A Hon, 1874. január (12. évfolyam, 1-25. szám)
1874-01-16 / 12. szám
engedélyokmány 1. §-a az engedélyesek személyeire vonatkozólag lényegesen különbözik. 1 . A vasúti és pénzügyi albizottság ma d. e. 10 órakor tartott ülésében az engedélyokmány vétetett fel, s szód kérdések állapitottak meg, melyek az engedélyokmány némely részére nézve a kormányhoz fognak intéztetni, így a 28. §-nál, mely a kormány befolyási jogairól szól: miért neveztetett ki a kormánybiztos csak fél év múlva, azután hogy már az egész vállalat megindult ? A 50—33. §§. értelmében, ha az engedményesek az építésre kiszabott határidőt meg nem tartoják, joga van a kormánynak az engedélyokmányt megszüntetni. Ezen jogát nem érvényesítette és miért nem ? Miért nem tett a törvénynek megfelelő intézkedéseket? Lehet-e ezen mulasztást politikai és anancziális válság szempontjából igazolni? Ezután következett a kormány jelentése, melynek az albizotság azon részéig hamut, hol ahhoz az enged, okmány mint csatolmány van téve. A jogügyi bizottság ma d. e. .cor tartotta első ülését a szünet után. Az ülést képezte a közjegyzőségről szójavaslat tárgyalása s illetőleg az előadónak ez as jelentéstétele. Referens Toszt Gyula. Az ■ben jelen voltak Perces elnök, az igazságügy miniszer, Horváth Bold., Hodossy, Steiger, Matolay Etele, Horváth Lajos, Schmausz Endre, Lázár Ádám és Gaál Mihály bsz. tagok. Az ülés megnyitása után elnök kérdést tesz az iránt, vajjon legyen-e átalános tárgyalás. E kérdés felett discussio fejlődött ki, melyen a bizottság jelen volt tagjai mindnyájan részt vettek; végre abban történt megállapodás, hogy az általános tárgyalás mellőzésével kezdessék meg a részletes vita s az elvi kérdések az illető szakaszoknál, melyekre vonatkoznak, vitattassanak meg. A czímhez Matolay nyújtott be módosítványt, mely szerint közjegyzők elnevezés helyett közhitelességű jegyzők tétessék, azonban a szöveg fogadtatott el. Az 1. §. változatlanul, a 2. és 3. §. némi észrevételek után szintén változatlanul fogadtatott el. Matolay és Schmausz abbeli indítványuk, hogy vidéken a közjegyző ügyvédséget gyakorolhasson, elvettetett. A 4. §., mely az incompatibilitást foglalja magában, hosszas vitatkozás tárgyát képezte. Horváth B. és Toszt a mellett szólaltak fel, hogy a közjegyzők intézetek igazgató tanácsainak tagjai ne lehessenek, míg az ellenkező nézetet Steiger, Hodossy és Matolay támogatták. Hodossy ezent egész átalánosságban kívánja meghagyatni, körülbelül úgy , mint az az osztrák közjegyzői rendtartásban is megvan. Horváth Lajos a szöveget ajánlotta megtartatni s az intézeteknél csal . az igazgatói és tisztviselői állásokat tartja a közjegyvőséggel összeférhetlennek. Miután ezen kérdéshez még a többi bizottsági tagok is szólottak s nevezetesen az igazságügyminiszter is bővebben nyilatkozott, a bizottság közmegegyezéssel abban állapodott meg, hogy a 4. §. első bekezdése meghagyassék a »közvetlenül és közvetve« szavak meghagyásával. A második bekezdés pedig két pontra osztatván a) alatt azon foglalkozások, melyeket a közjegyző űzhet, b) alatt pedig a tilos foglalkozások soroltatnak elő; pl. a) közjegyző kereskedelmi vagy iparvállalat vezénylő igazgatója vagy tisztviselője nem lehet stb., b) tiltva van saját neve alatt idegen vagy idegen neve alatt maga részére ügyleteket kötni stb. Az 5. §-nál Matuska indítványára a szavak ,a közönség és a közjegyzők érdekeinek megfelelőleg« kihagyatnak; — valamint a következők is : »szükséges azonban, hogy minden járásbirósági kerületben legyen legalább egy közjegyző«; ez utóbbiak Hodossy és Steiger indítványára szintén kihagyattak. E pont felett hosszabb eszmecsere folyt, melyben részt vettek a miniszter, Matolay, Schmausz, és Horváth Lajos. Elfogadtatik a 6. 7. 8. §. A 9. §-nál Steiger indítványát, mely szerint a cautiót emelni kívánja, nem fogadja el a bizottság, ellenben hozzájárul Horváth Boldizsár módosítványához, mely szerint az új szöveg következő lesz: »a biztosíték állhat készpénzben, magyar államkötvényben és a magyar kormány által óvadékképeseknek nyilvánított papírokban.« A 10. §. eredeti szerkezetében fogadtatott el. Hosszabb vitára adott alkalmat az, váljon az elutasító hatrozat ellen csak a közjegyzőnek, vagy pedig a kir. ügyésznek s a koronának is legyen joga felfolyamodni. Részt vettek a vitában Steiger, Matolay, Já Boldizsár, Schmausz, Toszt, Matuska, Gál, . és az igazságügyminiszter. Az ülés 2 órakor ért véget. A jövő ülés holnap d. e. 12 órakor lesz. delamügyi m. kir. minisztérium, (13. §.) a honvédségi katonai hatóságok szervezetét, 16—51. lapon. A második fejezet szól a törvényhatóságok és községek közigazgatási szervezetéről, még pedig az első czikkben a törvényhatóságokéról 1848-ig, (14. §.) a vármegyék közigazgatási szervezetéről az 1810. 42. t. sz. életbe lépte előtt, (15. §.) a városokéról ugyan e törvény kerése előtt, (16. §.) a szab. kerületekéről 1848 előtt 54— 68 lapon; a második czikkben a törvényhatóságok ésközségek mostani szövezetéről, jelesen (17. §.)azok közgyűlése hatásköréről, (18. §.) a főispán és polgármesterekéről, (19. §.) a törvényhatósági közegek szervezetéről, (20. §.) a törvényhatósági tisztviselők választásáról, (21. §.) a törvényhatósági tisztviselők és bizottsági tagok felelősségéről, (22. §.) a községek közgyűléséről és községek elöljáróságairól, (23. §.) a községi elöljárók választásáról és felelősségéről 75—9.lapon. A harmadik fejezet szól a bírósági szervezetről, mégpedig először is (24. §.) az 1848 előtti alsóbb és felsőbb, rendes és különös, (sőt rendkívüli) bíróságokról, (25. §.) a mostani bírói (tán bírósági) szervezet előtt fennállott, a részben még most is fenálló biróságok szervezetéről, (26. §.) az első folyamodású biróságok mostani szervezetéről és hatásköréről, (27. §.) a kir. ügyészségek szervezetéről, (28. §.) az 1871. 31. és 32. t. sz. értelmében szervezett kir. törvényszékek és járásbíróságok székhelyeiről, (29. §.) az 1872. 32. és 18 il. 66. t. sz. által felállított törvényszékekről, (30. §.) a fiumei kir. törvényszékről és a polgárosított magyar határőrvidék bírósági szervezetéről 102—1 1 lapon. E könyvben e szerínt nincs említés Horvátországról, mint Magyarország kiegészítőjéről, hihetően azért, mert annak beligazgatási viszonylata önállóvá lett; de nincs tárgyalva Erdély régi közigazgatási szervezete is, csak annyi van róla irva a 13-ik lapon : Erdély 1848. előtt, I. Lipót idejétől fogva is, jóllehet a magyar királynak mint egyszersmind erdélyi fejedelemnek hatalma alatt állott, úgy kormányzati, mint törvényhozási tekintetben Magyarországtól elkülönítve volt; ennélfogva külön kormányszékei voltak, a) az erdélyi udvari kancellara, mely Bécsben székelt, a magyar cancelláriával egyező hatásköre volt, b) az erdélyi kormányszék (Gubrnium Regium),mely a cancellaria utján vett rendeletek és az erdélyi törvények szerint egy kormányzó (Gubernátor) alatt igazgatta az országot.« Hogy az erdélyi részek ily röviden vannak tárgyalva, oka — úgy gondolom — az unió bevégzettségében van, ami az anyaországgal egyesült kis ország külön közigazgatása előadását fölöslegessé tette. Ha nem is ez az ok, miután sem előszó, sem az előbbi jegyzés fel nem világosít, ezt kell feltennem, s e tárgyi kifogásra és Magyarország közigazgatási rendszerével mind a horvát 1848. előtti közigazgatás, mind az Erdélyben fennállott közkormányzati szervezet egész kihagyásával való tárgyalása ellenében eltérő nézeteimet röviden előadni. De előbb arról szólok, ami megvan e műben, t. i. a magyarországi közigazgatás rendszeréről. A főbb két kormányhatóság szerző szerint Magyarországon a magy. kir. udvari cancellária és helytartó-tanács. Szerzőmindkettőnek érinti eredetét, azután átmegy kifejlődésére, s jogkörét és átalakításait terjedelmesen s dologismerettel adja elő. A legszükségesebbek e könyvben el vannak mondva s a mint létezett és a miként az fejlődött, az olvasó előtt átolvasása alatt nyilvánvalóvá, némi hézagokkal ismertté lesz. Eneli a könyv becsét írójának az illető törvényekre folytonos hivatkozása, ami szakismerők előtt a könyv hitelét emeli, az ifjúságban pedig e törvényeknek utánanézés ösztönét költi fel. Engedje azonban szerző e két résznél megjegyeznem, hogy sem a cancellaria eredete, sem a helytartó tanács létesülési indoka nincs szabatosan meghatározva. Egészen más intézmény volt Árpádházi és vegyes házakból való királyaink alatt a királyi és királynői cancelároké, és más az, ami a habsburg-ház alá jutásunk után főleg azon okból jött létre, mert a királyok és német tanácsosok nyelvünket nem ismerték, s nem tudtak a nemzettel másképen érintkezni, mint ha magyar tanácsosokat is vesz maga mellé az uralkodó, amit egyébiránt ősi alkotmányunk a királytól meg is kívánt a pusztaszeri vérszerződés óta. A helytató tanács eredete ismét csak homályosan tűnik ki, holott erre okot habsburg-házi királyaink országunk szivétől távol lakása s velők született féltékenysége adott, német császárok, s más országoknak is uralkodói lévén, nem laktak hazánkban, s azért kényszerültek helyettest hagyni maguknak, a ki ismét olyan volt, hogy nyelvünket nem sértette, rendesen német tábornok, s azért a magyarok tanácsával élésre volt utalva. Ősi intézményeink szellemében a nádor lett volna hivatva a király távollétében az ő helyettesítésére; de alkotmányunk ezen eredetiségét a habsburg házból való királyaink alatt csak hamar elveszítette; mert a nádornak törvény szerént magyarnak kellett lenni, az uralkodóház pedig nem jó szívvel látott egy közbenjárót maga és a magyar nép között, azt tehát betöltetlen hagyta, s igy állott elé ama szükség, hogy a király sem lakván az országban, nádor sem lévén, a helytartói és helytartó-tanácsi intézménynek mintegy magától meg kellett születnie. Én ennek jogtörténetünkből a dolog gyökerére s politikai okára és következményeire rámutatva előadását óhajtottam volna e könyvben látni. Itt van helye kitüntetni, mily nagy szerencsétlenség egy országra és népre nézve, ha fejedelme nem lakik közötte, ha nem közvetlenül maga intézi a kormányzás legfelsőbb ágát, ha mások s kivált a kormányzott néppel ellenséges viszonyban álló férfiak tanácsával kell élnie. Az udvari cancelláriai és helytartó tanácsi rendszer volt az a két intézmény, ami dynastiáns, és mi közöttünk egy tartós benső bizalmon és kölcsönös jóakaraton s érdekegységen alapuló viszonyt létrejöni soha sem engedett. Ezért lakott Magyarország háromszáz évnél tovább, hátra volt szorítva, mostoha gyanánt tekintve, Bécsnek és Ausztriának érdekszolgájává, adózó provinciájává sülyesztve. Az ifjúságnak ezt röviden, de oknyomozólag elő kell adni hazája közigazgatási rendszere tanításánál, hogy lássák át a parlamentáris kormányzásnak a nemzeti haladás és önállóság tekintetében áldásos voltát. A had- és pénzügyi kormányzatról való előadást szávaznak,rövidnek s nem eléggé szabatosnak tartom. Ebből az ifjú felette hiányos képét fogja látni hazája ezen közkormányzati ügyeinek. Való, hogy a tért inkább mivelte az absolutismus, mint törvényhozásunk, s kevés tiszta törvényünk van erről. De ott vannak országgyűléseink jegyzőkönyvei, a vármegyék különböző időkbeli panaszos felterjesztései, az országgyűlési rendszeres munkálatok, melyekben hazánk alkotmányában gyökerező ezen ügyekhez való igaz jogunk kitűnik. Én Magyarország közigazgatási rendszerében pénz- és hadügyi alkotmányos igazunkat kimerítő pragmatismussal lehető legalaposabban tanítva látni óhajtanám. Ez Magyarország nemzeti politikájának s államlétének Achilles-saxoka. Mostani felelős minisztériumunk szervezetét már alaposabban és bővebben adja elő szerző. E czikk világosan van irva, bő tájékozást nyújt, minden irányban elutasít. De én itt is öszehasonlítást tettem volna az 1848-ki és a mostani minisztérium joghatósága és alkotmányos jellege között; egyenként kimutattam volna az 1848 ki állásponttól eltérésüket, ki azt, hogy az 1867-ki kiegyezés miben bír előnynyel és hátránynyal az 1848-ki alkotmánycharta felett. Ez élesitné az ifjú tudni vágyó figyelmét, az alkotmány iránt benne tiszteletet ébresztene s kibékítvén a népek életében szüntelen egymást felváltó uj alakulásokkal, az iránt, a mi örök, a haza, és a minek változhatlannak kell lenni, a nemzet múltjában és genusában alapuló alkotmány iránt szilárdan ragaszkodóvá tenné. A törvényhatóságok és városok, úgy a községek közigazgatási szervezetéről ismét alaposan ír szerző mind a múltra vonatkozólag, mind az 1870. XLII. és 1871. XVIII. törv. ez kelése ótai viszonyokat tárgyalva; ezeket élvezet olvasni, valamint a bírósági szervezet is elég részletes s alapos; csak az 1848. előtti idők bírósági szervezetének a mostanival való összehasonlítását óhajtottam volna látni s kitüntettetni abból: volt-e indokolva igazságügyünk oly modern s hirtelen reformja a régi nemzeti alap teljes elhagyásával ? Megvolt-e rá érve a nép? Vannak e elég képezett biráink ? Megvan-e bennök a várt és remélt függetlenség ? Jobb-e ma, mint volt régebb igazságszolgáltatásunk ? Ez hatna termékenyítőleg az ifjú kedélyére, a látszó haladás vagy megállapodás önérzetünket emelné vagy nagyobb törekvésre buzdítana, vagy végrre gyakorlatibb igazságszolgáltatási politika követésére bírna. Megismerem, hogy ezek a jogtörténelem határába vinnék át szerzőt; de én ennek csak mintegy philosofiáját értem, s tartom szükségesnek előadni. Ha pedig valaki ezeket a tanszéki előadásiba tartozónak ítéli, elismerem ellenészrevétele élet s erejét, de sajnálom az olvasót, aki ennyi osztály száraazon kénytelen áttanulmányozni. A magyar nemzetnek különös és egészen eredeti szelleme és érzéke volt közigazgatása és igazságszolgáltatása berendezésében is, épen úgy, mint a törvényhozás terén, alkotott is különböző időkben viszonyainkhoz teljesen illő intézményeket, s én e myben a szellemet, az egészséges nemzeti érzék nyilatkozatát nem találom fel. Még néhány szót arról, ami e könyvben nincs meg : Horvátország és az erdélyi részek közigazgatási rendszere ismertetésének kimondásáról. Horvátország önállóvá lett i ugyan belügyeire nézve, de én közigazgatását ifjúságunkkal habár röviden is megismertetném; azt hiszem, ezt ők jó néven vennék s viszonozni sietnének. Ezt parlamenti érintkezésünk épen követeli. Erdély alkotmányán alapuló közigazgatása szintén figyelmet érdemel. Ő választotta kormányzóját, fejedelmi tanácsát és sarkalatos hivatalviselőit — valamennyi országgyűlésen. Érdekes tudni, hogy vált ki ezek közül egy, mert Bécsbe vándorolt közbenjárónak, s hogy alakult belőle idővel erdélyi udvari cancellária A törvényhatóságok szervezése megint három külön nemzet külön autonómiáját tükrözi vissza, a polgári szabadság sok kezességeivel birt ez intézmény, s kivált a székelyek és szászok közötti szervezet sok figyelemre méltót mutat fel. Kincstári és katonaügyi közigazgatása is olyan volt e kis országnak, mi érdekkel bir. Az országnak a pénzügy intézésére való befolyását avagy csak azon egy tény is mutatja, hogy kistárnokát országgyűlésin választotta s a kormányzó után az első helyet adta számára s közigazgatásban. Mindezeket kár volt mellőzni. A múlt alapos ismerése nem akadálya a két ország teljes összeforradásának. Erdély intézményeiből még tanulhatni is; ott a három nemzet autonómiája az alkotmányos rendszer alatt akárhány követésre méltó példáját mutatja fel az elért egyéni és közjónak. Óhajtanám, hogy vagy felvilágosíthassam, vagy egy következő kiadásban az érdekes könyvet igy kiegészítve láthassam. Egyébkint pedig az olvasónak szerző e művét mint az I-ső nagy terjedelmű és nagy tudomá-18 nyi értékű kötetet melegen ajánlom. Jakab Elek, A „nagy szavak.* Budapest, jan. 15. (V.) Hétéves közéletünk nem volt egyéb, mint nemes, magaszos eszmék folytonos sárba tiprásának pályája. Aki vissza tud emlékezni, s vissza akar emlékezni: lehetetlen lesz eltagadnia, hogy a nemzeti függetlenség eszméjétől kezdve a politikai szabadság minden ágazatát hiú káprázatnak tüntették föl alkotmányos neránk bölcsei, s az eszmék, a megállapított határozott irány követését hangoztatók vagy föllegekben járó ábrándozóknak — ez volt a ritkább eset — vagy nagy szavak mezébe burkolt önös czélű ámitóknak tüntettettek föl. Hányszor követeltük — mis mások — decentralizácziót; hányszor kiáltottunk »megállj«-t azoknak, h a bürokratizmus ösvényén a magyar szabadságnak s fejlődésnek végére járni törekedtek; hányszor mondtuk: tönkreteszi ez a nemzetszellemét, tönkre anyagi létét. Mi volt a válasz reá? »Nagy szavakénak mondták azokat, a melyeknek nincs beinnelapjok. Ragaszkodásunkat közigazgatóik alapelveihez, melyeknek csak elavult alkalmazói formáit kellendett módontani, csökönyös konzervativizmusnak bélyegezték; hevünket és kitartásunkat ez institucziók védelmében az alkotmány megölő betűjének mondták. Hányszor követeltük a beruházások politikájában a rendszerességet. Hányszor beszéltük,hogy az a derűreboruró költekezés nem gazdagítja az egyest, s szegényíti az államot. Hányszor keltünk ki családi s pártvasutpolitika ellen, s hányszor voltunk kíméletlenek a tv- kiadásban, önérdekünket is elfelejtők a védelemben. Az ellenzéki sajtó egy munkása a váczi börtönben vezeklett bátorságáért, amelylyel a vasútpolitika helytelen, ámító, s káros voltát megtámadta , de akik akkor mindebben igazságot láttak, azokat nem késett a kormányon ülő elbizottság együgyű, félrevezetett, nagy szavakon kapkodó, a dolog mélyéig nem látó tömegnek deklarálni s Henczidától Bonczidáig hangzott a dics himnus Magyarország anyagi előrehaladásának, állami megalkotásának, s szellemi fejlesztésének hatalmukban páratlan tényezőire. Mennyiszer követeltük a nyilvánosságot. Mennyiszer mondok, hogy történjék a miniszteri bürók rejtekeiben a legbecsületesebb ténykedés; ne akarjanak bár ott mást, mint legjobbat, s ne sikerüljön bár nekik semmi máskép, mint legjobban: az, hogy minden fölé a titokzatosság leple kutatik, gyanút ébreszt, kételyt kelt, a nemzetnek első embereiben vetett hitét ingatja meg Hogy a nyilvánosságot kierőszakoljuk, felkutattunk, ameddig hatáskörünk hatott, mindent s a közönség elé adtuk, remélve, hogy ez hatni fog. A viszonzásul remélt teljes nyilvánosság nyújtása helyett az általunk létrehozott félnyilvánosság botrány hajhászásnak mondatott s a sajtót a magánügyekbe való keveredésről vádolták, holott nem akart egyebet, csak hogy tisztán láthassa a közügyeket. A nemzet képtelenségét azon terheknek, s úgy viselésére, a mint azt a 67-től hozott, s megváltoztathatlanoknak nevezett törvények megállapítják , mindennap beszéltük, »izgató« van nevünk érte. Anyagi s ipari érdekeinknek a szabadság leple alatt az osztrák ipar elé konczul vetését mindennap kárhoztattuk. Elmaradt nézetek mellett harczolóknak gúnyoltak érte. A bankkérdés gyors megoldását sürgetők, mert azt hittük, hogy minden vesztett nap roszabbá, nehezebbé teszi e kérdést. Rövidlátóknak mondtak érte. S most mindez megvalósult. Most a mi ábrándozó ürességünk jelszavait nagy, nevezetes, ünnepelt férfiak veszik ajkaikra , most már nem »nagy, de üres« szavak azok többé. A decentralizatiót most egy Somssich hangsúlyosan követeli, a közmunkák rendszertelenje , s a kezelésük terén elkövetett bűnöket maga az elnökminiszter ismeri el, a nyilvánosság áldásait a huszonegyes bizottság elnöke írja ékesen körül; a korrupcziót, mint állami bajt, Sennyey emlegeti; erőnk túlbecsülésének hangoztatására Tóth Vilmos bólintgat fejével, s ipari és bankpolitikánk helytelenségét Gorovéval országszerte — jobboldali s baloldali — mindenki elismeri. És akik mindebben mesterek voltak, a kik a dolgok menetének megváltoztatására irányzott minden kisérletet, mint hazafiatlant s mint az őrültséggel határost utasítottak viszsza, azok most is a kormányon vannak. Sőt mi több: most ők kapaszkodnak ama „nagy szavak egérfarkába,“ amelyek lelkiismeretlen felhasználásával az ellenzéket vádolták, s most mindaz, a mi előbb gunyoltatott, most általuk táláltatik mint mentőszer a maszlagom étkeik folytán elerőtlenedett haza asztalára. A legnagyobb keserűséggel nézhetni csak ama bizottság működését, melyet állammentőnek deklarált a naiv optimizmus. A parlamenti élet összes formái lábbal podtítnak azért, hogy egy blamáti párt, élhetlennek bizonyult kormány, s lejárt rendszer organizmusába pillanatnyilag élet erőszakoltassék meg. Nem tudom, eredményre fog-e vezetni a huszonegyes bizottság működése. Nem tudom, fog-e sikerülni annak a czélnak, melyet maga elé tűzött, csak félig valósítása. De meggyőződésem, hogy bármi csekély sikerüljön, két esetlegnek be kell következnie: először szakítani kell a jelen rendszernek nem csak formáival, de embereivel is; másodszor, vissza kell térni azon politikához, melyet annak idején a nagy szavak politikájának gúnyolt a kormányon ülő hatalom,mely azonban — eszméket tisztelve, határozott irányt követve, s czéljai magasztos voltában bízva — egyedül volt hivatva arra, hogy itt államot alapítson, s gyarapítson. Az ellenzék politikája volt ez. Higyük, hogy e politika nem változott akkor sem, mikor valósulhatásának esélye közelebb áll, mint bármikor. A hadi felszerelések kérdése a fővárosi közgyűlésen. (M.) Budapest fővárosának jan. 14-ikén tartott közgyűlésén tárgyalás alá került a hadi felszerelések kérdése is. Az országos magyar iparegyesület ez ügyben egy tartalmas emlékiratot intézett az összes municipiumokhoz, mely a fővárosi bizottsági tagok között nyomtatásban ki is osztatott. Az emlékirat a képviselőházhoz intézett kérvény alakjába van foglalva s annak főbb pontjai a következők: »Miután mind a monarchia biztonságának szempontjából, mind hazánk közgazdasági érdekei szempontjából szükséges, hogy Magyarország a hadi felszerelésben kellő mérvben részt vegyen: a magyar állam, mint kétszeresen érdekelt fél, a tekintetben nem zárkózhatik el abbeli feladata elől, hogy iparának tényleges részvételét minden körülmények között biztosítsa, vagy amennyiben ez egy pillanat alatt el nem érhető, vagy csak aránytalanul nagy áldozatokkal volna elérhető, feladata, hogy egyelőre legalább a czél elérésére az utat egyengesse, és a haladást előkészítse. E czélra az első lépés, mely áldozatokba nem is kerül, s mely jelenleg megteendő, az, hogy azon iparágaknak, melyekben nagyban és egészben véve mégis versenyképességgel bírnánk, iparunknak alkalom és tér nyittassák ne csak a szállításban való részvétre, hanem a szállítási vállalkozásra; a másik lépés leend azután, (és ez már némi áldozatokba kerül s ezért azt a jövő feladatai közé sorozzuk), hogy azon iparágakat, melyekben még teljes versenyképességgel nem bírunk, oly támogatásban részesítsük, mely mellett majdan tényleg részt vehessenek a szállításban. Ami az elsőt, a jelenleg is vállalkozóképes ipart illeti, ilyenül tekinthető a bőrgyártás, és általában véve a hirdetmény által három csoportra osztott tárgyaknak confectionálása vagyis elkészítése. Hogy ezen ágakra nézve a magyar ipar vállalkozási képessége érvényesülhessen, a szállítási rendszerben két lényeges változtatást kell életbeléptetni. Először a szállításnak nem az egész hadsereg illetőleg az egész monarchia számára egészben, hanem kisebb részletekben kell kiadatni, tekintettel a hadkiegészítési kerületekre. Magától érthető, hogy azért egy-egy consortium több kerület számára is tehessen ajánlatot, illetőleg nyerhesse el a szállítást. Ez nézetünk szerint legczélszerűbb módja volna a decentralisatió keresztülvitelének, melynek előnyös hatása kézzelfogható, ha meggondoljuk, hogy korunknak úgy is azon törekvési czélja van, hogy a csapatok hadkiegészítési kerületeikbe helyeztessenek; különben épen ezen rendszer az ami Poroszország felszerelésügyi organisatióját oly mintaszerűvé tette. Másodszor, miután szövő-fonó-gyáraink tulajdonkép nincsenek, ellenben ruházatkészítő megbízható iparosokkal elegendő számmal bírunk, a készítést a szükséges szövők beszerzésétől el kellene választani, s iparosainknak ajánlatait az elkészítésibe nézve elfogadni. Ugyanez állhatna részben a bőrtárgyakra nézve is, főleg a lábbeliekre. Mindkét esetben azonban magától érthetőleg megengedendő lenne, hogy a létező anyaggyárak az elkészítésre is vállalkozzanak. Ilyen rendszer mellett egyfelől a szállításra utalt hazai gyáraink, másfelől kézmű-iparosaink könnyeb módot találhatnának a vállalkozásra, és elő lenne készítve : ; az, hogy idővel a hazánkra aránylag eső összes kellék a magyar kormány támogató közreműködése mellett a hazai ipar által állíttassák elő. Az előadottak után azon kérelemmel járulunk a mélyen tisztelt képviselőház elé, méltóztatnék egész befolyásának érvényesítésével oda hatni, hogy a Skene-féle szerződés felmondása folytán kiírt szállítási hirdetmény feltételei a fentebbiek értelmében megváltoztassanak és uj pályázat hirdettessék, s ez által a mozarch’a védelm’ biztonságának, közgazdaságunk érdekeinek és hazai iparunk igényeinek megfelelő szállítási rendszer életbeléptetése előkészítessék.« A főváros iparügyi szakosztálya, valamint a tanács, ez emlékiratot melegen pártolva ajánlották a közgyűlés figyelmébe s javasolták, hogy a város hatósága a maga részéről külön kérvénynyel is járuljon a kormányhoz azon felszólítással, miszerint a pályázati határidő meghosszabbítását és a hazai ipar érdekében kívánatos módosításokat a pályázati hirdetésben az országos m. iparegyesület kérvénye és javaslatai életelmében eszközölje ki. A közgyűlés, mint tudósításainkból kivehető, mindezt vita nélkül egyhangúlag elfogadta. Nézetünk szerint ezeken nem lehet semmi kifogást tenni. De egy megjegyzést el nem hallgathatunk, és ez az, hogy ha a hadi felszerelések kérdését csak »de lege lata« fogjuk fel, mint azt az olasz, magyar iparegyesület és a főváros közönsége, iparszakosztály és a város tanácsa tette, ez esetben valamint eddig, úgy jövőre is hasztalan marad minden kérelmezés, mert a baj kutforitása sokkal mélyebben, magában a közös hadsereg institutiójában, s annak adminisztratiójában fekszik. Ha azt akarjuk, hogy a hadsereg szükségleteinek a hazai ipar által való fedezése tényleg életbe lépjen, akkor a felszerelés kérdését nemcsak a már meghozott, hanem az ez után hozandó törvények szempontjából, tehát »de lege ferenda« kell tárgyalás alá venni. Ismerje el a főváros, ismerjék el az összes municipiumok, hogy ez ügy nemcsak mint közérdekű tárgy, hanem mint általában administrationális ügy is hatáskörükbe tartozik. Hogy ez így van, azt nem szükséges hosszasan bizonyítgatni, mert a hadi felszerelések kérdése a hadügyi adminisztratióval egészben véve oly szoros kapcsolatban van, miszerint attól el nem különíthető. Ha tehát azt akarjuk, hogy a hadi szükségletek a hazai ipar által fedeztessenek, mindenekelőtt azt kell akarnunk, hogy a közös hadseregnek a magyar nemzetet illető része, ne a közös hadügyminiszter alá tartozzék, hanem a nemzet szuverainitása alá, vagyis a magyar hadügyminiszter alá helyeztessék. Ez pedig feltételezi azt, hogy a monarchia hadügye a dualismus elve szerint újjászerveztessék. Mindazok tehát, kik a hadi felszereléseknek a hazai ipar által leendő fedezését óhajtják, logikai következetességgel, kell hogy azt kívánják, miszerint a hadügyi administrate a dualismus elve alapján reformáltassék. Igaz u ugyan, hogy Pest város közönsége e kívánalmat még nem tette magáévá. Szűkebb körű előértekezleten ez szóba jött ugyan,de a super loyalitás kedvéért az elejtetett. Reméljük azonban, hogy úgy a kormány, valamint az összes municipiumok, az orasz. magyar iparegyesület kérvényének corolláriumát az említett elvben fogják találni, s részünkről egyenesen figyelmeztetjük is mindazokat, kik az őszinte politikát óhajtják, hogy ha az orsz. magyar iparegyesület kérvényét pártolásra méltónak tartják, mi felett legkisebb kétségünk sincs, akkor hívják fel egyidejűleg a kormányt arra is, hogy a hadügyben az állami dualizmus elve alapján mielőbb reform javaslatokat kezdeményezhessen. Mert olyan bizonyos, mint kétszerkettő négy, hogy míg Kuhn határoz a hadi felszerelésekben, a magyar ipar a hadi felszerelésből örökre kimarad rekesztve. Az ország ugyan megszavazhatja a tömérdek milliókat a hadseregre, de azt mindig csak egy Skene-clique vagy más ehez hasonló osztrák nagy iparos clique fogja zsebibe dugni. Budapest főváros közgyűlése. Budapest, jan. 15. Ráth Károly főpolgármester a gyéren látogatott közgyűlést 4 órakor megnyitván, szint a tárgysorozat első pontja, felolvastatott Széher Mihály biz. tag indítványa a fővárosi kisajátítási alap rendezése illetőleg szaporitása tárgyában; a pénzügyi és gazdasági bizottsághoz utasíttatik véleményezés végett azon megjegyzéssel, hogy az 14 nap múlva a közgyűlés elé terjesztesse. Weisz Bernát biz. tag indítványa — a függőben maradt több közérdekű ügy tárgyalásának újbóli felvétele iránt oda intéstetett el, hogy az egyes bizottmányok, melyek az ügyekkel megbizattak, megsürgetni határoztattak, hogy jelentéseiket a közgyűlésnek mielőbb mutassák be. Fenyvessy Adolf biz. tag — a bizottsági tagok incompatibilitás tárgyában benyújtott indítványát személyesen támogatván, a Várady Károly, Vécsey Sándor, Szentkirályi Mór, és Bródy Zsigmond hozzászólása után a jogügyi bizottságinz xxtasiztatott. Szuper László indítványa a rudasfürdő korszerűleg berendezése iránt elfogadtatik, és a berendezés iránt adandó javaslat végett az egészségügyi és pénzügyi bizottsághoz vitasittatik. Dörschng Antal biz. tag — a fővárossal szerződési kötelékbe lépvén, bizottsági tag megszűnt lenni, és helyébe Maszák Hugó mint legközelebbi póttag lép elő a bizottsági rendes tagok sorába. A sütők és molnárok gőzmalmának a várostól bérelt de nem használt Dunapartrész bérletösszegének elengedése tárgyában a belügyimnisztériumhoz benyújtott s onnan leküldött felfolyamodványa nagy vitát szült. A vita, melyben Rupp Imre, Várady Károly és Csengey Endre biz. tagok vettek részt, a Petrovits tanácsnok azon jelentése folytán, hogy a föntebbi egyletek barátságos uton kívánják ez ügyet kiegyenlíteni, azzal jön befejezve, hogy a tanács egyezség megkísérlésére és az eredménynek a közgyűlésnél bejelentésére utasittatott. Deutsch Károly felfolyamodványa, a városi átiratási díj elengedése iránt elutasittatik. Dr. Fromm Pál orvosnak az V-ik kerületből a IV-ik kerületbe áthelyezési kérvényének rövid eszmecsere után 57 szavazattal 48 ellenében, hely adatik. Ezzel az ülésnek 6 óra után vége. KÜLÖNFÉLÉK. — Több lap azon közlése, mintha a napokban baleset folytán elhunyt Pohobratzky honvédet Jókai Mór segélyezte volna havonkinti húsz írttal, félremagyarázásokra adott alkalmat. Miért is azt odaigazitjuk ki, hogy Jókai Mór éltefogytáig a honvédek menedékházának évenkint 240 forintot ajánlott volt fel és ennek lefizetését mint eddig úgy ezentúl is teljesíteni fogja. Hogy azonban ez összeg kinek adassék ki, arra nézve az adományozó a menedékház intézőinek teljesen szabad kezet engedett a múltban és nem köti meg a jövőre sem. A fővárosi iktatóhivatal és levéltár helyiségei az új városházán már egészen elkészültek s az előbbi hivatal már e napokban költözik át az uj házba. A levéltári hivatal pedig e hó vége felé, midőn a levéltári állványok is elkészülendettek. A házbérkrajcrárokra mérve a közönség nagy része nincs tisztában, vájjon fizetni kell-e azt jövő februártól tovább vagy sem, miután a belügyminisztérium ezen községi adónemet csak egy évre engedélyezte, mely most január 31-én jár le ? A fővárosi tanács ennek folytán egy hirdetmény közzétételét határozta el, melyben a közönség fel fog világosíttatni, hogy a közgyűlés a községi kiadások fedezésére egyelőre a múlt évben megszavazott községi jövedelmeket, s ezek közt a házbérkrat erárokat is jelölte ki. Ennélfogva a közönség fel fog tehát szállíttatni, hogy a februártól áprilié