A Hon, 1873. november (11. évfolyam, 252-276. szám)

1873-11-26 / 272. szám

szen — mint mondtam­­— csodálkozni nem lehet, nem csak általános gazdálkodásunk következtében, hanem, a­minek erre sokkal nagyobb befolyása van, ez az, mikép gazdálkodunk a hitel által beszerzett pénzekkel. (úgy van­ balfelöl.) Azt nézi meg mindenek előtt a pénzvilág, mi tör­ténik a kölcsön vett pénzzel, és ha azt találja ha azt látják azok, kik a 24 milliós kölcsönt adták nekünk, melyre nézve a törvényben határozottan ki van mondva, hogy ezen 24 milliót csak a főváros szépíté­sére és a lánc­híd megszerzésére lehet fordítani, mondom, ha azt találják a pénzügyminiszter utolsó jelentésében, hogy ezen kölcsönből 4.535.000 forin­tot a keleti vasúttársulatnál „gyümölcsözőleg el­helyezett,“ (Derültség balfelől) azon társulatnál, mely nem csak kamatot nem fizetett, hanem a­hol a tőke is oda van, mondom, ho így alkalmaz­zák ezen kölcsön pénzt, melynek a törvény határo­zott alkalmazást adott, akkor a pénzvilágnak nem lehet semmi bizalma a kölcsönvevőkhöz. (Igaz, bal felől.) Vagy ha azt találják, hogy a gömöri vasútra felvett 61/1 millióról, melynek már megnevezésében van határozott alkalmazása, a kormányjelentésé­ben az áll, hogy ezen tőkéből 1 *­2 millió, vagyis az egész tőkének egy negyed része „több intézetnél és vállalatnál« van elhelyezve — tudja isten, mily inté­zetnél, mily vállalatnál ? (Derültség.) Ha ezt látja a pénzvilág , akkor azon csodálkozni nem lehet, hogy Magyarország hitele már a válság előtt évről évre alább szállott. De ha elismerem az általános európai pénz­ügyi helyzetnek nehézségét, ha elismerem továb­bá Magyarország hitelének alábbszállását, mégis azt gondolom, hogy az ép jelzett drágaság sem­mikép sincs igazolva még ezen viszonyok által sem ; azaz nincs igazolva az, hogy 5 év alatt majd­nem 100 milliót fizessünk vissza a felvett 64 millió­ért, és semmi arányban nincs sem az általános, de még saját hitelviszonyunkhoz sem. (Így van­ bal­­felől.) Ennek következtében ez ár magában elegendő ok volna arra, hogy az előttünk fekvő törvényjavas­latot el ne fogadjam. De feltéve te­hát, hogy lehet — tekintettel az ép jelzett körülményekre — drága, nagyon drága pénzt is felvenni és megtörténhetik néha néha úgy a ma­gán­emberrel, mint az állammal is, hogy rendkívüli szorongatásban hitelhez kell fo­lyamodnia, és akkor természetesen drágán kell fizet­nie a pénzt; de mit tesz akkor az okos ember ? fel­veszi a drága pénzt azon időtartamra, míg épen a rendkívüli drágaság, a válságos idő tartani fog, fel­veszi a pénzt azon rövid időre,azon feltevésben, hogy a viszonyok javulásával olcsóbban felvett pénzzel megtéríti a drága pénzt. Minthogy már a kormány Magyarországot a keleti államok színvonalára he­­lyezi, minthogy nem európai alkotmányos országo­kat, hanem Egyptomot és Törökországot veszi min­tául, kövesse ezek példáját. Midőn Egyptomban és Törökországban ily drága kölcsönöket vesznek fel, ezeket csak 12—18 hónapra veszik fel, és mihelyt javulnak a viszonyok, visszafizetik. De öt évre fel­venni oly áron a pénzt, milyet legfölebb a percznyi rendkívüli viszonyok igazolnak, ez semmi esetre nem észszerű gazdálkodás, ez pazarlása az ország erejének, az ország vagyonának. (Igazi balfelől.) Hallottam az osztályokban említeni, hogy ezen öt év előny reánk nézve, mert öt évre biztosítva van nekünk a pénz. Igenis te hát, szép előny. Tegyük fel hogy például egy pesti malomnak szüksége van most 100000 mázsa búzára. Természetesen drágán fizeti meg az árát, mert az idén drága a búza. De mit szólna az ember ahhoz, ha a kereskedő azt mon­daná, hogy igenis ad 1X000 mázsa búzát a mai árak mellett, de csak azon feltétellel, ha leköti magát a malom öt éven át egész szükségletét ugyanazon áron tőle vásárolni (Helyeslés balfelől. Mozgás.) A kormány eljárása nem más. Azt mondják : rosz idők járnak, a pénzt tehát drágán kell fizetni, de mivel ma drágán kell fizetni, fizessük a mai árt mindjárt öt évre! Előny ez csak annyiban volna, ha a kormánynak biztos meggyőződése volna, hogy öt év múltával Magyarország helyzete még mindig olyan kétségbeejtő lesz, hogy az általános pénzviszonyok javulásával sem fog szert tehetni olcsóbb és becsü­letes hitelre. Mert a­mi az általános viszonyokat il­leti, azok igenis súlyosak, de ez nem az első válság , átéltünk már más válságokat is. Fog talán tartani még néhány hónapig, vagy talán egy évig, de vége lesz csak egyszer. Ha még­is a kormány azon reményt nem táp­lálja, hogy egy év múlva, vagy 18 hónap múlva ol­csóbb pénzt kaphat, ez csak annak lehet következ­ménye, hogy előrelátja, hogy Magyarország pénz­ügyi hitele úgy fog állani, hogy általános javulás mellett sem lesz joga, olcsóbb pénzt követelni. Ha ez a kormány kilátása, ha azt hiszi, hogy öt év alatt nem fog komolyan javulni a mi helyzetünk , akkor szomorú szívvel bár, de határozottan kimondom, hogy én akkor ez egész kölcsönt fölöslegesnek hiszem, mert akkor nem lehet Magyarországot megmen­teni, akkor Magyarország már most is tönkre van téve, minden erőfeszítés haszontalan. (Helyeslés bal­­felől.) Ezt én el nem fogadhatom, mert azt hiszem, hogy javulás fog történni Magyarország helyzetében , Így semmiképen el nem fogadhatom azt, hogy öt évre fizessük a pénznek azon árát, mely legfölebb e perecben elfogadható. De van még egy harmadik ok, melynek követ­keztében ezen javaslatot el nem fogadhatom, és ez tán a legfontosabb ok: az államjavak elzálogosítása. (Halljuk.) Nem akarok, te hát, részletekbe bocsátkozni, de úgyis tudja mindenki, hogy ezen államjavak majdnem 4 és 1­ 2 millió catastrális holdat tesznek, s így Magyarország területének 12-ed részét képezik. Van e közt 500.000 hold föld, ennek értékét, azt gondolom, 100 millióra lehet becsülni­­,van ezenkívül 4 millió hold erdő. Nem fogom például venni azon erdőt, a­melyért a­ határőrvidéki consortium holdankint 1100 frtot fizet, nem is a földért, hanem csak a kivágott fáért és így e 4 millió hold néhány milliár­dot képvi­selne ,­ de feltéve, hogy ezen árnak 1/25 részét vesszük, a 4 millió hold erdő szintén 200 milliót képvisel, tehát 300 milliónyi értéket odaadnak 76 és 70 mil­lióért zálogba. Ez szintén egészen keleti jellegű dolog, mert Európában zálogot, külön biztosítékot már többé nem adnak az államok, ezt csak a keleti országok teszik. Igenis igaz és a pénzügyminiszer úr, ha jól em­lékszem, a központi bizottságban tegnap vagy más­hol felemlítette, hogy a vasúti kölcsönre is adtak biztosítékot; mindamellett bocsánatot kérek, először is az volt első kölcsönünk és nagyon természetes, hogy akkor még biztosítékot kívántak­; másodszor az egészen más dolog, ha én kölcsönt felveszek vasutak építésére, akkor semmi sem természetesebb, mint az, hogy az ezen pénzzel épített vasutak kereskedjenek e kölcsönért. Ez természetes dolog. De már a 30 milliónyi nyeremény­kölcsön és az 54 milliónyi kölcsön al­kalmával külön biztosítékról szó sem volt többé a törvényben. A törvény azt mondja a 30 és 50 mil­liós kölcsönre nézve, hogy az állam összes jövedel­mével kezeskedik kötelezettségéért, a­mi természe­tesen úgy az államnál, mint a magán­embernél ma­gától értetődik, de külön biztosítékról szó sem volt, és megvallom, nem kis meglepetéssel olvastam egy­két lapban és fölkérem a miniszter urat, lenne szíves e tekintetben fölvilágosítást adni. A »Pester Lloyd«­ban azt olvasom, hogy tegnapelőtt a Deákkör érte­kezletében a miniszter úr azt mondta volna, hogy a Lónyay gróf könyvében előadott tervet már azért sem lehet elfogadni, mert az államjavak egy része már a 30 milliónyi kölcsönért le van kötve. Ezen tör­vényben erről egy szót sem találtam, és remélem, hogy a miniszter úr demontirozni fogja a lapnak ezen állítását, mert ha államjavak elzálogosítása utólagosan vagy titokban történt (Kerkapoly taga­­dólag int) annál jobb, ha a miniszter úr tagadja, s azért remélem, hogy a »Pester Lloyd« e hírét valót­lannak fogja nyilvánítani. Mint mondom, elismerem egyébiránt, hogy lehet bizonyos körülmények közt zálogot is adni, de akkor az egyiket kell választani a kettő közül: vagy biztosítékot nyújt az ember, s akkor a pénzt olcsón kapja, vagy biztosítékot nem ad, s akkor drágán fizeti. Tudja mindenki, hogy a pénznek ára attól függ, van-e risk­a vagy nincs. — Míg a mai időben a pesti kereskedők ph 15 — 18 b/0 - ot fizetnek, vannak jó házak, melyek 6 — 7 % -ért kapják a pénzt. Miért? Mert nagyobb biztosítékot talál náluk a hitelező, nagyobb a bizalma fizetési képességekre nézve. Te­hát vagy adjunk zálogot, vagy fizessünk drágán, de igen drágán fizetni, és azonkívül még zálogot is adni, ez már mégis sok. (Helyeslés bal felől.) És milyen zálogot! Bocsánatot kérek, én nem tartozom azok közé, kik azt hiszik, hogy semmi áron sem szabad az állam kezéből kiereszteni az in­gatlan­javakat. Sőt elismerem, hogy az nem lehet az állam feladata, hogy mezőgazdászatot gyakorol­jon kivált a mi viszonyaink közt. Az államnak egészen más a feladata a mai időben. Sőt szabad lesz arra emlékeztetnem a t. házat: épen én voltam az, ki a budget-tárgyalások alkalmával ismételve sürgettem az államjavak értékesítését; az utolsó budget tárgyalás alkalmával június 23-án volt szerencsém hosszasan kimutatni, miképen lehetne az államjava­kat haszonnal értékesíteni, s a nagyon j. pénzügy­­miniszter úr oly szíves volt akkor kijelenteni, hogy ezen nézeteimet megfontolandóknak tartja, hogy a szünidő alatt ezen tárgy felett gondolkozni fog, és hihetőleg ősszel a ház elébe ja­vaslatot fog terjesz­­teni. De meg kell vallanom, igen szomorú megle­petés volt az, hogy nézeteimet ily módon láttam fo­ganatosítva a törvényjavaslatban ! Csak egyre va­gyok bátor figyelmeztetni. Azt gondolom, hogy a legoptimistább ember sem lesz azon reménynyel, hogy öt év múlva képesek leszünk sajátunkból le­fizetni 76 vagy 153 milliót. Mi lesz ennek a követ­kezménye ? Az, hogy a mi államjavaink potom áron át fognak menni a consortium kezébe, és azon con­sortium, mely az ország tizenketted részét kezében tartja, míg a többi tizenegy rész ezer és ezer kézben van felosztva, ura lesz az országnak, legalább az ország anyagi helyzetének. Ez lesz a vége e köl­csönnek. De te­hát­ mind­ennek daczára, mit felhoztam e kölcsön ellen, talán elfogadnám azt, h­a azt látnám, hogy általa el van érve azon czél, melyet a t. köz­ponti bizottsági előadó úr elénk tűzött, azaz, hogy az országot pénzügyileg megmentsük,s nyugalommal dolgozhatunk a közelebbi években. Ez, elismerem, nagy czél, s ha ezt el lehetne érni, talán elfogadható­nak találnám a legdurvább feltételeket is. De fájda­lom, ez sem áll, s azt kell hozzá­tennem, hogy a­z. előadó úr mostani beszéde még megerősített engem azon — nem gyanúban — de biztosságban, hogy ezen czél semmiképen sincs elér­ve. Azt mondja a külön­vélemény, hogy e­zzel nincs biztosítva, mert feltéve, hogy a 74 s fél milliót, melyről a törvény intézkedik, valóban megkapjuk, habár — mint már volt szeren­csém kijelenteni — valósággal az csak 64 és fél millió lesz, de feltéve, hogy ezt megkapjuk, ez sem­­miképen sem lesz elégséges, azon 80 millió valósá­gos hiány fedezésére, melyet a pénzügyi bizottság jelentése kimutat. Erre azt mondja a pénzügyi bi­zottság előadója, hogy most már más számításokkal léphet fel: a Lány nem lesz 80 millianem csak 73— 74. Jól van. De 73—74 milliót sem lehet fedezni 64 millióval. A­z. előadó úr azt mondja: de nem vettem számításba, hogy az ezüst pénz, nekünk pedig pa­­pírpénzre van szükségünk. Bocsánatot kérek, az első pénzzel, melyre szükségünk lesz, külföldön fogunk fizetni, és ott nem papírpénzzel, hanem ezüsttel kell fizetni. De azon kívül feltéve, hogy a jelentésben foglalt 80 millió 74-re redukálandó, legyen szabad a t. előadó úrnak emlékezetébe hozni, hogy számításából egészen ki­hagyta azon 30 milliót, melyről szól a t. pénzügyi és közlekedési miniszter úr előterjesztése a keleti vasút ügyében ; hogy egészen kihagyta a számításból azon 15 milliót, melyet az unió­bank követel szintén egy vasúti szerződés következtében, s mely mindenesetre fog néhány millió költséget maga után vonni; nem hozta számításba azon törvényjavaslatot, melyet a közlekedési és pénzügyi miniszterek néhány hónap­pal ezelőtt már beterjesztettek, és mely minden ga­­rantírozott vasútra új felszerelési összegeket kíván ; nem hozta számításba azon különféle törvényjavasla­tokat, melyeket a múlt héten itt vettünk és melyek mindannyian új hitelt kívánnak a háztól. Ha mindezeket számításba veszem, lehet mon­dani, hogy legalább 120 valóságos millióra lesz szükségünk, és ezt 64 millióval fedezni, legalább az én nézetem szerint — teljességgel lehetetlen, még a legügyesebb pénzügyminiszternek is. (Derültség bal­­felől) Tehát még akkor sem, ha megkapnak ezen 64 milliót, még akkor sem volna elérve azon czél, mely előttünk fekszik. De még az sem biztos és a központi bizottsági előadó úr szavaiból vettem annak megerő­sítését, hogy a consortium valóban csak az első Va-ad részre t. i. 25 és fél millióra kötelezi le magát. A 25 és fél millió pedig név szerint és valósággal csak 21 és alig fél millió. A consortiumnak tartozunk mi már most függő adósság fejében legalább 18 millió­­val. A­z. előadó úr 20 milliót említett fel, tehát az, a­mit most megígérni méltóztatott, nem is jön a kincs­tárba, hanem egyszerűen ott marad és egyszerű pro­­longatio lesz. Tudjuk azon kívül a pénzügyminiszter úr előadásából, hogy már a jövő hónapban szüksége van körülbelül 4 millióra, hogy az utolsó két kölcsön szelvényeit Párisban és Londonban fizethesse, Így tehát azonnal legalább valóságos 24 millióra van szükségünk és az egész kölcsön csak 213­ 2 milliót biztosít nekünk. Ez az eredménye a mostani köl­csönnek. Azt mondja a t. előadó úr, hogy van arra is ígéret, hogy megadják a két másik harmadot is. Bo­csánatot kérek, talán korrigálnom kell magamat; nem tudom mi a helyes : két másik harmad, vagy másik két harmad , és szabadjon erre figyelmeztetnem a t. házat, ennek igen nagy fontossága van. A kor­mánynak első törvényjavaslatában az volt mondva, hogy az első harmadot megadja a consortium azon­nal, azonkívül felhatalmaztatik a kormány, hogy a két másik harmadról intézkedjék; de ebből azt lehe­tett volna következtetni, hogy ha már újra kell folyamodnunk a consortiumhoz s a másik két harmadrész elhelyezése egészen az ő kénye kedvére van bízva, legalább egy ízben el fog intéztetni a dolog; most megadják az első harmadát, aztán más ízben megadják a másik két harmadát. De úgy látszik, hogy most utólagosan ezt nem akarják elfo­gadni, hanem azt kívánják, hogy kettős actio legyen, hogy szabads­ágában legyen a consortiumnak egy hónap múlva pl. azt mondani, hogy jól van, a máso­dik harmadát elfogadom, a harmadikra későbben fogok felelni, azaz minket végtelenül függőben fog hagyni és mindig az ő kénye kedve szerint tánczol­­­­tatni. Ennek következtében a­míg az eredeti törvény­­javaslat a »két másik harmad« iránt intézkedett, most »a másik két harmad« iránt történik intézke­dés, azaz minden harmad iránt külön-külön kell intézkedni. Azt mondotta a­z. előadó úr, morális biztonság van, a másik két harmad átvétele iránt. Nagyon kö­szönöm pénzügyekben ezt; a német azt mondja: »Bei der Börse hört die Gemütlichkeit auf.« Midőn oly nagy szorongatásokban vagyunk, a­mikor arról szólnak, hogy talán fizetésképtelenek leszünk néhány nap múlva, megelégedhetünk-e oly kölcsönnel, mely igazi biztonságot nem ad, a­mely a consor­ium kénye-kedvétől teszi Magyarországot függővé, oly szerződéssel, mely egyik félnek mindent oda ad, a másiknak semmit, legfölebb szép erkölcsi ígéretet ? Ez talán ugyanazon színvonalra teendő, mint egy másik factor, a­melyet a tisztelt előadó úr beszőtt előadásába, t. i. Isten állása. Ha ilyen factorok­­kal, morális ígéretekkel és Isten áldásával csinálunk pénzügyi politikát, akkor azt mondom vége pénz­ügyeinknek. (Helyeslés, derültség, balfelől.) Ha elfo­­­­gadom is azt, a­mit a­z. előadó úr mondott, hogy a­­ consortium meg fogja adni a másik két­harmadot is, azt kérdem: milyen feltételek alatt ? A törvény­ben csak azt látom, hogy a kormány felhatalmazta­tik ezen másik kétharmadot 860­ millió forintért odaadni. De ha a másik oldalról semmi kötelezettség sincs, akkor a consortium egynéhány nap múlva azt­­ mondhatja, hogy igen­is megadom a második 25 milliót, de 70ért vagy 80ért adom. Az ő részéről nem lévén­ semmi kötelezettség,min­­­­dig az ő kénye kedvére vagyunk hagyatva. De te­hát­ van egy tényező, a­melyet nem szabad feled­­­nünk. Hallottuk ugyanis mindnyájan az osztályokban, a lapokban is fel volt már említve, hogy milyen fel­tételek alatt fogja a consortium, ha tetszik, adni a másik két harmadot. Azt mondták azok az urak ,­ az első harmadra lekötelezzük magunkat; — a­mi pedig a többit illeti, az az urak maguk viseletétől függ; ha jól vise­lik magukat, megadjuk a pénzt, ha nem, nem kap­nak semmit. Igen szomorú te­hát, hogy oda jutottunk, hogy egy bankár consortium a mi mentorunk lehet s lecr­­kéztetheti egész Magyarországot s képviselő házát. (Igaz balfelől.) Ez elég szomorú, de te­hát, elfogad­nám, mint — fájdalom — megérdemeltet a lec­kéz­­tetést, ha arról volnék biztos, hogy a consortium jó magaviselet alatt, a­melyet tőlünk követel, csupán pénzügyi jó magaviseletet ért. Ha azt akarja mondani a consortium : meg fo­gom adni a másik 1/3-at, ha azt látom, hogy Magyar­­ország törvényhozó testülete erélyesen hozzá fog a pénzügyi helyzet reformálásához, a megtakarítások­hoz; hogy rendet akar behozni, azon esetre azt mondanám : elég szomorú, hogy ily lecskét adhat nekünk a consortium, de megérdemeltük, elfogadom. De mi biztosít engem arról, hogy mást nem ért a consortium a jó magaviselet alatt.?« Az igen­­, pénzügyminiszter úr tagadólag int. Szeretnék az ő optimismusában osztozni. De ki ke­zeskedik arról, hogy a consortium, mely bankárok­ból áll, nem azt fogja-e találni, hogy Magyarország pénzügyi helyzetét másként nem lehet orvosolni mint azon az utón, a­mely több lapban volt felemlítve az utolsó napokban, azaz a Parlamentarismus megszo­rítása s a reactiónak túlsúlyra vergődése által ? S ha ezt hiszi a consortium, ki kezeskedik arról, hogy összeköttetései folytán nem fogja-e felhasználni ezen a szerződés által neki adott hatalmat, hogy pressiót gyakoroljon Magyarországra saját belügyein­ek ren­dezésében ? Vagy ki kezeskedik arról, é­s azt hi­szem, hogy a miniszter úr nem csak hogy kezessé­get nem fog vállalni arról, a­mit most akarok mon­dani, hanem hogy ő talán biztos abban, hogy az én kérdésem nagyon is helyén van,­­ várjon ki kezes­kedik arról, hogy ezen jó magaviselet alatt a consor­tium nem azt érti-e, hogy a bankügyben teljesen az ő tetszése szerint járjunk el? (Élénk helyeslés balfe­löl) s hogy csak akkor kapjuk meg a második és harmadik harmadot, ha magunkat a bécsi bank kény­e­­ked­vének alávetjük, azaz, ha nem csak az álla­m­­ pénzügyi helyzetét, hanem Magyarország nemzet­­gazdászati jövőjét is föláldozzuk. (Zajos tetszés a bal­oldalon.) Uraim drágán fizetni meg a felajánlott pénzt, e mellett még az összes államvagyont elzálogosítani, e mellett még a legdurvább mellékfeltételeket is elfogadni, mint ez a törvényjavaslatban van. S ezzel semmi mást nem érni el, mint egy illuzórius ala­mizsna 21 milliót, s a többire nézve kitenni magun­kat ezen urak kénye kedvének: ez nézetem szerint teljesen elfogadható a szerep. (Helyeslés balfelöl.) S ezzel te­hát­ úgy hiszem elegendően c­áfoltam az egyedüli érvet, mely a törvényjavaslat mellett fel­hozható. Mit mondanak a jobboldalon ? Azt mond­ják : igen is durvák a feltételek, nagyon nehezek, súlyosak, de nekünk gyors, rögtöni segélyre van szükségünk s ennek következtében mindent el kell fogadnunk. Jól van, de hol van a segítség ? meg­mutattam, hogy csak név szerinti a segítség. Kapunk legfölebb 21 milliót, vagyis nem is mi kapunk, ha­nem kapja a bankárconsortium, a többire nézve leg­kisebb biztonság nincs a törvényjavaslatban. Tehát mindenünket oda áldoztuk semmiért, sem most, sem jövőben segítséget nem nyerünk ezen törvényjavas­lattal. Te­hát! Ilyen feltételek alatt, azaz a legdur­vább, legmegalázóbb kikötéseket elfogadni, s semmit sem kapni ennek fejében, ily feltételek alatt köl­csönt felvenni nézetem szerint nemcsak Magyaror­szág megbecstelenítése, hanem anyagi és szellemi megsemmisítése volna. (Élénk helyeslés balfelől) Ehhez én sohasem fogok járulni. (Hosszasan tartó zajos éljenzés és taps bal felöl.) Kerkápoly Károly pénzügyminiszter szigo­rúan csak a kérdéshez szól. Horn ellenében meg­jegyzi, hogyha nem nagyítjuk is a dolgot elismeri, mi­­miszerint a kölcsön drága. A kölcsön drágasága, az, hogy 10 és xh °/° vagy 93/1 % -e, főleg az agrótól, oly körülménytől függ, mely a jövő titka. Minden­esetre csodálatos, hogy, ha Horn egyrészről attól fél, hogy öt év múlva sem fogjuk visszafizethetni a köl­csönt, s államjavaink a bankárkonzorczium kezére kerülnek más­részt mégis sokalja,­­ hogy a köl­csön öt évre köttetett, vagy egyik vagy má­sik , de mindkettő nem lehet helyes. Nem bi­zi, hogy a­miért most drága a kölcsön, azért kelet sorsára jussunk, mert van processus felfelé és lefelé is, és nem következik, hogy a rész után még roszabb jöjjön. Ezt bizonyítja saját történetünk is, midőn haladás volt a vasúti kölcsönhöz képest, s az után ismét hanyatlás. Horn azt állítja, hogy ha úgy bánunk a pénzzel, mint ő rajzolta, természetes, hogy a pénzvilágnak nem lehet bizalma hozzánk. Bár csak ez lenne a baj,mert akkor megszűnvén az ok,megszűnnék az okozat is, és helyre állna hitelünk. Azért drá­gultak a kölcsönök, mert hanyatlottak az egész or­szág anyagi viszonyai. Különben bajainknak nem egy oka van, nem csupán a kedvezőtlen időjárás, nem is a pénzválság, nem csak a ragály, mely né­pünk munkaerejét annyira megbénítá, hanem a nagy rohammal kezdett és nem épen szerencsésen keresztül vitt vállalatok: a keleti vasút, kassa-oderbergi mise­­riája és ezek következményeinek egész légiója sú­­lyosodik reánk. Ezt nem egy ember, hanem az álta­lános irány és egyetemes szükség érzete teremtette. Nem tekinti a zálogadást sem oly nagy bajnak. Igaz, sok ok miatt megrendült az állam hitele, kü­lönösen a sok valut-concessio és kamat-garantia következtében, melynek most egész terhe ránk ne­hezedik és oly időben, midőn az isten csapásai is meglátogattak. Áttér ezután annak c­áfolására, mintha Ma­gyarország pénzügyeiben nem lenne nagy fontossá­gú az isten áldása. Egyoldalú nemzetgazdasági vi­szonyaink következménye ez s jó termés bekövet­kezése nélkül bizony csakhamar végünk lenne. Polemizál ezután az ellen, hogy Horn az állam­javak értékkiszámításánál említé, hogy az erdők holdjáért az erdőconsortium 1130 frtot ígért, holott tudja, hogy ez ígéret minő csúfos véget ért, s hogy az állam maga egy ily holdat 10 frtjával fizetett. Az sem áll, mintha az állam az államjavak szántóföld­részét titkon kötötte volna le, a 30 milliós kölcsön­ben. Le van az kötve igenis az 1867. XV. tvezikk­­ben az osztrák átalános földhitelintézetnek, szintén körülbelül 30 millióig. Csakhogy erről tudhat már rég a képviselő úr — a törvényből. Nem adjuk hát mi bitang árért zálogba az államjavakat. Már is van rajtuk 183 millió. Azt mondja Horn, hogy a consortiumnak már most 18—20 millióval tartozunk. Nem épen e consor­­tiumnál van e tartozás és az nem is mind fedezetlen. És ha vissza lesz fizetve tartozásunk, fedezetünk fel­szabadul, mert az érték megvan; miután azt értéke­síteni nem lehetett, az értékek árfolyama csekély lé­vén. De hogy a kölcsön, mint Horn mondja, épen nem segítne rajtunk, azt nem bizonyítja azon körülmény, hogy az állampapírok egy hét alatt emelkedtek. Ha Horn azt mondja, hogy a kölcsön drága s kétel­kedik, hogy a másik 3/* vevőre találna, ez ellenmondás, mert ha vevőre nem talál, ez azt teszi, hogy most a kölcsön nem drága. És ha mind állana is az, a­mit Horn mond, vájjon jobbra fordulnának-e viszonyaink az által, ha most a kölcsönt eldobnánk magunktól ? Vájjon olcsó pénzzel, zálog nélkül se­­gíthetnénk-e magunkon ? Igaz, e kölcsön ellen sok kifogás lehet, de még­is nyújt valamit, míg elvetése nem nyújt semmi segítséget. Horn azt hallotta, hogy a kölcsön 2/3-jának valósítása attól függ, hogy viseljük magunkat. Ezt hallhatta Horn, de szóló mit sem tud róla. Az üzlet­emberek csak azt mondták, hogy van időnk várni, meglátjuk, az ország hogy fejlődik, kiszámítjuk anyagi hasznunkat és szívesen elvesszük a kölcsön többi részét is. Ha pedig az ország állapota roszabb­­ra fordul, nyereséget nem látunk, meggondoljuk, mit tessünk. Végül beszédét így fejezi be: Csak egyet akarok még mondani, t. hát, s azzal bezárom beszédemet, ismételve azon kérést, hogy a törvényjavaslatot megszavazni méltóztassék, és ez az egy az, hogy a­mint azzal kezdtem előadásomat­, hogy ennek a kö­csönnek árát ma teljes biztossággal megmondani nem lehet, mivel ez a jövő esélyeitől is függ, azzal zárom be előadásomat, hogy egy­részt mi tőlünk is függ, hogy ezen kölcsön olcsóbb legyen e vagy dr­­ább. Épen mert aranyban van kötve, s ugyanabban fizetendő vissza, de abban is kapjuk: a valuta minden javulása olcsóbbá teszi a kölcsönt, és a valuta minden romlása ugyanannyival drágábbá teszi azt, úgy­hogy azt lehet mondani, hogy a valu­tának 1 % -el való javulása, ugyanannyival olcsóbbá teszi, míg a valutának minden 1 °­0 -es romlása, ugyan­annyival drágábbá teszi a kölcsönt. A kölcsön olcsóbbá tétele tehát részben a mi kezünkben van. Én 5 évben állapodtam meg, mert tudom, hogy nagy bajokat, mélyen rejlő bajokat rövid hónapok­­—2 év alatt orvosolni nem lehet, bárhogy iparkodjunk is. A túlságos elsiettetés megeshetőleg rontaná — a­helyett, hogy javít. Ha öt év alatt oda vihetjük dol­gunkat, a­hová teljes meggyőződésem szerint 5 év alatt vinni nem lehetetlenség, akkor a kölcsön sok­kal olcsóbbá válik utólag, mint azt most számítják. A feladat tehát­ ezen munkálkodnunk. Ma teljes hitem szerint közvetlen könnyebbülést eszközölni nincs hatalmunkban, de következő időkben ezen terhet devalválni igen­is módunkban lesz. Ennek haszna nem fog csak arra szorítkozni, hogy a köl­csön olcsóbb lesz, de a nemzetnek általános prospe­rálását fogja maga után vonni. Miként történjék ez, mik legyenek ennek tényezői? ez iránt én is köte­lességemnek fogom ismerni, előadni nézeteimet annak idejében, de ma épen a tárgy sürgősségénél fogva méltóztassék megengedni, te­hát, úgy azt, hogy ezt érintetlenül hagyjam, mint érintetlenül hagyjam a dolog lehető subjectív oldalát is. (Helyeslés.) Kérem a házat, méltóztassék megszavazni a törvényjavasla­tot. (Éljenzés jobb felől.) Battyányi Ferencz gr. főrendiház jegyzője áthozza ezután a horvát-szlavon egyezmény elfoga­dásáról szóló jegyzőkönyvet. A törvény ennek folytán szentesítés alá fog terjesztetni. Sennyey Pál b. T. Ház! (Halljuk!) Családi körülményeim , meglehet, kényszeríteni fognak, hogy minden jóakaratom daczára a végszavazáson nem fogok jelen lehetni s nehogy ezen elmaradásom fél­reértésre szolgáltasson alkalmat, engedelmet kérek a t. háztól, hogy a tárgyalás jelen stádiumában ki­mondhassam, miszerint a kölcsön felvétele iránti tv- javaslatot elfogadom. Tekintve a sok­kel kimért időt (Halljuk!) és tekintve azt, hogy — mint már bejelenteni szeren­csés valók — talán a tárgyalások folyama alatt nem fogok jelen lehetni, rövid is leszek és kerülni fogok mindent, a­mi polémiát idézhetne elő, csupán sza­vazatomat kívánom egyszerűen a t. ház engedelmé­vel indokolni. (Halljuk !) Hogy költséges és igen terhes feltételek alatt fogjuk e kölcsönt megkötni, azt úgy hiszem, nincs e házban senki, a­ki tagadni akarná; de a tárgyalások folyama alatt én nek­ hallottam egy concret tervet, nem találkoztam senkivel, a­ki magára vállalta volna olcsóbb és kedvezőbb feltételek alatt egy más köl­csönt létesíteni. (Úgy van, jobbfelől.) És így, midőn egy már majdnem elköltött számlának aquidatiojáról van szó, mert ne tagadjuk, te­hát, hogy már félig meddig elköltöttük az össze­get, melyre most kölcsönt keresünk; midőn arról van szó, hogy a nemzet szavát és hitelét beváltsuk, ha azon alternatíva előtt állok, hogy vagy drága kölcsönt kell felvenni vagy a nemzet nem válthatja be becsületét, én a magam részéről nem habozom a kölcsönt minden terhével és súlyával elfogadni. (He­lyeslés.) Kényszerhelyzetben vagyunk, t. ház, és én, ha nem méltóztatnak szerénytelenségnek venni, arra kérném a t. házat, méltóztatnék ezen kényszerhely­zetet, azon méltóságos resignatioval fogadni, mely a súlyos helyzetet és a súlyos helyzetben a komoly elhatározottságot illeti. (Helyeslés ) Fogadjuk el e kölcsönt, mint elmúlt gazdálkodásunk kedvezőtlenül lezárt mérlegét; fogadjuk el reeriminatio nélkül, (Zaj balfelől. Halljuk!) mert, te hát, az én vélekedé­sem szerint, ha egészen igazságosak akarunk lenni, nemcsak e kormányt, nem is egyedül a kormányo­kat, hanem mindnyájunkat kell okoznunk. (Zajos ellenmondás balfelől. Úgy van­­ jobbfelől.) Fogadjuk el, mondom, reeriminatio nélkül és fordítsuk egész figyelmünket a jövendőre, a jobb jövendő előké­szítésére. Én te­hát egyetértek abban, hogy ezen köl­csön sem a jelen, sem a jövő financ­iális állapotokat nem javítja, nem terjed egyébre, mint hogy azon helyzetbe hozzon, hogy fizetőképesek maradjunk. Gyökeresebb rendszabályokra van szükségünk, hogy a jövőt megalapítsuk és ily kényszerhelyzetbe többé ne jöjjünk. Szakítani kell a múlttal e tekintetben, (élénk, helyeslés a halon) nehogy kölcsönt kölcsönre halmozva, halmozzuk egyszersmind a nemzet impro­­ductív terheit és elvonjuk onnan, a­hol a nemzet élet­erejét, tevékeny működését gazdagíthatnék. T. házi A­mi a jövőt illeti, ön egyenesen beval­lom, hogy a leggyökeresebb orvoslás szükségét lá­tom. (Helyes­ és balfelől.) Nem a mai napirend tárgya (Halljuk !) nem is fogok visszaélni a t. ház türelmé­vel. (Halljuk !) tudom, hogy várja tőlem az ország és várja tőlem a t. ház, hogy a részletekre nézve is nyilatkozzam és én be fogom váltani ígéretemet an­nak helyén és idejében; a részletekhez is fogok hoz­zászólni. Ma csak az iránypontról kívánok nyilat­kozni, mely szerint pénzügyi politikánkat rendeztet­­ni óhajtom. (Halljuk!) T. hát! Nem tagadom, hogy az adóreform ál­tal jövedelmeinket nomi tekintetben szaporíthatjuk, hanem ha fogjuk is az adókat szaporítani, kivált oly elemi csapások után, mint a­melyek az országot ér­ték, a javulás csak végtelenül lassú, igen las­s kiha­tással lenne jelen állapotainkra, így tehát a jöve­delmek emelése által jelen szükségleteinket fedez­hetni én magam részéről lehetőnek nem gondolo­­. De a­mi szükséges, az, hogy tetemes reductiók által az országot oly helyzetbe hozzuk, hogy államháztar­tásában az egyensúlyt elérhesse. Azon költségekben, a­melyek az állam működésének életérdekeit tár­­gyazzák; azokban, hol már a nemzeti becsület alatt vállalt terheknek fizetéséről van szó, oly költségek­nél, a­melyek nemzeti biztonságunk s önállóságunk garantiáiul tekintendők, reductióról nem lehet szó. Itt te­hát, ha nem lehet másként, a nemzettől áldozatot kell kívánni; de hogy ezt megtehessük, szükséges mindenek­előtt, hogy teljes objectivitással állítsuk a nemzet elé ezen terhek valóságát, hogy meggyőződést szerezhessen magának a nemzet, hogy a terhek nem dicsvágy, nem hiúság, nem előítélet, nem elfogultság, hanem csakugyan a nemzet s az ál­lam életfeltételeinek fedezésére szükségképen meg­követelt költségek gyanánt tekintendők. Hogy to­vábbi áldozatot követelhessünk a nemzettől, szük­séges, hogy közigazgatásunkat rendezzük olykép, hogy a nemzet érezze a közigazgatás oltalmát és hasznosságát, és bizalommal viseltessék iránta, a­míg most — kénytelen vagyok bevallani — a biza­lom egészen meglazult és megszűnt; és szükséges, hogy felülről adjunk példát a nemzet polgárainak arra nézve, miként csak a rend, a szorgalom és ta­karékosság azon tulajdonságok, a­melyek bennün­ket e bajokból kivezethetnek. (Helyeslés.) Mondom tehát uraim, vannak oly költségek, a­melyek reductiót nem tűrnek, de ezeken kívül, az én véleményem szerint, a reductióban azon mértékig k­ell mennünk, míg az egyensúly h­gyre lesz állítva. Igenis nélkülözni fogunk egy időre nélkülözni ne­talán élvezetekben, nélkülözni kedvencz eszméknek, kedvez­cz reformoknak valósításában. De ha nélkü­lözünk, nélkülözni fogunk azon öntudatban, hogy az utódok és az utókor annál fokozottabb erővel fogják valósíthatni mindazt, a­mire a jelenlegi kornak anya­gi és némi tekintetben szellemi ereje is egészen elég­ségesnek nem bizonyult. Én épen azért, mert nélkülözéseket kívánok, én őszintén megvallom, ezen reductiók megállapítása olyan, a­melyek nem egy kormánytól, nem egyes párttól, hanem — engedjék meg őszinteségemet — valamennyi pártnak közreműködésétől várom és ké­rem. (Élénk helyeslés jobbfelől. — Ellenmondás balfelől.) Hallottam több oldalról conservativ irányról, conservativ takarékosságról. (Zaj. Halljuk.) Uraim, e szójáték értelmét teljesen felfogni nem vagyok ké­pes. Conservativ takarékosságot, liberális takarékos­ságot én érteni képes nem vagyok. Én csak azon hazafius takarékosságot értem, azon hazafius takarékosságot, a­mely lemondva elő­ítéletekről, lemondva kedvencz eszmékről, megadja a hazának azt, a­mi okvetlen szükséges, és e téren ál­dozatokat követel, de azontúl nem megy, mert nem mehet. (Helyeslés.) A takarékosság mottója olyan, melyet én szívesen elfogadok, szívesen írok a con­­servativek zászlójára és meg vagyok győződve, hogy e zászló alatt megnyerem a nemzet többségét. (Élénk ellenmondás balfelől. Tartós mozgás. Halljuk.) Kijelentem, netsláni félreértések kikerülése vé­gett: nem magamnak nyerem meg, hanem ama zászlónak a nemzet többségét. De sokkal komolyabb­nak tartom e pillanatot, sokkal szentebb előttem az orvosság módja és szüksége, semhogy én e zászlót harczba akarnám vinni. (Helyeslés.) Köztünk szeret­ném kitűzni mint a közegyetértés azon jelvényét, mely körül mindnyájan sorakozhatunk anélkül, hogy elveinkből feláldoznánk bármit is. (Helyeslés jobb felől. Zaj balfelől.) Még csak egy szót t. ház! (Halljuk ! Halljuk!) Vannak, kik, midőn hangoztatjuk gazdálkodási rend­szerünk változtatását, abban alkotmányosságunk, parlamentáris rendszerünk elleni támadást keresnek. T. hát! Én határozottan kijelentem, hogy — véle­ményem szerint — a segítség csak alkotmányos, csak parlamentáris utón történhetik. (Általános he­lyeslés ) De más részről kénytelen vagyok bevallani, hogy i­i az idő, i­t az idő arra, hogy rendet hoz­zunk pénzügyünkbe, mert meg vagyok győződve, hogy ha év év mellett azon kényszer­helyzetbe jö­vünk, hogy novemberben vagy fizetésképtelenség, vagy drága kölcsön közt kell választanunk, az al­kotmányosságot és parlamentáris rendszert oly ve­szélybe ejtjük. (Igaz! Úgy van ! Zaj balfelől.) többet mondok, a­mi ennél följebb áll előttem : a magyar hazát, a magyar államot, melytől nehezen fogjuk azt megmenteni. Nem akarom a valónál feketébbre festeni a helyzetet; a­zt hiszem, a mai állapot olyan, hogy azon segíteni lehet, segíteni komoly, önzetlen elhatározás­sal , és mert ezt megvárom a t. ház bölcsességétől, mert várom azt, hogy jövendő elhatározásai beher­geszteni fogják a mai nap sebeit, elfogadom a köl­csön iránti törvényjavaslatot. (Helyeslés és éljenzés jobbfelől.) Ezután a ház rövid pár perczig szünetet tart. Ezután Simonyi Ernő szólal fel: Hosszabb, néhol heves indokolással, melyben Sannyeynek egyebek közt azt válaszolja, hogy igen is, hibás az ellenzék is a jelen viszonyokban, mert elégségesnek tartotta a deákpárti visszaélések elhárítására a parlamenti esz­közöket, a következő javaslatot nyújtja be. Tekintve, hogy a kormány által javaslatba ho­zott véghetlenül terhes, az ország hitelét kompro­­mittáló, jövőjét veszélyeztető kölcsön önmagában is szomorúan jelzi azon aggasztó állapotot, melybe a hét évi hibás, hogy ne mondjuk bűnös kormányzat az országot juttatta. Tekintve, hogy azon kormány irányában, mely e helyzetet előidézte, az ország bizalommal nem viseltethetik, s a közügyek vezetését megnyugvással kezei közt továbbra is nem láthatja. Tekintve, hogy 7 év óta a minisztériumban történt számos személyváltozások, a kormányzatban tapasztalt hibák s fogyatkozások orvoslására nem vezettek, a­miből világosan kitűnik, hogy az össze­tornyosult bajok oka nem egyedül a személyekben, hanem főleg azon összes rendszerben rejlik, mely a hét év óta követett kormányzat alapját képezi. Mi alulírottuk a jelen kormány iránt határozott bizalmatlanságot nyilvánítván, az eddig követett

Next