A Hon, 1873. november (11. évfolyam, 252-276. szám)
1873-11-26 / 272. szám
szen — mint mondtam— csodálkozni nem lehet, nem csak általános gazdálkodásunk következtében, hanem, aminek erre sokkal nagyobb befolyása van, ez az, mikép gazdálkodunk a hitel által beszerzett pénzekkel. (úgy van balfelöl.) Azt nézi meg mindenek előtt a pénzvilág, mi történik a kölcsön vett pénzzel, és ha azt találja ha azt látják azok, kik a 24 milliós kölcsönt adták nekünk, melyre nézve a törvényben határozottan ki van mondva, hogy ezen 24 milliót csak a főváros szépítésére és a lánchíd megszerzésére lehet fordítani, mondom, ha azt találják a pénzügyminiszter utolsó jelentésében, hogy ezen kölcsönből 4.535.000 forintot a keleti vasúttársulatnál „gyümölcsözőleg elhelyezett,“ (Derültség balfelől) azon társulatnál, mely nem csak kamatot nem fizetett, hanem ahol a tőke is oda van, mondom, ho így alkalmazzák ezen kölcsön pénzt, melynek a törvény határozott alkalmazást adott, akkor a pénzvilágnak nem lehet semmi bizalma a kölcsönvevőkhöz. (Igaz, bal felől.) Vagy ha azt találják, hogy a gömöri vasútra felvett 61/1 millióról, melynek már megnevezésében van határozott alkalmazása, a kormányjelentésében az áll, hogy ezen tőkéből 1 *2 millió, vagyis az egész tőkének egy negyed része „több intézetnél és vállalatnál« van elhelyezve — tudja isten, mily intézetnél, mily vállalatnál ? (Derültség.) Ha ezt látja a pénzvilág , akkor azon csodálkozni nem lehet, hogy Magyarország hitele már a válság előtt évről évre alább szállott. De ha elismerem az általános európai pénzügyi helyzetnek nehézségét, ha elismerem továbbá Magyarország hitelének alábbszállását, mégis azt gondolom, hogy az ép jelzett drágaság semmikép sincs igazolva még ezen viszonyok által sem ; azaz nincs igazolva az, hogy 5 év alatt majdnem 100 milliót fizessünk vissza a felvett 64 millióért, és semmi arányban nincs sem az általános, de még saját hitelviszonyunkhoz sem. (Így van balfelől.) Ennek következtében ez ár magában elegendő ok volna arra, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslatot el ne fogadjam. De feltéve tehát, hogy lehet — tekintettel az ép jelzett körülményekre — drága, nagyon drága pénzt is felvenni és megtörténhetik néha néha úgy a magánemberrel, mint az állammal is, hogy rendkívüli szorongatásban hitelhez kell folyamodnia, és akkor természetesen drágán kell fizetnie a pénzt; de mit tesz akkor az okos ember ? felveszi a drága pénzt azon időtartamra, míg épen a rendkívüli drágaság, a válságos idő tartani fog, felveszi a pénzt azon rövid időre,azon feltevésben, hogy a viszonyok javulásával olcsóbban felvett pénzzel megtéríti a drága pénzt. Minthogy már a kormány Magyarországot a keleti államok színvonalára helyezi, minthogy nem európai alkotmányos országokat, hanem Egyptomot és Törökországot veszi mintául, kövesse ezek példáját. Midőn Egyptomban és Törökországban ily drága kölcsönöket vesznek fel, ezeket csak 12—18 hónapra veszik fel, és mihelyt javulnak a viszonyok, visszafizetik. De öt évre felvenni oly áron a pénzt, milyet legfölebb a percznyi rendkívüli viszonyok igazolnak, ez semmi esetre nem észszerű gazdálkodás, ez pazarlása az ország erejének, az ország vagyonának. (Igazi balfelől.) Hallottam az osztályokban említeni, hogy ezen öt év előny reánk nézve, mert öt évre biztosítva van nekünk a pénz. Igenis te hát, szép előny. Tegyük fel hogy például egy pesti malomnak szüksége van most 100000 mázsa búzára. Természetesen drágán fizeti meg az árát, mert az idén drága a búza. De mit szólna az ember ahhoz, ha a kereskedő azt mondaná, hogy igenis ad 1X000 mázsa búzát a mai árak mellett, de csak azon feltétellel, ha leköti magát a malom öt éven át egész szükségletét ugyanazon áron tőle vásárolni (Helyeslés balfelől. Mozgás.) A kormány eljárása nem más. Azt mondják : rosz idők járnak, a pénzt tehát drágán kell fizetni, de mivel ma drágán kell fizetni, fizessük a mai árt mindjárt öt évre! Előny ez csak annyiban volna, ha a kormánynak biztos meggyőződése volna, hogy öt év múltával Magyarország helyzete még mindig olyan kétségbeejtő lesz, hogy az általános pénzviszonyok javulásával sem fog szert tehetni olcsóbb és becsületes hitelre. Mert ami az általános viszonyokat illeti, azok igenis súlyosak, de ez nem az első válság , átéltünk már más válságokat is. Fog talán tartani még néhány hónapig, vagy talán egy évig, de vége lesz csak egyszer. Ha mégis a kormány azon reményt nem táplálja, hogy egy év múlva, vagy 18 hónap múlva olcsóbb pénzt kaphat, ez csak annak lehet következménye, hogy előrelátja, hogy Magyarország pénzügyi hitele úgy fog állani, hogy általános javulás mellett sem lesz joga, olcsóbb pénzt követelni. Ha ez a kormány kilátása, ha azt hiszi, hogy öt év alatt nem fog komolyan javulni a mi helyzetünk , akkor szomorú szívvel bár, de határozottan kimondom, hogy én akkor ez egész kölcsönt fölöslegesnek hiszem, mert akkor nem lehet Magyarországot megmenteni, akkor Magyarország már most is tönkre van téve, minden erőfeszítés haszontalan. (Helyeslés balfelől.) Ezt én el nem fogadhatom, mert azt hiszem, hogy javulás fog történni Magyarország helyzetében , Így semmiképen el nem fogadhatom azt, hogy öt évre fizessük a pénznek azon árát, mely legfölebb e perecben elfogadható. De van még egy harmadik ok, melynek következtében ezen javaslatot el nem fogadhatom, és ez tán a legfontosabb ok: az államjavak elzálogosítása. (Halljuk.) Nem akarok, te hát, részletekbe bocsátkozni, de úgyis tudja mindenki, hogy ezen államjavak majdnem 4 és 1 2 millió catastrális holdat tesznek, s így Magyarország területének 12-ed részét képezik. Van e közt 500.000 hold föld, ennek értékét, azt gondolom, 100 millióra lehet becsülni,van ezenkívül 4 millió hold erdő. Nem fogom például venni azon erdőt, amelyért a határőrvidéki consortium holdankint 1100 frtot fizet, nem is a földért, hanem csak a kivágott fáért és így e 4 millió hold néhány milliárdot képviselne , de feltéve, hogy ezen árnak 1/25 részét vesszük, a 4 millió hold erdő szintén 200 milliót képvisel, tehát 300 milliónyi értéket odaadnak 76 és 70 millióért zálogba. Ez szintén egészen keleti jellegű dolog, mert Európában zálogot, külön biztosítékot már többé nem adnak az államok, ezt csak a keleti országok teszik. Igenis igaz és a pénzügyminiszer úr, ha jól emlékszem, a központi bizottságban tegnap vagy máshol felemlítette, hogy a vasúti kölcsönre is adtak biztosítékot; mindamellett bocsánatot kérek, először is az volt első kölcsönünk és nagyon természetes, hogy akkor még biztosítékot kívántak; másodszor az egészen más dolog, ha én kölcsönt felveszek vasutak építésére, akkor semmi sem természetesebb, mint az, hogy az ezen pénzzel épített vasutak kereskedjenek e kölcsönért. Ez természetes dolog. De már a 30 milliónyi nyereménykölcsön és az 54 milliónyi kölcsön alkalmával külön biztosítékról szó sem volt többé a törvényben. A törvény azt mondja a 30 és 50 milliós kölcsönre nézve, hogy az állam összes jövedelmével kezeskedik kötelezettségéért, ami természetesen úgy az államnál, mint a magánembernél magától értetődik, de külön biztosítékról szó sem volt, és megvallom, nem kis meglepetéssel olvastam egykét lapban és fölkérem a miniszter urat, lenne szíves e tekintetben fölvilágosítást adni. A »Pester Lloyd«ban azt olvasom, hogy tegnapelőtt a Deákkör értekezletében a miniszter úr azt mondta volna, hogy a Lónyay gróf könyvében előadott tervet már azért sem lehet elfogadni, mert az államjavak egy része már a 30 milliónyi kölcsönért le van kötve. Ezen törvényben erről egy szót sem találtam, és remélem, hogy a miniszter úr demontirozni fogja a lapnak ezen állítását, mert ha államjavak elzálogosítása utólagosan vagy titokban történt (Kerkapoly tagadólag int) annál jobb, ha a miniszter úr tagadja, s azért remélem, hogy a »Pester Lloyd« e hírét valótlannak fogja nyilvánítani. Mint mondom, elismerem egyébiránt, hogy lehet bizonyos körülmények közt zálogot is adni, de akkor az egyiket kell választani a kettő közül: vagy biztosítékot nyújt az ember, s akkor a pénzt olcsón kapja, vagy biztosítékot nem ad, s akkor drágán fizeti. Tudja mindenki, hogy a pénznek ára attól függ, van-e riska vagy nincs. — Míg a mai időben a pesti kereskedők ph 15 — 18 b/0 - ot fizetnek, vannak jó házak, melyek 6 — 7 % -ért kapják a pénzt. Miért? Mert nagyobb biztosítékot talál náluk a hitelező, nagyobb a bizalma fizetési képességekre nézve. Tehát vagy adjunk zálogot, vagy fizessünk drágán, de igen drágán fizetni, és azonkívül még zálogot is adni, ez már mégis sok. (Helyeslés bal felől.) És milyen zálogot! Bocsánatot kérek, én nem tartozom azok közé, kik azt hiszik, hogy semmi áron sem szabad az állam kezéből kiereszteni az ingatlanjavakat. Sőt elismerem, hogy az nem lehet az állam feladata, hogy mezőgazdászatot gyakoroljon kivált a mi viszonyaink közt. Az államnak egészen más a feladata a mai időben. Sőt szabad lesz arra emlékeztetnem a t. házat: épen én voltam az, ki a budget-tárgyalások alkalmával ismételve sürgettem az államjavak értékesítését; az utolsó budget tárgyalás alkalmával június 23-án volt szerencsém hosszasan kimutatni, miképen lehetne az államjavakat haszonnal értékesíteni, s a nagyon j. pénzügyminiszter úr oly szíves volt akkor kijelenteni, hogy ezen nézeteimet megfontolandóknak tartja, hogy a szünidő alatt ezen tárgy felett gondolkozni fog, és hihetőleg ősszel a ház elébe javaslatot fog terjeszteni. De meg kell vallanom, igen szomorú meglepetés volt az, hogy nézeteimet ily módon láttam foganatosítva a törvényjavaslatban ! Csak egyre vagyok bátor figyelmeztetni. Azt gondolom, hogy a legoptimistább ember sem lesz azon reménynyel, hogy öt év múlva képesek leszünk sajátunkból lefizetni 76 vagy 153 milliót. Mi lesz ennek a következménye ? Az, hogy a mi államjavaink potom áron át fognak menni a consortium kezébe, és azon consortium, mely az ország tizenketted részét kezében tartja, míg a többi tizenegy rész ezer és ezer kézben van felosztva, ura lesz az országnak, legalább az ország anyagi helyzetének. Ez lesz a vége e kölcsönnek. De tehát mindennek daczára, mit felhoztam e kölcsön ellen, talán elfogadnám azt, ha azt látnám, hogy általa el van érve azon czél, melyet a t. központi bizottsági előadó úr elénk tűzött, azaz, hogy az országot pénzügyileg megmentsük,s nyugalommal dolgozhatunk a közelebbi években. Ez, elismerem, nagy czél, s ha ezt el lehetne érni, talán elfogadhatónak találnám a legdurvább feltételeket is. De fájdalom, ez sem áll, s azt kell hozzátennem, hogy az. előadó úr mostani beszéde még megerősített engem azon — nem gyanúban — de biztosságban, hogy ezen czél semmiképen sincs elérve. Azt mondja a különvélemény, hogy ezzel nincs biztosítva, mert feltéve, hogy a 74 s fél milliót, melyről a törvény intézkedik, valóban megkapjuk, habár — mint már volt szerencsém kijelenteni — valósággal az csak 64 és fél millió lesz, de feltéve, hogy ezt megkapjuk, ez semmiképen sem lesz elégséges, azon 80 millió valóságos hiány fedezésére, melyet a pénzügyi bizottság jelentése kimutat. Erre azt mondja a pénzügyi bizottság előadója, hogy most már más számításokkal léphet fel: a Lány nem lesz 80 millianem csak 73— 74. Jól van. De 73—74 milliót sem lehet fedezni 64 millióval. Az. előadó úr azt mondja: de nem vettem számításba, hogy az ezüst pénz, nekünk pedig papírpénzre van szükségünk. Bocsánatot kérek, az első pénzzel, melyre szükségünk lesz, külföldön fogunk fizetni, és ott nem papírpénzzel, hanem ezüsttel kell fizetni. De azon kívül feltéve, hogy a jelentésben foglalt 80 millió 74-re redukálandó, legyen szabad a t. előadó úrnak emlékezetébe hozni, hogy számításából egészen kihagyta azon 30 milliót, melyről szól a t. pénzügyi és közlekedési miniszter úr előterjesztése a keleti vasút ügyében ; hogy egészen kihagyta a számításból azon 15 milliót, melyet az unióbank követel szintén egy vasúti szerződés következtében, s mely mindenesetre fog néhány millió költséget maga után vonni; nem hozta számításba azon törvényjavaslatot, melyet a közlekedési és pénzügyi miniszterek néhány hónappal ezelőtt már beterjesztettek, és mely minden garantírozott vasútra új felszerelési összegeket kíván ; nem hozta számításba azon különféle törvényjavaslatokat, melyeket a múlt héten itt vettünk és melyek mindannyian új hitelt kívánnak a háztól. Ha mindezeket számításba veszem, lehet mondani, hogy legalább 120 valóságos millióra lesz szükségünk, és ezt 64 millióval fedezni, legalább az én nézetem szerint — teljességgel lehetetlen, még a legügyesebb pénzügyminiszternek is. (Derültség balfelől) Tehát még akkor sem, ha megkapnak ezen 64 milliót, még akkor sem volna elérve azon czél, mely előttünk fekszik. De még az sem biztos és a központi bizottsági előadó úr szavaiból vettem annak megerősítését, hogy a consortium valóban csak az első Va-ad részre t. i. 25 és fél millióra kötelezi le magát. A 25 és fél millió pedig név szerint és valósággal csak 21 és alig fél millió. A consortiumnak tartozunk mi már most függő adósság fejében legalább 18 millióval. Az. előadó úr 20 milliót említett fel, tehát az, amit most megígérni méltóztatott, nem is jön a kincstárba, hanem egyszerűen ott marad és egyszerű prolongatio lesz. Tudjuk azon kívül a pénzügyminiszter úr előadásából, hogy már a jövő hónapban szüksége van körülbelül 4 millióra, hogy az utolsó két kölcsön szelvényeit Párisban és Londonban fizethesse, Így tehát azonnal legalább valóságos 24 millióra van szükségünk és az egész kölcsön csak 213 2 milliót biztosít nekünk. Ez az eredménye a mostani kölcsönnek. Azt mondja a t. előadó úr, hogy van arra is ígéret, hogy megadják a két másik harmadot is. Bocsánatot kérek, talán korrigálnom kell magamat; nem tudom mi a helyes : két másik harmad, vagy másik két harmad , és szabadjon erre figyelmeztetnem a t. házat, ennek igen nagy fontossága van. A kormánynak első törvényjavaslatában az volt mondva, hogy az első harmadot megadja a consortium azonnal, azonkívül felhatalmaztatik a kormány, hogy a két másik harmadról intézkedjék; de ebből azt lehetett volna következtetni, hogy ha már újra kell folyamodnunk a consortiumhoz s a másik két harmadrész elhelyezése egészen az ő kénye kedvére van bízva, legalább egy ízben el fog intéztetni a dolog; most megadják az első harmadát, aztán más ízben megadják a másik két harmadát. De úgy látszik, hogy most utólagosan ezt nem akarják elfogadni, hanem azt kívánják, hogy kettős actio legyen, hogy szabadságában legyen a consortiumnak egy hónap múlva pl. azt mondani, hogy jól van, a második harmadát elfogadom, a harmadikra későbben fogok felelni, azaz minket végtelenül függőben fog hagyni és mindig az ő kénye kedve szerint tánczoltatni. Ennek következtében amíg az eredeti törvényjavaslat a »két másik harmad« iránt intézkedett, most »a másik két harmad« iránt történik intézkedés, azaz minden harmad iránt külön-külön kell intézkedni. Azt mondotta az. előadó úr, morális biztonság van, a másik két harmad átvétele iránt. Nagyon köszönöm pénzügyekben ezt; a német azt mondja: »Bei der Börse hört die Gemütlichkeit auf.« Midőn oly nagy szorongatásokban vagyunk, amikor arról szólnak, hogy talán fizetésképtelenek leszünk néhány nap múlva, megelégedhetünk-e oly kölcsönnel, mely igazi biztonságot nem ad, amely a consorium kénye-kedvétől teszi Magyarországot függővé, oly szerződéssel, mely egyik félnek mindent oda ad, a másiknak semmit, legfölebb szép erkölcsi ígéretet ? Ez talán ugyanazon színvonalra teendő, mint egy másik factor, amelyet a tisztelt előadó úr beszőtt előadásába, t. i. Isten állása. Ha ilyen factorokkal, morális ígéretekkel és Isten áldásával csinálunk pénzügyi politikát, akkor azt mondom vége pénzügyeinknek. (Helyeslés, derültség, balfelől.) Ha elfogadom is azt, amit az. előadó úr mondott, hogy a consortium meg fogja adni a másik kétharmadot is, azt kérdem: milyen feltételek alatt ? A törvényben csak azt látom, hogy a kormány felhatalmaztatik ezen másik kétharmadot 860 millió forintért odaadni. De ha a másik oldalról semmi kötelezettség sincs, akkor a consortium egynéhány nap múlva azt mondhatja, hogy igenis megadom a második 25 milliót, de 70ért vagy 80ért adom. Az ő részéről nem lévén semmi kötelezettség,mindig az ő kénye kedvére vagyunk hagyatva. De tehát van egy tényező, amelyet nem szabad felednünk. Hallottuk ugyanis mindnyájan az osztályokban, a lapokban is fel volt már említve, hogy milyen feltételek alatt fogja a consortium, ha tetszik, adni a másik két harmadot. Azt mondták azok az urak , az első harmadra lekötelezzük magunkat; — ami pedig a többit illeti, az az urak maguk viseletétől függ; ha jól viselik magukat, megadjuk a pénzt, ha nem, nem kapnak semmit. Igen szomorú tehát, hogy oda jutottunk, hogy egy bankár consortium a mi mentorunk lehet s lecrkéztetheti egész Magyarországot s képviselő házát. (Igaz balfelől.) Ez elég szomorú, de tehát, elfogadnám, mint — fájdalom — megérdemeltet a leckéztetést, ha arról volnék biztos, hogy a consortium jó magaviselet alatt, amelyet tőlünk követel, csupán pénzügyi jó magaviseletet ért. Ha azt akarja mondani a consortium : meg fogom adni a másik 1/3-at, ha azt látom, hogy Magyarország törvényhozó testülete erélyesen hozzá fog a pénzügyi helyzet reformálásához, a megtakarításokhoz; hogy rendet akar behozni, azon esetre azt mondanám : elég szomorú, hogy ily lecskét adhat nekünk a consortium, de megérdemeltük, elfogadom. De mi biztosít engem arról, hogy mást nem ért a consortium a jó magaviselet alatt.?« Az igen, pénzügyminiszter úr tagadólag int. Szeretnék az ő optimismusában osztozni. De ki kezeskedik arról, hogy a consortium, mely bankárokból áll, nem azt fogja-e találni, hogy Magyarország pénzügyi helyzetét másként nem lehet orvosolni mint azon az utón, amely több lapban volt felemlítve az utolsó napokban, azaz a Parlamentarismus megszorítása s a reactiónak túlsúlyra vergődése által ? S ha ezt hiszi a consortium, ki kezeskedik arról, hogy összeköttetései folytán nem fogja-e felhasználni ezen a szerződés által neki adott hatalmat, hogy pressiót gyakoroljon Magyarországra saját belügyeinek rendezésében ? Vagy ki kezeskedik arról, és azt hiszem, hogy a miniszter úr nem csak hogy kezességet nem fog vállalni arról, amit most akarok mondani, hanem hogy ő talán biztos abban, hogy az én kérdésem nagyon is helyén van, várjon ki kezeskedik arról, hogy ezen jó magaviselet alatt a consortium nem azt érti-e, hogy a bankügyben teljesen az ő tetszése szerint járjunk el? (Élénk helyeslés balfelöl) s hogy csak akkor kapjuk meg a második és harmadik harmadot, ha magunkat a bécsi bank kényekedvének alávetjük, azaz, ha nem csak az állam pénzügyi helyzetét, hanem Magyarország nemzetgazdászati jövőjét is föláldozzuk. (Zajos tetszés a baloldalon.) Uraim drágán fizetni meg a felajánlott pénzt, e mellett még az összes államvagyont elzálogosítani, e mellett még a legdurvább mellékfeltételeket is elfogadni, mint ez a törvényjavaslatban van. S ezzel semmi mást nem érni el, mint egy illuzórius alamizsna 21 milliót, s a többire nézve kitenni magunkat ezen urak kénye kedvének: ez nézetem szerint teljesen elfogadható a szerep. (Helyeslés balfelöl.) S ezzel tehát úgy hiszem elegendően cáfoltam az egyedüli érvet, mely a törvényjavaslat mellett felhozható. Mit mondanak a jobboldalon ? Azt mondják : igen is durvák a feltételek, nagyon nehezek, súlyosak, de nekünk gyors, rögtöni segélyre van szükségünk s ennek következtében mindent el kell fogadnunk. Jól van, de hol van a segítség ? megmutattam, hogy csak név szerinti a segítség. Kapunk legfölebb 21 milliót, vagyis nem is mi kapunk, hanem kapja a bankárconsortium, a többire nézve legkisebb biztonság nincs a törvényjavaslatban. Tehát mindenünket oda áldoztuk semmiért, sem most, sem jövőben segítséget nem nyerünk ezen törvényjavaslattal. Tehát! Ilyen feltételek alatt, azaz a legdurvább, legmegalázóbb kikötéseket elfogadni, s semmit sem kapni ennek fejében, ily feltételek alatt kölcsönt felvenni nézetem szerint nemcsak Magyarország megbecstelenítése, hanem anyagi és szellemi megsemmisítése volna. (Élénk helyeslés balfelől) Ehhez én sohasem fogok járulni. (Hosszasan tartó zajos éljenzés és taps bal felöl.) Kerkápoly Károly pénzügyminiszter szigorúan csak a kérdéshez szól. Horn ellenében megjegyzi, hogyha nem nagyítjuk is a dolgot elismeri, mimiszerint a kölcsön drága. A kölcsön drágasága, az, hogy 10 és xh °/° vagy 93/1 % -e, főleg az agrótól, oly körülménytől függ, mely a jövő titka. Mindenesetre csodálatos, hogy, ha Horn egyrészről attól fél, hogy öt év múlva sem fogjuk visszafizethetni a kölcsönt, s államjavaink a bankárkonzorczium kezére kerülnek másrészt mégis sokalja, hogy a kölcsön öt évre köttetett, vagy egyik vagy másik , de mindkettő nem lehet helyes. Nem bizi, hogy amiért most drága a kölcsön, azért kelet sorsára jussunk, mert van processus felfelé és lefelé is, és nem következik, hogy a rész után még roszabb jöjjön. Ezt bizonyítja saját történetünk is, midőn haladás volt a vasúti kölcsönhöz képest, s az után ismét hanyatlás. Horn azt állítja, hogy ha úgy bánunk a pénzzel, mint ő rajzolta, természetes, hogy a pénzvilágnak nem lehet bizalma hozzánk. Bár csak ez lenne a baj,mert akkor megszűnvén az ok,megszűnnék az okozat is, és helyre állna hitelünk. Azért drágultak a kölcsönök, mert hanyatlottak az egész ország anyagi viszonyai. Különben bajainknak nem egy oka van, nem csupán a kedvezőtlen időjárás, nem is a pénzválság, nem csak a ragály, mely népünk munkaerejét annyira megbénítá, hanem a nagy rohammal kezdett és nem épen szerencsésen keresztül vitt vállalatok: a keleti vasút, kassa-oderbergi miseriája és ezek következményeinek egész légiója súlyosodik reánk. Ezt nem egy ember, hanem az általános irány és egyetemes szükség érzete teremtette. Nem tekinti a zálogadást sem oly nagy bajnak. Igaz, sok ok miatt megrendült az állam hitele, különösen a sok valut-concessio és kamat-garantia következtében, melynek most egész terhe ránk nehezedik és oly időben, midőn az isten csapásai is meglátogattak. Áttér ezután annak cáfolására, mintha Magyarország pénzügyeiben nem lenne nagy fontosságú az isten áldása. Egyoldalú nemzetgazdasági viszonyaink következménye ez s jó termés bekövetkezése nélkül bizony csakhamar végünk lenne. Polemizál ezután az ellen, hogy Horn az államjavak értékkiszámításánál említé, hogy az erdők holdjáért az erdőconsortium 1130 frtot ígért, holott tudja, hogy ez ígéret minő csúfos véget ért, s hogy az állam maga egy ily holdat 10 frtjával fizetett. Az sem áll, mintha az állam az államjavak szántóföldrészét titkon kötötte volna le, a 30 milliós kölcsönben. Le van az kötve igenis az 1867. XV. tvezikkben az osztrák átalános földhitelintézetnek, szintén körülbelül 30 millióig. Csakhogy erről tudhat már rég a képviselő úr — a törvényből. Nem adjuk hát mi bitang árért zálogba az államjavakat. Már is van rajtuk 183 millió. Azt mondja Horn, hogy a consortiumnak már most 18—20 millióval tartozunk. Nem épen e consortiumnál van e tartozás és az nem is mind fedezetlen. És ha vissza lesz fizetve tartozásunk, fedezetünk felszabadul, mert az érték megvan; miután azt értékesíteni nem lehetett, az értékek árfolyama csekély lévén. De hogy a kölcsön, mint Horn mondja, épen nem segítne rajtunk, azt nem bizonyítja azon körülmény, hogy az állampapírok egy hét alatt emelkedtek. Ha Horn azt mondja, hogy a kölcsön drága s kételkedik, hogy a másik 3/* vevőre találna, ez ellenmondás, mert ha vevőre nem talál, ez azt teszi, hogy most a kölcsön nem drága. És ha mind állana is az, amit Horn mond, vájjon jobbra fordulnának-e viszonyaink az által, ha most a kölcsönt eldobnánk magunktól ? Vájjon olcsó pénzzel, zálog nélkül segíthetnénk-e magunkon ? Igaz, e kölcsön ellen sok kifogás lehet, de mégis nyújt valamit, míg elvetése nem nyújt semmi segítséget. Horn azt hallotta, hogy a kölcsön 2/3-jának valósítása attól függ, hogy viseljük magunkat. Ezt hallhatta Horn, de szóló mit sem tud róla. Az üzletemberek csak azt mondták, hogy van időnk várni, meglátjuk, az ország hogy fejlődik, kiszámítjuk anyagi hasznunkat és szívesen elvesszük a kölcsön többi részét is. Ha pedig az ország állapota roszabbra fordul, nyereséget nem látunk, meggondoljuk, mit tessünk. Végül beszédét így fejezi be: Csak egyet akarok még mondani, t. hát, s azzal bezárom beszédemet, ismételve azon kérést, hogy a törvényjavaslatot megszavazni méltóztassék, és ez az egy az, hogy amint azzal kezdtem előadásomat, hogy ennek a köcsönnek árát ma teljes biztossággal megmondani nem lehet, mivel ez a jövő esélyeitől is függ, azzal zárom be előadásomat, hogy egyrészt mi tőlünk is függ, hogy ezen kölcsön olcsóbb legyen e vagy drább. Épen mert aranyban van kötve, s ugyanabban fizetendő vissza, de abban is kapjuk: a valuta minden javulása olcsóbbá teszi a kölcsönt, és a valuta minden romlása ugyanannyival drágábbá teszi azt, úgyhogy azt lehet mondani, hogy a valutának 1 % -el való javulása, ugyanannyival olcsóbbá teszi, míg a valutának minden 1 °0 -es romlása, ugyanannyival drágábbá teszi a kölcsönt. A kölcsön olcsóbbá tétele tehát részben a mi kezünkben van. Én 5 évben állapodtam meg, mert tudom, hogy nagy bajokat, mélyen rejlő bajokat rövid hónapok—2 év alatt orvosolni nem lehet, bárhogy iparkodjunk is. A túlságos elsiettetés megeshetőleg rontaná — ahelyett, hogy javít. Ha öt év alatt oda vihetjük dolgunkat, ahová teljes meggyőződésem szerint 5 év alatt vinni nem lehetetlenség, akkor a kölcsön sokkal olcsóbbá válik utólag, mint azt most számítják. A feladat tehát ezen munkálkodnunk. Ma teljes hitem szerint közvetlen könnyebbülést eszközölni nincs hatalmunkban, de következő időkben ezen terhet devalválni igenis módunkban lesz. Ennek haszna nem fog csak arra szorítkozni, hogy a kölcsön olcsóbb lesz, de a nemzetnek általános prosperálását fogja maga után vonni. Miként történjék ez, mik legyenek ennek tényezői? ez iránt én is kötelességemnek fogom ismerni, előadni nézeteimet annak idejében, de ma épen a tárgy sürgősségénél fogva méltóztassék megengedni, tehát, úgy azt, hogy ezt érintetlenül hagyjam, mint érintetlenül hagyjam a dolog lehető subjectív oldalát is. (Helyeslés.) Kérem a házat, méltóztassék megszavazni a törvényjavaslatot. (Éljenzés jobb felől.) Battyányi Ferencz gr. főrendiház jegyzője áthozza ezután a horvát-szlavon egyezmény elfogadásáról szóló jegyzőkönyvet. A törvény ennek folytán szentesítés alá fog terjesztetni. Sennyey Pál b. T. Ház! (Halljuk!) Családi körülményeim , meglehet, kényszeríteni fognak, hogy minden jóakaratom daczára a végszavazáson nem fogok jelen lehetni s nehogy ezen elmaradásom félreértésre szolgáltasson alkalmat, engedelmet kérek a t. háztól, hogy a tárgyalás jelen stádiumában kimondhassam, miszerint a kölcsön felvétele iránti tv- javaslatot elfogadom. Tekintve a sokkel kimért időt (Halljuk!) és tekintve azt, hogy — mint már bejelenteni szerencsés valók — talán a tárgyalások folyama alatt nem fogok jelen lehetni, rövid is leszek és kerülni fogok mindent, ami polémiát idézhetne elő, csupán szavazatomat kívánom egyszerűen a t. ház engedelmével indokolni. (Halljuk !) Hogy költséges és igen terhes feltételek alatt fogjuk e kölcsönt megkötni, azt úgy hiszem, nincs e házban senki, aki tagadni akarná; de a tárgyalások folyama alatt én nek hallottam egy concret tervet, nem találkoztam senkivel, aki magára vállalta volna olcsóbb és kedvezőbb feltételek alatt egy más kölcsönt létesíteni. (Úgy van, jobbfelől.) És így, midőn egy már majdnem elköltött számlának aquidatiojáról van szó, mert ne tagadjuk, tehát, hogy már félig meddig elköltöttük az összeget, melyre most kölcsönt keresünk; midőn arról van szó, hogy a nemzet szavát és hitelét beváltsuk, ha azon alternatíva előtt állok, hogy vagy drága kölcsönt kell felvenni vagy a nemzet nem válthatja be becsületét, én a magam részéről nem habozom a kölcsönt minden terhével és súlyával elfogadni. (Helyeslés.) Kényszerhelyzetben vagyunk, t. ház, és én, ha nem méltóztatnak szerénytelenségnek venni, arra kérném a t. házat, méltóztatnék ezen kényszerhelyzetet, azon méltóságos resignatioval fogadni, mely a súlyos helyzetet és a súlyos helyzetben a komoly elhatározottságot illeti. (Helyeslés ) Fogadjuk el e kölcsönt, mint elmúlt gazdálkodásunk kedvezőtlenül lezárt mérlegét; fogadjuk el reeriminatio nélkül, (Zaj balfelől. Halljuk!) mert, te hát, az én vélekedésem szerint, ha egészen igazságosak akarunk lenni, nemcsak e kormányt, nem is egyedül a kormányokat, hanem mindnyájunkat kell okoznunk. (Zajos ellenmondás balfelől. Úgy van jobbfelől.) Fogadjuk el, mondom, reeriminatio nélkül és fordítsuk egész figyelmünket a jövendőre, a jobb jövendő előkészítésére. Én tehát egyetértek abban, hogy ezen kölcsön sem a jelen, sem a jövő financiális állapotokat nem javítja, nem terjed egyébre, mint hogy azon helyzetbe hozzon, hogy fizetőképesek maradjunk. Gyökeresebb rendszabályokra van szükségünk, hogy a jövőt megalapítsuk és ily kényszerhelyzetbe többé ne jöjjünk. Szakítani kell a múlttal e tekintetben, (élénk, helyeslés a halon) nehogy kölcsönt kölcsönre halmozva, halmozzuk egyszersmind a nemzet improductív terheit és elvonjuk onnan, ahol a nemzet életerejét, tevékeny működését gazdagíthatnék. T. házi Ami a jövőt illeti, ön egyenesen bevallom, hogy a leggyökeresebb orvoslás szükségét látom. (Helyes és balfelől.) Nem a mai napirend tárgya (Halljuk !) nem is fogok visszaélni a t. ház türelmével. (Halljuk !) tudom, hogy várja tőlem az ország és várja tőlem a t. ház, hogy a részletekre nézve is nyilatkozzam és én be fogom váltani ígéretemet annak helyén és idejében; a részletekhez is fogok hozzászólni. Ma csak az iránypontról kívánok nyilatkozni, mely szerint pénzügyi politikánkat rendeztetni óhajtom. (Halljuk!) T. hát! Nem tagadom, hogy az adóreform által jövedelmeinket nomi tekintetben szaporíthatjuk, hanem ha fogjuk is az adókat szaporítani, kivált oly elemi csapások után, mint amelyek az országot érték, a javulás csak végtelenül lassú, igen lass kihatással lenne jelen állapotainkra, így tehát a jövedelmek emelése által jelen szükségleteinket fedezhetni én magam részéről lehetőnek nem gondolo. De ami szükséges, az, hogy tetemes reductiók által az országot oly helyzetbe hozzuk, hogy államháztartásában az egyensúlyt elérhesse. Azon költségekben, amelyek az állam működésének életérdekeit tárgyazzák; azokban, hol már a nemzeti becsület alatt vállalt terheknek fizetéséről van szó, oly költségeknél, amelyek nemzeti biztonságunk s önállóságunk garantiáiul tekintendők, reductióról nem lehet szó. Itt tehát, ha nem lehet másként, a nemzettől áldozatot kell kívánni; de hogy ezt megtehessük, szükséges mindenekelőtt, hogy teljes objectivitással állítsuk a nemzet elé ezen terhek valóságát, hogy meggyőződést szerezhessen magának a nemzet, hogy a terhek nem dicsvágy, nem hiúság, nem előítélet, nem elfogultság, hanem csakugyan a nemzet s az állam életfeltételeinek fedezésére szükségképen megkövetelt költségek gyanánt tekintendők. Hogy további áldozatot követelhessünk a nemzettől, szükséges, hogy közigazgatásunkat rendezzük olykép, hogy a nemzet érezze a közigazgatás oltalmát és hasznosságát, és bizalommal viseltessék iránta, amíg most — kénytelen vagyok bevallani — a bizalom egészen meglazult és megszűnt; és szükséges, hogy felülről adjunk példát a nemzet polgárainak arra nézve, miként csak a rend, a szorgalom és takarékosság azon tulajdonságok, amelyek bennünket e bajokból kivezethetnek. (Helyeslés.) Mondom tehát uraim, vannak oly költségek, amelyek reductiót nem tűrnek, de ezeken kívül, az én véleményem szerint, a reductióban azon mértékig kell mennünk, míg az egyensúly hgyre lesz állítva. Igenis nélkülözni fogunk egy időre nélkülözni netalán élvezetekben, nélkülözni kedvencz eszméknek, kedvezcz reformoknak valósításában. De ha nélkülözünk, nélkülözni fogunk azon öntudatban, hogy az utódok és az utókor annál fokozottabb erővel fogják valósíthatni mindazt, amire a jelenlegi kornak anyagi és némi tekintetben szellemi ereje is egészen elégségesnek nem bizonyult. Én épen azért, mert nélkülözéseket kívánok, én őszintén megvallom, ezen reductiók megállapítása olyan, amelyek nem egy kormánytól, nem egyes párttól, hanem — engedjék meg őszinteségemet — valamennyi pártnak közreműködésétől várom és kérem. (Élénk helyeslés jobbfelől. — Ellenmondás balfelől.) Hallottam több oldalról conservativ irányról, conservativ takarékosságról. (Zaj. Halljuk.) Uraim, e szójáték értelmét teljesen felfogni nem vagyok képes. Conservativ takarékosságot, liberális takarékosságot én érteni képes nem vagyok. Én csak azon hazafius takarékosságot értem, azon hazafius takarékosságot, amely lemondva előítéletekről, lemondva kedvencz eszmékről, megadja a hazának azt, ami okvetlen szükséges, és e téren áldozatokat követel, de azontúl nem megy, mert nem mehet. (Helyeslés.) A takarékosság mottója olyan, melyet én szívesen elfogadok, szívesen írok a conservativek zászlójára és meg vagyok győződve, hogy e zászló alatt megnyerem a nemzet többségét. (Élénk ellenmondás balfelől. Tartós mozgás. Halljuk.) Kijelentem, netsláni félreértések kikerülése végett: nem magamnak nyerem meg, hanem ama zászlónak a nemzet többségét. De sokkal komolyabbnak tartom e pillanatot, sokkal szentebb előttem az orvosság módja és szüksége, semhogy én e zászlót harczba akarnám vinni. (Helyeslés.) Köztünk szeretném kitűzni mint a közegyetértés azon jelvényét, mely körül mindnyájan sorakozhatunk anélkül, hogy elveinkből feláldoznánk bármit is. (Helyeslés jobb felől. Zaj balfelől.) Még csak egy szót t. ház! (Halljuk ! Halljuk!) Vannak, kik, midőn hangoztatjuk gazdálkodási rendszerünk változtatását, abban alkotmányosságunk, parlamentáris rendszerünk elleni támadást keresnek. T. hát! Én határozottan kijelentem, hogy — véleményem szerint — a segítség csak alkotmányos, csak parlamentáris utón történhetik. (Általános helyeslés ) De más részről kénytelen vagyok bevallani, hogy ii az idő, it az idő arra, hogy rendet hozzunk pénzügyünkbe, mert meg vagyok győződve, hogy ha év év mellett azon kényszerhelyzetbe jövünk, hogy novemberben vagy fizetésképtelenség, vagy drága kölcsön közt kell választanunk, az alkotmányosságot és parlamentáris rendszert oly veszélybe ejtjük. (Igaz! Úgy van ! Zaj balfelől.) többet mondok, ami ennél följebb áll előttem : a magyar hazát, a magyar államot, melytől nehezen fogjuk azt megmenteni. Nem akarom a valónál feketébbre festeni a helyzetet; azt hiszem, a mai állapot olyan, hogy azon segíteni lehet, segíteni komoly, önzetlen elhatározással , és mert ezt megvárom a t. ház bölcsességétől, mert várom azt, hogy jövendő elhatározásai behergeszteni fogják a mai nap sebeit, elfogadom a kölcsön iránti törvényjavaslatot. (Helyeslés és éljenzés jobbfelől.) Ezután a ház rövid pár perczig szünetet tart. Ezután Simonyi Ernő szólal fel: Hosszabb, néhol heves indokolással, melyben Sannyeynek egyebek közt azt válaszolja, hogy igen is, hibás az ellenzék is a jelen viszonyokban, mert elégségesnek tartotta a deákpárti visszaélések elhárítására a parlamenti eszközöket, a következő javaslatot nyújtja be. Tekintve, hogy a kormány által javaslatba hozott véghetlenül terhes, az ország hitelét kompromittáló, jövőjét veszélyeztető kölcsön önmagában is szomorúan jelzi azon aggasztó állapotot, melybe a hét évi hibás, hogy ne mondjuk bűnös kormányzat az országot juttatta. Tekintve, hogy azon kormány irányában, mely e helyzetet előidézte, az ország bizalommal nem viseltethetik, s a közügyek vezetését megnyugvással kezei közt továbbra is nem láthatja. Tekintve, hogy 7 év óta a minisztériumban történt számos személyváltozások, a kormányzatban tapasztalt hibák s fogyatkozások orvoslására nem vezettek, amiből világosan kitűnik, hogy az összetornyosult bajok oka nem egyedül a személyekben, hanem főleg azon összes rendszerben rejlik, mely a hét év óta követett kormányzat alapját képezi. Mi alulírottuk a jelen kormány iránt határozott bizalmatlanságot nyilvánítván, az eddig követett