A Hon, 1873. november (11. évfolyam, 252-276. szám)

1873-11-29 / 275. szám

okiratnál fogva lett megalapítva, mely püspökséghez több rongyel­országi parochia is csatoltatott, melyek addig más nemzetiségű hierarchiához tartoztak volt. Nem vitatjuk azt, ha vájjon szükséges volt-e a pü­s­pökség megalapítása, a német kormány annyi bizo­nyos, hogy azon szolgálatokért alapította ezt, melye­ket 1848-ban az erdélyi románok tettek a bécs kor­mány részére. Tény az, hogy e püspökség ily módoni meg­alapítása által a románok mit sem nyertek s ez va­lóságos nyűg gyanánt tűnik fel államkincstárunk részére. A szamosujvári püspökség nincs és nem volt ellátva azon kellékekkel, melyek, hogy a kitűzött közművelődési czélt elérhesse, múlhatatlanul megki­­vántatnak. A szamosujvári püspök nem bir lakházzá , nincs kathedrális temploma, nincs seminariuma, szó­val semmije­ sincs s az egyházmegye ilyeneket nem is állíthat, mert szegény. Az első püspök Alexi Já­nos, később Dr. Vancsa János a kormányt nem egy­szer keresték meg, hogy ha püspökséget alapított, tartsa is azt fenn illő módon, az illető kormányok azonban mindig azzal feleltek vissza, hogy a pénz­ügyi viszonyok nem engedik meg a nagyobb köl­tekezéseket s e püspökség ügye maradt a régi lábon. A jelenlegi püspök Pável Mihály, az elődök nyomdokain indulva, szintén kérelmezett a kormány­nál ; egy feliratban a püspökség szükségleteit kimu­tatva, azok kielégítő­e iránt kérvényezett. Trefort miniszter azt felelte vissza, hogy az államnak nincs pénze s a püspökségért semminemű áldozatot nem hozhat. A miniszter azonban azon ajánlatot tette a püspöknek, hogy hivjon egybe egy teljes consisto­­riumat s tegye fel azon kérdést, ha várjon Szamos­­ujvár elég alkalmas hely­e a püspökségre s nem vol­na-e tanácsosabb a püspökség székhelyét N.-Bányára vagy Somkútra tenni át. A minisztert erre az vezette, hogy a magyar­­országi parochiák részéről több kérelmezés létetett ezen helyváltoztatás iránt. Kérvényezők arról bizto­sították a minisztert, hogy az általuk megnevezett helyen a püspökség jól el lesz látva, s ezen ígéretek a minisztert azon reménybe ringatják, hogy így az állan­ a püspökség áthelyezésével egy nagy teherte volna megmentve, mert a magyarországi parochiák gondoskodni fognak a szükséges kiadások fedezeté­ről is. A miniszter által ajánlatba hozott teljes consis­­torium e hó elején meg is tartatott. A püspök, a­ki az áthelyezésnek nagy barátja, a gyűlést megnyitja Moisily Gergely, naszódi vicarius, egy szép beszéd­ben azon indítványt tette, hogy az áthelyezés kér­dése napoltassék el, mivel ez igen nagy fontosságú s először is az esperesi sinodusok hallgattassanak ki, melyekben egyúttal a világiak is képviselve legye­nek úgy, hogy mintegy az egész nép hozzon e kér­désben határozatot. Ezen inditványnyal szemben Gulovits János emelvén szót, annak szükségfeletti voltát kimutatja a mivel a püspök is indítványozó ellen emelt fiát, Moisilu vicariusnak indítványa f­elvettetett és a püspökségnek N. -Bányára való áthelyezése elhatároz­ta­tott. E szerint a püspökségnek N.-Bányára való át­helyezése határozatba ment. Nem tehetem azonban, hogy a kérdésben né­zetemet ne nyilvánítsam s e határozat helytelenségét ki ne mutassam. A püspökség megalapítása óta a királyhágón tul néhány román parochia többször dolgoztak ab­ban, hogy a püspökség Szamosujvárról eltétessék, ígértek int fát, mindent, csak hogy czért érjenek. Az uj püspök Pável ezen eszmének nagy barátja, mert ő is már mint esperest dolgozott az áthelyezés létesí­tésében. Nem lehet helyeselni a püspök ebbeli eljárá­sát, s e tekintetben hozott határozatot, mert e püs­pökség leginkább azon erdélyrészi parochiákból jön megalakítva melyek a balázsfalvi metropolia alól kiszakasztottak és igy, erdélyrészi parochiáknak képezi központját. Egy pár királyhágón túli paro­chia nem érdemli meg, hogy a püspökség köztük legyen, ezen körülmény szerfelett megnehezítené az igazgatást, a közérdek volna ez által megtámadva egyesek javáért. E püspökség Szamosujvárott biró székhelylyel jön megállapítva és igy lett az 1868-ks 39-ik tör­­vényczikk által beczikkelyezve. A consistorium tehát nem lehet illetékes e fontos kérdésben ha­tározni. De a mi legfőbb, az áthelyezés ellen nem volna senkinek kifogása, ha a magyarországi parochiak arra kötelezték volna magukat, hogy a püspökség számára megkívántató épületeket, a püspökség sza­bad rendelkezése alá bocsátanak. Ők csak azt mond­ják, hogy ott vannak,a püspökség részére igen alkal­mas állami épületek.De ezen épületek a pénzügyminis­­ter tárczájához u­­­tozók s azokat csak úgy lehetne igénybe venni, ha a pénzügyminiszter a vallás és okt. miniszter által kárpótoltatnék. Ilyen épületek azonban Szamosujvárra is vannak , azért egyátalá­­ban nem forog fenn annak szüksége, hogy Szamos­­ujvárról a püspökség áttétessék. Ott van Szamos­ujvártt az úgynevezett „vár“, elég localitással bír a püspökség befogadására, csak az igazságügyminisz­tert kellene kárpótolni. Ha a magyarhoni parochiák a püspökség szá­mára elegendő épületeket tudnának a-Bányán ren­delkezés alá bocsátani,ugy, hogy az állam nyakáról egy terűt levegyenek, a püspökség áthelyezése ellen se­ki nem tehetne kifogást. De miután a­z állam ezen áthelyezés által mit sem nyer, nem csak, hanem át­költözni költségekbe verné magát, más részről az erdélyrészi nagyszámú román parochiák érdeke volna megcsonkítva, a magyarhoni egy pár paro­chia érdekéért — az áthelyezést helyeselni semmi szín alatt nem lehet. Egyébiránt a püspök eljárása sem volt helyes a consist­orium ös­zehívásában. Míg a magyarországi tagokat egyenként a legnagyobb figyelmeztető sem hívta meg a gyűlésbe, hogy bár mi nagy áldozatok árán is megjelenjenek, addig az erdélyi észi tagokat, a tárgy megnevezése nélkül hívta meg. Az eredmény az volt, hogy innen többen kimaradtak, mig a má­sik oldalról mindenik megjelent. Nem jó ha a püspök pártokra sza­kasztja me­gyéjét .Akkor, midőn a békességet kellene hirdetnie, — ezen eljárása által csak viszálykodást idéz elő hívei között. Az áthelyezés egyébiránt nincs még egészen eldöntve,mert a kisebbség a kérdést az esperesti sino­­dusokon szőnyegre hozza. 1. 1. Országgyűlési tudósítás. Budapest, nov. 28. A képviselőház mai ülése kevés érdekes mo­mentumt nyújtott. Annál érdekesebb volt azonban a főrendi házé, melyben Cziriky gróf a képviselőház uj pártalakulási törekvéseinek merőben ellene sze­gült. Az, hogy a főrendi ház helyeselte, pártzar za­josan helyeselte e beszédet, fontosságot kölcsönöz e nyilatkozásnak. A képviselőház Ülése. Elnök: Bittó István ; Jegyzők : Széll Kálmán, Huszár Imre. A miniszterek közül jelen vannak: Fauler, Trefort, Szende. Széll Kálmán olvassa a múlt ülés jegyző­könyvét, mely észrevétel nélkül hitelesíttetik. Elnök bejelenti ezután a következő kérvénye­ket: Eperjes város kérvényét az önálló magyar bank fölállítása tárgyában ; Ber­egmegye kérvényét az ín­ség enyhítése czéljából némely közmunkák megin­dítására ; Zala megye kérvényét a tűzkármentesítés országossá tétele iránt. A kérvényi bizottsághoz uta­­síttatnak. Bejelentetik ezután a tegnapi választás ered­ménye. Az inkompatibilitási bizottságba beavatott 269 szavazat; ezek közül legtöbbet nyertek : Vizsoly Gusztáv 260, Horváth Lajos 269, Paczolay János 256, Beöthy Lajos 254, Ürményi Miksa 253, Pólya József 252, Gorove István 229, Tisza Kálmán 219, Irányi 151 szavazatot. E kilenc­ tag megválaszta­­tott, ezenkívül kapott Lázár Ádám 99 szavazatot. A zárszá­madások megvizsgálására kiküldött bizottságba megválasztatott 271 szavazat közül 267 szavazatot Nikolics Sándor, 196 szavazattal Nagy György, Oláh Gyula nyert 55 szavazatot. A közalapítványok megvizsgálására kikülden­dő bizottságba 273 szavazat közül 237 szavazattal Horánszky Nándor, Prónay Dezső főrendiházi jegyző áthozza a főrendiház jegyzőkönyvét a kölcsön elfogadásáról. A jegyzőkönyv felolvastatván, a törvényjavaslat e­felsége elé fog szentesítés végett terjesztetni. Ezzel az ülés véget ér. Legközelebbi ülés hét­főn lesz. Tárgya, az egyház és állam közti ügyek szabály­ozására kiküldendő 27-es bizottság megvá­lasztása és a kérv. bizottság jelentésének tárgyalása. Ülés vége V 1 6-kor. A főrendi ház ülése. Esti lapunkban közöltük a főrendi ház ülésé­nek egész folyamát Cziráky beszédének egy része igen fontos s azért azt újólag szó szerint közölni jó­nak látjuk. A beszéd e része igy szól: Cziráky János: Van még egy más indok is, mely miatt megszavazom a kölcsönt. Méltóztassanak megbocsátani,ha talán csak egyéni felfogásomat te­kintve,ki ez alkotmány visszaállítása óta,oly szerencsés vagyok, hogy minden pártbilincsektől menten nyi­latkozhatott­, és a ki azon meg nem érdemelt fejedel­mi kegynél fogva, a­melynek folytán ezen helyet el­­foglalom, de talán magamat minden ambitiótól ment­nek mondhatom, kijelentsem egész őszinteséggel és nyíltsággal a szívem belsejében rezgő ama győző­­désemet, hogy tekintve országunk jelen politikai helyzetét, tekintve az országnak viszonyait, tekintve a politikai lehetőséget is, — és ezt a magam részéről nyíltan és ünnepélyesen jelentem ki; (Halljuk! Hall­juk !) és nagyon örülnék, ha a méltóságos főrendek nagy részének ugyanazon nézetével találkozhatni szerencsés volnék; — mondom, ha azon sok csapá­sok után, a­melyeket ő exp, a pénzügyminiszer úr az imént, oly élénken és oly valóan ecsetelt, én a jelen körülmények és viszonyok közt a hazára nézve a legnagyobb országos csapásnak tartanám, ha a parla­menti termeken belől és a parlamenti termeken kívü mindenféle párttöredékeknek űzött cselszövényei, (élénk helyeslés) és másrészről egyszersmind a min­dennemű heterogén alkatú elemeknek — talán tán csupán momentán összecsoportulása következtében azon szomorú körülmény idéztetnék elő, hogy azon férfiakat, kiket mint a legnagyobb közbecsülésben részesülő hazafiakat tisztelünk, ezen miniszteriális székekben, kiknek hazafiságát, önfeláldozását és minden idő és körülmények közti önzetlen közre­működését, csak a kaján irigység képes kétségbe vonni (általános élénk helyeslés), mondom, hogy ezen kitűnő hazafiakat a kormány élén álló férfiúval, a körülmények és elemek jelzett csoportosulása következtében felváltanák — talán az ugyanazon politikai pártok méhéből eredő ábrándozó ideológusok (zajos tetszés) és az ország újdon experiment­a­­tióknak martalékai esnek. (Zajos tetszés.) Megvallom, hogy az ily experimentatiót az ország legnagyobb kárára és talán alkotmányunk­nak is előretörő enyészetére vezetőnek tartom. (Élénk helyeslés.) Ezt azon őszinteségnél fogva, a­melylyel mindig nyilatkoztam, a méltóságos főrendek előtt ki­jelenteni kívántam, mert minden alkalommal mind a méltóságos főrendi ház, mind csekély személyem ugyanazon férfiakkal kezet fogva munkálkodjunk, hogy a törvényhozásban az ily nehéz körülmények között, a két ház közti oly szükséges öszhangzást és összeműködést néha önön győződésünknek korláto­zásával is lehetővé tegyük. (Élénk helyeslés.) Méltóztassanak azonban, a méltóságos főren­dek megengedni, hogyha egy más bizonyos irányzat nyilvánulna, mely iránt a méltóságos főrendeknek okadatolt e­ll­enszenvét volt alkalmam többször észlelni, és felette sajnosnak tartanám, ha ez a szükséges összeműködés rová­sára történnék. (Élénk helyeslés.) akkor úgy hiszem, a méltóságos főrendek, kik talán némelykor nem oly nagy számmal jelennek meg, mint most, adan­­d­ó a­l­k­a­l­o­m­m­a­l ö­s­s­z­e­s­e­r­eg­e­t­v­e tömö­rülnének és talán megváltozott állás elfoglalására bírhatnák a házat. Ezt a jelen viszonyok között szintén fölötte sajnosnak és elkerülendőnek tartom. (Élénk helyeslés.) Ez az egyik fő oka annak, a­miért a törvényjavaslatot a méltóságos főrendeknek elfogadásra ajánlom. (Élénk rosszas helyeslés.) Mai magasabb műveltség a görög irodalmon alapszik, mind oly okok, a­melyek Európa műveit nemzeteit ellenállhatatlanul ösztönözték és ösztönzik arra, hogy gymnasiumaikban ezt tegyék a képz­és egyik hatal­mas eszközévé. Noha elismerjük, hogy gymnasiumaink mos­tani növendékeinek nagy részénél alig számba vehe­tő a görög nyelvben tett előmenetel, és noha magunk is azt valljuk, hogy a mostani eredmény alig érdemli meg a rá fordított időt, — de szerintünk ebből nem az következik, hogy tehát mellőzzük, vagy bízzuk a gymnasiumoknak csak azon növendékeire, kiknek épen tetszeni fog, hanem, — mivel mi a gö­rög ny­evet a gymnasiumi képzés elengedhetlen eszközének tar­tjuk — az, hogy e nyelv tanítását akként kell intézni, hogy a mostaninál sokkal na­gyobb, olyan foganatja legyen, a mely megfeleljen az óhajtott czélnak. Ezt pedig nem csak nem le­hetetlennek, hanem bizonyosan elérhetőnek is tart­juk, ha 1. A reáliskolák folytonos szaporodásával las­­san kint kiválnak a gymnasiumokból azok, a­kiknek életczélja nem kívánja meg a classicus képzést. 2. Ha a görög nyelv tanítása átalában a kellő methodus szerint fog intéztetni, é­s ha 3. kellő képzettségű tanárok elegendő időt fognak rá fordítani. Másik hiánya a javaslatnak — szerintünk — az, hogy nem foglalkozik elég behatóan azon kér­déssel: miként lehetne hatni arra, hogy a tanárok, folytonos tanulmányozás által a fejlődő tudományos­ság színvonalán maradhassanak. E tekintetben a ja­vaslatba felvett tanári vizsgák nagyon jók ugyan kiindulási pontnak, de a tanárok folytonos munkás­ságára nézve alig, vagy épen nem nyújtanak bizto­sítékot. Nem tartjuk e tekintetben egészen kielégítők­nek a tanári értekezleteket sem, hanem óhajtanánk még valamit, a­mi mind a tudomány, mind az állam érdekében nagyobb biztosítékot nyújtana. Ilyen­nek tartanánk mi, ha pozitív törvénynyé tétetnék, hogy nem csak rendes, hanem ideiglenes tanárrá sem lehet az, a­ki legalább egy évet nem töltött valamely tanárképezdében, s még tanári vizsgát nem tett. To­vábbá hogy a tanári értekezletek akként szerveztet­­nének, hogy nem csak paedagogiai, hanem általában szaktudományi értekezletekkel is foglalkoznának; továbbá, hogy a gymnasiumok által kiadatni szokott programai­ok­ban m­élhatlanul legyen legalább egy tu­dományos értekezésihez képest ezen programmok ak­ként rendeztetnének be,hogy egy vagy két tudományos értekezést befogadhassanak,s az igazgatók láttatnának el azon költséggel, a­mely a programainak ilyen ki­bővítésére kívántatik. Végre hogy az állam, pénz­­erejéhez mérve, minél több jutalom-kérdést tűzetne ki oly értekezésekre, a­melyek a folytonos tanulmá­nyozás ösztönéül s illetőleg próbakövéül szolgálná­nak, s az ezen jutalom-kérdésekre beadandott mű­vek akár a tanári értekezletek, akár más, evégre kinevezendő bizottmányok által biráltatnának meg. A középtanodai reform kérdéséhez. A kolozsvári egyetem bölcsészeti kara a mi­nisztériumhoz a középtanodai törvényjavaslat tárgyá­ban következő véleményt terjesztett fel: Karunk őszinte örömmel üdvözli a középtano­dai ügynek azon szembetűnő nagy haladását, a­me­­yet az jelez (11., 17., 18., 19. stb. §§.) De bár az egészet általában olyannak tekinti, mint a­mely a magyar tanügy felvirágzásának kiindulási pontjaként f­og egykor említtetni: nem hallgathatja el, hogy lát benne egy pár lényeges hiányt is. Ezen hiányok közül: Egyik a görög nyelvnek facultatív tantárgy­­gyá tétele. Kamuk e kérdésben teljesen osztja azon már többfelől, és többször nyilvánított aggodalmat, miszerint így sokkal kevésbé fog eléretni az óhajtott czél. Kétszeres a mi karunk aggodalma, ha figyelem­­be veszszük azon ellenmondást, miszerint a gymna­sium az egyetemre előkészítő intézetnek mondatik, és mégis a görög nyelvben teljesen járatlan növen­dékek is jöhetnének a bölcsészeti karhoz, a­melynek tantárgyai nagyon megkívánják a görög nyelvben való jártasságot. A görög nyelv gazdagsága az ala­kokban, a görög irodalom gazdagsága az eszmékben, továbbá ennek a jó ízlés, erény, hazafiság fejleszté­sére való nagy hatása, és az a körülmény, hogy a latin irodalom is a görögtől származott, és hogy az euró­ K­ÜLFÖLD. A porosz parlamenti vizsgáló bi­zottság jelentését, melyet tegnapi reggeli és esti lapunkban tér szűke miatt be nem fejezhettünk, alább folytatjuk és be is végezzük. II. 10) Minden szabályzat, mely a közérdek szempontjából megállapíttatik , határozott szabvá­nyokkal látandó el, melyek büntetést és magánjogi felelősséget állapítnak, hogy így biztosítva legyen a kijátszás ellen s az ellen, hogy meg nem tartatik. 11) A kihágás minden esetében a felelősség azokra terjesz­tendő ki, akik ama szabályzat törvényszerű keresztül­vitelére vannak hivatva.(Alapítók,elöljáróság,felügye­­lőtanács.) 12. A társulat köteles gondot viselni e ke­resztülvitel önálló ellenőrzésére, főleg revisorok alkalmazása által, kik semminemű összeköttetésben nem állanak az igazgatósággal, kiknek jogában áll az, hogy a bíróság közbelépését adott esetekben a revisio bizonyos czéljaira és biztonsági rendszabá­lyokra igénybe vegye és felhívja. 13. A kihágásból származó felelősség tekintetében a kérdésben forgó kihágás természetéhez képest a törvény ruházzon egy részvényest, vagy több egyesült részvényest a­­hogy daczára a közgyűlés által adott felmentésnek, a saját, vagy a társulat jogait érvényesítse, a­meny­nyiben az illető részvényes a közgyűlésen jelen volt és igényét érvényesítette; b) hogy a bíróságnál kü­lönös revisorok alkalmazását javasolja,­­ ha való­színűvé lesz az ügyvezetés törvényéke­­essége. 14. A kisebbség jogai a bíróra való hivatkozás által óvandók meg, ha bebizonyíttatik, hogy a közgyűlés többsége, oly manipulatiok által készíttetik elő, me­lyeket a törvény, vagy a statútum határozottan tilt. III. 1. Az állami felügyelet az építési idő alatt az építkezés solidságára és a vasút fölszerelésére vonatkozik. 2. Törvény által lehetővé teendő az államnak a felügyelet gyakorlása mind­azon törvényes és igazgatási szabályzatok megtar­tása felett, melyek a concessio megadásának feltéte­leit képezték; főleg áll ez, a­mennyiben a pénz elő­teremtése, a befizetések és részvények kiadása jön tekintetbe. A franczia lapok szerint az új franczia kormány el van határozva, hogy a nemzetgyűlésnek Mac Mahon hatalma meghosszabbítására adott votu­­mának különbség nélkül minden pártnál „tiszte­lete­t” szerezzen. Ez okozta La Bouillerienek és Ernoulnak mint a szélső jobb képviselőinek kilépését a kormányból. Az uj kormány jól fogadtatott a mo­­narchista pártok által, kivéve a szélső jobb­oldalt, mely szerfelett boszul.­­ A nemzetgyűlés tegnapi ülésében tovább folytattatott az alkotmány­bizottság tagjainak választása. Ez­úttal csak öt képviselő ka­pott többséget — ezek közt van Chosnelong és S­u­g­n­y ismeretes legitimista. Mindketten tet­tek volt zarándoklást Frohsdorfba Chambordhoz. A »Birzeryja Viedomosti« czáfolva a berlini «National Zeitung abbeli állít­sát, hogy Oroszor­szágban az általános hadkötelezettség a nép és a nemzetiségek, nevezetesen a tatárok ide­genkedése és tudatlansága miatt nem valósítható,a sértett hazafiús érzelemmel ezeket mondja : Igaz, hogy nálunk a krími tatárok tömegesen szöknek a katonai kötelezettség alól Törökországba, de a né­met alattvalók is épen ez oknál fogva vándorolnak ki Amerikába s Germania még sem szünteti azt be, s nem tart attól, hogy jövőben nagyon is megfogy lakosságának száma. Igaz, hogy Germania a had­ügyi javítások terén megelőzött bennünket, mert az nála már 60 év óta meghonosult, a­mit mi csak most létesíteni készülünk; de mi nem fogjuk bevárni a »jénai megveretést« a közáldozat hozatalára, nekünk e tekintetben elégséges a czár felhívó szava. Múl­tunkban úgy mint Poroszországnak, szintén meg­vannak fényes hadi hagyományaink. Az általános hadkötelezettség sikerét biztosító erkölcsi ténye­zőink sem hiányoznak s ezen tényezők: hűséges ra­gaszkodás a czárhoz, a haza dicsősége és biztonsága s végtére azon óhajtás, hogy jövő történelmünkben a porosz »Jona« ne merüljön fel.“ Lazaíne pere. (Versailles, nov. 21.) A nov. 21-ei ülésen Boyer táborno­k,Bazaine bizalmas embere hallgattatott ki, s ő kijelenté, hogy szept. hónapban csak egyszer volt a német főhadi­szálláson, tudniillik 15-én, midőn Bazaine levélben föl­­világosítást kért Frigyes Károlytól az ország helyze­téről. Továbbá azt állítja, hogy Regnier szept. 23-án jött a városba, de arról nem tud semmit, ha várjon hozott-e magával levelet. Elnök: Regnier értésére adta-e Bazainenek, hogy Bourbaki a várba vissza nem mehet? — Bo­yer: Nagyon nehéz volt belőle valamit kivenni, s azt állítá, hogy a tábornok, ki a császárnéhoz megy, nem is jöhet többé vissza a várba, mivel, amint mi hittük, a béke meg fog köttetni Elnök: Látta későbben Regniert? — Bo­yer: Láttam Londonban, s később Brüssel­­ben, hol panaszkodott, hogy Eugenie nem eléggé erélyes. Kormánybiztos Ismerte ön Arnoux-Ri­­viére-t ? (S tudvalevőleg az előőrsöket vezényelte.) Boyer: Igen. Ezután Lamey kapitány hallgattatott ki, ki a császári herczeg mellett volt Angliában. Előadja Regniernek Hastingsba érkeztet, és hogy azt javasolta, hogy a németekkel békét kös­sön.­­ Ezt azonban a császárné visszautassa. — Regnier ekkor egy arcképet kért s tanú nem ta­gadhatta meg tőle, mivel franczia volt s nagyon ér­deklődni látszott a császári család iránt. Regniert egészen elfelejtették, midőn Bourbaki megérkezett. „Honnan jön tábornok, megadta magát Metz?“ kér­dem tőle, mire Bourbaki egészen magánkívül fölkiál­tott: „Tehát megcsaltak!« Fölemlíti még, hogy Regnier másodszori találkozása alkalmával a császár­né előtt kijelenté, hogy Metznek élelmével od­. végéig is kihúzhatják. Ezután több tanú vallomása olvastatott föl, de ezek többnyire érdektelenek voltak. Bompard képviselő s­zaire Bar­ le Dúcban látta Regniert, a­mint September 26-dikán Metzből megérkezett. Regnier tőle azt követelte, hogy a né­met főhadiszállásra szállíttassa, de tanú vonakodott, még azután is, miután Regnier útlevelet mutatott elő Bismarcktól, továbbá Bazainetól és elővette a csá­szári herczeg arczképét is. Ezután előadva a német tisztekkel való beszélgetést, kijelenti, hogy ezek Ba­zaine felől a kgroszabbul nyilatkoztak, sőt többen akként vélekedtek, hogy Bazainet milliókkal meg is lehetne venni. Bompard hozzáteszi, hogy tiltakozott e vádak ellen. Bazaine is tiltakozik tanú vallomása ellen. Legközelebbi tanú Jules Favre, ki a kö­vetkezőket vallja: Sept. 18-án Ferrieresben volt első találkozásom Bismarkkal, s a rákövetkező napon második, s a kanczellár ekkor, a nélkül, hogy szólt volna, egy arczképet nyújtott el nekem, melyen a császárné neve állott saját kézírásával. Azután azt állítá, hogy ezt egy bizonyos egyéniség adta át neki azon hozzátevéssel, hogy fel van hatalmazva a béke megkötése iránt alkudozni. E beszélgetés alkalmával gyakran fordult elő a szó Francziaország várairól, s Bismarck kérde: »Biztos ön, hogy Bazaine engedel­meskedni fog?« Én azt feleltem, hogy bízom a mar saliban s nem hiszem, hogy egy franczia tábornok az ellenséggel szemben megfeledkeznék föladatáról. Bismarck azt felelte: »Nincs igazsága, mert nekem alapos okaim vannak hinni, hogy Bazaine már nem tartozik önökhöz.« A békekötés alkalmával beszél­tem ismét Bismarck herczeggel Regnier felől, s sze­mére vetettem, hogy megcsalt. A kanczellár kitérő­­leg válaszolt, s nem védte magát. L­e­f­­­o tábornok, a honvédelmi kormány had­ügyminisztere, előadja, hogy a kormány mennyi kí­sérletet tett összeköttetésbe lépni Bazaine marsallal. Az egyik ügynök a marsall nejének levelét is vitte s egy jelentésben értesittetett a marsall a Párisban történtekről és rajzoltatott a lakosság hazafias lelke­sülése. Kérte a marsallt, hogy csatlakozzék ez áram­lathoz, s bármennyire különös is volt, hogy hadügy­miniszter létére nem parancsolt, hanem kért, mégis megtette, mert már ekkor kételkedett Bazaineban.Az elküldött sok tudósítás közül azonban egyet sem kapott meg a marsall, de az gyanús tanú előtt, hogy megkapta nejének levelét, s a melléje adott jelen­tést nem. Következik Gambetta. Az elnök kérdi tő­le : Minő intézkedéseket tett, hogy Metz várával ösz­­szeköttetésbe lépjen ? Gambetta: Mindjárt a kormány megalaku­lásának első napjaiban megbíztuk a rendőrfőnököt, hogy valaki által tudassa a párisi eseményeket a metzi hadsereggel, mert nézetünk szerint e hadsereg van legnagyobb segítségünk a veszélyben forgó haza megmentésére. Ekkor nemcsak a kormány, hanem az egész ország bizalommal viseltetett Bazaine főve­­zéri tehetsége és hazafisága iránt. Szept. 4-re oly tény volt, melynek az előzött események után be kellett következnie. Az egész országban csak egy kiáltás hangzott végig: »Ellen kell állnunk !“ s ez ellenállás két pontra támaszkodhatott: a metzi és az uj hadseregre. Midőn tehát én Toursban voltam, on­­nan is igyekeztem a történtekről értesíteni a mar­sallt. Hallottuk a harczokat, s ezek újabb lelkesedést öntöttek belénk. Midőn azonban megtudtuk a va­k­ságot, le voltunk verve. Londoni követünk , Tissot értesített, hogy Bazaine megadása politikai okokkal van összekötve. L a c­h a u­d kérdi tanút, hogy Bourbak­i elő­adta-e a metzi hadsereg állapotát. Gambetta azt fe­­­leli, hogy Bourbaki levert volt,de ismét fölbátorította e szavakkal: Ha az országban vannak emberek, kiknek szívók helyén van, akkor a harczot tovább kell folytatni.« Nyílt levél elvbarátaim és ügytársaimhoz széles e Magyaror­szágon ! Hazánk minden vidékeiről Borán érkeznek hozzám levelek, melye­ken azt kérdik tőlem: 1) Igaz-e, hogy a közoktatásügyi miniszter engemet, minden alapos ok, minden vizsgálat, minden kihall­gatás nélkül elitélve, Budán a »királyi központi minta-tanítóképezden« 4 éven át betöltött végle­ges rendes tanári székemből kimozdított és e sze­rint biztosnak s megingathatlannak tartott hivata­lomtól felmentett ? 2) Igaz-e, hogy akaratom és be­leegyeztem ellenére a nevezett miniszter Szabadkára a tanítónő képezdéhez helyezett át ? 3) Megyek-e a fővárosból s általában mit szándékozom tenni? A mennyire tőlem telt, a mennyiben időm en­gedd, siettem levelező lapon válaszolni egyeseknek vagy azon egyleteknek, melyek nekem vagy bizalmi szavazatot küldtek, vagy hozzám a fennebbi kérdé­seket intézték. Az »Aradvidéki tanítóegylet« azonban a múlt héten több fővárosi és vidéki lapban, köztük a »Re­form«, »Ellenőr«, »Hon«, »Alföld» s többen, nyiltan lépett fel kérdésével és én sokkal nagyobb tisztelet­tel viseltetem a nyilvánosság szózata iránt, hogy sem csak egy perczig is haboznám, őszintén és nyíltan előadni a tényállást, ez okból jelen nyílt levelemben válaszolok. A folyó tanévet megkezdők, teljes lelki nyu­galommal működtem közre a tanképesítő vizsgála­toknál, tártára meg előadásaimat a képezdén. M­eg­­lepetésemre f. é. October 21-én következő ren­deletet vettem: „T. Bill József, képezdei tanár ur­nak, 26,252 sz. A budai állami tanitóképezde igaz­gatótanácsának indokolt felterjesztéséből kedvetle­nül értesültem arról, hogy említett képezde tanári kara közt a szükséges jó egyetértés és együttes köz­reműködés helyett állandó viszongás senyveszti az intézetet, mely állapotoknak előidézésére legnagyobb mértékben ön adott okot. Ennélfogva szükségesnek látom, önt az intézet érdekében mostani állásától fölmenteni és rendes képezdei tanári minőségében a szabadkai tanítónőképezdéhez rendelni oly megha­gyással, hogy új állomását legkésőbb folyó évi no­vember hó végéig elfoglalja. Remélem, hogy uj állo­másán oly buzgóságg­al és tapintattal fog működni, minel az intézet érdeke megkíván és tartózkodni fog jövőre népiskolai lapjában alaptalan közlemények­kel és szenvedélyes polémiákkal önmagát és a tan­ügyet compromittálni. Budapest, 1873. évi október hó 19 én Trefort s. k.“ Ha a decretumban előadottak igazságot tartal­maznának, meggörnyedve alá kellene vetnem ma­gamat az ítéletnek, szó nélkül elfogadnám a tünte­tést, mert senki sem fogja tagadni, hogy — bár fize­tésem csonkítatlan — az áthelyezés ténye büntetés akar lenni, melyet szigorú vizsgálat nél­kül kimérni nem szabad. De a decretumban tényeknek mondott dolgok nem igazak. 1) Én k­özvetlenül a minister ható­sága alá rendelt képezdéhez lettem m­e­g­h­i­v a Budára, mely képezdének igazgatótanács alá rende­léséről négy év előtt, midőn meghivatásomat nyerem, szó sem volt, nekem tehát egy igazgatótanács se ingem, se gallérom, annál kevésbé, mert én egye­nesen a minister kezébe tettem le az esküt, mint bár­mely osztálytanácsos vagy tanfelügyelő, az igazgató­­tanács tagjai pedig esküt senkinek sem­ tet­tek, sőt a budai ig. tanács a hivatalos lapban ki sincs hirdetve, jogilag tehát nem is létezik. 2. Feltéve, hogy a kérdéses tanács jogilag is létezik : ez a miniszterhez indokolt felterjesz­tést a tanárok közötti viszonyról nem nyújthatott, mert vizsgálatot nem tartott, nem javasolt, mert üléseiben csak 3—4 tag vett részt, mert a tanártestületnek az nem elöljárósága, mert a tanárok között vádló nem volt, vádlevél az igazgatótanácshoz nem adatott, tehát joga sem volt­ a tanárok közötti személyes viszonyt jelenté­sébe felvenni, miután a képezde évi működéséről egyedül csak a tanártestület előterjesztése alapján tehet je­lentést a miniszternek. 3. ) Viszály a tanárok közt nem volt és — ha baj létezett — ezt nem én, hanem a miniszté­rium idézte elő. A tanári szék 1869—70-iki jegyzőkönyveiből, a kinevezésemet megelőzött tár­gyalásokból, a 4 év előtt működött képezdei igazga­tó hírlapi nyilatkozataiból, az első évben velem szolgált egyik tanártársam tanúságáb­ól és a tanár­­testület 187­5/1 és 1876/2-iki határozataiból bebi­zonyíthatom, hogy a budai képezdén én lettem kinevezve és vagyok illetékes a paedagogia tanítá­sára, mit az 186®/76-iki tanévben tettem is, de emel­lett a magyar nyelvet és irodalmat is előadtam, ez ált­al azon tanárnak, kinek a nyelvoktatás köteles­sége lett volna, ebbeli tudatlanságát kollegiális szempontból eltakarni óhajtván. E tanár eltávolítá­sával a budai képezdéhez kívülem, uj rendes taná­rok jöttek s már találkozásunk első perezében megkezdődött a baj, mert az uj igazgató magának követelte az én tárgy­amat, a paedagogiát, mely szakmám. S a minisztérium — daczára a tantestü­letnek mellettem hozott két rendbeli határoza­tának — nem intézkedett. Az új igazgató minden tanév elején erőszakosan megkezdi a pae­dagogiai előadásokat és számomra, akaratom, hajla­mom és vágyam ellenére a nyelvszak maradt. P­a­u­­­e­r miniszter végre a vitás kérdést úgy intézte el a múlt évben, hogy egy miniszteriális tanácskoz­­mány alkalmával abban állapodtak meg, miszerint a polgári képezde megnyitásával ketten, t. i. az igazgató és én fogjuk előadni a paedagogiát. Ha tehát volt „viszály“ — a viszály ez volt, de ennek nem csak főrészese, hanem egyedüli oka a mi­nisztérium. Személyes viszongás a képezdén nem létezett, a tanárok velem együtt kizárólagosan a vitás kérdés eldöntését sürgették. 4) Két évi tárgyalás után 1869-ben végle­ges tanári állomásomat Budán elfogadtam azon kikötés mellett, hogy tanügyi lapomat továbbra is föntartom s maga Eötvös báró hely­essé ez elhatározásomat, sőt mi több, újabban a »Magyar Néptanító« megindításakor Trefort miniszter hivatalosan köszönő iratot intézett hozzám a „Néptanítóért.“ Egy közleményemet P­a­u­­­e­r mi­niszter kormánya alatt a minisztérium alapta­lannak hitte , s ez okból c­áfolatot kül­dött be hozzám, a független szerkesztőhöz . Trefort miniszter másként vélt eljárhatni, ő t. i. mások hibájáért egy szerkesztővel áthelyezési de­crétummal polemizál, mert a szerkesz­tő történetesen tanár is. Pedig én az államnak mint képezdei tanár, nem pedig mint szerkesztő állok szolgálatában, a szerkesztőnek semmi­féle nagyhatalmú miniszter nem parancsol. Az állam ellen nem írtam soha. Nézeteim Eötvös és Pauler törekvéseivel ugyanazo­­nosak voltak , de a Trefort administratióját tanügyi politikáját, a tanügy felvirágoztatására nézi káros­nak, veszedelmesnek találván, nem csak nem támo­gattam, hanem egyenesen megtámadtam. Tan­ügyünket a népiskolai tanügyhöz nem értő, d­e mi­niszter rész­informatiók folytán érvénybe sodorta, mert az állami felügyeletet illustriussá tette. Ő­t megtámadni hazafias szent k­öt­­­­ességem volt, bár eddig egyedül a kor­mányzás hibáit tüntetem fel. Mindezeknél fogva tehát sem az igazgatóta­nács indokolt felterjesztést nem tehetett, sem a tanártestületben az intézetet senyvesztő viszályko­­d­ás, melynek én lett­m rá volna főrészese, nem volt, sem pedig alaptalan köztem­­nyékét lapomban nem ráztam­, de igenis, elkövetett a minisztérium ellenem­­ben jogsértést és méltatlanságot, mint ezt annak idejében Schvarcz Gyula országos képviselő úr interpellációjára m­­a az akkori közok­tatásügyét Pauler minis­ter úr, az országgyűlés Színe előtt kijelentette. Hogy ezt várjon én magamat és a magyar tan­­ügyet iró, működésemmel compromittáltam-e? Ezt Trefort miniszter bizonyára önmaga sem hiszi. Hisz ő is élénken­ emlékezik még arra, miként hivatkozott Javai a közoktatásügyi budget tárgyalása alkalmá­val Csengery Antal országos képviselő úr egyet­len egy külföldi paedagogiai lap dicséretére, hogy egy védenctét az országos képviselők szemében emelje; és én — nem dicsekedhetem ugyan egy Csengery hatalmas védelmével s azért itt félretéve minden álszerénységet, elmondom, — én nem egy, de — ha kell — harmincz-negyven kül­földi tekintet­es lapot és könyvet sorolhatnék fel, hol épen az én működésem találkozik nagy hírű szakfér­fiak elismerésével. Ez elismerés, szerény véleményem szerint az által nyer fokozást, hogy az ország jóravaló tanügyi lapjai önfeláldozó és önzetlen munkálkodásomat tá-

Next