A Hon, 1873. október (11. évfolyam, 225-251. szám)
1873-10-27 / 247. szám
Előfizetési felhívás „A NOV“ XI-dik évi folyamára. Előfizetési árak: Negyedévre .... 6 frt ■ Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítve tíz frtig sak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetisek a »Hon kiadóhivatala” czim alatt Pest, Ferenczie' ■ tere 7. sz. alá küldendők. A „HON“ kiadóhivatala. Budapest, oct. 25. A zászló védelmére. Az álnevek kompromittálják a jó ügyet, álszabadelvüség, álreformok a valódi szabadelvüséget és reformokat. Ez is a közelmúlt hat év egyik szomorú tapasztalata. Mert nálunk a szabadelvűség czíme alatt annyi üres frázis volt elmondva, olyan sok retrográd lépés megtéve, akkora teher emelve az ország vállaira, hogy most már maga a név üressé, és részhírűvé kezd lenni. Ez megdöbbentő, de naponként valószínűbbé váló jelenség, melynek valósulása ellen küzdenünk kell. Hogy a 48-iki törvények menynyire alaptörvényeinkké lettek, azt legfényesebben bizonyítja az a tény, hogy a conservatív párt feje első parlamenti nyilatkozatában feltétlenül (igaz, hogy csak mint tényt) elfogadta azokat és azok ellen egyenes támadást nálunk még senki sem intézett. Márpedig e törvények szabadelvűségünk kiinduáspontját és demokratiánk alapját képezik. A sajtó és egyesülési szabadság, a demokrat választási törvény, a felekezet nélküli egyetem, a vallásszabadság (ennek követelménye: a polgári házasság), a hűbériség minden maradványának eltörlése, az önkormányzat demokratikus kifejtése, a regálék megszüntetése, az egyenletes adózás , e törvények világos követelései. Csak az egyház és állam elválasztását kell azokhoz toldanunk. Ha conservativeink következetesen és őszintén elfogadják e törvényeket, akkor azok valósítására célzó intézkedéseknek sem lehetnek ellenségei. De fájdalom nemcsak, hogy a conservativok,e követelések ellen készülnek küzdeni, de még a „szabadelvű“ czég alatt dolgozó jobboldal sem felelt meg e logikai és természetszerű követelményeknek , mert a mit tett (me- | gyei rendezés) sz a demokratia rovására tör- tént, igen sokat pedig a szabadelvűség kárá- ra elmúlaszta megtenni. A félrendszabályok és mulasztások kettős hatása az, hogy a szabadelvűek elégedetlenek, a conservativok pedig önelégülten mutatnak a szabadelvűség terméketlenségére. A következtetés veszedelme épen abban rejlik, hogy a reformok elmaradása, az ország helyzetének hátramaradása nem az uralkodó pártnak és kormánynak rovatik fel, hanem, a csak ritkán követett irány természetének van tulajdonítva. Ezért ha az anyagi reformokat, az alkotmányi (magyar-osztrák és horvát-magyar) kérdések nehézségeit mentségül fel lehet is hozni a mulasztásokért — az idő rövidsége mellett; és ha kénytelenek vagyunk is ezt elfogadni, legalább kötelességünk az irány szükségszerű- gégének és kötelességszerűségének elismerését fentartani és azt a gyanúsítások ellen megvédelmezni. . Aki nem vak vagy másokat ámítani nem akar, az kénytelen lesz bevallani, hogy sem terheinkben, sem hátramaradásunkban, nem közigazgatási vagy közlekedési nyomorúságainkban a szabadelvűségnek semmi része. Szükséges ezt kiemelnünk azon „perfid“ támadások ellenében, melyeket a napokban is a szabadelvűség ellen intéztek és azon általános apathiával szemben, mely az országon erőt kezd venni, mert ha a métely terjed, akkor az „erélyes rendszabályok“ és „jó közigazgatás“ hangoztatásával könynyű lesz sokakat alapelveink ellen fordítani, sőt a törvényhozásnak és kormányzásnak is bizonyos büreaukratikus irányt adni, amelyben máris, főleg egy év óta, igen előhaladt. Felszólalunk azért is, mert úgy a kormányban, mint a pártokban kezd kielégítő lenni az „egy napról másnapra“ élés politikája, és ez ártalmára lenne haladásunknak azon irányokban, melyekben (Deák beszéde folytán) hiszszük, hogy még a jelenlegi országgyűlés többsége is, pártkülönbség nélkül, találkozni fog, vagy, ha némelyekben nem találkoznánk, az ellenzéknek kell a szabadelvűség és demokrátia érdekeit védelmeznie ott, hol a kormánypárt, bármely „közigazgatási“ vagy „anyagi reformok“ kilátásba helyezése által azoktól eltérni akarnak a conservatív töredék kielégítésére. A jó közigazgatás és pénzügyi reformok égető szükségét mi többször kiemeltük, mint bárki más, de tiltakozni fogunk azon törekvés ellen, bármely oldalról legyen is az támogatva, mely az ország sanyarú helyzetét kiindulási pontul véve, avagy csak elodázni is hajlandó lenne szabadelvűségi kérdéseinket vagy a törvényhozási és választási reformokban (anyagi érdekekből) antidemokratikus irányt akarna érvényre juttatni. Ennek hangsúlyozására lesz az a soko hang is, mely a posteriori, az eddigi rész vagy kevés eredményt, a szabadelvűség rovására akarta kizsákmányolni. Ha nem akarjuk azt, hogy az ország érdekeiben és szükségeiben viszhangra találjon az ilyen hang, akkor nem szabad engednünk azon csábításoknak, melyek a szabadelvűség kérdéseit elodázni, vagy takarékossági szempontból megszorítani akarják — a közigazgatás égető szüksége miatt. E kérdések megérve vannak, előmunkálatot is többet tett az országgyűlés (ha nem is a kormány) azokban, mint több más kérdésben, fogjunk csak a reformokhoz, ne alkudjunk le sem az elvekből, sem az időből, mert azok, kik késedelmezésre vagy alkudozásokra akarnak bírni, egyenesen azon érdekből dolgoznak , hogy az ország csalódjék a szabadelvűségben és hűtlen legyen a 48-iki elvekhez. Nem frázis, hanem komoly szükségérzet beszél belőlünk. Ismerjük a szabadelvűség és demokratikus elvek hatását, nem rombolnak azok, csak a hatalmat veszik ki az egyház és azon társadalmi osztályok kezéből, melyek eddig kiváltságosak voltak. És így, ha azt akarjuk, hogy a kormányzás és közigazgatás, sőt az anyagi reformok is az ország túlnyomó többségének javára és önálló haladásunk biztosítására oldassanak meg; sőt hogy minden tehetség a maga helyén legyen, akkor a felebbi elveket kell valósítanunk. Van erre időnk elég, az anyagi és közigazgatási reformok mellett is, csak akaratunk legyen rá. Hegedűs Sándor: A„HON“ TÁRCZÁJA. A jövő század regénye. Lyotos kötetben, irta Jókai Mór. Második rész. Az örök béke Második kötet. A babyloni hölgy. (Folyt.) Severus hálóterme valódi múzeuma volt a művészi remekléseknek. A falak táblázata, a boltosat üggő csapjai vésnöki díszmüvek, a szőnyeget legdrágább persa gimians kézmű, az alacsony széles nyugágy a legsimulékonyabb casses szövetű párnásal keletindiai minta, karcsú, kigyótekervényü mennyezet oszlopaival: a földieket emelő Atlas, mint mamu, genfi remekmunka. És szemben a nyugágytal, egy egész oszlopközt és annak boltozatát bébi egy művészi alkotású anaglyph, szobrász és ítész pályakoszorús műve, emelkedett dombormű adványból, melynek szobrai egyúttal ki is vannak fele, a háttér szintén egy festett tájkép. Az anaglib tárgya az a sokszor felhasznált mythoszi jelen, amidőn Pária, a juhász, válogat három istennő között, hogy melyiknek adja az arany almát ? A mit a szobrász vésője hidegen hagyott a szobrokon, azt a festő ecsetje átmelegité, még az öltönyöket is átlátszóvá tette. Párja maga háttal fordulva ül az előtérben s egészen sötétre van színezve a három ragyogó istennő alakjához kellő ellentétben. A pásztor lábánál egy fehér macska fekszik, abból a szép boszszú selyemszerű fajból, mely Chinában otthonos. Severust valami édes bágyadás vonzotta a nyugágy felé; két gyermekapród segített neki földi hüvelyeitől megszabadulni. Azt hitte, hogy amint befekszik, rögtön el fog aludni. A hálóterem valami édes, mámoritó illattal volt eltelve, minek az indus nábobok alvószobáit árasztják el; az »utturkheia“ és a Ceranna tömjénszaga az, mely bűvösen izgatólag hat az idegekre. S amint a fejét a párnára letette Severitn, elkezdettek körülötte, alatta, vagy fölötte andalitó accordok zendülni, zenehang, mely az emberénekhez hasonlít, vizbehulló cseppek dallama, minőt a melodion érez hangórája ad, átváltozva szellemszerű, szélzúgású melódiákká, minőket az Aeolodicon üvegfuvolái dalolnak, közbe az üvegharangjáték templomi kondulásai, czitera-pengés és távoli czimbalomverés méla kíséretében, s mikor egyszer egyszer elhalt a rejtélyes hangszerek danája, a távolból hangzott egy szerelmes fülemüle szívcsiklandó édes csattogása. S míg e tündéri hangverseny minden idegét édes mámorral lankaszta, az ébren alvó szemei előtt egyszerre csak megelevenült a szemközti anaglyph. A három istennő szobor elevenné vált, tagjaik megmozdultak, kebleik pihegtek, szemeik ragyogtak és arczuk mosolygott. És Severusnak úgy tetszett, mintha mind a három alakot jól ismerné. A bal felől álló, a büszke Minerva, az Hermione Peleta, a jobbfelőli Rozák, a Juno, a középső, a Vénusz, Alexandra-Hiszen még álomnak sem igaz, de akik személyesítik őket, annyira hasonlítanak hozzájuk. És az élő szobrok elkezdenek mozogni; minden mozdulatuk szoborszerű, csábító, lélekvesztő jelenet. Versenyeznek bájaikkal. S a bíró, a pásztor, nem tud közöttük ítéletet tenni: melyik a szebbik ? Severus sem. A fehér chinai macska felkel a pásztor lábaitól, s odasunyngogva a hármas csoport közé, az istennői szobrok fehér lábszáraihoz törleszkedik. Most a mozdulatlan ülő pásztor egyszerre hátra fordítja a fejt s Severus saját magára ismer benne. Párja, mint néger, fekete arccal. Képmása kérdőleg tekint rá, mintha válaszát várná: „melyiknek adod a szépség díját?“ És Severus azt érzi, mintha csakugyan ott ülne a repkény - övezte mohos kövön a három istennő lábainál, s mondhatatlan édes kín gyilkolná szívét, hogy nem tudja megmondani, melyik a szebbik? A kínzó gyönyört érzi minden tagja; lelkét csiklandozza az, és lázt gyújt minden erébe. Közelítene a csábító csoporthoz, odavetné magát eléjük a földre, csókolná lábaik ujjait, de a szobrász márványtagokat adott égő szíve fölé, nem mozdulhat ; a három isteni szobor lassankint ismét márványnyá hidegül a fehér macska visszafekszik a pásztor lábaihoz, a túlvilági melódiák elhalnak s Severus mély narcoticus álomba merül, melyet a haskis erők gyönyörlátványai nyugtalanítanak. Mikor felébred, már a napvilág koczkákat rajzol az ablakok nehéz damaszt függönyére. Amint kábult fejét fölemeli, a legelső tárgy, amit megpillant, egy fehér chinai macska, mely lábainál alszik. Az ébredő heves mozdulatára a szép állat is felriad, nagyot nyújtózik hátát felgörbítve, s amig ásit, piros nyelvét s hófehér fogait mutatja s aztán leszökik az ágyról, s Severus akkor veszi észre, hogy még egy harmadik élőlény is van a teremben. Juno: Az éjjeli tünemény egyik alakja. Ugyanazon bajfonadékkal, melyben Rozáli viselete van utánozva, ugyanazon ógörög öltözetben. Juno az uralkodónő canephoráinak egyike. Ezüst táblája asztalkán reggelijét hozta el a magas vendégnek; chocoladeot, főtt tojást és finom hevítő govril-szeszt. És most rózsaajkát félig mosolyra nyitva, hogy hófehér fogsora kicsillámlik a bíbor kigyóvonal közül, várja a magas vendég parancsát. A fehér macska oda törleszkedik fehér lábszáraihoz. — Ah, szól Severus, égő homlokára téve hideg kezét. Te vagy itt ? — Szolgálatodra uram. — Mi neved ? — Rozáli. — Még Rozáli is hozzá. — No hát Száli, eredj, és hozz nekem egy olyan nagy kancsó tiszta vizet, amekkorát elbírsz. Mire a Canephora visszaérkezett, Severus már fel volt öltözve, nem kellett neki segítség. A hölgy egy kristály vedret emelt a vállán, mint egy antik etruszk szobor, az tele volt friss vízzel. Aztán a vedret meztelen karjára fekteté, úgy nyújtá Sevarusnak. Severus felhajtotta az egész veder vizet. — Köszönöm. Már most arra kérlek, Száli, hogy ezt a reggelit ahogy idehoztad, vidd vissza! Mától fogva, amíg úrnőd kastélyában leszek, nem kérek egyebet, mint tiszta vizet. Üti bőröndömben van száz darab bús-kétszersült, az nekem száz napra elég lesz. Mondd meg azt úrnődnek és köszönd meg nevemben az eddigi gazdag ellátást. És aztán arra kérlek, hogy végy magadra valami melegebb öltönyt mert náthát kapsz s véres lesz az orrad. Elmehetsz. A szép nympha a bámulat zavarával sietett ki a hálóteremből. Severus boszus volt. Dühössé tette az a gondolat, hogy ilyen együgyű , otromba szemfényvesztéssel akarták megfogni, mint valami sült parasztot, akit nagy szája, vagy vad vitézsége miniszteri és tábornoki méltóságra emelt, s a kit aztán Sasza asszony egy szép kegyencznő segélyével olyan puhára gyúrhatott, a minőre akart. „Átkozott Circe dörmögé magában Severus ,philtrát itat a vendégével, s ilyen régimódi boszorkányságokat vesz elő. Graham menynyei nyoszolyája — lady Hamilton eleven szobrai idestova kétszáz esztendős régiségek, s most rajtam akarja ezeket kipróbálni. — Hát csak enynyit tud ?“ ..........Tudott Sasza aszszony többet is. (Folytatása következik.) — A fővárosi iparos kör helyiségében értekezletet tartott több budapesti képviselő a közelebbi választási teendők tárgyában. A tanácskozás a kandidationális bizottsági tag kijelölése körül forgott. Balázsi Antal, Buschbach Péter és Királyi Pál hozattak javaslatba. Királyi Pál neve közhelyes / 347. szám. XI. évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1873. Vasárnap, oct. 36. Kiadó-hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési dij : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli es sti kiadás együtt: 3 hónapra ........ 6 frt —kr. 6 hónapra.......................................12 » — » Az esti kiadás postai külünküldéséért felülfizetés negyedévenként . . . 1 » — » Az előfizetés az évfolytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési iroda : Barátok tere, Athenaeum-épület 1. emelet. A lap szellemi részét illető minden köztemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEk szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők, léssel elfogadtatott. A másik két név felett a legközelebbi kedden esti 7 órakor a közhelyiségben tartandó értekezlet fog határozni. Mátyás indítványára megállapodás történt abban, hogy az értekezlet hívja fel az összes városi képviselőket, miszerint félretéve a particularismust, az iparos körben, mint semleges téren, tartsák előleges tanácskozmányaikat. A baloldali kör tagjai tisztelettel felkéretnek, hogy a f. é. november 8-áig elnapolt országos ülések megkezdésére Budapesten oly időben méltóztassanak megjelenni, hogy a november 7-én tartandó zárt értekezletben már részt vehessenek. Az elnökség által. — A szerb félhivatalos lap, a »V i d o v d a nt egy czikket hoz a bosnyák ügyben, melyben tévesen fogja fel a mi monarchiánk állását ez ügyben, de Oroszország működéséről oly őszinte vallomást tesz, hogy szükségesnek tartjuk czikkét olvasóinkkal közölni. Örömének ad kifejezést arra nézve, hogy az osztrák-magyar monarchia a bosniai szerbeket pártfogása alá kezdette venni, (?!) és írja, hogy mindeddig Európa megbocsáthatlan érzéketlenséggel nézett az eseményekre Törökországban, de az utolsó időben már kezdett — még most csak diplomatiai utón — a nyomorgatott és üldözött nemzeteknek védelmére kelni. Mindenekelőtt Ausztria tette ezen új szempontot magáévá, mert az, amit a török kormány memorandumában az osztrák-magyar ügynökökről mond, semmi egyéb, minthogy képviselői a bosniai szerbek igazságos ügyét felkarolják. Oroszország — folytatja Vidovban — már régen dolgozott a mi érdekünkben, s tudni lehet, mivel tartozunk annak befolyásáért. De Oroszország geográfiai fekvése folytán működése nem lehet szakadatlan. Annál nagyobb előnynyel bír az a mi érdekünkre nézve, ha a másik nagyhatalom , az osztrák magyar monarchia ugyanazon politikát kezdi a keleti keresztények javára követni, mert miután ezen nagyhatalom csak folyók által van elválasztva tőlünk, azért azon helyzetben van, hogy barátságos befolyását irántunk szakadatlanul és hatalmasan kifejtheti, mely nem lehet határozott hatás és valódi eredmény nélkül. Az egyetértés az orosz és osztrák monarchia közt minden nappal nő, úgy, hogy bensőnek már tekinthető, és ezen egyetértés a dolog természete folytán nem lehet más czélra mint a közösségre a keleten, és a török kabinet azon helyzetben volt, hogy meggyőződjék erről, s nem kellett azon lármia e dologban, mely nem új. Azonkívül a török diplomaták elfelejtik, hogy a garantírozó hatalmaknak joguk van, hogy a török hivatalnokok eljárásának ellent álljanak, ha az a monarchiát fenyegeti. A török kormány gyakran intve volt, mégpedig minden oldalról, s ha mindemellett folytatja a bosniai szerbek üldözését, akkor eljött az idő, hogy számot kérjünk tőle, és ezen számadás nagy és régi, és a mi kötelességünk azt tisztázni. Magyarország új fővárosa. Magyarországnak a mai naptól kezdve tényleg is új fővárosa van, olyan, melyet történeti hagyomány, nemzeti érzet, gazdasági és szellemi élet lüktető ereje és a természetes fejlődés jelöltek ki és emeltek azzá. Eddig e kellékek egyike másika mindig hiányzott a két testvérváros metropolisi jellegéből, amelyik a kereskedelem emporiuma,az igaz gyülhelye, tudomány és irodalom gyypontja volt, ahhoz hiányzott a történelmi háttér; a királyok székhelye pedig nélkülözte a modern haladás mindazon attribútumait, melyek nélkül ma már egy haladó ország fővárosává a legragyogóbb történeti múltú város sem válhatik. Ezen az egyesített két testvérváros állapota mutató meg igazán,mik a tulajdonképi föltételei annak, hogy valamely helyjegy ország középpontjává, valódi szivévé legyen, mely az ország minden életnedvét magába vegye s megújítva visszalüktesse. Míg és Buda, a fényes királyi vár messze távolba nyúló múltjával mivé lett a fölötte elviharzott századok folytán, addig hogy növelte nagyra Pestet egy csendes, zajtalan szorgalommal működő lankadatlan erő, a nemzet közérzete s a materiális és morális szükségesség vastörvénye, daczára elhagyatott, mostoha sorsának, daczára elnyomatásának és daczára annak, hogy egy más metropolis volt készülőben, mesterséges, erőszakos utakon, mely az egységesítési törekvések mellett, nem engedhető hogy más város nyomába lépjen, vele versenyezzen, vagy épen tölibe kerekedjen. Nincs a contingense a főváros, mely oly kedvezőtlen körülmények között és annyira hátrányos történeti előzmények után vergődött volna oly jelentőségre, mint Pest városa. A negyvennyele előtti időszakban Magyarországnak nem is volt fővárosa, nem is látszott annak szükségét érezni. Az ötvenkét kis országra decentralizált ország locális központokat teremtett magának a vidéken a szükség és körülmények szerint. Az országgyűlések székhelye Pozsony volt, a királyi és udvari kanczelláriáé Bécs, a nádoré és helytartótanácsé Buda ; — egy-egy jó iskola jegeszedési pontot képezett imitt-amott, hol tudósok, irodalmárok egy-egy kicsi dlubbja megadta neki rögtön a magyar Athén nevet. A fejedelmi kegy, mely díszes oszlop- csarnokokat, palotasorokat, műremekeket és colossalisi középületeket varázsol oda, ahova akar, közlekedési eszközökkel teszi könnyen megközelithetővé, felé irányozza a kereskedés útjait, ipartelepeket plántál bele s ellátja mások felett nagyobb jogokkal, több kedvezményekkel . Pest felé visszás arczát forditá mindig. Ami itt van, az nem az udvari verőfényben nőtt fel, hanem gyakran az onnan kerekedett romboló viharok daczára. Pest városát az utolsó kőig, az utolsó tégláig polgárai szorgalma és az ország áldozatkészsége építte fel, közintézetei egytől egyig, még katonai laktanyáit sem véve ki, a nemzet pénze ára. Magunk hordtuk együvé, s isten segítségével megteremtettük, a mennyire szegénységünktől tellett. S ez adja meg az ország új fővárosának jövőjébe vetett bizalmunkat. Saját erejéből, borzasztó akadályok daczára lett azzá, amivé lett: lehetetlen, hogy most erőben, akaratban, önbizalomban meggyarapodva, a fejlődését eddig gátolt akadályok nagy részének elhárítása után, a lendület, melylyel fejlődni indult, alább hagyjon. Mig meg birja gondolni, hogy mindent önmagának s az ország szeretetének köszönhet, addig önbizalma nem hagyhatja el, s ha ezt megtartotta , akkor sem fogja lankaszthatni erőinek kifejtésében s az előre haladásban, ha netalán észre kellene vennie, hogy ezentúl is saját erejére és a nemzet támogatására szorítkozhatik csupán s nem számíthat oly támogatásokra, melyek nélkül más országok fővárosai nem szoktak maradni. Azt hiszszük, e körülmény a főváros minden önérzetes fiában felköltendi az ösztönt, a törekvést az ország fővárosának használni tettel, szóval, gondolattal. S kivált azoktól, kiket a mai nappal a választók bizalma a metropolis ügyei vezetésére hívott, elvárjuk, hogy a fővárost oly irányban vezessék, mely által még fokoztatik az ország példátlan ragaszkodása ifjú fővárosához, vezessék hazafias, magyar szellemben, neveljék benne a közügyek iránti érdekeltséget s anyagi emelés mellett tegyék a szellemi erők gyülhelyévé, melyből ép egészséges élet lelkesítő lehellete áradjon szét szerte az országba. A főváros élén álló hely ma már betöltetett. Helyes volt-e a választás ? azt a jövendő fogja megmutatni. Mi megvalljuk, hogy e „ kormányközegi“ helyre szívesebben láttunk volna szelídebb embert, olyat, akihez gyanúja sem férhet annak,hogy a municipális 80 jogkör megszorítására valaha erőszakos eszközül szolgálhasson a kormány kezében. Ezért voltunk Házmán mellett, kinek erélyétől nem vártunk ugyan sokat, mert az nincs benne sok, de kit épen ezért óhajtottunk volna ezen, nem nagy tevékenységi körű, de a hatalommal való túlkapásokra annyiszor provokáló álláson. Ő kisebbségben maradt a főpolgármesteri szék betöltésére történt szavazásnál s hír szerint azzal fog kárpótoltatni, hogy a polgármesteri szék betöltésénél ő rá adandja szavazatát az ellenpárt is. Már itt mi nem vagyunk mellette, mert ezen a helyen csakugyan szükséges az erély, a roppant tetterő és a bátorság, a municipium jogait és érdekeit képviselni s azokért bátran szembeszállni a kormánynyal is, ha kell. Erre Házmánban nincs meg a kellő qualificatió, s az a defectus, mely a főpolgármesteri álláson előnye lett volna, itt pótolhatatlan fogyatkozás leend. De talán mégsem pótolhatatlan. Mint az alakuló gyűlés mutatta, annyi lelkesedéssel, annyi szakavatottsággal látnak az új főváros ügyeinek rendezéséhez csaknem teljes számmal azok, akiket a választások erre felszólítottak, hogy mindnyájának vállvetett munkája és erős akarata bizonyára pótolni fog az egyesekben felmerülhető minden hiányt. Úgy legyen! Az iparbizottságok intézménye. Dr. Matlekovics Sándor értekezése a fővárosi iparosok körében oct. 23-ikán. (Két közlemény.) II. (Vége) A most érintettek után azon kérdéssel állunk szemközt, mikép lehetne nálunk az iparos ügyeknél előforduló egyenetlenségek számára legczélszerűbb intézményeket létesítni, mert hogy ily intézmények nálunk is korszerűek sőt szükségesek, azt talán vitatni sem kell. E kérdés megoldásánál magában az ipartörvényben lelünk útmutatót. A törvény, ha nem is eléggé szabatosan, utal az általunk említett két nagy jelentőségű viszonyra, melyek közül az egyik inkább a jövőben keletkezhető egyenetlenségeket, a másik a már keletkezett és törvényszegést magában foglaló különbségeket volna hivatva elhárítni, illetőleg elintézni. Törvényünk békéltető bizottságokat és iparbizottságokat ismer. Mindkettőnek külön hatáskört jelöl ki. Békéltető bizottságok ugyanis az ipartársulatok kebelében alakulhatnak, amennyiben a törvény 76. §. szerint „az ipartársulatoknak jogában áll az iparosok és segédszemélyzetük közt keletkező súrlódásokat és peres kérdéseket a külön e czélból felállítandó békéltető bizottság útján, melybe egyenlő számmal segédek is felveendők, kiegyenlítni.“ A törvény e békéltető bizottságról többet nem mond, s ennélfogva hivatása nem lehet más, mint egyszerű »kiegyenlítés“ és kiegyenlíthet csak oly esetekben midőn iparosok és segédek önként alávetik magukat ez eljárásnak. Sőt a törvény szövegének szoros magyarázata mellett a békéltető bizottság hivatása nem lehet más, mint kölcsönös kapacitatió, még az esetben is, ha a felek ily bizottság alakulásába belenyugodtak. Tagadni nem lehet, hogy ily szervezetű és feladatú bizottság, melynek egyedüli czélja „békéltetés“, számos esetben fontos szolgálatot tehet az iparügynek, így munkabér-felemelés, vagy munkaidő-leszállítás követelése esetében nincs gyökeresebb és sikeresebb eszköz a kölcsönös gyűlölet és ellenszenv leküzdésére, mint a kölcsönös felvilágosítás, a viszonyoknak egymás előtt való kölcsönös feltárása, az indokoknak egymás előtti kölcsönös felsorolása és legyőzése. Ha ily viszonyokban a kölcsönös beleegyezés és kölcsönös bizalom nem vezet eredményre, hiába ott az ítélet, hiába a szavazatok többsége — a viszály nem lesz rendezve, a viszály csak mesterségesen elfojtatik, hogy a legközelebbi kedvező alkalommal ismét a lehető nagyobb követelésekkel megújuljon. A békéltető bizottságok e czélja törvényünkben tehát igen helyesen, tisztán kiegyenlítés által, tehát nem döntés, határozathozatal által — mondatik elérendőnek. • Az iparbizottságok szerepe törvényeink szerint