabb hang uralkodott Boccacio szellemében. Az ekkori modern absolutismus, melynek árnyai alatt oly kitűnő szellemek is mint Nagy Frigyes és II. József — e „fölvilágosodott despoták“ jól érezték magukat, a kultúrát és a humanismust tekintve — alapjában semmivel sem volt jobb mint az ököljog kora. A ratio status, a vallás és a katonásdi, mikkel a fejedelmek oly könnyelmű játékot űztek a népekkel, még nem volt elég a telhetetlen szeszélyes bálványoknak, sem a nép erejét emésztő fényűzés, és megalapíták a titkos rendőrséget, melynek segélyével a népek netán nyilvánuló bátor hangját elfojtani, távol tartani hitték. E tibeti intézmény hazája Francziaország és megalapítója: Richelieu bíbornok és miniszter.XIV. Lajos egy rendelettel 1667-ben formálisan először léptette életbe. A különféle eszközök közt, melyekkel ez intézmény minden szabad akaratot czéljaik elérésében az uralkodó személyiségek akaratához kötött, legérdekesebb a titkos rendőriratok, e „pokolirat“ mint Ave Lallemant nevezte. Ez iratokat XV. Lajos külügyminisztere Vergennes gróf tökéletesítette már 1774. óta (megh. 1787-ben), a ki alatt a franczia ágensek külföldön már használták ; minden Párisba utazó idegen egy ajánló jegyet kapott, melyen látszólag mit sem jelentő, ártatlan jelekkel az illető jelleme, s összes viszonyai le voltak rajzolva, úgy hogy minden egyes idegen egy ily ajánlójegygyel egyszersmind egy tudósitást hordozott magával a nélkül, hogy tudta volna. E jelek különösen az ajánlójegyek földíszítésében állottak. A jegy színe az „ajánlott” hazáját jelentette és pedig majd egy szinű volt, majd két színre volt osztva. A vörös szín jelentette pl. Spanyolországot, a kék Francziaországot, a sárga Angliát stb. — A szegély formája (pl. kerek, nyolcz- vagy négyszeglet stb.) a korra vonatkozott, — a vonalak termetre, egy virág vagy más rajz a felső végen az arczvonásokra (pl. egy rózsaszép,egy kosfejirat) a szegély körül futó szalag a női állapotot vagy a nőtlenséget jelentő, az ezen lévő gombok a vagyoni viszonyokat, a különféle czifrázatok az utazás okát, az írásjelek a név mögött a vallást vagy az illető philosophiai irányát, egy vonal a név alatt a jellemet, egy szám— mely a lajstromozást látszott jelenteni — az illető ismereteiről beszélt. Ez irat azonban időt rabló, s mivel a szükségelt rajzoló miatt is titok veszélyeztetve volt, e helyett Vergennes egyszerű Chifferiratot hozott be, melylyel az ajánlójegyek minden diszítés nélkül egyszerűen néztek ki. Az N betű a lajstromszám előtt most az alakot a vonás vagy az „O“ az N mögött a házasságot, a szám maga az országot és a kort, más számok a jellemet, a vagyont, a termetet, az arczot, az utazás ezélját, az illető állását és ismereteit, a vonalak a név alatt formájuk szerint méltóságot, az írásjegyek, mint fennebb a vallást stb. jelenték. A titkos rendőrség közelében s ezzel összeköttetésben egy titkos diplomatia is állott fenn. Már Fleury bibornok-miniszter halála óta Francziaországban Conti herczeg a királylyal a titkos diplomácziával dolgozott a miniszterek háta mögött. Először is az Ausztria és Oroszország közti szövetség megakadályozását, Conti herczegnek lengyel királylyá választását, s erre a többi hatalmuk közreműködését czélozták megnyerni. Ily értelemben a követségek nagyobbrészt újakkal töltettek be, s titkos diffelirattal folytattatott velük a levelezés. A terv azonban nem sikerült, s Conti herczeg visszalépett, és helyét a vele összeköttetésben álló lengyel követ Broglie gróf foglalta el. De neki sem sikerült az orosz befolyást Lengyelországban megtörni, s kegyelem vesztettön. A tervbe a szentpétervári franczia követségi titkár, d’Eon lovag is be volt avatva, ki 1728-ban Tonnere-ben Burgundiában született és „Charlotte Genoveva Luiza Auguszta András Timotheus d’Eon de Beaumont“ névre kereszteltetett. Mint gyermek nőtt föl s 1757 óta az említett állást foglalta el, a melyben XV. Lajos parancsából politikai titkok kitudása miatt ismeretlenül nőruhában Erzsébet császárnénak mint felvasóné szolgált, mely feladatát gyönge, finom alakja és hangja könnyűvé tették. A következő évben visszatért Francziaországba, s az 1761-kiadjáratban mint dragonyos kapitány vett részt, melyben kitüntette magát s sebet is kapott; ezután mint titkár Londonba ment a követséghez, melynek lelke volt s nem sokára meghatalmazott minisztere lön. Azonban midőn az uj követnek Guerchy grófnak helyét át kellett engednie s ismét a titkári állást elfoglalnia, e fölött egyenetlenség támadt köztük, a titkár haragjában oly kihágásokat engedett meg magának, hogy a követségtől visszahivatott. De Bon azonban megtagadta az engedelmességet, s „leveleit emlékiratait, és titkos tárgyalásait“ kiadta, s ebben oly kíméletlenül járt el, hogy Párisban arról gondolkodtak ne állítsák e a törvényszék elé, hogy a Bastille-ben lefejezzék. Fenyegetései azonban mind inkább veszélyesebbé lőnek, s a kormány nyugdíjjal kínálta meg csakhogy elhallgattasa; a lovag el is fogadta az általa megszabott nyugdíjat, mely évenkint többre ment háromszázezer livre-nél! Az 1870-ik évtől azon különös hir terjedt el, hogy oe Eon lovag nő, anélkül hogy tudták volna: föltűnő keresztnevei-e, vagy bizonyos fokig nőies jellemvonása, szentpétervári szereplése vagy más cselszövények adtak volna a hire okot. Még megfoghatlanabb volt az, hogy a franczia udvar 1775-ben hivatalosan reá parancsolt d‘Eon lovagra, hogy nőruhát viseljen, d‘Eon azonnal teljesité, a különös parancsot. A mindenre használható Beaumarchais volt az, ki a parancsot kézbesité neki s ki erősen megvolt győződve arról, hogy de Eon lovag nő, s ezért nyilvánosan koketirozott is vele. A lovag általános beszédtárgy volt; a francziák nőnek tartották; az angolok férfinak, s e fölött fogadás fogadást ért. A fogadásoknál esküvések is történtek, hogy a lovag csakugyan nő, s egy regény jelent meg az ő életéről, mely szerint örökségi okoknál fogva korábban férfiúnak kellett magát kiadni. Bár már ötvenéves volt , mégis megénekelték, házassági ajánlatokat kapott! Mindez nem volt képes őt arra bírni, hogy nyilvános nyilatkozatot tegyen közzé valódi neméről. E közben visszatért Francziaországba, és pedig férfiruhában — azonban XVI. Lajos tüstént ráparancsolt, hogy nőruhát viseljen, s úgy nevezték, s ő maga is magát: Chevaliére d‘Bon. Midőn a Lajoskeresztet ruháján nyilvánosan viselni, merte, a kormány Dijonba záratta be , 1783-ban azonban Angliába bocsátotta. A nemzetgyűléstől 1791-ben tiszti rangját kérte, mert — mint ekkor irta — szive föllázad női ruhája ellen. Azonban kérelme elutasittatott s a forradalom daczára, mely minden királyi parancsot eltörölt, folyton a gyűlölt ruhát viselte valószinüleg hiúsága kielégítéséért s nem mintha a múlt rombolóit nem akarta volna támogatni. Nőruhában vivóórákat adt s e foglalkozásban is halt meg, egészen szegényen 1810-ben. A test megvizsgálásánál kitűnt, hogy valóságos férfiú volt. Egy megfejthetlen talánynyal állunk szemben! A fejedelmi könnyelmű kedvtöltések e két intézményéhez csatolhatják a kevésbé veszélyes udvari bolondok tartását is még a korábbi időkből. Midőn österreichi Don Juan, IV. Fülöp spanyol király természetes fia — németalföldi útjában (1659- ben) Párison keresztül ment, kíséretében egy személy volt, akiről egy memoiriró azt mondja, hogy háromszáz évvel korábban a franczia udvart nem ejtette volna bámulatba, egy bolond nő férfiú ruhában — oldalán karddal, rút, vad, zavart tekintettel, de „sok szellemmel“ A franczia udvarnak annyira megtetszett, hogy Don Juant — midőn elitazott kérték hagyja Párisban; azonban a bolond nő csak igazságot mondott, s e miatt meggyűlölték, és csakhamar távoznia kellett. Később XIV. Lajos udvaránál egy kicsiny öreg nő élt, föltűnően kiálló ajkkal, alátekintő vörös szemekkel, miknek tekintete émelygést idézett elő, a koldusnők egy fajához tartozott; az udvarnál az udvari bolondnő szerepét játszta, és a király s a herczegek asztalainál jelen volt, énekelt s gyalázta a jelenlevőket és durva igazságokat mondott nekik. Madame Pallache-nak nevezték, s mindnyájan azzal mulatták vele magukat, hogy előbb megharagitoták, s aztán édességekkel, miket minden étel fölött leginkább szeretett s azonnal zsebre is rakta — kibékítették. Egyik egy darab aranyat adott neki, mások fölfricskázták, a mi egészen dühössé tette, mert sohse tudta kiktől jöttek a boszantó fricskák. Tekintetével a hugenotta Roye grófot, a ki családjával Dániában keresett volt menedéket, szerencsétlenné tette; a gróf neje ugyanis a dániai királynő és Pannacho közt némi hasonlatosságot talált, s e nyilatkozatokról a bolondoő a Párisban tartózkodó királynőt azonnal értesíté, s a Roye családnak az országot el kellett hagyni, hanem később Angliában menedéket és pairséget nyert. Udvari bolondnőket még a kis udvarok is tartottak, igy pl. az özvegy sachsenweiss dahme-i herczegnő udvarában 1772 körül az udvari bolondnő Liese Katalin és fia a herczegnő környezetében a legbefolyásosabb személyiségeknek tartottak. Az udvari bolondok száma általán igen sokra ment s azért elegendő csak néhányat fölemlíteni. Mátyás császár udvari bolondja Nelle az 1613- as regensburgi birodalmi gyűlés alkalmával egy csinos könyvecskét hordott hona alatt. Midőn a császár kérdezte: mi van benn? a bolond mosolyogva felelte: a birodalmi gyülés iratai is ha valaki a könyvecskét fölnyitotta s csak üres papírokat talált abban, azon tudósitást nyerte tőle, hogy még eddig épen semmit sem végzett. Fülöp bádeni őrgróf bolondja Lipsz urának azt tanácsolta, hogy a zsidókat vegye föl az országban mivel ez egy hitfelekezet még hiányzott. I. Frigyes porosz király az ő mulattató tanácsosát Patzmannt, kit a papság vonakodott tisztességesen eltemetni, a Pétertemplomban éppen a lelkészek közé temettetett el, mivel ő »az igazság papja« volt. A szász választófejedelmek udvari mulattatója egész II. Ágost lengyel királyig Ryan báró volt, s 1733-ban mint Königstein várának parancsnoka halt meg. Ez utóbbi királynak és fiának a bajor Fröhlich volt igazi udvari bolondja; egy rendkívüli kamráskulcsot hordott magával, mely egyszersmind ivópohárul is szolgált. Midőn urával Potsdamban látogatást tett gr. Brühl miniszterrel „bruderschaftot“ akart inni, de a miniszter a fölhívást visz.