A Hon, 1874. február (12. évfolyam, 26-49. szám)

1874-02-14 / 37. szám

nem fogja ezen intézményt gyűlölni semmi tisztességes és egyenes uton járni szándékozó egyén, hanem igen­is gyűlölni fogják a zugirászok, a csalni szándékozók ! Valamint Francziaországban és Belgi­umban úgy nálunk is meg fogja azt szokni a nép, és üdvös hatásáért áldani fogja.­­ Bár ezelőtt 5 évvel intézkedett volna ez irányban a törvényhozás, most nem lenne szükség a bírói seregre, ámde uralkodott az előítélet, és talán még most is találkozik oly világ­nézetű képviselő, a­ki ezen intézménynek azért ellen­sége, mivel az ősi perlekedés szenvedélyét korlátozza. B­ogdány Lajos: Esztergom város tanügyi viszonyai. Esztergom megye tanfelügyelője, Németh Al­bert évi jelentéséről múlt szombaton hozott tudósítá­sunk a prímás székvárosában nagy mozgalmat idé­zett elő s néhány tollat is mozgásba hozott. E tollak a prímás ő­ominentiáját igyekeznek kihúzni a sárból vagy legalább »eltusolni« azt, mit Németh Albert »elég ügyetlenül« napvilágra hozott. Ezen adatok után most még világosabb képet nyerhetünk Simor prímás »hű sáfárkodásáról« s egy­előre megelégszünk vele, hogy Esztergom város vi­szonyairól szólunk s csak azt jegyezzük meg általá­nosságban, hogy a hivatalos Schematismus szerint a prímás egymaga 49,az esztergomi káptalan pedig 22 egyházi községnek s ezek tanodáinak patronusa s igy azon szégyen, hogy Esztergom megye oly barbár ál­lapotban van, főként mindenesetre ezen »tiszteletre méltó« főpapokat illeti. rosra.De térjünk át magára a szabad királyi vá­Esztergom városa a térképen vagy a Dunáról tekintve egy városnak látszik. A közéletben s köz­­igazgatási tekintetben azonban nem egy , hanem négy különvált,egymással részben ellentétes hatóság­ból áll a nélkül, hogy legalább egy arasznyi árokból álló s természetesnek mondható határ által lenne egyik a másiktól elválasztva. E négy városrész következő: 3. Esztergom k­i­r. város. Ez áll a Dorog felől fekvő lapályos felső részből s mint szabad kirá­lyi város külön önálló s a megyétől független muni­­cipiumot képez polgármesterrel s városi főispánnal. A lakosság száma 9000. 2. S­z. Tamás­ külvá­­r­o­s mintegy 3000 lakóval, hajdan káptalani birtok. 3. Esztergom viziváros, a primás és főkáp­talan székhelye, Kis-Lévával együtt. Lakók száma 3000, 4. Sz. G­yörgym­ező-kü­l­váro­s. Lakók száma 3500. A négy város lakossága összesen 34,500 A három utóbb nevezett városrész, már a megyei hatóság alá tartozó ugyanannyi külön községként figurái, valamennyi mind külön-külön kupaktanác­­­csal, külön jegyzővel s városi »falusi biró«-val. E négy városrész egymással szemben s viszont a három utóbbi az úgynevezett királyi város irányában vagy­is ellenében örökös érdektusában van s ezen igazi »moldva-oláh­ állapot« egyik legfőbb akadály a tan­ügy fejlődésére nézve. De nemcsak ez az akadály, hanem a primás szűkmarkúsága is. Az említett főpap ugyanis patro­nusa­ a Vízivárosnak s Sz. Györgymező külvárosnak, s oly annyira patronus, hogy »ezeknek papjai s ta­nítói mindannyian az érseki uradalomtól kapják fizetéseiket, sőt földjeik, iskolaépületeik, plébániahá­zaik s minden fekvőségeik egyedül és kizárólagosan a prímások adományai.« S hogy vannak ezen isko­lák felszerelve s vezetve ? Idézzük a tanfelügyelő szavait: »Van e megyében — illetőleg Esztergom sza­bad királyi városban egy állítólagos községi iskola, mely felett azonban, miután a község az 5 °/o-os adót többszöri sürgetés daczára sem vetette ki, államse­gélyért természetesen sietett folyamodni, de iskolai alapvagyonról nem gondoskodott, a tanítói fizetés­ből a 2 c/o-et nem fizette be, egyszóval semminemű áldozatot sem akar hozni. Ezen derék (?) úgyneve­zett szt.-györgymezei községi iskolában történt meg, hogy egy osztályban a martiusi (nem is nyári) vizs­ga alkalmával csak 5 tanuló jelent meg, hogy a be­­irottak közül többen csak pár napot töltöttek az is­kolában. Ismétlő oktatásról szó sincs, a tanító, da­­cz ára a törvény határozott tilalmának, egyúttal kán­tor is stb.« S egy kissé lejebb »Az esztergomvárosi kül­városi titanodának II. osztályában csak mintegy 18 gyermek volt bejegyezve s ezek sem kezdték mind­nyájan octoberben a tanulást, hanem, ki előbb, ki utóbb. Ezt mutatta a tanító által pontosan vezetett napló. A 18 gyermek közül egy már novemberben kimaradt, kettő pedig március 3-án. Az I. osztályban October 1-től február végéig voltak olyanok is, a­kik 69 napot, 58,54, 53, 46, 45, 40, 36, 35, 39 tannapot mulasztottak, sőt egy 8 éves fiú (Neumann nevezetű) épen mart. 3-án jött először iskolába. Mindannyi hiá­nyok ! Van még egy körülmény, melyet el nem hall­gathatok. Tudomásomra esvén, hogy téli tornahelyi­ség Esztergomban nincsen, még az 1872. év ősz elején felhívtam a nemes városi hatóság figyelmét a torná­szat fontosságára s arra kértem, emelte b­e egy téli tornatermet, a­hol aztán nemcsak az elemi iskolások, hanem a gymnasiumi s reáliskolai ifjúság is nyer­hetne oktatást. Arról azonban, hogy mit szándéko­zik a nemes város ez ügyben tenni és mikor, eddig nem értesültem. Mindezekhez netán félreértés elke­rülése végett csak annyit kell megjegyeznünk, hogy a harmadik külvárosnak, Sz. Tamásnak, patronusa a káptalan s igy a belvárost kivéve, a hol a község egyáta­lában nem buzgólkodik a tanügy körül, Esz­tergom iskolái egészen a papok kezében vannak. Könnyen érthető, hogy daczára ily hivatalos adatoknak, akad elég tányérnyaló, kik az érsek prí­másnak s káptalanjának általunk kétségbe vont hű sáfárkodását s tanügy iránti buzgalmát menteni igyek­szik s nem csodálkozunk felette, hogy — magoknak érdemeket akarván szerezni — érveiket s phrasisai­­kat a lapokban is kürtölik. De legyen bármiként, mig a tények s hivatalos adatok ily nyíltan szólnak a primás ellen s mig annak ellenében tudjuk, hogy az esztex­gomi főpap milliók felett rendelkezik, kényte­lenek vagyunk fenntartani vádunkat, hogy Simor hűtlen sáfár s a kormánynak köteles­sége tekintettel az ő szűkmarkúságára részletes számadást kérni tőle azon va­­gyonok kezeléséről, melyeket az or­szág részben a közművelődés előmoz­dítása végett adott rendelkezése alá. Megengedjük, hogy ezen vád, mit az ország primása ellen nyiltan emelünk, egyéni dolog s a fő­papok közül többet határozottan nem illet. Schlauch­­ról, Szabóról s még tán egy párról nem is teszünk fel oly szűkmarkúságot, mint a prímásról. De minda­mellett szeretnek a fentebb említett követelményt ál­talánossá tenni. Az országnak ily fontos ügyben nem szabad egyéni jóakaratban bizni, hanem az ügyet törvény által kell rendezni. A püspökök s kanonokok dusgazdagságával szemközt az érdekeken felül álló törvényhozásnak gondoskodnia kell arról is, hogy az ő »kegyes patronatusok« alatt álló káplánok, tanítók s falusi plebanusok éhen ne vesszenek. De erről majd másszor. György A. A megyék kikerekítéséhez. Bars megyéből ves­szük a következő sorokat, melyek — az általunk eddig közlött felszólalásokkal meglehetős ellentétesen — a területi kikerekítés egy részlete mellett szólanak. A­nélkül, hogy ítéletet mondanánk, czélunk lévén a kérdés minél több ol­dalról való megvilágítása, közöljük e jól írt sorokat, csak annyit jegyezvén meg, hogy azok nem a szer­kesztőség közvetlen meggyőződését foglalják ma­gukban. A belügyminiszter megyerendezési törvényja­vaslata, így szól levelünk, aligha keltett bárhol a hazában nagyobb és élénkebb érdeklődést, hevesebb és általánosabb véleményharczot, mint megyénkben, mely a törvényjavaslat által eddigi létalakjában fe­nyegetve van. Miután az eltérő vélemények küzdel­me, mint az nálunk, fájdalom, már közönséges dolog, nagyon csekély tárgyilagossággal folyik, s a szemé­lyes érdekek és ambitiók a közérdeket és közjót hangoztatva valósággal ártalmára lehetnek a közjó­nak, nem lesz tán felesleges a közönség tájékoztatá­sára az ügyhöz a nyilvánosság terén is hozzászólni. Megyénk régibb s a megyei ügyeket jelenleg is vezető emberei jelen alakjában akarják föntar­­tani a megyét minden áron, s ha valamiben változást engednének tenni, az legföljebb is ab­ban állhatna, hogy a szomszéd Nyitra megye terü­­letéből csatoltatnék Barshoz egy jókora darab. E megengedhető változáson kívül mindennek úgy kel­lene maradnia, mint eddig volt. Bars megye székhe­lye lenne dr. Maróth; az ügyek vezetése pedig to­vábbra is maradna azok kezében, kikre az családi hagyományos örökség gyanánt, s a közügyeknek nem épen üdvére maradott. Más szóval: a megye maradna, mint volt, bizonyos családok gyámintézete; a megyei hivatalok a reményteljesen növekvő ifjú sarjadék sinecurái,— a közigazgatás pedig parlagon hagyott, puszta, ősi telek, melyet a gondos kezelés mellett felvert a gaz és a gyom. Az országgyűlés feladata, dönteni azon kérdés fölött: van-e lehetőség a megyék régi területi beosz­tása mellett is kigázolni a vagyoni rendetlenség azon hínárjából, melybe az évek óta űzött rendszeretlen gazdálkodás, s az állami és közvagyonnak nem lelkiismeretes kezelése folytán jutottunk.­­ Ha azonban e kérdésre az lenne a felelet, hogy az adott körülmények és a tényleges viszonyok között, zavarba jutott állami háztartásunk részben való rendbe hozására nincs más mód, mint a régi megyék területének változtatása, s illetőleg a me­gyék számának kevesbítése, ez esetben a megyei integritás feltétlen védői inkább a kegyelet érzelmei, mintsem a közjó eszélyes és hazafias átérzése és fel­ismerése által vezéreltetnek, s kicsinyes érdekeiket a közérdek fölé emelik. Mert ámbár Bars megye te­rülete elég nagy arra, hogy önálló közigazgatási or­­ganismussal bírjon, területének geographiai fekvése, a megyei székhelynek alkalmatlan és czélszerűtlen elhelyezése és a tettleg fennálló közigazgatási zűr­zavar eléggé indokolják az átalakításnak szükséges voltát. Mert míg a megye egyik terjedelmes járása, az oszláni és velkopolai hegyek által van a megye székhelyétül és központi helyétől elválasztva s a he­gyeken át egyetlen, nem épen irigylendő karban levő országút által közlekedhetik a székhel­lyel; addig a másik járás szebb részét a Garant választja el a székhelytől s egyetlen hid szolgál kerüléses átjára­­tul. Egy tekintet a térképre mindenkit megtanít azon igazságra, hogy Bars megye jelen területi alkata jó közigazgatás berendezésére, minden változtatás mel­lőzésével, nem alkalmas. Mit mondjunk megyénk kidicsért székhelyéről? Ha pirulni tudna, bizonyosan fülig pirult volna azon szánandó dicsériák hallása­kor, melyekkel érdemén, sőt kívánságán felül elhal­­moztatott. Ha csodálkozni tudna, bizonyosan maga is csodálkoznék azon, miként maradhatott ő, a szük­ségből választott menedék, ily sokáig s minden va­lódi érdek félreismerésével Bars megyének székhe­lye. Mikor Keglevichek és Migazzyak nem csak fényes, de jelentőségteljes nevek voltak megyénk­ben is, mikor a megye zöld asztalánál a kiváltságo­sak kis serege szerepelt, azon időben Bars megye székhelye nem rész helyen volt Ar. Maróthon. De most, midőn egy uj, a szabadság és haladás valódi oszlopát képező elem, mely nálunk csak jelenben képződik, van arra hivatva, hogy a közérdekek megóvását, kiterjesztését kezébe vegye; midőn érez­zük, tapasztaljuk, hogy ez új elem,a középosztály az, melyé a legközelebbi jövő : most Bars megye székhe­lye lesz, alkalmatlan helyen van A.-Maróthon, mert itt épen a középosztály nincs meg, s nem lesz meg tán soha sem. Bars megye életszervezetében az anyagi és szellemi központ már régóta Léva, s még akkor is, ha a tervezett átalakítás nem valósulna s megyénk régi területi beosztásában maradna meg, a székhely­nek ide kellene á­tétetnie. Az e részben rég idők óta történt mulasztás, valamint a legújabb időben tett félszeg, hatalmaskodó intézkedések, úgy az ezek folytán észlelhető visszahatás mind arról tanúskod­nak, hogy itt organikus baj van, melyen segíteni kell még nem késő, — ha már valóban nincs későn. Közigazgatási állapotaink jelenéről alig lehet keserűség, vagy gúny nélkül szólani. — Ha semmi más ok nem léteznek, ez állapotok kóros, a törvé­nyekkel, a józan és­szel, az erkölcsi érzettel ellen­kező volta elég ok arra, hogy az újítást és változta­tást bár a régi megye területi feldaraboltatása árán is óhajtsuk, sőt nyereségnek tartsuk. —Roszabbul nem folyhatnak dolgaink ez irányban, mint most, s ha az életbeléptetett átalakítás után nem is tapasztalnánk semmi javulást, legalább az az egy vigasztalásunk maradna, hogy a jobbat egy időn át reménylenünk lehetett. Ha tehát a képviselőház a minisztérium tör­vényjavaslatának alapján a megyék új beosztását elvben elfogadja, s a kérdés gyakorlati megoldására kerül a sor, kívánatos, hogy a megyénk integritásá­nak feltétlen megtartása mellett már eddig rende­zett, vagy jövőben még rendezendő tüntetések által magát elhatározásaiban megtévesztetni ne engedje. A tüntetésekbe bezavart megyei közönség nagy ré­sze a czélszerűbb közigazgatást lehetővé tevő vál­toztatásba örömmel fog belenyugodni. — Erős és ve­szélyessé válható visszahatástól csak azon esetben kel­lene félni, ha az új területi beosztásnál is nem a jobb közigazgatás lehetővé tétele, hanem egyesek érde­keinek részrehajló legyezgetése lenne döntő befolyá­sú. —• Ez esetben az uj megyerendezés csak egy újabb szerencsétlen kísérletté nőné ki magát, mely­nek, mint sok másnak ez ideig, keservesen megad­nék az árát. Hazánk jelen körülményei közt azonban alig hihető, hogy ily kísérletre vállalkozzék akár a kormány, akár a képviselőház: okulhatott a múlta­kon mind a kettő, partokon elkövetett károk miatt. Ezen ügy is, mely­re különben több okmány vonatkozik,békésen lefolyt. A magyar követek Nápolyban mindég gazdagon megajándékoztattak s úgy­szintén a királyok is küld­tek egymásnak ajándékokat. E jó egyetértést bizo­nyítja az is, hogy a történelmünk által is említett ál Endrét, Kun László fivérének állítólagos fiát a ná­polyi király a majorkai király által kiszolgáltatván magának, a sommai várban záratta el, hol valószínű­leg elhalt. A nápolyi király, miután egyetlen fia s örököse is meghalt, némely olasz történetírók szerint lelkiis­mereti furdalásaitól gyötörtetve Martell Károlynak általa történt megmérgeztetése miatt, unokáját Jo­hannát, s ezzel együtt a nápolyi trónt Endrének, Robert Károly kisebbik fiának ajánlá oda, mások szerint János pápa közbenjárására történt a végzet­­szerű házasság. Annyi bizonyos, hogy 1331-ben, mely évről van keltezve János pápa azon levele­­ (Fejér Codex Dipl. VIII. 5381.),melyben Róbertet fel­hívja, hogy a salernoi herczegséget Robert Károly­nak adja vissza, ugyanazon évben Nápolyban már fényes előkészületek tétettek Robert Károly s fia Endre fogadtatására, a mint azt több okmány bizo­nyítja. A magyar király csak 1333. júliusban érke­zett Nápolyba, honnét hat havi tartózkodás után tért vissza Magyarországba, hátrahagyván kis fiát En­drét magyar dajkájával Izoldával s magyar kísé­rettel. 1337-ben Nápolyban járt a budai prépost, ké­sőbb Robert Károly orvosa; mindketten megaján­dékozva hagyták el a nápolyi udvart. A házassági ünnepély Endre s Johanna közt 1342-ben tartatik meg. (Ugyan­ezen időből van egy Johanna által 1343 május 6-án kelt műtörténelmi nevezetességű okmány, melyben egy Erzsébet magyar anyakirályné által a marseil­­les-i sz. Lajos templomnak ajándékozott művészi ke­hely s kereszt van leírva.) Néhány hóval Endre es­küvője után meghal Robert király. A kormányt ígé­rete ellenére neje Sanctia, d’Artois Károly s más kettőnek gyámsága alatt Johannára bízta; később a pápától kiküldött Aymerik bíbornok volt Johanna gyámja. Giannone, hírneves nápolyi történ­etíró azt állítja ugyan, hogy ez utóbbinak semmi befolyása sem volt, mert Robert barát mindent maga kormány­zott a maga magyarjaival, de ezen állítás fényesen meg van czáfolva az anjoui regestákban lévő 1343*— 44-beli okmányok által, melyek kivétel nélkül vagy Johanna vagy Aymerik által vannak aláírva. Endre király által integtált okmány sehol sem fordul elő, sőt annyira ment alárendelt helyzete, hogy neje enge­délye nélkül szolgát sem fogadhatott maga mellé s mint ama korbeli krónikás Gravina is mondja: »Vix posset sine licentia Reginae unam facere sibi robbant­« Endrének eme súlyos helyzete, s a megkoro­­náztatását gátló cselszövények hirére Erzsébet anya­királynő is Nápolyba jött, honnan 1344-ben tért vissza Magyarországba. A fejlődés ismeretes. Óváry csak azt emeli ki, hogy Endre meggyil­koltatása az egész országban, de különösen­­ Nápolyban s Salernoban mélyen fellázitá a kedé­lyeket, s hogy midőn a nép fegyveresen rohanta meg ezért a királyi palotát, a gyilkosság fő okozói: Va­lois Katalin és Johanna férfi rokonai, hogy szemé­lyeikről a gyanút elhárítsák, maguk állottak élére a népmozgalomnak, feláldozván az eszközeikül szol­gált czinkosokat. E tény Johannának egy 1346. márt. 18-án kelt, s Óvári által teljesen lemásolt bo­csánatleveléből derül ki, melyben a nápolyi népláza­dás körülményesen leiratik. Hogy az ocsmány gyil­kosság bűnrészesei később mily iszonyúan lakoltak, azt borzasztó vonásokban jegyezte fel Gravina, ak­kori nápolyi történetíró. Ez Óváry művének kivonata. A derék búvár még három értekezést jelentett be. Egyikben Nagy Lajos nápolyi hadjáratáról és Kis Károly s fia László nápolyi királyok s magyar pártkirályok működésé­ről s viszonyaikról; egy másikban a nápolyi mátyás­­kori , valamint a gazdag Farnese levéltárban levő Zápolya János korabeli okmányokról; egy­­ harma­dikban végre az ugyancsak ez utóbbi levéltárban lévő XVII. és XVIII. századbeli érdekes követi je­lentéseket s magyar országgyűlési tudósításokat fog­ja ismertetni, oly czélzattal, hogy ezen értekezé­sek tájékoztató bevezetésül szolgáljanak a majdan kiadandó nápolyi magyar okmánytárhoz, fejbólintásaival adott kifejezést megelégedésének, szintén szót emelt és mondá: »Lasker képviselőnek teljesen igaza van. Igen esetlen és rósz­beli volna azt állíthatni, hogy az alkotmány valamely kanczel­­lártól többé-kevésbé függ.« K­ÜLFÖLD. Az angolországi választások­ról és a Gladstone-kormány sorsáról a következő­ket írják Londonból a »Köln. Ztg.«-nak : »A koczka el van vetve; a kabinet sorsa a vá­lasztások eredménye által végleg el van döntve. Miután Gladstone megtudta az ország csodálatos szeszélyét, nem marad más hátra, minthogy beadja lemondását és utódául Disraelit ajánlja. Hogy a parlament összeülése előtt, vagy azután teendő-e, alárendelt kérdés, de hogy meg kell tennie, e felett nincs kétség. És így Anglia minden nagyobb izga­lom nélkül, daczára a liberálisok által behozott tit­kos szavazásnak, ismét toryuralmat hozott saját nyakára. A toryk eddig 44 szavazattöbbséget nyer­tek, a­mi az egész ország nem véleményváltozására, hanem megfoghatlan szeszélyére mutat. Ha tán oka lesz majdan megbánni e szeszélyt, még mindig ideje és alkalma lesz visszatérni a múlt­ra. Még megfoghatlanabb e szeszély, ha a legjelen­tékenyebb választókerületeket ves­szük szemügyre, így Manchester, Leeds, Glasgow és a szabadelvű mozgalom más gyupontjai a conservativek kezei közé kerültek. Maga London is egy oldal kanya­rulatot tett; a kimúlt parlamentben az angol főváros 22 képviselője közül csak 3 volt conservativ, a többi 19 a liberális párthoz tartozott. Most az utóbbiak száma 12-re apadt le, míg a toryké 10-re emelkedett. A régi city, melynek mind a 4 képviselője a múlt parlamentben liberális volt, most már 3 toryt és csak 1 liberálist választott. Az itt megválasztott tengeré­szeti miniszter 1420 szavazattal kapott így is keve­sebbet, mint azon conservativ jelölt, kire — a három közül — legkevesebb szavazat esett. Sőt még e mi­niszter sem választatik meg, ha ott nincs a kisebbsé­gi képviselet clausulája, pedig Goschen a cityből származik, ennek kebléből emelkedett nag­gyá. Va­lóban hallatlan, ily eredményekre a legvérmesebb toryk sem számíthattak. Ily eredményű választások után valóban cso­dálatos, hogy a ház elnöke, Brand Cambidgeshi­­reban meg nem bukott. Az új parlament sok, igen jeles, képzett és tudós liberálist fog nélkülözni, ilye­nek pl. E. Baines, (Leeds,) Bazley (Manchester), Rathbona (Liverpool), Hibbert (Oldham), és a par­lament nagy tréfa csinálója, B. Osborne (Waterford) sat. Mindezek igen érzékeny veszteségei a liberális pártnak.­­ Antonelli bibornok végre megszólalt s a berlini ultramontán laphoz, a »Germania«-hoz egy dementit küldött, melyben kijelenti, hogy — miután egy idő óta a német és olasz sajtó egy pápai bullá­val (»Apostolicae sedis munus«) foglalkozik s ahol a különböző pártállások szerint különböző com­­mentárokat és magyarázatokat csatol — az a nagy zajt okozott hulla mer­őben apokrip[h. — Antonelli e nyilatkozata Rómában január 17-én kelt. A német birodalmi gyűlés febr. 12-ki ülése meglehetősen izgatott volt. S­c­h­u­l­tz D­e­u­­­t­s­c­h indítványa volt épen tárgyalás alatt. Az indítvány a birodalmi gyűlés tagjainak adandó napi­díjakra vonatkozott, mely, mint már táviratilag is jelezve volt, elfogadtatott 229 szavazattal 79 ellené­ben. Az indítványt védelmezte maga Schultze-De­­litsch, Gerb sociáldemokrata, Windhorst és Saucken- Tarputsen. Ez utóbbi megjegyzi többi között, hogy a német birodalmi alkotmánynak az a hibája van, hogy az egész egy emberre van építve. Lasker izgatottan replikázott vissza a szónok­nak: »A birodalom fenn fog maradni azután is, ha Bismarck hg nem is tartja többé kezében a kormány gyeplőt. Az alkotmány szelleme oly hatal­mas, hogy nem fog megsemmisülni egy ember halá­lával.« Bismarck, ki Lasker beszéde alatt KÜLÖNFÉLÉK. — A honvédség szervezetének átalakítása. Mint honvédségi körökben be­szélik, a honvédelmi minisztériumban tárgyalások folynak oly intézkedés ügyében, mely honvédségünk jelen szervezetét lényegesen át fogja alakítani. Arról van ugyanis szó a »P. N.« szerint, hogy a honvéd­ségnél jelenleg fennálló zászlóalji szervezet megszün­­tettessék, s helyébe a közös hadsereg módjára, ezre­­dek alakittassanak. Ez által mintegy kétszáz, jelen­leg nélkülözhetlen tiszti állomást lehetne megszün­tetni, mi a honvédség fentartási költségeit ismét jó­val apasztaná. Ha igaz a hír, mely élénk eszmecse­rére nyújt az érdeklett körökben alkalmat, akkor mindenesetre inkább csak a pénzügyi, mint a czél­­szerűségi szempont ajánlhatta elfogadását a honvé­delmi minisztériumnak. — A vasúti szolgálatban al­kalmazandó magyar vezénysza­vak megállapítása tárgyában a vasúti és hajózási főfelügyelőség helyiségében értekezlet tartatott. A m. kir. államvasutak, az északkeleti és nyugati vasu­tak küldettek ki a »Középpárt« szerint bizottság gya­nánt nemcsak ezen vezényszavaknak,hanem a forgal­mi, üzleti, vonatmozgósítási és a távirdai közlekedés­re vonatkozó összes műszavaknak megállapítása vé­gett is. Az albizottság javaslatait a plénum elé fogja terjeszteni. A vasúti összes végrehajtó szolgálatra vonatkozó utasítások és szabályzatoknak egyöntetű­vé tétele tárgyában a gyűlés bevárandónak találta az igazgatók értekezletének ez irányban nyilvánítan­dó nézetét.­­ Ama verekedés ügyében, mely, mint jelentettük, a nemzeti színház kulissái mögött Campilli tánczmester s egy világitó közt történt, a szinház hármas bírósága tegnap határozott és Cam­­pillit elbocsáttatásra ítélte. Az ötös biróság, melyhez ügyét Campilli fölebbezte, megsemmisité az első bí­róság ítéletét és vádlottat egy havi fizetésének el­vesztésére ítélte. — A fővárosi közmunkatanácsba képviselőkül a fővárosi tanács Gerlóczy Károly alpolgármestert és Békey Imre tanácsnokot válasz­­tá meg. — 100 és 5 frtos bankóalaku árjegyzé­keket bocsátottak ki bizonyos Gutmann és Fried­mann kereskedők, melyekkel a köznép közt, daczára annak, hogy nem nehéz őket a bankjegyektől megkü­lönböztetni, nem egy csalási eset fordult elő.A rendőr­ség ezen árjegyzékek terjesztését már régebben be­tiltotta, azonban siker nélkül, s a kereskedők vevőik­nek folyton szolgáltak a tiltott árjegyzékekkel. Mai napon a rendőrség mind a nevezett kereskedőknél, mind a nyomdában készletben talált ily bankóalaku árjegyzékeket lefoglalta s nevezett kereskedőket 100—100,írttal megbírságolta. — Ó-B­udára vonatkozó közigazgatási ügy­iratokat Pestmegye Budapest főváros hatóságának már átadta.Hátra van még a Margitszigetnek a fővá­rosi hatóság alá bocsátása s az óbudai közlegelő ki­­hasitása, hogy a főváros területi kiegészitése befe­jeztessék. — Egy czimbalmos kitünte­tése. Bécsi lapok közük a következő levelet, me­lyet gr. Crenneville cs. k. főkamarás Horváth József czimbalmoshoz a király nevében intézett; a levél németül kelt, és fordításban igy hangzik:­ »H­­o­r­v­á­t­h József czimbalom-müvész urnák ! Ő császári és ap. királyi Felsége legkegyelmeseb­ben utasittatni méltóztatott, hogy uraságodnak, az 1873. világkiállítás alkalmával a legmagasabb udvar előtt tartott előadása elismeréséül a mellékelt csekély­séget kézbesítsem. Tisztelettel, Bécsben, 1874. febr. 5-én. A cs. k. főkamarás : gr. Crenneville s. k.« A levélben emlitett »csekélység« 600 frt értékű pom­pás briliánt gyűrűből állott. — A fényűzés társadalmunkban és államháztartásunkban czimü felolvasását Gerlóczy Gyula tegnap folytatta: Népek, államok tűntek el — úgymond — mivel a józan ész és er­kölcs szavaira nem hallgattak; kiváló példa erre Persia, a görög és római birodalom, melyeknek egy­kori fényét és hatalmát ma már csak a történet lap­jain találhatjuk. S mi volt mindennek oka ? A fény­űzés, amaz oktalan és erkölcstelen fogyasztás, mely megsemmisítve a társadalmat és nemzet legszentebb, legnemesebb érdekeit, feltartóztathatlanul tereli azt a tátongó örvény, a megsemmisülés felé. — Soha se engedjük ezért a fogyasztást oly irányban terelni, hogy a józan ész és erkölcs hatalmát ne tudja érvé­nyesíteni. — S ez különösen nálunk érdemel ki­váló figyelmet, hol az oktalan és erkölcstelen fogyasztás , a fényűzés , buján kezd csírázni.­­ Itt az ideje közgazdasági és erkölcsi állapotun­kat megvizsgálni, a termelést és fogyasztást mérle­gelni, hogy meggyőződjünk, váljon igaz-e, a­mit ró­lunk a külföldi nemzetgazdák állítanak, hogy t. i. fényűzők vagyunk. Az tehát a kérdés, vajjon hasz­nos, vagy káros-e az általunk követett fényűzés ? Társadalmunknak nagy baja, hogy tagjainak nagy része a természeti szükségletek kielégítésében felfor­­dított sorrendet követ. Mindenben inkább a külső ér­dekeket tartjuk szem előtt, minek a hiúság, feltűnés, fitogtatás, stb. Innen van azután, hogy nálunk min­denki több akar lenni a másiknál. Különösen nemes közbirtokosaink egymásután elszegényednek, elpusz­tulnak ez oktalan és észszerűtlen fényűzés következ­tében. Társadalmunk tagjainál kevés az előrelátás, a takarékosság és becsületérzet. Ennek tulajdonít­ható, hogy gazdasági vállalatainkat megkezdeni se merjük, ha vezetését szakember helyett valamely politikai tekintélyre vagy mágnásra nem bízzuk. Mindenben az érdemetlen és igazságtalan pártfogás uralkodik. A magán, és büntetőjogi igazságszolgálta­tás a méltóságos és nagyságos tolvajokat nem bünteti, hanem talán még atravalót is rendel nekik, hogy kiszökhessenek. Innen van aztán, hogy a bűnös a tár­sadalom ellen elkövetett tettét nem látja rosznak. In­nen ered a folytonosan növekedő perlekedés, az állam­nál a mesével határos sikkasztás, hamis csőd, csempé­szet, a szükségtelen tanszékek szervezése. Az igaz­ságérzet hiányának tekinthető, hogy országos érde­kű kérdések eldöntésénél a képviselő- és a főrendi­ház egyharmada hiányzik. E beteges irány folytán a szakműveltség kifejlődése és terjedése lehetetlenné válik. Ezért vagyunk kénytelenek minden technikai mű létrehozatalához külföldről hozatni az egyéneket, kik aztán csupa hála fejében szépségesen behúznak, a­mint ezt a Dunaszabályozás, a keleti vasút s több hasonló elég­edlatansul bizonyítják. — Nálunk sok végzett jogász képesnek tartja magát az életben egyszerre mint ügyvéd, bíró, tanár, nemzetgazda, vagy pénzügyér működni, különféle mezőipari és technikai intézeteket vezetni. Megérjük még, hogy a jogászok a vasútépítés terén is több szakismeretet fognak maguknak vindk­álni, mint technikusaink. Hanem hát ezt a sokféle kapkodást, üres hiúsággal járó sokoldalúságot nálunk még úgy hívják , hogy életrevalóság. Az igazságérzet hiányára mutat ismét, hogy egyének, kik a rájuk bízott hivatallal vissza­éltek, nem csak nagy anyagi jutalomban, de még erkölcsi kitüntetésben is részesíttettek. Ily viszonyok között a siker a lehető nyilvánosság és felelősség al­kalmazása által érhető el s a hivatalnokok törvényben megállapított szakképzettsége által. Szintén igen ve­szélyes iránya társadalmunknak a clique-uralom, mely még a közmegvetésre érdem­es bűnt is takarni, sőt jó­nak igyekszik felmutatni. Észrevehető ezen clique ura­lom minden egyletnél, tanintézeteknél sőt a m. t. aka­démiánál is. A ki nálunk szerencsés s boldog akar len­ni, minden áron igyekeznie kell ily clique tagjává len­ni. Áttérve az államháztartásunkban nyilvánuló fény­űzésre, számos példában tünteti föl azon oktalan s czél­szerűtlen fogyasztást, mely lépésről-lépésre az örvény felé tereli nemzeti jólétünket. Fényűzés — úgymond többi között — hogy a budapesti rakpartok építése mellett, a főváros még most sincs teljesen biztosítva az árvíz ellen. Fényűzés az a szükségtelen sok me­zőgazdasági intézet, azok helyett inkább vándorta­­nítókat kellene tartani, vagy a népiskolákat szaporí­tani és jobb karba helyezni. Ezek helyett inkább a műegyetemen kellene állítani mezőipari és felsőbb kereskedelmi tanfolyamot. Fényűzés végre államház­tartásunkban az igazságszolgáltatás hiányos és káros volta­, midőn egy 100 frtos per a feleknek bele kerül 300 frtba s az államnak 800 frtba stb. Ezek ama, még csak csirádzó bajok és főbb hiányok, melyek államháztartásunkban az egyensúlyt megzavarják. Elfogulatlanul mérlegelve társadalmunk bajait, pénz­ügyi állapotunk zavara a társadalom jelzett bajaiban gyökeredzik, melyek nemcsak a termelés és jövede­lem növekedését lehetetlenítik, hanem az ország léte­iét is veszélyeztetik. Ezen bajok,­ ezen veszélyek azonban legyőzhetők. A magyar ifjúságnak jut a fel­adat ezeket orvosolni, annak az ifjúságnak, mely már oly sokszor megmutatta, hogy tud küzdeni a szépért és nemesért. Az előadót sokszorosan megélje­nezte az ifjúság. A felolvasás e tárgyról ma ér véget. — Wodianer F. pesti nyomdatulajdonos ki­adóhivatalában megjelent az 3­873-ki Törvénytár. Ára bekötve 2 frt 60 kr, továbbá: Az 3873. tör­­vényczikkek 8 r. kiadásban. Ára kötve (hivatalos kiadás) 7 frt 30 kr. Ugyanez olcsó kiadásban (biv. kiadás) 3 frt. Az 1873-ki törvények zsebkiadásban, úgy a min. rendeletek tára is néhány nap múlva meg fog jelenni. (Mind hivatalos kiadás.) Karneval. Tegnap este volt a kávéházsze­­mélyzet bálja a lövöldében. Jól sikerült. Hogy is ne. Ki is képzel fürgébb tánczosokat a pinczéreknél, s élénkebb tánczosnőket, mint azok a csinos hölgyek, kik minden kávéház asztalánál egyenlő szeretetremél­­tósággal jegyzik a kapuczinert s osztogatják a czuk­­rot. Volt jó kedv is, természetesen s reggel felé a csárdás alig akart véget érni. — Az írói és művészi kör bálját mindenki mint a legsikerültebbek egyikét emlegeti. A kedélyesség és fesztelenség fokozta e mulatság érdekességét. En­nek folytán az írói és művészi kör ezután tartandó estélyeit mindig táncz fogja követni. Bizonyára ked­ves újság mindazoknak, kik az idei farsangot rövid­nek tartják. A nevezett bálnák anyagi eredménye valószínűleg felülhaladja a 30­0 frtot. Föl kell még említenünk, hogy a díszes tánczrendeket, melyek hir­­laptartót képeztek, Győri Pál készítteté igen jutá­nyosan, mig a férfiak számára a tánczrendek vala­mint a füzértáncz-zászló­ feliratai M­a­n­d­e­ll­o kő­nyomdájában készültek, a­ki tagja lévén a társaság­nak, ingyen szolgálta vele a bál ügyét. — Vidéki farsang. Egerből írják: Az ó­ casino által február 7-én rendezett bál a cholera­­árvák részére 300 forintot jövedelmezett. — Február 8-án pedig, az idén megalakult »egri korcsolaegy­­let« tartotta ünnepélyét a régen katonai zenekar és tűzijáték mellett nagyszámú közönség jelenlétében. — Hevesből írják nekünk: Egy igen szépen sikerült piknik tartatott folyó hó 8­ dikán Heves megye alsó részében Fegyverneken a magyar vendégszereteté­ről s páratlan szivélyességéről ismeretes özv. Petrovay Lászlóné fényes termeiben, ki mellett a sikerben leg­több érdeme Orczy Antal fáradhatlan buzgalmának és ügyességének volt. A tánczterem egy pompás téli üvegházat ábrázolt keleti növényekkel és fenyőkkel diszitve és Orczy Antal e sikerült esz­méje valóban mesterileg volt keresztü­lvive, úgy hogy a főváros igen sok díszített termével veteke­dett. E szép üvegház már 7 óra után kezdett meg­telni szebbnél szebb virágokkal, mígnem nyolcz óra után egész virágfüzér keletkezett s megkezdődött a táncz. A fényes és gazdag virág­koszorúból élig le­gyen itt a hely szűke miatt csak néhányat feljegyez­nünk. Ott láttuk : Polgár Emmát, Horty Istvánnét, Borbély Miklósnét, Kormos Ödönnét, Bárczay és Fazekas nővéreket, Dolinay k. a., Virágh nővéreket stb. A vidéki notabilitások közül különösen Puky Miklóst, Horty Istvánt, Borbély Miklóst, Polgár Jó­zsefet, Fazekas Gedeont stb. említhetjük fel mint je­lenvoltakat. Végül felesleges is talán már említe­nem, hogy a táncz kivilágos kivkradtig folyt a lehető legjobb animával s csak késő reggel kezdett osz­­lani a fényes társaság sok szép emléket vivén magá­val e minden izében kedélyes mulatságról. Irodalom. — A magyar tudományos aka­démia kiadványaiból beküldetett hoz­zánk : A nyelvtudományi közlemé­nyek 10-ik kötetének 3 füzete. Tartalma : Észre­vételek a »Magyar tájszótár«­ban megjelent több székely szóra Kriza Jánostól. Miklósiért: Die Slavischen Elemente im Neugrichischen. Edels­­pacher Antaltól. A Dravida nyelvek, különösen a Tamil. Hunfal­vy Páltól. A magyar rhyth­­mus rendezése Thewrewk Emiltől. Kincsásási babonák a XVII. századból. Közli: Imre Sándor. Az európai ősmüveltség képe, Worsaae után H­u­n­­f­a­l­v­y Páltól s végül ugyancsak tőle Ujfalvy »Les migrations des peuples czimü müvének ismer­tetése. — Egy másik mü »Értekezések a nyelv- és széptudományok köréből.« IV. kötet 1 szám. »Para­­leipomena kai diorthoumena, a mit nem mondtak s a mit roszul mondtak a commentatorok, Virg. Aeneise II. könyvére, különös tekintettel a magyarokra« czi­mü hosszú czimmel B­r­a­s­s­a­i Sámuel rendes tagtól. Ára 95 kr. — Uj szakma. Wübrl Jáko, magyar királyi államvasuti számtiszt, aláírási felhívást küld szét »V­as­úti könyvvitel« czimü mun­kára. A mű 10—12 sűrűn nyomtatott ívre fog ter­jedni s két főrészre oszlik : 1. A könyvvitel általá­nos alapelvei. 2. A vasúti könyvvitel. Az előfizetési összeg, melyet mart. végéig kell (Üllői ut 5. szám) szerzőhöz küldeni, 2 frt. Mindenesetre elismerésre méltó, hogy szerző a magyar irodalmat e téren is gyarapítani igyekszik. T­a­n­ü­g­y. — A közoktatásügyi miniszter a p­e­s­t­i ke­reskedelmi akadémia eddigi czimének használatát helybenhagyta, mert nevezett intézet a keresk. középiskolák osztályszámán felül bit­ még egyet, s a benne előadott tanulmányok az erre vo­natkozó miniszteri rendelet által felállított mértéket jelentékenyen túlhaladják. A kereskedelmi akadé­miában egyszersmind egy hat hónapig tartó magyar vasúti tanfolyam van, mely tömegesen látogattatik.

Next