A Hon, 1873. október (11. évfolyam, 225-251. szám)
1873-10-10 / 233. szám
is ámítgatni magunkat ,az iparos társadalmi befolyásának nagy fontosságára nézve, a rideg való csakhamar az ellenkezőről győz meg bennünket. És ha ez állítás való, okvetlenül elég fontos arra nézve, hogy okait fürkészszük, a az e tanulmányból netalán folyó tanulságot hasznunkra is fordítsuk. Az iparos tehát nem foglalja el társadalmunkban az őt megillető helyet. Ha pedig ennek oka nem rejlik — mint láttuk — iparos termelésében, úgy azt okvetlenül vagy a társadalomban, nézeteiben s ítéletében, vagy magában az iparos osztályban kell keresnünk. És szerintem csakugyan mindkettőben rejlik az. A magyar társadalom — nagyban és egészben, tekintet nélkül az egyes kivételekre — maiglan sem emelkedett fel az ipar nagy fontosságának általános érzetéig. Az ország természetes viszonyai, s az ezeken alapuló mezőgazdaság nagy terjedelme; a termés jó vagy rész voltától függő s ebből fejlődő kisebb-nagyobb kivitel, vagy inkább innen eredő bővebb vagy csekélyebb évi jövedelem; a tudomány által évtizedekig állhatatosan hangoztatott mezőgazdasági állam s az országnak innen magyarázott érdekei; a nemzeti képviselet, melynek tagjai jelesen túlnyomó számmal mind a mezőgazdasági érdekek képviselőiből kerültek; évszázadokig tartó üggőségünk a külföld, még inkább pedig Ausztria ipari termelésétől; végül pedig a legújabb korszakok üzérkedési iránya, mely vállalataiban az ipart mindig inkább csak elégül használta üzérkedési hajlamának kielégítésére; mind megannyi tényező, mely az iparos termelés nagy fontosságának még fogalmát sem engedte kellően meggyökerezni a népben, fogékonyságát nem növelte az iparban rejlő erő és hatalom kellő megértése iránt, s így a termék becsüléséből eredő tiszteletet át sem vihette a termelőre, vagyis nagy összeségében az iparos osztályra. S ha tekintjük, mit vagy mennyit tett maga az iparos osztály e nézetek megváltoztatására, fájdalommal kell beismernük, hogy sokkal kevesebbet, semhogy ezért érhetett volna. Az iparos mozgalom Magyarországban, nem haladja még meg a most férfi korát élő nemzedék emlékezetét. Az első,a 40-es években keletkezett iparegyesület és védegylet korára vezethető vissza, ami korábban megelőzte, mindössze néhány vámpolitikai gravamente reducálható. De még az iparegyesületi és védegyleti mozgalom is politikai volt. Csak új fegyvernemnek, némileg megváltoztatott taktikának tekinthető mindkettő, melyekkel az osztrák túlkapás ama korszakában küzdöttünk. Fegyvernökei és zászlósai e küzdelemnek akkor sem az iparosok osztályából kerültek, valamint ennek bajnokait legújabban is csak elvétve szolgáltatta maga az iparos, s ahol tömegesebben részt vettek az iparosok, ismét csak a politika zászlói alatt alakultak tömeggé. Ez állítás kellemetlenül hangozhatik számosunknak, ámde igazolva lesz, csak az országos iparegyesület s az iparos szövetség keletkezésére és működésére tekintsünk, mely mindkettő szemünk előtt történt, szemünk alatt foly. Az iparegyesület nem csak első eszméjének megpendítője elsőrendű államférfi, és társadalmi reformer — valljuk be, egyúttal egyik leg és legkitűnőbb polgárunk — volt, hanem a kik támogatták is eszméje megvalósításában, a kik legelsőbb sorakoztak zászlója körül, nagy többségben a társadalom legkülööizőbb osztályaiból került oly férfiak valának, kik — noha ipart szmélyesen nem űztek —, az ipar s az iparos érdekek nagy fontossága iránt érzékkel bírtak, méltányolni tudták befolyásukat ös szes nemzetgazdaságunkra és szükségét érezték annak, hogy hazánk termelése valahára ez irányban is fejlődjék. Az iparegyesület keletkezése óta folyton társadalmi téren működött, tett amit tehetett, s ha mindössze nagyobb vívmányokat nem mutathat fel, ennek oka mindössze abban rejlik, hogy csudákat semmiféle társadalmi intézménytől se várjunk, ne várjunk pedig legkevésbé akkor, ha kellő mérvben nem támogatjuk. Az iparegyesület tevékeny tagjai csupán szellemileg működhettek, nagymérvű tényleges eredményeket csak nagymérvű anyagi támogatás segíthetett volna életre, de ennek első és főfeltétele az érdekelt feleknek, az iparos osztálynak tömeges csatlakozása, vele működése, s vele összeforrása lett volna. Az iparos osztály föllelkesült ugyan pillanatnyira tömeges összeállásra s megkisérte hatalmát az iparszövetségben, de mily eredménynyel? Társadalmi téren indult meg, s a politikában akadt fenn. Pedig nem mondhatni, hogy kiindulása lett volna hibás, csak helye, értéke, nyomatéka nem volt meg az iparosoknak hozzá, hogy a politikát eszközül használhatták volna czéljaik elérésére. Fájdalom, épen az iparszövetségi mozgalom mutatá meg, hogy iparosaink nem foglaltak még kellő tért társadalmunkban, amiből más foglalkozású testvéreink méltán vélték következtethetni, hogy termelésük, hogy az ipar maga sem életképes beni földünkön. Pedig e következtetés hibás, s e hibás következtetés s összes következményei ellen iparosaink csak úgy küzdhetnek, ha azon társadalmi állásra törekednek, mely az általuk mivelt munkanemek követelte általános s szakmiveltségnél fogva az ipart és képviselőit megilleti, s más országokban meg is van. De hogy e törekvésüket sikor koronázza, mindenekelőtt, a létező hiányokra s az elkövetett hibákra nézve kell tisztába jönniök, habár keserűen esnék is az igazság hallása. Az iparszövetség megalkotásánál, mint említem, nem a kiindulás volt hibás, noha az egy politikai tényezőn kívül, társadalmi, egyesületi s társulási téren semmi egyebet nem művelhettek, de el sem érhettek volna, mint az iparegyesület erélyes támogatása és működtetése által. Mégis ama politikai factornak a programmba foglalása igen helyes volt, lehet, csodálatos társadalmi viszonyainknál fogva, és ez szolgáltatta volna a kellő hatalmat és erőt a kitűzött többi czéloknak is elérésére. Ama politikai tényező felkarolásának ugyanis — ha jól fogtam volt fel az iparszövetség irányát — az lett volna czélja, hogy az akkortájt oly heves párttusák között az ipar mivelői közepes állást foglaltak volna, s elfordulva a meddő a már már veszélyessé vált pártoskodástól, saját és a haza érdekében a nemzetgazdasági elemet tűzték volna zászlójukra, számuknál, értelmiségüknél s termelési gazdagságuknál fogva oda törekedvén, hogy ez érdekek, s velők az ország anyagi jólléte iránt hővülő, minél több szakférfi jusson a küszöbön álló választásoknál a parlamentbe. Ez okszerű, a kaszt és érdekképviselettől — mivel csak ellenes gyanusíták — egyaránt távol álló eszme valósítása, ha iparosaink erre összetartóan s lelkesen törekednek, talán korszakalkotóbb lehetett volna társadalmi életünkben s az ipar művelőire nézve is. Az ekkér megválasztott országos képviselők ugyanis megannyi apostolai lettek volna a haza nemzetgazdasági érdekeinek , azon érdekeknek melyek a honpolgárok anyagi s szellemi jóllétében keresve az államczélt, a politikát is csak eszközül ismerik el küzdelmeikben; de korántsem oly czélnak, mely — meglévén az alkotmányban a továbbfejlődés szabad tere — nemzetölő párttusákban meríti ki az ország idejét s pénzét, s teszi lehetetlenné a társadalmi fejlődést s koptatja el gyér fajunk legjava férfiait. S mi lett, ha visszatekintünk a közelmúltra, e dicsőn megindult társadalmi küzdelemből? Az iparos szövetség országos gyűlésén 1871-ik tavaszán Pesten jelen volt vidéki tagok egyike — meglehetősen általános tetszés közt mondott ki megrovást a budapesti iparosokra, hogy ama gyűléseken oly gyéren valának képviselve. Azt tartom, ama megrovás azóta vesztett éléből, s alighanem bókká vált a fővárosi iparosok tapintatossága iránt, melylyel tul heves Pasáktól tartózkodni kívántak, mit csak az tud kellően megítélni, ki ama gyűlésekben résztvett. Mert nem tekintve az eredményeket, melyek egynémely buzgó tag majdnem önfeláldozása folytán mégis olyanokká lettek, hogy kiforgatva ugyan eredeti jellegükből, és elvesztve az egy jellemző tulajdont, melylyel az iparegyesület irányától különböztek volna, legalább tisztességes alapszabálytervezettel léphettek a világ elé: várjon iparosaink ott jelen volt zöme adta-e jelét annak, hogy társadalmunk színvonalán áll, és méltán képviseli a világ egyik legfontosabb termelési ágát? Nem kellett-e sokkal inkább azt tapasztalnunk, hogy akkor gyülésezett iparosaink (tisztelet a számos kivételnek) a zászlóra írt egészség s eszmének, a nemzetgazdasági, s általuk saját érdekük megértésére sem törekedtek, s ép úgy indultak egy-két vezérlési párttaktikája,mint akár a vidéki választó kortesvezére után, s túl nem tudván emelkedni a jobb és balold elkoptatott pártfrásisain, szomorú illustratióját képezték azon kérdésnek, mily állást foglalnak el az ipar és mivelőinek még igen nagy része társadalmunkban ? Lehető erős színekkel ecseteltem ezen mindnyájunk emlékezetében levő társadalmi mozzanatot, hogy annál inkább kitűnjék, mily magasnak óhajtom az iparos állását, hogy méltó legyen hivatásához. Sőt a küzdelemnek, mondjuk őszintén, bukásnak be kell következni, hogy tisztán lássunk, s meg tudjuk ítélni, viszonyaink közt, mily erőkkel rendelkezünk az ország nemzetgazdasági s elsősorban ipari fejlesztésbe. Azon túl, ha csekély, ugyanannyi haszna meg is volt ama mozgalomnak, hogy iparosaink melegebben karolták fel a társulás eszméjét mint korábban bármikor, s megmaradt itt köztünk megfogyva bár, de törve nem,« egy kör, melyben csoportosulni, a nézeteket tisztázni, s a tisztázottakat majdan győzelemre is segíteni alkalmunk és terünk nyílik. Hogy azonban a magyar iparos és az általa mivett talaj az ipar, csupán e vívmányokkal be nem érheti, az világos, s ezzel bátran áttérhetünk teendőinkre, melyek lelkiismeretes teljesítésétől várják ügyünk jobbra fordulását. Itt nem lehet recipével szolgálni, mert valamint az ember testi alkotásában s életében számos a betegség, mely külön megfigyelés után külön bánásmódot igényel, hogy meggyógyulhasson. Így az ipari életben is számos a baj, mely különféle eljárást kíván alkalmazandónak, hogy szűnjék s múljék s egészséges pezsgő életnek engedjen tért, hanem van egy általános eszme, melynek valósítására törekednünk kell s mely magában foglalja a legnagyobb gyógyerőt s ez a mivelődés! Egy-egy jellemző példa felmutatása itt is jobban megérteti, mit kell óhajtanunk, miután törekednünk, hogy ezért érjünk s itt újra a közkiállitásra térek, s egyik legkiválóbb mozzanatát emelem ki, melyben egynémely iparos hazánkfia, s tudom bizton, nem kárára vett részt, értem a nemzetközi jurit. A társaság vegyes volt, de érdekes, az együttműködés tán fárasztó, de lélekemelő is, a tanulság pedig minden irányban üdvös, s vajha az ott részt vett hazánkfiaiban leszűrődnének a tapasztalatok kellőkép arra nézve, hogy tisztán lássák s tudják azt, s e tudat fonalán elérésére is törekednének annak, mit a mai iparost társadalmunkban megillető állásra nézve óhajtanunk kell. Nagy úr és tudós, ipartő és mezőgazdasági termelő, tanár és kereskedő együtt találkozott e nagy nemzetközi gyülekezetben, de egyik sem kereste a másikban a főurat vagy kereskedőt, a kárpitost vagy művészt, a mérnököt vagy asztalost, a pamutgyárost vagy gépészt, stb. hanem kereste mindegyik társában a tanult és mivelt embert, a szakférfiút és értelmes ítélő bírót, és soha demokratikusabb elem nem volt együtt, mint épen a legkülönbözőbb osztályzatú társaságban, melyben mindegyik kortársai által emelkedett magasabbra és saját ismereteivel emelte tekintély őket. Ott a főúr nem születésénél, hanem azon érdemeinél fogva foglalt helyet, melyeket akár a gyáripar, akár a mezőgazdaság vagy tudomány terén szerzett; az iparos mindenkor legmegbízhatóbb szakértelműségnek volt tekintve; a tudomány emberének tekintélye előtt pedig úgy hajolt meg a világ, hogy az ő elméleti tanulmányai gazdagíták meg a gyakorlati termelés mezejét századunk iparos fejlődése, nagyszerű forgalma , kiképzett államintézményeink, s modern társadalmunk az ő kutatásainak, kísérleteinek s közleményeinek köszönik haladásuk legbecsesebb gyümölcseit. S mi e példából a tanulság ? Az, mit korábban említek, hogy iparunk, ha tekintélyre akar vergődni, képviselőiben az általános és szakmiveltséget, az értelmet és tudást kell fejleszteni és gyarapítani mindenekelőtt s akkor önmagától omlik össze a válaszfal, mely számos köreinkben még a tősgyökeres czéhbeli iparos és elvi ellensége a lateinernek czimzett tudományos szakférfiú között fenáll. Sehol két társadalmi elem nincs jobban egymásra szorulva, mint nálunk, a nemzetgazdasági elmélet embere: a tudós, s a gyakorlat embere: az iparos, gazda vagy kereskedő. Csak, ha e két elem társadalmunkban is összeforr, várhatjuk, hogy a tudós kutatásai meddők, a termelő nézetei nyersek, szűkkörűek ne maradjanak , de mindkettő egyesülve, kettős erővel működjék közre a hazai jóllét emelésén. S ez épen nálunk vihető keresztül legkönnyebben, és itt vezetne leginkább ezélhez. Hazánkban ugyanis még mind túlnyomó az ipar kézműves üzése. Itt még túl nem tengett a gyári üzlet, s nyomában nem merült még fel a munkás kérdés, a túlgazdag vállalkozó tözsér s a mindent nélkülöző munkás közötti halálos ellentét. És nálunk volna elérhető a szerencsés középútnak választása, melyen a számos önálló termelő érdeke összeforr a gyármunkáséval, mely öszhangnak megszilárdítására, az arra vezető ösvény kijelölésére ismét a nemzetgazdasági elmélet embere volna hivatva. De, ha a munkáskérdés bajait ki akarjuk kerülni a jövőben is, ha ipari viszonyainkat s iparosaink állását a társadalomban javítani akarjuk, arra áldoznunk is kell, mert csak azzal kerüljük jövőre a munkásbajt, ha ezeket is minél műveltebbekké teszszük ; csak ezzel emeljük, gyorséletű korunkban a ma élő iparos nemzedék értelmiségét és szakismerreteit, ha tanulhatásáról gondoskodunk. Amazoknak az elemi ipariskolák s tanműhelyek felállítása s látogattatásukról való gondoskodás, emezeknek a magasabb ipari szakiskolák felállítása s a láraokulás módjának nyújtása által, mit az iparmúzeumok és hasonló intézetek közvetítenek. Ne higyyük, hogy itt elég volna a kormányra hivatkozás, hogy az önsegély meg áldozathozás s a társulás gyakorlati alkalmazása mellőzhető volna. Tekintsünk bármely nálunknál haladottabb államot, s azt fogjuk tapasztalni, hogy tetemes áldozatok nélkül is közvetlenül érdekelt osztályok részéről, egy sem vergődött magasabb polctra. Avagy nézzük csak legközvetlenebb szomszédunkat, győzelmes versenytársunk fővárosát Bécset, mely annyi segédeszköz, s a kontinensnek ez idő szerint egyik legtökéletesebb iparmuseuma birtokában most „Athenäum” czime alatt külön intézetet alapit, a kis ipar számára. Alapítja pedig magánúton, egyesek adakozásából, s alig pendittetvén meg az eszme, rövid nehány hét alatt 60,000 frton felüli készpénz alaptőke, s hétannyi értékű vagyona volt együtt, gyűjteményes s ipari tárgyakban. Tekintsük Berlint, mely úgyszólván erőszakkal volt az iparra kényszerítve és csodálkozva fogjuk tapasztalni, hogy a társulás hatalma mily óriás megtakarításokat eredményezett csupán a különféle iparágakhoz szükséges mozgató (vizi vagy gőz) erő közös beszerzése s berendezése által. Hivatkozhatunk ugyan a kormányra is s követelhetünk tőle is támogatást. De mi egyébből áll a kormány támogatása, minthogy az adófizetők zsebéből vont összegeknek legjobb belátása szerinti elosztását intézi. Itt mindössze igazságos felosztást követelhetnénk s újra ida jutunk, hogy erről is magunknak kell, érdekeink képviseltetése s érvényre juttatása által gondoskodnunk. Csak is ekor tiltakozhatnánk, például ipari szempontból az ellen, hogy rosztermés idején kormánysegélyben részesül a mezőgazda, holott az iparos azs időnek őt is a sujtó mostohaságát minden viszonyok között maga kénytelen elnyögni; ámbár isten óvjon meg attól, hogy az osztályokba is beüssön az alamizsnálkodás átkos rendszere. Csak ha érdekeinket magyarázni vagyunk képesek a kormánynyal szemben, szólhatnánk fel iparos szempontból oly törvény hozása ellen, mely a jövedelmi adó kivetése egyik tényezőjéül a házbér összeget veszi, mely mellett épen azon iparos van sújtva legjobban, ki üzlete természeténél fogva nagyobb helyiségre szorul s igy kétszeresen fizeti az adót-De csakis ily és hasonló esetekben vehető igénybe a kormány segédkezése, csakis törvényes uton gyakorolható sikerrel a kritika a kormány és törvényhozás szándékolt vagy követett eljárása fölött , csakis ez esetekben követelhető oly támogatása, mely mint a közkiállítás bár fukarul mért költségei, vagy az iparmúzeum fölállítása csak látszólag az iparvilágnak kedveznek, tényleg azonban az ország összes lakosságának válnak előnyére. Nagyban és általában önsegélyre szorulnak iparos osztályaink s csak az önsegély erélyesebb gyakorlása által minden téren, mit ismét a nagyobb általános és szakmiveltség intéz legokszerűbben, — juthat nagyobb befolyásra országos ügyekben is. Valameddig iparosaink nagy száma csak tömegnek tekinthető, mely természetes érdekképviseletét az iparegyesület kellőleg támogatni nem hajlandó, törvényszerű képviseletét az iparkamrákban nem szivek s ezért igénybe nem veszi; ön választotta képviseletével az iparos szövetségben végül boldogulni nem tud, mindaddig nem mondható, hogy az iparos Magyarországon elfoglalja a kellő tért, mely őt a társadalomban megilleti; mindaddig nem érvényesítheti a termelésében rejlő erőt , hatalmat, s nem győzi meg a világot arról, hogy akar is, tud is felszabadulni a gyámkodás és külföldi verseny nyűge alól, s mindaddig nem tudja a haza bölcsei előtt bebizonyítani, hogy az ipar nagy hatalom, melyet intézkedéseik közben tekintetbe kell venniök. De nagy hatalommá az ipart saját tagjainak, képviselőinek, munkásainak kell tenniök, mindnyája pedig csak a tanulásban, mivelődésben, az anyagi s szellemi haladásban találja meg hozzá a kellő erőt. Nagyobbszerű a Buzzard öbölnél. Blanford Persia májáról szellemdúsan értekezett. Kiemelte, hogy ez állatok nagyrészt a pusztai typushoz tartoznak, délen az indiai, éjszakán az európai alakok vegyülésével. Nevezetes, hogy az oroszlán csak a déli részeken fordul elő, míg a tigris a caspi tenger körül is előjön. Igen érdekes volt Lankaster értekezése egy általa felfedezett Bacteria faj, mely azalag egyikét képezi azon csodálatos lényeknek, melyek az állatok , növények közt mintegy hidat képeznek. Williamson a kőszénről s kőszénnövényekről értekezik. — Qwyn Jeffreys a középtenger molluscusairól szólt. — Dampier az oxfordi Sherardiai herbáriumot s Lawson azon tanitásmódot nagyon megrovólag ismertette, amint a biológiát a kensingtoni iskolában előadják. Ennyit röviden magukról az előadásokról. A londoni „Athenaeum“ megjegyzi, hogy több óhajtás merült fel, hogy az eljárásban némi változtatás szükséges. Az előadásoknál sem a nagy közönségre, sem a tudományra nem lehet kizárólag figyelni. Na a hiba az is, hogy ezen értekezések nem hatnak nyomda alá. A társulatnak kötelessége volna oly tudományos embereket hozni egybe, kik máskülönben ritkán, vagy soha sem találkoznak s ezért a gyűlések alatt több élvezetet, több alkalmat kell nyújtania a társalgásra. Másik czélja volna a nagyközönségnek bemutatni, mit tesz a tudós világ s e czélból rövid vegyes előadások helyett egy vagy két szerzőt kellene felkérni részletes gondos előadásokra, melyek reggel tartatván, a délutánok szabadok lennének. Nekünk nem lehet e reformokhoz szólanunk. Rövid kivonatunk után azonban bátran kinyilatkoztathatjuk,hogy e gyűlések még mostani alakjukban is rendkívüli fontosságúak s sokkal több figyelmet érdemelnek, mint amennyiben eddig hazai irodalmunk által részesültek. Azangol-magyar társulat«, melynek alakulásáról épen e sorok írása közben vessünk tudomást, bizonynyal sokat fog e viszonyon segíteni s reménylenünk lehet, hogy közönségünk, mely eddig tisztán a németek tudományos nézeteit ismerte, az angolok sokkal jelentékenyebb kutatásaival is szívesen meg fog ismerkedni. Az újvidéki kir. magy. főgymnasium megnyitása. Újvidék, oct. 5-kén. Az újvidéki kir. . T.y.u* főgymnasium f. hó 4-én nyílt meg! így egyszerűen hallva a dolgot, inkább helyi érdekű eseménynek tűnik fel e tudósítás, mely a nagy közönséget kevésbé látszik érdekelni, ámde ha tudjuk, mily végtelenül fontos feladat vár e zsenge intézetre, úgy az, ki művelődésünk és nemzetiségünk szent érdekei iránt nem közönyös, örömteljes megelégedéssel fogja e hirt tudomásul venni. E főgymnasium felállításával nemzetünk klipja műveltségtörténelmünkbe egy, a déli vidékekre nézve epochális fontosságú tényt jegyez be. Ez intézet ugyanis hivatva lesz nemcsak a valódi műveltség és polgárisodás fejlesztésében és terjesztésében tevés kény részt venni, hanem és kivált a magyar nemzetiséget a más nemzetiségűek jogainak és érdekeinek csorbítása nélkül a déli határokon védeni és fentartani; a felséges uralkodóház iránti lojalitást és terhetlen ragaszkodást élénken ápolni ; a magyar államiság eszméjét oltalmazni és állandóan meggyökereztetni; végre az országos törvények iránti őszinte tiszteletet terjeszteni, így tekintve a dolgot, az összes hazára és főleg a déli határvidékre nézve szellemi, anyagi, társadalmi és politikai tekintetben felette momentuosos eseménynek jelezhetni e főgymnasium megnyitását. Hogy ez intézet fontos feladatának kellő méltatása a délvidéki hazafias nagyközönségnél általános volt, az leginkább azon élénk tevékenységből tűnik ki, melynél fogva az intézet felállításának kérvényezésében a különböző nehézségek daczára is, igen számos és vegyes nemzetiségű község lelkesedve vett részt. Hogy továbbá egy magyar főgymnasium mennyire szükséges volt, kitűnik a beiratások alkalmával jelentkezett ifjaknak a legvérmesebb reményeket túlhaladó számából. Hogy a főgymnasium megnyitásával a régi idők óta hőn táplált óhajok a legteljesbb mértékben ki vannak elégítve, ez azon legbemebb ragaszkodásból derül ki, melyet ő Felsége apostoli királyunk iránt a lelkesült közönség az intézet szentesítése miatt vetélkedve tanusit; kiderül azon szintetlen hálanyilatkozatokból, melyekkel a haza hálájára magát már is olyannyira érdemessé tett Trefort Ágoston közoktatásügyi miniszer úr ő nagyméltóságát jóakaró részvétéért elhalmozza; tanúsítja ezt azon őszinte tisztelet, melynek általános tárgyai Flatz Endre főispán, és Bende Imre apát urak, kiket a kezdeményezés, a kitartás érdemkoszorújával a hazafias közönség feldíszített; tanúsítja azon közelismerés és népszerűség, melylyel Mészáros Nándor h. főigazgató és igazgató fáradhatlan munkásságát, kitűnő szervezési képességét méltányolja ; tanúsítja végre azon előzékeny szívélyes jóakarat, mely a tanári kart folytonosan környezi. Ezek után nem lesz tán érdektelen az intézet eddigi rövid múltjának fontosabb mozzanatait is köztudomásra hozni, úgy a miként az adatokat hiteles kútfőkből merítettük. Az intézet felállítását ő felégé, apostoli királyunk i. é. január hóban szentesítette; ugyan e hóban neveztetett ki Mészáros Nándor, budai kir. főgymnasiumi tanár, igazgatóvá és a magyar határőrvidéki tankerület h. főigazgatójává, kiben a hazai tudományosság és nevelésügy egy régi, edzett bajnokát tisztelik a tanügyi körök Az uj igazgató azonnal városunkba sietett, hol őt az intézet helyiségeinek megszerzése, a berendezés előmunkálatai azóta szakadatlanul elfoglalták, s az ő tetterejének, eszélyességének, tapintatosságának s kitartásának köszönhető, hogy daczára az akadályoknak, daczára hogy nyolcz héten át mint kormánybiztos Erdélyben is sikerdúsan működött — oly helyiségekben, habár egyelőre bérházban nyílt meg az intézet, melyek tekintve az épület egészséges helyen fekvését, világosságát, a helyes beosztást, a belső berendezés ízlését, a bútorok kiváló czélszerűségét, sőt csinosságát, a legszigorúbb igényeknek is minden tekintetben olyannyira megfelelnek, hogy a tanintézetnek úgy érdekelt, valamint csak kiváncsi látogatói is meglepetéssel vegyes megelégedéssel távoztunk. Az intézet szép jövőjének biztos zálogául tekinthetjük a jeles képzettségű, fiatal, munkabíró erőből álló tanári testületet, melynek szerencsés összeállítása a derék igazgató kiváló tapintatosságának és szervező ügyességének elvitázhatlan bizonyítékául szolgál. Az új tanév kezdetének közeledtével aztán szept. 27-én az igazgató a legelső értekezletre gyűjtötte maga köré a tanári testületet, melyet, hallomásunk szerint, meleg szavakkal üdvözölvén, örömtől meghatott hangon emelt ki az intézetnek kiválólag fontos feladatát. Emelkedett szellemű megnyitó beszédének fonalán nyíltan mutatott azon nehézségekre, melyekkel a tanári állás Újvidéken jár, hol az akadályok elhárítása, a nagyközönség bizalmának kivívása önmegtagadást, lemondást, kitartást és forró hazaszeretet aczélozta tetterőt igényelnek. Majd magasabb álláspontról, biztos kézből kijelölé az irányt, melyen haladva hivatását az uj főgymnasium teljesítheti : a tudomány, vallás és erkölcsiség hirdetése s a valódi hazaszeretet ápolása által az uj nemzedéket vallás és nemzetiség különbsége nélkül a királyt és hazát szerető, a törvényt tisztelő s csak a józan haladás utján erretörő hazafias polgárokká nevelni. Az értekezleten a szervező munkálatokat bevégezvé a — okt. első napjaiban a tanárok testületileg mentek tisztelgő bemutatásokra a főispánhoz és az apáthoz, mint kikben a főgymnasium leglelkesebb pártolóit, legrészvevőbb jóakaróit tiszteli. E tisztelgések alkalmával miként halljuk Mészáros Nándor kitűnő ékesszólással a főispánnál körülbelül a következőket mondá: „Az újvidéki kir. magyar főgymnasium tanári testülete várva várta azon pillanatot, melyben méltóságod kegyes szine előtt megjelenve a felséges uralkodóház s a magas kormány iránti tántorithatlan ragaszkodásának és méltóságod személye iránti benső tiszteletének kifejezést adhasson ; fogadja azért méltóságod a testület hódoló üdvözletét. Tanintézetünk jelenleg a hatalmassá leendő nagy folyó szerény forrását képezi ugyan, de hivatva van a tudomány s valódi műveltség világával hazánk alsó vidékein a különféle vallásfelekezetek s nemzetiségek között a békés egyetértést és kölcsönös szeretetet ápolni s megszilárdítani, mi hogy megtörténhessék, a tanári testület maga részről teljes erejével fog törekedni az eléje kitűzött magasztos czél elérésére. Minthogy azonban a benső, szellemi törekvés a nyilvánosság előtt csak külső támogatás mellett juthat érvényre, méltóságodnak hathatós közreműködéséért esedezünk és kívánjuk, hogy a Mindenható méltóságodat szeretett hazánk díszére, Újvidék városa jólétének előmozdítására s tanintézeteink felvirágoztatására sokára éltesse!« — Mire a clasicus műveltségű főispán ur meghatott hangon köszöné meg a tanári kar üdvözletét s biztositá állandó jóakaratáról, s barátságos támogatásáról. Tartalomdús beszéde a rövidség daczára is a tántorithatlan hazafit, az erélyes politikust, és az öntudatos állatoférfiút árulá el. Ezután a tanári kar a szelidlelkű, derék apát urnát tisztelgett. Az igazgató üdvözlő beszédére, melyben az intézetet jóakaró pártfogásába ajánló, szívélyes és szíveket hódító ékesszólással biztosítá úgy az inttézetet részvevő támogatásáról, mint a tanári kart folytonos barátságáról. A testület ezek után hivatalosan megkezdte működését sept. 29., 30. és okt. 1., 2., 3-án a beírásokkal. Ha valami, úgy a beiratások rendkívüli eredménye a legékesszólóbban tanúskodik a magyar főgymnasium szükségessége és fontossága mellett ott, hol alig mertünk a megnyitandó négy alsó osztályban 40—50 tanulót jósolni, az ünnepélyes megnyitás napján 95-re ment a bejegyzett tanulók száma; oly szám, mely mintegy 20 ezer lelket számláló városunkban, egy szerb főgymnasium s egy városi főreáltanoda mellett valóban minden várakozáson fölül áll. Az ifjúság, az újvidéki hazafias közönség szemefénye, okt. 4-én ő felségének, úgy mint koronás királyunk és mint a magyar főgymnasium kegyelmes szentesitőjének legmagasb névünnepén isteni tiszteletre vonult a nemzeti lobogós tornyu kath. templomba. A különféle felekezetű díszes közönség lélekemelő látványt nyújtott, midőn részvétét intézetünk iránt ily kegyeletes alkalomkor is kimutatni igyekezett. Az ifjúság isteni tisztelete után a tanári testület, az apát úr által teljes díszben tartott ünnepélyes miséje is visszamaradt a többi hatóságokhoz csatlakozván. A szertartás végeztével a szíves magyar vendégszeretetéről híres apát a főispánt, a sorhadi, honvédelmi, törvénykezési és városi hatóságok fejeivel együtt a magyar főgymnasium tanári testületét is barátságos ebédre bízta meg, melyen a felköszöntések sorát maga a szép lelkű háziúr kezdé meg ő felségére, mit a jelenlevők állva s háromszoros lelkesült »éljen«-nel fogadtak; utána ugyancsak a hazafias apát köszönte fel Trefort Ágost minisztert, majd a főispán Mészáros Nándort s a tanári testületet, mit előbbi ékes nyelven megköszönvén , Újvidék közönségének jólétére viszonzott. Az általános lelkesedés közben jelen sorok szerény írójának indítványára közhelyesléssel fogadott következő táviratok menesztettek ő felségéhez és Trefort miniszterhez: Báró Wenkheim Béla miniszter urnak. Bécsi cs. és kir. ap. felségének legmagasb névünnepe alkalmából az újvidéki hazafias közönség legmélyebb jobbágyi hódolatát és legbensőbb ragaszkodását siet kifejezni. Egyszersmind legalázatosb köszönetét és legforróbb háláját nyilvánítja az ő felsége által legkegyelmesebben alapított, s épen ezért a mai kegyeletes napon ünnepélyesen megnyitott kir. magyar félgymnasimért. Kérjük nagyméltóságodat, méltóztassék ezeket legmagasb tudomásra hozni. Trefort miniszter úrnak Budapesten. Az újvidéki hazafias közönség hálatelt szívvel mond nagyméltóságodnak benső köszönetet, hogy ő cs. és kir. apóst, felségétől a legfelsőbb szétesitést kieszközölni kegyeskedett az itteni kir. magyar főgymnasium felállítására, mely mai napon ünnepélyesen megnyittatott. Soká maradt aztán még együtt a diszes vendégkoszorú, magát egy szép és boldog jövő biztos reményeinek adva át, midőn hazánk nemzője a felvilágosultság, polgárosodás és anyagi vagyonosodás utján előrehaladt alsó vidékek lakóiban, vallás és nemzetiség külömbsége nélkül — egymást becsülő egyetértő, királyért s hazáért mindent áldozni kész alkotmányos honpolgároknak fog örvendeni és mely szép jövőnek létesítésében a magyar főgymnasiumra a legelső szereped egyike vár. Adjon Isten erőt és kitartást a tanári testületnek, hogy lankadatlan buzgósággal haladhasson kitűzött magasztos czélja felé ! KÜLFÖLD. Bazaine pőre. Közöttük volt a Ri véretlenek által szerkesztett nagy terjedelmű vádirat conclusioját, mint legfontosabb részt, melyben Bazaine ellen a súlyos vádpontok sorra vannak előadva. Most közöljük itt a vádirat első részét, melyben Bazaine működése van szigorú bírálat alá véve. A vádirat, mint többször jeleztük, sokkal terjedelmesebb munkálat, hogysem azt egész terjedelmében közölhetnők, azonban megkezdjük annak ismertetését a következőkkel. A forbachi csatáról, melynek elvesztése nagy részben Bazainenek tudomttatik, igy nyilatkozik a vádirat. A terület, minyen e csata vivatott, Sarbruckel, Saint- Aroald és Saargemünd között egy háromszöget képez, melynek csúcsa, Saarbrücken ellen, mint előre látni lehetett, nyomultak a németek, és melynek háta mögött a 2. hadtest állott. A háromszög hasisa a Saint-Arouldból Saargemündbe vezető út volt, melyen a 3. hadtest divi- 8ínja szétosztva volt. Forbach és Saargemünd között terül el párhuzamosan a háromszög hasisával a cadenborni magaslatok szép positiója, melyek a Saar futását uralják. E cadenborni állás, melyet F r o s s ard tábornok 1867. óta tanulmányozott, ajánltatott egy idő óta a tábornagynak; főleg azon oltalom által lett fontossá, melyet a forbachi és saargemündi raktáraknak nyújtott. Azon hírek által, melyek az ellenséges haderők összpontosításáról érkeztek, Frossard tábornok nyugtalannak mutatta magát az általa elfoglalt s nagyon is előretolt állás miatt s aug. 5 én azt sürgönyezte a császárnak, hogy sokkal előnyösebben lehetne elhelyezni a 2. hadtestet a Forbachtól Saargemündig elterülő síkságon. A császár azt üzené neki, hogy a következő napon menjen Forbachba. Aug. 5-ike délután volt, midőn a tábornok Bazaine tbnagy parancsnoksága alá helyeztetett; ez természetesen közlé vele a császári parancsot. Aug. 5-én este 10 órakor érkezett meg a vezérőrnagy egyik sürgönye, mely az ellenségnek Saarbrücken és Saargemünd között tett fontos mozdulatairól hozott tudósítást és a legnagyobb óvatosságot ajánlá. Aug. 6-án reggel 4 óra 40 perczkor ismét érkezett Frescard és Bazainetez egy távirat mely azt mondá, hogy legyenek készen egy komoly támadásra. Ez után két órával a gárda és Fourton hadosztálya Bazaine tbnagy parancsnoksága alá helyeztetett. Az ötödik reggelen elfoglalók a csapatok új állásukat. Laveaucoupet hadosztálya Spiehern-nél sat. 9 óra 10 percskor ezt sürgönyző Frossard Bazainenek: „Előőrseimnél ágyudörgést hallok, oda szándékszom menni. Nem volna jó, ha a Montandon hadosztály egy dandárt küldene és a Dacaén hadosztály előre nyomulna Rossbruck felé?“ 10 óra 10 perczkor egy új sürgönyt küldött Frossard: »Az ellenség leszállt a saarbrückeni magaslatokról felénk, de még nem adja támadásának jeleit. Intézkedéseinket már megtettük a síkon és az országúton.“ A tb vagy azt feleli, hogy egy dandár dragonyost fog küldeni. Már megérkezett volt a pillanat, elhatározni, hogy felvétessék-e a csata, vagy pedig megkezdődjék a visszavonulás Cadenbornra, hogy ott az ellenség bevárassék. Frossard tábornok nem akarta Forbachot feladni és elhatározta fölvenni a harczot. A tbnagy, mint a kihallgatáson bevallotta, jónak látta a visszavonulást Cadenbornra, de elmulasztotta erre nézve szigorú parancsot kiadni. Miután tudta, hogy frossard tbk csatába keveredett és felfogta annak szükségét, hogy elővigyázati rendszabályokat adjon ki, megbízta Mermon thnokot, hogy hagyja el Marienthalt és foglaljon el oly állást, mely magát a tbnagyot is fedezte. Castagny tbk hasonlókép kapott parancsot, hogy egy dandárral Froschweilerre vonuljon, egy másikat pedig Thedirgbe küldjön, de nem parancsoltatott meg neki, hogy Frossard tbk rendelkezése alá adja magát. Még a Montandon danuárnak sem rendeltetett meg, mely pedig legközelebb állt Frossardhoz, hogy ennek segítségére menjen. Ha Frossard kívánsága szerint történt volna, bizonyára idején érkezett volna meg a hadosztály. Miután a tbnagy felfogta a helyzet nehézségét, s a legtávolabb álló hadosztályt rendelte Frossard támogatására. E közben Frosard mind nagyobb veszélyben forgott s 1 óra 25 perczkor ezt táviratozta: »Komolyan vagyok enyagirozva, a csata foly. Kérem, küldje hadosztályát Montandon és dragonyos dandárát Forbach felé előre.“ A tbnagy végre ily értelemben adott ki parancsot 2 óra 30 perczkor. A vádirat itt leírja a veszélyt, melyben Frossard tbk forgott, és a kísérleteket, melyeket ez segítség nyerés végett tett s aztán a következő sürgönyöket közli, melyek Frossard és Bazaine között váltottak. 7 óra 22 perczkor sürgönyzi Froisard: „Werden felé fordultunk. Az összes csapatokat a magaslatokra vezetem.“ A tb nagy felesé: »Mindent elküldöttem önnek, amit nélkülözhettem. Csak még három ezredem van, hogy Saint-Arold-t fedezzem. Jelezze nekem az állásokat, melyeket elfoglalni szándékszik.“ Erre ezt jegyzi meg a vádirat: „Mintha nem őt, a főparancsnokot illette volna, hogy maga osztogasson parancsokat.