A Hon, 1873. szeptember (11. évfolyam, 200-224. szám)
1873-09-26 / 221. szám
221. szám. XI. árfolyam. Esd Madás, Budapest, 1873. Péntek, sep®. 26. Szerkesztési iroda: Barátok tere, Athenaeum-épület 1. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. Barátok tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli essti kiadás együtt: 3 hónapra . . . ■ . . . . 6 frt — kr. 6 hónapra . . . . » . . . 12 » — » Az esti kiadás postai külünküldéséért felülfizetés negyedévenkint . . . » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGINAPILAP. HIRDETÉSEM szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Budapest, September 26, Budapest, sept. 26. A fővárosi választási mozgalmak legközelebb befejeztetésüket érik, amennyiben a képviselőtestület megalakítására vonatkoznak. Azután fog következni a személy kérdések nem kevésbé fontos momentuma. A város főpolgármestere iránt a közvélemény nyilatkozását lehetetlenné tette ugyan a famosus törvény, mely ez állást merőben a kormány akaratától teszi függővé, ennek daczára is megindult azonban már a mozgalom azon egyének megnevezése iránt is, kik — ha a kormány által kijelöltetnének — a választók bizalmára állítólag számot tarthatnak. Ma két ilynemű „jelöléssel“ is találkozunk, egyik a „Napló“-é, nyílt, a másik elburkolt, s inkább a hangulat iránt tapogatózó. A „Napló" Ráth Károlyt, a főtörvényszék egyik bíróját jelöli ki s ajánlja, a másikkét lapban is foglalt) közlemény egy ma is a főváros egyik részében első rangú hivatalt viselő egyén mellett látszik írva lenni. Őszintén kimondjuk, hogy egyik jelöléssel sem értünk egyet. Ha a kormánykijelölés megszokta a választás szabadságát, kell hogy azok közül, akik kijelölésre számot tarthatnak, eleve olyant jelöljön meg a közvélemény, kikhez pártkülönbség nélkül catlakozhassék a fővárosi lakosság. Hogy a föntebbi két egyén, ki mindkettő mint merev pártember ismereted épen fővárosi körökben (mindkettő fővárosi képviselőjelölt is volt) alkalmas lenne ily csoportosulhatás lehetővé tételére, tagadjuk. A fővárosi szereplő egyének közt vannak független meggyőződésűek, bár egy párt fnvei, de nem exponált hívei, kik mellé, ha kijelöltetések megtörténnek, nem egy közügy iránti érdem, buzgalom s odaadás emléke csoportosíthatná a választókat. Ezek közt kell keresni, nem pedig elmozdítani bírói székéről egy embert, ki ott, mint hiszszük, jól betölti helyét, vagy pedig előtérbe helyezni oly egyént, ki eddigi, sokkal kisebb költi, helyzetében sem tudta betölteni a hozzá kötött várakozásokat. A távirda meghozta annak hírét Livornoból, hogy Guerazzi, a veterán republikánus meghalt. Kevés név szerepelt annyira Olaszország hosszú belküzdelmében, mint épen az övé. A toscanai születésű volt. Mint politikai fogoly többször volt elzárva hazája börtöneiben, így 1830, 1834 és 1848-ban politikai sajtó vétségekért volt fogva Elbában, míg 1848 októberében a börtönből a toscanai cabinet élére hivatott. Midőn toscanai Lipót elhagyta országait, Guerazzi az ideiglenes kormány tagja volt s nem sokára ezután Toscana diktátorává választatott. Ez állásában separatisticus magatartást tanúsított. Ugyanis egyaránt óvakodott a római köztársasággal közös actióra lépni, mint másfelől Piemont politikájának sem akarta útját állani. 1853-ban ellenforradalom tört ki, mely az ő bebörtönöztetésére vezetett, miből hosszas per fejlődött ki. Végre Guerazzi 15 évi fegyházi büntetésre ítéltetett, de ez ítélet kegyelem útján élethossziglani száműzetésre változtattatott. Ő megérte erős próbákra tett hazájának újra ébredését. Azon kívül, hogy politikai publicista volt a történelmi regény terén is rendkívül termékeny író volt s mint ilyen Olaszországban igen nagy és lelkes közönséggel birt. A spanyol socialista mozgalomról ezeket írják sept. 19-én Port Vendresből : „Miután Malagában két kisérlet létetett a Vitoria templomnak és a capucinus-negyednek petroleum általi felgyújtására, Pavia tábornok figyelme a socialisták nyakas magatartására van irányulva. Ennélfogva egy hadsegédét oly megbízással küldi Madridba, hogy jelentse be az ő (a tábornok) lemondását azon esetre, ha a kormány nem küldene neki segédcsapatokat. Az Internazionalenak Spanyolországban 454 munkásegylete van, melyek 162 foederatióra oszolva, 50,000 tagot számlálnak. A cataloniai separatisták két követet küldöttek Madridba a kormányhoz: Rosellt és Abellát, hogy a kormányt arra bírják, miszerint rögtön hozzálásson Barcelona Canton szervezéséhez. Cadix tartománygyűlése oly municipális hatóságot választott, mely — socialistikus törekvései miatt — minden conservativet nyugtalanít.“ Mint olvasóink is tudják, Cartagenában még mindig tartja magát az intransigensmozgalom. Most már úgy látszik, csakugyan vége felé közérg e fejetlenség. Legalább ezt írja a „Daily News“ odavaló levelezője. E szerint a kormány előnyös feltételekkel kínálta meg a fölkelőket s e mellett a mozgalom vezetői között nagy szakadás állott be. Szívesen capitulálnának, de félnek ezt kimondani. Valószínűleg nem sokára el fognak tűnni. Ha Contreras tábornok úgy fogja találni, hogy minden elveszett, kétségkívül ő is menekülni fog — néhány desperatus főczinkost és ezek híveit hátrahagyva. A junta legtekintélyesebb tagjai azon aggályuknak adnak kifejezést egy barátságos értekezleten, hogy alig lesz elkerülhető a mészárlás és vévérengzés, miután az összes fegyencnek, köztök a legsilányabb jelleműek is fel vannak fegyverkezve. Victor Emanuel bécsi és berlini útjának jelentőségére vonatkozólag egy érdekes közleményt hoz a „Daily Tel.“,mely szerint a most nevezett lap bécsi tudósítója az olasz király kíséretében levő egyik tekintélyes diplomatával — kinek neve bizonyos okokból el van hallgatva — a király urázásának céljáról s horderejéről beszélgetett, mely alkalommal az olasz államférfi többi közt így nyilatkozott: „Mi olaszok, habár most nem fenyegeti veszély kívülről egységünket, e pillanatban inkább, mint valaha érezzük annak szükségét, hogy magunkat minden veszélyes eshetőségek ellen, melyek pillanatról pillanatra támadhatnak, biztosítsuk. Egyik leghatalmasabb szomszédunk zilált helyzete, kinek irántunk való elkeseredése napról napra mind türhetlenebbé válik, elég ok az óvatosságra. Mi nem vagyunk ellenségei az egyház szabadságának, de igenis ellenségei vagyunk a papi féktelenségnek és midőn azt látjuk, hogy minden ponton azok által vagyunk fenyegetve, kik egész Közép-Európában az alkotmányos hatalmat aláásni törekednek és kik nem átalják a communismussal és socie-l-demokratiával szövetkezni, csakhogy czéljaikat elérhessék, szövetség és támogatás végett természetesen azokhoz fordulunk, kiknek békéje és jogai nem kevésbé vannak veszélyeztetve, mint a mieink. A mi népünk otthon mind haragosabb és haragosabb lesz és a király elhatározta, hogy azt megmentse. Mi olaszok békülékeny és háládatos, mondhatnám szeretetreméltó nép vagyunk. Örökre megemlékezünk a jótéteményekről és könnyen feledjük a sérelmeket. De mi azt hiszszük, hogy nagy nép vagyunk, és el vagyunk határozva, hogy magunkat ilyennek tekintessük. Inkább mindnyájan halálig akarunk küzdeni, mintsem zsarnokságot, vagy bármi nyomást akar belülről, akár kívülről eltörjünk. Victor Emanuel berlini tartózkodásával kapcsolatosan írják Berlinből, hogy sept. 23-án a városban azon hír terjedt el, hogy Bismarck hg megérkezett, de nem sokára a hír valótlannak bizonyult. A császár maga sürgönyözött volna neki, de a hig még sem jött. Hírlik még az is, hogy vissza fog lépni. Az olasz szövetség és Victor Emanuel mostani látogatása — mint számba vehető körökben állítják — nincs összeköttetőben Bismarck elmaradásával. Említett napon 5 órakor a fehér teremben 200 terítékű diszlakoma volt. A trónmennyezet felől a császár és mellette jobbról az olasz király foglalt helyet; az utóbbi mellett jobbra a koronaherczegnő, a császár mellett Károly bgnő és a koronaörökös; továbbá rendre következtek a portugál és olasz követ, Minghetti és Visconti-Venosta miniszterek, Moltke és Manteuffel tanagyok stb. Az olasz király egyik ételből sem evett, sőt még a serviettet sem vette le tányéráról. A német birodalmi gyűlésnek poroszországi conservativ tagjai közelebb egy választási felhívást tettek közre, mely igen jellemző a conservativek programjára nézve, miért is egész terjedelmében közöljük alább. A felhivás, melyet Moltke gróf irt alá legelőbb, igy hangzik : „A birodalmi gyűlés alólírt tagjai a császár és királyhoz való rendithetlen hűséggel állanak a német birodalmi alkotmány monarchikus elveinek alapján a következő irányelvektől vezéreltetve. 1. Mi a mostani kormányt híven támogatni akarjuk az állam és birodalom biztosítására egy erős hadsereg által, úgyszintén a belső rendre és jogra vonatkozó intézmények és törvények által. 2. Az új kerületrendezést (Kraisordnung) praktikussá és az önkormányzatot szabályzóvá tenni akarjuk. 3. Arra törekszünk, hogy az iparszabadságba a rendet és a munka védelmét hozzuk be , a munkások és családjaik sorsát javítsuk és biztosítsuk a rendet a szerződésszegések ellen ; 4. Az egyházat szabad, önálló és belső szervezettel az állam felügyelete és a törvény alatt állónak akarjuk. 5. Akarjuk a földmivelés előmozdítását és a túlterhelt földbirtok tekintetbe vételét. 6. Az iskolák ápolását és a munkás osztályok művelését kívánjuk keresztényi nevelés által. 7. Végre ellenműködést akarunk minden oly törekvések jében, melyek öntudatosan, vagy öntudatlanul a demokratikus socialismus kezére játszanak és ezáltal a családra, erkölcsi életre, — morálra és jog-öntudatra — káros befolyással vannak. Ledochovszky újabban a következő tiltakozást intézte a tartományi elnök kezéhez : E hó 21-én uraságod arról értesített, hogy a cultusminiszter rendeletére az itteni papi seminarium bezáratik, s hogy a hatóságnak gondja lesz rá, e rendelet végrehajtását ellenőrizni. Az említett rendelet uraságod szavai szerint azért vált szükségessé, mert én az állami hatóságok úgynevezett egyházpolitikai törvényeken alapuló rendeleteit — amennyiben azok a fentebb nevezett intézetekre vonatkoznak — nem vettem figyelembe. Már egynéhányszor volt alkalmam, megvilágítni az okokat, melyek nem engedték meg nekem a fentebbi törvények végrehajtására kezemet nyújtanom, s nem látom szükségét, ez okokat ismételni, mert eljárásom az isteni s egyházi törvény alapjára van fektetve, mely nem változik, a mint nem is származik abból, az idők mulékony szelleméből s ezért ma engem ép úgy kötelez, mint tegnap és holnap. — Ezért csak ünnepélyes tiltakozásom benyújtására szorítkozom a kath. egyház, két megyém, nyájam s önmagam ellen elkövetett ezen újabb erőszakossággal szemben s fenntartom magamnak és nyájamnak a rajtunk elkövetett igaztalanság orvoslását követelni. Minthogy azonban keresztényeknek nincs megengedve, erőszakot használni kormányrendeletek ellen még akkor sem, ha azok által legszentebb jo g „HON“ TÁRCZAJA. A Franklin társulat naptárai. Nem kevesebb, mint 17 naptárt kaptunk most egyszerre, melyek mind a Franklin-társulat kiadóhiatalából kerültek ki. A naptárak, melyek, irodalmunkban még külön szakot nem képezhetnek, tetán legtöbbnyire elv nélkül vannak összeollózva azerkesztők keze alá legkönnyebben jutó folyóiraokból, oly különfélék, hogy általában alig lehet zólnunk felőlük. — A Franklin-társulat — előbb leckenast — naptárai már rég idő óta a legelterjdtebbek közé tartoznak s mig egy pár régi jó neét teljesen fenntartotta, több közülök valóságos anyvairodalmi termék, melynek irodalmunkból kiküszöbölése igen hasznos feladat lenne. E sorok írója szintén s tartalék nélkül akarja e naptárak felett nézeteit elmondani azon reményben, hogy a Frankin-társulat jelenlegi választmánya ezen különösen népünk miveltsége érdekében oly fontos ügyet nemogja figyelmen kívül hagyni s jövőben e tekintetben is kriticailag fogja kiadványait megválogatni, hazinte azáltal némi csekély anyagi vesztesége lehetne. Egy pár van ezen naptárak között, melyet még egyszerűen felemlítenünk, minthogy tisztán gyakorlati czélra szánvák. Egyik :a Határidő a pár (Ára 1 frt 20 kr), mely néhány, különösen ügyvédeknek szükséges megjegyzésen s adaon kívül csakis kemény kötésbe fogott s czélszerüen asinálható jegyzéklapokat tartalmaz. Másik egy a 1i naptár (Ára 20 kr) melyet czélszerü lett dlna keményebb papírra nyomatni. Ezután következik a gazdászati naptárak csoportja, mely naptárak a Heekenast czégnek eleitől fogva dicséretére váltak s jelenleg is a legjobbak közé tartoznak, habár nem mind egyenlő becsű. István bácsi naptára (50 kr), mely hajdan a legjobb naptárak közé tartott, ma ponyvairodlmi lazasággal s rideg ultramontan színezettel szerkesztett naptárrá lett, melyben a babona s előítélet terjesztése mellett ma már csak egyetlen lap jut a gazdák számára. Ezen naptár megszüntetése egyátalában nem volna felesleges. Különben a kiállítás a jobbak közé tartozik s a naptár ultramontan szempontból tekintve eléggé változatos. A naptári jegyzék könyvecske gazdák számára (1 frt) veres borítékba kötve nagyon kis tartalommal bir s jegyzéklapjai is czélszerűtlenül vannak beosztva. Különben bérlők s nagyobb falusi gazdák, mint zsebnaptárt, eléggé használhatják. A „Falusi gazda naptára“ (80 kr) megtartotta régi jó hírnevét, azonban a falusiaknak igen drága. Ezen kívül nem ártott volna egy kis történelmet vagy más általánosabb ismeretterjesztő czikket is közleni benne. A kiállítás középszerű, a czimkóp színezése „Unter aller kritik.“ De miért is színezni? E csoport közé tartozik még Dr. Nyári Ferencz „Borászati naptára“ (80 kr) mely a földművelési minisztérium megbízásából első évi folyamként jelent meg. Tiszta szakközlöny. Lesz-e vásárlója, nem tudjuk. A czimképre vonatkozó megjegyzésünk itt is áll, valamint e társulat legtöbb naptáránál. Egy pár mintaszellészet leírása többet használt volna, mint a szabályok. Igen unalmas dolog, hogy e naptár mullattató részében is csak bordalok stb. fordulnak elő. Egy másik nagy csoportot képeznek a politikai naptárak. E gemeből van öt darab. Mi szükség ennyire ? A pártpolitika máris oly veszedelmes áramlatot vett hazánkban, hogy ezen a köznépre oly nagy befolyású naptárak által az izgatottságot elősegíteni valóban hazafiatlan tett. S emellett e naptárak összeállítása a legnagyobb ízléstelenségét tanúsítja. A „Kossuth naptár“ (40 kr.) Lovasai Ferencz, Ormai Norbert s Castellar arczképén kívül kizárólag Kossuthtal foglalkozik. Hazánk ezen nagy fiát senki sem tiszteli jobban, mint mi, de nem hiszszük, hogy az ily ízléstelen hódolatot ő maga is szivesen fogadná. Ő is azt akarja, hogy a nép tanuljon is valamit s bizonnyal tudni fogja azon szomorú helyzetünket, hogy igen sok falusi családban nem olvasnak mást, mint az ily naptárokat. Kossuth nagyobb lesz, ha eszméit s működését ismertetjük, mint ha apróbb körülményeivel bibelődünk. — A „Honvád naptár“ (60 kr.), mely kiállításra nézve rosszaságban versenyezik az előbbivel, sőt felül is múlja azt, sokkal változatosabb tartalmú, azonban közleményeinek nagy része csaknem szándékosan a silányabbakból van kiválogatva. A hadügyminisztérium személyzetét közli, de mást nem. Rajzai valószínűleg a lomtárból szedettek elő, oly komiszak. A „Nép zászlója“ naptára (40 kr.) vetekedik vele a rajzok roszaságában, tartalma nagyon conglomerát s nincs oktató elve. Még arczképeit s életrajzait sem tudta megválogatni, hogy a népnek valódi jóltevőit ismertette volna meg. A „balpárti népnaptár“ (50 kr.) Vasgyuró Tamástól összeállítva szintén ezen hiányokban szenved, sőt mindkét naptár szövege sok részben megegyezik. Mindkettő oly silányság, hogy pénzt adni valóban kár érettük. A „kis nemzeti naptár“ (20 kr) ponyvairodalmi terméknek is rész, amennyiben egy pár igen régi s jól ismert adomán kívül két nagyon pórias nyelven — nem Tatár Péter csinálta-e ? — itt elbeszélés van. Ezen politikai naptárak után jönnek a mulattató tartalmúak: „A magyar nép naptára“ (25 kr), melynek aránylag csinos kiállítását s egy pár a „Vasárnapi Ujság“-ból kimetszett jó képét egészen elrútítja Tatár Péter pár siralmas s rettenetes „vagy“-os versezete s a pórias nyelven irt egy levélnyi tárcza Paprika Jancsitól. „Nevessünk“ (40 kr) új humoristikus naptár, nem mond ugyanuj viczeket, de ezen adomákon kívül semmit sem tartalmaz. „Lidércz naptár“ a legszörnyebb valamennyi közt s ha mást nem, a Frank-lin társulatnak jó hírneve érde-kében ezt az egyet múlhatatlanul meg kellene semmisítenie. Tájékozásul felemlítjük a legelső czikkek czimeit: Az avondabi titok. A tánczoló halott. Isten nagyobb dicsőségére. — Egy kép a jezuitizmus történetéből — s továbbá azt, hogy egyik — különben komisz — képe a bécsi katakombák meztelen halottcsoportját tünteti elő. Aránylag véve e naptár is jobb, mint a múlt években, midőn valóban erkölcstelen dolgok voltak benne, de most sem méltó arra, hogy megmaradjon. Három naptárhoz értünk végül, melyek kétségkívül a legjobbak (s a gazdaságiak mellett) a legtöbb ízlést is árulnak el. E három közt ismét a leggyengébb a Benitzky Irma által szerkesztett „Magyar nők naptára“ (60 kr), melyben egyetlen egy érdekes czikken kívül a többi egyátaban nem vonatkozik a nőkre vagy a családi életre. Elbeszélései silányok, vers (hallatlan dolog) egy sincs benne, de azért legalább nincs is benne olyan, mit elitélni kellene. A képnélküli naptár igen drága s alakja is rész, de kiállítása elég jó. „A protestáns új képes naptár“ (50 kr) ez évi folyama némileg gyengébb a múlt évnél, de még mindig a jobb naptárak közé számítható, amennyiben nemcsak jó czikkek, de időszerű arczképek is vannak benne. Kár hogy a felnőttek oktatásán kívül nincs több ismeretterjesztő czikk benne. Legértékesebb valamennyi között a „Nemzeti nagy képes naptár”* (1 frt), melynek képei, papírja sokkal csinosabbak s tartalma is elléggé gaz ■ dag. E naptárt, valóban ajánlhatjuk s csak azt sajnáljuk, hogy Áldor Imre a politikai naptárak szerkesztésénél nem járt el ily gonddal. Ennyit tehet röviden ezen naptárakról. Olvasóink meggyőződhetnek róla egyszerű bepillantás után ezen férezművekbe, hogy legnagyobb részök még ennyit sem érdemelt meg, mert a szó szoros értelmében nincs annyi belbecsök, mint amennyi nyomdafestéket pazaroltak reájok. S még elitélőbben is írhatnánk felőlök, ha mutatványokat akarnánk közleni az egyes czikkekből s elbeszélésekből, melyek a párias ízlés és a bornirt tudatlanság valódi mintaképei. S mi következik ebből ? E naptárak képezik népünk nagy részének egyedüli szellemi táplálékait, e naptárakból alkotja a szegény földmives világnézetét s e naptárakból szívja be az ártatlan gyermek, a fogékony ifjú a legmaradandóbb eszméit. Minden ily rész naptár tartós sebet okozó métely, melynek gyümölcseit hosszas nevelés is alig képes kiirtani. A Franklin társulat becsülete s jó hírneve függ attól, vájjon e szellemi gyomok nagy részét tovább is fenn fogja tartani. A jelenleg megjelent naptárak Heckenast pénzsóvárságának vagy tapintathiányának tulajdoníthatók egyedül, jövőben megjelenve, a Franklin-társulat egy rangba helyezi magát ama jellemtelen Bucsánszky, Sártori féle üzérkedésekkel s ezen esetben méltó teend, hogy a közvélemény megvetéssel forduljon el tőlök. György Aladár á gaikban éreznék magukat sújtva s elnyomva, kijelentem, hogy a poseni kath. papnöveldét a szünnapok letelte után nem nyitom meg azon reményben, a hhogy isten, ki az egyházat mindenható segélyével elnyomott napjaiban bizonyára ismét támogatandja, nagy könyörületességében a mi megpróbáltatásaink s szenvedéseink idejét is megrövidíti. A jövő isten kezében van, az egyház ügye isten ügye; bizalommal helyezem tehát papnöveldém jövendő szolgáit képző ezen intézet ügyét leghatalmasabb kezeibe. Posen, sept. 17. 1873. Posen és Gneren érseke, Miedolaus. Egy protestáns nyilatkozata a protestáns zuggymnasiumokról. A középtanodák kérdése ajtónkon kopogtat. Akarva nem akarva, be kell eresztenünk. Nem sánczolhatjuk el magunkat többé sem a helyi érdekek és előítéletek, sem az autonómia bástyái mögé. Tennünk kell —a közművelődés érdekében — korunk igényeinek megfelelőleg. Tudjuk, hogy középtanodáinknak az ötvenes években gombamódra felszaporodása (kiválólag prot. tanodákról szólok) a nemzeti visszahatás eredménye az idegen, nemzetörő törekvés ellen. Többnyire nemzetiségünk vadbástyáiul rakta le azokat a hazafias buzgóság. Ha azért az anyagi erő nem felelt is meg mindenütt a buzgóságnak, ha tanodáink hiányait takargattuk is az idegen szemek előtt (mert számtalan példa van rá, hogy a szeipen körül írott hivatalos jelentésektől kissé nagyon is messze talált esni a való) csakhogy azoknak lételét biztosítsuk : ez azon időben megbocsátható volt. De önmagunk közt és önmagunk előtt nem szabad játszanunk „szembekötősdit.“ — Tény, hogy vidéki középtanodáink legnagyobb része nem áll a kor színvonalán, s miután úgynevezett nemzetiségi missiója lejárt, — nem felel meg középtanodai hivatásának Igaz hogy kevés számú (jól roszul fizetett) tanáraink buzgósága bámulatos sikert tud felmutatni itt-ott. De mennyivel többet eredményezne rendszeres körülmények közt, emez erőfeszítéssel járó buzgalom! Különben is abból, hogy egyik másik középtanoda szerencsés kitűnően képzett s önfeláldozóig buzgó tanárokkal birhatni, kik kevés fizetés mellett aránytalanul sok •— néha két tanár óráját végzik egy maguk — épen nem varrhatunk hímet,s nem ámíthatjuk magunkat azzal, hogy „szénánk tökéletesen renden van“, mert hason hibába esünk az általunk elitélt régi rendszer védőivel, kik egy úgynevezett rector és praeceptorral taníttatnának ma is egész hat osztályt keresztül, mert „hiszen az jó volt úgy akkor.“ A középtanodákra vonatkozó törvényjavaslat, midőn körülírja azoknak kellékeit, mintegy rámutat a hiányokra. Lesz-e elég erőnk ezeket pótolni, vagy ezek mellett is fennállani és a művelt világ gúnyjára nyomorogni. „Ha őseink tudtak áldozatokat hozni, s tanodáinkat úgyszólván a porból előteremteni, nem tudnánk-e mi a meglévőket — ha kell áldozattal is fentartani.“ mondják némelyek. Igen is, tudnunk kell nekünk is áldozni, ha élni akarunk; — de tudnunk kell korunk szükségének megfelelőleg! Mint felőbb is mondom: középtanodáink úgynevezett nemzetiségi missiója lejárt, — czélja csak rávitelesen nemzetiségi, a mennyiben a közművelődés legelsősorban — nemzeti czél. S váljon egjét igényli-e, hogy lakásra halmozott középtanodáink, jól, roszul, vagy épen erőfeszítéssel is fentartassanak ? talán túlcsapongok vágyaimmal, midőn minden két megye területén, sőt a főiskoláktól távolabb eső, főleg végvidékeken minden megye területén óhajtanék egy-egy jól szervezett tudományos gymnasiumot. S e szempontból Losoncz, Rimaszombat, Miskolcz vagy M. Sziget, Szathmár, Beregszász stb. közül egyet sem mernék feleslegesnek állítani. De — kérdem — mire való a magyar alföldön egy 5 mértföldnyi hossz vonalban (Túr, Karczag, Kisújszállás) egymás mellett 3 humaniorum gymnasium, még ha épen tökéletesen volnának vagy lehetnének is szervezve. Nem inkább megfelelő volna-e a közművelődés ózdijának, ha egyik helyen (szerintem a főiskoláktól legtávolabb helyen állíttatnék egy jól szervezett tudományos, másik helyen reálgymnázium, harmadik helyen pedig tisztán polgári iskola ? Vagy talán sértené egyik vagy másik város ambitioját, ha ez, vagy amaz nagyobb, vagy fényesebb nevű iskolát tartana fenn. Ez ambitio bizonyára dicsteltesebb tért találna az üdvös versenyzésben egymás mellett mint a czéltalan erővesztegetésben egymással. De hát hiába, az egyes községeket végre is helyi érdekek és ambitiók vezetik. Ki vegye tehát kezébe az életmentő fonalszálat ? Szerintem ezt, felekezeti tanodáknál felekekezeti főhatóságok, egyházmegyei, vagy a kerületi gyűlések tehetnék legkevesebb félremagyarázat és ellenhatással, — és ezt tenniök elodázhatlan kötelesség. Urak! ott az egyházmegyék s egyházkerületek élén, nyissuk meg a kiáltó szóra füleinket! Az ügy — melyhez jóakarattal s a legtisztább indokból szólottam — ajtónkon kopogtat. Ne várjuk, hogy ajtóstul ablakostól rontson be hozzánk! Kunlaki. Bankügyi mozgalom Pécs, sept. 23. Az önnálló magyar nemzeti bank mielőbbi létesítése tárgyában Baranya megye is felterjesztést intézett a képviselőházhoz, mely így szól: Mélyen tisztelt képviselőház! Kecsegtető remények támadtak Magyarország lakosságában, midőn országunk államisága, sok hányatás után beláthatóan biztos alapokra fektettetett, az annyi küzdelembe került alkotmány tettleg életbe lépett, s az ezt ellenzett tényezők ellenséges irányukról lemondottak. Bizton reméltük, hogy ellenségtől meg nem támadva, belvillongások által nem zavarva, országunknak a béke áldásos intézményei, a virulás amaz állapotát, s oly megszilárdult állami létet valahára meg fogják adni, melyekért nemzetünk századok óta sisiphusi erőlködéssel fáradozott, küzdött. Hazafias örömmel tapasztaltuk, hogy országunk virulni, fejlődni, erősödni kezdett. Első örömünkben nem mutatkoztak jelek, melyek bennünket figyelmeztettek volna, hogy modern körülményeink közt nem csak erős karodra, ihletett keblekre és tudományos főkre van országunknak szüksége, hanem pénzre és hitelre is, mely az előbbiek éltetője, az államgépezet s állami lét egyik főfeltétele. Köztudomású dolog, mily sanyarú állapotban vergődik jelenleg Magyarország összes lakossága; nem borús sejtelem, nem titok, hanem ijesztő valóság, hogy tespedés stádiuma vár reánk, hogy romlás fogja ezt követni, ha országunk törvényhozó testülete az általános kívánalom magaslatára nem emelkedik, a bajokat erélyes fellépése által ellensúlyozni mulasztja, s azon veszélyt el nem téríti, mely országunkat azáltal fenyegeti, hogy önálló bankja nincsen. Nem akarunk arra hivatkozni, hogy nélküle az állami lét kiegészítetlen, hogy az ország nélküle a hitel áldásaiban alig részesülhet; tudjuk azt is, hogy ezen országos kívánalom létesítése némi nehézségekkel jár, és megnyugodnánk, hogy e kérdés rendes viszonyok közt mint természetes szükségesség amúgy is elkerülhetlenül létesülendne, de nyomoraink közepette eltűnnek az alaki nehézségek és nincs már mód, hogy a lassudad fejlődést bevárhassuk, magunkat avval vigasztalók, hogy az állami élet eme forrása előbb utóbb létesülne, mert országunknak gyors és gyökeres segítségre van szüksége. Tudjuk, hogy a pénzügyminiszter már egy idő óta az osztrák nemzeti bankkal alkudozik, s ez bizonyos tekintetben megnyugtatóig hatna reánk, ha egyszersmind nem tudnók azt is, hogy az alku eredménye nem csak a kínálótól, hanem az elfogadótól is függ, s hogy ez oldalról nagy remény nem igen int felénk. Egy magyar nemzeti bank nem csak hogy nem zárja ki az osztrák tartományokkal szoros államköteléket, de sőt az által, hogy Magyarországot erősíti, az öszbirodalom érdekeit is hathatósan előmozdítja; egy anyagi kalamitások közt vergődő, tengődő életű, tehát elgyengült Magyarország másnak támasza nem lehet. Nem egyedül saját anyagi jólétünk, hanem a felséges uralkodóház kormánypálczája alatt levő országok iránti tekintet is javasolja, hogy országunk mostani nyomott helyzetéből kiemeltessék, s a jelenleg fenforgó közös érdekek erős oszlopává tétessék. Nem hagyhatjuk említés nélkül azt sem, hogy a végkép elszegényedett, nyomott, ínséget szenvedő földműves és iparos nép milliói, az állami piramis eme alapkövei, azon jótékony hatás által, melyet